Keresés

Részletes keresés

Mutual Friend Creative Commons License 2024.02.02 -1 1 143284

Életem során vállaltam be rizikós dolgokat is meg olyanokat is aminek vége foglalkoztatás befejezésével is kecsegtethetett de hosszú távon mindenből profitáltam. Nyilván inkább erkölcsileg mind inkább anyagilag - de nem panaszkodom - szerintem ezért is vagyok talpon folyamatosan.

Előzmény: Mutual Friend (143283)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.02.02 -1 1 143283

Ez egy kurva nagy marhaság.

 

vejko jelentkezett egy álláshirdetésre és egyel kisebb pozicióra mint ami a végzettsége csak azert mert önönmaga szerint nem beszél elég jól angolul.

Fél évvel később amikor használni is kellett volna a felvételitetők nagy megrőkönyödésére munka kapcsán remekül elvolt a külföldi partnerrel.  Számonkérték rajta hogy miert nem valotta be hogy beszél angolul mert akkor nem ide vették volna fel - nyilván később korrigálják/korrigálták ezt a malőrt - és azt felelte hogy a feltétel szerint a tarsalgási volt ő ugy gondolta az ennél nagyobb szint.

 

A munkaadók olyan munkavállalókat keresnek akik szeretik a kihivásokat, nem rettennek meg 1-1 komoly dologtól. 

Előzmény: Mekk Elek 1034mester (143280)
Mekk Elek 1034mester Creative Commons License 2024.02.02 -5 0 143282

Szabálozható led izzó= dimmelhető led izzó

A Tungsram is gyárt ilyeneket, meglepően jó minőségben.

100 wattos hagyományos izzó helyébe szerintem legalább 13 wattos és meleg fényű ledet vegyél:

https://www.led24.hu/tungsram-13w-dimmelheto-filament-led-a66-forma-e27-opal-uveg-bura-1521-lumen-2700k-meleg-feher-cri90

Előzmény: malvin2 (143281)
malvin2 Creative Commons License 2024.02.02 0 0 143281

Elhalálozott az utolsó Tungsram 100W-os gömb-izzóm. Mivel lehet ezt pótolni?
Led-es "csodában" létezik ilyen formájú, de azt tapasztaltam, hogy a ledesek "nem szeretik" a fényerő szabályzós kapcsolókat (vibrálnak).

Mekk Elek 1034mester Creative Commons License 2024.02.02 -7 0 143280

"Nem lehet hogy aki mer az nyer dolgot pedzegetik meg inkább a munkáltatók?"

 

Becsületes ember nem jelentkezik arra az álláshirdetésre, amelynél nem felel meg valamennyi feltételnek.
A munkaadók készakarva becstelen alkalmazottakat keresnének?

Előzmény: Mutual Friend (143278)
Mekk Elek 1034mester Creative Commons License 2024.02.02 -7 0 143279

"Ért a fenét ért. Fogalmuk nincs róla, csak valami régi homályos emlék ez egész. Amiért meg így alakulhatott az, hogy nem haladtak a korral"

 

Hallod saját gondolatidat?
"Egy 50+ éves egész biztosan hülye az informatikához."
"Egy 50+ éves nem érthet jól semmihez."
"Az fizikailag nem lehetséges, hogy egy  50+ éves bármiből naprakész tudással rendelkezik."
(idézetek a magyarorzági HR iskolák központi tananyagából - vizsgaanyag)

Előzmény: Jahno (143275)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.02.02 -1 0 143278

Nem lehet hogy aki mer az nyer dolgot pedzegetik meg inkább a munkáltatók?

 

beleirunk minden szart a feltételbe és ha jön valaki aki csak a 2/3-át tudja akkor örülünk vincent ...

 

Egyébként mit kell érteni egy DOS-hoz?

Tudj megirni egy boomenüt a config.sys es autoexec.bat fileokban?

 

(Egyszer amikor fiastal voltam es bohém akkor irtam egy hálózatban is működö progit. nyitotta csukogatta a fileokat ahogy kell zárolta  feloldotta a rekordokat irásra DBF állományban ahogy kell. Gyűjtöttem vele statisztikába a novel halózati neveket hogy ki inditgatja. Akinek nem volt jogosultsága annak letöröltem a képernyőjét a képernyőre lemásoltam szórul szóra hogy néz ki a format c: parancs, csináltam egy egyrekordos DBF állományt a C-re es irtam olvastam mint állat - villogtattam a leget a gép dobozán - közben futtattam a százalékot is -tól 100% ig. Majd amikor "végzett" a formázással visszaadtam a promptot. Egy órán belül az összes expert hivott pánikolva hogy a programom formázza a HD-ket a gépeken. :) :) )

Előzmény: Mekk Elek 1032mester (143270)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.02.01 -1 1 143277

Én még anno dos 3.3-al kezdtem. Akkor oda jó lehetek szerintem.

Előzmény: Mekk Elek 1032mester (143270)
_lala_ Creative Commons License 2024.02.01 -1 0 143276

> DOS-hoz és Windows 3.11-hez értő rendszermérnököt

 

Mi a bánat lehetne még ennél is elriasztóbb szerinted ?

 

Ha a DOS-t kihagynák, és csak a Win3.11-gyel kéne szívni. Az szerintem még elriasztóbb :D

Előzmény: tfe_tng (143272)
Jahno Creative Commons License 2024.02.01 -1 1 143275

Ért a fenét ért. Fogalmuk nincs róla, csak valami régi homályos emlék ez egész. Amiért meg így alakulhatott az, hogy nem haladtak a korral ésvagy, de nyilván ez is olyasmi sztori, mint pék haverod a szőke HRen.

Előzmény: Mekk Elek 1033mester (143274)
Mekk Elek 1033mester Creative Commons License 2024.02.01 -7 0 143274

"Mi a bánat lehetne még ennél is elriasztóbb szerinted ?"

 

Szerintem ma Magyarországon kb 30-40.000 60-70 éves ember ért meglehetősen magas szinten a DOS-hoz és a windows 3.1-hez (néhányat ismerek is). Jelen pillanatban valamennyien munkanélküliek, nyomorgó kisnyugdíjasok, vagy segédmunkásként dolgoznak pl a mezőgazdaságban. Hogy ez miért lett így, arról el kellene gondolkodni.

Előzmény: tfe_tng (143272)
Garashan Creative Commons License 2024.02.01 0 0 143273

Nem tudom, hogy milyen márkájúak a szerelvények, de pl. a Legrandnak van direkt vezeték kivezetője: https://legrandaruhaz.hu/legrand-valena-life-kabelkivezetok

Ebben van tehermentesítő is a kibújó vezetékeknek. 

Előzmény: tfe_tng (143271)
tfe_tng Creative Commons License 2024.02.01 -1 0 143272

>biztosan ebben is lenne ilyen szűkítő (elriasztó) feltétel.

> DOS-hoz és Windows 3.11-hez értő rendszermérnököt

 

Mi a bánat lehetne még ennél is elriasztóbb szerinted ? 

Előzmény: Mekk Elek 1032mester (143270)
tfe_tng Creative Commons License 2024.02.01 -2 1 143271

Vazze. Ennyi fantáziám nekem is van. Sőt, még azt is el tudom képzelni, hogy hilti szalaggal felfúrom a kébelt a falra, hogy ne feszüljön. A kérdés arról szólt, hogy ilyen esetben (amikor egy süllyesztett konnektorból kell lengőt csinálni), akkor mi a bevett vagy akár szabványos megoldás. 

Előzmény: Mekk Elek 1032mester (143268)
Mekk Elek 1032mester Creative Commons License 2024.02.01 -5 1 143270

"A német vasút tett közzé néhány napja egy álláshirdetést, amiben DOS-hoz és Windows 3.11-hez értő rendszermérnököt keresnek."

Mostanában minden álláshirdetésben szerepel egy-két (vagy tíz) olyan feltétel, hogy annak a hirdetésnek a világon csak egyetlen ember képes maradéktalanul megfelelni. De annak az egy emberek már van tuti állása, ráadásul fejvadászok adnak neki szerenádot minden éjjel. Nem tudom, hogy mit képzelnek az idióta HR-esek. Ha ennek a nélmet hirdetésnek a szövege nem lenne titkos, akkor biztosan ebben is lenne ilyen szűkítő (elriasztó) feltétel.

Teljesen megdöbbennék, ha egyszer végre látnék egy olyan álláshirdetést, amiben KIZÁRÓLAG az elvégzendő feladat van megadva és a jelentkezőre van bízva, hogy hogyan/mivel oldja meg.

Előzmény: Atis57 (143262)
Mekk Elek 1032mester Creative Commons License 2024.02.01 -3 0 143269

Konyhabútor belsejében tudtommal IP20-as szerelés is engedélyezett.

Előzmény: tfe_tng (143266)
Mekk Elek 1032mester Creative Commons License 2024.02.01 -4 0 143268

- 9 db WAGO

- 3 méter MT kábel

- 3 lengő dugalj

Előzmény: tfe_tng (143266)
tfe_tng Creative Commons License 2024.02.01 -1 0 143266

Urak,

 

Adott egy konyhabútor, abban egy sütő, mögötte a konnektor (egészen pontosan 3db konnektor, de ez talán mindegy). A sütő tönkrement, a tulaj vett egy újat, viszont nem fér be mélységben, hiányzik 1-2 centi (a konnektor pont a sütő mögött van, ahol a legnagyobb a mélység, a bedugva a sütőt nem fér be). A konnektort áthelyezni szinte lehetetlen a konyhabútor szétszedése/sérülése nélkül, szóval azzal kellene dolgozni, ami van. A legegyszerűbb az lenne, ha lengő konnektorrá lehetne átalakítani a konnektort, akkor elférne minden. 

 

A kérdés az lenne, hogy hogyan lehet ezt szabályosan / szabványosan megoldani ? Tehát egy mezei 65-ös dobozból hogy lehet úgy kilógatni egy kábelt és lengőaljzatot, hogy a kötés ne feszüljön, ne legyen hosszú távon sem veszélyes. 

 

Előre is köszi minden építő jellegű javaslatot. 

tfe_tng Creative Commons License 2024.02.01 -1 0 143265

Akkor innentől kezdve, ha elek nem ír egész nap a fórumra, akkor tudjuk, hogy jó helyre ment. Bár nem tudom, hogy a dbahn mennyire van messze elek lakhelyétől, ami még a megyeszékhelytől is 3000km-re van, és nem lehet bejárni :)

Előzmény: Garashan (143264)
Garashan Creative Commons License 2024.02.01 0 0 143264

Már levették az álláshirdetést. Elvileg be is töltötték az állást.

Előzmény: tfe_tng (143263)
tfe_tng Creative Commons License 2024.02.01 -1 0 143263

Attól függ csak, hogy szőke-e a HR-es. 

 

De viccet féretéve, 40 fölött ez kb bárki, aki hajlandó a szakmát történelemre cserélni, akár még elek pékinformatikus "haverja" is tökéletes, mert ugye itt fel sem merül, hogy az update-et kell-e installálni, mert az 30 éve nem volt már :)

Előzmény: Atis57 (143262)
Atis57 Creative Commons License 2024.02.01 -2 0 143262

Szia!

 Egy megfelelő álláshirdetés?

 

 

 

A német vasút tett közzé néhány napja egy álláshirdetést, amiben DOS-hoz és Windows 3.11-hez értő rendszermérnököt keresnek.

Előzmény: Mekk Elek 1029mester (143260)
cosomega Creative Commons License 2024.02.01 -1 1 143261

Végre a szokásos érdemi, kecske-féle hozzászólás. Bemegy a kecske a boltba és kér a felcsévélt 100 m-es kábelből légvonalban 50 cm-est.

 

H05VV-F 3x1 MT kábel, 100m - Overgate Webáruház

Előzmény: Mekk Elek 1029mester (143260)
Mekk Elek 1029mester Creative Commons License 2024.02.01 -3 0 143260

Azt hozzátenném, hogy ez a tíz méter nem légvonalban értendő, hanem vezeték-méterben.

Tehát lehetséges, hogy a fal túloldalán lévő dugaljat már nem védi.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143259)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.02.01 0 0 143259

Szóval Dehn.

Dehnventil 956205  t1+t2+t3 ipari környezet, 10m a t3 védelmi határa.  155.804Ft

Alkalmazás: pl főelosztó szekrénybe, ahol van érzékeny elektronika is.

Dehnsield 941200 t2+t3 lakossági környezet, a 10m itt is áll. 10m en felül kiegészítő t3 védelem ajánlott 41.616Ft

 

Előzmény: Mr. Pepe00 (143255)
ötfelezős Creative Commons License 2024.02.01 0 0 143258

OK, ha nem érted, nem érted. :D

Előzmény: Törölt nick (143257)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.31 0 1 143257

Jajjj ne! dehogyis.
Már ez is csak egy zavaros magyarázkodás a részedről...

Előzmény: ötfelezős (143252)
76zoli76 Creative Commons License 2024.01.31 0 0 143256

Szendvicspanelre , önmetszős csavarral lenne felfogatva 60 cm-ént fogatva.

 

Tudom, hogy sokféleképpen fel lehet fogatni. 

Előzmény: Mekk Elek 1027mester (143249)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.31 -1 2 143255

Ezzel a Dehn-nel betetted a bogarat a fülembe, merthogy biznisz lehet belőle, de az alkalmazási korlátaival nem vagyok képben. Holnap hívom a beép, emberemet a Dehn-nél és utánajárok, az infot meg berakom ide.

Mert igaz hogy drága, de a biztosítónál egy villámcsapási kár egy kanosszajárás.

Előzmény: ötfelezős (143241)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.31 -2 0 143254

Ezt már nm próbálom megmagyarázni, annyira nem érted. A nem értés fokából következőleg, te a dadogós hülyegyerek vagy másik néven?

Előzmény: Törölt nick (143246)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.31 -2 0 143253

És ha a nap süt, akkor bizony melegebb van, mintha nem.

Ilyen közhelyeket kár idetolnod. Miként a kezdő írásban írtam, a távolságokra ügyelni kell.

Előzmény: Mekk Elek 1027mester (143245)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.31 -1 0 143252

Hát, most kezdjük a magyar nyelvvel? Te Ukrajnából vagy Szerbiából jöttél? Jó, magyarázom.

Te azt írtad, hogy akkor nem kell kívül T3, ha van a készülékben.

Én meg azt, hogy nemcsak akkor nem kell kívül. Hanem akkor se, ha az előtte levő beépített készülékek a T3 szintjére már levitték az impulzus nagyságát.

Még magyarázzam?

Előzmény: Törölt nick (143247)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.31 -1 0 143251

A Dehn nem olcsó.

A többi meg nem ért hozzá.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143242)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.31 -1 0 143250

Egy kiírásba meg van adva, hogy mire rögzítsük a csövet.

lehet pl: vasra, betonfalra, téglafalra, gipszkartonra.

és utána ott van, hogy mivel képzelik el

lehet: Erico bilincs, MüII bilincs, tiplizve, betonszeggel, stb.

Ekkor megvan a normaidő. Azt is odaírják.

Tehát benne van, csak tudni kell mit hová és hogyan.

 

Előzmény: Mekk Elek 1027mester (143249)
Mekk Elek 1027mester Creative Commons License 2024.01.31 -2 0 143249

"MÜII-es cső rögzítése és felrakása"

 

Egy MÜ csövet kb ötféleképpen lehet falra rögzíteni, ebből a norma-gyűjteményekben talán egy-kettő szerepel, mert még Kossuth Lajos idejében készültek, amikor még nem voltak pl műanyag gyorsrögzítők, és öntapadós ragasztók, a villanyszerelőknek csak gőzzel hajtott falmarójuk volt.

És nem árultad el, hogy melyik rögzítési módszerre gondoltál az ötből.

Előzmény: 76zoli76 (143243)
Mekk Elek 1027mester Creative Commons License 2024.01.31 -2 0 143248

"Ugyanaz a képesség van benne >> T3 !!!"

 

Kevés készülékben van annyira izmos túlfeszültség védelem (pl 6 kiloamper terhelhetőségű varisztorok), ami megfelel egy hivatalosan T3 minősítésű túlfesz védőnek. De amelyikben ilyen van, az ugyanúgy megvédi pár méteren belül a környező készülékeket is (még kikapcsolt állapotban is), mint a hivatalos T3-asok.

Előzmény: Törölt nick (143247)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.31 -3 0 143247

Azokban az esetekben nem kell a készülék közelébe egy külső T3 cucc.
Amikor VAN az adott készülékben IS egy T3 beépítve eleve.
(kis varisztor és/vagy glimm, stb. képében)

Ez nem.

--------------

???!
Miért is mondon, hogy ez nem?

Ugyanaz a képesség van benne >> T3 !!!
Mi a fenének is kéne elé még egy külső T3 cucc.

Indoklod, hogy miért kell szerinted?

Előzmény: ötfelezős (143241)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.31 -3 1 143246

Például Dehnéknek és OBO-éknak is van olyan T1+T2 egyben, ami a T3 szintjére korlátoz, tehát T3 is egyben.
Dehn ezt egyenesen le is írja: Prewired type 1, type 2 and type 3 spark-gap-based combined arrester; OBO-nál csak ki lehet olvasni.

 


----
Tehát: az öszes korábbi ez ügyben adott "ez nem igaz" válaszod.
A logika szabályai szerint >> nyilvánvaló marhaság... lett az OBO szöveg alapján.
----


Mert,
Attól még a T1 T2 T3 szintek igazak!!! maradtak.

hogy
Akad gyártó amelyik csinál egybe épített/tokozott (kombinált) kivitelt is.
- 2in1 (T1+T2 vagy T2+T3) 
vagy akár 
- 3in1 (T1+T2+T3)

Hoppácska.
Jóreggelt! logika.

Előzmény: ötfelezős (143241)
Mekk Elek 1027mester Creative Commons License 2024.01.31 -3 0 143245

"Dehnéknek és OBO-éknak is van olyan T1+T2 egyben, ami a T3 szintjére korlátoz, tehát T3 is egyben"

 

Hiába van az épület betáp pontján egy T3-as, ha az épület túloldalánál lecsap egy villám a kutyaólba és egy rakás fali vezetékben megjelenik egy olyan feszültséglökés, amit a megfelelő (tehát a védendő készülékek KÖZELÉBE) telepített T3-asok simán megfogtak volna.

Előzmény: ötfelezős (143241)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.31 0 0 143244

Ezt így még a Terc program se mondja meg.

Előzmény: 76zoli76 (143243)
76zoli76 Creative Commons License 2024.01.31 0 0 143243

Sziasztok!

 

Ipari villanyszerelésnél milyen norma idelye van MÜII-es cső rögzítése és felrakása és MT kábel behúzásának?

Válaszokat előre is köszönöm.

 

Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.31 0 0 143242

Nos, hanyatt vágtam magam, mutatom az árat:

 

Villámáram-levezető kombi DEHNventil T1+T2+T3 2P TN 230V/AC 2M DV M2 TN 255 FM DEHN 956205

 

 

Listaáron netto:155.804 Ft

Előzmény: ötfelezős (143241)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.31 -1 0 143241

Nos, a T3 fokozat TÖKÉTESEN működik csak magában is.
A T2 és az esetleges T1 nélkül is.
Nyilván csak a RÁ ÍRT adatokig !!! 
- a max feszültség csúcsig  >> 1300-1500 Volt
- a tüske alakig >> lefutás microsecundum
- a max tüske energialöketig >> Joule
Ez igaz.

Azokban az esetekben nem kell a készülék közelébe egy külső T3 cucc.
Amikor VAN az adott készülékben IS egy T3 beépítve eleve.
(kis varisztor és/vagy glimm, stb. képében)
Ez nem.

Előbb a T2 fokozat, ami a >> T3 számára elő-korlátoz.
Nomeg a készülékek számára is, úgy általában is a T3 híján is.
De a T3-ál jóval nagyobb max Volton korlátoz.

Ez sem igaz ma már.

Ha nincs "villámháritó" rendszer akkor tipikusan elég is a T2, nem kell a T1 is minden esetben.
Ez nem igaz.

 

De még a T2-nél is jóval nagyobb max Volton korlátoz önmagában.

Ma már ez sem igaz.

A korlátozási szintek... lásd lépcsők a görbén.
Ezek az általam alább "klasszikus"-nak nevezett feszültségek, satöbbi, amelyek manapság már, mint írtam, nem igazak. Például Dehnéknek és OBO-éknak is van olyan T1+T2 egyben, ami a T3 szintjére korlátoz, tehát T3 is egyben. Dehn ezt egyenesen le is írja: Prewired type 1, type 2 and type 3 spark-gap-based combined arrester; OBO-nál csak ki lehet olvasni.

 

Az elő-korlátoz kifejezés eléggé félrevezető, mert igazából a betáp felé nézve előző fokozatok utó-korlátoznak.

Előzmény: Törölt nick (143238)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.31 -4 1 143240

Nos, mert megtehetem és szívesen teszem....
Ezért segítek sokaknak azzal amit tudok vagy tudni vélek.
és
Úgy hiszem illik is így viselkedni egy értelmiséginek.

----
Ráadásul,
Egy (számomra elegedően) sikeres élet közben lazán belefér ez is.
Nem kell robotolnom, ha nem akarok, ráérek, miért ne?!

Ennyi.

Előzmény: Alpári Gnác (143237)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.31 -4 1 143239

Mi közöd hozzá?!

Talán a 80% -ban vagy?
A jelek szerint igen :-(

----

De segítek neked... hátha megnyugtat.

Mert,
Egyszerű ám a megoldás a nickekre.


A tutira a 80%-ba eső néhány elmeroggyant azzal szórakozik egyes fórumokban, hogy mániásan kitiltat.
Ami miatt a csodás index fórum nem mindig azt az alias nevet írja ki, amivel belépek.

Ennyike bammeg !

Előzmény: Alpári Gnác (143237)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.31 -1 1 143238

Nos, a T3 fokozat TÖKÉTESEN működik csak magában is.
A T2 és az esetleges T1 nélkül is.

Nyilván csak a RÁ ÍRT adatokig !!! 
- a max feszültség csúcsig  >> 1300-1500 Volt
- a tüske alakig >> lefutás microsecundum
- a max tüske energialöketig >> Joule

-----

Azokban az esetekben nem kell a készülék közelébe egy külső T3 cucc.
Amikor VAN az adott készülékben IS egy T3 beépítve eleve.
(kis varisztor és/vagy glimm, stb. képében)

*************
A további előfokozatok szükség- is igény szerint kerülhetnek kiépítésre.
Akkor, ha a T3 által kezelhetőnél durvább események kezelése IS cél.
*************

Előbb a T2 fokozat, ami a >> T3 számára elő-korlátoz.
Nomeg a készülékek számára is, úgy általában is a T3 híján is.
De a T3-ál jóval nagyobb max Volton korlátoz.

Egy T2 a főelosztóban az, ami egyébként kb. minden ingatlanon ésszerű/célszerű.
Ha nincs "villámháritó" rendszer akkor tipikusan elég is a T2, nem kell a T1 is minden esetben.
(megj: hosszú elosztó>>készülék vezeték szakasz esetén ~10 méter után megismétlendő a T2)


és aztán 
HA KELL és/vagy ésszerű akkor a T1 is, ami >> a T2 számára elő korlátoz.

Nomeg a készülékek számára is, úgy általában is a T3 és vagy T2 híján is.
De még a T2-nél is jóval nagyobb max Volton korlátoz önmagában.
 

A korlátozási szintek... lásd lépcsők a görbén.


és a T1 T2 T3 fokozatok jellemzői.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143234)
Alpári Gnác Creative Commons License 2024.01.31 0 1 143237

Erre jó példa ez a fórum is éppenséggel.

 

Ez még akár igaz is lehet.

 

De akkor mire ez a mindent elsöprő közléskényszer, hogy naponta vagy képes új nick-et csinálni?

Altruizmus lenne?

Vagy csak nincs otthon bárki, akivel beszélgetni tudnál?

Előzmény: Törölt nick (143236)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.31 -2 0 143236

A válaszok...

1.
Azért alakult így.
Mert sokkal több az okoskodó-bugyuta egyén.

A pareto elv erre is érvényes.
Tudod a >> 80:20 szabály.

Vagyis kb. 4X annyian vannak, mint az okos-normális egyének.
Erre jó példa ez a fórum is éppenséggel.

2.
Azt lehet tenni, hogy a 20% próbálja normálissá tenni a 80%-ot.
De a többségük nem hagyják ám magát !!!!

A pareto elv szerint kb. a 20%-uknál lehet hatás.
Azaz a többségük a >> 80%-uk marad aki volt.

Egy okoskodó-bugyuta egyén.
Mert nem hatnak rá az észérvek...

Nem tanul, nem fejlódik, nem változik.
Erre jó példa ez a fórum is éppenséggel.

--------------

Nos, ez a statisztika alapú tájkép :-(
Ezzel kell együtt élni a normális 20%-nak.

Miközben a 4:1 arány miatt a hülyék látszanak-hallhatóak jobban mindenfelé.

Előzmény: arenarock (143233)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.31 0 0 143235

Nem kell ide fordító!

 

Itt van minden egy helyen.

https://www.obots.hu/

Előzmény: Mekk Elek 1026mester (143232)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.31 0 0 143234

Én értem.

Csak a kérdezőnek t3 fokozata van csak a hosszabbítóban.

Erre írtam, hogy önmagába nagyon vagylagosan működik, ha nincs előtte más fokozat.

 

Te azt írtad, ha megvan a T1+T2 akkor AKÁR el is hagyható a T3.

 

Ez két különböző dolog és igaz mindkettő.

 

A nyelvezetet hagyjuk.

Előzmény: ötfelezős (143230)
arenarock Creative Commons License 2024.01.31 -1 2 143233

És ekkor a  pszichológusod felteszi a kérdést:
Kedves Elek, elgondolkozott már azon, hogy és mért alakult ez így ki, és mit lehetne tenni, hogy ne így legyen?...

Előzmény: Mekk Elek 1026mester (143231)
Mekk Elek 1026mester Creative Commons License 2024.01.31 -2 1 143232
Mekk Elek 1026mester Creative Commons License 2024.01.31 -4 0 143231

Nehéz egy KÖZÉRTHETŐ választ/magyarázatot felépíteni a laikusok által ismert szókincsből, az ő meglévő ismeretanyagukra építve. Különösen akkor, ha minden szavadat aljas ellenségek figyelik, akik csak a belekötési lehetőségre várnak.

Előzmény: Törölt nick (143229)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.30 -1 1 143230

Látom, te sem értetted, mit írtam.

Én nem szóltam a nyelvezet ellen, én annyit írtam, hogy én nem alkalmazom hozzászólásomban.

(De ha már így húzódik a dolog, akkor semmi probléma annak leírásával, hogy Mutual Frienddel és Cosomegával értek egyet - bár annyira meg nem is érdekes ez, amennyi betűbe már került.)

A lényege annak, amit írtam, az az, hogy például, előre hiába írsz te a laikusnak a harmadik fokozatról, ha aztán azt látja az OBO-MABISZ 2021-es ajánlási füzetben, hogy bizonyos előtte levő fokozatok esetén nem is kell harmadik fokozat.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143228)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.30 -5 0 143229

Az értelmes-okos és valóban hozzáértő  szaki ...
(tanár, ügyfeles, beszélgető partner, stb.)
Mindig TUD a hozzá NEM értők által is megérthető-felfogható szinten tájképet-infót adni.

Mint pl. a "kis fickók ellen véd a T3 is" és hasonló egszerű nyelvezetű és egyszerű fogalmazás.
Ami a már meglévő más ismeretekre alapozva hasonlat alapján adja át az új ismeretet.

Akik nem a fenti körbe tartoznak azok szokták magas lóról szóvá tenni ezt a hatékony informáló-oktató technikát.

Ennyike.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143228)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.30 -2 1 143228

Ebben teljesen igazad van, sőt!

Azért azt természetesen tudod, hogy a villámvédelem milyen összetett téma, minden téren.

Kezdve a kockázatelemzésen túl a veszélyességi zónák meghatározásán át a védelmi készülékek kiválasztásáig. Ez egy egész szakág terjedelmes szakirodalommal.

 

Akkor jön egy kérdés egy laikustól.

Vagy elengeded, hadd forogjon a kérdésébe

Elekesen szakemberhez küldöd, akkor jönnek a szólások hogy ezt sem tudod akkor minek szóni

Vagy valamit próbálsz magyarázni neki. Akkor meg megint jön a kritika.

 

Melyik a helyes? Tényleg nem tudom.

 

Előzmény: ötfelezős (143227)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.29 -1 2 143227

Engedtessék meg nekem, hogy ne próbáljam meg a túlfeszültségvédelem működését Csipkepipőke és a Tenkes kapitánya rejtjelezési nyelvre lefordítani, de az alább olvasható írásokkal kapcsolatban felhívnám a figyelmet, hogy a "klasszikus" 3 lépcsős túlfeszültségvédelem az úgy működik, hogy a T3 fokozat indul be először, majd a T3 leszabályozási feszültsége az előtte levő dróton eső feszültséggel együtt indítja be a T2-t, az meg hasonlóan a T1-et (ha a drótokon nem esik elég feszültség, akkor kellenek a csatoló induktivitások). Így a "klasszikus" 3 lépcsős túlfeszültségvédelemben hátul van a legkisebb feszültségre induló, leggyorsabb, de legkevesebb energiát elnyelni tudó szerkezet. Ma már a tekkknikai fejlődés miatt sokféle variáció van, például az OBO-nak a kombinált T1+T2 szerkezete (MCF 100), mely papírjára rá van írva, hogy

Védelmi feszültségszint: <1,5 kV. Koordináltan használható T3 típusú SPD-hez

tehát egyrészt nem kell még külön T2, másrészt a "klasszikus" sorhoz képest kisebb feszültségre korlátoz, és így előkerül az a gondolat is, hogy T3 nem kell, csak nagyon kényes készülékekhez.

Szóval szerintem nem biztos, hogy jó általános megállapításokat tenni, mikor következő lépésként az információ átvevője elmegy a boltba, és vesz valami egészen mást, amire az oktatásnak csak 30 %-a igaz.

Jahno Creative Commons License 2024.01.29 0 0 143226

Közöset is, meg ésvagy. Mindegy, ehhez úgyis kicsi az ország, 200% rendelkezésre állás még úgysem létezik de legalább elméletben is drága.

Előzmény: ötfelezős (143225)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.29 -2 0 143225

Az emberi balfácánságnak ezer arca van, a múltkor nem sikerült mindegyik változatot felsorolni. Ha még emlékeztek a vodkafon leállásra:

A két szolgáltatóról a leállás után derült ki, hogy közös szerverparkot használ.

Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.29 -1 0 143223

Olvastam.

arenarock Creative Commons License 2024.01.29 -1 1 143220

Most nézem elek, már több mint 30 neved van. Elég lesz?...

Előzmény: Mekk Elek 10227mester (143218)
Garfield007 Creative Commons License 2024.01.29 -1 0 143219

Felhő szolgáltatás, elfogadott adatvédelmi tájékoztató és te magántitokról papolsz :-)

Elek, tényleg inkább igyál, ez nem megy neked. 

Előzmény: Mekk Elek 10227mester (143218)
Jahno Creative Commons License 2024.01.28 -1 0 143216

Néha tudod, megy felhőbe egy ideig ingyen, utána pénzt kér, az egyszerűbb mobilos alkalmazások meg adatot lopnak, tök eccerű. De amúgy bonyolult.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143213)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.28 -1 0 143215

Köszi, majd megtesztelgetem.

