Helló. Van valakinek ötlete? Jobb tompított nem ég (sima halogén izzó), minden más ég, izzónak semmi baja. A csatlakozósarun ott a 12V de ahogy rádugom az égőre 0V volt lesz.
Sajnos – ismeretem szerint – a szenzorhiba kimérése nem lehetséges. A szenzornál és központi (vezérlő) elektronikánál egyaránt fennállhat a hiba. Megállapításának legegyszerűbb módja, ha a vezérlőegység működő szenzora bemenetéhez csatlakoztatjuk a nem működő szenzort (és fordítva). Ha ott sem üzemel, akkor a szenzor a hibás. Üzem esetén a másik bemenetnél van a hiba.
2020-s évjáratú Cee'd-ben hátsó tolató szenzort cseréltem (tolatásnál nem jelzett és pont az sérült...), viszont csere után is szenzor hibát/tiltást jelez. Volt már ilyen problémája valakinek?
Ha a rendeltetésszerűen történő használat lenne a megoldás, én meg nem jönnék rá, akkor én lennék apuci 15 éves elkényeztetett hülye gyereke. De akkor a kérdést se tudnám megfogalmazni. Szóval nem, nem az a gond, hogy nem tudok benyomni egy gombot.
Sziasztok! Egy 2007-es Cee'd miatt írok. A jelenség, hogy ajtó nyitásra a belsővilágítás nem reagál. A ajtóknál levő kapcsolók jók (visszajelez a műszerfalon), biztosíték jó, izzók jók. Ha csak olvasólámpaként a bal és jobb oldalit kapcsolom, akkor is működik, de ajtónyitásra egyáltalán nem. Kérdés, hogy lehetséges, hogy a panelen lévő középső gomb, amin a nyitott ajtajú autó piktogram van mondta fel a szolgálatot? Ha igen, lehetséges azt külön cserélni? Kiszedtem a panelt, de azt már szét nem szedtem, mivel totál merev kis pöckök fogják össze, ami inkább törik, mintsem enged, ezért nem erőltettem a dolgot. Valamint a kesztyűtartó világítása sem reagál. Van összefüggés a beltérvilágítás kapcsolójával?
Szia. Nekem 2014-es 1.6 crdi van 163000km.ugyan ilyen bajom volt, főleg 1-est nem lehetett váltani de a többi is nehéz volt, lent fogott, nem csúszott ment mint a meszes, a vége kuplung csere, szerkezet, tárcsa, csapágy, azóta semmi baja. Amikor szét lett szedve nem hittem a szememnek úgy el volt kopva mégis ment csak nem lehetett normálisan váltani. Üdv Zoltán.
Ha már kuplung. JD, 1,6 GDI. A kuplungban cirka 30k km van, és most CSAK hideg motornál induláskor dadog, szervízben szóltam, de nem tudták előcsalni - nyilván - mert meleg volt a motor. Namost nekem lett falábam az évek alatt, vagy járt már így más is?
p.s.: 8000 km körül cserélték a nyeles tengely szimmeringet+a tárcsát olajfolyás miatt, ezzel azóta nincs gond.
Bekapcsolt állandó nappali világítás esetén a szembejövők jobban észlelik közeledését nappali fényviszonyok között is. Ez több közlekedési helyzetben is hasznos lehet, például a napfelkelte utáni és a napnyugta előtti rövid időszakokban. Az állandó nappali világítási rendszer lekapcsolja tompított világítását a következő feltételek teljesülése esetén:
1. a fényszóró bekapcsolva,
2. a helyzetjelző világítás bekapcsolva,
3. a motor leállítva.
✽MEGJEGYZÉS:
Ha ki akarja kapcsolni a DRL-t, nyissa ki a vezető oldalon lévő biztosíték panelt és helyezzen be egy tartalék biztosítékot a DRL OFF helyre.”
Én a helyedben most nem vennék felni, csak téli gumit, ugyanolyan méretűt, mint a nyári, főleg, hogy írod, hogy amúgy is kiköltekeztél. Olyan nincs, hogy a felni nem bírj a telet. Ennyi erővel lehet, hogy amit vennél, az sem bírná. Azt csak megjegyzem, hogy az utóbbi 10-15 évben talán ha egyszer volt komolyabb hó (ami persze nem jelenti azt, hogy az előttünk álló télen ne lehetne). Szóval én vennék téli gumit és felrakatnám a jelenlegi felnikre, akkor megúszod a próbálgatást, számolgatást, stb. Ez persze nem biztos, hogy kényelmes, mert ősszel és tavasszal is cserélgetni kell a gumit, ami még pénzbe is került, de legfeljebb egy év múlva veszel majd 4 felnit.
Ez pontosan így van! Csak olyan gyári felnivel adják el az autót, ami bírja a telet is. Utólag beszerzett kétszínű, avagy frontpolírozott felniknél is van ami bírja a sót, de jellemzően a kínálat zöme nem ajánlott télre.
Sziasztok! Grafitos olajadalékkal van valaki fórumtársnak tapasztalata? Mi az előnye, hátránya? Csökkenti az olajfogyasztást? Nem tömíti el az olajszűrőt? A marketing szövegeket ismerem, konkrét tapasztalat érdekelne.
Az autót és nyilván a gyári felnit is éves használatra tervezték, ezért a gyári alufelnik alapból télállók. De. Az alufelniken előforduló különféle festett, csiszolt, mart vagy polírozott felületek is kapnak egy átlátszó lakkréteget, ami védi a teljes felületet. Ha azonban valahol megsérül a lakk, alájuthat a só, és megkezdi látványos „munkáját”.
Nem behozott, magyar az autó, a Di-Fer-nél lett forgalomba helyezve.
Gondoltam, hogy a 15" kockázatos.
Jövő szerdán megy 1 éves szervízre a miskolci KIA szervízbe, megpróbálok ott kis segítséget kérni, hogy ha vannak 15-ös és 16-os felnik akkor próbáljuk már rá.
Illetve nézzük meg konkrétan milyen paraméterek (ET szám) láthatók a felnimen.
Sztem 7Jx17 ET53 lesz rajta.
Annyira kiköltekeztem, hogy nem szeretnék/tudok még téli felni+gumi szettre is horror összeget költeni.
Jófogáson láttam hirdetést Miskolctól nem messze 16-os felnire (6.5Jx16ET50 5x114.3x67.1mm)
Azt hittem a Gold GT-line felszereltség nem befolyásolja a téli felni + gumi választást, azt hittem nincs különbség silver gold vagy gold gt-line között.
Szerintem 205/55 R16 lesz a neked való megoldás. 15"-ban én nem gondolkodnék a helyedben. Nem is biztos, hogy elférne. Tudom, erre megint ugrani fognak, de amikor 2016-ban külföldön vettem, akkor a kereskedő határozottan állította, hogy nem tudnak 15"-osat feltenni rá, csak 16" jöhet szóba. Később itt a fórumon más is vett ugyanolyan 1.6 crdi motorosat és arra meg felment a 15". Arra már nem emlékszem, hogy ő M.o.-n vette vagy szintén külföldön, de érdekes volt a szitu. Már arra is gondoltam, mivel itt nagyobb hegyek vannak, ezért nem ugyanaz a féknyereg, mit a magyarországra szánt daraboknál. Nem tudom. Látszatra a tiédnél sincs nagy hely a 15"ra, ha meg mondjuk osztrák, vagy svájci autó, akkor jó eséllyel nem is fog felmenni rá. Abba már ne is menjünk bele, hogy egyes felnik ugyanabban a méretben, ET számmal nem mennek fel ugyanarra az autóra a perem vagy a küllökiképzés miatt. Nem fogsz örülni ennek, de a tuti a próba....én is csak ezt tudom mondani, ha mégis 15" mellett döntenél.
Nagyon hosszú agyalás + keresgélés, és persze spórolás + "kis" hitel után pár hete lecseréltem a szeretett, 15 éves Honda Jazz-em és egy 2021 évi kia ceed kombi (SW, ahogy mindenhol hivatkoznak rá) GT-line gazdája lettem.
Gyönyörű paripa és remélem ez is hosszú ideig hű és megbízható társa lesz a (közben kibővült) családunknak mint a kis Jazz volt.
Abban kérném szíves segítségeteket, hogy a csodaszép gyári, nyári felnik és gumik helyett ha téli szettet szeretnék rá keresni/venni, akkor milyet tudok?
Jelenleg ugye az eredeti Michelin gumik (225/45/17) vannak rajta a csodaszép gyári felnin, de télre pénztárcakímélő 15"-os vagy 16"-os kerekeket szeretnék.
Csak nem tudom a GT-line típusra egyáltalán ráférne-e/tehető-e pl. 15-ös felni.
Látom, hogy ceed kombik rohangálnak acélfelnin 195/65R15-ös gumikkal, de nem szeretném megszívni, hogy a neten/jófogáson veszek kedvező áron acél vagy alufelnit, aztán kiderül, hogy (pl. a fékrendszer miatt) a GT line típusra nem is jó.
Nem vagyok autós/autógumi szaki, a netet böngészve azt látom, hogy (szinte) minden ceed paraméterei:
Csavarok/anyák száma: 5db (M12 x 1.5)
Osztókör: 5x114.3 mm Középfurat: 67,1 mm
Az ET számot illetően viszont bizonytalan vagyok.
Azt sem tudom az én jelenlegi felnim ET száma mi lehet (talán 53 ?)
Netet böngészve úgy látom, hogy erre a típusra minimum 16-os kereket tudok rakni, vagyis ezt: 205/55R16 6.5Jx16 ET50
Még annyi, hogy a jelenlegi 17-es felni tényleg nagyon szép, de szerintem nem bírná/szeretné a telet, ezért nem Csak gumicserében/téligumiban gondolkodtam.
Kb. 3 hete írtam, hogy indítás után kb. 1 percig egyenetlenül jár az 1.6 CRDI motor. Akos_IKS ajánlott egy adalalékot, egész pontosan egy DPF tisztítót. Amit ajánlott azt már nem forgalmazzák, de megrendeltem ugyanannak a gyártónak (Mannol) egy másik - kb. azonos - termékét. A következő tankolásnál beletöltöttem, most fog kifogyni a tank, és azt kell, hogy mondjam, hogy már érzékelhető a változás, mert a hidegen rángatózás szinte megszűnt, vagy csak néha-néha van egy-egy rántás. Most megyek tankolni, beletöltöm a 2. flakont is (mert kettőt rendeltem). Szóval úgy tűnik ez egy hatékony, jó termék (nem akarom elkiabálni), és nem is drága, mert 2000-2500 Ft között van. Szóval még egyszer köszönöm a javaslatot.
Ezt mindenki maga dönti el a saját aktuális tapasztalatai alapján. Ha nem érzel problémát, valószínűleg semmi szükség adalékra. 2 évig 100-assal jártam, én sem éreztem semmit, nem is adalékoltam. Mióta néhány hónapja már 95-ös van benne (jellemzően OMV, mert az esik útba), alapjáraton remeg, hidegen indítva össze-vissza ugrál a fordulat (olyan, mint ha gázfröccsöket adnék), de csak akkor, ha nem kap adalékot, azzal szépen megy. Szóval mindenki úgy, ahogy jónak gondolja. Lehet, hogy nekem is meg kellene próbálnom egy másik kúton is…
Az már egy másik probléma. A lényeg, hogy a KIA manuál írja, hogy lehetséges a benzinadalék használata. Az, hogy milyen, vagy a márkaszervizben adnak tanácsot vagy terméket (akár a Wynns-t), vagy ezzel foglalkozó kereskedőt kell megkérdezni. Vagy szakműhelyt.
Kár úgy nekiindulni, hogy biztosan át akarnak kúrni.
Izopropil-alkohol egyszerre oldódik vízben és benzinben is. Arra tökéletes, hogy a tankból - ha van benne - a vizet elvigye a hengerekbe, viszont ehhez nem egy kávéskanálnyi mennyiségre van szükség, mint amennyi a jelzett adalékban megtalálható.
Tudni érdemes, hogy egyrészt mindig van víz a tankban, mert a tüzelőanyag távozásával, légköri levegő került a tankba, annak páratartalma pedig lecsapódik (no nem mind, de sok kicsi...). Ez okozhat rozsdásodást a régi típusú (nem műanyag) tankoknál (lásd Kia Ceed), de sokkal gyakoribb, hogy kívülről rohad át a tank.
Másrészt van egy ülepítő az üzemanyagszűrőben, abban megáll a víz (ha valahogy felkapná az AC), majd távozik a szűrőcserekor.
Acetonnak égésjavító hatása volt a hagyományos befecskendezőknél, de komoly adalékolást igényel, hogy hatékony legyen (szintén nem egy kávéskanálnyira van szükség). Ugyanakkor, ha mellémegy, jön le a festék az autóról.
Homeopátiás adalékok, a gazda megnyugszik, most eltapsolt 1-2ezer forintot, ergo biztosan jó az autónak. Mintha 1 tank benzinhez tankolna 2 liter 100-ast és várná a csodát.
Az adalék beszerezhető bármely Kia márkakereskedésben és márkaszervizben, ahol a használatukra vonatkozó tájékoztatást is kapnak.
Na hajrá! Majd kapod a Wynns adalékot, aminek ugyanúgy nincs KIA jóváhagyása, csak "ártani nem használ" alapon bárhol beöntik neked, hiszen van elég haszon rajta.
Soha ne töltsön a Kia által előírt, vagy azzal egyenértékű tüzelőanyagrendszer tisztító adalékon kívül más anyagot a tüzelőanyag-tartályba.
Azon ügyfeleinknek, akik nem jó minőségű benzint használnak, és nem használnak hozzá rendszeresen tüzelőanyag adalékot, és indítási problémáik, illetve egyenetlen motorjárási problémáik vannak, azt javasoljuk, hogy Európában 15.000 kmként, Európán kívül 5.000 km-ként egyszer töltsenek a tüzelőanyagtartályba egy tank benzinhez egy flakon tüzelőanyag adalékot. Az adalék beszerezhető bármely Kia márkakereskedésben és márkaszervizben, ahol a használatukra vonatkozó tájékoztatást is kapnak.
Ha nem áll rendelkezésre jó minőségű üzemanyag, amely megfelel az Európai Üzemanyag (EN228) vagy azzal ekvivalens szabványoknak, beleértve az adalékokat is, egy palack adalék ajánlott. Adalékok kaphatók a Kia meghatalmazott márkakereskedőinél, a felhasználásra vonatkozó útmutatóval együtt. Ne keverje más adalékokkal.
