Ha nyaraló, akkor hagyd a fenébe az engedélyes részét, kicsi a lebukás veszélye.
A zsindely egyáltalán nem olcsóbb, mint a cserép, óriási tévhit. Az OSB alátéttel, és rendes minőségű zsindellyen drágább, mint a többi.
A cserépnél nem azért gond, mert nehezebb, hanem mert túl nagyok a szarufaközök, és a tetőléc egyszerűen meghajlik a cserép súlya alatt 100 cm-es hosszon. (új tetőnél max 90 cm az osztás, ami 80 cm-es közt jelent)
Mivel nyaraló, így ezt nem szeretném végigjárni, sőt ezért pluszban fizetni sem. Egyébként ha csak úgy engedélyek nélkül megcsináltatom akkor büntetnek keményen? (mondjuk ez csak kérdés, mert akkor marad a tető akkora mint most, és lehet hogy zsindely lesz. Az talán olcsóbb is lesz, és mindenesetre könnyebb is. ( mondjuk hallottam olyat hogy nem csak a cserép vagyzsindely súlya számít, hanem pl télen a hó súlya ami sok lehet, és ha azt kibírja akkor a cserép már nem akkora túlsúly. ( persze ez lehet hogy hülyeség. )
Asztalos csinálta? És mennyi karbantartást igényel? Átnézek, köszi.
Kömkel, a cserépkályhát meg a konvektort szeretném kiváltani. A fát függetlenebb fűtési módnak tartom, és lehet ingyen is szerezni egy részét. Terveim szerint 8 erdei m3 bőven elég kell hogy legyen, ha ki van egészítve kapott fával, akár két évre is. A hőérzet is teljesen más, padló/fal fűtést nem szeretnénk...
A hivatalok évente kapnak friss műholdképeket, amiket könnyen egymásra lehet rakni, kiszűrni az engedély nélkül épitkezőket/bővitőket.
Értelemszerűen ezen az nem látszik, hogy te megváltoztatod a tető hajlásszögét, de a hosszabbitás már neccesebb.
Kisebb településen nem érdekes, de városokban szigorúbban veszik, pláne Bp környékén.
Az épitési engedélyhez kell:
- felmérési terv
- településképi véleményezés főépitész által (pár helyen nem kérik, megint csak kisebb települések)
- tervezett állapot rajzok
- illeték
Ez úgy mindenestől saccra olyan 100-120e Ft + illeték (15e). A tetőhajlásszögre sok helyen van minimális előirás, tehát koránt sem biztos, hogy lejjebb viheted.
Aztán amikor megvan az épitési engedély, kell e-naplót vezetnie a vállalkozónak. Ez azzal jár, hogy kell neki femüjének lennie, és nem dolgozhat fusiban.
A pala veszélyes hulladéknak minősül, el kell szállittatnod a megfelelő lerakó helyre, és erről kell papir.
Használatbavételi engedély megint csak illetékes történet a végén.
mutatok neked egy példát az ablakcserére a képen. totél megérte kívül belül totál megújult az öreg ház tőle. főleg ha még le is festem vmi himlokzatfestékkel :D
megéri: ez pl nekem durván egy 100asból. részletek az ablak topicban.
ha nézed a házat a nyomorult kéményt nézd meg . én azzal fáztam rá. előtte
Köszönöm a válaszokat! Nem tudtam hogy ez építési engedély köteles. Mintha pár éve olvastam volna valahol hogy változott ez, de akkor tévedtem, lehet hogy keverem is valamivel. Akkor az hogy a tető magasságát is megváltoztasam azt felejtsem is el ezek alapján. Azt gondoltam hogy kicsit alacsonyabbra kellene csinálni, mert modernebbnek tűnne, vagy meghosszabbítani a tetőt a terasz irányába, de akkor az sem járható út így simán. Mennyire macerás egy ilyen engedély utánajárás és anyagi szinten?
Miért akarsz kazánházat épiteni? Vegyestüzelésed lenne?
Mert a gázkazánnál úgyis csak zárt égésterűt rakhastz be, ami helyezhető fürdőbe/gardróbba/konyhába, kvázi akárhová, és a 6-800e Ft-ba a kéménye is benne van.
Nem tudom hol a ház, de ha szarufát is cserélsz, az már épitési engedély köteles (épeng, illeték, e-napló, stb), szóval ezzel azért csinján kell bánni.
A képek alapján én azt mondom, hogy
- minden szarufa mellé kell rakni egy újat (vagy kétoldalról megpofázni 5x15-el). Igy lehet azt mondani, hogy megerősités történik, ami nem épenges
- a székoszlopok letalpalását el kell osztani több fafödém gerendára, mert különben megroppan a cserép súlya alatt az egyszem gerenda
- a palaméretek alapján a szarufaközök 100 cm-nél is nagyobb osztásközzel vannak, tehát mindenképpen be kell süriteni
Nem hiszem el, harmadszor esem neki egy hsz-nak... szerencsére nem működik a piszkozat... na szóval.
Nem tudom egyet értünk-e a lepukkant és a lakható szavak jelentésével. Lepukkantra én azt szerettem volna mondani, hogy kicsit kopott, régi, ódivatú, de lakható, ablak is van.
A ,,lepukkan'' számomra azért szimpatikusabb, mert olcsó, és ha megfelel nekünk - lesz 3 szoba, vagy könnyen kialakítható a 3. szoba -, akkor kezdésnek 2-3 millát bele tudnánk tolni, amiből esetleg ki lennének cserélve a nyílászárók, meg át lenne alakítva a fűtés. Ez utóbbi ugye elég jelentős kérdés, mi van, ha építeni kell egy kazánházat, kéménnyel? Az már húzós lehet. Ha építeni kell, akkor keresünk egy olyan házat, ami megfelelő. Növeljük az önerőt, és drágább házat nézünk, amin max. a szigetelés egy részét kell feltenni és kész. Egyik oldalon két foltban lejött a vakolat, utcáról egyelőre ennyit látok, meg hogy odavan az ereszcsatorna, a cserepek viszonylag jól állnak, repedés, alul vizesedés nem látszik kívülről, van két kémény, picit dőlnek... egyik gondolom cserépkályha, másik passz, legjobb esetben kazánház :D de ezt csak beleképzelem :D
Ami meg ,,fel van újítva'', ott meg attól tartok előbb-utóbb eltörnek a 40 éves vízvezetékek, és lehet felszedni mindent... Nagy dilemma akkor lesz, ha netán engednek az árból, és normálisan van felújítva. Akkor leszek nagy bajban, ha csak a környék lesz az egyetlen negatív pont...
Azért, mert mindenképpen ki kéne cserélni, ha olyan ramaty állapotban vannak. Kényelmesebb, biztonságosabb, és igyekszünk olcsón megúszni az ablak ügyet... meg talán egyszerűbb is lenne. Pl. mit csinálsz a belső redőnytokkal? Hogy szigeteled a házat a régi ablakkal? Nem lesz nagyon hőhidas? Ha van is szakember, aki komolyan ért hozzá, és jól meg tudja csinálni, mennyi az esélye hogy megtalálom?
Azt mondták hogy meg kell erősíteni, sőt most van benne egy vízvető is amit ki kellene venni (kiegyenesíteni.) Sajnos úgy láttam a múltkor hogy van szú is a gerendákban. Nem egyszerűbb lebontani és egy újat csinálni? Vagy az nagyon megdrágítja még ilyen kis tetőnél is?
mért vagy ennyire ráizgulva az ablkcserére? elég sok év mire megtérül, a régit is fel lehet tuningolni, van még egy két ilyen ablakos ház az országban, egyébként ha nem titok merre keresgélsz?
Meg kell nézni a tetőszerkezetet, mert általában a palák alatt nagyobb távolságokra vannak a szarufák, és kicsi méretűek is, szóval nem biztos, hogy rárakható a cserép besűrités nélkül.
Valamint azt is nézni kell, hogy hová van letámasztva a székoszlop (ha van), mert a cserépfedés 4-5x nehezebb lesz, és egy fafödém nem igazán szereti a pontszerű terhelést.
Ha a szarufák legalább 12x12-esek, és a közük nagyon max 85-90 cm, akkor erre a kis tetőre felmehet a cserép.
Sziasztok! Nem tudom tetőfedésnek van-e külön topikja ( nem találtam), ezért ide írok. Egy kb 40nm-es kis házon lévő régi 50 év körüli sík palát kellene lecserélni. Először zsindelyt akartam, de egyre inkább a cserép az ami tetszene. Mire kell figyeljek ha hívok szakembert? Mi az elfogadott ár (min-max)? Vagy ez így abszolút nem megállapítható?
Somogyban, Marcali - Keszthely vonzáskörzetében nem tud valaki jó, pontos és megbízható tetőfedőt? ( Balatonkeresztúrra kellene)
Sima négyzet alakú ház 6,5x6,5 m-es oldalakkal, amin egy kis sátortető van. Most még lesz építve egy terasz is elé, de nem tudom azt hogyan kellene majd a tetővel összehozni, egyben kellene csinálni valami esztétikus módon.
Egy-egy külső ablak kialakitása, vagy áthidalók miatti variálás ablakonként belefáj 50-80e Ft-ba + az ablak költsége, szóval rohadtul nem olcsó mulatság.
A fűtésrendszerre az 1 milla lófasz, mert a kazánoldali rész kerül 6-800e Ft-ba, amiben semmilyen hőleadó nincs még benne.
Hiába akarsz árakat "kipréselni" belőlünk, egyszerűen nem lehet mondani ezeknél konkrétabbat, mert teljesen házspecifikus.
Egyik fórumos ügyfélnél tavaly nézegettünk házakat, mig végül meg is vette az egyiket, és átterveztük, most már lassan befejezéshez közeledik a kivitelezés is. Ott abba futottunk bele, hogy a kisméretű tégla falakat gyenge mészhabarcssal rakták össze, és ahol vágtunk egy új nyilást, gyakorlatilag mellette még 1-1 méteres szakaszon újra kellett falazni, mert leomlott. Volt jópár m3 kisméretű tégla újrafalazás emiatt, és ezt senki nem látta előre. Máris beleszaladt egy jó kis pluszköltségbe.
Én inkább választanám a nem lepukkantat drágábban, mert ennyi pénzből nem lehet a lepukkantat rendesen lakhatóvá tenni.
Mig a most lakható lakható már most is, és annak a felújitását lehet apránként (helyiségenként) is csinálni akár.
Ilyenkor az a baj, hogy belső variálásokkal nem nagyon tudsz kezdeni semmit, mert annál már aljzatot kell bontani, falat áthelyezni, áthidalózni, stb. Magyarul az élettér nagyobb része válik lakhatatlanná, ami már azért kényelmetlen is tud lenni.
Mennek le az árak, az eddig oks, csak aszongyák most vagyunk a mélyponton, egy-két éven belül már érezhető lesz a megnövekedett kereslet hatása...
Persze, azon törjük mi is a fejünket, hogy 40-50 ezres maradjon a törlesztő, de minél kevesebb önerő kelljen :D ezt egész jól meg lehet oldani szerintem, pl. 2-2,5 milla önerő már mehetne a 8 millás házhoz, a 10-12 milláshoz meg a max. 4 milla önerő.
Igazából a 8-10 milla a lepukkant, a 11-13 meg az azonnal beköltözhető. Aztán van hogy valagra ülsz, 700m2 telek, 300m2 ház, 90-120 milla :D olyan putripaloták vannak, csak bámulsz...
Szerintünk reális a két lehetőség, csak ha a drágábbak közt nézelődünk, akkor ott első az ablak - ha nincs kicserélve -, meg a szigetelés, vagy a fűtés, mert az is kényes pont.
Na igen, de zasszonyt csábítja a felújított ház meg a zár :D
Élhetetlen? Hát majd meglátjuk, hátha van jobb hely.
Megint azok a fránya árak, csak ne nőjenek...
Annyira nem kell hozzá szerencse, ha felfele kerekítek, akkor is ki lehet hozni 2-4 milla önerőből, annyi már elég.
Persze nem úgy értettem hogy mindent én, de ha időm van, és elő tudok készíteni valamit, akkor azt megjátszuk. Ha meg a mestörnél jobb órabérben túlórázok, inkább maradok a saját munkámnál :)
Azt azért tegyük hozzá, hogy most nehezebb, mint 10-20-30 éve. De valahogy csak megoldjuk. Ha másnak összejött, nekünk is sikerülni fog. Talán :D
De ettől még ha valaki jós, súghat lottószámokat :D
én is két kisgyermek mellett fogtam bele a házfelújításba. ez van. ott járkálnak a cementeszsákokon, és így élünk. ez van. vagy szenvedsz a nagy házért vagy ott fulladsz meg 60-70nm-en.
Anyósom legnagyobb parája is ez a házfelújítással kapcsolatban. A nejem konkrétan a nagyszobában homokozva nőtt fel, és anyós is elég sokáig csak teknő alátétnek használhatta a mosógépet, stb. Szóval náluk ez úgy beépült a kollektív emlékezetbe, hogy bármibe csak a szükséges összeg x1,5 megléte esetén vágnak már bele. És ez be is vált, sokszor szükséges is.
Ha hozzaveszed annak a koltseget, meg azt ha a megvett gorbeket - lehet csak otthon derul ki, hogy a tetolec fele gorbe, belul feketepeneszes, vagy mi a szosz - nem tudod felhasznalni, arban mar ugyan ott vagy...
Mondjuk a femre kivulrol illenek a cell a hohidak kikuszobolesere...mert ugye arra nem mehet keresztbe hoszigeteles, mint amannal.
Szerintem....de lehet tevedek... :-)
Jaaa a 'femet' , ha jol logisztikazol, majd az utolso cm-ig fel tudod hasznalni a toldokkal....mig a fat meg nem/annyira/ ....mondjuk az meg jo lesz gyuttosnak.. :-)
Nagyon agyalok a ,kiseloter' megnagyobbitasan....en biztos femmel csinalnamcsinalnam/csinalom majd....igaz kaptam ingyen 10cm-es cell-t, ami pont eleg lenne/lesz kivulre....ha 1x lesz belole valami.
Kömkel. A weblapodon írtakat is néztem, a padlócserére én is így számoltam. Esetleg nem szednétek össze egy hozzászólásban ezeket a költségeket? Elég lenne a hsz számát megadni, és ha frissítetek rajt, egyszerűen írtok egy másikat. Csak ötlet :)
De látod ez a baj, hogy nekem szét kéne szednem.
- padlócsere hőszigeteltre -> akkor kb. 1-1,2milla max, de inkább kevesebb, egyszer nettó hasznos, egyszer meg bruttó házméretet írnak...
- nyilászárók cseréje -> pl. (1 ajtó 2 kicsi + 4-6 nagy) lehet mondani, hogy kb. 700e-1m Ft?
- belső átalakitások -> fogalmam sincs, melyik a legolcsóbb meg a legdrágább verzió? Gondolom a drágább, amikor főfalakat ki, és új gerendák be. Legolcsóbb, ha pl. ajtónyílásokat tágítunk?
- fűtésrendszer korszerűsitése -> erre is kb. egy millát, de inkább többet számolgattam
- külső hőszigetelés (falak, lábazat, mennyezet) -> 700+400+400?
- új viz-szennyvizhálózat, részben új villany
6,5-10 mFt kb? Mondhatjuk, hogy akkor 4,2-4,7, belső átalakítás és víz-szenny-gáz-villany hálózat nélkül? A tetőt amúgy kihagytad :D az is van min. egy milla...
De pl. ha azonos területű házanként tudsz írni területenként egy min-max összeget, amivel volt dolgot, már az is hatalmas segítség lenne, mert legalább át lehetne látni a feladatot.
Régi házaknál általában van 2 nagy szoba, 90m2-ből máris csak 65m2 marad. Ha meg három szoba kellene, máris kezdődnek a gondok.
De feltehetném a kérdést úgy is, hogy konyha + fürdőszoba felújítása kijön-e 1millióból, értitek mire gondolok, ti ha saccoltok, még az is pontosabb, mint amit az átlag ember tud :D
És ha pl. a csöveket a falon vezetem el, mint régen? Nem mindent építettek a padlóba/falba.