Előzmény: Mekk Elek 1021mester (143214)
Mekk Elek 1021mester Creative Commons License 2024.01.28 -5 1 143214

"Beállításba csak wifi név és jelszót kért."

A felhő szolgáltatás kínai kézben szokott lenni, a felhő használatára rákényszerítő kamerák valószínűleg azért olyan olcsók, mert a kínai titkosszolgálat is beszáll a kamera árába (ők is látják a képet :)

Ezek a kamerák csak az internethez (a wifi routeredhez) akarnak hozzáférni, ezért kéri csak a routered SSID+jelszó adatait. A kamerának más adatra nincs szüksége ahhoz, hogy felvehesse a kapcsolatot a kínai felhővel. A látott képet küldi a felhőbe, te is a felhőn keresztül láthatod, ha feltelepíted a kamerához való szoftvert, ami szintén kizárólag a felhővel tartja a kapcsolatot, tehát tulajdonképpen a kínai felhőn keresztül (közvetítésével) láthatod saját kamerád képét. Sokan azt hiszik, hogy a mobiltelefon és a kamera egymással tartja a kapcsolatot, ez tévedés az esetek túlnyomó részében.
Egy kis villanyszerelés: ugyanígy, valamilyen kínai felhőn keresztül érhető el a legtöbb okos villanykapsoló, okosrelé, okostermosztát, okos-riasztóberendezés, stb. is.

Orv-kakáló vadászat céljára a olcsó Hikvision IP kamerát javasolnék (15-25e Ft) . Azoknál lehet trükközni portokal meg  meg felhő-mentes megfigyeléssel (házon belüli megfigyelésre van Internet Explorer a win10-ben). Távoli megfigyeléshez is létezik megbízható (felhőt megkerülő) szoftver, ha van DDNS szolgáltatásod, vagy valahonnan mindig tudod az aktuális IP címedet.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143213)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.28 -2 0 143213

Elek Úr! Van egy kérdésem, mert a kamerákhoz nem értek.

Vettem egy V720 as kamerát, a gagyinál is gagyibb. 750Ft volt, ára elmond mindent.

Amúgy működik, már ez is csoda. Csak azt akarom meglesni vele, ki kakkant az ablakom alá.

Beállításba csak wifi név és jelszót kért. Nincs olyan hogy port nyitás meg ilyenek.

Ugye ezt nem tudom távolról figyelni? Mondjuk nem is baj.

Csak igaz ez nem megy kínai felhőbe bele akkor?

Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.28 -1 0 143212

Elek!  Még így sem értetted ahogy leírtam.

Nem a T3 küldi a föld felé a tranziens hullámot, hanem az előtte lévő fokozatok.

 

Előzmény: Mekk Elek 1017mester (143205)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.28 0 0 143211

LPZ az nem PTZ, nem riasztónál vagyunk.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143210)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.28 0 1 143210

Értelek, valóban meseszerű. Aki kérdezte nem villamos ember.

Ha elkezded a tranziens hullámot meg a ptz zónákat meg varisztort meg ilyeneket, egy kukkot sem fog érteni belőle. Ezért írtam így.

Elnézést, ha valakit megzavartam ezzel.

Előzmény: cosomega (143209)
cosomega Creative Commons License 2024.01.28 -1 0 143209

- elzárja a csapot a fázis irányába és tereli a föld felé.
- lesz belőle ördög és mindent visz
- A kisebb támadókat
- kifáradva jön be
- megfogja a magányos T3 is a kisebb fickókat

 

Egy élmény, ami itt zajlik.

Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.28 -1 0 143208

Nem engem még a tömény szakmaiatlanság, az IRL életben összeszedett tapasztalat hiánya is.

 

Pár ember a végtelen baromságot is olyan erővel elő tudja adni - ez a mai kor felszinenmaradásásan az alapja - hogy nem csodálom hogy az embereknek ki van a tökük a szakikkal és inkább kókányolgatnak otthon.

 

 

Előzmény: cosomega (143207)
cosomega Creative Commons License 2024.01.28 -1 2 143207

Azt hittem, hogy csak engem zavar ez az idióta gügyögés a "Villanyszerelés" nevű topicban. Örülök, hogy nem vagyok egyedül.

Előzmény: Mutual Friend (143206)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.28 -1 2 143206

Ha költesz valamire akkor nem ugy teszed hogy ez megfogja a magányos fickókat és ez elég mert statisztikailag nagyfickók csak a filmekben vannak.

Előzmény: Törölt nick (143204)
Mekk Elek 1017mester Creative Commons License 2024.01.28 -3 0 143205

"Ezt hivatott a védelem kiküszöbölni, ugy hogy elzárja a csapot a fázis irányába"

A legtöbb T3-as védelemben nincs soros alkatrész, ezért az átfolyó áramot nem tudja megszakítani  (a T3 védett dugalj/hosszabbító a túlfeszültség után továbbra is használható lesz). A legolcsóbb T3-asokban csupán 3 db túlfeszültség hatására rövidrezáró varisztor van, ami "deltába kötve" összeköti a három vezetőt (fázis-nulla-föld).
A T2-es túlfeszültség védőkben viszont már szokott lenni soros olvadó pont (beépített "olvadó biztosíték") ennek megszakadt állapotát jelzi a kis ellenőrző ablakban látható zöld/piros jelzés.  Ez már valóban elzárja a csapot, ha olyan nagy erejű túlfeszültség  lépett fel, ami elolvasztja.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143194)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.28 -3 0 143204

A lényeg, hogy ez a kijelentésed nem helytálló... nagyon nem.

"És ami fontos, hogy ha nincs T2-őd, a T3 szart nem ér."

Mert,
Igenis sok esetben megfogja a magányos T3 is a kisebb fickókat.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143203)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.27 -1 0 143203

Ha úgy ér a szerencse, hogy kifáradva jön be, akkor igen.

De mi garantálja? Semmi, vakszerencse. 

Tehát, ha villámcsapásból eredő impulzus, akkor hazárdjáték.

Ha valami egyéb hálózati lökés, akkor megfoghatja.

Ki mire készíti fel a hálózatát.

Előzmény: Törölt nick (143201)
ksanyi52 Creative Commons License 2024.01.27 0 1 143202

Érdekes, nekem 1 van, még is jól elvagyok vele.

Előzmény: Mekk Elek 1015mester (143187)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.27 -4 0 143201

"És ami fontos, hogy ha nincs T2-őd, a T3 szart nem ér."

Téves....

A kisebb támadókat csak a T3 is lekezeli :-)
Miért is ne tenné ?!

A T3 lényege 
A kisebb garantált max feszültség >> 1500 Volt


Előzmény: Mr. Pepe00 (143194)
Jahno Creative Commons License 2024.01.27 0 2 143200

Na, hova tart a világ mikor már az elrettentő példa sem marad fenn az utókornak.

Előzmény: Mekk Elek 1015mester (143187)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.27 0 0 143199

Amennyiben olyanok! Ez kimaradt. Amit én mértem az olyan volt, 300V on felül.

A kis kapcs üzemű táp olyat durrant, hogy csak ni! A főzőlap is kiment meg még sor egyéb, a hűtő, mikro mosogató az nem. 

Előzmény: ötfelezős (143196)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.27 0 1 143198

Nem, elírtam. T1 után T2 és végül a T3.

Előzmény: ötfelezős (143197)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.27 0 0 143197

a T1 és T3 már kifárasztotta, a t3 öli végleg

Biztosan ezeket a számokat akartad írni?

Előzmény: Mr. Pepe00 (143194)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.27 -1 0 143196

másik fogyasztón visszajut egy másik fázisból valamennyi. kb 300-330V, ot lehet mérni ilyenkor

Amennyiben olyanok a viszonyok. Mert ha a fogyasztókészülékek impedanciái szimmetrikusak, akkor pont ugyanannyit lehet mérni, mint ép nulla esetében. Ha meg két fázison van egyforma terhelés, a harmadikon meg semmi, akkor meg 200-200 V-ot lehet mérni.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143195)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.27 -1 0 143195

A nulla szakadás, vagy kontakt hiba 1 fázison nem okoz kárt, annyit veszel észre hogy félgőzzel megy az elektromos cucc, vagy el sem indul.

3 fázisnál érdekesebb a móka. Ugyanis a nulla szakad és másik fogyasztón visszajut egy másik fázisból valamennyi. kb 300-330V, ot lehet mérni ilyenkor. Ekkor a túlfesz kilöki a fogyasztót, főleg a 2 fázisú főzőlapot. A T3 védelem nem túl sokat ér ebben az esetben, vagylagos a múködése.

Előzmény: lapar (143184)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.27 -2 0 143194

Amit ki kell beszéljünk.

Jön egy tűlfesz, ami lehet 1Kv is. No de melyik ágon? A két kapocs között? Merthogy feszt ott mérsz. De ez nem olyan fesz. Ennek egy ága van. Mint egy csőben egy hullámlökés. Amikor összezár a másik pont között, akkor lesz belőle ördög és mindent visz. Ezt hivatott a védelem kiküszöbölni, ugy hogy elzárja a csapot a fázis irányába és tereli a föld felé. Ami átjutott rajta, azt a következő szint semlegesíti. Végállomás a tülfesznél a földelés, az esetleg még kibújt szökevényt ami már gyenge lábakon áll, hiszen a T1 és T3 már kifárasztotta, a t3 öli végleg.

És ami fontos, hogy ha nincs T2.őd, a T3 szart nem ér.

 

Azért irtam pongyolán, hogy megértse az eredeti kérdező is.

Előzmény: Törölt nick (143182)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.27 0 0 143193

Igen, érdemben nyitja, ha elő tudod idézni az impulzust, ha meg nem, akkor leég.

Kb én is ezt irtam, azzal a különbséggel, hogy ha te ráakasztol 2 fázist a két pontra az nem fog szólalkozni, az leég egy idő után.

 

Előzmény: Törölt nick (143182)
itya Creative Commons License 2024.01.27 -1 3 143192

tudjuk: a csúnya háttérhatalom fizetett lipsi moderátorai összeesküdtek ellened

úgy sajnálom

...hogy ezen se fogsz elgondolkodni és picit változtatni a stílusodon

Előzmény: Mekk Elek 1015mester (143187)
cosomega Creative Commons License 2024.01.27 -1 3 143191

"(ez sem lesz sokáig olvasható)"

 

Ezt a hozzászólásodat lementem és ígérem, minden nap többször el fogom olvasni.

Előzmény: Mekk Elek 1015mester (143187)
Garfield007 Creative Commons License 2024.01.27 -1 5 143190

Neeeee. Még ilyet?!

Előzmény: Mekk Elek 1015mester (143187)
Dehogyne Creative Commons License 2024.01.27 0 5 143189

Mindjárt sirok a veszteség miatt. Az lenne a jó ha  nem regisztrálhatnál pár évig újra.

Előzmény: Mekk Elek 1015mester (143187)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.27 -1 4 143188

Közöm nincs hozzá de szerinted most ki áll megőrülés határán, hogy 20 elévülhetetlen szösszenet nem fog tudni reakciót kiváltani a hipotalamuszában?

Előzmény: Mekk Elek 1015mester (143187)
Mekk Elek 1015mester Creative Commons License 2024.01.27 -8 1 143187

Moderátor haverotok ismét megszüntette egy nick-nevemet és indoklás nélkül kitörölte kb 20 hozzászólásomat (ez sem lesz sokáig olvasható).

ötfelezős Creative Commons License 2024.01.27 -1 0 143186

Ebben az a humor, hogy ő még ehhez a fórumhoz értéket nem tett hozzá, csak segítséget, tanácsot kért. :D

Előzmény: lapar (143183)
lapar Creative Commons License 2024.01.26 -1 0 143184

Őszintén szólva azért is kérdeztem, mert volt már 0 szakadásból károm, és gondoltam, hogy ezek erre is jó. Mármint a védelemre ilyenkor.

lapar Creative Commons License 2024.01.26 -1 1 143183

Ahhoz se értek, ezért kérdeztem itt.

Kaptam választ is, amiket köszönök, de nem neked.

Előzmény: Monito (143163)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.26 -5 0 143182

Tipikusan,
AC 275 Volt a max tartós feszültsége az AC 230 Voltos cuccok T3 védelmének.
Az AC 400 Volt az már érdemben "nyitja" >> le is szokott égni idővel, ha úgymarad.

 


Egyébként tájkép.




Előzmény: Mr. Pepe00 (143175)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.26 -1 1 143181

> Elolvasod még párszor a jogszabályokat (főleg a fogalmak pontos tartalmát) és kitisztulnak a dolgok...

 

Az a te hobbid, én nem fárasztom magam ezzel. Miután kiderült, hogy ez egy pár tízezres kiadás a cégnek, elengedtem a francba az egészet, van ennél jobb dolgom is :)

Előzmény: Törölt nick (143170)
Jahno Creative Commons License 2024.01.26 -1 1 143178

Lehet szélsőséges példa, de ha én az adótoronnyal kalapálok vagy csavarozok, akkor azt biza valahol jogszabályban vagy szabványban kezelni kell.

Előzmény: Garashan (143169)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.26 0 0 143177

450-480v ezeknek a megszólalása, de még ez sem mérvadó, hanem milyen lökőinpulzus éri.

Azt meg egy 400v odaérintésével nem fogod generálni, vagy ahogy írtad, elég az egész a francba.

Előzmény: Mekk Elek 1012mester (143176)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.26 0 0 143175

Arra mondtam, hogy 400v még nem biztos hogy megszólaltatja a védelmet.

Előzmény: Törölt nick (143172)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.26 -4 0 143174

Nade a solti adótorony az nem "villamos kézi szerzám" tutira nem.

Ami miatt szóba került az éves munkavédelmi témázás okán ...

Előzmény: Garashan (143169)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.26 -4 0 143173

Dehát... nem kell szétszedni és belenézni a belsejébe!!!
A villamos késziszerszám munkavédelmi célú villamos biztonsági ellenörzésekor.
(mivel nem ÉV viszgálat folyik ugyebár)


Hanem elég csak a "szerelői ellenőrzés" !!!


Azaz

1.
Szemrevételezni, hogy
- ép/vagy sérült/hiányos-e a burkolata 
- hozzáférhető a delej OLYAN módon is ami az ÉV osztályának nem felel meg

és

2.
HA az ÉV osztálya OLYAN ami alapján ÉLETVESZÉLYESEN tud megrázni.
Akkor a védővezető és a test/fázisok állapotát legalább kicsengetéssel kell vizsgálni.

Ennyi a munkaavédelmi célból erre előírt szerelői ellenőrzés csak.

-----

A törpefeszültségú akkus szerszám mivel nem tud életveszélyesen megrázni >> ÉV III. osztály.
Eleve ki esik a játékból >> nem kell vizsgálni.

Előzmény: ötfelezős (143165)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.26 -4 0 143172

Nem biztos az a kuka... 

HA
Nagyobb 400 Voltnál a max feszültsége a túlfesz cuccnak. 
ÉS
ELÉG GYORS a keze a 400 Volttal :-)


-----
Attól függ MEKKORA ENERGIA (hány Joule) az amit rádob a teszt során.
-----

HA a varisztor nem füstől, nem ég szét a túfesz impulzustól (vagy robban fel akár).

Akkor nincs gond....
A varisztor kihűl és kész >> sokszor is akár >> erre van kitalálva.


Hiszen a varisztor a RÖVID túlfesz IMPULZUS kezelésére való, akár ismétlődően is.
A Joule-ban megadott max energiáig és a Voltban megadott max feszültségig.

A csak kisebb, DE tartós túlfeszt ami így >> sok Joule energia lesz szumma
és/vagy
A túl sűrűn+sokáig kapott kisebb túlfesz impulzusokat >> sok Joule energia szumma
Általában nem bírja ki, mert nem tud lehúlni, idővel >> túlmelegszik és tönkremegy.

*****

Ezért nem véd meg tipikusan a fázis elkötés/nullagond esetén >> mert az általában túl hosszan tartó túlfesz terhelés neki és elfüstől tőle.

De megvédhet akár többször is a kisebb villámrúgásoktól vagy az induktív tüskéktől (pl. trafó kikapcsolás) rúgások esetén.
DE persze a neki már túl nagy ilyenektől is elfüstől...
Akár elsőre is és akár úgy is, hogy nem is tud eredményesen védeni sem közben.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143160)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.26 -3 0 143171

"A leltár, jegyzőkönyvezés része eddig is tiszta volt, a cég fennállása óta. "

Munkavédelmi nyilvántartás ... is kell.

Előzmény: tfe_tng (143157)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.26 -3 0 143170

A villanyszerelő/egyenértékű az már elegendő szakképesítés.
A "villamos kéziszerszám"-ok >> MUNKAVÉDELMI célú éves vizsgálatához.

Ehhez nem kell az ÉV képesítés.
Aki mást mond ... téved, túllihegi.

Avagy,
A csak munkavédelmi célú éves kéziszerszám ellenőrzés és az ÉV vizsgálat az nem azonos dolog.
Persze az ÉV szaki az jogilag erősebb fiú ezért >> nyilván megfelel az is a munkavédelmisnek.

----
Még jó, hogy a védővezető és a test és fázis közötti vizsgálat BENNE van a törvény szövegében.
Legalább kicsengetéssel...
Most akkor?

----
A monitor az NEM "villamos kéziszerszám", nyilván.
Arra az ÉV vonatkozik. 

*********

Elolvasod még párszor a jogszabályokat (főleg a fogalmak pontos tartalmát) és kitisztulnak a dolgok...

Előzmény: tfe_tng (143157)
Garashan Creative Commons License 2024.01.26 0 0 143169

Hát definíció szerint a solti adótorony gyengeáramú berendezés. Mivel definíció szerint, ahol az elektromos áramot nem munkavégzésre használjuk, hanem jelátvitelre, akkor az gyengeáramú berendezés.

 

A solti adótorony csak egy szélsőséges példa arra, hogy mi tartozhat bele a gyengeáram fogalmába. Nem tudom, hogy ilyen szélsőséges esetekre van-e kivétel a szabványban.

 

Előzmény: ötfelezős (143166)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.26 0 0 143168

DE CSAK azokat, amelyek máshonnan >> idegen földpotenciált hozhatnak.

Még nem kéne átszerkesztened a szakemberek kijelentéseit. Az ugye úgy volt, hogy:

idegen (föld)potenciált.

Jelentősen más értelme van!

Előzmény: Törölt nick (143138)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.26 0 0 143167

Javasolj jobb definíciót a szabványalkotóknak, a pálya nyitva áll.

Előzmény: trebront (143152)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.26 0 0 143166

De mi köze van annak, hogy a solti adó információátvitelre szolgál, ahhoz, hogy szénné éget, ha hozzá

nyúlsz?

Előzmény: Garashan (143155)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.26 0 0 143165

Dehogynem értelmezhető.

Egyrészt megállapítandó, hogy nincs benne átalakító, amelyik AC 50 vagy DC 120 fölé alakítja a feszültséget.

Másrészt megállapítandó, hogy a háza ép-e.

Előzmény: Törölt nick (143156)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.26 0 1 143164

Azert ennyire ne keménykedjünk, villszer szakembernek elég a 2.8 vagy 2.6 elemiben ...

Előzmény: Monito (143163)
Monito Creative Commons License 2024.01.26 -2 0 143163

Szerintem inkább foglalkozzál cukrászattal, oda talán megfelel a felkészültséged, de villannyal semmi esetre sem!

Előzmény: lapar (143158)
_lala_ Creative Commons License 2024.01.26 -1 0 143162

Van, amelyiken nincs kapcsoló, ez, ha túlfeszültséget kap, akkor kuka, vagy mi történik?

 

Ez független a kapcsoló lététől. A túlfeszvédő rész "valamennyi" ütést elvisel, aztán megadja magát. Ezek az elosztóba épített cuccok jellemzően nem tartalmaznak cserélhető betétet, ergó ha a túlfeszvédő rész elpusztul, akkor annak annyi, végleg. Ha úgy pusztul el, hogy átmegy rövidzárba (ez elég tipikus halálmód), és nincs beépített rövidzárvédelem előtte, akkor az egész elosztó átment rövidzárba, ergó kuka. Ha van benne rövidzárvédelem, akkor csak a túlfeszvédelmet buktad az elosztódból.

 

van nekem egy ilyen, de elég öreg már, le szeretném tesztelni

 

Szerintem nincs erre értelmes tesztelési módszer (ráadásul beviszel neki egy ütést, ami lehet, hogy pont az utolsó lesz a koporsójában). Ja: az elviselt túlfeszültségek impulzusszerűek, tehát ha fixen kötsz rá túlfeszültséget (pl. 400V a 230-as eszközre), akkor ott gyorsan össze fog jönni a túlfeszvédelem élettartamának vége.

Jobb cuccoknál szokott lenni egy kis glimmlámpa, ami mutatja, hogy jó-e még a védelem (kialszik vagy más színűre vált, amikor elfáradt a bele).

Előzmény: lapar (143158)
_lala_ Creative Commons License 2024.01.26 -1 0 143161

De a munkavédelmisek erre is kivetették a hálójukat;

 

Ne viccelj, a munkavédelembe gyakorlatilag bármi IS beletartozik. Az egyik munkavédelmi ellenőrzésen egy iskolában az volt a kifogás, hogy a külön raktárhelységben (tehát kolbászol arra boldog-boldogtalan), azon belül is az egyik sarokban levő telkó rackből (ebben vannak a kiváló állami intézmény által adott internet vonal eszközei, meg a helyi LAN switch) kijövő UTP kábelek túl nagy kesze-kuszaságban vannak (és mennek fel nagyrészt az álmennyezetbe), és ez balesetveszélyes! (nem láb alatt, nem útban, még véletlenségből sem fordulhat elő, hogy valaki "arra jár", és elbotlik bennük)

 

Előzmény: Atis57 (143153)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.26 0 0 143160

Kuka akkor.

400V ról nem tudod tesztelni.

 

Előzmény: lapar (143158)
Mekk Elek 1009mester Creative Commons License 2024.01.26 -3 0 143159

"túlfeszültség védett aljzatot (hosszabbítót) szeretnék venni. .... van nekem egy ilyen...."

 

Biztos vagy abban, hogy TÚLFESZÜLTSÉG védett?

Tehát biztosan nem FI relé (érintésvédelmi relé) van rajta?

Pontos típust meg tudnál-e adni?

Előzmény: lapar (143158)
lapar Creative Commons License 2024.01.26 -2 0 143158

Jónapot Urak!

Következő kédésem lenne: túlfeszültség védett aljzatot (hosszabbítót) szeretnék venni. Van, amelyiken nincs kapcsoló, ez, ha túlfeszültséget kap, akkor kuka, vagy mi történik?

Más: van nekem egy ilyen, de elég öreg már, le szeretném tesztelni.

Ha ráengedek 2 fázist (400 V) az megfelel a célnak? És persze itt is kérdés, hogy utána kuka?

tfe_tng Creative Commons License 2024.01.26 0 1 143157

Utánajártam a dolognak, több forrásból megerősítve, most már úgy érzem, hogy értem a dolgot :)

 

Bármely VILLANYSZERELŐ elvégezheti az eszközök ilyen időszakos vizsgálatát

 

Ez nem igaz, kell hozzá szakképesítés. 

 

A mobil gépeket kell évente felülvizsgálni, viszont ez a felülvizsgálat többnyire csak szemrevételezésből áll (sértetlen burkolat, sértetlen kábel). A telepített eszközöknél (pl monitor) 3 évente kell ezt a vizsgálatot elvégezni. A CE logós eszközöknél üzembe helyezéskor nem kell ilyen vizsgálat, de az időszakos felülvizsgálatra szükség van. 

 

Alapesetben semmilyen műszeres mérést nem csinálnak az ilyen jellegű irodai eszközöknél (laptop, monitor), illetve ha III-as ÉV kategória, akkor a tápegységet vizsgálják. 

 

A leltár, jegyzőkönyvezés része eddig is tiszta volt, a cég fennállása óta. 

Előzmény: Törölt nick (143124)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.26 -2 0 143156

Mert életvédelmi szempontból >> nem tud megrázni halálosan.

AC 50 Voltig és DC 120 Voltig nem értelmezhető a dolog.

" amelyben az áramütés elleni védelem érintésvédelmi törpefeszültségû tápláláson alapul"

III. év. osztály



Előzmény: ötfelezős (143151)
Garashan Creative Commons License 2024.01.26 0 0 143155

A múltkor kerestem valamit, amikor belefutottam egy régi threadbe egy másik fórumban. Ott is az erősáram, gyengeáram témáról ment a beszélgetés.

 

Az ott olvasottak alapján a solti adótorony a gyengeáram fogalomkörébe tartozik a maga 2MW teljesítményével. Lévén az áramot nem munkavégzésre használjuk, hanem analóg és digitális jelátvitelre. Miközben 11kV feszültség mellett 180A az antenna árama a névleges teljesítményén.

 

Ezért is kell a könyvtári definíció helyett szerintem használni az embernek is a fejét. Solton nem szívesen húzgálnék nyomatékra csavarokat az áramkörben bekapcsolt állapot mellett, hiába a definíció szerint gyengeáram. Miközben mondjuk egy távirányítós autóban az áram munkavégző képességét használjuk ki, de ott minden féle extra óvintézkedés nélkül hozzá merek nyúlni a panelhoz, ha van benne elem, ha nincs. Pedig az már a definíció szerint részben erősáram (a másik fele pedig gyengeáram, mert ott az antennával "távközlés" valósul meg).

Előzmény: trebront (143152)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.25 0 0 143154

Szia!

 Kissé furán ,; ha a saját fogkeféddel kapnának el egy a munkáltató álltal bérelt szálláson---vagy a munkáltató adná a fogkefét is?

 

A falióra szerencsére más eset!

Előzmény: trebront (143152)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.25 0 0 143153

Szia!

 

Nem esik ki ! De a munkavédelmisek erre is kivetették a hálójukat;

Épitkezési területen max 24V-ig fogadnak el akkus kéziszerszámot.

 

Az indoklás sima mellé duma , de a csekk meg nem!

Előzmény: Törölt nick (143148)
trebront Creative Commons License 2024.01.25 0 1 143152

tehát az el.fogkefe és 1.db. AA elemes falióra is erősáramú berendezés? :)

Előzmény: ötfelezős (143147)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.25 0 0 143151

Miért esne ki?

Előzmény: Törölt nick (143148)
cucu Creative Commons License 2024.01.25 -1 0 143150

Vetem az autósboltban 6 db 5W-os égőt. Direkt ott vettem, mert bízom bennük, pedig 4 benzinkút mellett elmegyek, mire hozzájuk érek. De a kutaknál csak kínait kapni, ami egy hét múlva nem fog világítani... legalábbis ez a tapasztalatom.

 

Na, a hatból csak egy volt rossz... ezek szerint nem érdemes vacakolni, ami van, az van...

Előzmény: Jahno (143145)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.25 0 0 143149

Dell XPS, Lenovo T, MacBook Pro. Ez a három sorozat fordul elő a cégnél. 

A lenovo meg az eppöl biztos kína, de szerintem a dell is. Ettől függetlenül szinte biztos vagyok benne, hogy nem gagyik a tápok sem :)

Előzmény: Jahno (143137)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.25 0 0 143148

A szóban forgó éves kéziszerszám felülvizsgálatból.
Azonban kiesik az akkus cucc....
****
HA max DC 120 Volt van benne.
****


Ezért került a "szokásos akkus cucc" kitétel egy külön gondolatkörbe. 
Látványosan egy vonallal IS elválasztva a másik témától.

Előzmény: ötfelezős (143147)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.25 -1 0 143147

A szokásos akkus cuccok tehát pl. nem .....

Ez egy nagy tévedés, erősáramú az a villamos berendezés, amely a villamos áram munkavégző képességének felhasználására (más energiává való átalakítására) szolgál

Előzmény: Törölt nick (143129)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.25 0 0 143146

Abban a cikkben többnyire ostoba megállapítások vannak. A cikkíró nem ért hozzá.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143133)
Jahno Creative Commons License 2024.01.25 -1 0 143145

De akkor az itthonit ki gyártja és miért nem forgalmazzák vagy miért nincs párhuzamban, ha "ugyanaz a kínai"? Ráadásul egy PlayStation kontrollerért megadnánk az árát is, ha lenne. De nincs.

 

Szóval ilyen aprólékokkal egész jól lehet szopolni, ez is pld. idehaza kb. 10ezer pénz. Fotómasina aljára megy, aztán mehet a sínbe:

 

 

Gondolná az ember, hogy idehaza ÁFA, nagy haszon, csiribiri, mint az autóalkatrészeknél, megrendelem weben harmad áron, mert idézem az előttünk lévő indokolását "ugyanazt a random kínai szart, fellogóztatták,". Szóval kellene lenni ugyanannak a random kínai szarnak. De nincs. Nem van. Megoldhatatlan probléma. Árulják 1-Xezer pénz közt, mindegy melyiket veszed, ugyanazt a vackot kapod, ami nem olyan, mint idehaza közértben a márkásnak mondott cucc, amit ugye "csak fellogóznak". Fenét.

Előzmény: Atis57 (143144)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.25 -1 0 143144

Szia!

 Ezt Én a profitéhség/fillérbaszás kategóriának tudom be. 

 

Itthon  nem kérhetsz 5$ nál többet egy villásdugóért . A kinai árul 50Centért is ........(sajna ez alattit nem )

 

A kereskedők nagy többsége melyiket fogja megvenni?

 S ez mindenre igaz ,egészen a repülési műszerekig.

Előzmény: Jahno (143143)
Jahno Creative Commons License 2024.01.25 -1 0 143143

Csak félig keverem, mert a kettő kb. együtt jár. Gyárinál masszív burkolat, rendes törésgátló, nem foszlik a 230 voltos tápkábel, tápon belül megfelelő vastagságú vezetékezés, rendes kötések, biztosíték, ami kb. kell. Nomost az utángyártottnál seperc szétnyílik a burkolat, kilóg egy hangyafasz vastagságú szál vezeték, tele van tekerve éppen csak lakkozott öszevissza lengő "vezetékekkel", a 230as dugvilla olyan gyenge, hogy egy értelmes lukba be sem tudod dugni, mert hajlik, úgy ótvar szar az egész, ahogy előadod.

 

Épen ez a kérdés "ugyanazt a random kínai szart" kategóriában, hogy akkor Aliebayen miért nem találom meg az "eredetijét" ilyesmiknek? Módjával hasonlító másolatok vannak, de lehet ez felőlem PS2 AV kábel, kontroller, egyéb videójátékos cuccok, vagy maradjunk teljesen egyszerű dolognál: ha idehaza bemegyek egy jobbféle közértbe (nem Ázsia center, de már ott is javulnak az eredmények), veszek egy ilyen dugót:

 

 

Ez miért normális és miért működőképesebb, mint ha Ebay/Aliról rendelek? Árától független, bármelyik csingi webes boltban ilyet veszek, akkor az egy marok szar lesz minőségileg. Pedig ugyanaz a kínai csinálja, ugyanott, ugyanaz a lényege, minden ugyanaz. Egyéb elektronikai alkatrészekbe bele sem merek menni, tranzisztort meg ellenállatot nem akarnak rendeset gyártani. Akkor hol máshol készül a többi amit idehaza a Lomex/HQ vonalon megveszek?

