Barátaimnak segítek a nászutat szervezni, ők nem annyira tapasztaltak ilyenben
szeretnek jókat enni, és egész nap lazán inni is - nyilván a nászúton meg pláne - nem részegnek lenni, de egy kis fröccs, sör, pálesz (nyilván itthon) egyébként más égetett szesz is esténként lecsúszik.
Az én tapasztalataim (pl Egyiptom) hogy a helyi alkoholos italok pár nap után már nem csúsznak annyira, lehet venni extráért "prémium" minőséget.
E mellett lehet, hogy nem annyira éri meg már az AI ellátás? Elég lenne egy félpanzió és fizetik maguknak a piákat? Az nagyon nagyon drága lenne? Tudnátok pl árat írni egy-két prémium italra?
Szia Kcicó!Köszönöm a válaszod.Mennyi időre mentek?Milyen ellátást foglaltatok?Mi teljes ellátásra megyünk,és majd arra lennék kíváncsi,hogy ebbe mi tartozik bele.Írtatok a hotelnek hogy a szigeten melyik bungallót szeretnétek?
Az új Meiers katalógusban Thulhagiri (Malé melletti aranyos kis sziget) például 152 EUR/fő/éj asszem félpanzióval. Két emberre, 3 éjszakára ez 912 EUR. Nem tudom mikor mennél, de erre még szoktak lenni 10-15% előfogalási kedvezmányek, akkor már 800 környékén vagy. Nem tudom mi lenne az álomhatár.
A létező legolcsóbb resort sziget egyébként Biyadhoo, ez 27 km-re van Malétól, kb. 40 perc gyorshajóval. Ennek a katalógusára most 112 EUR/fő/éj, azaz ez 672 EUR kedvezmények előtt.
Csak annyiban árnyalnám ezt, hogy az AF-KLM-nek határozottan van két külön ága. Amikor a KLM ágról beszélünk, az olyan, mint amit írsz. Amikor Amszterdamból repültem Miami-ba, vagy San Francisocoba, kék KLM festésű gépekkel, grammra ezek fogadtak, amiket leírtál.
Ezzel szemben pont Maléba repültem AF-szal, akik ráadásul codeshare-ben repülték az utat az ETIHAD-dal. Azaz BUD-CDG ment AF géppel, CDG-MLE ETIHAD-dal. Vagyis lényegében a longhaul része pont arabokkal ment le oda, vissza. Késésekkel, ráadásul hazafelé a CDG-BUD járatot az AF fapados cége a Joon repülte. Nekem rengeteg kérdőjel maradt a repülés után.
En a legtobbet veluk repultem long hault (hosszu tavut) vagy 10x.
Nekem az egyik kedvenc cegem. Szerintem jobb mint az arabok (ezert lehet lehurognak...) (ehetobb a kaja a mi izlesunknek jobban megfelel) (se a qatar se az emirates nem jobb...)
Jo aron es jo szolgaltatassal.
Hatul a konyhanal ki van rakva a repules alatt udito-ragcsi nyugodtan hatramehetsz es fogyszthatsz.
Legutoljara a kisfiammal mentunk es furcsa volt hogy nem kap gyerekmenut es jatekot.
Kerdeztem es itt elore kell jelezni hogy igenyt tartotok ra (arabok keres nelkul adjak)
Fontos ahogy neztem bevezetek a poggyasz nelkuli arat te azt vetted?
Valamint varom en is az otletet hogy hogy tudok megoldani resort szigetet lenyeges kevesebbol 3 ejszakara mint 1000 euro...
Egyben válaszolnék. Bookingos árban benne van minden, nekem eddig teljesítették amit kértem (baj lenne, akkor dertour a tartalék megoldás). 4 éves gyerek tudom nem a legjobb választás én is 6-7 éves korára terveztem ezt az utat, de nem tudom akkor meg tudom ezt tenni. A gyereknek 4- repülős útja lesz, igaz nem ekkora távolságra. Igazán a Male-Párizst érzem neccesnek nemcsak nála... Én se értek egyet a három hónapos 10 órát végigüvöltő gyerekkel, de senki se szólt az olaszoknak ennek ellenére... A német oldalakon azokat értem amiket írtál +FTI, Jahn Reisen stb. A Vistába se a magyar árakat kértem, magyar katalógusba bele se vagyok hajlandó nézni. 2008-ban Thaiföld 22euro szállás Dertour, magyar katalógus kicsit rosszabb feltételekkel 22000 forint. (250 forint volt akkor egy euro) Közeli szigeteket néztem a kevés nap miatt, csónakos transzferrel. Sajnos a napok számát tanárokként nem tudjuk növelni, szívességet meg utálok kérni.
Alkoholt nem iszunk, én azonban rengeteg ízesített vizet vagy colát. Vacsoránál, ebédnél simán lenyomok három-négy üveggel, ezért gondoltam all. inc-ra, mert 5usd/db áron rengeteg lenne az italfogyasztás ára.
Értem. De a Vista is felejtős. A "német foglalási oldalak" alatt nem tudom mit értesz, de ahogy Bandos is írta a Meiers, Dertour, FTI, Neckermann (nem az itthoni), TUI, GULET stb. irodák magyar közvetítői Aaramu, Admiral, AST, stb. minidig, de mindig olcsóbbak a teljes csomagot nézve, mint a Booking (ezért is írtam, hogy felejtős).
Ahogy előttem is írták, a booking esetében rengeteg az apró betű, hogy mi nincs az árban (főképp, hogy ne almát-almával hasonlítson a kedves utas), de mire tüzetesen végigérsz, rájössz, hogy nem a Booking a Te partnered. (arról az apróságról nem is beszélve, hogy nekünk, pontosan a gyerekeinknek egyetlen ütközésünk volt eddig velük, amikor lefoglaltak egy egyébként rendkívül kedvező szállást, majd telt-múlt az idő, amikor a booking sajnálattal értesítette őket, hogy a foglalás mégis semmis...)
A Booking-os áraknál a maldív resortoknál az esetek legalább 95%-ában kedvezőbbek az Admiral, Araamu, és még néhány egyéb hazai iroda által foglalt Der/Meiers, Gullet, FTI, Neckermann (stb.) árak.
Én pl. személy szerint kb. 6-szor drágább árat tapasztaltam az egyik sziget esetében a Booking-on reggelivel, mint a Der/Meiers-nél félpanzióval. (ld. 33774-es hozzászólás konkrét számai)
Igen etihad az üt második része. Bookingos árat megközelíteni sem tudom irodában (vista) és a német foglalási oldalakon sem. A német oldalakat kb. 2008 óta használom, az ők szállás áraikat nem volt még, hogy bármely magyar iroda megverte volna, mivel ők is ebből a rendszerből foglalnak.
BUD-AMS távot gyakran repülöm a KLM-mel, teljesen jók, mindig előbb érkezünk. Viszont mindig tömve van a gép, legutóbb is csak a business sorokban voltak üres ülések. Air France.... egyszer repültem velük Dél-Amerikába meg vissza, igazából bajom nem volt, nem késett, ellátás átlagos volt.
A bookingot felejtsd el (főleg ha számít a budtét). Vannak kis irodák, ahol a Meiers, Dertour útjait közvetítik (Aaramu, Admiral, AST). Itt biztos hogy jó árakat kapsz.
Az Air France odafelé (az Abu Dhabiból ítélve) az Etihaddal megy. Mi tavaly voltunk velük, nem voltunk elájulva, sok volt a negatív mellékzönge, de nem vállalhatatlan.
Drágább sokkal 2229 euro + transzfer. Valaki foglalt már a travel republic nevű cégnél? Facebookon nagyon rosszakat írnak róluk, az áraik viszont nem rosszak...
Bandosra megyunk mi is 3 ejszakara. Neckermannal olcsobb volt mint bookingon. Nezd meg naluk is a weboldalon mennyi a szallas. (az arban a transzfer is benne van)
Talán van még remény, és tovább is megmaradnak az óceáni atollok, és így a Maldív szigetek is!
Az Indexen van egy cikk arról, hogy egy tudományos kutatás szerint a globális felmelegedés miatti vízszint emelkedéshez a korallszigetek dinamikusan tudnak alkalmazkodni, és mégsem tünnek el olyan hamar (50 év?), mint ahogy eddig gondolták.
Van a cikkben egy kb. 2 perces beágyazott videó, azt is érdemes megnézni.
A cikk első mondata ugyan csak a Csendes óceán atolljait említi, de a videóban többször is hivatkoznak a Maldív szigetekre, így egyértelmű, hogy nem csak a Csendes óceán, hanem az Indiai óceán atolljainál is ugyanez a mechanizmus működik.
Gyerekkoromban (nyolcvanas évek) olvastam egy könyvet: A világ országai. Akkor elhatároztam, hogy három országból egybe minimum el kell jutnom ezek közül: Maldív-szigetek, Seychelle-szigetek vagy Tahiti (sok más mellett). Nem tudom miért az én szívem mindig is Maldívhoz húzott valamiért. Sajnos a tanári fizetésből ez nehezen megvalósítható (nem panaszkodásképpen). Idén sajnos kaptam egy remek betegséget, amiből remélem sokat látok majd a Maldív-szigeteken. Így döntöttem és az őszi szünetre vettem három repülőjegyet a családomnak (jó drágán)... Kérdésem valaki ismeri a KLM- AIR France kombot? Odaút Budapest-Amszterdam- Abu Dzabi-Male, visszaút Male-Párizs-Budapest. A fórumot 2008 óta olvasom, ha jól emlékszem egy valaki szidta a franciákat. Szállásnál a legfontosabb, hogy a gyerek 4 éves neki legyen medence és játék lehetőségek. Nekem legfontosabb, hogy sok élőlény legyen a vízben. Feleségnek a szép tengerpartok. (Utóbbi kettő szerintem bárhol teljesül a Maldív-szigeteken.) Most jelenleg két szálláson gondolkodok: 1 Bandos okt. 26-tól 5 éj all. in. ellátás transzfer, stb. 2150 USD a bookingon. 2. Kurumba 5 éj félpanzió 1370 euro + transzfer 290 euro a dertouron. Szívesen fogadok bármi tanácsot, ötletet.
"Ottlét": Mi teljes ellátással voltunk (FB) - a szobához ingyenesen naponta fejenként 1-1 liter víz jár (szép palackozott, csatos üvegben adják). Étkezéshez korlátlan víz fogyasztás jár, illetve üveges üdítő (cola, sprite, stb) is ingyenes. Egy-egy üveg biztos - mi vizet ittunk csak, ezért az üdítők mennyiségét nem tudom 100 %-ra, de van ingyenes mennyiség is. Többször is odajöttek magyarázni, hogy az üdítő ingyen van, alig tudtuk meggyőzni őket, hogy direkt nem fogyasztunk :-)
Étkeztetést profin oldották meg, lényegében telt ház volt a szigeten, de egyszer sem éreztük lassúnak a táplálékhoz jutást. Saját asztal és pincér "jár". Több oldalon keresztül kellene írni a választékól, ezt nem teszem meg. Tömören összefoglalva, az ételek változatosak (legalább két féle hal, marha, baromfi fogások), voltak és jók. Nem Michelin csillagos körítés és minőség, de bőven megütötte az általunk elvártat. Egyedül a sütemények voltak inkább szépek mint jók (ízlések és pofonok), de két nap után már tudtuk, melyeket érdemes kipróbálni. Friss gyümölcs általában 4 féle volt egy-egy alkalommal ezekből válogatva: görögdinnye, sárgadinnye , papaya, lichi, maracuya, alma, ananász.
A 212-s superior bungalót kaptuk - át lehetett volna kérni az általunk preferált 140-150 közé, de végül nem kértük, mert tökéletes volt. (Bepakoltunk és gyorsan átmentünk a megnézni a 140-150 közötti részt. Az is gyönyörű, de akkor pont minden házikó előtti ágynál, illetve a parton voltak ott lakók és így "zsúfoltnak" tűnt)
Az eredeti 212-snél kicsit messzebb van a part (20-30 m), de az egyébként is kevés fürdőző így itt még kevesebb. Konkrétan kb. 150-200 m-s part szakaszon az első pár napban csak mi fürödtünk. A csúcs 15 ember volt :-) Amennyiben valaki most megy ki és az érkezéskor a 220-248 közé akarják elszállásolni, akkor kérjen cserét azonnal, mert ezen bungalók és a part közötti részen egy ültetvényt (csepegtető öntözéses, elkerítve fehér ponyvával) hoztak létre és így nehézkesebb az amúgy is messze lévő parthoz kijutni és illúzió romboló. Ránézésre ez így is marad egy jó darabig.
Több program közül lehet választani - elérhető a sziget és az utazási irodák honlapjain. Mi nem vettünk igénybe semmit, ezért nem tudok róluk írni. Lényegében egész nap a tengerben/óceánban voltunk, igyekeztünk kihasználni minden percet abból a 12 órából amikor világos van.
Mint többen is írták a korábbi beszámolókban nem ez a legszebb korallokkal felvértezett sziget, de újoncként még így is nagy élmény volt az olasz étterem melletti ref, de nekem a legjobban az tetszett, hogy a mi partszakaszunknál 6-7 méterre a parttól találtam 4-5 élő korallt és körülöttük vagy 10 különböző halfaj úszkálgatott. Délelőttönként rendszeresen 2-3 kölök cápa is elúszott közvetlen a part mellett.
A sziget szárazföldi része is gondozott - naponta takarították a homokot és a növényzetet is.
Időjárás: Ott tartózkodásunk alatt egyszer esett (hajnali 4 és 5 óra között), illetve az utolsó két nap volt jelentősebb felhőzet, de az is csak a szigetet vette körül felettünk lényegében zavartalan volt a nepsütés, melyet max fátyolfelhő színezett.
Rövid élménybeszámoló - Sun Island Resort Első Maldív utunk volt - az élmények alapján nem az utolsó. Előkészültek: Index fórum évekre -, Tripadvisor értékelések 1 évre történő visszamenőleges átolvasása. Utazási irodák neten fellelhető ajánlatainak összehasonlítása. Egyéni szervezésben nem gondolkodtunk (nem vitatom, megvan a maga szépsége az önálló szervezésnek, de ahhoz jobb angol tudás és több szabadidő kellene). Az A-betűs irodák közül a vidéki szervezésében voltunk. Minden gördülékenyen ment, rengeteg írásbeli információt kaptunk az irodától az utazást megelőzően, így telefonon csak pár pontosítást kértünk. Nagyon készségesek voltak. Valahogy így képzelem el egy utazási iroda hozzáállását az ügyfelekhez.
Utazás oda: Indulás 2019.07.30 17:30 BUD Éjjel menetrend szerint érkeztünk DOHA-ba - a transzfer egyszerű, elrontani sem lehet. Male reptéren az útlevélkezelést követően a Sun Island-os pult megkeresése - egyből szemben bal szélen a pult, de már előtte amikor a vouchert szedtem elő a táskából odajött egy helybéli (más szigethez tartozó ember) megkérdezte, melyik szigetre jöttünk és készségesen odakísért minket a pulthoz (nem várt pénzt érte). Innen közösen más érkezőkkel (sziget/iroda emberével) átsétáltunk a belföldi reptérhez, max. 100 m közvetlen a check-in-s pultig kísértek. Kis várakozás után átmentünk a beszálló kapuk előtti váróba (légkondi van), kb 45 percet kellett várni a beszállásra, közben a reptéri alkalmazottak többször odajöttek hozzánk megkérdezni melyik gépre várunk. Szerintem csak az tud "elveszni" aki direkt akar. Rövid repülő út Villa International Reptérig - bruttó 30 perc (ténylegesen kb. 20 perc a levegőben). Az út során gyönyörködés a látható atollokban. Repülőtér és kikötő között 5-10 perces buszozás és beszállás a hajóba kb. 10 perces hajó út, újabb rácsodálkozás a tengerre - ilyen kék színek nincsenek is.
Visszaút: Indulás 2019.08.07 A fentiek visszafelé lejátszva, annyi különbséggel, hogy Male repterére érkezve önállóan kellett megkeresni a nemzetközi repülőteret és azt hogy hol is kell "csekkolni". Itt volt az érkezés és az indulás között 3,5 óránk, de a beszállókártya intézést 3 órával az indulás előtt meg lehet kezdeni, ezért nem mentünk át a fővárosba "valós életet" nézni. A reptéren van valami pizza vételezési hely, illetve Burger King, ha valakit érdekel. A külső váróban nincs légkondi csak ventilátorok, ezért célszerű minél hamarabb megkezdeni a beszálláshoz kapcsolódó ügyintézést, mert ott már jobb színvonalú váró van légkondival felvértezve. DOHA átszállás pikk-pakk. Megérkezés BUD-ra fél órával a hamarabb a kiírásnál, cserében a szokásosnál 40 perccel többet vártunk a csomagokra. Ja, még a gépről szerencsénk volt megcsodálni a repterünk rakodó személyzetének magas szintű munkakultúráját.
a képek alapján a kajával nem az a baj, hogy nem laktál jól vele, mert a "fine dining" amit ez mutatni próbál nem is arról szól... az a baj, ha ehhez gyenge volt az ízvilág (és a sztem látvány is max közepes)
ettől még az étterem (egy ilyen étterem) ha érdekel valakit, meg is érhet ennyi zsozsót... max el kell fogadni, hogy ez - legalábbis ebben az étteremben - nem a bezabálós de nem is a michelin* hanem csak egyedi nagyon különleges környezet ami jó lehet egy kis szájtátikázásra... :D
Szia! Hurawalhin voltunk a víz alatti étteremben. Választani lehetett, hogy halas menüt kérsz, nem halasat, vagy vegát. Ár ugyanaz, mi ebédelni voltunk, akkor 200 USD (+italfogyasztás) körül volt az ár, a vacsora ha jól emlékszem 280 USD volt. Egy szénsavas ásványvíz 12 USD volt, mást nem ittunk, de nyilván az italok horror áron voltak. 6 vagy 7 fogást hoztak, nagy tányéron pici semmiségek, úgyhogy nem igazán laktunk jól és még különösebben finom sem volt, viszont minden jól nézett ki (volt, amit kagylóhályon tálaltak). Maga az étterem gyönyörű, hangulatos, sok képet és videót is csináltam. Egyszer érdemes kipróbálni, de visszajáró vendég nem lesz belőlem.
Szia Alica90!
Pl az alábbi szigeteken van víz alatti étterem :
Ozen by Atmosphere (az ottartozkodás alatt 1x benne van az all inclusiveban)
Conrad
Hurawalhi (ide van lehetőség átmenni Kuredu vagy Komandoo szigetekről is)
Általában mindegyik helyen fix menü sor van. Attól függően, hogy ebéd vagy vacsora 225-280 usd az ár /fő
Üdv. BodiZ
Szia Kcicó.Kár,hogy nem akkor jöttök amikor mi.Saját szervezéssel mentek,vagy utazási irodával?Mi még nem jártunk maldívon,ha megérkeztek kérdezhetek majd párat??
A szomszédom Siófokon appartmanok kiadásával foglalkozik és rendszeresen jelennek meg nála vendégek úgy, hogy 2 főre foglalnak és hirtelen mégis 4-en vannak (azt mondják, a gyerek rendszeresen jön úgy, hogy "ő nem számít"). A múltkor egy 9 fős lengyel csoport szeretett volna egy 2 ágyas szobát náluk (igaz azok legalább nem kamuzták be előre, hogy csak 2-en vannak, de a jelenség így legalább nem szigorúan magyar, inkább kelet-európai). Szóval az AI "tágabb értelmezése" még csak nem is akkora kirívó eset....
"A bárban a dobozos üdítőket illetve söröket mindig megbontották így a szobába nagyon nem tudtunk bontatlan üdítőt vagy sört elhelyezni."
Ezt elvileg azért csinálják allin esetén a legtöbb helyen, hogy ne tudj visszaélni vele és "másokat ellátni", bár ebben az esetben Te Magatoknak akartad eltenni... !
Sajnos láttam már ilyet, pont maldívon és "véletlenül" pont magyarok voltak; 2 párból csak egy volt allinre fizetve de "okosba" ki akartak kérni 4 italt és fel voltak háborodva amikor a pincér közölte, hogy kettőt tud hozni, újat akkor hoz ha az előző elfogyott, a másik pár pedig lesz szíves rendelni és fizetni magának...
Mi csodálatos 12 napot töltöttünk a Summer Islandon decemberben !
A mis szobánk Vista szoba volt a 365-ös és nagyon szuper elhelyezkedéssel volt a szigeten .A napfelkelte oldalon volt mese szép volt a napfelkelte !
Ami hiányosság volt az a hűtő "üressége " azaz csak üveges vízzel volt feltöltve .
A bárban a dobozos üdítőket illetve söröket mindig megbontották így a szobába nagyon nem tudtunk bontatlan üdítőt vagy sört elhelyezni.
A koktél választás is igen hiányos volt mivel csak egy fajta koktél volt ingyen minden nap .
Az étkezés igen bőséges és választékos volt viszont az utolsó nap délután 16h -kor indultunk el a szigetről és ebédet már nem kaptunk azaz fizetni kellett volna érte .
Összességében nagyon szép volt a sziget illetve nagyon tiszta , szép rendezett a szoba is !
Biztos vissza fogunk még menni mert az ára nagyon kedvező a többi szigethez képest !
Mi is várjuk az élménybeszámolót , mivel mi 2019.01.07 től utazunk az Oblura .
Milyen szobát foglaltatok ?
Sok helyen olvastam már a szigetről és azt javasolták , hogy a naplemente oldalon érdemes foglalni viszont ott csak a delux szobák illetve a lagoon villák találhatók !
szóval én nem "csak" a legújabb generációról beszélek, és nem (feltétlenül) a generációs szakadékokról vagy hogy ami anno a hippi volt az nálunk a grufti most meg (vagy már nem?) az emo és hogy mi vagyunk azok akiktől a nagyszüleink a szüleinket féltették... :D :D
Inkább azokról akik beülnek barátokkal/párjukkal de beszélgetés helyett telefont nyomkodnak, akik utaznak, de az utazás nem magukról, az élményekről, pihenésről felfedezésről, tanulásról és egyéb (számomra??) jó dolgokról szól, hanem arról, hogy hányan fogják lájkolni ha kiposztol egy atomretusált képet amin pl maldív van... de csak háttérnek... aki egy maldívon nem a naplementében-békében-nyugalomban gyönyörködik hanem azon koncentrál, hogy ő hogy néz ki a képen... hogy a készített fénykép nem már az emlék és élmény felidézéséért hanem mások "irigységére" készül... azokról akikkel a telefonjuk/internet stb elhiteti, hogy ha nem reagál azonnal egy emailre/posztra/viberre akkor lemarad valamiről vagy ha nem lálkolják a 121tucat beállított retusált képét akkor egy sikertelen senki... aki a szabadsága alatt is ezen fontossági hitében ringatva magát megfeledkezik arról amiért igazából utazunk kéne... pihenés-élmény-feltöltődés-felfedezés-világ megismerése...
persze... az is igaz, hogy ma már egy telefon nem csak telefon... utazáskor az már térkép, jegy, útvonaltervező, utikönyv, étteremajánló és fényképező sőt akár már fizetési eszköz is...
ami persze árnyalja a képet arról, hogy mennyit használjuk...
De en szemely szerint sajnalok kifizetni ket teljes napert transzferrel tobb mint 300 ezer forintot.
Hajo amelyikkel megyunk az sem rossz. Ott legalabb a kaja 5* nem ugy minn ahogy nehany resort szigeten a leirasotokban.
Indiaban kikot negy helyen es jon vissza. En mar voltam ketszer (sajat szervezesben eszakon es delen is) de a csaladommal nem szivesen mennek oda hogy ott keljen aludni es enni is. Ezert valasztottuk a hajot.
Ha esetleg van jobb es penztarca barat opciotok akkor szivesen veszem.
En nem tudnek ket hetet fekudni egy szigeten ugy hogy semmit nem csinalok .
Erről a Thulhagiri élményeim egyik mondata jutott eszembe fél évvel ezelőttről:
A kamaszfiúról jutott eszembe, hogy nyaralt a mellettünk levő bungiban egy szlovák család, ahol az volt a tipikus felállás, hogy anyuka egy napágyon vadul napozott végig, csak megmártózni és enni állt fel, apuka rengeteget őgyelgett a parton és néha anyuka mellett feküdt a napágyon. És volt egy kamaszfiú, aki egész álló nap kuksolt a szobában (mondjuk legalább a nyitott erkélyajtó melletti szófán ücsörgött és megszállottan nyomkodta a telefonját, mintha a világ megszűnt volna körülötte (az ő Maldiv jegyéért, meg szállásdíjáért elég kár volt:)) ...:)
Persze ne feledjük el, hogy mekkora generációs szakadék van köztünk és a szüleink között is és Isten bocsássa meg Nekem, de én elnézem a kölykeimnek, hogy mekkora lesz köztem és a köztük is. És nem ítélek el senkit azért, mert a telefonját bújja, mert ennek a generációnak ez a jó út. Hányan mondták sráckoromban, hogy fúúú, egy fiúnak hosszú haj, meg fülbevaló, maga a fertő, meg, hogy fúúú ezek a diszkózenére rázzák a picsájukat. Igen és azzal se ártottunk senkinek és nem fordult ki a világ a sarkaiból. Az új nemzedék meg hangosan röhög, hogy milyen hosszú haj és milyen discozene? És a röhögésen túl - talán juszt azért is - nyomkodja a telefonját és lemarad a mellette elszáguldó világról. De ha nekik ez jó, én nem szólom meg őket, mert a telefon az én időm hosszú haja, amiért csak a vének puffognak...
"Sajnos sokszor a vendégek egy része még belső utakon is leszegett fejjel, a telefonját babrálva sétált. Az meg egészen hihetetlen volt, hogy egyszer ültünk a naplemente bárban, voltunk ott kb. 40-en, 50-en, mi, és még néhányan néztük a gyönyörű naplementét, a tengert, és áhítattal hallgattuk a sziget és a tenger hangjait, miközben a vendégek nagyobb része szinte csak a telefonjával foglalkozott, és még amikor a nap lebukott a látóhatár alá, még akkor sem nézett fel abból."
ez sajnos mindenhol nagyon igaz és nagyon szomorú trend, kiegészítve azzal, hogy (főleg a "fiatalok") már alig beszélgetnek, mindenki a telefonnal foglalkozik, ha beszélget is akkor a telefonnal a kézben teszi/azt mutogatja... és ha fel is néz és meglátja amit érdemes, akkor is max egy szelvi és posztolásra szánt fotó kedvéért... már nem is látja a látnivalót, az már csak neki háttér és a fotó se emlék csak egy lájkvadász pillanat...
A sziget amúgy a betongáton kívül tényleg szuperül hangzik... de nekünk - ha visszajutunk eccer.... márpedig... :) - akkor ez tuti kizáró ok... :(
A Dreamland különleges sziget, és a kedvező ár csak ráadás. A különlegesség persze pozitív, és részben negatív oldalról is értendő.
A pozitív dolgok:
A növényzet a sziget belsejében a legtöbb helyen mangrovés, nagyon sűrű, megközelíthetetlen, látványnak is nagyon jól néz ki. Ugyanakkor viszonylag sok pálma is van a stózigeten, főleg a parthoz közel. A belső tó szintén egyedülálló, rengeteg vizi növény van benne, főleg tavi rózsa és vizi liliom. A tó területének kb. negyede medenceként is funkcionál, ez a rész el van kerítve, és itt növények sincsenek. A sziget korábban lakatlan volt, csak 2-3 éve kezdték felépíteni a bungalókat és az infrastruktúrát, tavaly március óta működik csak a resort, így minden újszerű. A sziget hangulata, nyugodt, csendes, pihenésnek, teljes kikapcsolódásnak kiváló. Közel van a Hanifaru Bay (dhonival alig 10 perc) ahol a az év egy részében rendszeresen előfordulnak manták és cetcápák.
A negatív dolgok (a többi szigethez képest):
Nem túl szép a partja, csak kevés helyen van széles fehérhomokos part, ezt persze az erős erózió okozza. Jelenleg már a sziget kb. 2/3-át körbeveszi egy kimondottan csúnyácska kőgát, amit eléggé el nem itélhető módon úgy alakítottak ki, hogy részben a meglővő reef-re "ráhalmozták" a nagyméretű köveket, így elpusztítva a reef egy részét. (Érthetetlen.) A még megmaradt house reef sem túl szép, bár halak azért vannak jócskán. A szigeteten szinte semmi program nincs, nekünk a 2 hét alatt egyszer volt a bárban egy kb. 20 perces búvár prezentáció, és slussz. Az étteremben nincs fix asztalod, és nincs fix pincér sem. Valószínűleg a room boy sem fix, nálunk a 2 hét alatt 3 room boy is "megfordult". Nincs a la carte étterem, csak az egyik bárban lehetett ebédre pár dolgot kérni (szendvicsek, hamburgerek, saláták, 2-3 fajta olasz tészta és pizza, 3 fajta ázsiai kaja. Mi szándékosan csak FP-t fizettünk be, és ebédre jó lett volna egy kicsit szélesebb választék). A szolgáltatások nagyon korlátosak, pl. kaját sem lehet rendelni a bungalóba (ebédidőben mi máshol ezt a lehetőséget szívesen használtuk, hogy ne menjen el sok idő az ebédre való várakozással), és pl. biliárd asztal sem volt, nekünk mindkettő hiányzott.
