Sziasztok, ez nagyon off lesz: nem tudtok véletlenül egy topicot, ahol megzavarodott borderlányok keseregnek, akiknek szabadságra ment az -áterük, naná, hogy pont, amikor nem kellett volna? Hogy egyszercsak lelépett az -áter és itt állok egy pasival, és NEM én vagyok, képtelen vagyok normális emberi kapcsolatokra mert mi van, ha az ember 1. megsemmisül a fontos másik jelenlétében 2. nem tudja kordában tartani az érzéseit 3. minden potenciálisan intim helyzetben reflektál és nem marad más csak a reflexió és ezért egy kicsit az irónia, mert az a szörnyű félelem, hogy elszalad a ló - meg maradnak a primér ösztönök, az egyetlen ami működik. Hogy nem érzi a közelséget meg a távolságot - vagy túl egyik vagy túl másik - NEM TUDOM, mi ez és miért, és nem jön mindennap szembe valaki, aki fontos lehet, és egyszercsak, egyik pillanatról a másikra NEM MŰKÖDÖM - mire megyünk az elméletekkel, semmirese. Jajj.
Nem hiszem, hogy Neked jó depisnek lenni; szerintem inkább kényelmes. Nekem legalábbis az.
Ettől a kényelemszeretettől szeretnék megszabadulni a terápiáimban.
Üdv:
Acsi
Szerintem amíg durcás vagy, nem kéne abbahagyni. Talán már unja mindenki de talán oda kell elé állni vagy ülni és elmondani neki, hogy durcás vagy és hogy nem erre számítottál. Esetleg megkérdezni tőle, hogy mire számíts a jövőben, vagy ajánltatni vele másvalakit aki jobban rádér. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a durcásság nem jogos, mert szerintem az, csak talán ő nem tudja hogy te durcás vagy.
Tudod, Orlando, a mikor lehet abbahagyni kérdésedre válaszolva, nos én éppen most sokalltam be. Tudom, a terepautó is ember, de hogy 1,5 hónapig ide megy meg oda megy - azt még elviseltem valahogy egy virtuális áter segítségével, aki addig segített, de hogy most megint eltűnik 1 hónapra: azt hiszem, befejeztem. Lett volna foglalkozásom a héten, de nyugodt szívvel lefeküdtem aludni, még csak fel sem hívtam. Lehet, ez már a javulás jele is - 5 hónap azért elég sok volt -, de nem biztos az sem, elég volt-e. Tanácstalan és legfőképp nagyon durcás vagyok. Úgy ítélem meg, a sárga busz nem fog megállni saját magától a ház előtt, és a sofőr sem fog feltessékelni a buszra. Pedig nagyon kékne már megbarátkoznom a dologgal.
Persze, persze, tudom én, hogy régen írt ide bárki is, meg az élet sokkal érdekesebb lett, amióta lehet biciklizni, meg telekre gyomlálni és füvet nyírni.
Ettől függetlenül a kérdés létezik: mármint hogy miben segít ez a vacak, illetve hogy mikor segít, meg mennyi idő telik el, amíg végre te is úgy érzed, hogy segít. És van mégegy kérdés: mikor lehet abbahagyni vagy honnan tudod, hogy már megállsz a saját lábadon is? (No nem mintha eddig nem azon álltál volna.)
A kérdés hülyén van megfogalmazva abból a szmepontból, hogy ez nem tudományos ismertetés, szakdolgozat vagy magasröptű elméleti beszélgetés, hanem egyetlen kérdés:
neki ez a baja, ebben segít-e vagy pedig én magam érzem magamat hülyén és nekem segít-e. És még mindig úgy gondolom, hogy van aktualitása akár van itten errejáró "szakember" akár nincs.
Szóval ez van. És még mindig bárkit idevárok, aki vállalja, hogy beszélget és nem megmondja a tutit (azt én szoktam), vagy kérdése van, mert nem biztos hogy arra lehet válaszolni, de a kérdések általában legalább arra jók, hogy más kérdések is származnak belőlük.
Ez van.
Orlando
Sziasztok!
Egy kérdésem lenne.
