Keresés

Részletes keresés

ronin s8 Creative Commons License 2013.07.01 0 0 134410

Amíg valaki nem viszi Kínába a gyártást az olaszoktól, nem tudnak jót gyártani. Náluk a fejlesztés bizonyos területeken egyenlő a lopással.  Vegyesvállalati formában tudsz csak gyártatni bármit, ráadásul többségi rizses tulajdonnal. Bármilyen know-how, tudás automatikusan a birtokukba kerül. Fejleszteni csak azokon a területeken akarnak és tudnak, ahol komoly kínai tőkeérdekeltségük van, ill. valamilyen okból kifolyólag érzik az embargók hatását. 

A gondolkodásuk iszonyatosan racionális, milligrammra kiszámolják a felhasznált anyagokat. Azért van nálunk annyi kínai selejt, mert mi általában azonosítjuk őket a szeméttel (én is...), és az óccót vesszük tőlük. Tudnak ők bármit gyártani, és gyártanak is. A luxury szegmensben nem nagyon fejlesztenek otthon, inkább megvesznek mindent. A kávé (ezen a szinten mindenképp) luxusnak számít, azt importálják, bár hallottam, hogy termesztenek is. A gondolkodásuk állami (népi) szinten még nem képes befogadni az európai ízlést. Első az ár és a haszon, meg a koffein ;-)

Szóval, meg lennék lepve, ha igazán jó (mondjuk ECM, LM, Faema szintű) gépeket konstruálnának...

Előzmény: atctrade (134407)
badrobot Creative Commons License 2013.07.01 0 0 134409

milyen kis cuki. és nem műanyagból van!

Előzmény: kahvesi (134399)
atctrade Creative Commons License 2013.07.01 0 0 134408

"Már kínába viszik a gyártásokat sok területen."

Azt akartam írni, hogy nem kínába.

Előzmény: atctrade (134407)
atctrade Creative Commons License 2013.07.01 0 0 134407

Az biztos, hogy van mit behozniuk, de ez náluk jelenleg 10-szeres sebességgel megy.

Tegnap kutakodtam a neten.Nem sok komoly gyártót találtam.

Talán ez a legkomolyabb, de ez is inkább kávévézókba való.

Elég sok alkatrészt importálnak olaszoktól.

http://www.chef-essentials.com/a/en/Bar_Equipmnet/2012/0117/1249.html

Kávépörkölő gépet láttam komolyabbakat.

 

Az biztos, hogy egyelőre az olaszok messze komolyabb gépeket gyártanak.

Ha az áraik elfogadhatóak maradnak, akkor a kínaiak nem tudják őket megszorongatni csak a tucat kategóriában.A fizetések pár év alatt többszörösére emelkedtek.Már kínába viszik a gyártásokat sok területen.

 

Leadtam a Quick Mill rendelésünket.

Akinek alkatrész gondja van, az is írjon.

 

Ha bejönnek a masinák, akkor jelentkezem.

 

Előzmény: djboriska (134402)
monyesz Creative Commons License 2013.07.01 0 0 134406

Van pörkölőről (gépről) valami linked?

Előzmény: djboriska (134402)
pepppeee Creative Commons License 2013.07.01 0 0 134404

Paljoc mail ment :)

Szulita28 Creative Commons License 2013.07.01 0 0 134403

Köszi

Előzmény: yeahhh (134241)
djboriska Creative Commons License 2013.07.01 0 0 134402

Hát azért Shangai még mindig a sötétet issza inkább.

2-3 (nekem is) elfogadható kávézó van kint de azért van mit fejlödniük.

Viszont ezeken a helyeken 2x annyiba kerül a kávé mint itthon a hasonló kávézóinkban,

és a mi "haladó" kávézóink azért valjuk be komolyabbak.

 

Viszont gépekben nagyon otthon vannak (habár copy majdnem az összes).

Nagyon komoly pörkölöket találtam kint, abba lehet érdemes baruházni.

Nagyon gondolkodom egy komolyabb kinai pörkölögépen.

Előzmény: monyesz (134360)
Szomjas Gödény Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134401

néha úgy érzem nektek egy k nagy lábbal tekerős, biciklivázas, sok áttétes szobakávéfőző lenne az álommegoldás, amivel mechanikusan, egyedi profillal lehet átküldeni 9 baron a hidegvizet k lassan a kávépogácsán :)

valszeg nem is elképzelhetetlen egy ilyet megépíteni. lehetne a neve pl parcioni ultrapedual.

vagy teljesen rosszul látom?

Előzmény: Törölt nick (134382)
mert mindig a hoki Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134400

Zöld kávét amúgy hol lehet kapni?

Előzmény: kahvesi (134399)
kahvesi Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134399

Ha valóban komolyan gondolod, akkor szerintem kis kapacitású, otthoni használatra szánt pörkölőket lenne érdemes behozni, mert ezekből elég szűkös hazánkban a kínálat és talán kereslet is lenne rá. Természetesen elérhető árú és minőségi termékre gondolok, mint például ez vagy ehhez hasonló: http://www.home-barista.com/home-roasting/exploring-huky-500-coffee-roaster-part-i-t20245.html

Előzmény: atctrade (134355)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134398

Mér eladó a kávékorzó? :)

Előzmény: RCTiv (134397)
RCTiv Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134397

ja értem :) de legalább a kávékorzó jó áron fog elmenni :D

Előzmény: paljoc (134392)
badrobot Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134396

nem tudsz dönteni, hogy milyen kurva drága masinát vásárolj. csak próbálok segíteni. ha már ennyire bejönnek a custom megoldások (gondolok itt az üveg oldal lapra), akkor inkább rendelj be egy Speedstert.

Előzmény: atctrade (134269)
azazati Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134395

mobilon szokott ez lenni, hogy nem küldi el, üres szövegdobozt dob be... de ott működik, hogy visszalépek a böngészőjében és megmarad a szöveg... kijelölöm... mentem... :DDD

de PC még nem viccelt meg... ezidáig :P

Előzmény: monyesz (134394)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134394

Time limit van, úgyhogy kijelölöd, aztán Crtl-C, és ha elszáll, akkor bemásolod a szöveget és boldogság! ;)

Előzmény: azazati (134393)
azazati Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134393

bakker... a zIndeksz fórummotor benyelt egy oldalas esszét amit a kínai stregáról és hasonló magasröptű gondolatomról írtam.... francba, nincs kedvem újra fogalmazni... nem is tudnám szerencsétekre :DDD

 

paljoc Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134392

ja, az erdekest idezojelben ertettem!;-)

Előzmény: RCTiv (134391)
RCTiv Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134391

egy darabig :(

Előzmény: paljoc (134380)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134388

Te tudod, en biztos nem kérek belőle 

Előzmény: monyesz (134384)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134387

Várjatok, megyek gumikat cserélni a kocsin, Pirellik vannak fenn, és azt hallom nem biztonságosak...

monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134386

Nyugodtan!

 

A topic egy része a 'geek' kategória. Ezzel nincs addig baj, amíg nem feledjük, hogy nem csak mi vagyunk, nem csak a mi igényeink léteznek, hanem egy normál kávéfogyasztóé is, akinek kisebb költségvetésből kell gazdálkodni.

Előzmény: atctrade (134378)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134384

A kérdőjellel van a baj a mondat végén, 3 felkiáltójel a helyes. De ez nem csak erre a témára igaz, Kína borítja a világ elképzelt jövőjét azzal, hogy szabaddá válik.

Előzmény: vadászcsiga (134375)
And06 Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134381

mivel nem próbáltam GS3at, igy nem tudom. LM gépből ittam kávézóban, arról tudok nyilatkozni.

Sok oldalas diskurzus volt már erről többször és az lett a konklúzió, hogy egy jó kisgéppel tökéletes espressot lehet húzni, max tökölni kell vele. A nagyobb/drágább gépek előnye a sorozatos kávéfőzés lehetősége, a kényelem, és hogy nem kell annyit p.csölni vele. Akkor ez nem igaz? :o

átveszem Parcitól a kisgépek védelmét, lol :)

Előzmény: monyesz (134376)
paljoc Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134380

Mindenesetre erdekes...:-)))

 

 

Előzmény: RCTiv (134379)
RCTiv Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134379

nem lehet, most egy darabig új királya lesz a topiknak :)) , de nem borzolom a kedélyeket, én most egy darabig kilépek a read only fázisból is szerintem.

Előzmény: yeahhh (134366)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134378

Engedelmeddel ezt bemásolom nálunk.

" Ez itt sincs máshogy, ez is hifi, csak isszuk, nem hallgatjuk."

Ez a mai nap legjobb mondata.

 

Előzmény: monyesz (134374)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134377

Bocs, hogy "picit" felborzoltam a kedélyeket.

Nekem ilyen buldózer stílusom van, de én már nem fogok megváltozni.

Egy viszont biztos:ahogy a hifiben, úgy a kávéfőzők terén is segíteni fogok mindenkinek, aki megkeres.

A jövőben háttérbe fogok vonulni.

Én egy szenvedélyes ember vagyok.Ez sem fog megváltozni.

 

További jó beszélgetést.

Majd beszámolok, ha megérkeztek a gépek.

 

Hamarosan F1.Ez a negyedik szenvedélyem.

Már ez sem fog megváltozni.

Előzmény: And06 (134371)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134376

Vagy csak nem érzed... Nyilván akkor van értelme megvenni, ha érzed, és megvan a pénzügyi tehetséged megvenni.

 

Spec én sem értem, mit szeret annyira a nyolc éves lányom csellójátékán a zenetanár, mikor én nem hallok semmi extrát! :)

Előzmény: And06 (134373)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134375

Kína meg a kávé?

 

Előzmény: atctrade (134369)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134374

Ha egy hifis topicba írogatsz, ott is kell idő hogy elfogadjanak! ;) Ez itt sincs máshogy, ez is hifi, csak isszuk, nem hallgatjuk.

Előzmény: atctrade (134369)
And06 Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134373

értem ezt úgy, hogy egyszerüen nincs akkora különbség egy GS3al főzött kávé és egy szilviával főzött kávé között, mint egy "jobb" hifi erősitő meg egy high-end erősitő között.

Előzmény: And06 (134371)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134372

Nekem is az ugrott, be, mert ránézésre nem 58-as a szűrőkar, az előlapi kezelőszervek is hasonlók...

Előzmény: yeahhh (134370)
And06 Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134371

én örülök, ha vanna újak, nekem egy dolog nem tetszik: ne vigyük el high-end-be a fórumot, pár napja még mindenki ki volt akadva a 8eFT-os VST szűrőn, most meg már GS3akkal dobálózunk. :/

Előzmény: yeahhh (134366)
yeahhh Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134370

Mocskos LaSpaziale most lebukott: erről nyúlták a Vivaldit!:-)

Előzmény: monyesz (134368)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134369

Valamitől időnként megváltozik a szöveg.

 

Bocs a stílusomért, aki ismer, az tudja ki vagyok.

Itt szerintem sokan ismernek a hifis fórumról.

A cégem 32 éves, én meg 55.

21 éve járok kínába, beszélek kínaiul és saját irodánk van kint.

Miért ne legyünk erre büszkék?

A világbajnok srác is legyen büszke, amit elért.

 

 

Előzmény: yeahhh (134366)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134368

Gugli találat (még soha nem néztem utána, hogy gyártanak-e gépet a kínaiak): http://goshenchina.en.made-in-china.com/productimage/BvVEzJpKvxcA-2f0j00zKfaTuJGvpbs/China-Coffee-Maker-12L-S-.html

atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134367
Előzmény: atctrade (134365)
yeahhh Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134366

"...Pedig ki, hen ti vagytok ebben jártasok..." - gondolom, ez a "Pedig ki, ha nem ti vagytok ebben jártasok" akart lenni:-)

 

Igen, jártasak vagyunk, de pl. én még ebben a műfajban (kávégép, daráló) nem hallottam kínai gyártóról. Tán a tavalyi, milánói kávékiállítás után mondta egy ismerős, hogy látott ott kínai gépeket, de az szánalmas koppintás volt mind.

 

Egyébként meg én természetesen elhiszem, hogy a magad területén khirrály vagy, de ez a "...kiváló kínai kapcsolatokkal rendelkezem...", "...Felejtsétek el, hogy csak gagyi létezik kint...", stbstb.  - különösen így, az első itteni fórumos napodon nekem kicsit erős belépőnek tűnik...kevesebb több lenne...nem lehetne kicsit szerényebben?

Előzmény: atctrade (134359)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134365
Előzmény: atctrade (134363)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134364

Én is kb annyit járok Sanghajba, mint Bp-re... :D

Előzmény: atctrade (134362)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134363

Ha van Shanghaiban valamikor kávé témában kiállítás, akkor arra el tudnám küldeni a kinti társamat.

Előzmény: monyesz (134360)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134362

Ti sokkal több infót elolvaszok e témában, mint én.

Mostantól én is rástartolok, de talám ti már hallotatok valakiről.

Tartsátok nyitva a szemeteket.

Többet járok Shanghaiba, mint pestre.Ez most nem vicc.

Előzmény: monyesz (134360)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134361

Egyetértek.

Most csináltattam meg én is a víztsisztítást itthon.

A darálóval "picit" túl lőttem a célon, de ha jön a karos gép, akkor már árban is egyenrangú társak lesznek.

Az Elektra gyönyörű gép, de a tudása nem nincs annyi, mint a szépsége, de ettől függetlenül én imádom azt a kávét, amit ezzel főzök.

Amennyiért adom, az meg ajándék a magyar árhoz képest.No annyit biztosan én sem adtam volna érte.

A komolyabb masinák közül én is az R58-at vettem volna, ha nem lett volna ez a lehetőségem, ami adódott.

A végcél meg egy GS3 paddle.Persze előtte letszteljük a karos géppel egy helyen.

Hifis barátom megígérte ezt nekem.Jön hozzánk szegedre.

Az biztos, hogy nem túl hype-plt kereskedői vélemény lesz írva ezekről.

Hívni fogok majd egy szakit erre az eseményre.Amint olvasom van itt a környékünkről is komoly szaki.

Előzmény: monyesz (134358)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134360

Ehhez neked kellene kutakodnod szerintem, mert Kína akkora, hogy innen rálátni lehetetlen.

Az világos, hogy be fognak járni illetve bejártak már egy utat, ami a bérmunkától indul. Kérdés hol tartanak most.

Mivel az ország gazdagodik (bár nem egységesen), könnyen lehet hogy a kávébiznisz is rohamosan fog fejlődni. A japánok pl sok kávét fogyasztanak, és ez hatással volt az árakra.

Luigi mögött nem véletlen a japán hölgy második helye a cup tasting-ben.

Előzmény: atctrade (134355)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134359

Pedig ki, hen ti vagytok ebben jártasok.

Nekem csak a kapcsolatom van meg ehhez.

A hifiban nagyon otthon vagyok, de sajnos annak a piac lefelé tendál.

Előzmény: Törölt nick (134356)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134358

Nálam a szempont, hogy a daráló (a darálmány minősége) egy fokkal legyen előbbre a gép tudásánál. Igy nem lép be egy korlátozó tényező, amivel a főzőből a maximumot ki lehet hozni. 

Gyakorlatilag a kávézásnál sok esetben a 'mellékes' dolgok a fontosak. Pl a víz minősége, amit Datee (dzsezve-ibrik világbajnok) kartács hozott igen jól a felszínre. Bármit csinálsz, az mindig limitáló tényező lesz, és megjelenik az ízben!

Sok esetben egy 'mellékes' dolog sokkal jobban befolyásolja a végeredményt, mint maga a főző, érdemes tehát ezekkel foglalkozni.

Előzmény: atctrade (134353)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134357

is

Előzmény: monyesz (134354)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134355

Elkövetek egy kis istenkáromlást itt a fórumon.

Aki ismer, az tudja, hogy kiváló kínai kapcsolatokkal rendelkezem.Beszélem is a naylvüket valamennyire, mivel rendszeresn járok ki több, mint 20 éve és van irodánk is Shanghaiban már vagy 15 éve.

 

Nincs olyan kínai gyártó, akinek jó minőségű termékei vannak?

Azt be tudnánk könnyedén hozni jó áron.

Nem a gagyi tömegtermékre gondolok.

Felejtsétek el, hogy csak gagyi létezik kint.

A jó az nem kerül be ide.2008-ban 2 évig laktunk ki.

Tudom mi az hogy kína.

Előzmény: Törölt nick (134349)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134354

Naugye! Akkor úgyis a Kávékorzón jelenne meg a gépteszt.

Előzmény: atctrade (134322)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134353

No ez az amiben nagyon jó ez a daráló.

Naponta 3-szor használjuk a darálót.

Rosszul írtam az előbb. a feleségem reggel tejeskávét főz minden reggel egy filteres főzővel.

Ahhoz csak kevesebb kávé kel.Imádom, hogy ehhez is be lehet programozni ezt a darálót.Most 2 és 5 mp-et megy.5 mp-re kell áűllítanom a mostani kávéhoz.Ezt változtatnom kell kávé fajtánként.Az örlemény minőségét is nagyon spécin be lehet ezzel állítani.Az Elektra játékszer volt ehhez képest.

Előzmény: monyesz (134350)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134351

Én pont ilyen lökött vagyok.