Arra emlékszem, hogy azt írtad, hogy az ablakok cseréje inkább csak kényelmi/esztétikai célt szolgál. Felmerült a kérdés, akkor az üvegezésen kéne spórolni, és inkább a zárszerkezete legyen jó, melyik márka melyik típusa van ehhez a legközelebb?
Arra is gondoltam, hogy apránként fel lehet újítani. De pl. egy 40 éves konvektoros fűtéssel sokra nem megyünk, így akkor a falak szigetelése helyett fatüzelésű rendszer kell, ami megint nem logikus, de kell :D
És ha konvektoros fűtésű házakat nézünk, pince nélkül - pincébe lehet új kazánt tenni? -, akkor egy újabb kérdés merül fel, mennyiért lehet felhúzni egy kazánházat?
Nyílván ha lenne +6-8 millám, akkor a kb. 10-15 éves házak között nézegetnék :D
Tudom hogy te erre szociálisan érzékeny vagy, úgy tűnik én is. Ugyanis a zasszonynak igencsak tetszik egy forgalmas helyen lévő, kocsma mögötti épület... nekem is egyből jöttek a rémképek, kis sikátor egyik felén ott a ház, odaszhgyzhnynak, unatkozó diákok séta közben megkezdik a szigetelést, szemetesnek nézik az udvart, stb... nem is tudja eladni a tulaj, meg van egy olyan tippem is, hogy a felújítás nála kimerült a burkolásban...
Az olcsóbb amit nézünk, az annyival jobb, hogy olcsóbb, meg jó helyen van. De középkorú/idős embereknek hogy magyarázod meg, hogy ha kb. 40-50 éve nulla forint ment a felújításba, akkor ugyan adják már még olcsóbban? A tulajnak mondtuk, hogy sok lenne a felújítás... le köll burkolni oszt jóvan... na most?
kis off: az eső végre elnyomja a sz@rszagot :D ugyan ilyen gondolkodásmódú lehet az a paraszt, aki évek óta keveri a természetes trágyát és a disznósz@rt :D két város úszik a bűztől ha nekiáll... off vége :)
Rossz hírű környékre eleve nem megyünk, a dakota mindent visz :( szomszéd város is ezért esik ki, sok a c... kátrányos helyzetű...
Telek. Az gáz. Méret jó, csak hosszú és keskeny. De ez legyen a legkevesebb. Az egyiknél komolyan elgondolkodtam, befér-e az astra a két ház között... Ez megint egy olyan pont, hogy első az ár, mivel nem szándékozunk további 10 évet várni - és takarékoskodni - egy tényleg jó házra...
Az épülethez értek a legkevésbé, nálam vagy jól néz ki, vagy repedt/vizes... én mást nem tudok megállapítani róla, de megígérem, ha gyanús, fényképezek :D
Na ja, de nem azonnal lesznek cserélve. Arra gondoltam, hogy először legyen rendben a fürdő meg a konyha. De az igazán kényes pont a fűtés, de egy telet talán kibírunk cserépkályhával, az általában van.
Az elsődleges gond, hogy igen el vannak még szállva az árak, és szinte egyiket sem újították fel, vagy ha igen, akkor is csak burkoltak...
Favázra megy az egész, itt már ki lettem okosítva: függőleges pallókra vízszintesen 40 centinként 3x5-ös lécezés (közé fólia). Erre menne a 2 réteg gipszkarton.
Annak érdeképen, hogy a gipszkartonok síkban legyenek, mit kell tennem? Már elve a pallóknak síkba kell lenni, vagy a lécezést kell jól beállítani, vagy majd a kartonokat?
Valami rémlik régebbről, hogy van olyan csavar, amivel távolságot lehet állítani, de lehet, hogy keverem valamivel...
Ja, és ugyanez a plafonon is, csak oda 1 réteg GK menne.
Plusz a gyereket mindenhova hordani. Normalis helyen 8-10 eves koratol egyedul jar iskolaba. Ehhez kepest oriasi szopas a csaladnak, es a gyerek onallosagra neveleset is visszaveti ha minden nap hozzak-viszik.
10cm aszfalt az nagyon sok, el fogsz benne sullyedni. Nem szoktak olyan vastagot csinalni. Kell neki rendes alap gyenge betonbol, es csak a felso 5 centi aszfalt. Amugy nem biztos hogy rossz az ar, az aszfalt nem olcso. Persze ahhoz kepest hogy neki ingyen van...
nekem a házvételnél mindent felülírt a "jó helyen legyen" kategória.
miaf.-t kezdjek az Isten háta mögött egy jó házzal ha két autót kell etetni, hetente tankolni, és minden hétköznapi bejárás egy kín a belvárosba.
más: a ház utcafrontja és a kocsibejáróm eléggé szakadt. tegnap megállt előttünk egy hivatalos útfelújitó mókus a narancssárga kocsijával -már régóta várok egy ilyet mert egy ilyennel akarom fusiba megcsináltatni, kiönteni jó kis bitumennel a feljárót. asszony volt csak otthon és közölte hogy a kb 7nm területet 68e ftért megcsinálja fusiba van nála anyag. sajnos nem voltam otthon belengettem volna egy harmincast max ezért a projektért. létezik hogy majd 10e ft egy kb 10 cm vastag bitumen nm ára? ennyiből estricht betonból kétszer megcsinálom..
Egy 2,8X2,7 méteres falszakaszt szeretnék multiporral szigetelni és kiegyenlíteni. A szigetelés azért szükséges, mert a 6 cm-es válaszfal mögött egy betonból kiöntött lépcsőház van, ami nagyon húzza a hideget. (Bár ez sem hűl le 10 fok alá).
A kiegyenlítésre pedig azért, mert ezt a 6 cm-es válaszfalat nagyon egyenlőtlenül rakták, hol 2-3 mm volt csak a levert vakolat, hol másfél cm....
Azt találtuk ki, hogy multiport húzunk. Kérdésem az lenne, hogy mivel kellene előtte lekezelnem a levert vakolatú falszakaszt? Mert ezt a homokos, porózus vakolatot nem tudom teljes egészében eltüntetni a tégláról, tehát valamivel le kellene gondolom kötnöm ezt a poros réteget, hogy a multipor habarcsa rákössön normálisan.
Köszi, ezt sajnos tudom. Ha úgyis cserélni kell a padlóréteget, akkor már megpróbálom hőszigetelni is. Először a konyhát és a fürdőt, majd az egyik szobát...
Az a baj, hogy szerintem csak látszatfelújítást csináltak annál a háznál, ami olcsó, jól néz, de iszonyat rossz helyen van...
De azért egy nagy átlagot csak lehet mondani a víz, villanyról, csatornáról. Ez ablaknál ugye 700 ezer, ez reális. De az első háromra ha 500 ezret mondok, az sok vagy kevés?
Ugye kérdés melyik a tartó fal :D ha látok tervrajzot, akkor bemásolom, és megmondjátok, én ehhez nem értek, de gondolom valami vastagabb lesz :D
De pl. ha padlóban sóder van, azt is ajánlatos kipucolni, és majdnemhogy új szerelőbetont - vagy minek hívják - csinálni?
Egyelőre azt akarom összerakni, hogy egy 7-8 milliós ház és egy 10 milliós ház között pár milliós felújítás mennyit tesz...
van értelme a padló szigetelésnek... ehhez szét kell szedni a mostani padló réteget...ha kell akkor a betont is fel kell törni hogy legyen hely a szigetelésnek minimum 6 cm de jobb esetben 10-15 cm csak a hőszigetelésnek...
a viz , csatorna, villany függ attól ,hogy mit lehet újrahasznosítani, milyen hosszan kell kicserélni, hány kiállást cseréltek vagy pluszba raktok be, milyen könnyű pl a csatorna csöveket cserélni...
ablaknál nézzetek, műanyagot legalább 1.1 -s üveggel fehér színben... én a premierablakokat ajánlom... www.premierablak.hu
a belső átalakítás nem engedély köteles, ha nem nyúltok a homlokzathoz, vagy a tartó falakhoz... a válaszfalakat, ablakot, hőszigetelést, fürdőszoba felújítást, festést engedélynékül csinálhatod...
a nagyon lepukkant ház felújítása sokkal többe is kerülhet mint újat építeni...kiderülhet, hogy csak a főfalak jók valamire... de könnyen bele szaladhatsz nemvárt költségekbe felújításnál...
Két házat néznénk meg, csak az a kérdés, hogy megérheti-e az olcsóbb (jobb fekvésű), ha minimálisan felújítjuk?
Átlag 70-90 m2-es, 40-50 éve épült házakról van szó, amik szembe mennek a mai kor ízlésével ugyebár.
Padlót szigetelni van-e értelme külön helyiségenként, vagy pl. felét most, felét fél-másfél év múlva? Fürdőszoba felújításra milyen m2 árakkal lehet számolni?
Víz, csatorna, villany vezetékek cseréjére mennyit számoljunk? Ablakot muszáj lenne cserélni, erre számoltunk durván 700-900 ezret, persze nem csúcsminőségben.
És a legnagyobb gond, hogy mi van, ha nem találunk jó elrendezésűt? Főfalakat kiütni ugye nem tanácsos, fürdőt áthelyezni macerás? Gondolom ezek engedélykötelesek, plusz költség, meg ugye áthidalók ésatöbbi... Mi az a minimum technika, amivel falakat lehet áthelyezni, eltüntetni? Ezek költsége?
Tudom, hogy ez így most hülyeség, de valahogy muszáj lenne kalkulálnunk, meg hát honnét tudnánk, hogy a felújított, drágább ház milyen minőségű... gondolom járólapoztak, minimális befektetéssel...
Ha valaki tud segíteni bármiben, előre is köszönöm.
Igen, ez a része érdekes lehet (feltéve ha nem PKC falazatról van szó, de 9 éve -tudtommal- még nem létezett itthon EPS zsalus rendszer).
Az 5-15 éves épületek 95%-a Porotherm 30, 38 falazatból készült, ami utólag hőszigetelni nagyon sok idő alatt megtérülő beruházás (30-35 év), emiatt a legtöbben neki sem állnak.
(Bár van most egy ügyfelem, aki ilyen házra rak rá 15 cm gyapotot a falra, és az 1.4-es jó állapotú műanyag ablakokat cseréli 3 rtgűre. A számitásaim szerint a fal 40 év alatt, az ablakok 45 év alatt hozzák vissza az árukat energetikai megtérülésben.)
Engem végtelenül érdekelne, hogy egy kevesebb mint kilenc éves épületet miért kellett ilyen szinten átalakitani. A könnyűszerkezetesről nincs jó véleményem, a sógorom háza könnyszerkezetes - jó drágán vették Rómain- egyszer nekidőltem egy külső határolófalnak és éreztem, hogy meginog a fal!!!
A tulajdoni lapon vagy a használatba vételin egyébként az látszik, hogy mondjuk 9 éve ledózerolták az addig ott álló romot, és építettek a helyére egy újat? Mert a szomszéd épület (amivel konkrétan ez a ház össze is ér), és romhalmaz, és szerintem ennek a háznak a helyén is az volt 9 évvel ezelőttig, nem hiszem, hogy addig üres telek volt ott. Vagyis ezek mind látszanak a papírokon?
Az energia tanúsítványon ha tényleg az van, hogy "A+", akkor az biztos az? Nem szokás megkenni azt aki ezt a minősítést adja?
Bocs, ha néha nagyon hülyéket kérdezek... azért teszem, mert amúgy tényleg gyönyörű a házikó, szép burkolatok, szép ablakok, mindenhol alumínium redőnyök, nagy garázs motoros kapuval, szép kis kert, nem is adja túl drágán... és a tulaj szerint télen is 30 alatt volt a rezsi (nem csak a fűtés, hanem mindennel együtt), de persze ez már szinte túl szépen is hangzik, úgyhogy megértem az aggodalmaitokat...
A tulajdoni lapon - szemlén (azt olcsóbb kikérni) van egy bejegyző határozat szám, abból megtudod, hogy melyik évben jegyeztették be a házat, lekérni azt hiszem, hogy 1500 Ft, akár ügyfélkapun is intézheted. Egyébként bebattyogsz az építési hatósághoz és érdeklődsz mondjuk helyrajzi szám alapján.
"Nem lehet, hogy olyan "polisztirol zsalus" a ház ?? (prokoncept stb )
Mert akkor nem csoda , hogy belül IS van hőszigetelés ! :-)"
Passz... laikus vagyok ehhez...
"Kitől jött ez a sok infó ??"
A tulajtól.
Egyébként azt honnan lehet megtudni, hogy mikor épült a ház? Nekem még ez is gyanús. Építési engedély? Lakhatási engedély? Kiadják azt nekem valahol? Gondolom fizetős.
Ejj, pedig annyira szeretném elhinni, hogy fasza a ház... na majd hétvégén megnézetjük egy kőművessel (építészmérnök ismerősöm sajnos nincsen), aztán majd ő kifaggatja, hogy mi miért van úgy, ahogy?
Köszi az észrevételeket!
Persze, ha valakinek még van hozzáfűzni valója a 61913-as hozzászólásomhoz (érdekes házikó), ne tartsa magában, még egy pár napig biztos figyelem a fórumot! :)
Én azt is el tudom képzelni, hogy 9 éve emelték meg, és eleve így építették. (nem tudom sokat beszélt a tulaj, csak pislogtunk, annyi infó jött hirtelen :)
A napbol jon also hangon 1kW/m2. Tehat a 60m2 deli tetofelulet az mondjuk 30kW. Ha parolgassal nem szamolunk es a vizunk 10-rol 30 fokra melegszik akkor ugy 30 liter / masodperc viz kell. Ha a viz teljesen elparolog, akkor csak ugy 1.5 deci per masodperc. De meg ez is 2m3/ora.
Nem talaltam erre hozzaszolast sok oldalon at, azert kerdeztem. A leirtak valoban hatranyosak, a kerdes az, hogy hutesi hatekonysag ellensulyozza-e ezt. A tetoter 25 cm kogyapot szigetelesu es van valamennyi legres is a cserep alatt. Igy milyen az ontozeses hutes hatekonysaga, foloslegesse teszi mondjuk a klimat?
Tetoter hutesere van egy olyan otletem, hogy a tetot csepegteto-ontozessel hutsem. Az ontozes kb. fel meterrel magasabban kezdodne, mint ahol a tetoter plafonszintje van. Az ontozes szakaszosan menne (mondjuk felorankent 10 percre), hogy a cserep ne zolduljon be.
- uj aljzatbeton: jelenleg nincs, cementlap volt letéve a pincefödémre, ezt felszedtük. ennek a helyére megy a beton
- uj vakolat: a régi szinte magától leesett, így ez is teljesen uj lesz
- uj villanyvezetés (uj helyen)
- uj vízcsövezés (uj helyen)
Ezért írtam hogy nem tudom mi lenne a jó sorrend.
A vizes szerint ha először berakják a csöveket mindenhova, akkor az aljzaton levő csöveken macerás mászkálni. Ő meg gondolom nem akar 2-szer jönni, hogy először csak a falba tegye be a csöveket, utána meg (vakolás után) az aljzatba.
pedig nem igazan igy szoktak. ha elobb csovezel villanyt mint vakolsz, akkor az osszes dobozt utanna karikazni kell, mert egynek sem fog passzolni a melysege.
nalam igy csinaltak, es szerintem jo is igy:
- lefolyoszereles kiallasokkal
- szerelobeton, vakolas
- villanycsovezes, vizszereles. aljzaton nincsenek csovek
- vizszigeteles
- aljzaton csovezes, egyben hoszigeteles elhelyezese
- aljzatbeton
- vakolatjavitas
a kritikus egyedul az aljzaton meno csovek kerdese, mert azoknak jo lenne a vizszigeteles felett, a hoszigetelesben/felett lenni.
Kérdésem lenne, mert én nem tudok dönteni az alábbi problémában:
Ugy tudom az általános eljárás az építkezési világban hogy előbb van a vakolás, utána az aljzatbetonozás.
