Keresés

Részletes keresés

ghepard Creative Commons License 2011.12.20 0 0 239

Igen, azzal is lehet. Jómagam is utoljára 16.10-kor eszem egy keveset, előtte egy alma és utána is egy alma. Aztán már csak másnap reggel 7.20 körül eszem. Szombat, vasárnap meg 14 óra körül eszem utoljára. Ezzel elérem azt, hogy a test elégeti a felesleget másnap reggelig.

 

A rezgésben az a jó, hogy mozog az ember szinte nulla energiától. Még azt is el lehet érni, hogy ettől a mozgástól még csökken a szívverés is. Hát ügyes vagy akkor azzal a francia spárgával. Nem egyszerű azt megcsinálni, én nem is próbálkozom ezzel.

 

A videók nagyon jók. Van ott még több is. Na ezekről az emberekről nehéz elképzelni, hogy nem jól látnak. Nagyon sokféle, sokirányú mozgást mutatnak be. Régebben én is csináltam hasonlókat. Most inkább a legkevesebb energiakiádásal akarom elérni a rezgést, mozgást.

 

Az a támaszos rezgés, amit leírtam, annál is (ha el tudsz lazulni) a gyomor maga fog ugrálni a rezgéstől, mert most hamarébb lesz ott üres a tér.

 

Ha lehetne, egy két mondattal, hogy mit mond a fickó. Érdekes lehet, kösz....

Előzmény: Semmisem (238)
Semmisem Creative Commons License 2011.12.20 0 0 238

Igen erre utaltam, h a méregtelenités, tisztitás folyamatának magas hatásfoka meleltt, leeht hatni a megfelelő mennyiségű étel fogyasztásával.

pl.: ha vacsorára már nem eszek ( nem mert fogyni akarok, vagy ilyesmi, hanem mert jól étkeztem amikor kellett, így nem is leszek éhes), akkor este már kevesebbet vagy nem is kell annyi energiát időt forditani az emésztésre. Hozzá lehet nyulni olyankor a zsírokhoz. és minél többet csinál ilyet az ember, annál hamarabb cseréli ki a régi lerakódásokat.

 

Nagyon jó, hogy leirtad ezt a fejjel lefellé "rezgetést", ki fogom próbálni. Mostanában amúgy is érdekes kísérleteket végzek mozgásilag. Fő terület a csípő környéke. KEzdem feloldani az ottani merevedéseket, lekötéseket, egyre mobilabb az izület arrafelé. Még ne mlátom teljesen, de intuicióm azt sugja, hogy jó irány. Meg akarome rísiten és közben rugalmassá tenni. mindjárt belinkelek neked egy videot, azokrol amiket csinálok. Még annyit, h multkor gyakorlatoztam és véletlen ott találtam magam, hogy francia spárgában 5-10 cm kell csak, h a földre üljek... na ott meglepődtem rendesen! mert a sprágát nem gyakoroltam, mégcsak fejemben sem volt...

 

A másik amit akartam mondani, a hasizom hullámoztatása, fel-le, vagy oldalakra, behuzva, kiengedve, majd látod a videon, egy másikon, akkor azt is beteszem ide.

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=_2_XE9iBOCg

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=CB_KRHXU1BA&feature=related

 

itt kár h nem hallhatod amit mond. de bepötyögöm neked leforditva, ha kell.

Előzmény: ghepard (237)
ghepard Creative Commons License 2011.12.20 0 0 237

Köszi a szép hosszú hozzászólást, nagyon jókat írtál.............

 

Nem hogy valószínű, hanem szerintem biztos, hogy tart a tisztulásom. Azt hiszem életem végéig fog is. Szerintem ezzel mindenki így van, lesz. Lerakódik valami a nap folyamán, majd a test igyekszik aztán megszabadulni ezektől, mert mondjuk napközben mindentől nem tud. De még éjjel se tud mindentől sokszor.

 

Igen, most azt hiszem, hogy valahogy igen nagy hatásfokkal tisztulok. Már egész elképesztő. Ma is rátettem 7-8 méterrel, mégpedig megerőltetés nélkül. Pedig ma azt hittem, hogy meg se fogom tudni közelíteni a tegnapit. Mert tegnap a melóban 5 órát fizikailag megerőltető melót (hurcolkodtunk, sok mindent kellett ide oda hordogatni, nehéz dolgokat is). Tehát jobban ki voltam dögölve, mint a foci után - és mégis. Pedig marha kevés amit csinálok lefelé ügyben. Az összidő pár perc lehet naponta. Reggel a legtöbbet, már 40 perccel a vonat indulása előtt kint vagyok a hidegben (és most a koromsötétben). Mondjuk lehajlok 10-szer kb 5-10 mp-re (tehát összesen nincs is 2 perc). A kezeimet a földre teszem és nyújtva vannak (a lábak is). A kézujjakkal próbálom magam mintha megemelni, de 1-2 mm után elengedem az erőt és így visszazuhanok. Az izmok rugalmasak és egy kicsit visszalöknek, na ekkor megint egy tized  mp-ig mintha megint megemelném magam. Tehát így elég gyorsan berezgek, szinte nulla energiával. Mivel fél testem lefelé van, valahogy egész máshogy reagál. A lerakódott nehéz anyagok hirtelen fent lesznek (a rezgés, vibrálás nagyon besegít) és a vér, nyirok rendszer el tudja vinni. Rögtön érezni, hogy erőt adott, méghozzá jó adagot. A vonat rezgéseit is most már kihasználom. A támlára könyökölök és a tenyeremet az arccsonthoz nyomom. Így a csontok jól átviszik a vonat gyors rezgéseit a szemekhez is. Azok így most kb lefelé néznek. Felváltva 5 perc egyik felére (van annyi hely a vonatban), majd a másik felére.

