Fradi tábor
Az ország legnépesebb és leghangosabb tábora, mely nélkül a klub nem lenne az, ami. Túlzás nélkül állítható, hogy a Ferencvárost fanatikus szurkolói különböztették meg az elmúlt évszázadban minden más magyar klubtól, és ezeknek a szurkolóknak a kitartása, lelkesedése legalább olyan mértékben hozzájárult a klub sikereihez, mint mondjuk a Liverpool esetében történt ez Angliában.
Puskás Ferenc után a Ferencváros neve cseng a legjobban itthonról a futball világában. Ez szintén a szurkolóknak is köszönhető, és erre büszkék is lehettek a Ferencváros szurkolói nagyjából a klubjuk fennállásának első száz évében, Ami azóta történt az sem a klub, sem a szurkolótábor esetében nem emlékezetet a legszebb napokra. De a helyzet talán változhat.
Még 10-15 évvel ezelőtt is sokszor uralkodott félelmetes hangulat az Üllői úti stadionban, nem nagyon volt csapat, amelyik szívesen játszott a Fradi otthonában. Az elmúlt években jelentősen csappant a nézőszám, a másodosztályba való száműzés után volt újra teltház a Fradi-pályán. Akkor, a klub történetének első NB II-es mérkőzésen mutatta meg igazi arcát a Fradi-tábor, akkori viselkedésük a legszebb időket idéző demonstráció volt klubjuk mellett.
A rendszerváltásig a Ferencváros egyfajta szimbólum volt, sokan választották a klubot nem csupán sportértékek, hanem a hatalommal való szembenállás miatt is. A rendszerváltást követően a politika előszeretettel próbálta, és próbálja a mai napig is használni a Fradit, és a klubon keresztül természetesen a szurkolókat is. Mindez nem tett jó a Fradi-tábornak, amely mára végletekig megosztott lett. A kommunizmusban erőszakkal fenntartott lelátói béke a rendszerváltás után felbomlott, sok minden szabad lett, ami korábban nem, és ez a magyar stadionokban legszélsőségesebben természetesen a Ferencváros mérkőzésein jelentkezett, hiszen a zöldek voltak a legtöbben.
Az első megosztottsághoz ez vezetett, hiszen a nagy, de csendes többséggel szemben kialakult egy nagyon erőszakos, hangos kisebbség, mely megpróbálta magát Fradi-táborként feltüntetni. A nagy és csendes többség el is veszítette ezt a harcot, és fokozatosan elmaradozott a mérkőzésekről.
Ezt a megosztottságot követte a politikai megosztottság is. Torgyán József szerepvállalása a klubban, majd pár évvel ezelőtt a MIÉP zászlók megjelenése a lelátókon szintén nem a korábbi egységet segítette elő.
A FOTEX és Várszegi Gábor szerepvállalása, majd távozása szintén komoly törésvonalakat hozott létre ferencvárosi és ferencvárosi között.
Eközben a klub és a labdarúgó csapat hihetetlen mélyrepülése sem segítette elő, hogy a ferencvárosi szurkolók ismét a régiek legyenek. A szurkolók egy csoportja rendkívül aktívan részt vett a klub körüli csatározásokban, szerzett és adott sebeket, miközben külső szemlélőnek az volt az érzése, hogy mindenki veszít, de elsősorban a Fradi-szív csorbul, és a zöld-fehér tábor már soha nem lesz az, ami korábban volt.
Ebben a hangulatban az NB II-be történő száműzetés elején mutatták meg a zöld-fehér szurkolók, hogy ha csak 1-2 meccs erejéig, de még mindig képesek a régi nagyokhoz, önmaguk régi nagyságához méltó színvonalon szerepelni.
A klub angol tulajdonosainak megjelenése történelmi lehetőség a labdarúgó csapat, és a szurkolók számára is. Pár hónapon belül kiderül, hogy ezzel tudnak –e kölcsönösen élni, és a Ferencváros képes lesz – e szurkolóival együtt azt a szerepet betölteni a jövőben legalább Közép-Európában, melyet betöltött évtizedeken keresztül.
Az elmúlt időszakban a Ferencváros szurkolóinak megnyilvánulásai rendkívül széles skálán mozognak: egy-egy jó teljesítmény után a vállukon hordozzák kedvenceiket, gyengébb játék esetén, azonban rendkívül kritikusak, akár sajátjaik ellen is fordulnak, balul elsült vidéki meccsek alkalmával, divat megállítani a hazafelé tartó csapatbuszt és számon kérni a produkciót. A szurkolóknak továbbra is van egy rendkívül hangos és erőszakos kisebbsége mely hajlamos sajátjaként kezelni a klubot, és nem a régi idők szokásainak megfelelő tisztelettel viseltetik a klub, a játékosok, és az edzők iránt. Ez persze a tyúk és a tojás esete, ugyanis ezek a szurkolók azt vallják, hogy a maiak nem érettek a tiszteletre, ugyanakkor még ma is rendkívül sok olyan ferencvárosi szurkoló akad (és ők vannak többen) akik soha nem bántanák a kedvenceiket, sem verbálisan, de főleg nem fizikálisan.
