A "olló" volt a "hibás". Kb ugyanaz a folyamat, mint nálad, csak gyerekek nélkül. :-)
(Nálam kőkemény, sőt acélba öntött alapszabály: gyereket csak akkor vállaljon valaki, ha el is tudja tartani, fel is tudja nevelni s ehhez az anyagi alapokat már lerakta.)
Szia Mh!:-)) Új hír, hogy ráálltam az itthoni sütkérezésre:-))egyenlőre:D kelesztés közben olvasgattam...mit találtam?
Quarterlife crisis=kapunyitási pánik:D
A kapunyitási pánik valamilyen bizotnságosnak vélt rendszerből kikerülő egyén válsága.
Maraggyunk mondjuk a nőknél.:D A válság akkor következi be, amikor az addigi megküzdési stratégiák az új helyzetben már nem működnek. A társ elvesztése (valamilyen okból), hirtelen céltalanná és üressé teszi az életet. Aki azonnal nem fordul valamilyen új kapcsolat felé, az egy ideig magában marad. Ez egyrészt nagyon jó, mert időt nyer a gyógyulásra, megmenekül a cseberből-vederbe szindrómától. Másrészt viszont alaposan megnövekszik annak a lehetősége, hogy nem mer tovább lépni. Az új egyedülálló helyzet eléggé védtelen érzetet kelt. A megszerzett tapasztalatok beleégnek a lelkünkbe, a bizonytalan jövő nem egy hívogató kép. Nos, hogyan lehet ezen úrrá lenni és folytatni az életet normálisan? Mindenkinek lehet ötletelni...:-))
Nem is az idő.... Az Te rajtad is telik....nem csak a NŐKÖN:-)) Hanem inkább, MI játszott közre abban, hogy megváltozott...? A TÁRSA(férfi) vagy a közös "olló", hogy emlékezzünk régen írt soraidra....?:-)) Vagy a közösen vállalt gyerek...? Vagy a "jótékony" családi háttér...? Stb...
Természetesen mindent, úgy ezt a dolgot is megbeszéltük.
Ő azt mondja, hogy teljesen különböző emberek vagyunk, mármint én és a volt asszony. Egész más természet, felfogás, problémamegoldó képesség , életvitel.
Az ő kapcsolatuk nem működött, többszöri próbálkozás ellenére sem.
Bennem pont az általad leírtak fogalmazódtak meg, hogy netán bennem is a volt
feleségét keresi, nem csak a megszokás miatt téveszt nevet!? Ezt ki is mondtam, de
Ő azt állítja, hogy a szívében én vagyok. Pont azt szereti bennem, hogy más vagyok, mit akit régen szeretett, de nem tudott a TÁRSA lenni.
Én hinni akarok és hiszek is neki, ha 20 évvel fiatal volnék, akkor teljes szívemből hinnék, így az évek negítív tapasztalat miatt egy csöpp bizonytalanság, vagy félelem a bizalom mellé szegődött!
Én Vele lezártam ezt a témát, megbeszéltük, nem szeretnék a ló másik felére átesni,
állandóan előhozni ezt dogot. Láttam rajta, hogy Őt is bántotta.
Ezért írtam le Nektek, annyi okos gondolatot olvastam a soraitokból, kíváncsi voltam a véleményetekre.
Hát én ettől egy kicsit lehangolódtam, mármint nem Tőled, hanem a helyzettől, amit körülírtál. Nekem az élményeim inkább azt a feltételezést támasztották alá, hogy az új kapcsolatban is a régit kereste a férjem. A derültség kedvéért WW a nevem és a szeretőt is így hívták. Ez még hagyján. Nekem van egy hajszínem és a férjem kérésére a szertő is ilyenre festette, ilyen fazonra vágatta.. még ez is hagyján... engem a férjem még régen a szerelem idején becézgetett (saját maga által kitalált névvel), a válás idején viszont már csak parasztosan WW-nek hívott. Ami rosszabb. Többször volt úgy , hogy a szeretőt is a becézett néven nevezte telefonban én előttem.....huhhhh..... Megkérdeztem egy tudóst, aki azt mondta valószínűleg a férj azt az állapotot szeretné újra megtalálni, amiben boldog volt egykor az eredetivel és ezért a körülményeket igyekszik azonossá tenni. Én ettől rosszul lettem mikor átgondoltam, mert a nevekkel körülményekkel lehet játszani, de személyek azért nem cserélhetőek!....Brrrr... De ez az én "élményem" és véleményem és marhára remélem, hogy nálatok EZ nem így van! Ha van rá mód beszéld át Vele a megnyugvásig.
