Persze, hogy nincs teljesség, tökéletesség, de törekedni lehet rá, megtenni érte dolgokat, változni...A vers nem is erről szól, olvasd el alaposabban...és nem kell mindent a racionalitásomra fogni, mert nem mindenben vagyok az...
Ha külön-külön felismerted változatlan alaprétegedet: időtlen-határtalan lényedet, melyben az örök mérték rejlik; s ennek időbeli, véges ruháját: soktagozatú egyéniségedet, melyben az esetenkénti igények rejlenek: módodban van, hogy az örök lényed s nem a folyton-változó egyéniséged vezessen.
Ezután felismerheted egyéniséged igazi szerepét: csak jelzőkészülék, mely eligazít a jelenség-világban. A vágyak nem lesznek erőszakosak többé, hanem olyanok, mint a jelek a térképen: belátásodtól függ, hogy miként igazodsz hozzájuk, nem követelőznek. A testi szenvedés nem érint többé: tested bármekkora kínok közt vonaglik és jajgat, lényed úgy figyeli és úgy gondozza, mint egy idegen, beteg állatot. Az éhség és szomjúság sem érint ezentúl, sem érzékiség, sem öröm és bánat, sem tudásvágy: tested, érzésed, értelmed hiányait úgy érzékeled és úgy javítod, idegenül, mint ruhádon a gyűrődést, foltot, szakadást, Mindaz, ami az életben kívánatosnak látszik: gazdagság, siker, hatalom, egészség, számodra nem több, mint a felnőttnek gyermekkori játékszerei; nem sóvárgásod, hanem helyzeted jelöli meg, hogy mit viselj. Örök lényed nem vágyik semmire, még az üdvösségre sem: csak úgy kívánja, ahogy a gőz felemelkedni s a kő hullni kíván: nem a személyes vágya, hanem helyzetének törvénye szerint.
Ha létezésednek fényforrását egyéniségedből kiemelted és örök lényedbe helyezted: sérthetetlen lettél, kezedbe vetted sorsodat. Többé nem érhet kár, se haszon, jutalom igénye nélkül működsz, ahogy a folyam homokot görget, halat éltet, hajót cipel.
“Amikor te egyedül vagy, akkor nem egyszerűen egyedül vagy – te magányos vagy. A magány és az egyedüllét között pedig óriási különbéség van. Amikor magányos vagy, akkor a másikra gondolsz, hiányolod a másikat. A magányosság egy negatív állapot. Úgy érzed, jobb lenne, ha a másik – a barátod, a feleséged, az anyád, a szerelmed, a férjed – ott lenne. Jobb lenne, ha a másik ott lenne veled…de nincs ott. A magány a másik hiánya. Az egyedüllét viszont önmagunk jelenléte. Az egyedüllét nagyon pozitív; egy jelenlét, egy túlcsorduló jelenlét. Annyira szétárad a jelenléted, hogy betöltheted vele az egész világegyetemet, és senki másra nincs szükséged.”
Szia... ...A verset nem én írtam, hanem Reményik Sándor /a Neked szóló hozzászólásom eggyel lejjebb/...és engedtessék meg, hogy olyan verset tegyek föl, amilyet szeretnék... ...Nem először fordul elő, hogy itt vagy máshol belekötsz mások által írt versekbe, írásokba...Most azt mondom, hogy inkább a Magad dolgaival próbálj foglalkozni... Köszönöm!
...egyszer már írtam valahol...azt hiszem akkor sem értetted..."Teljesség, tökéletesség, pedig egyszerűen nincs, nem létezik, csak az álmainkban - legfeljebb - lehet, szabad ábrándozni teremtő férfiről, vagy bűbájos nőről...megtalálni tán soha sem sikerül egyiküket sem, se külön, se együtt...nem is baj! ...túl tökéletes lenne, és az ellent mondana az emberi természetnek...sem a nő, sem a férfi, önmagában nem érhet többet a másiknál...együtt talán érhetnek valamit, de rangsort állítani, azt semmiképpen nem szabad...és persze a tökéletesség külön, külön semmiképpen, de együtt is ritkán érhető el...hm...érdekes..."
/L.Gy./
Kicsi leány, hidd el nekem: Nincs olyan férfi, Aki egy lány tökéletes Szerelmi szent-áldozását megéri. S ha volna is: hogy követelheti, Hogy megtagadd magad? Te Lélek vagy: kiolthatatlan Fény, Megsemmisíthetetlen külön-lény, Isten-gondolta külön-gondolat. S kötötten is szabad. Szabad.
"Semmiért Egészen"?? Istenkísértő őrült akarat Képzelhet csak el így, rabnőjeképpen. S hiába úgyis: Nem lehet egészen. Megíratott, hogy: "Az egyén szabad Érvényre hozni mind, mi benne van, Csak egy parancs kötvén le: szeretet." De szeretni csak szabadon lehet. Egyenlő méltósággal. Külön világ, szemben külön világgal. Az eggyéolvadásuk: csoda, ünnep. De nincs embernek emberen hatalma. És semmi sincsen, amit követelhet. Azért, ha jönne modern Farao, Ki lelked vágyik leigázni, Az Isten képét benned megalázni S gúlához követ hordani marasztal: Pattanj vissza acélos daccal!
