Nálam is száraz, de én tudom,hogy a szél miatt nagy a filtrációs veszteség.
Más:Lg Athena vs. Toshiba Suzumi kültéri zajszint nagy,esetleg max teljesítménynél -kb mint egy elektromos golfkocsi a sörösdobozzal tuningolt kipufogós Simson ellen.
Bent 28% 23C, kint 89% -1C, újépítésű 30nm nappali-konyha, műa nyílászárókkal. Na mindegy, jobb a száraz, mint penésszel harcolni. Ja 1 napot pihentettem klímát párnapja, helyette olajradiátort teszteltem, na ott felmászott a pára.
Hát nemtom, nálam állandóan teregetni kell fűtéskor csuromvizes ruhát, hogy ne legyen Kalahári bent, napi kb 5 liter víz eltűnik, a legutolsó sarokban sincs nyoma se. Bezzeg nyáron..
Miért tennél kárt? És miért akarod szárítani? A fűtéstől nem lesz kondenz a beltériben. Ha a helyiséget akarod szárítani, azt ilyenkor a fűtés csinálja a legjobban, némi szellőztetéssel.
Ma reggel véletlenül bekapcsolva hagytam a klimát, a szoba hőmérsékletét mérve látszik, hogy kb. 2,5 óránként olvasztott, pedig szép viszonylag száraz (80-85%)idő volt.
A hőmérő szinte közvetlenül a klima sugarában van, azért ugrál ennyire. a fogyasztásmérő szerint olyan 3-400 W körül mehetett.
Nagy gyerek, el tudja dönteni maga is ;) Én nem mondom soha hogy ami nekem működik az másnak is fog vagy jó lesz. Csak egy a sok lehetséges megoldás közül...
Aki veszi a fáradtságot és utánanéz milyen a házam tudja mérlegelni a sajátjával összevetve.
Hát igen, Én Panasonic VRF-nél szembesültem vele. Bent figyeltem a beltériket, a vezetékes távirányítón keresztül. Hopsz egyszer csak leálltak a beltérik ventilátorai. Na mondom biztos olvaszt. A beltéri hőfokok meg csak emelkednek ... 55,56,57,58,59 ... jó isten mi van itt. Utána olvasva ez ilyen, felfűti a beltériket amennyire csak tudja, itt 60°C van beállítva ameddig nyomhatja őket. Majd fogja magát és eldobja a kompresszort és a 4 járatút egyszerre ... na ilyet se láttam még ... ettől a fölső 3 sor már le is olvadt nem kis hang mellett ... konkrétan besza ... behu ... És egy perc várakozás után indult a kompresszor, 13°C-ra hűtötte vissza beltériket abban a taknyos/ködös -1-0-+1 fokos időben, mikor a bordák még épp látszottak a dértől, mire végzett az olvasztással.
azért szerintem Vas Csaba jobban jár, ha nem a te - kétségtelenül hasznos - tapasztalataidból indul ki, mert ha jól emlékszem az ő háza gyakorlatilag nem rendelkezik hőszigeteléssel, ellentétben a tiéddel. Ott akkor lenne komfortos a klímás fűtés, ha minden szobában lenne 1-1 beltéri. Nekem van 5cm cell a falakon, 0 fok körül már így sem az igazi.
Köszi a képeket. Ahogy látom egy helyiségbe tetted mindkét légkondit. Mikor csak a samuval fűtesz a lakásban hány fok az eltérés a többi szobához képest? A meleg levegő eljut minden helyiségbe ha nyitva vannak az ajtók? A samud hány KW-os? Köszönöm
Ahogy megfigyeltem, akadnak olyan szoftverek, melyek a leolvasztási hőmérséklet felé közeledve rátekernek mindent (komp., venti) annak érdekében, hogy 1 kis lakástúlfűtés valósuljon meg a beállítotthoz képest. Ekkor kevésbé lesz észrevehető a lakás hűlése a leolvasztás idején.
Nekem van egy.Párszor leírtam már,brutál bír fűteni,de sokat olvaszt. Mint egy UAZ. De azért úgy érzem, a fűtés "gerincét" tényleg az Lg adja.Most, hogy felkeltem,ráadtam egy kis gázt,és -7,9-ben olvasztott egy 5-6percet,majd az egész szint hőmérsékletét megemelte 22,9 ről 23,6ra.Kb 20 perc alatt.
Bizony, bizony! Pörög is a samu most rendesen. Ami pedig a fizikát illeti, a korábbi képeimen látszott, hogy az LTCA kültéri majd kb 25%-kal magasabb, annyival nagyobb a hőcserélője... Nem véltelen tud az nagyobbat fűteni ha kell. Persze még az sem nordik szint, de már nincs messze azoktól a spec datraboktól a maga 6KW csúcsával és 3.2KW -15 fokos teljesítményével.
A jelenlegi piacon az Athena Extreme tűnik a legjobbnak, az brutál tartományban tud szabályozni!
Ha jól tudom van pár ház, ami avval(illetve azokkal) megy, jó lenne hallani azoktól a tulajdonsosoktól is visszajelzéseket ;)
Játék a számokkal és a lehetőségekkel.... Akkor tud ECO lenni ha nincs hőveszteség :)
Különben pörgetni kell a kompresszort és teljesen mindegy hogy a legmodernebb bldc inverter vagy direkt 50Hz hajtja.
Amin nem lehet szoftverrel variálni azok a fizikai méretek, felépítés és a névleges teljesítmény.
Ha jobban megnézzük az összes klíma 100-300 ezer ft-ig egy kaptafa. Szinte azonos kompresszor, hőcserélők, COP, funkciók, stb.
Szerintem ezeket a balkáni piacra gyártott lowend klímákat nem szabadna fűtésre eladni. Sokan rákaptak és az EON is könnyelmű a H tarifával, mert oriási bevételt fog generálni nekik.
Az igazi innováció 1500 euro felett kezdődik, mint ahogy az a nemrég belinkelt lg nordic esetében is látszik.
Csak akkor inkább érdemes beruházni egy levegő-víz hőszivattyúra...
De gondolom csak akkor engedi le a szobahőfokot,ha kevés a teljesítmény.De nem azt írja,hogy 30perc után akkor visszaáll rendes üzemmódra?Ha elég a kraft,gondolom tartja a hőfokot,nem?
Ahogy nézem nem hogy nem engedi -5 fölé,csak addig egyeltalán
nem olvaszt,hanem felteszi max fordulatra a ventillátort,így növelve a hőátadást,ezzel a lehűlést.(felső táblázat)Aztán mikor már nem tudja fokozni tovább,leromlik a hatásfok a kültéri lehül -5re,na akkor kezd olvasztani.Eco módban -5,5-ig enged,alacsonyabb ventifordulattal.Megyek,át is kapcsolom.
Nem tudom megerősíteni az autós hasonlatot ... nekem a Lada-m az sokkal többet evett, ugyan annál a tempónál. Falu-város oda-vissza + város 10 de inkább 11 Liter benzin. A komputeres diesel még 6,5L többet nem kért soha. Pedig a tempó ugyan az városon kívül, és elvileg a diesel 300kg val nehezebb is, a sok NCAP okán.
Amit most leirtal, az a mai auto agyonkombinalt elektronikaval, de a vegeredmeny ugyan az mint a valamikori Skodamnal , ami egyszeru volt mint a faek. Elvisz A-bol B-be. Az on-off-os klimak is olvasztottak es mukodtek sokaig, meg mukodnek is. Ha jo helyen mered a homersekletet, akkor elmeletileg a nyomasnak megfelelo a homerseklet plusz a kinti levego homerseklete, amennyiben a rendszerben annyi a hutokozeg, amennyi elo van irva. Az uj invertereseknel meg finomitani is lehet a vezerlest, mivel programmal vezerelheto az osszes motor.
Csak azt az apróságot, hogy nincs nyomásmérés ... és egy kalap kaki az egész így. Jó nem kapillárisi szint de ...
Olyan mintha a mai modern autókban nem lenne.
Beszívott légmennyiség mérő
Beszívott léghőmérséklet mérő
Kopogás érzékelő
Főtengely helyzetének jeladója
Vezérműtengely helyzetének jeladója
Ezekből szög sebesség számítás
Szög sebesség hiba generálásának leállítása ha tankban lötyög nagyon az üzemanyag.
Befecskendési mátrix táblázat, nem csak számítás 2 hőfokból.
Elő és utó izzítás
részecskeszűrő
katalizátor
lambda jel.
Szóval ezernyi paramétert mérnek szabályoznak, és még is "VW botrány" a klíma meg nyomás jeladó nélkül állítja a túlhűtést meg a túlhevítést .... hogyan is?
Azt tudom hogy a nyomás + hőmérséklet összefügg ha ... de ha nem?
egy ilyenen én is elgondolkoztam az ősszel, mert van némi maradék polikarbonátom, de nem nagyon sikerült esztétikos megoldást kitalálnom, és én nem is fűtök csak átmeneti időben klímával, ezért nem olyan fontos.
Ha jövő télre mégis összehoznám, szerintetek mennyire tehetem közel a kültéri elé ezt a falat?
Nálam is a jellemző széljárásnak kitett oldalon van a kültéri, igaz legalább elfordítva 45 fokban, így nem kapja egészen telibe a szél a hőcserélőt. Arra gondoltam, hogy egy 45 fokban döntött pc "falat" építenék elé, ami esetleg fölé is nyúlik, ezzel elfogva a szelet tőle, de mivel túl közel nem merném tenni, nagyon ormótlan lenne az építmény...
Nyilván nem arról lenne szó, hogy egy légmentesen zárt dobozt építenék neki, csak egy ferde falat szélfogónak, de nem tudom nem ártanék-e ezzel többet, mint a haszna lenne, mert bár leolvasztáskor jó lenne a szélvédelem, cserébe a fal belső oldalára fújna a kültéri ventilátora is...
Azon az oldalon nincs semmi elektronika, csak az aluminium/réz hőcserélő. Fluxus pedig a fém házban fog záródni (amúgy is minimális egy hűtőmágnesben), szóval csak nyugodtan!
Jól értem hogy arra gondolsz, hogy a kültéri hpcserélő oldalát letakarod, hogy ne fújjon át rajta a szél? Hát, az segíteni fog szerintem. Nézd meg merre vannak a termisztorok a hőcserélőn. Ha nem esik oda, akkor csak valamivel roszabb lesz a hatásfok...
Olvasztás gyorsításához ha mágnesmatrica mágneses alpját "ragasztanék" kültéri oldalán lévő nyíláshoz,megzavarná az elektronikát,vagy nem bántja.Tudom,hatásfokot rontja - nem érdekel.Nekem 10percen át ne leheljen hideget!Másik kültérit szél miatt betakartam,az repeszt,pár percig olvaszt,majd újra repeszt.Ez nincs szélben,eddig nem takargaztam,de -7ben lassan olvaszt!Másnál mi a helyzet?Toshiba Irururól beszélünk.Lg tavaly több mint 15 percig olvasztott,volt,hohy 20ig,takarva 6-7 elég.
Sajnos elég gyermeteg a csak hőszenzort tartalmazó adagolás. 2 szenzort használ. Az egyik sasolja a beszívott levegő hőmérsékletét, miközben a másik szenzor meg az elpárcső 1 adott szakaszán méri a csőhőmérsékletet. A 2 szenzor közti különbséget tekinti túlhevítésnek. Vagyis ha pl. 5K a gyári elpártúlhevítés és 20° a beszívott levegő, akkor az adagolót annyira nyitja, hogy az elpár mért szakaszán 15° legyen a csőhőmérséklet. Sajnos ez nem képes észlelni a kondioldali utóhűtést, mely elhúzhatja. Az elpárszenzor megfelelő helye is inkább 1 kísérleti érték.
Fűtésüzemben mégproblémásabb a dolog levegő-víz hőszipkák esetében. Itt is külsőhőfok-szívócső hőfok differenciamérés valósul meg, de az elpárcső hőmérsékletszenzor helye nagyobb probléma. Ráadásul ugyanezeket akarja használni leolvasztás érzékelésére és leállítására is.
Leolvasztás kezdetének ugyanezen szenzorokat használja. Ha az aktuális külső hőfokhoz képest 2-5K-el alacsonyabb a szívócső hőfoka, akkor lefagyott. (Ezt a gyári hőfokdifferenciát meghatározza a szívócső szenzor helye.) Ez után gázfordítás, egyúttal szenzorpáros-váltás a beltérire, mely ekkor vezérli az adagolót. A külső hőcserélőn (elpár-kondi) ilyenkor csak a leolvasztás véghőmérsékletet érzékeli. Ha az elérte a gyári melegedési hőfokot, akkor kész, komp. OFF -> ventilefújatás ON -> 4utas átcsap-> adagoló előnyit -> komp. ON.
Nem 1 olyan gép van a piacon, melyen az elpárcső hőmérsékletszenzornak nem sikerült tökéletes helyet választani. (Igen gyakori, hogy át kell helyeznünk és hozzáállítanunk a vezérlést.)
Sok gépben igen durva kompromisszum a szívócsőszenzor helye. Pontosan az miatt, hogy adagolásra is használja, meg leolvasztás véghőmérsékletnek. Holott csak 2 szenzor kéne 2 megfelelő helyre az elpáron (vagy épp kondin), melyet a vezérlés váltana az adott funkció alkalmával.
Persze vannak típusok, ahol látszik, hogy fordítottak rá időt a tervezés során és sikerült jó kompromisszumú, köztes helyre biggyeszteni a szenzort. Ezeken látszik is a jobb COP. Nyilván az árában is meglátszik, hogy foglalkoztak vele. Hogy ne legyen minőségvita: Mondjuk a kínai legalább dinamikus. Elég 1 ímél leírás és fotó, máris úgy fog jönni a legközelebbi leosztás. (De ehhez igen sokat kell tarkót vakarászva gondolkodni, mérni a gép fagyos szelében, hogy az ember tudjon mit mondani. Rettentő sokat.)
Kompresszor kilépő csövén lévő az a védelem, ha túl meleg akkor lassít, ha akkor is túl meleg akkor megáll. Hűl egy kicsit majd újra próbálkozik. A kompresszió viszony figyelés ... ha nyomásban gondolkodnánk. vagy túl kicsi a szívóoldal vagy túl nagy a nyomóoldal.
A másik kettő, az oké. Az egyik a példában az outdoor temp., a másik a outdoor heat exchanger temperature
Itt a kepen van harom darab termisztor. Egy az elparon kivulrol felul, egy a kompresszor kilepooldalan es egy az elparon a hutokozeg belepooldalan. Akkor ezek mire vannak? En ugy gondolom, hogy ezek es a belteriben levo tovabbi termisztorok ertekei alapjan hatarozza meg, hogy mikor szukseges az olvasztas.
Szerinted akkor mi alapjan all ki olvasztasra, ha nem a kettobol valamelyik figyelese alapjan? Az elparon is van termisztor a beszivott levego meresere. A kondenzatoron is van ugyszinten.
Nyomást azt szinte csak az ipari gépek mérik. Mini splitbe Én még nem találkoztam nyomásmérővel. De még 12kW alatti hőszivattyúban sem láttam.
Bevallom neked katonásan, még nem olvastam róla se service se technical manual-ban vajon hőmérsékletek alapján hogy tudják vezérelni az EEV-ket. Jelenlegi tudásom alapján kellene a nyomás érték is ...
Kérem, ajánljatok Bp-en jó klímaszerelőt. Összefoglalva: profi, tisztakezű!!!, aki a megrendelő elégedettségére dolgozik. Megbízhatom szezonon kívül is. Vigyáz a falakra, esztétikus és szakszerű munkát végez, tanácsot ad. nem ba..a össze, sem a munkát, sem a falat, eltakar kérés nélkül, jól üzembe helyez és karbantart.
rengeteg "referenciás" hirdetés van, de annyi szart össze lehet olvasni a fórumokból, így csak alapos ajánlásból rendelnék meg munkát.
43 m2, összenyitott nappali és konyha, déli fekvés, lapos, de hőszigetelt tető, nyáron 30C fok a maximum belső, elegendő lehet 3,5KW?
Uzemeleskor a kompresszor allandoan ugyanazt a munkat vegzi, igy meleget termel a kompresszor resze is es a motor resze is, csak a gaz iranya valtozik. A leolvasztas gyakorisaga ket dologtol fugg. Elso a kinti homerseklet, ami +5 es 0°C plusz paras levegonel a leggyakoribb. Aztan jon a kinti alacsonyabb homerseklet, amikor a gep vezerlese ugy ertekeli a kompresszor elotti es mogotti homersekletek ,nyomasok alapjan, hogy jegesedes van, pedig csak a hutokozeg elparolgasa lassult le.
szerintem amikor olvaszt, akkor nem hűl vissza a kompresszor, hiszen akkor működik, csak megváltozik az áramlási irány, és bent hűteni kezd, az innen nyert hővel pedig felfűti a kültérit.
nálam egyébként abból lehet észrevenni ha csendes módban megy a ventilátor és olvaszt, hogy érezni, hogy párás levegőt fúj egy pár másodpercig, mert a leolvasztáskor a hideg beltérin lecsapódik némi pára, és mikor újra fűteni kezd, ez gyorsan elpárolog.
nameg abból, hogy villog egy LED a beltérin, ami az olvasztást jelzi :)
most így, végignéztem magamon, de nem az orrom láttam lógni... :)))
köszi az infokat, neked is!
nem tudom az enyémben milyen olaj lakozik, majd kiderűl, meddig tart a gép... csak arra gondoltam még, h amikor leolvasztja a jeget a gép, akkor a kompresszor megint vissza tud hűlni annyira, h hideg indulásnak számít az újbóli üzem. ezért is érdekelt, a leolvasztás, mennyi idő után szokott kb létrejönni?
Ne logasd a fejed, nekem is "occso" kinai van es a hetedik szezont futom vele hiba nelkul. A szintetikus olajjal toltott kompresszorok azert jobban birjak a gyurodest mint a regi dugattyus asvanyolajjal toltott kompresszorok.
igen! sejtettem, a megerősítésed álltal biztosra veszem, h nincsen kompresszor fűtés! viszont, meg lehetne oldani, ahogy írod is, de az én esetemben ezt nem fogom megvalósítani, mert amennyit fűtök vele, azt vagy bírja, vagy nem... tart, amíg tart alapon lesz a fűtés, ha szükséges lenne..
Mivel az On-Off-s klímákban nincs egyenáram, a kültéri egységben. *
Mert ugye kalitkás motorokkal üzemelnek segédfázis kondenzátorral és ehhez váltófeszültség kell. És semmiféle szabályzás sincs. Vagy rákapcsoljuk a kompresszort a hálózatba, direktbe és forog 50Hz-el vagy nem kapcsoljuk rá és nem forog.
Hát nem tudom, sose mértem még, de elvileg 24órát figyel a 3 óra még nem játszik.
* tudom némelyik on-off klímában van vezérlő panel a fűtést így heckelték bele de az nem elég erre a funkcióra, és nem is csatlakozik a kompresszorra az elektronika. Ezek az igaz gány fűtő on-off klímák, a beltéri is és kültéri is megy a saját esze után ...
On/off gépen nem valószínű hogy van kompresszor előmelegítés, mivel azt az inverterrel és a lágyindítással lehet költségmentesen megoldani ;)
Utólagosan mondjuk 150W fűtőkábel, meg egy lépcsőházi automata időzítő amivel kapcsolod a fűtőkábelt. Bontó oldalon meg kirelézed vele a klímát, hogy felfűtéskor még ne lehessen indítani, csak utána.
amit ajánlottál azt próbáltam, h teljes "hangerőn" kergettem a gépet és, enyhén deres volt a kültéri hőcserélője, de egyenlőre nem akart leállni olvasztani, lehet még kelett volna kis idő? na, majd még próbálom... igazából az is meglepett, h egyáltalán fűt, mert azt halottam, h minusz 5 alatt nem fűt. azt még jó lenne tudni, h van e ezekben kompresszor fűtés?, mert, ha nincsen, akkor teljesen felesleges egy esetleges klímával fűtés, reményében bekapcsolni a gépet, 4 órányival hamarébb. ugyan nem fűtök ilyen hidegekben klímával, de, nemrég felmerűlt egyesetleges kazán meghibásodás veszélye és akkor jól jönne, ha van mégis valamilyen hőforrás a lakásban, mondjuk egy klíma személyében... .)
Nem lehet megmondani, teljes mértékben környezet (mennyire párás és hideg a levegő nálad) és gép(program) függő is.
