van egy kicsi csillagcsavar fent az állítógomb mellett. azt kell kitekerni, de úgy, hogy közben a telót megemeled (bakra, vagy kézzel akár), különben beesik a villa.
esetleg azt meg lehet próbálni, hogy a lehúzógyűrűt kiveszed és a szimmering belsejét óvatosan egy vékony hézagmérő lemezzel körbehúzod.
van amikor egy beszorult koszdarab miatt jön az olaj, nem mert szétszakadt a szimmering. nekem ez többször bevált a krosszgépnél.
1000km-ént egyébként én mindig kiengedem a nyomást, szinte mindig van benne. ha ez megvan, akkor nagyon sokáig bírja a szimmering.
Ma volt egy érdeklődő a KTM-re, a legnagyobb őszinteséggel leírtam amit tudtam, remélem sikerült elriasztani, annyira nem adnám el:) Sikerült ezer kilométert hiba nélkül menni vele, míg ma elfosta magát a bal első telószimmering alul. Felhívtam Norbit, h mitévő legyek, és mondta, h engedjem ki a nyomást a villából. Jól eltekertem a reboundot, meg alatta a csavart, de nem jöttem rá mit kéne tenem. Ellenben a futómű most már biztosan el lett állítva, vihetem ki megint Ócsára a túra után. Abba maradtam Norbival, hogy ráér, és ő hív, ha készen van tehát tavaszig meg van oldva a motortárolás is:)))))))
Szinte mintamentes gumival a Simoval én is sok helyen keresztbe-kasul közlekedtem a kátyús-saras utakon, ahol az LC8-cal igencsak húzáshatáron lett volna a kakirelé, ha egyáltalán belemegyek.
Az a -140kg a motor súlyában és a -90-95 lóerő igen sokat számít a kezelhetőségben, pláne, ha a tempó is harmadannyi.
Tud valaki jó KTM bontót? Kellene egy oldal sztender a kapcsolóval együtt. Elraktam valahova az enyémet és mennék valamikor Kami nyakára, hogy felhegessze a vázra, de nagyon nem találom sehol. Ez a középsztenderes leszállás a megpakolt motorról max a nézőknek jó, nekem nem annyira.:)))
Ja a homokon nőttek fel téma: a sivatagban aranyos volt ahogy a helyiek a minta nélküli gumijú robeszokkal, simán tolták a nyomvályús homokban. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne ott motorozni. Elég lelombozó volt.:)))
100-120-a sszakaszok? Az igen. Nekem végig azon járt az agyam, hogy ha 70 környékén beesek a fák közé, soha sem találnak meg, max, ha kigyullad a motor. Alatta meg ezen a szar, púder homokon nem nagyon lehet menni.
Szepy: Asszem igazságod vagyon! Talán túlságosan is... :o) Sajnos nem vagyok egy túl türelmes pofa, ha egyszer kitalálok valamit, akkot kerül amibe kerül annak úgy kell lennie lehetőleg azonnal, de az sem baj, ha már tegnap... :o))) Esetemben azonban türelemre tanít az élet, tehát igyexem és lenyuxom... Talán ha még pár hétig koplalok, a végén megjön újra a kedvem is nagyendúrózni, de most tényleg csak egy kecskével buziznék szívem szerint.
Cé: Örülök, hogy bejött az MT! Nekem is nagyon jó tapasztalataim vannak vele, mint duál abroncs, egyedül sárban katasztrófa, de ott az összes duál abroncs az, tehát ez nem igazán róható fel neki...A "mester" jelzőt külön köszönöm, kicsit hízott is a májam tőle (bár lehet, hogy ennek a pálesz az oka inkább:), de természetesen erősen túlzó, amennyiben rám érted! Én imádom az alföldi homokot, Logennel is nyomtunk pár húzósabb tekerést arra, voltak benne 100-120-as szakaszok is, na az komoly volt :o) Van néhány helyi koma az ismeretségi körömben, akik abban a homokban nőttek fel, ők a mesterei igazán annak, én csak ugatom a pitét arra, de rohadtul élvezem és ez a lényeg! ;o)
És, ha már a videókról is szó esett, hát engedjetek meg egyet, ez ott készült és csupa elcényóc, tehát itt igazán ON :o) Ha vót már, hát sorry! :o)
Szerintem félreértetted őket. Azon rémültek meg, hogy ha te ottmaradsz, mekkora földkupacot kellene föléd hordaniuk, mert elmozdítani úgy sem tudnának... ;)
Miért, terepen még egyszer sem vezetett versenyautót, Palikot, aki azért ha nem is egy bajnok, de nem is szokott utolsó lenni, mégis lenyomná. Csuklóból, szendvicset majszolva, mint az M0-s rallypályán a sok ellenfelet:)