Magyarország több régiójában nettó 3,9 milliárd forintos útfelújítást indít el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. összesen mintegy 50 kilométernyi utat érintően
Nem tudom, mennyi igaz belőle de ez nagy kib...tolás, ha igaz.
"Mivel az 1201-es közútnak ezen szakaszán nem lehet kamionnal megfordulni, a sofőrnek 4,2 km-t kell tolatnia a következő megfordulásra alkalmas helyig,"
Ez, és a túloldali lehajtó akkor épült, amikor az M7 betonpályáját aszfaltra cserélték. A célja annyi volt, hogy az aszfaltot szállító nyergesek vissza tudjanak fordulni Martonvásár felé. Csak aztán úgymaraddt.
" 2018 végén a Magyar Közút még csak az országos hálózat 11,6 százalékát sorolta a jó és 50,6 százalékát a rossz kategóriába, 2019 és 2020 fordulóján azonban már 20,1 százalék volt jó és 42,3 százalék rossz."
Nem kell hogy mindenben egyetétsünk és ez az amiben nem fogunk.
Egyrészt szlovákia még Mo.-nál is vízfejűbb aminek a fővárosa Pozsony.
Az oda tartó áruforgalom Rajka helyett akkor sem használná a Komáromi hidat ha az 2x2 sávon
épülne de azt is írhatnám hogy sehogy.
A térképes ábráid pedig éppen azt igazolja amit írtam vagyis a komáromi híd a nagyszombati PSA
vagy a nyitrai Jaguár gyárat hozza közelebb, bár a nagyszombatinál már rezeg a léc.
Ugyanis létezik egy olyan változat is ami Győrt az új 813-as győri "Keleti elkerülőn" kerüli meg.
Főleg ha azt veszem figyelembe hogy Dunaszerdahely (tudod DAC meg minden...)bizony Győrhöz kötődik nem pedig Komáromhoz. Nem véletlen hogy amokor miniszterelnökünk 2017-ben Győrben járt akkor az ő javaslatára került a győri Modern Városok program csomagba a Győr-Vámosszabadi 14-es főút 2x2 sávosítása új 2x2 sávos Duna híddal Vámosszabadinál.
Ezért dühített engem nagyon a 20 tonnásra korlátozott soproni határátkelő, ami miatt lehet/ett kerülni Kópháza fele /+40 km/, a bősárkányi tiltás ami jóideje állandósult éjszakai korlátozásból egész napossá /+18 km/, vagy akár Tokaj esete. Egy tollvonással megszületnek az ilyen rendelkezések, a helyiek nyilván tapsikolnak, a többi ember pedig a fejét fogja, hogy ”Ember, valami épeszű elkerülőt inkább, esetleg?!”
Az M0 kérdését sose értettem. 10 éve is már arról volt szó, hogy kamiont be se engednek rá, kizárólag személykocsit (meg motort, furgont stb.). Úgy tűnik, ez az alapvetés azóta elfelejtődött.
Amúgy, ha már, csak felvetném, a gépkocsigyártók vért vizelnek, hogy megfeleljenek a folyamatosan szigorodó környezetvédelmi normáknak. Mindeközben oly könnyedén megy a dobálózás a kamionok által megtett (megteendő) plusz 20 kilométerekről, mintha az sehova se számítana. Pedig az plusz 20 kilométernyi gázolaj, akárhogy is nézem.
”Egyébként - régebbi tapasztalatom alapján - ma is megy arra tranzit, 81-es és 62-es út pl. a szerbeknek lehet értelmes választási lehetőség. Persze úgy, hogy megveszik odakint a használt német prémiumautókat, aztán tolják neki.”
Ez így van, és a kaposvári, pécsi, bonyhádi, bajai, szekszárdi, dunaújvárosi, fehérvári kamionosok is ha Nyugatra tartanak, még mindig nagyobb arányban használják Rajkát és Hegyest, mint Komáromot fogják. Oké, csinálják meg a 13-ast tisztességesen. De a 81-es teljesen kerülje el az összes települést amin most áthalad, Mezőörsöt és Pért is beleértve és legyen az az alapértelmezett tranzitútvonal.