Viszont, ha kinézel és csupa fehér a hőcserélő már akkor hamarosan olvasztani fog ;)
Az segít egy olvasztás kiprovokálásában ha maximum teljesítményen kergeted! Így biztosan észreveszed az olvasztást is, mert a max beltéri ventillátorfokozat után feltünő lesz a csend!
mivel itt olvasgatom, h a kompresszor nem szereti a hidegindítást érdekelne, h on-offos gépeknél is van, h be kell kapcsolni pár órával a fűtés megkezdése előtt, vagy azok annyira buták, h nem melegítik elő a kompresszort? most csak kíváncsiság képpen bekapcsoltam, a cuccot fűtésre . minusz 7 van erre és kb 1 órát ment, de nem vettem észre, h leolvasztana, igaz nagyon száraz az idő és a kültéri ráadásul féltető alatt van felhelyezve. amit még észrevettem, h a kilépő hő a beltériből kb48 fokos, az őszi 55 fokoshoz képest. mivel nem ezzel fűtök, csak kérdezem, h mennyit kellene kb mennie a gépnek ilyen hidegben, h bekapcsoljon a leolvasztás? tudom, h sok összetevős a dolog, de mégis? kb mennyi idő?
Mitől lehet az, hogy nincs lefagyva a kültéri de most este és reggel olvasztani akart (DF), 1 percig megy DF-be, utána leálltja az olvasztást és rendesen fűt utána?
Köszi a képeket. Ahogy látom egy helyiségbe tetted mindkét légkondit. Mikor csak ezekkel fűtesz, hány fok az eltérés a többi szobához képest? A samud hány KW-os?
M3 HellRot dobj már pár képet fel a cuccokról :) Benti , Kinti stb :) ha nem gond :) régen annyi sok kép volt itt , kicsit szórjuk már meg a fórumot :) Na persze csak ha nem gond :)
Tegnap bekapcsoltam, hadd segítsen a samunak, amit megviselt a majd egy hetes, nulla fokos, lefagyós párás idő. Tolta is a forró levegőt ezerrel!
Végül a két gép együtt legkisebb ventillátorfordulaton vígan beállította a házat 24.8 fokra a reggeli -7 fokban :P Brutál a kettő együtt!
Viszont ahogy elment a köd, nem is fagynak már a kültérik hiába van jóval hidegebb. Így megint elég a samu magában, tolja a meleget ezerrel...
Érdekes ez, hogy ezekkel a gépekkel egy jól szigetelt házban tényleg nem a nagy minuszok jelentik a problémát, hanem a tartós ködös párás nulla fok közeli idő. Lehet hogy mégis jó vlamirae a tálcafűtés? A samus képemen látszott hogy nem tudja teljesen leolvasztani onnan a jeges, és azért napok alatt felgyűlik valamennyire. Ennek következményeként, az alsó pár sora a hőcserélőnek hamarabb le is fagyott ismét. Vagy gázhiányos? Azt viszont nem gondolom, mivel a mostani hideg időben megint magára talált, és fűt ezerrel ...
Remélem ma éjfélre, holnap reggelre meglesz a minusz 10 hogy lássam hogy boldogul magában a samu!
Szerintetek az ASYG09LTCA mikor (hány éve) került előszőr piacra? Kb. hány évig szoktak árulni egy bizonyos modelből, esetleg van folyamatos készletfrissités? Nekem 2016 ősztől kéne beinduljon a klima fűtés, igy nem tudom mikor lenne a legjobb vásárolni. Attól tartok, hogy nehogy eltünjön a piacról. Viszont ha addig jobb is megjelenik? Mondjuk akkor gondolom azok nagyobb árakkal lesznek mint fenn emlitett. Romániában ezt jelenleg meg tudnám venni átszámitva 282 ft-ért.
Budapest az egy másik ország. nem is értem miért nem csatolják már le Magyarországról ... akkor derülne csak ki hogy milyen messze van europa.
itt Szegeden még nehezítve hogy kormány mivel nem fideszes a vezetés nem is néz minket semmibe. Ide nem jött ipar semmi. Az egyetem is az csoda hogy még bírja ... szerintem annak is meg vannak számlálva a napjai. Algyő is kifogy lassan az olajból, igaz az már rég nem szeged ...
Szóval így télen már Én is dolgoztam Budapesten, mert itt halál. Csak olyan céghez tudnák szegődni emberi pénzért aki nem Szegeden dolgozik ...
Persze mikor az előző cég megnyert egy 3x24-es VRF-t akkor azt nem kellett csinálni mert csak akkor van garancia ha pestiek telepítik ...
Ha biztosra akarsz menni akkor pár órával a beindítás előtt áram alá helyezed, és akkor nem lehet baja, leáramtalanítható ha nem kell.
De ezek tényleg nem olyan érzékenyek mint a régi on/offosak, és minden paramétert mérnek, számítógép vezérli őket, lassan pörögnek fel, stb...
Van egy hűtőkamránk, alkalmilag használva, ott ezt nem tudtuk. On/off kompresszor, épített cucc. Pár 100 ilyen hidegen indított ciklus után kinyekkent a kompresszor.
Aztán felhomályosítottak hogy van egy fűtés kívülről a kompresszoron, önszabályozó fűtőkábel. Azt előtte 4 órával be kell kapcsolni, és mehet a cucc.
Azért ez sok mindentől függ. Egy autónál is megvannak a hidegindítás íratlan szabályai. Aki ezeket betartja, az autója meghálálja azt. Aki nem, az rövid időn belül hazavághatja a járművet. Pont azért tettem fel a kérdést a kompresszor hidegindításáról, mert én a klímát javarészt fűtésre, temperálásra szeretném használni a hétvégi házban, és nem akarok viszonylag rövid időn belül kompresszorproblémákkal küszködni.
Már hogy a fenébe ne okozna gondot.Csak nem tűnik fel 10év távlatában.De biztos lehetsz,hogy minden egyes hidegindítás odaírja a névjegyét,bár nem számottevően,az igaz.
Előfordulnak kirívó esetek, de itt egy-két beragadt darabról volt szó, nem pedig átfogó akcióról, amit mindenki élvezhet. Mi is akciózunk néha, hogy az utolsó darabok már ne csúfítsák a raktárkészletet, de ez tényleg ritka.
Én ,úgy vettem extra akciósan a klímámat (Samsung Jungfrau) hogy az Auchan a bentragadt klímáit brutálisan leakciózta 150.000Ft-ér vettem, amikor a legolcsóbb netes ár 208.000Ft volt, de sok helyen 250.000Ftért árulták.
Én nem tudom, de a klasszikus akciókkal már nyáron sem nagyon találkozok két-három éve. A nagy verseny miatt az importőrök is letolt árakkal, minimalizált árréssel dolgoznak, így abból akciózni már elég nehézkes lenne. Persze az is akció, amikor pl a Samsung benézi szezon elején az átadási árakat, túláraz, és azt korrigálja, kikiáltva, hogy akció.
Lehetetlen vállalkozás lassacskán annyi klímát feltelepíteni, amennyire igény van. Legalábbis itt Budapesten ez a helyzet. Nem csak az alatt a három-négy hét alatt, de lassacskán egész évben kapacitáshiánnyal küzdünk.
Ez csak azért nem stimmel a klímákra, mert a webáruházak eleve a nagyker árhoz nagyon közel értékesítenek. E miatt nehézkes azokat a berendezéseket akciózni, amelyek tömegtermékek. Az utóbbi pár évben már azzal a problémával is sokszor szembesülünk, hogy a cégek beszerzői is rákeresnek az interneten az árakra, és amikor egy 20-30 darabot szeretnének rendelni, mondjuk az irodáikba, akkor a netes árakat gondolják kiindulási árnak a nagyobb darabszám miatti alkuhoz. Simán elvárják, hogy akár 20-30 százalékot is engedjen a szállító ilyen esetben. Csakhogy nincs benne közel ennyi sem, ugyanis csak a listaárhoz képest van 30 százalék körül a haszonkulcs, és ez is már csak néhány nagyker esetében. LG, Samsung, Midea, Hitachi, Nord, stb értékesítése már fix árréssel történik, ami készülékenként bruttó 12-15-18 ezer forintot jelent. A neten (árgép, árukereső, stb. ) megjelenő árakból az esetek jelentős részében már nincs mit engedni, hacsak nem akarja bukóban adni valaki a készülékeket. Persze ilyen is előfordul, én is látom, hogy két-három éves modelleket is hirdetnek még, de ez vagy csak fennmaradt a webáruházban, mert nem frissítik megfelelő rendszerességgel, vagy iszonyú pancser lehet a cég, mert aki az utóbbi három nyáron nem tudta eladni a raktárkészletét, az nagyon benézett valamit.
Az autó nem biztos hogy jó párhuzam, kaptam én már év végén 35% + téligumi edvezményt autóra mert kellettek az eladási számok, nekem meg zsebemben volt a kp. rá ;)
Vas Csaba:
Ugyanígy, van klímás is aki hajlandó átmenni értékesítőbe hogy meglegyen az eladási darabszáma az évre. De! akkor számolj extra árat a telepítésre, mert az vállalja a garit is aki felszereli.
Nagyon jó kérdés. Én az Opel Astra-mat akarom lecserélni, azt mikor érdemes venni? Télen mikor nincs kedvem kimozdulni a meleg szobából, de gondolom ilyenkor fázik a vendég munkás és fűteni kell rá. Vagy tavasszal mikor se fűteni se hűteni nem kell a gyártósort? Csak félek tőle hogy mindig ugyanannyiba kerül a gyártása így csak telnek a tavaszok és a telek és még mindig a "H" Astra van ...
Disztributori klíma akció télen nincs, akinek kell az úgy is megveszi kerüljön bármennyibe ... szerver hűtés vagy fűtés esetén nem fognak várni tavaszig-nyárig-őszig. És igen nyáron van igazán akció, de akkor meg úgyse győzik a telepítők így a telepítési árak elugranak. Így a kettő kiüti egymást. Persze aki még mindig a 2012-es készletét árulja ott a fenti sorok nem érvényesek.
Nyáron kell a tortát felosztani, és a legnagyobb szeletett megszerezni. Csak ugye az a fránya telepítés ... az szűk keresztmetszet. Meg az a 3x 1hét amikor van mozgás.
Szóval nem tetszik neki hogy hideg az olaj, de a gépek egy része megmelegíti a motor állóhelyzetében. Majd van egy indítási procedúra is, ami szép lassan indítja. Nem padlógázon mint a régi On-Off-ok. A 100 éves dugattyús, meg a régebbi szívott házas kompresszorok nem szerették. de mióta van ez a hitvány R410a gáz azóta nyomott házasok a kompresszorok, így gyorsabban melegszik az olaj, meg nem is habzik ...
Ez legyen a legkisebb baj az életben hogy a 200k-s klíma hideg olajjal indul.
Tény és való az autó is van, hogy órákat áll keményebb hidegekben az utcán. Viszont az autóknál ez nem igazán okoz gondot. Mivel én nem értek a klímákhoz, ezért nem tudhatom, hogy hasonló helyzetekben milyen módon reagál egy ilyen készülék. Pontosan ezért gyűjtöm az infókat, és teszem fel ezeket a kérdéseket, hogy próbáljak okosodni. Egy elég drága készülék beüzemeltetése előtt állok és szeretném majd úgy használni, ahogy kell.
De ez egyértelmű:ha benn jobban pörgeted,akkor pl. nem 100m2 levegőt kell felmelegíteni 40fokra,hanem 200-at.Ehhez 2x annyi hőmennyiség kell - kintről.Adott külső hőmérsékleten pont kétszeres lêgmennyiséget (+vesztesêgek) kell forgatni, amiben a pára is pont kétszeres.Azt leolvasztani is kétszer kell.Tehát favágó számítással kétszer,aztán ki tudja milyen egyéb tényezők játszanak még hatásfok miatt...
Ebben a ventillátor fokozat kapcsolatban lesz valami! Meg amúgy a hőigény függésben. Hajnalban nem tudtam aludni, így láttam hogy olvaszt az enyém is másfél óránként.
valószínűleg azért, mert attól is függ a leolvasztási gyakoriság, hogy mennyi energiát veszel ki a beltériből, ami esélyesen nálad jóval több, mint M3 alacsony energiás házában.
én ha elmegyek otthonról alkalmanként fel szoktam tenni a ventilátort gyorsra, hogy mikor senkit sem zavar, fűtse fel jobban az indirekten fűtött szobákat is. lehet, hogy véletlen egybeesés, de az utóbbi napok 0-6 fok közötti párás időszakában szinte mindig olyankor tapasztaltam olvasztást, amikor jobban pörgött, csendes fokozatban talán egyszer sem...
ezt a kis vékony csövet fűtöd, hogy ne fagyjon bele -10ben a kondenzvíz?
Nálam ezzel szerencsére nincs gond, mert a talajszinten van lent a fal melletti járdán, olyan helyen, ahol nem közlekedünk, a járdáról meg folyhat a virágoskertbe nyugodtan, és ott az sem gond, ha megfagy...
ez szerintem is a te hibád, minek ajánlottad fel a gázfűtést, mondtad volna, hogy amíg takarítás van, addig nincs fűtés, szokja meg. mellesleg gondolom nem 2 nap egy takarítás, ha az épület kihűl 1-2 óra alatt, akkor már régen rossz...
Persze a 2kg PB-gáz amit elfűtött a hőlégfúvónk ... azt beraktuk még leálltak a klímák takarítás miatt ... 2x10kW a klíma ... 30kW -os PB-s égőt ... na mikor mondom hogy a gázára egy 1.000 ... az volt a válasz ne szórakozzak az rezsi anyag.
Ebben maradtunk innen is üzenem neki költse gyógyszerre. :-)
"Ha rajtam múlva egy darab nem lenne eladva fűtésre."
Szerencsére nem rajtad múlik :-)
Ha megfizetik és szereted csináld, ha nem válts szakmát, ilyen egyszerű az élet. Ha gyerekorvosnak mész nem fognak klímával kapcsolatban hívogatni, csak lázas gyerekek miatt.
Ha dupla pénzért ganézod ki a klímát SOS, akkor legközelebb vagy jobban gondolkodnak előre, vagy kifizetik a dupla összeget megint.
Szerintetek ez most akkor hogy is van, ezt nem egészen értem:
Nézem itt a Fujitsu 09LTCA kapacitás adatlapját.
Pl 0 fok kintinél ezt írja: (az is igaz hogy ez max teljesítményen értendő) 4,16kW : 1,51 kW (input) Most akárhogy nézem ez 2,75 COP érték. H-s tarifát erre akkor nem is kapom meg? mert ugye az meg úgy van: +2 és 20 fok között 3COP értéktől nagyobbnak kell lennie.
megj: Csak ugy tudom elképzelni ha ezt a "> 3COP" hogy ha pl névlegesen kell tudnia (tehát nem max teljesítményen). Ott vajon mennyi lehet a COP.
ha tudnád, mennyien hívnak hogy nem fűt a klíma. _AZONNAL_
Bekapcsolja távkapcsolóval és nem jön belőle a meleg.
Ha rajtam múlva egy darab nem lenne eladva fűtésre. A múlt héten is +1°C -ban olyan jó volt nagynyomású vízzel mosni a kültérit mert rájöttek hogy rendezvény lesz ... és nem fűt. Ja mert olyan geci koszos volt hogy nem ment át a levegő a kondenzátoron.
Illetve amiket felszereltünk és még rakom össze beltérit, kiszoktam provokálni a beszélgetést hogyan müködik a klímás fűtés. És kb. az ügyfelek 80%-hoz mégis ki kell menni átnézni és újra megbeszélni hogy _EZ ILYEN_ :-(
Persze ez a dolgom ebből élek, csak kicsit fárasztó ... hűtés az jó. Bekapcsolja elindul a ventilátor egyből, és már sokan arra is azt mondják de jó hűt ... mondom majd 3 perc múlva indul a ciklus. És néznek hogy mit beszélek, hát már hűt. :-)
a telefon nem jó példa, ott mások is hívnak, a klímát vagy tévét én akarom bekapcsolni, és nekem belefér, hogy ha 2 naponta egyszer rámjön, hogy tévét néznék, akkor bekapcsolom a boxot és várok 10 másodpercet amíg bebútol.
A 20W-os set top box havi 550 Ft értékű áramot fogyaszt, akkor is, ha én csak 2 naponta 2 órát használom,
a villanyszámlám a napelem előtt havi 5000 Ft volt, ez 10%-kal megnőtt volna, ha nem veszem a fáradtságot és kikapcsolom mikor nincs rá szükség.
Ha úgy tetszik, fizetek a telekomnak a tv előfizetésért 3000 Ftot, ha hozzáadom a box fogyasztását ez már 3500, arányaiban elég jelentős a különbség.
Más felől nézve havi 14kWh feleslegesen, amivel én 1 napig fűtök a klímával.
a klíma 13W-os standby fogyasztása havi 350 Ft.
májustól szeptemberig nem kell fűteni, hűteni meg összesen 2 hetet ment nálam.
szóval azzal, hogy április végén kihúzom, ha nyáron 2-3 napig hűteni akarok bedugom, majd ha nincs kánikula újra kihúzom, megtakarítok évente 1700 Ft-ot. Nem ezen fogok meggazdagodni, de ez kidobott pénz lenne, kb. 2 másodperc kihúzni és bedugni, legyen 3x kánikula a nyáron, így 6x2 másodperc alatt "kerestem" 1500 Ftot, szerintem nem rossz órabér.
Aki csak hűtésre használja a klímát, mondjuk július-augusztusban, neki éves 10 hónapig feleslegesen fogyaszt.
és ha minden ilyen energiavámpír készülék állandóan be lenne dugva - 90%-ban feleslegesen - azzal eléggé megnőne a villanyszámlám, mert sajnos nem 1-2 ilyen van egy átlag lakásban.
Nem maradtál le semmiről csak öregszel és felejtesz :-)
Kb 1 éve vitatkoztunk erről veled (is).
Ha 0 fok alatt van a kinti hőmérséklet akkor napi 0.5kwh körül eszik. Ha nem használod akkor tök feleslegesen, ezért erre kitérnék a használati útmutatóban. Ehhez képest semmi utalás sincs benne erre vonatkozóan.
Nem sok amúgy persze, nekem van 2 klímám, az utcában még 20, az 11kwh áram naponta. Nem sok, csak minek?
Panasonic ue12qke amúgy, de gondolom a többi is ilyen.
Az információ birtokában már nem zavar, leáramtalanítom és kész.
Mintahogyan a upc beltéri se zabál ha nem megy a tv, mert master-slave elosztóban van.
Gondolom a mobilod is csak akkor kapcsolod be mikor hívni akarsz?
Szegény klíma is várja hogy mikor akarod bekapcsolni, és energia ... jó most már ha jól tudom max. 1W lehet, de hogy egy 1Wh vagy 1W/24nap azt nem tudom.
OFF
nekem egy 5"-os telefonom, van hát ha megy 10 órát akkor elégedett vagyok. A volt kollégám megvettem az Samsung S6 Edge-t. Kérdem mennyit bir tudván hogy annak jó nagy akkumulátora van. Azt mondja 3,5 napot. Kérdem mi van? Melyik szót nem értetted a mennyit vagy azt hogy bír? Töltés nélkül ember. Mondja hogy azt értette ... na beszéljük erről egy kicsit, mit használsz? GPS? Ja azt nem az ki van kapcsolva. Wi-Fi? Ja az is. Gmail? Á azt le is törölte. :-) Na ekkor már kezdett érdekelni miért is kellett az S6 Edge..... :-)
De legalább nem Ő miatta melegszik a föld, és nem kell nekem sok ezerét kék-zöld-narancs kártyázni. :-)
OFF2
Ki mit tud mi lesz velünk. 2015.12.18-én lejárt a kártyám és Voila már 2015-12-31-ig jó. De állítólag még mindig kapunk majd 6 hónap bónuszt, mert csak nemzeti iskolában lehet vizsgázni. Lehet lesz Nemzeti Klímaszerelő Kiképző Akadémia is ... csak azt nem tudom 811-es út mellett lesz vagy az M35 mellett?
kinek mi a sok.. az enyém 13W-ot vesz fel télen standbyban. Mondjuk lehet, hogy nyáron is, akkor nem is néztem :) a semmiért ez nekem sok. De én a telekom set top boxot is áramtalanítom, amikor néha napokig nem is nézünk tévét, az is 20W körül vesz fel standbyban
Fel vannak erre készítve általában, fűtik az olajat. Vagy fűtőszál van a karterra tekerve, vagy a motorra küld dc-t pl. Ez is volt a gondom tavaly, átmeneti időszakban használtam a klímát fűtésre, majd kikapcsoltam tavaszig de nem áramtalanítottam le. Zabált is sok áramot.