IDŐSZAKOS KARBANTARTÁSI ÜTEMTERV (Folytatás:)
Adjon hozzá üzemanyag adalékokat (Benzin) *12 (15.000 km vagy 12 hónap)
Nem a minőségről beszélek, hanem a mennyiségről. Ha a benzinhez hozzápancsol, mert mennyiséggel csökkentené a veszteséget, akkor többlete lesz, ami az online pénztárgép, a bankkártyás terminál, és a szoros jövedéki elszámolás okán azonnal bukó. Meg1x mondom, éppen ilyen okok miatt (védve a felhasználót) a jövedéki elszámolás keményen szankcionál többlet esetén.
Ha kivenne a tartályból, ugyan kinek adná el hatósági ár felett a benyát (főleg a benzint), és vajon mennyit kellene így kiárulni, hogy megérje a kockázat?
Fenntartom, hogy a kutaknál nem pancsolnak, ma már ez sok dolog miatt nem megy, és nagy a kockázat.
Az más kérdés, hogy mennyire játsszák ki pl az időszakos kötelező tartálytisztítást (amit pl az Agip meglépett, es mikor kilépett itthon a töltőállomás-üzletágból, es a MOL átvette a kutakat, komoly időbe tellett, mire a MOL normalizálta a helyzetet, es megnyithatta az átvett és tisztított kutakat), ami szutykos, vizes benyához is vezethet...
Simán el tudom képzelni, hogy ilyen helyzettel találkozol. De nem a benzin a rossz. Egyszerűen olyan összetevők is vannak benne, amik a lerakódásokat oldják. Ezek vannak a sima 95-ösben is. A prémiumok meg teljesen más arányú összetevőkből állnak, plusz egyéb üzemanyag-ellátó rendszer tisztító adalékokból.
Na most, ha pont olyan típusú adalékkal kezelt 95-öst sikerült tankolnod, ami old bizonyos lerakódásokat az okozhat gondot. Erre tapasztalatból beleöntöd a Spurit, aminek meg lehet, hogy pont az lesz a hatása, hogy a már feloldott lerakódásokat ténylegesen hatástalanítja pl tovább oldja őket. A következmény, hogy megoldódik a hiba.
Elvileg a modern autók ezekre a dolgokra kevésbé érzékenyek. Old timereknél vagy egyszerűen csak karbis járműveknél, csak akkor vált át az ember prémium üzemanyagra, ha teljesen tiszta az üzemanyag-ellátó rendszer. Felold minden dzsuvát azután csak a baj van. Ha ki van pucolva minden tanktól karbiig, akkor mehet bele, ja és utána lehetőleg csak az. Ez saját sokszori tapasztalat.
Vegyük akkor azt, hogy nem a benzin rossz, hanem elromlott valami az autóban, ki kellene vizsgálni. De akkor az adalék betöltése után magától megjavul, mert utána nincs alapjárati remegés, hidegen ingadozás és sokáig emelt fordulaton járás? Ha az elmúlt 30 évben, amikor rossz benzint tankoltam, mindig szerelőhöz fordultam volna, egy nem is olyan rossz használt autó árát fizettem volna már ki feleslegesen, még akkor is, ha csak a (jellemzően üres) hibatároló olvasások (főleg márka)szervizes árát számolom… És egy következő tankolástól sem javult volna meg a tényleg hibás autó. Érdekes módon a gázolajnál nem tapasztaltam ilyet, pedig évekig volt dízel autóm is, talán leginkább az oktánszám nem megfelelő ezeknél a pancsolt benzineknél.
"...A kutakon hígítják a benzint, amivel csak tudják, ..."
A jövedéki szabályok elég kemények, a hiányt nem torelálják, a többletet pedig sokkal komolyabb büntetéssel sújtják. Nem igazán van mozgástere egy kútnak ezen a területen.
Szinte kizártnak tartom, hogy kockáztassanak, mert ha egyszee bezárják, sosem nyithat újra, ráadásul jövedéki biztosítékot, jövedéki bírságot, stb kockáztat.
Több autó/motor tankolása alapján azt tudom írni, hogy én nem tapasztaltam, h szarabb lenne a benzin, vagy a gázolaj (Kia Cees, VW Transporter, Fiat Ducato, Opel Astra F, BMW 1250).
Kútja válogatja, teljesen mindegy, hogy melyik társaságé. Én a friss rossz tapasztalatomat a siófoki OMV-nél szereztem kedden, más is mondta, hogy nem jó a benzin, neki rángatott. Haver egy másik kútnál tankolt, szintén OMV-nél, ott semmi gond, apám (általában MOL-nál tankol) még nem panaszkodott. Naponta hallok rosszat tapasztalt és ezen értetlenkedő embereket is.
Nem hallottam még ilyenről, meg kell kérdezni a márkaszervizben. De csak óvatosan, nehogy valami tényleg ártalmas cuccot próbáljon rád melegíteni a helyi szervizfőnök… A piros Spuritól nem kell tartani, biztosan nem árt. A kék, az már más, azt túl lehet adagolni.
Én úgy 25 éve ismertem meg, amikor a 4T Trabim tankja belülről annyira rozsdásodott, hogy 1-2 naponta eltömte a benzinszűrőt, aztán már naponta kétszer is, hamar tankcsere lett belőle. Akkor javasolták, hogy tegyek bele Spurit, mert hogy az állítólag diszpergálja a benzinben lévő vizet és nem fog rozsdásodni az új tank. Azt nem tudom, hogy a tankot mennyire védte, de érezhető hatása volt, finomabb motorjárás, jobban is ment, amennyire emlékszem, a fogyasztáson is érezhető volt. Azóta sok autóm volt, egyiknél sem vettem észre, hogy bárminek is ártott volna, de mind szebben és jobban ment, jobb gázreakcióval. Amikor elkezdtem 100-as benzinnel járni, leszoktam róla, mert nem volt érezhető különbség. De mióta kénytelen voltam anyagi okokból a 95-ös „480-as” benyát tankolni, levettem a polcról, mert már az első ilyen tankolás után is össze-vissza remegett alapjáraton az autó, kis híján lefulladt. Másnap reggel pedig emelt fordulaton pörgött sokáig, nem akart visszaállni a fordulat (ha jó, 10-20 mp után már nem pörög 1500-on), de közben ingadozott, dadogott, remegett az egész autó. Öntöttem bele Spurit, kisimult az alapjárat, halkabb lett, jobb a gázreakció, kb. olyan, mint ha most is 100-as lenne benn.
Pedig régóta gyártják,még vagy 15 éve használtam és az árát visszahozta,- amellett hogy érezhetően tisztult a rendszer,- még a benzinfogyasztásra is hatással volt.Szerintem nem kell félni tőle.
Szerintem nem lesz olyan passzus az autó használati útmutatójában, hogy egy orosz invázió esetén fellépő, üzemanyagár emelkedésre reagáló kormányzati árfagyasztás miatt, mindennel IS kotyvasztott, bizonytalan eredetű üzemanyag tankolása után hallható motorcsörgés esetén, keverjen Spuri adalékot az üzemanyaghoz.
Semmilyen adalékot nem javasolnak az autógyárak, ettől függetlenül számos adalék jótékony hatású, viszont nincs szabvány, ami besorolná ezeket. Vagy elhiszed, vagy nem. Vagy beválik, vagy nem. Totalcar tesztelte a nevezett Spurit, publikus a poszt, ennek ellenére sokan esküsznek rá, akár jó is lehet.
Tiéd a felelősség, hogy adalékot használsz (pl.: bármilyet), vagy csörgő motorral jársz. Ha a motor megdöglik, egyik esetben sem fogsz tudni bizonyítani. Én biztosan nem járnék csörgő motorral, de ez az én véleményem és nem követendő.
Nézd meg a kezelési útmutatót, ha pdf-ben akkor egyszerűbb, de több helyen hivatkoznak ár, hogy használj adalékokat. Nem másolom be, mert többféle motor, többféle távolság/idő alatt.
Kicsit félek ilyen ismeretlen összetételű dolgokat beleönteni a motorba. Nem tesz tönkre hosszú távon valamit, pl. a katalizátort? Az sem növeli a bizalmamat, hogy az ismertető oldal tele van rossz magyarsággal írt olcsó reklámszöveggel. Már a neve is... Az autógyárak mit javasolnak?
Véleményem szerint, ha küllemre egyformák a készülékek, akkor egyébként sem lehet lényeges eltérés közöttük. Tudomásom szerint 2012-2018 között (JD) többnyire ezzel a típussal szerelték a Ceed-eket.
Bocsánat. Most néztem meg alaposabban a képet. Az én fejegységem kinézete is hasonló, de az már nem tartalmaz CD lejátszót. A kapcsolók elrendezése is annyiban más, hogy a telefon aktiválása átkerült a baloldalra, valamint a képernyő fölé került az SD kártya foglalata.
Köszönöm. Ez fontos információ lehet. A kapcsolat felvételét követően az Eladó első kérése várhatóan az lesz, hogy küldjek fényképet a jelenlegi fejegység homlok-és hátulnézetéről. Ehhez ki kell szereltetnem a készüléket. Remélem, hogy a hátoldalán megtalálom a típusszámot. Ha nem így lenne, akkor honnan lehet megtudni?
A csatlakozók átalakítása majd a szakember feladata lesz. Ez meghaladja az én tudásomat. Bár már csak ott tartanánk.
„Nagy a valószínűsége, hogy az eredeti rádió „C” aljazatára menő vezetékek (kamera) kötésén is változtatni kell.”
Pontosítás: eredeti vezetékelés megtartása esetén a „C” dugóról le kell vágni a kamerához tartozó vezetékeket, s az új fejegységnek megfelelően bekötni.
Ha netán döntés születik a cseréről, akkor talán az alábbiak segíthetik a megoldást?!
Az adott évjáratú autóban feltehetően a 96560-A2000WK típusú fejegység van. Amennyiben igen akkor előzetes tájékozódás végett az információk hozzájárulhatnak a sikeres cseréhez.
Ahhoz, hogy az új, Androidos fejegység zökkenőmeneten csatlakoztatható legyen az autó antenna és GPS csatlakozódugóihoz, mindkettőhöz szükséges a megfelelő adapter közbeiktatása:
Nagy a valószínűsége, hogy az eredeti rádió „C” aljazatára menő vezetékek (kamera) kötésén is változtatni kell.
Az eredeti USB aljazat megtartása is beavatkozást igényel. Mivel a készülékekhez általában 2 USB kábelt is adnak, egyszerűbb azok kesztyűtartóba történő átvezetése. Én ezt a megoldást választottam.
Kb. 2 hete írtam róla, mikor valakinek hidegindítási kérdése volt. A kutakon hígítják a benzint, amivel csak tudják, hogy minél kevesebb veszteség legyen az ársapkás benyán, és nem csak azt, a prémiumot is! Csörgést nem nagyon tapasztaltam, kopogásérzékelő elvileg nem nagyon engedi, de egy ideje rosszabb a gázreakció, gyengébb a motor és ingadozik az alapjárat, hidegen tovább pörgeti emelt fordulaton (mert érzékeli az egyenetlen járást). De csak addig, amíg be nem adalékolom, utána minden rendben. Újabban a szerelők is adalékot javasolnak mindenkinek, én pl. Spurit használok, mert az régen is bevált. Leszoktam róla, mert korábban 100-ast használtam, és ott semmi változást nem tapasztaltam, de mikor tavasszal már úgy elszállt az ár, hogy inkább a hatósági áras 95-öst választottam, másnap már toltam is bele, mert reggel köhögött, prüszkölt, dadogott, a torkán akadt az „olcsó” benya. Próbáld meg, de ha adalékkal is csörög, hiba van.
Tapasztalta más is, hogy romlott a benzin minősége? 95-ös OMV-t tankolok régóta, és újabban 2-3 hete gázadáskor csörög a motor. Vagy esetleg más oka lehet?
Az én készülékem is műszakilag hibátlanul működik, csak a szoftver sajnos nagyon primitív. Az előző autómba egy utángyártott fejegységet szereltettem I-GO Primo-val, amit imádtam. Egyszerűen nem tudtam hibát találni benne. Ehhez képest a KIA gyári fejegysége egy rémálom. A harwware-rel nincs probléma, csak a szoftverrel. Hosszú levelezést folytattam a Importőrrel, hogy javítsák a szoftvert, mivel a gondok jelentős részét egy hozzáféréssel rendelkező szakember néhány perc alatt megoldotta volna, de arrogáns módon lepattintottak.
Az akkori utángyártott egységek kizárólag a fejegység nélkül gyártott autókra készültek. Most a hozzászólásod hatására megint felvillanyozódtam, és elkezdtem nézegetni az AliExpressen a felhozatalt. Néhány Eladó kihangsúlyozza, hogy a nagyméretű GPS képernyővel ellátott autókba nem használható a terméke, míg mások ezt nem jelzik. Persze kérdés, hogy ez azt jelenti, hogy azok használhatók, avagy azt, hogy ezt az információt ők csak nem osztották meg a potenciális vásárlókkal.
A te jóvoltodból kiderült, hogy léteznek már olyan utángyártott autó specifikus fejegységek, amelyek egy régi GPS fejegység helyére beépíthetőek, és nem okoznak zavart az autó működésében. Ebben bízva már látom értelmét, hogy néhány AliExpress Eladóval felvegyem a kapcsolatot. Más kérdés, hogy mennyire hitelesek az általuk adott információk. Ez ügyben vegyesek a tapasztalataim.
Természetesen a szerelést végző szakemberrel is megosztom az információkat, mivel én nem értek ezekhez a dolgokhoz. Ebből kifolyólag ez egy nagyon sok fordulós mérkőzés lesz.
Mivel az autóm full extrás, a beépített eszközöket (GPS antenna, tolató kamera, stb.) szeretném megtartani, legalábbis az újbóli vezetékezést elkerülni. (Néhány készüléknél az AliExpress specikáció jelzi, hogy az eredeti kamera például használható, vagy nem). Az eladók nagy része fényképet kér a készülék elejéről és hátáról. Valószínűleg ezzel fogok indítani. Pozitív esetben pedig mérlegelnem kell, hogy az esetleges előnyök megérik-e a funkcióvesztéseket. A jelenlegi fejegységem ugyanis rendelkezik tábla felismerő rendszerrel, amit az utángyártottak egyike sem tud. Már kezdek barátkozni a gondolattal, hogy le kell mondanom róla.
Ha érdemi információkkal rendelkezem, akkor megosztom a fórumon.
A lecserélt fejegység (LAN8901EKED) hibátlanul működött. A csere azért történt, mert Win CE rendszerű volt, az OSD és navigáció nyelve német, a navi egy alkalommal történő magyarítása és frissítése pedig az akkor kapható Androidos fejegység árának kb. 2/3-ba került volna.
Az autó 2012. évi KIA Cee’d Exclusive (ED), tehát a két autó között van néhány különbség.