Nálam e kettő szükséges, de teljeskörű vízvezetékelés is szükséges a házban. A fűtés- és víz vezetékeinek egy része az aljzatbeton szélére kerül, illetve egy kis részen (WC helyiség alatt) padlófűtésszerűen megcsavarva szintén az aljzatbetonba lesz a visszafolyó ág. (Családi ház felújításról van szó)
A vízvezetékszerelő szerint ő csak a vakolás után tenné le a csöveket mindenhová (falba is!), hogy ne hulljon rá vakolat, ne járkáljanak rajta a munkások.
A kőműves szerint tegyék be a vezetékeket, és utána vakolna, majd aljzatbetonozás.
Na most, akkor mi legyen itt a helyes sorrend?
Nem vagyok szakértő, nekem ez lenne a szimpatikus:
- víz és fűtésvezetékek berakása (kiállások) a falba, és aljzatba
- aljzatbetonozás
- vakolás
Így lenne a legkisebb a vezetékek sérülésének veszélye, és nincs utólagos bontás sem.
Véleményt várnék, szerintetek mi lenne a megfelelő sorrend?
Előbb besöprés, utána a lapvibró. Így olvastam, és így is mutatták. A fél cm tényleg annyi, többször bebizonyosodott. A homok nem hogy feljön, hanem a besöpört is "eltűnik" amikor nekiindulsz a géppel. Kő méret mindegy szerintem.
A szegélynél persze egy idő után elszivárog a víz, de egy nagy eső után pl. ott van a tócsa még fél órát. Pont elég a mohásodáshoz.
Lehet, hogy mindkettő. :) Az biztos, hogy fűtetlen helységben voltak tárolva, utána kerültek be a (még szintén fűtetlen) házba. Ekkor még nem voltak kezelve, így 2-3 hónap múlva nem is lehetett őket becsukni -> gyalu, majd az első fűtési szezonban kicsit összementek. :) Különösebben nem zavar, 2-3 mm-ről van szó.
Nem szerencsés elázott placcon dolgozni, mert a lapvibró visszacsapja a vizet a térkő alatt, és törik. Főleg az ilyen vékony.
Gumilap kell majd a lapvibrátorra. 5 cm-snél megkockáztattam, hogy kihagytam, kb 5 kő törött el 150 m2-en.
Ha kicsit el van ázva a ledöngölt kavics, az nem gond, csak ne tocsogjon.
De a homokágyat szárazon (persze, kicsit nedves az is, de nem tocsog) kéne kiteríteni, és eső előtt eljutni a dolog végéig.
Azaz, belerakni a térkövet, besöpörni homokkal (megint csak száraz kell, egyébként nem megy be a fugákba), vibrózni, besöpörni megint, vibrózni, besöpörni.
Ha a homok elázott, napos időben szét lehet szórni lapáttal pl. a betonon, gyorsan kiszárad.
A homokágyat nem tömörítjük, csak kihúzzuk. Legjobb, ha van egy olyan széles léced, ami fel tud támaszkodni a szegélyre.
A széleit megfaragod, hogy belül a megfelelő mélységben legyen.
Az is jó, ha kicsit íves, hogy domború legyen a felület. Jobban lefolyik majd a víz róla.
A kihúzott laza 2-3 cm homokágyba rakott térkő kb. pontosan 0,5 cm-t fog süllyedni lapvibrózás után! Így számolj.
Szerencsés, ha pár mm-re a szegély felé érnek majd. Így könnyen le tud folyni a csapadék.
Sajna nekem van, ahol a szegély kicsit feljebb van -> megáll a csapadék -> indul a mohásodás a fugákban.
Ott tartok, hogy szegélyek a helyén, feltöltve/tömörítve sóderrel -5cm-ig. Most jön rá 2cm kvarchomok, majd a 4cm-es térkő, bevibrálás után elvileg szintben lesz.
Jól gondolom, hogy a kvarchomoknak csont száraznak kell lennie a lerakásnál, csak akkor fog rendesen működni a bevibrálás? Ha menet közben megázik, akkor mire lehet számítani?
Hiába műszárított a faanyag, az attól még száradni fog, főleg az első fűtési szezonban. Nekünk beépítés után még kicsit megduzzadtak, majd az első szezon után összeszáradtak. Ez még csak tavaly volt, azóta nem kellett hozzányúlni, úgy néz ki beállt.
Én tavaly vásároltam CPL beltéri ajtót. A Lenteam elég drága lett mostanra. Én kilinccsel együtt vettem 58-60 ezerért darabját, ugyan ez a Lenteam-nál 90 ezer körül van most. Ezek az ajtók nagyon jó minőségűek, tökéletesen működnek, ellenálló felülettel. Furnérozottban ugyan ezek az ajtók 120 ezerbe kerülnek.
Nálunk CPL ajtók vannak cseresznye színben a Lenteam -tól vettük. Kilinccsel, beszereléssel volt 60eFt/darab 2008 -ban akcióban.... megérte rá gyűjteni..
Csak jót tudok mondani róla és nem bánjuk hogy nem barkácsáruházast vettük 30eFt/darabért... nyersen...kilincs és festés nélkül... ezeket nem kell 4-5 évente újrakenni beállítani..
Az ismerőseim közül akivel találkoztam és akár barkácsáruházas vagy asztalos által készített ajtója volt egyik sem volt teljesen elégedett.. 4-5 évente kezelni kell azokat az ajtókat és mindig van valami szépséghibája....vagy vetemedése.. ha összeszámolom hogy 20 év alatt mit költenek rá majd...
Ha még 1x építkeznék akkor is ilyen ajtókat vennék...
Nem azt mondtam, hogy lehetetlen, hanem hogy mennyi is lesz az egy ajtóra vetített ára ha valóban minőségi anyagról beszélünk, ami a lazúr alatt is jól mutat(nem olyan ami elmegy, kicsit összeforgatjuk és jó lesz, hanem amire valóban rá lehet nézni).
Mert nem egy ismerősöm szaladt bele, hogy vagy kis tételben volt csak 2-3 ajtónyira való vagy horror áron. De egy év múlva aktuális lesz, jövök konkrét címekért ,-)
Arról nem beszélve, hogy elővéve a Kisokost és felhívva 5 asztalost, hányan tudnának 10 ajtónak elég minőségi fenyőt előhúzni, amin a lazúr is jól mutat...
Nem lehetetlen mutatvány, de nem is olcsó az tuti..."
Ez hülyeség..
Ha fizeted hétfőn 10 re meg van nem hogy 10 de akár 100 ajtóra való is...
Mi is azon gondolkozunk, hogy a lucfenyőből készült kész, de nyers ajtót vesszük meg a barkácsáruházban. (Itt is nagyobb gyártók márkáit áruljlák).
De ezekszerint ezeket azért nagyon óvatosan és nagy körültekintéssel kellene lekezelni? Azt hittem, csak alapozó réteg, lazúr, lakk kb. És pár hét alatt meg lehet oldani.
Nekünk 8 beltéri ajtó kellett a házba. Gondolkoztunk asztalossal való készíttetésen is, 70e/db - 100e/db körül jött volna ki tömör fából. Festés nélkül! Így inkább megvettük a barkácsáruházi, rétegragasztott, hossztoldott, de rendes kazettás tömör fenyőajtót kb. 30e Ft/db áron, rá Milesi pác + lakk két rétegben és jó napot. A kb. 1 misi helyett lett 300e Ft festékkel együtt. És (szerintem) marha jól néznek ki. Amit elcsesztem, hogy hamar lekentem, csak 3 hónapot vártam, hogy összeszáradjanak, legalább 1 évet kellett volna. Így néhol a kazettáknál látszik egy kis fehér csík, ha lesz kedvem utána kenek, de 4 év építkezés után ilyen apróságok már nem zavarnak... :)
Arról nem beszélve, hogy elővéve a Kisokost és felhívva 5 asztalost, hányan tudnának 10 ajtónak elég minőségi fenyőt előhúzni, amin a lazúr is jól mutat...
Nem lehetetlen mutatvány, de nem is olcsó az tuti...
Persze meg lehet csinalni, csak ajtonkent 4-5 ora melo egy amatornek, es az anyagok is 5000 legalabb ajtonkent. Ezt is figyelembe kell venni amikor az arakat hasonlitgatjuk ossze. A gyari lazurozas nem volt benne a kisipari ajto 70-80ezres araban, azzal egyutt kozelit a 100hoz. Raadasul nincs rondabb mint egy lazurozott fenyo ajto megkopva, par gyerek utan.
CPL belső, üvegezett ajtókat nézegettünk ma, számos forgalmazót megkerestünk. Durván 70-75 e Ft körül lenne egy ajtó. Ezt egy kicsit soknak találtuk, beépítéssel együtt ajtónként 80.000 Ft-ot elkérni egy egyszerű műanyagért, amin van egy kis fólia....
Ezért alternatívát keresnénk. Mi a véleményetek a különböző barkácsáruházakban kapható faajtókról, amelyek durván 25-40 e Ft között mozognak. Ezek nyers faajtók nyílván, de legalább tetszőleges színre kenhetőek. (Ezzel nincs gond, idő és szakember is lenne rá).
Vagy tudnátok más alternatívát ajánlatni, amivel durván 50.000 Ft körüli maximális áron kijönne egy sima üvegezett beltéri ajtó? (fából, vagy cpl-ből).
Egy masik, hasonlo kerdes. 10x10-es "kockahaz" B30-as teglabol. A padlasfodem deszkazott, rajta vekony sar-szeru reteg, folotte palateto. Uj muanyag nyilaszarok. Semmi hoszigeteles.
Jol gondolom, hogy a padlasfodem hoszigetelese terulne meg a leggyorsabban? Kb. mennyi lenne a szazalekos hoigenycsokkenes 10 ill. 20 cm uveggyapot eseten?
Koszi az infot. Most nincs es nem is lesz egyhamar kondenzacios kazan (hacsak a mostani meg nem adja magat). Ugyhogy maradok a mostani radiatormeretnel, es az valoszinuleg jo lesz kondenzacios kazanhoz is.
Ha marad a radiátorméret, akkor alacsonyabb hőmérsékletű vizzel komfortosabban ki lehet fűteni a házat. (kondenzációs kazánhoz tökéletes)
Ha megfelezed a radiátorméretet, akkor valószinűleg csak 55-60 fokos vizzel tudod kifűteni a kéglit, ami már a kondenzációs kazánnál nem igazán jelentkezik üzemelési megtakaritásként.
Aranyaiban mennyire fog csokkenni a lakas hoigenye egy ilyen hoszigeteles utan?
Most: futetlen szuteren, foldszint, beepitett tetoter. Koporozott B30-as fal, nagyon regi muanyag nyilaszarok es tetoablakok. Tetoterben a szarufak kozott 10-12 cm kozetgyapot.
Leendo szigetelesek: A futetlen szuteren mennyezetere 5 cm EPS vagy kozetgyapot. Falakra 15 cm EPS, 1 m magas labazatra (ez a szuteren falanak a felso resze) 10 cm XPS. Tetoterbe meg 15 cm Deltarock. Jo fali es tetoteri nyilaszarok 3 retegu uveggel.
Köszönöm a tippeket, most hogy megnéztem az árakat is (remélem jó terméket néztem: Multirock 100mm vs. Steprock ND 50mm), azért nem kis különbség van. Jó lesz a sima is :)
Eddig nem tudtam elképzelni a járda részt, de ez a rajz sokat segített.
Szerintem még sok kérdés fel fog merülni, a födémet le akarom még idén szigetelni, a nagyja munka jövőre marad szerintem (nyílászárók, külső szigetelés, fűtésrendszer).
Folyamatban van egy kis ház megvétele, az energiatanúsítványát már megkaptam. Ezen van javaslat a korszerűsítésére, többek közte a födém szigetelésére is, ami felül saralt, gerendás, stukatúros.
Ide 15cm Rockwool RP-TF-et javasolt, viszont ilyet nem találok a Rockwool oldalán. Mit lenne érdemes használni? mindenképp lépésálló kell, a tető jelenleg síkpalás, időnként ellenőrizni kell majd...
Csak megerősíteni tudom az előttem szólókat, a Jászberényi úton van több fürdőszoba szalon (Gerőcs, Zalakerámia mintabolt, Mirabell, stb), a Pesti út elején pedig (a Baumax és a Peugeot/Citroën szalon között) az Erős kft szalonja. Ez utóbbinak a Száva utcában is van üzlete. Mi a múlt hétvégén voltunk burkolat néző túrán, igaz mi alacsonyabb árkategóriában nézelődtünk, így nálunk a Zalakerámia nyert.
Ja, az Erős-höz is érdemes benézni, szintén szép választék van. Ott találtam fürdőszobait.
De sose lehet tudni, pl. a baumaxban és a praktikerben is találtam.
A nappaliban és a hálóban pl. praktikeres 4000 Ft alatti 60x30-as élvágott kínai gres van. Semmi baj velük, rohadt méretpontosak, egyenesek. Az anyaguk kicsit puhább, mint pl. egy jó olasz lapé, de no problem. Élmény volt velük dolgozni, évek óta bírják.
Bármit is vesztek, vásárlás előtt ki kell bontani legalább egy dobozzal, és ellenőrizni a méretpontosságot.
Össze kell forgatni néhány lapot a "mázas" felükkel, és megnézni, hogy nem huppognak-e. Ha igen, lerakva matrac hatású lesz a burkolat.
Csak azonos gyártási kódú lapokat szabad megvenni 1 féléből. Ha nem, szín eltérés lehet.
Figyelni kell a caliber számokat is (0-9) a dobozokon, hogy egyezzenek. Ez pedig a mérettől való eltérést jelenti.
Párommal hétvégén fel szeretnénk menni Budapestre fürdőszobai csempét, illetve beltéri CPL ajtót választani.
Tudnátok ajánlani olyan áruházat, ahol nagy mennyiségben lennének elérhető áron ilyen termékek? (Ahol a legnagyobb lenne a választék). (Csempét max 6-7.000 Ft/nm áron szeretnénk.).
Nagy segítség lenne pár tipp, mert látatlanban nem lesz elég időnk végigkóvályogni az üzleteket.
A garázsom vascsó vázon két réteg fekete fóliából áll, közte 5 cm tekercses üveggyapot. Az alja 10cm kohósalak levibrózva, arra fektetve a linóleum. Nincs sehol penész alatta.
Beton lemezalapra épülő favázas, OSB-s kerti tárolómmal kapcsolatban kérdezem, hogy milyen ötlet a betonra egy PVC padlót fektetni, és utána arra felépíteni a házikót. 2 x 2,5 m az alapterület.
- lenne egy belül könnyen takarítható felület
- az alapra támaszkodó faváz nem tudna berohadni (elmaradhatna a bitumenes lemez alóla)
- lezárnám a házikóba alulról bejutó pára útját
Azt viszont nem tudom, hogy bírná PVC a -20 és 60 fok közötti hőingadozást.
Felhullámosodna/szétrepedne-e 1-2 év után, aztán bányászhatnám ki a polcok alól.
Ráadásul egy 20 éve tekercsben tárolt padlót kívánok felhasználni (főtött szuterénben volt) :)
Tisztázni kéne milyen a fal szerkezet, mert ha a külső borítás egy rá applikált valami és az van elrepedve esztétika majd ha nagyobb lesz balesetveszély de szerkezetileg nem okoz gondot, ha maga az épület szerkezet mozgása okozza akkor az már gond mert a fal is reped ami belül is látszódna.
> Ha ekkora gyökér a szomszéd, akkor inkább költözz el :)
> Természetesen elég szemre pár centi.
Ma volt nálam a "hatóság", mivel kis "kedvencünk" azt csinálta, amihez ért: befűzte az A4-est.
