Talán így kevésbé veszekedős - de ha gondoljátok, akár össze is lehetne vonni a két témát.
10tában vagyok azzal, hogy a választásokig nehéz lehántani a kampányt, a kampányolást - de talán próbáljuk meg. Ugyanis:Azt hiszem, hogy mindkét tábornak a mostanihoz közeli állapot felel meg leginkább. A kormány tükközéssel, ppp-vel, zárolásokkal fenn szándéxik tartani a hitet, hogy nincs válság, a dolgok kézben tarthatóak, stb. Az ellenzék meg rámutatat, hogy milyen tehetetlen a kormány a költségvetéssel, stb, stb...
Mivel a NFT 2.-ről nagyjából nincs vita, s abban ugye kiemelt az államigazgatás, EÜ, stb: a választások UTÁN lehet hivatkozni az arra való felkészülésre, vagyis az érdemibb változtatást meg lehet indokolni. (Fidesz győzelem esetén még az első borítékot is ki lehet bontani...:-). Feltételezve, s remélve, hogy a kv bedőlését senki sem óhajtaja, azt se nagyon akarhatják kimondani, hogy nagy a baj - mert akkor jöhet a megszorítási csomaggal való, másik oldali "riogatás".
Ez nem annyira politológia mint gazdaság. Pl. az hogy eladom az állami vagyont az utolsó szögig nem kimondottan baloldali gazdaságpolitika, hanem kimondottan liberális. A baloldal ha hozzányúl az állami vagyonhoz akkor inkább államosítani szokott. Az osztogatás már valóban baloldali cselekedet, az adócsökkentés pedig liberális. A kettõ kombinációja pedig toxikus. Na ez volt az elmúlt 4 év története, itt tartunk ma. Amit szvsz nem lett volna szabad felvállalni az a 13. havi nyugdíj, autópálya építést sem lett volna szabad erõn felül bevállalnunk. Egyébként szvsz ez az egész közlekedéspolitika sem lesz túl szerencsés: ebben a helyzetben amikor az olaj egyre drágul és nagy valószínûséggel tovább fog drágulni talán szerencsésebb dolog lett volna vasútra költeni (sok-sok EU-s támogatással) mint autópályára.
Ebbe azért az is belejátszhat hogy nálunk nem nagyon vannak kisközösségek. A másik tényezõ hogy a magát baloldalnak nevezõ alakulat valójában 100%-ban liberális, a baloldalhoz nem sok köze van, csak egy rakás nosztalgiaszavazó. Ezért próbálja a jobboldal a baloldalon keletkezett ûrt is betölteni.
Valahogy úgy lehetne szétválogatni a politikai oldalakat gazdpol alapon, hogy a szoci ideológia az állami-országos újraelosztás, a liberális a teljesen elbontott kapcsolati háló, és egyéni felelősség, a jobboldal meg pont a helyi kisközösségek szolidaritására épül... (persze EZ a jobboldal nem azt csinálja)...
Ha a gazdpol ott kezdődik hogy kit támogatsz, már el is csúsztál a dologgal...Gazdasápolitikát nem csak támogatásokkal lehet csinálni.
Az irgalmatlan mennyiségû tõkét a lakosság felhalmozása aligha fogja pótolni. Persze az eladósítás sem lehet cél - de elkerülni sem egyszerû. Pláne úgy hogy a bankok finoman szólva elég jó érdekérvényesítõ képességgel rendelkeznek a kormánnyal szemben. Az MSZP/SZDSZ-szel kapcsolatban szerintem is igazad van, ez a szövetség fából vaskarika, ennek szép példája a Megyó-Fletó kormány tevékenysége, akiknek sikerült valami bravúros módon összhangba hozni a lerohadt újraelosztást a magas adóteherrel.
Napjainkban például a neoliberélis gazdaságpolitika neokonzervatív politikával jár együtt. Thatchernél kőkonzervatív politika társult hozzá, meggyőződésem, hogy az öreglány most neokonzervatív lenne.
Én a magam részéről úgy gondolom, hogy az egyéni felelősségvállalásra építő liberális politika, és a közösségi szolidaritásra építő baloldali-szociáldemokrata gazdaságpolitika nem egyeztethető össze. Lényegében épp elentétes eszközökkel akar hatni. A szociális politika jövedelemtranszferekkel próbálja szintentartani a leszakadó rétegeket, míg a liberális politika pont a transzferek megvonásával noszogatja őket a felzárkózásra. Ezt két politikát nem lehet egyesíteni, ha mégis abból egy se íze se bűze hatástalan egyveleg lesz - ezt látjuk Magyarországon az MSZP-SZDSZ páros előadásában.
Mindkettő működhet külön külön országokban teljesen jól, de kombinálni nem lehet őket. Svédországban, és pl. Dániában teljesen jól működik a szociális újraelosztásra épülő rendszer, ott nagyon magas a foglalkoztatottság, megvannak azok a módszerek, amikkel munkavállalásra tudják ösztönözni az embereket a jövedelemtranszferek ellenére. Nálunk ez nem működik. Magyarország egyelőre nem jutott el odáig hogy az emberek többsége egyáltalán saját magáért felelősséget vállaljon, ezért aztán nem várható el tőle a közösségi felelősségvállalás sem...
A másik a fejlődési fázis. Be kéne látni, hogy Magyarország egy felzárkózó gazdaság, ahonnan irgalmatlan mennyiségű tőke hiányzik.Ez a tőkehiány egyfelől megtestesül a nyugdíjrendszer által cipelt implicit adósságban, az államadósságban, az állam saját tőkehiányában, és a lakosság eladósodásában. Ilyen fejlődési fázisban nem arra kellene motiválni a lakosságot, hogy nyakló nélkül adósodjon el, hanem arra hogy takrítson meg. Márpedig a szociális biztonság épp az előbbire motiválja az embereket. A szociális közös-kalap rendszer a magas adóival nemcsak feleslegessé teszi a megtakarítást, hanem lehetlenné is.
