Az EU tagság kétélűnek tűnik. Ha korábbban egyensúlyba hozták volna a költségvetést, és a korábbi EURO bevezetés lett volna, látszólag a pillanatynyilag alacsonyabb kamatok miatt valóban kedvezőbb lehetne a növekedési kilátások. DE: teljesen lemondanánk a monetáris függetlenségről, amibe a közpénz projektek mint gazdasági programelem szerepelhetne. Nem tudom, hogy egyféle monetáris politikával, hogyan lehet ugyan úgy és ugyan olyan életszinvonalon növekdnie egy heterogén államszövetségnek? Egyik hiányzó eszközeit szeretné létrehozni tőkebevonással (kelet eu), és alacsony kamatokkal, akár vállalva a magasabb inflációt (5-8 %) is. A másik országoknál (nyugat eu) meg a túlfogyasztást, ingatlanlufit akarja mérsékelni magasabb kamatokkal? Ha azonos ütemű a tőke hasznosulása a térségben akkor a hátrányban lévők soha nem tudnak felzárkozni, hacsak...nem támogatják őket a "módosabb" országok , azaz "jön maj az EU pénz és lesz minden amire eddig nem vólt pénz". Eddig nem tudok jelentős eu ajándékcsomagról.
A GDP 60%-ával megegyező államadóságunk folyó finanszírozása nem tűnik olyan fergetegesnek, ha azt mondjuk a GDP 5-6%-át viszi el. FOrrás: Közgazdasági Szemle, LIII. évf., 2006. február (119–143. o.). Ha azt monjuk ez közzel annyi mint a befizetett SZJA akkor kinyilik a bicska. Közvetlen adót már nem lehet emelni. Játszanak még a közvetett, bujtatott adókkal, de az igazi megtakarításra a nyugdíj, egészségügy és oktatás kiadások csökentése okozna (GDP kb. 30 % 2001-ben). Ez nem túl magas GDP arányosan (kb. nagy britannia), de nagyon magas az összes adóbevételhez képest (kb. 60%). Már nem tudunk, hogy felosztani a GDP csaknem 55%-át (ami kib*ott magas vissazosztás), úgy hogy a magas adók már ne nőjenek, a liberális fejlett országoknál legalább GDB arányosan alább ne adjuk a jóléti funkciókat és még törlesszük is az adóságot. GDP-it kellene növelni, de ez nem megy mert nincs eszközünk és fogyasztásunk (az már a magas adók/alacsony bérek és foglalkoztatás miatt kilőve). Eszköz kellene a nemzetgazdaságba, hogy legyen output. Ez nincs. Már nincs mit eladni, nem kedvező a munkabér az összeszerelésre, belső fogyasztásra meg nincs fizetőképes kereslet. Nem tudom mi lenne a megoldás.
Ha most EURO lenne a fizetőeszközünk, akkor a banki kamatok max. 4-5 százalékon járnának és már nem éreznénk magunkat annyira adóságcsapdában a kamatterhek miatt. Vagyis tulajdonképpen csak a helyzetünkből adódóan tudja elhitetni elméletét az oligarchiáról. Ha a 100% tartalékrátát és a mesterséges pénzből kifizetett (parlament általi bankrablás - bankbezárás) adóságállomány tervét elvetjük, merthogy ezek nonszensz dolgok, akkor mi marad? A közpénz. Vagyis kamatmentesen kb. 4-5 %-ot spórolhatnánk a beruházásokon, ha az EURO alapu piaci hitelekkel vetjük szembe őket. Sajna az helyzet, hogy a beruházások nem a banki kamatok miatt kerülnek nálunk sokba, hanem a korrupció, és persze a pártok rejtett pénznyelő (titkos önfinanszírozó) tevékenységéből következően. Így a gazdaság kerékkötője sem a bankrendszer (pont ellenkezője az érdeke), hanem a politikai kultúránk + emberi gyarlóságok. Itt kéne rendet tenni. Persze egyszerűbb külső ellenséget keresni és azzal szédíteni az embereket.
Most olvasom vissza a topik elejét és jobbocska 69. és 80-dik hozzászólásával 100% egyetértek, pedig nem ismerjük egymást, valószínüleg teljesen más területen dolgozunk (én nem vagyok közgazdász) és mégis ugyan az jött le a Drábik műből. Jó látni, hogy nem valami para dologra kattant be az ember:) ha más még diplomamunkához is felhasználja.