Ketten voltak a Kulturális Örökségvédelmi hivataltól, mivel "Lakossági bejelentés érkezett", hogy "engedély nélküli építési tevékenység történt" és "sürgősen vizsgálják ki a tarthatatlan állapotot". Természetesen értetlenül álltak, nem értették, mi a probléma. Mondom az nem itt, hanem a szomszédban van.. Megnézték, fotóztak, majd írtak egy jegyzőkönyvet, hogy sem engedély nélküli építési tevékenység, sem egyéb szabályellenes dolog nem történt, aztán elballagtak.
Sziasztok. Mi a vélemyényetek van arra valami általános, elfogadott számítás, hogy mennyibe kerül egy kétszintes 160nm2 es ház villanyhálózatának az áthúzása?
A társasház ahol lakom a kéménybélelés mellett döntött. Mi éppen felújítás elején tartunk a kéménybélelés is soron következett volna, mert turbo-s kombi kazánt szereltetünk. Ehhez persze szükséges a gázterv is.
Beszéltem a leendő társasházi kivitelezővel. Azt mondta, hogy a plusz cső, ami a kombi kazánhoz kelleni fog, durván 100.000 Ft-ba fog kerülni 6-7 méterre. Tehát ez a sima bélelésen felül fizetendő összeg.
Elsőre nekem soknak tűnik, tekintve, hogy nekem jóval kevesebbet mondott a saját gázszerelőm.
Ami még érdekelne. A gázszerelőm a felújítás kapcsán most akarja aláíratni velem a gáztervet. Viszont ugye a másik ágon fut a kéménybélelés is, amihez szintén csináltatnak minden lakáshoz gáztervet. A kérdésem, hogy ezt a kettőt nem lehetne összevonni? Nem lesz jelentős átfedés a kettő között?
Illetve még egy kérdés.A társasházi közösképviselő azt mondta, hogy mivel nyílászáró cserém is lesz, ezért költségesebb és bonyolultabb lesz az engedélyeztetés. Igaz ez abban az esetben is, ha gáztűzhelyem nem lesz a lakásban, illetve turbos kazán lesz beszerelve? Tehát elméletileg nem fogja használni a belső levegőt gázos készülék...
Én is permeteztem végül, az első napokban elég gyakran. Mivel idehaza vagyok, nem jelent gondot, engem is hűsített. :D Most már rendesen locsolom, holnap lesz 1 hetes. Korrekt lett.
Én négy órás korától locsoltam finoman permetezve. Nem kell gyakran locsolni, a fólia miatt nem tud kiszáradni. Reggel jól megáztatod , letakarod és lehet, hogy holnap reggel nem is kell locsolnod mert még nedves lesz.
Forró betonra jobb ha nem jéghideg a víz. Azonban érdemes finoman csak permetezni, akkor a nagy tömegű beton nem hűl le túl gyorsan. Amíg a dunsztban párás nedves a fólia és csöpög vissza a betonra addig nincs gond, a beton nedves. Ne zsaluzd ki addig amíg locsolgatod, az is segít , hogy lassabban száradjon.
A 35 foktól repedt gondolom, mert 3,5 órával a bedolgozás után már folyamatosan (15-30 percenként) öntöztem. Másnap pedig, amikor már rá mertem menni, akkor jól meglocsoltam és betakartam fekete fóliával. Azóta reggel-este elég egy kis vizet alá locsolnom, szuperül nedves marad folyamatosan. Biztos van vmi cucc, amivel le lehet kezelni ezeket a repedéseket, amit szerintem meg is teszek majd, mert ezen a télen szerintem így marad, csak jövő tavasszal fogom burkolni.
Hajnali fél 1-kor végeztem a kerti kisház lemezalapjával :D
20 cm vastag, a tetején kicsit cementesebb beton van (10 lapát sóderhez 3 lapát cement).
2 óra körül még rücskös simítóval kidörzsöltem a tetejét, de még kicsit vizes volt hozzá, maradtak 1 mm magas sávocskák a felületen.
Reggel 7-kor néztem (addig szabadon volt), a körmöm még kis nyomot hagyott, de be mertem takarni vastag fóliával, az már szerintem nem tapad bele. Dobtam rá még 2 réteg padlószőnyeget. A zsalutól elkezdett már elválni.
Most 11 óta biztos odasüt a nap. 2-3 felé otthon vagyok, kezdjem permetezni, vagy hagyjam még estig a fólia alatt, és utána?
A napsütötte 40 m-nyi slagból előbb kiengedjem a forró vizet, vagy pont jobb a meleg betonra a meleg víz az elején?
Kell keverned földnedves betont (kevés vízzel). Ezt belapátolod a szegélykő helye alá, egy lapát szélesség kb. elég, 7-8 cm magasan. Ebbe gumikalapáccsal elkezded beleütögetni a szegélykövet, de ne csak a közepét csépeld, mert félbetörik. Egyik végéről a másik felé kell haladni fokozatosan, oda-vissza. A szegélykő szépen belesüllyed a betonba, közben persze nézed, hogy vonalban van-e a kifeszített kőműves zsinórral (rugalmas!). A zsinór mellé fél centivel teszed a követ, hogy ne érjen hozzá. Mire leütöd a helyére, 5 cm beton marad alatta. Mielőtt elkezded beleütögetni, nézd meg a függőt is, és amikor belesüllyedt, akkor megint ellenőrizd. Ha dönteni kell rajta, akkor az eljánál üsd a mellé/alá került betonnal együtt oldalról. Ha a helyén van, kissé tömörítsd a kalapáccsal a betont a szegélykő mellett. Amikor majd teszed utána a többi követ, nem kell mindig nézni a függőt, mert egymásba kapcsolódnak. Azért néha ellenőrizd. Leraksz így néhány követ, majd ugyanabból a betonból feltöltöd 2 oldalt a rajz szerint a fele magasságig (10 cm 20 centi magas szegélynél), ferdén lacsapva. Közben a kűműves kanállal finoman paskolva tömöríted a betont. Ha kész a feltöltés, a kanalat lefelé nyomva, vízszintesen elhúzod a feltöltött beton tetejét, tehát marad egy pár centis közel vízszintes perem. Akkor jó a betonod, ha csak a sokadik kanálmozulatra sikerül sima felületet létrehozni, vagy még akkor is porózus marad kissé. (Ha spórolni akarsz a betonnal, akkor csak a csatlakozásoknál csináld az oldalsó megtámasztást (20-20 cm), de én nem tenném.) Azért fontos a betonba beleütögetés, ill. a támasztó beton tömörítése, hogy tényleg hozzákössön a szegélyhez. Ha így megcsinálod, nem lesz vele gond. Nekem az úttesig érő szegélybe beleakadt télen a hókotró, és nem fordult ki semmi, hanem csak letört a szegély teteje. 3 napot vártam betonozás után a lapvibrátorozásig (majdani térkő alatti terület feltöltése). Ha aggódsz a rétegek összefolyása miatt, tehetsz geotextilt, de saját tapasztalat szerint a 0-20 tömörített murvába tényleg nem folyik bele a föld.
Ugyanúgy elő kell készíteni a placcot (kavicságy), és abba beleütni szögekkel.
Ha az 5 centis beton kerti szegélyt csak úgy leteszed, idővel el fog dőlni a francba. Szerintem már akkor, amikor a járdát lapvibrózod.
Egyébként a szegélykő bebetonozása nem a legnagyobb feladat a térkövezésnél, viszonylag haladós...ásni meg térkövet hordani sokkal jobban utáltam.
Én 0-20 zúzott kavicsot használtam végig, bár a nagykönyv szerint 3 féle kéne egymás fölé. A legrégebbi járdám most 5 éves, semmi baja.
Ebbe a 0-20-asba nem mosódik bele semmi szerintem. Amikor az utcai járdának ástam a tükröt, az úttest mellett is ezt találtam. Felette ott volt több centi föld, maga a kavics meg tök fehér volt.
A beton törmeléket nem ismerem...
(Szólj, ha tudok még segíteni, nagyjából vágom a dolgokat.)
Az előzményben linkelt pdf-ben látható módon készítenék járdát, kivéve, hogy a szegélykövet nem akarom betonozni. Csak gyalogos forgalomra lesz használva.
Ott tartok, hogy kiszedtem kb. -35cm-ig a földet.
Most a leírás szerint jön kb. 27cm kavics, no de milyen?
Jó lehet betonzúzalék is? Az olcsóbban jön ki, viszont van 0/10, 10/20, 20/45... ebből milyen legyen? Én a 0/10-re tippelnék, vagy az nagyon finom? Ha erre a rétegre rámegy a homok, az nem mosódik idővel be a kőtörmelék közé?
Vagy menjen vastagon a 10/20-as aztán rá homok helyett a 0/10-es?
habár a betonoknál két fogalom van. Az egyik a kötési idő a másik a szilárdulási idő. A kötési idő általában 6 óra, a szilárdulási idő pedig végtelen. korábban a 28 napos szilárdság volt egy egyezményes valami.
A kötés befejezéséig kell bedolgozni a masszát, a betonok szilárdulása pedig 3.4 nap alatt általában elegendő főleg a vízszintes terheléseknél.
természetesen vannak gyorsan kötő és szilárduló betonok is. Csak cement kérdése az egész.
A meghúz - ra . valóban van ilyen is pl. a vakolatoknál, főleg ha tégla falra csapjuk fel akkor gyorsan húz. Ezért is szokták néha nedvesíteni a falat, hogy azért olyan gyorsan ne húzzon.
Igazán nem akarok beleugatni, de ha saját levében húztátok le, akkor ott a cement jó eséllyel az alsóbb rétegekbe "vándorolt". Lesz belőle a felsőbb rétegekben is, csak ott kevesebb.
Repedni pedig a szél, a légmozgás miatt reped, nem azért mert süti a Nap vagy nem. A beton szeret "szélcsendes" helyen szilárdulni.
10:30-ra mi is végeztünk, örültem is neki. :) Ahol tűzte a nap a betont, ott 14:00-kor már locsolható állapotba került, ahol nem, ott egyelőre nedves a felülete, még nem kellett locsolnom. Holnaptól fóliás fedés, mert gyakorlatilag 15 percenként öntözhetnénk, a lejtés úgy néz ki szuper lett, folyik le róla rendesen.
Azoknál a födémgerendáknál amelyeknek az oldala nem sima, hanem bütykös bármikor lehet betonozni, a bütyök együtt dolgozásra kényszeriti a betont. Egyébként fél-egy óra után már többé-kevésbé mindegy, hogy mennyivel később történik a betonozás, csak ne legyen koszos.
Tanacsot szeretnek kerni tetoteri ablak merethez. Tetoterben van egy haloszoba es egy gyerekszoba, mindketto 5x3 m meretu. A teto iranya egyiknel DK masiknal ENY iranyu. Az 5 m hosszbol kb. 2 m hosszan vizszintes plafon van, es a maradek 3 m hosszan mar a teto ferde fala kovetkezik egeszen le a padloig. A tetot semmi sem arnyekolja.
Kerdesem, hogy mekkora uvegfeluletu tetoablak javasolt ekkora helyiseghez?
Esetleg meg tudja-e irni valaki, hogy neki hanyszor-hanyas helyiseghez mekkora uvegfeluletu tetoablak van, es azt mennyire erzi megfelelonek?
Megcsináltátok végül a betonozást? Nekünk reggel 8-ra jött a mixer 4 m3 C16-al, ennyit még nem eveztem lapáttal. :) 3 óra alatt bedolgoztuk, most már szépen kezd repedezni a teteje, remélem csak felületi repedés. Érdekes mód ott is ahol tűzi a nap és ott is, ahol teljesen fedett a terasz, nincs különbség repedés ügyileg. Nagyon hamar meg nem szeretném öntözni, nehogy kimossam a cementet belőle, úgyhogy estig várok, lesz ami lesz...
Amig a gerendák köze nincs kibetonozva addig a szerkezet nyomott öve erősen hiányos, ahogy korábban irták. A gerendák műszaki katalógusa (nem árjegyzék!!!) tartalmazza a magányos gerendák (ez annak számit) a különbözö vastagságban kibetonozott födémek teherbirását is. Ugyanezt gerendakettőzéssel. Vigyázat! két egymás mellé tett (kettőzött) gerenda teherbirása kisebb mint egy gerenda teherbirásának a duplája!
Akkor ebbe NEM KELL hőszigetelés, viszont KELL LÉPÉS/KOPOGÓ hanggátlás !!!
A hőszigetelés (25 cm gyapot) a tetőbe és a határoló falakra kerül...
Kérdésem, hogy a födém (ezt az előző tulaj nem betonozta le, béléstestek, gerendák látszanak)
Ez így nem tekinthető teljes teherbírású födémnek... óvatosabban kell bánni a terhekkel.
és a betonréteg (ez mixeres kb. 6-7 cm vastag lenne, remélem elég (?)) közé milyen vastagságú lépésálló hungarocellt ajánlotok, a megfelelő hőszigetelés érdekében? A hungarocellt mindkét irányban fóliával takarjuk
Magamnak így csinálnám...
- a meglévő felület takarítása(seprű), rések kitakarítása is (porszívó)
- BINDER TAPADÓHÍD kenés, főleg a résekbe (légzárás és vízzárás és részben pótolja a hiányzó felbetont, a résekbe folyva >> kis merevítés)
- körben a falaknál 1 cm polifoam csík, a leendő padlósík fölöttig
- szükség szerint, ha kell szint emelés AT-100 lépésálló habbal
- 3 cm lépés/kopogóhang gátló réteg (AT-L zöldcsíkos hab, vagy erre való kőzet/üveggyapot tábla
- technológiai nylon fólia takarás >> nem engedi a betont és vizet a habréteg réseibe folyni!!!)
- ~ 6 cm aljzat beton, benne vashálóval, ami a beton aljától (a nylon fóliától) 2 cm-rel kerüljön feljebb
- burkolat
---
Egyébként ez nem engedély köteles átalakítás?
Ha bármilyen teherhordó elemhez nyúlsz (gerenda, főfal), akkor az.
Rengeteg múlik a korongon. Sokat kipróbáltam mire találtam egy olyat amivel a 125-ös flex szépen vág és meg is lehet fizetni. Én kézből vágtam nem volt vizesvágóm. A GRES elvileg nem szív vizet, semmit. Így nem hiszem, hogy egy jó minőségű gres a koszos víztől szennyeződne.
Segítséget szeretnék kérni: adott egy betongerendás födém, amit le szeretnénk szigetelni és betonozni, a későbbiekben a tetőteret beépíteni. Kérdésem, hogy a födém (ezt az előző tulaj nem betonozta le, béléstestek, gerendák látszanak) és a betonréteg (ez mixeres kb. 6-7 cm vastag lenne, remélem elég (?)) közé milyen vastagságú lépésálló hungarocellt ajánlotok, a megfelelő hőszigetelés érdekében? A hungarocellt mindkét irányban fóliával takarjuk.
Egyébként több sírkövessel is vágattam próbadarabokat a lapból, mire megtaláltam az emberemet és mindegyiké szépen sikerült. Vágás után kicsit durva az éle, de malomkővel meghúzzák egy párszor és olyan, mint a gyári vágott él.
Köszi. Az impregnálásról eddig még nem hallottam, azért kérdezem. Mindegyik mázatlan greslapnál meg kell ezt csinálni, úgy értem jó minőségűeknél is? Nem volt olcsó és a leírása szerint többek között "wear resistant" és "mark resistant", így meglepő lenne ha pl a koszos víz is nyomot hagyna rajta. A fugázást világos színnel gondoltam (mivel a lap is az) és mivel az könnyen koszolódna ill kevés fugaanyag fog belemenni, beruházunk epoxi fugába. Az is befogná vajon, ha nem azonos árnyalat?
Akkor nem érdemes méregdrága repedésjavítóval javítani? (eporip) Valami jó minőségű flexibilis ragasztót használjak? ( adeselix p9), elvileg még raknék rá fedlapokat műkőből, azt is szétrepesztené?
Pont azért kell előtte impregnálni, mert a(z eltérő színű) fuga is el tudja színezni. Ragasztás után én megcsináltam az impregnálást, és nem volt gondom. Platina-Fala F1- et használtam, a Bauhaus-ban vettem.
A kukás lapomra korona fúróval próbáltam lukat fúrni, és közben vízzel hűtöttem. A luk se jött össze, plusz a folt beleivódott.