Kicsi leány, akárki lesz a párod: Te önmagad vagy, és ő önmaga. Együtt: Isten két iker-csillaga. Kicsi leány, akárki lesz a párod: Szegény, szánandó embertársad ő, Nem urad és királyod. (1935. április 24.)
Először is köszönöm a leveledet...igazán csinos a kicsike /tudod, akit a fényképen küldtél/...Ő biztosan megértőbb lesz a családi helyzetedet illetően, mint én...mármint, hogy a múltad fontos és nem akarsz új gyökereket a jövő felé...A gyerekeidet azért ne hanyagold el, mert tudod a lányod ezt nehezményezi...
...A gömbökről egy barátomtól hallottam, és a fényképezőgépén láttam ilyeneket...Addig én is azt hittem volna, hogy a fényképezőgéppel van baj... Felteszek egy képet, a Farsangon készült, "A répa" c. mesét adtuk elő a gyerekekkel; ...a répa "díszleten" szintén van egy halvány gömb - alul... /nevetés nincs:-)/...
- Hé Mari ne csapkodd az ajtót, reng az ablak, mint az ősrobbanáskor. - Ősrobbanás? Amikor apádnál felrobbant az eldugult kukta, amiben a borzagpálinkát főzte? - Nem, hanem amikor a Világ keletkezett. Egy pontból robbant kifele. - Má’hogy minden egy pontban volt? - Azt mondják. - Má’hogy az egész Világ? - Ne izélj Mari, hát mondom. - A disznók is? Akkor miből éltek az emberek? - Akkor még nem vótak emberek, se disznók, se pálinka. Bor se vót. Minden egy pontban összpontosult, a hőmérséklet és a nyomás végtelen vót, oszt egyszercsak felrobbant és elkezdett tágulni. Mert elkezdett, no. - Persze, hogy kezdett, mert akkora vót a nyomás. És mé’ nem előbb kezdett robbanni meg tágulni, ha akkora vót a nyomás? Aszt mondják a napban is azé’ van az a nagy hő, mer’ akkora a nyomás. - Mer’ izé, mert ott vót a gravitáció az összetartotta, és az összes anyag egymáshoz préselődött, és nem vót meleg kezdetben, így egyben is maradt minden … illetve izé, ott vót na. Ja, azé’ robbant később, mert a sötét energia kifelé kényszerítette, kitaszította a gravitációból és még azt is tudni, hogy a fénysebességnél nagyobb sebességgel kezdett tágulni. - Ja, egyszer csak lett sötét energia. Oszt látták már ezt a sötét energiát Jani? Mer’hogy állítólag még most is tágul? - Sőt, egyre gyorsulva tágul. Nem látták, feltételezik. - Oszt az biztos, hogy minden anyag ősrobbant? Az nem lehet, hogy csak a fele? És sok kisebb ősrobbanás hoz létre galaxisokat a végtelen térben? - Húúú bazzeg Mari, de kifinomultál itten mellettem! Az is lehet, meg van, aki aszt állítja, hogy két szupergalaxis között jön létre, addig távolodnak, amíg majdnem üressé válnak és a távolodás megáll, előkészítve az újabb ütközésüket, ebből lesz az újabb ősrobbanás. - És mé’ pont kettő? Három nem lehet? Te Jani! Oszt ha minden egy pontban vót, akkor mi vót azon kívül? - Semmi. - Má’hogy csak vót egy pont és azon kívül semmi? Akkor hova tágult az anyag? A semmibe? - Az ősrobbanás maga hozta létre a teret magának, így lesz a pontból végtelen. Eszt se érted? - Értem, értem, de mié’ pont akkor robbant? Mié nem később, vagy előbb ha má’ lehetett neki? - Csak akkor lehetett mer’ a feltételek akkor vótak meg hozzá. - De mié’ - Csak bazzeg. Csak. Minek bosszantassz, nem vagyok én Tudományos Akadémia. Jó tökön rúglak mingyá’! - Hova rúgsz? Húú de tudományos lettél! Aszt is feltételezed, hogy egyszercsak lesz valami, ami nem vót. És se vagyok Tudományos Akadémia, nincs tököm. - Nekik sincs! Kész! - Jó van na, ne kapd fel a vizet, értek én mindent. Te Jani! Oszt ha meg nem tágul má, hanem össze fele megy, mi lesz velünk? - Igen kicsire összefele zsugorodunk, de legalább a Gyurcsány is. Meg az Orbán, meg a villanyszámlás is, meg a Sanyi sógor is, aki mindig kacsingat rád. Menj oszt etesd meg a disznókat. - Etesse meg a Tudományos Akadémia. Te Jani, oszt ha megint minden anyag egy pontban fog összpontosulni, akkor ez a marha nagy, végtelen tér, ami most gyorsulva tágul, hova lesz? - Egy pontban lesz bazzeg, nem érted má’ megint? - És akkor meg azon kívül semmi? Ja, akkor a végtelen egyenlő a semmivel, mi? - Tudja a Jó Isten Mari, hol a pálinka?
