Görögországnak és Olaszországnak jár a segítség a menekültválságban, Magyarország nem húzhatta volna ki magát alóla.
Az Európai Unió Bíróságának a főtanácsnoka, Yves Bot azt javasolta szerdán a magyar és szlovák ügyet vizsgáló bíróknak, hogy utasítsák el Szlovákiának és Magyarországnak a menedékkérőket érintő kötelező ideiglenes áthelyezési mechanizmus elleni kereseteit.
„Ez a mechanizmus hatékonyan és arányosan hozzájárul ahhoz, hogy Görögország és Olaszország kezelhesse a 2015-ös migrációs válság következményeit” – írta közleményben a Bíróság.
Az Európát 2015 nyarán sújtó migrációs válságra válaszul az Európai Unió Tanácsa elfogadott egy határozatot, hogy a migránsok tömeges beáramlásának kezeléséhez segítséget nyújtson Olaszországnak és Görögországnak. Ez a határozat előírja, hogy 120 ezer embert, akik egyértelműen nemzetközi védelemre szorulnak, két év alatt helyezzenek át ebből a két országból az EU más tagállamaiba.
Szlovákia és Magyarország, amely Csehországhoz és Romániához hasonlóan a Tanácsban leszavazta ezt a határozatot, azt kérték, hogy a Bíróság semmisítse meg a döntést. Arra hivatkoztak, hogy a Tanács nem tartotta be az eljárásrendet, amikor megszavazták a műveletet, nem volt megfelelő jogalap rá, hogy elfogadják, és hogy 120 ezer menedékkérő elosztása nem fogja megoldani a menekültválságot, ezért nincs is rá szükség.
Nem jogalkotási aktus, csak egy ideiglenes művelet
A menedékkérők áthelyezésének az a jogalapja, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés kimondja (78. cikk 3. bekezdés):
„Ha egy vagy több tagállam olyan szükséghelyzettel szembesül, amelyet harmadik országok állampolgárainak hirtelen beáramlása jellemez, a Tanács a Bizottság javaslata alapján az érintett tagállam vagy tagállamok érdekében
átmeneti intézkedéseket fogadhat el.
Magyarországnak és Szlovákiának az volt az egyik eljárásbeli kifogása, hogy erre a cikkre hivatkozva nem lehetett volna olyan határozatot hozni, amelyik módosít más jogszabályokat. Például a Dublin rendeletet, ami alapján az első olyan ország kell, hogy elbírálja a menedékkérelmeket, ahol a menedékkérők belépnek az EU-ba.
A főtanácsnok lesöpörte ezt az érvet, azzal, hogy ha szükséghelyzet van, akkor el lehet térni azoktól az előírásoktól, amelyeket a menekültügyi jogszabályok lefektetnek. De csak ideiglenesen, és csak konkrét pontokban. Szerinte pedig ebben az ügyben pontosan erről van szó.
„Az érintett határozat időbeli hatálya, nevezetesen 2015. szeptember 25-től 2017. szeptember 26-ig pontosan behatárolt, így a határozat átmeneti jellege nem vitatható” – írta a Bíróság.
Te elolvasod a hozzászólásokat, mielőtt válaszolsz rájuk?
Hogyan bukhatna el egy az EU-s eljárások belpolitikai szempontból Fideszre gyakorolt hatásainak elemzése attól, hogy hányan támogatják az EU-t? Én is EU párti vagyok, de hogy jön ez ide?
Túró tudja. Ha az EU továbbra is ilyen hatékonyan segíti a kormány kampányát, a bennmaradásunk lassan garantálni fogja a 22-es választási győzelmet is:)
e) jelentősen fel kell gyorsítani a migránsok tagállamok közötti áthelyezések végrehajtását, hogy enyhíteni tudjuk a jelenleg Görögországra nehezedő súlyos terheket. Az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) újabb felhívást fog közzétenni nemzeti szakértők bevonására a görög menekültügyi rendszer támogatása céljából, és valamennyi tagállamnak gyorsan és teljes körűen eleget kell tennie e felhívásnak. A tagállamok emellett felkérést kapnak arra, hogy sürgősen növeljék az áthelyezéshez rendelkezésre bocsátott férőhelyek számát. A Bizottság havonta beszámol majd a Tanácsnak a tagállamok közötti áthelyezésre vonatkozó kötelezettségvállalások végrehajtásáról;
• fel kell gyorsítani a Görögországból történő áthelyezéseket, ideértve a szükséges biztonsági ellenőrzéseket is; amint az a március 16-i bizottsági jelentésből is látszik, a kérelmek száma jelenleg meghaladja a felkínált helyek számát, ezért a tagállamoknak haladéktalanul további helyeket kell felajánlaniuk, a korábban tett vállalásokkal összhangban.