Előzmény: Törölt nick (143141)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.25 -1 1 143142

Szia!

 Az érintésvédelmi megfelelőség mérése gyárilag ;

--védővezető folytonosság 10A Ac val max feszültség emelkedés  xxx mV. mOhm átmeneti ellenállás?

--220V oldali csatlakozó összezárva , Dc oldali összezárva 

e kettő közé 1500V Dc 1 percig . 

 

Ami ezt kibirta ====mehet.!

 

Ehhez képest egy felülvizsgáló  mér ; szigetelési ellenállást  100V-al (nehogy tönkre menjen )

 

A védővezető folytonosságot 

És a kiadott feszültségeket...III év osztálynak megfelel-e?

 

          

Előzmény: Törölt nick (143141)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.25 -1 0 143141

Kevered, a laptop táp masszivitása, áramköri védelme, és a többi, az nem keverendő össze az érintésvédelmi megfelelőséggel.

Szétszedve belenézve nem is tudom mikor láttam utoljára feltehetően minden vizsgálaton átment, valóban korrekt tápot.

Talán úgy Pentium4 körül, vagy esetleg core2 korszakban, +20 éve.

Amikor még saját maga gyártotta ezt is minden név, és nem fogták ugyanazt a random kínai szart, fellogóztatták, aztán nekünk azt mondta a csingcseng ez persze ce meg tüv meg minden, ha nem így van, és agyonrázta jürgent...?..mossuk kezeinket.

 

Előzmény: Jahno (143137)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.25 -1 1 143140

Mit írtam? :

Tipikus kötekedési téma.

 

Csűrik erre, csűrik arra, a felülvizsgáló szerint nem kell, sőt esetleg, akkor ő úgy érti, nem is szabad bekötni,...!...

a munkavédelmis szeritn ellenben kötelező kötni..

, a cég szopik, majd végül már kifizetne még 3 felülviszgálót, már bármit, már baksist, mindent, csak legyen vége már a hülyeségnek.

 

A gyakorlatban mit számít? Semmit.

 

Baleset így is lehet, ha valaki hülye , meg amúgy is lehet.

 

 

Előzmény: Törölt nick (143138)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.25 -2 0 143139

Az alapelv ma is azonos...
Lásd az imént.

Előzmény: Dehogyne (143136)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.25 -2 0 143138

Alapvetően,

Az EPH rendszerbe
- a villamos szerkezet testével egyidejűleg érinthető
- kiterjedt más fémszerkezeteket kell bekötni


DE CSAK azokat, amelyek máshonnan >> idegen földpotenciált hozhatnak.


Szabad potenciálú fémrészek bekötésének nincs értelme!


-----


Adott esetben problémás lehet az pl.
HA NEM
száraz- és szigetelő környzetben van a fémszerkezet.


Azaz,
HA képes átvenni a máshonnan így-úgy érkező idegen földpotenciált.

Ekkor be kell kötni az egyenpotenciálú rendszerbe!

A fémesen vezető áthidalással kiegyenlítve az esetlegesen eltérő földpotenciálokat.


Előzmény: Mr. Pepe00 (143135)
Jahno Creative Commons License 2024.01.25 -1 0 143137

"A laptopok tápjainak 98%-a"

 

Mégis jobbak a bóti tápok, mint a "kínai" cuccok, meg sok más is, amiről hetente lerágjuk a vitát, hogy igazából "ugyanaz, csak a címke más", közben meg tökre nem.

 

Néha csodálkozom 1-2 tápnál, hogy mi a hibája és csak kicsit szar, néha azon, hogy mit kibírnak a júzerekkel szemben aztán X.

Előzmény: Törölt nick (143126)
Dehogyne Creative Commons License 2024.01.25 0 0 143136

Amit az eleján idéztél az kb 15 éve volt szabványban.

Előzmény: Törölt nick (143134)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.25 0 0 143135

Igaz régen volt.

 

Munkavédelem feltárta hogy a póc nincs bekötve.

Szakértő megszakértette hogy nem kell.

Állásfoglalási kérdés ide-oda.

 

Indoklás: Mivel villamos alkatrészeket tárolnak rajta, ezért be kell kötni.

Villanyáru bolt raktára volt.

Előzmény: Törölt nick (143134)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.25 0 0 143134

A tájkép.

A "Védővezető" >> EPH hálózatba BE KELL kötni

-----
Azon szerkezeti !!!!! fémrészeket, amelyek
– vízszintes kiterjedése 5 m-nél nagyobb,
vagy
– függőleges kiterjedése az adott épület szintmagasságánál nagyobb

és
– az épületet elhagyó, vagy becsatlakozó fém csővezetékektől nincs villamosan elszigetelve
-----

 


Nos, a salgó polc nem ilyen szerkezeti rész... általában.
Sőt szerintem soha nem szerkezeti rész.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143130)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.25 0 0 143133

Elismerem.

Tehát nem biztos hogy be kell kötni.

A felülvizsgáló majd megállapítja.

Előzmény: Törölt nick (143131)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.25 -1 0 143132
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.25 0 0 143131
Előzmény: Mr. Pepe00 (143130)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.25 0 0 143130

Nagy kiterjedésű fémtárgyat kötelezően be kell kötni az EPH rendszerbe.

Előzmény: Törölt nick (143126)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.25 -1 0 143129

Villamos kéziszerszámnak minősül 
- az az erősáramú !!!!!! berendezés 
amit
- a munkavégzéskor kézben tartunk.

pl. a kézi fúrógép, az egykezes sarokcsiszoló, stb.

----

A szokásos akkus cuccok tehát pl. nem .....

Előzmény: Törölt nick (143128)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.25 -1 0 143128

Írkálsz marhaságokat ... már megint.

----
Tanulságos olvasmány a munka szervezőknek...

10/2016. (IV. 5.) NGM rendelet
a munkaeszközök és használatuk biztonsági
és egészségügyi követelményeinek minimális szintjéről
----

A kéziszerszám témához.

2. A munkaeszközök használatára vonatkozó általános követelmények

19. § (1) A kisfeszültségű erősáramú villamos berendezés (a továbbiakban: villamos berendezés)
közvetett érintés elleni védelmének, valamint
az érintésvédelmi berendezés megfelelőségének ellenőrző felülvizsgálatairól
- szerelői ellenőrzés !!!! illetve
- villamos biztonsági felülvizsgálat keretében kell gondoskodni.

(2) Szerelői ellenőrzés !!! elvégzése szükséges a villamos berendezés, illetve érintésvédelmi berendezés

a) létesítése, bővítése, átalakítása és javítása után a szerelés befejező műveleteként;

b) érintésvédelmének hibájára vagy hiányosságára visszavezethető rendellenesség észlelése esetén első lépésként;

c) minden villamos biztonsági felülvizsgálata alkalmával, annak bevezető részeként; vagy

d) jogszabályban meghatározott gyakoriságú időszakos !!!! ellenőrző felülvizsgálatok esetén

 

 

(6) Az időszakos ellenőrző felülvizsgálatot szerelői ellenőrzéssel !!!! legalább a következő gyakorisággal kell elvégezni:

a) kéziszerszámokon !!!!! és hordozható biztonsági transzformátorokon évente

Előzmény: Törölt nick (143126)
cosomega Creative Commons License 2024.01.25 -1 1 143127

"Salgó ugyanez, ha mikor fel vagyok mászva, mint a kismajom (eleve munkavédelmileg ezt így hogy..?..) és szétfejelem a lámpát, ott minél "földeltebb" a salgó, annál inkább elpatkolok, mert a fejembe előbb áram folyik, majd még  zuhanok is 5+ métert. Világítási áramkörön meg nem lesz FI relé, nem is kötelező."

 

Ezt az indoklást ugye nem komolyan írtad?

Előzmény: Törölt nick (143126)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.25 -1 0 143126

Elvileg az érintésvédelmi felülvizsgálatnak nem CSAK mérni kellene, hanem ellenőrizni, hogy annak az eszköznek (pl a laptop töltőjének) a megfelelősége, tanusítványa (TÜV,CE stb) valós és regisztrált-e, tehát az európai úniós érintésvédelmi követelményeknek garantáltan megfelel-e.

 

Elvileg egy átfogó céges érintésvédelmi felülvizsgálatnak ez az adminisztráció is része, ezért van ilyen szakképesítés, hogy érintésvédelmi felülvizsgáló, és nem Lacibácsi, villanyszerelő szakmunkás (végzett 1971ben) fogja kiállítani ezt a jegyzőkönyvet.

 

A rossz hír az ,hogy ez egy felesleges papírgyártás a gyakorlatban, ami inkább a kötekedésre és a  korrupcióra ad okot.

A laptopok tápjainak 98%-a (talán a +milliós üzleti kategóriát leszámítva) kínai klónszemét, amire rászitázták a TÜV és CE jeleket, semmiféel felülvisgálaton sosem járt az EUban.

 

 

Salgó ugyanez, ha mikor fel vagyok mászva, mint a kismajom (eleve munkavédelmileg ezt így hogy..?..) és szétfejelem a lámpát, ott minél "földeltebb" a salgó, annál inkább elpatkolok, mert a fejembe előbb áram folyik, majd még  zuhanok is 5+ métert. Világítási áramkörön meg nem lesz FI relé, nem is kötelező. 

 

Szóval ez ennyi:

Majd jópénzért kijön a felülvizsgáló, kap még zsebbe is esetleg némi baksist, pár munkát elvégeztet, (hogy látsszon ő aztán nagyon komolyan vett mindent...salgóföldelés és más "fontos dolgok") okoskodik egy sort, majd aláírja a szükséges papírokat.

 

 

Előzmény: tfe_tng (143118)
Jahno Creative Commons License 2024.01.25 -1 0 143125

Te valami új gyerek vagy? Lényeg a papír és kész. Nekem az összes monitorra is tettek címkét, hogy meddig érvényes.

Előzmény: tfe_tng (143118)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.24 -1 0 143124

Bármely VILLANYSZERELŐ elvégezheti az eszközök ilyen időszakos vizsgálatát.
(vagy egyéb a villamos szerelésükre szakmailag jogosított)

Mivel a szemrevételezásre és szigetelés ellenőrzésre 
Minden "villany" szaki jogosult alapban.
és

Köteles is >> szerelés/javítás után.


----------
Viszont kell nyilvántartást vezetni az eszközök

- használatba adásáról/vételéről 
- időszakos felülvizsgálatáról 
- a javítás utáni ismételt használatba adásról/vételről
Melléklet a bejegyzésekhez >> a vizsgálati JKV aláírással. 
(vagy tartalmilag megfeleló adatsor a bejegyzéssel együtt megoldva és aláírva)

és végül...

- a használatból kivonásáról
----------

A salgó polc és az egyéb ÉV ügyek az már keményebb játék...
JOGOSÍTOTT érintésvédelmi felülvizsgáló szaki és jegyzőkönyv.

Előzmény: tfe_tng (143117)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.24 -1 1 143123

Minden csoportos szervezett munkavégzésnél kell lennie azaz van valami vezető.

 

A dolgozó ha valamit balesetveszélyesnek gondol akkor megtagadhatja a munkavégzést vagy megtagadja vagy nem, de a vezetőnek nincs mérlegelési joga neki KÖTELEZŐEN meg kell tagadnia.

Előzmény: Törölt nick (143122)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.24 -2 0 143122

Az mindegy....
MINDEN "szervezett munkavégzés"-re vonatkozik a Munkavédelmi Törvény

Mindig a "szervezett munkavégzés" szervezője köteles a törvényt alkalmazni.
Akár vállalkozás/más tevékenység... akár csak "önkéntes/társadalmi" munka az éppen. 

Jóreggelt!

-----

Azaz ahol mást IS érhet baj.

- alkalmazottat

- betérő ügyfelet és mást akinek dolga van ott

- éppen arrajárót a munkaterület esetén
- stb.

Vagyis csak arra nem >> ha egyedül, mást nem veszélyeztetve dolgozol.
------

"Jogod van munak közben felelőtlen hülyének lenni és akár megölni is magad, de csak magad."

Előzmény: tfe_tng (143114)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.24 -2 0 143121

Akkus/Leválasztott DC téma a végén...

A szerver szobai fémpolc rázhat adott pl. szerencsétlenól elszabadult delej esetben >> EPH

Eszközük/szerszámok vizsgálata évente...

- szemrevételezéssel >> delej szempontból ép/megfelelő állapot (nem tud megrázni)
- megfelelelő vezetékezés/csatlakozók (van ahová "gumikábel" kell pl.)
- szigetelés mérés a TEST/FÖLDELŐ pont és a NULLA/FÁZIS között >> tud védeni/lekapcsolni!!!
  (kettős szigetelésre ez nyilván nem értelmezhető)
  a Notebook/Más hálózat oldali táp csatlakozó és vezeték is játszik  


Megj: a MUNKAVÉDELMI szempontok bővebbek, mint a denti  Érintés Védelmi szempontok.

 

---akkus/leválasztott DC téma---

III. év. osztályba kell sorolni azt a gyártmányt, amelyben
az áramütés elleni védelem érintésvédelmi törpefeszültségû tápláláson alapul
(önálló vagy leválasztó trafón keresztüli tápellátás)
és
amelyben nem állítanak elõ a lentinél nagyobb névleges feszültséget.

----------------
AC 12 Volt és DC 30 Volt >> III. C. osztály   

AC 25 Volt és DC 60 Volt >> III. B. Osztály  


AC 50 Volt és DC 120 Volt >> III. A. osztály
-----------------

A III. C. osztály az ami bárhol használható gyakorlatilag.
Vizes és szigeteletlen környezetben is.
A 20 Voltos akkus cucc >> ide tartozik, nem lehet vele probléma.  

A III. B. osztály már szigorúbb, elvár bizonyos fokú szigetelést.
A 40 Voltos akkus cucc >> ide tartozik, már lehet gond vele ... egy építkezésen pl.

A III. A. pedig már nyűgös >> nem is alkalmazzák nyakra-főre.

************

HA VAN alkalmazott a vállalkozásban azaz >> alanya a Munkavédelmi Törvénynek!

Cégvezetőként gondokosdni kell (ett volna) a munkavédelmi rendszer működtetéséről is.
- kockázat elemzés készítés és naprakészen tartása
- védelmi eszközö juttatási rend kidolgozása, naprakésezn tartása és működtetése
- gép minősítési/üzemeltetési/ellenőrzési rend kidolgozása, naprakésezn tartása és működtetése
- munkavédelmi oktatás
- nyilvántartások folyamatos vezetése

Előzmény: tfe_tng (143109)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.24 -1 0 143120

Tudok halálesetről amikor felmászott egy dolgozó fém - mondjuk salgó - -ra és fejjel megkoccolta a a neon lámpaburát es ott halt meg. Ettől még nem rettegek jobban de néha azert van ilyen méréseknek értelme egy kicsit.

 

Előzmény: Jahno (143116)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.24 -1 0 143119

Nyilván felhasználástól függ hogy mennyire kell pontosnak lennie.

 

Ha jegyzőkönyvkészítésre használunk valamit és megköveteli a megrendelő akkor ilyen műszereket készül. Alapból  gyartó ad ki valami örökérvényűt de jellemzően  u.n. tájékoztató jellegő a müszerrel való mérés a jellemző.

 

Egyébként is a mutatós műszerek pontosságát tovább rontotta a paralaxos hiba ami a mostani dogotálisokon már ki van küszöbölve.

Előzmény: Atis57 (143110)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.24 -1 0 143118

Illetve mi a tökömet mérnek a laptopon ? 

Előzmény: tfe_tng (143117)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.24 -1 0 143117

Tudsz valakit, aki papírt ad erről ?

Előzmény: Jahno (143116)
Jahno Creative Commons License 2024.01.24 -1 0 143116

Ó, még csak most tartasz itt? Nekem jobb helyeken 20 éve méregetik a monitorokat is meg mindent és igen, Salgó az X-nél nagyobb kiterjedésű fém, az mindig olyan volt, mióta az eszemet tudom ebben a modern korban.

Előzmény: tfe_tng (143109)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.24 -1 0 143115

Szia!

 

 

Sokban nem különbözik.........Itt mennyivel több dugasztáp, rack szekrény miegymás  van .

 

 

 

 

Előzmény: tfe_tng (143114)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.24 -1 0 143114

Ez egy IT cég, nem egy termelő üzem :)

Előzmény: Atis57 (143113)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.24 -1 0 143113

Szia!

 A munkavédelmi előirások homályos bugyraiból; 

Csak repedésmentes, épp burkolató akármi adható a dolgozó kezébe, nehogy balesetet okozzon 

 

A feszültségben igazad van , de a 1,5V DC és a 120V Dc is szinte egykatagóriába esik....

 

Azon kivül ,hogy III A, IIIB, és III C  

 

A Salgó?  mindig a 10x10cm  fém szerkezet bekötését rángatják elő....

A rámenősebbek  végig köttetik a polcokat külön --külön (ha nem csavaros , csak összedugott )

 

Épület ajtóra gondoltam.....Lépcsőház, pince stb.

 

Hát ez van......"sok hűhó ..."  

A vill. balesetek nagy részét nem ezek okozzák.

De a "szent papirral ,bizonyitható --hogy a dolgozó a vétkes.

Előzmény: tfe_tng (143112)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.24 -1 0 143112

> Akkus gépnél.-Lap Topnál   Burkolat nem repedt (szemrevételezéssel )

 

Miért ? Kit érdekel ? Még USB-C-n is max 48VDC-ről beszélünk, de a 20VDC sokkal tipikusabb, kit érdekel, hogy ki van-e belezve vagy nem ? 

 

> A táp töltő  Megvizsgálása ;- Burkolat,-- 50V Ac/120V Dc alatti-e feszültség , Szig ellenállás (módjával mert a kapcs üz nem szereti !)

 

Kifizettetem vele, ha szétcseszi a laptop töltőket :)

 

> A Salgó polc EPH a másik szép történet --- Hurokmérés 10  Ohm alatti legyen.

 

Nincs EPH-ban per pillanat. Mert minek ? Milyen hurokellenállást mérnek rajta ? Megmérik a két sarka között az ellenállást miután levakarták róla a felületkezelést ? A telibe porfestett, elemes fémszerkezetnek ? Az nem lesz 10 Ohm alatti... 

 

> Itt még fém ajtó +tok is játszik

 

Nem, mezei nyitott salgó polcok.

 

> Ezután jöhet még az "ISO hülyeség" -A MŰSZEREK pontosak-e? (ha vannak )Amper volt ,telj mérő.

 

Ez az ő bajuk, ha nekem adnak egy pecsétes, aláírt jegyzőkönyvet, akkor az az ő bajuk, hogy mivel mérték, nem kell bizonyítanom. 

Előzmény: Atis57 (143110)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.24 -1 0 143111

Lehagyta; Tudatlanságból eredő félelmek?

 

 A másik üzletiesebb? mérőpontok utáni 10% --zsebbe?

 

Előzmény: Atis57 (143110)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.24 -1 0 143110

Szia!

 

 

 Ez mindig is a munkavédelmisek "agyamentsége" --Nem érdekes legyen róla papir!!!!--

 

Akkus gépnél.-Lap Topnál   Burkolat nem repedt (szemrevételezéssel )

A táp töltő  Megvizsgálása ;- Burkolat,-- 50V Ac/120V Dc alatti-e feszültség , Szig ellenállás (módjával mert a kapcs üz nem szereti !)

 

A Salgó polc EPH a másik szép történet --- Hurokmérés 10  Ohm alatti legyen.

Itt még fém ajtó +tok is játszik??? Nehogy rázzon már 2-3m re a villamos vezetékektől.

 

 

Ezután jöhet még az "ISO hülyeség" -A MŰSZEREK pontosak-e? (ha vannak )Amper volt ,telj mérő.

 

Pl; UPS Ampermérő (LCD képernyőn ) hiteles-e?

 Stb.stb.

 

De bezzeg Robb.veszélyes helyen --ez nem érdekli!!!

Előzmény: tfe_tng (143109)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.24 -1 0 143109

Urak, 

 

Felmerült a cégünknél, hogy munkavédelmi szempontok mentén be kellene vizsgáltatni a különböző elektromos eszközöket (monitor, laptop, szerver, kavéfőző, mikró, akármi) érintésvédelmi szempontból. 

 

El nem tudom képzelni, hogy egy <50VDC laptopon mi a bánatot vizsgálnak ilyen szempontból, vagy akár annak a kettős szigetelésű tápján, vagy mondjuk a mikrón. A konnektorok be lettek vizsgálva mindenféle szempontból, papírunk van róla, de most egy munkavédelmis előadta a nagyhalált, hogy mindent is be kell vizsgáltatni. 

 

Aki látott már ilyet, attól kérdezném, hogy pontosan mit vizsgálnak ? Megküldik a laptopot pár kV-al, hogy vajon ráz-e a műanyag ház ? 

 

Ugyanitt a kérdés, hogy a szerverszobában lévő 2db salgó polcot tényleg be kell kötni az EPH-ba ? Porfestett verzió (szóval le kellene vakarni róla a festést első körben), kb fél-egy méterre a legközelebbi elektromos rendszertől. A rack szekrény nyilván le van földelve. 

 

Bocs elek, nem érdekel, hogy te mit "gondolsz" a kérdésről, a lényeg most itt az előírások teljesítése lenne. 

 

Köszi előre is mindenkinek !

Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.24 0 0 143108

Jó ötlet a külön kapocs.

Újratervez.

Előzmény: Törölt nick (143105)
sylvanus67 Creative Commons License 2024.01.24 0 1 143107

Biztos hogy a tiedet, mert különben minek ismételted meg a többieket.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (143092)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.24 0 0 143106

Btw, kocsiban is ez történik a generátorral, ha tök lemerült akkura fordítva bikáznak, szétpukkannak a hídban a diódák, ami szerencsés, mert addig is "söntölik" a fordított feszültséget, más különben sok elektronika csúnya halála történik.

 

Előzmény: Törölt nick (143105)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.24 0 0 143105

Külön kapocsra szokás ezt tenni, mivel túl nagy a tévedés, félrekapcsolás lehetősége.

Egyébként meg igen, az úgy egy zárlat, de elég megnézni a graetz híd rajzát, fordított feszültségre "visszafelé" minden dióda "kinyit".

 

Modern világban nem használunk SI diódát egyenirányítani, csak ilyen "mindegy, ide bármi", kell 5-10mA  helyen. Legfeljebb. 

Már a korszerűbb, 0.2-0.3V feszültségesésű diódákból is elérhető akár 10ampert tudó is,... de ez is a múlt.

 

Ma szinkron egyenirányító van a szinte mindig nagyfrekis tápokban, teljesen más szinten van már az áramköri technika.

Gyufásdoboz  térfogatban tudnak 5-10 ampert akár, 20éve ezek ilyen 10kilós dobozok voltak, óriási hűtőbordákkal, stb.

 

Előzmény: Mr. Pepe00 (143104)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.24 -2 0 143104

Most én kérdeznék:

Képzelőerő:

szekunder tekercs-Graetz-kapocs

ha a kapcson keresztül AC megy a graetz felé az lehet baj?

Ok a védődióda bekötés, de azon 0,7v esik kb.

 

(Gondolkodok egy olyan tápon, ami ac/dc tud egyaránt. épp a kapcsolással bíbelődök.

Lenne egy ac/dc kapcsoló, előtte egy fokozatválasztó kapcsoló.)

cosomega Creative Commons License 2024.01.24 0 0 143103

Ezt most találtad ki, vagy már régóta érlelődik benned ?

Előzmény: Atis57 (143101)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.24 0 0 143102

Mondjuk 18M ért meg lehet venni.

rájön 4 milla egyéb költség, szerelés, telepítés, anyag

22+áfa 28milla összbe. Drááággga mulatság.

Előzmény: Atis57 (143101)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.24 0 0 143101

Szia!

 

Köszi ,--akkor legalább tudom ajánlani,erre induljon el-- kb 600kW s méret szükséges.

 

-alaptörténet;

 

Egy butorüzem tulajdonosa kitalálta , hogy Ő az irodából fogja a potmétert tekerni.

Mekkora intenzitással dolgozzanak a beosztottak.

 

Szerintem ,nevetséges ,meg felejtős is.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143099)
cosomega Creative Commons License 2024.01.24 0 2 143100

kecske egy beteg figura. Már ott tart, hogy Einsteinhez és Newtonhoz hasonlítja magát. Tévedtem, amikor az intézet Napóleonjának neveztem.

Előzmény: tfe_tng (143093)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.24 0 0 143099

Személyesen nem, de van ilyen

pl630Kw

 

ATV660C63Q4X1

Akkora mint a 2 ajtós ruhaszekrény.

 

24millió ft nettó.

Előzmény: Atis57 (143096)
cosomega Creative Commons License 2024.01.24 0 0 143098

Én csak 100 kW-ost láttam, ami tudott 7 kV-ot is, még a 2000-es évek elején.

Előzmény: Atis57 (143096)
Garashan Creative Commons License 2024.01.24 0 0 143097

Az igen csak komoly lehet. Eddig a legnagyobb inverter amit láttam az 180kW-os volt. Az 1500VDC-ből csinált 800VAC vonali feszültséget.

Ott is már 240mm²-es kábelek voltak az AC oldalon.

 

Ha hasonló feszültség szintek vannak, akkor ott is igen combos kábeleknek kell lenniük.

Előzmény: Atis57 (143096)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.23 0 0 143096

Sziasztok!

 

Találkozott már valaki 500 kW feletti frekvencia váltóval?

Törölt nick Creative Commons License 2024.01.23 -1 0 143095

???!!!

Mit is szerettél volna mondani az "A" típusú FI relé és a 30 mA idejét múlása kapcsán ?

Előzmény: ötfelezős (143090)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.23 0 0 143094

Nem tudtam, hogy ilyen redőny irányítás is van, köszönöm szépen az információt!

Előzmény: Mr. Pepe00 (143085)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.23 0 3 143093

Ha nem érti, kérdez. Te meg okoskodsz és hülyének nézel mindenkit, szokás szerint.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (143092)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.23 -6 0 143092

"ezt már öten leírták előtted"

 

Jó lenne tudni, hogy a kérdező melyik szöveget értette is meg a hatból.

Előzmény: sylvanus67 (143091)
sylvanus67 Creative Commons License 2024.01.23 -1 2 143091

ezt már öten leírták előtted, igaz, ilyen jól szöveget kiemelni senki nem tud

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (143088)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.23 0 0 143090

Manapság, mikor a csapból is az A típusú áram-védőkapcsoló folyik, a 30 mA-ezés az kissé idejét múlta.

ötfelezős Creative Commons License 2024.01.23 -1 0 143089

Ja. Hát ezt mondd annak a kettőnek, aki félrevezetett hátulról kezdtem az olvasást a testellenállással kapcsolatban, aztán megh hogy mi is volt, már felületesen olvastam el.

Pláne, hogy így utólag figyelmesebben olvasom, nem volt rázás, de miért nem oldott le a fi-relé, ez nagyon humoros. Lehet valamihez nem érteni, én sem értek a kukoricatermesztéshez, de nem is teszek fel kérdést se a címerállatokról. :D

Előzmény: Csavarhúzós (143087)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.23 -7 0 143088

"a kérdésem az lenne, hogy a Fí relénk miért nem oldott le? vagy a KM?"

 

A kismegszaíkító csak erős zárlati áramtól csapódik le AZONNAL,

zárlatinál gyengébb áramok esetén késleltetve reagál, nagyon enyhe túláram eseté pl csak egy óra múlva csapódik le. A gyereked kezében lévő jack-jack vezeték nem tudott erős zárlati áramot létrehozni, lehet, hogy pl csak tíz másodperc múlva csapta volna le a kismegszakítót (ha időközben el nem olvad a jack-jack kábel).

A FI relé feladata azt nézni, hogy folyik-e hibaáram egy fázis és a föld között, mert sok áramütés abból áll, hogy leföldelt ember megérint egy fázist. Sokan nem tudják, hogy fázis és nulla közötti áramütések ellen a FI relé nem tud tenni semmit (nem feladata) A gyereked pont a fázist és a nullát kötötte össze, tehát a gyerek olyan áramot csinált, aminek figyelése nem tartozik a FI relé feladatai közé. Tehát esetedben minden jól működött (a gyerek kivételével :)

Előzmény: poiuztr (143069)
Csavarhúzós Creative Commons License 2024.01.23 0 0 143087

De megolvadt a bedugott kábel szigetelése... => a fázisba és a nullába is bedugta, ezzel nem keletkezik hibaáram. A leolvadt szigtetelésű izzó vezeték meg gondolom nem csábított megfogásra.

Előzmény: ötfelezős (143084)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.23 0 1 143086

Rebound single-channel switch

 

Ebben a szakaszban írja, csakhogy a minuszkezelőt megnyugtassam.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143085)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.23 0 1 143085

nyomógomb kell hozzá.

Ha megnyomod: elindul fel.

ha megnyomod: megáll.

ha megint megnyomod: elindul lefelé.

A végállás meg megfogja amit be kell állítani először.

Előzmény: Törölt nick (143083)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.23 0 0 143084

felállt egy székre

Itt a magyarázat. Nem tudott elég áram folyni a föld felé.

Előzmény: poiuztr (143069)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.23 0 0 143083

Hogy állítod a fel le irányt egy kapcsolóval?

Előzmény: Mr. Pepe00 (143082)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.23 -1 1 143082

Ott van a rajzon, 123 fázis-nulla-föld. a 4-5 pont a vezérlő kapcsolóé.

Előzmény: Törölt nick (143076)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -3 0 143081

(a 30 mA-es Fi relét már 15-20 mA működteti általában, a 30 mA az a megengedett max)


----
Gondolkodjatok is ... 

HA nem jön össze még a MAX!!! 30 mA sem az emberen át.

AKKOR igen nagy eséllyel NINCS valódi életveszélyben.
A tudomány mai állása szerint.

Persze akadnak egyedi szerencsétlen esetek is olykor-olykor.
(túlérzéknyek, szívbetegek, ilyesmik akik megszívják mégis)
----

Másként, aki éppen kevésbé jó vezető éppen >> az kevésbé van veszélyben is :-)
Ami előny és nem hátrány, ahogy írtátok...

pl.
ha a FI relé hibás és nem old le ! 
akkor jobb, ha kiszáradt, nagydarab ember vagy, mert >> kisebb áram ráz 




Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143080

Na meg egy gyerek méretben kisebb, mint egy felnőtt, szóval még ha azonos is lenne a fajlagos ellenállás, a távolság miatt az ellenállás más lesz. Vagy egy nagyobb szívnek valószínűleg nagyobb áram kell ahhoz, hogy megálljon, szimplán talán csak a nagyobb tömege és megint csak a méret miatti nagyobb ellenállás miatt. Plusz idősebb korban simán benne van, hogy jobban ki van száradva akár a bőr is, ami azért a vezetőképességre is hatással van.

Előzmény: Törölt nick (143079)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143079

30mA hibaáramnál kapcsol le a fi relé.

Az egy felnőttnél nehezen alakul ki, de ha mégis, max lesz egy csúnya bibi ahol az áram ki és bement a testbe, és egy nagyon rossz élmény, mert azért az nagyon fáj a 30mA.

Aki szívbeteg pl, így sincs teljes biztonságban.

De egy gyerekre a 30mA is életveszélyes, ami a kisebb bőrellenállás miatt könnyebben ki is alakul.

