Ezt a topicot Ida és Vanda a kerékpárbarátok off topicjának szánja. Ahol a versenyek fontos eseményein túl meg vitathatjuk, hogy ki a legjobb pasi, a legcsinosabb hostess, a legjobb mez, a legcsúnyább mez, ki kire hasonlít a hírességek közül, és ki kivel jár, vagy nem jár, sőt ki milyen autón, vagy motoron jár. Egy topic, ahol semmi se off, aminek bármi kicsike köze van az országúti kerékpársporthoz.
A CN-ból én se tudtam elolvasni. A radsport aktivban megjelent szöveg lényege, hogy egy belga újság megvádolta Lefevre-t azzal, hogy őmaga versenyzőkorában, szisztematikusan doppingolt. Az újság egykori és jelenlegi versenyzői köréből tanukat is talált, akk azt állították, hogy a jó Patrick, aki most a profi csapatok szervezetének elnöke, ajzószerekkel etette a tanítványait. A tanuk közül kettő vállalta a nevét is. Egy antwepeni újságnak egy nevének titokban tartását kérő versenyző azt vallotta, hogy a csapatnál drogokat is szednek. Legalábbis az egyik csapattársuk buliján olyan anyagot is kínáltak, amitől két napig pörögtek a srácok, mint a hugyosvödör.
A repülőtéren elkapták a Katarba készülő Tom Boonent, aki azt mondta, hogy ő bízik a mesterében, az egész alaptalan vádaskodás, ami nem eredhet egyik csapattársától sem.
Közben zajlik Johann Musseuw pere is. flandria oroszlánjának a házában még két éve a rendőrség ajzószereket és drogokat talált, jelenleg folyik a büntetőeljárás ellene, a klaasszikusok egykori királya elismerte a bűnösségét.
1. Flandria Oroszlánja nem akart egyedül bűnhődni, és ő borította ki a bilit. 2. Elrond király begorombult és demonstrálni akarta, hogy mi vár azokra, akik hozzányúlnak az imádott csapatához. 3. A kettő együtt.
Igen a Párizs-Nizza hetében csak 3 nap szabit kell kivenni, mert a márc 15-16 az szabad lesz. A 16.-át pedig 10-én szombaton ledolgozzuk. A verseny pedig március 11-18-ig tart.
Nálunk már tervezik a szabadságokat. Én a Párizs-Nizza, a giro utolsó hete, a tdf három hete és a vuelta utolsó hete alatt szeretnék szabadságra menni. remélem befér a tervbe:-)
Ez egyszerűen zseniális. Nem is tudom, tavaly miért nem adtak ilyet a ridereknek, mágis csak meg lehetett volna rendezni vele a kronplatzi szakaszt giron:-)
Több újság is közölte egy baszk magazin nyomán, hogy Beloki, miután becsületét vesztve sehol se kapott szerződést, visszavonul az aktív pályafutástól. A baszk menyétke hangsúlyozta ártatlanságát, elmondta, hogy alaptalnul rágalmazzák, de nincs semmilyen eszköz a kezében, amivel az ártatlanságát bizonyítani tudná. Nagyon sajnálom, hogy így kellett elmúlnia ebből a sportágból, amely sportág iránti szenvedélyem vele kezdődött, amikor egyetlen pillanat alatt beleszerettem a pireneusok hágóin feltűnő mókás kis menyét képébe.
Ez volt róla a kedvenc képem, azt hiszem ez a legbelokisabb Beloki kép, amit láttam. Hát nem huncut, aki belé nem szeret?
Egy biztos az Auszik nagyon felvilágosultak. Mert hogy néz ki, hogy mindenütt csak podium girlök, boy meg egy darab se? De most itt egy nagy lépés az emancipáció felé vezető úton:
Hát, ha elgondlom, hogy hét éve Robbie McEwant letartóztatták, mert kexuálisan zaklatott egy szállodai alkalmazottat... Azóta sokat változtak az auszi hölgyek erény dolgában:-)
Lefordítottam a Marchante interjút a diario pais vascoból. Nagyon kemény dolgokat mondogat a maga csendes módján, előljáróban azonban egy pletyka. HOgy stilszerű legyek" Gente". Szóval JAG a télen elvette a szép francia barátnőjét, Cindyt, és Dominikára vitte nászútra. JAG úgy látszik régimódi fiú, előbb a nősülés, utána a gyerek.
Üdv minden kerékpár rajongónak! Van egy számítógépes játék, amit már nyáron is említettem a Pro Cycling Manager 2006.
Sajnos nyáron nagyon bonyodalmas volt a működésre bírása, de azóta ez már megváltozott, akit érdekelne a dolog küldjön mailt és megbeszéljük a részleteket!
Azért is lenne fontos, hogy többen elkezdjetek vele játszani, mert indítunk egy online bajnokságot, amihez kellenne minnél több ember, kerékpár rajongó!