A neoliberális gazdaságpolitikában nincs szó semmiféle szegénység elleni küzdelemről. Laissez-faire, oszt jó napot! Aki nem talál munkát vagy nem tud abból megélni, az előbb-utóbb szembe találja magát az igazságszolgáltatással. Ezért van az Egyesült Államokban mind relatíve, mind abszolúte sok börtönlakó/börtönviselt ember.
Egy fontos eleme viszont eszembe jutott a liberális gazdaságpolitikának, ami a szociális intézkedésekre vonatkozik: nem szeretik a különböző fogyasztói árkiegészítéseket, bonyolult, egyéni fogyasztási kvótákon, családméreten, meg ki tudja min alapuló torz árstruktúrákat. Az árak legyenek piaciak, a valóban rászoruló csoportokon nem ezzel az eszközzel kell segíteni.
Elvben ez tetszik, de persze a gyakorlatban ez sem mindig valósítható meg.
Az adócsökkentés valóban fontos eleme a supply-side economics-nak, a közszolgáltatásokra fordítandó források csökkentése elvileg nem, az csak következménye lehet a csökkenő állami bevételeknek. De a szegénység elleni küzdelem még mindig nem erről szól.
A neoliberális kínálati gazdaságpolitika arról szól, amit Bush csinál és amit Reagan elnök, Thatcher asszony és Dzurinda csináltak: adócsökkentés, transzferek megnyirbálása, állami szolgáltatások megkurtítása. Aki meg visszapofázik, annak odavágunk - főleg az utóbbi kettő esetében, a hadsereget is bevetették.
Ez igaz, valójában ezek a témák mind elő is szoktak fordulni a szociális szférában alkalmazandó politikákról szóló vitákban az uniós tagállamokban (viszonylag magas szakmai színvonalon, ami nem tévesztendő össze a nálunk bevett gyakorlattal).
Ezzel van összhangban az is, hogy az unió irányvonala szerint elsősorban a szegénység elleni küzdelem a prioritás. Tehát valójában nem a bejelentetten dolgozni nem akarók eltartása, hacsak nem alkalmas ez az eszköz a szegénység-ellenes célok elérésére (egyes csoportoknál, bizonyos ideig...?).
Én továbbra is úgy látom, hogy ez két külön terület.
A szegénység elleni küzdelem munkahelyteremtésről, jobb oktatásról-képzésről, jobb humán infrastruktúráról, a szegregáció és diszkrimináció elleni harcról, a foglalkoztathatóság egyéb feltételeinek megteremtéséről szól.
Hogy erre pontosan mennyi forrásra van szükség? Mondjuk annyira, amennyit egy versenyképes adószínvonal mellett elő lehet teremteni, persze a felesleges kiadások visszafogása mellett (digitális fényképezőgépek támogatása, pl.).
Azért európában (is) elég komoly gond hogy inkább elmeg a polgár munkanélkülinek vagy segélyezettnek mint hogy ugyanannyiért dolgozzon. Persze az ottani szociális rendszer meg az itteni az nagy kettõ - de a polgár lehetõségei is.
Szerintem nem, a szegénység elleni küzdelem (beleértve a transzfereket, de a szociális indíttatású munkahelyteremtést, egészségmegőrző programokat is) közösségi prioritás, és minden EU-s tagállamban valamilyen szinten komolyan veszik. Kivéve nálunk, a közép-kelet-európai szemétdombon.
A kelet-közép európai szemétdombon tudtommal csak Szlovákia és Lengyelország nem vette komolyan, csak ott próbálkoztak meg a neoliberális recepttel. Lengyelországban (hagyományosan) nem tudott stabil kormány alakulni, Szlovákiában pedig a szemünk láttára fut ki nemzetiszocialista színezetű kormány megalakításába az egész.
A liberális gazdaságpolitika inkább a versenyről, szabad vállalkozásról szól - a szegénység elleni küzdelem más terület, nincs elentétben a kettő.
Elég nagy ellentétben van, mivel a szegénység elleni küzdelem adókból folyik mindenhol a világban, az adózás mértékének szintje pedig meglehetősen meghatározza a szabad vállalkozást. A kínálati gazdaságpolitika nem a szociális alkotóelemeiről híres.
Szerintem nem, a szegénység elleni küzdelem (beleértve a transzfereket, de a szociális indíttatású munkahelyteremtést, egészségmegőrző programokat is) közösségi prioritás, és minden EU-s tagállamban valamilyen szinten komolyan veszik. Kivéve nálunk, a közép-kelet-európai szemétdombon. A liberális gazdaságpolitika inkább a versenyről, szabad vállalkozásról szól - a szegénység elleni küzdelem más terület, nincs elentétben a kettő. Talán szociális segélyek a munkavállalási hajlandóságra gyakorolt hatása az egyetlen fontos ütközési pont. De szerintem ez is kezelhető.
Fontos, hogy a csapásirányokban legyen több-kevésbé politikai és társadalmi konszenzus. A konkrét fejlesztési szükségletek megalapozásához meg hát sajnos sok jó minőségű tanulmányra és munkára lenne szükség. Az apparátus erre nem alkalmas, sajnos jobbára az egyetemi és tanácsadói szféra sem. Lehet, hogy meg kellene fizetni néhány tapasztalt külföldit, hogy tanítson meg minket a stratégiai tervezésre és a programozásra.
