Most voltunk olajcserén a Traficunkal (F9Q760) és a szerelő gyerek kicsit alánézett, egy olyan dologra lett figyelmes, hogy a turbó levegő szivó cső meg van repedezve valami hajlatba. Azt mondta a srác ezt ki kell cserélni, nehogy farslevegőt szívjon a turbó. A segítségeteket/véleményeteket szeretném kérni a dologgal kapcsolatban, hogy milyen irányba induljak el a cső után... hol érdemes rákeresni, kit érdemes felhívni. Esetleg nincs-e valamelyikőtöknek elfekvőben ilyen.. Tudom, a legegyszerűbb bemenni a Rönóékhoz, de ha meg lehet oldani másképp is akkor nem feltétlen hagynék ott egy vagyon. A segítséget és az építő jellegű hozzászólást előre is köszönöm.
Sajnos a kilométeróra tekergetés az nálunk aféle nemzeti sport. De az új jogszabályok értelmében már büntetendő is. Csak mivel ez a jogszabály még új, mostantól lesznek rögzitve Km-óra állások minden hivatalos aktusnál (pl: adásvétel), ezért csak a jövőben lesz ellenőrizhető a kocsik futástörténete, úgyhogy ezzel most én nem vagyok kisegítve.
Egyébként az a gond, hogy a tekergetés hitelt érdemlő bizonyítása elég költéges, hosszadalmas és időigényes (igazságügyi szakértő, bíróság stb).
Azért az 5/6 személyes verziót néztem, mert ez lenne a családi vagen is, és négyen vagyunk a családban. Sajnos a piszkos anyagiak szűkösek ahhoz, hogy két autóra fizessünk kötelezőt, súlyadót stb. (Válság van !!!) Gondolkodtunk a két autós verzióban, de költségek miatt elvetettük. A hátsóüléssort már több esetben néztem, sajnos tényleg nem a kényelem magasfoka, de az egyik Nyíregyházi kereskedésben láttam egy olyan megoldást, hogy a hátfal benne maradt, és az ülések helyére, némi zártszelvény felhasználásával beszerkesztettek 3db Opel személygépkocsi elsőülést. Úgy, hogy az összes állíthatósága megmaradt és külön-külön állítható volt mindhárom ülés. Ez a megoldás tetszett nekem és ha végképpen nem fogjuk tudni elviselni a kényelmetlen üléseket, akkor pártízezer beinvesztálásával átalakítom. (Otthon, szervíz igénybevétele nélkül, némi szabadidő rááldozásával.) Az autó a feleségem vállalkozása miatt kell, az Áfa pedig ezzel jár. A 9 személyest csak az Áfa miatt vetettük el, pedig az nekem is nagyon tetszik. Tudom, hogy a menetlevél vezetés plusz macera, de sajnos ezt be kell vállalni. Előző munkahelyemen többször közlekedtem menetleveles autóval és semmit sem utáltam jobban, mint a menetlevél tartalmának visszafelé történő kitalálását, amikor az előttem vezető kolega napokig egy sort sem írt bele.
Egyébként tudomásom szerint, az 5/6 személyes is teherautó, ha úgy van levizsgáztatva.
Smanno-nak köszönöm a tippet, a jövőhéten lesznek konkrét adataim, rendszám alvázszám és utánanézek a megadott oldalon.
Én vásárlást megelőzően az okmányirodában és renault servizbe érdeklödtem. Idén vizsgáztatni kellet az autót. Mikor kérdezi a vizsgáztató a km óra állást kiderűlt ,hogy előző vizsgán 44 000 tőbb volt az orába. Igy a 244 minimum 320 km Ha kétségeid vanna afelöl ,hogy volt e törve az autó akkor erdemes lehet a voltetorve.hu oldalon kicsit nézelödni. Ezt az oldalt mikor én vásároltam az autót nem ismertem, és azt sem tudtam ,hogy vizsgán fényképezik a km órát.
Bár én utólag sem törödnék sokat az óra állásával./ugyse annyi van benne mint óra szerint/
Egy forumon olvastam ,hogy ha utolag kiderül a kilométeróra tekergetés jó eséjjel lehet a vételárbol visszakérni. Ha valakinek van ezen a téren tapasztalata ,ne tartsa vissza:)
- a hátsó üléssor eléggé meredek, utazni ott nem igazán kényelmes és a lábtér se elegendő. Gyerekek jól elvannak, de felnőttnek hosszú távon eléggé strapás
- ÁFA törvény is eléggé macerás az 5(6) személyes teherautóknál
"Személygépkocsinak minősül továbbá az a vegyes használatú, 2500 kg-ot meg nem haladó megengedett együttes tömegű, olyan gépjármű (nagy rakodóterű személygépkocsi), amelynek rakodótere gyárilag kialakítva kettőnél több utas szállítására alkalmas, de kézzel egyszerűen oldható ülésrögzítése révén a felhasználás szerinti terhek szállítására bármikor átalakítható a válaszfal mögötti rakodótér, ideértve azt az esetet is, ha az ülés eltávolítására visszafordíthatatlan műszaki átalakítással került sor."
