7-8-10 ampertól, "részleges zárlat" esetén, egy pl. 16amperes kismegszakító nem old le. De ettől még téged nem ráz meg az áram.
Nyilván totális zárlat esetén nem csak néhány amper folyik, tehát akkor lecsap, de amire ezt válaszoltam, azt igazából értelmezni sem lehet,..
..hogy szerinte a védővezető a kismegszakító valamiféle minden esetben kötelező triggerelése által látja kizárólag el a feladatát, mert ez egyáltalán nem így van.
A védővezető a megérinthető felület potenciáljának a rögzítésével látja el a feladatát, minden megszakítótól és egyéb más szintű dolgotól függetlenül.
Azzal indoklod,hogy bárhol össze "lehet" kötve tetszőleges helyen, akár minden dugaljban a PE és az N, és ez "legit", hogy te egyszer a tudottan PEN-re rákötötted az N-t? Wtf?
Fi relé nyilán nem lehet a PE-N szétválasztási pont előtt, ha neked a házon kívül csak PEN állt rendelkezésedre, és erre kellett volna aggrenerátor kimenetén lévő külön PE és N-t valahogy "megoldani", erre valóban nincs megoldás.
Meg arra sem, hogyha zárlatos lesz a generátor, és melóspisti épp nekitámaszkodik egy pocsolyában állva cigizés közben, mész a börtönbe. Zökkenőmentesen.
Mert lehet mondani, hogy bíróúr, ez nem megoldható kérem biztonságosan, de senkit, kurvára nem fog érdekelni, ha meghalt egy ember.
Ebből meg viszafelé gondolkodva azt levezetni ,hogy akkor mindent is lehet mindennel kötni, mert az úgy is jóazúgy,...
..csak "az a rohadt fi mindig bekavar", na pont ez a fajta gondolkodási rutin mutatja a dolgok, a biztonsági szabályok értelmének, működésének, logikájának totális teljes nemértését.
"Akkor véd meg CSAAAAAK a védővezető, HA a kismegszakító/biztosító KÉPES lekapcsolni a FÁZIST!!!"
Ez vajon hogyan lehet?
Rajtad fog több tiz-száz kiloohmon jelentős, veszélyes áram folyni a föld felé, miközben a védővezető a rá jellemző szabályos néhány ohmmal párhuzamosan van az ármakörben veled?
Valami nagyon érdekes alternatív villamos elmélet ez, ahol az "áram nem tudja a fizikát".
Hogy miért üvöltve kell ezt a sok hülyeséget leírni, azt nem is feszegetem, úgy tűnik vannak szakmai problémáid, súlyos hiányoságaid, ezt nagy betűvel (hangerővel) kár megpróbálni kompenzálni.
***
Nyilván ha csak 7-8-10 tartos amper folyik le azon a védővezetőn, a kismegszakító nem old le, de lesznek ott bajok, pörög a villanyóra, melegszik ami az áramútban nagyobb ellenállást jelent, esetleg le is ég, stb, de embert megrázni nem fog.
Mert "megvédi" a védő vezető, egyszerűen az történik, a néhány ohmmal leföldelt valami, amit megérintessz, nem lesz képes a fázis potenciáljára kerülni, hogy a feszültség hol esik le, végez munkát, és ott olvad, kigyullad, vagy mi történik, az egy másik fejezet.
"Szóval a védő földelés az minden esetben az, amit szó szerint a neve magyarul jelent ,egy olyan földelés, ami megvéd téged attól ,hogy megbasszon az áram."
Lószart mama!
Akkor véd meg CSAAAAAK a védővezető, HA a kismegszakító/biztosító KÉPES lekapcsolni a FÁZIST!!! A hiba/zárlati áram hatására...
HA NEM KÉPES akkor >> MEGHALLHATSZ a védővezető ellenére is. Éppen ezért van a FI relé is az életvédelmi eszköztárban.
------ Egy FI relé mentes áramkörben....
Amikor megfogod/megérinted a fázist valami módon és egy EPH-zott fémcsövet pl. vagy az anyaFöldet Akkor szerinted meghalsz vagy nem ?
?? ha nincs fi relé, összevissza kötözgetsz, mert "csak a buta szakik miatt van ez" ,hogy nem kötjük össze? te meg szuper okos vagy, tehát kössük össze sok helyen..? észre kéne térni..
Hogy ne haljon meg senki, azért nem kötjük össze.
Hogy ma van egy fi relé című cucc, ami a gykorlati életben ellehetetleníti a hülyeséget az jó, de a villamos alapok emögött nem a fi relé miatt vannak, hanem műszaki-biztonsági okból, amik már akkor is így voltak, amikor nem volt jellemző semmiféle fi relé.
Kikötni meg nem kötünk ki védővezetőt legfeljebb hibakeresés idejére, mert okkal van ott a védővezető ahol, tehát megintcsak az ismeretlen kockázattal játszunk, nézegetünk a fegyvercsőbe, ami akkor is szigorúan ellenjavalt, ha már 20x megnéztük ,hogy üres.