 

Azt hiszem, így jobb lett a vörösvérsejt képződésem is (a fordított rezgésektől) és így több oxigént tudnak megkötni, mivel többen lesznek mikor kell. Olvastam sokat a merüléskről is. De én nem teszem magam ki végleteknek. Olyan könnyen mentem ma is, hogy az mellbevágó, semmi erőlködés, semmi nyomás - egyszerűen menten és mehettem még tovább.......

 

Mindent gyakorlatig egyformán csinálok már jó pár éve. Most mégis megint hatalmas javulást tapasztalok. Ezt pusztán a gravitáció hatására írom. Ezek a változások. Tegnap csak reggel 1 órát voltam a monitor mögött és aztán délutan megint csak 1 óra jutott rá. Mikor mentem hazafelé, mintha egy más kategóriában látnék. Tehát nem romlott el annyira délutánra a szemem a monitor mögött, mint máskor. A hurcolkodásban pedig volt mozgás, lehajlás, erőlködés - ami nem volt olyan egyhangú ülés, mint a monitor mögött.

 

Na ezt rendesen ki kell vesézni. Minél többet elérni, minél kevesebb energiával és idő ráfordításával..... Eddig a hangokkal, rezgésekkel, vibrálásokkal gyakorlatilag normális testtartásban (ülés, állás, gyaloglás, futás stb) próbálkoztam. Mostanában már nagyon észben és kézben tartom, hogy van egy lócsöcs, amit úgy hívnak, hogy gravitáció.......

 

Előzmény: Semmisem (236)
Semmisem Creative Commons License 2011.12.19 0 0 236

valószinűnek tartom, h még mindig tart a tisztulásod, ismerve az étkezési szokásokat és amiket kísérletezel. fogalmam sincs, hogy hol van pl a máj funkcióinak határa biológiailag. a te eseted nyilván nem tankönyvszerű, kvázi, hiába is mond bármit is a tudós orvos, ők általános képzettségüek,a  sportorvosok, pedig másfajta embereket ismernek...

szóval az én teóriám, ah érdkeell, h a tetsed méregtelenítése közelít a nagyon jóhoz. az évek tudatos munkája alatt, -csak tippelek- leető legkevesebb káros ételt fogyasztottad. ismerve az alig vagynem vacsorázásiszokásaidat úgy vélem, ha zsírban volt is raktározva méreg anyag, azt már kitakaritottad. tehát a májnak már ezzel sem kell foglalkoznia, holot a mai normál ember kórtanának alapköve.

 

emeleltt vlem, hogy tovább fejlődöt a májfunkciód. amihez hozzátartozika  képesség, h tejsavból készit glikogént, ha pedig az enzimjeid is és hormonjaid is szépen funkcionánka, akkor 10× gyorsabban is bonthatod a tejsavat. következés képpen, a levegő visszatartásos gyakorlatoknál, ahol oxigén jelenléte nélkül kell energiát nyerned... röviden tejsavból (kivétel erre a nagyon rövid nagy erőkifejtés) te egyre tovább bírod. NEm tankönyvekre alapozva mondom: ki kell ábránditslaka, lehetséges, h a csucsdöntési alkalmaknak sosem lesz vége :D !!! Egyes emberek szerint közel lehet járni a perpeetum mobile effektushoz a májat illetően.

 

2. sorban, a hypoxiás gyakorlatok, mint a te csúcsaid agyi függőségűek. valamint keringés beli kötődésük is van az összefüggéseknek. pl ha nagyon kapillarizált és rugalmas a véredény hálózatod, akkor telejsne másképp funkcinál, mint a normál, megszokott. jobban , gyorsabban csoportositod át a véred. (ismertek, a merüléses kisérletek alatt megfigyelt biológiai törvéynszerűségek... ezek mentén is lehet okoskodni megértenia  hátteret).

 

 

elsőre ennyi jutott eszembe. 

 

még talán annyi, h az ilyen fajta tudatos munkával (ha jól gondolom megközelitőleg értem, h miket csinálsz), olyan modom "edzed" a tested és szellemed, ami nem szokványos, ezér tnehéz csak megérteni. ott van pl az energia megmaradás törvénye. úgy tűnik, h egyes egyedeknél túlszárnyalhatóak a viszonyzsámok. pl az embernél valami 70% a hatékonyság amivel doglozik. a belső égésű motoroké rosszabb... nálad az a véleményem, h egységnyi energia bevitele, jobban hasznosul...pl kevesebb belső energia kell az átváltoztatásához az általad megevett tápanyagoknak, ezek még tvább bonthatóak, pl h a kertedben termett "azonos" rezgésszámú zöldségeket fogyasztod... de emeleltt, ott van, h a szervezeted is hatékonyabb már önmagában is. 

Előzmény: ghepard (235)
ghepard Creative Commons License 2011.12.19 0 0 235

Köszi szépen. Perszehogy vigyázok magamra, már 32 éve igyekszem magamra vigyázni, azelőtt meg 27 évig az orvosokhoz jártam segítségért, de valahogy nem működött a dolog. Inkább magamban bízom.

 

Tudok egypár dolgot a légzésről, de most már nehéz hozzáadni valamit. Ez a gravitáció magától hat. Most a szemeimre alkalmaztam elsősorban, de egyhamar észrevettem, hogy megint növekszik a strapabírásom. Csak úgy magától. De most sokkal kevesebbet, és kevesebb  időt áldozok rá és mégis minden nehézség nélkül elértem ezt az eredményt. Sok  minden részletre kell figyelni annál a mérésnél. És ha megfeszül akárhogy az ember, ha nincs elég levegő, nem mehet már egy lépéssel se többet, nem még 18-at. Tehát valami történt. A kérdés, hogy mi?

Előzmény: Semmisem (234)
Semmisem Creative Commons License 2011.12.19 0 0 234

Elismerésem. De azért óvatosan mindennel, ami megváltoztatja a természetes légvételt.