Olaszországban a társadalmi egyezség sikere nem kormányzati engedmények, hanem szó szerint a társadalmi összefogás eredménye volt. 1996 végére egyértelmûvé vált, hogy nagyobb megszorítások hiányában – Görögország mellett – Olaszország lesz az egyetlen, amely nem önként maradna ki az euróövezet-tagok elsô körébôl. Az „Európán kívül maradás veszélye” eredményeként úgy sikerült elfogadtatni a fiskális és jövedelempolitikai megszorításokat, hogy 1999-re Olaszországban lett a legmagasabb a közös valuta támogatottsága az EU-tagországok közül. Az olasz társadalmi egyezség alapja az EMU-belépés elhalasztásának elsôsorban politikai, érzelmi – nem pedig gazdasági – költségeinek tudatosítása volt.
OFF: Nem ismerem az olasz helyzetet. Olyasmire gondolok, mikor kialakul egy világos, pontosan megfogalmazható cél, ami elérése érdekében az ország minimum 70-80%-a odateszi magát. Párttól és kormányciklustól függetlenül. pl. háború utáni újáépítés, Kiegyezés vagy országalapítás, ha saját történelmünket nézzük. Mindegyik esetben jól "orrbavágtak" mindenkit a vereségek és jött a döbbenet, hogy most már dolgozni kéne. együtt egymásért, nem egymás ellen. Nem engedek a tervből a kampányidősak miatt. Nem blődli, tehetségtelen kóklerek által kreált szar "reformokat" szajkozók amik valójában edóemelések, amihez az ország beint egy nagyot, hanem odateszek egy tevet röviden és tényekkel alátámasztva, innen ide fog vinni ennyi idő alatt.
>>De mi legyen a portfólióba? Van erre működőképes elképzelés? mert ugyebár "működésképtelen elképzelése mindenkinek van" << A válasz keresése már eléggé OFF TOPIC. A probléma, hogy ez csak most kezd leesni a polelitnek és a választókank is, a médiának, hhááát annak is. Nincs róla párbeszéd, nyilt, érdemi konstruktív vita. Társadalmi egyeztetés (TV műsorok, fórumok, szakmai kolléguiumok, stb.). A rendszerváltás elmúlt csaknem 20 éve egy folyamatos hatalmi harc, ami nem baj kivéve ha ilyen sokáig tart és ennyire önző. Nekünk MOHÁCS KELL! Adding nem eszmél ez az ország. A megoldás: beszélgetni a doglokról, pro-kontra, tényekkel, statsiztikákal, érvelni-vitázni. Ez hiányzik. Marad a politikai cirkusz, demagóg puffogtatás jobbra és balra. A megoldást nem egy ember, vagy zseni fogja elhozni, hanem egy közösségnek kell megtalálni és mögéje felelőség teljesen felsorakozni. Akkor a siker garantált.
hmmmm... Mi tipikusan ilyen ország vagyunk. Kellene valami 'gazdasági portfólió"-t összerakni amiből felépítjük a 'jóléti államot' amit '90-ben ígértek. De mi legyen a portfólióba? Van erre működőképes elképzelés? mert ugyebár "működésképtelen elképzelése mindenkinek van" Üdv.!
Main stream gazdaságpolitika alatt a neoliberálist értem. Az irányzat tervezésben alapvetően nem gondolkodik, hanem a "hatékony piacok"-ra hagyja azt. Ez az FMCG szektorban tökéletes. De a pénzteremtésben, stratégiai szektorokban hülyeség. Illetve nem az, ha piaci erőfölényben van a makrogazdaság, azoknak áll a zászló. Erősebb kutya esete....De egy alapvetően tőke (értsd erőforrás, teremlőeszközök, nyersanyagok) ban nem duskáló ország esetén igen erős önbizalomra vall. Mindent megoldunk kamatos hitelből és a kamaton felüli reál GDB növekményük (ami nem létezik évek óta) végre lesznek saját erőforrásaink és "jólétünk". Ez nem akar összejönni. Lehet adó emelni még? Itt már nem. Kiadást még lehet csökkenteni, de attól nem nő a GDP-ink. csapda helyzet.
a "main steram"-mel nem igazán vagyok tisztában, majd utánnanézek. Sajnos arra gondoltam, hogy a mostani aktuál politikai helyzetünk messzemenően alkalmatlannak tűnik arra, hogy felelős központi tervezés - pénzteremtés (Drábiki értelemben) folyhasson. Ha pedig külföld számára az jön le, hogy a forint 'sokasodik' akkor az importunkat csak az export fedezheti, (nomeg a turizmus). Azt nem igazán tudom, hogy a külkereskedelmi mérlegben szerepet kap-e a külföldről vásárolt energiahordozó, mert ha igen, és így volt tavaly pozitív a mérlegünk akkor talán nem is lenne olyan nagy a veszély. De ha az energiára (benzin- gáz) is külön kell előteremteni a konvertibilis pénzt akkor szerintem óriási az esély a bukásra.