Ami még furcsa volt, a sziget minden pontján és mindig volt wifi, a bungalókban, azok előtt, az étteremben és a bárokban, még a parton is, és a mólók végében is. (Ez nekem inkább negatív "tapasztalást" okozott.) Sajnos sokszor a vendégek egy része még belső utakon is leszegett fejjel, a telefonját babrálva sétált. Az meg egészen hihetetlen volt, hogy egyszer ültünk a naplemente bárban, voltunk ott kb. 40-en, 50-en, mi, és még néhányan néztük a gyönyörű naplementét, a tengert, és áhítattal hallgattuk a sziget és a tenger hangjait, miközben a vendégek nagyobb része szinte csak a telefonjával foglalkozott, és még amikor a nap lebukott a látóhatár alá, még akkor sem nézett fel abból.
Ezzel együtt is nagyon jól éreztük magunkat a Dreamland-en, a pozitív dolgoknak örültünk, a negatívokkal pedig igyekeztünk nem foglalkozni, és élveztük a maldívot, ami egy csoda!
Egyelőre ennyi jutott eszembe. Ha még van kérdés, szívesen válaszolok.
Attól függ, hogy mit szeretnétek. Mi ugyan már lassan 10 éve, hogy ott jártunk, de az azóta sem változott, hogy az egyik oldal a laguna, a másik oldal a reef oldal.
Mi a reef oldalon laktunk, és szuper volt, hogy pár méter után kezdödött a letörés, és rögtön lehetett sznorkelezni. Minden nap kétszer ez volt a fö programunk. Nem tudom pontosan, hogy mi volt a bungink száma, de megnézve egy mostani térképet, olyan 118 körül lehetett. Szerintem a 110-120 közötti jó szakasz.
A laguna oldalán vannak a vizivillák, ott messzebb be tudsz sétálni a vízbe.
Talán van valaki, aki mostanában járt ott és tud pontosabb számot mondani, hogy hol van szélesebb, szebb homokos part. Mikor mi voltunk, a mi szakaszunkon nagyon szép part volt.
Majd fényképezzétek le légyszi a pálmánkat, Mr. & Mrs. Thomas van rajta ;) (elírták, ez a férjem keresztneve :D)
Nem nagy a sziget, meg fogjátok találni a házasságkötéskor ültetett pálmákat. Kíváncsi vagyok, mekkora már. :)
2010-ben ott házasodtunk össze, akkor azt mondtuk, hogy a 10. házassági évfordulónkon visszamegyünk, vagyis jövö év elején nekünk is aktuális lenne az utazás. És tervben is van, de mivel annyi gyönyörü sziget van így valószínüleg nem Angaga lesz belöle, hanem egy másik sziget (közben nem gyöztünk 10 évet várni, azóta már jártunk egyszer újra Maldívon)
Januárban megyünk Thoddoora és Ukulhasra. Tudnátok abban segíteni, hogy egy csütörtöki napon hogy tudok átjutni Thoddooról Ukulhasra? A ferry elvileg aznap nem arra megy. Illetve van egy 200 USD-s speedboat ajánlatom, de azt eléggé sokallom, amikor elvileg Maléból 35-ért elvisznek Thoddoora.
Most - elviekben helytenül - úgy fogok véleményt mondani, hogy nem jártam még Maafushin. A szigetről készült képek alapján nekem az a benyomásom alakult ki, hogy az ott elérhető partokért, környezetért stb., nem kell Maldívig menni, mert olyan szinten nem tükrözik a szigetvilág adottságait, hogy nagyon. Lehet, hogy még Indiában is talász szebb helye(ke)t nála, pedig Maldív alapvetően elképesztő. De nem Maafushi. Szerintem.
Ajánlani helyette lakott szigetet nem tudok, de azt javaslom, hogy nézelődj még.
Hát nem tudom, de Maldivot, mint a legjobb falatot először bekapni és utána menni Indiába....hát lelked rajta.
Nem tudom eltéríthetlek-e, vagy a keret csak Maafushit dobja fel a lehetőségek között, de inkább terelnélek egy resort szigetre. Ha a reptér közelsége szempont, akkor is van a közelben egy sor resort: Thulhagiri, Malahini Kuda Bandos, Bandos, Paradise Island). Ezek egytől egyig az olcsóbb árfekvésű resort szigetek ráadásul.
Itt csak a szállást kell intézni, a transzfer automatikus.
Ha mindenáron Maafushi, akkor Booking.com, és a transzfert intézheted külön (de lehet, hogy a kiválasztott szállás segít ebben is), mehetsz speedboattal, vagy a napi menetrend szerint komppal.
Írnál arról picit bővebben, hogy miben tér el Dreamland a többi szigettől, ahol jártatok? Csak mert ti azért sok szigeten voltatok, mégis ennél a szigetnél említetted meg a “màsságot”, ezért nagyon kíváncsi lennék, hogy 20+ szigettől miben tért el Dreamland.
Csak mert valóban nagyon kedvező áron foglaltátok, és bár a márciusi utunk után most nem maldív van tervben, de hát a MESZ dolgozik...
Köszönöm tanácsaidat.Az evéssel ivással az a baj,hogy az indulás napján már nem ehetek,mert akkor a repülőn vissza jön.Ezzel nincs is baj,mert kibírom,csak nem tudok elzsibbadni az alkoholtól.Hát a gyönyörű szigetért meg kell szenvedni.
Teljes mertekben egyetertek az elozo hozzaszoloval, kinn a fedelzeten es nem benn, seciné is csak ugy birja.
A repulon meg azert adnak inni alkoholos italokat, hogy megidd azokat (persze mertekkel). Tessek a kajahoz kerni egy uveg vorosbort, aztan a kaja utan egy kis uto-aperitif-et (nindegy mit, csak ártson). Ezzel jol kiutod magad/megnyugtatod a gyomrodat es nem fog az esetleges turbulencia gondot jelenteni, szepen vegigbobiskolod az utat.
Es persze: a biztonsagi ov azert van, hogy be legyel csatolva. Mindig, amikor az ulesben ulsz. Hogy miert arra szamtalan video/hir all rendelkezesre, hogy elborzadj milyen az, amikor a repcsi csak ugy egyik pillanatrol a masikra vakumba kerul es esik par szaz metert. Ilyen elofordul :) de ha be vagy kotve, akkor egy-ket masodpercre urhajoskent fogod erezni magad es megtapasztalod a sulytalansagot [velem megesett valosagban is, nem annyira ritka dolog]. A "csak raz a turbulencia"-ra meg lasd az elozo pontot.
Duzso, a tengeri betegség ellen vannak jó, tényleg működő gyógyszerek, de bekómáztatnak ergo egy "rövid" útra felesleges kiütni magad... (talán van valami fültapasz is?!)
sztem bogyő nélkül kb ezek segíthetnek: mindenképpen a fedélzeten lenni, ahol a szemed - ha nem a hajóhoz kötött "fix" pontot nézel, hanem távolra, ami lehet a horizont/sziget/másik hajó is - és az egyensúlyi szervezd ugyanazt érzékeli, azaz a folyamatos imbolygást és sztem az is segít ha "kiütöd" a hajó mozgását azzal, hogy billegsz, megpróbálsz nem a hajó padlójához hanem a nem létező talajhoz képest stabilan állni... (ebből lesz az imbolygós matrózjárás amikor a parton is így jár már valaki :D)
DE ha speedboattal mentek az egész másfajta mozgás, az gyors, csapkodó, dobálós, ott nincs lassú imbolygás, sztem nehezebben is jön elő a tengeribetegség... de itt is mindeképp a fedélzeten, a szabadban érdemes lenni és itt is él, hogy ne befelé, hanem kifelé figyelj...
Hazaérkeztünk tegnap a Dreamland-ről, nagyon jól éreztük magunkat. Az időjárás is kedvező volt, a 2 hét alatt mindössze 3 esős, felhős és szeles napunk volt, és még pár nap, amikor vastag fátyolfelhő volt, de eső nélkül, és legalább 7-8 nap sok napsütéssel, mérsékelt széllel. Ismét bebizonyosodott, hogy a maldív az esős (-nek mondott) évszakban is jó választás!
A sziget némileg eltér az általunk eddig meglátogatott szigetektől, de ez most nem is volt baj, a változatosság is fontos. A besorolása 4*-os, de ezt szerintem inkább alulról súrolja, mert a szolgáltatásai erősen korlátosak. A partja és a reef-je nem a legszebb, sajnos az erózió miatt alig van széles, homokos part. A főleg mangrovés növényzet viszont szép, a belső tó egzotikus, a beach bungi újszerű, tágas, kényelmes, és nagyon közel van a parthoz, a kaja jó, bár szerintem nem elég változatos, a személyzet kedves, és az ár-érték arány (legalábbis az Admiral Travel-en keresztüli DerTour-os foglalás esetén) rendkívül kedvező.
Mi a 2 hétre 2 főre beach bungiban, félpanzióval, transzferrel, erre az időszakra, kedvezményekkel valamivel több, mint 2100 EUR-t (kb. 700eFt) fizettünk. Erre jött még a Qatar repjegy, 204eFt/fő.
Szia! Mi 2 éve voltunk a Sun Island-en és mi a félnapos 3site snorkelinget választottuk! (manta, teknős, cetcápa) Egyáltalán nem bántuk meg! Hatalmas szerencsénk volt, mert hajókázás közben láttunk delfineket. Illetve akkor már hetek óta sehol senki nem látott cetcápát, aztán egyszer csak a hajónk mellett feltűnt. Egyből rohant az egész csoport a vízbe. Leírhatatlan élmény volt cetcápával úszni. Illetve teknőst is láttunk ezután.
Csak az az egyetlen mód, ha írtok a szigetnek. Hangsúlyozzátok, hogy visszatérő vendégek vagytok és erős érzelmi szálak kötnek ahhoz a bungihoz, nagyon szeretnétek megkapni.
Ami a 3 egymás melletti szobát illeti, az még neccesebb lesz, de meg kell próbálni. Anno a 2 egymás melletti szoba sem sikeredett nekünk. Nagyon a véletlenen múlik, mert hetekre előre szervezni kéne, hogy egyszerre szabaduljanak fel. Ezt nem fogják megtenni. Csak ha véletlen éppen lesz 3 ilyen szoba, akkor kapjátok így. Ráadásul úgy hogy az egyik szoba fix és amellett kell 3 üres legyen, az szinte a csoda kategória.
Üdv.
Szerintetek mennyi az esélye a Sun-on ugyanazt a szobát megkapni amit 8 evvel ezelőtt?
Az asszony nagyon szeretné, az iroda is megtesz mindent, írtak nekik és szépen kérték Őket!
Most 3 Superior beach bungit foglaltunk lehetőleg egymas mellé szeretnénk!
Van ötlet, hogyan érjük el?
Dec 2-11ig 9éj, még oddébb van de időben szeretném intézni!
Köszi
Barátoknak segítek a nászutat megszervezni és ehhez kérnék tapasztalatot / segítséget
- beszélnek angolul, de azért nem annyira jól
- nem voltak még ilyen messze / nem voltak még Ázsiában
- a Doha átszállásos Quatar gépet néztem nekik ami 17.30 indul és reggel ér oda - kérdés: van tapasztalat, hogy van-e késés, főleg az átszállás miatt kérdezem
- Melyik utazási irodát ajánlanátok a repjegy / szállás intézéséhez?
- A transzfert tudja intézni a szálloda? vagy az iroda? Volt aki iroda nélkül szervezte (én mennék így már sok felé voltam, de ők még nem! szóval jobb, ha esetleg fogják a kezüket ha bármi közbejönne...)
- Malé-tól messzebb lévő szigetet néznék nekik, mert azt olvastam az kicsit nyugisabb, érintetlenebb - van esetleg ajánlás?
- imádnak sznorizni, szóval jó, ha olyan, amin helyben van az atoll (ha jól olvastam nem mindenhol van így )
- all incl ellátást kérnének
- fakultatív programok is szóba jöhetnek
- bármennyi napra lehet szállást foglalni nyilván de van valami standard: mondjuk 7 éj vagy akármi amitől esetleg van csomag és olcsóbb?
Szóval, bármi olyan tanács jól jönne, ami nem általános, mert azokat (utikritika, stb stb) már elolvastam.
Most csak éppen belefulladok a szigetek számába és a szállásvariációkba..... :D
Ne légy önző, nézd a baby-d érdekeit! Ráér még ez az út pár évet, amikor már ő is élvezni és értékelni fogja tudni, hogy elcipeled a világ másik végére....
Teljes mértékben egyetértve az előttem szólókkal: ilyen hosszú út még egy felnőtt ember számára is fárasztó, edzett immunrendszerrel is könnyű összeszedni valami vírust vagy bacit a repülőn a többi utastól, és egészséges felnőtteknek is megterhelő lehet a meleg. Ha valami baj van, mit csinálsz?
Ezenkívül pl. aki kicsenget egy rahedli pénzt egy ilyen üdülésre, az nem a szomszéd villában síró gyereket szeretné hallgatni egész nap/éjjel. Nem kérek elnézést a véleményemért, azért írom ezt, mert utaztam már úgy, hogy a nyolc órás úton hetet végigüvöltött mögöttem egy baba.
Rengeteg szép hely van közelebb is, miért kell egy csecsemőt feltétlenül végighurcolni a fél világon?
Bocsánatot kérek előre is, de nagyjából arra kell felkészülni, hogy a babád keservesen fogja végig sírni a repülő utat. Sajnos 90%-ban ez történik. Az ilyen drasztikus környezet változástól, illetve a repülő túl klimatizált levegőjétől hamar megbetegszenek a babák, és ahogy már írták nincs a szigeteken orvos. Én biztos nem mennék el egy ilyen picivel. A barátnőm bevállalósabb volt, mentek babával mindenhová, de mindenhol beteg lett a kicsi.
Olyanokat mérlegelj (a teljesség igénye nélkül), hogy sok szigeten még orvos sincs, nem hogy gyerekorvos, kórház meg kb. csak a fővárosban (lehet, hogy van még 1-2 szigeten, de sok biztos nincs). Ha vmi baj van, nem olyan egyszerű segítséghez jutni. Egy ekkora babának még sok oltása hiányzik. Azért kérd ki akár több gyerekorvos véleményét is.
Neked is lehet pl. tejlázad, és mondjuk az se kellemes, ha ilyenkor kell tápszerre átállítani a babát.
A nap iszonyatosan tűz és hőség van, a napra nem ajánlatos sztem kitenni egy babyt. Pláne letakarva nem.
Babakocsival még a kiépítettebb szigeteken is nehézkes szerintem közlekedni, a homokban meg gyakorlatilag lehetetlen.
A pelenka beszerzése sem egyszerű, bár a szigettel konzultálva nyilván nem megoldhatatlan feladat.
A repülőn a légnyomás változás ellen az evésen kívül nagyjából semmit sem tud tenni a baba, viszont nagyon rossz neki.
Persze az is lehet, hogy semmi gáz nem lesz, olvastam már blogot világjáró csecsemőről is. (Én a magam részéről őrültségnek tartom, de én parás vagyok.)
Júniusban voltam kint, egyik vacsora után összeettem valamit, egész éjjel gyomor görcseim voltam, öblögettem Unicum-al, reggelre elmúlt. Talán az segített, talán nem, mindegy. Megcsípett viszont valaki, talán moszkitó, talán nem, de az mai napig látszik még így másfél hónap után is, gyógyszerezem, kenőcsözöm, mégsem tűnik el. Decemberben megyek Amari Havodda-ra AI, de a hazai félliter Unicum-ot viszem a nagy bőröndben.
Sziasztok. November végén utazunk Ukulhasra.Ne vessetek meg érte,de tengeri ,meg mindenféle beteg vagyok.A repülőt is nagyon nehezen bírom.De a férjem miatt,meg magam miatt,hogy eljuthassunk csodálatos helyekre,bevállalom. De a gyors hajó, ami a szigetre visz,attól nagyon parázok. Ha a messzibe egy pontot figyelek a hajón,akkor kibírom,(de szerintem itt nem lesz távolban egy pont.)Egyedi eset vagyok,vagy más is szenved ilyen problémával? Utazási tabletta,meg hasonlók nem érnek semmit.
Nincs olyan őrült felelős szülő, aki ilyen pici gyerekkel utazna oda. Értelme semmi, mert a szülőnek nyűg, a gyerek meg nem élvezi, egy olyan picinek állandóság és nyugalom kell.
Visszaolvastam eleg sok posztot de erre valo informaciot nem talaltam. Utazott valaki Maldiv-szigetekre 1.5-2 honapos csecsemovel? Ha igen megkoszonnek par infot, hogy milyen volt az utazas, mire redemes figyelni, esetleg elore felkeszulni. Elore is koszonom
Ha valamiért ciki, az azért van, mert orvosok írták le számtalanszor, hogy pálinkát, vagy tóményet vinni fertőtlenítésként, az egyik legnagyobb tévhit, mert orvosilag nem igazolt. Tök ciki, hogy képtelenség kiirtani ezt a tévhitet és mindenki hordja a piát meggyőződésesen.
Aztán az is ciki, hogy egy ilyen, mindenki által luxusnak leírt helyet sokan olyan lepránál néznek látatlanban, ahol fetrtőtleníteni kell.
Végül azért is ciki, mert a világ szinte összes italmárkája megtalálható (oké az Unicum például nem). És ha egy üveg Uni elég a nyaralás ideje alatt, akkor egy üvegnyi pia árdifferenciája már legalább 10000 Ft lehet, ami azért baj, ha egy milliós nyaralásnál számít
Unicumot szoktunk venni pesten a reptéren, minden étkezés előtt egy kicsit ittunk így elkerült a fáraó átka....szerintem nem ciki , akit ismerek az mindenki viszi itthonról a házit....mert nyilván a reggelinél nem fogok a kávé helyett töményet kérni, hanem inkább a szobán iszok egy kicsit.
Hat nagyon reméllem, hogy nem vertek átt....most néztem is a neckermann oldalát és a félpanzió 14 éjszakára 2896 eur, all inclusivera pedig 3946 eur. Amikor mi foglaltuk 14 éjszakát félpanzióval 2030 eur volt /fő. az all 3500 lett volna.
Ne haragudj, de 3000 eur két főnek az all felár fphez képest? 300 ezer ft el tudok képzelni, nagyjából ennyi a német neckermann oldalán is. Ha nem nézted félre, akkor téged szerintem átvertek.
Fertotlenites celjara nem erdemes tomenyet vinni, mert nincs miert.
Viszont nem feltetlenul kell alkesznak lenni ahhoz, hogy az ember eleg szep kis szamlat osszegyujtson egy 10 napos nyaralas vegere, ha mondjuk naponta 2x2 koktelt elszurcsognek a naplementet bamulva plusz esetleg az ebedhez/vacsorahoz megisznak egy-egy pohar sört/bort [40 koktel x $15 + 20 sör x $10 => $800]
Nem vagyunk nagy alkeszok 😜 Csak gondoltuk, hogy viszünk fertőtlenítés gyanánt egy kis pálinkát, nem tudom milyen a higéna , még nem voltunk Maldívon, Egyiptomba mindíg szoktunk vinni , bár Dominikára nem kelett....
Tény hogy valahol müködik, valahol nem:-). De én erre nem alapoznék. Maldiv egy luxus üdülőhely, ennek megfelelőek az árak is. Ami nincs benne az ellátásban azt ott kell kifizetni szállodai áron, nincs más opció. Nem lehet a sarki boltban olcsóbban bevásárolni.
Nem tudom, de nekem pont ellenkező volt a tapasztalatom: nálunk működött, hogy 2 dolcsi az ágyra, meg két kedves szó a fiúhoz és máris több vizet találtunk az asztalon (megjegyzem, a borravalót egyáltalán nem azért hagytuk ott, hogy vizet kapjunk és azt sem állítom, hogy a két dolog automatikusan függvénye egymásnak).
O nem ugy gondolta ;) hanem olyan "egyiptomi-nyaralas" modon, $2 a szobafiunak es hoppp, maris +2 uveg viz terem a szobaban, amikor reggel feltoltik az aznapra járó cuccal.
Nem, ez nem igy mukodik (valoszerusithetoen) egy maldiv resortban.
Egyebkent ha az alkohol (hianya) problema, akkor javaslom meg most gyorsan upgradelni a felpanziot olyan ellatasra, amiben benne foglaltatik az alkoholfogyasztas is, mert nyugodtan lehet szamolni $15/koktel árral (ossz-szorozz, aztan meglatod).
Ha párizsi átszállással mész Parizsban nem fogod megkapni a bőröndöd, így amit veszel azt a kézipoggyászodba tudod tenni, szóval még rosszabb mintha itthon tennéd be a feladandó bőröndbe. Az alkohol az alkohol bárhol is vetted. Maldivon kicsit másabb árakkal kell számolni mint más nyaraló helyen, 2 dollárért nagyjából semmi extra nincs. 4-5 dollárba kerül egy fél literes víz.
Sziasztok! Első utunk lessz Maldívra novemberben.November 25-én indulunk Párizsi áttszálással esetleg jön ekkor még valaki ?
Dhaalu-atol szigeten lévő Kandima resortban lessz a szálásunk.
Esetleg járt már itt valaki? Félpanziós ellátást kértünk, viszont ami érdekelne, hogy mennyi vizet szoknak adni a szobára? Esetleg ha adunk a takarító fiúnak napi 2 dollárt akkor lehet hogy kapunk plussz vizet? Olvastam hogy kiveszik a bőröndből az alkoholt? És amit párizsban vennénk a reptéren azt sem vihessük be a szigetre? Köszönöm.
Ahogy kijössz Malén, félkörben lesznek az irodák és a szigetek pultjai. Lehet a szigettől vár valaki táblácskával, de ha nem, simán meg lehet találni a sziget pultját. Onnan meg már kísérnek tovább Maamigili felé menő repcsi checking-hez. Lekésni igazából nem tudod, egy nap több gép is indul.
Szia Peponi!!Maldívra most megyünk elősször,utaztunk már sok felé szerencsére,de mindig utazási itodával és minden úgy történt ahogy leírtad.Viszont most egy utazásszervező által összeállított útra megyünk,ezért gondoltam,hogy nem fog várni bennünket senki majd malén.Azért ott biztos mindenki megindul ezer irányba,és attól félek nehogy lekéssük a kisgépet ami tovább visz bennünket a mi kis szigetünk felé.De mindenképpen írok még az utazásszervezőnek.Mindig mindenem izgulok,és általában minden símán megy.Nagyon köszönöm,hogy segítettél.
Három felhős, szeles, esős nap után itt a Dreamland-én ma végre ismét sokat sütött a nap, a szél is sokat enyhült, és csak egy kb 5 perces rövid zápor volt kora délután. És végre nagyon szép naplementénk is volt! Azért így mégis sokkal szebb a maldív, és persze így sznorizni is sokkal nagyobb élvezet.
Tegnap délután történt egy érdekes eset. Van itt egy maldív kertész, aki mindig mosolyog ránk, már messziről előre köszön, nagyon jó fejnek tűnik. Tegnap meg is szólított, hogy nem voltunk-e már véletlenül Angagán. Mondtuk, hogy de igen, 3 évvel ezelőtt. Újabb széles mosoly, és mondja, hogy emlékszik ránk, Ő is ott dolgozott akkor, és csak a tavaly tavaszi nyitás óta van a Dreamland-en, előtte 9 évig Angagán dolgozott. (Angaga és Dreamland ugyanahhoz a szigetlánchoz tartozik.)
Ez azért nem semmi, hogy sok ezer vendéggel találkozik, és mégis megismer minket ennyi év után.
Ha irodával mentek, az Ő képviselőjüket fogod megkeresni Maléban (kis pultok, rajta az utazási irodák logói), és Ő tovább irányít a sziget pultjához. Ott pár embert összevárnak, és elkísérnek oda, ahonnan indul a repcsi Mammigilibe. Leszállás után is várni fognak, buszba ülsz, és elvisznek a hajóhoz, ami elvisz a szigetedre. Végig "kísérnek", egyeztetik a neveket, könnyedén oda fogtok érni.
Szia Orsolya33!Kószönöm,hogy írtál.Írom a címet: n.judith19@citromail.hu.Előre is köszönöm.Mi is csomagba vettük iroda által ,ők állítozták össze,de a reptéren nem fog várni bennünket senki.Transzferek is benne vannak nekünk is.
Judit19! Nem látszódik a mail címed. Ha beírod ide, átküldök mindent,amint kaptam: itallap, búvárprogramok, egyéb fakultatív, masszázsok, spa kezelések. Mi végül irodára bíztuk a szervezést. Ez tűnt az egyszerűbbnek. Szóval a transzfereket is ők intézték.
Szia Orsolya!!Mi is tervezünk átmenni a Ti szigetetekre.Maldívra most megyünk mi is először.Ti magatok foglaltatok szállást és külön repülőjegyet??Ha valaki tud abban segíteni,hogy ha megérkezünk maléra onnan hogyan tovább.Honnan fogom tudni,hogy a transzfer a szállodához honnan és mikor megy tovább.Elvileg reggel 9-kor száll le a gép.Esetleg a fakultatívok árát átküldhetnéd .Nyilvános az e-mail címem.Minket is érdekelnének a szomrizós,vagy búvárkodós programok.
Idén februárban voltunk . Egy programra fizettünk be a 3 helyszínes lest . Általában 8-10 fővel indítják a leseket . Mi a gyors hajós változatot választottuk . Délelöttit.
Amiatt , hogy az egymástól távolabbi helyeket kb 4 óra alatt bejártuk . Indulásnál van rövid tájékoztatás ,adnak szerelést . Uszony , pipa , szemüveg , mellény .
Garancia nincs . Cet cápát nem láttunk , mantrát igen és teknőst delfint is . Ebédet reggeli adnak szendvics formában , üdítőt is .
A hajós fiúk figyelik az óceánt , ha kapás van ugrás azonnal be . Mi esőben voltunk kint . 40eFt volt fejenként . Élmény volt .
Sziasztok! Alakulunk:-). Utazás lefoglalva (Sun Island), előleg befizetve, repjegyek begyűjtve :-). Most a fakultatív programokkal kapcsolatosan kérnék segítséget. Bekértem az árlistákat a szállodától, szóval az árakkal tisztában vagyok, de melyik az,amit a leginkább érdemes választani. Max 3 programot tervezünk. Mindenképp szeretnénk "mantalesre" menni, de azok közül is több opció van feltüntetve, különböző időszakokban. Első út lesz, nagyon kezdő "maldivisták" vagyunk és még kezdőbb búvárkodók. Még sosem próbáltuk. Lehet így egyáltalán merülni? A csomagok árát itt is megkaptam, de nem látom feltüntetve az oktatást. Hogy működik ez? van esetleg vki,aki ott próbálta először? Segítsetek rajtunk! :-) Köszi: Orsi
Az első néhány napban nagyon sok napsütés volt, és utána még kedden is, de közben hétfőn sok eső volt, és kedd este óta itt cirkulál egy kisebb ciklon, rengeteget esik, erős szél fúj, és azóta nem is volt igazi napsütés. De a maldívhoz ez is hozzátartozik, két hétbe pedig bőven belefér.
Igazi összehasonlítás valószínűleg nem lesz (18 sziget esetében erre már nem igazán vállalkozom), de szigetleírás és élménybeszámoló majd igen.
Előzetesként csak annyit, hogy a Dreamland összességében az eddigi szigeteink közül a középmezőny hátsó részén helyezkedik el, a szolgáltatásai csak alulról súrolják a 4*-ot. Ettől persze még nagyon klassz kis sziget, és a viszonylag korlátos szolgáltatásokat bőven ellensúlyozza a rendkívül kedvező ár-érték arány. Júliusban a beach bungi alap ár félpanzióval 74 EUR volt fejenként, de ebből egszer 15% előfoglalási kedvezmány (ápr. 30 előtti foglalás miatt), és egy másik 15% “hosszú tartózkodási” (>7 éj) lejött, így az ár szinte verhetetlen volt.
Szia Orsolya33!Mi nov 25-én megyünk a szomszédos szigetre a Holiday Islandra.Ha jól olvastam akkor Ti a Sun Islndon lesztek.A két sziget között van hajós járat .Akár össze is tudunk futni.Ti honnan utaztok??Mi szombathelyről 2-en a férjemmel.Ha gondolod írj.
Nagyon szépen köszönöm, hogy szántál egy kis időt rám. Mindenképpen azok közül választunk ahol széles a part és talán úgy is marad. De ahogy mondod január még messze van.
Ha eszembe jut még valami, akkor írok, de szerintem Téged ismerve kapunk majd egy fantasztikus beszámolót, amiben minden benne lesz. Ha nem, akkor majd kérdezek.
