Tudom, hogy mit írtam. Te meg nézd meg az irónia szó jelentését.
"az adminok szubjektíven döntöttek, elfogultak voltak, pikkeltek, stb" - ezzel vádoltak bennünket, de természetesen nem volt igaz.
A mostani kérdéselbíráló rendszer sem rossz, csupán egyesek valamiért -szórakozás, megfelelő értelmi képességek hiánya, stb.. - úgy jelölgetnek, ahogy. Ezt anno jeleztem a fejlesztőknek, akik azt mondták, külföldön bevált, bízzunk abban, hogy itthon is lesznek olyanok, akik felérik ésszel. Nos, a jelek szerint nem mindenki.
"A régi honfoglalón az adminokkal volt a baj." - nem volt baj az adminokkal, rendkívül jól felkészült, okos, művelt társaság volt, néhányuk tapasztalt kvízjátékos. Azok terjesztették az általad idézett dolgot, akiknek nem fogadták el valamilyen kérdését és azt nem tudta feldolgozni. Van ez így, de ezért nem az adminokat kell(ett) szidni.
De ha már itt tartunk: néhány játékossal is sok baj volt a régi honfoglalón, többek közt olyanokkal, akik más-más nickeken írogatták a hozzászólásaikat, hogy úgy nézzen ki a dolog: sokan vannak. Nos, nem voltak sokan. Páran még azt sem tartották gáznak, hogy nickeket lopkodjanak és azzal fórumozzanak. De hát van ilyen, nem vagyunk egyformák.
Így van. A németen még lehetett okos emberekkel találkozni, de ugye ott még most is a régi rendszer van. De lassan már ott is több a magyar, nem is szerepelnek rosszul. Ilyenkor azért el szoktam gondolkozni, hogy annyit szidott oktatási rendszerünk valójában hol is állhat az európai átlaghoz képest. De biztos, hogy sokkal jobb a helyzet, mint ahogyan be szokták állítani.
Jut eszembe, arra szoktál hivatkozni, hogy nálunk is azért vezették be ezt a kérdéselbírálási módot, mert más országokban bevált.
Nem igazán akartam ehhez hozzászólni, de csak nem tudom megállni.
Játszottam annak idején az angol nyelvűn is, meg az oroszon is. Az angol nyelvűn olyan gyermeteg kérdések voltak, hogy csak a hülye (meg aki egy szót se ért angolul) nem tudta volna rá a választ. Nos, az ellenfeleim többsége vagy egyáltalán nem beszélt angolul, amit kizártnak tartok, vagy nagyon hülye volt. Ezek után, egyértelmű, hogy olyan kérdéseket választanak be maguknak, amire még ők is tudjáik a választ.
Ezért vált be náluk ez a rendszer.
Ehhez még hozzáfűzném azt, amit a fiam mondott. Babát várnak, és természetesen kifaggattam mindenről, hogy hogy's mint lesznek a dolgok. Egy megjegyzése kissé megdöbbentett. Azt mondta, hogy tuti, hogy nem angol iállami skolába fog járni, mert az oktatás nulla és hogy ott semmit nem tanulna, maguk az angolok meg nagyon hülyék. Amikor szóvá tettem, hogy ott vannak a magániskolák, ahol feltehetően magasabb a színvonal, az volt a válasza: egy átlagember számára megfizethetetlen egy ilyen iskola.
Ezért épül le a kérdések színvonala, mert maguk a játékosok is "leépültek".
Az orosz se volt sokkal jobb. Akik jók voltak, azok mind magyarok voltak.
Mivel nem tartom a kérdésadminokat minden témában abszolút szakértőknek, ellenben kellően olvasottnak és széles látókörűnek ahhoz, hogy tudjam, a döntésüket, legyen az szubjektív avagy objektív, kellő megfontolás után hozták meg, nem különösebben érdekelt, hogy ki, mit írkált vagy gondolt.
Ami viszont most folyik, se nem megfontolt, se nem objektív, csupán nehézségi foktól függ. Ha egy kérdés nehéz, nem kell. Innentől kezdve, akár a földhöz is verhetjük a seggünket, akkor is az lesz, amit a játékosok akarnak. Neked meg marad az illiúzió, hogy a kérdésekkel jobbá teszed a játékot.
