Akkor állíts be 1 percet és annyi órát, hogy 1 perc elég legyen. Aztán valami tartályba gyűjtöd a vizet.
Vagy veszel egy 2-3 collos csőszivattyút a 4-es helyett és elférsz a kapcsolóval. Léteznek kisebbek is. Ez olyan kicsi vízhozam, hogy minden csőszivattyú túl sokat tud ehhez.
Amit a 1209-ben a végén javasoltam, azt csak évente egyszer (vagy a biztonság kedvéért kétszer) kell mérni és beállítani, utána nyugodtan rá lehet kötni akár egy öntöző automatikát és emberi felügyelet nélkül teszi a dolgát.
Egy normális - nem 5-10 m mély talajvízkút - vízpótlása nem változik szinte semmit az év folyamán, mert a mélyebb kutak vízszintjére nincsen akkora hatása a csapadéknak. De ha maximális biztonságra törekszik az ember, akkor egy hosszabb aszályos időszakban beállítja, hogy csak a vízpótlás mennyiségét vegye ki a szivattyú a kútból és tuti jó lesz egész évben...
(Kivéve, ha akkora földrengés lenne, ami összekuszálja a talajrétegeket - de azt úgyis észrevenné az ember és nem a "fűlocsolás" lenne a legnagyobb gondja.)
Esetleg a következő: hungarocell uszó a motorfelett,beleszurva egy rud a felfelé menő csőre rögzitve egy mikrokapcsoló aminek a karját az uszóról jövő rud mozgatja.A rudat is meg kell vezetni.Szivattyú legyen mélyen,az uszó rudja érjen a vizszint fölé.Addig fog szivni migaz uszó meg nem indul lefelé.De mivel a szivattyú felett van ,az végig a vizben lesz.Hátrány hogy amit tellik aviz par centin belül bekapcsol .Igy ez csak emberi felügyelettel megy ,vagy időkapcsoló is kell,hogy csak akkor indulhasson ha megtelt a kut.Ugyhogy ez olcsó de nem jó.
Hát az én szivattyum 60 ezer volt.Akkor a tied a membrán szivattyu..Mondjuk higanyt én sem tennék a kutba.Tudnám ajánlani areed relés kapcsolókat ahol egy mágnes megy el egy üvegcsőben levő mágnesezhető érintkezőpár előtt.Biztonságtechnikai boltban kapható,ajtó ablak nyitás érzékelőként .párszáz forint. Ebből összehozható egy kisméretű úszókapcsoló.
A szárazonfutás gátlóval kb ugyanaz a gond, mint az áramláskapcsolóval. Egy hosszú búvárszivattyú vígan tud vizet nyomni ha csak az alja ér vízbe, így a felső része - a motor - a kút vízutánpótlásától függően akár percekig hűtés nélkül maradhat. Hosszabb távon ez nem igazán használ neki.
Viszont a legolcsóbb és legegyszerűbben kivitelezhető megoldás, ha a szivattyú nyomóoldalát annyira leszűkíti az ember, hogy a kútban már ne változzon az üzemivízszint és a szivattyú mindig biztosan alatta legyen. Magyarul a kút vízhozama és a kitermelés szinkronban legyen...
Szerintem ez a higanyos kapcsoló nem egy jó dolog a kútban. Ha megsérül és kijut belőle a higany, az komoly problémát okoz.
Miért nem teszed fel a kérdést a Kútfúrás topikban? Ott szakemberek is vannak, akik szivattyútelepítéssel is foglalkoznak. Biztosan lenne erre is megoldásuk...
Biztos abban is ilyen volt, de nekünk valóban a bojlerben volt ilyen. Bő 50 éve. Volt nekem is bontva, de egy őrült ingyenenergia bubus elkunyerálta, kb. a múlt század végén.
Nem tudom mert soha nem probáltam, ez valamikor az őskorban bojler hőkapcsoló lehetett, fiatal koromban láttam ilyet régi bojlerekben. Volt egy szerintem bimetallos érzékelő ami ezt a higanycsövet megbillentette, és vagy be vagy kikapcsolt. Megkerestem: Mérete:50x9 mm üvegcső 2 kivezetéssel
Nem tudom mert soha nem probáltam, ez valamikor az őskorban bojler hőkapcsoló lehetett, fiatal koromban láttam ilyet régi bojlerekben. Volt egy szerintem bimetallos érzékelő ami ezt a higanycsövet megbillentette, és vagy be vagy kikapcsolt.