Nem zavarsz, szívesen válaszolok. Most éppen esik az eső, de szerencsére jó nagy terasz van, így ott esős időben is kényelmesen telik az idő.
A Dreamland délnyugati partszakaszán a 109, 110, 112 előtt jó a part, de nincs növénzet a bungik előtt, és így árnyék sem, kivéve persze a teraszt. A 114 szerintem talán a legjobb szoba, széles, homokos part, árnyékot is adó növényzet, de azért klassz kilátás a bungiból a vízre.
Az északnyugati oldalon a 116 és a 117 jó, de a 121 előtt most nincs part, és dagálykor a víz majdnem a teraszig ér.
A part persze folyamatosan változhat, januárig még többször is.
Jelenleg szerintem a 104-108, 111, 113, 114, illetve a másik oldalon a 115-117, 129-134 és a 149-142-es szobák a legjobbak, a fekvésük, a széles, homokos part, a kilátás, és az árnyékot is adó növényzet szempontjából.
Jó készülődést, és ha van még kérdésed, szívesen válaszolok, bár lehet, hogy majd csak otthonról.
Qatar akciónak köszönhetően hozzájutottam 2 db jegyhez 352 ezer forintért. Harmadik úticél Veligandu lesz, jövő áprilisban. Most kimaxoljuk, sunset jacuzzi over water villát foglaltunk., szerintem jó áron. Én a beach villát preferálnám, de párom ragaszkodott hozzá, hogy ezt még nem próbáltuk.
Négy éve gondolni sem mertem volna, hogy lesz harmadik utunk is ebbe a csodavilágba ❤️❤️❤️ nagyon hálás voltam már az első út után is a sorsnak, hogy részese lehettem ennek a számomra semmihez nem fogható élménynek. A MESZ tényleg nem ereszt 😁😁😁😁
Köszönjük, a terápia folyamatban. Az üdvözletet a halaknak átadtuk, ők is üdvözölnek titeket.
A reef itt Dreamland-en gyenge közepes, meg sem közelíti Filitheyot vagy Vilamendhoot. Hal viszont elég sok van, és sokfajta is.
Mi a beach bungit preferáljuk mindig, összesen kétszer voltunk vízi bungiban (akkor is a sziget upgrade-elt oda magától), de akkor is átkértük magunkat pár nap múlva beach bungiba. Egyáltalán nem zavaró, hogy a fürdőszoba nyitott zuhanyozós része viszonylag közel van a belső úthoz, és persze egy magas fallal van egymástól elválasztva, ami az út felől kb 3,5 méter. Más szigeteken is van hasonló megoldás.
Delfin lesre nem megyünk az tuti meg èjszakai horgàszatra sem. A snorkel ès a homokpad làtogatàs amire gondoltam ès ha lehetne akkor az egy napos resort làtogatàs, kb ennyi elèg is ;)
Arra pedig azt gondolom, hogy egy ilyen pici sziget is alkalmas lehet ( remèlem) .
Maafushi nem igazàn tetszik, Guraidhoo volt mèg ami tetszett ès mivel viszonylag rövid időre megyünk nem akarok nagyon tàvoli szigetet, ha lehet nem töltenèk sok időt a transzeferezèssel.
Ismerősömék voltak náluk. Azt mondta, hogy nagyon tetszett nekik, minden kívánságukat lesték és teljesítették is. De azt mondták, hogy egyszer azért a resortot is kifogják próbálni. Ezt csak azért írtam le, hogy még egy ilyen klassz lakott sziget után is volt egy kis hiányérzetük. Remélem sikerül összehoznod az utat, de a túl olcsó szállás lehet, hogy csalódás lesz.
Fulidhoo szigetre gondoltam (kèpek, videòk alapjàn is tudhatja a Maldìv èrzèst azt hiszem). Talàtam szerintem elfogadható szàllàst is igaz nem 100, de repjegy kategóriàba belefèr ;)
Szerintem még a giga-mega 8:45 perces átszállás esetén is húzós a dolog. Számoljunk vissza, leszállás után simán eltelik egy óra, mire a bőröndjeiddel kikászálódsz a reptérről vissza, meg 2 órával az indulás előtt kell visszaérned, azaz a 8:45 máris leesett 5:45 percre. Aztán még fél-fél óra mire oda, meg visszamész a szállodába a reptérről, becsekkolsz a szobába, stb. Maradt a szobában 4:45 perced. Mire a fürdést, egyéb szüttyögést leveszed, 4 órát alhatsz a szállodában, gondolom nem kevés pénzért. Szóval rengeteg vele a macera.
Úgy szerintem nem érdemes ide elindulni hogy 100 ezer Ft-ot szánsz szállásra két főnek a főszezonban. Ezen a legolcsóbb szálláson is az út benne lenne 600-700 ezerbe repülővel, plusz étkezésekkel, innivalóval, transzferrel, biztosítással és könnyen lehet hogy csalódás fog érni, mert nem tapasztalod meg azt az élményt, mint amit az álomvideóban láttál. Ez nem Dubai, hogy egy olcsóbb szállásról bejárhatók a legszebb látnivalók. Egy rossz sziget választás nagyon elronthatja az utat.
Màr megvolt, valòban nagyon szimpatikusak,de sajna ők sem a mi àrkategóriànk :( az egy főre jutó repjegynèl nem szeretnèk többet költeni a szàllàsra 6 èjre
A pàrom decemberben lesz 40 èves ès szeretnèm egy utazàssal meglepni ( felbuzdultam az èvfordulós Dubai sikerèn ). Minap nèztem egy videòt a Maldìv szigetekről, menet közben Ő is csatlakozott ès àmultunk a làtvànytòl. A vègèn mondta, hogy na ez az ahovà soha nem fogunk eljutni.... ìgy jött az utazàs ötletem.
Nem vagyunk anyagilag tùl tehetősek, ìgy a resort szigetek szòba sem jöhetnek, inkàbb a lakottak között nèzelődtem ès talàltam is 100 körül 6-7 èjszakàra reggelis szàllàst. Amiben bizonytalan vagyok az a repjegy ( nem akarom elszùrni). Most kb 160.000/fő àron làttam 01.08-15. között Bp-Doha-Malè retùr jegyeket a Qatar Airways -nèl, szerintetek ez jò àr ,csapjak le rà vagy vàrjak mèg? Illetve mennyi átszàllàsi idő esetèn èrdemes szobàt foglalni Doha-ban? Odafelè 5 ò 45 , visszafelè 8 ò 55 a vàrakozàsi idő, mindkét esetben èjfèl körül van a dohai reptèrre èrkezès.
Köszi a bejelentkezést, januárban megyünk mi is Dreamlandra. Nézegettem a térkép és a feltett képek alapján, hogy hol a legjobb a part. Nekem ezek a bungik tűnnek a legjobbnak: 114, 112, 110, 109, 116, 117, 121. Ha véleményeznéd, azt megköszönném, mert ugyan kértük a szigetet, hogy ezek közül szeretnénk valamelyiket, de ha nem jó akkor változtatnánk rajta. Nem szeretném zavarni a pihenéseteket, de ha már arra jártok... :)
Előre is köszi, és további kellemes pihenést Nektek!
Milyen a reef Dreamland-en (mondjuk Filitheyo-hoz képest)?
És - ha beach bungiban vagytok - nem zavaró, hogy közvetlenül a fürdőszoba mögött van egy út? Márciusban nálunk is versenyben volt, de nem mertem emiatt bevállalni.
Én is nézegettem a Sunt szeptemberre. Most rákerestem decemberre és feleennyire jön ki, reggel-ebéd-vacsora, beach bungaló. Az overwater villa is egy milla alatt van. Honnan van ez az ajánlat?
Ez a negyedik napunk itt, és eddig szerencsére nagyon jó az idő, az első két nap fátyolfelhős, tegnap és ma pedig sok napsütés, kevés felhő, mérsékelt szellő. A tenger szinte teljesen sima, alig hullámzik.
A sziget szép, főleg a növényzete, a belső tó pedig tényleg egzotikus. Sajnos az erózió nagyon erős, a bungik kb felénél alig van part.
Ma volt a Hanufaru Bay manta kirándulás, odafelé kétszer is delfinek köszöntöttek minket, az öbölben pedig négy manta körözött körülöttünk sznorizás közben. Fenséges látvány és élmény volt.
Ez már a sokadik maldív nyaralásunk, és a sokadik maldív szigetünk, de soha nem tudjuk megunni, mindig visszvágyunk.
Köszönöm a korábbi segítséget. Már egészen közel vagyunk a foglaláshoz. Első maldív út lesz, így sajnos nincs saját tapasztalat, csak a netre és a beszámolókra tudok támaszkodni. Ez eddig a legjobb ajánlat,amit kaptunk:Sun Island Resort: 7 éj naplemente oldali, újépítésű, 4 csillagos minőségű superior szoba iker-bungalóban, akciós teljes ellátással, transzferrel oda-vissza + fenti 1. számú legkedvezőbb repülővel, adókkal illetékkel, összesen 2 főre = 1.050.000 Ft. December eleje.Mit gondoltok?
Januárban utazunk mi is a qatar akciójának köszönhetően. Ez lesz az első hosszú, atszallasos utazásom, ezért érdeklődni szeretnék a tapasztaltabb utazoktol, hogy landolás után vajon mennyi idő amíg az ember ténylegesen kiléphet a reptér ajtaján, és ugyanez visszafelé is kérdés, hogy mennyivel előbb érdemes kimenni a reptérre Malen, mert úgy terveznenk akár a kompot akár a speedboat foglalást :)
Te, az nem lehet, hogy nem a topic hozzáállása miatt nincsenek az utat megbánó, negatív vélemények, hanem mert elenyészően kevesen lennének ilyenek?
Neked meg azt ajánlom, hogy egyszer menj el oda, nézd meg magad, hogy létezik-e maldiv érzés. Ha nem találod, azt is el fogja fogadni majd mindenki. De láthatóan úgy, hogy fogalmad sincs miről beszélsz, így azért nem vagy valami hiteles.
Kívánom hogy érezzétek jól magatokat! Azért én kíváncsi lennék azoknak a véleményére is, akik megbánták az utazásukat, mert biztos van ilyen is, csak a topik hozzáállása miatt nem merik ide kiírni.
Mi a jó benne? Én például imádom! Imádom a napsütést , az óceánt, a nyugalmat, azt,hogy nincs benzingőz, hogy a parton nem tipornak a sarkamra... Sorolhatnám még sokáig. Túrázni itthon is tudok és szoktam is, oda nem azért megyek. Sajnos a munkánkból adódóan agyilag teljesen le vagyunk szívva. Itt megtaláltuk azt a nyugalmat, amivel testileg és lelkileg teljes mértékben feltudunk töltődni, és abban az egy-két hétben semmi másra nincs szükségünk. Mi még sohasem unatkoztunk, de nem vagyunk egyformák.
Ez igy van: turazni nem lehet. Aki turazni akar ne menjen Maldivra. Menjen peldaul Seychelles-re. Vagy ahol lehet turazni.
De vannak, akik eleg jol el tudnak tolteni mondjuk 10 napot "aktiv semmittevessel" - ami azert tartalmazhat napi 3-4 ora sznorizast, kajakozast a sziget korul, uszast, stb. Tudom, ehhez nem kell feltetlenul odaig utazni, de ha saccperkb garantalt kellemes 30C meleget szeretnel viszonylag garantalt esomentesseggel, akkor azert eleg leszukul a szobajoheto helyek szama.
Es vannak persze olyanok, akik megreggeliznek, majd kiulnek a medence partjara a bárhoz, ott iszogatnak delig, majd megebedelnek, aztan visszaulnek iszogatni a medence partjara vacsoraig...
Egész nyáron dolgozunk, így csak ilyenkor tudonk nyaralni!
Október közepétől az európai utak már hidegek, a Maldívon voltunk 2011-ben és most visszamegyünk 6felnőtt +2 gyermek!
Pihenni megyünk így ez tökéletes, januárban a Seychelle szigeteken voltunk ott kirándultunk, bejártunk mindent (Praslin, La Dique)!
Ezt az akciót nem akartuk kihagyni!
Balit nézegettem, de az időjárás miatt inkább ez maradt!
Maldív érzés...? Mi a jó benne? Elismerem, a hely gyönyörű, tényleg. És aztán? Még túrázgatni sem lehet. Igaza volt annak, aki azt írta, vigyetek sok olvasnivalót, hogy ne unatkozzatok.
Egy kis helyi iroda, ami TUI képviselet, így 2x TUI, 1x Gulet. Az első kettőnél a repjegyet is az iroda intézte, a januári úthoz magunk rendeztük (skyscanner), mert az viszont olcsóbb volt így.
Hozzá teszem, ezzel a kis irodával több évtizedes a kapcsolatunk, ezért is bízunk meg bennük. Számunkra fontos, pláne egy ilyen drágább utazásnál, ha valami probléma adódik, tudjunk kihez fordulni segítségért. Sajnos nem beszélünk idegen nyelvet, ezért ez biztonságot ad.
Remélem sikerül összehoznotok ezt a nyaralást, és Ti is átélhetitek ezt a csodát. Arra készüljetek, ha egyszer megtapasztaljátok a maldív érzést, akkor attól nem szabadultok többet. Mi is így jártunk, folyton vágyunk vissza... :)
Az időjárás manapság kiszámíthatatlan, de ha két hétre mentek, akkor abba belefér egy-két nap esős, felhős idő is. Szerintem ezzel nem kellene nagyon foglalkozni. Mi januárban megyünk a harmadik maldív utunkra, és mind a háromnál jobban jöttünk ki anyagilag utazási irodán keresztül, mint magán szervezéssel. Resort vs. lakott sziget, ez örök vitatéma. Sokunk szerint az igazi maldív érzést a resorton lehet megkapni, de van akinek bejön a lakott sziget is. Bár volt már itt a fórumon olyan, aki két nap után haza menekült a lakott szigetről. Szerintem a nyári időszakban olcsóbbak a resortok is, én nem kockáztatnék. De kombinálhatjátok is egy hét itt, egy hét ott. Lakott szigetet én ezt ajánlanám:https://www.facebook.com/vendeghazazedenben/. Egy magyar házaspár üzemelteti, nagyon kedvesek, aranyosak. Ők segítenek a szervezésben is.
Augusztusban lehet, hogy sikerül eljutnunk erre a gyönyörű helyre :) De eddig még nem jártunk itt, úgyhogy segítségre lenne szükségünk! Az egyik legfontosabb kérdés az időjárás! Volt már valaki közületek augusztusban? Mire lehet számítani? Augusztus 10től mennénk kb 2 hétre. Érdemes utazási irodát megkeresni? Vagy inkább privátban leszervezni? Lakott szigetet mennyire ajánljátok?
A válaszokat előre is köszönöm! :) Betti
Ismeri-e valaki az Ocean Village Maldives-ot (Kuredhivaru sziget, Noonu atoll)?
Lakott sziget és még alig van róla infó a neten, nincs bikini beach hanem minden reggel átviszik a vendégeket egy private island-re (5 perc motorcsónakkal, csak a vendégeknek, kb3 dollárért) ahol van napágy, mosdók, árnyékos épület, még kaját is tudnak intézni stb és du mennek értük.
Valószínűleg emiatt elképesztően olcsó-reggelivel a legolcsóbb verzió 77e ft/hét/2 ágyas szoba.
Ja és 10/10 pontot kapott a booking-on, áradoznak róla.
A képek alapján szépek a szobák, egyáltalán nem egy csótányos putri.
Én azt tervezem, hogy a két hétből az elsőt itt töltenénk így a második hétre maradna több pénz egy resortra.
Gondolom megoldható, hogy a transzferrel visszavisznek Maléba és oda jön értem a következő hotel transzferje?
Nika Island-on voltam, az abszolút privát udvar végében a 30-40 méteres saját óceán parton etettem a fehér rákocskákat a vacsorától kicsent kenyér lepénnyel a megszokott Unicom-ból szürcsölve, a felejthetetlen pillanatok egyike volt.
Igaz nem az a fő kérdés, hogy "hol tudok majd fröccsözni?", de annyi csodát fog adni, hogy időd se lesz rádöbbenni, vajon mi hiányozhatott a nyaralásból. Nem győzöl majd betelni tőle és azok nélkül za okosságok nélkül is gondtalanul lehet végignyaralni 1-2 hetet, amit esetleg itt a fórumon szedsz össze.
Igen, nem vagyok bobeszédu mert most eloszor fog osszejonni hogy kijussunk egy olcsobb lakott szigetre, s tudatlanok vagyunk, hogy ott hogy mukodnek a dolgok :( de majd ott kiderul. S ha lesz legkozlebb okosabb leszunk :D
Karfy a Zeredeti írja régebben: " VISA Electron kártyával szoktunk fizetni, 5-6000 USD azért mindig van nálunk biztonsági okokból...." ( mondjuk 6000 USD mostanság 1,7 millió HUF...)
Ne foglalkozz vele, takard ki...valami klón ("...Négyszer voltam már négy különböző szigeten, most készül a Zzzzzzötödikre...") :D
Senki nem mondta hogy nem birjuk foleg, hogy anti-alkoholista vagyok. Csak kerdeztem, mert olvastam mashol, hogy volt ilyen. Szerintem a lenti kerdesemmel nem bantottam meg senkit csak kerdeztem. De a Te valaszod minosithetetlen, s Teged minosit.....
Nem tudom melyik szigetre mész, de pl. Maafushin van egy úszó bár (egy yacht), ahol lehet inni alkoholt.
A resort szigetes fakultatívokkal azért lehet baj ivás szemnpontjából. Mi is voltunk (igaz resort szigetről) más resort szigeten island hoping keretében és amikor a bárban kértünk inni, mondván, hogy kifizetjük, lepattantunk, mert a pincér szobaszám (és értelemszerűen szobaszámla) nélkül nem tudta megoldani a dolgot.
Igazából abban igazad van, hogy nagyon jólesik egy-egy sör a melegben, vagy néha este egy koktél, vagy egy pohár bor a vacsorához, de a maldiv érzéshez ez nem tartozik hozzá szorosan, ha különféle szabályok ezt tiltják, akkor éppen meg lehet lenni nélküle.
Aki nem bír ki egy 1-2 hetes nyaralást alkohol nélkül, azt felénk alkoholistának hívják. Akinek van pénze elutazni a Maldív-szigetekre, de a piát itthonról akarja vinni, azt meg szarrágó alkoholistának. Micsoda emberek vannak.....
Sziasztok! Lakott szigetre megyünk ott nincs. Èn anti-alkholista vagyok nem gond :) a páromra gondolva kérdeztem 😂 de fakultativ programmal tudunk resort szigetre menni. Majd ott iszik nem kockáztottunk. :)
Mèg annyit szeretnék kèrdezni. Hogy augusztusban mennyire lehet snorkerezni? Mennyire zavarok a hullámok?
Köszönöm!
Marmint melyikre (a tobb Maldiv sziget szaz kozul)
Mert ha resort/uduloszigetre utazol, akkor ott ugye nem ervenyes a zero-alkohol szabaly, ott a szigeten majd ihatsz kedvedre a valasztekbol (de bevinni akkor sem igazan szabalyos)
Viszont ha lakott szigetre megy, ott erosen az iszlam torvenyek ellen vetesz. Aztan ha rosszul sul el, akkor majd 3-4 ev mulva (amikor szabadulsz) megirhatod a tapasztalataidat ;)
Ott is lehet kapni alkoholt a szállodákban, akkor minek viszel? Tényleg meg akarsz spórolni 3-4000 Ft-ot, amivel esetleg olcsóbb itthonról vinni? Egyébként nincs semmiféle fertőzésveszély, hogy "fertőtlenítésnek" vinned kéne valamit.
A másik dolog. Láttam én már kihasadni kólásüveget és beleömleni pálinkát a bőröndbe. Az alkohol szépen minden ruhát egyen (gusztustalan) színű masszává tette, ahogy az alkohol kioldotta a festéket a ruhákból (most a szagot nem is említem).
Szóval csínján azzal az "italt a PET palackban beviszek az országba" próbálkozással :)
Sziasztok! Mi agusztusban megyünk. Azt szeretném kèrdezni hogy az mennyire fedi a valósàgot h alkoholt műanyag palackba feladott pogyászba be lehet vinni a Szigetre? Mennyire ellenőrzik? Köszönöm!
Azt szeretnem kérdezni,hogy tudtok-e segíteni abban ,hogy egyik járatról átíratkozzunk egy másikra. Az Emirates ugyanis berakott egy korábban induló gépet Dubaiból Maléra. Ami csak azért bosszant mert nekünk ezt a járatot fel sem ajánlotta. A mi gépünk meg nem tudom e miatt vagy sem de mivel követem a járatokat látom,hogy igen sokat késik.,így a gyorshajót is le fogjuk késni.
Mi 2017-ben voltunk szeptember kozepen (Angaga+Vilamendhoo), a 12 napbol 2x esett napkozben (fel oracskat), 1x elkerult a vihar minket es kb 2x 1/2 napig volt felhos. Ejszakankent volt hogy szakadt az eso, de az sem tartott par oranal tovabb.
Sziasztok! Remélem, hogy tudtok nekem segíteni! :) 2 évvel ezelőtt voltunk először a Maldív-szigeteken (Sun Island) és azóta is visszavágyunk. Ha minden igaz, akkor jövő év március-áprilisában újra eljutunk oda. Nekünk nagyon tetszett a Sun Island is, viszont ha találnánk számunkra kedvező ajánlatot, akkor most egy másik szigetre szeretnénk eljutni. Olyat keresünk, ami a Sun-hoz hasonlóan "nagyobb" sziget és gazdag élővilággal rendelkezik a snorkelezés miatt.
Kinéztünk már párat, esetleg tudtok róluk véleményt mondani? Vagy ajánlani mást, amire mi nem is gondoltunk? :)
Vilamendhoo
Royal island
Velassaru
OBLU by Atmosphere at Helengeli
Kuramathi
Filitheyo (ezzel kapcsolatban olvastuk mzoli75 nagyon részletes beszámolóját, köszönjük)
Ukulhausban volt már valaki?Elég sokáig visszaolvastam,de nem találtam róla semmit,lehet,hogy elkerülte a figyelmemet?!All inclusive ellátást néztem,az a lakott szigeten mit takar?Egy 7 éves gyermekkel mennénk,és tudom,hogy ő folyamatosan fürdik-eszik-iszik-eszik iszik-fürdik.....
Azt hiszem a kivételt erősítő szabályba futottál bele. A gépen eddig mindig osztottak ilyen lapot (akár Maldivra mentünk, akár máshová), ez csak véletlen lehet, hogy nem kaptál. Viszont amikor bemész a terminálba, mindenfelé vannak pultok (pl. az ajtóval szembeni falra szerelve), amelyen szintén ki van rakva.
Mostanában hol van ez kirakva a reptéren? Régebben már a gépen megkaptuk, legalábbis az Austrian kiosztotta leszállás előtt, de legutóbb mikor voltam, nem adtak a gépen (Emirates) és a párom valakitől kért a pertéren, akinek sok volt a kezében...
A férjem is ezt csinálta a nászutunkon, a búvároktató nem is értette a dolgot, azóta az oktató tanácsára sznorihoz és merüléshez is vazelint ken a bajuszára és az segít. Pedig elég erős szálú és hosszú bajusza van!
Én úgy csinálom, hogy merülések előtt a bajusz, orr alatti részét kb.2-4mm-es sávban leborotválom.... lesz egy vékonyabb "bajusz" a maszk pedig ezen a "sima" részen már tökéletesen zár...
Úgy látszik, ember függő is, hogy kinek mennyire cseszi el. Mi az első felszerelésünket búvár segítségével vettük, úgy, ahogy moonwalkr is írta. A férjem mégis sokat kínlódott a bajusza miatt. Javasolták neki, hogy krémezze, ami valamennyit segített, de nem volt az igazi. Az Easybreath maszkot sokkal jobban szereti. Ha véletlenül bele is szivárog a víz, az áll részénél van egy kis nyílás, csak kiemeli a fejét a vízből és kifolyik. Tesóm is borostával hasznàlja, gond nélkül.
De látod, moonwalkrnek meg tök jól működik bajusszal a búvárszemüveg is. Vhogy ki kellene próbálnod mindkettőt.
Nem. Én is bajuszos és szakállas vagyok. Amit alább leírtam: sajnos a maszkot és pipát próbálgatni kell, mert nem univerzálisak, hanem az arcformádtól függ, hogy jó-e vagy nem.
Az első maszkomnál én is így voltam, vettem egyet, aminek tetszett a színe, aztán mindenhol befolyt a víz. Szerencsére jó lett a fiamra:) aztán mondták hogyan kell venni maszkot (nem színre, tetszésre, hanem próbálgatva) és azóta ami megvan, mindenhová elkísért a világon:), bajusz ide, szakáll oda.
Még jó hogy a boltba azt mondtak hogy borostával sem ajánlott. Mert hogy nekem az van. Helyette vettem bekatalp+pipa+buvarszemuveg felszerelést, itthoni sokadii kipróbálás után is az orromnál kb 2cl viz befolyik de ennyi. Ez mennyire normalis? A bajusz rész ennyire elcseszi?😥
Easybreath-hez annyi kiegészítés, hogy a zuram szakállas, és azzal nyomja már jó pár éve, úgy hogy letolja 6-7 mm-esre a szakállát. Úgy kiválóan funkcionál. Nagyobb szőrzettel tényleg nem működik. (Ill., ha vki bajszos is, akkor a sima maszk se opció.)
Tudom, hogy hülyén hangzik, de van egy 65 centis uszonyom (azt szeretem a legjobban), de kellett venni egy kisebbet is (47 centis a lelkem), mert az asszony fellázadt, hogy muszály miatta a nagy bőröndöt vinni, az meg Maldivon nem telik meg, mert tényleg kevés cucc is elég oda:)
Az uszonyhoz meg csak annyit, hogy ugye a sznoricuccon kivul az ember fia/lanya meg visz 2-3 furdoruhat, 3 polot es 2 sortot meg naptejet :) ergo be kell ferjen a csomagba az az uszony mindenfele nagyobb gond nelkul :D
Hát ezt a szúnyoginvázió dolgot meglepve hallom. Persze mindenütt vannak szúnyogok, de eddig mindenütt irtották, akár napi szinten. Sokkal kellemetlenebb volt, amikor a jó kis gázolajos füstgenerátor füstje beterítette a környékedet egy-egy irtáskor és büdös lett, mint a szúnyogok okozta kellemetlenség.
Persze biztos vannak egyedi esetek, amikor valamiért beindulnak a szúnyogok, de nagy általánosságban nem kell parázni tőle. Persze ha bedobsz a megnyugvás kedvéért a bőröndbe egy flakon szúnyogriasztót, akkor se történik semmi, ha végül ki is kell dobd, mert nem használtad:)
Korábban már sokszor reklámoztam: vigyél sajátot. Ahogy írod is, más után nem vennék a számba, arcomra olyat, amibe belefolytak bizonyos testnedvek előtted. A tisztításra, fertőtlenítésre nemigen hagyatkoznék szívesen.
Egyrészről van most egy cucc, a világon mindenütt terjed, mint a gomba, a Decathlonban kapható nálunk, Easybreath maszknak hívják. Ha nem vagy szakállas, akkor lényegében mindenkinek jó (szakállal nem működik, mert a szőrzet miatt nem zár rendesen és befolyik a víz). Ha a hagyományos maszk+pipa kombó mellett döntesz, menj be egy boltba, ahol rendesen fel lehet próbálni (a sportáruházakban sokszor szetben van, műanyag, vagy valami háló csomagolásban, nem tudod felpróbálni). Tedd fel az arcodra a maszkot úgy, hogy a pántját nem teszed a fejedre, majd az orrodon keresztül szívd ki a levegőt belőle. Ha az arcodra tapad és pár másodpercig fenn marad a maszk rögzítés nélkül, akkor jó, ha azonnal leesik, akkor nem a Te arcformádra való.
A pipa bármilyen lehet. Az uszony pedig akár bérelhető, akár vehetsz is magadnak, ezt inkább csak az dönti el, hogy esetleg egy nagyobb, esetlenebb darabot mennyire könnyen csomagolsz el a bőröndbe, vagy mennyire szentségelsz inkább, hogy ezt meg minek visszük. Vannak rövidített változatok is (bár nyilván a legjobb, legkönnyedebb mozgás egy rendesebb darabbal esik, minden összecsukható, lerövidített, csomagolásbarát verzió kompromisszumot jelent).
Csak többször olvastam, hogy valahol szúnog invázió van. ezt akartuk volna kivédeni. :) valami alapot beszerzünk. Igazából nekem sokkal fixebb a bankkártya, csak a mezei prosztó OTP MC-ot nemtudtam, hogy elfogadják e, mekkorát bukok váltásnál fizetésnél..
Mert ha váltani kell USD-t azt meg nem akarom, hogy a végén a nyakamon maradjon vagy kevés lenne, és emiatt ne férne bele még 1 program ha útközbe szeretnénk plusszba.