Szeretnék terápiára járni,ha van valakinek ilyen jellegű tapasztalata,kérném,hogy ossza meg velem,mert nekem gőzöm sincs róla,hogy az hogyan működik!
Köszi
Napsütés
Pszichológiai elemzés
Micimackó:
Kórosan mézfüggő szenvedélybeteg, aki mindent megtesz, hogy napi adagjához hozzájusson (fára mászik, méhekkel csípeti össze magát, stb). Ha nem kap mézet, mély depresszióba esik, gondolkodása lelassul, tökéletesen alkalmatlanná válik mindenfajta társadalmi-közösségi, kooperativ jellegű tevékenységre.
Malacka:
Totál idióta szegény. Szellemi fogyatékos (dadog, képtelen értelmesen fogalmazni, és bizonyára dyslexiás). Növésben is erősen visszamaradt példánya fajtájának. Mivel képtelen másokkal megértetni magát, állandó kisebbrendűségi komplexus gyötri, nem is beszélve arról, hogy még a leghétköznapibb dolgoktól is fél. Kórlapján szerepel még akut klausztrofóbia és a biztonságérzet totális hiánya is.
Tigris:
Megalomániás tévkepzetes elmebeteg, a veszélyesebb fajtából. Meg van győződve arról, hogy a tigrisek a többi élőlény felett állnak, így a Százholdas Pagony önjelölt kiskirályát tisztelhetjük benne. Ubermensch-szindrómájához az árja tigris fajhoz való beteges ragaszkodás, túlfűtött rasszizmus társul. Közösségekbe beilleszkedni képtelen, a társadalom magányos számkivetettje ő, aki elszigeteltséget tettetett vidámsággal, és állandó pótcselekvésével, az ugrálással próbálja meg kompenzálni.
Füles:
Súlyosan depresszív alkat. Öregkorára belátta, hogy élete egy kudarc, egzisztenciája pedig valahol a béka segge alatt van. Nem tudott osszegürcölni egy lakásravalót, ezért - míg társai jó meleg, fűthető odvas fákban vészelik át a teleket - meg kell elégednie egy huzatos fatákolmánnyal, ami Tigrisnek köszönhetően minden második nap tönkrezúzódik.
Ez a gyökértelen élet, valamint a seggén fityegő műfarok - Milne-nál minden bizonnyal az impotencia szimbóluma -, amivel a többiek állandóan baszogatják, egyszerűen elviselhetetlenné teszi az életet Füles számára. Öngyilkos is lenne, ha depressziója nem totálisan passzív magatartásban ütközne ki, és ha nem félne az újabb kudarcoktól ("mi van, ha nem sikerül?").
Kanga:
Elvált asszony, egyedül neveli gyermekét - kell-e többet mondani? Az állandó házimunka és rosszcsont kölyke hamar kikészítették Kanga idegeit. Ráadásul - mivel Ausztráliából emigrált bevándorló -, idegennek érzi magát a Százholdas Pagony mérsékelt égövi élővilágában. Ennél pedig már csak kóros férfihiánya rosszabb: igen régen kamatyolt már, és ezt beteges tisztaságmániáján próbálja levezetni - vár az igazira, aki sosem jön el.
Zsebibaba:
Csonka családból származó egyke, ennek köszönhetően anyuci szeme fénye, és mint ilyen, egészségtelenül elkényeztetett gyerek. Zsebibabának mindig mindent szabad, senkitől nem kap egy jó nagy maflást, akármit is csinál. Ugyanakkor a Pagony lakói - elsősorban édesanyja - nem fordítanak elég időt az iskoláztatására, így biztosak lehetünk benne, hogy felnőttkorára Zsebibaba elkallódott tehetség lesz, aki egy idő után majd az alkoholhoz vagy a droghoz fordul, hogy elfeledhesse a világ kegyetlenségét.