Ha ilyen polírozott világos lapod van, akkor a vizes vágás szerintem felejtős...
Egyik hsz-ban azt olvastam, valakinek beszívódott és nem tudta lemosni az alkoholos filcet. Azért szeretném lemosni, mert még nem tudom tutira megbecsülni a vágás mennyiségét, ill lehet, hogy variálok a méreten. Valami zsírkréta szerűre gondoltam, azt tuti nem mossa el a víz, létezik ilyen?
A polírozott gresről probáld meg lemosni :D Még a ráborult koszos víz is maradandó nyomot hagy, a lap meg kuka. Nem véletlenül kell impregnálni ezeket fugázás előtt.
A mázas lapokról általában letörölhető, de ki kell próbálni. Egyébként a vizes vágó nekem folyamatosan mosta le a vágástól pár centire, nehéz volt követni a vonalat. Ez csak ferde vágásnál gond, egyébként nem kell a vonalat nézni...
Lépcsőházzal határos falakat szeretnék belsőleg szigetelni. Az lenne a kérdésem, hogy különösebb probléma nélkül megtehetjük-e ezt 7,5 cm-es multiporral? Nem kell-e félnünk attól, hogy penészedni fog mögötte? A lépcsőház nem szokott 10 foknál alacsonyabb hőmérsékletű lenni, de sajnos betonból készült, ezért igencsak sugározza a hideget. A belső falazaton 6 cm-es téglaválaszfal, e mögött van a lépcsőház betonja.
Nem vagyok egyáltalán híve a belső szigetelésnek, de sajnos nem látok rá jobb módszert.
Tudnátok abban segíteni nekem, hogy greslapra mivel rajzoljak, ami vízálló de később vmilyen oldószerrel letörölhető? Sírkövessel vágatnám fel a lapokat mozaikra és neki vizes vágója van, ehhez rajzolnám elő a vágások vonalát. Korábbi hozzászólásokban csak olyat olvastam, hogy az alkoholos filctoll messziről kerülendő.
Ez is jó taktika! :) Nekem mákom volt, megtaláltam azokat a lyukakat, amiket még a kőművesek fúrtak bele a zsalukövekbe, nekem már csak tiplit + csavart kellett beleraknom és kész a tartó. 2 lyukat kellett ezen kívül még fúrnom, az ment a kicsi fúróval is.
Akkor rakok alá-fölé, így legalább pont elfogy a 100 m2-es tekercs. Épp most végeztünk a bitumenes lemez leégetésével, ott ahol süti a nap túl sok dolgunk nem volt, mert gyakorlatilag magától ragadt a kellősített szerelő betonra. :) Persze azért odapörköltem neki.
A zsaluzásra kell még valami jót kigondolnom, mert a ház mellett tömörített törmelékes föld van, abba karókat nem fogok tudni leverni, hozzáfurkálni meg a szerelőbetonhoz brutál meló lenne, mert csak egy kis makita fúrom van. Azzal 5 perc egy normális lyuk a mixerbetonba... :o
Azt mondják, kell fólia, de sokan nem raknak. Kár ragasztani, a súly a helyén tartja. A távtartó jó ötlet, de ha marad vasad abból is lehet strapabirót hajtogatni.
Egy szikkasztó gödröt kell csinálnom az esővíznek. Nem akarom a gödröt kaviccsal feltölteni, hanem a következő két ötletem van:
Négy darab 40x40 zsalukő lenne az alap, amire még tíz sort raknék, majd köréjük töltenék kavicsot és geotextíliával zárnám az egészet. Innét ki is tudnám szivattyúzni a vizet, ha nem akar elszivárogni.
A másik változatban a zsalukő helyett 100-as átmérőjű kútgyűrűk lennének. Ez jóval drágább, mert a gyűrűket csak géppel lehet mozgatni, és kifúrni sem könnyű.
Azt szeretném kérni, hogy mondjatok véleményt az ötletemről. Van olyan szempont, amit nem vettem figyelembe, és ezért nem is valósítható meg a dolog?
Arra gondoltam, maradt jó pár betonszegély, abból vágok 2 centis csíkokat nagyflexel és az lesz a távtartó. Így nyugiban lerakom az XPS-t, rá a fóliát, majd a távtartókat és a vashálót. Apropó: még egy kérdés: a bitumenes lemez és az XPS közé is legyen fólia? Ha nem, akkor arra gondoltam, hogy pur habbal ráragasztom a bitumenes lemezre a táblákat.
Egy átépítésnél az alábbi dilemmával szembesültem, hátha valaki már járt hasonlóan.
Egy kis mosdó helység leválasztásánál két megoldás közt vacillálok: gipszkarton fal vs ytong.
Ami szimpi az ytongban, hogy már eleve egész jó a hanggátlása 10cm szélességben is, viszont mivel a padlóban nincs vasháló ezért nem szeretném, hogy megnyomja azt. Nem egy nagy fal, 120×275cm.
A gipszkarton mellett szólna a kis súly és a saját (így olcsóbb) kivitelezés. Viszont a hanggátlásában nem vagyok biztos.
Árban kb hasonló lenne az anyagár mindkét esetben.
Most találtam egy táblázatot, miszerint egy mindkét oldalon dupla rétegű gk fal 5 centi kőzetgyapottal hasonló hanggátlással bír, mint a 10 centis ytong. Elméletileg...
Most az Andrási út 83 - 85 -ős ház látványos tűze alkalmából a mondta a gazdám, hogy nálunk is dolgoznak a tető térben és kénytelen volt felvinni egy nagy tepsit hamu és csikk-tartónak, mert nehány munkásnak állandóan a szájában van a bagó.
Mondtam neki szóljon a főnöknek, hogy nem kell ilyen, amelyiknek csikk- ket lát a szájában azt azon nyomban küldje el.
Volt aki méltatlankodott, hogy emberi jopgok stb....
Üdv érdeklődnék kerítés lábazat beton oszlopok mellet található repedés, egy oszlopnak mindkét oldalán, egy másiknak meg csak az egyik oldalán. Ezt mivel lehetne javítani, a repedés egész 40 cm mélyen lemegy. Egyáltalán mi okozhatja, nem volt rendesen bevasalva? Flexibilis ragasztót rakjak bele, vagy epoxigyantával öntsem ki?
A beton alsó sikja fölött kb. 3cm betontakarással jeresztben és hosszában tennék vasat (alsó vasháló) majd ugyabezt megismételném fülül szintén 3 cm beton takarással. Ehhez legalább 15 cm vastag beton kell, ennél vékonyabbnál nem sok értelme van. A vasátmérő attól függ, hogy mekkora aláüregelődés ellen kell védeni. Kis üreg, vékony vas( átm 6mm), nagy üreg átm 10-es vas. Nincs üreg, nincsen vas. Hajszálrepedések mindenképpen lesznek, mert ez a beton kütésével együtt jár. Minél folyósabb a beton ÖNTÉS közben annál JOBBAN reped. Ha meghúzott, akkor akár el is lehet árasztani.
Én vagy két sor (alsó-felső) vasalást tennék (ez a jó, de drágább) vagy egyet sem. Ha nem üregelődik alá, akkor mérsékelt a jelentősége a vasnak, ha igen, akkor mind a kettő kell.
Sajnos sokszor túlvizezik aztán a betonüzem a fuvarosra mutogat a mixeres meg a betonüzemre. A pumpás meg közli, hogy csak hígabban tudja kinyomni.....
Amikor bizonytalanok voltunk 6 órát késleltettük, sok pepecselős dolog miatt, de a sima betonozáshoz is 4 órát kértünk, amatőrök vagyunk, így volt idő dolgozni vele.
Én 2009 ben építettem egyet 2x2 méterest, a 4 sarkán 7.5 ös oszlopok, ajtónál plusz kettő.
Ma már 10 es tennék, de semmi baja.
oldalán sima lambéria van, na az a 2 méteren meghajlott, nyilván ma már hajópadlót vagy ilyen d profilú akármit tennék. illetve plusz egy tartót.
nem irtad mekkora lenne az oszlop....
az alap nekem sóderágy, a szélén körbe 30 cm belül 15 cm beton benne háló. meg sem repedt, semmi. pedig este 11 kor fejeztem be az autóm reflektorfényénél, mert megcsúsztam.
most is tervezek építeni az új háznál, de itt már az oszlop tartókat bebetonoztam, alatta meg térkő lesz, illetve már van is, az nem reped stb...
de mire kell a barabáskő hozzáragasztod az mfp laphoz? az lesz a lábazat?
3 méter széles a terasz a nyitott részen, fölötte 80 cm-es ereszkinyúlás van. Korlátja nem lesz, (körülötte föl kell majd tölteni az egész hátsó részt, mert a szomszédokkal szemben mi vagyunk talán a legmélyebben) havat egyszerűen le lehet róla söpörni. Össze kellett hozni a praktikumot a használhatósággal (lejtés vs. leves a kertibútor asztalán levő tányérban) és vállaltuk, mivel főleg azért készült, hogy kinn étkezzünk.
De hogy a valós lejtés mennyi lesz, hát azt csak holnap este tudom megmondani. :)
Én olvastam, sőt követem is az eseményt, mert egy hasonló szerszámtárolót szeretnék én is összehozni. Akár egy fényképes blogot is összedobhatnál róla, érdekelne. :)
Az én kérdésem az lenne ,hogy miért van egy tárló félméterre megemelve / , 5 cm vtg, 0,5 m magasan) - /
belvíz veszély vagy árvíz veszély miatt ?
Pont, hogy nem szeretném kiemelni, egy szintben lenne a talajjal/járdával (amihez csatlakozik az egyik oldala).
A barabás téglakőnek 2 célja lenne: 1. dekoráció: illik a környezetbe (terasz, kerítés is ezzel van burkolva), 2. védelem a felcsapó sár ellen (a tetőt csak pár cm-t szeretném túllógatni, 3 oldalról füves terület lesz). Tulajdonképpen lábazati vakolat helyett lesz.
Hozzánk holnap jönnek teraszt önteni, ma bezsaluzták.
C16-os betont kértünk, vasalva lesz. Ez az egyetlen beton lesz (kb. 10 cm), alatta döngölt sóderágy van, alatta meg egy éve tömörödő föld. A teraszajtó nálunk is problémás, szerintem mindenhol. Én nem tettem elé (teraszajtó alátámasztás és terasz majdani betonja közé XPS-t, mert a tervező azt mondta, hogy az xps-re ragasztott burkolat másképpen fog mozogni (függőlegesen, súly hatására), mint a 8-10 cm-rel arrébb levő betonra ragasztott burkolat és mivel nagyjából mindenki PONT ODA szokott lépni ki-be járkáláskor, hamar megtörhet a burkolat.
Kb. 40 nm a terasz, ebből 30 nyitott. Dilatáció lesz, megfelelő helyen kimérve, mivel a járólap is megvan, hogy mi megy rá. Lejtés megbeszélve.
Upsz, szép kis lista... Okulásul nagyon jó, köszi! Én a (fedett) bejáratnál követtem el hasonló hibákat, maradt egy kis beton aljzatbetonozáskor, gondoltam, akkor oda pont jó lesz. Csak a dilatációs peremszegély és az XPS hőszigetelés maradt ki, úgyhogy szép kis hőhidat sikerült oda létrehozni, szuperül megy ki a padlófűtés melege az egész bejárati teraszra (~5 m2), pláne, hogy alul két sor kisméretű tégla került a PH30 alá. Tökéletes ház nincs, de legközelebb ha marad beton, otthagyom tört betonnak. :)
Nekem alul a teraszon XPS van, plusz rajta a baumit szilikonos vakolat, még arra gondoltam, hogy szilóval kinyomom a bitumenes lemez és a már vakolt XPS között, hogy alá se folyhasson a víz, bár ez nem tudom mennyire szükséges.
Elrettentésül az én nappalihoz csatlakozó teraszom (5 éve burkolatlan):
- alap + szerelőbeton egyben a házéval, mint nálad
- a teraszra utólag öntöttek kb. 15 cm betont (lejtés rendben), simán rá az előzőre, neki a ház falának (38 PTH-NF) is vízszigetelés nélkül
- a terasz és a nappali aljzatbetonját a teraszajtó alatt sikerült összefolyatni (télen van egy fasza hideg sáv ott - igaz, nem mászkálok rajta)
- a terasz felső betonjába sikerült mészdarabkákat keverni (úgy kaparták fel a földről a maradék sódert - korábban ott voltak a meszes zsákok is), ezért 2-3 év alatt kráterek fagytak ki belőle
- (a fenti miatt is, gondolom) befolyt a víz a teraszon a 2 réteg közé, elváltak, és a felső megemelkedett (a külső sarkoknál néha át lehet látni közöttük!)
- a 6x3 m beton csinált magának egy dilatációt 1/3-2/3 arányban a 6m oldalon, ez nem nagyon mozdul (hajszálrepedés), talán 2 komponensű fólia a burkolás előtt elég lesz
- (vas van a terasz felső betonjában, de meg nem mondom, milyen és hol)
- ja, leburkolva 5 éve nincs (sok eszemmel a teraszajtó-beton kapcsolatot se tömítettem), valószínűleg ezért is kezdett látható gondokat okozni a bejutó víz: alul kezd elporladni a vakolat, a felmosólábazat meg lehullani
Még gondolkodom, mi legyen, talán ha le lesz burkolva, a maradék kis feljutó víz nem okoz gondot.
A terasz 70 cm-re van a talajszinttől, és 30-40 cm kavicsfeltöltés van a betonok alatt, talajvíz sehol. Tehát elvileg csak a zsaluköves lábazaton szívódik fel víz, annyi meg talán nem gond. Gondolom, mert a terasz 6 m-en csatlakozik a nappalihoz, de csak az ajtó körül okozott látható gondot a víz.
A hőhíd bosszantó, de ezért valószínűleg nem verem szét. A 10 cm homlokzati szigetelés rá van engedve, színezve.
A hideg padlót is csak az ajtó környékén érezni, az összefolyatott beton miatt (belül 10 cm szigetelésem van az aljzatban, rajta 6 cm beton).
A terv az, hogy ha kívül elkészültem a burkolással, belül kijavítom a fal alját...
Egy 50x70 cm-es ablak helyét szeretném beépíteni. Milyen építőanyaggal rakjam be, ha utána erre a részre fog esni a felső konyhaszekrény felfogatása (vagyis el kell bírnia a súlyát) ?
Bontott kisméretű tégla van, vagy inkább ytong, vagy nagyméretű tégla?
Gondolom másfajta tipli kell ytonghoz, illetve téglához.
Kösz, ez is felmerült, de kevésbé macerás lenne a lemezalap, akár vastagabb is.
A fatárolónál én is pontalapokat csináltam, de az alja nincs betonozva. Homokkal elsimítottam, azon fólia + raklapok + a tüzelő, teljesen jó. Úgyis ritkán látom az alját. :)
Addig is, amíg Kömkel megérkezik (már én is várom, hogy mi legyen a terasz rétegrendje :): Én a fatárolónknál ott ahol az oszlopok vannak, lefúrtam 80 cm mélyre, feltöltöttem betonnal, bevasaltam és a lemezalapot ezekhez betonoztam. Gondoltam ebből gond nem lehet. :)
Lemezalap megfelelő-e egy cakk-pakk 700 kilós favázas épülethez?
10 db betonozható oszloptartóra (kék) szeretném elosztani a terhet. Ezek 14 cm-re lennének az alap szélétől.
Ráadásul el kéne bírnia még a szélén 4 sor élére állított barabás téglakövet (beton, 5 cm vtg, 0,5 m magasan) - ez a piros. Az alapot ennél kijjebb nem szeretném hozni.