Nagyon izgatottak vagyunk már, bocsánat az analfabéta kérdésekért, még nem voltunk Madívon. :)
Ami az okosságokat illeti. szúnyog ellen nem kell semmi, csak ha extrém finnyás, vagy érzékeny vagy. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy-egy reggel nem fogsz szúnyogcsípésesen ébredni, de alapvetően nincs gáz szúnyog ügyben. Ha mégis szükségét érzed,m az Autan nevű szer nagyszerűen megállta a helyét még Afrikában a full maláriás környezetben is, melegen ajánlom, ha kell. Oltás tök felesleges, nincsenek állatok, így betegségeket terjesztő rovarok sem. Legfeljebb, ha extrém óvatos akarsz lenni, tenger melletti ország lévén a hepatitis esetleg megfontolandó, de még ez is csak a megnyugvás miatt, nem azért, mert valóban szükség van rá.
Konnektorhoz általában jó, ha van nálad adapter, de ha elfelejtenéd, a recepción adnak.
Kártya vs. kp. kérdésében tényleg vérmérséklet függő. Az OTP Master Card ellen az szól, hogy a MC kártyák EUR alapúak, ott meg dollár elszámolás van. Ezért ezzel a kártyával kétszeres váltási veszteséged lesz. A VISA a dollár alapú, ezzel ilyen nincs. Egyébként nem váltanak semmikor szarul kártyával, mivel devizaárfolyamot alkalmaznak, ami adott esetben jobb lehet még a kétszeri váltással is a valuta árfolyamból származó váltásnál. Ha Kp-ben gondolkodsz, mindenképpen dollárt vigyél. Jobban elfogadják a szigeteken kirándulásokkor, borravalónak is jobban használható, mert a kis címletek papírok. De ha szavazatot kérsz, egy szavazat a kártya mellett (persze némi apró azért kell a pénztárcába is:)
Snorihoz cuccot tudtok javasolni? vigyük magunkkal? hol érdemes venni? vagy ott béreljek naponta? pipát/szemüveget nem szivesen viselném más utána, békatalp még rendben volna. meg azt hogy vinnénk magunkkal.. :D
(Négyszer voltam már négy különböző szigeten, készülünk az ötödikre, de oltást még soha nem adattunk be magunknak, nem is értem miért kellene.)
Rovarok ellen a bokánkra és a csuklónkra teszünk pici citrus-eukaliptusz olajat, még soha nem csípett meg egyinkünket sem semmi.
Átalakító szigetfüggő, mi mindig vittünk de nem mindig kellett. Idén olyan szigeten voltunk, ahol usb konnektorok voltak.
VISA Electron kártyával szoktunk fizetni, 5-6000 USD azért mindig van nálunk biztonsági okokból, de készpénzt eddig csak borravalózáshoz használtunk.
Első 2-3 napban 30-as naptejet használunk, utána már csak 15-öst, bár hozzá kell tennem, mi egész évben barnák vagyunk, mert vagy szolizunk vagy nyaralunk, meg a bőrünk is elég jó :o)
Vasárnap indulunk Maldív-szigetekre. Kihaa-ra esett a választásunk. Lenne pár kérdésem a tapsztaltabb tagoktól! :) (Biztos nagyon alap dolgok, én nekem még nem az)
- Szúnyogok ellen spray vagy mi a bevált? - Konnektorba kell átalakító? - Hogy fizessek? OTP-s Master Card-om van nem váltanak nagyon szarul ki chekkolásnál? Vagy dollárba kéne vinnem készpénzbe?
Nem voltam az általad említett szigeteken, de mi annak idejen az Aaramunál foglaltunk és emlékszem, hogy Vilamendhoo volt az egyik amit ajánlottak. A tulajdonos nagyon sok szigeten járt es szívesen segít a döntésben. Nem tudom beszéltetek-e vele.
A másik kérdésedre, hogy megéri e víz feletti villát bérelni: mi nászúton voltunk, nekem a Maldív ezzel a szallastipussal szerepelt az álmaimban, így azt foglaltunk. Ami nem tetszett: A hullámok egész éjjel csapódnak a cölöpökhöz, még sekély viz esetén is, így van egy alapzaj folyamatosan. Az első éjszaka amikor egy pár végig húzta a bőröndjét a fa hidon, azt hittem infarktust kapok. Ami szuper, hogy rögtön a saját stégről csobbanhatsz a cápák közé, és van intimitása, ahol mi voltunk úgy voltak elhelyezve a kis bűn gallok hogy nem láttunk rá másokra, és minket sem láttak a többiek. Nézzetek utána, hogy esetleg még milyen különbségek vannak a víz feletti villa es a tobbi szállás között, mert kapcsolodhatnak plusz szolgáltatások is ehhez a szobához. Pl. Kuredun a víz feletti villák a sziget egyik végén voltak külön medencével es étteremmel kizárólag felnőtteknek, ez nagyon nyugis rész volt. A másik részen nagy étterem volt több medencével, az már zajosabb, zsúfoltabb volt.
Az AI mindenképp jó döntés mert a szigeteken minden borsos áron van.
Igen, mert az meg csak a mi kultúránkban van meg, hogy "csak 3 méterrel léptem át a határt, akkor tulajdonképpen nem is léptem át...", mások pedig ezt fekete-fehérebben kezelik: átjöttél a határon, megsértetted őt, vagy a szabályát.
Ennyiben pedig mi európaiak is bűnösek vagyunk, hogy ragaszkodunk hozzá, hogy a kis szabályszegés nem szabályszegés, pedig mások szemében igenis az.
+ ahogy atfutottam a cikket kiderult, hogy "3 meterre a bikini beach-tol" voltak, amikor az elso incidens tortent - ergo NEM a szamukra kijelolt teruleten, a tobbi az eszkalalodas (kis sziget, gyorsan terjednek a hirek).
++ két no egyutt - no ez a vilag azon reszen megintcsak nem a legjobb felallas...
Én ugyan csak resort szigeten jártam, lakott szigeten pedig csak 1-2 órás fakultatív programokon és elsőre ezek alapján tök elképzelhetetlenek, amiket itt írnak.
DE
Más szempontból a történetük tök életszerű. A muszlim pasik között nem meglepő, ha egyik-másik (vagy akár az összes?) bevadul az európai "bikinis" nőktől. Attól a kultúrától a nők irányába sajnos csak ennyire telik. Számolatlanul lehet olvasni, hogy a muszlim férfiak nem képesek megérteni elfogadni, hogy ha egy európai nő bikiniben van és nem abaya-ban (vagy mi a fenében), az nem azt jelenti, hogy egy ordas kurva, akivel mindet szabad, hanem csak más kultúrából jött, ahol ez elfogadott. Nekik azonnal az első verzió ugrik fel és innentől nincs megállás (egy kurva előtt maszturbálni nem akkora bűn, még meg sem botránkoztató). Persze nyilván ott is vannak értelmi szintek, ezek a fiúk is nyilván a skála egysejtű végéről valók voltak.
Aztán az hogy a szállásadó is össze-vissza hazudozik, az sem meglepő, hanem tök életszerű. Az ő motivációja nyilván az, hogy nem akar balhét, a rendőrséget sem szívesen hívja a panziójába. Helyette inkább hazudozik a vendégnek (mivel az iszlám szerint a hitetlennek tett ígéret úgyis semmis), majd csak megbékél, vagy lejár a szabadsága és elmegy.
Szóval az itt leírtak egy muszlim közegben semmi meglepetést nem tartalmaznak (és félreértés ne essék, nem rasszista vagyok, nem leszólni akarom őket, csak rengeteg példát lehet sorolni, amikor így viselkednek, pusztán a kultúrájukból fakadóan).
Szóval ha ezt a közeget választod és lakott szigetre mész, megvan a statisztikai esélye, hogy így járj...
Elég sokat olvasgattam a fórumon és úgy éreztem, hogy a sikerült megtalálni azt a szigetet, ahol klassz 8 napot eltudunk tölteni a párommal, kb 3 hét múlva megyünk. Thoddoo-ra esett a választásunk, mert ahogy láttam a lakott szigetek között ez bejött több utazónak is.
Aztán még tovább olvasgattam a neten és rátaláltam erre a cikkre:
Maafushi-n találkozott már valaki németül beszélő idegenvezetővel, vagy programszervezővel? Sajnos az angolunk eléggé alapszintű. A másik kérdésem, melyik resort sziget látogatás éri meg Maafushi-ról? Esetleg emlékszik valaki pár resort sziget nevére, hogy itthonról még utána nézhessünk. Az Arena Beach hotelre esett a választás, viszont utazásunkig (december vége), még lehet átfoglalok, ha találunk kedvező szállást máshol. Minden tapasztalatot szívesen fogadok a szállodáról. Köszönjük :)
Becsekkelsz online elore: kivalasztod a helyedet, kapsz PDF-ben beszallokartyat, termeszetesen a vegallomasig!
Aztan ha BUD/Quatar mar erert egy fejlettsegi szintet (reg repultem onnan), akkor lesz egy sor azoknak, akik ott akarnak becsekkelni es egy masik, ahol csak le kell dobnod a feladando csomagodat (mert hogy mar becsekkeltel). Ha nincs drop-off sor, akkor sajnos vegigallhatod "A" sort...
Mi Helengelire foglaltunk 2020 Februárra. Nem ismerem a szigetet, buvárkodás szempontjábol az egyik legjobb, ezért oda utazunk. Tetszett a tegerpartra néző terasz ahol enni lehet, nem pici nem nagy sziget. Meiers akciózta 1-2 hónapja egész jó áron sikerűlt megcsípni.
Qatar-al megyünk majd, Dohában szállunk át. Talán itt olvastam a fórumon, hogy a checkin indulás előtt 48 órával lehet talán vagy még később? Majd nézem a CMT-et, még szürke a kis ikonja a checkin-nek, 1-én indulunk 17.30-kor.
Ha kaptál foglalási kódot, akkor meg tudod nézni a járataidat. Mindegyikben van egy CheckMyTrip check-in gomb. Ha ráböksz, mehet az ülésfoglalás.
A reptéren több opció van:
1. A CheckMyTrip-in automatánál kinyomtatod a CheckMyTripen befoglalt helyekre. Aztán a már kinyomtatott papirokkal a pultnál leadod a csomagokat és mehetsz a biztonsági ellenőrzésre
2. Egyből mész a pulthoz ahol kiadják a beszállókártyát is és elveszik a csomagokat.
Visszafelé Maléban emlékeim szerint nincs automata, ott csak a második opció érvényes.
De biztos tudod a légitársaságot is. Felmész a honlapjukra, ahol azzal a kóddal, amit a CMT-hez kaptál ugyancsak tudsz becsekkolni és esetleg e-mailben megkapod a boarding pass-t amit a reptéren kapnál meg, sőt esetleg a telefonodon kapsz elektronikus beszálló kártyát és akkor a reptéren csak a csomagleadásnál kell sorba állni.
Nem saját foglalású az út, irodával megyünk, csak kaptunk elérhetőséget a CheckmyTrip-re, és még nem használtam.
Nem vagyok járatos így az egyéni utazásban :)
Igazából a menetét sem ismerem. Ha a légitársaság oldalán vagy a ChekMyTrip-en jelentkezem be, ugyanúgy be kell álljak a reptéren a "sorba" , hogy feladhassam a bőröndöt, majd utána a biztonsági ellenőrzés jön. Nem igazán utaztunk még ilyen messzire, első Maldív utunk, Sun-ra megyünk.
Lakott sziget: Ukulhas, egy nagyon kedves magyar pár nyitott ott idén egy 5 apartmanos villát. Facen a vendégház az édenben - maldív szigetek név alatt találod őket. Rengeteg fénykép, vélemény is olvasható. Áprilisban 100 USD/2 fő/éj reggelivel a szobaár pl. A víz alatti világ elvileg bámulatos és nagyon klassz kirándulásokra visznek. Igényelhető fél, illetve teljes panziós ellátás is, menüválasztásos .
Én is jelenleg újabb szigetkeresésben vagyok, a legfontosabb nekünk is a víz alatti világ. Vilamendhoo szinte mindenhol benne van a top 10-15-ben a maldívot illetően, ahogyan eddig olvastam. Mi is jövő április végén szeretnénk menni :) Nekünk eddig április utolsó - május első heteiben mindig jó idő volt, elvétve egy - két záport.
Nem lesz baj, lehet, hogy kicsit csapadékosabb, de nem kell tartani tőle
Teljes ellátás pluszköltségek:
Az italokért fizetni kell. A szobába kaptok némi vizet, de az étteremben, bárban az étkezésekkor fizetni kell. Ezen kívül csak a kirándulásokra, borravalóra, szuvenírekre kell pénz.
Kockázatos-e a transzfer az utolsó napon?
Nem. Egyébként is a sziget felelőssége.
Kártya mindenhol?
Abszolut igen.
1-1,1 millió fejenként?
Ugyan az árak nagyon szórnak és nem ismerem Vilamendhoo árait, de tavaly számoltam ki egy Maldiv nyaralás árát januárra, akkor két resort szigetre, két hétre lett volna 2,1 millió, tehát olcsóbb az időszakod és csak az egyik sziget resort, tehát ez az ár nem tűnik a legkedvezőbbnek.
Szervezem életünk első Maldív szigeteki utazásunkat egyénileg, ami egyben terv szerint a nászutunk is lenne :) Jövő áprilisban szeretnénk menni.
A terv az, hogy két hetet (összesen 16 nap) töltenénk el az alábbi megosztásban:
Kezdésnek 1 hét (8 éj) lakott sziget: Ukulhas vagy Thoddoo. Félpanzió, egyszerűbb, 3 csillagos szállással
Majd folytatásnak 1 hét (8 éj) resort, az itt olvasott vélemények alapján Vilamendoo resort áll "nyerésre".. víz feletti jacuzzi villa, teljes (nem AI) ellátással
Kérdéseim az alábbiak lennének:
Transzfer: ezzel kapcsolatban olvastam a hozzászólásokat, és írtátok, hogy péntek szombat maldívon a "pihenőnap". Nekünk az összes sziget reptér-sziget transzferünk szombatra esne.. A szállásadóktól kértem árat és tájékoztatást a transzferral kapcsolatban, és nem jelezték előzetesen a foglaláshoz (bookingon keresztül már élő foglalás), hogy ez akadály lenne. Kérdezzek azért rá külön?
Időjárás tekintetében április mennyire lehet megfelelő?
Minket 1-2 felhő vagy borultabb nap, illetve 1-2 órás napközben v éjszakai zápor egyébként nem zavar, főleg, ha 30 fok van :)
Igaz-e, ha több (két) szigetre megyünk, minden eseteben a "fő" szigetre, tehát Maléra vissza kell utaznunk, és onnan visznek ki ismét? (hacsak a két sziget nem testvérsziget).
Jelen esetben tényleg két külön helyen helyezkednek el.
Ezzel egyébként együtt tudunk élni, nem probléma, csak a szombat miatt ne legyen "szünnap" a közlekedésben :)
Lakott szigetekről is olvastam a véleményeket.. Thoddoo és Ukulhas között hezitálunk.. mindketten imádjuk a szép vízi világot így fontos lenne a sznorizás és a szép partok.. az itteni vélemények alapján sem tudtam még dönteni melyik legyen a kettő közül.. annyira jókat írtok. Több szigetet nem szeretnénk a nyaralásba "paszírozni", szóval mindenképp csak az egyiket látogatjuk meg.
Vilamendhoo resortba teljes ellátás (nem AI) esetén víz jár -e az étkezésekhez, vagy külön térítés ellenében vannak az üdítők? ha igen, megírnátok kérlek kb. milyen költségre kell számítani?
A repülőnk hazafele Maléról késő este menne, így a resort hidroplanjával mennénk vissza Maléra. Mennyire "kockázatos" a Malés indulás napjára hagyni a sziget- reptér közötti transzfert?
Kártyával mindenhol lehet e fizetni?
Elnézést a "gyakorlott" maldívosoktól az alapnak tűnő kérdésekért, de szeretném, ha minden flottul menne és időben fel tudnék készülni.
Árban szerintetek reális -e ha kb. 16 napra (pénteken indulnánk este, szombati érkezés ; 2 hét múlva szombaton jönnénk, azaz vasárnapra landolnánk ismét Bp-n) jó menetidejű repülőjeggyel, köztes sziget transzferekkel (speedboat és hidroplan), a fenti igényszinttel úgy számoltam az eddig kért ajánlatok és árak alapján a fenti ellátással, szállásokkal fejenként mindennel együtt 1- 1,1 M Ft-ra jönne ki? (ebben a külön befizetett túrák, feláras programok vagy egyéb költő pénz persze nincs). Nagyjából ezt az anyagi keretet még meg tudjuk magunknak engedni egy nászútra.
Mi nagy "sörösök, koktélozók" stb. nem vagyunk, így az AI szerintem fölösleges, nem kérném. Többségében nyaralás alatt napi 2x szoktunk enni, vizet iszunk.. plusz napközben esetleg valami gyümölcs/müzli stb.
Bárkinek bármi jó tanácsa van a fentiekhez kapcsolódóan, megköszönöm!
Szóval a top3-ban van nálatok a Hideaway, mondjuk ezen nem csodálkozom. Melyik a másik kettő?
Mi még 2010-ben voltunk ott, és már akkor is csúcsszuper sziget volt.
Egyébként nálunk is benne van a top3-ban, bár én általában nem is szoktam szerepeltetni az összehasonlításokban, annyira más kategóriájú ez a resort, mint az "egyéb" kedvenceink (Royal, Filitheyo, Vilamendhoo).
Az is klassz, hogy a májusi dátum ellenére végig szinte tökéletes időtök volt. Úgy látom, hogy a 10-20 évvel ezelőtti időszakhoz képest az utóbbi években kicsit később érkezik az esős monszun, mint korábban, nem május 5-10 között, hanem inkább május 15-20 között.
Lemaradt, de nagyon fontos. A kint töltött 8 nap alatt verőfényes napsütésben volt részünk, egyetlen barifelhő sem zavarta a felhőtlen napozást. Ennyit a monszunos időjárásról.
2019.05.06.-án indultunk budapesti indulással a Qatar Airways délutáni járatával erre a csodás helyre. Dohában 2 óra várakozás után startoltunk Maléra. Reggel 9 maldív idő szerint érkeztünk a fővárosba. Bőröndök átvétele után vártank ránk a Tomas Cook képviselői, akik átirányítottak a sziget pultjához. Itt ért bennünk az első meglepetés. Foglalásnál mondták, hogy belső járattal és gyorshajóval jutunk majd a szigetre. Erre a drágább hidroplánnal érkeztünk a szállásra. Köszöntő koktél után jött a butler és körbe vitt minket ezen a nagy szigeten. Ezek után jött a következő meglepi. Mi sunset beach villát foglaltunk, de a butler közölte, hogy átfoglaltak bennünk delux vízi villára. Mi köszöntük szépen, de nem kértük, mert mi szeretjük a partot, a saját strandot, kertet, stb. Most biztos sokan megköveztek bennünk, de mi nem szeretjük a vízi villákat. Fél óra telefonálgatás után közölték, hogy megvan a kért villánk. Nem is csalódtunk, egy kész csoda volt. A szobát naponta kétszer takarítottak, nagyon precízen.
Félpanzió ellátást kértünk, de bőven elég volt. A kaja nagyon ott volt a szeren, nagy választék, ízletes ételek, nagyon figyelmes pincérek. Az ital külön fizetős.
Reef : a Meeru bárnál, a kikötő mellett kezdődött , és elég hosszú szakaszon lehetett sznorizni. Rengeteg színes hal, rája, bébi cápa muréna, és egyszer találkoztam tekivel is. A korallok sajna elég lepusztultak, de erről nem a sziget tehet. Másik oldalon található a mese víz, itt viszont kicsit szelesebb az idő, és nincs korall.
Minden este van az étteremnél cápa, és rája etetés, szép látnivaló.
Árak: egy üdítő 9.5 dollár, alkoholos koktél 25-30 dollár, alkohol mentes 15 dollár, két literes Hideway víz 8 dollár, kaja árakat nem tudok, de a sziget honlapján megtekinthetők.
Tudom Bandos összehasonlítás !
Maradjunk annyiban top 3-ban ott van.
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a szigetet.
Ami még nagyon fontos ! Óriási hálával tartozom az Admiral Travelnek, és személyesen Fehérvári Miklósnak a segítségért, nélküle nem ment volna. Ez volt a 16. Maldív utunk, és hála neki ez is tökéletesre sikeredett.
Hát Indiában engem is az 5 csillagos hotelben kapott el a cifra fosás a hasmenés, az túl vad vidék. Maldiv szerencsére ennek az ellentéte.
Tényleg klasz volt a hajóút a Csendes-óceánon (leszámítva a vihart), azért is írtam meg az élményeinket. Mondjuk mi közvetlenül a RCCL oldalán foglaltunk (a hajóutaknál nem tudom vannak-e olyan okosságok, mint Maldivon), 3400 EUR volt, most néztem utána, mondjuk az 1000 dollár tényleg barátibb.
En is iden voltam arra fele es elvezettel neztem a kikotoben a hajokat.
De csak Carnivalokat lattam.
Neztem en is hasonlo utat Sydneybol talan Norwegiannal 1000 dodo/fo.(2 het)
Ez az ut is amit most nezek Bombaybol indul es negy helyen kot ki Indiaban es 3 nap Maldiv.
Nagyon gondolkodom rajta .
A csaladnak mondtam hogy ok csak hajoval nezhetik meg Indiat.
Este a biztonsagos hajos vacsora.
En ketszer voltam Indiaban (eloszor eszak masodszor delen sajat szervezesben) es ezert nem ajanlom nekik:)
Ezt adjak most 2 felnott es egy gyerek all inclusive itallal borravaloval 2000 euro/ kabin (mar nem is irok semmit a hajos forumban mert a magyarok mindig tripla aron mennek az is jo ar mifelenk) (ott huzzak le oket ahol tudjak ilyenek vagyunk hopp egy stadion hopp egy tularazott vasut...)
Es ezert kerdezem hogy tudom normalisan megoldani a Maldivot.
A szigetekre ahogy olvasom ritkan megy komp . Draga a transzfer stb
Nagyjából olyannak tűnik, mint a Booking. Mondjuk jól összeszedett.
DE
Te foglalnál egy olyan oldalon, ahol előbb elkérik az összes bankkártya adatodat, majd csak utána mondják meg, hogy mennyibe is kerül a foglalásod. Mert én nem!
Az all inclusive sajnos csak a főétteremben fogyasztott ételre vonatkozik, ha máshol eszel, ki kell fizetni egy bizonyos részét . Adnak fejenként napi 20 usd meal vouchert, ha inkabb ala cart szeretnél enni, amit a számla végösszegből levonnak, és a fent maradó összeget kell kifizetni, étkezésenként. Italválaszték nagyon korlátozott, hiába allin. Szomorú, mert nem kevés a felára.
Nem tudom, hogy fent van-e valahol. Egyik délben lecsúsztunk az ebédről mert későn jött vissza a búvárhajó, akkor a bárban ettünk. Nem emléxem pontossan mennyit kellet érte fizetni, valami 20-25 dollár rémlik fejenként. Hiaba voltunk AI ban ha lecsúsztad az éttermet a bár fizetős volt.
:-D
Koszi a tapasztalatokat.
Mi felpanzion leszunk es nem iszunk alkoholt amugy sem, igy ez a problema nem fenyeget. :-)
Hol lehet megnezni menut, hogy delben mi a valasztek es milyen aron?
Bandoson voltunk most Február végén. Huara bárban a személyzet nincs a toppon, sőt a main bárban sem. Ha nem vagy rámenős, akkor hamarabb érik be a cefre, és főzöl alkoholt magadnak, mint amennyi idő alatt a pincér kihozza. Sporolásból sört kellet fogyaszak :) Radlert szoktam inni észrevettem, hogy ha azt kérek telibe számolnak egy sőrt és egy citromot. Mondtam a feleségemnek drágám akkor sporolunk tisztán iszom a sört. AI ban voltunk, na de akkor is, nehogy már!! :)
Köszi, de már túl vagyok a jegyvásárláson. Bár megfogadtam, hogy ezek után már nem figyelem az árakat, most rákukkantottam, de arra az időpontra, járatra amire nekem kellett, most sem olcsóbb. Sajnos nekünk adott volt az időpont. Nem akkor tudunk menni, amikor a legolcsóbb a jegy, hanem ahogy az üzletmenetünk engedi. Ez általában január első két hete. Tudom, hogy volt olcsóbb is, csak akkor meg "kedvünk" nem volt megvenni. :)
Mikor mentek? Mi augusztusban megyünk szintén Meeru-ra. Mi kaptunk egy leírást az ellátásokról. A képet ide nem tudtam feltölteni, de ha adsz egy email címet, akkor szívesen átküldöm.
Vegul lefoglaltam Bandoson 3 ejszakat a nyaralasunk vegere. A nemet Necki es magyar kozott 8 euros kulonbseg volt, igy maradtam a magyar irodanal. Nagyon gyorsak voltak, remeljuk minden rendben lesz az uttal. Maganszervezos vagyok, de ezt nem tudtam volna kihozni ennyibol sima foglalos oldalon. Tehat igy 18 ejszakank lesz, Thoddoo, Ukulhas es Bandos.
Ez maldív fórum ;) én kizárólag oda utazom irodával, egyetlen desztináció talán, ahova kevés eséllyel szervezel megadnak direktben utat, kedvezőbb áron.
Mi Sri Lankannal repultunk ket eve London Heathrow -> Colombo -> Male viszonylatban, az nagyon rendben volt. Ha van Budapest -> Colombo, akkor az is nyilvan OK. Ami miatt nekunk nagyon bejott a dolog az az volt, hogy este indult a gep es a 11 oras utat siman vegig lehetett aludni. A masodik szakasz meg csak egy hoppanas volt.
Sziasztok, Mi BP-Colombo-Malé-Budapest kombót toljuk ( feb 27 indulás bp, marc 7 Malé, marc 13 vissza) Emirates mindhárom repülés és 236e áltak meg a jegyek :) Valakinek ilyen körúttal kapcsolatban tapasztalat olcsó /nem olcsó ?
Az Aeroflot dolgairól a Thaiföld hátizsákkal??? topicban olvashatsz többet (igaz Budapest-Moszkva-Bangkok viszonylatban, de majdnem mindegy, hogy mi a végállomás).
Ott az a tapasztalat, hogy felejtős. A moszkvai reptéren is hallani hajmeresztő dolgokról (vámos megnézi a csomagot, elveszi a kamerádat, majd amikor reklamálsz, hogy hol a kamerád, akkor visszakérdez, hogy milyen kamera?), bár némelyik városi legenda gyanús, de a gépen randalírozó seggrészeg újgazdag oroszok sem teszik vonzóbbá ezt a viszonylatot.
Sziasztok! Moszkvai átszállásról tudtok valamit? Érdemes arra menni, ha olcsó? A másik kérdésem, hogyha visszafelé 11 körül indul a repcsi, aznap oda tudunk jutni a reptérre Maafushiról?
Szia! Hidd el nem fogtál nagyon mellé. Maléba nagyjából 250 eFt az a nagyságrend, ahol mozogni szoktak a jegyárak átlagosan (a 266 maximum a statisztikai hibahatáron van). Persze lehet egy-egy pár napig tartó akció, ami ez alá megy, de nem nyúltál mellé nagyon azzal, hogy most foglaltál:)
Sajnos az a típus vagyok, ha elindul a hangya, akkor... Úgyhogy este megvettem a jegyeket 266-ért.
A Turkish-el már utaztunk, akkor is januárban. Nekünk nagyon tetszett, csak akkor meg szétizgultuk magunkat, mert isztambuli hóakadály miatt az indulás elötti napon töröltek minden járatot, és mi is késésekkel értünk Maléba, a szigetre meg csak du. 4 óra után. Úgyhogy megfogadtuk, hogy téli időszakban olyan légitársasággal megyünk, ahol nem szólhat közbe a havazás. A nem budapesti indulást ha lehet kerüljük. Bár még nem vagyunk öregek, úgy látszik mégis kezdünk elkényelmesedni és plusz köröket nem szívesen teszünk.
Köszi a gyors reagálásokat. Két éve mi is olcsóbban mentünk, csak akkor 8 órás átszállási idő volt oda és vissza is. Szörnyű volt. Attól félek, hogy ha elfogynak a jegyek erre a járatra, akkor csak rosszabb átszállási idővel lesz olcsóbb. Azt néztem, hogy az Emirates-nek sincs ilyen jó átszállási idővel járata.
A skyscanner-es 265 már erősen közelíti, amit optimumnak mondnék, ennél jelentősen csak nagyobb mázlival tudom elképzelni, hogy maldivra befut jegy.
Még fog akciózni az Emirates és valószínűleg az Etihad is (utóbbi nem jár Pestről, maximum párizsi, frankfurti, római, berlini – és valahány név a naptárba – átszállással). Ha engem kérdezel, még a Qatar is fog egyszer akciózni.
