A tűnődés, mely fájt, vagy jólesett, s mert segítette az emlékezet, kezdte szavakká alakítani a világomat. Mihelyt valami rajz őrizte, kép, megfogalmazás, rabom maradt az illanó varázs, és arany lett a nap boldogtalan bánata, boldog, teltfényű arany. Ezért szerettem meg a verseket, ezért aggattam tele csüggeteg lelkemet mások örömeivel: s hogy én is írtam, így vesztette el különbségét jó és rossz: gyönyörű lehet a kín, s nem én vagyok - a mű, a vers a fontos! És ez, ez nevelt félre: lassankint jobban érdekelt az életnél a róla mondható, a fényes Napnál a fényszárnyú szó.
De nem így volt ez, nem egészen így. Csak most, harminc év multán, érzem így, magyarázom így diákkoromat. A valóság akkor álom maradt, akár kapáltam, akár szöktem a becsi méhesbe olvasni. Buta szívem lenézte az emberi tényeket (igazán hozzájuk se férhetett), és boldogan csak akkor dobogott, mikor valamin csodálkozhatott: mindig egyfélén: képeken, álmokon, lepkék táncán, hangyán, szilvamagon, királylányon, a gyors fecskén, ahogy telecsicseregte a templomot, zsálya ajkán, a harangon, amely egyszer majd a kezemet vitte el - vagy a Semmin: szent volt a pillanat, amikor felejtettem magamat! (Szabó L. l53.)
Ha majd egyszer béke lesz e féltekén, És madárdaltól zeng az ég, Ha majd egyszer kéz a kézben jár s kél, Cigány, magyar, s több ezer nép, Igazán boldog csak akkor leszek én!
Ha majd egyszer béke lesz e féltekén, Hol boldog lesz gazdag és szegény, Ha majd újra lesz hit, szeretet s remény, Igazán boldog csak akkor leszek én!
Ha majd egyszer minden anyát, boldognak látok, Könnyek helyett a mosolyt, a boldogságot, Nem lesz több félelem, nem lesz több rettegés, Igazán boldog, csak akkor leszek én!
U ram, teremtőm, drága jó Istenem, Hozzád fohászkodom, hallgass meg engemet, Segíts meg minket, áld meg-e népet, Hisz bűnűnk sincs nagyobb, mint bárki másnak, De kérlek segíts, hogy mindenkit boldognak lássak!
Ha majd egyszer béke lesz e féltekén, És madárdaltól zeng az ég, Ha majd egyszer kéz a kézben jár s kél, Cigány, magyar, s több ezer nép, Igazán boldog csak akkor leszek én!
Ha majd egyszer béke lesz e féltekén, Hol boldog lesz gazdag és szegény, Ha majd újra lesz hit, szeretet s remény, Igazán boldog csak akkor leszek én!
Ha majd egyszer minden anyát, boldognak látok, Könnyek helyett a mosolyt, a boldogságot, Nem lesz több félelem, nem lesz több rettegés, Igazán boldog, csak akkor leszek én!
U ram, teremtőm, drága jó Istenem, Hozzád fohászkodom, hallgass meg engemet, Segíts meg minket, áld meg-e népet, Hisz bűnűnk sincs nagyobb, mint bárki másnak, De kérlek segíts, hogy mindenkit boldognak lássak!
KaHa majd egyszer béke lesz e féltekén, És madárdaltól zeng az ég, Ha majd egyszer kéz a kézben jár s kél, Cigány, magyar, s több ezer nép, Igazán boldog csak akkor leszek én!
Ha majd egyszer béke lesz e féltekén, Hol boldog lesz gazdag és szegény, Ha majd újra lesz hit, szeretet s remény, Igazán boldog csak akkor leszek én!
Ha majd egyszer minden anyát, boldognak látok, Könnyek helyett a mosolyt, a boldogságot, Nem lesz több félelem, nem lesz több rettegés, Igazán boldog, csak akkor leszek én!
U ram, teremtőm, drága jó Istenem, Hozzád fohászkodom, hallgass meg engemet, Segíts meg minket, áld meg-e népet, Hisz bűnűnk sincs nagyobb, mint bárki másnak, De kérlek segíts, hogy mindenkit boldognak lássak!