A létező összes infót felkutatok, ha kell valami.

Örülök, hogy te is mozgatod az agyad rendesen, ha érdekel valami.

Előzmény: Törölt nick (134349)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134350

Ez a bennmaradó őrlemény dolog minden ipari daráló kapcsán igaznak mondható, hiszen ott ez nem túl fajsúlyos szempont. De egy darálónál sok más szempont van/lehet, az első mindjárt az őrlemény minősége ugye. Abban azért a Mahlkönig nem mondható rossznak.

Előzmény: paljoc (134312)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134348

Biztos igazatok van.

Mint írtam:ez így jó nekem.

Az autóm is túl erős a magar utakra, de a fene bánja.Abból sem veszek gyengébbet.

55 éves vén róka vagyok.

 

Előzmény: yeahhh (134346)
azazati Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134347

nagy a rotáció mivel szeretek próbálgatni és folyamatosan adok veszek....

a QM-ek valamiért felszaporodtak :DDD

 

azokból a 0650-esek megmaradnak a többit lehet eladom....

 

igen...20km :P

Előzmény: atctrade (134345)
yeahhh Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134346

"...Kérdésem a következő: Hogyan nyílvánul az meg, hogy sok bennemarad. Hol?..." - a K30 profi, ipari használatra tervezett daráló (nehéz, masszív ház, dögnagy motor, 65mm átmérőjű kések, öblös babtartály, stb). Míg pl. egy otthonra amúgy kiváló Iberital Challenge őrlésteljesítménye alig 1g/sec, a K30 ennek az ötszörösére képes. Ez egyebek között a nagyobb késátmérőnek is köszönhető - de emiatt az őrleménykamra is nagyobb, s ott értelemszerűen több a pangó őrlemény, mint egy kisebb őrleménykamrában. Vedd le egyszer a darálód tetejét, nézz be a "gyomrába" és meglátod a valót...

Erre célzott a tesztelő (Jani), amikor leírta a véleményét.

Előzmény: atctrade (134340)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134345

Nagyon komoly a gyűjteményed.

Köszönöm a fotókat.

Amint látom bagyon közel laksz  hozzánk.

Jó ezt tudni.

Előzmény: azazati (134323)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134344

Látom.Ha nem így lenne, biztosan nem írkálnék ide.

Lehet érdemes lenne jobban idecsalni a forgalmazókat.

Én gyártónkként csinálnék külön topicokat.

Ez nálunk jól bevált a hifi terén.

Előzmény: Operator (134342)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134343

Én ezt szinte egyedül teszem.

 

A lényeg, hogy tetszik ez a hely.

A kávét meg imádom.

Akinek tudok és igényli, segíteni fogok.

A hifi terén is ezt tettem.

Sokan vannak itt a mi fórumunkról is.

Ez így van rendjén.

Előzmény: Törölt nick (134339)
Operator Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134342

Játszva megy itt is... hidd el.

Előzmény: atctrade (134337)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134341

Apropó. Nehány új szmájli jól jönne :)) Komolyan

Előzmény: Törölt nick (134339)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134340

Kérdésem a következő:

Hogyan nyílvánul az meg, hogy sok bennemarad.

Hol?

Bármennyire ütögetem, szinte semennyi sem hullik ki belőle utólag.

Megpróbáltam minimális mennyiséget is belerakni.

Szinte semmi sem maradt benne.

Szívesen kipróbálom, ha leírjátok mit tegyek?

Nincs gramm pontosságú mérőm, tehát azt nem tudom megnézni, hogy ugyanannyi kijött e tömegben, mint ami belement, de majd elhozom a cégtől a levélmérlegünket.

Előzmény: paljoc (134335)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134337

Szerintem nekem ebben már nem tudsz újat mutatni.

A fórumunk tagsága 23000 főből áll.

Ha azt gatyába tudtam rázni, akkor ez itt játszva menne.

Előzmény: Törölt nick (134334)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134336

Ezt írta a srác:

"Minden eddigi dicséretem ellenére el kell keserítenem azokat, akik az eddig olvasottak alapján nyakukba vennék a várost (vagy az internetet ), hogy vásárolnának egyet otthonra. Ne tegyék! Ez a készülék otthoni viszonylatban az ágyúval verébre esete. Azok az előnyök amelyek professzionális megoldássá teszik egy vendéglátóhelyen, otthon hátránnyá alakulnak. A nagy méret, az adagonkénti darálásnál bennmaradó őrleménymennyiség (amely folyamatos működés közben nem érdekes), és amiről még eddig nem esett szó, a viszonylag magas ár miatt, véleményem szerint nem jó választás otthonra."

 

Naponta kétszer iszunk kávét.

Én nem tapasztaltam, hogy sok kávé maradna benne.

Az elektra darálóm nem volt programozható.

Ahhoz képest 10 kategóriát léptem előre.

 

Előzmény: yeahhh (134328)
paljoc Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134335

Na egyszerre irtunk!:-)

Előzmény: yeahhh (134328)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134333
A VST tesztelés alatt. Az már látszik, hogy nagyon jó. A kérdés az, hogy a saját (Gaggia) duplámhoz hogy viszonyul? Idő kell még, mert duplát ritkábban főzik :-))
Előzmény: Törölt nick (134297)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134332

Jóóóó, de akkor be kell szereznem egy nyomásfokozós Saecot, hogy az etalonhoz tudjak hasonlítani. :)))

Előzmény: atctrade (134288)
paljoc Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134331

Pont a Kavekorzo tulajdonosa tesztelte a K30-at es a kis Variot is es az ő tapasztalata volt amit irtam. De reszemrol mindegy kinek hiszek, mert en meg Mazzer parti vagyok ha kavedaralorol van szo.:-)

Előzmény: atctrade (134314)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134330

Akkor nekem lehet szerencsém van.

Így jártam.

Ő biztosan jobban ért hozzá.

Nekem ez így nagyon megfelel.

"ez így jó nekem"

Előzmény: yeahhh (134328)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134329

Örülök, hogy sikerült egy kicsit a fórum vérkeringését megmozgatnom.

Lassan vissza kell térnem a saját homokozómba.

Nam szoktam más fórumokon írogatni, de ez egy nagyon jó hely.

Nagyon kulturált jó csapatot ismertem meg.

Köszönöm, hogy itt lehetek.

Előzmény: Törölt nick (134326)
yeahhh Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134328

"...Nekem higyj és ne azoknak, akik csak olvasnak ilyeneket..." - a kolléga által említett Jani a Kávékorzó tulajdonosa:-), és nem olvasta, hanem nyúzta egy ideig a nagy Mahlköniget: http://www.kavekorzo.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=896:mahlkoenig-k30-a-nagytestver&catid=47:kavefz-tesztek-bemutatok&Itemid=112

Előzmény: atctrade (134314)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134327

Rengeteg félét kipróbáltunk 2 év alatt.

Idáig ez ízlett a legjobban:

Barbera Esperia szemes kávé 1kg

 

A másik pedig e kettő 50-50%-os keveréke.

Mivel ezt frissen pörkölik, így talán ezt választánám inkább.

Árban is jobb.

http://sjalikave.hu/index.php?func=ertekesites

Sjali König Caffe 1000g

Caffe Original 1000g

5000 Ft-ra jön ki az átlag, ami nagyon jónak mondható.

Ezt a céget bárkinek javasolnám.

Nagyon finom a kávé és friss.

 

Előzmény: vadászcsiga (134325)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134325

És melyiket?

Előzmény: atctrade (134324)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134324

Imádom.

A feleségemmel nagyon egyforma az ízlésünk e téren, így hálistennek könnyű eldönteni, hogy melyik kávét vegyük.

 

Előzmény: vadászcsiga (134321)
azazati Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134323

persze, hogy komoly!

 

igaz csak 5 gép és egy kis daráló képezi az alapot... de a cég múltját szépen FÉMjelzi!

:D

 

küldök mailt, hogy kb miről van szó..... 

Előzmény: atctrade (134320)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134322

Majd beszélünk erről még.

Felkért a kávékorzó tulajdonosa, hogy csináljunk egy ismertetőt ezekről a gépekről.

Én nagyon amatőr lennék erre, így ezt a lehetőséget inkább átadnám egy komoly szakinak.

Engem az sem zavar, ha totál lehúzzák a gépet.Én ezt hobbiból csinálom.

Előzmény: Törölt nick (134319)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134321

Kávét szereted amúgy? :))

Előzmény: atctrade (134320)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134320

Ha ez komoly, akkor erről beszélhetünk.

"pl régi quick mill gyüjtemény felvonultatása."

 

Júlisusban lesz az S osztályú meci bemutatója szegeden.

Lehet, hogy résztveszünk a kávéfőzőnkkel, ha megérkezik.

Luigi-t is szívesen meghívná a cég egy bemutatóra.

Ez egy nagyon elit bemutató lesz egy belvárosi új hotelben.

 

Előzmény: azazati (134316)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134318

" egyiket sem használtam soha, még csak nem is láttam őket."

Dettó.

Kizárólag a fórumokra hagyatkoztam, meg az árra.

Sajnos kis ország vagyunk.Nem lehet mindent megtalálni itthon.

 

Előzmény: Törölt nick (134315)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134317

Majd kölcsönadom az enyémet neked.

Ez nem biztos, hogy vicc volt.

Előzmény: Törölt nick (134311)
azazati Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134316

vivere !

 

részemről nagyon örülök, hogy ilyen hely vidéken is 'megjelenik'... (főleg Szegeden ;D )

sok sikert !!!  ha tudok valamiben segíteni akkor nagyon szívesen !

 

pl régi quick mill gyüjtemény felvonultatása... hosztesz hölgyek kiképzése... kiváló kávék elfogyasztása stb...

:DDDDDDDDD

 

Előzmény: atctrade (134284)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134314

Én ilyet használok már Kb 1 éve.

Nekem higyj és ne azoknak, akik csak olvasnak ilyeneket.

A forgalmazó is azt állította, hogy ez hülyeség.

Én hittem neki és igazat mondott.

 

Előzmény: paljoc (134312)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134313

A nevén kívül szerinted mi az ami miatt azt választanád?

A Bosco kar a legjobb jelenleg.Nem véletlenül 7 Kg a tömege.

Én csak arra tudok hagyatkozni, amiket olvastam az ilyen típusú gépekről.

A Stregában 2 literes a bojler. A 4 literhez képest pont a fele.

Előzmény: Törölt nick (134308)
paljoc Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134312

Ertem. Erdemben nem tudok hozzaszolni, nem hasznaltam ilyet, csak tobb helyrol is hallottam, hogy otthonra nem praktikus a sok bennmarado orlemeny miatt. 

 

 

Előzmény: atctrade (134310)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134310

Olvastam én is erről.

Állíthatom, hogy hülyeséget írtak.

Szinte semennyi kávé nem marad a darálóban.

Imádom ezt a darálót.Sose legyen rosszabb senkinek ettől.

 

Előzmény: paljoc (134307)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134309

Természetesen ezt is megnéztem.

Ez volt a második, amit választottam volna.

http://www.espressocoffeeshop.com/store/bezzera_strega_top.html

Szerintem az Achille ettől komolyabb gép.Ebben nem az a Bosco kar van, amit a legjobbnak tertanak.

A Longidium ami nagyon hasinlít az enyémre.

 

Előzmény: Törölt nick (134302)
paljoc Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134307

"...csak arra utaltam, hogy jól körbejártad ezek szerint a dolgot, ha ennél a darálónál kötöttél ki."

 

Monyesz, ez tuti??? Csak mert mikor Jani probalgatta, pont az volt a tapasztalat, hogy otthonra nem igazan, folyamatos kavehazi hasznalatra inkabb.

Előzmény: monyesz (134287)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134306

Ez bűn ronda szegény.

Ne felejtsd el, hogy ez az Elektrát fogja kiváltani.Egy ilyen géppel az asszony kikergetne a házból is.

Előzmény: Törölt nick (134304)
yeahhh Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134303

A Vivalditól én is spontán izgalmi állapotba kerülök:-), de ettől függetlenül: Rocket R58, Vibiemme Domobar2B, Ouickmill Vetrano 2B, La Spaziale Vivaldi - ha választani kellene, hát...?

Előzmény: monyesz (134282)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134301

"az a helyzet, hogy ha 4-500 ezer forint körül akarnék dual bojleres gépet venni, a saját tapasztalataim miatt is biztos, hogy inkább a rocket r58-at venném. egyszerűen komolyabbnak tűnik, és nincs lutri. azért egy vetrano 2b-t megnéznék valamikor egy r58 mellett... sőt, akkor már a qm67-tel együtt, mert ha meg mégis hibátlan, akkor az a legolcsóbb db gép."

 

Egy ilyen tesztre én is kíváncsi lennék.

Mint írtam, én a karos gépbe szerettem bele.

Abban 4 literes bojler van.A fej Bosco gyártmány, mint a többiben.

Megnéztem az összes hasonló gépet.

Egyelőre az ár döntötte el, hogy melyiket vegyem.

Később kiderül, hogy jó választás volt, vagy sem.

Sajnos jelenleg Mo-on nincs túl nagy választék hasonló masinákból.

Elsősorben erre akarnék jobban fókuszálni.

A hyártó megígérte, hogy PID-essé varázsolja a gépem, amit idáig még senkinek sem tettek.

Erre is büszkék lehetünk.

Előzmény: Törölt nick (134298)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134300

Egyetértek veled.

Előzmény: yeahhh (134296)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134299

Én nem ismerem őket.Amit csinálnak, azt viszont jól teszik.

Vidéki cégeket sok esetben lenézik.

Mindennek budapesten kell lennie.

Mi be tudtuk bizonyítani a hangsugárzók terén, hogy szegeden is lehet valamit jól csinálni.

 

Előzmény: vadászcsiga (134294)
yeahhh Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134296

Az Elektrák alapból drágák, és sajnos, a lenyűgöző megjelenéssel próbálják leplezni a kissé foghíjas beltartalmat. Néhány éve használtam egy ideig egy ilyen (a képeden látható) Elektra kávégépet, és nem kis csalódást okozott, hogy nem volt benne OPV...

Előzmény: atctrade (134292)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134295
Faema vs. LaMarzocco.
Otthonra mindenképpen Faemát vennék. A LM professzionálisabb, kávézókba való (szvsz). Az a sok elektronika a kávékészítés élményét csökkenti. Unalmas egy bolondbiztos gép.
Az ideális helyzet az lenne, ami Digoland-ben van: Otthon elszórakozom valahogy, és ha profi(bb) kávéra vágyom, leugrom a sarokra inni egy jót.

Faema rulez! (ez a sznobizmusom)
Előzmény: Törölt nick (134290)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134294

"Pesti garázsboltocskára" ertettem. Ha veletlen egyezes, bocs.

Előzmény: atctrade (134293)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134293

Biztos jól olvastad?

Én ezt írtam róluk:

"Az Expolygon árai nagyon jók.Példa értékűnek is mondhatnám."

Előzmény: vadászcsiga (134291)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134292

Nekem már nagyon egyformának tűnnek ezek a gépek.

Ha valaki leszedné az emblémát, tuti, hogy nem tudná megkülönböztetni őket.

A belső tartalom nagyon fontos.Ott érdemes keresgélni.

Az árak is nagyjából egyformák.

Azt kell megvenni, aminek itthon, vagy nyugaton a legjobb az ára.

Mikor az Elektrát vettem az itthoni ártól totál kiakadtam.Természetesen itthon akartam megvenni, de 35-40%-kal volt magasabb az ár.Próbálkoztam, de nem járt eredménnyel.

Egy ilyen szettet vettem:

http://www.italiankitchenaids.com/proddetail.php?prod=M2-elektra&cat=10

Nézzétek meg a Mo-i árat és lehet szörnyülködni.

Az Expolygon ha meg tudja tenni, hogy nem tesz rá hatalmas árrést, akkor más is. 

Előzmény: Törölt nick (134290)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134291

Nem akarok ünneprontó lenni de mire jó beszolni az expolygonnak?

Előzmény: atctrade (134284)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134289

A La Marzocco képviselője elvállalná a szervízt.

Az alkatrész beszerzés a legkisebb gond, ha valaki közvetlenül a gyárral van kapcsolatban.

 

Előzmény: monyesz (134286)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134288

"Esetleg tesztelésre adhattok kölcsönbe gépet, elfogadom! ;)"

 

Ez nem biztos, hogy vicc.

Nagyon sok esetben csináltunk hasonlót hangsugárzókkal.

Biztosan megtesszük azt, hogy 1 hétre kihelyezünk gépeket olyanoknak, akik megbízható jó szakik.

 

Előzmény: monyesz (134279)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134287

Ismerem a beszerzési forrást, csak arra utaltam, hogy jól körbejártad ezek szerint a dolgot, ha ennél a darálónál kötöttél ki.

Előzmény: atctrade (134285)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134286

OK, csak ugye szerviz és alkatrész ellátás is kérdés egy ilyen gépnél. Persze kommersz alkatrészeknél nem gond a beszerzés, de lehetnek spéci dolgok.

Előzmény: atctrade (134284)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134285

A forgalmazótól vettem.Nagyon korrekt srác.Őt is csak ajánlani tudom mindenkinek.