A mai fotótechnika révén egyre több felvételen lehet észlelni olyan gömböket, amelyek szabad szemmel nem láthatóak. A nagyobb érzékenységű gépek lehetővé teszik, hogy a képek kinagyításával azok belső szerkezete is viszonylag jó minőségben kirajzolódjon. Egyes gömbök belsejében határozottan jól kivehető körök, illetve körívek láthatók. A gömb külső szélén szabályos kört találunk, befelé haladva viszont a körök már szakadozottak, csak körívek láthatók amelyek az alsóbb körök szintjéhez merőleges vonalkákkal kapcsolódnak. A legbelső kör, a gömbnek a magja szintén szabályos, határozott vastag körvonalból áll. Egy-egy gömbben körülbelül négy-öt kör fedezhető fel. Ezeket a körökből álló göböket viszonylag ritkábban lehet felfedezni a fotókon, azok a gyakoribbak, amelyeknél csupán egy egységes, esetleg foltos opálos színű gömb jelenik meg, mintha a gömb keresztmetszete volna, ugyanakkor ezek mégiscsak gömbök, tulajdonképpen logikailag nem is lehetne ilyen keresztmetszet jellegű felvételeket készíteni, amelyeken ennyire szabályosan láthatók a belső vonalak. A gömbök leginkább az esti felvételeken, a fényképező vakuja segítségével válnak láthatóvá a fotókon, ilyenkor visszaverődik a fény a gomb felszínéről, illetve körvonalairól. Nappali fény mellett a háttérből jövő fények erősebbek, így ritkábban lehet róluk felvételt készíteni, esetleg homályosabb helyen, vagy kevésbé erős fényviszonyok mellett akár vaku nélkül is megjelenthetnek a felvételeken. Méretüket tekintve egyébként a leggyakoribbak a tenisz-, illetve a futballabda nagyságúak. Gyakorlatilag bárhol előfordulhatnak, lakásban, teremben, ott , ahol több ember együtt van. Gyakoriak tábortűz mellet, például a tűzön járás alkalmával készített felvételeken rendszeresen láthatók. Nyáron Mallorcán járva, esténként a tengerparton készített felvételeimen tömegesen, ezerszámra voltak láthatók a gömbök. A széles homokos part fölött lebegtek, azonban a közelben lévő sétálóutcákban vagy a szállodák környékén már csak elvétve volt egy-egy belőlük. Mintha a homok által kisugárzott meleg miatt gyűltek volna össze feltöltődni. Viszont máshol, más közegben – amelyik szintén alkalmas a nyári nap melegének visszasugárzására – mégsem volt jellemző az előfordulásuk. Gyaníthatóan a tengerpart homokja más szempontból lehetett vonzóbb a számukra, és nemcsak a kisugárzott meleg miatt. Lehetségesnek tartom, hogy inkább a kvarctartalmú homokból felszabaduló energia, illetve rezgés befogadása volt a céljuk. A gömbök lényegét tekintve korábban úgy véltem, hogy körük lehet a reinkarnálódó lelkekhez, a saját kutatásaim révén, az előző életek meditatív feltárása kapcsán azt tapasztaltam ugyanis, hogy a halál után a lélek csak egy bizonyos ideig őrzi a korábbi életének megfelelő formájú energia testét, később ez lebomlik és felveszi a univerzum optimális formáját: a gömböt.
Egy amerikai kutatócsoport szintén ezekkel a gömbökkel foglalkozik. Hawaii-on tartott közgyűlésükről szóló kiadványuk alapján gyakorlatilag hasonlóképpen vélekednek a gömbökről, ők úgy fogalmaztak, hogy „számos gömb a reinkarnálódó léleknek a megnyilvánulása”. De akkor mi lehet a többi? A kutató csoport viszont nemcsak a levegőben, hanem a tengerben, a víz alatti felvételeiken is találkozott ugyanilyen gömbökkel. Kétségtelen, számos jelenség utal arra, hogy ezek lehetnek a túlvilágra, azaz az általunk láthatatlan tartományba kerülő lelkek megnyilvánulásai. Tehát a reinkarnáció körforgásának rabságába kerülő lélek létrehozhatja ezt az optikai jelenséget, viszont a gömbök lehetnek olyanok megjelenései is, amelyek nem feltétlenül vesznek részt a födi reinkarnációban. Mint lények nem öltenek anyagi testet, lényük hordozója ez a gömbbé formálódó energia test. A nem anyagiasult energialények révén viszont azzal kell számolnunk, hogy sokkal bővebb az élő közösség Földünkön, és hogy nemcsak azokat a lényeket kell számon tartanunk, amelyek az általunk látható tartományban anyagi testben léteznek.
1. A test sajgásai és fájdalmai, különösen a nyakban, a vállakban és hátban. Ez az intenzív DNS változások következménye, amint a „Krisztus mag'' ébred benn. Hamar el fog múlni.
2. Minden látható ok nélküli mély benső szomorúság. Elbocsátjátok a múltatokat (a mostani életét és a többiét is) és ez az oka a szomorúságnak. Ez ahhoz hasonló, mint amikor elköltöztök egy régi házból - ahol évek hosszú során keresztül éltetek - és egy teljesen újba költöztek be. Amint beköltöztök az új házba, fellép egy szomorúság, mivel a régiben maradnak az emlékek, energia és a tapasztalások. Ez is hamar el fog múlni.
3. Sírás minden látható ok nélkül. Hasonlóan a fenti második szimptómához. Nagyon jó és egészséges hagyni, hogy a könnyek szabadon folyjanak. Segíti a régi energia távozását. Ez is hamar el fog múlni.