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (143075)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143078

Esetleg azt is tudod, hogy kell bekötni azt a redőnymotort mechanikus kapcsolós, tehát nem távirányítós üzemmódnál, amit linkeltem? :-)

Előzmény: Törölt nick (143077)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -2 0 143077

mert rövid ideig (kb 5 másodperc) egész sok ampert elviselnek a kismegszakítók. 


Ehhh, tévedés lesz ... ez az 5 másodperc.

Mivel, 
ZÁRLAT és jóóó naaaaaagy túláram esetén minden kismegszakító "azonnal" leold.
- a "B" típus 3-5X áramra leold 0,1 másodpercen belül
- a "C" típus 5-10X áramra leold 0,1 másodpercen belül

*****
~3X-os TÚL-áramig valójában EGYFORMÁN!!!! viselkedik a "B"  "C"  "D" kismegszakító is. 

lásd: ábra alul
*****

Minden kismegszakítónak.... az, hogy: "B"  "C"  "D"  mindegy.


- a 13%-os túlterhelést legalább 1 órán át kell megengednie
- a 45%-os túlterhelés esetén legfeljebb 1 órán belül ki kell oldania
- a 225% túlterhelésre pedig már 1 percen belül ki kell oldania (32 Amperes méretig)
------------------

A 16 Amperes tehát...
18 Ampert több mint 1 óra után kapcsolja csak le
a 23 Ampert már csak kevesebb mint 1 órán át engedi meg
36 Ampert MÁR 1 percen belül lekapcsolja  !!!!!




Előzmény: Törölt nick (143071)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143076

Időközben a https://sukcesgroup.pl/wordpress/wp-content/uploads/2014/03/TM_35_45_EVY.pdf oldalon találtam egy normálisabb ábrát, ahol látszanak a színek. A magyar weboldalakon csak fekete-fehér leírást találtam...

 

Érti valahogy hogy fali kapcsolóról hogy lehet ezt a redőnyt fel-le mozgatni? Lehet, hogy nem is lehet csak távirányítóról? Kicsit elvesztem.

 

 

Előzmény: Törölt nick (143072)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -3 0 143075

" fi relé a serdületlen ifjakat egyébként nem eléggé védi, az ő ellenállásuk még alacsony,
az áramutak rövidek, a test ellenállóképessége sem akkora még, mint egy "sokat látott" kérgesebb felnőtt szervezet esetén."

Ezt a marhaságot honnan vetted ?!!!
Már megint...

Bammeg,
Neked láthatóan fogalmad sincs a FI relé működéséről.

Előzmény: Törölt nick (143070)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -4 0 143074

Mert a FI relének NEM IS KELL LEOLDANIA!!! 
AKKKOR
HA a fázis és nulla közé dugta >> és hátugye oda dugta.

Viszont a kismegszakítónak (automatának) le kellett csapnia az elosztóban.
(ha a vezeték fémes zárlatot okozott)

------------------

Azért nem kell lecsapnia a FI relének a fázis és nulla között.

Mert,
A fázis és nulla között folyik a normál készülék használatkor IS az áram, ugyebár.
Tehát a FI relé nem tudhatja, hogy éppen a porszívó vagy a gyerek drótja miatt folyik áram...
Nos, ezért nem old le iylen esetben nyilvánvalóan!!!

(üdv a logika világában) 
-----------------

 


Akkor old le a FI relé CSAK
HA!!!

Az áram NEEEEEM a fázis és nulla között folyik, hanem más úton át.
Azaz "elszökik" éppen a nem neki szánt útvonalon a fázis/nulla útvonal helyett.


pl. gyerek a fázisba nyúl vagy beledugja a drótját aminek fogja egy áramvezető részét 
ÉS
- KÖZBEN NINCS elszigetelve az anyaFöldtől, mert >> hozzáér a padlóhoz/falhoz/talajhoz, fémcsőhöz, fémkorláthoz, fémkádhoz, radiátorhoz, földelőhöz, stb. IS

vagy

- a fázis és védő/földelő érintkező/vezető közé nyúl vagy ezek közé dugja be a drótját
----

 


Röviden,
- a FI relé NEM védi meg a fázis/nulla közé került embert/állatot >> nem is tudja elvben sem.
- a FI relé MEGVÉDHETI a fázis és az anyaFöld vagy a fázis és a földelt cuccok közé került embert /állatot >> erre van kitalálva.

Előzmény: poiuztr (143069)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143073

Bár az enyém is igaz, de a tiet jobb magyarázat, mint az enyém, tetszik! :-)

Előzmény: Törölt nick (143070)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143072

Tudja valaki, hogy kell bekötni egy DM35 EV/Y redőnymotort ha nem távirányítóról, hanem kapcsolóról használnánk? Az interneten korlátozottan találtam róla információt és szeretnék biztosra menni.

 

 

5 kivezetése van:

barna

kék

zöld sárga

fekete

fehér

 

 

 

Ha távirányítóról kell használni, akkor a redőnyös szerint így és ez ki is lett próbálva és működik is:

fázis --> barna

nulla --> kék

föld --> zöld-sárga

 

Ha fali redőnykapcsolóról, akkor olyat mondott, amiben kételkedem, így nem írom ide, hátha valaki tudja biztosan.

Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143071

FI relé zárlatnál nem old le. FI relé akkor old le, ha a fázison és a nullán nem ugyanakkora áram megy ez pedig akkor lehetséges, ha pl az áram egy része a testeden keresztül a földbe megy. Ha a gyereken keresztül nem ment elég (többnyire 30mA) áram a föld felé, akkor a FI relé nem vág le hiába van zárlat. Márpedig, ha nem érzett megrázást, akkor lehet, hogy azért, mert rajta nem folyt áram, csak a fázis és a nulla között, azért izzott a drót.

 

A másik lehetőség, hogy a FI relé rossz. Ezt tudod tesztelni. Ha amatőr vagy, akkor a teszt gombjával, ha hozzáértő, akkor máshogy és biztosabban is.

 

 

 

Kismegszakító akkor old le, ha elég áram megy át rajta elég ideig. Nem tudom, hogy mennyi ideig ment az áram, mert rövid ideig (kb 5 másodperc) egész sok ampert elviselnek a kismegszakítók. Ha pl C osztályú, akkor az akár a 10 szeresét is, tehát mondjuk egy C16-os 160 ampernél csap le biztosan. Hosszabb ideig persze nem bír ennyit, akkor levág normálisan. De majd az okosabbak kijavítanak, ha hülyeséget írok.

 

Nekem beépített gyerekzáras konnektorba dugta be a gyerek a drótokat annak idején. Ez az a fajta, amibe csak úgy lehet bedugni valamit, ha mindkettő lukba beleerőlteted. Máig nem értem, hogy sikerült neki, de sikerült. Szerencsére nem lett semmi baja, de nyilván nem esett jól.

Előzmény: poiuztr (143069)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143070

A gyereked a konnektor két "lukába" dugta a kábelt, hála az égnek, ő maga felthetően a szigetelt részt fogta.

Így rajta keresztül nem folyt áram (adj hálát a szűzmáriának), tehát a fi relének nem volt "dolga".

 

A kábel egyszerű "fűtőtestté" alakult, ami ellen a fi relé nem tud védeni, hiszen ez a normális, átfolyik az áram a nulla és a fázis között.

 

A kábel azért izzott, égett, és nem az automatát verte le, mert silány ,vékony, tehát az ellenállása magasabb, nem folyt annyi áram ,hogy a kisautomata zárlatnak tekintse.

Hiszen valahogy egy vasaló vagy egy hajsütővas, stb izzítására elég áramot is le kell tudnia adni annak a konnektornak.

 

De akár lakástűz is lehetett volna belőle (izzó kábel le a szőnyegre, rongyra, akármire) vagy súlyosan  megégethette volna a gyereket.

 

A fi relé a serdületlen ifjakat egyébként nem eléggé védi, az ő ellenállásuk még alacsony, az áramutak rövidek, a test ellenállóképessége sem akkora még, mint egy "sokat látott" kérgesebb felnőtt szervezet esetén.

 

Előzmény: poiuztr (143069)
poiuztr Creative Commons License 2024.01.22 -1 0 143069

Ne menjünk bele, miért és hogy, hibáztunk...tudjuk...ebben az egy konnektorban nem volt gyerekzár...mert magasan volt..

A fiam, talált egy jack-jack kábelt, valami hitvány kínai vékony kis szar kábellel..és felállt egy székre, és egy 1.7m magasan lévő konnektorba bedugta...

Valszeg a kábel felizzott, mert a szigetelés megolvadt, és büdös, de a kérdésem az lenne, hogy a Fí relénk miért nem oldott le? vagy a KM? nem rázta meg, csak megijedt, de engem foglalkoztat a dolog, hogy miért nem oldott le az ÉV.

Le kellett volna? Gondolom nagyon rövid ideig lehetett, de akkor is... ha a teszt gombot megnyomom az fí relén az leold....



ötfelezős Creative Commons License 2024.01.22 -1 0 143068

egy mezei multiméterrel

Az magában, előzetes kalibrálás/ellenőrzés nélkül nem sok információt ad. Az "alapmodell", a szokásosan sárga kis tenyérbeillő készülék a használati utasítása szerint fázisfeszültséget 500 V-os méréshatárban tud mérni, ahol a felbontás 1 V, és a pontosság nem tud jobb lenni +-12 V-nál.

Előzmény: szenyor Lopez (143054)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.22 -1 0 143067

HA EDDIG nem olvadt el, nem égett szét !!! a tartós használat során sem.
Akkor aligha van vele minőségi gond ... szerintem.

 

A haldoklási ciklusok tettenérhetőek a dugaljaknál

1. lilul a sárgaréz érintkező

2. feketedik az érintkező némi koromnyommal

3. a bekötött vezeték szigetelése szineződik visszafelé

4. a köztes müanyag alaktalanná kezd válni. Ez a vég előtti helyzet,

 

Ami érdekes, hogy azt nem veszik az emberek tudomásul, hogy a minőség négyzetesen csökken.

Magyarul, ami régen minőségben tuti volt és kis áramok mentek rajta, ma szar minőség nagy áramokkal.

 

Családfa minőségben lefelé:

Porcelánbetétes dugalj

daf5 ös sorozat- kontavill

daf2 es sorozat- kontállux---meg a prodax classic

volt mégegy amnek nem jut eszembe a neve, de oldalról kellett peremet tenni rá, de kontállux volt a belseje

és van a mai. ami esetleges, mindegy milyen gyártmány

 

ja és van a kínai.

 

Előzmény: Törölt nick (143065)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.22 -8 0 143066

"A 2000 Wattos fűtőpanel.
Úgy 2000/230=9-10 Amper max tartósan."

 

De lehet, hogy neki az a fajta norvég fűtőpanel van,

amelyik 40 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt :)

Egy időben nagyon sokan kerestek/vásároltak ilyen fűtőpaneleket Magyarországon :)

Előzmény: Törölt nick (143065)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -5 0 143065

HA EDDIG nem olvadt el, nem égett szét !!! a tartós használat során sem.
Akkor aligha van vele minőségi gond ... szerintem.

--------------------

A 2000 Wattos fűtőpanel.
Úgy 2000/230=9-10 Amper max tartósan.

A névlegesen 16 Amperesnek illik bírni ennyit.

A névlegesen 10 Amperesnek erős határeset lehet.
Inkább 16 Amperes kéne helyette... 

Előzmény: Mr. Pepe00 (143063)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -4 0 143064

ADDIG amíg a védelem enegedi ELINDULNI a GÉPET!!!!


Kinti -15 fokig el szokott indulni... ami Europába való. 
A jobbak -25 fokban is elindulnak :-)


-------
Kinti -10 fokban még bizonyosan jók a mondott COP értékek.
-------

De megnézed a konkrét gép adatlapját és kiderül pontosan.

vagy

Az euro-vent adatbázisában is megnézjeted >> on-line is.

Előzmény: Törölt nick (143060)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.22 -1 0 143063

Várjál azzal a wifis cuccal. Nem rossz ötlet programozni.

Hogy is számol a kínai? ráír 10A-t és azt kell min 2vel osztani.

Lehet rég kilágyult az érintkező és az okozza a hibát.

Nálam normál dugalj is majd kigyulladt egy ventillátoros melegítőtől.

Kilágyult az egyik érintkezője.

Előzmény: Törölt nick (143062)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -4 0 143062

Gondolom programozhatóak is az applikációjukban...


No, akkor programozd be őket a >> szabályokkal.


pl.  

úgy, hogy
- ha egy sem üzemel éppen akkor bármelyik elindulhat
- ha még/már csak egy üzemel akkor még egy elindulhat mellé
- ha már 2 üzemel akkor a 3. addig legyen letiltva amig valamelyik leáll

vagy

úgy, hogy körbejárnak
-mindig CSAK 1 fűthet 
és
- de csak mondjuk 1 órán át
- aztán egy másik fűt 

Megj: az időpont  alapján is lehet szabályt írni.
Más lehet a szabály pl. éjjel mint napközben

Más lehet a szabály, ha üres a nyaraló  és ha nem üres.


----

kb. korlátlan lehetőségeid vannak >> okos otthont játszani :-)
Ismerd ki mit tud a cuccod....

Előzmény: szenyor Lopez (143052)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143061

"A lámpa vibráció nekem nulla kontakthibára mutat mindenképpen"

 

Igen, egyetértek.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143059)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -1 0 143060

Az a COP milyen üzemmódban és hány fokon érványes, mekkora delta T mellett ?

 

Mielőtt reflexből marhaságozol,  majd tanulmányozd kicsit a dolog elméletét...

ezeken a sima kis split lakáslímákon egy képzeletbeli, ideális esetre megadott szám szerepel. 

 

-10ben már teljesen más a kép, mint mondjuk 10-15 fokos kinti hőmérsékletnél, pláne ha egyenletes 22 fokot kérsz bent mind2 esetben.

 

Előzmény: Törölt nick (143055)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143059

Elsőnek rakd sima konnektorba, akkor nézd meg mit csinál.

Ezeken a kínai vackokon nem stabil az áramátmenet.

A lámpa vibráció nekem nulla kontakthibára mutat mindenképpen

Előzmény: szenyor Lopez (143052)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143058

OK, az teljesen jó, ha te nem mérsz itt, mert nem vagy képben. Első a biztonság! Majd írd meg, hogy mit mérnek. De a legjobb lenne, ha kihívnál egy villanyszerelőt, nagyjából már le lett itt írva, hogy milyen hibalehetőségek lehetnek, valamennyire képbe is kerültél, szóval nagyon már nem vágnak át a palánkon.

 

 

A hiba tehát ezeken a helyeken lehet:

 

1. az utcai hálózat xar: ekkor már a villanyóra előtt is szar feszt lehet mérni (mivel a szomszédok is panaszkodnak, simán lehet, hogy ez is a hiba oka). Ahhoz, hogy ott mérj, ahhoz meg kell bontani a szekrényt, vagyis ehhez regisztrált szerelő kell.

 

2. a villanyóra bekötése xar, pl kontakthiba: a villanyóra előtt jó a fesz, utána pl a fő (áramszolgáltatós) kismegszakítókon rossz. Ehhez meg kell bontani a szekrényt, ehhez regisztrált szerelő kell.

 

3. a villanyóra és az első kismegszakítóid (vagy ÁVK) között van a probléma (az akkor lehet érvényes, ha pl a villanyóra a telek sarkában van és ott van pl ÁVK vagy saját kismegszakító): a villanyóra után még jó (a villanyóra kismegszakítóin), de a te saját házadban lévő kismegszakítókon már alacsony a fesz.

 

4. a telek sarkában lévő kismegszakítón még jó, a házban szar: ez az egy, amihez nem kell regisztrált szerelő. De mivel nem mozogsz otthonosan, ne nagyon méregess feszültségeket, hívj ki egy regisztrált szerelőt!

 

 

 

 

Előzmény: szenyor Lopez (143054)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -4 0 143057

Mivel VAN jó sok áramköröd klépítve, mint írtad.

Amik gondolom mind egy elosztó dobozból/szekrényből indulnak.
Azaz ugyanott van a kezdő végük.


Így elég csak az elosztóban mókolni :-)
Szét kell kötni őket KÉT csoportra a mostani egy helyett az elosztó dobozban/szekrényben.

és
Máshol aligha kell villanyt szerelni...

Előzmény: szenyor Lopez (143049)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -3 0 143056

1x25Amper >> 230x25=5750 Watt
A 6 kW-ot még illik kiszolgálnia... tartósan is.

1x32Amper >> 230x2=7360 Watt
A ~8 kW-ot még illik kiszolgálnia... tartósan is.

Előzmény: Törölt nick (143044)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -3 0 143055

"Ha kint tartósan napokig ilyen -5... -10 van, mint most éppen,
akkor alig-alig jobb,--- (összességében rosszabb) a klímás megoldás,
mint a rezisztív az áramot direktben hővé alakító fűtőpanel."

 


****

Ezt a marhaságot honnan veszed ?!!!
****

A régebbi klímák is tudnak ilyen időben COP>=~2 üzemet.
Azaz cirka csak a fele áramot eszik meg...


A mostaniak már inkább COP>=~2,5 körül üzemelnek.
A jobbak pedig akár COP=3 környékén is lehetnek.
Azaz 40-30% áram is elég lehet nekik.


Előzmény: Törölt nick (143037)
szenyor Lopez Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143054

Benti konnektoron mértem a feszültséget egy mezei multiméterrel. Van fi relé, de nem biztos, hogy jó ötlet nekem megbontani azt a kapcsolószekrényt, inkább megkérek rá valakit. 

Kicserélték a betáp vezetéket is az oszloptól a szekrényig, elvileg teljes felújítás volt. Külön köröket kértem több mindenre, a nagyobb fogyasztókhoz elvileg vastagabb vezetékek kerültek, de ezt nem ellenőriztem. Köszi, utánajárok.

Előzmény: Törölt nick (143051)
szenyor Lopez Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143053

Igen, ez tény. Otthon is hülyének néztek, amikor 20cm-s szigetelést raktam tetőtérbe 2004-ben, de bevált és óriásit jelent. A falak is le lesznek szigetelve. Mivel hétvégi ház, nem állandóan van használva, emiatt sokszor hideg falakkal indul a fűtés. De ha lesz klíma és szigetelés, lehet, hogy állandó temperálás lesz.

Előzmény: Törölt nick (143050)
szenyor Lopez Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143052

Vannak wifis konnektoraim, azon csüngenek a panelek. És most rájöttem, hogy van rajtuk fogyasztásmérő is :)

Ha egyet kapcsolok be, 1800W körül fogyaszt. Ha mind a hármat, akkor leesik 1500W környékére mind a három.

Előzmény: Törölt nick (143046)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143051

Eddig hol mértél feszültséget, ahol feszültségesést tapasztaltál? A házban a konnektoroknál? A villanyóránál, illetve a villanyóra utáni első kismegszakítónál vagy ÁVK-nál tudsz feszt mérni? Ha van ÁVK-d, akkor ott fogsz tudni mérni, mert azon átmegy a fázis és a nulla is.

 

Ha ott is feszültségesést tapasztalsz, akkor már csak két lehetőség marad: 1. a villanyóra és az ÁVK között van a probléma (igen, azon a rövid szakaszon). 2. a szolgáltatói oldalon van a probléma. Ha az utóbbi, akkor leírták, mit kell tenni. Te nem fogod tudni megállapítani, hogy a kettő közül, melyik az ok, de egy regisztrált villanyszerelő igen, mert ő megbonthatja a villanyóránál a bekötéseket és akkor biztosan megtudod, hogy mi a helyzet. Tehát hívj ki egy ilyen embert, de előtte mérj feszültséget a villanyórához legközelebb, hátha ott jó lesz és csak a között és a konnektorjaid között van probléma. Ez akkor lehet pl, hogy túl vékony vezetéket raktak be vagy egy kötés rossz. Ez esetben érdemes sietni, mielőtt kigyullad a házad! Írtad, hogy van 12 kismegszakítód, attól még lehetett kontár, aki felrakta, tehát ez nem jelent semmit.

 

Napelemet és főleg akkumulátort felejtsd el vagy nézd meg az akkumulátor árakat és utána elfelejted magadtól :-)

 

 

Előzmény: szenyor Lopez (143024)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -1 0 143050

Első az ERŐŐŐŐŐŐS hőszigetelés...

Aztán máris csak töredék fűtés=áram kell a hőntartáshoz a már felmelegedett épületben.
Megj: sajnos a jól kihűlt épülettömeg felfűtése továbbra is szívás marad, ha nem könnyűszerkezet.


Az ERŐS hőszigeteltség nyáron több fokkal mérsékli a benti (késő esti) melegcsúcsot.
Lehet, hogy a klíma nem is kell nyáron sem.

Akkor nem kell klímázni tipikusan, ha a 28-29-(30) fok bent még elviselt.

------
A 28-30 fok akkor tartható klíma nélkül,

HA nyáron védettek a délelőtti-déli-délutáni erős napsütéstől a falak-ablakok...
(széles eresz, tornác/terasz, fák/növények, külső árnyékoló)

ÉS

A padlástér illetve beépített tetőtér esetén a tetőfedés.
Igen ERŐSSSSSSSSEN huzatos >> ÁT/KI SZELLŐZIK

Azaz a tetőn át érkező nyári meleg ki tud jutni vissza a szabadba rövid úton.
és
ÍGY Nem fűti fel a lakott részeket a tetőn át SEM a nyári Nap melege.
------

Előzmény: szenyor Lopez (143029)
szenyor Lopez Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143049

Uhh köszi, ez szép részletes válasz volt. A belső hálózatot tavaly csinálták, azóta festés-burkolás is volt, úgyhogy nem nagyon van kedvem azt megmókolni. 

Inverterre gondoltam, de igazából nem tudom megoldja e a problémát. Az stabilizálja a feszültséget? De ha eleve kevesebb jön be, akkor hogyan? Olyankor nem kellene valami tárolókapacitás, ami "beszáll" némi plusz árammal? A napelemre is gondoltam, de fűteni ugye télen kell, akkor meg korábban sötétedik, plusz éjszaka egyáltalán nem termel.

A szolgáltató felé mindenképpen elindulok, hátha partnerek a bővítésben.

Előzmény: Törölt nick (143046)
szenyor Lopez Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143048

De vibrál némelyik ledes. Ahol izzószálas normál izzó van, ott látványos a feszültségesés.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143047)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143047

Akkor sem huzhatja meg 1 panel a hálózatot ennyire.

A lámpák felkapcsoláskor nem vibrálnak?

 

Előzmény: szenyor Lopez (143045)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -2 0 143046

Alap lépés a hálózati kötések ellenőrzése.

Villanyszerelő szakival megnézeted, hogy
A saját elosztódtól az utcai villanyoszlopig rendben vannak-e NULLA/PEN/FÖLDELŐ kötések.

-------------

Több lehetőség is van.

1.
Megoldható lehet komolyabb villanyszerelés és költség nélkül is akár.
Kaphatók nem drágán "árammérös WiFi-s" relék, konnektorok az okos otthon cuccok világában.
Ezekből többet ügyesen alkalmazva >> belakhatók úgy, hogy a fűtést korlátozzák >> amikor szükséges.
Azaz AMIKOR/AMÍG a kényes cuccok éppen üzemelnek...
így a feszültség nem esik le nagyon a fűtés átmeneti kikapcsolása miatt addig.


2.
Az áramköröket KÉT részre osztani a házban/elosztóban >> villanyszereléssel.
Egyik rész CSAK a FŰTÉS, mert azt nem zavarja, ha lecsökken a feszültség >> elviseli.
Másik rész minden másnak amik kényesek >> nem bírják.

Venni egy árammérős/áramfigyelő relét és rárakni a kényes cuccok áramkörére.
Bekötni/programozni úgy, hogy
- amikor a kényes áramrökön működik valami nagyobb cucc >> jelentős Amper folyik
- akkor a fűtés áramkörön kapcsoljon le egy/több/összes fűtő eszközt

 


3.
Az áramköröket KÉT részre osztani a házban/elosztóban >> villanyszereléssel.
Egyik rész CSAK a FŰTÉS, mert azt nem zavarja, ha lecsökken a feszültség >> elviseli.
Másik rész minden másnak amik kényesek >> nem bírják.

Aztán,

Venni+berakni egy 3-4 kW-os "szigetüzemű inverter"-t a kényes cuccok áramköre táplálására.
ÉS
így a kényes cuccokat az inverteren át ellátni a stabil feszültségű inverter kimenetről.
Az inverter bemenetére pedig a vacak szolgáltatói hálózat kerül és kész.
Mert az invertert nem zavarja a hálózat megengedet mértékú ingadozása a bemenetén...


4.
Nem csinálsz villanyszerelést.
Hanem veszel egy nagy-combos ~10 kW-os invertert inkább.
ÉS
RÁKÖTÖD az EGÉSZ házat >> egyben, aztán jóvanazúgy.
Így minden védett lesz.
A fűtés is, bár azt védeni alighanem fölösleges ...

---
Megj: HA olyan invertert veszel, amire lehet napelemekett is kötni akkor az is egy plusz. 
De nem igazán látom a műszaki-gazdasági hasznát a napelemeknek ez esetben.


********
Ha lesz/lenne klímás fűtés az más helyzet !!!
Akkor vélhetően a 4. pont szerinti megoldás válna be.
Mert a klíma tipikusan nem szereti az "áramszüneteket", a ki/be kapcsolgatást. 
********

 

 

 

Egyébként .... a hálózat nem lehet a szabályzat szerint.
- tartósan a 230+-10% feszültségen kívül >> 207... 253 Volt között lehet.
- rövid ideig a 230+-15% feszültségen kívül >> 195... 265 Volt között lehet.

A készülékeknek ezért a 195-265 Volt között illene jól működniük.
HA MÉGSEM működik jól valami >> akkor az adott készülék cseréje (javítása) is szóba jöhet megoldásként.

-------------------------------

Tudtommal a szolgáltatónak max 2 éven belül KELL megoldani a hálózat bővítését.
HA tartósan NEM tudja biztosítani a (fenti 207-253 Volt) megfelelő feszültséget a lakossági fogyasztónak.

Tegyél rendszeresen hivatalos formában "feszültség" panaszt újra- és újra.
Lehetőleg úgy 2-3 héttel az olyan időszakok előtt amikor éppen használva lesz a nyaraló fűtése.
Illetve, ha már látod mérőt az oszlopon >> akkor FŰTS mint állat napi néhány órát a kora esti csúcsban :-)

(hogy jól kimérhető legyen a leeső feszültség a szolgáltató által is)

---

Ami történni fog a panasz hatására.
- egyszercsak kiraknak egy mérőeszközt az oszlopra és 10 napot végig mérnek vele
- kiértékelik a 10 napos mérést...

és

Ha igazad van >> elindul a "hálózat fejlesztési" folyamat.
Plusz addig is automatice kapsz kötbért rendszeresen, amíg elkészülnek.

Ha nincs igazad >> mert pont nem tudták kimérni a 10 nap alatt...
Akkor nem történik semmi, megírják, hogy "dehát nincs is gond". 

Azonban úgy 1 hónap múlva mehet egy új panasz, hátha akkor éppen sikerül kimérni is.
A kitartás előbb-utóbb eredményt hoz... egyszer csaktán szerencséd lesz a méréssel.

Előzmény: szenyor Lopez (143024)
szenyor Lopez Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143045

Igen, lehet hogy hibáztunk. Azért kérdezek, hogy merre induljak tovább.

Előzmény: Törölt nick (143044)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -1 0 143044

Pedig lehet, mikor a szerelők mondták,  már idejekorán érdemes lett volna másfelé indulni, és pl nem az egész 6kw-ot megpróbálni 1x25 amperre ráakasztani, amit az kb koppra terhel, hanem megpróbálni átállni 3 fázisra, stb.

 

Előzmény: szenyor Lopez (143043)
szenyor Lopez Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143043

Új földelő rudat is kaptunk. Persze lehet hibás, de a villanyszerelők mondták először, hogy nem jó a hálózat, én csak később tapasztaltam a hibát, amikor használni akartam a paneleket. De lehet, hogy szólok villanyszerelőnek is, hogy nézze át. Köszi!

Előzmény: Törölt nick (143041)
szenyor Lopez Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143042

Köszi neked és a többieknek is a válaszokat!

Először akkor a szolgáltató felé indulok el.

A mikrón én is csodálkoztam, de egyértelműen a panelek bekapcsolásakor nem melegít.

Amúgy a villanyszerelők is mondták, amikor a belteret csinálták, hogy "szar a hálózat" ott. Kb. ezekkel a szavakkal. 1x32A van azt hiszem. De lehet, hogy csak 25.

A terhelés jelenleg 3 db panel, azt hiszem 2000 wattosak. Tudom, hogy sok terhelés, tervben van a klíma és főleg a szigetelés, ami sokat fog javítani a helyzeten.

Két szintes a ház, fent van 1 panel, lent 2. A fenti teret az egy db totál jól befűti, a lentit a 2 nem. Szerintem már két panel egyidejű üzemeltetésénél is "elfogy a szufla". Megpróbálok a szolgáltatónak írni.

Előzmény: Törölt nick (143037)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -1 0 143041

Vagy lehet egy jó földelés elég lenne, mert nem is a fázisok esnek be nagyot, hanem a nulla száll el.

 

Előzmény: Mr. Pepe00 (143040)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.22 0 2 143040

Nem véletlenül írtam először a saját portát.

Persze, tuti, meg minden.

 

Nemrég volt nulla kontaktos egy helyen és mikor történt? Miután a szolgáltató kicserélte a szekrényt

megcsesztette a nulla kötést a sodronyon, utána hozta a hibát.

Előzmény: Törölt nick (143037)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.22 -1 2 143039

Aki érti az meg tudja csinálni.

Aki meg nem érti, az meg sem tudja csinálni, hanem szól valakinek aki ért latinul.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (143035)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.22 -1 1 143038

Ja, meg zúg a trafó, vigyék innen, mondja az, aki azelőtt húsz évvel azt mondta, rakják le ide a sarokra, csak csinálják már...

Előzmény: ötfelezős (143036)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.22 -1 0 143037

220V-ról (de még 200V körül is) röhögve kellene a mikrónak melegíteni, ott valami nagyon furcsa.

 

Ledes "izzókon" szintén nem látszhatna, hogy 190 vagy 235 voltot kap.

 

A fürdőszobai fűtőszőnyeg kérdése szintén olyan, eléggé hihetelen, hogyha mondjuk 80% a teljesítménye, akkor "nem érezni" ha meg 100%, akkor kiváló.

 

Eleve kérdés, (nem rég volt itt tárgyalva), ha ennyire rossz a terhelhetőség, miért kaptál 3x25... 3x32(?) amperre bővítési lehetőséget.

 

Illetve ott is sántít ez, miért nem az össz terhelés, tehát te+szomszéd+többi szomszéd befolyásol akkor.

 

Mivel nem írod le, összesen milyen terhelésed és mennyi bejövő ampered van, így a mennyi aksi+napelem kellene kérdéskör sem tiszta, ráadásul a napelemekkel (hacsak szintén nem kapod ingyen) több lesz a leves mint a hús, X milliós összeget lehet számolni egyetlen klilowattos rendszerre, inverterrel, aksikkal, mindennel, ezek a fűtő panelek meg darabja akár több kw.