Előzmény: monyesz (134283)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134284

Igazából elsősorban csak a fórumosoknak szeretnénk segíteni.

Nem akarjuk olyan komolyan csinálni, mint mások.Raktáron sem lesz semmi.

Ha a cég ezt engedi,akkor csináljuk.A cégünk mérete van akkora, hogy komolyan vegyenek bennünket.A belinkelt kép alapján látható, hogy nem egy pesti garázsboltocska vagyunk.

A kávézás a hobbim, mint a hifizés is.A cégünk nem ebből él Ez a garancia arra, hogy jó árakat fogunk csinálni.

Előzmény: monyesz (134279)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134283

"Van hozzá egy Mahlkönig K30ES-es darálóm."

 

Hát nincs rossz ízlésed! :)

Előzmény: atctrade (134277)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134282

Meg még a hétfőmet is, teeeee ! :D

Előzmény: yeahhh (134281)
yeahhh Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134281

:-DD

Előzmény: monyesz (134280)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134280

Ezzel a Vivaldival az egész vasárnapomat elcseszted! ;)

Előzmény: yeahhh (134271)
monyesz Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134279

Mert ráálltok a QM gépek hazai forgalmazására?

Igazából tényleg nagyon jó gépek, de az átlag árszínvonal felett van az áruk.

Szóval hajrá, elkezdem gyűjteni a pénzt! :)

Esetleg tesztelésre adhattok kölcsönbe gépet, elfogadom! ;)

 

Az Expolygon tényleg tud jó árakat, mert például az Iberital darálók olcsóbbak, mint nyugaton.

Előzmény: atctrade (134274)
yeahhh Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134278

Az alább belinkelt bellabarista.co.uk oldalon (is) akadnak komoly összevetések. Talán épp ott olvastam régebben két "nehézsúlyú", minden földi jóval felszerelt HX-es gép összehasonlítását, melyben pl. csúnyán lefikkantották az egyiket, mondván, hogy annyi pénzért rakhattak volna bele minőségibb OPV-t, meg pressostatot...

Előzmény: atctrade (134275)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134277

A GS3 nagyon komoly gép.

Olvass utána miket tud.Sajnos ezt meg is kell fizetni.

4690 EUR a német ára.400 EUR az üveglap.

Mo-on sajnos jóval többe kerül, ha jól tudom.

Amerikában is drága.7000 USD körül van.

 

Én most a karos gépekbe lettem szerelmes.

Amit rendeltem az nekem bőven megteszi.

Van hozzá egy Mahlkönig K30ES-es darálóm.

 

Előzmény: yeahhh (134276)
yeahhh Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134276

Az Általad belinkelt GS3 ára 5000 Euro, a Domobar meg 2000.

 

Brutál ez a dualbojleres Vetrano is - ezen a szinten (is) nehéz a választás, itt már komolyan latba esnek a szubjektív tényezők (márkaszimpátia, tetszik/nem tetszik, stb). Szvsz a GS3 erősen túlárazott.

Előzmény: atctrade (134272)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134275

Jó lenne egy ilyen összehasonlítás egy igazi szakértő jelenlétében.

 

Előzmény: Törölt nick (134273)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134274

Közben megtaláltam, hogy miről van szó.

Én azt mondom, hogy mindenki olyan gépet vegyen, aminek a Mo-i árai és a cég szolgáltatása megfelelő.Sajnos sok esetben a Mo-i árak jóval magasabbak, mint pl a németeknél, angoloknál.

Találtam üdítő kivételt is.

Az Expolygon árai nagyon jók.Példa értékűnek is mondhatnám.Más hasonlóval nem igazán találkoztam.

Itthon a legolcsóbban 90000 Ft-ért lehet venni a Gaggia Classic gépet, az angolonál meg 222 EUR.

http://www.italiankitchenaids.com/proddetail.php?prod=a-classic

Mi most szeretnénk az Expolygonhoz hasonlóan olcsóbbak lenni a nyugati áraknál.27% Áfa mellett ez nem könnyű, de mi megpróbáljuk.Aki ismeri a cégünket, az tudja, hogy a hangsugárzókkal ugyanezt megtettük.Fél áron adjuk a német árakhoz képest.Nem igazán örültek nekünk, de ez picit sem érdekel.Nem kívánjuk szétverni a kávéfőző piacot, ezt megígérem, de azt is, hogy akinek kell jó áron Quick Mill gép, az bátran keressen privátban.

atctrade@gmail.com

Előzmény: yeahhh (134271)
atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134272

Mitől olcsóbb?

Érdemes lenne egy ilyennel összehasonlítani.

Ez sem lenne drágább most:

http://www.quickmill.it/MyIndex.php?Lang=ENG&Menu=Prodotto&id_prod=109

Előzmény: yeahhh (134271)
yeahhh Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134271
Előzmény: atctrade (134269)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134270

Mobil eszközön íróktól kérdezném nektek is hektikus a formázás forumba való íráskor? Két rendszeren (iOS, android), és 3 eszközön próbáltam de mindegyiknél előbb utobb megzavarodik. Nem tudom hol lehet az észrevételeket leirni, a Hibabejelento topikban nem reagálnak. Mondjuk ez igaz az egész fórumra.

atctrade Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134269

Ezt mire írtad?

A La marzocco termékei közül nem az alap GS3-at venném meg.

Nekem ez tetszik:

http://www.baresta.com/GS_3_PADDLE/GS3_PADDLE_GLAS_EDELSTAHLGLAS_DUAL_BOILER_LA_MARZOCCO_GS3_MP_PADDLE--p-10200111.html

Előzmény: badrobot (134267)
badrobot Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134267

szerintem GS3

Előzmény: atctrade (134263)
mgy Creative Commons License 2013.06.30 0 0 134266

A nagy eszpresszó-imádatban hosszú időre meg szoktam feledkezni a filterezésről, hiba. (Paljoc? :D)

A Cajamarca miatt most újra előszedtem a nagyondrága melittát, kb. szemre áttekertem két egész értéket a darálót, ééééssss.

Nem gondolom, hogy egyből bejelölöm djboriskát az iwiwen, de az jól látszik, hogy vidám hétnek nézünk elébe! :)

atctrade Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134265

Ha megjön hifis gépe, akkor szegeden csinálunk egy tesztelést a cégünknél.

A hifizés és a kávézás jól megfér egymás mellett.

Majd részletesen beszámolunk erről az eseményről is.

Előzmény: monyesz (134255)
djboriska Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134264

Melegen konnyebb kiszurni a kakukktojast illtra. A magyar versenyen siman lehetett erezni a lulonbseget illta alapjan. Viszont ha kihult akkor csak az ilyen "fanatikusoknak" megy iz alapjan mint a Lajos. :D

Előzmény: badrobot (134166)
atctrade Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134263

Igen.

A szegedi ATC-Trade Zrt a cégünk.

Lehet sokan mentek már el mellette:

Előzmény: Toobee (134257)
atctrade Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134262

Nagyon köszönöm  az érdeklődést.

Ha minden igaz, mindenkinek válaszoltam.

Mint a levelemben is írtam, elsősorban azért kerestem meg a gyártót, hogy én is olcsóbban jussak hozzá ehhez a karos géphez.

Most még elfogadnak tőlunk 1-1 db-os rendeléseket, de ki tudja, hogy meddig.

Aki jó gépet akar venni jó áron, most érdemes hozzánk csatlakoznia.

A két legjobb gépből már rendeltünk.

0996-os karos és a 0995P PID-es változatból.

Ha megérkeznek, majd részletesen beszámolunk ezekről.

A gyártó ha minden igaz az én karos gépemet is PID-essé alakírja, ami még sehol sincs a világon másik.

Érdemes nekik jó ötleteket adni, mert ők hajlamosak megvalósítani.

Megkérdezem a gyártót, hogy esetleg aki utólag akar PID-es változat a mostani gépéhez, ahhoz vásárolhatunk e részegységeket.

Amint olvastam SID profi módon alakítja át a masinákat utólag PID-essé.

Előzmény: Törölt nick (134258)
Applegate Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134261

megkésve bár de had csatlakozzam, GRATULÁLOK Luigi!!!!!!

illetve gratulálok Editnek is a 8. hely hez!

 

 

Előzmény: luigi- (134169)
azazati Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134260
megölted a bulit! ;D

Előzmény: volu_man (134259)
volu_man Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134259

Szeged... tippem jónak bizonyult. :) Írtam mail-t!

Előzmény: atctrade (134253)
Toobee Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134257

Szeged.

Előzmény: volu_man (134256)
volu_man Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134256

Üdv atctrade! Hozzávetőlegesen elárulod az országon belüli hol/merre létedet? Akár mailben is, címem publikus.

 

A linkelt adatlapon szerepel egy kép, melyből nyilvánvaló, hogy a Quick Mill karos gépben ott figyel egy procon pumpa is, az mihez kell? Dugattyú feltöltés esetleg?

Előzmény: atctrade (134253)
monyesz Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134255

Hát fílingben egy GS3 szerintem messze van ettől! A kettő egymás mellett is életképes, ha már anyagilag nem okoz gondot megvenni.

Előzmény: atctrade (134250)
monyesz Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134254

Nizzából hazaérve sok dolga lesz...

De ha ő látta már, akkor érdemes vele konzultálnod.

 

A szivattyú lehet hogy nem szereti a tartályos vízellátást. Igazából ezeket vízhálózatra tervezik, a rezgőszivattyúsokat meg tartályosra.

A levegősödés nem tudom mennyire jöhet szóba. 

A PID helyett fejhőmérőt akartam írni persze, szal csak azért lenne érdekes, hogy ne kelljen annyit pancsolni és jobban tudd a hőfokot kontrollálni.

Előzmény: Scholl4 (134247)
atctrade Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134253

A gyártótól tudok szerezni közvetlenül.

Ha kell valakinek valami, most szóljon, mert holnap véglegesítem a rendelést.

Egy 0995P-t is kipróbálunk.

Tudok  segíteni abban, hogy jó áron megvehetitek tőlünk.

Privátban adok speciális árat.

atctrade@gmail.com

Előzmény: Törölt nick (134251)
mgy Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134252

mgynek most remegett meg a lába, Szilvi forró lehelletétől. Karos gép ide-vagy oda, ezek a nők, főleg ha thermokontrollosak... :D

Előzmény: atctrade (134245)
atctrade Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134250

Lehet nem is lesz annyira soká, mert hifis barátom ráizgatott egy La Marzocco GS3 MP-re.

Előzmény: Törölt nick (134246)
atctrade Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134249

Ráadásul a gyártó megígérte, hogy nekem legyártják PID-es változatban.

Ilyet még senkinek sem csináltak.

Előzmény: H_G (134248)
H_G Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134248

Hű, az csúcsszuper.

 

Előzmény: atctrade (134245)
Scholl4 Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134247

Tartályos, PID nincs csak fejhőmérő. A szivattyú gőzöm sincs milyen, Sid látta belülről a gépet, ha felnéz ide ő talán tudni fogja.

Előzmény: monyesz (134244)
atctrade Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134245

Érdekelne, hogy kinek milyen tapasztalata van a komolyabb karos gépekkel.

Majdnem egy Londinium 1-et vettem, de utána sikerült jó áron szereznem egy Quick Mill 

0996-as gépet.

Már nagyon várom, hogy megérkezzen.

Ebben is mint más hasonló gépekben Bosco kar van beépítve.

Jelenleg egy Elktra gépem van.Nam tudom, hogy ahhoz képest előrelépés lesz, vagy hátra.

Mgy szereti a karos gépeket.

Remélem én meg fogom szeretni.

Ilyen lesz:

http://www.quickmill.it/MyIndex.php?Lang=ENG&Menu=Prodotto&id_prod=90

monyesz Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134244

Milyen a vízellátása? Hálózatra kötött vagy tartályos, és milyen a szivattyú?

PID ?

Előzmény: Scholl4 (134243)
Scholl4 Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134243

Van egy kis gondom a Fiorenzato Bricolettámmal.
Eleve sokat kell hűtőcsapolni a géppel (minimum két kapus szécse), de mostanában a hűtőcsapolás közepén valahogy lecsökken a vízhozam, és a hűtőcsapolás kellős közepén elkezd emelkedni a hőmérséklet... :(
Aztán elkapja a fonalat, és újra csökkenésbe kezd, de van hogy ismét csökken a hozam és 1C-ot is emelkedik, közben láthatóan vékonyabban csurog...
Közben 4-5 kapus csészényi vizet elpancsolok (szegény szivattyú). Gondoltam hogy valami dugulás van, tersoneteztem, majd a gyantát is kicseréltem. Az eredmény ugyanaz. Szivattyú lehet a hibás? De nem mindig csinálja, van hogy tökéletesen erősen folyik, és folyamatosan csökken a hőmérséklet. Olyan mint ha levegőt szívna valahol.

atctrade Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134242

Ritkán írok más fórumokra, de most megteszem.

 

Gratulálok neked az első helyhez.

 

Végignéztem az összes filmet.

Nem lehetett egyszerű helytállni.

Írtam egy olasz cégnek is rólad.

Nem tudom, hogy mennyire vagy elkötelezve a gyártók felé.

Ha válaszolnak, akkor leírom a részleteket.

 

 

Előzmény: luigi- (134169)
yeahhh Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134241
Előzmény: Szulita28 (134239)
monyesz Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134240

Ennek akkor van jelentősége, ha érintkezésbe kerülhet az élelmiszerrel, itt erre kevés az esély.

Előzmény: Elekelek (134238)
Szulita28 Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134239

Persze, kávégép.

És azt hol?

Előzmény: Elekelek (134238)
Elekelek Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134238

Nemtom, miről van szó, de ha kávégépről, akkor élelmiszeripari célra alkalmas szilikont vennék. Ki tudja, 100 fok környékén milyen adalék oldódik ki a sima szilikonzsírból...

Előzmény: Szulita28 (134234)
paljoc Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134237

Mameg a Deryne-ben ebedel....

 

"De ma eros a gazdasag, stabil es nagy a jolét!" /by Gyurcsany/

 

:-))))

Előzmény: ronin s8 (134236)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134236
Déryné - retró. Krisztina krt.
Café Perté: iható risztrettó. Voltunk párszor, és stabilan jó ételek, kávé.
Franciás bisztróbelső. A pohár nem a 70-es évek szögletes dizájnja, hanem vizespohár alakú üveg. Érdemes kipróbálni.
hifis Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134235

Pénteken csak a cad változat jött össze. Hétfőn pdf-ben felrakom a google megosztóra, onnan bárki letöltheti.

A gyártatás is a jövő héten indul. Állítólag nehéz árat kicsikarni a partnerünktől, de most megpróbáljuk. Ha kiderül mi merre, jelzem.

Előzmény: zeg4 (134232)
Szulita28 Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134234

Értem. Akkor semmi spéci szir-szar nem kell, jó a "normál" szilikonzsír is.

A tisztítás természetesen logikus, de jobb félni, mint megin' enni, ezért inkább megkérdeztem :-)

Köszönöm a segítséget!

Előzmény: monyesz (134229)
zeg4 Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134232

Köszönöm!

Várom a "csészelift" doksit.

Előzmény: hifis (134040)
t|3r Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134231

Én aeropress-t Melitta 102-vel készült filterrel készítek mindig. Te nem??????

Előzmény: paljoc (134228)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134230

Hát nem éppen. A pörkölő a Schleifmühlgasse 23 alatt van. Ha megtalálod a Naschmarkt bejáratát onnan pár sarkot sétálva egy gps vagy térkép segítségével könnyen oda találsz. Lehetőleg a piacon keresztül menj mert érdekes, bár szerintem túl van hypolva, a pesti jobb. Ott ülnek a turisták a tűző napon az éttermekben, eszik a halat, kagylót, rákot miközben a piac látogatói ott sétálnak köztük. Tők szűk az egész és rövid. Jo a reklámja, ennyi. Na mindegy. 

Előzmény: Mylord3 (134224)
monyesz Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134229

Praktiker, Obi és tsai, illetve épületgépészeti boltok.

Nyilván illik tisztítani azokat a kenési helyeket, hiszen a kenőanyag a kopó részekbe beviszi a szennyeződést, ami által csak gyorsabban fog elkopni az.

Előzmény: Szulita28 (134225)
paljoc Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134228

A viz a problema...???? Ha' akkor mivel csinaljam? Sorrel??? 

 

 

Előzmény: t|3r (134227)
t|3r Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134227

Ugyanezt játszottam nemrég én is. Szerintem a víz volt a probléma.

Előzmény: paljoc (134226)
paljoc Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134226

Lehet hogy en rontottam el valamit, de mig Aeropress segitsegevel amolyan seizu mosogatole utanzatot birtam eloallitani, addig eszpresszonak ugyanez szinte felrobbant a grapefruit es szaritott narancshej izektol. Qrvafinom volt. Illata pedig az Etiopok egy reszere jellemzo elteveszthetetlen full parfum illat.

Előzmény: t|3r (134221)
Szulita28 Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134225

Üdv Néktek!

 

A központi egység (Ph. Intelia) zsírzására alkalmas - gondolom - szilikonzsírt hol lehet/érdemes venni?

Ill. hogy érdemes csinálni? Le kell először teljesen tisztítani (ölég gusztustalan..) a zsírozott részeket, vagy egyszerűen kenek rá ott, ahol már eleve be van kenve?