Ha hajlandó vagy rendszeresen lesni az árakat és ajánlatokat, akkor mindenképp érdemes az utazási iroda helyett dolgozni, várni. Amennyiben még tetszőleges európai város is lehet a kiindulópont, akkor pedig feltétlen.
Ha van időd, kedved egy-két nap vargabetűkre: nemrégiben volt pl. 334 Eur Milánóból nov-dec, vagy Belgrádból Quatar 418 Eur március-május időszakra, vagy ha szervezés terén még rugalmasabb vagy 270 EUR Dubaiból a dec-jan. Persze ezekbe a városokba is el kell jutni, de könnyen belátható, hogy egy-egy plusz városnézés is bőven belefér az árkülönbözetbe -igaz ez "időveszteség", ha biztonságos csatlakozási időket akarsz tartani, igaz pont ettől lehet jóval kisebb törődés is az utazás.
Talán egyben értettük félre egymást, hogy félárban nem a magyar és a német Necki különbözik, hanem pl. B-s és az A-s kereső oldalak a Neckivel szemben. A német-magyarnál kb 10%-os eltérést kaptunk.:)
Szerintem kár ezen vitatkozni, mert nekünk Kubába a szállás, hangsúlyozom csak a szállást vettük tőlük. Első évben még itthon a magyartól, a következő évben (tavaly) pedig amikor szintén Kuba (csak szállás) akkor itthon persze nem akciós időben de előfoglalási kedvezménnyel már 60%-ot kértek foglalót és a törzsutas-kedvezményt is eltörölték.
Azt, hogy mit mókolnak, hogy lekérik a német Neckitől az már csak hókuszpókusz. Nem így működik. Prospektus alapján dolgoznak, illetve ha egyéni elképzelés van akkor kérnek le árat. Ha most felmentek a Necki oldalára nem ajánl csak pl. októbertől teljes csomagot Maldívra.
Ugyanannyi biztos nem lesz, mivel több Neckitől kértem árat pl. tavaly előtt és eltérőek voltak az árak. Ugyanez a német Neckinél is hasonló.
Az viszont jogos, hogy a magyar Neckinek is van német partnerirodája és ott gondolom ugyanannyi, de a kintiek is millió franchise irodával dolgoznak. Tehát itt lehet az eltérés.
Kellemes böngészést, remélem olcsóbban találtok árat mint magyar A betűs irodákban, már akinek erre van igénye. Az igaz, hogy félárban lehet számolni, ha egyénileg szervezünk, gondolom ebben ti is egyet értetek.
Segítség kéne azoktól, akik nagyon értik a repjegy árak alakulását. Kérdés: érdemes-e várni akcióra január 1-i indulásnál?
A Qatar-nál volt már azt tudom, de lehetséges-e még? Próbálnám megúszni 300 alatt/fő. Most ajánlott az utazási irodánk 291-ért, 9:00 órás érkezéssel és kb. 2 órás átszállási idővel. Mondjuk, ha skyscanner-en venném ott van olcsóbban is 265 körül. Mit javasoltok?
Pontosan! Kétszer utaztunk velünk, teljesen személyre szabott utat raktak össze nekünk, még a repülőn a helyfoglalást is intézték és ugyanannyi volt az ár, mint a német oldalon.
THODDOO-t már mi is néztük, csak szenvedünk a transzferrel,mert mi péntek reggel érkezünk a szigetekre és azt írja a szállás adó, hogy pénteken nincs speed boat.Én ezt nem is értem! Majd kijátszuk , hogy lenne a legjobb.
Kicsit megcáfollak necki ügyben. Saját, többszöri tapasztalatból mondom, hogy a magyar fillérre pontosan annyiba kerül, mint a német, hisz onnan kérik le az árakat.
Mindenben rugalmasak, személyre szabottan rakják össze az utat, ahogyan szeretnéd, nem csomagot árusítanak.
Tudnak cook, meiers utakat is befoglalni itthon, nemcsak a magyarorszagi korlátozott kínálatot.
Talán van remény az újjáéledésre, drukkolok, hogy szép és színes korralkerteket lássatok. Embudurol sok szépet és jót olvastam. Fent a facen van egy német oldal, amit a kedvelői hoztak létre, és nagyon klassz.
Nem hülye kérdés, de ha ezt tőlem akarod megtudni, minek is kell neked ez a képfelbontás?
Az általam említett típus nem, a sorozat drágább tagja + 200 EFt-ért tudja ezt a képrögzítési minőséget, de szerintem nincs olyan eszközöd, amin lejátszva ezt értelmesen ki is tudnád használni, ha csak nem valamelyik TV társaságnak akarsz filmet készíteni, de akkor érvénybe lép az első mondatom...
A német Neckerm tényleg féláron menetel. Mi már több éve, több desztinációban alkalmaztuk a német utazási irodát. Ha angolt szeretnél akkor a Thomas Cooc-ot ajánlom. Még a magyar Necki is szóban jöhetne, nekik is elég jók az áraik (az nem igaz, hogy pont ugyanannyi mint a német, mert a német olcsóbb valamivel), de a magyar Necki nem kínál minden időszakban szállást. Gondolom csak szállást szeretnél. Nálunk elég jól működig, hogy nagy utazási irodánál csak szállást veszel, mert az tényleg fél ár.
A félpanzióban fejenként 2 üveg víz benne van az árban, de, hogy mekkora üveg azt nem tudom. Van ahol állítólag több vizet is adnak.
Ez egy magyarok által üzemeltetett vendégház. A fb-on fenn vannak. Akik jártak ott nagyon dicsérik, a partja is szép és a vízalatti élővilág is gyönyörű.
mi szeptemberben megyünk embudura, a reefje szerintem tökéletesen megfelel az általad elvártaknak, és külföldi oldalakon sokan írják, hogy a lehalt korallok mellett megjelentek az friss színes korallok, kezd újraéledni.
Köszönöm szépen a tippet :) vila, fili, dreamland, bathala, reethi, embudu, gangeghi, angaga amiről addig én olvastam és beleférek a költségvetésembe. Most minél több személyes tapasztalatot is szeretnék begyűjteni ,és megpróbálni nem mellé fogni. A mi szigeteinken se volt hiány halban, de maga a zátony 80%ban fehér volt már . Tekit egyszer sem láttunk, ráját csak manta ponton, egyszer. Van mit bepótolni ;)
Számunkra is a reef volt az elsődleges szempont a szigetválasztásnál.
Nekem csak Vilamendhooról van resort szigetes tapasztalatom, de bátran tudom ajánlani, mert reef szempontjából (is) fantasztikus a sziget. Mindenütt a legjobb reef-es szigetek között emlegetik, nem véletlenül... (Ha már a baby cápákat említetted: amikor a water villáknál lévő partszakaszon beültünk a sekély vízbe, átlagosan 6-8 cápi úszkált körülöttünk :) )
Amennyiben nem ragaszkodtok a resort szigethez akkor mindenképp ajánlani tudom még Ukulhast is, amely reef szempontjából szintén lenyűgöző. Láttunk akkora halrajokat, hogy szó szerint a vizet sem lehetett látni a sok haltól. Életemben nem láttam még hasonlót. Bármerre néztél kizárólag halakat láttál... Úsztál rendületlenül előre,szemben a halrajjal és csak nem akartak elfogyni. Nem akarok felelőtlen találgatásokba bocsátkozni, de annyit megkockáztatok, hogy minimum százezres nagyságrendű halból álló rajokat láttunk több alkalommal is... (Persze nem fél méteres halakból álló rajok ezek, de lenyűgöző látványt nyújtanak...)
Teknősök, ráják, színes halak sokasága mindkét említett szigeten "alap", de ide sorolhatom Thoddoo szigetét is, ahol szintén lenyűgöző a reef (csak sokkal kisebb mint a fent említett két szigeten.)
Hát nem tudom, elég tökönlövés lehet Maldivon "csak" 3 napot tölteni.
Nem tudom milyen hajóúton lesztek (valamilyen nagy hajóstársaság, Costa, Carnival, stb, vagy valami egyedibb szervezés). Legutóbb, amikor Maldivon voltunk, volt a szigeten két magyar pár, akik a Costa hajóútján voltak, amelyik megállt Maléban és ők simán 2-3 napra megszálltak Thulhagirin (ez egy Malé melletti sziget)
Inkább az a kérdés, hogy mit szeretnél. Belekóstolni a maldiv érzésbe, vagy hasznosan eltölteni a 3 napot, amíg itt áll a hajó? Ha az előbbi, akkor simán irány elejétől a végéig egy sziget (a közeli szigetek: Paradise, Bandos, Malahini Kuda Bandos, Thulhagiri, Baros, Dhonveli, Four Seasons), ha az időtöltés a fontos, akkor maradni a hajón és egy (fél) nap Malé, egy nap egy resort szigeten és a harmadik valami lakott sziget és esetleg lakatlan, vagy másik resort sziget.
A legjobbnak ítélt, lehetőségekhez mért legszebb house reefes szigeteket keresem személyes tapasztalatok alapján , más kritérium most nincs.
Olvastam én mindenfélét, royal, vila, dreamland, fili... sőt, bathala ami most nyitott újra, , ganghegi....angaga, kihaa, mirihi, reethi beach...
Tudnátok segíteni? Paradise, athuruga, thudufushi és bandos nem a legjobbak, ezt már tudom 😶 bandoson a baby cápák imádnivaloak, a 4 közül eddig az volt a legjobb talán.
Csak nem hagy nyugodni, hogy a januari lakott szigetes utunk vegen 3-4 ejszaka resort sziget, de amikor keresgeltem bookingon az araktol visszatantorodtam.
Aztan tegnap este rakerestem a nemet neckerman oldalara es azt latom, hogy kb. felaron ajanlanak szallast resortra, mint booking. A nemet nyelv nem az erossegem, de tenyleg ekkora kulonbseg lehet az arakban? Bandos sziget jott fel az elsok kozott, aztan a forumon keresgelni akartam, de csak Teged hozott fel, mint Bandos, igy olvasva eleg nagy tapasztalattal rendelkezel ezen a kornyeken. :-)
Olcsobb arkategorias megfelelne nekunk, felpanzio (mi nem iszunk alkoholt es nem eszunk sokat sem), es jo lenne ha gyerekeknek is lenne kis jatszohely. Legyen kozel Malehoz. Es lakott sziget utan kapjunk egy kis resort feelinget is. :-)
Az nem derult ki szamomra, hogy pl Neckerman oldalan a transzfer benne van az arban, vagy kulon kell fizetni? Ha lefoglalok ott, akkor ezen felul milyen dijak varhatoak meg? A felpanzioban reggeli es vacsora van, napkozbeni viz/udito fizetendo ugye?
Mi háromszor voltunk Filitheyo-n, és kétszer Meeru-n (és ezeken kívül még kb. 15 egyéb maldív hotelszigeten is jártunk).
Mindkét sziget remek választás, de ha szeretnétek sznorizni, ami a maldívon felejthetetlen élmény, akkor Filithyeyo-t érdemes választanatok. Ha a sznori nem annyira érdekes, akkor talán inkább Meeru-t.
Néhány tipp, illetve ötlet..., pl. Filitheyo-ra.
Érdemesebb 6 éjszaka helyett legalalább 7 éjszakára menni, és AI helyett csak FP-t választani. Szinte kizárt, hogy az FP és AI különbséget Filithyo-n le tudnátok enni-inni (ez személyes tapasztalat is).
Filitheyo-n kétfajta kedvezmény is van a "normál" árból, ami a superior bunginál novemberben (a Dertour-nál, ami talán a legkedvetőbb árat ajánlja Filitheyo-ra már évek óta) 131EUR félpanzióval (+ 64 EUR az AI felár, ami szerintem nem éri meg), lejön 15 % előfoglalási kedvezmény október 31 előtti foglalásnál, illetve további 15% kedvezmény ha legalább 7 éjszakára foglaltok.
Ebből is látszik, hogy a 6 éjszaka helyett a 7 éjszaka sokkal jobban megéri, mert egy icipicivel még olcsóbb is, mint a 6 éjszaka.
Így inkább 7 éjszakával számolok, novemberi árakkal, az elérhető kedvezményekkel.
131 (FP)*7éj=917 EUR, minusz 30% kedvezmény, azaz 642 EUR. Ehhez jön hidroplán, ami 429 EUR, ez összesen 1071 EUR.
195 (AI)*7éj=1365 EUR, minusz 30% kedvezmény, azaz 956 EUR. A hidroplánnal együtt összesen 1385 EUR. Ez kb. annyi, amit 6 éjszakára Te is írtál Ft-ban, de ez 7 éjszakára.
A félpanzió kontra all inclusive témában általában megoszlanak a vélemények, szigetfüggő is, hogy mennyi a különbség. Nekem személy szerint meggyőződésem, hogy Filithyeyo-n a 64 EUR különbség nem éri meg. (A három Filitheyo nyaralásból egyébként legelőször AI-n voltunk, de aztán többet ezt nem választottuk.)
Ha nem Filitheyo-t választjátok, hanem Meeru-t, ott alapból is teljes panziós ár van, szerintem ott sem éri meg az AI felár. Meeru-n viszont a "sima" beach bungalók nem olyan jó helyen vannak, ott jacuzzi beach bungalót érdemes választani, nem a jacuzzi miatt elsősorban, hanem a sokkal jobb elhelyezkedésük miatt.
További jó gondolkodást!
(Én még a helyetekben megnézném a Royal Island-et és a Dreamland-et is, mindkettő nagyon jó sziget, és nagyon ledvező az ára.)
Igen, ahogy előttünk is írták, Fíling az a különbség, hogy az egyik legmesésebb zátony veszi körbe, viszont Meerun ilyen nincs. A tóbbi itt is igaz: csoda természetes fehérhomok, még az étteremben is) dzsungel feeling, a jeges kávét nem tudom:)
Ami az árat illeti, ha ez két főre szól, akkor jónak tűnnek, egyébként marhára nem.
Filiről nem tudok nyilatkozni. Meerun ünnepeltük a 25. házassági évfordulónkat. Szerintem a sziget fantasztikus. Teljesen körbesétálható, nagyon finom és választékos volt a kaja. A nagyobb szigetek egyike, mezítlábas, még az étteremben is homokos az aljzat. Férjem szerint isteni a jegeskávéjuk. Viszont zátony tekintetében gyenge, mondhatni nincs is. Viszont napjában kétszer visznek snorizni ingyen. A szobák modern bútorokkal vannak berendezve, olyan IKEA-s stílusban. Úgy tudom Filin eléggé le vannak lakva a szobák, viszont snori szempotjából nagyon jónak mondják, akik jártak ott. Amúgy Maldívon nem tudsz rosszul dönteni! :) További jó törpölést!
Most megyünk először párommal Maldiv szigetekre! Nászutunk lesz. 😊
Két resort sziget van játékban, Meeru és Filitheyo, novemberben!
Kértem is ajánlatot rá. 6 éj, allinc. beach bungallow Meeru 481.000 ft. és Filitheyo 433.000 ft.
Repjegy +219.000 ft./fő.
Szeretném tőletek megkérdezni, hogy melyik szigetet ajánlanátok a kettő közül, illetve, hogy jó árban kaptuk-e őket? Nézelödjünk még, lesz-e kedvezőbb vagy nem éri meg várni és foglaljunk minnél elöbb?
Jómagam a második JVC kamerát veszem (az elsőt összetörtem -és nem a gép ütésállóságával volt a baj).
Nézd meg a JVC GZ-405, vagy fejlettebb verzióit.
A teljesség igénye nélkül az általam kedvelt tulajdonságai: ütés, por, 5 m-ig vízálló, kiemelkedő ~5 órás rögzítési idővel, + mini USB-n keresztül, akár felvétel közben is tölthető pl. powerbankról (olcsóbb és egyszerűbb a használata mint a plusz akkuk), video közben fénykép készítési funkcióval, 40X optikai zoom, kézremegés, automata szélzaj csillapítás...
Én Olympus TG-5-öt használok tavaly óta, szuper képeket és videókat csinál a víz alatt. Előtte GoPro-val és Panasonic 4K sportkamerával próbálkoztam, de összehasonlíthatatlanul jobb a TG-5.
Nekem egy Olympus TG-1-em van (ha jól követem az eseményeket, akkor ez jelenleg a TG-5 verziónál jár) én immár sok éve megelégedéssel használom, jó képek és videók készültek vele (persze nem baj, ha az objektív végén olyan valaki áll, aki tudja, hogyan kell jó képet és filmet készíteni, de ez nem technika kérdése)
Szia! Én úgy szoktam, hogy először megveszem a repjegyet és utána az adott szigeten pedig a szállást. Mi már használtuk a magyar Neckermant is, de elég pofátlanok mert 40-60%-ot kérnek előre és 10-20%-kal drágábbak német társaiknál, illetve nem minden időszakban kínálnak Maldívra szállást, valamint megszüntették a törzsutas kedvezményt. Egy alternatíva ugyan lehet, ha pl. októbertől mész mert akkortól már ajánlanak együttes utat és szállást is külön.
Mi tavaly óta a német Neckermannt használjuk, illetve a Thomas Cooc-ot. 20%-ot kér előre és ha csak egy szobát szeretnél egy adott időpontban akkor nem olyan macerás az oldalukon megrendelni, fizetni.
A német oldalon is az a lényeg, hogy a Neckermann irodák általában mind franchise irodák, azonban olyat válassz akik nagyok. A nagy Neck. garanciát vállal ha egy kis iroda esetleg csődbe menne.
Az idén ugyan nem én intéztem hanem a család, én csak tanácsot adtam hol keressenek szállást. Nekünk 3 szobánál már nem volt elég befoglalni, mivel nem tudjuk, hogy van-e 3. más típusú szoba ezért telefonon előre egyeztetni kellett, de úgyis megéri mivel a 11 éjszaka szállás tengerparti bungalóban AI ellátással 2 főre 880.e.
Ugyanez a magyar kereső oldalakon legalább fejenként 150e től 350.e-ig eltérő lett volna. Mi nem EMir vagy Dubaj légitársasággal megyünk hanem az orosz Aeroflottal. ezzel is lehet spórolni, ugyan ha én választok akkor nem ezt választottam volna, de ezek a lehetőségek.
Még egy tanács amit érdemes a repjegyválasztás előtt ellenőrizni, hogy az adott szigeten van-e elegendő választható szállás ami még üres. Mi a Summer Islandra megyünk, ez egy pici sziget. Mi előtte ezt leellenőriztük.
Bevallom őszintén, a 4 évvel ezelőtti egyetlen Maldív utunk óta nagyon-nagyon ritkán jövök csak a fórumra, mert rettentő fájdalom tölti el a szívem olvasva, látva a sok-sok szép újabb és újabb fotót, beszámolókat olvasva, és mardos a MESZ.. :) Egy jó ideig biztos nem fogunk tudni visszatérni, de a távoli tervek között szerepel. Viszont "A régiek" lehet, hogy emlékeznek, én vagyok az, aki minden évben áprilisban fixen jövök, és kérdezek, keresek valamit. mint most.. Szóval egészen sok beszámolót néztem most is végig, és örömmel láttam, hogy Nagyvillám-ék és mzoli75-ék is mostanában jártak Filitheyon. Nekünk 4 kerek évvel ezelőtt ott volt az esküvőnk. A kérdésem hozzátok, Drága Nagyvillám és mzoli75: Filin a pálmakertben nem fotóztatok véletlen egy Zoltán és Anna 2015.04.24. táblával álldogáló pálmát? Eddig minden évben sikerült szereznem egy-egy fotót az esküvőnkön általunk ültetett pálmánkról, és olyan jó lenne, ha ez most is összejönne. Köszi, ha megnézitek a sok-sok csodaszép fotótok között! :)
Mindenkinek kellemes utat, aki mostanában készül! Üdv; Nyusz
Nemrég volt itt erről hosszas vita, olvass vissza.
Egyébként két út van. Az egyik furcsa módon az utazási iroda, csak nem magyar, hanem német, Meiers, Dertour. Ezeknek vannak magyar partnerirodái, Aaramu, AST, Admirális (csak hogy meg maradjunk az “A” betűsöknél maradjunk). Maldiv rá ez majdnem garantáltan a legolcsóbb megoldást fogja nyújtani.
A másik út, hogy nézel repjegyet valamilyen aggregátor oldalon, skyscanner.hu, kayak.com, stb. és vagy ott foglalsz, vagy a légitársaság saját oldalán, amit kinéztél. Szállást pedig szintén valamilyen aggregátor oldalon, Booking, Agoda, Trivago, Hotels.com, stb. találsz.
A két lakott szigetünkön nem volt pénzváltó (tudtommal Malén kívül sehol nincs, de lehet, hogy tévedek.)
Kivétel nélkül mindenhol elfogadják a dollárt, de a lakott szigeteken pl. egy boltban vagy étteremben helyi pénzt adnak vissza, amit természetesen a következő vásárlásnál elkölthetsz.
Nem kell félni, soha sehol nem akarnak átverni ha dollárral fizetsz és helyi pénzben kapsz vissza.
Mindenképp azt javaslom, hogy még utazás előtt váltsatok dollárt. Bár állítólag a legtöbb helyen az Euro-t is elfogadják, de 1:1-ben a dollárral, tehát nem éri meg Euro-val fizetni.
suzi_mou kérdéséhez jutott eszembe, hogy Male reptér check in, vagy out pointon nincs bankkártyás terminál, illetve dolláros automata is csak egy, de az csak helyi bankkártyával megy. Imádni fogja akinek dollárban fizetni kell valamiért, és nincs nála készpénz.
Nincs egy tucat a fél panzió pluszos szigetekből sajnos.
Ti melyikre mentek?
Júniusban egy olyan négycsillagos szigetre megyek ahol csak teljes ellátás, vagy AI van. 510 euro a különbség csak a B kategóriás piákért, na ez a nem semmi.
Köszönöm a válaszokat, szóval minden kencére szükség lesz.
Az öltözködés kapcsán kérdezném mekkora a szigor: a maléi/transzfer reptéren, a resortok közös helyein, kirándulásokon lehet ujjatlan ruhában lenni, vagy vállat-térdet takaró ruha kell?
Rengeteg testápolóra és arckrémre lehet szükséged (magamból kiindulva). A nap és az óceán sós vize is hihetetlen mértékben szárítja a bört. Emellett igen, naptejre is, bár abból mi a végén mindig sokkal kevesebbet használunk el, mint amennyit magunkkal viszünk, de mi nem vagyunk leégös fajták, inkább az elsö napokban kell csak óvatosabbnak lennünk és kennünk magunkat.
És bár lehet a resortok butikjában kapni naptejet, de aranyárban mérik...
A sandfly-t megcáfolnám, bár már nem most volt, de az elsö Maldív utunkon, Kuredu-n az én sípcsontomat rondán összecsipkedték… De a következö 2 szigeten nem találkoztunk velük.
Van sok szigeten éjszakai szervezett sznorkel túra, a férjem már vett részt rajta, azon kívül éjszaka én biztosan nem mennék vízbe, pont amiatt amit már írtak, hogy nem látsz, így nagyobb veszélynek vagy kitéve.
Naptej, gyorsan száradó napozás utáni krém (az én bőrömnek legalábbis jól esik) és napégésre valami (még naptej mellett is könnyű leégni).
A levegő párás, viszont hazafelé a repülő levegője brutálisan kiszáríthatja a bőrt. Az enyém kinézete ilyenkor kb. egy 80 éves öregasszonyéval szokott vetekedni... :) Érdemes az út előtt alaposan hidratálni (és még az sem fog teljes mértékben segíteni, ha érzékeny bőrű vagy).
A levegő amúgy mindig elég párás általában ugye? Olyan szempontból nézve, hogy a bőrünk mennyire szárad ki: túl sok testápolóra, arckrémre nem lesz szükség, inkább naptej kell gondolom ipari mennyiségben?
Szerintem ez biztosan a sziget biztonsági intézkedése és nem a "veszélyes" állatok miatt van. Persze ha nagyon gazdag reef-fel rendelkező szigeten nyaralsz, nem mondom, hogy a sötétben nem könnyebb belefutni pl. egy tűzhalba, ami persze nappal is ott van, csak akkor látod, éjjel meg nem.
De azért a szállodáknak mindig "safety first", ami sokszor abban merül ki, hogy feleslegesen szigorú szabályokat állítanak. De még mindig inkább a szigorú szabály, mintsem, hogy elvisz egy áramlat és nem látja senki.
"Sötétedés után biztonságos úszni a part közelében? Vagy vannak este/éjjel cápák, veszélyes halak, egyebek?"
Vilamendhoon kifejezetten felhivtak a figyelmet, hogy sotetedes utan NE menjunk a vizbe. Lehet persze, hogy ez leginkabb azert van, mert igy eleg konnyu "eltunni" (lasd áramlatok pluszteged sem latnak es te sem latod a partot/bolyakat) es nem azert, mert megesznek a tengeri szornyek.
Illetve voltak olyan sznoris/buvar turak, amik ejszaka voltak - mi ugyan nem voltunk, de lattuk a viz alatti fenyeket.
Köszönöm a segítőkész válaszod! Másfél évet visszaolvastam, és a hozzászólásoknak hála, rengeteg lényegi információhoz jutottam. Ezekből mindenki megismerheti az alapvetéseket, a fő pontokat én is ki tudtam választani. Csak az ilyen apróságok maradtak kérdésesek. Bár azt is lehet sejteni, hogy amiről nem írt senki, az nem is okoz gondot. Csak a bizonyosság kedvéért kérdeztem, mert a rutinos utazók többségében nagyon segítőkészek. Utálatoskodók meg mindenhol vannak, nem kell velük foglalkozni.
És mindenkinek köszönet a megosztott tapasztalataiért, nagy segítség a még csak tájékozódóknak!
Triviális dolgokból is ezer van. Nehéz lenne összeszedni az ezer okosságot.
Először inkább kezdd az első lépéssel. Döntsd el milyen szigetre mennél: lakott, vagy resort? Ha resort (én csak abban vagyok illetékes), akkor kisebb, vagy nagyobb sziget? Természetesebb, vagy kiépített? Távolabb Malétól, vagy közelebb? Ja és mire telik, azaz milyen árkategóriában gondolkodhatsz? A jó hír, hogy nem lehet mellényúlni, a rossz, hogy a bőség zavarával kell megküzdened.
Ha kell segítség már az első lépéshez is, szólj, de nincs annál nagyobb varázs, amikor szigetet keres az ember.
Én mindhárom szállásunknak megírtam, hogy mikor és milyen transzferrel szeretnénk eljutni hozzájuk és onnantól mindent ők intéztek. Az első szigetünk esetében (Thoddoo) a reptéren vártak kis táblácskával melyen rajta volt a szállásunk neve. Mondta az ürge, hogy 2 óra múlva megy a speedboat, addig a váróban foglaljunk helyet. 2 órával később odakísért a speedboathoz, a számlát pedig (35 USD/fő) utólag a szálláshelynek fizettük. (Mi is reggel 9-kor érkeztünk a reptérre és 11-kor ment a speedboat Thoddoo-ra.) Thoddoo-ról Ukulhasra komppal mentünk, a szállásadó a kora reggeli (7 óra) kompindulás ellenére kivitt minket cuccostul a kikötőbe. A kb. 2 dolláros kompköltséget a hajón fizettük. Ukulhasról Maléba megint speedboat, itt is a szállásadó vitt ki a kikötőbe. A hajón fizettük a speedboat díját (50 USD/fő). Maléból pedig hidroplán Vilamendhoora, de a resort szigetekre alapból a szállásadó szervezi a transzfert.
Amire meg keszuljetek azert fel, hogy lakott szigeteken (a booking es hasonlok lemondhato-az-ucso-pillanatban strategiaja miatt) bevett szokas lett overbookolni a szallasokat. Igy aztan ha nem mondjak le a szallast - keresnek neked masikat, ami vagy olyan, mint amit kineztel, vagy sem.
Szallasokat belottem az atoll lapjan szereplo menetrendhez, szallasok modosithatoak. De ha megsem menne, jo tudni az alternativakat.
Ez a speed boat pl. Mahe-Thoddoo helyben foglalhato miutan megerkeztunk, vagy ezt a szallason keresztul foglaltatok elore? Mikor indult es mennyibe kerult? Reggel 9-kor landolunk.
Annyi kiegészítést tennék, hogy a sortávolságban valóban nem biztos, hogy óriási különbség van úgy általánosságban, viszont businessen azért többnyire 180 fokban dönthető ülések vannak (régebbi gépeken 150 fokban), és az ember lába is vízszintesen van. Kvázi le lehet feküdni.
Én alapvetően nem akartam belefolyni ebbe a parttalan vitába. Egyszerűen azért nem, amert aki lelkileg annyira szegény, mint páran ezen a fórumon (szerencsére nem ők vannak többségben ahogy látom), annak úgyis hiába magyarázza az ember, hogy nem attól lesz különb valaki, hogy teljesen feleslegesen kidobál több százezer Ft-ot az ablakon. Azért szólok mégis hozzá a témához, mert nagyon tetszik Pranit utolsó bekezdése, melyben szerintem tökéletesen összefoglalta a lényeget.