Mostmár áramtalanítok szezonon kívül, viszont arra kell figyelni hogy használat előtt (ha mégis kell valamire) 4-6 órával áram alá kell helyezni.
Köszönöm a választ. Arról tudnál mondani valamit, hogy valahol azt olvastam, a kompresszor nem igazán szereti, ha hidegen indítják el. Tegyük fel, be van állítva temperálásra 10 fok körül. Kint mondjuk hideg van, de a napközbeni napsütés az ablakon beszűrődve felmelegíti a helységet 10 fok fölé. Gondolom a készülék ilyenkor leáll. Estefelé viszont a helység előbb utóbb kihűl, és a kompresszor ugye be fog kapcsolni a temperálás folytatása végett. Nem fog ettől a kompresszor idő előtt tönkremenni?
Ma ködben Én csoszogtam 120-al, a radaros/fék asszintese/head up displayes autókkal a Románok meg 180-al mentek ... :-(
(Na jó mikor kifogtam olyant aki hajlandó volt 160-al menni azt követtem, de 5-10km többet nem mentek ilyen lassan, maradt újra a csoszogás ... )
ON
No kb. a klíma is ilyen, annyi pénzért annyi jár. Ha nem akarsz rá többet költeni, akkor ne foglalkozz vele melyiket vegyed. Tök mindegy van annyira verseny hogy azonos pénzért azonos terméket kapsz.
Fűtögetek, fűtögetek a klímával. Már harmadik napja lebeg a hőmérséklet napközben is 0 fok körül, erősen ködös, 90% feletti páratartalom mellett:
Ugyan le van fagyva tövig a hőcserélő, de a samu(AR7000) nem viszi túlzásba az olvasztást ma egyszer láttam, reggel... Leheli a meleget, 24 fok van a házban most is.
Adott egy 20 négyzetméteres klímás szoba, délre néző erkéllyel, az erkélyen a kültérivel, illetve korlátra záródó redőnnyel. Logikus, hogy nyáron, hűtéskor legalább a kültéri előtt fel kell húzni a redőnyt, hogy az "kapjon" levegőt, de mi a helyzet télen, fűtés esetén? Ilyenkor lehetne használni leengedett redőnyöknél is, úgy hogy levegőcsere gyakorlatilag csak alul, a katedrálüveg és a járólap közti, kb. 5 cm magas résen át történik?
Szinte ugyanannyiszor, mint TOSHIBA,nálam ez a kettő dolgozik.Picit gyorsabban végez.A legrosszabb körülmények között(0--2fok.93%pára) kb.7perc.Tavaly,mikor csak ez volt,-15-bem gyorsabban végzett,4perc alatt.Akkor persze kisebb pára volt.70m2+70m2(35hasznos tetőtér) házat + 400+150+200 infrapanellel gyenge pontokon javítva simán kifűtötte.Magason van beltérim,több mint 3m lépcsőházban,ott zavaró volt olvasztás.Valószínüleg nem azért,mert msgyon hiányzott a leadott hőmennyiség, hanem a 8m össz belmagasság miatt ha fagyasztott,a meleg azonnal felfelé áramlott,pontosabban megszűnt a lefelé pumpálás,amit megszoktunk.Mióta van egy padló magasságban földszinten,gondok megszűntek.infrákat sem használjuk.
Van valakinek tapasztalata abban, hogy az LG P09MN ATHENA XTREME típusú klíma ebben a 0 fok körüli full párás ködös időben milyen sűrűn olvaszt le? Mennyire befolyásolja a hatásfokot, és a komfort érzetet? Nyaralóba lenne a készülék, hét közben temperálna 10 fok körül, pénteken mikor lemegyünk akkor kellene belehúzni a gépnek. A nyaraló elég pici, összesen 40 nm-es, 2,3-as belmagassággal.
Nézegettem, hogy a Samsungnak voltak ilyen design klímái, valami német nevűek, amik nagyon jól néztek ki, azok megszűntek? Létezik valami hasonló? Köszönöm!
ez gépfüggő és külső páratartalom függő is, de túl gyakorinak nem mondanám.
Tavaly januárban ment többet hidegben teszt célból, akkoriban mínusz -néhány fokban, ködös időben 2-3 óránként olvasztott, alkalmanként 5-10 percet.
0 fok körül még ritkán olvaszt, max. napi 1 alkalommal vettem észre, bár nem figyelem folyamatosan, és gondolom éjszakára is jut 1-2 leolvasztás ilyenkor, főleg, hogy éjjel hidegebb van általában pár fokkal.
Ősz óta már 0 fok körül átállok gázra, december elejétől inkább a gáz fűtött, most, hogy kb. 1 hete megint melegebb van, újra a klíma megy, de év végére zord időt jósolnak, szóval 1-2 nap múlva újra jön a gázkazános időszak...
Én még nem próbáltam nagy hidegben fűteni klímával (van távfűtés), de a tapasztalatod érdekelne: 0°C körül, főleg alatta nem kapcsol gyakran leolvasztásra a gép?
Hát hogy pontosan hol,azt nem tudom.Nekem a beltéri alja kb 30cm-re van a padlótól,így elég jó.Mint látod a képen,a terelőlapát picit feljebb áll 45foknál.Így minimum ventillátorfordulaton a 6m-re lévő virág leveleit picit még mozgatja.A légáram párhuzamosan fut együtt teljes hosszban egy panorámaablakkal,ami korábban mindíg hideg hatást okozott.Most,mint egy meleg függöny a leghidegebb északi oldalt fűtöm vele, és a ház teljes hosszában szépen terül.Mellé még - amivel nem terveztem- maga alatt néhány m2-en kellemesre melegíti a hidegpadlót,ami annak ellenére,hogy padlófűtés sűrűbben van csövezve,korábban hideg volt.Most teljesen visszavettem padló keringő hőfokot,termosztáton állandó keringtetésre tettem.Tehát a klíma melegíti a keringtetett vizet, és láss csodát,egész jó.Nem mondom,hogy forró,de mezítláb sem fagy le az ember lába.Szetencsés módon,ha kint hidegebb van,a padló mindenhol melegebb.Ma reggeli -4nêl már megközelítette olyan 35fokos beállítás érzetét.
Ja,és tapasztalatom szerint alacsonyra szerelt beltéri esetén oldalirányba is sokkal jobban terjed a meleg,szinte szétfolyik az egész lakàsban.A felső gép a meleget lefelé szinte csak ott nyomja ahova a ventilátor közvetlenül fúj.Többi lakrész hidegnek tűnik.Pedig az egy jobb készülék.
ezt az alsó szerelést mindenki dícséri, aki fűtésre használja, cserébe így hűtésre nem lesz ideális.
Olyan topiktársunk is van, akinél fejjel lefelé van fordítva a beltéri, így még ideálisabb fűtésre, ezzel a megoldással azonban bukja a garanciát és hűtésre tilos bekapcsolni, mert olyankor a beltériben csapódik le a pára, és az belefolyna a készülékbe.
Ha neked csak fűteni kell, és ideális, csendes, egyenletes hőmérsékletet szeretnél, ezen a megoldáson is elgondolkozhatsz, hogy beteszed pl. egy ablak alá, fejjel lefelé szerelve....
a méretezéshez: magyarországon inkább a 2,5kW, 3,5kW és 5kW méretezést szokták említeni, de ezek megfelelnek a 12000, 14000 és 18000 BTU-nak, az én 5kW-os gépem is 18000BTU.
nekem a 80m2-re a legtöbb szerelő a 3,5kW-ost ajánlotta, annak ellenére, hogy a tájékoztatókban arra inkább 40-50m2-t adtak meg ajánlott fűthető alapterületnek.
nekem véletlenül lett nagyobb, nem bántam meg, mert fűtéshez így legalább nem kell pörgetni, ugyanakkor szinte biztos vagyok benne, hogy fűtésre és hűtésre is elég lett volna a kisebb 3,5kW-os készülék is, bár az többet menne nagyobb teljesítményen. Főleg, hogy én -10ben már nem is használom, csak 0 fok felett...
Hi,ha az én hozzászólásomra gondolsz,lehet,nem fogalmaztam érthetően.
Azért jó alacsonyra tenni,mert a felmelegített levegő úgyis felfelé száll,tehát a ventillátornak cdak annyi a dolga,hogy eltávolítsa a kezelt levegőt a beltéritől,az nem,hogy a szoba rêtegződésêt ellensúlyozza.Ebből kigolyólag sokkal alacsonyabb fordulattal tud megfelelő melegeloszlást biztosítani,tehát csendesebb.Magasra szerelt beltêrinél frlejtsdcel a min.fordulatot,azzal csak a fejtért tudod bemelegíteni,a lábad meg lefagy.Abban a fokozatban viszont szó sincs 19db-ről,az biztos.Tehát akkor éjjel már biztos zavaró!Azonos fokozaton azonos zaj,de lent az nem szükséges.Így gondoltam,bocs a homályos fogalmazásért!
nekem egy L alakú nappali-konyha-ebédlő helyiség nappali részében van a klíma.
Ez kb. 60m2, és ebből nyílik egy 16m2-es háló és egy kisebb fürdőszoba.
Az ajtók nyitva vannak.
Amíg nulla fok felett van a kinti hőmérséklet, hibátlan a dolog.
A klíma általában 24 fokra állítva csendes módban teszi a dolgát.
Az L alakú helyiségben kellemes, egyenletes meleg van, mindig.
Mivel a klíma fent méri a levegőt, a hőmérők, termosztátok szokásos magasságában a 24 fokos beállítás mellett 23 fok körül szokott lenni.
A hálóban és a fürdőben 1-2 fokkal hidegebb van.
Ha elmegyek otthonról és eszembe jut, át szoktam nyomni auto fordulatra, ekkor általában az alacsony és a csendes módot váltogatja. Néha éjszakára is auton marad, a szomszéd szobából nagyon kell fülelni, hogy halljam, pedig nyitva van az ajtó, de alatta még csendesben sem szeretnék aludni.
Az ebédlőben és a nappaliban is van 1-1 hatalmas üvegajtó, kb. 2,2x2,2 méteres.
Az ebédlőben az üvegajtó előtt ülve már kinti 0 fok körül azért érezni, hogy húz a hideg az ajtótól.
0 fok alatt már a háló és a fürdő már nem 1-2, inkább 2-3 fokkal lenne hidegebb, így vagy zavaróan hűvös lenne, vagy fentebb kellene venni a klímát 25-26 fokra, így a nappaliban túl meleg lenne már, cserében a hálóban és a fürdőben nem fáznánk.
Tavaly januárban tesztelgettem, még -10ben is vígan kifűti a 80m2-t az 5kW-os készülék, ekkor is elég neki a 4 fokozatból a két legkisebb. Persze, hogy jobban kiegyenlítse a hőt, ilyenkor már érdemes lenne mikro elmegyünk otthonról feltenni akár maximumra.
Nem mondom, hogy nem lehetne így élni, de mivel nekem van gázkazán is, 0 fok alatt nekem már az megy, komfortosabb a padlófűtés és a szobákban a radiátor.
Ami még nekem zavaró, hogy a padlófűtés miatt hidegburkolat van a nappaliban és az ebédlőben is, így nem kellemes a hideg felületen járkálni.
Persze ha nem lenne padlófűtés, akkor itt parketta és/vagy szőnyeg lenne, így ez nem lenne gond.
Költségben valahol 0 és -5 fok között van az a határ, amikor ugyanannyi pénzért fűt a klíma és a gáz is, alatta a gáz olcsóbb, felette a klíma.
Ettől pontosabban nem tudom megmondani, mert egyrészt nem tudom mérni a hőmennyiséget, csak az érzéseim alapján beállítani, másrészt nem csak a hőmérsékelttől függ a klíma fogyasztása, azt tapasztaltam, hogy párás, ködös időben sokkal többet olvasztja le a kültéri egységet, mint tiszta időben ugyanolyan hőmérsékelten, és a leolvasztás jelentősen rontja a hatásfokot.
Erről jut eszembe, a kültéri elhelyezésekor érdemes figyelni arra, hogy lehetőleg minél kevésbé érje a szél.
Leolvasztáskor a kültéri ventilátorát lekapcsolja, de ha nagyon fúj a szél rá, akkor sokkal tovább tart, amíg le bír olvasztani, ami nagyon nem gazdaságos.
Nem arról van szó, hogy teljesen szélvédett, zárt helyre kellene tenni, de ha nálatok pl. jellemzően északról fúj erősen a szél, akkor ha egy mód van rá, ne arra a falra tedd, vagy legalább legyen elfordítva, hogy oldalról, a zárt oldalát érje a szél.
szerintem a villanyszámlában nem lesz jelentős különbség a kisebb-nagyobb között, mert hiába megy többet nagyobb teljesítményen a kisebb, cserébe annak a max. teljesítménye is kisebb, azaz hosszabb ideig megy maxon mint a nagyobb, de ez a max. kisebb, mint a nagynál a max.
Ami viszont nem mindegy, hogy a nagyobb teljesítményű kisebb ventilátor fordulaton leadja ugyanazt a hőt, így csendesebben fog működni.
De a nagynak is van hátránya, mert neki a minimum teljesítménye is magasabb.
Nekem 5kW-os van, ez 350-2600W között változtatja a felvett teljesítményt. Amikor alig kell fűteni, akkor még a 350W is sok túl sok, így ilyenkor ki-be kapcsolgat.
Ha 3,5kW-os lenne, ami mondjuk 200-1500W között modulálna, az tudna menni ősszel és tavasszal folyamatosan kisebb teljesítményen, nem kapcsolgatna ki-be.
Sajnos a megfelelő teljesítmény kiválasztásában nem tudok segíteni, csak a saját tapasztalataim tudom leírni...
Akkor tényleg jobb lenne a hálószoba ajtaja után a nappali sarkába és ha esetleg hangosnak találom, félig becsukom az ajtót éjszakára. Már csak a teljesitményen gondolkodom. Ha alulméretezett légkondit veszek igaz, hogy magasabb a villanyszámla mivel több ideig fut magas forgáson? A hálószoba olyan 21 nm és az első nappali+konyha olyan 30 nm(viszont az utóbbi nappal kap meleget a másik nappaliban meglévő kandallótól.
szerintem ez nagyon emberfüggő, én nappal észre sem veszem a magasra szerelt klímát, éjjel nem szeretnék mellette aludni, de ha elég fáradt lennék nyilván tudnék.
és van aki jól tud aludni vonaton, buszon, én pl. nem ilyen vagyok, engem jobban zavar a zaj.
Köszönöm szépen a választ. Már csak az szeretném tudni, hogy a 19 DB mellett tudnek-e 100% aludni? Olyan hozzászólást is találtam amiben azt irták, hogy kevésbé hallatszik ha nem a mennyezethez hanem a padlóhoz közel szerelik be a belső egységet. Mi a véleményed? A neten találtam 30DB zajt de 20 körulit nem igen..
A hőigény számítás főleg a hőszivattyúnál fontos, mert gázkazánból egy 12 kW-os is nagy valószínűséggel kifűti a házat.
A falak ill. nyílászárók területét kell beszorozni a hőátbocsátási tényezőjükkel.
A hőszivattyú valóban padló vagy falfűtésnél jó.
Magyarországon általában jóval drágább a bekötés + kapcsolódó dolgok.
Ha minden nap begyújtasz a kályhába, akkor az is megfontolandó lehet, hogy az egy db légkondit a hálóba tegyed, így nem hül ki reggelre a lakás, ill. azon a szobán keresztül a többi helyiséget is temperálja napközben, amíg újra nem gyújtasz be. Szerintem felesleges több légkondit venni, ha úgyis max 3 évig használnád és van mellette működőképes fatüzelés.
Kiegészítő hűsugárzó meg ízlés kérdése, az összes ugyanolyan hatásfokú, a drágább lehet hogy szebb vagy csendesebb, de sokszor csak túlárazottak. A fürdőbe elég lehet akár egy pár ezer ft-os ventis hősugárzó, hangos, de pár perc alatt felfűti a levegőt fürdés előtt.
az nem kérdés, hogy H tarifával klímával olcsóbb fűteni, mint gázzal vagy akár fával, ez tény.
azonban ha nem jól szigetelt a házad, akkor az lesz a gond, hogy
- a klímát nagy fordulaton kell pörgetni, ami hangos
- a ház többi helyiségét ajtókon keresztül nem tudja befűteni
szóval ha nem cserélsz ablakot és nem hőszigetelsz, vagy teszel minden szobába 1-1 klímát, akkor teljesen mindegy mit tud a klíma amit veszel -10-ben, 0 körül már úgyis a vegyessel kell majd fűteni.
Persze ha elmentek otthonról és nyitva hagyod az ajtókat, akkor azt eléred, hogy nem 15-re csak mondjuk 18-ra fog lehűlni a lakás többi része is, ahol megy a klíma, ott meg lesz 20-22 vagy amit beállítottál.
Esetleg azon még hidegben is spórolhatsz egy kis aprót, ha a klímás szobában elzárod a radiátort, de ez filléres tétel lesz, ha a ház többi része miatt fűteni kell a kazánt, akkor nem érdemes gyilkolni a klímát -10ben.
Ha meg úgyis csak átmeneti időben fogsz a klímával fűteni, akkor szerintem felesleges ezen pörögni, hogy egy tizeddel jobb a COP -10ben vagy valamivel több hőt tud a másik leadni.
Most megnézte a szobámban lévő dunafer radiátor DK 22 160x60-as, ha a kazánból kijövő vizet felfűtöm 80 fokra, igen jó meleg van a szobámban jó hőérzettel , adatlapja szerint olyan 3000-3400w teljesítményt ad. (ezt most fa tüzelésnél értem). Akkor jó lesz az a 3,2kw< " - pár fok kinti hőmérséklet esetén. ) -7 foknál tud 3,2 kw. És még az gazdaságosabb mint a gáz.
Igen, igazad van menéztem egy számlát. 106 ft/m3 Ez esetben 2,22 < COP jön ki.
Ez esetben pl Lg klimánál még -7 (2,5 COP) nél is gazdaságosabb a gáznál, de általánoságban azt mondhatjuk , "- pár fok ( azért mondom ezt mert ez simán lehet -8 is este vagy akár több, tehát ugysem állandó lesz egész este a hőmérséklet) és a fölött gazdaságos ezen típusu klímával H tartifával fűteni.
Még mindíg gondolkodom a klímán:) nagyon sok infot gyüjtök, és ásom bele magam a dolgokba. Namost a legjobb befutó fűts/ár ban az LG P12RL típus lett.
Ha azt nézem hogy a szobám: 3,6*4,2*2,6 vagyis kb: 40m3 , szigetelése szinte 0 (rossz) akkor legyen teljesítmény igénye olyan 70-80w/m3, vagyis 2800-3200w vagyis 2,8-3,2kW (fűtőteljesítmény) ildomos klímából.
Ez a LG P12RL klima berendezés tud (utána néztem a termékeknek): (benti hőmérséklet 20 fok-ból kiindulva): -10 (outdoor) fokon - 3,16 kW (2,5 COP érték mellett) ami nem rossz (szerintem) 214e
szemben a Daikin FXTB35C olyan 2.24kW tud -10 (outdoor) fokon (olyan 2,17 COP érték mellett). 170e
Az LG-hez hasonlóan eredményen van a Fujitsu ASYG12LMCA amely -10 fokon tud 2,91 kW -ot. (de ez már árban 70e több) de hogy mi kerül ennyivel többe rajta fogalmam nincs... 271e
szivem szerint az LG venném, csak nem tudom mik a tapasztalatok ezzel a termékkel (típussal) kapcsolatban. Egy helyről már kaptam miszerint: "hogy nincs velük baj." Vélemények??
(ezek funkciókban szinte egyforma gépek nincs olyan amit a másik ne tudna)
Pici mellékes: Számolgattam is, arra jutottam olyan 150 ft/m3 a gáz ára a tigáznál. Namost tudjuk ugye hogy 1 m3 gáz kb. 10kWh ad. Tehát 15ft/kWh jelent.
Az eon-nál H-s tartifa esetén amit (ha jól olvastam utána) 2-20fok között (outdoor) COP értéke >3 a termék, akkor megkapja az igénybejelentésre (termékre közvetlenül kötve) az illető.
Ez most bruttó 23.55 ft/ kWh jelent (fűtési időszakban). Ebből megkapjuk ha COP értéke>1,6 ( -10 fokon outdoor) akkor ELVILEG megéri klimával fűteni. De szakik majd kijavítanak ha tévedtem valahol. Természetesen olyat mint hatásfok....nem vettem figyelembe.