A szerelőbeton vízszintesen van, és egyben leöntve, tehát nincs elválasztva a lakótértől. A terasz ajtó alatt van XPS + a lakótérben az aljzatbeton alatt 8 cm lépésálló EPS. A terasznál lévő falakon pedig 30 cm magasan 12 cm XPS van. Érdemes lenne a teraszajtó előtt még hőszigetelést rakni? Akkor a fedetlen részen jó lesz úgy, hogy: 1. GV35 bitumenes lemez leégetve, előtte kellősítve 2. C16-os beton (jó az ide?) 3. 1,5%-os lejtéssel a terasz részen (elég lesz?) 4. 4-es vashálóval (alul-felül-középen legyen?) 5. esetleg a terasz előtt még plusz lépésálló? 6. beszúrom ide a tervet, a dilatációt kb. 3 méterenként raknám, a nyári konyha az oszlopnál lenne elválasztva, a terasz pedig a pergolánál 1 cm-es szalaggal (így oké?)
Nálunk nem tudom mit ronthattak el az ácsok, de nagyobb felhőszakadás során a vápa alatt lévő gerendáról folyik (nem csöpög) a víz. Gondolom valahol befolyik a cserép alá és a fólia oda gyűjti össze. Ezzel mit kezdjek?
Pár cm szintet kéne emelnem egy 125 éves bérházban lévő két szoba padlóján.
Jelenlegi rétegrend:
- fele alatt kávézó másik részen kapualj
- valamilyen födém
- párnafa
- parketta
A parketta kissé recseg, valamint a kávézóban egész nap szól a zene, ezért arra gondoltam, hogy lépéshang csökkentő lemezt (Steprock HD) tennék a parkettára erre 15 (?) mm nútféderes osb3-at rá alátéttel lamináltat.
Lehet ezzel a megoldással valamilyen páratechnikai problémám?
Igen, fürdőszobai. Azóta annyit csináltam, hogy köszörültem egy hosszabb rudat, ami koppanásig végigér mindkét kilincsben, most jónak tűnik. Az eddigi valószínűleg túl rövid volt, épphogy beleért a képen látható kilincsbe, és egyszer csak "elnyalta" a hüvelyvéget.
A csatornába vezetett fóliát pár év alatt az UV és a fagy tönkre teszi és így is úgy is a járdára csöpög ami alá kerül. Nálam sem vezette be az ács a csatornába.
Elvileg nem sok nedvességnek kellene a cserép alá jutni, de nagyon kicsi a tető meredeksége. Így se aggódjak, hogy sokszor a járdára (fejünkre) fog a víz csöpögi?
Szigetelem a tetőt. Az ellenlécekkel ugye megemelkedik az összes cserép, ami így az ereszcsatornánál azt fogja jelenteni, hogy a csatorna felső széle kb 10 cm-re kerül a cserép aljától. Ez így jó lesz? Nagyobb szélben a tetőről lefolyó vizet nem fújhatja el teljesen?
A sorrend jó?
1. A gerendára van a labéria szegezve.
2. A lambéria szintjébe besüllyesztem a csatornatartó vasakat.
3. Cseppentőlemez, belógatva a csatorna széléig.
4. Fólia.
5. Ellenléc.
6. Cserépléc. A legalsó sor léc függőlegesre állítva az alsó sor cserép szögének megtartása miatt.
7. Cserép.
8. Az ellenléc-cserépléc 10cm-ére mehet a rovarvédő rács. (Ez gondolom inkább csak takaró szerepet tölt be, mert a cserép és a cserépléc között csak az nem megy be, ami nem akar.)
Ilyen kilincset lehet még kapni? Amint látjátok, belül letölt egy darab a hüvelyből, és nem fogja rendesen a rudat, így a fogantyú lötyög. Persze javítási javaslatok is érdekelnek. :-) Amit holnap elsőként kipróbálok világosban, az egy hosszabb rúd lesz, mert egy hosszabb még simán belefér.
Jobb a száritott faanyag, mert a rigófüttyös mindenképpen vetemedni fog.
Ha az OSB-gipszkarton váz nem hagyja vetemedni (márpedgi nem), akkor repedni fog.
A könnyűszerkezetes lakóépületeknél ez az egyik alap követelmény a minősitéshez, hogy műszáritott fát használjanak (az is lehetőleg ragasztott legyen).
Újabb kérdés merült fel a könnyűszerkezetes fallal kapcsolatban. Eddig nem gondoltam rá, de kell-e a favázat mindenképpen szárított fából készíteni? Vagy az osb-gipszkarton szendvics megfogja annyira, hogy nem fog nekem a száradás közben ide-oda hajlani a fal?
A tető és egyéb épületszerkezetek faanyagai ha tartósan vizet kapnak elkorhadnak.
Illetve megtámadhatják az un. farontó bogarak. Pl. a szú vagy bizonyos cincérek.
És alattomos ellenség még az un. könnyező házi gomba is. Ez is nedvesség hatására és fertőzés folytán tenyészik, inkább az épületek alsó faszerkezeteiben - pl. padlók, alsó nyílászárók.
Meddig tartanak ? Hát kérdés hogy a folyamat hol tart.
A tető szerkezeteknél azért az értő szem, a szakértelem sok mindenre fényt deríthet.
Leghamarabb a tetőlécek mennek tönkre, ennek a megállapítása a legegyszerűbb. Ha kézzel körömmel könnyen leválasztható darab van akkor már biztos vége.
A masszív szerkezeteknél ( oszlopok, gerendák, szarúfák stb. ) azért más a helyzet, azokat egy fertőtlenítés után még sokáig lehet használni.
Ha már a vétel közelében vagy és más egyéb sok szempont alapján megfelel, akkor érdemes szakembert felkérni a vizsgálatra.
Könnyező házigomba - kerülendő ingatlan.
És egy szempont még : a 'csúnya' faszerkezet nem biztos hogy rossz is.
Kérd le takarnetből a térképmásolatot, és az alapján próbáld beazonositani a hrszt-t.
Megeshet, hogy osztatlan közös telken van a 3 ingatlan, és maximum albetétesitve vannak, ezért nem találod.
-
A szuvas fás tető nagyon sok dologtól függ. Ha még élnek benne a bogarak&lárváik, akkor hamar vége lehet a dalnak, de ha már nem, akkor beázás nélkül birhatja még jópár évig.
De ezt csak faanyagvédelmis tudja neked megmondani, még én sem tudnék ettől pontosabbat a helyszinen látva sem. (faanyagvédelmis kb 600 Ft/m2 áron dolgozik).
Üdv valaki megmondaná hogy ha az itt ajánlott binder alapozót használom beton lábazat alapozására a többi javító cucc felvitele előtt akkor még szükség van külön tapadóiszapra is? ( amit rendszerben árulnak)
Ha szuvas a tető akkor az általában hány év mire leszakad? Tehát ha már azt látom hogy az összes gerenda szuvas (farontó bogaras) akkor kb mire számíthatok? Évtizedek vagy csak évek lehetnek már hátra?
Mert furcsa mód már a 2. olyan házba bukok amit eladásra kínálnak de a fa födém illetve a szuvas fa tetőszerkezet igen szembeötlő.
Más kérdés: adott 3 ingatlan, mindegyiknek 20-as a házszáma de van ugye 20/A, 20/B és 20/C.
A takarnet nem találja, csak sima 20-ast talál, a többit nem. A 3 ház közül az egyiket árverezik, a 20/C-t. Ez azért lényeges mert a végrehajtó feltüntette a helyrajzi számot is de a takarnet ha arra keresek rá akkor is csak a sima 20-ast dobja ki rá.
Hogy lehet ez? Az ügyfélszolgálat is azt mondta hogy akkor valami nem kóser ha újépítésű (nincs 10 éves) a ház illetve elhagyatott tehát nem tudom még a tulajt se megkérdezni.
Tehát ha felépítenek egy "szocpolos" házat, közműveket bekötik, laknak benne pár évig majd most már pár éve lakatlan akkor mi lehet az oka hogy nincs benne a takarnetben?
Nem a földhivatal, hanem a helyi épitési hatóság tervtára
(a földhivatalban csak térképmásolat van, és a telek méretével kapcsolatos adatok)
Az a baj, hogy a tervrajzot kevés helyen fogadják el, pláne ha a használatbavételi mást mond. Utóbbi "erősebb", és az a hivatalos irat.
-
Megoldás lehet még egy hatósági igazolás/bizonyitvány kérése, ami egyenértékű a használatbavételivel. Beadsz egy alaprajzot, és a tényleges alapterület/helyiségkiosztás igazolására kéred a hatóságot.
Viszont ez nem épitési hatóságos, hanem kormányhivatalos történet (legalábbis tavasszal amit csináltam még az volt)
Ilyenkor kijönnek, leellenőrzik, hogy tényleg valós-e a beadott alaprajz, és kiadják az igazolást.
Csak most a lakáshitel cafeteriába nem férek bele, ha 4 szobás a ház. Mert hogy 2 felnőtt meg egy gyerek az együtt költöző, és az max 3 és fél szoba. Kivéve persze hogy ha a megelőlegező szocpolos lakáshitelnél az előre aláírt plusz 1 gyerek is (azóta megszületett) beleszámít az együtt költözőkbe. Akkor nem gond a 4 szobásnak írt ház. Csak erre még sehol sem sikerült bizonyítható választ találnom.
A Földhivatalban ott lehet-e a ház tervrajza? Mert akkor abból egyből kiderül mekkorák a szobák.
A kivitelező cég azóta rég felszámolódott, szóval tőlük semmit sem kérhetek.
A nappali is egy szobának számit (35 m2 felett kettőnek)
9-12 m2 között félszoba
12 m2 felett egész szoba
A szivás az, hogy a használatbavételit akkor módositják, ha
- rohadt rendesek, és a közelmúltben történt a használatbavétel (~3 hónap). Ilyenkor be kell adni egy megvalósulási alaprajzot, amin az egyik szobát átirni gardróbnak pl
vagy
- kell egy új épitési engedély, de ehhez kell valami épeng köteles tevékenység is, és azon módositani a helyiségeket, majd megkérni a használatbavételit
Ha külső síkra teszed az ablakot akkor nem feltétlenül kell "alá" tenni szigetelést, elég "elé".
Nálam 10cm EPS van a 34cm beton előtt, így ugyanazt tudja mint a 44-es tégla.
Egyébként ha "alá" akarsz fordulni, akkor legfeljebb annyival kisebb ablakot rendelsz (már ha neked megfelel), felára nincs az egyedi méretnek, merthogy normális ablakos leméri mindet milliméterre.
Én nem szigeteltem körbe a nyílást sehol. Amíg a téglán kívül nem volt szigetelés addig tényleg hidegebb volt érzésre az ablak mellett a fal, de a szigetelés óta ez teljesen megszűnt, nem bánom hogy így van.
Irtad lejjebb, hogy ha az ablak kulso sikja a fal kulso sikjahoz kerul, akkor a falon levo szigetelest kell 1-2 centire ralogatni az ablaktokra vagy toktoldora. Viszont jol gondolom, hogy az XPS befordulas ilyenkor sehol nem kell?
Idén a teraszunk is elkészül, járólap lesz rajta, jó lenne, ha nem fagyna fel. Eddig a szerelőbeton van kész (semmi lejtés), alatta kavicsfeltöltés. 15 cm-i helyünk van a teraszajtó aljáig. Kerestem itt pontos rétegrendeket, de csak lakótér felettit találtam, gondolom ide nem kell annyira bonyolult. Az oké, hogy a szerelőbetonra jön a bitumenes vízszigetelés, de felfelé mi a pontos rétegrend? Milyen minőségű beton kell ide? Fedett és fedetlen része is van a terasznak, ugyanúgy készüljön mindkettő? Vasháló kell bele?
Amit másképp csinálnék tehát, hogy beton az alapom, és nem arra fektetném az oldalfalakat, hanem bebetonozott oszloptartókra kerülne a váz alsó, vízszintes része. Jobban bíznék ebben, mint a vízszigetelésre fektetett fában, és a lerögzítés is egyszerűbb a betonra.
Az MFP borítást nem engedném le teljesen az alapig, maradna egy kis rés, hogy ne tudjon vizet felszívni (még ha bírja is).
Na, akkor a kérdések :)
1. Tényleg elég-e a vázhoz az 5x10-es anyag, (függőlegesen 40 cm osztással) ahogy a videón? Felül és az ajtó körül duplázva (esetleg alul is, az oszloptartós megoldás miatt)?
2. MFP min. vastagsága?
3. Oszloptartók sűrűsége? Pl. 4 db elég-e a 2,5 m-es oldalra (sarkokkal együtt)
4. Lemezalapnak megfelel-e 15 cm vastagság (hálóval), ez elbírja-e a pontszerű terheléseket (oszloptartók) és még a szélén a téglakő lábazatot is? A hálót hova is teszem? :)
5. A téglakő lábazat ragasztása: ez megállna magában az alapra ragasztva is, de akkor probléma lehet az üreg mögötte. Van-e olyan cucc (kenhető szigetelés), ami jó az MFP-re, és ragad hozzá a csemperagasztó is? Akkor ragasztanám az alapra + az oldalfalakra is. Gond-e a beton és a faanyag eltérő hőtágulása?
(Másik ötlet, hogy a téglakő mögé 2 cm hálózott XPS kerül, és ahhoz is ragasztom. Fölé akkor vastagabb, 7 cm EPS jön.)
6. Az EPS (XPS) felragasztásához megfelelő-e a hab az MFP-re, ill. a biztonség kedvéért legyen-e mechanikai rögzítés is. A faanyagból valószínűleg szárítottat veszek, mert nem szeretném, ha később deformálódna a bungi :)
7. A meglévő járda pont a házikó felé lejt egy kicsit (2m-en 1 cm, vagy ilyesmi), ezért esetleg be tud majd csorogni egy kis víz az ajtó alatt. A bejutott víz elvezetése? Hagyjak ki ott egy sávot a betonból, és töltsem fel kaviccsal? Belül megmarad a beton végleges padlónak.
Bármilyen észrevételt szívesen fogadok!
Itt egy hevenyészett rajz, ezen a téglakő mögött ott az XPS.
Ha redőnyös, ha nem redőnyös, akkor is kell a meglévő áthidaló alá befordulni XPS-el. Ha kerámia áthidaló, akkor neccesen elég az 5 cm, de én mindenhová 8-10 cm-t javasolok inkább, ahol vasbeton szerkezet van.
Ilyenkor ezzel a beforduló hőszigeteléssel kisebb az ablak mérete, és toktoldó van a tok tetején.
Ha mindezt még redőnnyel is kombinálod, akkor:
1. Látszó redőnydoboz
A redőnydobozt az ablakra szerelik fel, és az ablak magasságát/bevilágitását csökkenti a redőnytok mérete. Bentről nézve az üvegezés felső 8-10 cm-e állandó takarásban van
2. Vakolható redőnytok
A redőnydoboz méretével MÉG csökkenteni kell az ablak magasságát, és ennyivel nagyobb lesz a toktoldó (150 cm magas ablakig 15 cm a redőnytok, felette 18.5 cm általában)
Belülről ilyenkor van 15+10, vagy 18+10 cm magas toktoldó az ablak felett, ami azért már elég massziv (ronda látvány). Ezt el szokás dobozolni gipszkartonnal.
A lényeg:
A redőnytok és az áthidaló között MINDIG legyen minimum 8 cm XPS.
Enélkül a beton áthidaló egy rohadt nagy hőhid, és garantált a penészesedés, mivel a felületi belső hőmérséklete lényegesen alacsonyabb lesz a többi falszakaszénál.
Mennyivel nagyobb gáz van, ha redőnyt is szeretnék?
Hasonló a problémám, csak meglévő ablakokat szeretnék cserélni, és később (jövőre) kap csak szigetelést a ház kívülről.
Az alábbiakon rágódtam:
- ha redőny nélküli az ablak, akkor körbe XPS (ahogy a 2. rajzon), viszont ez kicsit lentebb tolja az eredeti ablak magasságot (mivel a meglévő áthidaló alá kerülne), ez nem lesz gond?
- ilyen esetben akkor körbe 8 centi XPS legyen?