Sajnos az anyagi gazdagság sok esetben nem párosul kellő intelligenciával, de hát ilyen világban élünk... Mielőtt pedig azt gondolnátok, hogy az irigység beszél belőlem elmondom, hogy teljesen hidegen hagy, hogy kinek mennyi pénze van, soha senkitől nem sajnáltam egyetlen fillért sem. De hogy valaki azért nézzen le másokat, mert az illető nem akar több százezer FT-ot kiadni AI-ra, az tényleg a szánalom kategória. Csakúgy mint az, hogy páran ha meglátják egy hsz-ben a "lakott sziget" kifejezést már nyomják is a mínuszt, pedig nyilvánvalóan fingjuk sincsen, hogy mit tud adni egy jól megválasztott lakott Maldív sziget egy európai tengerpartokon szocializálódott hazánkfia számára. Örülök, hogy a többség nem ilyen, és ezáltal olyan emberek is rengeteg segítséget, hasznos infót kaphatnak ezen a fórumon, akik a "nagyok" (no nem intelligencia szempontjából...) szemében "fillérbaszók".
150 dollár rablás.Már persze ha fejenként értendő. Van komp kb. 2 dollárért és van speedboat ami tudtommal naponta közlekedik a két sziget között és kb. 50 dollárt kóstál.
Ha az ukulhasi szállás nem segít (csodálkozom rajta) akkor próbáld meg a leendő thoddoo-i szállásotokon keresztül. Én egyik szállásunknál sem tapasztaltam, hogy ne segítettek volna, és itt a fórumon sem emlékszem olyan hsz-re, hogy egy adott szállás (akár lakott, akár resort sziget) ne segítene mindenben a transzfer kapcsán.
Inkább csak olvasni járok ide, nemigen szeretek hozzászólni semmihez, de azt cáfolom, hogy nincs nagy különbség az Emirates economy és business közt. Pontosan egy hete jöttem haza businessen és nagyon tágas, nagyon kényelmes volt, saját minibárral, hatalmas képernyővel, első osztályú kiszolgálással. Az sem mellékes, hogy a tranzitidőben nagyon jó volt használni a business várót minden előnyével együtt. Azt hiszem talán olyan 5-600 eFt-tal volt drágább kettőnknek egy útra a jegy, de megérte. Hosszútávot sokkal kényelmesebb így repülni, mint economyn. Azt én sem értem, hogy egy BUD-AMS távolt példul miért nem lehet economyn kibírni, de ameddig nem az én pénztárcám bánja, ha valaki /szerintem feleslegesen/ többet fizet, addig engem nem zavar.
All inclusive ellátást is szerintem érdemes átgondolni, ha úgyis csak egyszer kell a számlát rendezni a végén, akkor egy félpanziónál sem kell pénzzel foglalkozni egész nyaralás alatt. Nem beszélve arról, hogy /nekem legalábbis/ olyan rossz megszakítani bármit délben egy ebéd miatt, főleg ha nem is vagyok éhes.
De azért egymásnak esni a különböző igények és szokások, na meg anyagi lehetőségek miatt butaság és értelmetlen.
Mindenki élvezze úgy a nyaralást, ahogy neki a legjobb! :)
Mi most jöttünk meg lassan 1 hete Sun Islandről és bár voltunk más helyeken, ahol vastagon megèrte az AI, Sunon csak pénzkidobás lett volna. Csak a pancsolmányok tartoztak bele, meg az üdítők és meghatározott időkben a snackek. Én ezt inkább lehúzásnak érzékeltem. Jobban megérte külön fizetni a minőségi italokért amikor arra vágytunk. Repülős témához hozzászólva, Emirates-nél nem igen láttam különbséget a business sortávolság és az economy között. Ez esetben, mivel mi mindketten magasak vagyunk, inkább ráfizettünk egy kicsit és vészkijáratnál ültünk. Ráadásul kaját is legelőször kaptunk, mert gluténmenteset kértünk és mindig a mentes kajákat szolgálják fel legelőször ;) Itt a valódi különbség a first classnál mutatkozik meg. Azt per pillanat ha akarnánk sem tudnám megfizetni.
Szia!
Tui.hu honlapján május.19-30 tíz éjszaka 2 fő-re Malahini kuda bandos.
Fp:1140000 Ft
AI:1280000Ft
Nekem 140000Ft különbség.
Per fő naponta 7000Ft
Nézz utána!
Hát ez olyan tudod, mint Aesopus meséjében a tücsök és a hangya. A maga módján mindkettő jól él, a maga koordináta rendszerében mindegyik elégedett, ám amikor összeeresztik őket, akkor rögtön ott a kontraszt, a másság, amit meg lehet szólni, le lehet fújjolni.
Aki fillérb-szózik, az a saját jóérzését citálja, mint ok. A fillérb. is a saját jóérzése miatt csinálja, amit csinál. Ők így szocializálódtak, persze egymáshoz képest ellentétesen. Ha nem tudnának a másikról mindkettő kicsattanna az elégedettségtől, hiszen mindkettő a jóérzésnek élt. Csak hát mindig ott a fránya másik...
Sokáig gondolkodtam, hogy bele böfögjek-e a FP vs. All vitába, aztán úgy döntöttem, hogy veszem a bátorságot és írok pár sort.
Mi nem tartozunk a felső tízezer közé, bár akik ide írnak, szerintem azok sem. Rohadt sokat dolgozunk a pénzünkért, azért, hogy normális körülmények között éljünk, iskoláztassuk a gyermekeinket, akik most már egyetemre járnak, de még mindig támogatni kell őket anyagilag, és azért, hogy az egész évben adatott 1-2 hetet minőségi pihenésre fordítsuk. Nagyon sok helyen nyaraltunk már, általában önellátással, FP-val. Az első All. nyaralásunk Törökországban volt, gyerekekkel. Az tényleg maga volt a csoda, bár nem azért mert lehetett vedelni, hanem a gyerekek kitudták szolgálni magukat, és nem visítottak folyamatosan, hogy annnya szomjas, vagy éhes vagyok. Fantasztikus volt. De visszatérve Maldívra, azért ez egy kicsit más világ. Kétszer voltunk eddig, mind a kétszer All. ellátással. A másodiknál nem volt választási lehetőség, mert All-os volt a sziget.
De megbeszéltük, hogy legközelebb FP-ra megyünk. Magam részéről sem alkoholt, sem kávét nem iszom, bár a kávé amúgy sincs benn az All-ban. És az idő!!! Egy-egy étkezés rengeteg időt vesz el, és mivel már 6 órakor tök sötét van, ezért ezt a kevés időt nem kajálással szeretnénk eltölteni. A másik, semmivel sem több macera az, ha a nyaralás végén rendezi az ember a különbözetet. Persze ezt arra értem, amikor a FP és All. között mondjuk fél milla a különbség. Januárban ismét megyünk, és bizony kaptam nem egy olyan ajánlatot, ahol ekkora különbség volt a két ellátás között. Viszont egy olyan szigetre foglaltunk be, ahol van lehetőség FP pluszt kérni. Ebben van reggeli, vacsora, délben egy snack, ha igény van rá, illetve az italok egész nap. Minimális különbséggel. Ebbe még belefér az is , ha nem a legjobb a koktél, akkor tudjon az ember minőségi piát is inni. Mert mint tudjuk az All. nem tartalmazza a prémium italokat.
Én nem ítélem el azokat, akik olyan dolgokat fizetnek ki amiket nem is vesznek igénybe, sőt azt elárulom, hogy a business class-ért egy kicsit irigy vagyok, mert az biztos, hogy kényelmesebb és ha tehetném azt kifizetném, de amit nem fogyasztok el azért nem akarok fizetni. És én se bírom, ha azért titulálnak fillérbaszónak , mert nem vagyok hajlandó az ablakon kihajigálni egy csomó pénzt. Már bocsi!
De honnan számoltad ezt ki? Katalógusban alapból FP-ben hírdetik, az AI felár pedig 34 EUR/fő/nap (ez 10800-10900 Ft kb.). De ez még szinte pont a kivételt erősítő szabály, amikor nem is annyira drága az AI). Thulhagirin most decemberben 65 USD/fő/nap volt (ez már simán a duplája) és a többi nyilván ahogy nő a *--ok és kategóriák száma, úgy nő.
Én azt gondolom, hogy nem is az a vitatéma már, hogy mennyibe kerül. Inkább az, hogy valakinek az adja a komfort érzést, hogy befizetek (mindegy, mert telik alapon) és onnantól nem érdekel semmi, vagy az, hogy nem fizetek be, mert tudom, hogy úgysem kell annyit költenem, de amikor kinn vagyok, akkor ugyanúgy megeszem, megiszom mindent, amit megkívántam és a végén legfeljebb rákacsintok, hogy és tényleg nem került annyiba, mintha előre befizettem volna és végül a harmadik variáció, aki minden egyes fagyi előtt számol, latolgat és végül nem veszi meg, mert drága. Erről szól most a vita.
Illetve arról, hogy mindenki általánosít és az első típus igazából a harmadik típust ítéli el, de egy kalap alá vesz mindenkit, a harmadik típus az elsőt utálja, de ő is általánosít és a második típus is ugyanaz a kategória számára, mint akit utál. És természetesen mindenkinek csak a saját igaza a megfelelő megoldás:)
Sziasztok!
Kiszámoltam Malahini Kuda Bandoson Fp. és az AI között naponta 7300Ft/fő a különbség.
Ez 25$. Egy sör 10$ egy koktél 20$+áfa+köfa.
Tehát 1 koktél a különbség.
Nem tudom,hogy más szigeteken mi van. Itt nem is gondolkodtam.
Én nem néztem le senkit, csupán megkértem secit, hogy ne ítélkezzen más költekezési szokásai felett. Te is ezt teszed, szóval teljesen egyetértek veled.
Ezt így nem mondanám. Mi nem vagyunk AI hívők, de pl idén business-en / premium economy-n repülünk az amerikai körútra. Többe kerül lényegesen, de ekkora távnál nagyonis számít, főleg a tinédzser kölöknek, aki életében egyszer repül 4 óránál többet egyhuzamban. Ezért a pénzért, amibe a 3 hét USA + repkedés kerül, elmehettünk volna Maldívra egy hétre, de ott ugye nincs kamikaze-hullámvasót ;-) Ahogy többen írták: kinek apap, kinek a paplan.
Azért nem ez az általános, hogy napi 25 euro az AI felár. Általában az alacsonyabb kategóriás és olcsóbb szigetek esetében alacsonyabb a felár, a kategóriával az AI felár is emelkedik.
Ilyen ár esetében nem kérdés, hogy persze, hogy befizeti az ember. Ez melyik sziget egyébként?
Belenéztem a Meier´s katalógusába, általában 50 euro/fö/éj-töl indul a FP-hoz képest az AI felár, de magasabb kategóriás szigetek esetében akár 110 eurót is láttam. Mindenki döntese el, hogy le tud-e ennyit inni napi szinten, illetve igényli-e az ebédet.
Oké, akkor én fillérbaszó vagyok, csak mert nem dobok ki feleslegesen pénzt az ablakon.
Én itthon sem eszek csak napi kétszer, abból is csak az egyik fött kaja, alkoholból meg mondjuk havi szinten egy üveg bort összesen, vagy még annyit se, erre minek fizetnék AI-t? Azért nem fogok, csak hogy ne nevezzetek fillérbaszónak… :D
Van akinek vannak évi százezrei arra, hogy ablakon kidobja, én secihez hasonlóan azt kiadom más valami értelmesebbre.
Ettöl függetlenül gondtalanul nyaralunk mindig, nyaralás közben nem számolgatunk, ha mégis megkívánunk valamit pluszba, akkor megvesszük.
Maximum a nyaralás után nézünk utána, hogy megérte volna-e az AI, hát nekünk még sosem érte volna meg, szóval a jövöben is fillérbaszóskodunk, és nem foglalunk AI-t, hacsak nem olyan alacsony a felár, hogy nem kérdés, mint mondjuk tavalyelött Zanzibáron. De Maldívra nem igen jellemzö az alacsony AI felár.
Szerintem elég szánalmas karakter, aki lenézni azokat, akik szerényebb anyagi lehetöségek között is megpróbálják megvalósítani az álmaikat, és legalább egyszer szeretnének eljutni Maldívra egy resortra, és ehhez megpróbálják a leginkább optimalizálni a költségeket. Arról meg nem is beszélve, hogy azokat leszólni, akik nem anyagi megfontolásból, hanem azért nem AI-t foglalnak, mert nincs rá igényük, nagyon intelligens...
Vegigszaladva a hozzaszolasaidon, de jo hogy Bozsikevel ugyanugy fagyikat es gyumolcsot esztek ebedre AI ellatason. ;-) Sebaj, vannak akik magukkal szeretnek beszelgetni. En az ilyen embereket sajnalom es nem azokat akik megnezik hova koltik a penzuket.
Pontosabban: lehet hogy még telne is rá, de még maguktól is sajnálják:) van ilyen ember is. Őszintén mondom fiatal koromban én is ilyen voltam, de ahogy teltek az évek rájöttem , hogy mi a p.. csára spóroljak. Tőzsdén elbuktam egy ház árát, de már rég nem érdekel.
Általában azoknak nem tetszik, ha megfizetjük a businesst vagy és/vagy az AI ellátást akiknek nem telik rá, vagy akik - mint ahogy lejjebb valaki találóan írta - fillérb....ók. :) Ez van. Attól én még jól érzem magam a businessen utazva az AI ellátásra:)))
én idén véfre először eljutok maldívra, de el nem tudnám képzelni, hogy nem AI megyek :) pontosan a sör/koktél mennyiség és az ebéd miatt :) ráadásul a félpanzió és az AI között ha jól rémlik 250 euró volt 10 éjre a különbség...
Ukulhasos szallas azt irta, nem tudja a komp menetrendet, nezzem meg a neten, de 150 dollarert szivesen athoznak Thoddoo-rol. :-) A public hajon es a privat transzferen kivul van valami mas lehetoseg is koztes aron?
Igen, kivéve, amikor az economy árai is felmásznak és az ember nem tud a dátummal variálni. 260 frank volt az economy és 264 a business. Ilyen távokon amúgy nem igaz a négyszeres ár. Szerintem sokkal inkább kötözködés megjegyzést tenni más etkezési szokásaira ;-)
Szerintem igazságtalanul ítélkezel olyan dolog felett, aminek egyrészt nem ismered a hátterét, másrészt - bocs, de - semmi közöd hozzá. En már utaztam BUD-ZH közt bizniszen, mert a különbseg a repjegy árában 4, azaz NÉGY frank volt. De pl 20-30 frankokat spórolhatnék havi szinten, ha hajlandó lennék Basel és Budapest között Wizzairrel utazni. Nem vagyok hajlandó. Neked ezzel semmi kárt nem okozok, ahogy az sem okoz, aki megveszi az AI ellátást bármilyen megfontolásból.
Nekem speciel nem okozott gondot, ha mondjuk délben nem voltam éhes és csak fagyikát meg gyümölcsöt ettem, mert azt kívántam... Pont ezt írtam, hogy nem azért fizetem az AI-t, mert halálra akarom enni és inni magam, hanem csak a gondtalanság érzése miatt, hogy semmire nem kell odafigyelnem és rohadtul azt ehetek és ihatok amit akarok és annyit, amennyit jólesik. Nem kell árakat nézni, számolgatni. Egyébként nullás számlát már egyáltalán nem íratnak alá, mi is meglepődtünk, 2 éve még nem így volt. Most csak ránéztek a karszalagunkra és ennyi.
Persze, csak mondjuk ha valaki nem iszik alkoholt vagy csak igen mertekkel es tudja, hogy ebedelni nem fog a nyaralasa alatt annak teljesen felesleges kidobni az AI-ra a penzt, abbol siman elmegy 2-3-4 turara!
Aki igenyli az ebedet (tenyleg kell Maldivon a ket svedasztalos etkezes mellett egy harmadik a nap kozepen???) es/vagy megiszik naponta 5 sort/koktelt, az vegyen AI-t.
Persze lehet Business (sot First) classon is repulni, nyilvan van, akinek nem szamit, de mondjuk mi inkabb plusz egy hetet nyaralunk a kulonbsegbol. [Azokat meg vegkepp nem ertem, akik mondjuk egy London-Parizs uton business classon repulnek - a nagyzolason kivul ugyan mit nyujt egy 50 perces uton???]
"A fillérb...szóknak en bloc nem való maldiv" - egyetértek, pont így gondolom! Aki úgy választ szállást/repjegyet, hogy elsődleges szempont az ár, azt nagyon tudom sajnálni.
Iroda ügyben nem vagyok egyik ügynöke sem, még azon is gondolkodtam, hogy írjak-e neveket egyáltalán, de mivel "első bálozó" kérdezi, talán így kerek az egész történet, hogy a kezdő lökés is megvan, aztán majd csak elboldogul. Természetesen jöhet a Mauri, sőt biztos van még más is, első merítésnek bőven elég az is amit eddig említettünk.
Az AI kérdése is általánosságban egyféle megítélésű, hogy nem kell. Tiszteletben tartom persze azt is, hogy valakinek ez a kényelmes. Hidd el én is rá szoktam parancsolni a feleségemre, hogy nehogy váltogasson és számolgasson (meg ő is énrám:). Ez már előre itthonról el szokott dőlni, hogy pl. a napi AI felér x dollár, ami mondjuk 50.000 Ft. Erre én már itthon is rá szoktam tudni mondani, hogy nehogy már egy ebéd és mondjuk 6-8 üveg/pohár ital ennyibe kerüljön, ha akármilyen drága is. Kinn egyébként a legtöbb esetben ugyanaz a technikája, hacsak nem tiszta all inclusive szigeten nyaralsz, azaz minden fogyasztás után hozza a pincér a számlát, amit alá kell írnod, csak az egyiken számok is vannak a másik nullás, azaz semmivel sem kényelmesebb az egyik, vagy a másik.
A fillérb...szóknak en bloc nem való maldiv és nem is igen van olyan, aki ott akar spórolni, hogy fú azt a sört már nem iszom meg, de itt a fórumon általános tapasztalat, hogy mindenki igyekszik számolni és matematikailag az a valószínűség, hogy az AI semmiképp nem éri meg. (Persze ha pusztán a matekot néznénk, a Merci, a BMW, az Audi, meg sorolhatnám autómárka álla felkopna, mert matematikailag nehéz konvertálni az olyan fogalmakat, hogy kényelmesebb az ülés, jobb tapintású a műszerfal, mégis vesznek sokan ilyen autókat, így azt sem hiszem hogy gáz, ha valaki azért vesz AI-t, mert hisz benne, hogy sokkal kényelmesebb:)
Irodákhoz hozzátenném még a Maurit is, ők jóval kedvezőbb áron szervezték meg az szállásunkat, mint a két "A"iroda. Annyit sikerült mindössze 'tévedniük' a mi javunkra, hogy AI Plus helyett AI Gold ellátásba sikerült rakni minket - hiába bizonygattuk a szigeten, hogy mi nem a legdrágább ellátást fizettük, közölték, hogy ők többszöri ellenőrzés után is azt látják a rendszerükben, hogy DE és élvezzük... Élveztük!
All inclusive-ot mi azért szoktunk kérni minden esetben, mert egyszerűen nincs kedvem még a maldívon is számolgatni meg a pénzt figyelni, én a gondtalan nyaralás híve vagyok. (Jó, hozzá kell tennem, hogy azért évente egyszer nekem tényleg nem számít pár-százezer forint, még akkor sem, ha nyilván nem iszom le az egész különbözetet. Nekem a gondtalanság bőven megér ennyit, halálom, amikor a fillérb***ók mindent kiszámolnak, hogy min tudnak spórolni...)
Bocs a konzervativizmusért, de a bookingos, trivagos egyéni szervezés nem jó. Hidd el, hogy az esetek 99%-ban (legalábbis Maldivon) érdemes a nagy német irodák magyar közvetítőivel beszélni. Ez is egyéni foglalás lesz, mert olyan dárumhatárok között és olyan szobatípusra (akár kombinálva is), olyan ellátás(ok)al foglalhatsz, ahogy akarod, azaz egyéni ízlés szerint, foglalnak hozzá szintén repjegyet, akár azt is, amit a skyscanneren, vagy kayakon, vagy akárhol kinéztél. ÉS: a foglalás után náluk van a felelősség, ha valmi balul üt be, akkor nekik kell kikavarni és nem neked adott esetben külföldről, akár net nélkül, stb.
Maldivra eddig különösen igaz volt, de más desztinációra is, hogy a bookong és tarsai NEM olcsóbbak, csak tele vannak apróbetűvel és hasonlók (legfeljebb egy-két hétig tartó akcióban, de az más tészta és akkor is van apróbetű).
Én meleg szívvel rábeszélnélek, hogy keresd meg a AAramut-, Admiral-t, AST (és valahány név a naptárba), hidd el nem attól vagy vagány, hogy megmutatod, hogy mások bookingos hitvitájában Te is elboldogulsz, hanem attól, hogy olcsón, zökkenőmentes nyaralást szervezel. Az irodák simán hozzák ezt.
AI tényleg csak végső esetben, ha egyáltalán nem vagy árérzékeny, vagy nagyon fontos a nagyon sok alkohol. Egyszerűen nem tudod lefogyasztani azt a keretet (nyilván nem véletlenül van így kiszámolva), amennyibe kerül, ahogy előttem írták, még egyesével megvéve az egyébként k..rv@ drága italokat sem kerül annyiba és nem is kényelmesebb, mert nem gázabb a szobaszámlához íratósdi sem.
Amikor nezed a resort szallasokat pl bookingon, akkor aprobetusben irjak, hogy mennyi meg a transzfer dijuk repterrol a szigetre oda-vissza, illetve ha bizonyos idopont utan erkezel, akkor javasoljak foglalj szallast egy ejszakara Maleban es masnap reggel visznek a szigetre.
Sokaknak azért nem érdemes AI-ot kérni, mert sokszor olyan magas a felára, hogy ha egyenként kifizetnéd az italokat amiket iszol, akkor az még mindig kevesebbe kerülne, még úgy is, hogy minden nagyon drága, mint ha befizetnéd egyösszegben az AI felárat.
De ez egyénfüggö, meg kell nézned, hogy mennyi az adott szigeten az AI felár. Mi soha nem foglalunk AI-t, mert nekünk elég 2 étkezés, illetve alig iszunk alkoholt, ritkán 1-1 koktélt vagy vacsihoz 1-1 üdítöt vagy sört.
Foglalással egyáltalán nem vagy elkésve, mi repjegyet olyan 6-8 hónappal elötte szoktunk foglalni, szállás meg attól függ, hogy mennyire vagy rugalmas. Ha eléggé, akkor ott is elég 6-8 hónappal elötte keresgélni, de ha fixen ragaszkodsz valamihez, akkor érdemes minél hamarabb, mielött elfogy az adott lehetöség, ezek ugye elég kis szigetek, korlátozott befogadóképességgel.
Én ha árérzékeny vagyok, félpanziót foglalnék, és ha megéheztek, még mindig lehet ebédre egy-egy snack-et enni a bárban, vagy valami kisebb ebédet, ha szükséges, és csak akkor jön hozzá plusz költség.
Mivel a reggeli és vacsora is svédasztalos, mi pl. egyáltalán nem igényeljük az ebédet.
A transzer miatt ne aggódj, szállást resortra csak transzferrel együtt tudsz foglalni, tehát azzal külön semmi teendöd nincs.
Lakott szigeteknél kell egyénileg utána nézned a lehetöségeknek, de a szállás ott is mindig segít, de ha jól értettem, resortokat nézel.
Maga az eljutás nem bonyolult, mikor kiszállsza nagy gépböl a reptéren, minden megy automatikusan, kapsz segítséget.
Első maldív élményünkre készülünk. Úgy döntöttem, hogy egyénileg szervezem meg az utazást, de kezdek elbizonytalanodni. Tanácsokért jöttem.
Február 4-ét néztem ki indulásnak, Dubaiban eltöltenénk néhány napot majd innen mennénk tovább Maléra, egy hetet töltenénk el valamelyik szigeten. A repjegy 440 e Huf 2 főre, a Maldív sz.-i szállásra max 1 millió foritot szánunk. A trivagon és a bookingon figyelem a szállásokat, de a 4-5 csillagos szállásokhoz ha teljes ellátást adok, szinte megduplázódik az ára. Többen írtátok, hogy nem érdemes az AI-ot kérni, ezt a kihasználatlanság miatt?
A másik gondom egyéni utazást illetően a MLE reptérről eljutni az adott szigetre. Ez egyéni szervezésben ijesztőnek tűnik.
Sokan írjátok, hogy bven gy évre előre foglaljátok az utazásaitokat, el vagyok vele késve ha jövő februárra szeretném?
Nem tudtam felszereles is jar a homokpad kirandulashoz. :-)
Azt gondoltam rovid megallo, fenykepezes, aztan tovabb mashova, mert nap alatt mindenki szetsul. :-D
Nekunk az nem opcio, hogy megall a csonak/hajo a viz kozepen es ugras befele sznorizni. Az egy buntetes a hajon ulve es vigyazni a gyerekekre es varni mig vegez a tobbi.
Ugy mindenkeppen fogunk majd, hogy szarazfoldon egyikunk gyerekekkel, masik pedig uszkal addig. (2 es 5 evesek lesznek akkor)
A Dive Villáról nem tudok nyilatkozni, de a West Sands emlékeim szerint egy nagyon szép vendégház.
Csak nehogy úgy járjatok vele, mint mi az Ostrovval (3éjszakára lepasszoltak egy alacsonyabb kategóriájú szállásra)
A fakltatív kirándulásoknál mi azt tapasztaltuk, hogy Thoddoo-n olcsóbbak voltak a programok mint Ukulhason, szerintem érdemes Thoddoo-ról menni.
Mondjuk a homokpad kirándulásra mi pont Ukulhasról mentünk (ingyen kaptuk cserébe a szállással kapcsolatos variálásért) és nagyon jó volt, csak mi voltunk az egész homokpadon. Kaptunk napernyőt, piknikkosarat, tényleg király volt. A sznorizás nem kötelező program a homokpad kiránduláson, ha akartok sznoriztok, ha nem akkor süttetitek a hasatokat a homokpadon. :) Ezek a fakultatív programok egyébként jellemzően nem egésznaposak, hanem pár órát vesznek csak igénybe, így egyedi szervezést nem igényelnek.
Nem tudom, hogy a gyerekek milyen idősek, de se Thoddoon, se Ukulhason nem javaslom egyébként, hogy kihagyjátok a sznorizást, mert elképesztő élővilág van a víz alatt mindkét szigeten.
Ha máshogy nem megy érdemes felváltva vigyázni a gyerkőcökre, de sznorizni szinte "kötelező." :)
Mathiveri-t neztem harmadik szigetnek. Kb. 1 ora hajoval Ukulhastol. Eleg kicsi, van mellette egy piknik sziget, jol nez ki kepeken es a vendegek is jokat irtak altalanossagban a szigetrol.
De vegul megalmodtam este, hogy szerintem maradunk abban, hogy Thoddoon kezdunk speed boattal oda, 10 ejszaka es helyi kompjarattal at Ukulhas. Ha meg sem akkor megy a komp, akkor keresunk speedoat transzfert. Utana 10 ej Ukulhason es itt is ha nem megy megsem a reggeli komp vissza Mahera, akkor speed boattal jovunk majd az esti gephez.
Thoddoo szallasokat ma megint atbongesztem, de marad a 4 agyas csaladi apartman konyhaval, 1200 dollar 10 ejjelre es reggeli benne van az arban. (Dive Villa) Es itt tudunk fozocskezni magunknak.
Ukulhason is talaltam 2 haloszobas szallast reggelivel, az 952 dollar 8 ejjelre (West Sands). Itt szerintem napkozben gyumolcs, nasi es este megyunk majd el etterembe.
Ha majd a gyerekek felnonek, akkor egyszer visszamegyunk resort szigetre kettesben a ferjemmel. :-)
Koszonom a hozzaszolasod es tanacsokat. :-)
Homokpad turara melyik szigetrol erdemes menni? Mukodik szerinted, hogy ott helyben megalkudni valami egyedi turara? Ertem ezalatt, hogy ha alapbol sznorizassal van egybekotve, az nekunk kicsik miatt nem opcio es egyedileg napi programot osszeallitani ami kicsikkel is vallalhato?
Szerintem ez egyénfüggő, hogy kinek sok vagy nem sok 2 szigetre a 18 nap.
Mi 3 szigetre osztottuk a 18 éjaszkánkat, de majd' megszakadt a szívünk mikor 6 éjszaka után el kellett jönnünk Thoddoo-ról (pedig abban a tudatban hagytuk el a szigetet, hogy még a nyaralásunk kétharmada hátra van, közte a resort szigettel...) Simán maradtunk volna még akár több hetet is.
Ennek ellenére nyilván van olyan, akinek sok 9 nap ugyanazon a szigeten.