 

Az ilyen komoly feszültségesés mindig azért félelmetes, mert ha valahol mégis  egy rossz kötés okozza, ott (pongyolán fogalmazva) "a tőled hiányzó teljesítmény" az pontszerűen hővé alakul, és előbb-utóbb majd jól leég. 

 

*****

 

Még annyit hozzátennék, a klíma fűtés ma nagyon divatos, trendy, nyomja boldog, boldogtalan.

 

De hosszútávon az sem csodaszer, annak is tetemes áramfelvétele lesz, illetve, ahogy csökken a kinti hőmérséklet, változik a körfolyamat, és ezzel a COP vagyis a "hatásfok".

 

Ha kint tartósan napokig ilyen -5... -10 van, mint most éppen, akkor alig-alig jobb,--- (összességében rosszabb) a klímás megoldás, mint a rezisztív az áramot direktben hővé alakító fűtőpanel.

 

Olyanokba már bele sem megyek mélyebben, hogy a panel, vagy pláne padló az sokkal jobban javítva a hőérzetet a hősugárzás által, mint a levegőt felforrósító klíma, ami meleg levegő mind felmegy a fejed főlé, majd 10 perccel a kikapcsolás után nincs ami keverje, tehát már fázol is.

 

Előzmény: szenyor Lopez (143024)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.22 0 1 143036

Biztos megharagszol érte, de üdülőterületen az úgy szokott lenni, hogy a villamosításárt megdöglenek a telektulajdonosok, viszont a műszakilag megfelelő megoldás meg drága, ezért azt mondják, nem érdekes semmi, legyen valami villany, aztán majd lesz valahogy. Ilyent a hetvenes-nyolcvanas években eleget láttam. Két és fél méteres utcának nevezett izék sarkán ott lóg ki a transzformátor, a 90-es években meg már írták a leveleket, hogy de hát itt nem fog elférni a mixer...

Ha van pénz, és egy kis szerencse, hogy nincs messze a transzformátorállomás, akkor meg lehet finanszírozni a hálózat bővítését (bár eddig semmi konkrétum nem hangzott el). Aztán lehet például levelet írni a szolgáltató felügyeleti szervének. Lehet, hogy egy erre való utalás is beindítja a gépezetet.

Előzmény: szenyor Lopez (143024)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.22 -6 1 143035

"Előtte folyamatos fesz mérés a bejövőn és jegyezni mekkora az esés klf terhelésnél."

 

Ezt a mondatot nem mindenki érti tökéletesen.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143033)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.22 -7 1 143034

Adj egy hülye kezébe egy kalapácsot és onnantól mindent szögnek fog nézni :)

Tanítsd meg valakinek, hogyan ismerheti fel a csalók módszereit és hogyan oldhat meg ezerféle problémát,

és onnantól kezdve mindenütt csaló bűnözőket és hülyéket fog látni.

Előzmény: Simooon (143030)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143033

Szolgáltató felé hibajelentés.

Előtte folyamatos fesz mérés a bejövőn és jegyezni mekkora az esés klf terhelésnél.

Utána ujabb levél az elégtelen szolgáltatás miatt, de az már a panaszkezelésnek címezve.

 

Ha utána sincs semmi, akkor B variáció.

Megnézed mi az a terhelés amin még elégséges a fesz esés.

A napelem tuti nem jó megoldás.

Ups megint nem jó.

A klíma talán, ha el tud indulni.

Előzmény: szenyor Lopez (143026)
szenyor Lopez Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143032

Biztos, hogy nem, tudok számolni. És nem is ez volt a kérdés.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (143031)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.22 -4 0 143031

"A paneleket kvázi ingyen kaptam, tehát nem volt nagy befektetés"

 

Lehet, hogy az ingyenes panelek villanyszámlája is emlékezetes lesz, talán a klíma árával is összemérhető.

Előzmény: szenyor Lopez (143029)
Simooon Creative Commons License 2024.01.22 -1 2 143030

Fikabajnok elek szövegértelmezési problémákkal (is) küzd.

Meg kényszeres "hülye mindenki" rohamai vannak.

Klinikai eset.

Előzmény: szenyor Lopez (143029)
szenyor Lopez Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143029

A paneleket kvázi ingyen kaptam, tehát nem volt nagy befektetés ;) A terv a klíma lesz, valamint szigetelés, de addig is szeretnénk használni.

Azt meg már leírtam, hogy a belső rendszer patent.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (143028)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.22 -8 0 143028

"Mivel tudnám én megoldani ezt a helyzetet?"

 

Pl az összes áramzabáló elektromos fűtőtestet lenyomod annak a torkán aki rábeszélt :) és a rájuk elköltött összeg töredékéből felrakatsz egy fűtő klímát, ami negyed annyi energiafogyasztás mellett fog pont ugyananyira fűteni.

A sorozatos feszültségesés oka talán nem is az áramszolgáltatónál van, hanem a te lakásod belső vezetékeiben, elektromos kötéseiben.  Egy értelmes villanyszerelő percek alatt ki tudja mérni neked műszerrel, hogy jogosan gyanúsítod-e az áramszolgáltatót.

Előzmény: szenyor Lopez (143024)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.22 -5 0 143027

"Nem zavarják-e be esetleg egymást a mozgásérzékelők?"

 

Okos kérdés, mert sajnos igaz: ha az egyik lámpa már elkapcsolt, akkor a közelében lévő másik mozgásérzékelő azt hiheti, hogy már felkelt a nap, ezért neki már nem is kell mozgást figyelnie.

Egy lehetséges megoldás: a lépcsőházban bármelyik/mindegyik mozgásérzékelő kapcsolja fel az egész lépcsőház világítását, így ő is fogja lekapcsolni az egész lépcsőházat amikor lejárt az idő. Persze ha az illető még mozgásban van (pl két emelettel lejjebb botorkál), akkor egy másodperc múlva felkapcsolja az egész lépcsőházat az a mozgásérzékelő, amelyik éppen őt látja botorkálni. Tehát a mozgásérzékelőket úgy kell elhelyezni, hogy együttesen lefedjék az egész lépcsőházat (nem könnyű, de nem lehetetlen)

 

Sokan megfeledkeznek arról, hogy a rohadt olcsón üzemelő ledes világítások korában újra kell gondolni egyes régi energiatakaréossági szokásokat: az energiatakarékossági intézkedés sokszor többe kerül, mint az általa hozott haszon, tehát tulajdonképpen pénzkidobás volt egy fillért is arra az energiatakarékosságra költeni :)  pl lehet, hogy egyetlen 1100 forint értékű alkonykapcsló helyettesíthet (szereléssel együtt) pl fél milló forint árú mozgáskacsolót.

Mielőtt évente 365 x egész éjjel világító rendszert tervezel, nézz utána, hogy egy, a papírja szerint harminc ezer órán át világtani tudó led, mitől fog VALÓBAN 30.000 órán át világítani :)

Előzmény: RobZX (143009)
szenyor Lopez Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143026

A közcélú hálózat rossz. A szomszédoknál is ilyen, csak őket nem érdekli, mert nem ezzel fűtenek.

Nálam a teljes hálózat ki lett cserélve tavaly, normális Eonos villanyszerelő által, tehát nem kókány munka volt. 12 kör lett kiépítve kismegszakítókkal, pedig csak egy pici ház.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143025)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143025

Melyik hálózat rossz?

A közcélú, vagy a tied?

Először nálad kellene rendet tenni.

Lehet egy kötés rossz, legtöbbször nulla.

Azért esik annyi fesz terheléskor.

Tehát elsőnek:

Kötések ellenőrzése, utánhúzása.

Utána próba.

Előzmény: szenyor Lopez (143024)
szenyor Lopez Creative Commons License 2024.01.22 0 0 143024

Sziasztok! Adott egy hétvégi ház, amit szeretnénk többször használni, akár télen is. Jelenleg norvég paneles villanyfűtés van, idővel talán lesz benne klíma. Annyira rossz a hálózat, hogy a kezdeti 240V  feszültség bekapcsolt panelenként 10V-ot csökken. Ha kettő panel üzemel, akkor pl. a mikró már nem melegít (forog a tálca, de nem melegíti az ételt). Kikapcsolom a paneleket, újra jó. A világításon is látszik a panelek bekapcsolása. Van a fürdőben fűtőszőnyeg, de nem is érződik a hatása.

A helyi villamosműveket nem érdekli a dolog, nem terveznek felújítást a környéken. Mivel tudnám én megoldani ezt a helyzetet? Gondoltam, hogy egy kis napelem rendszert feldobnék. Az megoldás lenne? Mekkora lenne szükséges? Vagy akkumulátor, ami terheléskor bedolgozik?

ötfelezős Creative Commons License 2024.01.22 -1 0 143023

Normális helyen igen. :)

Előzmény: barangolo_11 (143022)
barangolo_11 Creative Commons License 2024.01.22 -1 1 143022

Van igazság abban amit írt.

Nálunk már évek óta elhalt az a szöveg, hogy "40+-san felesleges vagy", illetve a "van a helyedre 10 másik" már korábban.

 

Azt látom, hogy azt a területet, amelyen én is kavarok a 40-50-sek viszik a hátukon, és ők még egy másik rendszerben/felfogásban "nevelkedtek" + más attitűdjei vannak, mint a mostani 20+-soknak.

Ez nem jó vagy rossz, különböznek a generációk + nincs elég (jó szak)ember, beleértve a nem szakmai részeket is.

 

(Normális helyen van rendszeres, anonim belső felmérés is, ahol elsírhatod a bánatod. Hogy mit fogadnak meg ebből, vagy történik-e bármilyen változás, az egy másik történet)

 

 

 

Előzmény: Jahno (143016)
sylvanus67 Creative Commons License 2024.01.22 -2 1 143021

régi fönököm azt kérdezte, mikor bevittem neki egy két mondatos céges megrendelőt:

 

- elég lesz a hosszúsága? igaz az amerikai alkotmány is egy oldal és mégis működik.

 

 

 

és aláírta

 

 

vagy másképp

 

 

"Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van."

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142993)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.22 -1 2 143020

Jo lenne kivülről látni miert is es mitőlennyire frusztrált. Még akár megertő is tudnék lenni ha megerőltetem magam.

Kevés ilyen megnemértett zsenival hozott össze a sors.

 

- Nyilván van az elkallódott fajta akit én is ismerek. Ő csak a saját gögje miatt került egyetemen parkolópályára de ő sokkal szerényebb annál hogy ezzel vornyíkolt volna egész életében.

- Ami jellegzetetes aki valaha szerzett 1-2-3 diplomát de elment felette az idő, nyilván koránál fogva nem beszél nyelveket sehogysem és rendre előzik a fiatalok a céges ranglétrán. No azok szoktak ennyire belesértődni a számukra hátrányos változásokba.

 

Előzmény: tfe_tng (143015)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.21 -3 2 143019

Covid alatt a mohóbb vendéglátosok mondjuk a balatonnál kirugták a dolgozókat. Azok elmentek mashova biztosabb helyre amikor nyitás volt akkor meg volt alkalmazott igy nem tudtak kinyitni azaz becsődöltek. No akkor kerestek séfet 800.000 nettóért lángossütő kislányt meg 400.000-ert.

Előzmény: Jahno (143016)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.21 -3 3 143018

Nyilván ez ugye embere válogatja. Ha senior vagy egy 25 éves egy év munkaviszonnyal van még egy ember melletted es milliárdos gyárbővítést számolgatsz akkor máshogy viszonyulnak hozzád. :) 

Nyilván ertem sem sirna senki az biztos ...

Előzmény: Jahno (143017)
Jahno Creative Commons License 2024.01.21 -1 1 143017

"Azután kialkudtak valamit es közben megbeszélték,"

 

Felénk meg az ilyenen nem szoktak aggódni, ha konkrétan odamész, hogy ez meg ez a helyet, akkor max. azt mondják, hogy alá lehet írni és menjél. Akár egy komplett osztályról vagy fél divízióról is lehet szó.

Előzmény: Mutual Friend (143014)
Jahno Creative Commons License 2024.01.21 -1 1 143016

"Ma már sokáig nem huzza az a cég aki nem gondozza pozitivan az alkalmazottait. Megfordult a trend."

 

Hááát, 3 éve, 2 éve meg most is ezt mondta a HR-es kócsos tréner, de valahogy nem mindenhol látjuk. Kár., hogy mindig más tartotta akkor lehetett volna emlegetni mi volt 3 éve, de szerintem ezek direkt csinálják.

Előzmény: Mutual Friend (143013)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.21 -1 6 143015

Nem tudom feltűnt-e, de eleknek semmi kapcsolata nincs a valósággal. Kár győzködni, igazad úgysem lesz, mert az egész országban (világon!) csak ő gondolkodik, ezért aztán meg nem értett zseni. (értsd: klinikai szintű önértékelési zavarok)

 

A lényeg, hogy valaki oldja meg a gondjait rajta kívül, nehogymár kettőnél többet kelljen lépnie a munkába, nehogy már a főnők beszóljon, mert úgysem ért semmihez, nehogymár interjúra kelljen menni, mert ő mindenhez is ért, mit kell ezt bizonygatni. Szóval van baj rendesen :)

Előzmény: Mutual Friend (143014)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.21 -2 2 143014

Rokon gyerek még meghagyta CV-jét a professionon és brahibol el el járogat meghallgatásra.

Ahogy a cégnél megtudták vagy tudatta hogy nem biztos hogy maradna az üvegkalitkán kívül észrevette hogy hogy a nyüzsgés arrafelé, majd behivatták hogy no elemér mondja mit szeretne. :)

 

Azután kialkudtak valamit es közben megbeszélték, hogy amikor odament kicsit akukértékelte magát anyagilag igy kapott egy megfelelő összeget, hogy ne kelljen gondolkodnia.

Előzmény: Mr. Pepe00 (143012)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.21 -2 2 143013

Nagy baj hogy azt gondolod mindenki szopik aki alkalmazotti státuszban "tengeti az életét" holott ez nem igy van.

Valójában ha igy gondolod az sem baj legyél E.V. vagy egyenesen cégvezető, csinalj egy KFT-t legyél góré es akkor nem kell senkihez alkalmazkodnod. De megsugom lehet hogy az egész világhoz kell ha meg szeretnél élni a piacról. Közepfoku iskolával rendelkező ismerőseim nagy része céges autóval éli az életét nem munkásszállón tolja. Én sem tömegközlekedést hasznalok. Valaki diplomás az már legalább alsóközépvezető és napi 160 km cégesuató nyilván hibrid hogy meg legyen adva a módja. De ez nem ugy megy hogy beesel előadod magad és már céges autóval mész haza.

 

Ma már sokáig nem huzza az a cég aki nem gondozza pozitivan az alkalmazottait. Megfordult a trend.

A helyi polgi is siránkozik mert a legjobb közmunkásai is találtak jolfizető állást a közmunkaprogram helyett. Nyilván ezt azon a szinten kell értékelni.

 

Ma már sok vállalkozás abban reccsen meg hogy a cégvezető azt hiszi minden alkalmazotta mögött a piacon van másik 10 ugyanolyan szintű aki arra vár hogy beugorhasson helyette. Nyilván fel is fogja venni őket meg megcsinalnak 1-2 munkát majd a SM-ban az fog elterjedni hogy ennek az emberei szarok ne hivjátok őket es szépen lassan nem fognak munkát kapni.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (143007)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.21 -1 2 143012

Gondolkodik az embör és eldönti megéri-e vagy sem.

Van akinek bármit el kell vállalni ideiglenesen, mert a pénz nagy úr.

Van a kezdő meg a fiatal, akinek meg el kell vállalni, mert csak ezután tud váltani, mikor be tud irni tapasztalatot a CV be.

Amikor állásban vagy, jönnek szembe ajánlatok. Ha meg munkanélkül vagy, bezárulnak az ajtók általában.

 

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (143007)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.21 0 0 143011

helyesen Alkonykapcsolóig=mozgás érzékelőig.

Előzmény: Atis57 (143010)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.21 0 0 143010

Szia!

--Nem zavarják egymást.

--Alkonykapcsoló bele van épitve .

 

Zónánként célszerű egy mozgás érzékelőt felszerelni ,ami a közeli lámpákat kapcsolja.

 Nem kell semmiféle kontaktor. Állandó fázist kell kivinni az alkony kapcsolóig.

 

Kissé túlgondoltad......

Előzmény: RobZX (143009)
RobZX Creative Commons License 2024.01.21 0 0 143009

Sziasztok! Régi lépcsőház világítást szeretnék korszerűsíteni egy 4 emeletes házban. Felmerült az ötlet, hogy mozgásérzékelős lámpatesteket szerelnék fel és a jelenlegi nyomógombokat megszüntetném. Van azonban egy dolog ami elgondolkodtatott. Nem zavarják-e be esetleg egymást a mozgásérzékelők? Gondolok itt arra, hogy be lenne állítva egy min. fényerő mindegyikben, hogy mikor kapcsoljon be, mert nyilván világosban nem kellene működniük. Viszont ha az egyik felkapcsol akkor a másik már kap valamennyi fényt és így nem biztos, hogy kapcsol. Lehet ebben valami vagy csak én gondolom túl? Esetleg arra gondoltam még, hogy egy alkonykapcsoló vezérelné őket és csak akkor kapnának áramot ha az alkonykapcsoló bekapcsol, majd a lámpákat egy kontaktor vezérelné ami a mozgásérzékelő kapcsolására húzna meg, így mindegyik mozgásérzékelőnél be lehetne állítani, hogy nagy Lux mellett is kapcsoljanak és ne zavarják egymást.

Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.21 -2 1 143008

Neked ez mániad a dugó.

 

Nem idegeskedem, mert ugyan minek. Fasza rádió van a kocsimban es csatlakoztatom hozzá a telefonomat es bőgetem mondjuk ezt :

 

https://youtu.be/ta_jucQ612M?si=jGBP9teArByoMzHq&t=168

 

Kivételesen pont ezen ott is voltam ha ez a masodik nap volt. Valamikor ketten vagyunk a kocsiban es akkor sem idegeskedem. Nyilván akkor nem 110 dB-el szól a zene. :)

 

 

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (143005)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.21 -8 1 143007

Hiába hozol 100 példát kétségbeesett emberekről, akik bármi megalázást bevállalnak, csak ne éhezzen a családjuk, ettől még minden mondatom igaz maradt.

Lehet, hogy van pl  jól fizetett üzemmérnök is, aki hét közben tömeg-mukásszállón lakik tolvajok és alkoholisták között, csak azért, hogy hét végén több pénz jusson a családnak. Ettől még a munkavállalók 99,9 százaléka valószínűleg szeretné embernek érezni magát.

Előzmény: Törölt nick (143003)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.21 -2 1 143006

A lófaszt érdekel. Azt nem értem hogy aki csinalja milyen megfontolásból tesz ... :)

Előzmény: Törölt nick (143004)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.21 -7 0 143005

"pontosan 20 km utazok naponta."

 

Naponta összesen hány órát idegesskedsz közlekedési dugóban araaszolva?

Tovább nem is érdemes olvasni.

Azoknak van legnagyobb arcuk, akik még soha életükben nem voltak dugóban. Pedig egyes utakon naponta 2 x 2-4 órán át vannak idegőrlő dugókk, de a környező munaadók ezt (is) leszarják. Aztán sírnak, hogy nincs jelentkező a 9--től 17 óráig tartó műszakra.

Előzmény: Mutual Friend (142999)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.21 -3 1 143004

Téged pl. ... láthatóan érdekel !!!

Épp most derült ki.

Előzmény: Mutual Friend (143000)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.21 -4 0 143003

Nos, pl. a lenti "diplomás" állás nyitott 8-10 fő számára... 

100% TÁVMUNKA >> OTTHONRÓL :-)
A bérezés egyéntől függően bruttó 1,0-1,2 millióFt/hó 

Évente néhányszor van pofavizit és személyes észosztás a központban/csapatépítőn.

************
....érdekel?
Képes vagy rá ?
***********

Juniorokat=szakmakezdőket is felveszünk.

Feladatok
ˇ Részt veszel a legújabb alkalmazások fejlesztésében és működtetésében
ˇ Biztosítod a szolgáltatások stabil működését a teljes életciklusuk során
ˇ Részt veszel a feladatok tervezésében és kidolgozásában is
ˇ Együttműködve a társterületekkel megoldásokat szállítasz az ügyfelek számára
ˇ Folyamatosan fejleszted a szolgáltatásaid minőségét és kezeled a felmerülő problémákat
ˇ Dokumentálod a munkád és a csapat számára fontos tudáselemeket
ˇ Folyamatosan fejlődsz, hogy egyre hatékonyabban és egyre jobb minőségben dolgozhass

Elvárások 
ˇ Ne legyen gond számodra, hogy újdonságokkal találkozol, mert képes vagy megtanulni


ˇ Ismered a felhőben futó és/vagy mikro szolgáltatás alapú technológiákat
ˇ Tudod mit jelent a devops és a szolgáltatás menedzsment

ˇ Képes vagy átlátni bonyolult technikai megoldásokat, de mégis egyszerűen és érthetően elmagyarázni annak, aki nem tudja.
ˇ A türelmed határtalan marad, miközben támogatod akár a felhasználókat, akár a fejlesztőket
- Örülünk neki, ha szereted szárnyaid alá venni az újakat és mentorálni őket

ˇ Keresed a fejlődésed lehetőségét és kiaknázod a bennük rejlő előnyöket


Ismeretek, melyekből jó, ha minél többel találkoztál már.
Technológia: AWS/ Azure, Docker, Kubernetes, Terraform, K8S, CI/CD, CircleCI, RESTful APIs, SSO, GraphQL, Swagger, Kafka
Adatbázis:  PostgresSQL/ MongoDB/ Redis, mobil technológiák, stb.
Nyelv: magyar és a szakmai angol megértése szükség szerint.

 

Előny: pénzügyi-számviteli-vállalati ismeretek, folyékony angol, munkatapasztalat nagyobb szervezetben


Amit kínálunk
ˇ Olyan technológiai fejlesztésben vehetsz részt, amire ritkán nyílik lehetőség

ˇ Részese lehetsz egy modern szervezet építésének, előremutató értékek, alapelvek mentén (agile, devops) és alakíthatod is azt

ˇ Félig egy startup világba csöppenhetsz egy stabil nagy vállalkkozás erős hátterével
ˇ Sok nagyszerű kihívás mentén segítünk, hogy érvényesülj és a megálmodott karrier céljaidat elérd
ˇ Rugalmas munkaidő, home office, csapat építés

A szükséges iskolai végzettség felsőfokú.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142997)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.21 -1 2 143002

Egy szokásos minuszt megértél neki. :)

Előzmény: Törölt nick (143001)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.21 -5 1 143001

Lószart mama!

Konkrét példa: Orgovány>>Kecskemét_Mercedes 
Naponta 2x35km bejárás....

Gépsor üzemeltető-karbantartó villanyszerelő meló havi nettó ~700 eFt-ért éves átlagban.
(folyamatos munkarend 3 múszakban, némi túlórával)

Persze "okosodni" kellett ... a mezei alap-villanyszaki szintről.
PLC, alapvető informatika/robotika ismeret, német nyelv >> doksik/iratok megértése.

******
Nos,

50-60 km-ről is bejárnak sokan!!!!! sőt néha még 100 km-ről is.
Mert nem kerül sok pénzbe és időben sem extrém sok.

Vagy van céges melós járat (busz, csoportos taxi) ingyen.
Vagy elfogadható a tömegközlekedés ideje és van bérlet támogatás.
Vagy van más céges bejárás támogatás, pl. saját autóra km pénz
(sőt villanybiciklire, villany robogóra is van pl.) 

Igen >> van ahol szerzödött taxi/szállító vállalkozó hozza-viszi a melósokat a falvakból.
A múszakrendnek megfelelően szervezve.

Akadnak maszek autómegosztó társulások is.
Ahol ismerősök szervezik meg maguknak az egy/két autóval együtt be/hazajárást.
(költség megosztással)

-------

Egyre gyakoribb, hogy egyénileg >> egy nem nagyon drága villanyautó a bejáró járgány.
A 3-6-(8) millióFt sávban sokszor hosszú hitelellel mert akkor
- kevés kezdő tőkét köt le csak
- kicsi havi folyóköltség=törlesztő a birtoklása
- nem lesz nagy a Ft/km költsége a járgánynak, mivel viszonylag sokat fut km/év alapon
- konnektorból otthon töltve olcsó az "üzemanyag" is >> 2-5-10 Ft/km a helyzettől függően

*******
Hoppácska! 
Üdv a való világban... a marhaságaid mellé.

Persze mindig akadnak olyan egyének is akiknek 
- a szar is szar, semmi nem jó
és/vagy
- non-stop szívás az életük, semmi nem sül el jól
és
- nem is akarnak ezekből kitörni sem, csak panaszkodnak-tűrnek


Azonban a zöm nem ilyen... vidéken a kis falvakban sem.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142997)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.21 -2 3 143000

Egyébként meg ezt a kibaszott minuszolgatást is befejezhetnéd. Kutyát nem érdekli, a rendszer sem kezd ezzel az ifóvan semmit.

Csak egy elkeseredett ember képzetét építed bennünk.

Előzmény: Mutual Friend (142999)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.21 -2 8 142999

Nem nagyvárosban lakok és én is pontosan 20 km utazok naponta.

Értelemszerüen a feleségem sem nagyvárosban lakik és ő is 20 km ingázik naponta.

 

Szerintem te egyszerüen kibaszott lusta vagy és még fel ül is ertékeled magadat. Nyilván be tudnék tenni olyan állásokat is saját cégemtől ahol 3 nap otthon 2 nap a cégnél hetente de oda sem te sem én nem felelnék meg.

Egyébként is az első évek azzal telnének el hogy megtanulj mindent hogy alkalmassá válj önálló munkavégzésre azt pedig nem lehet otthon könyből megtanulni. A klasszikus villanyszerelősdi dolog messze nem aról szól hogy minden kerékpárközelben van es 3000 fizetnem óránként mindenért minimum. Autóba kell ülni es a munkához oda kell menni. Hiába élnél budapesten ott is autózgatni kellene a munka helyszínére. 

 

IT-ban megoldható az otthoni dolog de oda el kell érni egy bizonyos poziciót egyfajta szakmai szintet jogy a munkáltató "megbizzon benned" támogassa az atipikus munkavégzést. Nyilván egy kisebb cégnél más feladatot is kaphatsz amit meg nem biztos hogy távoltól el tudsz látni. havonta pár napot én is itthon vagyok de az nem azt jelenti hogy 10-kor kelek, délben ebéd, delután szundi a munkaidő végéig ...

 

Röviden ezzel a mentalitássan hiába várod évek óta a neked megfelelő sültgalambot az soha nem fog eljönni részedre. Nem tudom mennyi idős vagy de egyszer el kell indulni egy ranglétra aljáról, vállalati vagy E.V. tökmindegy es el kell tudni hitetni a kollégákkal es a többi emberrel hogy érek valamit a piacon. 

 

Ezt nem itt kell tenni mert ez felesleges elbaszott idő az életedből.  Megfigyeled a nickeket mind elégedett ember, tudja mit ert el - nem pénzről beszélek - látja helyét a világban, tudja mit miert csinal vagy csinalt, ha áldozatot hoz vamai érdekében annak egyszer meg lesz a gyümölcse.

 

Jelen pillanatban te csak nyavajogsz és topozzékolsz hogy neked szar "nekünk milyen jó" de nem veszed figyelembe a mögötte meghuzódó munkában eltöltött kort, áldozatot, tanulást, stb stb ...

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142997)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.21 -8 0 142998

Aki már kapott idegrohamot (strassz -rohamot) egy órája közlekedési dugóban araszolva,

az elkezdi fontosabbnak érezni a a munkahely könnyű-gyors elérhetőégét a fizetés összegénél. (ezt a mai Magyarországon nem veszik figyelembe sem a munkaadók, sem a magukra oly büszke állásportálok sem)

Egy ilyen embernek hiába mutatsz olyan állást, amelynél naponta be kell járni Záhonyba :)

Plusz a munkaadónak sem jó, ha az alkalmazott stresszesen (idegbetegen) veszi fel a munkát reggel és este úgy is ér haza a családjához.

Mindezen problémákra van számos kész megoldás, persze nem ingyen.

Előzmény: Mutual Friend (142995)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.21 -7 0 142997

Nagyvárosban dolgozva könnyű magas lóról beszélni, de nagyvárosoktól 10-20 km távolságban lakók számára már 2000 forintos nettó órabér is álomfizetésnek számít ebben a tetves országban (villanyszerelő állásokról beszélek).

Aki pedig a munkába járással (ingázással) töltött időt is hozzászámolja a munkaidőhöz (havi 40 óra ingázás = havonta 5 hét munka), azt már pofátlanul igényes munkavállalónak kell tekinteni.

Előzmény: Mutual Friend (142994)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.20 -1 1 142996

https://hidrakepzes.hu/kepzes/junior-rendszeruzemelteto/1306

 

Ha van éreccségid - szigoruan 2 db csvel - akkor itt egy képzés neked rendszerüzemeltetésból ...

Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.20 -1 1 142995

 

Ide vagy akárhova biztos felvesznek nekem elhiheted ...

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142993)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.20 -3 2 142994

Barátodnak már van olyan állása ami önérzetének megfelel?

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142993)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.20 -13 1 142993

"te nem okos, hanem okoskodó vagy"

 

Valószínűleg nagy bajban lennél, ha részletesen el kellene magyaráznod, hogy szerinted milyen az, aki okoskodó. Tehát olyan kifejezést használsz, amit valójában nem ismersz.

Ennyit mára a villanyszerelési tippekről és trükkökről :)

Előzmény: sylvanus67 (142988)
a tömeg az tömeg Creative Commons License 2024.01.20 -4 0 142992

  Mi az visszaengedték a Billt a fehér házba?

 

 

A Monika is ment utána?

Előzmény: cucu (142991)
cucu Creative Commons License 2024.01.19 -5 0 142991

Akkor hívd fel a Fehér házat és keresd Bill Clintont az ovális irodából...

Előzmény: Mutual Friend (142989)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.19 -8 1 142990

Ki kell azt harcolni előbb...
Tartalommal-viselkedéssel-kötekedéssel.

hogy

Visszaüssek és lehúzzam a "normális ember" című listámról.
Többeknek sikerült már elérni az évek során, szóval nem lehetetlen kihívás.

Előzmény: tfe_tng (142985)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.19 -2 4 142989

Én személy szerint folyamatosan a bizonyításra várok ...

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142987)
sylvanus67 Creative Commons License 2024.01.19 -3 8 142988

rád nem vonatkozik, te nem okos, hanem okoskodó vagy

 

 

hol egy szmájli?

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142987)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.19 -8 2 142987

"a modik nem bírják az okosokat"

 

Ahogy elnézem, hogy a fórumban kik vannak veterán státuszban: ebben a mondatban van némi igazság.

Előzmény: sylvanus67 (142982)
arenarock Creative Commons License 2024.01.19 -1 3 142986

Tényleg humoros vagy...

Előzmény: Törölt nick (142984)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.19 -1 8 142985

Jópárszor volt kérés-felszólítás az idők során

 

Ez alatt gondolom a "kuss libsi" kijelentéseidet érted, amit válogatás nélkül bárkire rászórsz, aki nem ért veled egyet... 

Előzmény: Törölt nick (142984)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.19 -9 0 142984

Jópárszor volt kérés-felszólítás az idők során, hogy az érintett csillapodjon és moderáljon elfogulatlanul.
Azonban neki is van fönöke és annak is van főnöke, a jogi út végül lecsapott a jelek szerint.