Nyilatkozni tehát csak és elsősorban a sajátommal kapcsolatban tudok. A beépített fejegység autó specifikus Xonrich (IPS, DSP, 2GB 32, Android 10).
A beszerelés kapcsán 3 problémát tudok említeni:
(1) A készülék pontos szintbeállításához az eredeti rögzítő fülecsek furatait módosítani kellett.
(2) A fejegység kezelőszervek világításhoz át kellett szakítani az adott vezetéket, s direktbe csatlakoztatni a rádióhoz.
(3) Az eredeti kapcsolás esetén hátramenetkor a fejegység 12 V-t kap, majd a kamera a tápellátását a multimédia fejegység szolgáltatja (feltehetően ez a helyzet a tiéddel is!?), ami 6,6-7,5 V-ot jelent. Tehát a kamera tápbemeneti pontján a fenti értékintervallum mérhető. Emiatt a kamera tápellátását meg kellett változtatni.
Mint korábban már írtam, a fejegység több, mint 2 éve hibamentesen működik. A rádió tuner viszont nem éppen az érzékenységéről híres, de egy jó erősítővel (nem gagyi) bizonyára javítható a vételkészsége. Ez utóbbival nem foglalkoztam.
A 2016. évi Ceed-hez is kapható autó specifikus berendezés:
Mivel az autó tolatókamerával is rendelkezik, feltehetően ez esetben is az enyémhez hasonló lehet a helyzet és a megoldás. Ez akkor kerülhető el, ha nem az eredeti vezetékelés lesz használva (kamerától a fejegységig). Nekem azért kellett „bűvészkednem”, mert nem akartam új RCA vezetéket behúzni.
Szerintem, egy hozzáértő, vagy egy autó villamossági/elektronikai műszerész minden gond nélkül meg tudja oldani.
Bocs, de nálam nem kérdés, hogy milyen olajat használjak. Korábban a Hondámhoz, s a jelenlegi KIA autóimhoz (Ceed/G4FA, RIO UB III/G4LA) is – mint korábbi hozzászólásomban is írtam – ENEOS-t használok, amellyel kapcsolatban csak pozitívan nyilatkozhatok.
Az általam ismert gépkönyv a jelzett táblázatot tartalmazza, az előző oldali megjegyzéssel:
„API Service SL vagy SM, ACEA A3 vagy fölötte Használja a KIA Motors által jóváhagyott olajakat. A részleteket egyeztesse egy felhatalmazott KIA márka kereskedővel.”
Az adott motorhoz ajánlott olaj nem ezen az oldalon van feltüntetve a gépkönyvben. Itt ez csak egy táblázat, hogy milyen időjárási körülmények között melyik olajat ajánlott használni. Ez a 8-as fejezet 12. oldala. Válaszd ki a te autódhoz való olajat a 8.9 és a 8.11 oldalak alapján!
Hozzászólásod egy kicsit felvillanyzott. Ha jól értelmezem, akkor egy gyárilag beépített GPS-es fejegységet cseréltél le egy utángyártott, de jobb fejegységre. Én egy 2016. májusi gyártású faceliftes (full extrás) autónál szeretném megtenni ugyanezt. Pontosabban már az autó megérkezését követően próbáltam megtenni, mert végtelen ellenszenvet éreztem iránta. Azonban senkit nem találtam, aki már túlesett a cserén. Nagyon sok szakembert megkérdeztem, de valós tapasztalat hiányában mindenki azt tanácsolta, hogy ne próbálkozzak meg vele, mert az eredeti fejegységen nagyon sok jel megy keresztül, és a csere esetleg megzavarja az autót. Legrosszabb esetben el sem lehet indítani. Így letettem a dologról annak ellenére, hogy az ellenszenvem továbbra is fennmaradt. Hozzászólásod hatására megnéztem a beszerzési lehetőségeket, és látom, hogy az utóbbi néhány évben sokat változott a világ. Ha pozitív a véleményed a cserével kapcsolatban, akkor újból nekifutnék a témának. Kérlek, írj meg a tapasztalataidat. A beszerelést nem magam végezném, hanem profi szakemberekre bíznám, de azért az ezzel kapcsolatos véleményed is érdekelne.
A Total-lal nincs tapasztalatom. Már áprilisban volt szó ezekről az olajokról, az Eneos tapasztalatomat el tudom mondani. A Toyotánkba az említett Eneost használjuk (mert olcsó). Többször voltunk külföldön sok autópályával, az elmúlt 6000 km fele autópálya, az átlagfogyasztás 6.3 l/100km. Az autó 15 éves, van benne 65000km, 1.6 benzin dual vvti. Áprilisban írtam, hogy gondolkodtam azon, hogy ezt az olajat tegyem Ceedikémbe is. Abba most már nagyon régen Castrol Edge 5w-30 C3-at rakok és tökéletes. A ceed-et inkább napi nyúzósnak használjuk, kap rendesen. Értsd úgy, hogy amíg a Toyota autópályán max 140, addig Ceedike két falu között is simán. Egyszerűen azért mert könnyebb, jobb a gázreakció, szóval kívánja. A fogyasztása most valahol 6 és 6.5 között lehet, mert az átlag tél óta folyamatosan csökken. Akkor 6.8 volt, most 6.6 és tavaly januárban lett nullázva. Egyik autó sem eszi az olajat. Ja Ceedikémben több, mint 240000km van, 0-kmrel vettem. Nincs se vezérmű probléma se kiugró motorkopás. Olajat én cserélek évente vagy max 15000km, mostanában inkább évente, mert kevesebbet fut.
Csak azért írtam le, mert mindkét autó 1.6 benzin 16v, azonos teljesítmény. Valszeg Ceedikémben is ugyanolyan jó lenne az Eneos, mint a Toyotába a Castrol.
Szóval, ha márkahívő vagy, akkor a kettő közül azt veszed, amelyik felé húz a szíved, ha spúr, akkor pedig az olcsóbbat. Mindkettő nagyon jó olaj.
2020-ban 2+32 GB-os (Xonrich) fejegységre cseréltem az eredeti készüléket. Tökéletesen kielégíti az igényeimet, azóta is – minden funkcióját illetően – korrektül üzemel. Gyenge pontja a rádió tuner, de sok más gyártmány esetében is hasonló tapasztalatokról hallottam.
A csere alkalmával maradt a tolatókamera (kellett szerelni). A GPS-ek összehasonlításakor pedig – az érzékenysége okán – a kínai fejegységhez kapottat használom (az eredeti a helyén maradt).
Nem tudom, más általi hozzászólás van-e, de én – a saját tapasztalatalom alapján – több alkalommal írtam a cserelehetőségről (34079, 34780 hsz.).
A 34079 esetében az első kép az eredeti fejegységről készült, a modellszám is jól látható. Kiszerelés esetén összevethetők a két fejegység fizikai paraméterei. A 2. képen a Xonrich méretei láthatóak. A 3. sz. kép felejtős!
Igaz, egyéb probléma kapcsán, de a kamera „vezérlésével” kapcsolatos tapasztalatom a 36909 sz. hsz-ban.
Továbbá: 35082 sz. hsz.: többek között az eredeti fejegység hátlapi csatlakozó aljazatai.
34790 sz. hsz-ban: az eredeti és fejegység és a Xonrich méretei.
fordítsd meg olyan olajat szeressél ami megfelel a specifikációnak, ezek mind nagyon szerethetőek, és ezeken az olajakon belül válogass ár márkanév elérhetőség a szerviz preferenciái vagy más szempontok szerint
Elég húzós az ára, de ami komolyabb és jobb teljesítményű (4/64), az 130 ezer Ft körül van. Az is érdekes, hogy adnak hozzá mikrofont, meg GPS antennát, holott amelyik autóban ilyen fejegység van, ott beépítette a gyári GPS antenna és mikrofon is. Bőséges a leírás, de nem említik, hogy a gyári tolatókamerát hogy is kellene bekötni. Ettől még gondolom be lehet, de kicsit azért lutri ennyi pénzért.
Köszi! Sajnos kifejezetten ehhez a típushoz nincsenek információk, mindenesetre legalább a kiszerelést bemutató videók linkjei elérhetők. Lehet, hogy legcélszerűbb kivenni a fejegységet, és megnézni, hogy milyen csatlakozók vannak. Aminek a bekötése lényeges lenne, ha vesz az ember egy új multimédiás egységet, az a gyári tolatókamera, a kormányról való vezérelhetőség, és a kihangosító beépített mikrofonja. Ha ezeknek a csatlakozás megoldható, akkor elvileg ez az egység is helyettesíthető. Még talán akkor is, ha ez a típus minden oldalon át van húzva, mint csere kompatibilis eszköz.
Kia Ceed I-ben a képen látható rádióm van, beépített GPS, navigáció, gyári tolatókamera, kihangosítás, stb. A maga idejében ez egész jó lehetett, de mára eléggé elavult. A GPS nem sok mindenre jó, az érintőképernyő sokszor nem reagál, ha hideg van azért, ha meg meleg van akkor meg azért. Ami még jól használható az a tolatókamera. Korábbi autómba ( G Astra) építettem be neten vásárolt 2 din-es multimádiás egységet, illetve családtagnak is segítettem beépíteni másik kocsiba. Gondoltam megnézem mi kapható a Ceedhez. Találtam is néhányat, de ez a rádió egyik esetben sem helyettesíthető velük, csak a legegyszerűbb rádió váltható ki. Gondolom azért, mert a beépített tolatókamera, GPS, kihangosító, mikrofon, stb. csatlakozója egyedi megoldású, nem kompatibilis a piacon ma kapható eszközökkel. A kérdésem az lenne, hogy létezik olyan Androidos multimédia fejegység, amivel kiváltható a képen látható egység? Valaki cserélte már esetleg?
2T keni az adagolót és a befecskendezőt. Nekem bevált, de senkinek nem ajánlom. Csak saját felelősségére tegye bárki. Nálam már folyamatosan ott van a csomagtartóban.
Köszi! Ezt a Mannol DPF tisztítót kipróbálom, pontosabban nem azt, amit átküldtél, mert annak megszűnt a forgalmazása, a Mannol 9958 elérhető, ebből rendeltem gyorsan kettőt.
Az miben segít, ha 2T olajat öntök a gázolajba? Nem lesz ettől valami baj?
Nem akartam kategorikusan kizárni a kiiktatást, igazából arra gondoltam, hogy otthon nem kiiktatható, és nem is oldaná meg a kérdező hibáját. Egyébként szerintem is pont az lenne a lényege ennek az egész fórumnak, hogy segítsük egymást. Még ha a kérdezők néha vissza is írnak valamit, azután már biztosan nem, ha megoldódott a problem. Pedig azt kéne leírni, hogy mi lett a megoldás, hadd tanuljon más is, de az már valahogy mindig elmarad. Pl. én is a saját tényleges tapasztalatommal próbáltam a záras ügyben segíteni, nem csak vaktában lövöldöztem.
és sorozatban így van:kérdez és még jó ha sutyiban megnézte a válaszokat,de hogy ideböffentse, h kösz az már nem derogál,de barmok az emberek,off de ki kívánkozik belőlem egy lakáshirdetésre jönnek az üzik,mert nem tettem publikussá a tel.számomat, h ne zargassanak és a fele el sem olvassa napok, hetek óta az azonnal adott válaszomat,normális?
Nekem már az gyanús, hogy a belső gombot akarja kiiktatni. Ha zárhiba lenne, akkor távkapcsolóval sem nyílna kívülről, tehát már a beszállásnál gondot okozna. És igazad van, tökmind1. :)
egyértelmű hogy valami gebasz van alapvetően,én csak azt jegyeztem meg,hogy ki lehet iktatni,mert Te kategórikusan jelentetted ki hogy nem,de tökmind1 mert a kérdező azóta vissza se nézett ide
2T olajból 1 deci/tank nekem nagyon bevált. Érezhetően simábban jár. Teszkóban akciós volt fél éve a Castrol, 1.000 forintért vettem literjét.
Már nem emlékszem, innen ki ajánlotta, de ezúton is köszönet a MANNOL DPF Cleaner-ért. Kitolta a regenerálási ciklust 1.000 km környékére, vagy ha sokat járok városban, akkor 800 km körül. 1 adag/tank.
Persze, szervizben ki lehet kapcsoltatni az automata zárást, ez szoftveres kérdés, de a probléma szempontjából irreleváns, mert csak egy ajtóval van problémája, azt pedig a konkrét ajtó zármoduljának hibás működése okozza. Ez lehet elektronikai vagy mechanikai hiba, még egy egyszerű kontakthiba is, fel kell tárni. Mondjuk az igaz, hogy ha nem zár be mindig automatikusan, akkor megspórolhatunk egy csomó ki-be zárást, ami kíméli a zárakat.
Köszi a válaszokat! Múlt héten voltam olajcserén egy ismerős szerelőnél, ő csak ilyen kisebb munkákat vállal, mert nincs felszerelt műhelye, meg dízelekkel amúgy sem foglalkozik, de ő azt mondta, hogy nem gondolná, hogy az izzítógyertyával van gond, inkább esélyes a porlasztó.
Ha rálépek a gázra (álló helyzetben), akkor egyébként elmúlik, vagyis akkor nem hagy ki egyik henger sem. Ez mit jelent?
Ha megyek vele, ahogy írtam nincs gond, de néha érzem, hogy mintha kicsit belefulladna, ha rálépek a gázra. Haverom szerint ez dízelnél "normális" :) Lehet az is baj, hogy ezelőtt céges kocsiként egy elég új 1.4 TSI Octaviát használtam, ami ment mindig, mint a meszes :)
2012-es 1.6 CRDI Ceedem van. Az utóbbi időben amikor hidegen indítom egyenetlenül jár a motor, egyik henger kihagy. De ez elmúlik kb. 1 perc alatt (vagy még annyi sem kell), utána semmi gond. Az EGR pár hónapja volt cserélve, arra gondolok, hogy porlasztó lehet. Azt gondoltam, hogy valószínű valami lerakódás lehet, mert csak hidegen csinálja ezt. Vettem bele üzemanyag rendszer tisztító folyadékot, kifejezetten CRDI-hez valót, egy 5 ezres volt. De nem sok változást éreztem. Néztem, hogy vannak ilyen üzemanyag rendszer tisztítók 2-24 ezer Ft-ig. Érnek ezek valamit? Van valakinek ilyen tapasztalata?
És még egy kérdés. Nem vagyok a motorok szakértője, ezt vegyétek figyelembe, másrészt korábban nem volt dízel autóm, szóval lehet hülyeség a kérdés is. A porlasztót lehet/érdemes tisztíttatni? Ha cserélni kell, akkor lehet csak egyet? Vagy mindenképpen mind a 4-et kell? Mert ahogy nézem elég húzós áron van, kb. 80 ezer Ft. Érdemes felújítottal kísérletezni?
