"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
A napokban valami főokos nyilatkozott, hogy ezt ne egyik napról a másikra képzeljük bevezetni (pedig korábban erről volt szó), hanem jópár évre (azt hiszem ő sem említett konkrét időpontot). Gyanítom nálunk tart legelőrébb a dolog, de tegnap is megcsodálva az előkészületeket, abból sosem lesz a jövő hétvégére beléptetőrendszer.
A jegyárakkal kapcsolatosan az a legdurvább, hogy az elmúlt évben gyakorlatilag a hazai meccsek voltak a legolcsóbbak, mert minden idegenbeli meccsünkre csúnyán "felszöktek" az árak...
Tudja valaki, mi a helyzet a beléptető-rendszerrel? Már erre a szezonra ígérgették...
Remélem, a jegyárakat idén már nem emelik! 750 forintot elkérnek, és erre mit kapunk...
A letesitmenyek az FVM Kiemelt Sportlétesítmények Intézménye ala tartoznak. "Az Intézmény a Földművelésügyi Minisztérium költségvetésében, önálló költségvetési szervként végzi feladatát."
Tehat nem gt. hanem intezmeny. Azt jogaszoktol kell megkerdezni hogy az intezmeny pontosan mit is takar, de amint latjuk, teljes mertekig allami szerv.
Én is valamelyik hírműsorból hallottam - de, ahogy azt épp bizonygatom, ez gyakorlatilag csak formalitás volt... Persze, ha havi 20 milla szerepelt volna a szerződésben, akkor bizonyosan nem került volna aláírásra...
Ja! És kiemelném, hogy mind Lipcseivel, mind Dragónerrel 3 éves szerződést kötött a klub! Tehát nem egyéves, féléves, meg 1 hónapos (!!!) szerződést. Hasonlóan hosszútávú szerződést kötöttünk valamennyi egyéb új fiúval (csak azokra nem emlékszem, pontosan hány évre szólnak).
Bár most is a Dragoner-szerződés aláírása miatt megy a vita, de azt tudtátok, hogy aláírták?
Most olvastam a teletexten. Csak én voltam lemaradva, vagy ti is csak biztosra vettétek?
Kérdés jobb lesz-e mint Cheregi.És esetleg hogy jobb emberfogó-e mint Balogh.
Nos, volt (és van) a Ferencvárosi Torna Club, ami egyesületi formában működött (működik), A nem tudom mikor megalkotott (vagy módosított) Sporttörvény rendelkezett arról, hogy csak gazdasági társaságok indulhassanak a bajnokságokban. Nem tudom ennek körét, de a focistákra, kézisekre bizonyosan kiterjed (valószínűleg a többi csapatsportra is vonatkozik). A Kovács Attila vezette MLSZ a törvényi határidő előtt bevezette ezt (belevette az előző évi bajnoki kiírásba). Ekkor alakult meg a (nem tudom pontosan a nevét) ... Sport Kft. 3 millió forintos alaptőkével. Az egyesületből átigazolták a labdarúgókat a kft.-be. (Egyébként a labdarúgó szakosztály korábban is viszonylag elkülönített gazdálkodást folytatott az egyesület keretein belül.)
Azóta él ez a kettősség. Páncsics az ankéton egyébként egy kérdésre válaszolva rávilágított, hogy elég visszás, hogy míg a foci az ő cége alá tartozik, addig az utánpótlásnevelés (bizonyos, de egyébként ésszerű okok miatt) maradt az egyesületnél. Így az utánpótlásnevelésbe a kft. nem tud beleszólni. Az ifistákat pedig át kell igazolni a kft.-be (persze, ha arra érdemesek).
Tovább is lehet bonyolítani a képet, ha belevesszük, hogy a létesítmények pedig egy másik gazdasági társaság, az F(V?)M Kiemelt Sportlétesítmények kezelésében és a Magyar Állam tulajdonában (?) állnak. De lehet, ez nem gt, hanem költségvetési szerv. Ha mégis kft., akkor viszont 100%-ban egy költségvetési szerv, az FVM tulajdonában áll.
Azzal nem értek egyet, hogy meg kell várni, amíg valaki csal, és akkor kell lépni. Szerintem meg kell előzni azt, hiszen a sikkasztás után legfeljebb leváltani lehet valakit (na jó, egyes esetekben lehet egy több éves bírósági procedúrát kezdeményezni), de pénzt abból viszontlátni (lásd BL-forintok) nem lehet!
Ennek megfelelően nem egy letűnt korra emlékeztet a "kézivezérlés" hanem a jelenlegi tulajdonviszonyok között az egyedüli lehetséges megoldást. (A sokak által rendszeresen példaként felhozott MTK esetében sincs ez másként, Fülöp mindig szaladgál Várszegihez - szerencsére már nem sokáig.)