Bocs, ha láma..és előre is köszi!

 

Üdv

Krisztián

Mylord3 Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134224

"altwien pörkölőben vásárolt Rossini blendre annyira ráéreztem..."

 

Hali, b@sszus, a múlt 7VG-n én is kint voltam, és pont ezt a KV-t néztem ki a honlapon én is, de a hétfőre tervezett KV vásárlást Bécsben elmosta az eső, így nem jutottam az üzletbe. Se egy ernyőt, se egy kabátot nem vittünk ki.  /Ugye, ez a cég van valahol a bécsi Kunsthistorisches  mögött, legalábbis a térkép szerint?/ Maradt KV helyett Monet és Brueghel az Albertinában + a Rosenberger ebédje..., Na, majd ősszel újra nekifutok.

Előzmény: vadászcsiga (134222)
mgy Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134223

Nocsak, vérszagre előkerültél?

Mi pálya mostanában csöpögtetős zöldségvilágban? :D

Előzmény: t|3r (134221)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134222

Tudom hogy itt mostanában a gyümölcs íz trendi a kavekban (citrusfélék stb), de a bécsi altwien pörkölőben vásárolt Rossini blendre annyira ráéreztem, olyan szinten mandulás illata van hogy kortyolás helyett inkább azt szagolgatom. Nagyon kezes kávé, semmi trükköt nem igényel. A nagy robi tartalom miatt (65/35) az első jópár húzást alacsony hőmérsékleten indítottam de nem volt az igazi, aztán csak hagytam a GC-t felmelegedni, na azóta élvezetes az íze.

 

t|3r Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134221

:)))

Előzmény: paljoc (134215)
yeahhh Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134220

Ilyen volt?:-)

Előzmény: Törölt nick (134216)
jackiepapa Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134218

Szép volt,könny szökött a szemembe...:)

Előzmény: luigi- (134169)
paljoc Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134217

Az brutalis lett, ugyan en meg tudom inni, de szigoruan doglott Illy-vel osszekeverve!:-) Halistennek epp elfogyott, ha Ronin nem dobta ki, akkor visszahozom jatszani a maradekot, o meg kap helyette egy kicsit ebbol az Etiopbol es egy adag indiai SO-t!

Neha belekacsintok ebbe a spanyol porkoles vonalba, fokepp ha ottfelejtem a gepet mert forumozok epp!:-))) Aztan megtesztelem vele Ronint, de mar nem lelkesedik ezert a "pirtekaert" pedig egy eve meg volt hogy ilyenre kerte!;-)))))?? 

Előzmény: Törölt nick (134216)
paljoc Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134215

Lali baratunk tegnapi sikerenek tiszteletere a mai napot gondoltam elinditom egy Aeropress kaveval a szokasos eszpresszo helyett. Homero, merleg tegnap esti porkolesu Etiop kave elokeszitve. 8gramm/125gramm aranyban, 90mp alatt 91 fokos vizzel keszult az ital. 

Megkostoltuk, probltam minden eromet osszeszedve lelkesen nezni a felesegemre, hogy na....!!! De....nem sikerult...:-( Ujra es ujra nekifutok, de mindig ugyanaz a vege, ez sajnos nem az en vilagom.

Aztan csurtem a daralon finomabb iranyba, keszult egy kapucsino. Szememet behunyva az elso korty utan a Belvarosban voltam, lattam Varady Tibit, a behorpadt oldalu LM gepet, hatam mogul besutott a reggeli nap, mintha a regi Printaban lettem volna. :-)

Utana jott egy eszpresszo ugyanebbol. Lassuk azt a "vadnarancsot" by GSA!:-) Tenyleg nagyot szolt!!! Pedig meg nagyon friss, de nem biztos hogy a hetfot megeli!

A tegnapi nap legokosabb cselekedete volt, hogy az utolso 20 dkg ketfele maradek Etiopjat magamnak poriztem meg!:-))) 

vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.29 0 0 134214

vót, nincs

Toobee Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134212
Az esti hirekben is emlitettek a szegedi radioban.
Előzmény: zolnagy (134211)
zolnagy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134211
Csatlakozom, hatalmas teljesítmény volt! Én büszke vagyok arra, hogy magyar világbajnok van a cup tastingben. Aki mást mond, arra nem kell figyelni, mert csak akkor lenne joga ócsárolni, ha már végigcsinálta volna ugyanezt.
Előzmény: Paulie86 (134208)
yeahhh Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134209

Pár napja fogyott el a Moak Coffee Break - jó cucc!:-) A la Messicana a múltkor még nem volt elérhető, de kíváncsi vagyok rá, írd meg majd a tapasztalataidat.

Előzmény: krizsi_l (134203)
Paulie86 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134208

Luigi, Győrből én is küldenék neked egy nagy adag gratulációt!!!! csak így tovább legközelebb is.

Előzmény: luigi- (134169)
sámuel Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134207

Ezen a szinten mar rendkivul nehez megallni, hogy ne boffentsen oda neki az ember valami ordasat. A legjobb ehelyett belegondolni, hogy az elete es szemelyisege az igazi buntetes szamara, annal nagyobbat odab___ni nem lehet...

 

Ezert hat orvendjunk csak azon hogy megtaltosodott a zindex forum, es mar mobil eszkozon is fullextrasan formazhato a komment.

Előzmény: Törölt nick (134198)
Peti16V Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134206

Tudnátok ajánlani valakit, aki réz forrasztást vállal?

 

Szerelés közben leejtettem a bojlert, behorpadt, és az egyengetésnél megrepedt az egyik csatlakozás tövénél:

bbuffy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134204

Van itt egyáltalán dementor? 

 

 

Előzmény: Törölt nick (134198)
krizsi_l Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134203

Míg Luigi világbajnok lett, gratula hozzá, itt pedig folyik flamm áradat egy említésre sem méltó trollkodás miatt, Siófokon jártam a Moak importőrnél. Egy csomag Coffee Break-el és egy másik csomag újdonsággal tértem haza.

Az újdonság la Messicana Extra Bar. A karakteresen dél olasz Moakot kívánják egy szelidebb pörkölésű vonulattal kiegészíteni.

 

Siófok nekem több-kevesebb rendszerességgel útba esik, ha van érdeklődő szívesen segítek a beszerzésben.

Peti16V Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134202

Ezt kellett volna már hónapokkal ezelőtt, de sokan még mostanára sem értették meg...

Előzmény: Törölt nick (134198)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134201

most vérig sértettél

 

:p

Előzmény: parci kitilttatott (134195)
monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134200

multkor belinkeltem neked, hogy kik indulhatnak, de láthatóan annyira nem érdekel a dolog, hogy ezzel foglalkozz (szerintem én jobb előadást tudnék prezentálni nálad bármilyen nemzetközi tudományos konferencián).

Előzmény: parci kitilttatott (134194)
And06 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134196

hányingerem lett...

easy77 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134193
Gratulálok Luiginak. Lassan miatta a tamperem többet fog érni, mint a kavegepem :-)
azazati Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134192

igazából a többi gépemtől nem szándékozom megválni ...de el sem zárkózom ha ésszerű ajánlattal találkozom...

ami szóba jöhet még egy Arrarex Caravel és egy új L.S.Eroica...

 

Előzmény: himzes09 (134191)
himzes09 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134191

Tisztelt Azazati! Van még más géped is eladó?

sámuel Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134190

Gratulalok! Ezt a marketing lehetoseget azonnal meg kene ragadni, a CM mehet a vilagpiacra! ;) Talan egy uj  szezonalis logo elkelne: kis fazon kiskanallal a kezeben egy hadsereg csesze mogott...

 

De komolyan, gondolom a polo miatt most a vilagban sok kavebuzi nezegeti a weboldalt...gyorsan tolni kene nemi angol infot, nemzetkozi szallitas lehetoseget.

Előzmény: luigi- (134169)
azazati Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134189

Üdvözlet!

 

igen, megvannak...

egy túlhízott gyűjtemény tagjaiként tengetik életüket... hely hiánya miatt válnék meg tőlük igazából...

 

________

vadászcsiga: cooool ! :D

Előzmény: himzes09 (134186)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134188

De előtte még jól meg mondta a frankót a fórumnak :D

 

 

 

 

Előzmény: paljoc (134187)
paljoc Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134187

En Zabadakkot is lattam, a hatso sorban bujt meg es egy brutal hosszu objektiv mogul lotte a fotokat, de en siman kiszurtam!!!:-))) Mikor nagyon izgalmas volt a verseny, akkor fellepett a mellé keszitett emelvenykent funkcionalo Saeco Magic gepre hogy jobban lasson.

Előzmény: mgy (134185)
himzes09 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134186

Tisztelt Azazati! Érdeklődnék,hogy meg vannak-e még a kávéfőző gépek.Előre is köszi.

mgy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134185

Nálam a nagylány dateet szúrta ki a tömegből... :D

Előzmény: paljoc (134184)
paljoc Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134184

Mi is most neztuk vegig, leultettem a csaladot a TV ele, hogy musor van!:-) 

Lali 8/8, le a kalappal, a tobbiek talalati aranya azert jelzi, nem volt ez olyan egyszeru!!!!

Kisebbik fiamnak mutatom a kepernyon Lalit:

--na o kicsoda???

--Hat a Blaze bacsi!- mondja.

--Neeemmm, kisfiam!

--Ja, tenyleg az a Luizsiii! Es ott meg a Bogarhatus bacsi!!!

 

:-)))

 

 

Kintpangapitypang Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134183

Gratulálok Luigi! :-)

Előzmény: luigi- (134169)
azazati Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134182

no comment... brikkabácsi... 

őszintén sajnállak! 

 

nem fokozódik a nyomás véletlenül? 

Előzmény: parci kitilttatott (134165)
azazati Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134181

C o n g r a t u l á c i ó m  !

 

:DDD

[Fishi] Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134179

:DD

Előzmény: vadászcsiga (134176)
bbuffy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134178

Gratuia a bajnoki címhez!

Előzmény: luigi- (134169)
bbuffy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134177

Nem vagy troll. Az is jobb nálad. 

Te egyszerűen gonosz kis törpe vagy, szánnivaló. Biztos sokan szeretnek.

Előzmény: parci kitilttatott (134165)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134176

Nehezen viseled ha nem veled foglalkoznak mi?

 

Luigi gratulálok, végig néztem a streamet, hálistennek téged sem szívinfarktus fog elvinni :D

 

 

Előzmény: parci kitilttatott (134165)
monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134175

Tőlem is kaptál volna sms-t, de nem találtam az új telómban a számod (basszus!).

Kedves feleségeddel örüljetek, élvezzétek ki! Gondolom a fiúk csatlakoznak majd a hozzátok, vegyétek úgy, hogy még sokan ott vagyunk veletek (a többiek meg nem számítanak)! ;)

Előzmény: luigi- (134169)
monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134174

:DDD

Előzmény: luigi- (134171)
balage525i Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134173

őszintén gratulálok, büszkék vagyunk rád!!

Előzmény: luigi- (134169)
monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134172

Javaslom, hogy próbáld ki! (Súlyosabbat csak azért nem írok, mert Lajossal akarok örülni nem veled foglalkozni.)

Előzmény: parci kitilttatott (134165)
luigi- Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134171

A megnevezés nem lenne túl bonyolult dolog. Pl. az első körben kenyákon akadtam fent, a harmadikban etióp csoporton.

Előzmény: parci kitilttatott (134165)
luigi- Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134170

:D

Előzmény: parci kitilttatott (134165)
luigi- Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134169

Hali mindenki!

 

Nagy nap volt a mai számomra is, még feldolgozás alatt áll  dolog! Köszi a sok bíztatást és sms-t jó fejek vagytok! :-)

badrobot Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134168

bármennyire is hülyeségnek tűnik, nem egyszerű megkülönböztetni azokat, amiket ott a versenyen eléd raknak. amúgy meg ha adsz Lajosnak egy kávét, hogy mondja meg honnan származik, megmondaná. elhiheted, én már leteszteltem.

Előzmény: parci kitilttatott (134165)
badrobot Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134166

de legalább lehűlt annyira, hogy értelmesen lehessen cuppingolni.

Előzmény: [Fishi] (134163)
[Fishi] Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134163

Nem csapolják, filteres technológiával készül. Biztos, hogy nem friss, mire elkezdik kóstolni.

Előzmény: Toobee (134162)
Toobee Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134162

És frissen csapolják nekik a 3 kávét, vagy jó előre le van gyártva? Na jó, inkább megnézem én is, akkor majd nem kérdezek ennyit.

Előzmény: [Fishi] (134158)
mgy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134161

Most néztük végig a gyerekekkel a döntőt, s még így, hogy ismertem előre az eredményt is izgi volt! Lajos nagyon laza volt, bár alig mutatták, végig röhögtük, hogy majd szétcsúszik az asztal mögött. :D

Majd elmeséli milyen volt, de elnézve a többiek eredményét, nem gondolom, hogy egyszerű menetben volt részük!

Grat mégegyszer!

ronin s8 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134160

A kétcsészés is nehéz ha sok a kávé.

Elvileg ha szerencséje van, elsőre különbözik a kettő (50% erre az esély), így azt a rutinosak könnyebben kiszúrják, de amikor kénytelen mind a hármat többszört is végigszürcsölni, eléggé kaotikus lehet már a nyelve :-)))

Előzmény: [Fishi] (134158)
Teaway Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134159

Mi az, hogy volt? Most is szép.

Előzmény: ronin s8 (134096)
[Fishi] Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134158

Nem issza meg, csak egy kanállal belekóstol, és utána kiköpi egy pohárba. :) Érdemes megnézni a videót! ;)

 

Három csésze kávéból két csészében ugyanaz van, egyik különbözik. Kóstolgatja őket, majd a szerinte különbözőt kiteszi előre az asztal szélére. 8 ilyen háromcsészés csoport van.

Érdekességképp megjegyezném, hogy a látszat ellenére a háromcsészés kóstolás sokkal nehezebb, mint a kétcsészés. Pl. állítólag a kétpoharas kóstolással az emberek nagy százaléka meg tudja mondani, hogy melyik pohárban van Coca és melyikben Pepsi, míg a hárompoharas teszten már igen nagy számban elvéreznek az emberek. :)

Előzmény: Toobee (134155)
Surda Surdilovics Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134157

A kakuktojásokban konyak van...

Előzmény: ronin s8 (134156)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134156

Legalább 24 csészét meg kell kóstolnia, amiből 8 kakukktojás. Azokat kell kiszúrni időre.

Előzmény: Toobee (134155)
Toobee Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134155

Odáig tiszta, ha jól látom, akkor Ő 8 csészével ivott, annyit még én sem szoktam :)

Előzmény: ronin s8 (134154)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134154

Kávét kell inni ;-)

Előzmény: Toobee (134152)
Szomjas Gödény Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134153

Gratula Luiginak!
(és már csendben elkezdtük szervezni SiDnek a Kávégépszerelő-világbajnokságot ;))

Toobee Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134152

Valaki le tudná röviden írni, hogy pontosan mit kell csinálni abban a kategóriában, ahol Lajos világbajnok lett? Egyébként gratulálok neki!

freesleep Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134151

akkor te megint zabadakk vagy

Előzmény: parci kitilttatott (134001)
pepppeee Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134150

Hatalmas gratula Luiginek!!!!!

Minden évre kell egy világbajnok,idén rajta volt a sor :))))

 

Előzmény: blaze73 (134126)
.jaszy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134149

Luigi,  fantasztikus vagy! 

Szívből gratulálok! 

TörökSzabi Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134148

VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! Gratukálok! Most nézem vissza.

Előzmény: blaze73 (134122)
Saughassy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134147

Semmilyen roncsolassal nem jar, par ora alatt megvan. Csak az a rohadt also szukito, azt nem birom mind a mai napig megszerezni, ugyhogy egy muanyag borzalom van odaacsolva. :)

Előzmény: Scholl4 (134146)
Scholl4 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134146

Igen ez egy jól hangzó átalakítás, de ezt az új gépet nem kezdem el kibelezni.

 

Előzmény: Saughassy (134145)
Saughassy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134145

Na es ha ugy alakitanad, ahogy a tobbseg: azaz megmarad a muanyag tartaly amire a dozer volt szerelve, es alulra egy szukito kerul? Ugy tovabbra is hozzafersz a garathoz es lehet karba orolni, ha ez a hepped. Nekem igy mukodik es bevalt. Igaz mericskelek, de az ettol fuggetlen.

Előzmény: Scholl4 (134143)
And06 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134144

Ez igen! Gratulálok!

Előzmény: blaze73 (134122)
Scholl4 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134143

Öööö... Természetesen a gyár adagolót használom, mindössze az utánőrlő lett kiiktatva.
Semmi pangó őrlemény nem marad a rendszerben, a műanyag keverőkanál + ecset kombóval tökéletesen tisztára söpröm a garatot.
Majd az pohárba pofozom, onnan töltöm a kosarat. Agyaltam régebben az LSM90-es dózermentesítésén és iberital-os jellegű csőrös megoldásra való alakításában. De így jobban hozzáférni a garathoz, könnyebb tisztítan, ráadásul a rögöket sem kell kutyulni mert az adagoló szétveri.