Nem tudod kiiktani, de nem is kell, a probléma nem a kapcsolónál van. Ha a jobb egy zárva marad, miközben a többi kinyit, akkor a jobb egy zárja hibás. Nézesd meg mielőbb, mert egyszer úgy marad, és ha nincs szerencséd, nem zárva, hanem nyitva marad, akkor aztán hogy hagyod ott az utcán, parkolóban, stb.? Nekem tavaly nyáron csinálta, a végén már nyitva is maradt, úgy rémlik, valahol 50-60 között volt a zármodul csere.
A konkrét fordulatszámtól eltekintve, nekem ahány robbanómotoros járművem volt az életemben, hidegindításnál a dúsítás miatt az összesnek magasabb volt kissé az alapjárat, kis melegedés után lassan visszaállt egy alacsonyabb értékre.
A mostani KIA-nál is így van, mondjuk fordulatszámot nem tudok mondani, mert részemről ez annyira megszokott dolog, hogy soha nem nézem a fordulatszámmérőt, mindig fülre használom.
A benzinnel is vannak gondok. Mióta (elvileg) veszteséggel adják az ársapkás benzint, hígítják, amivel csak tudják. A szerelők is azt javasolják újabban mindenkinek, hogy adalékolják a benzint, többen Spurit ajánlanak (nem egy és nem két szerelő). Nekem is volt reggelente túlpörgés, hullámzás, dadogás, mikor áttértem a 95-ösre. (Régen 100-assal jártam, de mikor már 700 körül járt az ára, váltottam.) Az adalék nekem is bevált, egyből erősebb, csendesebb lett, mint ha 100-as lenne benne, és hidegen is szépen járt. Tegnap pl. én is tankoltam igen hitvány benyát (OMV), utána össze-vissza remegett az autó alapjáraton, majdnem lefulladt (G4FA). Aztán otthon én is megküldtem Spurival (lehet, hogy más is jó lett volna, de ezt ismerem és volt otthon), utána rendben járt, reggel is szépen indult.
Nem tudom, mert mikor megvettük a kocsit, ez év áprilisában, nem így működött. Ezt az alapjárat pörgést, ingadozást, kb 1 hónapja csinálja, ha nem is minden hideg motoros indításnál, de nagy százalékban ez a jelenség áll fenn. Ugye az órán is, de hallható is hogy magasabb fordulaton pörög a motor.
Van egy 2017-es Ceed, benzines autóm 134000 km-rel. Amit tapasztalok pár hete, hogy reggel, vagy nappal is indítás után, mikor még hideg a motor, az alapjárat 1500 körüli fordulatszámon pörög, 2-3 perc üresben járatas után visszaáll a normál tartományba, autó csendes, szépen jár, utána sincs gond vele.
Nem tudja valaki, hogy tudom kikapcsolni vagy kiiktani a belső központi zár kapcsolót ? Sokszor zárva marad az anyós ülés felőli ajtó, hiába nyomom be vagy ki !!!
Sokadik nyomogatásra sikerül, hogy az ajtó kinyíljon !!
Fiam Riójában meg a kijelzőn megy a waze vezeték nélküli kapcsolattal. De sokszor egy kalap sz...t sem ér, lefagy, kilép. Ha működik a waze, akkor sokkal jobb, frissebb, gyorsabb infókkal szolgál, de a gyári megbízhatóbb, stabilabb. Régebben szóvá tette valaki, hogy "nem egy sikeres ember, aki gyári navit vesz"...de mivel nekem benne volt a ceedben a felszereltségben, nem volt választás. Fiam Riójába ezért nem is kértük, mert bár a legmagasabb felszereltségű, de a navi 350-ért lett volna még bele.
Jut eszembe...van valakinek ötlete, hogyan lehet Android 11-ben kikapcsolni azt a funkciót, hogy ha vezet az ember, akkor letiltsa a telefonálást? Vezetés közben hiába van összekapcsolva AndroidAuto-val, nem tudja használni a telefont, mert érzékeli, hogy mozgásban van. Elég bugyuta megoldás ez!
üdv. különbözik valamiben a frissítés ha külföldi az autó? Hol találnék információt segítséget akár aki segítene megoldani? Emailem: bodonodon@freemail.hu
Üdv. A szervíz amelyiket kérdeztem azt mondta: van nekik egy amit feltudnak tenni de az nem a legfrissebb és finoman fogalmazva sem felhasználóbarát. hátulról előrefelé kell megadni a címet, akár egy vesző kimarad nem fogja megtalálni.a legfrissebb ami van azt magamnak kéne felrakni / ami nekem magas/ emailba küldenek a tulajnak már nemtudom mit mondtak mit. de mivel külföldi az autó így az nem játszik. Esetleg keressem fel a kia Magyarországot. Annó mikor megvettük az autót kb 4 éve akkor náluk vettem használtan
Nem javaslom kihagyni a keréknyomás szenzorokat. Hosszabb távon, ha az ember nem ellenőrzi rendszeresen a keréknyomást és nem megfelelő a nyomás, az abroncsok idő előtt elkophatnak. Ez már egy olcsó kategóriás guminál is bosszantó, pláne egy prémium márkánál ha a várható élettartamának csak a felét szolgálja ki.
Szia. Még dolgoznak rajta. Elsőnek cseréltek benzintartályt. Hát a teteje elég rozsdás volt. De most sikerült úgy összerakniuk hogy tankoláskor folyik a benzin. Így most újra leszedik. És a betöltő gumi csövet is cserélik. ( Egy szerelőnek semmi sem drága amíg én fizetem.). Lassan ott tartok hogy erősen gondolkodom hogy az anyag árát kifizetem. De a munkadíjat nem. Vagy csak jelképes összegben.
Köszi! Az a fura, hogy volt szerencsém a 2021-es, szintén ilyen felszereltségű, de már 3-as ceed-hez és az egy kisebb emelkedőn is megfogta. Majd kipróbálom egy durvább emelkedőn, hogy mit csinál. Ha úgy sem megy, a következő időszakos szerviznél megemlítem nekik.
Szia. Nekem ilyen autóm van, és van benne visszagurulás gátló. Viszont kisebb emelkedőn nem szokott működésbe lépni, kell hozzá egy bizonyos meredekség.
Lenne egy kérdésem. Nemrég vásároltam egy 2018-as gyártású Silver felszereltségű még 2-es Ceed kombit és úgy gondolom lennie kellene benne alapból HAC-nak (legalábbis a silver felszereltség előtt EX, LX stb.. volt, de sajnos a silvert nem találom meg, csak a Duna autó katalógusa jön elő, ami még az előző felszereltségi szinteket részletezi).
Tudom, hogy max 1-2 mp-ig fogja csak meg a kocsit emelkedőn, de nálam érezhetően nincs ilyen.
A kérdés az, hogy, vigyem be a szervízbe (gagris az autó még 3 évig) és mondjam meg nekik, hogy nézzék már meg, vagy engedjem ezt el, hisz ebben a felszereltségben nincs benne.
Már csak azért is fura ez nekem, mert tolatókamerás, gyári navis, kétzónás autómata klimás a kocsi, így nehezen hiszem el, hogy pont ez maradt ki.
Hali , egyszer cseréltem ezt a légzsák spirál vagy ki hogy hívja, meg a kormányba lévőt ami a gombokat össze köti . Ebből ki indulva gondolok gázpedál hibára . Gombok ki mérve jó , bár ellenállást nem mértem csak szakadást. Motortérből a kábelek , amik be lettek húzva azt is ki mértem és jó 3x átnézve jó helyre van kötve . Esetleg olcsóbb diaggal meg lehet nézni a gázpedált, hogy megfelelő e ?
Ha volt kuplung-kapcsoló, akkor nem kellett cserélni, ugyanis nincs más célja annak a kapcsolónak. Ugyanez igaz a fékre. Az orosz fórumon szerintem az is ott volt, hogy nem kell ECU-t programozni.
Tempomatot szeretnék bele rakni . Kormány kapcsoló kicserélve , kábel kicserélve, kuplung/fék szenzor kicserélve de nem akkar műkődni . Az ECU-hoz kábel bekötve . Esetleg olvastam olyat , hogy a gázpedál is lehet a hunyó . Abba valaki tud segíteni? Ruszki fórumon olvastam 50-50% hogy világít a műszerfal vissza jelzés (be kell forasztani a ledet) nekem az se világít . Vagy esetleg ECU-t kell programozni?
a kocsim nemsokára 3 éves lesz. Szerelnék rá alufelnit, de guminyomás ellenőrző szenzorokat nem nagyon szeretnék venni még 1 garnitúrát. Kérdésem az, hogy ki lehet-e kapcsolni valahogyan a rendszert véglegesen, vagy ez a garancia elvesztését okozza?
Feleségem 2015 1.6 GDI kombi Ceed-ben az USB csatlakozó a középkonzol alján úgy néz ki mintha megroppant volna, van valakinek olyan tippje Pest megyében ahol normális áron, érdemben meg tudják javítani?
Nekem olykor menetközben is előfordult, hogy elkezdte nyomni a hideget a meleg helyett. Egy idő után megint normálisan működött. Egyébként automatában nagyon jól elosztotta a levegőt.
Kezd zavarni, hogy az automata klíma reakciója kivárhatatlanul lassú. Gondolok itt arra, hogy ma az eső miatt hirtelen lecsökkent a hőmérséklet 21 fokra, az általam beállított 23 fok alá ment, tehát fűteni kellett volna. Ehelyett nyomta rám a hideget és még ha 26 fokra állítottam, akkor sem kezdett fűteni. Volt már másnak is hasonló ?
Feltekertem HI állásba, akkor természetesen fűtött, majd vissza le de kb 5 perc volt mire értelmesen kezdett működni.
Van egy kis gomb baloldalt, azzal lehet állítani a műszerfal fényerejét. Illetve a beállításoknál van lehetőség a középkonzol fényének lekapcsolására menetfény esetén.
Sziasztok! Nemrég vettem Cee'd-et, 2010-es generációból. Van egy darab kérdésem, nem tudom tapasztalta-e valaki, hogy ha felkapcsoljátok a világítást akkor a műszerfalon elhalványodnak illetve a középkonzolon kialszanak a fények, de pl. a klíma, rádió közben továbbra is működnek, csak éppen nem látszik a klímán, hogy hány fokra van állítva.
Köszi, nekem a cápauszony antennát erőszakolta, de most bemászott a motortérbe, és megtaláltam a fognyomait egy kábelvédő csövön, meg a sáros lábnyomát az akkun.
A borsot alkalmazni fogom, egy hasonló vacak lesz mellé beszerelve.
Én ilyet használok, mivel nem volt lehetőségem a mélygarázsban áramvételre. Lehet motortérbe is telepíteni, de körültekintően a hőhatás miatt!
4 bébielemmel megy már több, mint egy éve. Önmagában nem 100%-os, mert ciklikus hangadása van, hogy ne szokja meg a nyest. Tehát ha éppen nem ad hangot, a nyest még felmegy az autóra, de utána lemegy, mert nem bírja a frekvenciát. Hogy ne is menjen fel, én körbeszórom tavaszi időszakban az autót őrölt borssal, azt nem bírja. Szerencsére a motortérbe nem ment be eddig, de a tetőn így is megrágta az antennát mielőtt védekezni kezdtem ellene. Nálunk csak tavaszi időszakban jár be a garázsba, mert akkor keres fészekrakó helyet.
Nekem a wifi bejött. Kell a firmware frissítésekhez (és traffipax adatok frissítéséhez ha van), mellette könnyebb a telefonról beállítani a kamerát, mint a picike kijelzőt nézni és a gombokat nyomkodni, pontos idő szinkronizáció is csak egy kattintás. Ha van "esemény", azt is könnyebb rögtön a telefonra tölteni, semmint kivenni a kártyát. De ez csak az én véleményem.
Egyetértek a lentiekkel! Azzal egészíteném még ki, hogy a wifi és Touchscreen csak úri huncutság (felesleges!). Általában beteszi az ember a kocsiba és másnaptól meg is feledkezhetünk róla. Teszi a dolgát és ha nagy ritkán rögzít valamit valami érdekeset, akkor úgyis kiveszi az ember a memória kártyát és kimásol róla.
Külterületen éjszaka, sötétben szerintem egyik sem alkalmas a szembe jövő rendszám leolvasására.
Kérdés még számomra, hogy egy nem várt esemény rögzítésénél kinek hányszor kellett már a rendszám.
Az enyém az, hogy 50-60ezer forint alatt csak gagyi van. 40-50 km/h-s sebességkülönbség mellett már nem lehet rendszámot olvasni az olcsókkal. Ha egy másik autó mögött mész, akkor az olvasható, de ha állsz és elmegy melletted, vagy szemből jön, akkor felejtős. Ehhez kell a 60fps, olyat ne is nézz, ami csak 30 fps-t tud.
A másik tényező a fényerő. Az olcsókat nem túl jó lencsékkel adják, szürkületben és sötétben már nincs értékelhető képük. Arra jó, ha egy esemény után mindenki megállt a helyszínen és vissza lehet nézni, ki-honnan-mikor jött, de ha a felvétel alapján kellene járművet azonosítani, akkor bajban lennénk.
A harmadik, a felbontás. Ráírhatják, hogy 100k, ha az optika és a szenzor gyenge, akkor akárhány-ezer pixelen rögzíti a gyenge minőséget. Csak a tárhely fogy, értéke nincs.
A negyedik a kapcsolódó szolgáltatások. Legyen benne GPS, anélkül nincs sebesség. Valamennyi ADAS is jól tud jönni, parking mód, trafi előrejelző stb.
Az ötödik a nyelv. Ha csak kínaiul beszél, azzal nem leszünk kisegítve. Nem kell, hogy magyarul tudjon, de valamilyen európai nyelv azért jó lenne bele.
Egyre szélesebb körben elterjedt már az autókban az eseményrögzítő kamerák használata. Van valakinek ebben tapasztalata? Melyik lenne az a típus, amelyiknek az ár/érték aránya még elfogadható, viszonylag jó minőségben rögzítené az autó előtt történő eseményeket (ezzel arra gondolok, hogy akár egy rendszám még felismerhető lenne)?
Tudom hogy nem kell mennie folyamatosan, de a belső világításról kötöttem le, az meg állandó. Ez volt a legközelebb nem akartam befűzni a gyári USB kábelt.
Köszönöm társak a válaszokat. Akkor egy helyet ha tudnátok ajánlani ahogy vigyem a részecskeszűrőt tisztítani anyagi szempontok nem számítanak csak becsületes hely legyen. Budapest és környéke lehet jó nekem. Köszönöm.