Mit ér egy vállalkozás részletes és pontos üzleti terv nélkül? Mit ér egy makrogazdaság stratégia nélkül?
A igazi tudomány tervez és alkot, tervei beigazolódnak. Lehet házat építeni terv nélkül és utólag dúcolni minden vihar után, de ezen az építészet túljutott.
Attól hogy a totális szocialista tervgazdaság megbukott nem lesz igaza a "hatékony piacok" teoriát totálisan alkalmazó main streamnek. Egyik nem zárja ki a másikat. Szésőségeknek ritkán van igazuk.
"..amely csak rengeteg peremfeltétel mellett működőképes és nem lehet vele magát a rendszert helyettesíteni."
Így igaz. Tök jó a kötvényes példád. Ezért írtam, hogy model (nem valós) gazdaságra igaz a példám. Azért hoztam fel, hogy elméletben van mód értékteremtésre, akkor azt lagalább makró szinten szükséges és megvalósítható beruházásokra ki kell használni. A tutiról csak azért lemondani mert nincs rá pénz...
A kereslet előbb-utóbb optimalizálja "lassiez-fair" módon a tőkeallokállást, míg a tervezés ha az elején mellélő akkor bukta (ezért a marketing kockázat magas). A keresleti hitelezésnél a, "marketing" kockázat kissebb mint ha a kínálatot probálnám gerjeszteni. De a keresleti oldalon viszont a fedezeti kockázat magasabb, mind a kínálatinál. A kettő (keresleti-kínálai) oldal hitelezése között lehet valahol az optimum.
A szocializmus a teljes kínálati tervezésben gondolkodott és tudjuk mi lett belőlle (bratyizós osztogatás), marketing teljes hiánya. A globál kapitalizmus a teljes keresleti hitelezésben gondolkodik és még nem tudjuk mi lett belőlle, de sejtéseim szerint az erőforrások híjján lévő gazdaságok megszívják, mert csak egyetlen erőforrásuk marad az olcsó munkaerő, ami fejlődési zsákutca. Emiatt nem "hiszek" a mainstream gazdasági modelben.
Én ezt úgy fogalmaztam meg annak idején, amikor az átalakuló Szovjetúnióban próbáltam meg a befektetések kockázatait megvilágítani, hogy ha teszem azt én egy gyémántbánya kötvényeit értékesítem, de a beszedett pénzt reális és hasznot hozó tervekbe fektetem és teljesíteni tudom a kötvényekben megtestesülő kötelezettségeimet, akkor teljesen lényegtelen, hogy az a gyémántbánya valóban létezik-e vagy sem...
Ez azonban a működő rendszer egy szabályt erősítő visszaélésszerű kivétele, amely csak rengeteg peremfeltétel mellett működőképes és nem lehet vele magát a rendszert helyettesíteni.
Elvész a megtakarításra, azaz a késleltetett fogyasztásra való ösztönzés, ezzel pedig az értéktöbblet előállítására való ösztönzés is, ezzel pedig a műszaki fejlődés ösztönzése is, valamint semmi nem garantálja, hogy a beruházások valóban tendenciaszerűen a várható megtérülésük arányában valósulnak meg, azaz a tőkeallokációt teljesen önkényessé teszi és megszünteti az sszefüggést egy társadalom teljesítőképessége és az általa vállalt beruházások terhei között.
Nem értem a hasonlatotodat. Én nem megtakarításból való növekedést (olyat nem is tudok elképzelni makró szinten) írtam le példának, hanem hitelből növekedést írtam le. Nézd, a tégalgyárhoz kell mondjuk 10 tégla, ami 15 év alatt termel 10 x 100000000000000.... db téglát. Nem rossz arány.
Azt akartam szemléltetni model szinten nincs szükség külső kölcsönre (pénz forrásra), ha a fizikai erőforrás (nyersanyag+munkaerő) a gazdaságon belül rendelkezésre áll. Ezt nem veszik észre az emberek. A hiányzó természeti forrást (nyersanyag, eszköz) az import lesz. Amihez konvertibilis valuta szükséges. Ez bibi, ezért ez a model amit leírtam csak részelegsen agazdaság egyes nagyon jól tervezhető szektorai alkalmazható. Például energia, élelmiszer, infrastruktúra, oktatás egészségügy. A többi FMCG-re nem. Ott a Demand drived market diktál.