Szoval azt akartam írni az előbb, hogy az LSM szanaszét fosta az őrleményt a dózerbe, a Quamar pedig szépen potyogtat, ezért jobban tudom mikor elég a mennyiség.

Előzmény: Saughassy (134141)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134142

Majd egyszer személyesen kifejtem egy kávé mellett. Most lazíts, és örülj! .-)

Előzmény: blaze73 (134137)
Saughassy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134141

Na de ha nem a gyari adagolot hasznalod, akkor miert nem szeded le rola? Konnyebben hozzafernel a garathoz is, raadasul nem lenne annyi pango orlemeny a rendszerben. Vagy felreertettem vmit?:)

Előzmény: Scholl4 (134140)
Scholl4 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134140

Macerásnak találom előre méricskélni a mennyiségeket, inkább 2-3 duplányi babot tartok a beöntőben, erre naponta rázúdítok egy keveset.
Nem is az adagolásnál szórja az LSM a kávét, akkor szórja (szinte kifújja) amikor darálok, és így nem látom pontosan a kipotyogó mennyiséget. Kávéja válogatja, de érzésre nehéz pont a duplányi darálmánynál megállítani. Ha bőven hagyom őrölni, akkor egy csomó őrlemény veszendőbe megy. Ha megpróbálom szűkre szabni a mennyiséget, akkor kosár megtöltésekor derül ki hogy hiányzik 1 gramm (pohárba pofozok, onnan töltöm a kosarat) - és újra lehet ráindítani és tisztogatni. Ebben határozottan jobb a Quamar.

Törölt nick Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134139

megérdemli.

Előzmény: volu_man (134138)
volu_man Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134138

8/8-as eredmény, pont a legvégén!!! Ha meggondoljuk, az összes kávés bajnokság közül, ez (cup tasting) a legkevésbé "technikai sport"...... Itt amit elér az ember, azt igazán magának, az adottságainak és a felkészültségének köszönheti!

 

 

Grat.!!! Mostmár irány a 'Spirits on WBC' 2013!!! ;)

blaze73 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134137

Nem értem az egészet... kifejtenéd...  sem viccel, sem anélkül nem értem az egész beírásod... lehet az örömtől én kattantam meg, de nem értem!?!?

Előzmény: ronin s8 (134135)
monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134136

Az a saját tervezése és kivitelezése (részben legalábbis), úgyhogy inkább 30x-os árat mondanék! :)

Előzmény: Törölt nick (134134)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134135

gondoltam. ez egy vicc volt ;-)

Előzmény: blaze73 (134133)
Törölt nick Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134134

világbajnoktól vett tamper 15x-ös áron eladó:D

(gratula)

blaze73 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134133

Mit Nekem ?  Nem értelek.... 

Előzmény: ronin s8 (134127)
mgy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134132

Hű, Luiginak iszonyat nagy elismerés és gratula!!!

---

Csak hogy mindenki öröme meglegyen, a világbajnok tiszteletére sikerült egy hibátlant húznom a Cajamarcából! A kezdetihez képest egészen durvára őröltem, maradt a magasabb hőmérséklet, megjött a sűrű sziruposság. Köszi Casino Mocca! :)

GAABEN Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134131

Yesss

monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134130

Az is kell, bizony! ;)

Előzmény: ronin s8 (134125)
blas83 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134129

Hatalmas királyság!!! Kávé nagy hatalom leszünk/vagyunk...Már csak egy hegy kéne :D

Előzmény: blaze73 (134119)
gregg71 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134128

Őszinte gratulációm!

 

Luigi, ha jól tudom, most már végre ihatsz szeszesitalt is....egészségedre! :)

Előzmény: blaze73 (134126)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134127

Meg ahogy most olvaslak, Neked is... ;-)

Előzmény: blaze73 (134126)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134126

Értesítettem azonnal a Compak s.A.-t is, mint Compak K10 hivatalos szponzor, hogy Luigi világbajnok lett !

Nem véletlen intéztem neki a szponzor őrlőt, jó ha Ők is tudják, illetve reklám érték nekik is ! :)

 

 

Előzmény: monyesz (134124)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134125

A csillagok állása is kedvező volt. A döntőben mindenki nagyon jó, de az fog nyerni, akinek épp direkciója van ;-)

Előzmény: monyesz (134124)
monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134124

És sok év melója van egy ilyenben, mert ennek ott, akkor kell kijönni, amikor az a 8 csésze le van rakva!

Volt már Lali nagyon felkészült, és akkor nem jött össze, de tudta, hogy egyszer BIZTOSAN sikerülni fog majd!

ronin s8 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134123

Eszement ügyes ez a srác! Hatalmas gratula! Éjjen éjjen! :-))))))))))

Előzmény: blaze73 (134122)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134122

Előzmény: blaze73 (134119)
monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134121

És a második legjobb az ideje, 6:16 - fantasztikus!

Előzmény: monyesz (134118)
[Fishi] Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134120

Tényleg! :D

Előzmény: monyesz (134118)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134119

 

#1 

monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134118

Volt már olyan, hogy döntőt így nyert valaki? lajos olyam, mint aki be van nyugtatózva, csak épp el nem alszik! :D

monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134117

Hibátlan! 8/8 találat.

Előzmény: monyesz (134114)
Saughassy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134116

Az nincs csampasra preselve?:)

Előzmény: ronin s8 (134108)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134115

8/8!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Előzmény: monyesz (134114)
monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134114

Úgy hogy még két csésze hátra van!

[Fishi] Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134113

Elit hely ez a Casino Mocca, két Vbajnokkal!! :DDD

monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134112

LAJOS Világbajnok!!!

Előzmény: monyesz (134109)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134111

Világbajnooook!

 

blaze73 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134110

fúúú!!! 

Előzmény: monyesz (134109)
monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134109

Gyerekek, ez szuperül alakul!!!

ronin s8 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134108

Az a helyzet, hogy besz...ás, milyen jó dupla ristretto-t húztam a Parcitól kapott 20/22g-os VST szűrővel, és az Mgy-től kapott bottomless karral!

Asszem már csak az van hátra, hogy valahogy ráapplikáljak egy nyomásfokozót, és akkor Mr. Taplóváry is boldog lehet...;-)

ronin s8 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134107

;-)

Előzmény: And06 (134101)
[Fishi] Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134106

A kommentek alapján csak itthonról nézik a vb-t. :DD

kaHresto Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134105

Ha emlékezetem nem csal,hazánk ilyen jó eredményt "Latte Art" kategóriában még SOHASEM ért el,szóval NAGY gratuláció Juhász Edit kisasszonynak !!!!!!!!!!!!!!

Előzmény: monyesz (134100)
Saughassy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134104

Ne tevesszuk ossze a boldog tudatlansagot, a tökéletesre törekvés vágyával. :)

Előzmény: parci kitilttatott (134094)
blas83 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134103

na már van...Hajrá Hajrá

Előzmény: blas83 (134098)
[Fishi] Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134102

Megjött a kép! :)

Előzmény: blas83 (134098)
And06 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134101

neked teáznod kéne :)

Előzmény: djboriska (134089)
monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134100

Mi az hogy, szerintem ez nagyszerű eredmény, és lesz még ez jobb is, ha Edit kitartással folytatja a munkát!

Előzmény: blaze73 (134095)
[Fishi] Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134099

Nekem csak a logót mutatja a stream (hang van), ez normális? :(

Előzmény: blaze73 (134092)
blas83 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134098

csak nekem sincs élő képem a döntőről, csak hang?

monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134097

Megint elfelejted, hogy a nyomásfokozó esetén nem ideális őrleményfinomságot használsz, te ezért turbózol!

 

Az itteni spéci szűrők űrméretben, és gyártási pontosságban emelkednek ki a normál használtak közül, ez már a fanatikusok világa ténylegesen. Hobbista szinten ezek mehetnek, de pl a teszteknél sem használunk/használok ilyet, és egy átlag barista sem.

Előzmény: parci kitilttatott (134093)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134096

Gratula Editnek! Szép volt! :-)))))

Előzmény: blaze73 (134095)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134095

Szolgálati Közlemény: Juhász Edit 8-ik lett a Latte Art WB-n, a döntőbe nem jutott be, de a 8-ik hely nagyon szép ! (szerintem)

GRATULA, EDIT !!!

 

 

 

 

 

blaze73 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134092
Előzmény: monyesz (134090)
Saughassy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134091

A nej kerlek szepen nalunk megkerdezi, hogy hany grammbol csinaljon kavet, es kicsit, vagy nagyon tomoritse. Ennyi. Es megcsinalja. Egy tisztesseges eszpresszohoz nem is kell tobb. Nyilvan a tisztesseges es a "hubazdmeg" kozotti tavolsag megtetele mar komolyabb odafigyelest igenyel, de az meg vegkepp nem a nyomasfokozos kar kategoriaja. Tenyleg el kellene vonatkoztatnod ettol a hatalmas kuzdelemtol, mert itt rajtad kivul meg ember nem szenvedett vele ennyit, az biztos. :) A kavekeszites orom, nem kuzdelem. Az ar kerdeset is tuldimenzionalod, egy jo minosegu lsm90 daralo 25-30k, egy GC 40-50. Ez 70-80k. Nem mondom hogy keves, de egy olcso szamitogep, teve, vagy kozepkategorias telefon ara.

 Amugy pedig most (is) ugyesen terelsz, ahogy monyesz irta, mert a kerdezonek daraloja es megfelelo kavegepe is van. Innen indultunk.

Előzmény: parci kitilttatott (134085)
monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134090

Egyébként átlagos embernek nem okoz gondot a nem nyomásfokozós kar, semmi görcsölés nem kell hozzá!

 

Én max öt csapolásból eddig be tudtam állítani a lefolyást, és nem tartom magamat zseninek. Azt se felejtsd el, hogy a legtöbb esetben az elrontott kávék is jobbak, mint egy 300-400ft-os vendéglátós eszpresszó.

Előzmény: parci kitilttatott (134085)
djboriska Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134089

Hihetetlen ez a visszatero tema.

 

De en megfejtettem a titkot. Mindegy hogy nyomasfokozos vagy anelkuli.

Ugyanis egy jo kavehoz meg kar se kell ;-) Max az ember karja.

Eleg egy papir egy tarto hozza egy edeny meg egy vizforralo.

Ok nalam meg a merleg a homero meg a stopper is standard hozza.

De a legfontosabb egy gyonyoruen vilagosra porkolt kave.

 

Szoval kar nelkul is van elet (meg espresso nelkul)

monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134088

A delikvensnek eszpresszóképes darálója van, tehát nem kell neki nyomásfokozós kar, mégis belekezdtél, hogy milyen jó az - és ezzel mondtál magadnak ellen!

Előzmény: parci kitilttatott (134085)
paljoc Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134087

Ma reggel agrssziv telefoncsorges ebresztett almombol. A vonal tulso felen megszolalo hang biztositott rola, hogy igen, sikerult olyan olajos feketere porkolnom a kavet, ami kimeritette a fogyaszthatatlansag fogalmát!:-) Igen, Ronin sem birta meginni!:-)))

/en vigan megiszom amugy, igaz felesbe mixeltem Illy-vel/

monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134084

""Akkor ugye belátod, hogy itt nincs értelme reklámoznod?"

 

Eszembe sem hutott reklámozni. Mindig olyankor szólaltam meg, amikor egy kezdő és láthatóan nem kávéfanatikus és érezhetően kevés pénzt költeni szándékozó embert próbáltak lebeszélni az éppen neki való készülékről."

 

 

Nana, meg megbuksz mint Rottenbiller! Azért egy napra tudjál visszaemlékezni! Igy indult a flame:

 

 

"Sziasztok. Néztem egy külföldi oldalon GC gépet.

 

http://www.italiankitchenaids.com/proddetail.php?prod=a-classic

 

Azt szeretném kérdezni a hozzáértőktől, hogy a crema perfetta edition mit takarhat? Ez egy nyomásfokozó lehet?( Egy imat Lux daráló mellé venném a gépet.) Ha hátrány mennyire bonyolult ezt kiiktatni? 

 

Köszönöm előre is a válaszotokat!

 

Üdv. Brillante"

 

Brillante rendelkezik eszpresszóképes darálóval, írva vagyon a szövegben! De neked erre az volt a válaszod, hogy:

 

"Brillante, ugye érted?! Azért fejlesztette ki a nagynevű gyártó az egyik legjobb termékéhez ezt az eszközt, hogy aztán azt - az internetes folklórnak engedelmeskedve - az új tulajdonos kiszerelje és nagyívű mozdulattal a szemetesbe dobja!

 

Ha meg akarod spórolni a fórumon olvasható folyamatosan bővülő eszköztárú bűvészkedést, próbálkozást és kávé lefolyóba öntögetést, akkor ne változtass semmit a gyári kiépítésen. Próbáld meg kihozni belőle a legjobbat és közben bízz abban, hogy a gyártó mérnökei jobban értenek a kávéfőzéshez, mint az internet okoskodói.

 

Ha pedig nem a varázslás a célod, hanem a stabil minőségű eszpresszó készítés, akkor vegyél olyan középkategóriás (40-60eFt) gépet, amelynek nyomásszabályozós karja van. Sok bosszúságtól megkímél."

 

Ugye hogy azt írod, hogy a nyomásfokozó jobb eredményt ad, mint amit itt javasolnak, azaz hogy használjon nem nyomásfokozós szűrőt?

 

Előzmény: parci kitilttatott (134079)
monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134083

"Az a krém, amit az én nyomásszabályozós karom produkál, kicsit keményebb, habosabb, mint ami a normál karokból kijön. Viszont ha megkavarom, akkor pontosan olyan állagúvá válik, mint a normál karos krémhab."

 

Semmi szükség a crema turbózására, az úgy jó, ahogy kijön!

 

"Talán kicsivel tartósabb, jobban tapad a csésze falára, ami a jobb kioldódást jelzi."

Talán, vagy mégsem! Mitől lenne jobb a kioldódás? Attól hogy a durvább darálást eteted vele, semmiféle jobb kioldódásra nem lehet számítani! Az elméleted nem áll össze.

Előzmény: parci kitilttatott (134066)
monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134082

A baj, hogy nomásfokozóval esélyed sincs korrekt visszajelzést kapni a kávéról, mikor éred el azt, amikor már nem is kellene.

Előzmény: parci kitilttatott (134062)
badrobot Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134081

jóvan, már kezdtem hülyének érezni magam. eddig nekem sem sikerült előcsalni a valódi tudását (valamit tudnia kell, ha ezt választották a CM-fiúk). ma reggel véletlen durvábbra őröltem, így két perc alatt lefolyt a V60, azonban eltűnt a papír íz :) eszpresszóként az eszpresszó pörkölés egyelőre jobban tetszik.

Előzmény: mgy (134074)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134080

Tetszik. Most próbálgatom :-)

Előzmény: mgy (134076)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134078

Ma Horváth Lajos aka Luigi 13:30-tól döntőzik : lehet neki drukkolni , szorítani ! :)

 

http://new.livestream.com/wbc2013/WCTC2013/images/22699192

 

 

 

csaba722 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134077
mgy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134076

És milyen, tetszik?

Előzmény: ronin s8 (134075)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134075

Hozzám meg tegnap eljutott a kar. Köszi! 

Előzmény: mgy (134074)
mgy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134074

Nagyon nehezen boldogulok a CM Cajamarcával. Tudom, érzem, hogy nagyon kiváló kávé, nem is rossz, ami kijön belőle, de valahogy nincs az a lepisilem a bokámat érzés. Játszok (szenvedek?) a hőfokkal, az őrleményfinomsággal, mindig változik picit az eredmény, mindig jó, de még nem tuti. :-(

Ezek azok a pillanatok, mikor picit megremeg a lábam, s azt hiszem, egy pumpás-pides géppel könnyebb lenne a dolgom, aztán valahogy beletalálok a tutiba és/vagy elfogy az anyag. Most a bé verzió a valószínűbb.

De nem baj, mert utána pont itt lesz a filteres verzió! ;-)

lagoon79 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134073

csak beszélgetünk :)

Előzmény: gytam (134070)
DN3 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134072

"Egyetértünk! Profiknak, csúcsratörőknek nem való, nekik nincs is rá szükségük. Ennyi!"

 

Akkor ugye belátod, hogy itt nincs értelme reklámoznod? Merthogy itt a hozzászólók 95, 6%-a csúcsratörő. Használd, ha szereted, de ne győzködj itt senkit, mert csak basztatásnak veszik. 

Részemről itt lezárnám, ha nem haragszol.

Előzmény: parci kitilttatott (134064)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134071
gytam Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134070

Lássátok be végre, felesleges minden betű, amit a válaszokra fecséreltek! :((

lagoon79 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134069

Saecoban a rugós megoldás van...vagyis volt. 

Előzmény: DN3 (134067)
lagoon79 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134068

2 éven keresztül használtam egy Saeco Gran Crema gépet, nyomásfokozós karral. Tény, hogy az ezzel készített kávé is jóval magasabb szinten van, mint a magyar "átlagkávézó" készít. Viszont meg sem közelíti az ugyan azon gépen rendes karral készített produktumot. Ez nem városi legenda, hanem saját tapasznyalat :)

Előzmény: parci kitilttatott (134062)
DN3 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134067

A nyomásfokozó azért nem ad akkora ellenállást, mint a (megfelelő) kávépogácsa, a két ellenállás pedig nem biztos, hogy összeadódik. 