Harcolj és küzdj, hogy kivegyék a játékosok kezéből a döntést, illetve, hogy a kérdésekre ne kelljen hónapokat várni. Ha ebben sikert érsz el, akkor valóban tettél valamit az oldalért.
Minő meglepetés... Az a kérdés, amiről várható volt, hogy bekerül a döntőbe, be is jutott 4.496-tal, ami azt jeletni, hogy közel 4.5-es átlag kell ahhoz, hogy egy kérdés átjusson a kispajtások szigorú lektorálásán.
Ha minden igaz, akkor most tezo következik.
Mindenesetre nevetséges, hogy egy-egy téma maximális várakozási ideje több mint egy hónap.
A most zajló minikvízes kérdésem úgy fog kizúgni, mint az a bizonyos macska. Mondjuk, egy cseppet se könnyű, sőt, iszonyatosan nehéz, speciális kérdés:
Melyik kordinátarendszert használják mai napig is a térképészetben?
A régi verzióban az volt a probléma, hogy az adminok szubjektíven döntöttek, elfogultak voltak, pikkeltek, stb... sokan kérték, követelték, hogy változzon meg a dolog. Megváltozott, mégpedig a külföldön már bevált módon. Most ez sem tetszik senkinek.
Valamilyen bírálat szükséges, most ez van. Nem én akartam így, tessék azoknak megköszönni, akik a kérdésadminokat támadták.
Hivatkozhatnék a lelkiismeretükre, de úgy gondolom, hiába. A mai napig alattomosan írogatnak ezt-azt.
Igazad lehet. Nekem is van olyan találmányom, ami Nobel-díjat érdemelne, de "ezeknek" én nem teszek szívességet. Érted, ugye?
Megkérdezhetem, hogy te el is olvasod, amiket írsz? Csak azért, mert ilyenek sikerülnek: "Azért kicsit sajnállak: maradékokból élsz." Ez egy kicsit hasonlít a boszorkánypróbához: ha összekötözött kézzel-lábbal bedobnak a vízbe és lesüllyedsz, akkor ártatlan voltál - de meghaltál - , ha a víz felszínén maradsz, akkor boszorkány vagy és jól kivégeznek.
Az én lelkiállapotommal semmi baj, nem én keresek önigazolásokat.
Az ellendrukkerek legnagyobb bánatára az oldal köszönö jól, van, működik (több-kevesebb hibával, mivel ember alkotta - de azokat folyamatosan javítják). Van akinek tetszik, van akinek nem: mint általában a világ dolgai.
Ha már a sikertelenségről van szó, bemutatom, hogy mely kérdéseim nem mentek át a szűrőn. Nem állítom, hogy te beválogattad volna őket, de esélyt se kaptak rá, hogy esetleg döntést hozhassál róluk. A végén pedig szót ejtek arról, hogy melyik az a kérdésem, amelyik még tartja magát, valószínű bekerül a döntőbe, de ott te fogod kiszórni, mert feltehetően ilyen kérdés már létezik. No, akkor lássuk:
Ki volt annak az expedíciónak a vezetője, aki 180 km-rel a cél előtt visszafordult, átengedve ezzel Robert Peary-nek a dicsőséget?
Melyik évben tört ki az USA és a Brit birodalom között az ún. disznóháború?
Melyik felderítő NEM a Szovjetuniónak kémkedett?
Kinek vagy kiknek a balladájáról énekel Deák Bill Gyula?
Hogyan nevezik az USA-ban a pókerjáték két ász-két nyolcas lapját?
Melyik vadnyugati hős emlékére nevezik mai napig az USA-ban a pókerjáték két ász-két nyolcas lapját a "halott ember lapjának"?
Ami pedig még tartja magát, nem meglepő módon, borzasztóan triviális:
Milyen könnyeket hullat az, akinek a bánata nem valódi, érdekből, számításból könnyezik?
Egyetlen egy nehezebb kérdés sem jutott át a selejtezőn. Bár, ha jól emlékszem, Deák Bill a döntőben esett ki.
Nem világmegváltó kérdések, de azért annyira nem is rosszak, hogy maga a kérdésadmin ne láthassa őket és döntsön a sörsukról.
Igazad van: "Aki meg lúzer, az lúzer." Én meg kérdéseket bírálgatok. Ha jól megnézem, teszek valamit azért, hogy az itt játszók komfortosabban érezhessék magukat. És rendre idegesítem az ellendrukkereket.
Jut eszembe: te mit is csinálsz?