Előzmény: sylvanus67 (142982)
sylvanus67 Creative Commons License 2024.01.19 0 4 142983

kevesen vannak

Előzmény: Törölt nick (142979)
sylvanus67 Creative Commons License 2024.01.19 0 3 142982

a modik nem bírják az okosokat

Előzmény: Alpári Gnác (142981)
Alpári Gnác Creative Commons License 2024.01.19 0 9 142981

Azt hogy csinálod, hogy 3 naponta kibasznak?

Előzmény: Törölt nick (142979)
misimókuska Creative Commons License 2024.01.18 -2 6 142980

...és ha valamit szeretsz magadban az a szerénység.

Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 -9 1 142979

Valóban... a humorom dicsérik akik értik :-)

Sajnos sokan nem értik a finom-szarkasztikus dolgokat, arra alkalmas elme híján.
Nekik marad az egyszerű durva gyakran altesti-alpári humor, stílus.

Előzmény: sylvanus67 (142978)
sylvanus67 Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142978

És még humoros is vagy. Sajnos csak néha. 

Előzmény: Törölt nick (142977)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 -5 1 142977

Nem vagyok biztos benne, hogy szép is vagyok...

Megoszlanak a vélemények :-)

Előzmény: tfe_tng (142974)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 -5 0 142976

Közben kigugliztam, hogy

A tapasztalható kusza telekviszonyok miatt a jogszabály arra is lehetőséget biztosít.
hogy
A már meglévő vezetékek esetében be lehessen jegyeztetni a jogot utólag >> tény alapon.
Akkor HA ez korábban nem történt meg.

A hálózatüzemeltető a 
382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet szerint kérhet fennmaradási engedélyt.

---------

Vagyis alighanem az akciódra egy ilyen utólagos bejegyzés lesz a válasz.
Mert egyszerűbb és olcsóbb... a hiányzó bejegyzés pótlása az átépítésnél.

Viszont az eljárás során elvben van lehetőség a műszaki megoldás vitatására-tisztázására. 

*****

és ha ez lesz a válaszlépés, akkor esélyes

 

hogy

Vagy a saját költségeden bekötteted a szomszédot...
Vagy a saját költségeden telken belül átrakatod a vezetéket jobb helyre.
Vagy marad ami van.

Előzmény: trebront (142970)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.18 -1 2 142975

Nos ez az egy aggály van. Az nincs bizonyítva hogy a fal belső oldalán halad.

A falban, ez tény.

Most arra inspirálnak, hogy falon kívül kell legyen.

Mindegy, megcsináljuk, csak szarul fog kinézni.

Mert azt megértem hogy belső falon illegális vételezés valósulhat meg.

Na mindegy.

Előzmény: ötfelezős (142968)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.18 -1 3 142974

értelmes-okos-hetero-magyar vagyok

 

illetve szép is, azt kifelejtetted. 

Előzmény: Törölt nick (142935)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 -5 0 142973

Dehogynem ... pl. most is.

*************

A vezetékjog a szolgalmi jog EGYIK fajtája ami egyoldalúan >> határozat alapján jön létre.
és
Használati jogot biztosít egy bizonyos céllal, a tulajdonos engedélye/beleegyezése nélkül IS.

-----

A szolgalom keletkezését/terjedelmét/megszűnését alapban >> a polgári jog >> PTK rendezi.
Már ezer évek óta!!!! tán már Babilonban is így volt...

A szolgáltatókra is a PTK érényes alapban.

Más kérdés, hogy a "törvény szerint vagy más szerzett jogon" létrejött valójában >> szolgalmak
(a hozzájárulások és/vagy jogok és/vagy használat eltűrések alapján jöttek létre a valóvilágban)

Amik,
- a szoci-komcsi világban sem
és
- egy ideig még utána sem
lettek bejegyezve a tulajdoni lapokra.

Az ilyen jogok bejegyzése ugyanis nem kötelező...
Akkor is fennállnak, ha nincsenek bejegyezve.

---

A nem dokumentált helyzet az 1989-ben a piacgazdaságra átállás után okozott gondot.

Mivel a szolgáltatók a PRIVATIZÁCIÓ okán már nem az "állam" voltak többé!!!
Hanem sima polgárjogi és piaci működésű egyenrangú jogalanyok lettek.
és
Akiknek elemi érdekük volt-lett a fennálló JOGAIK vitathatalan rendberakása.
Ezért lett elíndítva a szerzett szolgalmak dokumentálása és bejegyzése a tulajdoni lapra.

Ami mára már csak kevés helyen nem történt meg valami (hiba/elmaradás) okból...

Előzmény: ötfelezős (142966)
trebront Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142972

fldszt+padlástér volt. magastetőt lebontottam, helyén van az uj terasz.  ill még nincs leburkolva. =lapostető jelenleg.

ugyhogy ez az én "saram"

195cm-rel sokmindent elérek :)

Előzmény: Törölt nick (142971)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 -4 0 142971

"teraszomról nyújtózkodva elérem a légvezetékét"

 


Ez miatt pl. tuti szabálytalan >> átépítendő a vezeték.
Az imént jelzett módon írásban ügy índítása a szolgáltatónál.

Segédhatóság, ha szükséges.
A katasztrófa védelem illetékes osztálya >> bejelentés, jegyzőkönyv.
Tán még le is vágatják iziben... életveszélyes állapot okán.

---

HA bizonyíthatóan a terasz VOLT OTT ELŐBB és nem a vezeték alá épült utólag.

Akkor
Megáll a birtokháborítás is >> mivel nem használható zavartalanul-biztonságosan a terasz.
Azonban mivel már egy évnél régebb óta eltűrt az állapot >> birtokvédelmi pert kell (lehet csak) indítani.

Előzmény: trebront (142963)
trebront Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142970

igen, én is itt tartok.

én 60 napra gondoltam felmondani, aztán ha még ott van: havonta növekvő "nyomvonalbérleti díj". (100e/hó-tól indulna)

köszönöm

Előzmény: Törölt nick (142969)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 -4 0 142969

(szerintem) 

A leírtak alapján az ügy megnyerhető  >> a szolgáltatóval szemben.
Mivel a szolgáltató a (be nem jegyzett, de tényszerű) szolgalom jogosultja.

Mégpedig az állapot/szolgalom fenntartása-eltűrése  >> indokolatlan címszóval.

-----

1.
Joghelyekkel indokolva kell egy felmondás és mellé egy felszólítás a cuccai eltávolítására.
és
Egy méltányos-ésszerű határidő (mondjuk 6 hónap) megszabása is.
és
A jogi út kilátásba helyzése a határidő elmulasztásának esetére.


Mindez később perképes formában, hátha odáig fajul az ügy...

Azaz
Tértivevényes "teljes bizonyító erejű" papír alapú iratban postai úton.
(két tanú vagy ügyvédi ellenjegyzés vagy közjegyzői ellenjegyzés az iraton)
vagy
AVDH hitelesített pdf iratban és emailben mehet a hivatalos email címre.
Mivel a szogáltató köteles zárt email rendszerben elektronikusan is ügyintézni.

(persze saját hiteles pédány azért legyen az iratból akár papt akár elektronikus)

 


2.
Aztán, ha nem történik teljesítés vagy más megegyezés a határidőre.
Akkor következhet a beígért jogi útra lépés és akár a >> per !!!

és
A bíróság pedig majd dönt.... a vitában.

Előzmény: trebront (142957)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.18 0 1 142968

kevés óraszekrény felett látsz nagy csöveket lekígyózni a tetőtartótól

Valami félreértés csak van, nem a falon kívül kell vezetni, hanem a fal külső oldalában.

Előzmény: Törölt nick (142965)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.18 0 1 142967

Igazad van, tehát az utóbbi 60 évben mindig kint kellett vezetni.

Előzmény: trebront (142964)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.18 0 1 142966

Szerzett jogként >> szolgalom lett az idő múlása miatt.

Látod, ez a különbség kettőnk között, hogy én ebben a topikban nem beszélek hülyeségeket, te meg igen. Semmi köze az idő múlásához, a törvény írta elő.

Előzmény: Törölt nick (142960)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142965

90es évek elején épült a házunk, pontosan így van.

 

Igazából a magyar faluban fel-alá autózva, kevés óraszekrény felett látsz nagy csöveket lekígyózni a tetőtartótól, érthető okokból. Hogy ezt a "minden látsszon" agyrohamot mikor találták ki, és mikortól veszi komolyan bárki, bárhol az egy tökmás történet.

 

 

Előzmény: trebront (142959)
trebront Creative Commons License 2024.01.18 -1 1 142964

"azt mindig is kint kellett vezetni," 

én erre válaszoltam.

hogy rengeteg régi házon padlástéren belül megy a méretlen légkábel, tehát nem kellett mindig kint vezetni

Előzmény: ötfelezős (142962)
trebront Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142963

"Tisztázni kell, hogy: SZÜKSÉGES-E MÉG a szolgalom fenntartása.
Azaz elvezethető-e szomszéd ingatlanra >> csak KÖZ-területen át a delej.
(a szolgáltató többlet költsége nem számít)"

mindig is volt más=szabályos út:. ezért mondtam, h már az építés is szabálytalan volt:

 

100 éves háza az utcától=telekhatártól 1m-re, előtte légkábel oszloppal a járdán. háza előtti oszlopról van a betápja kb. 1940?óta.

hátrafelé bővítette a házát kb 8 éve. és akkor a hátsó bővítéshez nem az utcai betápját bővítették fel, hanem a telkemen (akkor még nem az enyém) keresztül  behúzott egy légkábelt, saját kertjén belüli oszloppal, azon új mérőórával. kb 15m-re az utcai régi mérőóráitól.

ezért nálam:

- pumix-xal nem tudok betont hozni.

- nem tudok a földszintre még 1 szintet ráhúzni, mert a gerincmagasságom a légvezetéktől magasabban lenne.

- teraszomról nyújtózkodva elérem a légvezetékét.

csak a 4-es megoldás marad :), a mivel megszűnik a vélelmezett szolgalmi jog, tehát nem építhetik vissza.

mi van ha aláépítem az emeleti szintem, és a gerincem megemeli a kábelét, amit gondolom pár hónap alatt elnyes?

Előzmény: Törölt nick (142960)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.18 0 1 142962

Akkor még voltak vonóhuzalos lábfékkel működő autók is.

Azelőtt meg balra hajts is volt.

Szóval ez mire érv? Nekem a hálózatra kapcsolásról csak a középiskola utáni időszakról vannak szabványaim. Szóval 1971-ben ez már így volt, mint ma.

Előzmény: trebront (142959)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142961

Sokáig nem kellett szolgalmi jog a csatlakozóvezeték keresztülballagásához. Egészen pontosan az utolsó villamosenergia-törvény, a 2007-es előtt sose, egészen Mátyás királytól kezdve.

Kellett viszont tulajdonosi hozzájárulás, mely ugyanazokat a jogokat eredményezte, mint a vezetékjog. Csak ezt nem stemplizték be a tulajdoni lapra, hanem a bekapcsolási papírokhoz volt csatolva, melyeket meg már úgysem tudnak előkeresni. Mindazonáltal, ha az alperes hoz 20 tanút a környékről, hogy ők mind adtak annak idején telekkeresztezési engedélyt, tehát ez szabályosan ment, akkor szerintem elbukod.

 

A saját utcájában alighanem akkor, mikor a házat építette, nem volt hálózat.

Előzmény: trebront (142951)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 -2 0 142960

1.
Nem az ő problémája...
Fizesd ki neki a költségeket és (talán) elviszi közös megegyezéssel.

2.
A tények kemény dolgok!!!
A régóta fennálló és nem vitatott  helyzet.
Szerzett jogként >> szolgalom lett az idő múlása miatt.
Csak nincs bejegyezve, de kérhető a bejegyzése.

HA nem tetszik a fennálló  állapot, akkor
- közös megegyezésel megoldható
vagy
- jogi úton kikényszeríthető, ha jogos az igényed

A szolgalmi jog egyébként leperelhető!!! az ingatlanról.
Akkor HA VAN MÁS OLYAN megoldás >> amihez nem kell szolgalom.
lásd: PTK szolgalmi jog fejezete

3.

Aki nem lép a jogi útra közös megegyezés híján.
Az nem is oldhatja meg az ügyét, nyilvánv.

A jogi út előtt azonban tisztázandó (ez esetben),
hogy
Van-e más lehetséges >> nem szolgalom alapú megoldás.
Mert a bíró jobb híján megítélheti végül 

a fennálló állapot bejegyzését is >> szolgalom gyanánt a tény alapján.

4.
A rongálás sajnos hibás lépés... nyilvánvalóan.

-----------

Röviden, 

Tisztázni kell, hogy: SZÜKSÉGES-E MÉG a szolgalom fenntartása.
Azaz elvezethető-e szomszéd ingatlanra >> csak KÖZ-területen át a delej.
(a szolgáltató többlet költsége nem számít)

HA igen, akkor van értelme a jogi útnak...

Előzmény: trebront (142951)
trebront Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142959

rengeteg régi padláson belül láttam a légkábelt elvezetni. tetőről acéloszlopban, utána "betonozott" védőcsőben, aztán a házfalban védőcsővel a mérőóraszekrény hátfalához vezetve.

tippre: 30-40-50-es évekbeli padlásterek

Előzmény: ötfelezős (142958)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.18 0 1 142958

Ki kell rakni a külső falra a betáp csövet.

Bocs, azt mindig is kint kellett vezetni, ha építészetileg nem volt akadálya.

Előzmény: Mr. Pepe00 (142952)
trebront Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142957

a saját szabályzata szerint nem is huzhatta volna be a kábelt idegen teleken keresztül, ha van közterületről elérhető betáp hozzá.

és neki van az utcai  frontján is mérőóra, légkábel, stb.. ez csak a hátsókertjébe megy, rajtam keresztül egy második mérőórához. akár mehetne a saját házfalán is. vagy a kertjében, földkábelben.

Előzmény: trebront (142956)
trebront Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142956

amikor vettem már ott volt a kábel :(

de tőlem (aktuális tulaj) nincs engedélye

Előzmény: Mr. Pepe00 (142954)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142955

Ott a pont.

Lehet megnyersz egy harcot, de a többit elveszted. Összezárnak ellened és legközelebb ugyis nekik lesz igazuk.

Előzmény: Atis57 (142953)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.18 -1 0 142954

Ott az van, ha idegen ingatlant érint a betáp, akkor annak a tulajdonosnak hozzá kell járulni az igénybejelentőn.

Utána el kell viselni.

Nincs szolgalmi jog bejegyzés, semmi.

Előzmény: trebront (142951)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142953

Szia!

 Szép népmese --Mint az igazságos Mátyás király?

 

De ebből szinte semmi sem tartható be----addig csűrik csavarják --esetleg kizárnak ,mint nem együttműködőt aki zavarja a közüzemi szolgáltatás t !

Előzmény: Törölt nick (142949)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142952

Nono!

 

Akkor erre varjál gombot:

Folyamatban lévő ügy.

Amperbővítés meglévő Hensel szekrénybe.

Hibalistára került a földelés nem láthatósága (ezzel egyetértek)

A betáp csővezeték a falazat belső oldalán megy. (falban megy)

Ki kell rakni a külső falra a betáp csövet.

Ja mert kiirták nekik a betápvezeték cseréjét.

 

Most itt lehetne jogszabályilag érvelni, de 200km az ut, nem éri meg.

Előzmény: Törölt nick (142949)
trebront Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142951

ha a kerteden korábban keresztbe áthuzta a szomszéd egy uj légkábelét, pedig van a saját utcájából is betápja:

1) megkéred h vigye innen: kiröhög

2) szólsz a hálózatnak, h szabálytalan, nincs szolgalmi jog bejegyezve, és nincs rá engedélye: írásos válasz: "ott van"

3) bírósági per birtokvédelemre.. sok idő, pénz, és még bizonytalan is..

4) levágod a p.csába: egész utcában elmegy az áram..de nem engeded be javításra a szolgáltatót: mert nincs szolgalmi joga. szolgáltató feljelent közüzem megzavarása/rongálása miatt

melyik válasszam? (1-2 már megtörtént, hajlok a 4-esre, természetesen símaszkban)

Előzmény: Mr. Pepe00 (142947)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142950

25A felett földkábelezni akarnak, legalábbis Pesti körzetben.

Előzmény: trebront (142945)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142949

Nono...

Az érvényes MEE-VET kézikönyv szerint MEG LEHET hagyni a régi cuccot.
Sőt TÖREKEDNI KELL!!!! az ügyfél kímélésére anyagi szempontból.

 

Vagyis
- HA eléri a minimum szintet a meglévő állapot
- AKKOR bizony NEM KELL szabványosítani kötelezően

...és ezt így minden szolgáltató aláírta-elfogadta alapelvként.
és
MINDEM regszerelő hivatlból tud is róla, mert oktatták neki!!!

Tehát a lehúzós regszerelő és kiskirálykodó szolgáltató lesz szíves e szerint eljárni.



Szóval, 
*******

Az üzemelő >> MEGLÉVŐ mérőhelynél NEM a szabványosítás az alap elvárás.
Hanem az ALKALMASSÁG!!!!! a meglévő formában.
*******

 


A MEE-VET oldalain ezeket lehet találni erről a témáról.
www.meevet.hu

 


A fogyasztásmérő-helyekkel kapcsolatban szükséges meghatározni azok megfelelőségét.

A fogyasztásmérő-helyekről minden esetben azt feltételezzük,
hogy
létesítésükkor érvényes és mértékadó szabványoknak megfelelnek.

Ha ez a feltételezés az irányadó, akkor a vizsgálat tárgya az aktuális műszaki állapot.

--------------------
A műszaki állapot megfelel-e vagy nem ?
--------------------

A régi mérőhelyek csak abban az esetben maradhatnak meg,
ha
létesítéskori szabványoknak megfelelnek és a műszaki állapotuk megfelelő.

A megfelelőség feltételei: az élet- és vagyonvédelmi szempontok szerinti jó állapot.

Továbbá a tulajdonos egyéni gazdasági és egyéb érdeke is szempont!

 

Az EON  álláspontja erről pl.



A volt ELMŰ >> most EON Pestmegye álláspontja erről pl.

 

Előzmény: Édesanyám mondjad gyorsan (142942)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.18 -1 0 142948

Egy sztori.

 

Volt egy bekötésem. Kijött az Emászos, elkezdett a tulaj előtt belekötni a melóba.

Félrehívtam.

Mondtam neki mosolyogva, hogy márpedig be leszel ide zárva akkor.

Bekötötte. Hozzá kell tennem hogy osztálytársam volt anno és csak mübalhézott.

Előzmény: Törölt nick (142944)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.18 -1 1 142947

Van az az ember akinek van ideje pereskedni mert kevés a munkája,

Van az aki meg nem ér rá ezzel foglalkozni

És van aki tényleg szarul csinálja meg.

Előzmény: Törölt nick (142936)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.18 -2 1 142946

Nem te vagy dakota, hanem a szólás és van egy ember aki ezeket a szólásokat szívesen idézi nagyobb tömeg előtt.

Előzmény: Törölt nick (142935)
trebront Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142945

ja, jár-nem jár, stb:

a "jár" az csak azt jelenti, h nem kell azért fizetned, h 32A megjelenhessen a mérőóránál. de a kiépítésért meg minden másért fizetni kell.

tehát ha szabványosítasz, akkor már ne 16-ra, hanem min 32-re hozd fel (ha a hálózat irányából a betápok megengedik), mert abban nincs árkülönbség.

Előzmény: trebront (142943)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142944

Nos,

Pénzzel még soha nem oldottam meg, elvből.


Írásos hivatalos panasszal viszont már többször sikerült, elvből.
Mert egy johelyekkel alátámasztott írásra nem lehet baromsággal válaszolni...
Legalábbis épeszű aláíró nem teszi meg a szolgáltató részéről, inkább meoldja helyesen.


Illetve lehet.
Akadt aki kipróbálta, de mivel kemény-és kitartó vagyok a hülyékkel szemben, elvből.
Nem érdemes baszakodni első körben, de a 2. lépésem a felügyelet, aztán a per kíméletlenül.

A tapasztalat, hogy

1.
Egyszerűen az "így szoktuk" az ok !!!
HA elmondom-megmutatom a ma helyes megoldást.
Akkor pikk-pakk átállnak rá tipikusan.

Mert annyi a gond csak, hogy maguktól lusták.
Önképzetlen, szarokbele, igénytelen >> a mai világtól lemaradt emberek.
Mint a magyar emberek zöme egyre inkább....

2.
Mellesleg GYORSAN tanulnak a helyi kiskirályok...
Ha alájuk van gyújtva hivatalos- és helytálló panasszal :-) 
Mert csak a gyáva-nyuszikkal szemben bátrak-nagyarcúak.

Előzmény: misimókuska (142939)
trebront Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142943

ha a meglévőd leold 10A-nál (10A-os bizt, 16A-os matrica a táblán), akkor bővíteni akarsz -> szabványosítás.

ha a meglévőd leold kb. 16A-nél (16A-os bizt,), akkor adatbázishiba, ingyen kellene javítaniuk (normális országban).

nem a hátfalra ragasztott matrica, hanem a biztosítékon lévő matrica számít.

írták itt, h volt "tekerős" biztosíték is.. azt most (plombabontás nélkül) tesztelve tudod megállapítani, h ténylegesen mikor old ki.

de: nem én vagyok itt az igazi villanyos szaki

Előzmény: Édesanyám mondjad gyorsan (142942)
Édesanyám mondjad gyorsan Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142942

Köszönöm!

Igen, viszont szerintük akkor szabványosítás, meg minden lófasz. A házon kívül van az óra szekrény fadobozban, 10-es betáp.

Előzmény: trebront (142934)
_lala_ Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142941

A kérdésem az, hogy a baloldali képen látható ampereket-kismegszakítókat jól látom e.? valoban 107A ?

 

Lehet, hogy pont ennyire jön ki, ha összeadod ezeket a kismegszakítókat, de ez a számításod szempontjából nem biztos, hogy nagyon releváns, mivel ezek nem áramszolgáltatói kismegszakítók (ez ránézésre látszik abból, hogy milyen elosztóba vannak beszerelve, ill. hogy láthatóan nincsenek plombálva), tehát nem lehet "összeadni" őket a többi albetét számaival. A mérőórák mellett levő, azokkal együtt szintén leplombált áramszolgáltatói kismegszakítókat kéne számba venni. Vagy ez a 8. albetét még teljesen új, nincs is bekötve, nincs mérőórája se?

 

Előzmény: Egy_lelkes (142905)
trebront Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142940

kiegészítve:

egy régi házat ugy vettem h beépítve 3x25A régi nyomógombos bizt. volt/van.

Eon adatbázisban 3x20A, és ezt akarták a szerződésembe is írni.

irtam nekik fotókkal, h a biztosítéktáblám régebbi, mint az Eon első számítógépe, írják át az adatbázisukban 3x25A-ra.

átírták, ingyen. most minden egyezik.

szóval ha csak 16A-nál old le a tiéd, akkor szólj nekik, h neked 16A van, írják át a rendszerükben.

de ezeknél a határ általában a betáp keresztmetszet, és/vagy társasháznál az egyidejű össz.

nem vagyok vill. szaki, szóval a mélyebb dolgokat nem ismerem pontosan.

Előzmény: trebront (142934)
misimókuska Creative Commons License 2024.01.18 -2 0 142939

Tanits Mester! Mutasd az utat!

 

...de most akkor a jogszabályokat kell a kiskirályok fejéhez vágni vagy pénzt!?

 

...vagy aki nem egyszerre mindkettőt teszi mint a mi messiásunk az egy hazaárulólipsikomcsigyurcsányista!?

Előzmény: Törölt nick (142937)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 -1 0 142938

Ez is a 70es évek végéről maradt itt.

Akkoriban ezek a belül akármennyi amperra tekergetős nyomógombos magyar kismegszakítók voltak fent, tehát volt ilyen címkécske egyes helyeken, hogy mire állították.

EZ hogyan alakult így, hogy "papiron" 10van, a táblán meg 16, az akármi lehet. Mondjuk nem volt csak 16os matrica éppen kéznél, és nyomták mindenhova (mert 10A már akkor nevetséges volt), vagy ténylegesen is csak 16ra állítottat tudott feltenni, kitudja már.

 

 

Előzmény: Édesanyám mondjad gyorsan (142933)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 -2 0 142937

Nem jelent és nem járna HA a papír a jó.

Ha a papír felel meg az eredeti teljesített igénynek. 

----

Találtam én már 3x10 Ampernek látszó plombált cuccban is 3x32 Ampert.

(a baksis csodákra képes olykor némely szolgáltatói egyéneknél)

Előzmény: Édesanyám mondjad gyorsan (142933)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 -2 0 142936

Éppen ez a baj >> az e fajta gyávaság ebben az országban !



Ha hagyod magad a helyett, hogy hivatkoznál a törvényre szabványra, MEE-VET-re, stb. és kikövetelnéd a helyes megoldást.
Nos, akkor nem változik semmi a hülye-kiskirály szopat tovább.

 


Így 35 évvel a rendszerváltás után nagyon gáz ez a fejekben megtartott "komcsi tempó".


Ki kellene nőni belőle sokaknak.
De úgy tűnik csak vagy 2 generáció kihalása hoz ebben érdemi változást.
Az elsőé lassan meg is lesz ... a második is 50-60 éves már.

Előzmény: Mr. Pepe00 (142931)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 -7 0 142935

Nem vagyok dakota... akkor is kell ismernem?

----

értelmes-okos-hetero-magyar vagyok

Ami láthatón gond a zokniagyú-bugyuta-szivárványos-internacionálés/antimagyar egyéneknek.

Előzmény: Mr. Pepe00 (142932)
trebront Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142934

összesen 32A-ig "jár", a fölött kell csak extrát fizetni

Előzmény: Édesanyám mondjad gyorsan (142933)
Édesanyám mondjad gyorsan Creative Commons License 2024.01.18 0 0 142933

Ezt óracserénél fotóztam, papíron csak 10A van. Jelent ez valami jót? Pl., hogy járna 16A? Eon terület.

Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.18 -1 1 142932

Eleknél sem hagytam szó nélkül az öndicséretet.

 

"Szerénység Urak! Szerénység!"

Ismered ezt az idézetet? Egy dakota mondás.

 

Előzmény: Törölt nick (142930)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.18 -1 0 142931

Nem firtatjuk. megtanuljuk a heppeket. Mindenkinek egyszerűbb.

Az szopikázik, aki több területen is tevékenykedik.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142928)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 -7 0 142930

...és akkor?!

Az ész nem a nick hozzászólásainak számától függ!!! 
Ezt csak a bolondok hiszik....

pl. sajnos
Neked is hiába van sok hozzászólásod :-(
Hisz a pl. a mostanival is azt igazoltad mennyire agyatlan tudsz lenni.

------
Megj: mellesleg bőven 100 000 fölött vagyok szerintem a lassan 20 év alatt.
Mert termékeny vagyok :-)

De nem ettől vagyok értelemes-okos-normális >> mértékadó már régóta.
Hanem a szinte mindig helyes-megbízható tartalomtól.

----------

Avagy,

Aki azt hiszi, hogy a sok hozzászólás egy nicktől
az valamiféle minőség jelző és/vagy érték az >> nagggyon hülye.


Ennyike.

Előzmény: Mutual Friend (142920)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 -1 2 142929

Akkor még elmű hálózati kft volt, most nem tudom épp mi van ugyanazokra a srácokra írva, nem is érdekel.

Ott nézegette a gyerek a telefonon ,hogy ez nem is itt van, ezt ő nem érti.

Aztán bejöve a házba, nyúlt csak meg igazán az arca, látva azt, mi hogyan van összegányolva, amihez a társasház nem is nyúlhat, hiszen nem a mi vezetékünk, tök más helyrajzi számokra megy át, lengőbe, összevissza, összetodva, összegányolva, elvágva, stb.

 

Előzmény: ötfelezős (142926)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.18 -7 0 142928

"kirendeltség teljesen eltérő megoldásokat kér. De csakis a szabványositás nevében."

 

...és aki az érthetetlen rendelkezések valódi okait kezdi firtatni (cui prodest), arról gyorsan kiderül, hogy ő egy libsibolsi, a Haza ellensége (más nem is lehet).

Előzmény: Atis57 (142925)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.18 -1 2 142927

Ez örök probléma, még akkor is, ha ebben a kijelentésben benne van az irodalomtanár muki által kárhoztatott múltemlegetés. :D

Előzmény: Atis57 (142925)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.18 -1 1 142926

A valóságban azt nem tudják, nemhogy a regszerelők, hanem a szolgáltatósok, mi mire van kötve.

 Melyik szolgáltatónál vannak tapasztalataid?

Előzmény: Törölt nick (142924)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.18 0 1 142925

Szia!

 

Sajna igazad van -Egy szolgáltatón belül is a 8-10 kirendeltség teljesen eltérő megoldásokat kér. De csakis a szabványositás nevében.

Előzmény: Mr. Pepe00 (142923)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.18 -1 1 142924

Papiron valóban így van.

A valóságban azt nem tudják, nemhogy a regszerelők, hanem a szolgáltatósok, mi mire van kötve.

 

A bővítés korupció+pofára megy, mint agyaroroszágon szinte minden.

Egyébként sincsen társasházban lakáson kívüli+100% szabványos mérőhelye szinte senkinek, tehát el is lehet utasítani.

 

Olyannyira a villamoson ülve exhas készül minden, hogy amikor átütött a bejövőben az L2, és a fél utcában elment egy fázis, a kis szirénás autó fel alá nénózott az utcán, mondván nem találja az utca trafóját.

 

No a körzet trafója "városliget" tábla alatt és sorszámon fut,  a nyilv. rendszerben teljesen máshova tokozva, papiron. A ligettől mintegy 4km-re légvonalban.

 

Mikor így leég a bejövő, kezdi megérteni a felelősségteljesebb emberke, miért lenne ebben egy rend, miért nem kéregetünk ampert, zsebbelóvé meg kapcsolatok meg mindeféle útonmódon, mert mindeki ezt csinálja, aztán egyszer csak a lakások felében sötét lesz.

 

Az is megér egy misét, miért a felében. Mert a 70es években "műhely" pince, valami akkori ködbe veszett  közületi szabályok(?) miatt szinte tisztán kapta az egyik fázist, lényegtelen dolgok, ilyen homlokzatvilágítás meg leszerelt reklámtábla voltak még azon.

 

Anno mérő nélkül(!), merthogy akkor volt valami mára szintén kibogozhatatlan átalány, hogy ilyen közcélú akármi, mint közvilágítás, meg reklámtábla, meg jóégtudja, fix üzemű fogyasztó valami számítással lett könyvelve és tette (vagy nem) az állampárt egyik zsebéből a másikba a virt- pénzt.

 

 

 

És az azóta a mi "kiállásunkon" az a fázis terheletlenül lóg a semiben, miközben az összes többi "izzik".

 

Agyaroroszág nem ott tart, hogy iot, lora, meg okoshálózat, hanem ott, hogy az van a szent papirokban, nyilvántartásokban és a fejekben, mint 1962ben.

 

Előzmény: ötfelezős (142911)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.18 0 2 142923

Az a baj, hogy feleslegesen vitáztok.

Napjainkba a területi szolgáltatók a megmondóemberek.