Ártatlan, szűzi sziveinken De sok haragot gyújt az Isten, - Komor, felsebzett, rút ajakkal Sírva csókolunk, csókolatlan. Csonkán, tagadó éji órán Értünk kékül a félhold árnya, De hiába hív csókra, nászra - Belehalunk az éjszakába.
Savanyú borral, asszony nélkül, Mi nem élhetünk koldus sorban, Nincseinkkel bilincsre békült Kocsma gőzös sikátorokban. Éhes, lázadó szemeinkben, Sok, nagy haragot gyűjt az Isten, Fogunk vacog e vad pokolban - Salak virág nő sziveinken.
Miként a víz körülöleli a halat, amelyet az érez, akit nem éget tűz és nem űz emberi gondolat - csak az érzi Istent, akit a lélek hozzáfűz.
Kiárad az Egy és lőn végtelen - szétterjed időben, térben, - mint szertelen szerelem.
Lágy esővel, levegővel, tűzzel-vízzel Isten az élet szent sarában megkeresztel -
Nézz a szemeinkbe! a világ világossága tükröződik benne, elvegyül a fénnyel a teremtés minden eleme, - Ég, föld, víz - azt kérdi: Isten szerelmes gyermeke Szíved még szeret-e?
A csillagokon át, egek táguló boltozatán ragyog és világít az igazság: a világban az élet szent tüze lobog, tükröd által homályosan is tudod, ki a te tanítód, orvosod - Ha kéred, megvizsgál téged, nem kérdi ki vagy - halkan kopogtat: és így szól majd: Jöjj Atyám gyermeke: meggyógyítalak!
Egy ember, akit elátkoztak, - Hamis ígérettel elvarázsolta a csábítás, hogy őrizze a tolvajok aranyát. Hiába remény, szerelem, vágy, egy ember, akit arra ítéltek, gyűlöljön embertelen, - esztelen kövesse egy árny halálos rohamát -
Egy ember, aki földig hajolt, hogy kegyetlen Shylock legyen.
Dániel eszével rabol el Istentől egy-egy napot mert egyszer Paradicsomában jól lakhatott,
ahol a káin-sors örvénye ragadta el, egy öreg ember, egy gyermeki Ábelt, Ázázel a megtagadott, akinek egy templom köveit kell majd összetörnie, egy napon –
egy arc, egy test a kereszten, akit arra ítéltek, hogy véresen csússzon-másszon a hegyen, -
egy kereszttel egy ember,
aki az emberek között a bűnbak szava Mózesé
és Spinoza templomában ragyog, mint a nap
Napkelet és Baálbek titka az olajfák alatt
és a Kabbala-ember, aki maga a Könyv,
de megöli a gyermeki közöny és a könny -
Bábel tornya az örök szindróma – Góg és magóg fia - a meghasonlott ima -ősi stigma,
a Pártus Isten nem szűnő roppant iga:
mily tragédia - egy ajak, egy hang, mely a mélységek legalján
az idők méhére tör: Ő az első, a magasság igazságát dicsőíti, egy ügyész, egy pap Melkiszedek, ki volt Ő
miért nincs új fény a nap alatt?
aki Istennel társalkodik a hegyen, egy ember, akit arra ítéltek, hogy a csúfság legyen,
a gyalázat, maga a pusztulás: egy megkövezett és megégetett, lefejezett, és keresztre feszített halálos kamrákba fojtott szánalmas ember,
egy ember, aki árnyékban él
mégis hatalomra, halhatatlanságra tör, aki ha megtér a hazugság tengerén a kegyelem örök ragyogásához, oly szépségesen, mint déli verőn a nap, -
Fehér Budavár! Hol keresselek? Körben, babiloni vizek felett, Ős Napkelet hajnalán felemelt Néma tanú-kőjelek üzennek - Ahol piruló felhők hullanak A lenyugvó nap rőt parazsába. Itt múlott el annyi szépség álma - Százévenként, fényes főnix hadak Égtek el a magyar éjszakába - Ezer éve még szittya-ég látta, Székely táncot jártak a vár alatt - Büszke győzelmes énekük dobbant - S ha eljön? - felnyög a múlt a dalban - Hallga csak - Atilláról vallanak.
Kedves Fórumozók! Ha valamelyikőtöknek megvan a gépen Theokritosz Szerelmes párbeszéd-e, legyen olyan jó, hogy vagy beírja ide, vagy elküldi nekem emailben ( k.balint {kukac} gmail{pont} com )!