Előzmény: ghepard (233)
ghepard Creative Commons License 2011.12.19 0 0 233

Bumm. Ma is sikerült rátenni újabb 3 métert. Egész mellbevágó. Közben rájöttem egy újabb dologra. Majd lerajzolom és megpróbálom ecsetelni..........

ghepard Creative Commons License 2011.12.16 0 0 232

Hát ez egy kicsit izgalmas volt. Méghozzá ma péntek van, akkor nem igen szoktam a rekord közelébe se menni, mert csütörtökön focizok. Tegnap is délután rengeteget futottam, tehát ki voltam egy kicsit dögölve és pénteken nincs nagy kedve az embernek valami melóhoz. Hiába lassan 60 év lesz rajtam és mégis. Valahogy ez a fordított dolog nagyon jól tisztít. Ez mondjuk érthető is volt számomra, de látni az eredményt a gyakorlatban, az egy más kategória. Az utat nem elég ismerni, azon menni is kell. Ezen a héten a melóban nem is csináltam még azt az 5 percet se és minden OK. Persze az csak azt jelenti, hogy nem szárad ki már a bal szemem se, de délutánra mindig van alul szellemkép a gravitáció miatt. De már nem olyan erős mint szokott lenni, míg reggel nem csináltam azt a lefelé dolgot.....

Előzmény: _Igazságkereső_ (231)
_Igazságkereső_ Creative Commons License 2011.12.16 0 0 231

Ez izgalmas.

Olyan mintha a Szent Grál utáni küldetésben lennél. .. :)

Kitartás!

Előzmény: ghepard (230)
ghepard Creative Commons License 2011.12.16 0 0 230

Ma megint különleges érzéseim vannak. Áprílis-májusban beszámoltam, hogy a reggeli légzőméréseim nagyszerű eredményekkel zárulnak. Minden munkanap mérem ezeket. Lejjeb részletesen le van írva, miért, hogyan és mennyit javítottam, mit csináltam akkoriban. Aztán abbahagytam azokat a mozdulatokat éjjel-hajnalban, de még így is tartottam jóval a 2009-es maximumom felett. Most csak egy kicsit lefelé rakom a fejem és próbálok rezegni is. Azóta csak úgy max 10-15 méterre tudtam megközelíteni az idei májusi legjobb eredményemet (ami kb 40 méterrel jobb a 2009-estől), azt is csak néha néha. Szerdán már 1 méterre megközelítettem és ma kb 13-15 méterrel még túl is szárnyaltam. Májusban szintén arra gondoltam, hogy ezt már nem fogom tudni túlszárnyalni. Na mégis sikerült, egész jól érzem magam emiatt. Meglehet az is, hogy még mindig rátehetek egy kis lapáttal. Tehát nemcsak a szemet tisztítja, javítja nagyon jó hatásfokkal, hanem szinte mindent, amit megfordítunk legalább egy kicsit lefelé. Így a tüdőt is beleértve. Tehát csak rajtam múlik, hogyan vészelem át mindennapjaimat. Hiába, az a gravitáció mindig csak lefelé hat..........

 

Gondoljunk bele. Világunk 3D kiterjedésű, meg az idő hogy a negyedik. Tehát minden irányban mozoghatunk. Ez 3-szor 360 fok, tehát 1080 fok. Ezek csak az alapirányok. A szemeknek minden irányban szimmetrikusnak kell lenniük, vagy annak maradni hosszú időn át. Na most ugyebár hogyan maradhat, ha csak nagyon kis szögekben mozgunk a szemünkkel napközben. Fiatalkoromban azonban rengeteget mozogtam minden irányban. Ez fokozottan érvényes a monitor mögött. Szinte ott csak vízszintes mozgás van (csak az egyik tengely irányában), ráadásul még az sem szimmetrikus az olvasás miatt (mert mindig balról jobbra olvasunk). Ezt már kivédtem azt hiszem nagyon jól. De a függőleges kemény dió. Mégha a melóban 5 percet is fogok fejlógatni vagy lehajolni, mi az a 8 órához képest. Tök semmi, de az az 5 perc is megteszi a magáét. Tehát azon fog múlni a dolog, hogy mit fogok csinálni az utána jövő 16 órában. Már gondolkodom a dolgokon, majd írok róla és csak úgy menet közben meg lehet oldani.......

 

ghepard Creative Commons License 2011.12.15 0 0 229

Normálisan a könnyet a szemhéjakon keresztül jutó inger váltja ki a könnymirigyekből. Tehát vagy pislantani kell, vagy legalább futtatni a pislogóreflexet. Ezt lehet csukott szemmel is. De ha csukva van a szem, akkor nem megy a szemhéj alá a könny. Tehát én szokom nyitva hagyni, hogy lehűljön, majd becsukom (ez már nyonja ki a könnyet, de nem jöhet ki) és aztán kinyitom pár mp után, amikor már kijön a könny és szétterül. A szétnyíló szemhéjak mintegy kiszippantják a csatornákból.  De lehet pislogni is, akkor is kell jönnie. A cél az, hogy legyen elegendő könny. Ha tehát lefelé a fej, akkor a többletkönny most a szem felső részére gyűlik (ami most alul van) és ha nyitva tartjuk, akkor jól beszívhatják azok a hámsejtek is, melyek másképp csak sokkal kevesebb könnyhöz jutnak (mert normálisan fent vannak). Ezért ott is megfeszül a hámréteg és simább lesz és jobban is látunk. Ezt tapasztalom minden egyes kisérletnél éjjel, mert ott van időm ellenőrizni a dolgokat. Nyilván a gravitáció nappal is működik, tehát nappal is ugyanaz a hatás, csak a monitor mögött nagyon erős a száradás. Éjjel a sötétben nagyon lassú a száradás (mert nagyon kevés a fény), ezért el tudok olvasni pislantás nélkül a sötétben 3 oldalt is a könyvben.

Előzmény: Semmisem (228)
Semmisem Creative Commons License 2011.12.15 0 0 228

szuper!!!

 

és fejlógatásnál, normálisan pislogunk és jön a könny, vagy hazsnáljuk, a kissé nyitva hagyást+ sűrű pislogást?