Hát igen, ez a fórum (is) azért van, hogy ötletet adjunk egymásnak, megosszuk egymással tapasztalatainkat. Azt hiszem, ez bőven megvolt. De senki autóját nem tudjuk megjavítani, még diagnosztizálni sem, arra való a szerviz. (Jobb esetben) ott is megkérdezik, mi volt az előzmény…
Ez nem jó hír. 500 km pályától ki kell égnie, még akkor is, ha csak 110-zel mész (ha üzemmeleg a motor és a kipufogórendszer is forró, országúton is simán kiégeti). Sajnos a DPF élettartama (regenerációk száma) nem végtelen, a korom egy része beleég, és valamennyi hamu is visszamarad az égésből, ezért is fontos az alacsony hamutartalmú olaj. Ahogy írtad, kb. 200e km van benne és nem városi autó volt, ez nagyjából az a futásteljesítmény, amikor már gondok lehetnek. Az egyre elhasználódó DPF egyre kevesebb koromtól telítődik és ezért gyakrabban próbál regenerálni (amit sajnos nem jelez vissza a műszerfalon), lehet, hogy éppen dolgozik, mikor leállítod, ezektől pedig a már leírt módon kerül a gázolaj a motorolajba. Hibakód még nincs, mert még regenerál, csak már egyre sűrűbben, ha tényleg nem ír semmit gépen, nem valószínű a befecskendezés hibája. Keress egy DPF-specialista céget, ha tisztítható, megoldják, ha nem, sajnos csere.
Volt benne egy rablás- (lopás?) gátló, 3,5 éve rakták bele. Lényege, hogy gyújtás után gombnyomás - ekkor egy led jelzi a szabad utat -, másképp kisvártatva elveszi az áramot a benzinszivattyútól. Namost megzavarodott a szentem, világító led mellett is lecsapta a szivattyút, gurulás út szélére, szervizállás és menet folytatódik. Ma szakik kivágták a berendezést, mint macskát szrni, és jött az érdekesség.
Komoly formában javult a gyorsulás. Vissza a szervízbe, én vagyok hülye, vagy ez lehet a kütyü miatt. Aszonták simán lehet, hogy már kevesebb voltot eresztett át, mint az igény lett volna (és már kezdték volna számolni a +lóerők miatti tuning árát).
Most hétvégén mentem vele 500 kilométert autópályán 140-150 -nel helyenként 170-180 -nal. Nem figyeltem a regenerálást de gondolom már csak megvolt az optimális körülmény. Ami kérdésem lenne, hogy nem kéne hibakódnak jeleznie a részecskeszűrő eltömődést vagy ezzel kapcsolatos hibakódot ? Mert nem jelez semmit gépre rákötve sem ír semmit. Ráadásul egyéb jel sem utal az eltömődésre. Minden rendben teljesítmény, fogyasztás stb... ezért gondolom, hogy nagy baj ne lehet a szűrővel. Vélemény ?
Ránézésre ez akár gázolajtól felhígult is lehet, meg kell szagolni, érezni, ha tele van gázolajjal. Akár a 30-40 km (vagy több) sem mindig elég a regenerálásra, ha nincs meg az üzemi hőfok. Egy dízel-motor alapjárat közelében pöfögtetve (pl. városi araszoláskor) sose melegszik fel rendesen, terhelésre fog bemelegedni. A DPF regenerációja üzemi hőfokon indul, forró kipufogórendszer esetén, amihez további magas hőmérséklet kell, ezt többlet gázolaj (felesleg) befecskendezéssel érik el, de ez az olajtérbe is bekerül, az el nem égett gázolaj lefolyik a gyűrűk mellett (illetve a dugattyúgyűrű lehúzza a hengerfalról), főleg ha a rendszer próbálkozik a nem elég meleg motorral is, ezért inkább a városi autóknál jellemző az ilyen olajszint növekedés. Mindenképpen vidd ki inkább autópályára és ha ott sem fog regenerálni, akkor eltömődött a DPF. Jobb esetben tisztítható, ha nem csere. És ha így használod, el kell gondolkodni azon, amit dokeee írt, lehet, hogy nem a dízel a Te autód.
Üdv ! A fokozat ajánlás egy motor gyötrő opció, haladj olyan fokozatban, hogy legalább 2000f/p forogjon a motor!:-) Benzinesnek sem Ok, de dieselnek és persze annak perifériáinak (egr,dpf) halálához vezet rövid időn belül! Szerintem.
Előző olaj leengedésekkor is sokkal több volt benne mint kellene. Es már most emelkedett 1300 km után. További info, hogy elvileg tul sokat használom alacsony fordulaton az autot 110 zel a nulláson sokat járok és itt nem kellene 6os fokozatba menni mert épphogy forog 2100 at ilyenkor a motor. 5 ösbe kellene menni és autopályán is legalább 2500 at pörögjön mindíg a motor... tény és való már 70-80 nál 6osban járok vele mert jelez a műszer hogy váltsak (1.6 crdi)
Sok városi használattól szokott megemelkedni az olajszint, ha amúgy a motor rendben van. Olyankor a hengerekből érkező üzemanyag és a levegő páratartalma keveredik az olajjal, ami aztán hosszabb úton szépen kipárolog az olajból.
Ha hengerfejtömítés problémája van, az úgyis kiderül, de annak sincs köze a regeneráláshoz.
A kérdés az, hogyan mérted az olajszintet? Olajcserekor megnézted a nívópálcát, aztán most valamelyik reggel szintén? 0,5-1 centi összejön abból, hogy többet állt a motor, volt ideje lefolyni az olajnak az olajjáratokból, amire nem volt ideje olajcserekor.
3 ezer kilométerrel ezelőtt vettem. Előtte barátom céges autója volt és kimondottan vidékre meg külföldre használta, városi utakra más autót használt. Olvastam sok helyen, hogy a részecskeszűrő probléma (nem regenerál/ eltömődik) megemelheti az olajszintet. Most a szerelő ragaszkodik hozzá, hogy ez a baj és egyébként nincs baja a részecskeszűrőnek mert gépre rákötötték megnézték hanem pusztán nem teremtem meg a regeneráláshoz a körülményeket. KIA szervízben esetleg tudnának segíteni kideríteni mitől emelkedik az olajszint? 1500 km -rel ezelőtt volt olajcsere és már most 0,5-1 cm-re megnőt az olajszint. Semmilyen problémát nem produkál az autó. Motorhang, fogasztás, teljesítmény kiválónak tűnik teljesen hibakódmentes, egyedül indításkor néha az alapjárat picit ugrál de első gázadásra teljesen elmúlik.
Nem kell fél tank, nekem 10 liter üzemanyaggal is elindult a regenerálás. 10 km után szokott elindulni a folyamat, tehát 35-40 kilométeren bőven van ideje rá, max. nem ér véget (ha például pont 30 km-nél indult el).
Tedd át pillanatnyi fogyasztásmérésre a kijelzőt és amikor azt látod, hogy ok nélkül felugrig a fogyasztásod országúton 7 literre, akkor az az. 25-30 km után visszaesik 4,5 literre, akkor van vége.
Félve kérdezem, mi köze a kipufogógáznak az emelkedő olajszinthez?
Az autóban (2015, ,1.6 crdi, kombi, 198 e km.) emelkedik az olajszint. A szerelő szerint nem regenerál a részecskeszűrő mert nem jól használom az autót. Nos az autot 90 % ban országút/autópálya utakon használom igaz max 35-40 kilometert megyek egy huzamba. Szerelő szerint ez a táv nem elegendő illetve minimum fél tank üzemanyagnak kell lennie. Tehát elvileg az én autóm soha nem regenerál mert sosem teremtődnek megfelelő körülmények.(mostanába). Egyenlőre még sosem jelzett a hibakód hogy gond lenne a részecskeszűrővel . Létezhet ezek alapján hogy sosem regenerál pl 1500 km alatt az autó és ez idő alatt a max szint felé megy az olajszint olajcsere után.?
ceed JD, 1.6 crdi 128hp. 99k- val vettem a kocsit, most van benne 124k. Kb 2000 km óta azt csinálja, hogy 1500-2000 fordulat kozott, ha csak tartom a sebességet/ hajszálnyit gyorsítok, elkezd rángatni, hol gyengébben hol erősebben. Hidegen, melegen is. Eddig ott tartunk, hogy dpf pucolva volt, tökéletes állapotú volt, szinte semmi hamu nem volt benne. Injektorokat megnézték, tökéletes gyári értéket hoznak.
Egy szívósor, EGR tisztítás megoldhatja a dolgot? szívesen fogadom az ötleteket :)
Lehet mindenkinek igaza, ha nem lineárisan csal az óra. Te azt látod, amit írtál, a matek szerint meg annyi, amennyinek lennie kellene, csak már a 120 sem 120, inkább csak 115.
Azért annyi szerintem nincs...:-) De lehet alábecsültem kicsit. A 120 az tuti 2000, általában arra állok be pályán. 130-nál asszem olyan 2200-2300 körül van emlékeim szerint. Ezen az alapon valóban olyan 150-160 közötti lehet a 3000-es fordulat. Amikor egy darabig 140 lett a megengedett akkor 1-2 szer arra lőttem be a tempomatot, emlékeim szerint 2500 fölött volt a fordulat.
3000-es fordulaton csak tippelni tudok, olyan 140-150 körül lehet a sebesség. 2000-es fordulaton pont 120 a tempó hatodikban. De nem 115 Le-s az enyém, csak 110 LE.
Jd kombihoz lenne egy eladó Thule tetőcsomagtartóm, és egy 300 literes Hakr tetőboxom. 2-3 alkalommal használtam, most vettünk egy lakóautót, szóval valószínűleg nem is fogom többször.
Nem vagyok szerelő, de másik autómnál volt ilyen. Vezérműtengely helyzetérzékelő okozhat ilyet. Ha nem túl drága szerintem cseréld nyugodtan az érzékelőt.
Ha az a hiba, akkor csak rosszabb lesz időről időre.
Akinek D4FB motorkódos 1.6crdi ceed-je van, a 115 lovas, és 6-os kéziváltó rajta.
Nem tudja a váltó áttételeket?van eltérés ugyanezezen verzió 5ös váltó 5. és 6-os váltó 6-os fokozat között áttételben,vagy a végső fokozatok azonosak?
Vagy 3000-es fordulaton 6.-ban mi a sebesség,akinek 6-os váltós van?
Egy olyan kérdésem lenne, találkozott-e valaki hasonló problémával és ha igen, mi lett rá a megoldás!
1,4-es, benzines, 66 kw-os C'eed-em van, 2012-es évjáratú, 182.000 km-el.
Indításnál olykor (nem mindig) előfordul, hogy kb 2-3-szor annyi ideig forgatja az önindító, mint általában. Olyan még nem volt, hogy nem indul! Tehát van egy nehéz indulás probléma, ami mellé társul, hogy nem működik a fordulatszámmérő, érezhetően csökken a teljesítmény (klímát nem használva) és az alapjáraton járása a motornak hangosabb. Check engine lámpa nem gyullad ki!
Az Exide amit vettem AGM. De mint írtam engem nem zavar hogy városban nem áll le 50-100 méterenként az autó. Mert éppen egy kereszteződésnél kell megállnom. Vagy csak egy gyalogos sunnyog át a két zebra között.
Szia. Az enyémben sem működik. Bár én nem bánom. Szintén Exide akkumulátor csere után. Előtte a réginél. Még töltötségi szinttől függően. Be be kapcsolt.
Nekem ugyanez a bajom. Én egy 2017 februári forgalomba helyezésű (2016 októberi gyártású) 1.6 GDI SW-t vettem 2021. novemberében. Németországból jött szervizkönnyvel, tiszta háttérrel, 72 ezer km-mel. Az idítás után ahogy elkezdi ejteni a fordulatszámot, úgy egy tartományban kb. 1400-től 1200-ig remeg a motor, érztésre egyenetlen a járása. Márkaszervizben erre azt mondták, hogy ez ilyen. Csak próbálgattam, mert eleinte hideg indításnál vettem észre ezt a jelenséget, de igazából szinte minden indítás után csinálja, csak minél melegebb a motor, annál hamarabb ejti vissza a fordulatot alapjáratig, és így jóval rövidebb ideig észlelhető ez a jelenség. Kipróbáltam azt is, hogy üresben megemelem a fordulatot ebbe a tartományba, de elég nehéz ott tartani, mert vagy fölé emelkedik vagy alá esik, de egyértelműen remeg. Olyan, mintha nem menne minden henger. Szóval gáz. Nem tudom, hogy van-e erre gyógyír. Ha ti is tapasztaltátok, akkor kérlek, osszátok meg velem a tapasztalataitókat velem!
Valós probléma, gyakorlatilag az olajba is kerülő korom miatt az egyre emelkedő kopás gallyra vágja a motort. Az E benzin pedig tönkreteszi fúvókákat. Ráadásként a hengerfejtömítésekkel is baj van, ami rásegít. Sem a gyakori olajcsere, sem a dióhéjas tisztítás nem oldja meg csak kitolja a motor idő előtti teljes felújítását. Pár tízezer kilométer után megkameráztuk a hengereket, főleg a harmadiknál már látszik a világos folt. A közvetlen befecskezéses motorok tönremenéséhez a további idióta uniós előírások miatti EGR szelepek minderre csak rásegítenek és könnyen kuka lesz a motor mert ez így környezetkímélő és gazdaságos a sok sötétzöld agyhalott paraszt szerint.
Volt róla szó. Van aki lecserélte a műszerfalat, van aki kivette a műszerfalat és megragasztotta. Én kiszerelés nélkül alányomtam ragasztót. Olvass vissza kb 3-4 évvel ezelőttre.
Kész. Anyag+munkadíj 85ezer. Ebben benne van a lakatolás és a küszöbök színre fújása is. A hátsó hidat le kellett bontani a javításhoz. Néhány évig jó lesz.
Nem kell kivenni a kiegyenlítő tartályt. A bal oldalihoz semmiképpen, de a jobb oldalihoz is elég csak félrehajtani 1-2 csavar oldása után. Még a hűtőfolyadékot sem kell kiönteni.
Több dolo9gnak kell klappolnia, viszont ha az akku indít nem azt jelenti, hogy a helyzet magaslatán van és máris lehet, hogy nem megy miatta a start - stop.
Szia. Néztem kerestem. Idegen nyelvűt találtam. Talán ugyan ez a típus. 2008 -2015 évjárat van. az sem magyar. De több mint a semmi. Én sokat szereltem fölöslegesen. Pl A kiegyenlítő tartályt is ki kellet vennem. Végig kiszedtem a hűtőrács bolháit. És még így is csak nehezen jött ki a helyéről. Végül is ki cseréltem. Csak lehet van egyszerűbb módja is?
