"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
Nem nyugszik... azt még hozzá tehette volna, hogy a Fradit kizárni!
Mit szól a fociszövetség döntéséhez, hogy az NB II-t lefújták, így a tavasszal remeklő és harmadik Vasas nem jutott fel az élvonalba?
Mészöly: Nagyon csalódott vagyok, koccintottam volna a Vasas feljutására a stadionban... Az MLSZ-nek el kellene gondolkodnia azon, hogy felemelje az élvonal létszámát tizennégy csapatosra, akkor nekünk is lenne helyünk az NB I-ben.
"A taorendszer 2011-es bevezetése óta 32,2 milliárd forint került Felcsútra, ami nagyságrendileg 10-szer több, mint a Felcsútot nagy szakadék után követő többi klubnál – a Fehérvár 2014 óta 3,3 milliárdot szedett ki a taorendszerből, az Újpest futballrészlege 3,9, a Ferencvárosé 2,8 milliárdot 2011 óta."
Most volt az nso-n riport egy néniről, aki nemrég halt meg, és falujának nagy szurkolója volt. A néni az az igazi pronyó mocskosszájú suttyó volt, aki végig kurvaanyázta a meccset, a videóban is arra volt büszke, hogy egy bírót egyszer megpofozott, illetve egy másik alkalommal az ellenfél egyik játékosát esernyővel megütötte. A riport alatt is repkedtek a baszdmegek, meg a válogatott káromkodások.
A kommentekkel nem tudtam mit kezdeni. Mindenki szerint mekkora jófej, vagány, belevaló néni volt.
Most nem akarom az eszem játszani, én is el tudok borulni, de alapvetően nem azért megyek ki egy meccsre, hogy végig mocskolódjak. Számomra felfoghatatlan az a szimpátia, ami ezt a tahó nénit körülövezte.
Itt az a protokoll, hogy az érintett játékos megy azonnal karanténba.Nem a csapat.
De mivel mostanra eléggé visszaszorult a járvány (egyelőre), ha az elején nem volt fertőzött, akkor minimális az esélye, hogy menet közben legyen új a játékosok és a stábok körében.
Ismerve a hazai viszonyokat nem lepődnék meg, ha valamelyik kiesésre esélyes ( de még nem kiesőhelyen álló ) csapat majd bemondaná, hogy beteg van a keretben. A bajnokság félbeszakadna és a 11-12. helyezett kiesne.
Nem volt, lesz. De ezek után azt mondom, lenne. Eléggé bizonytalan minden, velük akarunk barátságost, és ennyi. Most volt valami hír, hogy a Dresden egész csapata ment karanténba, itt is ha csak egy gyanús eset van, újra lefújják a bajnokságot?
Lehet csak nem követem rendesen a híreket, de az NSO napokig promózta, hogy az FTC-ZTE lehet az első felkészülésink, aztán gyorsan lehozták a hírt, hogy nyertünk. Miközben előtte örökrangadóról szó se volt. De örülök, ha így egyben vagyunk.
Meddig tűrik vajon a Vasas szurkolók, hogy így elnyomják őket? Ugye az szinte természetes, mint a levegő, hogy nincs a földnek olyan játékvezetője, aki ne ellenük fújna, most itt az újabb jele a rendszerszintű elnyomásnak:
„Eredetileg sokkal korábbra terveztük ezt az átadást, de természetesen nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Vasas SC a kormány támogatásával egy újabb színvonalas beruházást tudott végrehajtani.