Szumma: Ezen LG P12RL készülékkel fűteni -10 fokon 36%-al olcsóbb a gáznál. De ilyen /-2, -1, 0 fok/ és fölött e klímával fűteni, fele/kevesebb annyiba kerül mint gázzal.
akkor 2, de ha nem jösz ki évi 1200m3 gázból, akkor már 2 alatt.
1 m3 gázból kb. 9,5kWh energiát nyerhetsz.
105 Ft-os gázárral 11 Ft egy kWh, 125Ft-ossal viszont már 13 Ft.
A H tarifa pedig 22 Ft, így olcsóbb gáznál 2-szeres áron van az energia, de az 1200m3 felett már 1,7-es COP is elég lenne.
Azonban SCOP 3 alatti készülékhez ha jól tudom nem igényelhetsz H tarifát, így a kérdés erősen elméleti. Amire kapsz H tarifát, az a készülék biztosan olcsóbban üzemel, mint a gázkazán.
Mennyi az az scop érték ami alatt már gazdaságosabb gázzal fűteni mint hőszivattyúval? Mintha valahol olvastam volna már, számítás alapján 2,25 volt ez az érték.
A gáz bekötése az utcából a kapuig olyan 250 euró + a kazán(márkától függ de olyan 800 euró) +tervrajz és a kivitelezés (300 euró). A kémény a gázkazánnak már elkészült. Ahogy olvastam au utóbbi órákban, a hőszivattyú inkább padlófűtésnek javasolt. Már megvásároltam a kalórifereket. Az igaszság az, hogy létezik központifűtés is az utcában de annyira gyakoriak a problémák, hogy majdnem minden héten elzárják. Hogy tudom kiszámolni a lakás hőigényét?
"én tennék egy légkondit a nagyszobába, valamint kisebb sima hősugárzókat a szobába''. Szerinted ha egy légkondit választok a nagy szobába hány BTU szükséges e terület fűtésére? Illetve milyen hősugárzókat (márka, model) ajánlasz a fürdőszobákba? Köszi
"A haz eleg jol van szigetelve es sok napsutest kap. "
A képen 45 cm-es fal van belső 2-3 cm-es szigeteléssel, óriási régi ablakokkal.
Ez minden, csak nem jól szigetelt.
Itt ha kikapcsolod éjszakára a légkondit, akkor reggelre garantáltan hideg lesz.
A légkondik számában a pénztárca/komfortigény dönt.
A nagyszobában egy légkondi talán kifűti a lakást (ha folyamatosan megy), ha az összes ajtó nyitva van, de hajnalra így sem kizárt, hogy már a hálókban hűvös lesz.
A fürdőben elég lehet a fürdés idejére hősugárzót bekapcsolni.
2-3 éves megoldásként én tennék egy légkondit a nagyszobába, valamint kisebb sima hősugárzókat a szobába, ha mégis hűvös lenne. De ha van nyári hűtési igény, akkor lehet minden szobába is tenni légkondit.
Sikerült egy kisebb vázlatot készitsek a lakás beosztásáról. Arra még nem sikerült választ kapjak, hogy milyen teljesitményű légkondit(légkondikat) kéne válasszak? A Nappali 1 + Konyha teljesen egyben van( előzőleg egy fal választotta el őket). Mindenképp a Daikin FTXS-K mellett voksolok, viszont nem tudom hányat s hova telepitsek. Mivel ez csak egy ideiglenes megoldás lenne (2-3 éves) nem gondokozok hőszivattyún anyagi okok miatt.
De ugye megy a zajszint meg zajteljesítmény meg a fene tudja milyen fogalmak, ember legyen a talpán aki eltud igazodni. A pláne hogy a hangnyomás mérés távolságát elég nehéz kibogarászni melyik gyár honnan mér, meg miképpen.
Azt a pár db-t észre sem veszed.Meg kérdés,melyik cég jogyan csalt êppen(lásd VW,ha-ha!)Sokkal többet jelent beltéri elhelyezés magassága.
Gyakorlati tapasztalatok alapján:ha csak fűtésre rakatnêk: padlószint.Ha azért szeretnék hűteni is:mellmagasság.Tudom,picit bután néz ki,de cserébe be lehet tenni sarokba is akár diszkréten,a rétegződés úgyis elosztja a kezelt levegőt,halkan,megbízhatóan,gazdaságosan,megbízhatóan.Gondolj csak bele,kocsiban hogy jobb,szemből nyomod forrót csutka ventivel,vagy lábhoz finoman,szivárogtatod ,majd felszáll?Tavaly rakattam Lg- magasba,simán kifűtőtt, de mégis kellemetlen tidott lenni.Tehát az "erő vele volt",csak a komfort...a fizikát nem lehet elfelejteni még úgy sem,folyamatos harcban állt a venti.Idén került egy kisebb teljesítmênyű padlószintre - quitben pöfög,sokkal finomabb eloszlás,észre sem venni.
1.,nem kell akkora széljárás a meleg elosztásához,
2.,a legszutykosabb párás időben óránként 6-8perc olvasztás,ha kettő megy, 80-90%,hogy nem egyszerre olvaszt,olyankor mêg mindíg úgy muzsikál,mintha egy menne állandöan
3.,az egyik beltérit alacsonyra szerelve - a másik még mindíg megoldja komfortosan a nyári hűtést fentről - fűteni is tudsz rendesen min.fokozaton,tehát a meleg elosztását a fizika ingyen,csendesen elvégzi a venti helyett( ha alsót nem hálóba teszed,éjjel is járathatod akár résre nyitott ajtóval,tehát nem hűlsz ki,bár én már alsó mellett aludtam gond nélkül)
4.,ha mondjuk -7ben gond van egyikkel reggel, nem kerülsz kellemetlen helyzetbe,másik még mindig megy
Kérlek adjatok pár tanácsot. Van egy 4x5 méteres hálószobám (3 méter belmagasság) és egy 6x6 méteres (2.6 méter bemagasság) nappalim amiket légkondival szeretnék füteni 2-3 éven át. Ez idó után 99% a gázfütés benn lesz az utcában igy arra szeretnék csatlakozni. A hálószoba nyitott dupla ajtaja mellé tenném a légkondit pont a nappali sarkába igy a meleg levegő elvileg a hálót is fűtené. Szerintetek ha éjjel teljesen kikapcsolom (a 19 db zaj miatt) mennyire s hány fokkal hűlne le a lakás? Szerintetek melyik gépre lenne szükségem a kettő közul: Daikin FTXS25K vagy FTXS35K? Jobb egy nagy gepet vagy ket kisebbet venni? Erre a feluletre mennyire erős gepre/gépekre lenne szükségem? Természetesen a legalacsonyabb fogyasztás érdekelne. Fontos tudni, hogy a harmadik nyitott szobának a kandalló melege is bejut a ház többi részébe. A haz eleg jol van szigetelve es sok napsutest kap.
Az idozito funkcio biztosan jo, de csak olyan hazban, ami gyorsan felfutheto . Gondolod, hogy egy 17°C homersekletu szobaban, ahol a klima felnyomja a levego homersekletet mondjuk 25°C-ra fel oran belul, az ok? A falak tovabbra is huvosek maradnak meg jo darabig. Inkabb hagyd folyamatos uzemmodban, akkor joval komfortosabb lesz a szobad. A fogyasztasa sem lesz egetveroen tobb. Ha meg futesz faval, akkor a klima ugy is leall.
Szigetelés nyillás zárók cseréje nem lenne hülyeség de ki sem merem számolni mennyibe kerülne. utána lefesteni kivül megint a házat, szerintem 2 milla.
Most egyelőre azon agyalok LG vagy a Daikin. azért 40e különbség van árban, de szetrintem az LG kényelmesebben fütene. na várok még pár szaki véleményet ezzel kapcsolatban. Az a baj, nem tudom elképzelni még hogy a valóságban ez hogy fog történni. Mert hát azért ha minuszok fognak repkedni itt be kellesz gyujtani, mivel a ház többi pontja kihül. Szóval, ebből kiindulva meg felesleges az lg. Csak még ami engem nagyon vonz, az időzitő funkciója, és hogy iszonyat csendes finom ketyere lehet.
Tudom, hogy irta. idaig kibirtak, akkor szerintem hosszutavon eloszor a szigeteles lenne a befuto, mert a jovoben kevesebbet kellene futeni es komfortosabb lenne a haz . Nem hulne ki olyan gyorsan. Az also szint szigetelese joval kevesebbe kerulne mint az egesz haz szigetelese. Sajatkezuleg is megoldhato par nap alatt. En a hazikomat egyedul 8 nap alatt szigeteltem komplett es 20cm-ert ragasztottam ket retegben, valamint a fodemre kerult vastagon szigeteles.
Mivel csak -5°C-ig akarsz vele futeni, igy az adatok szerint az LG a befuto. De azert vard meg a klimas szakik velemenyet, hogy melyik klima mennyire megbizhato.
Viszont amit nem ertek, ha jovore megegyet akarsz venni, akkor az mar felmilla egyutt. Inkabb szigetelhetnel, az legalabb az egesz haz rezsijen sokat csokkentene. Akar csak az also szintet, ha csak azt lakjatok.
Igazatok van. Nem barkácsolok én, ezen már nem fogok spórolni. Egyébként meg lett a helye, és nem is kellesz a 3.-ik helyről sokat csövezni.
Viszont, gondolkodom ezen a fütésen...ha ez beválik iylen átmeneti időben, pl -5 fokig (megnézem mennyit is fizetek majd érte) akkor lehet a hátsó szoba is kap egy klimát jövőre és az ilyen időszakokban(-3,- 4 től felfele) ezzel tartanánk fent magunkat. Ha kemény hideg lenne akkor meg fával.
Amire most gondolok, hogy nem szabad sóherkednem ha már fütésre akarom szánni, jelenleg ide jutottam:
Van egy táblázatot ahol szépen leírják hány fokon milyen teljesítményt adnak le a kérdéses klimák:
Namost ez a: Daikin FTXB35C /-7c 2,48kw fűtőtelj 2,22COP / -15.0 C 1,99 KW 2,12COP
vagy lenne ez 40e ft drágábban és csendesebb is: LG P12RL / -8c 3,4 kW 2,50 COP /-10c 3,2 kW 2,4 COP (igen ez csak -10 fokig müködik)
Viszont teljesítményben ez az LG jobb lenne téli hónapkban. Namost számolgattam, ha jól számolom: 3,6*4,2*2,6 * 55 (révén hogy rossz a szigetelés a szobámon) durván 2200 kw teljesítmény kell a szobába (min).
Ez alapján a Daikin is megfelelő lenne, mivel -7 foknál azért már betüzelnénk, mert nem hiszem hogy gazdaságos. Viszont még itt idelyön az a tény, hogy (gondolom én) az LG kevésbé pörögne pl -4 fokon mint a Daikin. vagy mondhatnám ugyan ezt 0 fok kinti idő mellett is. Jól gondolom?
Igen, a zajára gondolok, hogy kényelmesebben megoldja a felfütést az LG. AZt hallottam ezekkel a szériákkal nem nagyon van baj, mi a véleméned?
mert a 200e ft határ, pont a felső küszöböm, de akkor még ennyit rá szánok. Többet már nem. Vagy ilyen fütésre lenne másik javaslatod 200e alatt?
Meg tetszik hogy csendes módban az LG tud csendesen:19dB-t. alacsonyon is csak 23dB közepesen 33dB nagyon 39dB.
A daikin pedig: csendesen: 26dB alacsony: 29dB közepes: 35 dB magas: 41dB. Mindezek fütés üzemód alatt.
Mondana az ember okosságot, de nem szabad, mert ha itt megírom, akkor a többi olvasó még azt hiheti, hogy az úgy jól van és elkezd önnállóan olyan tevékenységet folytatni, mely nem vezet célra.
Azt tudni kell, hogy már a rézcsövek telepítése is szakmunka (bármennyire is nem tűnik első ránézésre annak) .....a legegyszerűbb dolgoktól kell kiindulni, tudni kell kiválasztani, megvenni, tárolni...és akkor még hozzá sem kezdtünk a munkához.
Olyan ez mi a gyereknevelés....ha elcseszed, akkor is történik valmi és nem biztos hogy 1-2 év elteltével szembesülsz a hibáddal :)
A rézcső is a hűtőkör része.....tehát csak szakmunkás nyúlhat hozzá....és itt be is fejezem, mert nem javaslom, hogy bármi otthon barkácsolgasson magának bármit is ezen a téren.
Hát van itt pár szerelő biztos mondanak neked sok okosságot de abban 100 biztos vagyok hogy a te előcsövezésedre nem fognak garit vállalni még akkor sem ha tökéletes. De hát majd elmondják a véleményüket :) Semmi baja nem lesz ha rámegy nekem is úgy van ... :)
Értem. Mondasz valamit, pl garinál is nehogy arra fogják...hogy amiatt stb.
Egyébként ilyen a szobám, és az 1, 2 lehetőséget egyelőre elvetettem, a 3 és 4 ik ben gondolkodom. Szerintetek mi lenne a legjobb megodlás a beltéri elhelyezésére?
A 3.-ik lehetőségnél kellene legkevesebbet csövezni.
Olyan nagyon sokat nem spórolsz rajta.... Lehet hogy kicsit irreális a 45 - 50 e ft os szerelési díj de hidd el megéri. Jó hát ha a "limit" felett akarsz csövezni akkor persze az plusz költség. De ne csak a réz csövet nézd ott van a kondenzvíz plusz elektromos kábelek... spórolsz rajta akkor kb méterenként pár száz ft - ot ... Nekem is először soknak tűnt de hidd el nem strapa az... A meló vele stb stb... Megéri :) Akkor továbbá ott van a csőhajlítás ami az sem mind1 hogy hogyan csinálod arra is van szerszám , nem mind1 hogy milyen minőségű a réz cső maga sem... a falvastagsága milyen vastag... És akkor még csövezed is háát nem tudom. Szerintem jobban jársz ha kifizeted hátradőlsz és élvezed a végeredményt. Ha te csövezed be akkor láthatatlanban mondom hogy a te befejezett munkádra senki nem fog garit sem vállalni. Lehet hogy most lelomboztalak de szerintem más is ezt fogja mondani.
Az a baj nem tudom mennyire hangos egy ilyen berendezés. (kültéri).
Akkor más megoldáshoz folyamodom. Azon gondolkodom, hogy én magam csövezném végig a kültéri és a beltéri közt a helyet. Így megspórolva a 6000/m költséget.
Mert ahogy nézem anyag költség tekintetében jóval olcsóbban kijövök. Gondolom a szerelők majd össze tudják toldani a csöveket
Vagy Daikin FTXBC sorozat inkább ? annyi hogy az 2dB vel hangosabb hát nem tudom az mennyire hallható. Illetve áramszünetnél elveszti-e a már korábban beállított terelő állásait programját stb.
Nem teheted fel úgy a klímát a szomszéd felé! Sem olyan közel a telekhatárhoz, sem pedig úgy hogy még odafele is fújja a levegőt!
Van rendeletben oldaltávolság, amit tartani kell, nem kedv kérdése! Azért tipukus, hogy saját ablakod alá nem tennéd be, de szomszéd arcába tolnád a zajt meg a levegőt ...
Másrészt samsungban van Wifis alapból. Nekem gond nélkül fűt az AR7000-es egy éve. Samsungnak van független szervízhálózata, egy telefonra, öt év garival... Paramétereiben a Triangle modellek jobbak mint bármelyik japán hasonló árban. A kültéri viszont hangosabb, tapsztalatom szerint. Ugyanakkor a beltéri tényleg tud hangtalan lenni (Quiet módben), csak lehelli a meleget. Hamarabb érzed meg a légáramnlatot mintsem meghallanád a hangját ;)
Nahát bonyolódnak a dolgok, azért gondoltam hogy a szomszédot nem zavarná, mivel a házuk és a házunk között van vagy 8m (ilyen széles az udvarjuk). + a házuk bentebb kezdődik az udvarban mint nekünk a ház eleje (az út felől). A házunk tövében pedig rózsái vannak földieper stb (tehát a viz még jót is tenne neki). De tényleg nem tudom most ez tényleg ennyire zavaró lenne. Az én ablakom elé közvetlen ha tenném persze hogy zavaró lenne...ez az hogy nem tudom ilyen távolságból mennyire szürődne be nekik a zaj a szobába, dehát este am sem dolgozna csak éjszakai üzemmódban. Tényleg ilyen üzemmódban fent tudja tartani pl kinti 0 fok esetén a bent már meglévő 18-20 fokot?
Ha téged zavarna a kültéri hangja az ablakodon át, akkor miből gondolod, hogy a szomszédot nem. Ráadásul, ha nincs túl magasan, akkor ő még télen a hideg, nyáron a meleg légáramlatot is kapja az udvarára.
Ez persze nem elviselhetetlen dolog, de én sem biztos, hogy örülnék, ha a szomszéd ide tenné.
A szobán belüli elhelyezésről: én az 1 éves tapasztalataim alapján azt mondom, hogy nem szívesen tenném abba a szobába a klímát, ahol alszom. Engem még a legcsendesebb fokozatban is zavarna a hangja, nyáron meg tuti megfáznék a hidegtől. Persze van aki jobban bírja mint én... Akárhogy is, ha alváskor kikapcsolod, mert zavar a hangja, akkor teljesen mindegy hová teszed...
Márpedig - szerintem - zavarni fog, ha az ágyad közelében lesz.
Természetesen fogok vele beszélni, csak már előre tudom valószínüleg mi lesz a válasza, ezért kérdeztem rá. Így viszont baromi sokat kellesz csövezni...:(
És miért nem ajánlanád, légyszives írd le azt is milyen okból kifolyólag.
Gondolom egy 3-400e -es klima jobb lenne de csak ennyi tőkém van erre a célra. 1 szobát csak meg tudna fűteni. 18-20 fokra, kérdés még milyen lesz a hő érzet.
Egyébként a szobámban ahogy nézegettem a szerelés helyét, csak egy szóba forgó jöhetne célba, és akkor magasan is lenne (2,6) a belmagasság. Mégpedig az ágyam fölött (ágyam közvetlenül a falnál van), a fejem a fal felől helyezkedik el, a lábam pedig a szoba közepe felé néz. (tehát falra merőlegesen alszom). Így felszerelhető? (gondolok itt arra, azt olvastam igen, mivel nem fog közvetleül rád menni a hideg levegő. Mi a véleményed erről?
Ha az Ő területére lóg be a klíma, akkor elvileg feljelenthet téged....a pontos építésügyi rendelkezéseket nem ismerem.
Amúgy jobb lenne, ha áthívnád és elmondanád neki, hogy mit szeretnél és ez a részéről nem lesz zavaró.
Én a nevezett klímát még nem ajánlanám fűtésre...tudom, hogy a pénz nagy úr. Lehet hogy szerencséd lesz és hosszú távon boldog leszel a masinával. A reális kompromisszumokkal legyél tisztában.
Azt szeretném még kérdezni, a klímának a kültéri egységét sajnos a szomszéd felől, a házunk falára lenne ideális felszerelni olyan 4m magasra.
Erről a klímáról lenne szó: Daikin FTXB35C
A szomszédom igen nehéz eset, megtilthatja hogy a házam oldalára felszereljem a klíma kültéri részét? Nem hiszem hogy zavará őkét, mivel kertes családi házban lakik az utcánkban mindneki.
Nincs zsufoltság a házak között. De van gyanum hogy már csak irigységből sem fogja engedni.
Mit gondoltok? sajnos a ház azon szobájába (szobámba) szeretném szerelni ami az útra néz. tehát ablak elé kivülről nem merem a falra szerelni mert félek hogy a (nem müanyag) nyillás zárón behallatszana a szobámba a zugása. Így a fal külső oldala felől lenne ideális. A szomszédomnak a házunk tövénél viárgok rózsák földieper van még jót is tenne neki az oda csöpögő viz.
Nemrég kaptam egy klímát, szó szerint beraktam az átalakítás alatt lévő házamba a nappaliba mindenét és összeraktuk levákumoztuk. Tökéletesen működik, 6 fok beszívotból 42 fokos meleget állít elő fűtés üzemmódban max fokozaton. Mértem fogyasztás mérővel 1410W-ot evett max fordulaton. Közben levettem a venti sebességét min-re és láss csodát felment 1560W-ra :D. Nos eco módban is mivel egy on-off os klíma visszavette a venti fokozatot, és ott is így többet fogyasztott mint maxon. Gondolom nem adta le a hőt, megemelkedett a nyomás, kompresszor jobban erőlködött s ezért fogyasztott egyre többet. Hamarosan fan-coil lesz belőle.