" 'B' szereplőnk A, T és C igényeit felmérve" ez olyan tervgazdaság szagú Meg van vele még egy problémám: a modellből nekünk jelen pillanatban A, T, C és sem egészen van meg, és a B is nehezen mérheti fel az igényt. Bár itt nincs szerepe az államnak és ezáltal ha B csak a gazdaság és nem egy politikai erő rövidtávú (négy év) érdekeit nézi, akkor B a független Jegybank. Ilyet (mondjk adót nem vethet ki) a Jegybank különben most is csinálhat, ameddig nem növeli az inflációt, hisz a 3% körüli inflációt tekintik kívánatosnak a gazdaság szempontjából.
Időközben Botos Katalin pénzügyminiszteri államtitkár ajkáról elhangzott a hírhedt "ha belerokkan is az ország, fizetjük az államadósságot" kijelentés (bele is rokkantunk!), és az ország újra kezdett süllyedni az adósság mocsarában. Az Antall-kormány még abban az évben, alig hét hónap alatt az államadósságba lapátolt bele mintegy 1,5 milliárd dollárt az idegenforgalomból és külkereskedelmünkből származó nyugati valutabevételünkből, és még további 2 milliárd dollárt vett fel különböző kölcsönökben a Világbanktól, a Valutaalaptól és a nagy nyugati pénzintézetektől, melyek teljes összegét az államadósság kamataira és törlesztésére fordította. Más szóval: az államadósság már az Antall-kormány első évében tovább emelkedett. ("Még egyszer az államadósság", Nemzeti Újság, 1990. október.)
Hasztalan hívtam fel a figyelmet magányos hangként erre a borzalmas adósság-koloncra, mely nemzetgazdaságunkat összeroppanással, társadalmunkat teljes elszegényedéssel fenyegette, sehol nem találtam meghallgattatásra. Ha valamelyik újságíró bátortalanul fel is vetette ezt a kérdést, a kormány és a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Surányi György válasza kivétel nélkül az volt, hogy "nemzetközi hitelképességünket veszélyeztetnénk", ha nem fizetnénk pontosan az államadósságot, és hogy "egyetlen nyugati gazdasági szakértő sem javasolja, hogy az államadósság részbeni elengedését vagy átütemezését kérjük."
Pedig ez teljesen valótlan volt, amit a nyilatkozóknak tudniuk kellett. A magyar emigráció megfelelő szakértelemmel és gazdasági tapasztalattal rendelkező tagjai közül számosan, köztük tekintélyes bankemberek is, mutattak rá az újságcikkekben és élőszóval is az államadósság maradéktalan fizetésével járó súlyos veszélyekre. A Párizsban élő 84 éves André Kosztolányi, a nyugati gazdasági világ egyik legismertebb, "tőzsdepapának" becézett pénzügyi szakértője, 1990 nyarán Budapesten tett látogatása alkalmával a Magyar Hírlap munkatársa kérdéseire a következő válaszokat adta:
"- Na, de mi lesz a 21 milliárd dolláros adósságunkkal?
- Ez csak számbeli sokaság, de végeredményben nem játszik szerepet, mert úgysem lesz visszafizetve...
- Bár szándékunk épp a pontos törlesztés. Tegyük föl, hogy nem fizetünk vissza semmit. De mi lesz a többi országgal, ha azok is kijelentik, hogy nem fizetnek vissza semmit?
- Némi túlzás azt mondani, ha kijelentik. Ezt nem kell kijelenteni. Mindenki tudja, hogy nem fizetik vissza a tartozásukat és soha nem is fogják. Slussz. Maga szenved attól, ha a nagybankok nem kapják vissza pénzeiket?
- Nem.
- Na látja! Mi lenne, ha az adósállamok egy nap, valami csoda folytán, rengeteg pénzhez jutnának, és következő reggel letennék az asztalra összes tartozásukat?
- ??
- A legnagyobb katasztrófa! Mindez olyan gigantikus inflációt eredményezne, hogy belebolondulna a világ. Ennek a rengeteg pénznek vannak konzekvenciái, de nem előttünk, hanem mögöttünk. A kiadott kölcsönöket ajándékként kell tekinteni. Az adósságot a kormány nem fizeti vissza, és az élet megy tovább."