Sziasztok. Kerestem de én nem találtam. A Kia Cee'd 1.4 2010-es gépkocsi fényszóró izzó cseréjét. Bár úgy ahogy sok sok kínlódással meg oldottam. De hogy " szakszerűen". Egy szerűbben lehetne e? Erről tud valaki közületek írást vagy videót? ( előre is köszi!)
Lett egy Kia Ceed-em, 2015-ös évjárat, 1.4MPI motorral, a kódja G4LC. 65k km van benne jelenleg. Az érdekelne hogy mik ennek a típusnak a gyengeségei, főleg a motornak. Mire számíthatok, és mire érdemes odafigyelni?
Üdvözlök mindenkit ! Régebben marketplacen láttam egy hirdetést amiben kia és hundyaihoz árult valaki visszajelzőt a regeneráláshoz . Nem tud valaki egy elérhetőséget ?
Érdeklődni szeretnék hogy tud-e valaki segíteni abban hogy egy Kia C'eed ( 2013 JD ) hogyan lehet visszaállítani a műszerfalon a Service In OFF-t ON-ra?
Sajnos bármit nyomkodok nem tudok belépni a szervíz menűben? Ezt gombfunkciókkal lehetséges?
Nem éppen a kérdezett modellről van szó, s nem tudom segít-e a probléma megoldásában? Valami támpontot csak adhat, az viszont biztos, hogy hasonló időjárási körülmények között nem éppen célszerű műanyag alkatrészeket szerelni.
Sziasztok 2011es ceedem a két hátsó ajtó, felső peremén el rozsdásodik a gumi mellet ami tömît. Ezt a gumit ami az ajtón van ki lehet szedni a helyéről?
Lábtérhez befeküdve, a gázpedál fölött a középkonzol felé.
Ha sacperkb tudod mit keresel akkor meglesz.
Még annyit hogy a motor megmozgatáshoz érdemesebb kisebb áramot használni mert annak ellenére hogy nem szorult, kiakadt a tápegységem még 1 A es max áramnál is!
Aztán nehogy kapásból szétégjen mondjuk ha vki aksiról küldené meg! ;)))
Szét nem szedtem a motort hogy mitől lehetett ez a nagy áram felvétel de majd legközelebb ha baja lesz úgy is belenézek.
akkor nem értem,h minek van ott:D de a lényeg,h sikerült megvarázsolni,amúgy szerintem négy rendesen meghúzott csavar is megtartaná,bár nem szívesen tesztelném hosszútávon
Akkor nem érdemes búslakodni, 200-220ezer körül úgyis megindul majd sajnos. Nyugodtan barmold szét, közben pedig tudsz rendelni másikat, aztán ha eljön az idő, a csapággyal együtt kicseréled ezt is.
ha már kókányolás,akkor lehet hogy fúróval egyszerűbb volna egy akkor nyílást ejteni ezen a lemezen,- már ha hozzá lehet férni fúróval,- amin a tőcsavar átesik
Ha leveszem a féltengelycsonk rögzítő csavarját, le lehet vajon emelni a kerékcsavarokat magába foglaló "agyat"? Úgy vélem, annak befelé álló nyúlványa támaszkodik a kerékcsapágyra...
Évszakváltó kerékcsere, nagy lendület, önbizalom, stb. Aztán a felismerés: egyik elsőkerék-csavaron, és az anyában tönkrement a menet - valószínűleg ferdén kapott rá az anya, a légkulcs meg nem viccel :-(
Vettem tőcsavart, és anyát, gondoltam hajrá. Addig el is jutottam, hogy féktárcsa le, de a kerék-tőcsavarok fejét egy "félgömb"-re hajazó takarólemez védi, így hiába tolnám ki a hibás darabot, nem lehet kivenni, illetve az újat betenni.
Úgy vélem, a kerékagyat kellene kiszerelni, sőt, szétszerelni, hogy a védőlemezt el lehessen távolítani. Van valakinek ötlete, tapasztalata, stb, hogy lehetne a tőcsavart rávenni, hogy elhagyja a helyét anélkül, hogy a fél futóművet szét kelljen műteni?
Előre is köszönöm az építő jellegű javaslatokat!
u.i.: tudom, szakember, szervíz, ... De a fiam jövő héten menne Lengyelországba, és addig kevés az esély egy időpontra.
Pont ma voltam a gumis pajtikámnál, az apukája cserélt egy ilyen tankot tavaly, megvan még a régi is, el van repedve. Azt mondta, félretette, hátha kell valakinek, akkor megjavítja, de nem lesz belülről lekezelve és mivel van víz az üzemanyagban, belülről fog rohadni kifelé azon a helyen sajnos. :(
Köszi a gyors választ.- Nem lettem boldogabb. De ez van. Most már csak szerelőt kell keresnem. No és a pénztárcámat.- Ilyen esetben érdemes a tartó pántokat is kicseréltetni? Mert arról olvastam hogy bizony azok is elrohadhatnak.
Nekem is szétrohadt a hegesztésnél és ugyanígy csak akkor jött elő a szaga, ha tele tankoltam. 35.000 volt a tank tavaly nyáron és a dobozban benne volt a tömítés is, bár a rendelésnél ez nem látszott, de szerencsére nem rendeltem külön (+10.000) tömítést. Az enyém dízel, de a hiba tekintetében ez lényegtelen, csak ugye az alkatrész rendelésénél van különbség.
Pánikoljak? -Van egy 2010-es 1.4-es Cee'd-em . Tele tankoltam. No persze csak úgy első kattanásig. Kis csavargás. Kb 15 km. Be tettem a garázsba. És másnap borzaszó erős benzin szag fogadott. Alatta semmi nem látszik. - Azóta el autóztam kb 200 km. Most már gyengébben de még mindig érződik benzin szag. Ez eddig nem volt! Most viszont nagyon nem vagyok nyugodt. Találkoztatok már ilyen problémával? ( A Pandémia idején. ami cirka két év. nagyjából félig töltöttem csak a tankot. Nem mentem sokat.).
Én ugyanezt használom a Toyotánkba, E15 1.6. Szerintem nagyon jó olaj. Gondolkodtam rajta, hogy Ceedike is ezt kapja, de már megszokta a Castrol Edge Titanium 5w-30-at. Az elmúlt 120ekm alatt semmi gond nem volt, most van benne majdnem 240ekm.
nem működik a start stop rendszer. az akksi 2 éves exide.500 km megtétele után sem. ki szoktam kapcsolni,de idegesít,hogy mi lehet az oka. valakinek ötlet?
Én mást használok, Total Quartz 9000 Energy HKS 5W-30, kifejezetten ehhez a motorhoz való olaj. Én egyébként is már vagy 20 éve Total-t teszek minden autómba, nagyon bevált, off autóhoz is, persze mindig a belevalót.
Sziasztok olaj csere előtt állok ahogy néztem 5w 30 kell bele motorolajba. Melyik lehet jobb választás Motul 8100X-Clean vagy Eneos Ultra? 1.4es 66kw benzines motor van benne.
Sziasztok nemrég lettem Ceed tulajdonos 1.4 benzines 66kw 90 Le. A Kérdésem a következő lenne. Milyen időközönként kell gyújtó gyertyát cserélni benne? És váltó olajnak milyen a Km inntervaluma?
Pénteken vettünk egy kia ceed 2017-es, benzines, még két évig gyári garanciás autót, 130000 km-rel. Az autó végig márkaszervizben szervizelt, kis füzete végig vezetett. Kérdésem az lenne, hogy mikor esedékes a vezérlés csere, km, évet tekintve, mert erről a szerviz füzetben nem találtam semmit, és hétvégén a márkaszervizt sem sikerült elérnem.
Szia! Van esetleg +szönyeged a pedálok alatt? Mert van a kuplung pedálnál egy kapcsoló, ha valami megakadályozza a teljes kinyomását a pedálnak kikapcsol, és az történik amit írtàl.
2019.03 havi Kia Ceed 1.4-es turbós autóm a következőt produkálta: beültem, mentem körülbelül 3 km-t, majd kiszálltam, elmentem egy 20 percre boltba, majd visszaülve az autóba a kulcsot bedugtam, a a kijelző és a fények világítanak, kulcs elfordít és semmi. Konkrétan semmi. Még az önindító sem teker. Néhányszor ki-be húztam, dugtam a kulcsot, próbálva indítani, körülbelül az 5. próbálkozásra elindult első pöccre. Ezt követően hazamentem, leparkoltam, majd próba képpen kulcs kihúz, visszadug, ráindítok, és ugyanaz a jelenség: a fények világítanak, hibajelzés nincs, de a kulcs elfordításakor semmi sem történik. Jó eséllyel ki kell trailereznem egy szervízbe, de nagyon bosszant, hogy az alig 3 éves autó ilyen problémát produkál. Esetleg találkozott már valaki hasonlóval? Önindító probléma lehet? Mire számíthatok?
Gyári ülésfűtéssel szerelt a napokban vásárolt Ceed autónk. Így is lehet üléshuzatot, trikót rátenni, hogy a szennyeződésektől megóvjam az ülést? Vagy befolyásolja ez bármiben is a működését?
Autóvillamossági műszerész vagy szerelő csak fellelhető a közelben. Szerintem egy kellő gyakorlattal rendelkező autóvillamossági szerelő el tudja végezni a hibafeltárást és elhárítást.
A szervizek aranyárban dolgoznak, s az általuk (esetleg) beépítendő kamera ára is legalább 25 000 Ft-tól indul.
Nagyon köszönöm a választ, én is leginkább erre gondoltam mint a kamera behalására. Keresnem kell egy jó autóvillamossági szakembert aki a végére jár egy méréssel, mivel mint már jeleztem, nem vagyok felkent szakértője az autóvillamossági problémáknak. Egyszerű logikusan gondolkodó User vagyok csak. Egyenlőre nem tudom kire rábízni a keresést, a szervíz csak cserélni akar és ez abból a szempontból nagyon szomorú, hogy nem is próbálják a hiba okát megkeresni. Szerintem át is vezetékelnék az autót a kameracsere estén, hogy ne derüljön ki a vezetékszakadás. Abban az esetben, ha a Fórumozók rálelnek egy jó villamossági szerelőre akiben meg is lehet bízni, akkor kérem ajánlják nekem is őt. Üdv. Mindenkinek és köszönöm a segítséget !
Vibrált vagy szakadozott a kép? A második változat esetén leginkább a tápellátás időszakos megszűnése feltételezhető. Időszakos kontakthiba, amely a későbbiekben állandósult. Ennek következtében állt be a jelenlegi/végleges állapot, vagyis a korábbi hozzászólásomban az első változat.
Mint már említettem, a tápellátást lenne célszerű vizsgálni: fejegységtől a kameráig.
Nagyon köszönöm a válszt és a segítőkész hozzáállást.
A kamera behalása úgy kezdődött, hogy először vibrált egy kicsit hátramenetbe kapcsoláskor, de aztán rendes képet adott. Később eltűnt az élőkép, de maradt a segédvonal fekete képernyővel. Most már nem is vált át a média, marad a rádió képe. Röviden így írhatnám le a folyamatot. Üdv.
A KIA hivatalos otthoni szoftver és navigáció frissítéséről érdekelnének a tapasztalataitok. Pozitív és negatív vélemények egyaránt hasznosak. Számomra kicsit ijesztő, hogy a KIA minden felelősséget a felhasználóra hárít, ha valami esetleg balul sülne el.
A logikájukat értem:
A márkaszervizekben a frissítések hazaadásával munkaidőt spórolnak,
a KIA megszabadul a szervizben történő hibás frissítés felelősségétől,
esetleg még néhány tönkrement fejegységet is ki tudnak cserélni egy csomó pénzért.
Szakembert nem ismerek, tehát nem tudok ajánlani, magamnak viszont már szereltem. Igaz, esetemben a kamera hibátlan volt, de mivel az eredeti fejegységet kínaira cseréltem, annak megfelelően meg kellett változtatni a kamera bekötését.
Pontosítsuk a hibajelenséget, mivel a „tönkrement” kifejezés nem egyértelmű.
(1) Egyáltalán nem történik meg az átváltás, tehát a képernyő változatlan marad?
Ez a kamera táphiányára utal.
(2) Fekete kijelző (raszter vonalakkal vagy nélkülük).
Ebben az esetben kamerahiba áll fenn.
Az eredeti kapcsolás esetén hátramenetkor a fejegység 12 V-t kap, majd a kamera a tápellátását a multimédia fejegység szolgáltatja, ami 6,6 - 7,5 V-ot jelent. Tehát a kamera tápbemeneti pontján a fenti értékintervallum mérhető.
Először a kameránál kezdeném a hiba megállapítást. Ehhez el kell távolítani a csomagtér ajtó burkolatát, csak azt követően lehet hozzáférni a kamera csatlakozóhoz.
Az alábbi helyen lehet kamera után kutakodni (viszonylag olcsó).
Még mindig keresnék egy olyan szakembert aki egyértelműen ki tudná zárni a tolatókamera hibáját, kábel szakadás, vagy kameracsere. Köszönettel venném az infót. Üdv. Mindenkinek
Számomra ez értelmezhetetlen ez a javítási utasítás. Értem én, hogy interferál, de a képen látható beavatkozással ez nem orvosolható. Ugyanúgy párhuzamosan mennek a vezetékek a javítás után is. Ha alufóliával betekernénk őket egyesével akkor talán csökkenthető lenne az "interferencia", de erről itt nem esik szó.
Az enyém (digi klíma) nagyon ritkán, hosszú út alkalmával csinál olyat, hogy elkezd hidegebbet fújni. Lehet akkor e miatt van ? De olyankor jó hőmérsékletet mutat kintre. Áááá, ennyit nem ér az egész.
nekem olyan a 2013-as autóm, hogy indítás után (reggeli, vagy a munkaidő utáni), hogy elég sok idő után mutatja a hőmérő a kinti hőmérsékletet. Pl. délutáni indításnál még a reggeli adat van, megyek vele városban olyan 1-2 km hosszan, és akkor kezdi szép lassan elérni a valós hőmérsékletet.
A lényeg most az lenne, hogy jó legyen és üzembiztos, legalábbis ez fontosabb szempont, mint az, hogy egy kicsit olcsóbb legyen. A kuplungnál az volt, hogy egy 3 ezer forintos szimering okozta a hibát, de sajnos nyilván sokkal többe került mire minden rendben lett.
130e km-nél kábé minden nagyobb javítás korai lenne, ha 230e a km, akkor megértőbb az ember, bár ettől nem lesz jobb a kedved... A tekerés azért is gáz, mert az autó árában ezt érvényesítették, +fizettél a kuplungfelújításért és most itt az EGR csere. Remélem, találsz olcsóbb megoldást. Okosságot nem tudok, köszi az infót.