A ferencvárosi tábor az elmúlt évtizedben olyan legendákat "távolíttatott el" a klubtól, mint Nyilasi Tibor, Novák Dezső, Varga Zoltán, vagy, hogy ne csak labdarúgókat említsünk, az olimpiai bajnok, dr. Szívós István. Előfordult, hogy gólkirályukat (Tököli Attila) megverték, legendás csapatkapitányukat (Lipcsei Péter) bundázással vádolták, színes bőrű gólszerzőjüket leköpték.
Régen ilyesmi elképzelhetetlen lett volna, de akadnak olyanok, akik szerint ma is az lenne, ha a lelátók zsúfolásig tele lennének, és nem néhány száz ember alakítaná az Üllői úton a közhangulatot.
A Fradi-tábornak ereje van, ezt mutatja, hogy az angol befektetőjelölt melletti szimpátiatüntetésüknek is volt hatása, igaz azt korábban senki nem gondolta komolyan, hogy egyszer majd azért tüntetnek a fradisták, hogy szeretett klubjuk külföldi tulajdonba kerülhessen...
Szavuknak súlya van, az elmúlt pár évben követelték már Furulyás, Ináncsy, Tepszics, valamint Csank lemondását is. Ma már egyikük sincs az eredeti posztján... A Dámosy éra alatt elérték, hogy egy tagjuk révén képviselve legyenek a klub elnökségében, de a tavalyi tisztújító közgyűlésen elvesztették pozíciójukat. Ugyanakkor a Dámosy-féle vezetés által indított tagsági rendszer súlyos kudarcot vallott, és kiderült, hogy nincs 2 ezernél több ferencvárosi szurkoló, aki pénzzel szeretné támogatni a klubját, úgy, hogy közben befolyást is szerezzen annak vezetésében. A kudarc mindazonáltal sokkal inkább volt az akkori vezetők kritikája, mintsem a szurkolóké.
Az elmúlt években divat volt a Ferencváros szurkolóival riogatni a közvéleményt. Nyilván a média ezen megnyilvánulásainak volt alapja, hiszen a tábor tagjai nem épp a puhányságukról és konfliktuskerülésükről híresek. Az elmúlt hat évben a klub saját kimutatásai szerint több mint 100 millió forintot kellett befizetnie az MLSZ vagy éppen az UEFA kasszájába szurkolói rendbontások miatt. A legdrágább a 2003. májusi 30.-i balhé volt, amiért 40 milliós büntetés járt a Fradinak. A Ferencváros 109 éves történetében ez az a nap, amelyre egyetlen Fradi szimpatizáns sem lehet büszke, hiszen miután a csapat nem nyerte meg a bajnokságot megrongálták saját stadionjukat, valamint tettleg bántalmazták a csapat játékosait és az ellenfél edzőjét.
A rendbontások ellenére a klub mindenkori vezetői sokáig nem tudtak mit tenni, mígnem megelégelve a balhékat, büntetéseket, Rieb György vezetésével tavaly ősszel hetekre kitiltották a kemény-magot a stadionból. Ez abból a szempontból jó húzásnak bizonyult, hogy visszatérésük után nem voltak rasszista, sértő megnyilvánulások, csak a szurkolással foglalkoztak.
A média előszeretettel használ sztereotípiákat a ferencvárosi szurkolókkal szemben, akik sokszor joggal hánytorgatják fel azt, hogy a sajtó, és a közvélemény kettős mércét alkalmaz velük szemben. Való igaz, hogy az elmúlt évtizedben néha aránytalanul nagy visszhangot kapott egy-egy ferencvárosi balhé, míg más szurkolótáborok hasonló, vagy fajsúlyosabb botrányait elhallgatta a sajtó, mert kevésbé volt érdekes és eladható, mint egy Fradi-botrány.
Befolyása a magyar futballra:
Létszámunknak köszönhetően nem kicsi, de még nagyobb lehetne, ha letisztulnának, újra a régi időknek megfelelően egységesek lennének, és kevesebb balhé, valamint negatív előjelű esemény kötődne a nevükhöz. Hozzájárultak már elnök, ügyvezető, valamint több edző bukásához, így egyértelmű, hogy a klubon belüli történésekre jelentős befolyásuk van. Ami pedig ugye a Ferencvárossal történik, az hat, méghozzá kőkeményen az egész magyar futballra is.