Ez a bölcs és szókimondó idős pénzember azonban, az egész magyar társadalommal egyetemben, még csak nem is sejtette, hogy Antall József későbbi miniszterelnök megbízottai már 1990 februárjában, a választási kampány kezdetén, megkötötték az alkut Londonban országunk legnagyobb hitelezőivel, a Rothschild és Warburg bankházakkal, a Kádár-rendszer által hátrahagyott államadósság pontos és maradéktalan visszafizetésére. Minderre csupán 1995 júliusában derült fény, mikor Rabár Ferenc, az Antall-kormány első pénzügyminisztere, egy őszinteségi rohamában elmondta az egészet Meszleny Lászlónak, a Magyar Nemzet gazdasági riporterének. ("Pénzügyi segítség helyett ígéreteket kaptunk", Magyar Nemzet, 1995. július 22.)
Sokáig azt gondoltam, hogy új eszközt csak úgy lehet teremteni, ha mások korábban felhalmozott pénzét kölcsönkérem. Ez igaz a mikro világban, pl. személyi kölcsönök, vállalkozói hitelek. De nem igaz szükségképpen a makró világra. Ott a pénz mint egyezményes értékmérő jel funkciója segítségével lehet plussz eszközt előállítani, mások felhalmozott vagyonának kölcsönkérése nélkül.
Például:
Van egy egyszerű model gazdaság, a péda kedvéért. Van neki (nem a tulajdonában, hanem a nemzetgazdaságában) A nevű alapanyaggyártó vállalata, amely minden alapanyagot elő tud állítani, amire a T "minden terméket és szolgáltatást előállító" vállalatnak szüksége lehet. És van még a gzdaságban a C mindenre kiképzett és igényt tartó munkás/fogyasztó osztálya. Van ezenkívül egy B nevű jogokkal (adószedés, buntetés, pénzkibocsátás) rendelkező BANKja is.
Tehát van A, T, C és B szereplőnk.
Probléma:
1. C szeretne többet fogyasztani, de nem tud mert nincs jövedelme. A +jövedelemhez + mukáját akarja bérbe adni de nincs rá igény.
2. T szeretne többet termelni és értékesíteni, de nincs rá beruházási tőkéje és nincs is rá fizetőképes felvevő piaca C oldaláról. Egy kis exportra van lehetőség de a versenyképesebb belföldi az hiányzik.
3. 'A' is szeretne többet termelni és értékesíteni, de nincs rá beruházási tőkéje és nincs is rá fizetőképes felvevő piaca T részéről.
Hogyan növekedjen az A, T és C álltal termelt és fogyasztott javak mértéke (a GDP)?
Erre alapvetően 2 megoldás lehetséges:
Egyik jelenleg alkalmazott megoldás: Kamatos kölcsönöket vesznek fel mások (nemzetgazdaságon kívüliek = küldföldiek) előző megtakarításiból. Külföldi tulajdonosok (privatizáció) és állampaírok értékesítésének (államadóság) formájában.
Másik megoldás: 'B' szereplőnk A, T és C igényeit felmérve, általa teremtett pénzt ad kölcsön A-nak és T-nek hogy C-től mukaerőt és Import alapanyagot vásároljanak. Ezzel megnő A és T termelése, valamint C fogyasztása is éppen annyival megnő amennyivel A és T munkarőre fordított kölcsége. Valamint T exportjának legalább az Import alapanyagot fedezni kell, hogy a kölcsönöket B-nek vissza lehesen fizetni. ezzel a kör bezárult.
például:
'A' 1000 fabatka kölcsönét 500 fabatka eszköz importra és 500 fabatka munkabérre költi. előállítot 1000 fabatka + alapanyagot, amelyet elad T-nek aki, ezt a 2000 fabatkás kölcsönéből kifizeti. Ezen a ponton 'A' -nak keletkezett 1000 fabatka bevétele amivel az 1000 fabatkás kölcsönét egyből törlesztheti. Miközben a melosok, a menedzsment és a tulajdonosok az 500 fabatka bért maguk közt feosztva vásárlóként lépnek fel T felé.
T-nek van 1000 fabatka alapanyaga, másik 1000 fabatka kölcsönét (összesen 2000-et kért kölcsön B-től) munkaerőre fordítja C-nek. Ezzel előállít 2000 Fabatka értékű terméket és szolgáltatást, amelyre 500 fabatka (az előző munkabérek/osztalékok) + 1000 fabatka (a mostani munkabérek/osztalékok) teremtenek fizetőképes belföldi keresletet. Még van 500 fabatka termékem amit T exportként képes értékesíteni, ezzel meglesz a 2000 fabatka bevétele, amivel ki tudja fizetni B-nek a 2000 fabatkás kölcsönét. A kör bezárult. Mindenki happy. Többet fogyasztottak és többet termeltek, mégse adósodtak el kamatra. B-nek nincs más dolga mint a kintlevő kölcsöneit Adóval, büntető és foglalási jogaival behajtani. A B által kiadott kölcsönöket nem kellet előzőleg felhalmozni, csak egy számítógépbe be kellett írni mint hitel eszközt. Ennyi.