Harmadik lakott szigetről nem tudok véleményt mondani. Max. annyit, hogy a resorton kaptunk egy 2 napos hajóutat, mely keretében meglátogattunk egy lakott szigetet, ami bár nem volt csúnya,de Thoddoo és Ukulhas is összehasonlíthatatlanul szebb és jobb volt.
Azt nem tudom, hogy utóbbi két sziget közelében van-e ezekhez hasonló minőségű lakott sziget.
Ami az ellátást illeti, mi a lakott szigeteken reggelis ellátással voltunk, és szerintem ez a jó választás, mert mindkét szigeten remek, hangulatos éttermek voltak kb. magyar árszinttel. Minden nap máshol vacsoráztunk, és egyik helyen sem kellett csalódnunk...
Az egyik oldal hetfo, szerda, szombatot ir. A masik szerda es vasarnap. A szerda a biztos pont. Es az, hogy penteken nincsen tuti vallasi okokbol. 😊
A szallasok tobbsege 2 szemelyes. Mi 4-en vagyunk ket kicsi gyerekkel. Altalaban extra agyat ajanlanak fel es a legkisebb aludjon kozottunk. De igy nem sok mozgaster van a szobaban. Talaltam egy 4 agyas szallast Thoddoon es meg konyha(!) is van hozza. De igy ez reggelivel annyiba kerul, mintha befoglalnak egy kicsi szobat teljes ellatassal es akkor nincs szukseg konyhara sem.
Ukulhason is nezegetem a szallasokat, magyaroktol is kaptam ajanlatot mar, de itt is a kisszobaba valo bezsufolodas az opciok tobbsege.
18 ejszakank lesz, 2 szigetre soknak erzem (az?). Harmadik szigettel kacerkodom, Ukulhas utan 1 orara van meg egy pici lakott sziget es vissza Malera onnan indul a public ferry reggel.
Vagy pedig kezdjuk az egeszet Mafushin es utana Thodoo es Ukulhas. Csak az utazassal es varakozassal igy sok ido megy el.
Sziasztok! Vasárnap jöttünk meg Sun Islandről. Ez volt az első Maldív utunk és nagyon remélem, hogy nem az utolsó. 2 hetet töltöttünk ott és nagyon jól éreztük magunkat. Férjem rokonai januárban voltak és a déli partot ajánlották, így oda is kértük magunkat. Ám ahogyan többen is leírták, ami az egyik időszakban teljesen jó, nem biztos, hogy máskor is az lesz... Most a déli parton állt a levegő, ami a nagy melegben nagyon fullasztó volt, így átkértük magunkat az északi partra, amit azonnal teljesítettek is és megkaptuk a 130-as bungallót. A berendezés nem éppen a legújabb, de nagyon alaposan takarítottak végig és érződik a folyamatos állagóvás. Amúgy, meg egész nap a parton voltunk és csak aludni jártunk be. A sziget gyönyörű. Nem tudok mondani olyan partszakaszt, ami kicsit is ne tetszett volna, az egész felülmúlta a legvadabb elképzeléseimet is. Vakító fehér homok és a gyönyörű türkiz kék víz ami minden órában más árnyalatát mutatta. A sziget belső része is gyönyörű, telis tele pálmafákkal, hibiszkusszal és megannyi növénnyel. Frangipáni és egyéb virágok illata kényezteti az orrunkat a finom meleg, párás levegőben. Itt jegyzem meg, hogy remélem már munkálkodnak az illatos fotó és videó létrehozásán. Ahogyan azt sokan leírták az olasz étteremnél lehet sznorkelezni, mi mentünk szinte minden nap. Sajnos a korallok halottak, bár egy-kettő éledezik de a gyönyörű halak változatos színekben ott vannak. Esténként szintén az olasz étteremnél kőrözött 2-3 manta, csodásak voltak. Voltunk kétszer is szervezett sznorkel túrán, ahol ott úsztak körülöttünk a manták, cet cápa és teknős is. Az élmény leírhatatlan. Miközben mentünk a speedboattal, delfineket láttunk és repülő halakat. Rengeteg helyen volt szerencsénk nyaralni, mind Európában, mind a Karib térségben és nem mintha verseny lenne, de Maldív számomra veri mindegyiket. Egyiptomi sznorkel élmények után belelkesülve le akartuk tenni a búvárvizsgát, de végül elsikkadt. Most megint tervezzük ;). A személyzet nagyon kedves volt, annak dacára, hogy ez nagysága miatt személytelenebb sziget, majdnem mindenki köszönt jártunkban-keltünkben. Mindenhol volt 1-1 pincér, szakács akikkel személyesebb lett a kapcsolatunk. Tényleg csak jót mondhatok róluk. Nagyon keményen dolgoznak és mindent megtesznek, hogy jó élményekkel térjünk haza. A sznori túra csapata is folyamatosan kérdezte, hogy láttuk e az éppen felkutatott halakat és tényleg örültek amikor igennel feleltünk. Egyébként Expedia-val mentünk teljesen saját szervezésben, de már egy ideje így intézzük az útjainkat. Mindig olcsóbb. Január vége körül foglaltunk, Emirates-szállás kombó teljes ellátással, superior bungallóban. Előtte megversenyeztettük az A betűs irodákat, meg ami esélyes lehetett volna az a német restplatzbörse, de az Expedia nyert. Szerintem az AI nem éri meg, mert a márkás alkoholok nincsenek benne, csak valami pancsolmány. Tényleg nem tartóztattuk meg magunkat és így is olcsóbb volt, mintha befizettünk volna AI-ra. Mit is írhatnék még, nagyon fáradtan mentünk és maradéktalanul kipihentük magunkat, feltöltődtünk fantasztikus élményekkel és már a reptér felé menet beindult a MESZ. Utazás, illetve foglalás előtt rengeteget olvastam a fórumot és nagyon hálás vagyok azoknak, akik megosztották a tapasztalataikat, ezúton is köszönöm nektek! Remélem másik szigetre is eljutunk majd, ez nyilván pénz kérdése is lesz. A drágábbak nekünk most nem fértek bele, de remélem, hogy időben nézegetve sikerül majd jó ajánlatokat kifogni. Bár ha ugyanide térnénk vissza, egy percig nem ellenkeznék ;)
Mi szerdai napon mentünk át komppal Thoddoo-ról Ukulhasra.
Nem tudom, hogy mennyire gyakran változtatják a menetrendeket. Az a tuti, ha felveszed a kapcsolatot a kiválasztott szálláshellyel és megkérdezed tőlük a transzfereket. (Ahogy a kis élménybeszámolómban leírtam, én a Holiday Cottage-t nagyon ajánlom. Szép, tiszta, végtelenül kedves személyzettel és nagyon jó áron van ha kifogsz agodán egy jó akciót.)
Vagy ha Ukulhason a magyarok által üzemeltetett Coral Villa-t választjátok, a tulaj teljesen megszervezi Nektek a transzfert, nem lesz semmire gondotok...
Akármelyik szállást is választjátok, mindkét sziget lenyűgöző, nagyon jó választás mindkettő! :)
Igen, ez az oldal Thoddoo-Ukulhasra januar 11 szombatot ir. Mig az az atoll oldal amit sok helyen megtalalni az meg januar 12 vasarnapot. Na ezen igazodjon ki az ember. :-)
Meg tudnad mondani, hogy milyen napon mentetek at Ukulhasra ha meg emlekszel? A public boatra egyik oldalon vasarnap es szerda van, masikon szombat. Szallast akarok foglalni es jo lenne tudni hany ejjelre tegyem.
Két hét múlva indulunk a Maldív szigetekre. Sajnos az eddig bevált szálláshelyünk teljesen betelt, így váltanunk kellett. A Milaidhoo Island Maldives-ba megyünk. Ha esetleg innen volt valaki, szívesen elolvasnám a tapasztalatait a szállással kapcsolatban. Praktikák, éttermek, programok, korallzátonyok,stb. Akár itt, akár privátban. Köszönöm.
bocs, most nezem, hogy AI-val £2900. Ennyi, aki Maldivon (vagy akar mas felkapott nyaralohelyen) akar karácsonyozni, annak bizony a zsebebe kell mélyen nyúlnia!
2 főre 10 éjszakára AI-val ez rettentő kedvező a karácsonyi időszakra ( ha benne van a repjegy, ha nem, akkor más a gyerek fekvése, akkor érdemes tovább keresni)
ez csak úgy lesz olcsóbb, ha
- nem AI-val kéritek, hanem FP-val. Ez kézenfekvő lehet mert az AI a legritkább esetben éri meg
- más, olcsóbb szigetet kerestek (pl. Meddhuparu, Thulhagiri, Biyadhoo)
Nezegetem a szallasokat a lakott szigeteken es ahhoz jo lenne tudni pontos menetrendet a hajoknak, speed boatoknak. Egyik oldal ir heti ket napot, masik oldal is csak eppen mas napokkal. Mi a tuti?
Mire kaptatok az 1.8-as ajanlatot (2 fo? x nap? ellatas?).
Esetleg probaljatok meg jovo majusra tervezni. Nem, nem viccelek, legalabb 1/2, de inkabb 1 evre elore. A vilag nagy reszen a nyaralasokat nem adott ev tavaszan tervezik el/be az emberek, hanem sokkal elobb.
Hát kérdezzétek meg az irodákat az árakról és akkor tudni fogjátok melyik jön ki jobban árban.
Általában utazási irodák ugyanolyan vagy akár jobb árakat tudnak Maldívra, mintha egyénileg foglalnátok. Hasonlítsátok össze az ajánlatokat és utána döntsetek, hogy melyik jobb nektek.
Admiral, Araamu, Neckermann szoktak itt szóba kerülni, ha Mo.-on foglaltok.
Most készülünk életünk első maldív nyaralására. Májusban indulunk (árérzékenyek vagyunk). Abban kérném a segítségeteket, hogy a monszun az északi vagy déli atollokat éri-e el előbb?
Mi Thomas Cook-kal mentunk Londonbol, mivel itt elunk. A barataink (Mivel 4en mentunk) kijottek ide es Gatwickrol egyutt mentunk. A magyar megfeleloje a Neckermann. Tavaly februarban voltunk 7 ejszakat. Cinnamon Dhonvelibe voltunk, nagyon nem volt problemannk semmivel.
Sziasztok! Érdeklődnék, hogy melyik utazási irodával érdemes utazni a Maldív-szigetekre? Sun Island-ot néztük december 16-tol szeretnenk menni 10 ejjszakara all inclusive ellatas, de elég tanácstalanok vagyunk,hogy egyáltalán egyénileg,vagy utazási irodával kellene mennünk arba melyik jon ki jobban. Köszönöm előre is a válaszokat!
Akciozik a Qatar, ugyhogy ma megvesszuk a jegyeket jovo januarra.
Kb. 3 hetre gondoltunk, lakott szigeteken es a vegere par nap resortot szeretnek esszeru keretek (anyagiak) kozott.
Adjatok tippeket legyszi milyen resort szigeteket nezzek. Van 2 kisgyerek, jo lenne ha gyerekbarat lenne, esetleg jatszoresz nekik. Jo lenne ha lenne hidroplanos es hajos transzfer is. Ne legyen tul messze sem Maletol. Nem kell a luxus kiszolgalas, inkabb csak az, hogy az ilyen tipusu Maldiv nyaralasba is belekostoljunk. Koszonom a tippeket!
Tegnap értünk haza Kuramathiról. Ez volt az első Maldív nyaralásunk, de úgy érezzük, hogy biztos nem az utolsó.
Előtte még voltunk Dubaiban és Sri Lankán, és a nyaralás utolsó 6 napját töltöttük a szigeten.
Deluxe Beach villát béreltünk jakuzzival. Nagyon jó választás volt, remek helyen fekszenek ezek a bungallók.
Hidroplán transzferrel utaztunk. A csomagunk elég túlsúlyos lett (az előző helyeken vásárolt ajándékok, emléktárgyak +10 kg többletet okoztak). Felajánlották, hogy vagy kifizetjük a többletet (60 $), vagy ingyen utánunk hozzák az egyik bőröndöt gyorshajóval. Ez utóbbit választottuk, semmi gond nem volt vele. Fél órával a bungalló elfoglalása után a csomag is megérkezett. Hazafelé nem mértek semmit, simán jöttünk a túlsúlyos csomagjainkkal a hidroplánon.
Select all inclusive ellátást választottunk, minden este tematikus étteremben vacsoráztunk. Nagyon finoman főznek, ráadásul nekem paradicsom és tej allergiám is van, mindenhol (még az olasz étteremben is :)) ügyeltek rá, a séf ennek figyelembevételével készítette el a vacsorámat.
A reef teljesen lenyűgözött minket, rengeteg (de tényleg rengeteg :)) színes halat láttunk, meg teknőst, 1,5 méteres ráját és rengeteg cápát.
A sziget belseje mint egy csodaszép dzsungel, tele gyönyörű növényekkel. Minden nap karbantartják, összegereblyézik a lehullott leveleket. Mint a paradicsomban, olyan volt -- na erre nem vagyok allergiás! :)
A szigetet mindenkinek csak ajánlani tudom, ha ezt választjátok, tuti nem bánjátok meg! :)
Akkor egy pár gondolat Kudafushirol. Az egész sziget nem túl nagy. Kb 20 perc alatt körbe járható. Mi allinclusive ellátást kértünk és medencés parti villát. Ezek a villák a sziget nyugati oldalán találhatoak. Itt van a medence, a fő étterem a Juju bár, a souvenires bolt és a vízi sportok hoz szükséges eszkozoket is itt lehet bérelni. A medencéből délre helyezkednem el a 201-214 közötti medencés parti villák. Ezek előtt van egy kis homokos partrész is, napágyakkal. A villák egymástól növenyzettel vannak elválasztva. Elég sűrű a növényzet, ezért van olyan villa, ahol az óceánt is nehezen lehet a teraszról látni. (Mi a helyi erőkkel megritkítattuk a növényzetet így már teljesen jól lehetett látni az óceánt. A villa sor végén a sziget déli részen volt egy seafood grill étterem és bár, valamint egy pihenő móló az óceánban. Innen mar keleti irányba voltak még medencés villák, de ezek mar nem olyan jók mert nincs önálló part részük és a novenyzet is olyan sűrű itt, hogy a nap sem nagyon süt be. A teraszról rögtön az óceánba lehet lépni. Ezt követően a sziget recepciók a található a kikötővél. Majd a parti villák következnek egészen a nyugati oldali. A vízi villák a sziget észak-keleti részen találhatóak . A medence nélküli parti villák 128-140 szám között vannak még a nyugati oldalon is. Ezek előtt kisebb a partszakasz de itt is besüt a nap egészen naplementéig.
A medences villák fel vannak mindennel szerelve, csak elektromos átalakito kell a magyar gépekhez. Különösen a szabadtéri zuhany tetszett, de van fedett is. Mi kértünk egy kapszulás kávéfőzőt, amit adtak is. Kapszulákat is kaptunk hozzá minden nap. Miden nap takarítottak és cserélték a töröközőket.
Az étkezés nekünk allinclusive volt. Finoman főztek és változatosak. Sok volt a grill hús, a zöldség, de volt bőven gyümölcs és sütemény is. Mindenki nagyon kedves és előzékenyen volt. Figyelni kell arra, hogy van egy soft allinclusive ellátási forma is, melyben az alkoholos italok nincsenek benne. A bárban a koktélok nagyon jók voltak. Volt egy Spa rész is, egy fittness terem, egy teniszpálya, Ping-pong asztal és biliárd.
A sziget reefje nem túl szép, de így is van benne látnivaló. Sok színes hal, a korallok körül, de láttunk kis szirti cápákat is. Aki búvárkodni szeretne messzebb kell hogy menjen.
Összességében nagyon kellemes a sziget, jók a szolgáltatások, mi nagyon jól éreztük magunkat. Mindenkinek ajánlani tudom.
Nekünk nem volt sok választásunk. Az utazási iroda ilyen transzfer lehetőséggel ajánlotta az utat ezert nem tudom hogy mennyibe került volna másként. A hidroplánok pedig oda repülnek gyakrabban ahol van kiépítve nekik (vagyis az utasoknak) biztonságos kikötő. Kudafushin még nincs csak ideiglenes kikötő eléggé bent az óceánban, ahova hajóval viszik ki a vendégeket. Ahogyan egyébként láttam a hidroplánoknak is van egy menetrendjük. Általában naponta 3x jöttek. Reggel 9 körül, délután kettőkor és este hatkor. Úgyhogy igy sem lehet sokkal többet eltölteni egy szigeten az utolsó napon. 😔
Az On the Spot egész 9. évada a térerő, a WIFI és az okos telefonok hatásairól szól az emberekre. A világ számos pontján forgatott erről a témáról az Eszter és az András. Ez a mostani maldív riport számomra azért volt érdekes, mert betekinthettem egy olyan 6 csillagos resort életébe ahová valószínűleg soha nem fogok eljutni (bár most állítólag rekord az ötös és a hatos lottó úgy együtt).
Szóval András és Eszter is imádnak a Maldiv szigetekre járni:) Valamikor pár éve is volt egy roppant hatásvadász On the Spot filmjük, amikor elítélték, hogy fúj a gazdagok ide járnak luxustespedni, miközben a nyomorult helyiek, vagy a még náluk is nyomorultabb vendégmunkások rabszolgamód élnek, aztán az életben meg láttuk őket éppen önfeledten nyaralgatni ebben a "fujj" környezetben.
Most meg kitalálták ezt a nevetséges kis témát, hogy halleluja, a helyieknek végre eljött az internet, a gigagazdag szigeten meg éppen erővel akarják kiírtani a wifit és egyéb technikai huncutságokat. Ugyan már...Mekkora ürügy, hogy a díjnyertes tévések megint Maldivon üdülhessenek:):):)
Szóval ez megint csak hatásvadászat.
Mondjuk én sem vagyok nyaralás alatt nagy internetes, de nagyon kajlán állna a szám, ha egy ilyen giga luxus helyen a szálloda mondaná azt meg, hogy a tulaj "öregecskedő" feleségének megfájdul az a feje az elektronikus szmogban, ezért senki se internetezzen inkább és nincs is wifi, Erre valszeg én is beírnék a vendégkönyvbe:)
Mondjuk kényelem, élmény szempontból eszembe sem jutna egy ilyenre felszállni (különösen úgy, hogy a feleségem kicsit hajófóbiás és egy 40 perces hajókázásra nem is tudom lenne-e rábeszélő képességem). Igazából nagyon nagy varázsa van a hidroplánnak, meg persze annak, hogy amikor az leszáll lényegében a szigeten is vagy.
Persze ott van a pénzügyi oldal is. A 25-30 ezer még csak-csak, de az alább írt 130.000 azért egy másfél milliós nyaralás közel 10%-a. Monjduk a hidroplán mindig is horror volt, lassan ott tartunk, hogy átleg 250.000-ért elvisznek 5-6000 kilométerre kontinenseken át full kényelemben, aztán a maradék 100-150 kilométert ennek a feléért eléggé fapadosan...
De azt hiszem még mindig inkább fizetném a hidroplánt.
A mostanában felkapott Dreamland esetében pl. 25-30.000 a hidroplán felár. Az a baj ezekkel a belső járatos, plusz gyorshajós szigetekkel, hogy összvissz nettó nagyon sok idő eljutni rájuk. Gyakran órákkal később indulnak a belső járatok mint a meghirdetett időpont, illetve a hidroplános transzferhez képest jóval korábban kell elindulni róluk, mert nagyjából csak napi 3 fix időpontos belső járat van. Tehát hiába indul a nagy gép Male-ból mondjuk délután 6-7-kor, de a szigetről már délelőtt el kell indulni, nyaralás pocséklás az egész.
Annyit szeretnék kérdezni, hogy ha van info akár neked, akár bárkinek, aki úgy ment, hogy belföldi járat + hajó, hogy mennyibe került és (talán ez nincs is meg mindenkinek) mennyibe került volna a hidroplán? Kíváncsi lennék, hogy mennyi a különbség, mert az az info, hogy elvileg lehet így is és hidroplánnal is menni és bevallom eszembe se jutna felülni egy 40 perces repülőre, utána még egy másik 40 perces hajóra, ha a hidroplán pont a sziget partjánál tesz ki.
Sok hozzászólást nem találtam Kudafushival kapcsolatban ezért most írok egy pár információt.
Utazás: mi Qatarral utaztunk, ami jó választás volt. 16.20-kor indul Budapestről, helyi idő szerint 23 óra körül ért Dohában, ahonnan 2.10 órakor indult tovább Maleba. Oda helyi idő szerint reggel 9 óra körül ért. A Qatar kényelmes volt, jó ellátást rajta , sokszor maguktol hozták az italokat. A reptér patyolat tiszta volt Dohában. Semmi panasz nem lehetett rá .
Maleból helyi járattal kellett egy közbenső szigetre (Ifuru) repülni, ami hozzávetőlegesen 40 perc volt. Onnan gyorshajtó vitt Kudafushira ami szinten 30-40 percig tartott. Így helyi idő szerint 13 ora körül értünk oda. Az időeltolódás Budapesthez kérést +5 óra, de Malehoz képest is +1 óra volt. A belső járatra nem lehetett felvinni azt a kézipoggyászt amit a Qatarra felvihettél. Fel kellett adni, így mi gyorsan kivettük belőle a technikai eszközöket (fényképezőgép, telefon, stb) útlevelet, pénzt és betettük egy nylon szatyorba. Nem túl elegáns de praktikus. A belső járat indulásáig egy légkondicionált váróban helyeztek el bennünket (mivel mi allinclusive ellátást kertünk) ahol ingyen lehetett enni, inni, kávézni, teázni, internetezni.
A dohányosoknak írom, hogy a belső járatra történő chekkolás során elvették tőlünk azokat a gáz öngyújtokat amiket Pesten és Dohában sem vettek el. Így a Kudafushira történt érkezés után venni kellett egyet. Kudafushin volt egy souvenires bolt amiben volt ez is. Most gyorsan ennyi jutott eszembe az utazásról. Folytatom a szállással.
A víz alatti élővilág tekintetében szerintem nagyjából hozza Furaveri Filitheyot. Ha összességében nézem a reef-et, akkor viszont picit előrébb tenném Filit, mert
- Filitheyo déli oldalán láttunk nagyon szép korall kerteket, azokkal a gyönyörű hegyes korallokkal; ilyennel Furaverin nem igazán találkoztunk;
- Furaverin kicsit többet kell kiúszni a letörésig, míg Fili nyugati oldalán bemegy az ember a vízbe, és kis túlzással már ott is van;
- Filitheyon nagyon kényelmes a sok csatorna, amin ki lehet úszni; Furaverin mindössze 2 csatorna van + a vízi villák környékén lehet kiúszni. A középső kijárat és a vízi villák között pedig nem kicsi a távolság, és a kettő között nem könnyű visszaúszni a partra, főleg apálykor. Kell kerülgetni a korallokat rendesen. Az első csatornától a vízi villákig nekünk kényelmesen kb. 1 óra volt lejutni az áramlattal, visszafelé (tehát áramlattal szemben) a vízi villáktól a középső kijáratig olyan 1 óra 15 perc. (Ha valaki nagyon extrém kalandra vágyik, akkor medúza csípéssel nyomja le áramlattal szemben a távot... :D)
Emellett az első kijáratnál nem csak a vízi villák irányába érdemes elindulni, hanem a másik irányba is, mert arra felé is vannak csodák, a partra viszont - kijárat híján - csak úgy lehet visszajutni, ha visszafordul az ember.
De ezek rutinosoknak nyilván nem számítanak.
A térképen pirossal próbáltam jelölni, hogy hol ki lehet úszni (1. - első kijárat, K - középső kijárat, VV - vízi villák), a zöld nyilak pedig azt jelzik, hogy mindkét irányba érdrmes elindulni.
Ja és ha segít, Thulhagiriről január elején a 33943, 33946, 33952, 33953, 33954, 33955, 33971 hozzászólásokban olvashatsz részletesebb beszámolót. Most szilveszterkor voltunk ott, tehát friss az élmény és eléggé belegyönyörödtünk a szigetbe, mert nagyon kis aranyos, természetes volt, minden porcikájában Maldiv volt, csak nagyon kevés rosszat tudok mondani róla. Persze nem egy Four Seasons, de talán azt a bizonyos maldiv érzést jobban is közvetíti, mint egy nagy fene luxushotel.
Sajnos Kuramathi-n nem jártam még, de nem olvastam róla rosszakat.
Hát az valahogy kimaradt, hogy egy hét lakott, egy hét resort szigetes volt az eredeti elképzelés. Bocs. De fenntartom, hogy ha lehetőségetek van, menjetek 2 szigetre. Talán Thulhagiri pont az olcsóbb resortok közé tartozik (Kuramathi sem a legdrágábbak közé:), így talán nem olyan sokkal drágább. Megbánni semmiképp nem fogod. Talán annyit erősítenék rá, hogy inkább a fordított verzió jobb lehet, azaz Thulhagiri és utána Kuramathi, mert a kisebb szigetről mész a nagyobb felé, azaz kicsit kinyílik a tér a második héten, nem pedig összeszűkül.
Ami a mikor kérdését illeti: minél közelebb februárhoz és minél távolabb májustól. Persze ez az okosság az időjárás megbolondulása előtti időkben volt érvényes, azóta vagy, vagy sem a helyzet, lehet jó a május és és rossz a február is (bár nem jellemző:)
Nekunk egy brit utazasi iroda siman megszervezte volna az Male->Angaga/hidroplan + Angaga->Vilamendhoo/hajó es Vila->Male/hidroplan kombot (a ket magyar As iroda nem). Aztan vegul is az egyik Assal mentunk es a helyszinen kavartunk egy kicsit es igy motorcsonakkal vittek at.
No de a lenyeg: egy nagy gepen repulni olyan, mint buszon utazni. A hidroplan meg olyan, mint kabriozni!
Nagyon kedves vagy ezzel az idézettel, továbbra is komolyan gondolom!
Mindenki maldívra, aki teheti!
Persze a "fertőzésveszély" (MESZ) nagyon is veszélyes, aki egyszer megtapasztalja a valódi maldív érzést és a maldív csodát, annak utána más tengerpart ezt már soha nem tudja majd ezen a szinten nyújtani, főleg nem felülmúlni, és mindig visszavágyik majd ide.
A Filitheyo-t a reef szempontjából is előzi nálatok?
A Nagy-Korallzátony is csodás persze, és jogosan bakancslistás, de ott, ahol én korábban jártam (Arlie Beach/Hamilton Island), ott kb. 3,5 óra volt a szállásról eljutni a reefhez (busz+hajó+katamarán), ez a maldívon alig néhány másodperc...
Abszolút nem veszem annak, én örülök minden segítő véleménynek, azért az irodás sziget leírások pont ezeket a kőgátas, eróziós dolgokat nem említik annyira. Ezért is vagyok Vilamendhooval picit hadilábon, mert itt olvastam, hogy nem a legszebb a partja.
Azon én is filóztam, hogy vajon mennyire lesz az embernek ugyanaz a sziget "érdekes", főleg ha kisebb, 2 hétig, de gondolom ez nem egy nagy probléma :).
De jó ötlet ez a szigetcserés dolog, főleg az utolsó verziód fogott meg. Köszi a tippet.
Már csak igazából a hónap kiválasztása okoz nagyobb fejtörést, februártól-május közepéig bármi szóba jöhet, habár az árakban elég nagy a szórás.
Ha bármi eszedbe jut még, ne tartsd vissza magad :),
Nem lehet rossz egy üzleti érdekeltség a szigeteken. Már mi is agyaltunk rajta, de a mi szakmai vonalunk viszonylag korlátos lehetőségeket jelent Maldívon, a kockánkon kívül meg nehéz ötletelni. :)))
Én azért megpróbálnálak rábeszélni a 2 hét 2 sziget verzióra, sokkal jobban feldobja a nyaralást. Hidd el, hogy a hidroplánozás is tud nagyon szuper lenni, olyannyira, hogy sok gátlást legyőz.
Amiket felsoroltál abból Kurumba a full körbe kőgátjával nem annyira a hívogató kategória. Vilamendhoo pedig már inkább a 35-40 percet üti a hidroplánnal. És még ajánlanék a figyelmedbe egy helyet, Thulhagiri szigete. Szép, aranyos, kicsi, természetes és a Bandosok mellett van, tehát nagyon közel is Maléhoz.
Teszek egy javaslatot, ha megengeded (persze semmi erőszakosság, nyugodtan elhessegetheted)
- a legegyszerűbb verzió a Kuramathi hidroplánnal (kb 25 perc, 60 kilométerre Malétól) és utána Bandos (nekem inkább affelé hajlik a kezem és nem Kuda Bandos felé), nem több mint 15 perc csónakkal.
- egy nagyon hangyányit egzotikusabb verzió: először Kuramathi, mint fenn, aztán Thulhagiri (szó szerint csak 3 perccel több motorcsónakozás). A sorrend akár megfordítható is, mert az is lehet, hogy a tizen óra repülőút után, amikor odaértek, kényelmesebb egy negyedóra csónakkal, mint még felszállni egy másik gépre, azt egy hát pihenés után könnyebb elviselni...
