Az a lényeg, hogy állandó nyomáson NEM esik ki a felület, épp ellenkezőleg, arányos tag marad. Míg állandó nyomóerő, vagyis csökkenő nyomás mellett TÖBBNYIRE lehet úgy tekinteni, hogy mechanikai és kémiai tulajdonságoktól függően NAGYJÁBÓL olyan hatással van a nyomás csökkentése, ami kiejti a felület növekedését.
Éppen az szól a forrasztás ellen, hogy megmerevíti a vezeték végét, ami így törékennyé válik.
Szvsz éppen hogy nem szabad a szigetelés alá befutni az ónnak, hanem, amint írtad, csípőfogóval kell vissza vágni a forrasztott véget. De -és ezt már én teszem hozzá- a csupaszított végnek csak a legvége legyen ónozva, hogy össze tartsa az elemi ereket, és hogy az ón ezáltal -elektromos értelemben- ne játsszon "főszerepet" a kötésben.
"A forrasztást elektrokémiai hatások miatt tiltják, de ne menjünk szerintem bele."
Ezt sajnos sokszor tapasztaltam nyirkos, párás környezetben üzemelő, vagy párszor eláztatott NYÁK paneloknál is, ahol már az átforrasztás sem mindig segít.
mert szerintem az érintkezési felületek eróziójáért 99,99 százalékban az áram megszakításakor létrejövő ívek/szikrák felelősek."
Biztos voltam benned, hogy ezt nem fogod kihagyni, -:)) de gondoltam, hogy a többség itt amúgy is tisztában van a Lenz törvénnyel.
A százalékaidba nem kalkuláltad be a bekapcsolási áramlökéseket, tranzienseket, de mindegy.
A helyzet annyiban nem tragikus, mert az ilyen teljesítményeknél már sokat segít az ívoltó berendezés
Lehet itt bármiről akadémikus vitát nyitni, csak a vita kedvéért, de a gyakorlatban a dolgok néha másképp szoktak kinézni.
( Emlékeim szerint, ezt az ívkérdést, már megbeszéltük akkor, amikor Te adtál tanácsot induktív fogyasztóhoz, Mk helyett 10 A es nejlon relé használatára.)
Az érintkezési pontok száma függ a felület nagyságától is. Ezek az érintkezési pontok lényegében párhuzamos kapcsolást alkotnak, ebből adódóan egy érintkezési felület átmeneti ellenállásának függenie kell a felület nagyságától. Ha nem így lenne, sínek esetén nem írnák elő az átlapolás méretét. Ismerem az általad linkelt oldalt, átolvastam, ezért mertem rákérdezni.
Hmm, hát, tán jobb lenne, ha nicknevet változtatnál, mert ez nagyon gáz. Ha elolvastad volna utolsó mondatomat, tudhatnád már, hogy a gondolatmenet végére esik ki a felület. Ha ezek után a tankönyvtárat még egyszer elolvastad volna, értelmezhetted volna, hogy egy pont ellenállásának tárgyalásáról áttér a sok pont (mint te is írtad, párhuzamosan kapcsolva) ellenállásának tárgyalására, és abból jön ki az, amit én ismétlek.
"vagy kisebb kontaktorba belenéz az ember, látható, hogy az első érintkezést átadó pontoknál kezdődnek a beégések"
Talán inkább UTOLSÓ érintkezési pontok ;)
mert szerintem az érintkezési felületek eróziójáért 99,99 százalékban az áram megszakításakor létrejövő ívek/szikrák felelősek.
Ahol nem szokás működő készülékek csatlakozóit mozgatni vagy működés közben kirángatni a konnektorból, ott talán még ötven év múlva sem lesz szükség emiatt dugalj-cserére.
Megnyugtat hogy nem csak én szimpatizálok a forrasztással .Egyértelmű
hogy sokkal gyorsabb csatlakozást létrehozni a vagós és hasonló modszerekkel, de én már találkoztam elégett ilyen kapcsolattal. Nem elemeztem az okát ,de legközelebb jobban odafigyelek.
A sodrott-forrasztott kötésekkel még nem volt problémám. Nem álitom hogy a mellette felhozott érvek nem álják meg ahelyüket.
" Tudja minden szakember, hogy a felület párhuzamos kapcsolású, ezért a felületelemenkénti vezetőképességek összeintegrálódnak."