Totál egyetértek. Drábik rámutat a problémára-a maga módján-de a megoldásai már nem professuionálisak / finoman szólva. De ezt mások, közgazdászok már jobban kivesézik. És mot már ezen a technikai szinvonalon lépni kell.
ebből én azt veszem ki, hogy van egy törekvés, ami mindenképp a tőke és persze a csúnya zsidók lejáratását célozza. Egyébként nyilvánvaló, hogy a vagyonos emberek igyekeznek hatalmi pozicióba jutni, közvetlen, vagy befolyással. Ehhez elég a törikönyvet elolvasni. Az viszont szerintem beteg dolog, hogy minden kiindulópontról ide jutunk ehhez a teóriához. Az emberiség történelme során mindíg egy kis csoport igyekezett vezetni vagy éppen uralni a nagy tömeget. Erre minden kornak megvolt az eszköze (Vallás, tudatlanságban tartás és persze a kivételezettek hada aki kiszolgálta őket előnyökért cserébe. Most a pénz illetve a gazdasági befolyás ez az eszköz. Az emberiség nem rendelkezik kollektív tudattal, s szerintem ezért kell is vezér neki. Mindazonáltal elhiszem a jelenlegi rendszer nem tökéletes, és mint mindenen ezen is túl fog haladni az Emberiség. De..., de ez nem Drábik úr és Endrey úr munkássága, és nem is kis hazánk szembeállítása révén fog megtörténni, hanem akkor fog bekövetkezni, ha a jelenlegi rendszer elveszíti eredményességét és egy új 'rend' erősödik meg. Jelenleg a globalizálódó viszonyokhoz jól alkalmazkodik a rendszer, de vajon egy egységes világ* esetén milyen változások lesznek? Szerintem akkor lesz itt fordulópont. (Vagy valami világméretű kataklizma miatt.) Persze az a baj, hogy el kéne vezetni a világot odáig. Békében. (lehet mégis szükség van egy erőre ami ezt megteszi? Akkor viszont az összeesküvéselméletetek TÖRTÉNELMI SZÜKSÉGSZERŰSÉG rangra emelkedik)
*a világ mindenképp egységessé fog válni vagy magától vagy kényszerűen
„(...) már 1990 februárjában, a választási kampány kezdetén, megkötötték az alkut Londonban országunk legnagyobb hitelezőivel, a Rothschild és Warburg bankházakkal, a Kádár-rendszer által hátrahagyott államadósság pontos és maradéktalan visszafizetésére. Minderre csupán 1995 júliusában derült fény, mikor Rabár Ferenc, az Antall-kormány első pénzügyminisztere, egy őszinteségi rohamában elmondta az egészet Meszleny Lászlónak, a Magyar Nemzet gazdasági riporterének. ("Pénzügyi segítség helyett ígéreteket kaptunk", Magyar Nemzet, 1995. július 22.)
