Gyerek koromban azt hittem, hogy a bolondok csákót hordanak.
Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez csak a regényírók és filmrendezők jellemábrázolási sémája.
Nem minden bolond képzeli önmagát Napoleonnak. (De valószínűleg ez a legnépszerűbb.)
Statisztikát sem készítettem.
Viszont a legtöbb bolondot nem lehet ránézésre felismerni.
Normális embereknek tűnnek. Egészen addig, amíg valami meglepően váratlan őrültséget nem csinálnak.
Például volt egy öreg mérnökünk.
Évtizedekkel ezelőtt - a funkcionális analfabéták között - könnyű volt elvégezni az egyetemet,
akár még színjelesre is. Hozzászokott. És azt képzelte, hogy ez így marad örökre.
Csak közben a világ változott, részben fejlődött is.
Ő pedig azt hitte, hogy eleve "mindenhez is ért".
A saját szakmájában ugyan érezte a kihívásokat.
Viszont minden másról olyan laza véleményt alkotott.
Hát ez az ember elment tárgyalni, és nem vitt magával szakértőt - mert minek is.
Csákója nem volt, csak egója.
Cégen belül is megkérdezés nélkül intézkedett. Főleg olyan esetekben volt könnyű dolga, amihez valójában nem értett.
De sajnos a világ ne az ő logikája szerint működik.
Ez részben a természet "hibája", részben pedig más alkotó embereké.