Az IT rendszerben pontosan a kettős hiba miatt kell szintén védővezető, kötelezően, tehát ott is van védőföld. Saját linkelt ovi-oldalad is gyak. szó szerint ezt hozza magyarázatnak a kötelező védőföldelésre ITnél.., akkora öngólt lőttél, hogy a szomszéd galaxisból is látszik.
Hogy a kettős szigetelést minek kevered ide, azt szerintem senki nem érti, nem létezik védővezető nélküli, csak kettős szigeteléshez megfelelő fali szerelvény, dugalj, és így olyan villamos rendszer sem, ahol csak ilyeneket építenek ki, és akkor jajdejó, nem kell védővezető.
Pl mert nincs kettős szigetelésű mosógép, villanybojler vagy hűtőgép, stb, tehát vannak olyan villamos berendezések, amit nem lehet épeszű ráfordítással kettős szigeteléssel ellátni, innen meg megint áll az, kell a védőföldelés, mert akármit bedughatnak.
A buta szakik miatt mondják ugy hogy tilos összekötni. Ugyan miert ne lehetne összekötni. Össze lehet csal le megy majd a FI az első fogyasztó bekapcsolásakor.
Minap aggregátoroztuk egy muszaki létesitményunket és átkapcsolat után rögtön verte a FI az aggregátorban.
Azonnali megolgás hogy az 5 eres kábelben kikötöttem a a védőt és már nem is volt gond.
"lényege az elgondolásom szerint, hogy a három vezetéken időegység alatt több "áramlöketet" kap a gép,"
Nem kap "x idő alatt több löketet", ez nagyobb frekvenciát jelentene, de itt mindig 50Hz a váltófeszültség frekvenciája.
"Ugye van egy vagy két alu kör, ami megmarad a lámpáknak, tv-nek"
Ilyenkor szoktak bedugni a porszívót a háziasszonyok a tévé mellé, ahol majd úgyis lesz elosztó, mert box, meg laptop, meg házimozi, meg médiabox, meg ...jövőhét..
...majd jó esetben szétég az alu, rossz esetben jöhet a tüzoltó.
Ha rám hallgatsz, nem hagyatsz bent alu vezetéket, problémás kötni és nem tudhatod, a most meglévő kötések milyenek, ha meg kibontatod, akkor már inkább csere.
"folyosón menne egy gerinc-csatorna falon kívül, onnan mennének ki a vezetékek, a konnektorokhoz már falban"
Miért lenne falon kívüli csatorna, mi értelme?, ha a a konnektorokig úgyis vésni kell, szerintem semmi értelme.
Nem "össze van kötve" a PE és az N, hanem szét van választva a PEN, egy biztosító földeléssel egy adott pontban.
Ami garantálja azt, hogy a PEN, ha elszakad, nem kerül fázis mindenre(!), mert egyébként ez történne.
Tehát nem, onanntól, hogy a vezetéket már PE nek és N nek hívják nincs "össze kötve" és nem is lehet.
Amit egyenpontenciálra hoztál, mert külön-külön leföldelted, azt végképp nem "kötötted össze", hatalmas "fogalmi bajaid" vannak.
Kb innen, ebből a gondolatmenetből szoktak oda jutni, ""há' a konekktorba minek annyi derót, valahun' úgyis össze van kötve""...
de nem, nincs összekötve...TILOS összekötni.
Ezt még a szinek is jelzik, az egy másik vezető.
A kismegszakítót egy egyszerűsített elméleti magyarázatba kár belekeverni, pláne a fi relét, meg mekkora zárlat ....meg mi van.
De ez mindegy, a lényeg ,hogy az alacsony ellenállású védővezetőn és ne a testeden át menjen le az áram.
Ez pontosan így lesz a "kisebb áram szivárgás" esetében is.
Mi az hogy "bekerülsz a fázis meg a védővezető közé", hogyan, miképp?
Amit meg tudnál fogni, fémtárgy, az mind a védővezető potenciálján van, ami meg az anyaföld potenciálján.
Ahhoz ,hogy a köztes vezeték ellenállás jelentős feszültségesést jelentsen, vagyis a készülékház magasabb potenciálon legyen, hatalamas áram kellene, ott meg már megintcsak lecsap az automata.
Szóval a védő földelés az minden esetben az, amit szó szerint a neve magyarul jelent ,egy olyan földelés, ami megvéd téged attól ,hogy megbasszon az áram.
Én teljesen jól értem akülönféle helyzeteket és áramutakat, a fi relé működését, ami aránylag új dolog, előtte is elműködött és biztonságosnak volt tekinthető minden, ez csak egy plussz védelem.
A TT a TN meg a TN-S már túlmutatnak egy elméleti magyarázat keretén, és aki egyszál pöcsben fogja a mosógépet, ami fémházas, midnegy is neki, mekkora az okosság, neki az a lényeg, a mosógép háza ne kerülhessen veszélyes potenciálra az anyaföldhöz képest, slussz.