Előzmény: ghepard (224)
ghepard Creative Commons License 2011.12.05 0 0 227

Pénteken már elértem, hogy 3 mp alatt is teli lett a szemem könnyel. Kb pont annyi, hogy még ne csurogjon ki. Akkor nulla fok körül volt és ködös idő. Ma azonban 12 fok is lesz és nincs köd se. Fel lehet használni a hideg és meleg közti különbséget, hogy gyorsan lehűljön a szem és így az agy parancsot ad sokkal több könny kipréselésére. Kinyitottam az ajtót úgy 10-15cm-re és az ablakhoz mentem. Az olyan lecsukós (80x50cm az egyik, 2 darab van), az egyik  be van csukva és a másikon csak úgy alig pár cm  rést tartok és oda teszem a szemeim. Előtte pár mp becsukva hagyom, hogy felmelegedjenek, hogy még nagyobb legyen a hatás, mikor kinyitom. Pénteken a levegő kb 30 km/ó sebességre is felgyorsult (kb mintha bicajozna az ember) és pillanatokon belül áradt a könny. Ma azonban nincs olyan hideg kint és megint kell 10-15 mp. De majd belejövök. És aztán néhány mp fej lefelé, hogy jól beszívják a felső régiók is a tápanyagokat és jól felduzzadjanak a hámsejtek. Így simább lesz ott is a felület és rögtön jól, vagy jobban lát az ember........  Hidegben meg fogom tudni ezt oldani 10 mp-n belül. 3mp könnypréselés és 7 mp fej lefelé. Ennyi idő talán elég is, hogy a homlokhoz közeli sejtek is magukba magukba szívják a könnyet és tápanyagait és kifeszüljenek...........

ghepard Creative Commons License 2011.12.02 0 0 226

Na most már megjelent és rákattintva megjelenik a sokkal nagyobb és élesebb kép.....

Előzmény: ghepard (225)
ghepard Creative Commons License 2011.12.02 0 0 225

Na a kép megint lemaradt, pedig a szöveg között láttam.........

Előzmény: ghepard (224)
ghepard Creative Commons License 2011.12.02 0 0 224

Na megcsináltam azt az igért képet. Kb így szárad a szaruhártya felszíne és a látható fehér rész.

 

Ha tehát nem pislogunk eleget, akkor a felső régió sokkal hamarébbb szárad. A monitor mögött meg hatványozottan szárad. Mert ugyebár a monitor világít és fénnyel bombázza szemünket. A monitor mögött mindenki elfelejt rendesen pislogni. De, ha még rendesen is pislog nagyon nagy ott a könnyigégy és egy idő után berozsdásodik a dolog. Könny van elég a tasakban, csak valahogy mintha nem tudna kijönni. A felső régió világosabb (kevesebb könny) az alsó meg sötétebb (több könny van ott). Ilyen térképet lehet hiába kerestek, csak úgy tapasztalataim alapján állítottam össze. A bal oldali ábra a normális allás a jobboldali meg azt mutatja, mikor lefelé van a fej (tehát a szemöldök lejjeb lesz mint a szem). Tehát szépen látható, hogy fordult a kocka, mégpedig pontosan szimmetrikusan. Ha ez a térkép nem is pontos, nem olyan lényeges. Bármilyen hasonló is, ha megfordítjuk, akkor szimmetrikusan az is fordított lesz.

 

Ma egy újabb dolgot alkalmaztam. Lehet a fejlógatástól annyira kitisztult az a hülye agyam, hogy eszembe ugrott, miképpen oldhatom meg bent a melegben pár mp alatt a könnytermelést, ezzel éveken át küszködöm, vagyis már írhatom, hogy küszködtem). Elég néhány másodperc és ömlik a könny, ki se kell menni. Tehát marad az egy perc: abból 15 mp nagy adag könnytermelés (megy az magától, majd leírom) és 45 mp fejlógatás. Ez a kombináció megüti a 1:20 vagy egész az 1:30-as arányt. Tegnapelőtt még sokkal kevesebbről beszéltem, mert nem tudtam annyi könnyet termelni (kihozni a szembe), mint ma. Tehát most már 1 perc ez a marhaság és vígan fél órát is megfelelően látok, lehet sokkal tovább is, de ma félóránként próbálgatom az egy percet, mert ma megint nincs itt a kolléganőm. Ha itt lesz, akkor 90 percenként fogom csinálni, de közben a felénél kimegyek 10 percre. Azt hiszem ezzel meg van majd minden oldva............ Egyenlőre jó lesz így, míg valami új dolog nem jön elő........

 

Ma nem voltam kint egyszer sem és az ablak is be van csukva (ja hozzáteszem, eddig csak 2 percet volt nyitva), 11.30 van és megyek ebédre mint tegnapelőtt. De ma van egy óriási különbség - jól mláttam egész mostanáig és a szárazságnak semmi nyoma..........

 

ghepard Creative Commons License 2011.12.02 0 0 223

Még egy dolog, ami még jobban meggyőzött a fejlógatás hasznáról. Visszaemlékeztem, hogy mit csináltam még az első négy hónap altt 2009-ben. Ez a melóban volt. A sors iróniája, hogy két nappal ezelőtt váltnunk meg attól az eszköztől, ahol azt csináltam. Egy múzeumi hűtő volt. Olyan 110cm magas, masszív fémvázzal. Ami fontos, hogy az oldalai gömbölyűek voltak. Na erre szoktam ráhasalni. A lábaim az egyik felén lógtak, a kezeim és a fejem a másik felén. Ezt naponta csináltam olyan 5-6-szor, kb 5 percet minden egyesnél. Mint írtam a nyakam miatt. Nem is gondoltam akkor arra, hogy ez mennyit segétett nekem a szemekre is. Csak most kapcsoltam, mikor már nincs az a hűtő a dolgozószobámban. A nyakam 4 hónap alatt rendbejött (mert a túrákon 60-90 percet is fejjel lefelé lógattam megálláskor a 6 órából) és magasról lecsesztem a hátrafeléjárkálást meg a fejjel lefelé való pihenést....... Na most már 7 napja csinálom. Egész meghökkentő. MAjd utánajárok jobban, hogy  mik hatnak. Mert több dolog is végzi a munkáját akkor........ Ki kell deríteni, mese nincs........

ghepard Creative Commons License 2011.12.01 0 0 222

Egy jógás könyvben olvastam egy esetet, hogy valakinek a fejállás rendszeres, napi gyakorlásától spontán elmúlt a távollátása.Egy jógás könyvben olvastam egy esetet, hogy valakinek a fejállás rendszeres, napi gyakorlásától spontán elmúlt a távollátása.

