Sziasztok már ha nem bánjátok ha rögtön letegezlek Titeket!? Sajnos pesszimista vagyok már a társ keresés avagy megtalálás tekintetében de ez az én helyzetemben érthető mégha el nem is fogadható. Jómagam a válásom után 7 évig csak a kisfiammal foglalkoztam aki más,mint egészséges társai.Mindígis vágytam társra de ezt a vágyam a gondok elnyomták bennem.Ezután volt egy 3 éves kapcsolatom aki elhagyott egyik pillanatról a másikra ,sms-ben,indok nélkül.Nemrég meg egy 1,5 éves kapcsolatom ért véget ami várható volt s mégis váratlan!Rákellett jönnöm,hogy talán sosem lehetek már boldog egy társ oldalán !
Éppen ottartok, hogy ilyen társért, aki most nekem vagyon, megéri kivárni, hogy jobb lesz, meg, hogy megváltoznak bizonyos dolgok, meg ilyesmi. Tudod, ritka dolog, ha a ffi kezd beszélgetést arról, hogy mit is kéne tenni, hogy jobb legyen. Másfél év kínlódás és gyakori elköltözési kényszer után úgy érzem, megérte, és megéri. Ritka klassz ember, mondhatni unikum. És, mint tudjátok, én igencsak kedvelem az Unicumot :-)))
/Szerdán du. nem érsz rá múzeumozni? csakúgy eszembe jutott .../
Gyermekeim apjával fiatalon kötöttünk szerelmi házasságot.
Hamar megszületett a 2 gyerek, felépült a ház, beindult egy vállakozás, csak a mi kapcsolatunk esett szét. Biztosan bennem is volt hiba, 8 év után viharos válással végződött a nagy reményekkel indult házasságunk . A váláshoz a végző lökést egy tinédzser lánnyal való tartós kapcsolata adta meg.
Azóta normalizálódott a viszonyunk. Ő több kapcsolattal a háta mögött nem nagyon találja helyét , keresgél, most nincs tartós párkapcsolata.
Csalódásom után egy baráti , támaszt nyújtó kapcsolatba menekültem.
Túl sokáig, 5 évig tartott. Ebben az időben éltem a programokkal teli nyüzsgő életemet. Csak amikor azt kérdezték tőlem " Látom jól vagy, de a szerelem? ", csak ennyit tudtam válaszolni:" Miért, van olyan!?"
Nem hittem volna, hogy mégegyszer megérinthet ez az érzés.
Régen egy társaságban jártunk, de 15 évig szinte nem is láttuk egymást. Nem kellett előlről kezdeni az ismerkedést, sok mindent tudtunk egymásról. Már első találkozáskor izzott körülöttünk a levegő.
Csalódások után jó volt egymásra találni. Hihetetlennek tűnt! Gyönyörű hónapok következtek. Megismertük egymás gyermekeit, közös programokat szerveztünk.
Nemrég 10 csodás napot töltöttünk Olaszországban gyermeinkkel együtt.
Boldogságunkat egy dolog nehezíti, ez pedig a volt feleségének viselkedése.
De ez külön történet, erről majd később írok.
Rendszeresen olvaslak benntek, nagyon jó, hogy megosszátok a tapasztalataitokat,
véleményeiteket. Ha nem is vagyok gyakori hozzászóló, nem telik el nap anélkül, hogy megnézzem, mit írtatok.
szia:) köszi a történetet, mindig jó ilyeneket olvasni:) a reményt mondjuk egyáltalán nem adtam fel, még nagyon az elején tartok a válás utáni életnek. Ez így ahogy leírtad, nekem is bejönne, összeköltözés meg nem is, marad szabad tér is mellette:)
nincs kedved elmesélni a sztorit, hadd romantikázzunk egy kicsit:)
Soha ne szabad elveszteni a reményt, mert nem tudni, mikor toppan be az ember életébe a szerelem.
Csalódások után, 8 hónapja talált rám, mesébe illő módon a szerelem. Szinte el se akartam hinni, hogy velem ez megtörténhet. Azóta kétlaki életet élünk, mivel a munkánk, a gyermekeink , a lakáskörülményeink miatt nehézkes lenne most az összeköltözés. De nagyon jó ez így, a hétvégéket együtt töltjük, hol itt, hol ott,
hétköznapokon inkább ő jön hozzám.