4. Hirtelen megváltozó állás vagy karrier. Nagyon általános szimptóma. Amint változol, a dolgok éppen úgy változnak körülötted. Ne rágódj azon, hogy mindjárt megtaláld magadnak a „tökéletes'' állást vagy karriert. Ez szintén hamar el fog múlni. Átalakulóban vagy és még jó pár állás és munka végzése van előtted, amíg megtalálod valóban a szenvedélyednek megfelelő munkahelyet, karriert.
5. Kivonulás a családi kapcsolatokból. A biológiai családodhoz a régi karmád alapján kapcsolódtál. Amikor kiugrasz a karmikus ciklusból, a régi kapcsolatok béklyói eloldozódnak. Ez olybá tűnik, hogy elsodródsz a családodtól és a barátoktól. Ez is hamar el fog múlni. Majd, egy bizonyos idő után, amennyiben ez megfelelő a számodra egy teljesen új viszonyt alakíthatsz ki velük. Habár, ezek a kapcsolatok már az új energián alapszanak és már nem terhelik karmikus terhek.
6. Fura alvási szokások. Mondjuk, minden éjjel felébredsz hajnali kettő és négy óra között. Nagyon nagy munka folyik ilyenkor rajtad és emiatt gyakran felriadsz egy kicsit „szusszanni''. Nem kell emiatt aggódni. Ha nem tudnál újból elaludni, inkább kelj fel és csinálj valamit, mint sem álmatlanul feküdj az ágyadban és emberi dolgok miatt aggódj. Ez is hamar el fog múlni.
7. Intenzív álmok. Ezek lehetnek háborús és csatározós álmok, üldözéses és rémekkel teli álmok. Szó szerint kiszabadítjátok magatokból a régi energiát és a múlt ezen energiái gyakran mint háborúk, rohanó menekülések és rémek gyanánt szimbólizálódnak az álmaitokban. Ez is hamar el fog múlni.
8. Fizikális tájékozódási zavarok. Bizonyos pillanatokban igen talajt vesztettnek érezheted magad. Ott fogsz állni egy „térbeli kihívásban'' azzal az érzéssel, hogy képtelen vagy szilárdan megvetni a lábad a talajon, vagy úgy, mint ha egyszerre két világban élnél. Amint tudatosságod átvált az új energiába, a tested néha lemarad ettől. Ez is hamar el fog múlni.
9. Fokozódó „belső beszéd''. Úgy fogod találni, hogy egyre többet beszélgetsz az Éneddel. Hirtelen arra leszel figyelmes, hogy már harminc perce elmélyült beszélgetésbe bonyolódtál saját magaddal. Egy teljesen új szintű kommunikáció nyer teret a lényedben, kezded megtapasztalni magadban a saját magaddal való beszélgetés jéghegyének a csúcsát. A beszélgetés egyre csak fokozódik, egyre folyékonyabbá fog válni, egyre összefüggőbbé, egyre bensőségesebbé. Nem őrültél meg, csak mint Saumbra belépőben vagy az új energiába.
10. A magányosság érzése, még ha társaságban is vagy. Egyedül érezheted magad és eltávolodhatsz másoktól. Mint Saumbra, egy szent és magányos ösvényen jársz. Amint a magányosság érzése növeli a szorongásod, egyre nehezebbé válik a többiekhez való viszonyod. A magányosság érzése kapcsolható ahhoz is, hogy a segítőid elmentek, itt hagytak magadra. Ők ott voltak veled mindig, az összes életedben, az összes utadon. Itt volt az ideje annak, hogy elmenjenek, hogy biztosítsák a helyet számodra, amit kitölthetsz az isteniségeddel. Ez is hamar el fog múlni. Az űr benned ki fog töltődni a Krisztus tudatosságod szeretetével és energiájával.
11. A szenvedély teljes hiánya. Érezheted magad teljesen érdektelennek, csak egy kevés vagy semmilyen vággyal sem az iránt, hogy bármit is tegyél. Ez teljesen oké is így, ez csak része a folyamatnak. Töltsd el ezt az időt avval, hogy nem csinálsz „sem-mit''. Ne küzdj magaddal emiatt, mivel ez is hamar el fog múlni. Ez hasonlít ahhoz, mint amikor újraindítanak egy kompjútert. Mielőtt egy jóval kifinomultabb szoftvert töltenének fel rá - jelen esetben az új Krisztus mag energiáját -, előbb le kell állítani a régi rendszert.
