Keresés

Részletes keresés

Topikcím:Viki kvóta perét elmeszelik!
Topikleírás: Görögországnak és Olaszországnak jár a segítség a menekültválságban, Magyarország nem húzhatta volna ki magát alóla. Az Európai Unió Bíróságának a főtanácsnoka, Yves Bot azt javasolta szerdán a magyar és szlovák ügyet vizsgáló bíróknak, hogy utasítsák el Szlovákiának és Magyarországnak a menedékkérőket érintő kötelező ideiglenes áthelyezési mechanizmus elleni kereseteit. „Ez a mechanizmus hatékonyan és arányosan hozzájárul ahhoz, hogy Görögország és Olaszország kezelhesse a 2015-ös migrációs válság következményeit” – írta közleményben a Bíróság. Az Európát 2015 nyarán sújtó migrációs válságra válaszul az Európai Unió Tanácsa elfogadott egy határozatot, hogy a migránsok tömeges beáramlásának kezeléséhez segítséget nyújtson Olaszországnak és Görögországnak. Ez a határozat előírja, hogy 120 ezer embert, akik egyértelműen nemzetközi védelemre szorulnak, két év alatt helyezzenek át ebből a két országból az EU más tagállamaiba. Szlovákia és Magyarország, amely Csehországhoz és Romániához hasonlóan a Tanácsban leszavazta ezt a határozatot, azt kérték, hogy a Bíróság semmisítse meg a döntést. Arra hivatkoztak, hogy a Tanács nem tartotta be az eljárásrendet, amikor megszavazták a műveletet, nem volt megfelelő jogalap rá, hogy elfogadják, és hogy 120 ezer menedékkérő elosztása nem fogja megoldani a menekültválságot, ezért nincs is rá szükség. Nem jogalkotási aktus, csak egy ideiglenes művelet A menedékkérők áthelyezésének az a jogalapja, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés kimondja (78. cikk 3. bekezdés): „Ha egy vagy több tagállam olyan szükséghelyzettel szembesül, amelyet harmadik országok állampolgárainak hirtelen beáramlása jellemez, a Tanács a Bizottság javaslata alapján az érintett tagállam vagy tagállamok érdekében átmeneti intézkedéseket fogadhat el. Magyarországnak és Szlovákiának az volt az egyik eljárásbeli kifogása, hogy erre a cikkre hivatkozva nem lehetett volna olyan határozatot hozni, amelyik módosít más jogszabályokat. Például a Dublin rendeletet, ami alapján az első olyan ország kell, hogy elbírálja a menedékkérelmeket, ahol a menedékkérők belépnek az EU-ba. A főtanácsnok lesöpörte ezt az érvet, azzal, hogy ha szükséghelyzet van, akkor el lehet térni azoktól az előírásoktól, amelyeket a menekültügyi jogszabályok lefektetnek. De csak ideiglenesen, és csak konkrét pontokban. Szerinte pedig ebben az ügyben pontosan erről van szó. „Az érintett határozat időbeli hatálya, nevezetesen 2015. szeptember 25-től 2017. szeptember 26-ig pontosan behatárolt, így a határozat átmeneti jellege nem vitatható” – írta a Bíróság.
Kulcsszavak:
Megjegyezhető URL:
Kép: [nincs]
Létrehozó:Bakter.
Létrehozás dátuma:2017.07.26 11:45
Státusz:aktív

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!