Felül nem gáz a helyzet, mert emeletes házunk van, és az emeleten is ugyan azok a szobák megvannak mint alatta. Szóval az szigetel. Mármint az emelet felülről.
Az egesz haz hoszigetelese igaz nem kis osszeg, de akar egynegyed energiaigenyu is lehet a vegen , az enyem is ilyen. Igy a befektetes eleg gyorsan megterul. Valamint veszhelyzet eseten ""ket vastagabb gyertya"" is eleg a hontartashoz.
azt hiszem, hogy maga a H óra díjmentes, ha max. annyi amper kell, mint ami most is van nappalin, de azért nem esküdnék meg rá.
de sztem mindenképp érdemes rákérdezned, ha nem napelemeznék nekem is H-ról menne a klíma, hülyeség kihagyni, még ha pénzbe is kerül, pár havi fogyasztással visszahozza az árát
ha akkro csináltál új mérőszekrényt, akkor az már lehet jó nekik.
de én ebben nem vagyok képben, mindenesetre egy kérdést mindenképp megér, ha nem kell órát cserélned és sokat költeni, akkor bármennyit is fog menni a klíma, olcsóbb lesz. + nem a meglévő ampereid terheli.
Na f*a. Már egyszer felujitottam a mérőszekrényt, az automata mosógép miatt, akkor Ampert növeltek, meg egy új árramkört tettek be 16A kismegszakítóval. Kérdés az hogy most szintén ezt is csak szaki csinálhatja e meg, vagy már egy maszek is , ugy rémlik mintha ezt már maszek is megcsinálhatja, na majd utána kérdek (mármint az uj árramkört).
Az órát kijön az eon és ők szerelik fel, ez pénzbe kerül?
ha nyitva hagyod a szoba ajtaját, akkor azért jut némi meleg a többi helyiségbe is, persze attól függ, hogy milyen a ház elrendezése.
Nálam a nappali-konyha részben van a klíma ebből ajtó választja le a hálót és a fürdőt.
A nappaliban 24 fokra állítva megy a klíma (ez valójában nem ennyi, mert nekem fent van magasan, ha ott 24 van lent csak 22-23, viszont amíg kint pozitív a hőmérséklet, addig a hálóban és fürdőben is van legalább 21 fok.
Nappali órán is olcsóbban megy még plusszokban mint a gáz.
Most, hogy jó idő van kint, pár napja újra a klíma fűt, most 24 óra alatt 16kWh fogyott, ami bő 600 Ft, de H-val még 400 sem lenne.
Gázzal 8m3, tehát 850Ft/nap alatt biztos nem úsznám meg, cserébe persze a gázzal egyenletesebb a hőmérséklet és nincs légmozgás + meleg a padló.
Dehát valamit valamiért...
Még valami: a gázfűtés árához illene hozzászámolni a keringető szivattyúk fogyasztását is. Nálam ebből van három is, a vegyes kazánnak, a padló körnek és a gázkazánban. Ha gázzal vagy fával tüzelek 2 szivattyú elég sok órában megy, ezek fogyasztása 2x30W körül van. Ez ugyan nem sok, de ha azt is nézzük, hogy a klíma a nap jelentős részében 350W-os fogyasztással megy, akkor már csak a két keringető elfogyasztja a klímás fűtés áramigényének 10%-át...
A H tarifa pontos részleteit nem tudom, nekem napelem van, így a H nem játszik.
Annyit tudok, hogy felkerül egy külön óra a mérőszekrénybe, ha a mérőszekrényed egy régi fa szekrény, akkor azt esélyesen cserélni kell, ezért lehet egy 50 ezres nagyságrendű költsége a szabványos mérőhelynek.
Az új órától kell egy új vezetéket húzni a klímáig, hivatalosan nem lehet konnektor rajta, közvetlenül kell bekötni, gondolom kismegszakítón keresztül persze, tehát hasonló, mint a vezérelt (éjszakai) áram.
A H tarifás órán egész évben 24 órán át jön áram, de a téli hónapokban a vezérelttel azonos áron, nyáron normál áron, szóval hűteni nem tudsz olcsóbban vele. További előny, hogy a klíma nem a meglévő hálózatot terheli, ez akkor lehet kritikus, ha sok egyéb fogyasztó van, de nem túl combos a meglévő hálózat.
"meg mennyi villanyszámlám lenne" ez kétségtelen, de annyival kevesebb fa fogyna. Persze ha a fa ingyen van...
Ha a klímát H tarifás órára kötöd, olcsóbban fűtene egész télen, mint a vegyeskazán, így nem 17 fokra, hanem mondjuk 20-22-re állíthatnád a klímát, és kevesebb lenne a hidegindítás, mert néha akár be sem kellene gyújtani. Mehetne pl. úgy, hogy hétvégén, ha otthon vagy egész nap, ráérsz, melegebbet akarsz, akkor tüzelsz, hét közben meg sem rakod a tüzet, nap közben menne 18 fokon a klíma, mikor hazaérsz feltekered 22-re vagy amennyire akarod, este lefekvéskor meg lentebb veszed.
Összességében olcsóbban fűtenél, kevesebb munkával, és egyenletesebb hőmérséklet lenne bent.
Folyamatosan biztos nem fog menni egyébként, mert érted-.-./meg mennyi villanyszámlám lenne/...meg ez kivitelezhetetlen mivel a kazán 25 fokra is felnyomja a szobát. A klima meg ha 17 fokra van lőve pl akkor, mindenképp az van hogy estére lehül a lakás klima meg be fog kapcsolni.
tulajdonképpen minden elektronikai eszköznél megadnak egy működési tartományt, de az nem jelenti azt, hogy pl. egy cd lejátszóban van hőmérő és azt elérve kikapcsol, itt gondolom az van, hogy a gyártó tesztelte és ebben tuti működik, de az is lehet, hogy jóval hidegebben is megy...
de egy klíma kültériből kinézem, hogy van benne erre védelem. persze lehet tévedek, és itt is csak akkor áll meg, amikor a mozgó kompresszorba is befagy az olaj -50 fokon szibériában :)
naigen, nyilván más teljesítmény kell arra, hogy gyorsan megemeljük 10 fokkal a hőmérsékletet, mint arra, hogy hőn tartsuk a házat...
egyébként annak utánaszámoltál, hogy érdemes egészen 17 fokig leengedni nappal a hőmérsékletet?
nappal általban kint is melegebb van legalább 5 fokkal, mint este, így sokkal jobb hatásfokkal menne a klíma olyankor, mint este, mikor 0-közelébe csökken a kinti hőmérséklet...
Nekem egy 2,6kW-os SAMSUNG UGA van és pont erre használom amire az érdeklődő szeretné. Nappal nem fűtők csak 17°-re temperálok. Majd mikor hazaérek belököm a klímát +25-26-ra ... még megvacsorázom és rendbe teszem a kocsit meg egyebek addigra bemelegít.
Viszont a múlt héten volt az a stabil 0°C és 90+% páratartalom, akkor nem bírta felfűteni a szobát a kért 26-ra. Pedig aznap jól átfagytam egy tetőn szerelt klíma miatt (6órát voltam fent), jól levertem volna a falról. Persze tudom nem az Ő hibája, de egyszerűen a 40 percenkénti 5-6perc olvasztás jól felidegelt.
Teljes más az mikor valami megy folyamatosan vagy egy áthűlt helységet kell gyors feldobni.
Ja és ebben a szezonban csak az 2 nap volt ilyen, a többi nap oké volt eddig.
ezért lenne jó ha Wi-Fi-s lenne akkor ha az emberfia tudja hogy át van fagyva akkor már hamarabb eltudja indítani. :-) Mivel mindenki aranyáron adja a Wi-Fi-t a Samsungon, kívül ezért Samsung lesz a következő is. Mondjuk maradt ki 3 Daikin Wi-Fi eszközünk, állítólag jó a ...Bélához (S21) is csak ugye nincs a dobozban kábel ... így még nem tudom tényleg jó-é, mert akkor ...Béla lesz
ez teljesen jogos és osztom is a véleményt, az alap kérdés viszont az volt, hogyan kezelik le a klímák a gyártó által megadott hőmérséklet tartományt, lekapcsol-e ekkor egy érzékelő hatására vagy ez csak annyit jelent, hogy az alatt nem működik gazdaságosan, de valójában működik. Ha viszont ez utóbbi, akkor miért adják meg egyáltalán, hiszen így nem igaz, hoyg az lenne a működési tartomány, mert alatta is működik, az, hogy milyen hatásfokkal már teljesen más kérdés.
az enyémnél 15 az alsó hőmérsékelt tartomány, de mióta megvan még nem volt olyan hideg, így tesztelni nem tudtam, bár nagyon nem is akarom, nekem eleve kiegészítő fűtésre van a klíma, 0 fok felett, így talán sosem tudom meg mit lépne -15-re, őszintén szólva nem is nagyon érdekel
és sok Samsung van így, egyszer telefonáltak hogy ## ## hiba, mondtam indítsák újra, ha nem jó akkor újra telefon. és csak karbantartáskor találkozunk, egy szezonban egyszer - kétszer újra indítják, azt kalap.
Most Én mit csináljak vele? kezdjem el feltörni a szoftverét? És kiütni belőle a sok ...-ot? (A Fujitsu microcontroler típusát már tudom, és rendelhető is hozzá fejlesztő program, de valahogy nincs kedvem egy dual leszerelni, műhelyben összerakni és megfejteni a programját ... pedig télen nem megy, a disztributor, pedig már nem is válaszol a levelemre ... )(készítünk egy hőmérséklet és áram felvétel tároló eszközt hogy biztos legyek benne mielőtt kidobjuk hogy a szoftver hitvány)
hogy az adott klíma milyen, arról fogalmam sincs, de azért az durva lenne, ha 20m2-re nem lenne elég 3,5kW...
persze ez nagyban függ attól, hogy milyen a ház hőszigeteltsége, ha süvít a szél a korhadt ablaktokok mellett, akkor 20kW sem elég.
Nekem a gyéren szigetelt házamban 80m2-et játszva kifűt az 5kW-os klíma, akár -10ben is, de akkor már az ajtókkal eválasztott szobákba kevés, viszont a 60m2 nappali-konyhába akkor is vígan elég.
Esélyes, hogy a 3,5 is elég lenne, a legtöbb klímás eleve azt ajánlotta, tulajdonképpen egy véletlennek köszönhető, hgy 5kW-os lett, annyiban nem bánom, hogy ez többet megy részterhelésen, kis ventilátor fokozaton, így csendesebb.
"Igaz már feladta, de akkor visszamondom, ha tudod indolkolni miért ennyire rossz a samsung."
Nagy a hibaszázalék. Ha szerencséd van és "jó" készüléket fogsz ki, akkor elégedett leszel vele, viszont ott lehet az ellenpélda is, és szidni fogod...
Sok klímás nem hajlandó kimenni javítani, vagy ha megteszi, igen borsos áron. A nevezett márka megengedte az értékesítési láncnak, hogy a klímás árrése olyan mértékben csorbuljon, hogy ellehetetlenítse a tisztességes szerviz üzemeltetést, megélhetést. Ezért sokak elfordultak a gyártó termékeitől....akárhogy is nézzük, hosszú távon az ügyfél lehet a vesztese a folyamatnak. A kockázat mindig a vásárlóé
..:"Mit vegyek akkor helyette? nekem fontos lenne hogy csendben müködjön, mivel mellette tv és alszom is."...
Nem tudok egyértelmű választ adni, mert én csak a saját javaslatom tudom megadni. Szerintem első sorban klímást keress magadnak, akiben megbízol és másodsorban klímát. Aki engem keres, annak Daikin-t és Fujitsu-t ajánlok....mert ebben a gyártóban bízok, ezt ismerem az utolsó csavarig, ennek a gyártónak van olyan alkatrész beszállítása, mely számomra elfogadható és tovább ajánlható a személyiségem felvállalásával
..."3,5 kw tervezek a szobámba , hogy ne erőlködjön gondolom így csendesebben is menne, meg a nagy hidegben jobban tudna fűteni."...
nem mindig célravezető a túlméretezés.....működési problémákat is okozhat.... javaslom, hogy elsőnek klímást keress, majd egyeztess az igényeidről, szokásaidról és a telepítés körülményeiről....
nem is gondolnád, hogy a szoftveres dolgokon mennyi minden múlik....és olykor a szoftver fejlesztők a legnagyobb ellensége a hosszú távű üzembiztos működésnek...
Mi a jobb, ha -20.00 nál leáll a gép és minden előzmény nélkül -15.00 nál újraindul, vagy az, hogy esetleg csökkentett teljesítménnyel, de engedi még 1 picit tovább működni és "meleg" olajjal tud a kompresszor pörögni....
Minden azon múlik, hogy a gyártónak mi a célja....
Keress egy a számodra megbízható klímást. Konzultálj vele, hogy mit tud neked szállítani, milyen garanciákat vállal feléd.
Egyezz meg vele, legyen mindenről papírod (legyen a klímásodnak is mindenről papírja), kérj mindenről számlát.....és fizess rendesen, ne alkudj sokat, mert annak a kárát csak Te fogod majd látni az évek elteltével.
Ha meglesz a klimad, akkor allitsd be a kivant hofokra es hadd folyamatos uzemmodban. Ugy fog a legkevesebbet fogyasztani es neked is sokkal magasabb lesz a komforterzet.
En egy 2,5kW-os klimaval futom az egesz hazikomat 22°C-ra, ami 63nm hasznos terulet es egy futesszezonban atlagosan 1200kWh energiat fogyaszt.
Rendeltem egy Samsung Good 2 Inverter (AR5000) 3,5 kw klima berendezést a szobámba. Nem nagyon akartam többet rákölteni, és akkor már inkább ez mint az orion, csendessége miatt.
A szobámba kerülne felszerelésre. 2,6m belmagasság 4,5x4,5m a szobám méete. Elvileg elég lett volna egy 2,5 kw os is, de a szaki azt tanácsolta hogy mvel inkább fűtés miatt kellene, a hidegben nem nagyon adják le a ráírt teljesítményüket, így javasolta a 3,5kw teljesítményüt. Meg így gondolom alacsonyabb fordulaton is elég majd ha megy, az pedig kisebb zaj, mivel tv is van a szobában, és nem szeretném ha zavaró hangja lenne.
Tehát e szoba fütésére használnánk elsősorban (nyáron gondolom nem lesz gond a szoba kellemes hőmérsékleten tartása), mivel vegyes tüzelésű kazánnal tüzelünk. Így sajnos van hogy munka után mikor haza érünk hideg a lakás, azt szeretném elérni hogy előre beállítva pl mire hazaérünk legalább a szobámban kellemes idő legyen. Olyan 18 fok legalább. Ez lérhető 0 vagy pl -10 fokos kinti hidegben? Szerintetek hamar fefüti majd ezt a szobát ez a klima?
Nekem, nem szerencsére. Persze tudok róla hogy kiáll túl meleg meg gázhiány meg mindenféle hibára. De nem igen kell vele foglalkozni, áramszünet azt hadd szóljon tovább. Ha akkor se megy akkor meg kell nézni, de általában megy, téves riasztás.
Az Én kocsim is ilyen, mindig van a hiba tárolójában üzenet. Megnézik a szervizben csóválják a fejüket, azt mondják hadd menjen, ha meg áll teljesen akkor majd foglalkozunk vele.
Tény hogy másik gyártó gépe nem ad hiba üzenetet akkor se ha elégett a kompresszora, a Samsung meg már akkor is ha megégett a csatlakozója.
Köszönöm a válaszokat, bár bevallom most azért össze lettem zavarva.
Gondolom ez a tilt vagy nem tilt dolog azért márka és típusfüggő, így mindenkinek igaza van, a konkrét típusról (MITSUBISHI MSZ-FH35VE/MUZ-FH35VE KIRIGAMINE) nincs esetleg valakinek információja? Vagy ha van tapasztalatotok a más típusú saját klímátokkal, az is hasznos lenne.
Az, hogy egyáltalán nem gazdaságos abban a pár napban amikor benéz -15 alá, az nem zavarna, itt inkább arról van szó, hogy értelemszerűen ha tehetem nem vennék olyat ahol tudom hogy biztosan minden évben pár napra elő kell vennem mást mert lekapcsol.
Ha jól értem -20-ig azért biztos elmegy , és ha le is kapcsol akkor az ott lesz (ez így elfogadható is lenne), de ha senki nem tudja ennél a konkrét típusnál biztosra akkor ezt a kockázatot nem vállalnám be, tekintve hogy az LTCA tartománya -20-nál kezdődik.
De tényleg más konkrét modell is szóba jöhet ha tudtok elsősorban fűtésre.
no, ez már életszerűbb számomra is, hogy egyszerűen szoftveresen lekapcsol, amikor úgy gondolja túl hideg van.
Azt el bírom képzelni, hogy van némi ráhagyás, nehogy valaki perelje őket azért, hogy -15öt ígértek de már -14,5-ben lekapcsolt (USA vásárlókból simán kinézem) Szóval ha pl. -15 van megadva a gépkönyvben, a valóságban viszont csak -17-ben áll le, az még oké, de az furcsa lenne, hogy működik akár -25-ben is.
Dehogyis, ilyen nincs. Minde gepben van vedelem mind tul magas, mind tul alacsony homersekletu mukodes esetere. Nem engedi meghibasodni a keszuleket, hiszen az nem eletszeru, hogy a felhasznalonak kell figyelni, hogy mikor kerul ki a kornyezeti homerseklet a gyari megadott intervallumbol.
Mondjuk nekem kicsit masok a tapasztalataim. Meg mindig a szervizmunkank elsopro hanyada a Samsung gepeinek javitasabol all, bar az is igaz, hogy az ujakkal mar nagysagrendekkel kevesebb a problema. A baj csak az, hogy az ot ev garanciaidon belul, amit a Samsung adott, meg mindig rengeteg labilis szoftveru multi gep, meg a legkulonbozobb hibakat produkalo mono keszulek van hasznalatban. Az osszes tobbi gyarto egyuttveve nem ad annyi munkat, mint a Samsung, es ebbe beleertem a kinai markakat is.
Nem all le -15-nél. Ugyanugy mukodik, mint a Daikinnal, hogy -20-ig engedi a szoftver a mukodest, ha ez ala megy a homerseklet, akkor kikapcsolja a vedelem a gepet, es akkor kepcsol vissza, ha ismet -15 fok fole megy a homerseklet. Tehat gyakorlatilag -20-ig hasznalhato.
Nalam az egyik evben amikor ugy dontottem, hogy kiprobalom mit bir a nagy hidegben a klima, volt szerencsem atelni kinti -20°C alatti homersekleteket. A klima surubben olvasztasra allt ki de nem azert, mert rafagyas volt, hanem azert,mert a program ugy velte, hogy sok a jeg es nincs eleg kivonhato hoenergia a parologtaton. Valamint ,ha jol tudom ,minden program tartalmaz kompresszor vedelmet, ami a szallitott hutokozeg radikalis csokkenese eseten letiltja a kompresszort. A szakkonyvben 1,3-as COP eleresekor all be ez a pillanat.
ha tovább működik hidegebben is, akkor honnan tudja a biztosító vagy a szerviz, hogy nem -14 hanem -16 volt kint? naplózza a készülék a külső hőmérsékletet, vagy hibajelzést tárol, ha -15 alá csökken, ennek ellenére mégis tovább működik?
Max. Operation Limit ... ha alacsonyabb hőfokon járatod, nincs garancia a működésre. Addig tesztelte a gyártó, az alatt nem vállal semmilyen felelősséget senki csak a Tied a buli. Az ilyenek a biztosítóknál előszeretettel kizárnak mindent ...
ezt a gondot szerintem át lehet hidalni egy párezerbe kerülő olajradiátorral vagy egyéb hősugárzóval. igaz, hogy az brutálisan tekeri a villanyórát, de évente szokott lenni kb. 2-3 éjszaka, amikor -15 alatt van a hőmérséklet, szerintem ennyi extra fogyasztás még vállalható. Ráadásul amikor ilyen hideg van, akkor azért jellemzően tiszta az ég, tehát nappal süt a nap, így akkor melegebb is van, tehát nappal gazdaságosan túlfűthető pár fokkal a lakás.
Még annyit kérdeznék, hogy mi történik a Mitsubishivel (MUZ-FH35VE KIRIGAMINE) -15 fok alatt? Letilt a rendszer, vagy ez inkább csak elméleti érték? (és arra vonatkozik hogy ott már nem "gazdaságos")
Mivel nem lenne más fűtés, azért elég fontos lenne hogy -20 fokban is menjen ha kell.