Rabár így számolt be az újságírónak a történtekről:„(…) lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez, és témája a magyar adóssághiány lehetséges kezelési módja. A meghívót Soros György elküldte az akkor alakuló pártok közgazdasági szakértőinek. Tardos Márton fogta össze az utazási ügyeket, s tőle kaptam egy előkészítő anyagot, amelyet tudomásom szerint Szalkai István, az MNB korábbi elnökhelyettese készített. Az írást áttanulmányoztam, és konzultáltam róla Tardos Mártonnal. Ezután ment ki a csapat Londonba. A látogatás magánjellegű volt, noha azon az akkori kormány néhány szakértője is részt vett. Az angol fővárosba Tardos Márton, Surányi György, Csillag István, Szalkai István, valamint jómagam utaztunk el, és Antall József kérésére csatlakoztak hozzánk az ő külföldi szakértői: Tar Pál és O'sváth György. Az 1990-es választások előtt esélyesnek tekintett pártok képviselőiből és a velük már kapcsolatban álló kormányzati szakértőkből tevődött össze a csoport. (…)””„Vagyis mi történt valójában? A bankárok biztosítani akarták magukat az MDF választási győzelme esetére, ezért magyarországi vezérképviselőjük, Soros György és az általa protezsált Tardos Márton útján meghívták az oroszlánbarlangba az esélyes miniszterelnökjelölt hozzájuk egyébként is közelálló és megfelelő "előkészítő anyaggal" már előzőleg agymosott közgazdasági szakértőit, hogy őket az akkori reformkommunista kormány küldötteivel egyetemben meggyúrják, és a leendő Antall-kormány gazdaságpolitikájának irányelveit előre lefektessék.”„A Rabár-vallomásból az is kitűnik, hogy a bankárokat elsősorban a magyar nemzeti vagyon megkaparintása érdekelte. Ezért volt a megbeszélés fő témaköre az államadósságnak állami tulajdonnal való megváltása, majd mikor ez gyakorlatilag kivihetetlennek bizonyult, a bankárok hunyorítottak egyet, hogy "sebaj, fiúk, majd megszerezzük más úton, - és - de az adósságot pontosan fizessétek" intéssel, útjára bocsátották az Antall-csapatot.”"A helyzet tehát az - összegezi Szakolczai György fentebb idézett cikkében -, hogy a Kék szalag bizottság által megszervezett és semmiféle alkotmányos felhatalmazással nem rendelkező és tárgyalásainak tartalmát mindeddig szigorúan homályban tartó csoport megbeszéléseinek (vagy akár hallgatólagos megállapodásainak) folytán alakultak ki a rendszerváltás utáni magyar gazdaság - sőt társadalompolitika - legfontosabb alapelvei! Ezek szerint Magyarország - és egyedül Magyarország a) nem kezdeményez adósságkönnyítést; b) elutasítja a reprivatizáció minden formáját; c) kizárja a széles rétegeket a nemzeti termelőtőke tulajdonából; és d) megindítja a nemzeti termelőtőke külföldiek javára való nagy volumenű értékesítését bevételszerzési célból.”
apropó, miért nem alternatívája Drabik úr elméletének az alábbi 'Csomag':
1. Kérvényezni az adóságállomány eltörlését. (Más országok sikerrel megtették) 2.az előző tétel sikere után a parlament meghoz egy önkorlátozó döntést miszerint "soha többet hitelt", azaz nem csinál államadósságot, hogy ne kerülhessünk 'adósságcsapdába'. Ezzel részünkről elintéztük a népek ellen összeesküdt oligarchiát is :-) és mégsem kerülünk szembe egy egész világon elfogadott gyakorlattal (Jegybank függetlensége, jogosítványai).
Szerintem a '70-es években csak a szocialista táboron belül volt konvertibilis a forint. Én igenis emlékszem a valutakeretre és ez '88-'89-ben volt. Ha jól tudom akkor vált konvertibilissé a forint, amikor a parlament meghozta a jegybanki törvényt. Egyébként úgy tudom Orbán V. már vissza akarta csinálni, csak közölték vele mivel jár ez. Nézz utánna, ha jól emlékszem a portfólió.hu-n Ültess nekem magról konvertibilis valutát, vagy fejtsd ki honnan lesz, ha kevés az exporttermék, s egyéb bevételi forrásban sem dúskálunk...
Azzal, hogy nagy mennyiségű fedezetlen pénzt bocsátunk ki, nem lessz több áru. Tehát nem jut több fogyasztásra és beruházásra. Ha megszüntetjük az MNB függetlenségét, a forint elfogadottsága rohamosan csökken. Ha megszűnik a forint elfogadottsága, nem, vagy csak igen alacsony értéken fogadják el külföldön. Mert ha mi korlátozás nélkül szabadon bocsáthatunk ki pénzt, értéke, legalábbis külföldön tart a 0-hoz. Mi hiába tartjuk konvertibilisnek, más nem értékeli. Minél több forintot bocsátunk ki, annál kevesebbet ér.
A közel "korlátlan" pénzkibocsátást a múlzszázadban már kétszer eljátszották. Mindkét esetben katastrófális hatással.
Ha a bankokat kötelezzük jelentős tartalékmképzésre ( a nevetséges 100%-ot felejsük el), akkor a külföldi tulajdonú bankok többsége egyszerűen beszünteti, vagy nagyon minimálisra csökkenti a hitelezést.
Ha a jegybanki alapkamatot igen alacsonyra vesszük (praktikusan 0-ra), megnől a a hiteligény és eltűnnek a betértek.