Ha ezt megértette, majd bele lehet mászni a részletekbe, mikor mit miért mivel és hol, miylen táncrend szerint kötöttünk össze, és hogy csináljuk most, az alapelvek és a célok mit sem változtak egyébként.
Nagyjából megértettem.. A háromfázis lényege az elgondolásom szerint, hogy a három vezetéken időegység alatt több "áramlöketet" kap a gép, így nagyobb a teljesítmény.. (?) :)
De esetemben nincs jelentősége, nálam gyakorlatban 1 fázis lesz.. Klímának, bojlernek minek 3 fázis? Esetleg, ha lesz elektromos sütő, akkor jól jöhet, de az is elmegy 1 fázissal. Napelem sem lesz.
Na akkor a gyakorlati kérdések: ti hogy osztanátok fel a köröket/fogyasztókat? Ugye van egy vagy két alu kör, ami megmarad a lámpáknak, tv-nek, telefontöltésnek stb.. Bojlernek eleve van egy külön köre.
A földszinten:
Konyha
-hűtő
-klíma
-mosogatógép
-illetve egy 4es konnektor a pulthoz, itt lesz a mikro
Folyosó, fürdőszoba
-bojler
-1 dupla konnektor
-mosógép
-kútszivattyú (750W)
Illetve még az emeletre kellene két új konnektor, meg egy klíma konnektor. A folyosón menne egy gerinc-csatorna falon kívül, onnan mennének ki a vezetékek, a konnektorokhoz már falban. A konyhában is a plafonnál menne kábelcsatorna, onnan menne le a falban.
" Mert ha mondjuk a mosógépben hozzáér az egyik drót, nem ráz, észre sem veszed, tökjó.
De ha meg a kenyérsütőben a másik ér hozzá, azt sem veszed észre, majd megfogod egyszerre a kettőt és benne vagy az áramkörben a két kezddel, ami az egyik legveszélyesebb szitu.""
Jájjjjj ..... a kettős hiba esete egy másik történet már. Viszont ekkor is csak akkor ráz meg >> lesz áramkör, ha két eltérő potenciál közé nyúlsz.
Egyébként most is vannak védővezető nélküli megoldású cuccok is >> a "kettős szigetelésú" cuccok pl. Amiken ilyen jelet látsz...
Huhhh zet töröltetned kéen... akkor marhaságoka vannak benna.
Láthatóan pl. a védővezető működését sem érted jól. HA értenéd akkor NEEEEEEM írnál ilyen hatalmas hülyeséget pl. hogy --- "Ő egy biztonsági vezeték, ha téged rázna az áram, mert mondjuk a fém mosógépben hozzáér a fázis a mosógép testéhez, akkor nem téged ráz, hanem lefolyik ezen a védő földelőn."
---
Ezzel szemben valójában úgymúködik a védővezető="testelés/földelés", hogy A védő vezető MÁSIK vége össze van kötve a NULLA vezetővel!!!! - a TN-S rendszerben DIREKTBEN FÉMESEN!!! a PEN bontási pontban - a TT és TN-C rendszerben nem fémesen, hanme csak az anyaFöld által és
E miatt TESTZÁRLAT esetén ELÉÉÉG NAAAAGY áram alakul ki a FÁZIS>>VÉDŐVEZETŐ-NULLA áramkörben ahhoz, hogy a hibaáram miatt lecsapjona kismegszakító vagy kiolvadjon az olvadó biztosító. A lecsapás/kiolvadás miatt megszűnik!!!!! a zárlatos FÁZIS >> TÖBBÉ NEM RÁZ a hibahelynél.
Megj: - a TN-S rendszer azért jobb, mert kényes a földelőre, sőt nem is kell neki, akkor véd a testzárlat esetén - a TT és a TN-C rendszerben viszont FONTOS a földelő "JÓSÁGA" miveé a fóldelési ellenálláson múlik a védelem
Ugyan akkor, ha nem test zárlat van, hanem - csak kisebb áram szivárgás, akkor nem tuti a védelem, mert nem bizos hogy lecap/kiold a fázis túláramvédelme, kellő hibaáram híján - bekerülsz a FÁZIS és a VÉDŐVEZETŐ/anyaFÖLD közé, akkor nem véd >> meghalsz mielőtt lecsap/kiolvad a fázis túláramvédelme, ha lecsap/kiolvad egyáltalán EZEKBEN az esetekben >> egy másik cucc a FI relé (ÁVK RCD néven is ismert) tud megvédeni !!! adott esetben, ami érzékelve a KICSI!!! hibaáramot is >> lekapcsolja a FÁZIS-t.
Szívesen...
------------------- Vagyis a mostani TN-S rendszert és az EPH világát sem érted jól. Leragadtál valahol a TT rendszernél és a "NULLÁZÁS"- nál :-(