12. Nagyon mély vágy aziránt, hogy Haza térj. Valószínűleg ez a legnehezebb és a legnagyobb kihívást jelentő dolog a számodra az összes többi közül. Érezhetsz egy nagyon mély, mindent elsöprő vágyat arra, hogy elhagyd a bolygót és visszatérj az Otthonba. Ez nem egy „öngyilkosságra hajlamos'' érzés. Nem haraghoz vagy kudarchoz kapcsolódik. Nem akarsz emiatt nagy felhajtást csapni, vagy jókora drámát kreálni magadnak vagy másoknak emiatt. Van benned egy csendes rész, ami egyszerűen csak Haza akar menni. Ennek az indítéka nagyon egyszerű. Befejezted a karmikus ciklusodat. Teljesítetted az erre az életre kötött szerződéseidet. Készen állsz egy teljesen új létidőre, miközben ugyanabban a testben maradtál. Ez alatt az átmeneti folyamat alatt, egy belső emlékezés ébred benned az iránt, hogy milyen is a túlsó oldalon a lét. Készen állsz-e egy újabb embert próbáló kalandra itt a Földön? Készen állsz-e arra, hogy szembe nézz annak a kihívásával, hogy belépsz az új energiába? Igen, valóban Haza térhetsz most. De ha már ilyen messze eljöttél, és ennyi, de ennyi élet után bűn lenne itt hagyni a befejezése előtt ezt a mozit. Mellesleg, a Szellemnek szüksége van rád itt, hogy segíts másoknak is átkelni az új energiába. Szükségük van egy humán kalauzra, pont olyanra, mint Te, aki már megtette az utazását a régi energiából át az újba. Az ösvény, amin jársz, lehetővé teszi azt, hogy az Új Istenember Tanítójává válhass. Amikor magányos és sötét az utad néha, emlékezz arra, hogy soha sem vagy egyedül.
Látogatás Berzsiánnál
Kopp-kopp, hallatszott a bejárati ajtó felől és Berzsián költő hallotta is meg nem is, hiszen félálomban volt. Pont azt álmodta, hogy verset ír Sróf mesternek Gedeon napra. Bár Sróf mestert nem hívták Gedeonnak, de ez Berzsiánt egyáltalán nem zavarta, már el is készült az első versszakkal. Úgy gondolta, hogy megvicceli Sróf mestert és úgy kezdi a verset, mintha nem is akarna verset írni.
Pláne Gedeon napra.
Pláne Sróf mesternek.
Dühös volt rá nagyon, hiszen a csaknem vadonatúj kerékpárját két hétig javította Sróf mester, és amikor visszakapta azt tapasztalta, hogy csak hátra felé lehet hajtani. Úgy, hogy mostanában hasát fogta a város, ha Berzsián költőt kerékpározni látták.
Magában mondogatta az első versszakot:
nehogy má’ verset írjak,
firkáljon más
a Kajafás
vagy kifene ennek a kontárnak,
csak nehogy tán
a Berzsián
amikor már megint kopogtak. Morogva kelt fel a heverőről, morogva ment az ajtóhoz és morogva morgott ki.
- Ki az?
- Lázár Ervin vagyok – hangzott kintről.
Kinézett Berzsián és egy nagy bajuszú, kerek képű embert látott, olyan falusi kinézetű volt, Berzsián azt gondolta, hogy biztos lehet nála szalonna meg kenyér is. Na jó, legyen nála, de azért miért kell őt zavarni?
- Hát te mért jöttél? – kérdezte illedelmesen Berzsián.
- Elbúcsúzni jöttem Berzsián – mondta az ember, az a nagy bajuszos.
- Az nem lehet, nem is ismerlek.
- Én azért nagyon jól ismerlek téged Berzsián, mondhatnám nagyon megszerettelek, úgy gondoltam, hogy mielőtt útnak indulok, elköszönök tőled.
- Miért hová mész?
- Beköltözök a Négyszögletű Kerek Erdőbe, Mikkamakka meghívott magához.
- Neki is van bajusza?
- Hát persze, azért is hívott meg, két bajuszos ember jól megférhet egymással, majd mesélgetünk egymásnak.
- Hát akkor jó utat Lázár Ervin, kérlek add át üdvözletem Mikkamakkának.
- Minden jót neked is Berzsián és ne haragudj arra a hebehurgya Sróf mesterre.
Berzsián becsukta az ajtót, aztán gyorsan kinyitotta, hogy megkérdezze ezt a kerek képű embert, hogy hol is van a Négyszögletű Kerek Erdő, de már nem látta sehol, hiába meresztgette a szemét, mintha a föld nyelte volna el.
Csak egy kis füstölt szalonna illatot érzett.
Hoztam egy kis saját történetet - talán elnézitek nekem :
Házi kedvencek
Már meséltem a ház „kisállatairól”, de mindig olyan élményt jelentenek az esték. Mikor már egy kicsit enyhébb a levegő, összeülünk .. ilyenkor szoktunk „társasági” életet élni .. Mostanában sötétedésig nagy kártyacsaták folynak ..Van, amikor olyan nagy a hangzavar – a fiatalok össze-össze kapnak egy-egy vereség után .. Ilyenkor fordul elő, mikor a pici kutya érdeklődve figyeli gazdáit, hogy mi is történt .. Van két cicánk és egy kutyuskánk . Méretre egyformák a cicusok és a kutyus .. Van egy „öreg” – örökölt – nagyon komoly „kormos” kandúrunk .. Szuszika – a kiskutya tiszteletben tartja – talán a korát? – vagy inkább a komolyságát? .. Nincs köztük ellentét .. Annál több van Marcsával, a szürke cirmos lánycicával .. Talán azért is, mert a kutyus is lány .. Sehogy nem egyeznek .. Élvezet nézni azt a hancúrozást, mikor egy-egy ilyen estén „élik az életüket” .. Amilyen nagy a kert szabad területe /virágoktól, - bokroktól, - fától mentes/, akkora területen folyik a rohangálás, - kergetőzés, - hancúrozás .. Szuszika előre – hátra ugrándozással vakkantgat, ugyanakkor hátrál, mikor Marcsa a mancsával ossza a pofonjait .. Olyankor következik a nagy kergetőzés, és a nagy megtorpanás és jajveszékelés, mikor a cica hirtelen lefékezve szembe fordul Szuszival, és fúj rá .. És akkor jön a megnyugvás, hogy egy negyed óra pihenés után – újult erővel kezdődhessék a hancúrozás.. Hétvégére bográcsozást tervezünk .. A szomszéd szólt, hogy kirakott levágott ágakat, összevágott tüzelőanyagot – elhozhatjuk .. Mindenki segített – próbálta magát hasznossá tenni , hogy minél előbb folytatódhassék a kártyaparti .. A meglepetés akkor ért bennünket, amikor Szuszika egyszer csak megjelent, szájában egy ággal – ami háromszor akkora volt , min ő – vonta maga után és letette gazdája elé- farkcsóválással jelezve, teljesítette feladatát .. Érdeklődéssel figyelve, miért a nagy hahotázás .. Ilyen volt a tegnap esténk is .