Sok közös programunk van, gyermekeink is jól kijönnek egymással, hetente 1-2 nap kell egyedül ébrednem. Így mindkettőnknek vannak "szabad napjai".
reja ehhh, vicaversa ez nem működik, mert egy pasi szakadt farmerban és borostásan is roppant vonzó tud lenni, mi viszont kinyúlt mackóban szőrös lábbal nem annyira (sajnos:) Amúgy nem vagyok együttélés-ellenes, tehát ez nálam csak az elkövetkezendő pár év elhatározása, sőt még arról sem tettem le, ha összefutnék a nagy Ő-vel hogy még egyszer szüljek:)
Kérem bocsájtson meg nekem, amiért bugris hozzászólásaimmal ilyen kellemetlen perceket okoztam Önnek. Hogy is tudnám megérteni az Ön igen magasröptű a mai modern "macsó" nőhöz illő gondolatait. Remélem a jövőbeli "szexpartnerei" majd kielégítik ezen igényét is.
b*szus, akkor én naív is voltam meg szolgalelkű is :((
de hát látod, van, aki huszonévesen se farag, aztán tényleg van, aki bőven negyvenen túl is. Én az előbbi tapasztalatból indultam neki az újrakezdésnek - nem vált be.
Most ingadozom, hogy melyik tapasztalatról haggyam, hogy befolyásoljon majd egyszer a jövőre nézve, mert az első sokkal hosszabb volt mint az idővel engemfaragóssá válós. Ami kétségkívül teljesen konfliktusmentes lett volna az általad vázolt keretekkel (és mellesleg én azt se bántam volna, nem én akartam bútorozni)
még szerencse, hogy most nem tervezek se ilyet, se olyat, talán mire alkalmas leszek bármire, el tudom dönteni :)
Szerintem Orsoly ez most normális és nem vagy önző dög.
A válás után nyilvánvaló, aki egy kicsit is normális, nem vágyik egyből egy elkötelezettségre. Jó újra átélni egy esetleges ismerkedéssel járó "izgalmakat"....és a többit.
Minden élethelyzetnek meg van a maga szépsége.
Ugyanúgy jó az is, amikor a sok izgalomból együttélés lesz...és bizonyos ideig az ember hihetetlenül élvezi a nyugalmat a biztonságot az elfogadást. Akkor meg az a jó.
Nem kell egyiket sem kizárólagossá tenni egy életre, mert nagy áldozatokkal jár, hanem inkább mindig időben fel kéne ismerni melyik a gyümölcsözőbb.
Bár én tulajdonképpen igénytelen dög vagyok, mert szakadt farmerben és borostásan is ugyanúgy tetszett a másik. De ezért jó az, ha van készülődés, extra szépítkezés, közben akkor van ráhangolódás is, mire eljön a találkozás, már csak az számít - az egész valahogy jelentőségteljesebb és ünnepibb lesz tőle (lásd kisherceg). Én tulajdonképpen azt szeretném, ha lenne együttélés is, de lenne mondjuk hetente legalább randevú is....
Wwéleményem szerint, egész máskép kell hozzáfogni a válás utáni újrakezdéshez, mit anno amikor huszonévesen készül az ember a házasságra.
Akkor még megvan a "gyermeki naivitás", amit most egyáltalán nem pejoratív értelemben mondok hanem inkább pozitívan..... A válás utáni újrakezdésnél viszont egy jó nagy adag "tapasztalattal" indul az ember... És nyílván minél jobban öregszik az ember annál jobban bebetonozódik az ember személyisége, ami megint nem az egymáshoz való csiszolódást segíti elő.
Mégegyszer leírom, nem egymást kellene faragni 30-40 éves fejjel, hanem engedni, hogy összecsiszolódjunk, és ez természetesen azzal jár, hogy az ember megtesz olyan dolgokat a kapcsolat minősége érdekében ami a saját önzőségéből csipked le...
Aki 30-40 éves fejjel is önző és egoista az lehet jobban teszi, ha kavicsokat gyűjt. Akiben van hajlandóság nyitott, tiszta szívre és úgyis tud adni sokszor, hogy nem vár érte cserébe semmit, annak még lehet egy-két jó éve a válás után. Az a jó ha az adás önként, szabadságból tudja csinálni.
Más kérdés, hogy két ilyen ember nagyon ritkán találkozik..... Gyakoribb, hogy egy önző egoista magához vonz egy ilyen "szolgalelket"....
Személyesen pedig annyi, hogy nem tervezek szerelmezős-összebútorozást. Inkább amit odalent leírtam valami olyasmire készülök, ha kapok még ilyenre lehetőséget az élettől. Minőségi együttlét-kontra-minőségi egyedüllét, mérlegelve egyformán.
Én más miatt nem szeretnék összeköltözni senkivel:) egyrészt mert így nem kell alkalmazkodnom senkihez (önző dög vagyok:), másrészt mert a randizás fenntart több olyan dolgot, ami az együttélés alatt elsikkad..... PL szépen felöltözés (az nekem nem megy hogy itthon is talpig sminkben és magassarkúban flangáljak, így meg megmarad a "szép" képem:), vagy az izgalom, hamarabb hagy alább talán a hormontúltengés:)
(de fenntartom a változtatás jogát, mert ugye nem vagyok szerelmes, ha eccer az leszek, majd kiderül sikerül-e ezeket betartani:)