Láttam hogy van Nordik verzió ami -25 fokig jó elég szép értékekkel, csak itthon nem kapható :(
Én örülök neki, csak ilyenkor mindig előjön belőlem a paranoia. Gondolj bele, hozzá nem értőként beleolvasol e fórumba, ahol az írják hogy X márka az olcsó kínai, Y márka a csúcs japán. És rákeresve a webshopokban azt látod, hogy a kínai a drágább, a japán az olcsóbb. Csak ezért kérdezősködtem.
Egyébként mostanra eldöntöttem, hogy ftxb lesz a befutó.
Ertem es koszi. Azert az is jo, hogy legalabb a talcafutest megoldottak. Meg egy kerdes . Mennyire emelkedtek az arak? Egy 2,5kW-os arat ha lennel szives megirni. Ha azok is kibirnak annyit mint az enyem, akkor az sem rossz valasztas.
Tiedhez képest semmit nem fejlődött, csak van kimenet a keretfűtésnek, kb. ennyi. És ahogy innen Szegedről látom, nem is fog. Itt annyira nincs pénz hogy már az Original Kínai is drága, fantázia névvel mennek. Meg persze a raklapos, mert jó a hypeja. (próbáltam felül licitálni a reklámszavakban, de nem sikerült ... kb. végtelen licittel nyomulnak). :-)
Azert ha lehet, en megkernelek a szerinted futesre legjobban megfelelo Kinai klimak tipusat leirnad? Nincs gond a kis kinaimmal, csak erdekel merre fejlodik a vilag.:)
Az FTXB -ben egybe van öntve a csepptálcája a házzal, így az csak a helyén tisztítható. Az LG-k a legszebben ki tisztíthatóak, és legkönnyebben szét-össze szerelhetőek. Nálam engedményt kap akinek LG gépe van. Akinek meg Mideája az nagyobb számlát kap karbantartáskor ...
Tény hogy az idén nálunk is a Daikin FTXB a sláger, de nem volt ez mindig így.
Az idén 1db. Samsung panel cserém volt, ami 99% hogy villám csapott lett, az inverter Triac-ja szikrát szórnak. Kirakva a tetőre, villám hárítás nélkül. Szerintem annak a sok embernek akinek nincs kedve kimenni Samsunghoz, igen csak felkopna az álla ha a Samsung klíma javításból kellene megélni-e. Annyi munkát tuti nem adna mint amit az Urban Legend sugall. Én Szegeden igyekeztem kimenni +30°C alatt, ami ugye ebben a szezonban nem sok volt. +30°C felett ment a központi szerviz, ami ha jól rémlik csak a két Koreainak van senki másnak.
Ja hogy ekézzem egy kicsit a Daikint is. 3 gép lett cserélve és egy 5kW-os ventilátor kasztniba beleérés van függőben. (Mondjuk nem tudom a Főnök miatt vagy a Daikin miatt van elakadva a dolog.)
És akkor egy kis Kínai is, most pedig mivel gyárilag van tálca fűtés, rendesen vezérelve meg minden, nem kell gányolni ... Nord/Gree megy fűtésre.
Na nem írók többet mert nincs (x) a nevem mellett és kapok megint. :-)
Én a helyedben nem vacillálnék... :) Midea ? Szerintem felejtsd el ha már szóba jön a daikin ... :) Samsung ? Hol is van egy szinten a "legszarabb" daikin géppel... :) Ha azt nézed a legjobb alkatrész ellátása a daikin - nek van mint halottam , és minden másban is jobb szerintem az egyik legmegbízhatóbb gép. Már olyat is halottam de lehet csak mende monda hogy van olyan szerelő aki meghallja hogy samu - t kell telepíteni vagy javítani ki sem megy :) Ez az én véleményem hogy szerintem nem érdemes gondolkodnod rajta.
Hát eddig 0db ajánlat jött, biztos mindenki karácsonyozik. Kérdezek mást: Ha jól értem a legolcsóbb Daikin-ok (ftxv ftxb) nem olyan nagyon jók, tán még az is lehet hogy bérmunkában gyártják. (Mert ugye a Swift is Suzuki meg a Hayabusa is, de mégse egy ligában játszanak)
Szóval a kérdés: Ezek a Daikin-ok momentán olcsóbbak mint a Midea-k, és egy árban vannak pl. a Samsunk Triangle-vel.
Melyiket érdemesebb venni?
Megbízhatóság mellett, a karbantarthatóság is szempont, hiába nem romlik el sose, ha évente apró darabokra kell szétszerelni egy mosáshoz. (Hallottam ilyen rémtörténeteket.)
A klíma lehetőleg legyen japán gyártmány, azok megbízhatóbbak, és a fűtésnél ez a legnagyobb erény. Minimum működésii hőmérséklet legyen -15, de ezt már nagyjából mindegyik tudja. Egyéb paramétereket meg érdemes a klímaszerelőddel megbeszélni egy helyszíni felmérés során
Azt szeretném kérdezni hogy van egy midea klímám ami kb 4 éve le lett szerelve és azóta érintetlenül le van rakva egy fészerbe.Vissza építés előtt a takarításon kívül ell kell rajta végezni más műveletet? Ill tud valami baja lenni állásába?
Mivel soha nem foglalkoztam különösebben az adatokkal, és szerelőként nem is nagyon érdekel, azt majd a marketingesek elmondják. Én csak a tapasztalataimról tudok beszélni. Gondolom, minden márkánál így van, hogy a belépő modellhez (ami ugye a legolcsóbb) képest azért az árban feljebb pozicionáltak jobb készülékek. A Daikinnál is ezt tapasztaltam. Az FTXB/RXB modellnél a az FTX/RX....K modell lényegesen kifinomultabb, igényesebben összeszerelt, csendesebb, rezonancia mentesebb darab. Olyasmi, ami miatt hosszú évekig a Daikin, mint a legmagasabb minőség példája volt a többi gyártó előtt. Nem tudom, hogy megéri e az árkülönbséget, ez legyen megint csak a marketingesek feladata, de engem teljesen meggyőzött, és jelenleg nem nagyon tudok olyan gépet, amit szívesebben elfogadnék otthonra.
Értem én hogy a drágább jobb, mindig az a jobb, de az egyik 170 a másik 250, ugyanaz a teljesítmény, ugyanaz a gyártó. Több funkció? Jobb anyagminőség? Szerelhetőbb? Tartósabb?
kétségtelen, hogy sokkal nagyobb az igénybevétel, de vannak itt jónéhányan, akiknél több mint 3 éve megy fűtésre a klíma és köszöni, jól van.
szerintem nem olyan sok a fűtésre is jó gép felára, ha már mindenképp elköltesz 200 ezer Ftot, nem érdemes megspórolni 30-50ezret, hogy utána ne tudj jó hatásfokkal fűteni.
Nekem szeptember végétől november végéig szinte csak a klíma fűtötte az egész házat, 1-2 alkalommal kapcsoltam be a gázkazánt, cserébe még néhányszor decemberben is rádolgozott a klíma is, amikor kint 7-8 fok volt nappal.
Jól emlékszel. Vezérelt áram helyére tudnék H tarifát kérni, de akkor meg a boiler menne drágán.
Harmadik órához nem vésem megint szét a nyáron elkészült falat.
Vagy vezéreltet lehetne relézni, hogy hol nappali hol vezérelt legyen a konnektorban, de azt előbb utóbb észrevennék.
Így is kétszer több fogy vezéreltből mint nappaliból.
Meg klímás fűtéshez komolyabb (drágább) berendezés kell, több karbantartás, és rövidebb élettartam. Illetve nyilván ugyanannyi órát menne el, csak három év alatt elhasználnám a tíz évet.
"3.5kw szerintem elég lenne, fűtés nem fontos, nyilván ha tud fűteni használni fogjuk néha, de a fa azért olcsóbb." - ősszel és tavasszal 2x1-2 hónapig szerintem olcsóbb a klímás fűtés, mint a fa.
Ha H tarifára tudnád kötni, akkor egész évben olcsóbb lenne, de ha jól emlékszem nálad erre nincs mód, vagyis nagyon macerás lenne :(
Alábbi klímára kérnék árajánlatot, szereléssel, székesfehérvárra.
3.5kw szerintem elég lenne, fűtés nem fontos, nyilván ha tud fűteni használni fogjuk néha, de a fa azért olcsóbb.
30cm gázszilikát fal + 10cm eps, műanyag ablakok. Garázsban nem kell falhoz, plafonhoz hajtogatni a csöveket, úgyis ott van a garázskapu konzolja, azon elfér, lejtéssel a kondenzvíz is kitalál, de azért legyen valami formája a csőkötegnek. Villany van a garázsból, pont a faláttörésnél, 16A (két fagyasztóláda van rajta, azokkal csak megfér a klíma)
Mailcímem publikus, de a tervet megköpködni nyilvánosan is lehet.
Sziasztok! Abban szeretném kérni a segítségeteket, hogy a kismegszakítótól a klíma beltérihez húzott vezetékből 3x2,5-ös duplán szigetelt rézkábel megfelelő? Egy LG P09MN ATHENA XTREME készülékről van szó, főleg fűtésre használnánk. Előre is köszönöm a segítséget. Üdv.
van a beltéri "előszerelésről" is kép... siralmas....sőt, szörnyű
Az építési vállalkozó talált egy "klímást", aki az építkezés alatt előszerelte a leendő klímát... Az építkezés befejeztével a klímát fel kellett szerelni, de a "csodamester" már nem vállalta a klímaszerelést, mert ő csak klíma előszerelést tud vállalni :) .....még jó hogy időben közölte. Ezután hívtak egy "megváltó" klímaszerelőt, mint utólag kiderült, Ő csak alkalmi klímaszerelő, fő foglalkozása, képesítése hűtőgépszerelő.....Ő ugyan elkezdte a "munkát", készített 2 peremet és odakészítette a kültéri egységet, de hirtelen kapott egy telefonhívást és el kellett mennie...Azóta nem elérhető, ha fel is vette a telefont, passzolta a munkát, mert Ő most "tejhűtőzik" és nincs ideje klímaszerelésre, de tavaszig nem is keressék... Na ekkor találtak meg bennünket. Telefonban csak annyit közöltek, hogy elő van szerelve, "csak" fel kell szerelni a falra a készüléket (ami könnyűszerkezetes fal) .... ugye nem kell mondanom, hogy mi elutasítottunk bármiféle folytatást ebben a munkafolyamatban, javaslatunk az volt, hogy teljes újraszerelés legyen, lehetőleg klímával, mert ez a masina nem alkalmas a ház téli folyamatos fűtésére azzal a kényelemmel, melyre a gazda gondolt.....gazda elmondása szerint eddig több mint 1500 euro pénzbeli befektetése van a klímaszerelésbe
Vagy azért nem érted, amit írok, mert nem akarod, vagy csak egyszerűen nem érted... Ha tüzetesebben elolvasod, akkor talán szembeötlik, hogy pontosan azt próbáltam megfogalmazni, hogy a szerelő nem azért hajlít csövet hajlítóval vagy kézzel, mert az a szándéka szerint való vagy nem való, és ezt nem befolyásolja, hogy milyen szigeteléssel ellátott rézcsövet adok a kezébe. Legalábbis nálunk így van.
Őket minek neveznénk? Fehércsöves vagy feketecsöves szerelőnek? Csak mert amikor indult a telepítés, akkor még fekete csövesek voltak, viszont ahogy elfogyott a fekete szigetelésük, akkor előkerült a kocsi mélyéről egy kis fehér, és a harmadik csőre már az került, tehát akkor már fehércsövesek lettek :) (Ne tévesszen meg senkit a fölső gépen mindkét cső fekete szigeteléssel van ellátva, csak az egyikre fehér bandázs-szalag van tekerve
Egyezik a véleményünk. Nem a szigetelés színe határozza meg az elvégzett munka minőségét. Ha az alkalmazott kézzel akarja hajlítgatni a csövet 90 fokba, akkor adhatok én neki bármilyen színű szigetelést, akkor is kézzel fogja. Ha a szerelő levágja a 6-8 méter csövet és felhúzza rá a 3-4 szál fekete kaucsuk szigetelést, és rendesen, a hozzá való ragasztóval összeragasztja a toldásoknál, akkor pont olyan, mintha előre lenne szigetelve. Ha hajlítóval szeretne hozzáférni a csőhöz, akkor ugyanúgy le kell szedni újra a szigetelést, mint a fehér esetében. Egyszerűen nincs különbség.
Most olvasva régebben annyi kép volt fent olyan jól kilehetett beszélni. Szóval ne fogjátok magatokat vissza ha van valami trehány tessék kirakni :D Jó tudom vagy videózol és fényképezel Doki és akkor a munka másodlagos vagy tisztességesen dolgozol. De ha van valami jópofa dolog akkor töltsd már fel ide. :)))
Nyaranta a javítások alatt sokszor találkozni olyan esetekkel, hogy a kedves "szaki" megtöri a csövet (akarata ellenére) és úgy hagyja ott a készülék telepítést (mert a hiba úgyis később jön elő és Ő akkor hol lesz már...és nem is biztos, hogy hibás lesz tőle a készülék, hűtőkör)....Kivétel nélkül az előszigetelt csövet használóknál általános ez a hiba.
...megveszi az előszigetelt csövet, mert gyorsabb vele dolgozni, minden szempontból olcsóbb (így alacsonyabb költséggel tud dolgozni a végfelhasználó fele, a többit meg leszarja, a lényeg, hogy neki ez éri meg). A 90 vagy nagyobb szögű hajlításoknál nem bontja le a szigetelést, nem húz rá sem csőrugót, sem hajlító szerszámot nem ismer....
Tudom, hogy most megint lesz károgás, hogy a rutinos szaki még a vékonyfalú 10-es csövet is kézzel hajlítja és hűdefasza lesz....persze lehet, ....a baj csak az, hogy nagy a hibaszázalék és a szaki becsületességén múlik, hogy egy "apró" hiba esetén újra vágja a csövet, vagy otthagyja úgy.....
Nagy, nagyobb cégeknél jelentős költséget lehet megspórolni azzal, hogy olcsóbb az anyag, esetleg időben hamarabb tud végezni a szerelő, mert lehet küóldeni a következő munkára és így napi 2-3-4 gépet tudnak felokádni a falra, szezonban
Nekem azt senki ne mesélje be, hogy egy alkalmazott majd saját zsebből megveszi az elbaszott csövet.....általában úgyhagyják, hogy "jó az úgy" ....
Most ne kelljen képeket beraknom, hogy mennyi trehány, gané munkát hagynak maguk után.
A villanyszerelő, fűtésszerelő és ki tudja még milyen előképzettségű ezermesterek is nyomulnak a fehércsöves klímaszereléssel.....mert.
Szerintem nem lustaság. A fehér csőszig sokkal nehezebben szakad és nem kell ragasztgatni, ami pláne akkor jön jól, ha van vagy 15 méter egy hűtőkör. Azt hét-nyolc darabból összetoldozgatni szerintem mazochizmus. Egy sima splitklíma telepítésekor tökéletesen megfelelő szigetelés, és mivel könnyebb vele dolgozni és kisebb a hibalehetőség, indokolt a használata. Persze VRV rendszereknél, hőszipkáknál egészen más a helyzet, de hát ott sok minden más. AZ UV sugárzást meg egyik sem bírja alukasír nélkül, mindegyik megy pár év alatt a levesbe, amit napsugárzás ér.
Én csak annyit nyöszörögnék bele, hogy mindkét csőhéj típussal elvagyok. Ami különbséget szoktam tenni:
- A fehérrel könnyebb lehet dolgozni. (Ha lehet, ezt használom. Lustaság?) - Feketét máskor szoktam.
Mivel nekem a hőszipka a "zsánerem", így fokozottabban érint a beltéri (hidrobox) csendessége. Ezért 12-es csőtől felfelé már a feketét húzom rá. (10-es még nem vészes) Ugyanígy feketét rakok a kültéribe a gáz nyomócsőre. Ha rezonanciacsillapító súly kell a csőre, akkor meg pláne. Bár a gáz nyomócsövet 2 rétegben takarom lakásban is (kint meg pláne). A vékony folyadékcső már lehet fehér héjú.
Volt ilyen fekete - gumikaucsuk - szigetelés is 60x60x40cm es dobozban. Csak a vége felé olyan hitvány volt hogy áttértem az előre szigetelt FrioTec csőre. De manapság már fehér PE-t nyomjuk, veszünk 1-1 bund-al nem is tudom hány méter, és azzal toljuk. Ja meg col-os csövet 1mm-es falvastagsággal ... nem kell hollandert fúrogatni ... istenem mennyit könyörögtem 10 éve, hogy valaki importálja már végre, vagy ezek a vágott szeműek legyenek már végre SI-k ... de nem akaródzik ez az SI elterjedni.
Ja, gyakorlatilag minden forgalmazónál kétméteres szálakban lehet kapni a fekete szigetelést (K-flex, Kaiflex Climaflex, Armaflex), tehát ezt mindenképpen általánosnak lehet nevezni. Mivel ezekből milliószámra értékesítenek, elég nehéz elképzelni, hogy lenne bármi alapja is annak, hogy ez mind "hulladék". Légből kapott információ...
én ezt az információt kaptam ezzel kapcsolatban annakidején, sőt, egy közös ismerősünktől. Amennyiben Ő rosszul informált ezzel a dologgal kapcsolatban, akkor most én is azt tettem. Lehet, hogy nem 2 méter a hulladék, lehet az 4, 6, 8 méter is, amit 2 méterre vágnak. És miért is ne lehetne? Járj utána, mennyivel drágább ez a szigetelés, ha egész tekercsben veszed és hasonlítsd össze a 2 méteres szál árával.
De végülis nem sok jelentősége van, Én csak saját ismeretemet próbáltam megosztani ezzel.
Hulladékhoz ... ez kb. olyan mint a 3,5 és 2,6-os invertres klíma kérdése. Ami nem tud rendesen menni 3,5-esen azt leszabályozzák 2,5-re. :-)
Na ennyi 2méteres "hulladék" azért csak nincs.
Ja processzorokat is válogatják. Mind csillió Ghz-nek készül de ami nem bírja a strapát azt lefokozzák. Vagy ha valamelyik memória modulja nem megy rendesen akkor abból lesz (lett Celeron)(most fogalmam sincs mi felel meg a Celeronnak)
Jah és még egy dolgot elfelejtettem, azaz a fekete szigetelés több fajta falvastagsággal készül, így azok közül lehet választani a különböző feladatokhoz ( egy VRV vagy egy hőszivattyú vagy egy split klíma szerelésénél nem egyforma falvastagságú szigetelést használunk).
Egy gondolatot fűznék hozzá e iskolai szintű szigetelés ismertetésnek :)
A fekete szigetelés nem (csak) 2 méteres szálakban kapható, hanem x méteres tekercsekben. Maga, a 2 méteres szál hulladék, azaz az x méteres tekercs készítésekor keletkező azon többlet, ami a gyártás során x + 2 méterre jön ki a technológia miatt. Ezt nem dobják a szemétbe, hanem ennek megfelelően 2 méteres szálakban értékesítik. Ezért is olcsóbb ezeket megvenni így, mint egész tekercsekben.
A párazáró képesség tekintetében sem jelenteném ki, hogy egyforma. És azt sem, hogy a feketével nehezebb dolgozni, könnyebben szakad.
Mi kizárólag a feketét használjuk, szerintem ugyanolyan vele dolgozni mint a fehérrel. Sok múlik azon, mennyire rutinos a szerelő.
Szerintem nem az a kérdés, hogy fehér vagy fekete, hanem, hogy milyen minőségű. Sokan a fehér szigeteléseket összekeverik azokkal az igen gyatra minőségű szintén fehér szigetelésekkel, amiket a noname kínai gépekhez gyárilag csomagolt rézcsőpárra (ami szintén gyatra minőségű volt) húztak a kínaiak.
Erről a fajtáról van szó:
Ez tényleg olcsó is, meg sz@r is, és még az sem igaz rá, hogy nehezen szakad, nem ajánlott a használata.
Vannak viszont jó minőségű fehér szigetelések is, melyeknek a hűtéstechnikai sajátosságaik hozzávetőleg megegyeznek a fekete színűekével.
A fehér (szürke) valamint a fekete szigetelések között az alapvető különbség az anyaga. Az előbbiek szürke nyíltcellás PE vagy PU műanyagból készülnek és fehér párazáró PE fóliával vannak körbeextrudálva. A fekete szigetelések pedig zártcellás szintetikus kaucsuk alapanyagúak.