 

Na már kezdem úgy érezni, hogy hihető a dolog. Tegnap csináltam a melóban egy kisérletet. A kolléganőm szabin volt. Na, akkor becsuktam már reggel az ablakot és nem zártam le a radiátort. Nulla fokig lecsukjuk a radiátort és nyitva van az ablak szinte egész nap, mostanában kb ennyi van napközben. Tehát melegebb és ami még rosszabb, szárazabb lett a dolgozószobában a levegő. Ráadásul nem mentem ki 10 percre minden kb másfél órában sétálni az erdőbe és jól bekönnyeztetni a szemeket (kint megy mint a karikacsapás).

 

Na, negyed héttől írtam folyamatosan és olvastam a monitort. Nagy meló van most, csupa bonyolult egyenlet, sok többsoros is, szöveg alig. 11-kor már éreztem, hogy nagyon szárad a bal szemem és már nem is tudom olvasni sem a kéziratot sem a monitort. Nagyon rossz érzés volt. Az várható volt, hogy a bal, méghozzá a felső közepe táján - ez is várható volt. De még így is 4 orát jól elvoltam és szinte fel se keltem a munkafotelomból.  Mentem aztán ebédre, de az se segít, mert az is bent van, csak egy másik épületben. Ebéd után pár perc alatt megint éreztem a száradást a bal szemben és megint lóf*szt láttam. Na mondom, most megpróbáljuk ezt a fejjel lefelé dolgot. Kinyitottam az ablakot. Terpeszállás és a fej lefelé egész a földig. Ott van a leghidegebb ugyebár. Szinte azonnal éreztem, hogy valami zajlik, pár mp becsukva a szemek majd kinyitva stb. Kb egy percig úgy voltam. Aztán fotel és írás, na megint jól láttam kb 3-4 percig. Aztán már felfigyeltem, hogy mintha kezdene száradni. Megint fej lefelé, mint az előbb, kb ugyanannyi ideig. Na most már érezhetően tovább láttam jól. Egy óra múlva az arány már feltolódott kb 1:7-re. Tehát egy perc fej lefelé után már 7-8 percet is jól láttam. Egy hibát azonban vétettem. Az ablak felé fordultam és úgy tettem le a fejemet. Teljesen elfeledkeztem, hogy akkor mikor lehajlok a szemek már nem az ablara néznek, hanem az ajtó felé és így szélárnyékban vannak. Mert ugye a kinti hideg levegő lemegy és a padlón megy az ajtó felé. Nagyobb lehetett volna a hatás, ha fordítva állok a hülye fejemmel...........

Előzmény: _Igazságkereső_ (217)
ghepard Creative Commons License 2011.11.30 0 0 221

Ha már miért haragudnék. Inkább aszondom, hogy írj többet, több ember többet tud, többet vehet észre. Igen, fontos, hogy az ember tudja meddig mehet el, hisz felel magáért.  Igen, a magas vérnyomásos embereknek ez lehet nem tenne jót. De azoknak majd semmi se jó már. Én már vagy 8 éve csinálok ilyen és hasonló marhaságokat. És 2009 elején is mikor a nyaksérülésemet akartam egy kicsit rendberakni ezeket a dolgokat nyomtam. Tehát hátrafelé járkáltam, hogy forgatni kelljen a nyakam állandóan és mikor párszáz méter után pihentem (nem olyan egyszerű ám fák, bokrok, gaz között csak úgy menni hátrafelé), akkor terpeszállás és a bal kisujjamat a jobb kéz könyökére, a jobb kisujjamat meg a bal kéz retettem és lógattam a nyakamat, hogy arrafelé is húzódjon. Sokszor 5-10 percet is úgy álltam és hangot is eresztgettem (az is tisztít, de még hogyan). Na és már írtam. Otthon aztán mellbevágott rögtön az első ilyen túra után, hogy valahogy egész jól lattam. Erre aztán elkezdtem a szemeimmel is foglalkozni. De 4 hónap után abbahagytam a hátrafeléjárálást meg a fejjel lefelé dolgokat is. Nem tudtam, hogy mi hatott, most már igen. Ezért kezdem megint.................

Előzmény: _Igazságkereső_ (219)
ghepard Creative Commons License 2011.11.30 0 0 220

Arról is olvastam, hogy ebből az okból kifolyólag valószínűleg nem tesz jót a vastag párna éjszakai használata, amely megemeli a fejet alváskor, mert így pont az agy, a szemek és az egész fej éjszakai "felfrissülését" akadályozza.