A jegybanktörvény (9) kimondja ugyanis, hogy az MNB kizárólag csak az Európai Központ Banktól, Frankfurtból fogad el utasításokat (1§). Megismétlem, a magyar államtól nem, Frankfurtból igen. Ugyancsak a jegybanktörvény tiltja meg hogy hitelt nyújtson az államnak, önkormányzatoknak, állami pénzalapoknak (pl. TB ill. nyugdíjalap), de ellenben a nehéz helyzetben lévő bankoknak (pl Postabank) kötelessége segíteni (16§). A belterjes kiválasztási rendszer garantálja, hogy csak "kipróbált" bankár lehessen az MNB-nél magas pozícióban vagy a Monetáris Tanács tagja (49§). Névleg, egy az országgyűlés és a kormány által választott tagokból álló Felügyelőbizottság ellenőrizné tevékenységét, de törvény rögtön leszögezi hogy ez a bizottság semmilyen érdemi kérdést (hitelfelvétel, aranytartalék, pénzkibocsátás) nem firtathat (52§). Az MNB tisztségviselőinek egész életre kiterjedő titoktartatási kötelezettségük van (54§). Nemzetbiztonsági okokból, nyilvánvalóan ez a mi érdekünk. A kérdés már csak az lenne, hogy ki dolgozta ki ezt a törvényt
Hi, ! Nem vagyok közgazdász, sem politikus, ezért javítsatok ki, ha rosszul értelmezek valamit.
Tegyük fel a Parlament meghozza azokat a döntéseket amit Drabik úr szorgalmaz.
Szerintem ennek következményei:
1. A forint konvertibilitása megszűnik. 2. Súlyos problémák merülnek fel az energiaellátás kapcsán, hiszen értéktelen pénzünkön nem, csak konvertibilis valután ($) lehet energiahordozókat vásárolni. Viszont konvertibilis valutát már a '80-as években is nehezen tudtunk termelni, és jó drágán. Pedig akkor még volt iparunk. 3. Az energiahiány az egész gazdaságot tönkreteszi. 4. Évente 50$ valutakerettel mehetünk külföldre :-)))
A mostani időszakban egyedül maradnánk a nem könvertibilis forintunkkal, nem lenne mellettünk a "Szocialista tábor", ezért ezt a helyzetet sokkal súlyossabban élnénk meg, mint a szocializmus éveit, pedig arra sem lenne kellemes visszaszokni.
Mégegyszer mondom, nem vagyok szakember, csak szeretném érteni a folyamatokat. Javítsatok, ki beszéljük meg!
kicsit off, de azért összevág a "mi a fedezet a jegybanki pénz mögöt" kérdéskörrel,
Idézet egy blogról: http:\nyilasi.tozsdeforum.hu
"Fed auctions another $50 billion. The eighth sale of short-term loans designed to inject liquidity into the banking system brings the total to $260 billion since December.
Vagyis már 260 milliárd dollárt adott a FED a felelőtlen bankoknak, hogy ne omoljon össze az egész bankrendszer. (És persze hogy -5%os negatív reálkamaton lehessen rajta 30-as PE-vel "olcsó" részvényeket venni… hogy tovább pumpálhassák az olajárakat, aranyat, nyersanyagokat… az állampolgárok pénzén finanszírozhassák a kapzsi spekulánsokat, hogy azok extraprofithoz juthassanak a gabona- és élelmiszerárak gerjesztésével... hogy lehessen benyitni nagy tőkeáttétellel a dollárshortokat a devizaspekulánsoknak… szándékosan elértékteleníteni a dollárt és gerjeszteni az inflciót, ami ugye egy jegybanknak elsődleges "feladata"… vagyis hogy a lakosság pénzén és a lakosság sokszoros kárára megmentsék a wall streeti haverjaikat, akik az egész szarkeverésért felelősek.) Kb hasonló nagyságrendű pénzt kellhetett bepumpálnia már az EKB-nak is. "
"Ha feltételezzük, hogy kvázi mindenki kap hitelt, akkor meg pláne nem. Ha mégsem mindenki kap, akkor megint a ki dönt kérdésénél tartunk.
Mi van, ha a befektető mellényúl ? Rántsa magával az államot is ?" a mai kamatos rendszerben a hitelbírálat nem attól függ mennyi a jegybanki kamat, hanem a biztosítéktő, üzletitervtől, ügyfél hitelképességétől. A kerban ere még ráteszi a maga kockázati és kezelési árrését ami a kerbanki kamat. Most ez utóbi folyamat megmarad, de a hitel összköltsége kisebb. Ennyi. a hitelfelvevő szempontjából semmi nem változik. Vagy megfordítom, ha kamatos a jegybanki pénzem attól még ránthatom magammal az államot gondatlan kihelyezésekkel, ugyanis a számlát az államnak kell állni a kivetett adókból akár melyik esetet is nézzük. Nincs különbség.