Mindkettő hővezetési tulajdonsága hasonló (természetesen ezektől kis mértékben a különböző gyártók termékei eltérhetnek), λ40°C =0,04 (W/mˇK) környékén van, tehát e miatt nem jelenthető ki, hogy bármelyik alkalmasabb az adott feladatra, mint a másik. A másik tényező a páradiffúziós ellenállás, amiben szintén nincs lényegi különbség, bár azért ez nem teljesen igaz. A zártcellás kaucsuk szigetelés teljes vastagságában áll ellen a pára áteresztésének, míg a PE és PU szigetelések esetén a fóliakasírozás által lesznek párazáróak. A fólia sérülése esetén ez a tulajdonság is sérül, mint ahogy a kaucsuk szigetelés kiszakadása esetén is megszűnik a párazárás.
A tűzveszélyességi fokozata a kaucsuk szigeteléseknek "B" (külön bevonattal lehet jobb a tűzállósága) , míg a PE és PU szigeteléseknek "E"
Nagyjából ennyi az elméleti része a dolognak, viszont nagyon fontos a klímaszerelés gyakorlati körülményeit is vizsgálni a csőszigetelés kiválasztásakor.
Még van egy jelentős különbség a két termék között, ez pedig az, hogy a fekete szigetelés 2 méteres szálakban kerül forgalomba, a szürke viszont hosszú, akár 5-600 méteres tekercsben, vagy már eleve előre felhúzva a 35 méteres rézcsőtekercsen. Ennek azért van jelentősége, mert a párazárás csak akkor valósul meg teljes mértékben, ha sehol nincs folytonossági hiány a szigetelésen. A fekete szigetelést nem elég egyszerűen felhúzni a rézcsőre, hanem a toldásoknál meg kell oldani a folytonosságot. Erre van speckó ragasztó, ezzel lehet és kellene homogén ragasztást elvégezni a teljes beépítendő csőhosszon. Én nem láttam még klímaszerelőt, aki ezt tisztességesen meg is csinálta volna, általában simán összetolják a rézcsövön egymás mellé a szigetelés-szálakat, vagy aki igényesebb szigetelőszalaggal - a még igényesebbek kaiflex szalaggal - körbetekeri, és így marad. Ennél lényegesen jobb megoldás az, hogy a fehér szigetelés toldás nélkül végigér a rézcsövön.
A másik komoly különbség az, hogy a fekete szigetelés sokkal sérülékenyebb. Számtalanszor megsérül a vasbetonfalazaton vagy téglafalon készített faláttörésen történő átráncigálás közben. Természetesen a fehér szigetelés is meg tud sérülni, csak sokkal kisebb mértékben, és sokkal nehezebben. A napi használatban a fehér szigetelés mindenképpen előnyösebb tulajdonságokkal rendelkezik, könnyebb használni, ezáltal kisebb a hiba lehetősége.
Szóval mindkétféle szigetelés elfogadható, és mindkettő lehet jó, szerintem nem nagyon érdemes leszólni egyiket sem. Az, hogy megbélyegezzenek valakit csak azért, mert "fehércsöves" szerelő, az ostoba dolog, nem ezen múlik, hiszen nem ez az igényesség mércéje. Persze marketingelni lehet így is :)
Üdv. Egy kérdés már régóta foglalkoztat... mi a különbség a fekete illetve a fehér klímacső között? Sokat látni ezt is azt is. Egyik szerelő ezt használja a másik meg azt. Biztosan van valami érv mellettük.
manual-ja annyira szűkszavú hogy halvány lila fogalmam sincs mire és miért szabályoz. Valszín az lesz letakarom egy részét ha akkor is kiáll hibára akkor előveszem a kalapácsot és ezt a pár program sort kiverem belőle.
Igen. Szerencsére a motorba van építve az inverter. Kap 300V tápot, 15V tápot, meg 0-15V (vagy csak 5) vezérlőjelet, mely meghatározza a forgás sebességét.
Ami a kérdéses, hogy miként használja fel a szoftver a motorból visszaérkező forgási kontrolljelet. Lesi a sebességét vajon, vagy csak azt sasolja, hogy forog-e?
Azonban itt nem ért véget a móka!
Ha rontom az elpár hőcseréjét, akkor ezt érzékelni fogja a 2db adagolóvezérlő hőszonda és nyilván zárniuk kell az adagolót a megfelelő túlhevítés érdekében. Ezért lenne jó mérni a túlhevítést, annak változását, hogy láthassuk, kap-e elég gázlét.
Persze ilyen hibakereséskor nem előny az inverteres gép, mert annak a kompresszorvezérlése is azonnal bele akar szólni a dolgok változásába.
Bár fos dolog megmérni az elpárok túlhevítését, mert igen hosszú szondazsinór kéne, de félő, hogy furcsa értéket mutatna.
Akár még a beltéri ventilátorok sebességét is lentebb veheted, ha az ő steckerének 2-es lábán megjelenő ventilátor-speed szabályzó egyenfeszét leosztod 2db ellenállattal (potival). Így bármely vezérelt fordulathoz mindenkor kevesebb fog tartozni. (A kontrolljel talán csak forgást érzékel, sebességet nem.)
s.k. töltöttem újra bontatlan palackbók gramm pontosan ... nem lett jobb. Hát ja letakarom a hőcserélő felét azt kalap. Vagy körbetekerem a mókuskereket folpackkal legalább félig, vagy szigetelő szalaggal az van is a ládában mindig.
Takard le mind2 elpár 1/4-ét valamivel belül, hogy hűvös maradhasson, oszt köszönj el. Vagy simítsd el a lamellákat ott, ahol kevésbé látják (fölül). :-)
Esetleg nem lehet, hogy mégiscsak "határesetesen" kevés benne a gáz? (Bár szerintem már túlvagy az elpárok túlhevítés-megmérésén.)
Hát sajnos nem tudom miként vezérli a kompresszor, lehet szükség van a helyes értékekre. Így nem gondolom hogy jó megoldás lehet. Ha középső szenzor húzom le hogy hidegebbet mérjen, akkor azért nem fog hűteni mert elég hideg. Ha helység szenzort emelem meg akkor meg túl hűtés lesz ha kültéri tud menni, mert nincs túlterhelve.
(Nekem csináltak a Vivaroba tempomatot. Átveszi a ABS sebesség jelét, és az alapján szimulálja a gázpedál ellenállását/feszültségét.)
No nekem is valami hasonló kellene, mérni a deltaT és csak akkor csalni amikor kell. Csak a mikor kell az már gázos. Mert ugye a bekapcsolás után 20 perccel indul ez a védelem, de honnan tudjam olcsón, hogy elindult a kompresszor ... és ha tudom akkor kellene a hőcserélő hőfokával úgy játszani hogy ne fusson hibára.
Hitachi klímakészülék szerelésével valaki foglalkozik itt?
Kültéri csepptálcához keresek cseppvízelvezető csonkot. Munkahelyemen az egyik ügyfelünk ragaszkodott ehhez a gyártmányhoz (nem szoktuk forgalmazni, de neki kivételesen beszereztük). Fűtésre is használja, de a felszerelést úgy kérte, hogy jó az, ha csak lecsöpög a víz. Most rájött, hogy felcsapódik a falra, inkább vigyük el a vizet. A csonk időközben elveszett. Szóval, segíííítsééég! :-)
Múltkor átvágtam egyet, mert ugye 16fokig vagy meddig megy csak le beállítás szerint, és egyik helyen gyümölcsöket hűtenek vele hidegebb kellett nekik. Sikerült is vagy 5 fokkal, mondtam figyeljék mert párás a helység és jobban hideg lesz lehet le fog fagyni. Telefonba azt mondták rendben hűt jobban már lejjebb..
A legegyszerűbben olyat tudok neked ajánlani, hogy eleve beteszel egy kb. 2-3 foknyi eltolást az egyik szenzor elé, így alapértelmezésként melegebbnek fogja érezni a szobát ennyivel. Ezt talán lehet kompenzálni a távirányítón, hogy ettől még helyes értéket mutasson a szerkezet.
Amennyiben elküldöd a beltéri szervízkönyvét (ha 07leca, akkor nem kell, annak megvan) akkor megmondom, hogy mekkora potikat vegyél és mekkora ellenállásra állítsd be egy multiméterrel.
A bonyolultabbhoz már kell mondjuk egy mikroprocesszor (arduino nano), hazudott értékenként 2 db digitális potméter (mert nem elég egynek a pontossága), mért értékenként pedig 1 ntc, no meg a szoftver... Jövő év elején mindenképpen kell egy ilyet csinálnom magamnak, úgyhogy egy plusz példány t összedobhatok neked is. Annyi kell, hogy pontosan fogalmazd meg, hogy mi történjen, melyik értéken mennyit változtoztasson milyen feltételek esetén.
Épp az a baj hogy nincs meg a DeltaT. Tehát nem elég hideg a hőcserélő, és azt hiszi hogy gázhiány van ... vagy dugulás ... pedig csak a kültéri nem tud adni annyi teljesítményt amit kellene. De mivel egymással ezt nem közlik ... így szopok.
Azt akartam mondani hogy a klima beltériben lévö hátsó ,,azaz a beszivott levegö höérzékelőjét .
kivezetékezem a panelről és a gáz/víz höcserélő viz oldali részén a fütés felöl jövö visszatérő csö hömérsékletét fogom érzékeltetni vele ,ha az eléri a beállitott höfokot akkor kapcsol majd ki vagy be a kültéri
ez az elmélet ,de majd kitapasztalás kérdése lessz
Semmi baja a gépnek csak én nem akarom a beltérit használni ,hanem puffer tárolokat fogok vele füteni höcserélön keresztül és a pufferre pedig fancoll egységeket kötök
Nekem is lenne kérésem, valaki elektronikában jártasabb ember kellene nekem mint Én. Van egy remek Fujitsum, ami ha 20perc hűtés üzem után nem tud elég hidegre hűlni akkor megáll hibára. Persze semmi baja, csak Ő gondolja hibának hogy túl van terhelve. És a kültéri egység szépen meg is védi magát, nem pörög csak amennyit bír, de ennek az vége hogy az egyik beltéri hibára fut. Innen jó a buli mert egy beltérivel megy az örökké valóságig. Csak ugye hol az egyik hol a másik áll le.
Szóval olyan elektronika kellene nekem a két szenzor értékét nem engedi 4,1°C közelebb. Szóval be kellene csapni addig amíg fennáll ez probléma. Ha nincs gond akkor csak transzparensen közvetítse az adatokat.
Persze ez a leírás is se az igazi, mert a kompresszor nem áll le csak a beltéri villogja a 76-ot.
Illetve ha nem tudja hogy a kültéri egység miért nem tud hűteni ... túl meleg a nyomócső ezért korlátoz, túl meleg az Inverter Power Module ezért korlátoz, .... és ezért nem tud annyi hűteni hogy meglegyen a DeltaT 4 fok ... nincs 4 fok és leáll, slusz passz, rohadjon meg mindenki a melegben ... vagyis csak az egyik helységben mert a másik így már tud menni .... egy darab 2kW-os beltéri nem tudja túlterhelni a 4kW-os kültérit, de kettő igen.
Detective details:
If the following condition is detected, the compressor stops running. - When the compressor runs for 20 minutes. - When the difference between the "Indoor Heat Excanger Temperature" and "Room Temperature" is within 4 deg C. (cooling operation only)
Ezt csak a szervertermekbe, folyamatos üzemre szánt klímák tudják. Egy szolgáltatás, ami plusz követelményeket ró a gépre, cserébe meg is kell és lehet fizettetni érte az ügyfeleket.
Naszóval: Nyilván megoldható a hőszenzor becsapásával, de 55°-os fűtővíz ne legyen célhőmérséklet 1 levegős hőszipkával! Ha padló-, falfűtésed van, akkor a visszatérő víz tükrözi a lakás hőmérsékletét a kinti hőmérsékletváltozás függvényében. Az előremenő nem. Amúgy persze nincs baj az eredeti lakáshőfok érzékeléssel sem. Mindemellett: Nagy fába vágod a fejszéd! Kell hozzá 1 csomó szerszám. Van? Vákuumszipka, nitrogén+reduktor, forrasztó apparát, digitális szervízcsaptelep (analóg nem jó), hűtőközeg, méretezett hőcserélő, digitális hőmennyiségmérő, stb... Ezeken kívül nem árt tudni, hogy mennyi gáztöltet kell bele, mikor-mi történik a kalorikus körben, stb...
Sziasztok újabb kérdésem lenne ha vásárolok egy Daikin RZQ100b8w1b 10kwos kültéri inverteres klimát
beltérijével együtt
A beltériböl kiszedem az elektronikát ,és a kültérit höcserélöre kötve használom megoldható ,hogy nem lakás höfokot érzékeljen pl 23fokot hanem fütési vizet 55cfok és ezt tudjam álitgatni
Hááát királyom ez rendesen cigánymunka. Eszembe jutottál, ott a helyszínen, szurkoltam, hogy ne a te munkád legyen. De korrekt vagy, bevállaltad, hogy te voltál...ettől még persze ótvar. :-)
Hát ez kriminális. Van ott több is. Legalább egy oda illeszkedő kutyaóllal eltakarhatták volna, vagy közvetlen közel műbokrokkal körülépíthették volna, az üveget meg belülről elfóliázhatták volna azon a magasságon.
Ha két oldalt még két darab TRANE van akkor azokat Én követtem L. Évszámot nem tudok, de ment az olajszőkítés ezerrel, és az épület tulajdonosai voltak a császárok, senki nem parancsolt nekik ... úgy látszik még most sem.
Bent a belső udvarban már nem volt hely a konyhai gépészet miatt. Felfelé meg egy állami (Vízügy) van ők hallani se akartak arról hogy klíma csővel menjenek felfelé, még szerencse hogy a konyha ki fúvását "engedték".
Ennek a háznak, ha tényleg 55nm és nem az alapterülete 55nm több szinten, akkor 1.5KW / óra @ -15 alatt kell legyen a hővesztesége.
A legkisebb nexura is névleges 3.5Kw teljesítményű fűtésben, ugyanakkor csak 1.3 KW- tól modulál.. Lehet hogy túlfűtene vagy sokat kapcsolgatna ki-be??? Komfortban valószínűleg rendben lenne, pláne radiátor módban.
Tegyük fel, hogy igazad van, (bár természetesen soha nem ad meg senki fűtésigény négyzetméterre), akkor ezek szerint mekkora névleges teljesítményű, példának okáért Daikin Nexura, szükséges az adott ház biztonságos fűtéséhez? Mert bizonyosan nem 2,5 kW-os.....
Igazából sehol sem olvastam, hogy milyen teljesítményű Ururu vagy Nexura kerülne a házadba, tehát nem lehet kijelenteni, hogy egy darab elég-e belőle, mivel van 2,5 ; 3,5 és 5 kW-os is. Ha fűtésre szeretnél klímát, akkor kell készíttetni egy szakemberrel egy hőveszteség-számítást, amit alá is ír, azaz felelősséget vállal érte. Aztán a szimpatikus készülék fűtési teljesítményét -15 °C-ban össze kell hasonlítani a kiszámított értékkel, és amennyiben magasabb annál, akkor elég lesz a teljesítmény, ellenkező esetben pedig nem. Nem árt, ha fűtésre gyártott berendezést választasz, mert azok tudják hosszú távon a fűtésüzem sokkal jelentősebb igénybevételét, mint a komfortklímák, melyek szakaszos üzemre készültek. Ilyen a Daikin FTXL/RXL tipusszámú klímája, mely -25 fokos külső hőmérsékletig fűt.
A fűtés sokkal nagyobb meggondoltságot igényel, mint a hűtés, mert sokkal nagyobb gond lehet belőle, ha nem pontosan úgy működik, ahogy kell, ahogy várjuk tőle.
RTA az valóban 10A alatti, de Én azért 16A-t szoktam kérni. Mikor feltölti a kondenzátorait akkor néha az első hálózatra kapcsoláskor a 10A-t lecsapja. Persze másodszorra már a 10A is fent marad mert a kondik már azon kis idő alatt is töltődtek valamennyit.
Inverteres technologia miatt ezt mar abszolult nem kell tulbiztositani, B12 is boven jo. A mai 3.5 Kw gepek aramvelvetele 6Amper alatti, es az inditasi aram sem nagyobb mar.
55m2-es házat szeretnék fűteni klímával Fürdő 6m2(Fűtőszőnyeg lenne), mini gyerek szoba 6m2(nap közben nyitott ajtó), wc, 40m2 napalli-konyha! Tető 35cm, padló 20cm, fal grafitos 20cm 3rétegű nyílászárok!
Elegendő lenne-e 1db Daikin Nexura vagy Daikin Ururu Sara ennek a jól szigetelt háznak a fűtésére! Adatlapjuk szerint egyformán 19db fűtésnél a zajszint!
Abban szeretném kérni a segítségeteket, hogy a közeljövőben klíma felszerelés lesz nálam, és addig szeretnék egy teljesen külön elektromos kört csinálni a készüléknek, külön kismegszakítóval. Milyen kismegszakító javasolt? Gondolom legalább 16 amperos, de elég a c, vagy inkább d karakterisztikáju kismegszakító az alkalmasabb?
Csatlakozva a előttem szólóhoz... nem csak az a nem mindegy hogy az 55nm milyen elrendezésű, de az sem milyen a fekvése, van-e külső árnyékolás, vagy csak szimplán szopás benne nyáron az élet.
Anno mi egy lapostetős panelszerűben laktunk a zárószinten, 54nm-en. És bár a déli nap a lakás falát nem érte, de a tetőt meg egész nap, így ha nem akartuk a gatyánkat is ráfizetni az on/off klímára, csak a 2 szobát hűtöttük. De ott is a nappaliban hideg, a hálóban éppen jó volt. Aztán mikor kiléptél a lakás többi részébe, azt hitted Afrikában vagy, és mindjárt elájulsz. :)
Mivel nem ugyanazt jelenti egy 55 nm-es egylégterű helyiséget hűteni, mint egy tagolt, 4-5 helyiségből álló ugyanekkora lakást, így még csak támpontot sem fog adni neked az, ha bárkinek van ilyen területű lakása, és neki jól kihűti, vagy ellenkezőleg: elégedetlen vele. Mindig a hely, aktuális viszonyok a mérvadóak.
Hááát, nem tudom, hogy milyen klímákat néztél meg, de a mi bemutatótermünkben egészen mások a tapasztalatok. A Daikinról nem beszélek, mert az toronymagasan a legmasszívabb beltéri egységeket csinálja, ABS műanyag, kb olyan hatása van a bemutatófalon, mintha lerobbantani sem lehetne. A Mitsubishi (természetesen nem a Heavy, hanem az Electric), szintén stabil, egyáltalán nem recsegős. A Fujitsu is hasonló. A japán márkák közül egyedül a Panasonicnak vannak vékony libegős műanyagjai, hát azok tényleg kritikán aluliak. A Samsung műanyagjai kritikán aluliak, a legtöbb letört fül, egyéb kis bizbasz ezeknél fordul elő. Az Lg jelenlegi gépeiről nincs sok tapasztalatom és nem is szeretnék, elég volt hosszú évekig szívni velük (hullámos aljú, nehezen felpattintható vacak kasztnik).
Nem levegőbe beszélek, bármikor meg lehet nálunk tekinteni, fogdosni, tapogatni a beltéri egységeket, és bár nincs száz (nem tudom hol van ennyi kiállítva, elméletileg ismerem az összes budapesti bemutatótermet), de vagy húszféle megtalálható.
Az én klímáim micu heavy, nem az electric. Jók amúgy és nem olcsók. Annyi a hibájuk, a recsegésen túl, hogy a mókuskerék nem kiszedhető tisztításhoz......sehogy sem! A klímaszerelő se tudta....
Valóban azok. A múltkor bementem egy klímaszaküzletbe - volt vagy 100 klíma a falon - és legnagyobb megdöbbenésemre a külső burkolat tekintetében magasan a Samsung és az LG volt a legjobb.
A belsejükhöz nem értek, csak figyelem az adatlapokat.
De mivel micu klímáim vannak - igaz on/off - de újak ( ahol most lakom ) - tele a tököm a japán ultravékony műanyaggal amivel daikintól toshibáig micuig bezárólag találkoztam, és hűtéskor recseg-ropog az összes, még éjjel is akkorákat reccsennek a micuk, hogy majd beszarok néha........
Szóval a műszaki tartalmon túl nekem pl fontos a burkolat anyaga is. És ebben - nem kicsit, hanem torony magasan a két koreai volt a legjobb......
Na, végre, tizenöt év után az LG is eljutott oda, hogy átvegye a Daikintól a normálisan szerelhető, faltól nem elálló beltéri egység-alaplap kombót. Hiába, csak fejlődnek...