 

Én is aszondom, hogy valószínűleg nem tesz jót. Igen, ha megemeli, akkor megint majdnem úgy van az ember feje, mint nappal és a gravitáció megintcsak lefelé nyomja a nehezebb anyagokat, amik lerakódnak. Így a szemben a só. Mikor kezdtem megvizsgálni, hogy hogyan kellene tartanom éjjel a fejet a szemek szempontjából, akkor a felfelénézést (tehát a plafonra) rögtön el is vetettem. Most ahogy tudom kerülöm éjjel. Igyekszem hason, vagy oldalt aludni (na meg most kezdem lógatni is egy kicsit, hogy nagyobb legyen a hatás, nagyobb is). Azért megvizsgáltam, hogy mit fogok érezni, ha tovább nézek felfelé. Nem is olyan hosszú idő után éreztem, hogy kezdenek csípni a szemeim. Majdnem ki se voltak nyitva és mégis. Na ez azért van (gondolom), mert a só a könnyben nehezebb és leüllepszik a szaruhártya feletti hámsejtekre, amik érzékelik is. Amint lefelé tettem a fejet (hasra vágódtam), pár perc alatt ez a maró érzés elmúlt. Gondolom mert só barátunk átment a gravitáció miatt a könnyréteg aljára, ami most lent van a szemhéjak belső részén, azok meg már nem annyira érzékenyek, mint a hámréteg - annak az a feladata, hogy ezt érzékelje......

 

Azt hiszem, hogy a szaruhártyára rá van írva (hisz csak ez érintkezik a külvilággal), hogyan éltünk, hogyan nézünk - és aszerint deformálódik, ami aztán kihat az egész szemre. Végül aztán az emberre is, mert azért van nagy különbség egy 10D-s ember és egy nulla D-s ember között........ Ha azokat a környezeti hatásokat tudjuk jól korrigálni, vissza lehet varázsolni a sima, egyenletes szaruhártyát talán és így majd a szem is alkalmazkodik és újból jól fogunk látni kitartóan.........

Előzmény: _Igazságkereső_ (217)
_Igazságkereső_ Creative Commons License 2011.11.30 0 0 219

Ok. Viszont ha nem haragszol még egy tanácsot adnék:

Ezeknek az un. fordítotott testtartásoknak (a fejlógatás is egy un. félig fordított testtartásnak felel meg) rengeteg jótékony hatást tulajdonítanak, nagyon jót tesznek a szervezetnek, viszont magas vérnyomás esetén nem javasolt a végzésük. Ebben az esetben előbb be kell állítani a vérnyomást az egészséges értékre valamilyen egyéb módszerrel. 

Előzmény: ghepard (218)
ghepard Creative Commons License 2011.11.30 0 0 218

Hát mondjuk akkor mikor lejjebb teszem a fejet, akkor több vér tódul oda. De annak el is kell menni, hogy új jöhessen és így lehet ugyanannyi fog forogni - csak egy kicsit másképp. A gravitáció miatt a lerakódások hirtelen fent lesznek és onnan hamarébb lepotyognak és tisztul jobban az a rész. De mondjuk a szaruhártyán nincsenek is erek, tehát azt nem nagyon befolyásolja a vérkeringés, inkább a könnykeringés (de ez meg nagyon is), hisz onnan veszi a táplálékát. A szemlencsén még idegek sincsenek, tehát ott se vér, se ideghálózat nincs. Mondjuk a szemizmokhoz már megy a vér, de azok olyan erősek, hogy a kutatások szerint ott majd sosincs probléma és azokra nem is igen tudunk hatni. Aszongyák a kutatók, hogy a szemizmokon nem múlik, azok még hogy 120 éves korban is hozzák a formájukat.

 

Én arra gondolok, hogy a hirtelen fordítva szétterülő könnyfilm és egész könnyanyag lesz a ludas ebben a javulásban. Na meg a gravitáció hatása. Idővel azok a sejtek a szaruhártyán, melyek a monitor mögötti mindennapi száradástól kevesebb könnyhöz jutnak (tehát táplálékhoz), ezek a fentiek, tehát a homlok felőliek. Legjobban talán a szem közepén fent szenvednek. Mivel ezek alultápláltak, lehet soványabbak, mint a lenti társaik - ezért olyan lagymatagon állnak. Na és még a száradástól torzulnak is. Tehát nem feszülnek annyira. Most ha lefelé fordítom a fejem, akkor ugyebár táplálékhoz is jutnak, meg igyekeznek most a másik irányba is állni a gravitáció miatt. Ez tehát úgymond kiegyenlíti az alsó és felső régiók közti eltéréseket.

Előzmény: _Igazságkereső_ (217)
_Igazságkereső_ Creative Commons License 2011.11.30 0 0 217

Érdekességképpen:

 

Itt már a vérkeringés szerepe is mindenképpen szerepet játszik. Ha lógatod a fejedet a fejbe több vér áramlik, ezáltal fokozódik az agy és a szemek vérellátása.

Egy jógás könyvben olvastam egy esetet, hogy valakinek a fejállás rendszeres, napi gyakorlásától spontán elmúlt a távollátása. Arról is olvastam, hogy ebből az okból kifolyólag valószínűleg nem tesz jót a vastag párna éjszakai használata, amely megemeli a fejet alváskor, mert így pont az agy, a szemek és az egész fej éjszakai "felfrissülését" akadályozza.

 

Üdv.

Előzmény: ghepard (216)
ghepard Creative Commons License 2011.11.29 0 0 216

Már meg is győzött lassan a dolog. Úgyhogy most elalvás előtt legalább 1 óra fejlógatás az ágyon. Nagy gond, hogy ne aludjak el úgy fejlógatva. És felkelés előtt szintén legalább annyi. De nem csak úgy egyszerűen kilógatom, lelógatom a fejem az agy szélén kívül, hanem hintáztatom is így, úgy, többnyire nem csukom be a szemeket, hogy fent

 

Egyenlőre tehát még nem alszom fejjel lefelé, nem merek... :)) Nem tudom még nem lenne e baj, ha mondjuk elaludnék lelógó fejjel. De azt hiszem nem volna baj. Most még csak elalvás előtt úgy kb 1-1.5 órát szokom lógatni a fejem az ágy szélén kívül. De persze nem egyhúzomban. 10-15 perc aztán felmérés, hogy mi is történt. Hát sok minden. Szinte az eszem is megáll. Ezt egy kicsit vártam is, de akkor is jó érzés megerősíteni minden nap. És mielőtt felkelek reggel legalább 1 órát megint lógatom a fejem. Nemcsak úgy egyszerűen lógatom, hanem a látottak alapján döntöm el a szögeket. Már pontosan tudom, hogy melyik torzulást (szellemet, homályt), milyen szögben és milyen tartásban lehet kiküszöbölni. Persze sokat kell még kisérletezgetni. De valami nagyon hajt belül. Egyre jobban mondom, hogy éjjel fog eldőlni, hogy hogyan fogok nap közben látni...... Ez az érzés egyre erősödik bennem.......