Ja! És ha nem tetszik a "kézivezérlés", akkor most már van példa arra, mi történik a csődbejutott csapatokkal: Gázszer, Szeged LC, Diósgyőr!
Nem tudom hogy torvenytelen volt-e. Szerintem nem, mivel a jogkor kiszelesiteseben nincs torvenytelen. Tulkepp a kiszelesites azt jelenti, hogy mindenbe beleszolhat. Mint ahogy arrol Valakivel beszeltek, a fociba bele is szol. Szerintem ha akarna a tobbibe is beleszolhatna de van eleg baja ezert azt meghagyja az egyes szakosztalyok vezeteseinek.
Persze sok mindenben igazad van. De mit ertesz azon, hogy a tekezok az egyesulethez tartoznak? A focistak nem? Ha meg kulon vannak -amit nem hiszek - akkor a vezetesuk, ebben az esetben torgyan, miert szol bele az egyesulet eletebe - ld. kosarlabdazok. Szoval csak arra akarok utalni, hogy teljesen osszekavarodott minden, es akit idehivtak, hogy rendet tegyen, meg nagyobb rendetlenseget okozott.
Es termeszetesen az alairasi jogot at _kell_ adnia a szakosztalyvezetonek. Az osszes tobbi szakosztalynal is igy van, es pl. a vizilabdazok vagy a kezilabdasok is profik. Szerintem a tekezok is. Ha meg nem bizik meg a szakosztalyvezetoben, valtsa le. Ha az csalt, jelentse fel. De a kozvetlen felugyelet kinosan emlekeztet egy letunt korra (kezivezerles), ami nem hianyzik.
Amit kifogásolsz, az a szegénységünk miatt van. Kicsit furcsa gazdaságilag, hogy 3 millió forintos törzstőkéje van egy olyan gazdasági társaságnak, amely évi 5-600 millió forintos költségvetéssel rendelkezik, és még ennél is nagyságrendekkel nagyobb anyagi javakat kezel (játékosok játékjogának tulajdonlása).
Légy nyugodt, nincs ez másként a többi "profiklub" esetében sem, csak azok nem szerepelnek a média reflektorfényében, így nem tudhatod (de persze én se) meg, hogy kinek az aláírása kell pl.: egy Hajdu Attila leigazolásához a Vasasba.
A tekézők az egyesülethez tartoznak, valószínű ott nem kell az elnök aláírása, de ők nem is profik, és szerződésük sem képvisel "tízmilliós" értéket.
Abban igazad van, hogy ezt az aláírási jogot átadhatná egy talán elérhetőbb embernek (bár ki lenne az?), de ne feledjük, hogy csődközeli állapotban vette át a csapat felügyeletét, és nyilván nem kívánja, hogy az elődeihez hasonló gazdálkodás folyhasson a belepumpált sokszázmillióból!
Tehát azért azt vedd figyelembe, hogy (gondolom) Te is kerested a BL-forintokat. Most bizonyos nagyságrendű kérdésekben (ez az alacsony alaptőke miatt néhány milliós szerződés) közvetlen felügyelet van! És ez (a történtek után) szerintem jó!
Torvenytelen dolgot is meg lehet szavaztatni, attol meg nem lesz torvenyes. Remelem ezek utan politikust soha tobbet nem fognak a klub elere valasztani.
Amint megvalasztottak, megszavaztatta a dolgot a kozgyulessel. Ez ugymond precedens erteku, mert eddig a tarsadalmi elnokok (talan 1971 ota letezik ez a pozicio) inkabb formalis pozicioval birtak. Egyertelmu volt hogy ez lesz, senki nem gondolta hogy Fenyvesi Mate fogja vezetni az egyesuletet. Fenyvesi Mate egyebkent egy nagyon jo ember, de nem vezeto tipusu.
Je, nem tudtam, hogy te is Fradista vagy, igazan objektiv szoktal lenni a kezitopikban :-)
Dragoner nagyon jo libero volt, mielott elment volna, viszont a valogatottban nulla. Lakos is jo volt az ETO-ban, nalunk nulla. Itt van Csiszar is. Csak bizni tudok benne, hogy a harom vedonek megtalalja Csank az idealis posztot, es nem egymast fogjak zavarni. Ebbol jo is kisulhet, meg baj is. A kapusoktol en is felek, Hajdu kellett volna...
Azt tudom, hogy miert tarsadalmi elnok. De tovabbra se ertem, milyen alapon szol bele az igazolasokba. Szanalmas, hogy nem lehet leigazolni egy jatekost, mert az "elnok" eppen kulfoldon van.
