Mi a földi élet s minden ragyogványa Nélküled, oh boldog Szerelem érzése? Tenger, melyet ezer szélvész mérge hánya, Melynek meg nem szűnik háborgó küzdése.
India kincsével légyen tömve tárod, S Caesar dicsősége ragyogjon fejeden: Mit ér? vágyásidnak végét nem találod, S nem lel szíved tárgyat, hol megelégedjen.
De te, édes érzés, egek szent magzatja! Az emberi lelket bétöltöd egészen, Bájodnak ereje az égbe ragadja: S a halandó porból egy félisten lészen.
Te a szerencsének játékát neveted, Mert hatalma néked semmit nem ád s nem árt; A nagyság álképét mint bábot elveted, S nem szab semmi földi erő néked határt.
Mosolyogva rohansz te habnak és lángnak: Meg nem rémít ég, föld reád rohanása. Te a bús koporsót menyasszonyi ágynak Nézed, s elenyészik rettenetes váza.
Te a szegénységnek mohos kalyibáját Márványpalotává tudod változtatni, S mezei gyümölccsel rakott asztalkáját A mennyei nektárillatban usztatni.
Tegyen mást boldoggá a sors csalfa kénye: Nékem te légy dajkám s ápolóm, Szerelem! Zöld myrtuskoszorúd pályám szép reménye, S könnyel ázott kendőd légyen szemfödelem.
Remélem, jól vagy; kellemesen telik a nyarad... Köszönjük a szép idézeteket, amelyeket írtál a különböző topikokba, hiszen csodálatosabbnál-csodálatosabbak!
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem. Átvirrasztottam az éjszakát s most pilláim az álomtól súlyosak. Félek, hogy elveszítelek, ha alszom. Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem. Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem magamtól: "Álom ez?" Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva tarthatnám keblemen. Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
"nem ígérek semmit már, mert teljesen fölösleges, ennek a vége az lesz, hogy az ígéreteim rabja leszek. s saját magam kötöm gúzsba, hogy ne érhessem el többet a kezed, mely mindig szorította az enyém, mikor kellett. ott volt, és ezt megszoktam néha ellökhettél volna, hogy tudjam, milyen az egyedüllét. mikor megtudtam, rohadtul fájt, és újból megfogtam a kezed. nem akartam többet egyedül lenni, mert rájöttem, hogy tényleg fáj."
Szeretlek, szeretlek, szeretlek, egész nap kutatlak, kereslek, egész nap sírok a testedért, szomorú kedves a kedvesért, egész nap csókolom testedet, csókolom minden percedet.
Minden percedet csókolom, nem múlik ízed az ajkamon, csókolom a földet, ahol jársz, csókolom a percet, mikor vársz, messziről kutatlak, kereslek, szeretlek, szeretlek, szeretlek.
Messze, a kéklő üveghegyeken él egy madár, a neve szerelem. Topáz a csőre, és a két szemén rubintos tűzben szikrázik a fény. A szárnya zöld, a begyén kék pihe, alatta ver forró piciny szíve és mint a villám lecsap hirtelen, fényből, viharból jön a szerelem!
Már láttam egyszer, jött egy pillanat szívemre ült és hittem, itt marad, utána kaptam gyorsan és kezem átfogta csöppnyi testét melegen, vergődött, karmolt és az átkozott tenyeremben verébbé változott, szebbik valója eltünt, messzeszállt s talán már más szív fölött muzsikált.
Elfogni őt, bezárni nem lehet, akár a fényt, vagy nyargaló szelet, csupán a vágy oly szárnyaló szabad, hogy utolérje azt a madarat. A színe, hangja mindig újra más, meseszerű, különös és csodás Ott fönt lakik a kék üveghegyen az a madár, a neve szerelem.
Néha a kezem kezedbe fogod És sétálni viszel. És én olyankor oly boldog vagyok! Mogorva házak ránk nevetnek, Tarágú fák bókolva integetnek. Amerre megyünk, minden énekel.