 

Ez a gravitáció sokkal gyorsabban hat így mindkét szemre lefelé. Tehát pontosan egyformán hat mindkét szemre és így egyszerre nagyon nagy felületet tud kiegyenlíteni. Említettem, mikor jobb felemen vagyok akkor a jobb szemem javul (éjjel szinte a bal mindig majdnem tökéletes, már írtam, hogy miért), és azt is írtam, hogy kb 20 perc után már el tudom olvasni az órán lévő világító piros számokat. Az első napokban (mikor ezeket a marhaságokat kezdtem csinálni, na de mint látszik, nem is olyan marhaság) 3-4 perc múlva már olvastam jobb szemmel is. Most már (még csak valami 5 napja csinálom) szinte nem is kell semmit csinálnom, bármikor és bármilyen helyzetből felkelek - el tudom olvasni jobb szemmel is az órán lévő számokat (úgy 3.5 méterre vannak a fejemtől). Ha elkezdem lógatni a fejem, pár perc után már szinte tökéletes a jobb szemem is. Na ez azt hiszem elég nagy dolog. Akkora erő hajt most, hogy talán képes leszek még egy vagy két órát éjjel rááldozni, tehát úgy 4 ŕát éjjelente, míg meg nem unom, vagy nem lesz marha jó egész nap (de valahogy mintha kezdene az lenni). Ez talán elég lesz aztán másnap a monitor mögött. Mert bevallom, nap közben nincs sok kedvem ezt csinálni, na meg a melóban így nem nagyon marháskodhatok .... :)))

 

Majd rajzolok képet is, hogy mi folyik ott, ez a gravitáció műve, nem az enyém, megcsinálja helyettem és ez nagyon beleillik abba, amit eddig megértettem. Tehát megint nem kell semmit csinálnom a gravitáció megteszi helyettem, csak hagyni kell hatni. A rajz, vagy az animáció majd lehet meggyőzőbb lesz, mint ez a pár sor.......

 

ghepard Creative Commons License 2011.11.25 0 0 215

Nos tehát úgy néz ki, hogy a szemek kétoldalú (tehát bal, jobb)száradását, meg a szellemképek kialakulását és ennek kivédését már elég jól megoldottam.

 

De még mindig ugyebár balról jobbra olvasok (még neki se mentem, hogy elkészítsem a progikat, amikkel majd átkódolok egypár szöveget). De nagy baj az is, hogy a monitor mögött gyakorlatilag nincs vertikális mozgás a szemnek. Még ráadásul a könny felül szárad ki mindig a leghamarabb. Ez még akkor is így van, mikor van elegendő könny, mert fent mindig, de mindig kevesebb lesz, ez alól senki se kivétel. Ezt kivédeni csaknem lehetetlen feladat. A monitor mögött nem is tehet szinte semmit ez ellen az ember. Hiába fordítanám meg még a monitort is fejjel lefelé, ha a szemeim maradnak úgy ahogy vannak és megintcsak fent párolog el hamarébb a könny. Ezt kivédeni csak egyetlen dolog tudja, mégpedig az, hogy a fej pontosan lefelé lesz. Ilyenkor a könny ugyebár lemegy alulra (ami most fent van a normális álláshoz képest) és hirtelen a száj felőli rész fog hamarébb párologni, mert az lesz fent. Na és ez meghúzza a szemet és vissza akarja tenni a pontos görbületbe. Már néhány perc után érezni a különbséget. Ráadásul a könny szinte el sem tud menni mert most a lefolyó fent van, arra meg tehát nehéz mennie, vagy sokkal nehezebb a gravitáció miatt.....

 

Nincs mese, éjjel ezzel hintázok pár perceket, aztán pihenés és megint. Ha ebben van valami, akkor utána kell járnom. Senki se próbálja ki helyettem. Belül megint valami hajt, hogy meg kell próbálnom. És nap közben is, ahol tudok, lefelé teszem a fejem és megvárom míg alulra csurog a könny és szárítom a szem alsó részét (ami olyankor pont fent van). Ettől hosszútávon azt várom, hogy lassan visszafeszíti a hosszanti függőleges  torzulást a szemek középtáján. Ha nem is tökéletesre, de javulást várok. Hát majd meglátjuk 3-5 hónap múlva. Már néhány nap után is jó érzéseim vannak. Ha meggyőz a dolog, akkor azt hiszem képes leszek órákig is eljátszadozni ezzel néhány éjjel.........

 

 A nagy kérdés, hogy mennyit fog aztán kibírni, míg megint a felső nagyobb száradás miatt eltorzul a nap folyamán és kialakul alul a szellemkép (ami a felső torzulás miatt van)...........

ghepard Creative Commons License 2011.11.24 0 0 214

Egy fórumozó a másik topikból (mely a lézeres szemműtétről szól, én azt is olvasom, tanulok ott is egypár dolgot) betett egy linket, mely makrofotókat (felnagyított fotókat) mutat a szemről. Nagyon klassz, érdemes megnézni, hogy min is kell fáradoznunk. A fotók nagyon szépek, de azért elgondolkodtató a mondás, hogy milyen szép szeme van........