Lehet itt szabvány meg egységesítés meg mittudoménmi, de hogy területenként változik mit és hogyan vesznek át, meg mibe kötnek bele.

Ezzel is lehet vitázni, de tudom hogy így van.

ötfelezős Creative Commons License 2024.01.18 -1 2 142922

Ha erre Cosomega azt mondaná, hiba volt téged embernek tekinteni, hát igaza lenne.

Előzmény: ötfelezős (142921)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.18 -1 3 142921

Látom, megint nem értettél meg semmit ezekből a dolgokból, de pofa, az mérhetetlenül nagy van.
Ha beiratkoznál villanyszerelő szakmunkásképzésre, ott el lehetne indulnod. Nem mondom, hogy az elég lesz, még kellenének azok, amelyeket egy jóféle technikusképzésben oktatnak, de mielőbb kezded, annál előbb jutsz a végére.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142916)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.17 -1 1 142920

neki van 8000 nekem vagy 20.000 neked meg 103 darab

Előzmény: Törölt nick (142918)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.17 -1 1 142919

kritizál a kerrékpáros balfék ...

Előzmény: Törölt nick (142918)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.17 -8 0 142918

A sok szemét és anekdota között könnyen elveszik az esetleges info morzsa....
Ezért balgaság extrém szófosással köríteni az érdemi részt.

Ha már anekdota iráskényszere van valakinek.
Akkor írja meg külön a hasznos infot, célszerűen.
Ennyike!

(pláne ha láthatón elég gyengécske fogalmazásból, szövegalkotásból)

Előzmény: ötfelezős (142917)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.17 0 5 142917

Ember, érteni kéne, mit olvasol. Oda van írva, hogy ma a regisztrált szerelő felelőssége a fővezeték. Az hol múlt, a ma? :D

Te annak a napelemesnek n-edik nickje vagy, aki nem ért a villanyhoz?

Előzmény: Törölt nick (142914)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.17 -7 1 142916

"Időnként terhelést mér a szolgáltató"

 

2024-ben a IOT és a Lora már régesrég fel van találva, az áramszolgáltatónak azonnali adatokkal (grafikonnal) kellene rendelkeznie az összes utcai trafó primer és szekunder áramairól, 1 másodperces felbontásban a  feszültség kimaradásokról, stb. Amilyen eszetlen pénzpazarlás folyik, még azt sem mondhatják hogy drága lenne megvalósítani. Inkább ara gyanakodnék, hogy odafenn valakinek épphogy az az anyagi érdeke, hogy ez NE valósuljon meg.

 

"szolgáltatós srác mesélte, hogy a villamoson utazva becsülte meg a lakásszámokat, meg a keresztmetszeteket (így délelőtt 10-re kész volt a napi munkájával). :D"

 

Ha busszal megy, már 9-kor végzett volna :)

Előzmény: ötfelezős (142911)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.17 -7 1 142915

"24v-150w-os egyenáramu fürdöszobai ventilátornak ajáljatok egy tápot"

 

150 watt nagyon sok lesz. Egyenáramú motoros ventilátorból fürdőszobába elég lesz 5-10 watt is (váltóáramúból 10-20 watt).

 

Előzmény: faxelektro (142907)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.17 -6 1 142914

Szépek ezek a MÚLTBA RÉVEDŐ emlékek... anekdoták.

De a jelenben >> válasznak szart se érnek sajnos.
Mert már nagyon nem úgy működik a világ, mint anno.

Előzmény: ötfelezős (142911)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.17 -3 0 142913

google  24 volt 200 watt dc tápegység

www.argep.hu/trend/TAPE/Tapegyseg-200w-24v.html

Előzmény: faxelektro (142907)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.17 -2 1 142912

Szia!

 Miért akarsz szélvihart okozni? Álltalában a 25-40W elég   -még ez is hangos.

 

Amúgy a kérdésedre;

ár szerint növelve...

--24V-s akkutöltö

--PC táp /lap top töltő..

 

-- Mean Well tápok..

Előzmény: faxelektro (142907)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.17 0 3 142911

Ezek valóban szakmás kérdések, más tészta az, hogy ebben a topikban csak a villanyhoz fogalmatlan kérdezők kérdezhetik meg ezeket, a többinek fejből kéne tudni. Egyébként ma egész nap a kardiológián ültem (semmi bajom), telefonról meg ilyeneket nem ír a normális ember. De mivel már itt vagyok, a válaszok:

Az utcai bővítéseknél valóban az a demokratikus - vagy anarchikus - helyzet, hogy egy darabig veszek fel, aztán meg kell valamit csinálni. Az áramszolgáltató nem tervez feleslegesen előre ilyen részleteket.  Most éppen nem tudom, mi az álláspont, de a szocializmusban, ha tele lett, akkor előkerült a "zárolt körzet" fogalom, aki nagyobb mérőt akart, az fújhatta, míg el nem ért odáig rekontrukció, új állomás, stb.. Utána volt olyan, hogy ilyen nincs, meg kell oldani a bővítést, ha van hálózat, nem lehet igényt visszadobni, most nem tudom, pontosan hogyan van. Időnként terhelést mér a szolgáltató, és ha kezd sok lenni, akkor  elgondolkodik, majd intézkedik. Emlékszem, belebotlottam egyszer a Nyugati mellett mérő haverokba, aztán 6 A volt a legnagyobb terhelés, egy hat vagy mennyi emeletes házban, oda alighanem még most is jó az a kábel, ami 1980-ban odament. Össze pláne nem adják, mert az egyidejűség istene másképp intézkedik.

A méretlen fővezetékek terhelésével kapcsolatban régen figyelték, de az olyan volt, hogy több volt benne a humor. Szintén szolgáltatós srác mesélte, hogy a villamoson utazva becsülte meg a lakásszámokat, meg a keresztmetszeteket (így délelőtt 10-re kész volt a napi munkájával). :D Ezután egy ideig vezették a bővítéseket, az ingatlan kartonján meghatározva, szerintük mennyi a tartalék. Ha a tartalékot elérte, akkor csak a közös képviselő aláírásával adtak ki bővítést (egyébként ennek az ingatlankezelő örült, mert neki még kevesebb ereje és szakembere volt). Aztán én elvesztettem ezeket az ismerősöket, de mintha ezelőtt lett volna olyan időszak, hogy minden bővítést csak aláírás ellenében adtak. Tavaly meg azt olvastam facebookos villanyos csoportban, hogy nem kell már a közös képviselő aláírása, a regisztrált gazember felelőssége az, hogy a bővítést elbírja-e a fővezeték.

Már vagy negyven éve az a szolgáltató hozzáállása, hogy ő adja a villanyt, a többiért legyen más felelős. Régen, 60 éve, a bekapcsolási lapon még helye volt az egyvonalas rajznak is a lakásról, nem mintha a szolgáltató  visszadobta volna, hogy az előszobába váltókapcsolós világítás kell. :D Ezért is ugattam ezt ezelőtt, mikor azt javasoltad, hogy az életveszélyes helyzeteket a szolgáltatónak jelentse be az, aki itt írdogált és sírdogált. Hát, kár volt magyaráznom. :D

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142902)
cucu Creative Commons License 2024.01.17 0 0 142910

Ikarusból van? :)

Felejtsd el, jobban jársz, ha odavalót veszel!

Előzmény: faxelektro (142907)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.17 0 0 142909

8-10A es. Drága lesz.

Előzmény: faxelektro (142907)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.17 -1 0 142908

Egyidejúségi tényező!

 

 

 

310-((310A *0,2)+20A)

310-82= 228A

300A a betáp, tehát az még elég.

 

Szerintem.

Előzmény: Egy_lelkes (142905)
faxelektro Creative Commons License 2024.01.17 0 0 142907

Jó estét

                    Egy 24v-150w-os egyenáramu fürdöszobai ventilátornak ajáljatok egy tápot.

                                                                                                                                               Köszönöm

 

Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.17 -8 1 142906

Három értelmes szakmai kérdésre a válasz: 4 db mínusz?

Nem is vártam többet ettől a fórumtól.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142903)
Egy_lelkes Creative Commons License 2024.01.17 0 0 142905

Igen. 

 

Szóval az én értelmetlen fogalmazásom vitte félre a dolgokat.

A bejövő 300A :

Szóval adot egy társasház, amelyben 8 albetét van. 

A társasház  10A rendelkezik /világítás és egyéb elektromos gépek haználata/

1.                25A  /25A/ 

2.                20A  /10A*2/

3.                25A   /25A/

4.                25A   /25A/

5.                48A   /16A*3 /

6.                25A   /25A/

7.                25A   /25A/

     összesen:203A

ehez lett a 8. albetét:

8.                107A / 25A*3 +16A*2/ ami a baloldali képen van. a jobb oldali kép a kapcsoló szekrény jelenlegi állapota.

 

A kérdésem az, hogy a baloldali képen látható ampereket-kismegszakítókat jól látom e.? valoban 107A ?

Köszönöm a türelmet.

Előzmény: Törölt nick (142897)
Márton89 Creative Commons License 2024.01.17 0 0 142904

A felső nyomógombos van, Valena life "körítéssel", a bele ugyan ez. "Csengő/nyomó" van bekötve a rajz szerint. Megy.

 

https://pdf.legrandaruhaz.hu/LE12323AA.pdf

Előzmény: kova80 (142899)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.17 -7 0 142903

"A folyamatos 30W-tal csak arra akartam utalni, hogy van egy havi alap költsége az UPS működésének."

 

Ha ezt a 30 wattot te mérted műszerrel, akkor lehet, hogy nem kapcsolóüzemű fogyasztóhoz való (nem RMS) mérőműszerrel mérted.

Olcsóvacak, vagy agyonhasznált akkumulátorok töltése sok energiát fogyaszthat (magas önkisülés folyamatos kompenzálása), mérj wattot újra akkumulátor nélkül, vagy szemétből guberált helyett profi akkumulátoral.

Előzmény: _cvisoma_ (142890)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.17 -8 0 142902

"Abból AMÍG EL NEM FOGY mindenki szabadon vihet."

 

Az utca végi transzformátorok terhelésénél is így történik a számolás? Tehát pl összeadják az utcában lévő összes lakás összes (méretlen) kismegszakítóját?

Vagy az áramszolgáltató társasházak esetében nem számol egyidejűségi tényezővel?

Vagy társasházon belül nem az áramszolgáltató dönti el, hogy kinek mennyi amper mehet?

Előzmény: Törölt nick (142897)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.17 0 0 142901

Cikkszám?

Előzmény: kova80 (142899)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.17 0 0 142900

Szia!

 Ezen a tipuson ?

Kikapcsolod a hálózati töltést(0 Ampert állitasz )

Ez indul hálózat nélkül is. Az ON nyomógombra. Ide lehet kötni egy relé érintkezőt ami a 230V hiánya esetén elinditja. S végig kikapcsolva várakozik--igy nem fogyaszt.

 

A külső akku mérete nincs korlátozva. Egy napelem + egy töltő , s máris készen van.

Előzmény: _cvisoma_ (142896)
kova80 Creative Commons License 2024.01.17 0 0 142899

Sziasztok, 

 

valakinek van tapasztalata Legrand Suno dimmelhetős nyomógomb kapcsolóval? Váltó kapcsolásba szeretném kötni (egy suno 106-os kapcsolóval) de sehogy sem akar működni. //2db 106-os sunoval működik// A gyártó szerint működőképes kombináció...de valamiért nem megy!

 

Ha valakinek van valami tippje, trükkje szívesen veszem. 

Törölt nick Creative Commons License 2024.01.17 -3 0 142898

Hopp... most látom a kérdést.

------

Akkor,

Most el van fogyva már 204 Amper a 300 Amperből.

A még szabad 96 Ampert az viheti akinek kell.
Akár egyben... akár kevesebbet.
Akár egyedűl is... akár többen.

Az persze lehetsége, hogy az ház SZABÁLYZATA ír az elosztásról, max Amperról, költségviselésről valamit.
Akkor AZ érvényes ami a szabályzatban írva van éppen.

Az is lehetséges, hogy a közgyűlés döntsön egyedileg és korlátozzon, szabályt alkosson/módosítson.
A ház közös-korlátozot erőforrása kapcsán...

Előzmény: Törölt nick (142897)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.17 -3 0 142897

A háznak VAN egy szolgáltatói betápja 300 Amper

Abból AMÍG EL NEM FOGY mindenki szabadon vihet.
Annyi Ampert >> amennyi kell neki!!!

és

Most el van fogyva már, mivel 204+96=300 

----
Szóval, 
NINCS semmiféle szabálytalan állapot.
Meg lehet nyugodni :-)
-----

Más kérdés, hogy 
- mivel már elfogyott a 300 Amper szolgálatói betáp, így 
- jelenleg ÚJABB Amper igénye nem lehet senkinek a házban


Akkor lehet, ha

1.
A 300 Amperes szolgálatói betáphoz vesz a ház további Ampereket.
Jobb esetben a meglévő vezetékek/egyebek ehhez megfelelnek, mert >> kellő előrelátás volt.
Rosszabb esetben a vezetékeket/egyebeket is cserélni kell szükség szerint az elosztási részeken.
A helyzetről >> egy erre jogosított szaki nyilatkozik a ház+szolgáltató felé, néml pénzért (úgy 30-50 eFt)

Nagyon rossz esetben maga a bejövő szolgáltatói vezeték SEM bír még több Ampert.
Ezért azt is át kell építeni, ami idő és pénz is lehet.

Az, hogy ki fizeti a költségeket fogas kérdés, ami biztos, hogy
A közös részekre eső költség a társasházé >> mindenki fizeti.
Az egyéni részekre eső költséget az fizeti akit érint.


2.
Valakit/valakiket sikerül rávenni, hogy elég neki kevesebb Amper is és adjon vissza belőle.
A visszaadott Ampert ekkor elviheti más, az akinek kell....

 

Előzmény: Egy_lelkes (142873)
_cvisoma_ Creative Commons License 2024.01.17 -1 0 142896

Pont ilyen UPS-em van, erről beszéltem. A fogyasztás állíthatóságáról nem tudok, de majd meglesem, mi van a menüben.

 

Jogos, ha a napelem termelése éves szaldóban fedezi a ház fogyasztását, akkor mondhatjuk hogy 0 Ft/hó. 

 

A számítógépekhez, hálózati cuccokhoz rendes APC UPS-ek vannak, és bizony azok is esznek kb. 15 W-ot üresjáratban.

Előzmény: Atis57 (142894)
majkel Creative Commons License 2024.01.16 -1 0 142895

_is_

 

ahhh, ok :)

Előzmény: tfe_tng (142891)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.16 -1 0 142894

Szia!

 Néha nem is sok...

Van ez a tipus .akár 70-100W készenléti fogyasztást is lehet rajta állitani. "okos beállitással"

 

Előzmény: tfe_tng (142892)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.16 -1 0 142893

Szia!

 Azért  annyira nem értettem félre.

 

Elég sokat  lehet altatni----Az eltűnű hálózatra indul el.

 

napelemmel ? 0  Ft/év. .Ha  február-oktober között- akkor a világitást + még router  WiFi stb...is viheti -azért -xx Ft is lehet. S még mindig marad áthidalási idő is.

Eddig bármelyikre tudtam kiegészitő akkut kötni...A 7-10Ah helyett még 200Ah-t is.

Persze a hálózati töltést célszerű tiltani.

 

 

Hány akkut lehet párhuzamositani?  Ha a DC sinre boztositóval kötöd fel ....szinte bármennyit .

Ennek azért 100 éves technikája van..

 

Csak fel akartam hivni a figyelmedet.

 

Tudom  nem csináljuk mert a 2% alatti hiba, ha előfordul ,akkor mi lessz?

(kiolvad a bizti )

 

 

Előzmény: _cvisoma_ (142890)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.16 -2 0 142892

Baromi sok az a 30W...

Előzmény: _cvisoma_ (142890)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.16 -2 0 142891

Az úszó vagy a vízérzékelő _is_ kapcsolhatja a szivattyút. 

Előzmény: majkel (142881)
_cvisoma_ Creative Commons License 2024.01.16 -1 0 142890

Szerintem valami félreértés történt.

A folyamatos 30W-tal csak arra akartam utalni, hogy van egy havi alap költsége az UPS működésének. Nem vészes, de sok kicsi sokra megy. 70 Ft/kWh-val számolva 1500 Ft/hó. És ez kb. független az akku méretétől. Persze, ha action van, és akkuról dolgozik az UPS, akkor más a helyzet. Ilyenkor az ellátandó fogyasztók teljesítményfelvételéhez hozzáadódik az a 30 W. Egy keringetőszivattyúnál ez kb. duplázza a terhelést, egy párszáz wattos zsompszivattyúnál viszont nem sokat számít.

Altatni nem lehet, ez ennyit fogyaszt. Elektronika, hűtőventilátor, akku karbantartás, miegymás. Ha van napelem, akkor jó eséllyel 750 Ft/hó-ból elketyeg.

Több akkut nem hiszen hogy rá lehetne kötni, nem hangzik túl egészségesen autóaksikat párhuzamosítani. Mi van, ha az egyik megdöglik, cellazárlatos lesz, vagy ilyesmi?

 

 

Előzmény: Atis57 (142882)
Egy_lelkes Creative Commons License 2024.01.16 -1 1 142889

Nagyon szépen köszönöm.

Előzmény: Garashan (142888)
Garashan Creative Commons License 2024.01.16 0 1 142888

[OFF]

Megadott pár adatot. 3 féle kismegszakító van a 8 lakásra: 10A, 16A és 25A.

A következő felállás esetén kereken 204A jön ki:

1 fázisú betáplálás: 2 db x 10A; 2 db x 16A és 2 db x 25 A
A maradék két lakás 3 fázisú betáplálást kap: 1x10A, 1x16A és 1x15A

4x10+4x16+4x25=204A

Más megoldást nem találtam erre a több ismeretlenes egyenlet rendszerre.

[/OFF]

 

Amúgy meg, ha már járt kint regisztrált szerelő, akkor fel kell hívni és meg kell tőle kérdezni a lehetőségeket. Ha a fenti számításom helyes, akkor 64A, 70A és 70A-al vannak terhelve a fázisok, ha anno optimalizálva lett az elosztás. De valószínűsítem, hogy van még villanyórája a lakóközösségnek is. Arról mehet a közös világítás, udvar világítás, elektromos kapu, házközponti fűtés, stb.
Meg kell bízni egy szerelőt, aki felméri a helyzetet. Átnézi, ha van a dokumentumokat és megmondja, hogy mi merre hány méter.

Néhány fotó és információ alapján nem lehet felelősségteljesen semmit sem kijelenteni.

Amúgy azt sem értem, hogy ha eddig 8 lakásos volt a társasház, akkor hogyan lett ott kialakítva egy 9. lakás...

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142884)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.16 -2 0 142887

Ha egy úszókapcsoló kábelét az úszótól pár centire rögzíted (pl a kábelt odarögzíted egy téglához), akkor a szivattyú lehet, hogy már tíz centi magas víznél be fog kapcsolni

Előzmény: majkel (142883)
Egy_lelkes Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142886

 

ok. köszönöm

ötfelezős Creative Commons License 2024.01.16 0 1 142885

Kár itt nyomozgatni. Hívjál szakembert.

Előzmény: ötfelezős (142875)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.16 -2 0 142884

"300A - ból   204A használnak egy kivétellel a tulajdonosok"

 

Miből áll össze ez a 204 amper? 4 lakás szorozva 3-3 kismegszakítóval, amiből egy-két kismegszakító erőseb. mint 16 amper?

Előzmény: Egy_lelkes (142873)
majkel Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142883

Xar az egész, úgy ahogy van, fater bezsűfolta.

A lejtő aljában van egy árok, és ennek a végében van a zsomp.

Egyik oldalán a házfal, egy mini lépcső aljában,és egy támfal a kert felöl a másik oldalon.

Bonthatatlan részek, 20 cm betonnal.

Ha beépítem a jobb fajta szintérzékelőt, extrém esetektől eltekintve nem lesz gond.

Előzmény: _cvisoma_ (142880)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.16 0 1 142882

Szia!

 

Villanyszerelő fórumban ezt leirni?

 

"Egy hátránya van ennek az UPS-es megoldásnak: folyamatosan 30W-ot fogyaszt önmagában az, hogy működik."

 

Mintha nem ismernél megoldásokat;-- nagyobb/több akku.

                                                    --napelem 

                                                    --készenlét kikapcsolás/altatás

 

kinek ,melyik,hogyan tetszik.

Előzmény: _cvisoma_ (142880)
majkel Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142881

Vízérzékelővel kombinálva a garázsban esetleg ? 

 

Őőőőő, ezt hogy érted?

Előzmény: tfe_tng (142878)
_cvisoma_ Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142880

A szivattyú helyén nem lehet bővíteni? OK, hogy a zsomp szélessége adott, de a hosszában sem fér el jól? Mélyíteni nem lehet?

 

A garázs medencévé alakítása ellen érdemes UPS-re kötni a szivattyút. Kazánokhoz kitalált, autóakkuról üzemelő UPS-em van, a kazánon és keringetőkön kívül a zsompszivattyú is rá van kötve.

Egy hátránya van ennek az UPS-es megoldásnak: folyamatosan 30W-ot fogyaszt önmagában az, hogy működik. De a biztonság megér ennyit.

Előzmény: majkel (142877)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142879

Néztem és hallgattam is kint, de nem.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142872)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142878

Vízérzékelővel kombinálva a garázsban esetleg ? 

Előzmény: majkel (142877)
majkel Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142877

Nálam is ilyen szivattyús megoldás van, de a saját úszókapcsolójával. A kapcsoló vezetékének rögzítésével lehet variálni, hogy mikor kapcsoljon, így elvileg alacsony zsompnál is be tudod konfigurálni jóra.

 

Nézegettem már, ebből a szempontból, nyilván ez lenne a legegyszerűbb.

Viszont nagyon szűk a hely és kevés a mélység. (ták)

Szóval az automatizáláshoz tökéletes vezérlés kell, mert különben úszik a garage :)

(ami ez mellet is fordult elő, egy áramszünettel kombinálva)

Előzmény: _cvisoma_ (142799)
Egy_lelkes Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142876

A 300A bejövő vagy minek nevezik egy hivatalos ELMŰ regisztrált szerelő állapította meg az a jobb oldali kép 3 db 100A valami,.

A bal oldali képen ami tükröződik 3x 25A  és 2x 16 A kismegszakító van.

ezen felül  van még 204A a másik 8 villanyóra  mellett, ezek 16 A , 10A és 25A kismegszakítók

Igazán  ennyit tudok.

ötfelezős Creative Commons License 2024.01.16 0 1 142875

Ezt felveted egy jogásznak, még az unokáidnak is hálás lesz, akkora tanulmányt tud róla írni.

Valamivel földhözragadtabban, az tény, hogy a fővezetéket méretezni szokták. Ezzel a féloldalas terheléssel vélhetőleg nem felel meg feladatának, de ezt azért szakembernek kell kiszámolnia. Az is kérdés, hogy lesz-e olyan tervező, aki eme háttér hallatára nem rohan el messzire.

Régebben a közös képviselő aláírása kellett ilyen bővítéshez, ma meg, azt hiszem, a szerelő feladata ellenőrizni a szabványosságot. Ezek közül valamelyiket vagy mindkettőt nyilván lehet perelni.

De visszatérve az elejére, mit látunk a képeken? Én tükröződést a műanyag fedélen. Pontosan mi az a 300 A, honnan jön az, ki határozta azt meg? Hol csatlakozik a meglévő villamos berendezéshez ez a 96 A-es leágazás? Nincs véletlenül egy villamossághoz értő rokonod?

 

Előzmény: Egy_lelkes (142873)
Egy_lelkes Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142874

Le maradt a 8 albetét és a társasház  van rajta.

Egy_lelkes Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142873

Kedves Mindenki!

Előre bocsájtom semmit nem értek az elektromossághoz.

Érdeklődnék, hogy egy  társasház  300A - ból   204A használnak egy kivétellel a tulajdonosok, a maradék  tulajdonos 96A köthet rá vagy akármennyit?

A képen látható mérők lettek a 204A hozzá kötve.

Ez így mennyire szabályos?

Köszönöm a válaszokat.

 

Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.16 -2 0 142872

Nézd meg a házat kívülről: nem-e fűt valaki klímával.

Előzmény: Törölt nick (142865)
Jahno Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142871

Az nem indul  ennyit, nem zúg és megtakarítások miatt sokszor éjjelre le is kapcsolják.

Előzmény: Mr. Pepe00 (142867)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142870

Szerintem egy wc elszívó ventillátor kicsit ahhoz, hogy a falakon ennyire menjen a hangja.  Ráadásul ez több órán keresztül megy és a ki-be kapcsolgatása jellemző. kb tízpercenként megáll egy másodpercre, majd bekapcsol háromra, majd megint megáll egyre és indul a következő 10 perces ciklus.

Előzmény: Mr. Pepe00 (142869)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142869

Akkor van Wc elszívó ventillátor ami csinálhatja.

Előzmény: Törölt nick (142868)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142868

Elfelejtettem írni de most írom, hogy ez nem panelház, 3 emeletes ház két lépcsőházzal és kb 30 lakással. Nem távfűtéses, mindenki egyedi gázkazánnal fűt, lift nincs, központi szellőző nincs.

Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142867

Épület tetején szokott lenni elszívó ventillátor. Főleg 10 emeletesen.

Van hogy elszívót bekötnek a közös szívócsőbe, az is zúghat.

Előzmény: Törölt nick (142865)
Rollei Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142866

Én tízemeletes panelban jártam hasonlóan, ott a távfűtésnek a pinyóban lévő hőcserélője, meg szivattyúja volt a ludas, az rezonált. A fal, meg a fűtéscsövek persze vitték a hangot. Mondjuk az mindig szólt, de zavaróvá csak estére vált, amikor elcsöndesedett a környék. A közöst kellett izzítani, az meg a távfűtő műveket, és egy nap alatt kicserélték a valamit. 

Előzmény: Törölt nick (142865)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142865

Emeletes társasházban lakom, ahol az utóbbi időben este, éjjel hallható valami nagyon halk morgás, mintha egy motor menne folyamatosan, egyértelműen egy motor forgásához hasonlít. De nagyon halk, inkább alvásnál hallatszik, amikor már csend van egyébként.

 

A zaj egyértelműen jobban hallatszik, ha bizonyos falakhoz odarakom a fülem, de nem tudtam megállapítani, honnan jöhet. Több emeletet végigjártam a lépcsőházban és sok helyen hallható, érdekes, hogy például egyes lépcsőfordulókban jobban. Mivel nem tudtam belőni az irányt, lehet, hogy valami távoli dolog lehet a másik, szomszédos lépcsőházban. Arra gondoltam, hogy talán klímával fűt valaki, de akinek a klímája elérhető közelségben van, azokat megnéztem és ki voltak kapcsolva.

 

Ami még jellemző, hogy megy a morgás kb 10 percig, majd kb 1 másodpercre megáll, majd kb 3 másodpercre visszakapcsol, megint kikapcsol egy másodpercre és aztán megint megy 10 percig. És ezt rendszeresen csinálja, tehát ez nem véletlen, hetek óta ez megy.

 

 

Szerintetek ez micsoda?

 

 

Atis57 Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142864

Szia!

 Nem egyszer előadta a regisztrált szerelő;

 

A kismegszakitót az alaplapi csavarhoz , a kapocsfedelet meg külön kell plombálni.

 

Az ÉMÁSZOS  Fogyasztói Ellenőrt meg elfogultság miatt jelentette be .

 

Szerinted ez normális?   

Előzmény: Jahno (142861)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142863

Hjaaaa, a hivatal tud hibát kreálni ha akar.

Előzmény: Mr. Pepe00 (142862)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142862

Nincs abban hiba, főleg 1997 beli viszonyoknál.

Óratest 2 helyen, kapocsfedél, óratábla és megszakító összekötő plombával ellátva.

Látszólag megfelelő műszaki állapotban.

Előzmény: Jahno (142861)
Jahno Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142861

No és milyen hibát találsz meg mi a játék?

Előzmény: Atis57 (142860)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.16 0 1 142860

Szia!

 

Általában elég . 2db a burkolat rögzitésnél, +1 db a kapocsfedél, kismegszakitó huzalán.

 

De természetesen-egy kis akarással-- mindig lehet hibát találni.(ez a lényege a játéknak )

Előzmény: Törölt nick (142858)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.16 -1 0 142859

Ilyen papíros kábelek voltak az LKM kábelalagútjaiban kb 20m mélyen, betontálcákban.

Előzmény: Atis57 (142857)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.16 0 0 142858

Sziasztok, az lenne a kérdésem, hogy ezen a villanyórán elég plomba van, vagy hiányzik róla? 

Atis57 Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142857

Szia!

 A legkülső rész sok kábelnél volt juta--szurokkal.

 

A régi olajjal itatott papir , meg a PVC? kábelről hallottam ,hogy viszi a tüzet...

De ez már 1968-72 közötti valami volt, kb 500m rel odébb volt  a tűz ...

Előzmény: Mr. Pepe00 (142855)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142856

???!

Mire is gondolsz?

Előzmény: soproniirsai (142832)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142855

Nem azok a szurokkal átitatott papírszigetelésú kábelek voltak?

Előzmény: Atis57 (142853)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142854

Sosem voltam ott, mikor ilyenről esett szó. :)

Előzmény: Atis57 (142853)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142853

Szia!

 Tudsz még olyan üzemelő 10kV-s kábelről ( tipusról )ami át tudja vinni a tüzet?A két végpont között.

Előzmény: ötfelezős (142852)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142852

És van egyébként az utcában lakó olyan másik ember, aki, vagy ainek valamelyik berendezése)érzékeli ezeket az áramkimaradásokat? Ha igen, akkor a felügyeleti rendszered pár napos időpontjaival (ami valóban impresszív felsorolás lesz, ha napi 5 van) a szolgáltató felügyeleti szervéhez kell fordulni, természetesen, ha tudod dokumentálni, hogy a szolgáltatót értesítetted valamennyi idővel ezelőtt az anomáliákról.

Előzmény: AirFonok (142840)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142851

Öszinte leszek, ritkán használom és nem figyeltem meg, de tavasszal a nyaralóba megtekintem mit csinál, a cincogás nekem is van.

Előzmény: Rollei (142848)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142850

Azért kell elsőre a tápoknál vizsgálódni, mert lehet valamelyik elektronika ad egy dc inpultust induláskor. Ez nem hiba, csak kellemetlen az ac fi nek. 

Akkor lehet A ra váltani, de csak akkor, ha biztos valamelyik táp a bűnös.

A szerelő, ha volt egy év műszere, nem sima multiméter, akkor meg kellett mérnie a fázis-nulla közti ohmot, ami 22-30. És a többit is. Ha megmérte, akkor kizárható, hogy kötéshiba, vagy valamilyen zárlat legyen. Onnantól akkor az impulzushiba lesz, ami szép időtöltés.

Neaggy isten még a hálózati oldalról is bejöhet valami tranziens dolog, de nem valószínú.

 

Még egy dolog, amióta ez előfordul, mi történt? készülékcsere, bővítés, javítás?

Előzmény: AirFonok (142847)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.15 -2 0 142849

Beépített (besüllyesztett) indukciós tűzhely hűtése:

https://docplayer.hu/docs-images/44/7285264/images/page_5.jpg

Rollei Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142848

Nekem Tillreda egyzónás van az Ikeából. Teljesen meg vagyok vele elégedve, talán az edény levételét jelző cincogásnak, meg az automata kikapcsolásnak lehetne hosszabb késleltetése, néha bosszantó, hogy mindjárt jelez.