A duplafalú szűrő nem más, mint egy keresztmetszet szűkítés a kimenetnél, szerintem ez kevésbé csökkenti a lefolyást egy tömör kávépogácsa esetében. A rugós szelepes megoldás már lehet, hogy inkább bekavarna.

Előzmény: lagoon79 (134060)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134063

"Ne vitatkozz a hülyével, mert összetévesztenek vele!"

DN3 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134061

Nem próbáltam, de gondolom az íze ugyanolyan lesz, a crema viszont csúnyább. Előnye nem lenne az biztos, viszont nehezítené az őrlemény belövését a megfelelő finomságra. Én nem vagyok maximalista, engem nem zavar, ha nem mindig tökéletes az eredmény, a lényeg, hogy azért jólessen az a kávé. De tisztelem azt, aki állandóan a tökéletesre törekszik, és őket inkább gátolná a megfelelő eredmény elérésében, mint segítené, pont a hibák elfedésével, ami ugye nem egyenlő a hibák megszűntetésével.

Előzmény: parci kitilttatott (134058)
lagoon79 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134060

befullad???

Előzmény: parci kitilttatott (134058)
kaHresto Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134059

Látva az előzményeket szvsz felesleges erőlködnöd.

Előzmény: DN3 (134057)
DN3 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134057

Megpróbálom elmagyarázni, hátha...

 

Ha az őrlemény nem elég finom, a kioldódás nem lesz megfelelő. Ennek két oka van: 1. a szemcseméret túl nagy, így kisebb felületen érintkezik a vízzel. 2.Túl gyorsan átrobog a víz a csekély ellenállás miatt, nincs elég idő a kioldódásra.

A nyomásfokozó szűrő csak az utóbbi problémán segít, és az általa elért eredmény valóban jobb, mint amit nélküle egy durva őrleményből kapsz, de nem olyan jó, mint amit egy megfelelően finomra darált kávéból elérnél. Ennél viszont nincs értelme használni, mert a lefolyás a ny.f. szűrő nélkül is megfelelő, a crema állagát viszont elb...a.

 

Azt mondom, van az ilyen szűrőnek létjogosultsága azoknál, akik nem akarnak komolyabb energiát belefektetni a kávékészítésbe, és megelégszenek szerényebb eredménnyel. A gépgyártók is rájuk gondoltak, amikor ilyen szűrővel forgalmazzák a kávéfőzőiket, mert ők jelentős vásárlóerőt képeznek, ezek az emberek valószínű többen vannak, mint azok, akik az ideírókhoz hasonlóan maximalizmusra törekednek. 

Az nem baj, hogy lelkesedsz ezért a szűrőfajtáért, a baj az, hogy ezt itt teszed. A biciklis példánál maradva: mintha kerékpárversenyzőket győzködnél a mankókerék előnyeiről.

Előzmény: parci kitilttatott (134052)
monyesz Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134056

Még mindig nem láttad be, hogy te az őrleményfinomság nem kellő voltát ellensúlyozod a nyomásfokozóval. Márpedig más darálás más ízeket is jelent. Lehet hogy te nem érzed. Rendben, akkor igyad úgy, csak mást ne akarj megtéríteni!

 

Szerintem a Magic karja nincs 45dekás, annyi talán a gaggiaké sincs, ami kicsivel nagyobb és azonos anyagú.

Előzmény: parci kitilttatott (134048)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134055

Tudod: kinek mi az igénye... 

Előzmény: And06 (134053)
Saughassy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134054

Ja. Ékes bizonyítékai ennek, a polcomon álló Danesi GÖMBöcök. :)

Előzmény: DN3 (134051)
And06 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134053

a nyomásfokozós cremanak köze sincs az igazi cremahoz. teljesen más az állaga.

DN3 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134051

Nahát! Saughassy ellopta a Gőmb-elméletemet?!

BLAgep Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134050

Nem fog leállni,ronin!

Nem fogja fel,nem érti meg,nem ismeri be,hogy képtelen jó kávét főzni az egyébként biztosan szuper jó Gaggia Baby gépével.
A kávé ilyen fokú "művészete" nem neki való,ezért is szenved a géppel,pedig egy Iberital daráló teljesen jó párja.
Neki az internetes okoskodás,trollkodás való -> abban otthon van,kávéban csak a mű nyomásfokozóssal teljesít valamit.

 

c'est la vie

Előzmény: ronin s8 (134049)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134049

Állj már le ezzel a hülyeséggel...

Előzmény: parci kitilttatott (134048)
gytam Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134047

"(pohárba pofozok, és a La San Marco-val sokszor nem találtam el a mennyiséget. Ha kidobó nyílás puceva után (műanyag keverőkanál+ecset) derül ki hogy kevesebb a mennyiség, akkor újra minden. Ha bőven hagyom menni, akkor egy csomó kávét kidobok. A Quamar nem fújja, szépen potyog a kidobón, pontosan tudom hogy mikor jó a mennyiség)"

 

Ezt nem teljesen értem. Az LSM-ben némi piszkálás (én kiskanál nyelével teszem) és egyszeri újraindítás után gyakorlatilag semmi sem marad. Pofozóban szintén 0 (ha ecsettel lesöpröd a középső műanyagra szóródó örleményt). Ha kiméred a szükséges kávét (ez lehet bármilyen adagolópohár is), akkor pontosan tudsz dolgozni.

Nekem nem szórja a kávét adagolásnál, közvetlenül szűrőbe pofozok.

Előzmény: Scholl4 (134041)
DN3 Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134046

Off

Én úgy képzelem el a tudást, mint egy gömböt. A megszerzett tudás a gömbön belül van, azon kívül pedig az ismeretlen. Minél több tudásra tesz szert az ember, annál nagyobb lesz a gömb, emiatt egyre nagyobb lesz a felülete is, és mivel ezen a növekvő felületen érintkezik az ismeretlennel, egyre többet látunk meg (érzékelünk) azokból a területekből, amikről fogalmunk sincs. Következésképp: minél több tudásra teszünk szert, annál inkább látjuk, hogy mennyi mindent nem tudunk még. Akinek kicsi a gömbje, az okosnak hiszi magát.

 

De hogy ez most saját gondolat, vagy összeszedtem valahol, már nem tudom, Nobel-díjat nem kaptam érte, az biztos. :-)

Előzmény: And06 (134024)
Saughassy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134045

Nem beszelve arrol a ket plusz ismerosomrol, akik a nalam tapasztaltak hatasa miatt vettek ket ujabb GC-t, ebbol egyikuknek korabban nem volt semmilyen, a masiknak pedig egy olcso krups. Mindketto elegedett, a kezdetektol. Na de mind1 is, nyilvan kenyelmesebb a sajat sikertelensegunket valami vilagmeretu osszeeskuvesnek betudni. :)

Előzmény: Saughassy (134044)
Saughassy Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134044

Ez netto hulyeseg, mar ne haragudj. Ha visszakeresed a hsz-eimet, latni fogod, hogy eletem elso karos gepe egy GC volt, kb 2? eve. Valami rejtelyes oknal fogva nekem semmilyen problemat nem okozott a legalabb szemre elfogadhato eszpresszo elkeszitese, mar a kezdetekkor sem. Az elso par alkalom nyugogledese SEM lett volna, ha hallgatok erre a sznob topicra es nem veszek doglott csibo milano style t ill egy szenne porkolt Freit. Igaz, egybol vettem hozza egy Mini Millt.

 Persze fejlodni mindig van hova sot nekem spec. fizikai fajdalmat okoz a kovetkezo nap kivarasa, hogy ismet valami ujat es mast kostolhassak. Mert igen, soha nem tokeletesen ugyanaz a kave es fejlodni is van hova. Hala az egnek.

Előzmény: parci kitilttatott (134028)
azazati Creative Commons License 2013.06.28 0 0 134043
azért megnyugtattál! :D
örülök ha tetszik! nem tudom mennyi lehet egy ilyen újan de biztos nem ennyi :P
jó kávékat vele!
(majdnem ideírtam, hogy "már csak egy jó nyomásfokozó kellene mellé...")
:DDD
Előzmény: Scholl4 (134041)
Scholl4 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134041

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:10.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin;}

Az első benyomások a Quamar M80-as darálóról (kösz azazati a lehetőséget és kösz Toebee a szállítást).
Szoval. Két súlyos egyéniséget, két LSM90-et vettem le a pultról amikor kiszedtem a Quamart a dobozból.
Original, nulla perces, azazati kiiktatta nekem az utánőrlőt. :)
Összességében határozottan pozitív a véleményem a darálóról, nem adom el.

Pozitívumok és negatívumok, egy LSM90-essel szemben.
+ sokkal kisebb, alig foglal helyet a pulton.

+ halkabb! Őrlés közben is, de a főleg a pofozó

+ nem szórja, fújja az őrleményt, ellentétben az LSM-el
(pohárba pofozok, és a La San Marco-val sokszor nem találtam el a mennyiséget. Ha kidobó nyílás puceva után (műanyag keverőkanál+ecset) derül ki hogy kevesebb a mennyiség, akkor újra minden. Ha bőven hagyom menni, akkor egy csomó kávét kidobok. A Quamar nem fújja, szépen potyog a kidobón, pontosan tudom hogy mikor jó a mennyiség)

+ természetesen babtartály nélkül használom, nagyon jó öblös az a rész, 2-3 duplányi mennyiség belefér tartály nélkül is
+ jól tisztható a kidobó, műanyag keverő + másfél centis ecsettel 5 másodperc

+ az őrlemény minőség kiváló, a fokozatok kicsik - ebben is jobb mint az LSM.

Némi negatívum:
- ha egyszerre sokat finomítanánk az őrleményen, a motor nem indul el.
A megoldás: minden egyes finomító álítás után rá kell indítani, és onnan finomítani tovább, ismételt motor indításokkal...
- az őrlemény állító műanyag lenyomós megoldása nem tetszik, legalábbis az LSM fém beállítójához képest (az nem löttyen, nem mozdul)
- a filigrán kialakítás miatt picit löttyen, mozdul a pulton ha pofozom. Az LSM betontömbként állt a helyén.


Végső soron egy cseppet sem bánom hogy megvettem, azt hiszem elég jóbótvót 59-ért.

hifis Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134040

Ok, holnap küldöm.

Előzmény: zeg4 (134039)
zeg4 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134039

A levelet visszadobta a rendszer, így itt jelentkezem:

Engem érdekelne a pohár emelő leírása.
Köszönöm!

emilem publikus

Előzmény: hifis (133966)
bbuffy Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134038

Asszem megpróbálom én is lent, bár azt az infót kaptam hogy hőálló a kv.

Gondolom ez is kv gép függő. Még van némi paljoc kvm addig ez pihen. Kezdek lassan elarabikásodni én is. Ízre jobbak mint a roburok.

Előzmény: lagoon79 (134036)
bbuffy Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134037

Hát én a gc ibi párossal igen jó kv kat főztem pedig. Nyomásfokozó azonnal kuka. Ipari kar plusz szűrő. És ennyi. Semmi cifrázás. 

Dől a lé.:))

Előzmény: H_G (134035)
lagoon79 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134036

Nalam 90,5 es 91,5 korul keszult (pogit ero vizho). Nalam az allando iz a karamell es a grapefruit. Ezt meg rocketeer kollegaval allapitottuk meg kb egy hete, azota csak jobb lett. Kicsit elsimultak a savak, egyseges, selymes lett. Pont ma irtam, h a filter poribol is huztam egyet az r-58-on, az is nagyon ott van. 

Előzmény: bbuffy (134027)
H_G Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134035

Dehogyis, Iberitalja van ami már elég jó lenne.

 

Előzmény: bbuffy (134033)
monyesz Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134034

Sok kulcs van!

Előzmény: bbuffy (134033)
bbuffy Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134033

Tènyleg a daráló a kulcs. Lehet bármilyen rakéta vagy egyszerre nyolc nyomásfokozó ha bolti téglával lövi a mókus. V késes darálóval.

Előzmény: paljoc (134029)
monyesz Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134032

Ne kezdj szerecsenmosdatásba! Írtál itt mindent:

 

"De tényleg, szerinted hogyan lehet azt eldönteni, hogy két ilyen önmagában nagyon szép ábra közül melyik a szebb? Ez nem a tudásról és a képességekről szól, hanem valakik jó nagy pénzeket kaszálnak reklám és szponzori bevételekből. Ezért mondom, hogy lehet ezt világbajnokságnak is nevezni, de senki nem garantálja, hogy pl. a fórum olvasói közül ne lehetne ott bárki akár versenyzőként is, ha lenne pénze befizetni magát a versenybe."

"Amit készítenek az nagyon szép és irigylem is, hogy valaki ilyen ábrákat tud varázsolni a kávék tetejére. Szerintem kár megalázni őket azzal, hogy itt erőltetett,nyálas bíztatásokat lihegtek a nyakukba."

A mint szépsége majdnem mellékes, de ha többször ugyanazt egy ismeretlen főzőn, darálón kell megcsinálni ugyanúgy, az már valami! Ennek szól a 'nyálas bíztatás'!

Neked hónapok óta nem sikerült dűlőre jutnod egy Gaggiával.

Mi, tesztelők, negyedkiló kávéból dolgozunk a teszteknél. 

Hol itt a hiba? Hát benned! Nem szégyen bevallani, hogy ügyetlen vagy!

Előzmény: parci kitilttatott (134028)
azazati Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134031
számból vetted ki az "internetes okoskodást"!
Előzmény: paljoc (134029)
H_G Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134030

És odafigyelés, ugyanúgy nélkülözhetetlen előfeltétel, mint a daráló! Valamint némi ízlés az alapanyag kiválasztásában, mert olyan bánatos német komposztszökevényekből, mint a Melitta, semmilyen gép/szűrő kombinációval nem lesz jó eszpresszó.

 

Előzmény: paljoc (134029)
paljoc Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134029

Szerintem 100 ezer alatt is meg felett is ugyanolyan maceras nyomasfokozos kar nelkul jo kavet kesziteni, mivel kell hozza egy jol beallitott daralo. Ha az nincs, akkor tokmindegy hogy Gaggia Classic vagy E61 gep van, nem tortenik csoda.

Youtube keresojebe usd be hogy paljoc! A csapolasok 99%-a 100%Arabica kavebol ment!;-)

Előzmény: parci kitilttatott (134028)
bbuffy Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134027

Sikerült nekem is itthon lefőznöm végre a Casino Mocca esspresso pörköltjèt. Nyomásfokozó nélkül természetesen.:))

 13 g 100 fok, nagyon jó kis citrus, kis keserű és egy új íz amit egyenlőre nem tudok hova tenni. Nyilván e téri  rutintalanságom az oka de sebaj. Nagyon tetszik, bár kissé expenziv a mutatvány.

monyesz Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134026

Hát ha 20g-ot pakoltál bele, akkor persze hogy teltebb volt, mint 18g-ból! :)

Előzmény: blaze73 (134025)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134025

én VST szűrőt (Parci jóvoltából) csak SiD-del a Casino Mocca HQ-n próbáltam, Illy-t tesztelgettünk vele.

én is valahogyan "tisztábbnak" "teltebbnek" éreztem a csészében az italt azzal.

a gép a régi Faema E64 volt, még tuningja előtt.

Előzmény: gsa1 (134021)
And06 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134024

http://hu.wikipedia.org/wiki/Dunning%E2%80%93Kruger_hat%C3%A1s

Dunning–Kruger hatás az a jelenség, amikor minél kevesebbet tud valaki egy adott dologról, annál inkább úgy érzi, hogy többet tud más, nála jártasabb embereknél.

gsa1 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134023

Azt hiszed, hogy ezzel a  "VST szűrős nyomásfokozó kar"-ral újat mondtál? Nem olyan egyszerű azt megcsinálni! :)

Mármint, hogy tényleg jó legyen...pontosabban, hogy nagyon sz@r ne legyen.

Előzmény: azazati (134022)
azazati Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134022

légy férfi! mondj NEMet a sport..őőő..kávékészítésnek !

 

ha mégis.... VST szűrős nyomásfokozó kart a népnek !

:P

gsa1 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134021

P & Y Etiop Sidamo, a tapasztaltak:

90°C-on, dupla eszpresszo, 20g-ból , fehér cukorrral. Brutál narancs, keserűcsoki és más nem is nagyon.

Itt bevetettem a VST 20g-os szűrőt is. Ebbe 23,5 g simán beleszaladt, így sikerült elérni, hogy azonos őrleményfinomság mellett azonos legyen a lefolyás ideje. Az íz; citrom, vadállatnarancs és keserűcsoki. Érekes módon itt, valamiért "tisztábbnak" éreztem az ízeket.

Kipróbáltam még 92 és 95°C-on is, de alapvető változás nem történt, csak az összetevők erősségének az aránya lett másabb, a savasabb rész csökkent, a csokis rész erősödött.

Seekaid Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134020

Egy vélemény:

Nekem úgy tűnik az egyetlen dolog amihez valóban értesz az a hullámok gerjesztése. A valóságot úgy csavarod ahogy jónak látod. (Az itteni teljesítményed alapján semmit sem változtál az elmúlt években.)