Hát azt hiszem maradok az LG ATHENA XTREME P09MN-típusnál. Úgy gondolom az én igényeimet teljesen kielégíti. Nem túl nagy a ház, kicsi a belmagasság (2,3m.) Aztán majd meglátjuk. A puding próbája az evés.
Egy 200l-es használati melegvíz előállító hőszivattyú,600w-os 4 jósági fokkalplusz 2kw-os cekasszal kiegészítve,pincében áll.De mióta megvan a padló fölé szerelt klíma,annyira felmelegíti néhány m2en az ablak előtt az úgyis sűrűbben csövezett járólapot,hogy egész rendszerben levettem a vízhőfokot minimumra,azaz 20 fokra,termosztátot direktbe bekapcsoltam,így most a beltéri álltal leadott meleget teríti szét.Egyenlőre jónak tűnik a teória,meglátom majd, mennyit tud hidegebb idő esetén.Gondolom,most páran tépik a hajukat, de tudod,szegényember vízzel főz!A méregdrága csodamasinák sem perpetum mobilek,azok is csak a fizika törvényszerűségeit használják ki,az viszont mindenkinek rendelkezésére áll,ha tetszik,ha nem.Szuperprofi mondta nekem nemrég,mikor beltérit alacsonyra akartam, hogy az magasra való,azért "mert az oda való!"Amikor padlásra szerelendő beltéri karterfűtêsére felvetettem a csatorna felső szuszogóján érkező melegáramlatot,sóhajtozott,fürdő szellőzőjét viszont elfogadta.
Igaz padlót fűti egy kicsi,2kw teljesítményű hőszivattyú is
Milyen hőszivattyú, és hogy fűti? (Melegvizet keringetsz a padlóban? Mert egy ilyen megoldás engem is érdekelne, lévén ki van építve a padlófűtésem, de csak egy villany cekász van rákötve, azt nagyon nem éri meg használni... De ha lenne valami olcsó megoldás (nem a 1.5-2 millás gyári hőszivattyú), amivel fűthetném azt a vizet, legalább fűtéskiegészítésnek, az nagyon jó lenne!)
Van egy Hitachi RAK-35RPB/RAC-35WPB típusú inverteres split klimám amit jelenleg fűtésre használok társasházban.
Eddig nem volt gond a kültéri hangjával de most leolvasztás utáni indulástól ,jelentősen zajos lett.A zaj a kompresszor fordulatával együttesen nő. A környezetében vibrációs is okoz (falon + bejövő csöveken)
A split kB 2 hónapos,azóta fűt.
Eddig is csinált már leolvasztást,de nem volt hangosabb utána.
Ha kikapcsolom 2 percre és utána vissza,ismét teljesen normális hangon működik tovább.
Ja,és telefonon klímaszerelő mondta màsodiknál,hoz ő ide rendes klímát,majd meglátom a különbséget a japàn meg koreai között,egész más kategória,hatékonyság,,,bla-bla...
Toshiba jött,látott ......és szerelő - mivel LG-t nem ő rakta,húzza fülét-farkát.Nem ilyen drága LG-re gondolt,biztos jó az is,olcsó gagyik miatt nem szerel már azt,már nem is ismeri őket.
Amiben LG jobb:
kidolgozás,hatékonyság,teljesítmény,extra funkciók,zaj(kívül-belül),dizájn,Toshiba távkapcsoló kapcsolja upc beltérit,működési tartomány -25,tosi -15,
Amiben Toshiba jobb:
kb 25%-al olcsóbb,finomabb hőszabályzás,de ez lehet a jobb elhelyezés miatt is,azt hiszem 3év gari,lg lehet,csak egy volt.
Amit még nem tudok:tartósság,megbízhatóság.
Na, szóval a rosseb tudja mi a jó,ezek csak egy laikus ember meglátásai,de mai fejjel lehet inkább még egy LG-t raknék a Toshiba helyett!
Temperálást nem tudja szerintem,én is a -25ért vettem.Havi fogyasztást nem tudom,de valamikor az elején rákötöttem egy fogymérőt,meg néhány óránként írtam és az általában olyan 350w körül mért,ha jól emlékszem.Nekem "éjszakaival" olcsóbbra jött ki, mint a vegyestüzelés félig fa,félig szén használattal,úgy,hogy a fa ingyen volt.Igaz padlót fűti egy kicsi,2kw teljesítményű hőszivattyú is,idén csak a magas belmagasság miatt meg vettem a másik klímát,a kfort miatt.Tavaly ment még 750w infra is,mikor szükségesnek éreztük. De majd megnézem,mennyit nőtt a villanyszla,csak most nem akarok zörögni,mert mêg alszik a család.Megnyugodhatsz, a gazdaságossággal nem lesz gond!
Hát köszönöm az infókat, sokat segített. Egyébként tudja az xtreme is a temperálást, még egyszer utánanéztem. Igazából azért gondoltam erre, mert elméletileg -25 fokig képes fűteni, és mivel általában a hétvégéken tartózkodnánk lent, szeretném ha a készülék minden körülmények között biztosan működjön, gondolok itt a temperálásra, mikor nem vagyunk lent. Persze biztos van jobb készülék is, hát majd meglátjuk.
Tisztellt Klimakirály az emlitett daikin hibrid az sima csupán szigetelt házba van beépítve
Az elöbb amit irtál a 0-10 volt vezérlés
tehát ha pl megveszem a kiszemelt Lg inverteres kültérit és a vezérlés csatlakozásra rákötök egy hömérséklet távadot aminek 0-10v kimenete van ,és ntc höérzékelöje amit a tárolóba teszek és beszabályzom ez müködtetheti esrtleg a kültérit
Azért veszködöm ezzel mivel a neten találtam 3db olyan invertert is aminek nincs beltérije és újak ,ezért olcsok is
Ha pl vennék egy gyári höszivattyut az 1,5 millió
De ha veszek két kültérit és höcserélöket illetöleg pl 0-10 volt vezérlőt a szabájzáshoz és müködöképes az kb 400 ezer böl kijöhet és ezt még meg is tudom venni igaz nem egy gyári dolog lesz na de ha jol müködik és közel hasonló hatásfokkal
Mint tudjuk a gyári készülékeknél a nevüket kell megfizetni nem azt amenyit valójába is ér
Onnan jött az ötlet mivel már több minösitett passziv ház épitésénél is részt vettem mint villany szerelő és nagyon jó hatásfokkal müködnek a hőszivattyúk akárki akárnit is mond ha leolvasod a villany fogyasztást a fogyasztás mérön és visszaosztod havi költségre ,hát magáért beszél .
És ez nem csak Passziv háznál müködik most volt egy pjoject az 300nm két szintes ház és egy daikin hibrid gáz kazán müködteti és a höszivattyú része füt még most is és megdöbentő milyen kevés a fogyasztása
Most egy OLIMPIA nevezetű Höszivattyut másolgatnék ez a tipus van a mostani projecten de ez se müködik pl +10 fokban
Te tudod, Én nem fognák ilyenbe ... persze tudom sokan vergődnek ilyenekkel.
Jó az az on-off, csak épp kitiltották mert sokat fogyaszt. Gondolom a Te rendszered is sokat fog ...
Csak ne lennék bajba a nevekkel, akkor tudnám mondani kit keress ... de néha beszokott ide is nézni. Nem Te vagy az első aki ilyent csinált ... ha jól rémlik megtartotta a beltéri paneljét, úgy is kellenek hőfok érzékelők ... és a ventilátor kimenetet is becsapta ... stb.
Kondenzátor egység amit te keresel ... 0-10V-os jellel közlöd mit akarsz, feljebb vagy lejjebb ... de ilyeneket is csak államilag/EU által fizetett projecteknél láttam, magánszemélynél még nem igen.
Csak arról lenne szó hogy házilag ,jóval olcsobban mint a gyári gép höszivattyút készítenék ha megoldható
Két db kültéri egység lenne amik egymástól külön külön is müködhetnek amik egy egy db lemezes höcserélöt fütenek ,vagy hütenek és az igy elöálitott höfokkal hütöm vagy fütöm a 600 liter tároló kapacitásomat
De azt mondták a boltba hogy az inverteres kültérik nem müködnek a gyári beltéri nélkül mivel abba van a vezérlö és a kültéri nem kontaktussal vagy feszültség kapcsolással indul
ellentétbe a hagyományos on off kültérikkel
Viszont nekem az on off os kültéri nem lenne jo mivel -5 fok alatt nem müködik vagy lefagy .
Szeretnék lg inverteres klima kültérivel fütést ellátni ,viszont az lenne a gondom hogy a vezérlö egység az a beltériben van gyárilag de itt nem lenne hanem puffer tartályt fütenék vele.
A kérdés az hogy a kültérit mivel lehetséges vezérelni másképp illetve hogy lemezes Gáz viz höcserélöt hol lehet vásárolni
Nálunk ugyanannyi mint nyáron, lejjebb már nem tudunk menni.
Jelenleg itthon napenergia hasznosítok (fólia sátramat üzemelem be) ha nincs heti 5 nap klímás munka akkor inkább mást csinálok mint hogy veszteséget termeljek.
Egyébként munka volna csak a fővállalkozók olyan pénzeket kínálnak amiért inkább nem. De majd csak vége lesz egyszer ennek a korszaknak is ...
Ugye, ugye az az alsó szerelés ;) Szeritnem az LG is finomabban menne ha nem a fenti melegben dolgozna!
Van egy megoldás erre, de ez még az alacsonyra (uram bocsá fejjel lefelé) szerelésnél is unorthodoxabb :DD
Némi elektronikai ismeretekkel felszerelkezve ki kell csippenteni a beltéri hőmérséklet mérő érzékelőjét, és némi kábellel megtoldva szépen szokásos termosztás magasságba felszerelni a falra lehetőleg nem a gép alá! Zgy ott fog mérni ahol kell. Persze ha a gépnek van hűmérője a távvezérlőben is, akkor az is jó lehet a megfelelő helyen.
Ha már fűtésre szerelünk fel egy gépet, akkor legyen már:
1. a megfelelő helyen (lent)
2. mérje már a helyes ponton a hűmérsékleten, ahol aamúgy is a szobatermosztátok lenni szoktak.
Ezek után pont úgy fog dolgozni mint egy jól beállított és igen rugalmas(gyors reagálású) radiátoros fűtés.
Akinek ilyen szerelésre van szüksége, 5 év teljeskörű garanciával az keresse a cégemet! :D
beszéltük itt (vagy a napelemesen??) a minap páran, hogy itt a hideg, klímás fűtés leáll, gázkazán indul... ez nálunk is megtörtént, azonban rájöttünk, hogy pár nap után a kanapén hiányzik az extra meleg... a 24 fokra állított klíma meleg fuvallata még elég hatásosan elért oda, most viszont hiába meleg a padló a padlófűtés miatt, mégis hűvösnek tűnt a nappali. Szóval talán mégsem olyan rossz komfortban sem a klímás fűtés :)
Megeshet, hogy most az lesz a felállás, hogy kicsit lentebb veszem a padlófűtés termosztátos szelepét, így a padló a nappaliban csak temperálva lesz, a szobákat fűtik a radiátorok, és nap közben menni fog a klíma is, hogy fűtse a nappaliban a levegőt...
Szerintem ennél a gépnél lényegesen jobban jársz egy Mitsubishi FH (Kirigamine)-val. Egyrészt nem koreai hanem japán, másrészt sokkal jobb minőség, jobb energiaosztály, sokkal pontosabb hőmérséklet-tartás, és nem mellesleg alacsonyabb ár.
Hello!Nekem van egy ilyen készülékem,két szintes,70nm-es (2x) házat fűtöttem vele tavaly.A készülék brutál erősen tud fűteni,mínusz 15ben majdnem eltolja a házat,3 méterre álva is nagyon meleget nyom,mintha egy vadászgép sugárhajtóműve lenne.Tehát a hőmennyiséget szerintem szuperül leadja.Idén rakattam optimálisabb elhelyezéssel egy Toshibát,ahogy én érzem,gyengébben muzsikál,viszont finomabb a szabályzása.Az LG, ha nem magas hőfokra van állítva,mikor eléri adott hőmérsékletet,egyszerűen kikapcsol,ezzel "lyukat" hagyva a meleglevegő áramlásban,ami néhány perc után zavaró tud lenni.Ezt nálam csak túlfűtêssel lehetett korrigálni,akkor nem kapcsol ki,de a kellemesnél melegebb (25) lesz.Nekem mondjuk a hűtês-fűtés funkció miatt a két szint közötti lépcsőházban van középen a beltéri,azaz sajna a meleget lefelé kell préselni,az érzékelés viszont kb alsó padló felett 3m-re van.Tehát lehet,hogy az elhelyezês miatt rossz a komfortja.A másik beltéri 30cmre van alsó szint padlója felett, szinte észre se venni,quitben megy,finoman szabályoz.Szerintem xtreme nem tudja 10 fokos temperálást,ha jól emlékszem csak a sima athena.
Végítélet:Vêlemênyem szerint Xtr Athena valóban egy nagyon erős,gazdaságos erőgép,picit "darabos" működéssel,de ha alacsonyabbra szerelnéd a beltérit,a komfort is megközelítené az ideálist.
Tanácsot szeretnék kérni abban, hogy egy kisebb hétvégi házat szeretnék fűteni klímával.
A kiválasztott készülék egy LG P09MN ATHENA XTREME. Szerintetek megfelelő lenne ez a készülék erre a feladatra? Ja és temperálni kellene 10 fok körül, ha nem vagyunk lent. A belmagasság 2,3 m. Persze a fürdőben, és a három kis szobában lenne kiegészítő fűtés.
A mellékelt rajzon bejelöltem, hogy hová tervezem a beltérit. Megfelelő az a hely, vagy máshol jobb lenne?
50 fok az nem rossz, de mennyi közben a belépő levegő hőmérséklet és a teljesítmény felvétel?
3.2Kw-os fisher is fúj 48 fokot max venti sebességen 20fok benti, 0fok kinti levegő mellett. Csak éppen 1300W-ot ránt fel közben... Ugyanezt tudja az áruházi genex is 1100W-ból.
Rész terhelés az amikor nem nem kell neki 100%-on teljesíteni, mert 50%-is elég. A részteljesítmény meg az amikor a megadott névlegest már nem tudja elérni, itt már nem tud 100%-ot ha beleszakad akkor se, ezt részterhelésnek fordítani ... butaság.
Azért a 2,75kW egy 4-5kw-os gépnek részterhelés. 07LECA is lefúj magáról 50fokot, ha olyanok a körülmények, akár teljes fordulaton is (persze nem 0 fok környékén...)
Ja az állapot változás nagyon sok hőt ad. gőzből > folyadék vagy gőz > szilárd
Párából vízcseppek. Vagy párából hópihe ... rengeteg hő ... persze a hópihe eltávolításhoz rengeteg energia is kell ... szilárdból folyadék. Ezért optimális ha nem kell fagypont alá hűteni a kültéri hőcserélőt. Persze -20°C-ban mikor alig van pára a levegőben, akkor már mindegy ... ha hűtesz rajta 5°C-t se válik már ki sok mert kevés van.
Javíts ki, ha rosszul gondolom. A kültéri 2-3X annyi levegőt mozgat meg, mint a beltéri. Ha a beltéri 20-30 fokot emel vagy csökkent a megmozgatott levegőn, akkor a kültéri is 20-30 /2-3 arányban csökkenti vagy emeli az átmozgatott levegő hőmérsékletét. Mivel alacsony hőmérsékleten jellemző a 100%-os rel. pára előfordulhat, h +7 fok esetén is kell leolvasztania a kültérinek. (a kompresszor villamos teljesítményét kihagytam az egyszerűség kedvéért)
Mert megadják -8 fokra, és +7-re. A téli átlaghőmérséklet meg +4 fok. Valahogy a +4 fok táján is illene egy COP adatot megadni nem? Én azért a 0 fokra lennék kíváncsi, mert az pont az általában megadott két szélső érték között van és egy klíma téli használatánál ez a 0 fokra megadott COP talán többet elárulna a gépről...... na mindegy, ha nincs hát nincs. Az is jó kiindulási pont, hogy ha tudjuk -( fokra, mert annál csak jobb lehet 0 fokban ... nem?
„bivalens hőmérséklet” (T biv ): az a fűtésre vonatkozó, a gyártó nyilatkozata szerinti (T j ) kültéri hőmérséklet [°C], amelynél a névleges teljesítmény egyenlő a részterheléssel, és amely alatt a fűtési részterhelés biztosításához a névleges teljesítményt elektromos rásegítő fűtőteljesítménnyel kell kiegészíteni;
Nekem zagyva ez a szöveg, de ez van a rendeletben. Gondolom a részterhelés az akar lenni, hogy ahogy csökken a külső hőfok úgy csökken a teljesítménye a klímának. Tehát a névleges teljesítményének csak egy része marad meg. Persze a részterhelést a szakma másra használja, de a rendeleteket nem a szakma hozza létre, a fordító meg így fordította .... _szerintem_ részteljesítmény? nagyon hülyén hangzik ez is....
-7°C
+2°C
+7°C
+12°C
bivalens
Operation limit értéket kell megadni.
Nem tudom a 273,15 Kelvin miért lenne relevánsabb a többinél?
A kétlépcsős vákuumszivattyú tud 0,02mbar végvákuumot, ezen oldal szerint ezen a nyomáson -60°C-on forr a víz. Az egy lépcsős elvileg 0,1mbar-t tud, ami -48°C
De anno a suliban azt mondták az egy lépcsős az +20°C-on tudja csak elpárologtatni a bent marat nedvességet ...
Ebben az esetben nem nagyon lehetett variálni a befújással, gyakorlatilag kész házban adott volt, hogy a mennyezetről fújjunk be és szívjunk el. Egy új építésű épületben, ahol tervezve vannak a dolgok előre, ott egyszerűbb az élet, a lehető legoptimálisabb megoldást lehet alkalmazni, de itt most ez volt a kivitelezhető. Egyébként meg egy nyolc kW-os Mitsubishi klímaberendezés lett felszerelve, három kb. 15 nm-es hálószoba + egy kisebb fürdőszoba fűtésére. Komoly szigetelést kap a teljes tetőtér, szerintem kb. 4 kW lesz a hőveszteség, tehát a legnagyobb hidegben is marad tartalékunk. A rétegződést egyáltalán nem tartom itt jelentős problémának, hiszen alulról fűtve van a tetőtér.
Nincs konkrét érték számora. Azt kell megnézni, hogy az újabb cm szigetéléssel mit vesztesz és mit nyersz globálisan. Pl nem kell drága fűtési rendszert kiépíteni.
Van egy keret. Abból tudok venni egy überjó gépet, mondjuk egy toshiba sd 8-ast. Vagy 2 triangle better......most hajlok rá, hogy a 2 olcsóbb gépet vegyem, mert talán épp ezzel lesz komfortosabb a ház.
Az SCOP 4,6 vagy 3,8 -ra értettem a 10 e forint különbséget, de tényleg nem számoltam utána amikor leírtam az összeget. 8000/3,8=2100kWh 8000/4,6=1740kWh. Delta ~8700HUF
Hát ha árammal akarok fűteni - mert gáz nincs - akkor a 250-300 ezres elektromos számlához képest ( amit mondjuk 4 nobo konvektorral produkálnék ), az, ha ezt leharmadolja egy klíma, az nem 10-20 ezer ft.
Akkor ez most azt jelenti, hogy magyar klímán jó ha tudják a SCOP -3 -at? Illetve a kicsit többet....Ez igaz a fűtésre kihegyezett gépeknél is ( LTCA, LG athena extrém ) ?
Köszi, de ezt most nem tudom így értelmezni. Nekem 2-3 kw a hőigényem, az éves meg valahol 6000-8000 között lesz. Erre tennék 1 gépet, reményeim szerint legalább harmadolni szeretném.
Csak nehéz eldönteni, hogy pontosak-e a gyári adatok és egy papíron SCOP 4,6-ot tudó gép, valóban - reálisan mennyit tud.
Mert ha tudja a gyárit, akkor elgondolkodnék inkább két olcsóbb és gyengébb gépen, ami mondjuk tud SCOP 3,8-at.
Ha viszont a gyári adat a valóságban jóval kevesebb, akkor marad az 1, de jó gép opció.
Vegyes rendszer napi 40-50 kWh-t evett egy ~7-8kW@-15°C hőigényű házban. kb -3, -4 fok volt az átlag külső T (hajnal -10, du-ra 0 fok környéke, azon a télen akkor volt a leghidegebb ) kb 18 fok alakult ki a házban, már nem emlékszem mennyi volt beállítva.