 

De amit kérdezni akarok: a tiednél az automata hűtőventilátor nem szokott magától bekapcsolni, amikor a lap használaton kívül van?

 

Nekem teljesen ötletszerűen be-be kapcsol időnként, amikor nincs használatban a főzőlap, nem kap sugárzó hőt, semmi hatás nem éri. Kicseréltettem, az új is ugyanezt csinálja, talán ritkábban. Végülis megoldottam egy kapcsolós dugaljjal, használaton kívül egyszerűen lenyomom, oszt jóvan, amúgy sem volt gyakori. A kecóban túlfeszültségvédelem és FI relé természetesen van, a bojler mint nagyfogyasztó külön (vezérelt) körön van, illetve a tűzhelyhez használt dugalj külön kismegszakítóhoz került bekötésre, azon a körön más fogyasztó nincs. Gondolom, hogy valami konstrukciós sajátosság lehet, amihez valamilyen külső hatás járul, csak arra nem tudok rájönni, hogy mi. Én külső hálózati ingadozásra tippelnék, de a fene tudja.

Előzmény: Mr. Pepe00 (142835)
AirFonok Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142847

Szia!

 

Laikuskánt úgy tudom, hogy az átalános használatban az AC típus van, ritkán szerelnek A típust. De ennek utána nézek.

Köszönöm!

Előzmény: Mr. Pepe00 (142842)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.15 -3 0 142846

A fi relé lecsapkodást valószínűleg egyik villamos berendezésed okozza (vagy több, amikor épp egyidőben dolgoznak). Mindenekelőőtt próbáld meg mesterségesen BÁRMIKOR előidézni ezt a hibát (csinálj áramszünetet). Ha sikerült, akkor áramtalanístd a házban lévő készülékek felét és utána nézd meg, hogy fennáll-e még a hiba. Ha ettől megszűnik a hiba, akkor áramtalanítsd a készülékek másik felét. Ezt a felezgetést addig csináld, amíg rá nem jössz, hogy melyik az az egy készülék, ami ha áramtalanítva van, akkor soha nem csapódik le a fi relé.

Nem biztos , hogy ez a módszer célra fog vezetni (van, amikor nem egy, hanem pl tíz készülék csakis együtt csapja le a fi relét), de lehet akár szerencséd is.

Előzmény: AirFonok (142840)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.15 -1 0 142845

Szia!

 Az "regisztrált újabban ajánlott " szerelőket én mindenből kihagyom!  pénz..pénz..pénz ?

 

A nagyobb része sem műszerrel sem tudással ,de még érdekeltséggel sem rendelkezik.

 

Van-e olyan ismerősöd aki elektroműszerész,s van villanyszerelő ismerőse is? 

 

Ezen a vonalon ajánlanám a keresést.

Előzmény: AirFonok (142843)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.15 -3 0 142844

"Ha ezt a munkalapba rakjuk, nem lesz levegőáramlás"

 

Vnanak olyan indukciós főzőlapok, a melyeket be lehet építeni (pl besüllyeszteni egy nyílásba a munkalapon) Ezeknek a ventilátoros  hűtése úgy van megoldva, hogy beépítve se tudjon túlmelegedni. Csak be kell tartani a használati utasítást (kötelező távolsággok és légrések).

A nem beépíthető indukciós főzőlapokat meg csak le kell tenni az asztalra (munkalapra) és bedugni egy dugaljba, mindössze ennyi a "beépítés" :)

Előzmény: Mr. Pepe00 (142835)
AirFonok Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142843

Szia!

 

Köszönöm, hogy reagáltál!

 

Lényegében a írásod végén említett szelekción túl vagyok. Hetekig a nem folyamatosan használt köröket ki-be kapcsolgattuk.

 

Az említett méréseket a szolgáltató által kiajánlott szerelőnek nem kellett volna elvégeznie? Vagy ezért még egyszer - figyelmét felhívva ezen mérésekre is - hívjam ki?

 

Előzmény: Atis57 (142841)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142842

Valamelyik kapcs. üzemű tápra gondolnék első sorban. Ezt lehet tesztelni egyenként kihúzással és mű feszmentesség létrehozása. (pillanatra lehuzod a megszakítót)

Másodsorban nem mindegy hogy a fi relé A vagy AC osztályú.

Ha több áramkör van, akkor áramkörönként is lehet.

Előzmény: AirFonok (142840)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142841

Szia!

 

Ez egyáltalán nem egyszerű probléma, némi szerencse is szükséges a megoldáshoz.Meg rengeteg idő...

 

Nem csak hiba miatt ,hanem impulzusok miatt is le tud oldani a FI relék.

A szomszédoknál lévő fogyasztók is tudnak okozni ilyet.

Az EPH rendszer miatt összekötött csővezetékek, vezetik ezen impulzusokat.

 

Ismerni kellene a környezetet , a hibaáramokat ,s a kapacitiv áramimpulzusokat.

 

Sajna ez ilyen távjavitásban nem megy.

 

Egy költséges lehetőség ; helységenkénti  FI relé -ill. a viz/gáz /fűtés csövekehez csatlakozó berendezések külön Fi relén.

De ez csak a lehetőségeket szűkiti --Merre érdemes elindulni.

Előzmény: AirFonok (142840)
AirFonok Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142840

Sziasztok!

 

Sajnos olyan környéken lakom, hogy napi rendszerességgel 5-6 pillanatnyi áramszünet van a szolgáltatásban. Néhány tönkrement berendezés után a kurrensebb dolgokat szünetmentessel védem.

Igaz nem szakmám a villanyszerelés, de a háztartásban elő forduló dolgokat megoldom magamnak.

Egy dolgot viszont nem tudok megoldani, amiben tanácsot kérek (villanyszerelőnek nem vagyok hajlandó most már fizetni, mert megoldást egyik sem teremtett, de számlázni tudtak okosan).

A probléma a FI-relé. Az áramkimaradások során az esetek kb 50%-ban leold. Mivel közel 20 éves ezért tavaly lecseréltem egy újra, ami minden kimaradáskor leoldott, így visszakerült a régi.

Igen csak jó díjazásért egy regisztrált villanyszerelő valamennyi áramkört szigetelésvizsgálatnak vetett alá (mivel a szolgáltató szerint a hiba csak nálunk lehet).

Csatlakoztatott fogyasztók nélkül és azokkal együtt is elvégezte a vizsgálatot és mindent rendben talált. Próba képen egy kevésbé érzékeny relé felszerelése mellett döntött, de nem lett megoldás.

Közel azonos arányban leold. A mérési eredményekkel a szolgáltatóhoz becsattogva kértem az Ő oldalukról a megoldást, ami csak-csak-csak várat magára. 

 

Most itt állok! Egy szünetmentesen üzemelő On-Line rendszerrel figyelem a hálózat állapotát és szükség esetén a szomszédomat riasztom, hogy kapcsolja vissza a FI-relét. 

 

Köszönöm!

Atis57 Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142839

Ezeket lehagyta;

 Az 5cm hosszú telepvezetéken átvádorolt az elemekből kifolyó trutyi .Ezt a korróziót látod.

Előzmény: Atis57 (142838)
Atis57 Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142838

Szia!

 

Ilyet láttál már? 

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142828)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142837

Ahogy mondod. Én is úgy használom, ha kell.

Előzmény: cucu (142836)
cucu Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142836

Egyébként is, mit lehet azon beépíteni...?

Leteszed egy hokedlira és főzől rajta.

Előzmény: Mr. Pepe00 (142835)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.15 0 1 142835

Az egy hordozható főzőlap, sztem Elek sem kokrétan beépítésre gondolhatott, de mindegy.

Utmutatója alapján kell eljárni.

Beépítése amúgy atomfizika, nekem Ikeás van dupla és alsó oldalsó levegőkeringése van.

Ha ezt a munkalapba rakjuk, nem lesz levegőáramlás mert a munkalap vastagsága lezárja.

Túlmelegszik a készülék.

Rollei Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142834

Ha valamilyen gond adódik a barkácsolt tűzhellyel, és az valamilyen hatóság tudomására jut, akkor biztosra vehető, hogy feljelentés lesz a dologból. A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés (Btk. 165.§) megállapításához nem szükséges a sérülés, a közvetlen veszély okozása is tényállásszerű.

 

Amúgy az Ikeában valami 16e froncsi körül kapható egyzónás hordozható indukciós főzőlap. Faék egyszerűségű, akár föl is lehet akasztani használaton kívül, 2000 Wattos így 10 amperes kismegszakító alatt vígan elketyeg. Bárhol lehet használni, ahol asztal és konnektor van. Gyakorlatilag mindent el lehet rajta készíteni ami egy bérkecóban felmerülhet.

Előzmény: soproniirsai (142832)
trebront Creative Commons License 2024.01.15 -2 1 142833

az ES 1445 QG főzőlap szabadonálló, vagyis nem beépíthető.

ha beépíted a pultba (mert fizikailag minden megoldható), és megdöglik a bérlő: mész a börtönbe (ahol nincs internet).

szóval megint adtál egy életveszélyes tanácsot. az egyszerű nép köszöni a Newtontól is nagyobb elméd segítségét.

el tudtad már olvasni a szomszéd gázszámláját? segítek: betű-betű-szám-szám

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142828)
soproniirsai Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142832

nem akarlak összezavarni, de nem túl nagy ötlet rendeltetésszerű használatra alkalmatlan eszközzel bérbe adni.

Előzmény: Törölt nick (142827)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142831

A tervek szerint ez lesz:

f) a lakóépületekben lévő lakások villamos berendezésén villamos biztonsági felülvizsgálat végzése bérbeadáskor és tulajdonosváltáskor, amennyiben a bérbeadás, illetve a tulajdonosváltás időpontjához képest 6 évnél nem régebben elvégzett felülvizsgálatot igazoló ellenőrzési dokumentum (minősítő irat) nem áll rendelkezésre

És

1.13.3. *  Lakóépületekben lévő, bérleménynek nem minősülő lakások villamos berendezésén az időszakos villamos biztonsági felülvizsgálat elhagyható, ha a következő két feltétel együttesen teljesül:... 32 A + 30 mA

 

Előzmény: ötfelezős (142830)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142830

Most már kell várni 2 hetet, akkor változik a VMBSZ, lehet, hogy az lesz benne, hogy ÁVK nem is kell, csak a hadiüzemekbe, de szaloncukrot rendszeresen kell osztani a bérlőknek.

Előzmény: Törölt nick (142826)
Dehogyne Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142829

Ez igaz abban azesetben ha van róla első üzembehelyezési jegyzökönyv, mert ugye minden lakásnak,háznak,gyárnak,stb. kell ilyennek lennie.

Előzmény: Törölt nick (142827)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.15 -4 0 142828

bútorozott albérlet esetén ma már annyira magas bérleti díjak vannak, hogy szerintem nem nagy anyagi rizikó egy olcsó indukciód főzőlap (akár egy 11e Ft-os ES 1445 QG), aminek a beépítéséhez nem kell atommérnök konferenciát összehívni :)

https://www.arukereso.hu/fozolap-c4172/f:1,2,indukcios-fozolap-igen/?orderby=1

Előzmény: i'mfedup (142822)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.15 -2 0 142827

https://njt.hu/jogszabaly/2017-40-20-2X


Villamos Műszaki Biztonsági Szabályzat

1.13.2. A használatbavételt követően
időszakos villamos biztonsági felülvizsgálat elvégzéséről
az üzemeltető a következők szerint gondoskodik

 

e) legalább 6 évenként villamos biztonsági felülvizsgálat végzése
a lakóépületek villamos berendezésén
az 1.13.3. pontban meghatározott kivétellel

f) a lakóépületekben lévő lakások villamos berendezésén felülvizsgálat végzendő

fa) bérbeadáskor
és

fb) tulajdonosváltáskor

 

 

1.13.3. Lakóépületekben lévő lakások villamos berendezésén
a villamos biztonsági felülvizsgálat elhagyható!!!!
ha a következő két feltétel együttesen teljesül

a) fázisonként 32 A-nél nem nagyobb névleges áramerősségű túláramvédelem van
és

b) 30 mA-nél nem nagyobb érzékenységű áram-védőkapcsolóval védettek a felhasználói berendezések

Előzmény: soproniirsai (142825)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.15 -1 0 142826

KIVÉVE HA!!! a fogyasztási helyen

- max 32 Amperes minden fázis 
ÉS
- FI relé (ÁVK RCD) is van beépítve

Előzmény: soproniirsai (142825)
soproniirsai Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142825

a lakóépületekben lévő lakások villamos berendezésén felülvizsgálat végzendő

fa) bérbeadáskor

40/2017. NGM rendelet

Előzmény: i'mfedup (142820)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.15 0 0 142824

Az ebből élő ismerőseim közül egyre többen állnak át az "üres fehér" lakások kiadására.
Azaz nincs bútor, nincsenek gépek a bérleményben.

A bérlő dolga belakni.
Azt modják ez remekül szűri a "nem jó" és az ugri-bugri bérlőket.

és

Nem kevesebb az éves tiszta bevételük, sőt.

Előzmény: i'mfedup (142822)
Édesanyám mondjad gyorsan Creative Commons License 2024.01.14 -1 1 142823

Esetleg kiadod, szoláriumbarnitott, műkörmös egyetemista lánynak, aki nem rosszlány, csak ha megkérik rá. Az hozzá se fog nyúlni a tűzhelyedhez, neki a rántotta bonyolult, a virsliről meg rossz emlékeket őriz. 😁

Előzmény: i'mfedup (142822)
i'mfedup Creative Commons License 2024.01.14 -1 0 142822

Jó, a legrosszabb forgatókönyv, hogy vakarászom a zselévé dermedt olajat... Összességében nincs rossz tapasztalatom.

Előzmény: cosomega (142821)
cosomega Creative Commons License 2024.01.14 -1 1 142821

Kérd el csak a bérleti díjat, a lakásba meg ne engedd be őket!

Előzmény: i'mfedup (142820)
i'mfedup Creative Commons License 2024.01.14 -3 2 142820

Sziasztok!

 

Köszönöm az építő jellegű hozzászólásokat!

 

Azért ez a tűzhely kerül alkalmazásra és nem indukciós, mert ez van hagyatékból ingyen, szép és jó állapotú. Albérletbe lesz, úgyis le fognak pusztítani mindent. Még a lábakról is vakargatni fogom az avas olajat, ha kiköltöznek.

 

Nem zavarodtam meg, a megoldás az lesz, hogy a lapok közül csak kettőt hagyok meg, a másik kettőt kikötöm.

 

A sütő teljesítményéről valóban nem tudni semmit, de van benne vagy 4 fűtőszál, darabonként 1-2kW-osak. Ezekből is kiválasztom, hogy melyik maradjon bekötve, úgy, hogy ne menjünk jelentősen 10A fölé.

 

A tippet is köszi a kötőelemekre!

 

Üdv: Péter

Előzmény: Mr. Pepe00 (142717)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.13 -3 0 142819

"ugyanis ha a szerelő lehuzza az A épület betáp biztit"

 

Nekem az a gyanúm, hogy a reg.szerelő nem a betáp bizit, hanem a B épület gazdáját próbálja lehúzni (azért maradt ott munka neki véletlenül :)

Előzmény: Mr. Pepe00 (142816)
ötfelezős Creative Commons License 2024.01.13 0 0 142818

Gondolom nem jöttek le és mentek vissza, vagy lehetséges?

Nemhogy lehetséges, meglepő lenne, ha nem így lenne.

Előzmény: pakli2005 (142812)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.13 0 0 142817

A falon az eresz és lábazat között bevésve.
vagy
A padláson, tűzfalban, térdfalban, lépcsőalatt, akárhol keresnék egy aluminium dobozt.
Esetleg ügyes kis szekrénybe rejtve és ajtóval eltakarva (vagy akár elvakolva) >> és elfeledve.

Elvben plombált a fedele ...

Előzmény: pakli2005 (142812)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.13 0 0 142816

Én hibára jelenteném a szolgáltató felé, ugyanis amikor bekötötték a B épületet, akkor meg kellett volna szüntetniük az A felöli betáplálást, ugyanis ez balesetveszélyes is lehet. ugyanis ha a szerelő lehuzza az A épület betáp biztit, az adott épület nem lesz feszmentes.

Előzmény: pakli2005 (142809)
Dehogyne Creative Commons License 2024.01.13 0 0 142815

A padláson megy át szerintem.

Előzmény: pakli2005 (142809)
itya Creative Commons License 2024.01.13 -1 1 142814

...jajaja, és ha valamit szeretsz magadban az a szerénység.

 

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142780)
pakli2005 Creative Commons License 2024.01.13 0 0 142813

Plusz hozzáteszem még, hogy ez azért 1970-es évek legeleje....

pakli2005 Creative Commons License 2024.01.13 0 0 142812

Mivel 1 emeletes az épület plusz sátortető, az emelet födém magasságában jön be az áram. A villanyórák a földszinten vannak. Gondolom nem jöttek le és mentek vissza, vagy lehetséges? Van esetleg erre valami mérő, amivel meg lehetne nézni?

ötfelezős Creative Commons License 2024.01.13 0 0 142811

És nincs az A oldalon egy alumínium tokozott? Azért az nagyon igénytelen lenne, ha  az A mérő mögött lenne kötés. Bár elég jó jattért minden elképzelhető volt.

Előzmény: pakli2005 (142809)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.13 0 0 142810

Biztosan plombált részen van a méretlen kötése, gyanúsan az A épület villanyórája mögött. Teljesen mindegy, hogy hol megy a kábel, a forrásnál ki lehet kötni, utána pedig leszerelni a B oldali villanyórát. 

Előzmény: pakli2005 (142809)
pakli2005 Creative Commons License 2024.01.13 0 0 142809

A régi vezeték az A épületbe jött be és valahol épületen belül jön át a B-be.

Becsatoltam egy képet a hivatalos e-közmű oldalról. A B épület, amit megvettünk az A-n keresztül kapta a villanyt. Most zölddel berajzoltam, amit bekötöttek új vezeték. A kék az új villanyóránk a piros a régi. Abban van a méretlen vezeték. De hogy hol jön át az rejtély.

Előzmény: Mr. Pepe00 (142804)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.13 -6 1 142808

1: Az ilyen kültéri vízgyűjtő gödrökben olykor elég sok szemét halmozódik fel (pl zápor oda hordja a környék összes lehullott falevelét), ezét olyan vízszint érzékelőt javasolnék, aminek a mozgó alkatrésze nem tud eltömődni, megszorulni, még apró törmeléktől sem (pl kábeles úszókapcsoló).

2: ugyanez a szemét eltömítheti magát a szivattyút is, ezért olyat vennék oda, aminek "daráló" funkciója is van: pl "kaki darálós" szennyvíz átemelő szivattyúk.

Előzmény: majkel (142796)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.13 -2 0 142807

nem erted te ezt tegyél még egy kört ...

Előzmény: Törölt nick (142805)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.13 -1 0 142806

Olvasd értőn... írva vagyon.

Előzmény: Mr. Pepe00 (142804)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.13 -2 0 142805

Amit írtál az éppen terád igaz! 

Bár, ha nem magadra értetted, (ami nyilvánvaló) akkor viszont erős csúsztatásokat, sőt, félre ill. belemagyarázásokat tartalmaz.

Előzmény: Mutual Friend (142794)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.13 0 0 142804

Nem értem. A  B épület kapott uj órát és bekötést. Akkor milyen méretlen megy a házon belül?

Előzmény: pakli2005 (142802)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.13 0 0 142803

Mindenképpen a szolgáltatóval kell egyeztetni, a régi mérőhelyet meg kell szüntetni. Szerintem hívd fel őket és kérdezd meg, hogy mi a pontos eljárás. (valószínűleg egy regisztrált szerelő fog kelleni neked, akár ugyanaz, aki az új bekötést csinálta). Valószínűleg nem ingyen lesz :)

Előzmény: pakli2005 (142802)
pakli2005 Creative Commons License 2024.01.13 0 0 142802

Sziasztok, lenne egy apróbb kérdésem. Adott egy ikerház (1 em.). Legyen A és B. A ház a 70-es évek elején készült. A fiam most megvette és újítja fel a B részt. Új gáz, víz, villany, stb. A házak előtt megy el a légvezeték és mindkét oldaltól nem messze vannak villanyoszlopok,  és annó úgy kötötték be az áramot, hogy az A házba jött be a delej és onnan ment át a B-be, valahol a házon belül. Most a B házba kiépítettettük az új bekötést és úgy oldották meg, hogy a B ház előtti oszlopról jön be az áram. Új szekrény új óra. Így megmaradt a régi villanyóra is egy leplombált méretlen vezetékkel. Hogy miért ne kérdezzétek. Ez a kialakult helyzet. Viszont a méretlen vezetéket meg kéne szüntetni (meg a régi villanyóra is útban van), mert ugyebár mindenfajta veszéllyel járhat. Szerintetek ki hibázott? Ki kellene, hogy megoldja az adott helyzetet? Megy az egymásra mutogatás. Kihez forduljunk?

Köszi előre is.

 

 

Jahno Creative Commons License 2024.01.13 -2 1 142801

Tudom, de szerencsére nem azt írta ez a majom hanem Newtont. Mindkettőjük távcsövét meg is néztem múzeumban, hogy tudjam hol a helyem. Azóta eltelt pár 100 év, bár az ország szellemi állapotát nézve ismét közeledünk vissza az ilyesmi dolgokhoz a sötét középkorba, hogy mentek vóna inkább kapálni, akkor ember lett vóna belőle, tudomány meg hiába van itt a nyakában, ül a számító előtt, nyomkodja a navigációt, de nyomja a rizsát a semmiről meg a háttérhatalomról. Aztán majd meglátjuk hova lukadunk kil.

Előzmény: kormos* (142792)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.13 -2 0 142800

Nem tagadom néha elgurul a gyógyszerem nekem is nyilván nem itt. 

De ez sajnos egy tendencia amivel lassan az értelmesebb kisebbségnek meg kell küzdeni.

Előzmény: Törölt nick (142798)
_cvisoma_ Creative Commons License 2024.01.12 -1 1 142799

Nálam is ilyen szivattyús megoldás van, de a saját úszókapcsolójával. A kapcsoló vezetékének rögzítésével lehet variálni, hogy mikor kapcsoljon, így elvileg alacsony zsompnál is be tudod konfigurálni jóra.

Előzmény: majkel (142796)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.12 -1 0 142798

Azonban te benne vagy a témában, láthatóan és nem is kicsit.
Hmmm....hmmm.

Előzmény: Mutual Friend (142794)
majkel Creative Commons License 2024.01.12 0 0 142797

Ez már tud 2 szint között vezérelni, ha van esetleg jóáras belőle az nem baj :)

https://www.inshop.hu/vizszint-kapcsolo-wps-3000-plus-h-tronic-1114620-n-a

majkel Creative Commons License 2024.01.12 0 0 142796

Fateréknál félig mélygarázs van a ház alatt.

A szekcionált elött van egy vízgyüjtő "árok" ami egy zsompban végződik.

Ebben van egy búvárszivattyú.

A zsomp nem túl mély, ezért fater a felső állásban rögzítette a szivattyú úszókapcsolóját és kézzel kapcsolgatta szükség szerinnt.

Ő már nincs, így az anyámra maradt a feladat.

Ezt akarnám automatizálni egy megbízható vízszint érzékekővel, ami képes ezt a pár 100 wattos szivattyút direktben vezérelni.

Van valami bevált ötlet valakinek?

 Conradban láttam olyat,h az eszkőz konnektorba dugható, van rajta egy aljzat, és a szondának egy RJ45 kimenete.

Kb 40cm szintet kellene kezelnie,de az űrtartalom kevés.

Valami ilyen cuccra gondolok.

https://www.inshop.hu/h-tronic-wps-100-vizszint-kapcsolo-1114420

tfe_tng Creative Commons License 2024.01.12 0 0 142795

Bár az offtopiccal egyetértek, de jelen (ritka) esetben meg kell védenem a topic ügyeletes einsteinjét, nem ő terelte politikai síkra a beszélgetést, hanem szokás szerint a napelemnepper. 

Előzmény: faxelektro (142793)
Mutual Friend Creative Commons License 2024.01.12 -2 3 142794

Húúúha ...

 

Ez a lipsi meg ballib meg hasonló kártya akkor kerül elő amikor megnemértett balfasz ember annak tudja be az alacsony társadalmi értékelését hogy őt politikai nézetei miatt nyomja el a csorda.

Megsugom, nem ezért van, hanem azert mert mérhetetlenül hülye az illető.

Ilyenkor ugri be a Gáspár Győző, Tóth gabi médiaszemetet előállító faktor akik a politikában vagy a politikai minősitésekkel próbálják magyarázni tehetségtelenségüket.

 

Aki erti a dolgát annak szükségtelen talán nem is PS belecsuszni ebbe a témában.

 

Előzmény: Törölt nick (142786)
faxelektro Creative Commons License 2024.01.12 -1 4 142793

Jobb ha dolgozol becsületesen és nem siránkozól vagy akkor térj át a politikába mert mindig arra tereled a beszélgetéseket ez villanyszerelők fóruma. Köszi

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142788)
kormos* Creative Commons License 2024.01.12 -1 1 142792

A Galileo Galilei azért megszenvedte az inkvizíciót, visszavonta tanait és elkerülte a máglya halált. Élete végéig házi őrizetben volt. Nem éri meg kilógni a csordából...

Előzmény: Jahno (142785)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.12 -3 2 142791

Szerencsére téged nem is akarlak megérteni...  már évek óta.

Mivel az már réges-rég kiderült, hogy nem vagy normális e téren.
Leginkább a mániás téveszme paranoia kórképe, röviden >> "dilinyós" passzol az állapotodra.
Úgyhiszem a magam eszével. 

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142788)
Jahno Creative Commons License 2024.01.12 -1 1 142790

Én ezt véletlenül tudom, azért is írtam.

Előzmény: sylvanus67 (142787)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.12 -5 1 142789

Ennyit mára a villanyszereléssel kapcsolatos tippekről és trükkökről :)

Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.12 -5 2 142788

"Amikor a sok hülyelibsi megmondóember"

 

Ha te libsinek nevezel mindenkit, aki nem tűri a nyakkendős maffia trükkjeit (közpénzek magánzsebekbe átjátszása = nemzet megnyomorítása), az tulajdonképpen dicséret arra a gerinctelenen patkány bandára nézve, akik ellenzéki politikusoknak nevezik magukat (miközben valójában a Fideszt segítik).

(ha elsőre nehéz megérteni ezt a mondatot, olvasd el még egyszer.)

Előzmény: Törölt nick (142786)
sylvanus67 Creative Commons License 2024.01.12 -1 0 142787

A pénzhamisítós balhé a libsik/rubeljobberek/stb. koholmánya volt, ő a pénzverde vezetője volt.

Előzmény: Jahno (142785)
Törölt nick Creative Commons License 2024.01.12 -6 0 142786

Az olyan szép...
Amikor a sok hülyelibsi megmondóember oldalakon át hülyéz-oktat valakit.

Ilyenkor azért mindig szépen látszik ám újra- és újra, hogy
kik is tartoznak a fórumot teleszemetelő valódi hülyék falkájába.

Jahno Creative Commons License 2024.01.12 0 2 142785

Ja, egyetemre jártak és annyira üldözték, hogy Newtont is rögtön ott lett professzor. Bár volt kis pénzhamisítós balhéja, de jól jött ki belőle, dícséretet is kapott párat oszt annyira ment szembe az autópályát, hogy személyesen a királynő ütötte lovaggá. Részvények már nem mentek Neki, csak a bolgók mozgása. Einstenről most sok nem rémlik, de olyan sem, hogy nagyon üldözték volna. Azóta meg eltelt párhónap, nyilván a kocka pék informatikus nagyon ért mindenhez, de egy appot nem programozott demónak, mert nem ér rá. Ez már különbség, Newtonnak nem csak a szája volt nagy, hanem meg is tudtamutatni meg persze kicsit értelmesebb dolgokon gondolkozott és nem másgondolatmenetét csavarta ki hatszor. Távcsöve alapjait meg azóta használjuk, azok a félelmetes dolgok nem alapjaitól kell újraterverzni az egészet. Na, majd ha ezeknek valamekkora töredékééig eljutunk, akkor lehet példálózni.

Előzmény: sylvanus67 (142783)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2024.01.12 -1 1 142784

Bravó!

 

A siker felé vezető út első lépcsőfoka az egészséges önbizalom. Ez kipipálva!

Az út további része elég rögös lesz, mert még sok minden kell hozzá, de meglesz az is majd.

 

 

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142780)
sylvanus67 Creative Commons License 2024.01.12 -1 1 142783

Melyik fórumozó az az Einstein, meg a Newton?

Visszakerestem nem találom.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142780)
tfe_tng Creative Commons License 2024.01.12 -1 4 142782

Borzasztó súlyos önértékelési problémákkal küzdesz elek, de tényleg, ez már klinikai szint. 

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142780)
Jahno Creative Commons License 2024.01.12 -1 3 142781

Einstein, Newton egy lapon. Jóvan,péntök.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142780)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.12 -7 0 142780

"igazán elgondolkodhatnál hogy te mész szembe az autópályán, nem a mindenki más"

 

Einstein, Newton és még több százan is mindenkivel szembe ment az autópályán. Szerencsére.

Előzmény: itya (142779)
itya Creative Commons License 2024.01.11 -1 3 142779

minden fórumban ahol jelen vagy mindenki szemét és offol, csak te vagy a helikopter

 igazán elgondolkodhatnál hogy te mész szembe az autópályán, nem a mindenki más

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142777)
cosomega Creative Commons License 2024.01.11 -1 4 142778

Ha valaki, akkor éppen te vagy az offolás 1002mestere. Mindent elkövetsz, hogy beemelj valamilyen baromságot, amivel teleszarhatod a topikot. Ez a pofátlan gátlástalanságod elbűvölő, a saját mocskos szokásodat másra kened.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142777)
Mekk Elek 1002mester Creative Commons License 2024.01.11 -8 2 142777

"ki tud minél kevesebb információt tartalmazó, gugliból kimásolt, semmire nem használható süket dumát idenyomni"

 

A fórum témájához köze nincs offtopic szemétkdésben te meg az ikertestvéred verhetetlenek vagytok évek óta. 

Előzmény: cosomega (142775)
cosomega Creative Commons License 2024.01.11 -1 1 142776

Látszanak az erek színei, a köpeny színe. Akkor nekem mit javítottál fel?

Előzmény: cosomega (142775)
cosomega Creative Commons License 2024.01.11 -1 4 142775

kecske, itt te okoskodsz egyedül. Nem tudom, min nézed a képet, de nálam az eredetin is látszik, hogy MT vezetékről van szó, nem kellett hozzá a te "feljavíttó" tevékenységed. Mit vársz tőlem: ügyes vagy kecskécske, vagy mit? Dolgozz inkább, vegyél egy normális monitort, ne kelljen ilyesmivel foglalkoznod.

Miről ment a vita? Hogy ki tud minél kevesebb információt tartalmazó, gugliból kimásolt, semmire nem használható süket dumát idenyomni? Megnyerted kecske.

Előzmény: Mekk Elek 1002mester (142772)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!