- ha redőnyös, akkor gondolom a redőnyre kellene ráengedni a szigetelést, hogy ne legyen hőhíd
A vasbeton koszorú 5 cm XPS-el még 0.8 W/m2K-t tud. Még a 8 cm is elég kevés, és ha a legrövidebb utat nézed, ahol a hideg bejuthat, egyik megoldás sem a legjobb, az első meg pláne a legrosszabb ebből a szempontból.
Hőszigetelés szempontjából egy vicc, vagyis hőhíd. Én a szigetelést felhoztam addig, hogy a páralecsapódást kivezető nyílások még látszanak. Az alu párkánynak meg levágattam a függőleges rogzítő részét, és simán nekinyomtam az ablaknak, szilóval tömítve, ahogy írtad. Nem olyan szép, mint az eredeti állapot, de jobb...
Feltetelezem, lemezkadrol van szo. Ezt a sajat laba tartja, nem a korulotte levo falazatra tamaszkodik. Nekem bejott, hogy a kadat alulrol es minden oldalrol korbevettem 5 cm uveggyapottal a befalazas elott. Madzaggal rakotve es az utolso sor felfalazas elott madzag elvag. Ez tompitja a csobogas hangjat es kevesbe hul a viz.
Ez jo, igy akkor nem kell toktoldo emiatt, mert a tokra siman raloghatja a szigeteles azt az 1-2 centit.
A parkanyfogado mennyire hasznos dolog hoszigetelesi szempontbol? Vagy eleg csak a tok, amire kicsit ralog a hoszigeteles es a hoszigetelesre raulhet az aluparkany (hozzaszilozva a tokhoz, hogy ne folyhasson moge/ala az esoviz)? Van ennek a megoldasnak valami hatranya?
Latva a skicceket a falsikra kerulo ablaknal (1. kep) a hoszigetelesnek nem kene nehany centit ralognia az ablak tokra, vagy toktoldora? Ha igen akkor hany centi ralogas kene minimum ill. optimalisan?
Holnap vakolnám-gúzolnám egy műhely lábazatát. Tervem : Leverem a régi beton vakolatot ami táblákban válik le, ledörzsölöm a porló részeket beütő dübelekkel rögzítek rá csirkehálót. Majd 1:2 vagy 1:1 arányú cement és 0-4 es sóderrel felgúzolom. Várjak -e a vakolással min 1 napot vagy mire végzek a 8 méteren és megkeverem a friss vakoló betont már húz annyit a gúz hogy vakolhatom is fel ?
Ha külső falsikra kerülnek az ablakok, akkor nincs sok teendőd, 2 cm-el kisebb magasságú ablak kell.
Ha nem külső falsikra kerülnek, akkor a középső vagy jobb oldali változat kell, és annak megfelelően kell módositani a méretet.
(a rajzon jelölt ablakmagasságok a TÉNYLEGES méretek, alapból mindig NÉVLEGES méretet rendelünk, ami +2 cm, tehát a valós kialakitott nyilásméret, és az ablakgyártó tudja, hogy neki el kell hagynia a szerelési hézagot)
Ez azért elég zavaros lett, és vannak benne elirások bőven...
A parapet a padlószinttől az ablak aljáig levő méretet jelöli, nem pedig az ablak magasságát.
Vagy lejjebb rakod az ablak parapetjét (és akkor a konyhabútornál pl nem lesz meg a szükséges 90 cm magasság), vagy kisebb ablakot rendelsz.
Csak hogy kötözködjek:
1. Lesz redőnytokod? Ha igen, akkor hová fog elférni?
2. A vasbeton koszorúra kell alsó hangon 5 cm XPS (tökmindegy, hogy lesz-e még a falon dryvit). Ezzel viszont ha ablak áthidalót is adja a koszorú, akkor alul is be kellett volna fordulni, különben egy penészes hőhidat sikerült ott kialakitani.
3. Az ablaknyilások úgy lettek kialakitva, hogy van beforduló hőszigetelés két oldalon és alul?
/mindezek a kérdések nem merülnének fel, ha lenne kiviteli terv, ahol ezek ki vannak dolgozva... (önreklámunkat olvasták)/
Es a poralarc melle ipari porszivot is szoktak hasznalni, ami a horonymarohoz csatlakoztathato. Anelkul nagyon durva. (A hazi porszivo nem alkalmas a feladatra.) A marast erdemes elore felcsavarozott vezeto lec menten csinalni, egyebkent a gep sulya es rezgese miatt valszeg girbegurba lesz a horony ami a csovezest nehezkesse teheti. A horonymaro es az ipari porszivo is kolcsonozheto.
Felújítás alatt lévő lakásunkba olyan zuhanykabint alakítunk ki, aminek az oldalfalai maga a csempézett falak, az alja szintén maga a burkolt padló, de - hasonlóan egy mély zuhanytálcához - ez is mélyített lenne, hogy ha szükséges, akkor lehessen vizet is engedni bele. Ehhez keresek olyan padlólefolyót, ami zárható - de nem amiatt, hogy ne jöjjön vissza a lefolyóból a víz, hanem amiatt, hogy ne menjen le, tehát mint a beépített mélyített zuhanytálcákban lévő lefolyó, csak itt ugye a csempézett padlóba kellene beépíteni. Van ilyen? Ha igen, hol találok?
még mindig beton.. régi ablakot cserélnék és a mostani 140*140es helyére 120*120ast raknék be. az ablak alá csinálnék (B30as tégla fal) betonzsalut mellé meg ytong téglából kiegésziteném. nem is ez a gond hanem a betonzsalunak estricht beton jó-e esetleg? mert nincs már sóderem ..az első ablaknál cementes +sóderes betont csináltunk. ide nem való ez estricht? köszönöm
Én meg három hete láttam, ill. a villanyszerelő mondta.
A lényeg . a flexbe kővágó tárcsa kell, azzal bevágod a tervezett csatorna két oldalát és a köztes részt vésővel eltávolítod. vegyél porálarcot mert k. ...ra porol.
Kb 20 évvel ezelőtt láttam, ahogy egy villanyszerelő egy dupla flex-szerűséggel hatékonyan kimetszi a falból a kábelcsatorna helyét. Most kéne nekem egy ilyen, de semmit se találok - valószínűleg mert nem jó kifejezésre keresek. Mi lehetett az a cucc?
Szuper, köszi a linket! Az északi oldalon bevallom lusta voltam, megtaláltam a mostani és a régi (lebontott) ház alapját is és csak addig ástam. Így a kavicsfeltöltés csak pár centi lett. De még így is f*stam, hogy a csákánnyal leverem a frissen festett falat... :) De a többi oldalt így fogom csinálni (csináltatni, mert a tököm, aki kézzel ásogat...)!
Köszönöm mindenkinek a válaszokat villanybojler ügyben, azt hiszem akkor maradok a réginél.
Még egy kérdés ezzel kapcsolatban; Az új bojlerek felfüggesztése ugyanolyan mint a régié? Tehát ha levenném a régit az újat ugyanoda feltehetném, anélkül, hogy újra kellene fúrni a tartóvas helyét a falban?
Ne vegyél újat. először is, mert az újnak már csak a neve Hajdú, másodszor pedig tényleg tartósabbak a régiek. Teljes felújítás és még odafigyeléssel 20 évig bojler lesz.
Maradj az 1,2-nél vagy beszélj egy szerelővel, aki már látott olyat és ismeri a villanyos hálózatod. Jó ha a boltos is ért hozzá, de azért nem kell mindig ráhallgatni :-)
Felújítás lesz és a szaki azt mondta, hogy ne vegyünk új 120 literes Hajdú villanybojlert, csak cseréltessük ki a középső részt. Szerinte a régi bojler tartályának fala jobb, vastagabb mint az újak. Hallgassak rá, vagy ne?
Ezzel kapcsolatban a mási kérdésem a következő:
A boltban azt mondták, hogy van hozzá minden alkatrész de ne 1,2kW-os (ennyi a mostani) fűtőszálat vegyek hanem 1,8kW-osat azt még a 10 Amperes biztosíték is elbírja.
Nem akarom megterhelni a villamos hálózatot, szerintem nem hiába tettek oda 1,2kW-osat akkoriban.
Köszi megpróbálom akkor a leírtak szerint megcsinálni, még egy kérdés a képen nem látszik de kettő kerítésköznél is van egy keresztrepedés ami majdnem teljesen lemegy az aljáig, azzal mit kezdjek , benne természetesen szintén rossz a beton? Valami gyanta vagy jó ide is a tapadóhíd meg betonjavító? A tetejére kerítés fedlapot tennék elvileg nem látszana...
Koszonom a valaszt. Erdekes, hogy a Fakro a Roto/Velux es a Schindler koze van arazva az eddigi ajanlataimban, kozelebb a nagyokhoz. Miben talaltad jobbnak a Schindlert a Fakronal?
A Fakrot felcserélném a Schindlerrel most már, mert az utóbbi jobb.
Igazából a Velux és a Roto a csúcsminőség, sok-sok éves bizonyitott beépitett termékekkel, és jól felfújt marketinggel.
A Schindler mögöttük kullog, de nem jelenti azt, hogy (sokkal) rosszabb lenne, garanciát ők is adnak, és profi a termékük.
Nekem 4 db van beépitve, abból az egyiknél néha van vizbecsöpögés, ha szél is fúj az eső mellé. De igazából 3 db-ot sosem használunk, csak bevilágitónak van beépitve, tehát fene tudja...
Viszont biztos nem adnék dupla pénzt a Veluxért/Rotoért...
Tetoablakot kell valasztanom, 3 retegu uvegezest szeretnek, lehetoleg muanyag tokos ablakban, kb. 110 cm x 140 cm meretben. Eddig ezek a markak kerultek latoterbe: Velux, Roto, Fakro, Schindler.
Olvasmanyaim szerint ez nagyjabol az ablakok josagi es ar sorrendje is. Kerdesem, hogy miben jobb a Roto vagy a Fakro a Schindlertol? Milyen problemam lehet, ha a Schindlert valasztom?
nekem is betonos kérdésem van. ablakot cseréltem és az ablak alá csináltunk egy 3lapátsóder+1 lapát cement féle kézibetont kb 10-15cm vastag. egy ökölnyi területen sajnos letört az éle.
ki tudom ezt javítani kézi vakolattal? vagy keverjek bele rigipset ? esetleg csemperagasztót? mi fogja meg?
valaki megtudná mondani milyen termékeket találok amivel a nem túl jó kerítéslábazat betonrészét megerősíthetném, valamilyen alapozó ami mélyen beszívódik? flexibilis fagyálló ragasztót kenjek rá utána és utána vízzáró vakolatot? ha be szeretném borítani mini gránit vakolattal akkor kell rá üvegszövet?
Általában a nútféderbe kerül egy spéci kis rögzítő elem amit lecsavaroznak a gerendához vagy leszögelnek, a fa természetes mozgása miatt, meg a terhelési mozgás miatt én nem ragasztanám (úgy is szét fog válni vagy a ragasztásnál vagy máshol maga az anyag fog repedni). Olyan alátét ami elnyeli a hangot.
26 m2 -ről vagy 270 m2 -ről van e szó ? Nem mindegy.
Én speciel egy 6 m2 -e felülettet rakatnák fel - egy lépcsőházban. 25 eft-ot ajánlottam az anyag nélkül. A vállalkozó még hezitál. Valószinű kevesli a pént, de ennyit adok neki.
Az anyagok : 2 bála + 2 db 10 -es polistirol lemez, kb. 12 eft, 2 zsák ragasztó kb. 3 eft, 15 db dűbel kb 1000 ft, 8 m2 háló úgy 1,5 ft, 3/4 veder festék na ez megmaradt anyag.
A gyors kalkulációm szerint úgy 7 eft / m2 re jön ki.
De a festéket még nem is számoltam.
Én csak azért nem csinálom, mert nem akarok nyaktörést. 2,2 és 3.8 m magasságban van.
Szia Jetrotsl nekem felül nincs igazán gond, mint láthatod a képen piros téglával van körberakva a beton abból vannak az oszlopok, nekem a lábazati rész van szétrohadva? Az neked rendben volt akkor ha jól értem ?
Az alapot kiástam 40 cm mélyig meg alatta meg vékonyabb de az valami nagyon kuka anyag olyan mint a homokkő.
Szted a stabil fenti részt kijavítva bírja majd a kerítés?
A piros téglákat ha nem szeretném ilyen színűnek milyen megoldások vannak, esetleg hogy megmaradjon a tégla struktúra? egyenként lefesteni, vagy akár dekorvakolattal is meg lehet csinálni? Ha a fúgákat kihagyom akkor nem válik le hamar afesték, vakolat?
Hivatalosan így kell, ha nem akarod, hogy a fagy megmozgassa. Én így csináltam, és nincs gondom.
Tehát, ki kell szedni a tükröt a szegély tetejétől lefelé ~35 cm mélyen (20 cm magas szegély esetén).
Így alsó hangon ~7 cm kavics és ~7 cm beton megy a szegélykő alá is. Így el tud szivárogni a víz -> nincs gond a faggyal.
Tipikus hiba, hogy nincs alatta se kavics, se beton, csak oldalról támasztják meg betonnal (esetleg azt is csak néhány helyen). A fagy meg összekócolja pár év alatt (megemelkedik, dől jobbra-balra).
A térkő + homok helyett neked geotextil és arra a (kulé)kavics jön.
Lapvibrátor kelleni fog, én az első 7 cm kavicsot tömörítettem, arra betonoztam a szegélyt, majd 2-3 nap múlva került le a többi kavics, 10 cm-ként tömörítve.
Ilyen üzletbe nem nagyon fektetném a pénzem, bár már gondolkodtam rajta... :)
A sima tetőfólia nap által ért, kilógó része simán szétmálik egy év alatt. A tető egyik felén fehér van, az rácsozott változat, ott kipotyogtak a rács közei. A másik oldalra azt az ezüst színű szövöttet tettem, az rendben van, de ahol érte a nap, az is törékeny, merev lett, málik szét. Ez a maxx, amit láttam, fogtam, évek alatt is remek állapotban van a napon. Mondjuk a sima tetőfóliához képest 4x-es árú.
" a cserép hőjétől pár év alatt szétmálik a bitumenes lemez."
ez komoly ?,
A régi úgy 50 évvel ezelőtti tetőtér beépítések megoldásai : a szarúfára teli deszkaborítást tettek, majd erre csupaszlemez un. PÉP szeggel, rá lécezés és megfelelő héjalás. Hogy meddig tartott arról fogalmam sincs.
én egy 35 éve épített pala borítású tetőteret építettem be úgy 32 éve. az építésnél ez ateli deszkázás fel sem merült, mert nem volt tervbevéve a beépítés - meg akkor volt a faanyag spórólási mánia, meg akik csinálták nem is tudtak erről.
akkor még az un üvegszál erősítésű alátét fólia is csak papíron létezett , de már tudtam róla, csak éppen nem kaptam.
nos alulról a palikáltam fel a csupaszlemezt, majd az átszellőztető légrés, szigetelés stb.
Hogy megvan é még az a lemez, nem tudom.
De tény : soha sem ázott még be, viszont a tetőtér a klima előtt akár a pokol olyan volt --- pedig az "okos" számítások állították /akkor/ elég a 12 cm-es hőszigetelés . Hát nem lett elég.
a tető hajlásszöge egyébként 45 fok, nos erre ki menne fel ?
Ilyen házat vettünk, kisebbre nem cserélném, mert sötét lenne a konyha. Az érdekelne, hogy szellőztetésre is lehet-e használni vagy csak világító ablaknak? 200-on van az alja, kilátni nemigen lehet rajta.
Köszi, akkor még rágódom rajta. Keresgélek tovább, hátha...
Neked nincs olyan ügyfeled, vagy nem ismersz olyan vállalkozót, akinek lenne eladó maradék? Vagy boltot, ahol adnak darab tekercset, bárhol az országban?
Nem azt mondom, hogy nem jó, csak kérdés MEDDIG jó.
Én tavalyelőtt csináltam egy féltetőt az udvari kisház fölé, kétszeres sima tetőfóliázással, 30 cm-es átlapolásokkal. Egy évet birta, azóta beázik itt-ott...
Szóval minél jobb anyagból csinálod, annál tovább birja.
