Innentől bármely dehonesztáló, vagy annak szánt kifejezés, vagy utalás politikusok vagy rokonaik szexuális preferenciájára: 1 hét - 1 hónap - végleges tiltás a topikból.
Ugyanez fórumozóval kapcsolatban: 1 hét - 1 hónap - végleges aktuálpolitika tiltás, indokolt esetben root tiltás.
Engles, kedves!
Végre, hogy itt vagy, már úgy hiányoztál!
Persze, hogy tiszta. Tiszta ügy, hogy lesz kire kenni! Mondjuk államtitkár helyett az egész pártot fogja leváltani Főpolgár, ha valami baj lesz az adott tárcánál.
Ma a FIDESZ arról a meghirdetett elvéről mondott le, hogy adott tárcánál a miniszter és a politikai államtitkár egy pártból kerüljön ki. Mert csak így lett volna tiszta a felelősségmegosztás. És most már nem tiszta?
Én Viktortól (nem ma) életem legnagyobb politikai csalódását kaptam. 1989-90-ben életemben először (és utoljára) érdekelt olyan szinten a politika, hogy pártrendezvényekre jártam. Mondanom sem kell, hogy a Fideszért rajongtam. Remek társaság volt, fiatalok, okosak, lazák, természetesek. Klassz volt. A kiábrándulás keserü fokozatait hadd ne meséljem el. Orbán Viktor úr a legnagyobb csalódás. Azért még így is azt hiszem, vagy inkább remélem) nem lesz rossz ME.)
Ma pedig Simicska Székház Lajost kaptam APEH elnöknek. Ez elkeserítő. Még az MSZP sem merte pozícióba tenni Mátét vagy Boldvait. Ha ez a tiszta polgári kezek kormánya, akkor minden mindegy. Hiába van Urbán, Chikán, Hámori, ha Pintérrel és Simicskával arcul csapják a választót. A belem kifordul. ))):
Szerintem várjuk meg, hogy mit tesznek! Hiszen eddíg még nem is tehettek semmit, hiszen még meg sem alakult az új kormány.
Én utálom Torgyánt, mert csak löki a süket dumáját és nincs mögötte semmi.
Nem is támogattam az Orbán-Lezsák-Torgyán vonalat, mert nem szimpi a dolog, de mostmár kíváncsi vagyok, hogy mit fognak alkotni. Itt a nagy lehetoség, most mutassák meg. Örülni fogok, ha már csak a FIDESZ-MPP programjának legalább a harmadát meg tudná valósítani. Bár, Viki bá' már a választások éjszakáján kicsi árnyaltabban fogalmazott a gazdasági növekedést illetoen, mint a kampány idoszakában...
Kíváncsi vagyok a család támogató intézkedéseikre!
mogorva!
nekem pont az volt szimpatikus OV-ban azon a felvetelen, ami neked nem...
Abban az idoben (jobban) szerettem a fideszt, mert (nekem ugy tunt) magukat adjak. Fiatalos elan, szokimondas, egyertelmu iranyvonal.
Mara egyetlen tulajdonsaguk marad: a regi rendszer gyulolete. De ez pedig 8 evvel a rendszervaltas utan mar szvsz keves.
Oda a fiatalos lendulet, kitartas, bejottek a politikusi stiklik, megalkuvasok, "felsoruhazatot valtottak".Kar.
Azert remelem maradt bennuk meg a regi fideszbol is.
Megnéztem videóról a valamelyik este a TV2-n (asszem) levetített Fekete Doboz felvételt a 10enévvel ezelőtti megemlékezésről.
A mi Viktorunk amint észlelte a kamerát mindenkit félrelökve rontott a felolvasó szóbokhoz és karolt belé. Biztosan testével akarta védeni a szónokot. Vagy mi? :(((
Szánalmasnak tünt...
Isten tudja. En jobban szerettem a Nepszabadsag es a Magyar Hirlap kormanyat a Magyar Nemzetenel.
De: Eloszor varjuk meg mit csinalnak. (Es mit nem) Amugy Urban miniszterjelolt ur nem tunik rossznak. (Nem veletlen, hogy csak kampany utan vettek elo:-))
Ma Hámori Józsefet kaptam kultuszminiszternek. Ismerem még pécsi rektor korából. Neki tényleg örülhetünk, felkészült, régi vágású úriember. Majdnem Nobel-díjas lett. Rulez.