Nyuszi:
Az agresszív-neurotikus páciens iskolapéldája. Hétköznapi félelmeit felnagyítva él, ennek köszönhetően mindig van valami, amiért aggályoskodik, és mindig van valaki, akin aggályait - heves dührohamokkal és gyakran tettlegességig fajuló tombolással - levezetheti. Elviselhetetlen természetének köszönhetően világ életében agglegény volt, és egyenes úton van a bogaras vénemberség felé. A Pagony lakói utálják, de annyira szánalmas, hogy nem merik megmondani neki.
Bagoly:
A Százholdas Pagony legöregebb lakója, aki nem tud mit kezdeni a közte és a többiek között húzódó generációs szakadékkal. Hogy elfogadtassa magát, görcsösen igyekszik tudásával lenyűgözni őket, ám ez leggyakrabban tudálékosságba csap át, és még nevetségesebbé válik. Elsősorban a fiatalabbakat, Zsebibabát és Malackát próbálja megnyerni, aminek alapján joggal feltételezhetünk némi pedofíliára való hajlamot is.
Róbert Gida:
Hát, elég beteg kiscsávó lehetett, ha összehozta a fenti elmeotthont ...
Orlando,
szerintem alkalmas. (Ez a topik is. Úgyis ijesztően intellektualizáltunk egy időben.)
Ráadásul összefügg Julien Sorel és Karenina Anna a pszichoterápiával. Rajtuk nyugodtan lehet gyakorolni... :-)))
Na?
(Miért érzem mégis azt, hogy mégis le fogod csapni ezt a labdát?)
Atalanta
Szia Rosaly,
hogy lehet, hogy csak freemail van? az nem internet alapú levelezés? És most lehet, hogy ez a kérdés sosem fog hozzád eljutni? :(((
Gyere vissza. Internet-café?
Atalanta
(hű, most látom: ironikus)
Julien Sorel ügyben igazad lehet, talán azért emklékeztem rá másképp, mert egy ismerősöm szokott panaszkodni, hogy minden nő olyan, mint de la Mole kisasszony, csak a Julie Sorel félékbe hajlandóak beleszeretni. Hmm. valószínű pont az intimitásra való képtelenség(=elérhetetlenség) miatt.
Nem írod ide a jellemzéseidet néhány szóban? Mit szólsz az Üvöltő szelek szereplőihez? Heathcliff pl. antiszociális (ez is egy személyiség zavar, most olvastam)+ borderline. (Na, ha ezt valami szakember elolvassa, röhögőgörcsöt kap.)
egyébként: rosaly_@freemail.hu
Szívesen. Megosszam veled saját tapasztalatomat? (Akár igen, akár nem, most nem menekül a topic olvasó közönsége.)
Egyszer pedagógiai célzattal összeírtam az összes kedvenc regény és filmalakomat, és írtam róluk egy jellemzést, hogyan látom őket mai fejjel. Mit ne mondjak: tanulságos volt.
Azt mondod Juliennek semmi gondja nem volt? Hát, azt hiszem ő jobban illenék a mai karrierista yuppiek közé mint Matilde de la Mole, de az azért egész érdekes, hogy nem tudott intimitást kialakítani nőkkel. Ugyebár.
Ha megcsinálod, inkább magad elé tartasz tükröt, amin gondolkodhatsz ha éppen nincs jobb dolgod :)
Sajnálom ha kevesebbszer jössz.
Modógépszerlők köszönik jól vannak.
Köszi orlando:))) (ez most nem irónikus) Én is imádtam az Anna Kareninát, meg a többieket (szerintem a Julien Sorelnek kutya baja nem volt, a nőknek inkább, de lehet, hogy rosszul emlékszem), és nagyon azonosultam is velük (kamasz koromban meg voltam róla győződve, hogy éééén vagyok Anna Karenina - Mme Bovaryról nem is beszélve), de kevésbé vicces, amikor kiderül, hogy lehet, hogy tényleg. Most már egyébként nem is hiszem, hogy tényleg. Ha meg igen, akkor azért van a kis (tutira kreatív - na, ez a jó oldal :))-ezt úgy döntöttem, hogy elhiszem) fejem, hogy kontroláljam.