Ugye, még mi is rövid ideje, 5-6 hónapja vagyunk együtt, és talán ez a névcsere
ebből adódik. Igaz, Ő mindta, hogy amikor a gyerekeiért ment, a volt asszonyt meg az én nevemen szólította.
Ezeket a dolgokat egyébként eddig én is humorosan reagáltam le, és Ő is zavart volt, de most a napokban, sajna egy nagyon kellemes együttlét után szólított a másik nő nevén. Na ezen nagyon felháborodtam, Ő pedig nem győzött bocsánatot kérni, de engem nagyon megviselt a dolog.
A gyermek láthatás pedig eddig is úgy működött, hogy kéthetente a hétvégét vagy nála, vagy nálam töltjük gyerekeinkkel együtt.
A hétközbeni látogatásokat talán sikerül úgy megváltoztatni, hogy az iskolába vagy iskolából viszi haza a gyerekeket a kedvesem, így többször találkozhatnak, de mégse a régi otthonukban.
Szívesen olvaslak bennetek, egy -két alkalommal én is leírtam a véleményem.
Úgy érzem, hogy megtaláltam azt a személyt, akit keresek, remélem Ő a
TÁRSAm lehet, de az örömömbe kicsi üröm is vegyül.
Ennek az oka társam volt élettársa. Több, mint 12 évet együtt éltek, két közös gyerekük született, jó viszonybann szakítottak. Különélésük után is többször próbálkoztak az újrakezdéssel, de nem lehetett megmenteni a kapcsolatukat. Szakításukat követően páromnak több alkalmi kapcsolat, próbálkozás után én vagyok az első tartós kapcsolata. Szerinte, Velem gyógyult meg a lelke. Megismerhettem a gyermekeit , akikkel jó kapcsolat alakult ki, ki merem jelenteni, hogy megszerettek, sőt az én gyermekeimmel is jól érzik magukat.
Ennek ellenére irtóra zavar, hogy a volt felesége minden apró ügyben telefonon zavarja, segítségét kéri. ( most neki nincs tartós kapcsolata)
Hetente két alkalommal pár órát felugrik a gyerkekhez a párom és náluk tölt
1-2 órát. Természetesen örülök annak, hogy a gyermekeivel jó viszonyt akar ápolni, de jobban örülnék, ha elvinné magával a lányokat.
A másik, amitől megőrülök, az hogy többször is előfordult, hogy összekeverte a
keresztnevünket, és a volt asszony nevén szólt hozzám.
Terrmészetesen szóvá tettem a dolgot, de Ő elintézte azzal, hogy csak szótévesztés történt, a régi berögzött szokás hatalma.
Viszont én más több csalódás után nagyon féltem a kapcsolatom.
Érzem , hogy szeret, hogy velem akar minél több időt lenni, hogy nagyon jól érezzük
magunkat együtt, akár a mindennapokban, akár az ágyan.
Ennek ellenére belém bújt a kisördög és elkezdtem azon gondolkodni, hogy esetleg nem a régi asszony iránt érezhet-e még valamit? Miért történik ez a szótévesztés!?
Lehet, hogy csak én reagálom túl?
Természetesen ezt megbeszéltük, Ő megnyugtatott, hogy lehet,hogy a hosszú évek megszokása, az agyában még biztos egy kicsit bennemaradt valami, de az biztos, hogy a szívében csak én foglalok helyet.
Szó nincs lebukásról. Csak örültem, hogy nem csak én vagyok így ezzel.
Sem társsal, sem anélkül nem egyszerű az élet. Ez nem panaszkodás, csak ténymegállapítás. De sajnos, sokan nem értik. 1. Ha nincs, az a baj. Ha van, az, hogy "jajjmilesz ha elveszítjük"... 2. Aztán: nem megszerezni nehéz, hanem megtartani. Az ám a művészet ... melynek eredményességéről csak halálunk pillanatában győződhetünk meg, addig bármi lehet. 3. Sokan nem értik, vagy nem tudják, vagy elfelejtették, hogy az igazi boldogságért (is) minden átkozott hétköznapon qvára meg kell harcolni. Nem van ingyen, teccik tudni. csak ehhez fel kéne végre nőni ...