/szf/.
Egy körző. Hegye az ujjamban, a grafit a tenyeremben. Mekkora kört lehet írni vele? Belefér a szoba, belefér a város, belefér a világ? S beleférsz még te is? Játszom. A játékomban magam alakítom magamat. Tágíthatom, szűkíthetem a sugarat, s amit belül hagyok, az kicsit az enyém is, szerelem.
A pamacs a polcon állt, a fogmosópohár mellett. Teljesen közönséges pamacs volt, bár kicsit satnyább, sápadtabb a többinél. Rég nem használták már. A pohár magasabb volt, teltebb, pereme a tükörig ért, s láthatta magát benne. Fényes, piros színét, dús alakját azonban csúnyának találta. De nem fájt neki a tükör, úgy hitte, belül amit a tükör sem vesz észre, szép, mint ahogy a pamacsot is szépnek gondolta belül.
Bámulom a tűt. Ha összenyomnám a körzőt, s már kört sem tudnák rajzolni, a középpont te maradnál. Csak te még nem tudod ezt. Furcsa. Játszom a körzővel. Egyre szűkítem a nyílást, egyre többen rekednek kinn, egyre közelebb állnak hozzám a bent maradtak.
A pohár szerelmes volt a pamacsba. Egyre várta, eljön az ő ideje, valaki őt is szeretni fogja. Még nem szerette senki sem de ő ezt nem is bánta volna ezután sem, ha a pamacs beleszeret. Némán álldogált, mert tudott többet adni önmagánál, a szereteténél. A pamacs alacsonyabb volt, nem érte fel a tükröt, s önmagát csak a pohár fényében látta. A felé, érte küldött ragyogásban - bár a pohár fénye mindenkit visszatükrözött, aki mellé állt, csak a pohár nem vette észre - délcegnek, erősnek, okosnak látta önmagát, a poharat pedig csúnyának. S bár a pohár nem tetszett neki, mégis jólesett néha ránéznie, mert ilyenkor igazán nagynak érezte magát.
Már egészen kicsi a kör sugara. Jó ez így? Egy kicsit azt is jelenti, mintha egyre kevesebb dolognak, egyre kevesebb ismerősnek és ismeretlennek hagynék helyet magamban. Mintha egyre több támaszpontot hagynék el, hogy közeledjem hozzád, közeledj hozzám.
A pamacsot eltöltötte képzelt szépsége, s büszkén tekintett szét. Ha megmozdult, mindig kihúzta magát - igaz, még így is eltörpült a pohár mellett - s leereszkedően és kicsit lenézően bámult a pohárra, vagy hűvösen elnézett mellette. A pohár nagyon érzékeny volt, s a pamacs viselkedése elkeserítette. Megpróbált szebbnek látszani, jobban ragyogott, s a pamacs még délcegebbnek látta magát benne. A pohár nem értette, miért viselkedik így a másik, de mert nagyon bántotta, megkérdezte: Mondd, pamacs, miért gyűlölsz te engem? Ebben a kérdésben benne volt minden, a pohár egész lénye, a fájdalma, a reménykedése, úgy érezte, ezen múlik a boldogsága. A pamacs végignézett a poháron, újra megcsodálta magát annak tükrében, s megsemmisítő gőggel így válaszolt: Én nem gyűlöllek téged, pohár, csak egyszerűen nem érdekelsz!
Bűvölöm a körzőt, a szárai már összeérnek, már csak egy ember fér a körbe, s az te vagy. Lemaradt, kintrekedt mindenki más. Győztesként maradsz, s diadalmasan nézhetsz körül a dobogóról. De én játszom a körzővel, s megértem, én is kívülre kerültem a körön.
