Finita commedia
In memoriam anonymus
Egyszer kifogy az utolsó csepp vér is, mi most ereimben lázad, zuhog, az óra deletütő, repesztő szívverésin
mutatójának egy percnyi haladékot sikolt, tombol, majd aláhullik tova,
én is így fekszem, szófosztott
vérfürdőben hullajelölt vágykatona, megsebezve önnön véremtől, önnön kezem mely átkát fakasztotta,
s repülnek a lángláncos erők birtokából készreforrasztva vinni, színed elé rozzant heverők
álmát, hol szeretőn csatázva hinni benned rég oly igen szerettem - tehetetlen most, mint akkor igéid,
az elmúlás gyásza kiteregette szennyes ruháit szárítókötelére - lám, itt borul síkra angyalok serege,
lám, itt habzik ki az utolsó évek múltán még ki nem forrt bor a padló havára, s gyöngyözőn kibukik a lélek
terjengő indulataiból, lám, árva párája itt csepeg lihegőn ajkaidért, az utolsó kíngyönyörre várva
itt feszül fel izmos melleire a vért, s itt mint utolsó hadbainduló a kedvestől utolsó, elfúló csókot kért,
s itt szólnak a lelkes üstdobolók teliharsogják a teret, lobognak a lidérces zászlók,
mint máskori Dante Bicéjét temetni megyek, el tengerek, el mezők, hamvas föld el utamból rezesorrú s kankalinos részegek! –
Dübörög a vérem fojtón, csak őt! mindenkor őt szenteltem meg. – A lég varjas ott, sebem tátong, ahogy az égre nézek föl.
Mint kupola borul rám, héjás domb. Mert nem temet már sem ember, sem ima. Reszketek, hulló levelek súlya nyom.
La commedia della sua vita: Kiszáll, meglebeg a lehelet –
Un ultimo bacio: e é finita.
Szemet szemért, fogat fogért…- sziszegni, s tükörképemet falhoz vágni, kiáltani, hogy mindenki meghallja, vagy senki sem… teli torokból elhallgatni, csak nézni, függve tükörképeden, s várni, ahogy vártam évek óta némán, befelé kiáltva neved, titkom, életem…
VALENTIN . A költő és a lány - A költő és a szerelem Mi lehetne szebb páros Elhagyott angyal szíveken? . Alázatra tanítanak a csillagok Ahol az égen egy angyal Ady-barna szeme ragyog… Csinszkával, Júliával ölelkezem… Ki tiltaná meg nekem? . Ki tiltaná meg Hogy a világot költősen szeressem? Szilviát Máriát és Melindát A csillagpályán halálig Valentin-Léda vágyaimmal kövessem . A világ már nem tudja - mi a szerelem Engedd, hogy újra tanuljam Lelkem szavait Szemed tüzében Kedvesem - Fogd a kezem, jöjj – új mosolyra éhezem
II. belül is szép volt a tökéletes pillanat – sokszor úgy, hogy perzselte szívem a nyár éji féktelen szerelem a fekete nap másnap mégis hazudott nekem de nem panaszlom mégsem, hogy elherdáltam minden kincsem
akiben hittem maga volt viharban vergődő végső reményem
holdfényben találkoztam szép szőke nimfa mágiámmal - álmaimban a ciprusok alatt eljött a tökéletes pillanat megperzselt a vágy napfény íze ég most lázas ajakamon harmatos mezőkön édes asszonyommal szívemben a csillag rovó szerelmi szigonnyal várom hűtelen múzsámat reménytelen boldogan - napra nap...
Menyegzői dal
- C. V. Catullus nyomán
Ó, Apollón szent isten gyermeke te!
Csillagot vajúdik az éjfekete S ráfonódik az ég boltkereke Táncod, mint a tűz, oly, ha táncolsz:
Ó, Hümen, szent Hümenaios.
Legyen a tor oly édes, hogy szinte fáj,
Harmatgyönggyel ékítsd bokád,
Selyemmel fondd hajkoronád, Vőlegény ékszava szűznek ha szólsz: Ó, Hümen, szent Hümenaios.
Most lép ki a patakból a nimfák dala, Megroskad a virágözön alatta, Szemed tündérét így elaltatta, S felpattintotta újból a derűs agathos:
Ó, Hümen, szent Hümenaios.