Ne aggódj, ez a tiráda nem neked szól, hanem csak úgy általában elelmélkedtem arról, mit is tapasztaltam egyes emberek /nem itteni topiktársak!/ hozzámállásában azóta, amióta újra párkapcsolatban merek boldog lenni :-)
A a macera ebben a társas viszonyban (ami később társas iszonnyá lesz), hogy az ember inkább arra nincs felkészülve, hogy mivé formálja az élet az olvtársát és magát. Meg van az ásó-kapás gondolat majd tett, aztán jönnek a dolgos hétköznapok és egyszer csak az ember azon kapja magát, hogy a külső dolgok miatt egyre csak csúszik szét belül is minden. ....és ha ennek nincs időben elkapva a nyaka... jöhet sírás-ivás-menekülés-stb
Kedves Botsinkai! (Ó mily szépen megadjuk a formáját)
A 269-s is kimeríti az én kérdésemre adott lehetséges választ.:)) Nem tudom van e kedved/időd megfogalmazgatgathatnánk:-D egy, a társ és a partner közötti különbséget, kettő, körbeírhatnánk, mért több a társ az egyéb viszonyoknál, mert egyrészt ez egy "szaktopic", három, mivel társtalansági viszonyban leledzünk itt egy jó páran , jó az alapokat elméleti szinten kikísérletezni, hogy a gyakorlat már biztonsággal menjen....:D A szavak, ha van bennük szellem és tartalmazzák a "dolgokat", nagyon kreatívvá tudják tenni az embert. Én még most is az "asszertív" szó hatása alatt vagyok.:-D
Bocsánat az értetlenkedésért, tegnap már siettem és emiatt kapkodtam kissé.
Valahol leírtam már, hogy a társ-érzet szerintem egy pillanatnyi állapotot jellemez. Komoly, közös (!) "munkával" ez a pillanat szinte tetszés szerint elnyújtható. :-) Eme dolgok leginkább "fejben dőlnek el", már a szándékok szintjén. Akarod-e, hogy a társad is legyen, ne csak a partnered? Esetleg nyitottabb vagy valami másra, újra?
Hozzászólni nehéz, de azzal, ha hozzászólsz, legalább a magadban kavargó gondolatokat-érzéseket kérdés formájába öntöd. A kérdések válaszokat adnak s ezek a válaszok talán új kérdéseket vetnek fel, amelyeket újra meg kell válaszolni... Ez a tanulás-változás folyamata. Ha a jelenlegi partnereddel együtt szeretnéd azt végigjárni, akkor vele (is) meg kellene ezeket beszélni, ellenkező esetben egyre inkább távolodni fogtok egymástól ("nyílik az olló két szára") s rájössz, hogy a melletted élő nem a társad, hanem "csak" a partnered. (Elhibázott dolog ugyan, de a legtöbb ember (különösen a nők) annyira fél az egyedülléttől, hogy bevállalja a partneri viszonyt, remélve, hogy "majd kialakul" a társi jellege is.) Gondolom, ismerős a vicc, ami kb így hangzik:
Házasságkötéskor (kapcsolat kialakulásakor): -a nő azt gondolja, hogy a férfi majd megváltozik. -a férfi azt gondolja, hogy a nő majd nem változik meg.
Ha gondolataid, kérdéseid vannak, akkor írd le nyugodtan...
botsinkai! Ha lehúzzuk a vacsora-beszélgető-szex partneri jellemzőket, Te hogy jellemeznéd a lehetséges társat? ...hogy egy kicsit gyengéden - asszertív legyek:-))
Naaaaaa, hát azt hittem, hogy érthető volt... A ki is vagyok én látom nem volt szimpatikus. Arra irányult, hogy az ember tán el is felejti a hosszú évek alatt, amikor ráébred, hogy nem is társ a társ?! Én csinálom egyáltalán? Csupán ennyi. Erre irányult a keresés szó is. Megvolt valaha benne a társ, vagy csak egy illúzió volt. Keressem benne? Megvolt benne.
Ezt próbáltam megfogalmazni. Így tényleg nehéz hozzászólni...
Naaa... Akkor most társad van vagy épp nincs? Ha van, akkor hogyan keresel, illletve nem keresel? Hiába, ez nekem bonyolult. :-) Az utolsó kérdésedre keresd meg először a választ...
Engem nagyon is érdekel a téma!!! Csak tudjátok könnyebb olvasgatni, mint írni. Mármint, hmm nem is tudom. Szóval tök jó, amiket írtok, csak nehéz hozzászólni. Pedig annyira szeretnék!! Nekem olyan "társ"am van, aki mellett azt is elfelejtettem kit is keresek??!!! Milyen is egy társ?! Hogy kell? Ki is vagyok én valójában?!
Úgy látszik, hogy mostanában ez a téma nem érdekli az istenadta népet. :-) Aki épp társkapcsolatban él, az úgy véli-reméli, hogy a mellette szuszogó hús-vér alakzat az TÁRS is egyben, nem csak vacsora-, beszélgető- és szexpartner. Aki egyedül (vagy legalábbis "carpe diem") él, azt nem érdekli a kérdés. Aki társat keres, az a kereséssel van elfoglalva. Aki csak szeretne társat, de (reális) esélye sincs rá különböző okok miatt, az itt írogat. :-)