Nos, hosszú kényszertávollét után ismét visszatértem. Van újabb küüülönleges írásom, történetem (sok). ........................................... Egy isten alkonya
,,Mily szép a világ, midőn egyszerű és világos, De sajnos nem világos, s nem mindig egyszerű…” Sokan vagyunk. Különbözünk egymástól. Kénytelenek vagyunk elviselni egymást. Megbocsátani mások hiányosságait, beletörődni vadidegenek rossz szokásaiba. Bár, ez nem is olyan nehéz. A legfontosabb – mindezt megszokottá tenni. A rossz, ha állandó, még tetszetős is lehet. Jóval nehezebb megbocsátani a SIKERT! Egyesek, a sors akaratából, származásuk miatt, a megfelelő pillanatnak hála, vagy egyszerűen az istenek szeszélye miatt, nem így élnek. Arról már hallgatok, hogy nem is itt… Nekik jut minden. A többieknek – a maradék. Ez a TÖRVÉNY! Sikeressé válni, ez mindannyiunk legnagyobb, és, sajnos, megvalósíthatatlan álma. Őfelsége A Véletlen véletlenül pont tőlünk menekül. A származás… ne beszéljünk szomorú témákról. A sors nem kímél, az istenek meg nem veszik észre erényeinket, énünk jobbik oldalát. Kúsznak a percek. Telnek az órák. Pörögnek a napok. Elszáll az élet. És lám, már egyre több kortársunk távozik, egyik a másik után. Jó lenne már elsőnek lenni, ha másért nem, legalább az elsőszülött jogán! De az erő már nem a régi… és nem te vagy a hajókormánynál. És a legjobb falatot ismét nem te kapod. De te ezt a szerepet kaptad. Már annak is örülhetsz, hogy élsz. Már és még… Akadályok vesznek körül. Balra próbálsz menni… jobbra… Falak! Lelketlenek, átlátszóak, némák, válasznélküliek. Óvd az orrod, ne dugd oda, ahová nem kell! Amúgy is, vannak bejáratott körök, fusd meg őket! Ne maradj le mások mögött – beledöglesz az irigységbe. Ne zuhanj a legaljára – az ilyeneket felzabálják. Emlékezz, elsőnek lenni a legveszélyesebb. Igen, igaz… távlatok, szabadság, választási lehetőség! De akkor is, igyekezz az arany középponthoz tartani magad. Igen! Az egész élet – állandó készenlét. Ásítottál, nem figyeltél – és hoppon vagy éhen maradtál. A körülötted lévők mosolyognak, és nehéz megérteni: a jóindulat jele ez, vagy az éles fogak demonstrálása. A hétköznapok magukba szívnak, megrágnak, kiköpnek. Rég volt az, amik majd szétfeszített téged az erő, az önmagadba vetett hit, a büszkeség. Hogy hívott a horizont! Milyen meredeken tudtál előretörni, és mentél is felfelé! A tested dalolt és csengett. Akartál! Megtehetted!!! És lám, már minden más. És próbáld ezt megérteni… Vagy napról napra körülötted minden egyre rosszabb és rosszabb, elvesztik élüket a hangok, sivárabbak a színek, hidegebb a fény… Vagy már a hallás, látás, szaglás és ízlelés nem a régiek? Hej! Nézd milyen… de már akár a lányod is lehetne. Ha meg jobban utána számolunk – akár az unokád is! IGEN! Fiatalon a hegyek is magasabbak voltak, és az ég is kékebb! De a legszörnyűbb – elveszíteni a hitet. Az önmagadba vetett – az hagyján. Ki vagy te? Egy porszem a Világegyetemben. Úgyhogy ropogjál csak nyugodtan a történelem fogai között. És közben elvész az Istenbe, mindenhatóságába, igazságosságába vetett hited. Miért engedi, hogy ez a világ degradáljon? Hol van a tiszta, friss levegő? Hol a tiszta víz? Miért nem ad meleget a Nap? Egyre kevesebbet élünk. Á, hagyján, hogy kevesebbet, de, ráadásul, egyre rosszabbul! A szkepticizmus, a pesszimizmus, a kétségbeesés. Nem baj, nem vagy ezzel egyedül. Körülötted mindenki elvesztette lélekjelenlétét. És ekkor, ebben a sorsdöntő pillanatban, volt olyan személy, aki kimondta, hogy ,,ő tudja hogyan kell”! És ti az elvekért, a hitért tettetek egy lépést egy ,,másvilágba”, pedig azt hittétek, hogy egy ,,másik életbe”...
- Misike! Megint megdöglöttek a törpeharcsáid! Többet ne is kérj, nem veszünk újakat. Már többször figyelmeztettelek. Ezentúl Brigi tengeri malacokat fog tartani az akváriumban. ............................ Z.I.
Kőszerszám
A málnát kapáltam és nem is tudom miért, felvettem egy ott heverő kisebb követ. Ledörzsöltem a homokot róla, furcsa volt nagyon, jobban megnéztem és rájöttem, hogy obszidián, azaz vulkanikus üveg.
Úgy 400.000 évvel ezelőtt keresett alapanyaga volt a pattintott kőeszközöknek, a fekete vagy szürkés színű obszidiánból az őskor embere a mai drága kések élességével vetekedő szerszámot tudott pattintással készíteni, szakértők véleménye szerint az ilyen eszköz élét csupán pár molekula alkotta, jóval élesebb egy orvosi szikénél.