GregTom: a turelmetlenseg szamonkerese jogos az elotted szoloktol, de talan Te is egy kisse elhamarkodottan "ordibaltal" a tobbiek bunkosagarol :-(((
A szkeptikus tozsdecapak pedig jobb lenne ha mast is eszrevennenek a tozsdeindexen kivul. Elore bocsatva, hogy en szocialliberalis erzelmu-beallitottsagu vagyok, azert en kaptam kellemes meglepeteseket is az uj kormanytol (gondolok elsosorban a gazdasagi miniszterek szemelyere - Urban rulez). Szoval fel a fejjel, elsulhet ez a kormanyvaltas jol is, no meg 4 ev ellenzeki let nem art a ket volt kormanyzo partnak sem...
Nem vagyok egy politikai szakember, de ki szavazta meg Őket?
Hát nem a Törzsasztal az bizti.
Én nem kaptam tőle egyébként semmit, de azt sem érdemlem meg!
Te büszkén vállalod Torgyán Józsefet, mint a Vidékfejlesztési Csúcsminisztérium miniszterét???
Hát, Te tudod...
Csak egy kis kiegészítés: az előző kormány is a Magyar Nemzeté volt, ugyanúgy, mint a mostani. Tudod, a választások eredménye a választók többségének akaratát fejezi ki...
Én tegnap derülésre való okot kaptam, ha nem is közvetlenül Orbán Viktortól: az alakuló Országgyűlés korelnöke a 88 éves fiataldemokrata Varga László volt...
GregTom!
Fáraggyá lécci át a bemutatkozós topikba (és tedd meg a 3madik hozzászóllásodat es), mert itten ugyan má sikerült bemutatkoznod, de asztat ottan szokás kezdeni. Kösz.
GregTom!
Örülök, hogy neked már van kormányod! Tényleg, de azért jó lenne, ha az országnak is lenne! A MAGYARSÁG nem jelent semmiféle szakmai szintet. Attól hogy valaki magyar attól még lehet nagyon okos és tökhülye is.
Ma még semmit.
Tegnap gutaütést.
A Kisgizdák meg tárcanélküli minisztériumot, amolyan: nesze semmi, fogd meg jól-t. Szegény Boros Imre fogja koordinálni a PHARE pénzeket. Csak azt felejtették el neki megmondani, hogy
1. Ezeket a pénzeket csak - kemény feltételek melletti - pályázatokon lehet szerezni.
2. Brüsszelben bírálják.
3. Pántlikázva érkezik, annak, aki a projektet beküldte.
4. Elszámolási kötelezettség van, de nem ám magyr módra.
Tehát: Boros úr max. figyelheti a pályázatok menését és a pénzek érkezését - amúgy távolról. Nem mondom komoly poszt!
Én minden nap azt kapom tőlük, hogy láthatom, hogy végre egy olyan csapat van összeállóban, amelyet büszkén vállalhatok, igen, ez az én kormányom, ez a Magyar Nemzet Kormánya. (Nem úgy, mint az előző 4 évben.)
Hozzászólásom off-topic része (enyhén felháborodott állapotban): már bocsánatot kérek az előttem szólóktól, de ISZONYATOSAN BUNKÓ EMBEREK VAGYTOK!!! Még nem csinált semmit a Fidesz-MDF-Kisgazda kormány, mert még nem is csinálhatott semmit. Tudniillik még nincsen ilyen kormány. De igazán gyorsan haladtak a koalíciós tárgyalások. Ráadásul meg sem várják a kormány fölállását, és már elkezdik a 40 pont megvalósítását. Ezenkívül ők nem azt mondták, hogy nem kérnek 100 napot, hanem azt, hogy tudják, hiába is kérnének, úgysem kapnak. (De úgy látszik, ti ennyi különbséget sem tudtok felfogni.)
Valószínűleg 4 évvel ezelőtt nem írtatok ilyen hozzászólásokat. Miért, akkor gyorsabban felállt a kormány? Nem gondoljátok, hogy kicsit eleve elfogultak vagytok, és nem is a valódi történések alapján itélkeztetek? (OK, én meg a másik irányban vagyok elfogult, de ha kritizáltam is az előző kormányt, akkor sem ilyen bunkó módon, ahogyan ti most azt, amelyik még nem is létezik.)
Hogy érted, hogy nem csinálnak semmit hetek óta. Ha jól láttam Göncz Papa tegnap bízta meg a Viktort, hogy alakítson kormányt. Bármannyire is nem látszott, egészen tegnapig a Gyula vitéz volt a miniszterelnök. Tehát ha valaki "nem csinált semmit hetek óta az csak ő lehetett. Nem jól látom ???
Én Szabójánoshadügyért kaptam Torgyán Viktortól, aki barterben fogja venni a NATO-hadfelszerelést. Mondjuk, tokaji aszúért F16-ost. Kedves tőzsdecápa törzstársak, ez brókerszempontból jó nekünk?