Az elektronikus útdíjfizetés korát éljük Magyarországon. Könnyedén lehetne ellenőrizni, vagy pl. a tranzitnak kizárólag a 13-as felé adná a viszonylati jegyet a HU-GO terminál. Akiknek meg van fedélzeti egysége, azok utólag is szankcionálhatók. Ezért nem értettem azt a korábbi cikket, ahol az M0 nyugat miatt jajveszékelt a cikkíró, hogy majd az osztrák-ukrán kamionos tranzitforgalom tönkreteszi a Budai-hegységet.
Ljubljanánál nappal nem is mehetsz a déli körgyűrűn, csak este 22.00-től használhatod reggel hatig.
Nem értem, mi ebben a fillárbaxás, a háromszögnek miért mennék a két befogóján, ha az átfogóján is lehet?
Egyébként - régebbi tapasztalatom alapján - ma is megy arra tranzit, 81-es és 62-es út pl. a szerbeknek lehet értelmes választási lehetőség. Persze úgy, hogy megveszik odakint a használt német prémiumautókat, aztán tolják neki.
Más dolog a felújítás alatti út védelme 7,5 t felett meg a lakott területek védelme.
Ha ott laknék a 7,5 meg 6 meg 5 tonnás teherautóknak se feltétlenül örülnék.
A 13-as egy leendő TEN-T folyosó miatt önagában megállhatja a helyét de a Győr-Kisbér szakaszt nehezen váltja ki. Vagy profi automatizált rendszer kell az ellenőrzésre, és nem tudom, mit kezdenek a célforgalommal.
"több helyszínén feltűnő, hogy nincs összekötve a pihenő a keresztező út felüljárójával, vagy a csomóponttal"
Ez megint csak egy tervezői előre nem látás a sok közül. Ezek az üzemi bejárók, amelyek vagy vannak egy pihenőnél vagy nincsenek, nem csak a Közútnak tesznek jó szolgálatot. Pl. a szatymazi pihenőben lévő kapuhoz, van kulcs a szegedi tűzoltóság járművein is. Egy az autópályán történt havária esetén egyáltalán nem mindegy, hogy a mentésben résztvevő erőknek mekkora kerülőt kell tenni az ellenkező pályatesten lévő baleseti helyszínre, mivel a forgalommal szemben (szigorú kivételektől eltekintve) nem lehet felhajtani.
Még a jelenlegi csomópont és pihenőkiosztás mellett is eltelhet úgy tíz perc, hogy a segítségnyújtásra siető erők már "jártak" a baleseti helyszínnél, de beavatkozni nem tudtak.
”Az M1-M8-as összekötésének megvalósíthatóságát segíti, hogy a 13-as út az M1-es és Kisbér, valamint a 81-es út Kisbér és Székesfehérvár közötti szakaszai jelenleg is településeket elkerülő nyomvonalon haladnak.
Emellett Székesfehérvárnál új csomópont segítségével kell átvezetni a forgalmat az M7-es felett, majd a 63-as úton a leendő M8-as csomópontig. A fenti fejlesztések, mivel a meglévő út bővítéséről van szó, viszonylag kisebb költségből és gyorsabban megvalósíthatók, így utolérhetik az M8-as beruházását, amely új nyomvonalon halad.
A nyertes pályázóknak tanulmánytervet és környezeti hatásvizsgálati dokumentációt kell készítenie, valamint megszerezni a környezetvédelmi engedélyt. Ha minden jól megy 2030 körül már az új úton járhatnak a kamionok.”
Itt érzek némi ellentmondást. :D
Egyébként a felvetésed jogos. Pár évvel ezelőttig a Győr-Kisbér szakasz egy tiltott tranzitút volt a kamionoknak, a 2013-as kamionos navim nem is tervez arra. :)