Ez látszik a gyakorlatban is jól a kisebb MK-knál, hogy a kis méret mellett rovátkolt, egymásba illeszkedő érintkező felülettel érnek el nagyobb kacsolási teljesítményeket.
( Ezeket az érintkezőket már bajosabb sima csiszolgatással további hosszabb működésre bírni.)
" Az érintkezési pontok száma függ a felület nagyságától is. Ezek az érintkezési pontok lényegében párhuzamos kapcsolást alkotnak, ebből adódóan egy érintkezési felület átmeneti ellenállásának függenie kell a felület nagyságától. Ha nem így lenne, sínek esetén nem írnák elő az átlapolás méretét."
Szerintem ez a jelenség a gyakorlatban is jól látszik a kontaktoroknál, ha pl. egy DIL 822 esbe vagy kisebb kontaktorba belenéz az ember, látható, hogy az első érintkezést átadó pontoknál kezdődnek a beégések, aztán egyre terjednek, míg az átmeneti ellenállás végképp leromlik és a kapcsoló tönkremegy.
A megblankolt ér-szakasz mindig hosszabb legyen (min. 10 mm-rel) a szükségesnél, mert a legvégén maradhat egy vastagabb ón-csepp. A WAGO-ba bedugás előtt a csupasz rész megfelelő hosszúságát csípőfogóval kell "beállítani", ekkor leesik a megvastagodott vég is.
"Szerencsés eset ha az ón kissé befut a szigetelés alá"
A vezetékvég leónozása akkor kész, amikor az ér teljes vastagságában olvadási hőmérséklet fölé került. Jól látható az a pillanat, amikor az ón nemcsak a külső felületen maszatolódik, hanem hirtelen befut az erek közé a mélybe is. Ugyanebben a pillanatban az ón elkezd felfelé kúszni a szigetelés alatt is (az egyre melegedő réz-szálak között), ha ekkor még melegen tartjuk fél másodpercig a pákával, akkor jó merevvé teszi a fogást a betoláshoz (ahogy írtad).
Az egy másra vonatkozó eset. Tudja minden szakember, hogy a felület párhuzamos kapcsolású, ezért a felületelemenkénti vezetőképességek összeintegrálódnak.
(Az a kísérlet nem a felület változtatását vezette le, hanem a felület és a nyomás egyidejű ellentétes változtatását.)
A forrasztást nem kell lenézni, a legjobb ELEKTROMOS megoldások egyike (plusz korrózió védelem). A hibát azok szokták elkövetni, akik az ónozást MECHANIKUS elemként (pl rögzítésként) alkalmazzák, pl úgy kötnek össze két vezetéket, hogy "ez a kötés önmagában szar, de majd az ónozás megtartja". Aki fordítva gondolkodik, tehát "ez a kötés ónozás nélkül is tökéletes, de ráadásul még le is ónozom" az nyugodtan leónozhat akármit szerintem.
Tömör vezetékek számára készült WAGO-ba pl szerintem flexibilis eret nyugodtan be lehet dugni (az eret ónozással merevvé, bedughatóvá téve), mivel a WAGO belső rugója képes követni a lassan megfolyó ónt egészen addig, amíg el nem ér közvetlenül a rézhez.
Nem tudok egyetérteni veled. Az érintkezési pontok száma függ a felület nagyságától is. Ezek az érintkezési pontok lényegében párhuzamos kapcsolást alkotnak, ebből adódóan egy érintkezési felület átmeneti ellenállásának függenie kell a felület nagyságától. Ha nem így lenne, sínek esetén nem írnák elő az átlapolás méretét. Ismerem az általad linkelt oldalt, átolvastam, ezért mertem rákérdezni.
Tehát az átmeneti ellenállás függ az érintkező felületek anyagától (pld réz-réz), az érintkező felületek alakjától (például sík-sík), és a felületeket összeszorító erőtől. A felület nagyságától nem. Ezt bizonyítják a kísérletek és az elmélet is erre vezet. Utóbbit tekintve itt van például a tankönyvtár:
"100x100 könnyű doboz, egy pipával kiállás az aljábol, falsíkba. Karos wago vagy érvéghüvely és sorkapocs, merthogy hajlékony kábel a csatlakozás"
Én a sajátunkat, ami 2 fázisú reteszeltre lett bekötve szintén 100x100 as -al de a nehézzel csináltam meg egy békebeli porcelán pipával és sorkapoccsal.
Egy másik 1 fázisúhoz elég volt egy porcelán szorító betétes 100 as kerek acidax doboz.