A Kárpát medencében azonban ez az anyag ritka, a Tokaj-Eperjesi hegységben található elvétve, amúgy nálunk csak másodlagosan, kimosódott üledékként, a felszínen fordul elő, ezért az őskorban nem bányászták, hanem gyűjtögették, nagyon drága csereanyagnak számított. Használatuk a vaskorig terjed, mert az első fémeszközök, a réz szerszámok drágák voltak és tartósságuk, keménységük meg sem közelítette az obszidiánt, illetve a kovakövet, amiből a pattintott szerszámok illetve később az újkőkortól a csiszolt kőeszközök készültek.
Lemostam, és tüzetesen megnéztem: hoppá, hiszen ez egy pattintott szerszám, egy marokkés!
Jól megfigyelhető volt a készítője törekvése: legyen marokba illő, a tenyér felé eső része félkörívű, tompa, jól markolható. Ellen irányban derékszögben két él lett kialakítva, egy hosszabb a tenyérrel szemben, és az ujjak felé esve egy kisebb él és az sem lehetett kétséges, hogy a készítője jobbkezes volt, hiszen csak jobb kézben áll kézre.
Így két irányban lehetett vele vágni és kaparni úgy, hogy a kezet nem veszélyeztette. A hosszabbik éle pár helyen ki van csorbulva, ám a ritkábban használt másik még most is borotvaéles.
Le a kalappal, végül is több százezer éves lehet, azért persze kipróbáltam, gond nélkül vágta a szalonnát.
Azon spekuláltam ma, hogy vajon hányszor lett már megtalálva, rácsodálkozva, hogy azután újra és újra elkallódjon, majd megint megtalálva örömöt okozhasson?
Vagy tán az is lehet, hogy én fedeztem fel először, én fogtam kézbe szerszámként vagy 8000 emberi generáció után?
No, akkor joggal lehetek tiszteletbeli Homo erectus.
Köszönöm Alexander, szívből köszönöm...Én hiszek abban, hogy amit más valakinek mondunk vagy leírunk /akár ismeretlenül is/ azok a szavak igazak és őszinték - ennyivel tiszteljük meg a másikat, akármilyen nézetet vallunk - ha pedig több embernek szól az írás, akkor még inkább meg kell gondolnunk, hogy mit "sugallunk"...Tudom nagy a világ, sokan vagyunk benne, mások másként gondolkodnak... Nagy vonalakban, mert mélységében nem ismerem, tudom, hogy talán mit szeretne közvetíteni ez a "dolog"...de számomra nagyon sok ellentmondás van benne... Most ennyi jutott az eszembe és mégegyszer köszönöm: ho-ho-ho:-)
Egy gondolatot idézek, valakitől, akit nagyra becsülök,
de alábbi hitvallásával nem vagyok képes azonosulni.
Nem azt mondom, hogy nem lehet az úgy, ahogy ő látja,
lehet számos esetben igaza, de lehet másként is....
Joga van sajátos látásmódjához, de ez a jog mindenkit megillet...
És a magamra vállalt érintettségem miatt illendő néhány szót papírra vetnem.
éppen azért mert tisztelem Őt.
„... te nem tudtad, hogy a vers, amelyik közönségnek szól, nem érzelem, a vers, amelyik a szerelemről szól távol áll a szerelemtől, a vers nem a lélek szülötte, a vers mesterségesen, az agyban keletkezik, szavak, aki komolyan veszi őket, annak hazug szavak, a vers olyan, mint a színház, az is egy produkció, nem érzelmek csoportosulnak benne...”
Tőlem idegen ez a idézett nézet, ez a különös megtagadás.
Nem értem én azt, hogy valaki saját szavait távolállónak,
függetlennek, produkciónak, sőt hazugnak tekinti, vagy tekintheti
akkor ha az a szerelemről szól és vers a formája.
Azonnal felvetődik bennem egy kérdés, miből indul ki az ember
mikor nézetet vall, véleményt alkot, mikor általánosít?
Természetesen saját magából, saját megtapasztalásából,
élménygazdagságából vagy sivárságából, sikereiből, kudarcából.,
és számlálhatatlan különféle töltésű hatásokból ,amik formálják
személyiségét.
Milyen ember lehet az, aki saját meggyőződésével, értelmével,
érzelmével ellentéteseknek vallja azokat a szavakat, amiket kimond,
vagy leír versformában, és igaznak akkor, ha az próza....
Ha már volt oly kedves és tudatta is ezt,
-mármint azt, nem igaz a szerelemről szerelmének vallott szava,
ha versbe önti-
az őt olvasgató, az őt nagyra tartó publikummal, akkor most a kezükbe tette
kódolt üzenetei kulcsát.
Talán nem magáról vallott az idézet írója, az is lehet...
De akkor miért szórta az ocsút, a pofont mindenkire,
miért nem csak egy konkrét személyre.
Óvva intek mindenkit attól, hogy általánosítás révén minden szót
mely versben kel életre, hazugnak higgyen.
Ellehet és el is kell gondolkodni azon, hogy a versformába csomagoltak-e csak
és kizárólag a hazugok, a formától függ-e a tartalom, vagy az embertől,
a szó megjelenési formájától függetlenül.
Nem kell ahhoz nagy életbölcsességgel megáldottnak lenni,
hogy belássuk, aki hazudja a szavakat az nem csak a versben,
hanem prózában és élőszóban is azt teszi.
Aki hazugember, az bármelyik formát alkalmazza,
forma-függetlenül hazug.
Aki igaz, annak versbeli szavai is igazak.