Tűzd föl fátylad, lássunk csillagtüzet! így rabol ma ifjú szelíd szüzet, így csókol csókkal, s megűzet, Lakába zárva őt, befonja gránát s lonc: Ó, Hümen, szent Hümenaios.
Rejtsd szép melleid aranyköntös alá, Átragyog az a Nap parazsán, S kiböki selymét, ifjú zavarán Szemérmes pilláit lesüti, veri a koszt: Ó, Hümen, szent Hümenaios.
Homlokodat ékítse mézlő rózsafüzér, Vendégsereg, mester és üzér Egyként olvadjon meg a tüzén, Mit hófogú mosolyoddal rejtsz s bontsz: Ó, Hümen, szent Hümenaios.
Az ifjú kezébe téve le fehérlő kezedet, Vallj hűséget, élethosszra eleget, Lángoló szerelmet, s szeretetet, Mi új életre visz, lánysorodtól megfoszt: Ó, Hümen, szent Hümenaios.
S ha éjbe borul már a napunk dísze, Lobogjunk fáklyákkal, ím, irigye Lészen pergő lábadnak, viszen A Hold kristályfénye lappanó éjhossz: Ó, Hümen, szent Hümenaios.
Bár tudnád, mit rejt ez az őszinteség, bár tudnám miről is van szó. CsaK annyit éreztem, hogy kényelmetlen, hiszen nem azért írok ide verset, hogy learassak
kedves. fényes dicséreteket, hanem mert jólesik áradni. Ha egy egy fényes mondat
valakit is elragadtatásra késztet, az jó, az nagyon jó... de a tanárbácsis dicséret
zavarbahoz. Talán nics igazam, talán igen. Nem tudom. Azt tudom csak, hogy ilyenfajta érzékenységemmel nagyon egyedül vagyok. Ezért, és csak is ezért elnézést kérek.
jól látod, tényleg csak reflexiók motíválnak...amúgy régen tudom, hogy mindent félre lehet érteni - de ez is szíve joga bárkinek - sajnálom, ha nem tudom, kellően kifejezni...hm...mit is?
írtam egy verset valami hasonló helyzetben, fel is teszem, hogy ne csak ez a szöveg meztelenkedjen itt...
Harangoznak
Szőkén, szelíden mint a szél Csak hallgatom csendesen: ki mit beszél? És önmagamtól kérdezem - Mint országúti krisztus a kereszten: Kinek lennék én adósa - Útban az ezredvégi pokolba -
Kedves Elionor! Én úgy látom, Könyvműves barátunk arra mondta, hogy ügyesen megoldottad, hogy végre verses formában engedte beírnod és megjelentetned (hisz tudjuk, mennyit kísérleteztél a vers tördelésével) a géped ezt a lebegően könnyeden megfogalmazott, mégis gazdag érzelmi skálán mozgó verset. Amennyire a topikgazdát megszólalásaiból ismerem, azt hiszem, a vendéglátó gazda dicsérő szavai mellett az elismerés őszintesége is megjelenik, s köszönet, hogy méltónak találtuk az ő rovatát a megszólalásra. Én legalábbis ezt éreztem, ezért köszönöm is, hogy legalább tőle visszajelzést kaphatok, ha néha úgy is érzem, mintha kicsit elfogult lenne verseimmel kapcsolatban.
A dicséret mindig jól jön, most mégis úgy érzem magam mint egy kisdiák, aki jelest kapott, mert ügyesen megoldotta a feladatot. Nem tudom, hogy mondjam, hogy meg ne bántódj, hiszen én is gyakran felkiáltok ha valami szépet olvasok,de ugy vélem az egészen más. Tudom, hogy jószándék vezérelt, köszönöm is ezerrel, mégis arra kérlek, bánj kicsit szűkebben a gratulációkkal, mert szeretném otthonosan érezni magam ebben a topicban. Gyöngyvirág nevében nem szólhatok, de én úgy éreztem
mintha egy udvarias zsüritag elé csusztattam volna a verset, aki kötelességének
érezte, hogy véleményezze. Lehet, hogy tévedek... de akkor is. Szeretném, ha megértenél.