És bocs, ha nagyon úgy tűnne, hogy befolyásolni akarnálak, de hidd el, hogy Maldivért érdemes egy kicsit vetkőzni minden gátláson és többet megtapasztalni belóle, ráadásul sokkal jobb ritmust ad a nyaralásnak, ha a második héten nem beleunsz a szigetedbe, hanem egy újabbat fedezel fel. Ez mindenképpen kárpótol azért, hogy negyed óra csónakázással nem azt csinálod, amit igazán szeretsz:)
Szeretnék kérni Tőled egy jó kis beszámolót, mert mi is oda foglaltunk be, csak mi majd januárban megyünk.
Elég kevés az infó, mivel ez egy új sziget. Engem is az érdekelne, hogy melyik szakasz a legjobb bungi választás szempontjából, milyen a zátony, és a kaja, italok?
Ezeket mérlegelve egyenlőre úgy döntöttünk, hogy egy 10-20 perces hajóút vagy 30 percen belüli repülős transzfer (hidroplán vagy belső járat, bár inkább hidroplán) még belefér az utazás végén, de nem utazunk ide-oda, marad resortos nyaralás teljes időtartamra (kb. 2 hét).
Közelsége miatt Kurumba, és a 2 Bandos sziget, valamint Vilamendhoo és Kurumathi a szimpatikus egyenlőre.
A választásnál a picit nagyobb sziget és a nagyobb lakrészek azért előnybe vannak. Gondolom a 40-70 m2es levegősebb, szellősebb mint a 20-30asok.
miert kell kis képeket feltölteni... most akartam feltölteni Vakkaru-rol fotókat de jelez ez a hülye fórum, hogy tul nagy a kép (((( hallo üzemeltetők 2019 van )))
Nagyjából 100 dollárra saccolnám, persze hozzátéve, hogy nagyon vérmérséklet dolga, ha egy fillért sem hagysz ott, akkor sem fogja szóvá tenni senki, persze nem biztos, hogy mindenki a szívébe zár.
De sorolok pár példát:
1. A szobafiú, napi 2-3 dollár (persze nincs világvége, ha egyik másik nap kimarad)
2. A bőröndcipelő embernek is szokott az ember adni bőröndönként 1-2 dollárt odaérkezéskor
3. Az étteremben a pincér (ő általában végig állandó és mindig ő szolgál ki Téged kis kivételekkel), itt is a szobafió nagyságrendjében lehet gondolkodni.
4. Ha sűrűn jársz a bárban (pl. FP-re vagy bejelentve és délben mindig ott eszel, esetleg minden este ott koktélozol),, neki(k) is járhat sűrűségtől függően 5-10-15-20 dollár
6. Ha elmész fakultatívokra, a hajó személyzetének szokott az ember adni még borravalót, létszám és túra időtartamától függő mértékben
Ezekre mondtam, hogy összességében 100 dollár megteszi. Ja és persze ez az én vérmérsékletem volt.
Víz alatt Elephone EleCam Explorer Elite 4K-val videóztunk, a képeket a videókból szedtem ki. A víz feletti képek iPhone X és XS telefonokkal készültek, de minden képet át kellett mérezetni, mert nem tudtam volna ide feltölteni.
A kamerából érdemes már az újabb verziót venni, mert ami nekünk van, az még nem képstabilizátoros, az új viszont igen. (Az ára pedig nevetségesen olcsó.)
Mi először utazunk majd a Maldív-szigetekre, és kis segítséget szeretnék kérni, a már rutinos utazóktól. :)
Kinek mennyi borravalóval számoljunk, mi a javasolt? Két hétre megyünk, két külön szigetre. Mivel alapvetően KP-t csak a borravaló miatt vinnénk, illetve váltanánk, ezért kérném hogy segítsetek kicsit, mivel számoljunk.
Sajnos a probléma ettől összetettebb. A szűk keresztmetszet a cetcápa, mert ezek élnek kevesebb helyen, összesen két régiót említenek, és ott is évszakról évszakra változik, hol tartózkodnak éppen szívesebben a cetcápák. Manta több helyen is van, de semmi garancia, hogy egy helyen legyenek manták és cetcápák is.
Elvileg az egyik ilyen hely Maamigili és környéke, azaz a Déli Ari-atoll déli vége, közelebbről Sun Island környéke. Ám az év különböző szakaszaiban ettől eltolódik a cetcápa élettere. Angaga lehet jó (bár eléggé messze fekszik), csak nem mindegy mikor. Vilamendhoora is ez igaz, kicsit messze van és nem mindegy melyik hónapban. A kézenfekvő Sun Island, bár a pár hozzászólással korábban feltett Sun-os kirándulások között nemigen van ilyen túra.
A másik hely Dharavandhoo körnéyke a Baa atollon, ott is egy Hanifaru Bay nevű hely. Emellett két resort sziget van: Soneva Fushi (emlékeim szerint heroin áron) és Dreamland Maldives.
Szerintem az esélyes szigeteknek írj e-mailt és kérdezz rájuk, hogy van-e náluk ilyen lehetőség és ha igen, milyen időszakban.
A segítségeteket szeretném kérni egy olyan sziget kiválasztásában, amelynél nagyon jó a house reef, valamint manta- és cetcápa kirándulások is elérhetőek. Eddig Angagaval és Vilamendhooval szemezgetünk. Köszönöm szépen!
Ezt is annak köszönhetem, hogy nem voltam alapos utánanézésileg, most már tudom, hogy másik időszakban kell menni (mivel trópusok, így nem fogok belefutni hóba-fagyba, úgyhogy legközelebb úszom is majd a korallzátonyon, nemcsak nézem). Ezzel együtt nagyon klassz nyaralás volt Ausztrália, bárkinek meleg szívvel ajánlom. És legközelebb talán majd teljes is lesz:)
Furaverin a lakatlan szigetes kaland jelenleg 89 USD/fő + 10% szervízdíj és 12% adó. Nekünk is hatalmas élmény volt, legalább egyszer ki kell próbálni! ;) Itt viszont nem volt semmilyen épületféle, sőt igazán a sziget belsejébe sem lehetett bemenni, mert egyáltalán nem nyúltak a szigethez. Nem volt ösvény, vagy hasonló sem.
Igen, tudom az irukandjiról, hogy szerencsére nincs Maldívon, inkább csak arra próbáltam utalni, hogy "mezei" medúzával sem kellemes az érintkezés. A Nagy Korallzátony miatt meg én vagyok irigy, nekünk az még bakancslistás. De annyi olyan állat él azon a kontinensen, ami az én komfortzónámon kívül esik (főleg azok a fránya pókok), hogy egyelőre kimaradt a zátony, pedig a fél család Ausztráliában él. Mondjuk úgy nem akkora buli, ha nem tudsz a vízbe menni, sajnálom, hogy így jártatok!
Hozok még pár vizes képet, de azokat előbb ki kell szednem abból a 627 (jó nyilván túloztam, de baromi sok) videóból, amiket csináltunk.
Van ebben az árlistában a Thuhufushi Robinson Excursion. Az szenzációs volt, nagyon szerettük (mondjuk akkor úgy volt, hogy 240 USD volt, akárhányan mentetek, igaz csak egy társaságot engedtek menni, azaz nem volt az, hogy Ti is és egy orosz házaspár is egyszerre mentetek) Viszont azon még most is rágódok, hogy ha ott is akarsz aludni a szigeten (mert van egy elég takaros, de azért nagyon Robinson-os házikó is rajta), akkor az 1341 USD. Ez a mostani árszinten kb. 10 éjszaka az anyaszigeten. Oké, hogy oda kell logisztikázni ágyneműt, reggelit, miegyebet, de könyörgöm a két sziget szó szerint 25 méterre van egymástól.
Szóval azért az eszetlenségnek is vannak határai:(
Szerencsére az irukandjit Maldivon is csak hírből ismerik, mert messze van az élőhelye. (Mondjuk akkor nem voltam annyira happy, amikor Ausztráliában jártam a Nagy Korallzátonynál, különben is életemben először a Csendes-óceánon és az apró kis dög miatt tilalom volt mindenütt és csak nézni lehetett a vizet két hétig, mert ott viszont tényleg ott volt az élőhelye:(
A Robinson sziget túra is majdnem könnyeket csalt a szemembe, anno Sun Island-en voltunk egy ilyenen és bár drága volt, de minden pénzt megért.
Szóval szép kis kerek nyaralásotok volt, kicsit irigy is vagyok érte:):)
De ahogy Bandos szokta mondani: Maldivra mindenki (aki teheti)!
A sziget igazából körbesétálható, de a dél-nyugati oldalon vannak azért akadályok (köves részek, kidőlt ágak), illetve dagálykor sok helyen a növényzetig ér a víz, előfordul tehát, hogy a körbesétáláshoz picit bele kell menni a vízbe.
Csak az ázsiai étterem, a Beach Pool Villák egy része (érkezési oldal) előtt és a központi részen, a medencék előtt volt jellemző a szélesebb part. Itt finom, puha volt a homok, a többi partszakaszon koralltörmelékesebb, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetett volna mezítláb lófrálni.
Reef
A Reef egy csoda! Két csatornán és a Water Villák előtt lehet kijutni könnyen a letöréshez, de a sekélyebb részeken is nagy élet van. Millióféle színű, méretű, fajtájú halat, teknőst, murénát, kisebb-nagyobb cápákat, tengeri csillagokat láttunk. Nekünk is volt szerencsénk a tenger unikornisához, illetve én egy medúzával is közelebbi barátságba kerültem. Látni nem láttam, csak a közeledésének az eredményét éreztem. :) A PADI-s dolgozók segítőkészen lekezelték ecettel, el is múlt a fájdalom, de a mai napig látszik a nyoma körben combomon (bő egy hete történt). Még ezt is élménynek fogtam fel, de azért örülök, hogy nem irukandjival futottam össze.
A sziget mellett a 10 nap alatt kétszer manta ráják is úszkáltak és egyszer delfinek, de nem voltam elég bátor, hogy a nyílt vízre kiússzunk hozzájuk.
A Water Villák előtt úgy 40-50 métert kell kiúszni a letöréshez, ezen a részen laknak teknősök és nagyobb cápák.
Sajnos itt is sok a halott korall, de kezdenek magukhoz térni, egész pofás kis korallkertek is vannak már.
Fakultatív programok
Hú, szerintem nem emlékszem az összesre, írom, ami eszembe jut. A többség a sziget honlapján is fent van egyébkén. Van delfin les, mantatúra, teknőstúra, deserted picnic island, nappali és éjszakai horgászat, lakott sziget túra (félnapos és egész napos kirándulás keretében), vízi sportok (jet ski, vízisí, katamarán, stand up paddling, stb.). A recepción lehet jelentkezni, viszont sok programra a búvárbázison is fel lehet iratkozni. Ha jól emlékszem, ők 20 USD-vel drágábbak, de kis motorcsónakkal visznek ki, nem nagy hajóval, és míg normál esetben legalább 4 főnek jelentkezni kell a túrákra ahhoz, hogy megtartsák őket, a PADI-sek 2 főt is kivisznek. A motorcsónak gyorsabb, így ők több megállót be tudnak iktatni.
A parton a watersportnál érdemes minden nap megnézni a PADI-sek kiírásait, mert sokszor kínálnak olyan napi programokat, amik sehol nincsenek feltüntetve. Volt pl. éjszakai snorkel, vagy delfinekkel úszás. Ez utóbbi sajnos az utolsó napunkon, így nem tudtunk elmenni, nagyon sajnáltam.
Mi velük voltunk manta- és teknőstúrán. Két helyen is úsztunk mantákkal, és hazafelé választhattunk, hogy megálljunk-e egy sandbank-en, vagy megnézzük a közelben játszó delfineket. A delfineket választottuk. Eszméletlen élmény volt mindkettő, mantákkal úszni, és látni a kéznyújtásra lévő delfineket, akik ugrabugráltak és úsztak a csónak körül.
A teknőstúráról hazafelé jövet pedig egy lakatlan szigeten álltunk meg sznorizni és szigetet felfedezni.
Voltunk naplementés delfin lesen is. Gőzöm sincs mennyi delfint láttunk, de azt sem tudtuk, merre kapkodjuk a fejünket, annyian voltak. Minden irányban dobálták a piruetteket.
Illetve voltunk deserted picnic island-en. Ez azt jelentette, hogy kettőnket elvittek egy közeli lakatlan szigetre, ahol ki volt készítve egy napernyő, két babzsák fotellel, több törölköző és egy hűtőláda szendvicsekkel, gyümölccsel, innivalóval, és otthagytak bennünket 5 teljes órára. Kaptunk egy mobilt vészhelyzet esetére, vagy ha esetleg előbb vissza akartunk volna menni (de nem akartunk :D). Végig egyedül voltunk, még hajók se jártak arra, kivéve az utolsó 1 órát, amikor megállt egy hajó, búvárkodni mentek róla, de ki nem jött senki a partra, és viszonylag gyorsan elmentek.
Ezt a programot alapból délelőttre, vagy délutánra lehet kérni, de aznap, amikor mi voltunk nem jelentkezett más, így mi 11:00 – 16:00 óra között mentünk.
Aztán voltunk még nem tervezett lakott sziget látogatáson, de erről bővebben lentebb.
A fentieken kívül minden este 6-kor van cápaetetés, illetve naplementenézés a mólónál. Kipakolnak babzsák foteleket, és egy bárként szolgáló asztalt, ahol koktélokat kevernek.
A szigeten egy ajándék és egy ékszerbolt van.
Spa & Fitness
A sziget belsejében van mindkettő. A Fitness teremben nem voltunk, nem tudok nyilatkozni a felszereltségéről. Van teniszpálya, de sajnos nem tudom, hogy felszerelést tudnak-e biztosítani. Én teniszezem egyébként, de valahogy nem volt kedvem a 35 fokban, meg cuccot sem vittem. Volt azért, aki még itt is megtartotta az edzést, de nem volt tolongás a pályáért. :D
A Spa nagyon szép, és nagyon jó. Kétszer próbáltuk, kaptunk egy ajándék váll- és hátmasszázst, és egyszer voltunk teljes test masszázson. Isteni volt.
Étkezés
Három étterem és egy bár van a szigeten. A főétterem a Jaafaeiy, nemzetközi ételekkel, a Raiyvila ázsiai, míg a Farumathi mexicói ízeket kínál. Az Udhares Bar-ban is lehet enni, és szobába is kérhető kaja.
Félpanziós ellátást kértünk. Mi ezzel mindig így vagyunk, aztán megnézzük az első 1-2 napi fogyasztásunkat, hogy megéri-e AI-re upgrade-elni. De nekünk még soha sehol nem érte meg. Most is a fakultatív programokkal együtt költöttünk annyit, mint amennyi az AI felár lett volna. (Itt az AI nem tartalmaz semmiféle programot.) Pedig minden nap ebédeltünk, a férjem koktélozott, én ismét kókuszdión éltem.
Furaverin érdekes módon nem kapnak a vendégek saját asztalt és saját pincért, de mindig nagyjából ugyanarra a részre ültetnek, így ugyanaz a 2-3 pincér szolgál ki.
Nagyon féltünk a kajától, mert mindenhonnan az a visszajelzés jött, hogy ebben nem erős a sziget, de szerintem nagyon finomak voltak az ételek, mindennap jól laktunk. Az édességek közül alig tudtunk választani, annyi, de annyi finomság volt mindig.
Személyzet
Borzasztó kedves és segítőkész volt mindenki, és folyton mosolyogtak. Nem tudok olyan esetet felidézni, amikor bárki kicsit is udvariatlanabb lett volna.
Orvos (és lakott sziget túra)
És akkor picit a nem tervezett lakott sziget látogatásról.
A szigeten nincs orvosi ellátás, ilyen igény esetén egy közeli, kb. 2000 fős lakott szigetre, Meedhoo-ra kell átmenni. Egy kisebb probléma miatt igénybe kellett vennem orvosi ellátást. A recepción gond nélkül megszervezték nekünk a transzfert, és biztosítottak egy kísérőt is mellénk, aki végig mindenben a segítségünkre volt. Mindezt teljesen ingyen és bérmentve. Csak az orvosi konzultációért, a laborvizsgálatért és a gyógyszerekért kellett fizetni (összesen kb. 70 USD volt), de ezt is visszakapjuk a biztosítótól. Ezeket a költségeket viszont kizárólag készpénzzel lehet rendezni. Van Meedhoo-n bank és bankautomata, szükség esetén lehet használni.
A Meedhoo Health Centre semmiben sem volt rosszabb egy átlag magyar állami rendelőnél. Tisztességesen elláttak, 1 óra alatt megvolt a labor vizsgálat eredménye is. És ha már Meedhoo-n voltunk, akkor már kicsit sétáltunk is, miközben rengeteget beszélgettünk a kísérőnkkel, aki rendkívül értelmes és tájékozott volt. Majd csatolok pár képet erről a szigetről is, vannak térkővel lerakott útjai, és találkoztunk egy autóval(!) is. Nagyon vegyes érzéseket váltott ki belőlünk, ahogy ott álltunk a térköves út közepén, jobbra és balra elnézve pedig láttuk az út végén az óceán elképesztő kékjét csillogni.
Összegzés
Eddigi életünk legjobb nyaralását töltöttük Furaverin. Már most indulnék vissza. Szerettük nagyon ezt a szigetet; az érzéseket, az élményeket, amiket nekünk adott.
A megítélése nyilván nagyon szubjektív dolog, és erősen befolyásolja a velünk történt sok-sok pozitív élmény, de jó szívvel ajánlom nektek.
Nálunk egyértelműen Meeru és Filitheyo előtt áll. Maldív pedig magasan minden előtt, ahol eddig volt szerencsénk megfordulni a világban.
Sokkal nagyobb sziget, mint Angaga, még ha nincs is akora, mint a legnagyobbak (Sun, Meeru, Kuredu, stb.). A létező legtökéletesebb reef. Körbejárható. Minden megvan benne, ami kell. És szerintem olcsóbb lesz, bár nem tudom milyen ajánlatot kaptál, amitől ennyire ledobta az agyad a láncot:(, azaz mitől kell olcsóbbnak lenni.
Karàcsonykor akartunk menni 3 gyerekkel Kuramathira. Elég sok utànajàràsomba került mire kitalàltam a szigetet. Gondoltam hogy dràga lesz, de ennyire durva àrakra nem szàmìtottam. Namost elvetettem a decemberi idöszakot, gondoltam, akkor jô lesz oktôber is, de azt sem tudtàk kihozni annyival olcsôbban. Azért szerettem volna Kuramatira menni, mert hogy nagy sziget - elötte Angagan voltunk - gondoltam a 3 gyerek (15-13-8 èvesek) jobban feltalàlja magàt.
Namost ajànjatok nekem légyszi valami szigetet, ahol tökéletes a reef, jô a tinédzsereknek, de olcsòbb mint Kuramathi.
Időjárás... Mostanában jöttem vissza, február utolsó és március első hetét töltöttem a maldívon. Előtte mindig január elején voltunk. Egy biztos: számomra sokkal kellemesebbek voltak időjárás szempontjából a januári utak, mert akkor is meleg van, DE éjszaka azért jobb a helyzet, meg hát nem olyan magas a páratartalom és elviselhetőbb. Én most végigszenvedtem ezt a két hetet, állandóan melegem volt, nem tudtam lehűlni, az óceán is meleg, a medencék is melegek... A víz alatti fényképezőm méri a víz hőfokát, 34-35 fokos volt rendszeresen. Nem beszélve arról, hogy 2 hétig szinte állt a levegő, januárban meg azért mindig volt szellő. A hajamat konkrétan hazafelé, Dubaiban tudtam 2 hét után rendesen kifésülni, kezelhetetlen volt a pára miatt a szigeteken.
Szóval nem tudom, hogy csak én fogtam ki egy meleg, párás, szélmentes 2 hetet, vagy márciusban mindig ilyen, de az biztos, hogy a következő utunkat ismét januárra foglaljuk.
Egy előnye volt annak, hogy 2 hónappal később mentünk: sokkal több delfint és teknőst láttunk.
Átgonoldva ezt a transzferes dolgot és picit változtatva az elvárásokon, újra visszaolvastam 3 oldalt (500asával), most már kicsit célirányosabban és szűkül a kör azért, de az biztos nem könnyű itt a döntés. Szinte minden egyes beszámoló, egy újabb jelölt a listán. Nagy köszönet érte mindenkinek, tényleg!
Még jó, hogy jövő év eleje a cél.
Ahogy olvastam a március-április-május elejei úttal nagyon nem lehet mellé nyúlni időjárásban, nem?
Én is jövök egy beszámolóval. Nem csak tényszerű leírás lesz, így előre elnézést azoktól, akik nem szeretik a terjengősebb beszámolókat. Jönnek majd képek is.
Furaveri Island Resort & Spa
Az úgy kezdődött, hogy beesett egy nagyon jó Maldív ajánlat a postaládámba, és kíváncsiságból rákattintottam. Azt láttam, hogy az a sziget nem a mi világunk, de arra pont elég volt, hogy megcsapjon a MESZ. A tavaszunk elég sűrű, csak egyetlen szeletébe fért bele egy 10 éjszakás út (+ az utazás). Gyors ajánlatkérést követően – az általunk eddig nem ismert – Furaveri lett a befutó.
Itt a fórumon kevés szó esett róla, pedig a neten találni azért magyar videókat, és voltak rajtunk kívül is magyarok a szigeten.
Repülés
Qatarral mentünk, dohai átszállással. Alapvetően rendben volt, talán annyi, hogy a 4-ből 1, a Doha-Malé járat egész kényelmetlen volt, de lehet, hogy ez a gépcserének volt betudható. A tranzit idők teljesen jók voltak, kifelé 2,5, hazafelé 4 óra.
Transzfer
Furaveri belső járattal és hidroplánnal érhető el. Hidroplánnal kb. 45 perc, belső járattal kb. 20 perc repülés + 45 perc gyorshajó az út. Mi belső járattal mentünk.
A kijáratnál már vártak bennünket. Be sem kellett mennünk Furaveri várójába, ott helyben a kijáratnál felcímkézték a csomagjainkat, és már kísért is bennünket a guide a helyi reptérre.
Útközben beszereztünk egy helyi SIM kártyát a Dhiraagunál, ennek Furaverin jobb a lefedettsége az Ooredooénál. A 14 napig valid, 30 GB kártya 50 USD-be került.
A helyi reptéren csak az útleveleinket kérték, és már kaptuk is beszálló kártyákat. A kézi poggyászokat sem oda-, sem visszafelé nem mérték le.
Mivel volt még egy kis időnk a boarding-ig, még megittunk egy bambit a reptér melletti bárban, és csak vigyorogtunk, hogy újra – immár harmadjára – Maldívon vagyunk.
Hulhumaléról Dharavandhoora megy a belső járat, a repülő kb. 7000 m-en repül, a látvány innen is hűűűű.
Érdekes infó lehet, hogy csak egy tájékoztató jellegű menetrendet kaptunk előre, és az iroda jelezte is, hogy a napi igényekhez igazítják a járatokat, fix menetrend nem igazán van. És tényleg. :)
Odafelé FlyMe, visszafelé Villa Air járatra osztottak bennünket. Ezeken kívül láttunk még Maldivian és Manta Air járatokat is, szóval azt hiszem jelenleg ez a négy társaság bonyolítja a belső utakat.
Dharavandhoo egy lakott sziget, egyik felén egy kifutó pályával. A reptér egy kicsi, egyszerű épületben van, az érkező oldalon mindössze egyetlen helyiséggel (mosdó van, de az állapotáról nem tudok nyilatkozni). Viszont, hát mégiscsak reptér, itt sem az ajtón hozzák ám be a csomagokat, itt is van erre célra kialakított oldalsó nyílás. Nagyon vicces.
Szintén táblával vártak bennünket, kisbuszra szálltunk, majd kb. 1-2 perc után már le is tettek bennünket a kikötőben, a hajónál. Csak ketten mentünk Furaverire, szinte azonnal indultunk is.
Hazafelé minden hasonlóképpen zajlott, egy guide mindig volt mellettünk. Arra készülni kell, hogy dharavandhooi reptéren nincs semmiféle üzlet, sem hűtés, így senki ne induljon útnak beöltözve (a kisrepülőkön nincs hideg), és gondoskodjon enni-innivalóról. Van ugyan ballonos víz, de ugye ott áll a melegben.
Érkezés a szigetre
Érkezéskor virágfűzért kaptunk, és dobszó kíséretében mentünk a recepcióra. Mivel a bőröndre rakott címkén (amit még a reptéren tettek rá) már rajta volt a villánk száma, még gyorsan akkor csekkoltam, hogy pontosan hova kerülünk, és kicsit elszontyolodva mondtam a férjemnek, hogy pont a hidroplán mólóval szembe, úgyhogy, ha nagyon hangos lesz, megpróbálunk cserét kérni.
De a recepción jött a kellemes meglepetés. :) Beach Pool villát foglaltunk, de upgread-eltek bennünket Dhooni Pool Villába, remek helyre.
Sziget
A 730x390 m méretű sziget Malétól északra, a Raa atollon fekszik. Vannak sűrűbb és kevésbé dzsungeles részei is, de többnyire mezítlábas. Az éttermek és a recepció padlója nem homokos, ezeken kívül viszont minden az. Mindenhol orchideák, sok frangipáni, a kertészek folyton dolgoztak. A kiszolgáló infrastruktúrát igyekeznek elrejteni, mondjuk úgy, hogy több-kevesebb sikerrel. Ha nagyon akarnék, bele tudnék kötni néhány dologba ezzel kapcsolatban, de nem akarok, mert szerintem összességében nagyon kellemes sziget.
Lehet biciklit bérelni, illetve elektromos buggy-kat is igénybe lehet venni a közlekedéshez. A recin lehet rendelni, vagy útközben leinteni. Ez akkor tud jól jönni, ha valaki a sziget egyik feléből a másikba megy, mondjuk a Beach Pool Villáktól a mexicói étterembe, mert kb. 15 perc séta, és bizony van, ahol nincs árnyék.
Villák
Összesen 107 villa található a szigeten, vannak kerti (Garden), tengerparti (Beach), tengerparti medencés (Beach Pool és Dhoni Pool) és vízi villák (Water) is.
A Garden Villák ikervillák, a Beach Villák mögött kaptak helyet, nincs közvetlen tengerpartjuk. A két villatípust egy út választja el, ill. mind a Garden Villák előtt, mind a Beach Villák mögött van egy kis kertes rész, így egyáltalán nincsenek egymást zavaró távolságban. A medencéknél és az ázsiai étterem előtt vannak „közösségi strandok”, ott tudnak a Garden Villák lakói strandolni.
A Beach, a Beach Pool és Dhoni Pool Villák közvetlenül a parton vannak. A villák alapvetően közel vannak egymáshoz, de egymástól kerítéssel és növényzettel elszeparálva. A Beach és a Beach Pool Villák között bambusz/fakerítés van, a Dhoni Pool Villák között beton.
Szinte mindegyik villát úgy alakították ki, hogy privátnak érezze az ember, az óceánhoz a növényzetbe vágott pár méteres ösvényen lehet lejutni. (A medencés villáknál a medence a villa és a part között van.) Ez viszont azzal jár, hogy az ágyból nincs teljes rálátás az óceánra, de cserébe nyilván a parton sétálók sem látnak be. Mi ezt kifejezetten szerettük. De nem minden villa ilyen, van 1-2, ahol nincs (sűrű) növényzet a villa előtt.
Minden ilyen villához két parti napágy tartozik, a Beach Pool és a Dhoni Pool villákhoz nádtetejű (vagy valami ilyesmi) napernyő is, illetve a kertben is vannak napágyak. A két villatípus között kb. annyi a különbség, hogy a Dhoni Pool Villák hajó alakúak, némileg más a fürdőszobájuk és a kertben a hencsergő (fedett pihenőágy).
Ahogy említettem, Dhoni Pool Villában voltunk. Egyszerűen gyönyörű. A nyitott fürdőszoba elképesztően szép és hangulatos. A kertben is van egy tusoló, ami a partról/vízből jövet nagyon praktikus tud lenni. Illy kapszulás kávéfőző van a szobában, napi 1 kávé ingyenes, illetve napi 1 üveg víz, de ebből sosem csináltak problémát, mindig több vizünk volt, mint amennyit megittunk. Van vízforraló, és többféle tea is. A hajszárító is felszereltség, langyos levegőt is tud fújni. :D
A villát naponta 2x, a medencét egyszer takarítják, a törölközőket igény szerint, de 3 naponta mindenképpen lecserélik. A kéztörlőket egyébként szerintem minden nap cserélték. Sok törölköző van bekészítve (nagyméretűből 4 is).
A légkondival voltunk gondban, mert annyira szerencsétlen helyre tették, hogy folyton az ember fejére fújja a hideget, akárhogy állítjuk is a lapátokat, de csendes módban tulajdonképpen elviselhető. A mi nyaralásunk értékéből még ez sem tudott semmit levonni.