Belemosolygok csendesen Arcukba mind az embereknek, És hangosan és édesen Lám ilyenkor rám mind visszanevetnek. Oly jó így mosolyogni szét S így járni-kelni a világban, S érezni mindig melegét A Te édes, erős kezednek.
És én mindegyre kérdezgetlek. Amit csak látok szerte-szerte, Százfélét összekérdezek, Száz kérdést, tarkát és gyerekeset. És Te felelsz komolyan egyre. Mindig felelsz és meg nem únod A kába kis kérdéseket.
És velem jössz, mikor a völgybe vágyom, És jössz, ha hívlak, föl a hegyre. S ahova széles e világon Gyerekésszel kívánkozom, Elkísérsz minden utamon. S amit csak kérdezni tudok, És ami pecsétes titok, Te megtanítasz mindenekre.
Így hullnak szerteszét a kárpitok, S mögéjük messze-messze látok, Így lebbennek föl mind a fátyolok, És fölmerülnek idegen világok.
És én csak bámulok, Mindent és magamat és téged. S míg melletted szorongva lépek, Minden porszem beszél, amerre járunk. Kézen-fogva mi ketten így sétálunk.
kinek reggelihez te vagy a cukor. Te fűszerezed csókkal az ebédet: kinek vacsora után te vagy a bor. Jó a társnak, kinek te vagy a társa: a magányosság ne tudd meg, mily nehéz. Boldog az, aki jó simogatásra öledbe hajthatja le fáradt fejét. Könnyű annak, kinek te vagy a párja: átvilágítod a hétköznapokat. Veled a szív mindenkor megtalálja a boldogsághoz szükséges dolgokat. - Könnyű annak... De ne tudd meg, mily nehéz, keserű nekem, ha nem te vagy a méz.
"Hullám a tengert, csillag az éjt; soha nem hagyják egymást, soha nem válnak szét! nekem Ő jelent mindent, a búcsú Halál, ez a perc úgy fáj!
Vajon kín lesz az Élet, csak végtelen gyász; vajon Őt várom mindig, Érte sír száz fohász; közös jövőnk, ha nincsen, a holnap se vár; ez a perc úgy fáj!
Csak Ő kell, Ő minden; Nagy Isten, segíts! Erőt adj, mert meg kell tennem; hogy hagyjam itt?! Csak Ő Rá, Rá vártam, ezt rég jól tudom; hát vakíts meg, Uram, és én akkor tán elhagyom!
Ez itt a Vég, a Vad Pokol, csak szenvedés a lét; miért higgyem ezt, hogy hagyja ezt az ég?! A szívem csak Övé, a búcsú Halál; Nélküle 'mit ér az Élet, de Érte muszáj!
A szívem csak Övé, nem kérdés ma már; és bár sír a lelkem, mert oly nagyon fáj, többé Szerelem nem vár..."
A szerelem létezik egyáltalán? Ki tudja feltárni ha hitünk nincs felé már? Megtalálni az igazit ez nagy baromság Nincs ilyen érzelem nincs mi táplál. De a szikra ott van, minden emberben Meggyújtani ki fogja az egy nagy rejtély létünkben. Bennem is megtalálható, de nagyon parányi Sokan beoltották e tüzet s nem hagyták lángolni. Erőltető szerelmet nem akartam sohasem S szerintem ez ugyanígy marad a jövőben. Megpróbálok mindig új életet kezdeni, De ez oly nehéz mert mindent el kell törölni. Amit addig felépítettünk szépen Azt egy múltbeli cselekvés teszi tönkre éppen. Utána jön a se veled se nélküled állapot S nem vesszük észre, de mennyből hirtelen csináltunk poklot. Fájdalmas búcsút veszünk hát egymástól S mindketten azon gondolkozunk látom-e még párszor? A jövőt senki nem tudja így éljük életünk, De egy nap arra ébredünk, hogy hiányzik az egyik felünk. Akkor most a szerelem az emberi magány feledésére kell? S lehet nem is létezik csak mi hisszük el? Befolyásolni én senkit nem akarok De, hogy mi az a szerelem?- én azt nem tudom-! Ha létezik és megtapasztalom Ígérem nyomban leírom...
:))