Masreszt, ha jogosan szol bele (amit ketlek), akkor miert nem szol bele pl. a tekezok igazolasaiba.
Az sajnos nyilvanvalo, hogy az egyesuletnek nincs tulajdonosa. Meg is latszik rajta.
Lorincz,
Milyen alapon szelesitette ki a jogkoret? Erre honnan volt joga?
Igazad van Dragónerrel kapcsolatosan. Mit szólsz ahhoz, ha Misi posztját örökölné?
Vént meg Robot inkább eladni kellene év végén, mert még tölteléknek se túl jók... Addig meg a tarcsit újabb bajnoksághoz segíthetik.
Lakost betehetjük elősöprögetni, mert azon a poszton tényleg nagyságrendekkel jobb, mint söprögetőben. És mondom a lelkesedése sok tudásbeli dolgot pótol!
endre_d!
Mondom, sem jogban, sem a Fradi belső ügyeiben nem vagyok otthon, de:
Az egyesületnek nincs tulajdonosan! Az egyesület nem gazdasági társaság. Az nekem is furcsa, hogy az egyesületnek hogy lehet tulajdona (kft.), de lehet, ezt félreértettem Páncsics ankéton tett hozzászólásából. Azt pedig nyilván az egyesület alapszabályzata tartalmazza, hogy ki képviseli azt a közgyűlések (ha így nevezik) közötti időszakban, illetve ki jár el a kft. ügyeit illetően.
Egyébként Torgyán mint a legfőbb szponzor ("kvázitulajdonos") képviselője szerepel az egyesület társadalmi elnökeként.
Valoban tarsadalmi elnok, de amikor megvalasztottak akkor kiszelesitette a tarsadalmi elnok hataskoret. Elotte joval szukebb volt ez a hataskor, ha emelkeztek az elodje (Benedek Fulop) sokkal kevesebb ugyben hozott dontest (inkabb formalis volt a szerepe).
Ez az elősöprögető poszt szerintem pont Lakosnak fekszik. Dragoner inkább játszhatna emberfogót.
Schultz Levit meg nem is említette egyikünk sem.
Nagyon jó kis csapatunk van. És nagyon fiatal.
Csak a kapusposzttól félek kicsit.
Meg attól, hogy Vén vagy Rob játszik.:-)))
Jó lenne kölcsönadni őket.
Dragónert elősöprögetőnek gondoltam, ahogy Lakos is játszott talán a Slovan ellen, meg, ahogy Csoknay a Dorog ellen. Az újságok ezt a középpályás sorhoz rendelik, csak ezért írtam én is oda. Nálam Lakos csak kispados, és oda is csak akkor ültetném le, ha megígérné, hogy sose lesz leghátsó ember (egy év rettegés már elég volt)! Szóval Lakos nem az "előző" meccseken szerepelt le előttem, hanem az elmúlt bajnokságban... Mindenesetre lelkesedéséért továbbra is szükség van rá, és talán egyszer sikerül is neki ebbe a csapatban is nyújtania valamit!
endre_d!
A Fradit működtető céget az egyesület a törvény adta lehetőségekhez képest minimális alaptőkével, tehát 3 millió forinttal alapította. Sajnos nem tudom szó szerint idézni a társasági törvény vonatkozó passzusát, de abban szerepel, az alaptőke bizonyos mértékét meghaladó döntésban az ügyvezető már nem járhat el, abban csak a tulajdonosok dönthetnek. A kft. 100%-ig az egyesület tulajdonában van, és így kell Torgyán úrhoz fáradni minden egyes látszólag lényegtelen, de jogi értelemben véve lényeges ügyben.
Mondja mar meg valaki, mi koze torgyannak Dragoner leigazolasahoz? Miert kell ra varni? O az edzo, vagy a szakosztalyvezeto? Ha meg nem, akkor mi koze hozza?
Balogh nem játszott, de nagyon dicsérték a szurkolók a korábbi teljesítményei miatt. Ezt figyelembe véve az kezdőm:
Németh-Balogh,Cheregi,Crno-Földvári,Lakos,Lipcsei,Kardos-Gera-Horváth,Tóth
Amíg nincs Tóth Misi lehet Gera csatár és helyette a középpályán Csiszár.
Valaki
Dragonert a középpályára írtad. Ott még nem láttam. Lakost viszont nem tennéd a kezdőbe. Az előző meccseken olyan rossz volt? (én csak tagnap tudtam először kimenni)
Gerát nézve nekem is valamiért Horváth Feri jutott eszembe, de azért attól még messze van.