 

Azta, egy hónap után is kinszenvedés a karos gépeddel kávét készíteni? Nem csodálom, hogy nem vagy jó véleménnyel róla.

 

Amit azért a hitelesség érdekében (is) tisztázhatnál, hogy - a különféle varázslatos nick-jeidről - miért szidod már évek óta (és ajnározod a nyomásszabályozós kart) azt a készítési módot amit csak hírből hallottál (ha feltételezzük, hogy legalább utánalovasol a dolgoknak mielőtt véleményezed. Amit a mai kommentjeid alapján aligha hiszek.).

 

 

Előzmény: parci kitilttatott (134014)
djboriska Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134019

Hát ez se rossz, de reméltem fordítva is teszteli valaki ;-)

Előzmény: lagoon79 (133996)
yeahhh Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134018

...érvekkel itt nem győzhetsz Te (sem), ezt kellene megérteni.

Nem az itt az alapprobléma, hogy a kvgép nyomásfokozós, vagy sem, stbstb...az a gond, hogy 2007-ben bezárták az OPNI-t...

Előzmény: azazati (134017)
azazati Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134017

tizenezres Gaggia Evolution-al is lehet tökéletes kávét készíteni! (saját tapasztalat)

 

itt messze nem a százezres gépekről szól a dolog hanem az idétlen nyomásfokozóról és azokról akik nem tudják hozzálőni az őrleményfinomságot és kicsit odafigyelni arra, hogy mikor optimális csapolni...

(szerintem)

 

nahh nekik tényleg nem marad más mint a nyomásfokozóbakapaszkodás....

megértem és őszintén sajnálom őket!

 

lehet, hogy a bányászlámpa búra is elrepedt kávépörkölés közben anno és ezért nem folytattad az ipart? ;D

Előzmény: parci kitilttatott (134014)
monyesz Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134016

Lorien és én sem rendelkezünk 100ezret érő cuccal, mégis tesztelünk.

Azt is nézd meg, hogy egy 200ezres gép hogyan néz ki, milyen megjelenése van.

 

Akinek egy megfelelő őrlője van, annak tényleg nincs szüksége nyomásfokozóra, "kihajíthatja".

 

Persze nem minden a technika, ezt bizonyítja, hogy akár te is tudhatsz jobb kávét készíteni egy ipari gép mögé állított hanyag alkalmazottnál.

Előzmény: parci kitilttatott (134014)
monyesz Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134015

Miért, te felkészületlenül szoktál egy konferenciára menni és ott úgy érvelsz?

Ha te leszólsz a kinntlevők közül bárkit, akkor neked kéne tudni, hogy mit szólsz le!

 

De segítek neked. Tanulj meg tökéletes tejhabot készíteni, ami a mintaöntéshez kell. Rajzolj le egy mintát papírra. Próbáld azt pontosan kiönteni. Ha ez megy, akkor próbáld meg ezt két egymás utáni öntésnél is megcsinálni. Ha idáig eljutottál, akkor jelentkezz.

 

Továbbá átolvasásra javaslom:  http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=latte%20art%20bajnoks%C3%A1g&source=web&cd=2&ved=0CEEQFjAB&url=http%3A%2F%2Fwww.kavekorzo.hu%2Fdokumentumok%2FWorld_Latte_Art_versenyszabalyzat_2013.doc&ei=OnfMUeK0J4WvO-SwgPgB&usg=AFQjCNHEJTO8emeJlQxviLPUU73G5HYoxQ&bvm=bv.48572450,d.Yms

Előzmény: parci kitilttatott (133990)
hifis Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134013

Magamnak mindenképp legyártatom, hogy azért profi legyen. Úgyhogy mondok árat, ahogy tudok, és akkor összeszámoljuk, hányat indítsunk.

Előzmény: itaprak (133995)
BLAgep Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134012

EZ a helyes út!

Előzmény: pepppeee (134002)
Toobee Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134011

A képeket mikor dobod be?

Előzmény: azazati (134008)
H_G Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134010

Gaggiákhoz sem adnának, ha nem vásárolta volna fel őket pont a Saeco, akiknek legjövedelmezőbb ötletük volt a nyomásfokozó -- így érthetően büszkék rá, és sajnálatosan nem tudják a helyi értékén kezelni...

 

Előzmény: azazati (134008)
bbuffy Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134009

Legyen mindenkinek véleménye, de ugye tudod hogy ő TÉNYLEG barlangi troll?? 

Sajnos vannak emberek akiket ez éltet, az anonim polgárhergelés. Ez van, ezt csak egyféleképpen lehet kezelni. 

Előzmény: lagoon79 (134006)
azazati Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134008

banyek... az Eroica-hoz nem kaptam nyomásfokozós bizgentyűt...

elképzelhető, hogy a La Scala mérnökei nem értenek a kávékészítéshez? :O

 

nahh akkor inkább hiszek az internetes trolloknak!

 

 

lagoon79 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134007

bazz, sajnálom :( köszi az infót Blaze! 

Előzmény: blaze73 (134003)
lagoon79 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134006

Emberek, fogadjuk el. Neki is van egy véleménye, nekünk is. Nem egyezik. Majd a kérdező topiklakó eldönti, hogy kire hallgat. Majd gyakorlatban is kipróbálja, amikor is kialakul a saját véleménye. 

Előzmény: bbuffy (134005)
bbuffy Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134005

Tényleg, MIÉRT kell mindig válaszolni vkinek ennek  szánalmas baromnak?:::::?

 

Nem könnyebb átugrani?

[Fishi] Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134004

Szücsi, ugye érted? Ilyen eszközzel vajon miért nem közlekednek a felnőttek?

 

Mert megtanultak kerékpárt használni, és már nincs szükségük a mankóra.

A nyomásfokozó mankó.

Nem azért teszik be a mindenható mérnökök, mert csak így lehet kávét készíteni, hanem hogy az is tudjon értelmes kávét készíteni, aki még gyerkcipőben jár a kávékészítés terén.

Az a bökkenő, hogy a mankóval nem tudsz futni. Ha már megtanultál járni, muszáj eldobnod a mankót, ha értelmes sebességgel szeretnél közlekedni.

Előzmény: parci kitilttatott (134001)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134003

Tóth Sándortól Nizzából :
"Juhász Edit és Járfás Miklós nem jutott a döntőbe. Holnap reggel tudjuk megtekinteni a pontozólapokat és addig nem kezdek elemzésbe."

pepppeee Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134002

Kedves Fórumozók!

Kérek szépen mindenkit,hogy vegyük komolyan es tényleg ignoráljuk az ilyen trollokat...tudom,hogy nem könnyű szó nélkül hagyni,sőt egy darabig szórakoztató is,de amíg reagálunk a hülyeségeire mindig vissza fog térni :)

vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.27 0 0 134000

Plusz venni kell hozzá egy vagy 2 rendes szűrőt mert amit adnak az újabbakhoz az használhatatlan.

Előzmény: Brillante_ (133998)
H_G Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133999

Egyáltalán nem bonyolult. Egy gumikorong, eldobod és kész.

 

Előzmény: Brillante_ (133998)
Brillante_ Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133998

Sziasztok. Néztem egy külföldi oldalon GC gépet.

 

http://www.italiankitchenaids.com/proddetail.php?prod=a-classic

 

Azt szeretném kérdezni a hozzáértőktől, hogy a crema perfetta edition mit takarhat? Ez egy nyomásfokozó lehet?( Egy imat Lux daráló mellé venném a gépet.) Ha hátrány mennyire bonyolult ezt kiiktatni? 

 

Köszönöm előre is a válaszotokat!

 

Üdv. Brillante

lagoon79 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133997

Kiraly!!!

Előzmény: hifis (133967)
lagoon79 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133996

Kedvet kaptam a kerdesedtol, csak en forditva toltam. Filter pori eszpresszonak. Azt kell, h mondjam, nagggyon jo. Kicsit meg jobban is izlett mint az eszpresszo pori :)))

Előzmény: djboriska (133914)
itaprak Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133995

Jól néz ki!

Ha nem tudnám konyhaasztalon kifaragni elég szépre, akkor szerinted hova forduljak?

Előzmény: hifis (133966)
_MrB_ Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133994

Kicsit változott a program. Covim akit érdekel, jelezze legkésőbb kedd délig, kedd délután leadom a rendelést, szerdán érkezik. És onnét augusztuis 1ig nem lesz Covim szállítás.

Előzmény: _MrB_ (133930)
BLAgep Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133992

Phew,ez a beírásod mindent elmagyaráz agyad (nem)működéséről. 
Kiváló példa rá(d),hogy miért érdemes ignorálni,melyet most én is már végleg megteszek!

További Boldog Életet Kívánok,csak úgy sugárzik belőled a pozitív életöröm!

 

Előzmény: parci kitilttatott (133990)
monyesz Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133989

Nem trollkodik, de fogalma sincs a dolgokról, ezért butaságokkal mérgesíti az embereket.

Előzmény: BLAgep (133988)
BLAgep Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133988

Nem tisztem védeni,de ha valaki valakit leéget az már jó rég saját magad vagy.

Kiállítottad a szegénységi bizonyítványod már rég.
Tényleg hagyd már békén itt az embereket,találj valami olyan elfoglaltságot ahol nem a sivár,silány kis életed frusztrációit tombolod ki virtuálisan több fórumban trollkodva.

Menj ki az erdőbe,egész jó idő van! 

 

Előzmény: parci kitilttatott (133986)
monyesz Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133987

No látod, semmiről fogalmad sincs! Nézz utána, hogy megy ez az egész!

Előzmény: parci kitilttatott (133985)
blas83 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133984

Blaze, te ezekért a képekért fizetsz? :D valahogy mindig elő tudsz rántani egy újat :)))

Előzmény: blaze73 (133982)
monyesz Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133983

Azzal azért tisztában vagy, hogy ez egy világbajnokság?

Tehát itt EGY magyar képviseli ezt a tetves országot?

Előzmény: parci kitilttatott (133980)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133982

 

Előzmény: parci kitilttatott (133980)
BLAgep Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133981

Szerintem menj el orvoshoz,vagy ahogy tanult kollégáim mondanák : GET A !!%++/ LIFE !

Előzmény: parci kitilttatott (133980)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133979

20 másodperccel verte meg a Costa Rica-it, ezért Ő jut tovább ! :)

Előzmény: blaze73 (133978)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133978

Igen, 4-ik lett 7 találattal !

Előzmény: blas83 (133977)
blas83 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133977

4-ként a 4es döntőben? Jól láttam? :D zsíír

Előzmény: TörökSzabi (133976)
TörökSzabi Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133976

Megy tovább!!!!

Előzmény: blaze73 (133975)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133975

MOST! van megint Luigi

Előzmény: blaze73 (133974)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133974
Előzmény: blas83 (133972)
BLAgep Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133973

Semi-Finals

Előzmény: blas83 (133972)
blas83 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133972

A kiírás szerint csak mostanság kezdődnek az elődöntök. Most akkor mi van????? Van valami élő streamünk?

Előzmény: [Fishi] (133971)
[Fishi] Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133971

Áll a földön, ez igen!!! Luigi FTW!!!4!!4 :)

Előzmény: blaze73 (133953)
[Fishi] Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133970

Én már viszem is, csak az a kérdés, hogy mennyit engedsz a feléből? :)

Viccet félretéve, én nagyon szívesen vinném,

mióta láttam közelről, azóta csorgatom a nyálam a Jollykra, de sajna egyelőre nem fér a büdzsébe. :(

Előzmény: TörökSzabi (133965)
hifis Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133969

Egy kis játék. Ha letöltitek a file-t, az adobe readerben forgatható, nagyítható.

 

https://docs.google.com/file/d/0B3l1RsmqMRRzX2R2R3lIWkd4dWc/edit?usp=sharing

 

 

And06 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133968

küld egy mailt légyszives a részletekkel! mailcimem publikus. köszi!

nem igérek semmit, de azért megnézem mégegyszer mid van :)

Előzmény: TörökSzabi (133965)
hifis Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133967

Vagy a gyerek fémépítőjéből.

 

 

 

hifis Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133966

Verseny közben egy kis kitérő: a poháremelő doksija elkészült. Akit érdekel, jelezze, elküldöm. Szerintem konyhaasztalon is kifaragható.

 

 

TörökSzabi Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133965

Vigyétek már el a Mazzer Supr Jolly-kat! 4 van összesen.

blas83 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133964

ja jó, csak a képen amit beszúrtál quartelfinals volt :)

Előzmény: blaze73 (133960)
badrobot Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133963

jóvan már. mit örömködtök itt 10-20 ember magánszámának? nyomás vissza dolgozni!!44!!

pepppeee Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133962

HAJRÁ LUIGI!!!!

Előzmény: blaze73 (133953)
gregg71 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133961

Nagy gratuláció, így tovább! Szurkolunk! :)

Előzmény: blaze73 (133953)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133960

Az elődöntőnek nincsen további "elődöntője"


Easyasdat :)

Előzmény: blas83 (133959)
blas83 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133959

Luigi nagyon nyomja vazz!!!

 

De most hogy van ez? Még lesz elődöntő, nem? Vagy rögtön lehet döntőbe jutni?

Előzmény: blaze73 (133952)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133958

Miki + Edit infókat nem tudok, várom én is - ha bárki, bármit tud : ossza meg !

Előzmény: lagoon79 (133957)
lagoon79 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133957

Gratula!!!!!!  

 

Editről van hír? 

Előzmény: blaze73 (133953)
TörökSzabi Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133956

Edit is szépen tolta!

TörökSzabi Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133955

Óriási vagy Luigi!!!!

Előzmény: blaze73 (133953)
.jaszy Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133954

Nagyon nagyon gratulálok!

 

Előzmény: blaze73 (133953)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133953

Elsőként menetel tovább :)

 

Előzmény: .jaszy (133951)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133952

8-ból 8 Luigi !!!!!!!!!
BIZTOSAN DÖNTŐS !!!!

 

 

.jaszy Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133951

Bazz, Luigi 8-at talált :)

blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133950
blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133949

MOST jönnek Ők !

Előzmény: Surda Surdilovics (133948)
Surda Surdilovics Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133948

Luigi! Küldöm az energiát! Megnyitom a kávékaput! Múkodj!

blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133947

nehéz menet lesz, a legjobbnak is csak 6 találata volt eddig.   mondjuk durva 4:58 idővel !!!!

 

Hajrá Luigi, Go Go !  Forza Luigi ! :)

Előzmény: blaze73 (133945)
And06 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133946

ledöglött?

Előzmény: Törölt nick (133941)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133945

http://new.livestream.com/wbc2013/WCTC2013/images/22699192

 

Luigi várhatóan 11:55-től az utolsó etapban.  Drukkoljunk, hogy bejusson a döntőbe!!!!!

 

[Fishi] Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133944

Vótmá'! :P

Előzmény: Catella (133943)
Catella Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133943
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133942

ez már nem hír ;-)   friss?

Előzmény: blaze73 (133940)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133940

Tegnapi napról volt,van a korzón -> nézted,láttad?

Előzmény: ronin s8 (133936)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133939

Én meg egy cappuccino-t ;-)

Előzmény: And06 (133938)
And06 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133938

reggel húztam egy igen jó ristrettot P&Y LP-ből :)

Előzmény: ronin s8 (133936)
BLAgep Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133937

MTV, RTLKlub, HírTv, stb... 

Előzmény: ronin s8 (133936)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 133936

hírek...?

Szomjas Gödény Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133935

egyszer tényleg nézd meg, hogy milyen, amikor száz ember nézi kivetítőn hogyan indul meg a lefolyás, van egy maracanás hangulata az egésznek

Előzmény: parci kitilttatott (133934)
paljoc Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133933

Fiadnak uzenem, hogy ne haragudjon ram, amiert nem valaszoltam a leveleire, melyekben a P&Y kavek iranti erdeklodesenek, illetve azokkal kapcsolatos beszerzesi szandekanak adott hangot, csak haaat....tenyleg sorry...majd talan SID-ek....

Csereben nalam barmikor kostolhato, E61 gep, Mazzer Jolly es jomagam prezentalasaval...barkinek...

Előzmény: parci kitilttatott (133929)
sompeter Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133932

sziasztok!

 

Lesz péntekem egy utam Szekszárdra. Benéznék a Kávé Házába mert még nem voltam. Lehet vásárolni szemes kávét is? Esetleg tud valaki linkelni egy árlistát ami látom, hogy milyen kávét tartanak?

 

Köszi, üdv. Péter

SiD- Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133931

üdv Nizzából, a hülye kávésok szakmai találkozójáról! :)

a tömítés lecsapott fele legyen felül, a sima oldallal találkozzon a szűrőkosár.

Előzmény: parci kitilttatott (133928)
_MrB_ Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133930

Jövő héten, de legkésőbb utána hét elején rendelek Covimot. Akit érdekel, kérem jelezze (mailben jobb, hogy ne zavarjuk a kockarajzolást)

Szomjas Gödény Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133926

Örülök, hogy ízlett! Utána azért sikerült egy borzasztót is készíteni. Nem volt ihatatlan, csak durván alulextraháltam, fogalmam sincs hogy jött le az egész 2:20 alatt...