h) valamennyi tavaly decemberben elfogadott intézkedést a lehető leggyorsabban végre kell hajtani, a migránsok Unión belüli áthelyezésére vonatkozó határozatokat, valamint a visszaküldést és a visszafogadást biztosító intézkedéseket is beleértve. Az Európai Határ- és Parti Őrségről szóló javaslatot illetően fel kell gyorsítani a munkát, hogy még a holland elnökség idején megszülessen a politikai megállapodás az ügyben, és az új rendszer a lehető leghamarabb megkezdje működését;
d) végre kell hajtaniuk a migránsok EU-n belüli áthelyezésére vonatkozó határozatokat, és fontolóra kell venniük, hogy az elfogadott határozatok kedvezményezettjei közé más olyan, nagy migrációs nyomásnak kitett tagállamokat is felvegyenek, amelyek ezt kérték;
l) az EU-n belüli első sikeres áthelyezéseket követően gyorsan és teljes körűen végre kell hajtani az áthelyezésre vonatkozó eddigi határozatokat, valamint a betelepítésre és az uniós tranzitzónák működésére vonatkozó vállalásainkat;
Egyáltalán nem jön rosszul ez dr. Orbán Viktor miniszterelnök úrnak (áldassék a neve), hiszen a magyar választók egészen elsöprő többsége (és ebbe még a balliberális választók jelentős része is beletartozik!) nem akarszaros migráncsokat a nyakába.
Ez a bírósági ítélet megerősít mindenkit abban, hogy az ocsmány brüsszeli férgek tényleg a sátáni spekuláns tervét akarják végrehajtani és ennek leginkább őexcellenciája, dr. Orbán Viktor miniszterelnök úrnak (áldassék a neve) tud csak útjában állni.
A probléma az Index-HVG dokumentumfilmmel az, hogy a balliberálisok mást sem csinálnak, csak lovagolnak rajta. Így történhet meg az, hogy nem figyeltek Orbán nagyon fontos bejelentésére: A kerítés marad!
(Gyengébbek, azaz balliberálisok kedvéért: ez átvitt értelemben azt is jelenti, hogy mások nem rendelkezhetnek Magyarország etnikai összetéttelének megváltoztatásáról)
Apropó, erről jut eszembe etnikai manipulációt utoljára szintén a németek hajtottak végre.
Yves Bot: a magyar és a szlovák álláspont "ellentétes a szolidaritással és a terhek méltányos megosztásával kapcsolatos kötelezettségekkel, amelyekre a tagállamok a menekültügyi politikája épül." Az áthelyezési kvóták pedig "hatékonyan és arányosan" hozzájárulnak Görögország és Olaszország terheinek csökkentéséhez.
A magyar és a szlovák kereset elutasítását javasolja a bíráknak szerdán közzétett állásfoglalásában Yves Bot, az Európai Bíróság főtanácsnoka a menedékkérők kötelező áthelyezésére vonatkozó európai uniós mechanizmus ellen indított perben - közölte gyorshírben az MTI. Az ún. kvótapert, a menedékkérők EU-n belüli szükséghelyzeti elosztását elrendelő 2015. szeptemberi tanácsi határozatokat az év végén indította el az Európai Tanács ellen Magyarország és Szlovákia, május közepén volt a meghallgatás, a végső döntésre, ha úgy tetszik ítélethirdetésre legkorábban ősszel kerülhet sor. A perben a bíróság tizenöt fős nagytanácsa dönt majd, egyszerű többséggel. A bírósági verdiktet végre kell hajtani, másként pénzbüntetést szabnak ki az ellenálló tagállamra.
Amúgy meg nézd a praktikus oldalát. Minden ilyen EU-s döntés további pár hónap ingyen kampányt biztosít a 18-as választás előtt, mert hogy a fijúk úgyse fogják beengedni ezt a muszlim társulatot. Így viszont demonstratíve küzdhetnek értünk, ballibék meg vicsoroghatnak, hogy ők bizony beengednék.