Én is úgy érzem mostanában, hogy barátságos , kellemes ez a hely. Néha csak benézek, leülök a kanapéra és hallgatok. Hallgatom a lélek szárnysuhogását.
Szemben, a barna fal előterében hatalmas állólámpa világít, alatta sötétzöld
bársony fotel. Mögötte, beláthatatlan méretű könyvespolc...Talán azért nem látom magasát mert égig ér. A francia-ablak alkonyi homályában versek beszélgetnek
álomról, szerelemről, fájdalomról, csalódásról, barátságról, ármányról....Mindenről,
ami élet.
Ugyan, hogy mondhatsz ilyet, hogy rombolás! Igazi mélyenszántó gondolatokat fogalmaztok meg mindannyian, én csak téblábolok itt, s próbálom a hangulatomat képpel érzékeltetni, ha már elmondani nem vagyok képes...
Kedves Elionor! Ez nagyon kifejező. Különösen a vége nagyon szép: "körülöttem jégszimfóniát zengnek fortisszimóban a lázas jégcsapok." Én megálltam ebben a télbefagyott világban, s nem tudok lépni. Csak a lucskos sár tapad jéggé estére lábam alatt, nincsenek szárnyaló pihék, amelyekkel együtt repülhetnék. Nem állnak össze a szavaim, csak bukdácsolnak a jeges göröngyökön...
Ó nem! Nem a csillagok káprázata öli belém a félelem hazugságát, a csillagok nem hibásak, bár hideg fényük télvíz idején jeges fényként szorítja homlokom, mégis
menedéket adnak a láznak, mi rózsalángot szít az ormokon. Távoli havas ormok
tisztasága hűsíti felhevült, vergődő szívem, akkor is ha az élet-látomásban már
Isten irgalmát meg nem lelhetem. Bezárt ablakom mögött a félhomály ,meleg takaróként nyugszik vállamon, s ha kérdezik mivégre élek, vállvonogatva mondom:
nem tudom.
Havas tájon repül a szán, sikoltva nyit utat a jeges erdő, nem tudom hová, nem tudom meddig, nem tudom hol buknak fel a lovak. Valahol áll egy fa,
amelynek testén sorsom áradása fennakad, de addig, mindvégig harsányan
dalolva, ostort csattogtatva lázadok, míg körülöttem jégszimfóniát zengnek
fortisszimóban a lázas jégcsapok.
. egyetlen holdvilág belengi téli kertem semmi hír hogy fénye pillám mögött tavasszá fényesedjen tördelt szavam becézve, súgva mint a nyár kalásza lázat terem - hamis-nevet kiáltva . derengve jössz az álomlakta éjből kegyetlen rima arccal nyúlsz felém egyetlen egy levél se rezdül hogy szemed kigyúlva felragyogjon hófogu téli arc a jégfelhők közül - .
Én is adnék egy tippet, mert nem lehet komoly probléma - az egér lenyomott billentyűvel történő húzása csinál ilyet - nálam is volt hasonló...
a start menüben keresd meg a "súgó és támogatás" kék köralakú ikont:
start klikk - bejön a menü - klikk a súgó és támogatás ikonra - bejön egy lap, keresd meg a négyzetalakú ikont a nyillal, a rendszer visszaállítás szöveg mellett -jobbra,
erre klikk és megnyílik a program- a kezdéshez végrehajtandó művelet: sz.gép visszaállitása egy korábbi időpontra(kis körre klikk) választ, jobbra fönt, majd alul a továbbot, ezután lapoz, és az új lapon keress és jelölj ki egy időpontot, amikor még minden rendben működött, és így tovább...tovább szépen türelmesen, mert a gép tudja a dolgát, én megpróbálnám a helyedben, mert abszolut biztonságos, és nem veszik el semmi a dokumentumokból...
én bekapcs utáni, tiszta asztallal kezdeném...mert a gép újraindítja magát...!
Csak azt ne higgyétek, hogy rájöttem a titok nyitjára. Ez egy másik computers, s ezen valóban ott van felül az a sárga sáv az utasításokkal, amiket viszont nem kell használnom ahhoz , hogy a vers versformát kapjon:-) A sor megszakításához
elég az enter.
A régi laptopon ezt a sárga sávot sikerült valahogy eltüntetnem,
(csak a szerkeszt, és a kód fül maradt) s ez okozta a problémát.