Előzmény: lagoon79 (133891)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133925
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133923

Öreglányok a környékről meg is ölnének, ők etetik őket. 2-3 szempár mindig figyel bármit csinálok a garázssoron. Érzem :))

Előzmény: monyesz (133918)
monyesz Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133922

33 embernek nem kéne Nizzában helyet bérelni, ha szórakozni akarna, valamiért mégis teszi!

 

Ez a rendezvény felér egy tudományos konferenciával (www.worldofcoffee-nice.com), persze arra is mondható, hogy hóbortos bolondok járnak oda szórakoztatni egymást, mert máshol nem értik meg őket.

 

Előzmény: parci kitilttatott (133919)
azazati Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133921
belőlem az vált ki csodálatot, hogy ha valakit nem érdekel valami akkor mi a francért fecsérel rá időt
1, megnézni/belenézni
2, csúfot beleverni...
időmilliomos vagy?
esetleg mégis érdekel? :-)
Előzmény: parci kitilttatott (133919)
paljoc Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133920

Ja, ez mar csak ilyen...vannak dolgok, esemenyek, rendezvenyek amik egyes embereket erdekelnek, masokat meg nem. Tenyleg dobbenetes, mar-mar erthetetlen kategoria nekem is, pedig en eleselmeju ember vagyok, barki megmondhatja!;-)))

 

Előzmény: parci kitilttatott (133919)
monyesz Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133918

Ivartalanítani kell az annyukat, mert ősszel megint lesznek!

Előzmény: vadászcsiga (133913)
magnifica Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133917

Lemaradt a kép :) bár a linken van több is!

magnifica Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133916

Rendkívül baráti áron (7000Ft) eladó egy nagyon jó állapotú, folyamatosan vízkőtelenített
Cremesso Compact Automatic kapszulás kávégép.

http://aprod.hu/hirdetes/cremesso-compact-automatic-jura-kapszulas-kavegep-kavefozo-ID1dlsx.html#b76285d3b1

Érdeklődni kizárólag e-mailben, vagy az aprod felületén!
e-mail: port8019@gmail.com

zeg4 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133915

Gőzölni már remekül tudok tejet, önteni mostanság akaram megtanulni, node ezek után minek:-)

Előzmény: lagoon79 (133905)
djboriska Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133914

az espresso verziot valaki probalta filterben? Kivancsi lennek az milyen?

Előzmény: lagoon79 (133891)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133913

Ő meg az én flat white-om :))

 

 

Nem ám. A garázssor ahol parkolok, ott születtek egy-két hete  Minden reggel 4-5 cica fogad így :)

 

 

 

Előzmény: monyesz (133910)
monyesz Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133912

Zaccos, teeee ! :)))

Előzmény: ronin s8 (133911)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133911

Látom, azé' lefőzted má' párszor. Kicsit kormos ;-)    :-)))))))))

Előzmény: monyesz (133910)
monyesz Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133910

Nem vicces ám, ma még egy szem kávét sem rágcsáltam el! Figyellek ám benneteket! 

 

 

Üdv.

El Bandi

 

:)

Előzmény: bbuffy (133888)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133909

LoL

Előzmény: pepppeee (133908)
pepppeee Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133908

hm, én azért nem biztos, hogy meg szeretném inni a fejemet :D

Előzmény: Blue_Sky_007 (133904)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133907

Baszki, ezt nem hiszem el! :-)))))))))))

Előzmény: Blue_Sky_007 (133904)
TörökSzabi Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133906

Agyam elszáll!!!!: )

Előzmény: Blue_Sky_007 (133904)
lagoon79 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133905

nagggggyon komoly :) mire menni fog rendesen a latte art már ez lesz a menő...

Előzmény: Blue_Sky_007 (133904)
Blue_Sky_007 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133904

 

 

Tök jó. :-)

badrobot Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133903

http://new.livestream.com/wbc2013/WCTC2013/videos/22649164

 

kb. 1óra 34perctől kezdődik Lajos köre

blaze73 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133902

Nice! Bíztató!

Előzmény: badrobot (133901)
badrobot Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133901
Előzmény: blaze73 (133900)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133900

kérdés hány jut tovább, talán 6 ? 

DRUKK DRUKK


 

 

 

 

Előzmény: badrobot (133899)
badrobot Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133899

utolsó kör előtt 4. legjobb az eredménye

Előzmény: blaze73 (133898)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133898

infó!

 

Kávékorzó FBook:

 

Horváth Lajos (Luigi) 7 találatot ért el, és az ideje 7:01. Reméljük, hogy ez elég lesz a következő körre. Szép volt Lali!

 

 

Előzmény: blaze73 (133897)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133897

ha valakinek megvannak a linkek Luigi-ról stb. dobja , mert lemaradtam róluk :( 

Előzmény: lagoon79 (133893)
lagoon79 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133896

néztem a streamen, de ott most a gs megy és nemsokára kezdődik a latte art...a ct-ről nincs semmi

Előzmény: badrobot (133895)
badrobot Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133895

úgy tűnik, hogy már lenyomta a körét. most a 12:40-12:55-ös brigád csinálja.

Előzmény: lagoon79 (133893)
pepppeee Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133894

szokatlan módon késik a program :)))

Előzmény: blaze73 (133889)
lagoon79 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133893

az okostelefonos alkalmazás szerint Lajos 12:10-12:25 között volt. 

Előzmény: blaze73 (133889)
badrobot Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133892

nekünk egyelőre a papír íz jön, amit eddig V60-nal nem tapasztaltunk. a mai reggel után megyek tovább a többi technológiára.

az eszpresszó pörkölés kapuccsínóként már ízlett :)

Előzmény: Szomjas Gödény (133887)
lagoon79 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133891

holnap reggel én is megpróbálom aeropressben 87 fok körül. 

 

teljesen jó volt a V60, amit kóstoltam Nálad! köszönöm :)

Előzmény: Szomjas Gödény (133887)
lagoon79 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133890

ez király :)

Előzmény: bbuffy (133888)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133889

http://new.livestream.com/worldcoffee/WCIGSC2013

 

Járfás Miklós 13:30-tól.


Luigi nem 11:30-tól volt cupping ?  tud bárki valamit ???? 

bbuffy Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133888

Szomjas Gödény Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133887

update: kezd sikerülni ez a kajamárka filterezés, tegnap már ittam egy nagyon jót hario v60nal a munkahelyen,

az otthoni aeropress egyből jó volt, de a könnyedebb változatokat a v60nal jobban élvezem.

persze könnyebben is rontom.

Saughassy Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133886

Na a tegnap emlegetett Hausbrandt espresso vegre jol teljesit, csak nem hittem, hogy ennyire oda kell kormolni neki. 104fokon olyan mogyoros csokoladet produkalt, hogy majdnem harapdalni kezdtem. :) Vegul is a 70-30 magyarazhatja.

vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133885

:D Akkor jegyzetelj mert te viszont marhára nem vagy humoros

Előzmény: BLAgep (133883)
Saughassy Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133884

Rendkívül praktikus, én meg küzdök itt a rongyokkal. :)

Előzmény: monyesz (133882)
BLAgep Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133883

Mindketten elnyertétek eme dicső státuszt!!!!...

:=()

Előzmény: vadászcsiga (133881)
monyesz Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133882

Persze, hát ezért tartom, mert ilyen a színe, persze a többi testrészen világosabb, átmegy lattésba... :)

Előzmény: Saughassy (133877)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133881

En is az vagyok? Azt hittem azt Ronin már elnyerte ;)

 

Előzmény: BLAgep (133880)
BLAgep Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133880

VáHáHá!!!  

Milyen kis humor harold vagy

 

:=()

Előzmény: vadászcsiga (133879)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133879

En meg azt figyeltem meg hogy ha bekapcsolom a gépet "sokkal" több kv jön le mint kikapcsolva. 

 

]:-)

Előzmény: And06 (133878)
And06 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133878

érdekes dolgot figyeltem meg: nyitott szűrőtartóval kicsivel "több" kávé jön le ugyanazokkal a beállitásokkal (a különbség minimális, igy lehet aki nem figyeli annyira, fel sem tünik). biztos hogy nem a tamperelésen/adagoláson múlik. gondolkoztam, hogy mi lehet, van pár tippem, pl: a crema ahogy folyik végig a fémen, úgy csökken kicsit a térfogata, a nyitottnál meg egyenesen a csészébe megy, igy ott nem esik össze az úton. Vagy, hogy zárt karnál a kar is ellenállást biztosit a kifolyó kávéval szemben, kvázi mintha sűrűbb lyukú szűrő lenne. Nem tud annyi kávé kifolyni a szűk kifolyón, mint amennyi jönne, ezáltal csökken a lefolyás sebessége. (Ez a jelenség szűrőfüggetlen, a dupla gaggia kosárral is ugyanez, sőt a szimplákkal is :) )

mi a véleményetek, tapasztalt már valaki ilyet?

 

Saughassy Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133877

Viszont KÁVÉbarna bundája. :)

Előzmény: monyesz (133876)
monyesz Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133876

Vagy éppen a kevés, és elvonási tünetei vannak! :)

A sziámi nem néz (ki) 'normálisan', mert kék szemei vannak.

Előzmény: Saughassy (133867)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.26 0 0 133875

elkerülte a figyelmemet.

Előzmény: blaze73 (133873)
Krabor Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133874

La Pavoni Europiccola kávéfőző presszógép

Eladó néhány alkalommal használt La Pavoni Europiccola kávéfőző kifogástalan állapotban .

89000 Ft    

 

 

blaze73 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133873

Ezt már korábban megírtam, ne kezdjük megint előről.  Unatkozol ? :) 

Előzmény: ronin s8 (133856)
lali.hu Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133872

41-es tamper is van.

Előzmény: zolnagy (133870)
zolnagy Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133871

 

Én is 12g-al használom azt a szűröt. 10g alatt már erősen határeset az a szűrő (konkrétan sz@r a végeredmény)

Előzmény: And06 (133797)
zolnagy Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133870

41-es tampert is lehet mellé rendelni? Mert akkor valószínűleg kell egy 2x2 db-os szett Győrbe (2 tamper+2tölcsér).

Csak még megbeszélem Paulie86-tal.

Előzmény: lali.hu (133868)
lali.hu Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133868

Jövő héten lesz LM döngölő tölcsér, javított méretekkel, tehát 41.6 mm furattal. Aki kér belőle, emailezzen. Műanyag 2000, nemesacél 4000. 

Akinek az előző szériában probléma van a méretekkel és visszaküldi, ingyen felbővítem és ingyen visszapostázom. Csiszolni nem lehet, csak esztergálni!!

 

 

VST tulajok!! Ugyanitt VST tamper (58,35mm) is kapható most többféle nyéllel!!! 

 

 

Saughassy Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133867

Talán a sok koffein teszi. :)

Előzmény: vadászcsiga (133866)
vadászcsiga Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133866

Veszett? Vagy mért néz így? ;)

Előzmény: monyesz (133865)
monyesz Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133865

Engem minden kávézásnál ilyen szemek néznek (ja, ez azért él !). :))

 

Előzmény: _MrB_ (133863)
easy77 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133864

Itt nem voltak dögök :)

Előzmény: _MrB_ (133863)
_MrB_ Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133863

Na az elmehet olaszokhoz is, ahol egy templom aljában a kriptában volt kávézó. A mumifikált madár és macska meg ott volt kirakva s nézte az asztalnál ülőket...

Előzmény: easy77 (133857)
freesleep Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133862

pátkai rozina rlz, bár nem látom magam, amíg mondjuk egy bossanovánál tovább kvzom

Előzmény: easy77 (133861)
easy77 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133861
Nem sajnos. Ma voltam itt, és nagyon megtetszett.
Előzmény: ronin s8 (133858)
H_G Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133860

Fene tudja, régiségboltban kávézásnál nekem a fehér falak alighanem szimpatikusabbak.

 

Előzmény: easy77 (133857)
Toobee Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133859

"Ma reggel kóstoltam a Casino Mocca kávéját espressonak", erre írtam, hogy: "Mi is CM kávét húztunk". Szerintem egyértelmű, de ha nem lenne, akkor Casino Moccara gondoltam.

Előzmény: Elekelek (133850)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133858

Te csinálod..?

Előzmény: easy77 (133857)
easy77 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133857

Hátha valakinek bejön még az olyan típusú kávézó ami be is van rendezve,( nem csak a fehérre meszelt falak és az olcsó bútorok sokasága sorakozik ), és mellesleg a kávé is vállalható, akkor látogasson el ide : http://www.secessio-cafe.hu/

ronin s8 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133856

Mik a tapasztalataid, mivel készítették a kávét? Úgy értem, duplával, szimplával, tamper, stb. ?

Előzmény: blaze73 (133855)
blaze73 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133855

Hát ez az!  Épp ma beszéltünk erről yeahhh-vel, amikor nálam járt egy kis "magért" :)

 

Komolyan mondom továbbra is megható, hogy egy 15-16 év körüli kiszolgáló ilyen profin készít kávét, áll helyt egy vendéglátó egységben.  Tisztelet a kivételnek nálunk az ilyen korú (és csinos mint az a hölgy!) csajok ha pultban vannak akkor csak majomkodnak, pasiznak meg telefont baszogtatják SMS, chat kitudja mi --- de biztosan nem a munka hőse ! :) 

Előzmény: monyesz (133854)
monyesz Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133854

Pedog csinálnak, csak a vendégig nem jut el! épp Blaze írta, hogy az olasz kislány úgy kiburította az általa rossznak ítélt kávét, mint a pinty, és már csinálta is a másikat!

Előzmény: BLAgep (133820)
monyesz Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133853

Nekem is ilyen, ha egy kis kávé eldugítja, de kipiszkálom és akkor jó! :)

Előzmény: Saughassy (133828)
TörökSzabi Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133852

Choco Madness by Pall & Yotz.

Előzmény: Elekelek (133850)
BLAgep Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133851

Ha jól olvasom a fórumot a tippem a SiD féle CasMo lesz!  De NEM biztos, tippelem csak! :=o

Előzmény: Elekelek (133850)
Elekelek Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133850

Kérdés, hogy a CM az Choco Madness vagy Casino Mocca? : )

Előzmény: Toobee (133849)
Toobee Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133849

Tegnap felhívtam azazatit, hogy mi a helyzet az új La Scalával. Azt mondta, hogy még meg se járatta kávéval, úgyhogy azon nyomban indultam is hozzá. Mi is CM kávét húztunk vele, valami elkefélt jó volt, pedig találomra lett belőve minden. Cukor nélkül ittam felét, a másikat meg nádcukorral. Valóban elég savas és a szilvás ízt is a picike cukor domborította ki.

Előzmény: TörökSzabi (133843)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133847

Duplához lesz jó a tied. Csak gondoltam, egyúttal a szimplát is megnézném.

Előzmény: Törölt nick (133845)
topik Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133846

Egy rövid kérdés (csak mert beszálttam 1 db-ra a Saughassy féle beszerzésbe): a ridgeless nem esik ki a szűrőtartóból? Gondolkodtam melyik legyen, aztán ez volt az egyetlen praktikus érv.

 

Előzmény: Törölt nick (133842)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133844

Akkor már csak egy 15g-osat kéne szereznem ;-)

Előzmény: Törölt nick (133842)
TörökSzabi Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133843

Ma reggel kóstoltam a Casino Mocca kávéját espressonak, és nagyon ízlett. Cukor nélkül nem voltam elég kemény meginni, nagyon savasnak tűnt - még megpróbálom, de a cukor kisimította, és a kellemes gyümölcsöt éreztem benne. (16.5 gramm Faema mikrolyukas, és magas hőmérsékleti tartomány.)

 

Cukornak a következő fejlesztettem, mert a nádcukor nem bírja ezt a páratartalmat, és állandó jelleggel eldugítja az ikeás szóró csövét: hozzáadok kb fele arányban fehércukrot, és összekeverem. Így nem tapad, frankón működik.

BLAgep Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133841

Megfogtad a lényeget: Gratulálok!!

Előzmény: And06 (133836)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133840

Elfogadom. Hány grammosod van? 

Ha az jön ki, hogy tényleg jó, azt is leírom. Ismerhettek már...

Előzmény: Törölt nick (133839)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133838

mit nem lehet ezen érteni...?  ;-)

Előzmény: ronin s8 (133837)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133837

Itt kétféle ember van. Az egyiknek van (pl. Neked), őt vagy érdekli, vagy nem, mert már túlvan rajta (pl. Te).

 

Én a másik fajta vagyok...

Előzmény: And06 (133836)
And06 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133836

úgy tünik számomra, hogy "write only" módban fórumozol. több ember megosztotta a saját tapasztalatát ezekkel a szűrőkkel. mit akarsz még tesztelni? többek szerint jó a VST, többek szerint jó az LM szimpla. szerinted nem, 8ezerrel többed marad kávéra. mit kell még ezt ragozni?

Előzmény: ronin s8 (133835)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133835

Hát eléggé nehezen. Kezdetben (a sok óccsósítási hsz-ekből) arra gondoltam, itt a topikon viszonylag sok józan tag van, de be kellett látnom, hogy egy szimpla netmarketing forgószélként söpör végig itt is...

 

Ellenkező esetben csinálhatnánk teszteket.

Előzmény: Törölt nick (133829)
ronin s8 Creative Commons License 2013.06.25 0 0 133834

Hát ez tényleg nem egy precíziós darab ;-)

Előzmény: Saughassy (133828)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!