 

http://cre-art-blog.hu/index.php/2011/11/makrofotok-az-emberi-szemrol/#more-1830

ghepard Creative Commons License 2011.11.23 0 0 213

Már lassan 3 hete, hogy másképp nézem a monitort (mint ahogy írtam) és egész nap a monitor mögött az ég világon semmit se csinálok (csak pislogok, azt nem lehet kihagyni, fontos). De semmi korrigálás, semmi többletszembecsukás meg ilyenek. Mégis minden OK. Semmi rosszabbodást nem tapasztaltam, sőt inkább nagyobb lett az elégedettségem. Tehát akkor működik a dolog. Odahaza már többször is megerősítettem kisérletekkel éjjel, hogy  az a szemem javul, melyik lent van. Mégpedig 1 vagy másfél óra alatt már nagyon is érezhető a hatás.  Az meg melyik fent van (ha oldalra fekszem) idővel rosszabbodik. Ezt én azzal magyarázom, amit már írtam is - hogy amelyik szem lejjebb van, annál nem tud annyi könny elmenni alefolyóba és így pislantáskor több és jobban tud szétkenődni a szaruhártyára.

 

Persze ezt végigcsinálni, nagy fegyelem és kitartás kell. Végigcsináltam párszor, hogy tényleg elhiggyem, hogy úgy van. A hatás még gyorsabb, ha nemcsak úgy fekszem oldalt, hanem igyekszek pislogni is és beindítani is a könnytermelést. Éjjel ugyebár majdnem nulla a könnytermelés, de már tudok egypár dolgot, ami segíti. Például a hang is. Az növeli a nyáltermelést is és észrevettem, hogy a könnytermelést is. Sok függ attól is, hogy milyen gyorsan csukja be vagy nyitja ki az ember a szemét. Mennyit hagyja becsukva stb. Szóval van mit tanulni.  A könny eloszlása, termelése, felvitele, összetétele, elmenetele stb. A könny a szaruhártya (főleg a felső hámríteg) tápláléka is egyben, mivel ott nincsenek erek, amik odavinnék. tehát nagyon fontos dolog. Ismert tény, hogy aki alultáplált, alig van ereje és csupa sztressz. Na az a hámréteg is rosszul érezheti magát, ha kevés a könny és így sok lesz a só, ami nagyon mar. Azt hiszem újból fogok kisérletezgetni a pislogással és mindenfélével, ami segít jobban megismerni a szaruhártyán dúló adok kapokat, rezgéseket, viharokat, harcokat - a sejtek munkáját azon a részen. Csak úgy mikor kedven szottyan, a jó éleslátás megér annyit.......

ghepard Creative Commons License 2011.11.11 0 0 212

Köszi szépen, igyekszem a legkevesebb melóval a legtöbbet elérni. Igen, a NET ma már sokat segít, szinte mindent egy kettőre meg lehet találni. De ez csak az egyik oldal, hiába tud aztán az ember sok mindent, a test ettől még nem lesz okosabb - azt meg kell tanítani a dolgokra, hogy megszokja és aztán már csak a tudat alatt megy magától. Ehhez sok sok kisérletezés és hangyaszorgalom, fegyelem kell. Én még éjjel is azon dolgozom pár órát, hogy másnap jobb legyen a szemem. A sötétben egész másképp működik a látás, ezt is elfelejtette a ma embere, igyekszem pótolni, sokat segít ez is.........

Előzmény: .ETNA. (211)
.ETNA. Creative Commons License 2011.11.11 0 0 211

Sok sikert! A rengeteg, könnyen elérhető és legtöbbször alapos infórmációk halmaza az, ami miatt én pl. imádom a netet:-) Jó tudom, vannak negatívumok is, de tény, hogy nem kell több szótárt stb. átlapozni, ha valamit elfelejtettél, vagy pontosabb infót szeretnél róla, persze ettől függetlenül 2 könyvtárba is járok, hiszen a könyveket (azt az élményt, amit az olvasás, a könyv jelent) semmi - még a net sem - tudja pótolni:-)

Előzmény: ghepard (210)
ghepard Creative Commons License 2011.11.11 0 0 210

Hát akkor pont abban a korban vagy, amikor kezd megnagyobbodni a szemlencse és ezért egyre távolodik a fókusz. De van egy jó hírem számodra, mely 3 éves tapasztalataimon és kisérletezéseimen alapszik. Nálam biztos úgy van, ezt mindennap átélem. A jobb szemnek kedvez az olvasás a balt viszont mindig elrontja. Mivel a jobb szemed a jó és ballal nem jól látsz (az a tompalátó), ezért nagyon jól bírod egy szemmel az olvasást. Gondolom más volna a helyzet, ha a jobb szemed volna a rosszabbik és bal szemmel kellene olvasnod. Ez azért van, mert a szöveg amit olvasunk mindig balról megy jobb felé. Bővebb magyarázat van valahol lejjebb, nem is olyan rég tettem be.

 

Persze genetika is lehet, de azt olvastam hogy nem úgy születtél, abból gondoltam, hogy nem genetika (vagy csak nem az). Nálam is a füllel genetika lehet, mert a nagypapám is, testvérem lánya, édesanyám egyik testvére stb hasonló cipőben járt......

 

Az az érzésem, hogy már nem is fogok soha hallókát használmi. Elég volt 4-5 év a 80-as években és az a 12-14 nap 2004 decemberében (amely majdnem kinyírt). Semmi problémám emiatt nincs a világgal, pedig 2009-ben 92.9%-os halláskárosodás állapítottak meg (ami mára egész biztos, hogy kevesebb). Már nem fognak behívni minden 5 évben a rokkantsági miatt és így egy kicsit már kisérletezgethetek a javuláson. De első a szemek. Sok még a teendő, sokat kell még megtudnom, kikisérleteznem, hogy aztán felhasználjam a mindennapi életben. Mindent meg akarok érteni a szaruhártyáról és a könnyekről. Ez az a felület amire nagyban hathatok és a fénytörés kb 66% itt megy végbe. A szemlecse már csak kb 33%-ban korrigál. Megérteni hogy oszlik el a könny, hogy mozog, hogyan megy el stb stb. Úgy érzem ez a kulcs, hogy még javuljak...........

Előzmény: .ETNA. (209)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!