Ha neked lennék, másik szerelőt keresnék, de ez a Te döntésed. Megnézném, hogy a turbóból mennyi olaj folyik, mert az szokta elko(k)szolni az EGR-t, szóval cserélgetheted évente, de ezzel a hiba oka nem szűnik meg. Olyan szerelő kellene, aki leveszi a csigát, azt futár viszi és hozza a felújítottat, közben ki lehet pucolni az EGR-t, aztán 100ezer km-ig nincs vele gondod. Már hogy ezzel a részével. :)
Az a helyzet, hogy erősen gyanús, hogy tekert az óra. Külföldről behozott kocsit, 2012-es, elvileg most van benne 136 ezer, papírok szerint 129 ezerrel regisztrálták behozatalkor tavaly ősszel. Kellett kuplungszettet cserélni, mert kicsit csúszott. A kuplungozást egy tapasztalt ismerős szerelő csinálta, ő azt mondta, hogy szerinte egy százassal vissza lehet tekerve. Szóval valós tényszerű adatot nem mernék mondani.
Azt nem mondta, hogy mi a hiba, csak annyit, hogy EGR. Amikor megnézte a motortérben, azt mondta ránézésre, hogy szerinte volt már cserélve korábban is. Ha mondanak rá egy normális árat, akkor cseréltetem. Egyébként van amikor azt csinálja a kocsi, hogy 2800-nál nem engedi feljebb a fordulatszámot (mintha leszabályozna), hiába nyomom neki. Aztán megállok, újraindítom és akkor meg semmi gond. Szóval ez csere lesz szerintem.
Azt nem mondta, hogy elektromosan hibás az EGR, vagy csak elkokszosodott és azért dob kódot? Szokták tisztítani, de nem prémium üzemanyagos járatással, hanem kézzel. Olcsóbb lenne.
Kiolvastattam a hibakódot, az EGR szelep okozza a check engine lámpa időnkénti felgyulladását. A szerelő srác azt mondta, hogy próbáljam meg, hogy prémium gázolajat tankolok és megyek vele autópályán. Szerintem nincs értelme szórakozni, mert a végén ottmaradok valahol. Szóval EGR csere lesz. Néztem az árakat a Bárdinál, kedvezmény nélkül 48-107 ezer közötti árakat láttam. Érdekes, hogy estére frissültek az árak, így már 63-135 ezer közötti árakat hoz. Erre jön még a munkadíj.
Igen, mindenképpen a hibakód olvasás lesz az első.
Ma reggel mennem kellett valahova a közelbe, talán 5-6 km volt, amikor indultam, ugyanúgy világított a check engine lámpa. Ezen a rövid úton gyakorlatilag a víz sem melegedett fel, ott volt kb. 20 perc ügyintézésem, majd amikor indultam hazafelé, már nem világított a motor visszajelző lámpa. Nem is figyeltem rá, véletlenül vettem észre, hogy már nem világít. Gondolom azért nem véletlenül világított tegnap, meg kell nézetnem minél előbb.
Köszönöm szépen a választ. Azt is megtudtam közben, hogy a hátsó ajtónál a ki be nyitogatás szálszakadást okozhat, így nem biztos, hogy a kamera a hibás. Tud valaki egy hozzáértő elektromos szerelőt ajánlani, aki nem csak cserélni tud, hanem ki is deríti a hiba okát? Köszönöm még egyszer az infót. Üdv.
Tavaly év végén vettem egy 2012-es 1,6 CRDI Ceed kombit. Pár dolgot cseréltettem már, illetve nyilván olaj és szűrők. Ma minden előzmény nélkül kigyulladt a Check engine lámpa. 30 km-re voltam a lakásunktól, hazajöttem vele, figyeltem, de nem volt semmi változás, sem a motorhangban, sem a működésben, semmiben. Itthon nézegettem a neten, és ennek alapján jó eséllyel a részecskeszűrővel lehet probléma. Nyilván minél előbb kiolvastatom valahol. Kérdésem, hogy a hibakód olvasás egyértelműen megmondja, hogy mi a gond? Illetve a net feldobott már néhány helyet, ahol profi gépekkel tisztítják a részecskeszűrőt. Kérdésem, hogy érdemes kitisztíttatni, vagy inkább cseréljem újra? (nyilván utóbbi drágább lesz) Van valakinek ebben tapasztalata?
Kia ProCeed 2012 év végi gyártású 3 ajtós (utolsó I. széria) gépkocsinknak tönkrement a tolatókamerája, a szervizben természetesen aranyárban cserélnék, szerintük beázott. Ahogy látom nem én vagyok az egyetlen akinek hasonló problémája van illetve volt.
Böngésztem, de nem találtam gyári vagy helyettesítő típusú megoldást. A gyári cikkszámot sem találom sehol, mivel itthon nem forgalmazták ezt a teljes felszereltségű típusú autót.
Úgy tudom, hogy a gyári kamera nem 12v-ról megy, mivel a fejegységtől can hálózaton kommunikál, a helyettesítők viszont mind 12 voltot kérnek. Persze mindezeket nem tudom objektíven megítélni, mivel nem vagyok felkent szakértője a kérdésnek.
Tudnátok-e segíteni a cikkszámban, illetve egy kevéssé fájdalmas megoldásban. Persze a gyári kamera lenne az ideális.
Göbi lakóautós videói között is van hasonló. Ott a Jumperben lévő Ford származék motor megy tönkre. A befecskendezők porlasztási képe romlik idővel, és emiatt nem úgy megy végbe az égés a hengerben, ahogy kellene. Helyi túlmelegedések lesznek, amiktől megolvad a dugattyú. Eddig én sem hallottam ilyen meghibásodásokról tömegesen a KIA-nál, bár rémlik valami motorvezérlőre visszavezethető tömeges visszahívás Amerikában.
Inkább egy sorozat gyengébb minőségű befecskendezőre tippelnék, mert kb ugyanakkor készült motor volt mindkettő. Ha van még olyan hogy motor sorozatszám, akkor megnézném, hátha közeliek.
Gondolom az elektronika jó sokáig tudja kompenzálni a tökéletlen égést (emiatt lehetett látni jóval több lerakódást is a problémás hengereknél), amikor meg már nem, akkor eljön a vég.
Köszi a belinkelést, ez nagyon érdekes videó! Bár én eleve öngyulladásos vagyok ( :-) ) de elgondolkodtató az okfejtés benne. Mi, miért történt...? Pláne, hogy ebből a motorból kismilliót adtak el egész Amerikában (észak, dél, közép) Ausztráliában, stb. És semmi lényeges nyoma ilyesminek a neten, hogy máshol is előfordult volna, hibás szériás alkatrész, stb. Hogy ez a két autó itt, szinte egy időben fordult elő, tényleg lottószerű eséllyel történik meg, ezért bennem is felvetődött, hogy visszafelé nyomozva érdemes lenne megvizsgálni a magyarországi benzinminőséget, szervíztechnológiát (olajminőség)...
A "gyári" nem egy egység, amit beszerelnek, hanem tempomatos kormány, átkötők, kábelek az ECUba, pedálkapcsolók. Nincs vezérlőmodul, mert gyárilag van benne és működik, csak nincs kivezetve a sofőr elé. Itt le van írva részletesen, a kezdetektől: http://m.ceedclub.ru/forums/index.php/topic,38114.0/icom.html
A srác először készített egy panelt néhány vezérlőgombbal, úgy indult a sztori...
Megette a fene ezeket a sok kütyüvel felszerelt vasakat! De tényleg! Annyi mindenre kell odafigyelni ha autót tartasz fenn és nem kizárólag országúti vagy autópályás furikázásra használod, hogy az embernek elmegy a kedve lassan az egésztől! bezzeg anno a daciával ha a szomszéd utcába fordultam át a kisboltba tejért minden nap, akkor is jó volt. Évente lecseréltem az olajat, kétévente a gyertyákat oszt jóvan! Most meg...EGR, részecskeszűrő, meleg olaj a turbónak, lambda szonda, katalizátor 1,2, stb.....ehjjj...:-( Ha az udvaron hároszor odébb akarsz járni, mert átjöttek a haverok és focizni akartok, közben-utána el kell menni felmelegíteni az olajat, megjáratni, nehogy bedobja a sárgát! Tologatja a garázsban meg az udvarban a gépet az ember, mint a szekeret, mert fél elindítani, nehogy baja legyen! Vicc!
Rossz nyelvek szerint ami már annyira megtelik, hogy a lámpa bejelez, ott már nem segít egy "kis erőltetett menet". Ez majdnem dízeles fordulattartomány. Bemelegedett motornál 3000 alatt nem szabadna felváltanod sem. az 1.0 T-GDI meg nagyon hamar melegszik...legalábbis az óra szerint...de ez már egy másik mese. :-)
Annyira nem ismerem a lelkivilágát, de azért általában az a jellemző az ilyen hibákra, hogy meghatározott számú indítás után tűnik el a jelzés akkor is, ha már nem áll fenn a hiba. Persze gyári diagnosztika biztos többet mondana.
A motorfék a lényeg. A dízel terhelés alatt plusz üzemanyagbefecskendezéssel regenerál, a benzines a sztöchiometrikus üzem miatt akkor, amikor forró a szűrő, és oxigént kap, szóval amikor elzárja az üzemanyagot.
Én több, mint 20 éve használok Szatunát. Régebben jobb minőségű volt, mint a Heko, lágyabb, nehezebben tört. Nem tudom, most milyen a Heko, Szatunánál maradtam, bevált. Fő cálja a felszerelésnek a városi esős időben való lehetőség a szellőztetésre volt. Egy dologra figyelj, ha elektromosan behajló tükröd van azzal nem lesz kompatibilis. Nekem még mechanikus a JD Ceed tükröm. Most akartunk fiam Riójára is venni, de értekezve a Szatuna ügyfélszolgálattal egy másik német típust ajánlották a sajátjuk helyett. Egy dolgot azonban meg kell szoknod ha felszereled. Kicsit szorosabban fog járni az ablakod, de ez nem befolyásolja az ablakmozgató motor működését. 1-2 hét után idomulnak az ablakkeretben annyit a dolgok, hogy beáll normálisra. Ha szeles idő van, kissé megtelepszik a por a terelő és az ablaküveg között, érdemes lehúzni az ablakot és a kezeddel lehúzni az ablak éléről a porszemeket.
Sziasztok! A jó idő közeledtével esedékes lesz az ajtókra szerelhető légterelők használata. Mekkora szélességűt érdemes venni? A Szatuna cég légterelőivel kapcsolatban van-e tapasztalata valakinek?
Hidegen a "vastagabb" olaj sokkal lassabban jut el a kenési pontokra, ergo sokkal többet jár a motor kenés nélkül. Melegen mindkét olaj viszkozitása azonos lesz, nem lesz sem "vékony" sem "vastag".
Nincs olyan használati eset, ami miatt a "vastag" olajat kellene választani, csak olyan van, hogy szükségtelen a "vékony", mert olyan hőmérséklettartományban mozog az autó, ahol a magasabb viszkozitás sem okoz problémát.
a "talán 3 deci/1000 km", az biztosan 3 liter két olajcsere között (vagy több), ami egyrészt drága, másrészt a katalizátornak tesz keresztbe. Eladói oldalról nyilván "nem vészes", vevőként ez már az agónia jele.
Nem tudod megelőzni vagy visszafordítani az olajfogyasztást sajnos. Egy kicsit késleltetheted, ha "vékonyabb" olajat használsz (0W), ami hidegen hamarabb jut el a kenési pontokra.
1.4 es 2010 es ceed -nel az elozo tulaj cserelt lancot de az olajfogyastasa nem veszes talan 3deci /1000 km ezert "melyebben" nem nyultak a motorhoz.
Kerdesem: lehet mar most valamit tenni a varhato olajfogyastas novekedese miatt vagy varjam meg mig tenyleg tobbet nem kezd fogyasztani. /eddig evi 10 e km -et ment az auto /1 tulaj magyar/ tavaly 3 e km et ment es iden se varhato tobb...
Köszönöm, én is megtalálhattam volna. Majd ha jobb idő lesz, lebontom.
Az előző kérdésre, hogy mi az a villogó fény, pontos választ én sem tudok adni. Mindenesetre ha bedugom az indítókulcsot, akkor elalszik. De nem lehet a riasztó, mert ha kiriasztok, és kinyitom az ajtót, akkor továbbra is villog, egészen addig, amíg be nem dugom a kulcsot. Én dísznek tekintem :-) De mi lehet a másik oldalon az a hasonló dudor, amiben még villogó LED sincs?
Sziasztok! A napokban KIA Ceed II tulajdonos lettem, korábban idősebb gépjárművem volt, úgyhogy még sok dologgal nem vagyok tisztában. Meg tudná valaki mondani, hogy a szélvédő mögött, a műszerfal tetején álló helyzetben villogó piros fény az micsoda? Nem lehet kikapcsolni? Illetve az akkumulátort nem meríti?
Sziasztok! 2008-as Ceed ED, időnként valami zörög a műszerfal mögött. Mintha valami elszabadult kábel lenne. Arra gondoltam, hogy kiveszem a rádiót, és mögé nézek. Csak azt nem tudom, hogyan vegyem ki?
Ha ennyire külső hőmérséklet függő, akkor vagy valamilyen szenzor rossz, vagy motorvezérlő elektronika. Valós idejű diagnosztikai adatokat kellene látni hozzá, ott kibukna. A leírtak alapján, minden rendben van, de mégsem kap üzemanyagot. Írtad, hogy fel lett újítva a hengerfej. Pontosan mi történt vele?
három dolog az első a gyertyák, de ezen túl vagy a második a relé, nálam ez adta meg magát a harmadikat nemtom pontosan, de valaki úgy írta hogy azt a hardvert keresd amiből a gyertyakábelek jönnek, annak a kifelé és a befelé menő kábel csatlakozásait ki kell pucolni mert korrodálódik
Sziasztok! Van egy 2011-es 1.6 CrDi autóm, amely reggel hidegben ( egész pontosan ahogy 0 fok alá csökken a hőmérséklet.... ) nehezen indul. Ezután már indul rendesen, de a reggeli indítás tiszta cirkusz. Ha plusz fok van reggel, akkor semmi gond, elindul rendesen. Már ellenőríztettem az üzemanyagrendszert ( minden rendben ), önindítót cseréltem, új akkut vettem bele, most cseréltettem az izzítógyertyákat ( 300E! ), de még mindig nem indul normálisan.... -3 fok volt ma reggel és 5x rá kellett indítanom mire beindult. Közel 500E-et költöttem a problémára, de már nem akarok még pénzt áldozni rá, arról nem is beszélve, hogy a szerelők is tanácstalanok és igazából azt sem tudni, hogy mi lehet a baj.... Találkoztatok már ilyen problémával?, ha igen sikerült-e valahogy meggyógyítani?? Örülnék, ha tudna valaki segíteni!
