Az sztetek létezik, hogy az E40 Kirgizisztánban ér véget?:D Wikipedia szerint, pedig én annó nem így tanultam, vagy a tanár nem volt kellően tájékozott? De a google maps sem ismer arra E40et...ez különös :D
konkrétan nincs előttem a szelvénykiosztás(nem emléxem melyik kilométer kőnél mi van pontosan...elméletileg ez a szakasz akkor az Abonyi elkerülő rész? Mert Cegléd mögött ügye van már X kilométer 2x2, majdnem az Abony nyugati kihajtóig... Ha igen, akkor nem nagy baj, mert azon a szakaszon olyan hosszú ívek is vannak, hogy pest felől nem lehet sokszor biztonságosan előzni... Hozzáteszem fontosabb lett volna az Üllő-Albertirsa szakasszal foglalkozni.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a pályázatot az M4 autópálya Cegléd - Abony szakaszra (70+400 – 88+000 km szelvények közötti szakasz) vonatkozó környezetvédelmi tervek elkészítésére: előzetes vizsgálati dokumentáció, valamint a környezeti hatástanulmány elkészítésére és a környezetvédelmi engedély megszerzésére.
Akkor meg a német lett az amerikai mintája, mert az első autópálya Los Angeleben a Harbor Freeway volt, pontos dátumra nem emléxem, de valamikor a 20-as években. Az említett ismerős '58-tól élt kint az USA-ban. Azóta ott nem változtak a táblák...
Nekem az a gyanúm, hogy anno, az átkosban, valaki az amerikai táblát koppintotta le, és tette magyar szabvánnyá is. Ezt egy idősebb, már nem élő ismerősöm is így gondolta, aki ismerte az ottani és itteni táblákat is. Nálunk még pálya sem volt, amikor ott már így nézett ki.
------------------
Urban Legendnek jó.............:-))
A valóságban 1963-1965 között K.D. miniszterhelyettes utasítására az akkori német autópályatáblák lettek a hazai minták.
Most már csak ezt, de inkább a mögötte lévő 2 egyenes 1 kanyarodó sávot jelző megtévesztő táblát kellene javítani Kistarcsánál, (többen azt hiszik a jobb szélső sávból lesz a kanyarodó, ezért beljebb -középső sávba- sorolnak, de mivel a belső -kapaszkodó sáv- elfogy a kihajtó után, egyből a belső sávban találják magukat) és egy újabb potenciális balesetforrással lehetne kevesebb. Így visszaolvasva elég zavaros :) de aki már járt arra tudja miről van szó.
A rövid, rendkívül egyszerű válaszom az hogy igen.
A kicsit hosszabb válaszom pedig erősen zanzásítva az, hogy egy rendkívüli esetről van szó, de egy átlagos napon egy átlagos napon rendkívül kicsi az esély, hogy beleessél egy lyukba az autópálya közepén. Nem nulla, ez tény.
Nagyobb (nagyságrendekkel nagyobb) az esélye annak, hogy a jelenlévő sok kis Schumacher "okossága" miatt szenvedjen valaki (az átlagautós) halálos balesetet.
Ez eredeti amerikai tábla... Nekem az a gyanúm, hogy anno, az átkosban, valaki az amerikai táblát koppintotta le, és tette magyar szabvánnyá is. Ezt egy idősebb, már nem élő ismerősöm is így gondolta, aki ismerte az ottani és itteni táblákat is. Nálunk még pálya sem volt, amikor ott már így nézett ki.
Átfestették a TOTSO-t (mert az volt ugye?) az MO-M31 csomópontnál az M5 felöl. Mi történt? Meggondolták magukat? Mondjuk láttam sok-sok autót meg kamiont elmenni a francba Nagytarcsa felé, mert benézték hogy melyik sáv hova megy...:-)
Ebben a cikkben egyébként Porsche-vásárlókról van szó, ez itt off. A cikkben az utolsó képen egy útjelző tábla előtt áll az autó valahol Kaliforniában. Nézzétek meg, a betűtípusa olyan, mintha Magyarországon lenne. Miért, ez véletlen, ugyanaz a gyártó, vagy photoshop? :)
Ez a hsz. kicsit "a munkaslevelező beír a Szabad Népbe" hangulatú volt. Szerinted ki és hogyan vette volna észre, hogy kb. 90 cm burkolat alatt, a pályatest közepén valami nincs rendben? Másrészt: vannak dolgok, amik nem teljesen úgy történnek, mint a katasztrófafilmekben.
Magyarán itt sem egy darab egyszeri nagy árhullám jött (sikító nőt elsodor a víz, ijesztő zene, gyors vágások), hanem napokig ázott a töltés, állt a víz mindkét oldalon, aztán egyszercsak annyi.
Inkább annak van visszhangja, hogy az autópálya felügyelet elégtelenre vizsgázott, ami lehet összefüggésben a pályák nagyságával, és a kevés felügyeleti létszámmal. Mert nem volt váratlan, hogy egy folyónyi víz közeledik az autópálya felé, és nem ártott volna egy sűrűbb figyelőszolgála is akkor.
Az ok, hogy mérnek. És mit mutatnak bemérés után? Mi látható a videón, képen?
Gondolom a szabálysértők autói. Komolyra fordítva a szót: Én sem tudom, hogy milyen elven működnek de valószínűleg hasonlóan mint a határőrök éjjellátó (hő) kamerái. Meg hát éjszaka, ahol van közvilágítás ott azért jó eséllyel a rendszám is olvasható. Ahol nincs ott is valahogy megoldják. Lásd az autópályákon a kamerás matrica ellenőrzést éjszaka. Amikor a FAMA lézerek bejöttek, azt mondta az egyik rendőrsrác, hogy 1800 méterről lekapnak vele bárkit. Ha a sötétben látóval ez mondjuk csak 200 méter, akkor is bukta van...