- Ha nem tudod visszaigényelni az ÁFA-t akkor inkább vegyél kisbuszt, mert abban nincs ennyi kötöttség, nem kell menetlevél, az üléseket úgy variálod ahogy akarod, az ülések sokkal kényelmesebbek, ha összejön a család/haverok, akkor 9 személlyel is tudsz menni.
- ha cégben az ÁFA-t vissza tudod igényelni, de nem szükséges, hogy 3 embernél több üljön benne, akkor pedig vegyél 3 személyes dobozost, mert nincs az ÁFA probléma, mert azt teherautónak elismerik, és még a rövid változatnál is sokkal jobban pakolható a raktér.
Jé ez majdnem úgy néz ki mint az enyém, csak az enyémen kicsit több a festék (a műanyagok le vannak fújva), 1-el kevesebb légzsák van benne és ködlámpát is raktak bele.
Amúgy a belseje, viselkedése teljesen személyautós, igaz a hosszított kivitel miatt a parkolóházak nem a kedvencei.
A hátsó rész jól pakolható 2m-es cuccokig. Ha nagyon kell a hely ideiglenesen, a hátsó műanyag 6db csavar kicsavarása után előre tolható, nyerve kb 40cm-t.
De a lényeg.
172 000-el vettem, szervízkönyvvel amiből és állapotból talán hihető a km.
De a váltót javítani kellett, mert hangos volt az 5. 6. Most van egy kis kopogás valamelyik futómű elemben (talán kerékcsapágy, szilent)
A renaultban akkor fognak infót adni, hogy ha viszed a forgalmit (a volvónál telefonon is adtak alvázszám után)
Keresd meg itt a fúrumon Vargamunkát (elérhetősége ott van az adatlapján) és "béreld" fel, hogy menjen el veled átnézni a gépet. Látott már pár autót, hogy az alap dolgokat kiszűrje.
("Zsolti" továbbra sem folyik a vizem úgyhogy ez jólett, ráadásul a fagyálózást is megúsztam hisz itt a tavasz:-))
Apropó: Aki esetleg nyárigumit szeretne nézzen el Gödöllőre. Tavaly télen vettem 195/65R16 C áfa nélkül 25 ért darabját vatta újan. (Barum snovanis 2011 es)
Akkor azt mondta a gumis, hogy tavasszal is lesz ilyen áron ebben a méretben michelin aghilis 25E ft/db nyári!
Ha vkit érdekel tudok telefonszámot!
Én az idén kihagyom a nyárit majd 2 év múlva megint télit veszek. :(
Holnap F1 albert park úgy hogy tényleg itt a tavasz!
Azt én is tapasztaltam sajnos, hogy a 2002-es évjáratuban is 150e Km van, ugyanúgy, mint a 2010-esekben. De a régebbi évjáratokhoz általában nincs szervízkönyv, vagy ha van akkor az utolsó pecsét a vásárlás után 1évvel került bele kb. 30e Km-nél.
Sajnos ilyen a magyar autópiac. Sértődés ne essék, természetesen vannak tisztességes eladók és kereskedők is. Ha sikerül a vásárlás, akkor megpróbálom veletek megosztani a tapasztalatokat. Remélem, hogy pozitívak lesznek. A későbbiekben pedig megosztom a használat tapasztalatait, mert több oldalon olvastam róla hideget meleget és nekem ez a csapat tűnik a leginkább hitelesnek.
Nagyon egyszerű. Kérdezd le, h valóban rönóéknál szervízelték-e, ha igen akkor vedd meg. Az ég világon semmi baja nem lehet - fékbetét-tárcsán kívül - ez a fajta 3-400-at elmegy szó nélkül (kivéve kinyomócsapágy) :D
Teljesen tájékozatlan vagyok mindkét tipusban, azonkívül, hogy már jónéhányat megnéztem, konkrét ismereteim nincsennek ezekről az autókról, csak annyit tudok amit az interneten összeböngésztem, meg ezen a fórumon. Ezért szeretnék tőletek némi információt kérni, mert úgy látom, hogy ti mindannyian ezeket a tipusokat használjátok.
Mi az amit meg kell nézni, hallgatni, mire kell figyelni a kipróbálás során.
A kereskdő minden szépet és jót állít róla, nem vonom kétségbe szavahihetőségét, de felkészülten szeretnék vásárolni menni, mert eddig amiket láttam, azoknál a valóság borzasztóan messze volt, a telefonon elmondottaktól és a fényképeken látottaktól.
Például nem tudom, hogy ez a tipus vezérműszijas vagy láncos. A kereskedő sem tudja. Állítólag vezetett szervízkönyves és leinformálhazó, Renault szervízben.
Kérem, hogy ha tudtok segítsetek nekem, előreis nagyon köszönöm. HELP ME !
Egy viszonylag új 2.0 DCI -s Traficot (2010-es ) vettem (tesztautó volt) egy hónapja és észrevettem, hogy kis olajfolt van alatta. A szervízben orvosolták a problémát, a váltóolaj leeresztő csavar volt kicsit kilazulva. Én aggódtam, hogy túl sok olaj "ment el", de a márkaszervízben többen is azt mondták, hogy ez nem gond még van elég. Szerintetek mit csináljak? Hogy tudom ellenőrizni, hogy tényleg elég a váltóban az olaj? Mi van ha túl kevés az olaj benne? Hogy veszem észre? Aggódok, hogy valami "súlyos" következménye lehet.