A maxx akkor biztos nem jó? Mutattak nekem egy négyzetméteres darabot, amit évek óta esz a nap és semmi baja nem volt. És abból adnának méterre. Ráadásul fele árú, mint a foxx, persze nem véletlen, éreztem a különbséget, de ha nem taposom felrakás közben...? A foxx még víztaszító is, cseppekbe összeáll a víz.
A másik megoldás, hogy telibe bitumenes lemezezed, és az ellenléc szögeinél tömitő szalagot használsz.
Ezzel az a gond, hogy a cserép hőjétől pár év alatt szétmálik a bitumenes lemez. Talán akkor nem, ha lapostetőre valót teszel fel, de az meg mocskosul drága.
Igen, ez az ablak nyitható. Mondjuk annyiból jó, hogy le takarta az ablakot és csak bukóra szokta nyitni, de emellett még a zaj is elég zavaró, szóval lépni fogok.
Szia Jetro nekem felül nincs igazán gond, mint láthatod a képen piros téglával van körberakva a beton abból vannak az oszlopok, nekem a lábazati rész van szétrohadva? Az neked rendben volt akkor ha jól értem ?
Kész a ház színezése, lábazata is. Kavics feltöltést kellene elkezdenem, itt mi a pontos rétegrend? A betonszegélyt rögtön betonozhatom a talajra vagy az alá is kellene valami?
Még mindig teőfólia. Nem találok egyelőre olyan helyet, ahol kapnék darab tekercset a Delta-Foxx-ból. Beszéltem a területi képviselővel, Ő sem tudott jobbat mondani. Említette a Delta-Vent-et, ami állítólag nem úgy vízzáró ahogy a Foxx ekkora tetőszögnél.
Van még a Maxx, ami ha jól értem, sima tetőfólia, az egyik helyen fogtam is mintát. Az nem lenne elég? 25 cm átlapolást írnak kisebb hajlásszög esetén, bár nem tudom, mi számít annak. Jól leragasztva mindenütt, 5 cm-es átszellőztetett légréssel? Mi baj lehet? Át csak nem ázik, a cserép elég jól zár.
Ha a szomszédnak van egy 10 évnél régebben, szabálytalanul elkészült ablaka (oldalhatáron kb 60x120, a megengedettnél alacsonyabban) azzal lehet jogilag valamit kezdeni vagy így kell elfogadni ahogy van?
Ha "kedves" a szomszéd, akkor a lebukás esélye elég nagy. Nálunk például egy idős, nyugdíjas pali (mert neki csak erre van ideje) biciklivel járja a várost, és ha olyat lát, akkor azt egyből jelenti. Hosszú a nyelve na..... Csodálkozom, hogy még senki sem kezelgette FA testápolóval...
Van egy garázs ami baumit vakolattal volt vakolva, és így állt évekig. Kb. 2-3 éve legletteltem az egyik falát egy szakaszon (glettelést gyakoroltam), és most a padlótól 30-50 cm-re dobálja le a glettet.
Lehetséges, hogy lefojtottam a glettel a falat? Kaparjam le a glettet, ha le tudom?
Szeretnek B30-as teglabol epult tetoteri oldalfalba 2 darab 160 cm nyilast vagni ablaknak. Ennek mi a modja muszaki ertelemben? Mennyi lehet a korulbeluli anyag- es munkadija?
Kell-e hozza tervezo / statikus / epitesi engedely stb.? Akkor is, ha ez az oldal nem az utcara nez? Ezeknek mi a koltsege?
köszi a részletes leírást a felét nem értem, jó lenne egy kőműves de nem találtam eddig megfelelőt ezért megpróbálom saját kivitelezésen.
A fedlapot ( valamilyen kevert cucc, már le volt válva a betonról) leszedtem a lábazatról. Alatta nem túl jó állapotú a beton, hogyan állapítsam meg hogy érdemes e mélyalapozni? eléggé porzik ha dörzsölgetem ... utána mivel egyenesítsem ki kell rá valami tapadóhíd? ha lekövezem elég alá flexibilis ragasztó? vagy vízzáró vakolat?
40 cm-re leástam a lábazat mellet, lejjebb jobb a beton állapota mint felül. alatta a lábazat vékonyabb, nem tudom milyen mélyre megy.
Az utcai oldalon hogyan tudom szépre megcsinálni, úgyhogy nem kell zsaluzni?
Ha vékonyan kened, pl ytongra, akkor nem ragacsos. Én két rétegben gletteltem. Az elsőt hígabban, a másodikat normál sűrűséggel. Tökéletesen sima lett az eredmény. De biztos sokat számít milyen ragasztóval gletteled.
Csemperagacsot nem nagyon lehet simára glettelni, olyan mint a nokedlitészta, ragad.
Legalábbis, amit használtam (Szileton CM 16/17).
Csak nagy vassal van esély viszonylag egyenletes felületet létrehozni, max. pár hosszú húzással. És az is elég rücskös lesz. Plusz az első réteg valószínüleg tele lesz bordákkal a felület kiálló szemcséi miatt.
Ezeket a tapasztalatokat gyűjtöttem, amikor a zsaluköves kerítésemet egyengettem ki delap ragasztása előtt.
Én is flexibilis ragasztóval gletteltem az egész fürddőszobát, már csak azért is, mert az épített zuhanyzóban arra sokkal könnyebb volt felhordani a kenhető szigetelést.
10 év után szinte biztos, hogy döglött az a ragasztó. Abból látod, hogy össze állt, mint a beton.
Szerintem mehet. Plusz ragasztódba fog kerülni, de ha annyit megér, akkor hajrá.
Pl. a garázsban csináltam így aljzatkiegyenlítést, mert pont a fal felé lejtett a beton. 3 éve rajta a járólap. Az említett helyen 2x fél centit kentem pár nap eltéréssel, később ment rá a járólap.
Nekem a falfix buggyant szagú lett, amikor megdöglött.
Arra gondoltam, hogy a tetőtérben majdan elkészülő vizesblokkok Ytong falát vékonyan leglettelném flexibilis csemperagasztóval, hogy addig se "poroljon" az Ytong, amíg ki nem csempézem. (van még kb. 10 éves Mapei Primer G-m, de arra csak 2 évet írnak szavatossági időre, pedig temperált helyen tároltam. Az amúgy honnét derül ki, hogy döglött, vagy sem?)
A ez a flexibilis csemperagasztóval glettelés hülye ötlet? Gondolom a következő réteg flexibilis ragasztónak nem fog nehezére esni a "gletthez" ragasztania a csempéket...
Van két ismerősöm akik sok évvel ezelött csempéztek és járólapoztak.
Az egyik az 1000 forintos interprojekt,a másik az 1700 forintos interprojekt flexibilis ragasztót használt.Azóta sem jött fel egyetlen lap sem.
De én a saját magam megnyugtatására akarok kicsit minőségibb anyagot venni.
:)
Nem tudom mennyire urban legend, de azt mondják, hogy a barkácsáruházas sajátmárkás ragasztók/vakolatok/zsákos anyagok ugyanabból a minőségi anyagból vannak, mint pl a Mapei, csak mivel noname, tud olcsóbb lenni az agyonhypeolt cuccnál.
Tény, hogy mindenből van legjobb. De a középmezőny, aminek már van neve, sem lehet szar, mert ott is van brand és minőségellenőrzés.
Általában a probléma a hibás kivitelezésből adódik, nem pedig az anyagból (ha az legalább képvisel egy középminőséget).
Én sosem mertem kipróbálni. Ha mégsem jó és fel kell a burkolatot törni idegösszeomlást kaptam volna. Annyival nem drágább a minőségi ragasztó sem. Ha szép a felület 5-7 kg/m^2 elég.
Tapasztalat hiányában nem nyilatkoznék az Obis cuccról. Mapei, Sopro, Sika ezeket próbáltam és beváltak.
Bézs színű lap,napfény nem nagyon éri.
Ezt nem értem.Minden gyártónak van 1000 forint környékén csemperagasztója ami nem flexibilis.Azok 2500 felett kezdődnek.
Egyedül az Obis interprojekt flexibilis van 1700-ért.Az használható vagy nagyon gagyi?
Nem én találtam ki. Én azt javasoltam, ami a többi folyosón is van, hogy tegyenek fel parafát, amire lehet dekorálni, de elvetették. Én meg nem fogok csiszolni, kaparni, glettelni..stb. Gondnok vagyok nem hülye. :-)
Ma már nem nagyon kapsz mást mint flexibilis ragasztót. Ha a lap nem sötét és nem éri direkt napsütés amitől nagyon felmelegszik 900cm^2-ig az Adesilex P9, Sopro No 101, is megfelelő lehet. A fuga mérete ne legyen nagyon kicsi!
Ha necces, akkor inkább valamilyen S2-es ragasztót, jó gyártótól ( Sopro, Mapei...)
Sziasztok!
33x33-as(nem gres) járólaphoz keresek csemperagasztót.
A standard ragasztóknál általában max. 4-5 mm rétegvastagság és 500 cm2 maximális méret van megadva.
Pl. Kingstone standard,mapei keraset.
Ezek szerint a 33x33-as lapkhoz már flexibilis ragasztó kell?
Az kizárt. Óvodában kell csinálnom, és még vannak gyerekek. Szerintem a Murexin D4 jó lenne, csak hát csillagászati áron van. Ha van olcsóbb alapozás, szívesen veszem az ötleteket.
Ok, koszi. Nagyon pontos retegrendet 1.5 honap mulva tudok mondani. Persze azt nem fogom tudni akkor sem megmondani, hogy milyen tipusu kozetgyapot lett beepitve anno. Ki tud majd segiteni a paraszamitasban es milyen kotsege van?
Köszönöm gondolom valami ilyenre gondolt ő is, bár sztem már csinált ilyet nem hiszem az én kedvemért találta ki.( különben nem is érnek rá szeptemberig, de lehet csak lehúzni akar)
Konkrét anyagot tudsz ajánlani? a lábazatot hogyan tisztítsam meg hogy rá tudjam kenni az anyagot? le kell mosni?
A tetot tovabbra sem szeretnem leszedni az irdatlan koltsegek miatt. Szeretnek egy muszakilag megfelelo szigetelest, elfogadhato koltsegekkel.
Ha lemerem pontosan a kozetgyapot vastagsagat, akkor mar lehet paraszamitast vegezni ill. megmondani, hogy belulre min/max mennyi uveggyapot johet? Milyen egyeb info kell egy ilyen paraszamitashoz?
Kerités esetében ha betonból (vagy zsalukő) van a lábazat, akkor semmivel. Ha téglapillérek, vagy tégla lábazat van, akkor ugyanúgy vizszintes bitumenes lemezzel, mint a lakóháznál.
A felszivárgó talajnedvesség miatt szokta ledobni a vakolatot a kerités, ha úgy van megcsinálva.
Kerités(lábazat) legyen zsalukőből, cementvakolattal (vagy fagyálló burkolattal), és nincs vele gond.
Beepitett tetoter ferde falainak hoszigeteleset szeretnem feljavitani a belso oldalrol. (Tudom, hogy muszakilag tokeletes megoldast kivulrol lehetne csinalni, de az nem johet szoba.) A jelenlegi retegrend kivulrol:
- cserep
- csereplec
- legres (3 cm)
- alukasirozott hablemez
- kozetgyapot a szarufak kozott (kb. 10-15 cm)
- falemez (nem tudom, hogy pontosan milyen, nem OSB, '80-as evek vegen lett beepitve)
Belso oldalon folytatnam a retegeket igy:
- uveggyapot (15 cm)
- parzaro folia
- gipszkarton
Para szempontbol maradhat-e a falemez? Vagy eleg csak korfuroval perforalni? Vagy le kell szedni?
Üdv kerítésemet szeretném javíttatni , a kőműves szerint a lábazatot le lehet kenni ha kiássa kenhető vízszigeteléssel, ezzel megakadályozva a víz felszívódását. Ennek van valami értelme? Állítása szerint 40 cm mélységig kiássák és lekeni?
Korábban egy 40 m2 -es kéglimbe akart egy tervező 24 kW -os betenni. Nem kombit (ohne melegvíz) csak fűtésre. Mondtam nekie, hogy ácsi, azt majd én mondom meg milyen legyen. A 24 -ből végül 6 kW lett.
Akkor elvileg a készülék a régi helyére kerül max egy gyolyóscsapot kell cserélni ( a gázoldalon ) de lehet a vízoldalon se lesz több munka.
persze lehet hogy teljesen máshová kerül a készülék akkor meg kell jó sok anyag - nem tudjuk.
Nálam teljesen lecsupaszított helyre ( még a régi gázvezetékek is kidobandók lettek, plusz a készülék kövületek is )
na ott a tervezés 35 volt,
a kazán 180, A szerelés radiátorokra, gázra 150 , anyaggal
maga a radiátorok 120,
EPH 20 , egyébb villany szer - fi relés külön áramkör 15,
nagy tétel volt a kémény szétválasztott rendsz. 260
gáz meo ? mintha ingyen lett volna de az órát 18 vették le 22 tették vissza (40) és végül
üzembe helyezték 15 ért
Pl. a gáz fűtés költségvetés 21 tétel és érdekesség hogy számolta tervező a kéményt és a kéményseprő is - a semmit mivel gyakorlatilag az átmérő a kilépéstől a kitorkolásig nem változott a 8 méteren a gyár katalógusában meg benne volt hogy 30 métert tud legyőzni a füstkidobó ventillátor.
de hát vannak akik szeretnek számolni - főleg pénzért.
Könnyűszerkezetes falba (2x12mm gk, 3cm léc, 12cm lécváz, osb, e~20cm eps) a 12cm-be tegyek mindenképpen kőzetgyapot táblát a hanggátlás miatt, vagy ilyen rétegrendnél nem jelent olyan sokat, és mehetne oda is eps?
köszi, a lépéshanggátló eps vagy gyapot az kemény, nem nyomódik össze, a felette lévő burkolatoktól?
egy barátomnál voltam, aki most tervezi beépíteni a tetőteret, de a terve az volt, hogy a gerenda közé gyapot, rá 2x10mm osb, arra laminált. de valahogy éreztem, hogy nem ez a helyes rétegrend. mi lesz ha igy csinálja?
A közhiedelemtől eltérően a fővas a födémben, gerendában NEM MINDIG alul van! Ha rossz helyen van, akkor a minimum, hogy a padlóban FÖLÜL jólfejlett repedések várhatóak.
Tán nem ártana számolni, mert ez függ a födém vastagságától, a födém alaprajzától, vannak-e benne falak vagy oszlopok? stb. A 130 kg/m3 az lehet jó, csak nem mindegy, hogy hová kerül az a nyomorult vas.
Igen, közben megnéztük közelebbről is, és sajnos nem ússzuk meg a mostani burkolat felverését, és rendes alzat, vízszigetelés, hőszigetelés, alzat, burkolat rend kialakítását. Így valamivel fentebb kerül a szintje a terasznak, de az ide vezető ajtót is ennek megfelelően állítjuk majd be.
Van aholátveszik, és előirják a homlokzati befejezést x idő alatt, viszont pár helyen meg komplett szinezést is kérik.
Hivd fel az ügyintézőt, de azt mond neki, hogy pénzszűke miatt nem tudjátok most rárakni a külső vakolatot. Mert ha megemlited a hősziget, kérni fog tervmódositást.
Tudomásom szerint az LK az csak "ékelt", az LSK meg szigetelt. Azaz az LSK-nál a samott béléscső és a könnyűbeton váz között ásványbeton hőszigetelés is van, az LK-nál meg csak levegő.
Új építésű családiháznál megadják a használatbavételi engedélyt, ha nincs rajta se vakolat se szigetelés, tehát natúran a főfal téglái látszanak? Azért kérdezem, mert erdetileg a terveken PTH 30K szerepel szigetelés nélkül, viszont a ház PTH 30 NF-ből épült és 12cm szigetelést tennék rá. Beépíthetőségbe belefér és ha megadják így a használatba vételit, akkor nem adnék be rá terv módosítást.