Elkeseredetten írogatsz mindenféleket. Ez is egy elfoglaltság.
(A "kispajtások" nem olyan hülyék ám, mint ahogy szereted beállítani őket. Nem kellene mindenkit állandóan lenézni, és akkor talán többen is köszönnének az utcában/bárhol.)
Az alapállásod (és a kiindulópontod) a hibás. Talán meg kellene találni a helyes nézőpontot.
Aki kérdést szeretne írni, az írhat. Nem kötelező, mégis sokan megteszik. Talán azért, mert nem csinálnak kabinetkérdést abból, hogy elfogadják-e a kérdésülket, vagy sem. Idejük van, kérdést írhatnak, hát írnak. Őket leszólni csak azért, mert kérdést írnak, elég necces. Más kérdés, hogy milyen kérdéseket írnak, illetve a jelenlegi elbírálórendszerben milyen kérdések kerülnek be a döntőbe.
Hogy mi a normális kérdés, meg mi nem, az megint megítélés kérdése, Bartók rádión szocializálódott lelkeknek nyilván csak a komolyzenei kérdések értékelhetők, a sportbolondoknak meg nyilván csak az egyetemes labdarúgással foglalkozók azok.
Van néhány ember, akinek meg az a dolga, hogy ebből az egyvelegből kiválogassa azokat, amelyek miatt játszható (mert az) játék ez.
"Gondolom egész jó kérdések lehetnek, ha mindenki így szenved)))" - ez a mondat egyébként az egész eszmefuttatásodra feltette a koronát. Ha többször elolvasod, akkor remélem rájössz, hogy miért.
A bírálati rendszer olyan, amilyen, de kerülnek be kérdések.
Van, aki a kérdésbeküldői sikertelenségét a bírálati rendszerre fogja. De van olyan is, aki az előző "bírálati rendszert" is szidta, meg most sem terem számára sok babér. Így inkább trollkodik egy picit, ha már.
Szokj hozzá, hogy ha kérdést teszel fel, akkor arra nem feltétlenül kötelező válaszolni. Sőt, arra is készülj fel, hogy olyan választ kapsz, ami nem tetszik neked - de az akkor is válasz.
A modortalan, faragatlan dologról ne itt és ne te nyiss vitát.
" volt a Honfoglalónak egy Hivatalos fóruma, és azon belül egy Kérdésbeküldés topik" - írod. Most meg nincs ilyen (és nincs felsorolva a kérdésadminok neve). Innentől kezdve nem értem a problémádat. És azt sem, miért kíváncsiskodsz. Egyszerűen nem értem, hogy miért fontos az, kik foglalkoznak a kérdésekkel. De azért válaszolok: akiket az üzemeltetők felkérnek.
(Jut eszembe: heroica szokta néha kiírni, hogy ha ide nem jó a kérdése, akkor beküldi máshová. Kérdezd már meg tőle, hogy ott, ahová küldi, ki foglalkozik vele. Vagy érdeklődj esetleg más kvízoldalakon, hogy publikus, nyilvános-e a kérdésekkel foglalkozók neve.
Ha az egy feltétele bárminek, hogy csak olyan oldalra küldesz kérdéseket, ahol tudod, ki foglalkozik vele, akkor rajta....
Sajnos ezzel a nevemmel nem tudok kérdést írni, mert nekem is csak forog és forog a semmi. És nagy valószínűséggel nem is fogok tudni róla kérdést beküldeni, úgyhogy egy másik nevemem próbálkozom, de abszolút sikertelen vagyok eddig. :)
Már csak elvétve írok, tezo elé pedig még egy kérdésem se került.
Ami azt jelenti, hogy az eddig elbírált kérdéseim egyike se került játékba. Amiből következik, hogy a nagyon aranyos játékpalánták és sorstársaik sokkal szigorúbban bírálják el a kérdéseket, mint maga tezo.
Van még 7 várakozó, meglátjuk mi lesz, de sok jövőt nem jósolok egyiknek se.
Elég kevés. A helyesírási és ténybeli hibákkal terhelt, gagyi kérdéseknek esélyük sincs. Azoknak se, amelyeknél azt látom, hogy a beküldő tréfás kedvében violt és kimásolt egy, már bennlévő kérdést.
Viszont az eddigi 200-200 helyett már 300-300 közül válogathatok, kértem az üziket, hogy növeljék meg a számot, hátha...