Egyébként odafigyelek az autóra, 10E km és cserélem az olajat, prémium üzemanyagot kap, 180E km van benne....
Stabilizátor rudakból mi lett ellenőrizve? A stabpálcák, vagy a keresztstabilizátor-rudak is? Keresztstabilizátor-rúd szilenetek szoktak ilyet okozni. Nem emelve, hanem kerekeken állva, pl. aknáról lehet ellenőrizni. Így nem terhel a futómű súlya rá.
Segítséget szeretnék kérni. Kia Ceed kombi autónk van, és menet közben, a legkisebb útegyenetlenségeknél is eszméletlenül kopog valami elöl mindkét oldalon, és jobb oldalon hátul. Lengéscsillapítók, toronycsapágyak, stabilizátor rudak, gömbfejek ellenőrizve, illetve cserélve lettek, de semmi sem változott. Valami ötlet esetleg hogy mi okozhatja?
Kia ceed 1.6 crdi (2011) autómon szeretnék hosszbordás szíjat cserélni, de nem találtam semmi leírást a neten. ha valaki tudna küldeni egy leírást vagy videót azt megköszönném.
Az audiótechnikára a 7 helyett talán 2 év volt (mintha az nem lenne a kocsi szerves része, KIA gyári fejegység, nem én raktam bele sajátot) szóval a garanciát már buktam 1 éve. Együtt tudok élni a dologgal nem akkora katasztrófa, főleg ha 250 ezret legombolnának rólam a cserére (javítani a márkaszervízesek már semmit nem tudnak ami nem triviális szakadás/törés stb. mindent csak cserélnek, aztán hátha. Ha továbbra is szarakodik, akkor még tesztelgetnek az én zsebemre. Na az nem hiányzik annyira.
Ahogy az sejthető volt, az önindító a ludas. Végre kiderült 2 hét várakozás után, kb. 10 perc alatt. Már "csak" azt a 3-4 munkanapot kell kivárnom, amíg a márkaszervizhez megjön az alkatrész, a mai rendeléstől számítva. De mi ez már nekem?! :)))
csak ötletelek. Nem tudom, a 2019-esben milyen a csatlakozó, de nekem a 2016-osban asszem még 2.0 Valahol olvastam, hogy nem szeretik a 3.0 USB drive-okat mindig.
Ne felejtsd, fejegység garanciája nem 7 év. Szervíz,, néhány szoftverfrissítést végrehajtanak. Vagy segít, vagy nem. Ha nem, időhúzás, erélyes fellépés, kicserélik.
Pontosabban zenelejátszás megy a pendrive-ról, amibe valamikor belefagy (mindig más zene, és más helyen) ilyenkor az a tizedmásodperces részlet loopol vagy 1 percig, amíg a watchdog újra nem indítja a rendszert. Kép elmegy, KIA logo megjelenik, pár mp után újra ott folytatja a zenelejátszást ahol megszakadt és megy tovább. Aztán van hogy pár perc múlva megint eljátssza, de általában alkalmanként csak 1 ilyen fagyás-restart szokott lenni.
Ceed 2019-es évjárat. Rendszeresen újraindulgat a középkonzolos kijelző, ha be van dugva az USB-be egy pendrive. Nyáron nem csinálja, de télen rendszeresen. Hasonlót tapasztalt más is? A pendrive amúgy hibátlan minden más gépben, és a kocsiban is, ha épp nem tél van.
Másik autóval mellé kell állni és be kell bikázni, amennyiben így beindul az autód a töltést és az akkumulátort ellenőrizni kell. Nagy eséllyel az aksid döglött meg. Lehet próbálkozni egy 12 órás töltéssel, ha utána is indítási problémát tapasztalsz egyértelmű cserélni kell az akkumulátort.
Egy ismerősömtől megtudtam, hogy neki is hasonló tünetekkel az immobilizer szart be. Remélem csak ennyi.
Bár a hibán kívül jobban idegesít, hogy jövő péntekig rá se bagóznak a márkaszervizben...remélem addigra az akksi is kellően lemerül, mivel kint áll a hidegben.
csak azért mert el szoktam olvasni a kezelésiket,ez megragadt belőle és már a kettővel ezelőtti autót sem lehetett volna betolni/gurítani a dombon lévő házunktól,mondjuk semmi baja nem lett tőle
Köszi a pontosítást. Kerülendő, ha nincs jó állapotban az autó. De itt azt feltételeztem, hogy ha épp működne az önindító, 2-3 fordulat alatt beindulna a motor, és ugyanaz történik, ha nem az önindító, hanem a hajtáslánc forgatja meg a motort. Nyilván nem arról van szó, hogy 100 métereket húznák az autót :-)
Mondjuk ha üzemanyagot nem kap a nem induló autó, akkor nem árt neki a húzás sem :-)
Így készülök, hogy előző napra szerzek szállítást és odavitetem. Igen garanciális még, ezért is vinném hozzájuk. Csak kár, hogy majdnem két hét múlva fogadnak :(
Aligha orvosolható otthon, házilag... Nagy valószínűséggel garanciális még az autó, azaz a leggazdaságosabb a márkaszerviz - bár az izgalmas kérdés, hogy hogyan viszed oda időpontra, ha épp akkor nem indul el. Mire odaszállíttatod, már nem fognak fogadni.
Érdemes szerintem előző nap odavinni, akkor, ha nem indul, még mindig van idő szállíttatni. Vagy eleve úgy kezdeni a dolgot, hogy legyen másik autó vagy 3 markos legény a behúzás/betoláshoz.
Próbáltad kocogtatni az önindítót? Lehet szénkefe is, ha csak kattan egyet. Ennyi idős autónál nem kéne, de ha egész nap rövid utakon van használva, akkor simán.
Mondom a tüneteket :) 2016-os Cee'd. Tegnap több helyre is elmentem vele, majd egyszer az egyik indításnál nem indult. A műszerfalon semmi nem jelez hibát, akksi ok, gyújtást ráadom, minden a szokásos a műszerfalon, majd indításnál kattan egyet és ennyi. 25 percig ültem, próbálgattam, majd véletlen beindult! Így legalább haza tudtam hozni. Persze most sem indul, a jelenség ugyanaz. Mi lehet a gond? Lehet valami bagatel, vagy komolyabb? (A szerviz csak jövő pénteken fogadna, szóval addig van időm rájönni.)
halli. 3 napja vett a testverem Kia ceed SW -t.2022 es januari. Le voltak hajtva a hatso ulesek,ott voltak a teli gumik. De miota kilettek rakva a gumik ,az ulesek visszahajtva,azota a muszerfalon allandoan ki irkodja,hogy ellenorizze a hátso ules sort. Mar parszor le lett hajtva, visszacsapva. 1 napig jovolt,ma megint elkezdte. Mit kell ilyennel csinalni ?
Üzemmeleg motornál próbáld alacsonyabb fokozatban magasabban tartani a fordulatszámot és ezt követően használd a motorféket pár mp-ig. Ezt ismételd párszor és így a kipufogó rendszeren áthaladó 6-700 C fokra felhevülő oxigén ki tudja égni a katalizátorból a korom lerakódás. Persze ez a mostani hideg időszakban nehezebb feladat.
Már csak az a kérdés, hogy gyártói oldalról így tervezték, vagy ennyire hibás a konstrukció, de ezt mi nem fogjuk tudni megfejteni, csak az elszenvedői vagyunk.
Igen, szó szerint én is erre gondoltam. A mai kipufogógáz tisztító rendszerek egyre jobban ellehetetlenítik a belső égésű motorok használatát, főleg rövid távokra. A városi üzem mellett, főleg automatával nem sok motorféküzem van regenerálni. Nyilván csak feltételezés, a tutit majd megmondja a szerviz, de azért próbáltam kicsit helyre tenni a kérdést, mert a Cartárs csak üzemanyagszűrő cserét feltételez, de ez ennél bonyolultabb lesz…
Hibalámpa mindig műszeres kiolvasás, legjobb a speckó (márkaszervizes), garis autónál meg mindenképpen, és lehetőleg haladéktalanul. Ez nem üzemanyagszűrő cserét jelent, a GPF a benyás részecskeszűrő, amire azt ígérték anno, hogy nem lesz olyan problémás, mint a dízelek DPF-je, mert hogy ez egyszerűbben regenerál, de egyre inkább az látszik, hogy sokkal problémásabb… sok autó már 20-30e km után bedobja, de ez a 12e km azért elég kevés… A GPF motorféküzemben regenerál, az eddig látottak alapján úgy látom, hogy az – egyre elterjedtebb – automatákban telítődik jobban.
Szerintem vidd el márkaszervizbe, ne kérdezősködj. A hibalámpa hibát jelez, az autó garanciális, neked az a dolgod, hogy vidd azonnal. És SOS, nem ér rá.
A segítségeteket/véleményeket/tanácsotokat szeretném kérni a következővel témával kapcsolatban.
Van egy 2019 -es Kia CEED Sportswagon 1.4 T-GDI benzines automata váltós személyautónk (~12.400km) és ma reggel meglepett minket egy visszajelző lámpa a műszerfalon, ami a leírások szerint a "Kipufogórendszer (GPF) figyelmeztető lámpája". A jelzés motor indítás után villant fel és azóta is világít (nem villog). Megszokott fix helyen szoktunk tankolni, ebben az eddigiekhez képest nem történt változás. Szeretnék a márkaszervizektől függetlenül tájékozódni, hogy ez vajon mit jelent, mennyire SOS a kezelése és ha üzemanyagszűrő cserét jelent, akkor ez mennyire "normális" egy ilyen fiatal és relatíve keveset futott autónál.
Volt 2 gondom, az egyik: a tetőn lévő műanyag csík elkezdett feljönni, 2 tartó pöcke elengedte (hogy miért...?). Az 5. ajtó nyitógombját takaró gumi elporladt, eltűnt.
A tetőcsíkról fényképeket kértek előre, elküldtem. Nem volt elég, vigyem be. Bevittem, pont ugyanaz látszott, mint a képen, de persze nem volt olyan tartópöcök raktáron, vigyem vissza pár nap múlva. Pedig tudhatták volna, hogy mi kell.
A nyitógomb takarót nem cserélték garanciában - nem értettem miért nem, de kötötték az ebet a karóhoz, hogy fizetős.
Ha már ott volt, elmentünk a szerviz körül egy próbára, mert mondtam, hogy kopogást hallok hátulról. A munkafelvevő persze nem hallotta, de szerinte a hátsó csapágy már odavan (103 ezer km...).
No mindegy, visszavittem pár nap múlva. Csapágycsere elment garanciában. Kis "jóindulattal".
Akkor kiderült, amikor felemelték a csapágycseréhez, hogy valami futóműalkatrész odavan hátul, az kopogott. (anyád).
Persze az sem volt raktáron, így háromszor kellett megjelennem.
Nagy betűkkel ki van írva, hogy ha nem tudják aznap javítani az autót, gondoskodnak a közlekedésemről. No ez komolytalan, esetleg - de nem biztos - bérelhetek tőlük autót, kb piaci díjon (10+ ezer Ft-ért).
A láncra nincs megadva csereperiódus, elvileg egy életre szól. Elvileg, a gyakorlatban inkább 120-180e km-t bír, használati módtól, de főleg az olaj csereperiódusa és nem utolsó sorban annak viszkozitása függvényében (pl. az elején márkaszervizek is használtak 5W40-et 5W30 helyett, de nem volt „láncbarát”). Szakadás nem jellemző, ha megnyúlik, hallhatóan csörögni fog, levett olajsapka mellett főleg jól hallani, akkor jött el a csere ideje.
Az lehet, hogy csak az ellenőrzése, mint az összes többi visszajelzőé. Mi történik, ha az ajtónyitás után vársz egy kicsit és utána adsz gyújtást? Úgy, hogy akkor világítson az izzításjelző, és amikor elalszik, akkor indítasz?
Volt ilyen modern dízelem, és az - úgy tudom - azt csinálta, hogy izzított amikor az ajtót nyitottam, így normál esetben már nem kellett izzításra várni, olyan volt, mint egy benzines. Nos ha kicsit gyengélkedik a rendszer, lehet, ez az "előizzítás" kevés.
Izzítógyertya érintkezőhídnak hívják. A középelektródákra húzod rá. Hátránya, hogy emiatt az összes gyertyáról le kell csavarni az anyát, ha egyet is ki szeretnél venni, vagy szálszakadást mérnél. Ráadásul jó sz*r helyen is van, picike is az anya. :D
dízelnél ha izzítási probléma van az inkább úgy szokott kezdődni hogy indulni még indul de pár másodpercig kerepelve jár utána aztán már az indulás se megy olyan könnyen a hiba többnyire izzítógyertyával orvosolható, ha az már rendben van akkor gyenge pont lehet még a relé ha a relé is jó akkor - na ezt nem láttam még - meg kell nézni azt a lemezt (?) amiből megy a delej az izzítógyertyákba, ez valami ötágú nemtommi, egyik ágán jön befele a delej négyen meg ki, na valahol valaki azt írta ez korrodálódott el, le kell szedni mind az öt kábelt lepucolni és vissza
230.000 km után még volt zsír a toronycsapágyban. Hát, mondjuk csak a bal oldalon... és hiába áztattam a csavarokat napokig, tört mind. A gátlók is csak roncsolással jöttek le. Padon mérve mind jó volt, de 13 év és ennyi km után már ezt nem tudtam figyelembe venni.
Korábban irtam, hogy sikeresen átestem egy felesleges kuplung cserén, azonban azóta több napi állás után főként minuszokban nagyon nehezen indul az autó. Egy szerelő azt mondta cseréljek aksit. Kicseréltem. Kis javulás lett de nem sok.
Esetleg lenne valakinek tippe vagy ötlete milyen összefüggés lehet a kuplung cserekor szétszedett dolgok és a nehezen induló motor között? Mert meggyőződésem, hogy van, mert csak azóta csinálja. Én még a megmozgatott akku kábelek sarujára gondolok. A legutóbbi akku cserekor láttam hogy "feszegette" a szerelő, hogy ne legyen neki útba amikor beteszi az új aksit.
Egy 9 éves rosszul érintkező kábelsaru szerintem okozhatja.
Innen nézve, a cikk alapján én is rosszul tudtam, az AGM-hez is ez kell. Az enyém kb. ugyanilyen, de nem Lidl, ott a hideget jelenti a hópihe, ez kavart meg.