Atalanta, nagyon kedves tőled, hogy aggódsz, de nem ugrom a vonat alá - a terpeutámat az elköv. 3 hétben úgysem látom, úgyhogy egyelőre fölösleges is lenne:)
Ti veletek mi van? Atalanta, gondolsz még sokat a terapeutádra? Orlando, hogy vannak a mosógépszerelők:)? Hahó!!!
Ja és még annyi, hogy holnap utántól kevesebbszer fogok írni, mert itthon megszűnik az Internet, csak a freemail lesz. Majd csinálok címet és ide rakom.
Látod, Rosaly,
én ezért ódzkodom a pszichés diagnózisoktól és ezek megmondásától a terapeuta részéről. Ez hatalmas felelősség és hihetetlenül durva és elnagyolt megközelítés is lehet adott esetben. Címke. Persze a terápia során valahogy közölni kell, hogy a terapeutában milyen kép alakult ki rólad, de ez nem a nyolcféle kategória és fejezetcím valamelyike kéne hogy legyen, hanem árnyaltabb vélemény - ami nyilván nálad is megvolt - de ez így egész egyszerűen kártékony. Én például tudom, hogy ha pszichiátriai beteg lennék, mit "választanék". Azt is tudom, hogy a terapeutám mit választana magának, és még jó néhány embernél tudom ezt. De nem lehet azzal vigasztalni egy depresszióst, hogy nyugodjon meg, maga endogén.
Természetesen én is utánaolvasnék, de lényeges különbség, hogy ezt egy szakember rámragasztott címkéje után vagy anélkül és magánszorgalomból teszem. Vannak önbeteljesítő jóslatok. Azért légy szíves, ne ugorj a vonat alá - gondolj bele, megérdemelne a terapeutád ezek után egy aha-élményt?
Nem. Nem tudom elképzelni, hogy ne olvassak utána. De ez csak az elején ilyen, mármint hogy mindent magadra veszel és aggódsz, hogy uramisten milyen is vagyok én vagy milyen lehetnék, aztná pedig megtanulod ezeket ott kezelni ahol kell. Én ilyen vagyok, de tudom, hogy mások is lehetnek ilyenek, vagy mások pedig egészen mások.
Nyugi.
Egy időben azzal szórakoztam, hogy striguláztam a világirodalom hőseinek lelki bajait. Nézd csak meg Anna Kareninát? Szerinted neki mi volt a diagnózisa? Vagy Julien Sorrelnek? Stb. Ha belegondolok, az összes kedvenc regényhősöm súlyos pszichopata, kezde Winnetou-val és befejezve pl. Carmennel. Ettől függetlenül számomra még kedvesek. :)
Nem tudom. Kétségbe vagyok esve. Bár persze atípusos. Eddig soha nem éreztem magam abnormálisnak. Jó, persze ettől nem lettem az. Vagy nem ettől lettem az :(. Vannak a tünetek között olyan szörnyűek (ha jobban belegondolok, persze illenek rám, ugyanakkor tudom, hogy bármi illhet az emberre, ha jobban belegondol), hogy még. Szóval csak azt akartam mondani, hogy tényleg bele lehet pörögni, és hogy mindenki nagyon vigyázzon, mert tényleg nem leányálom (borderlányálom - na tessék) egy "diagnózis" - még akkor sem, ha tudod, hogy nem egy az egybe igaz, sőt, ha úgy tűnik, a fele sem igaz, vagy nem annyira, mint a könyvekben szerepel. (Fura élmény: soha eszembe se jutott, hogy a vonat alá ugorjak. De azt írják, hogy az ilyenek szoktak. A változat: baromság, ez rám nem áll. B változat: előbb utóbb eszembe fog jutni. Hihi.) Ti el tudjátok képzelni, hogy nem olvastok utána?
Szerintem teljesen normális a szkeptikusság. Igazából azt gondolom, hogy nem csak neked nagy élmény amikor kiderül, hogy van amiben használ, hanem esetleg a terapeutának is. Fantasztikus lehet az az érzés, hogy ha használ és rossz lehet, ha kiderül hogy mégsem.
Valahogy úgy, ahogy te meglepődhetsz a saját dolgaidon, hogy "jé, ez is sikerült, pedig az elején ..."
