"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
Ja meg Bolit le merte szerélni, aki nem játszott jól, de ezt nem vette jó néven és rugdosta a palackokat meg odavágta. Utána is sértődötten ült a padon, a góloknál is mérsékeleten örült (pláne hogy a helyére beállt első érintésre majdnem gólt szerzett, 3 perccel később meg már igen) Ezt Rebrov nem szerette, ha csapkodnak a lecseréltek.
Sőt, talán még több idő is kell, de valóban a minimum elvárás, hogy az átmeneti váltás időszakban is, a két BL selejetezőt lehozzuk továbbjutással és az első bajnokik is menjenek.
Remélem a meleg és a kezdeti lányos zavar volt tegnap látható, mert edzőváltás ide vagy oda, a labdát illik 3 méterre elrúgni, levenni jól meg nem állva várni.
Az, hogy most 3-0 lett köszönhető a szerencsének is, de egyértelmű melyik a jobb csapat még így is. 65 percig bírták a maguk által diktált tempót, amivel meg is fogták a náluk jobb csapatot, de a képességek hiánya megmutatkozott és el is fáradtak.
Nyilván kelleni fog idő, még nem lehet eldönteni, hogy ő dasproblem2 (mutatnak rá jelek), vagy egy ideális választás a dolli kóklerség és családtagozás és a rebrovi fafejűség között. Tegnap ez nem derült ki, mert bár ő az edző, ez egy tavalyi csapat rebrovi alapokon, tehát simán kellett volna hozni. Végül is ez eredményben megtörtént, volt 10 perc foci, amikor az ellenfél elfáradt és megtört.
Ami bántó volt, az a rengeteg technikai hiba, lassúság (Wingo, Dvali, Blazic), állva várt labdák, passzolásban hajmeresztő dolgok. Ez rosszul is elsülhetett volna. De legalább hamarabb cserélt, Bolit a szünetben is le lehetett volna, Somalia is jót tett. Nem gondolom, hogy Vécsei vagy Gera D. ne játszhatna a visszavágón, mondjuk ha azsünetben 1-0 ide. Ha már ekkor nyúl a ritkábban játszókhoz, már megérte. Rebrov 6-0-ás összesítésnél is Zubkovot cserélné be a 80.percben. Ennek reméljük vége. Nálam tuti Bogdán védene a visszavágón.
én is így vagyok ezzel. nem szándékom Stögert előre temetni. Az 5. meccs után tudunk mérleget vonni.
Stöger nem most jött le a falvédőről, ill. kaphatott egy komoly agymosást, gyanús, hogy családtaggá akar fejlődni és erőltetni fogja Vécseiéket és támadni fogunk a bekkelés helyett, hogy kifelé is jól mutassunk.
viszont minden együtt nem fog menni, valahol elvérezhet. remélem, nem az eredményekben
Az mondjuk tényleg vicc, hogy idén is kaptunk kitudja hány tíz/száz milliót stadionfejlesztésre (is) és ahelyett hogy valami tényleg hasznosat kezdenének vele (ne kelljen már 2021-ben sorbanállni mint annó Tóni bánál, duplán/triplán mindenért), új eredményjelzőt vesznek belőle, mert arra aztán tényleg kurvanagy szükség van.
És vajon a Telekomot nem zavarja hogy úgy néz ki a főszponzor logója a mezen mint valami 5 forintos tesco gazdaságos kínai szar?
gyönyörű történet, egy átlagos magyar családdal találkoztál, körülbelül ez az átlagos értelmi színvonal is. Ettől függetlenül kibaszott röhej, hogy 2021 ben az "ultramodern" stadionban nem elég egyszer sorban állni h bejuss egy negyed házas meccsre, hanem regisztrálni szkennelni sorban állni és baszakodni kell. Mondanám, hogy egy normalis világban a mobilon megveszed 1 perc alatt és bemész, de valószínűleg a mögötted álló családapa a Candy Saga-t és a facebookot tudja nyomkodni a telefonján, a jegyvásáslás online az már úgyse menne. viszont 125 milliard lesz jövőre a TAO az utánpótlásra, le van szarva, leesik majd ebből úgy 5-10 milliard a Fradiba megint, összesen lesz az már lassan 50 milliárd is 10 év alatt, de azért majd továbbra is pályára lépünk full külföldi csapattal és ennek dalol majd lelkesen az Örökké Kitartunk Tábor, miközben éppen tiszavirág pártot alapítanak a vezérek pár százmillioert, vagy VánCoin MLM-be szervezik a buta kopaszokat jó sok pénzt bukni, esetleg fizetős facebook csoportokban adnak vállalkozási tanácsadást miközben a mandinernek sírnak hogy a geci karigeri miatt nem veszik a plüsselefántot eléggé.
Szánalmas az egész, de a mai újonc néger ügyeskének tűnt, ez e lényeg, tök jó! Hajrá, Fradi!
Nem azon döbbentem le, hogy még mindig kígyózó sor volt regisztrációra várva. Hanem hogy beállt mögém a jegyes sorba egy család, és még kártyájuk se volt. Egymás között beszélték hogy talán kell kártya, de biztos ingyen lesz, nemde? És képtelenek voltak megkérdezni bárkit a sorban, hogy mivel állsz sorba pénzen kívül. Fogtam a fejem magamban, úgyhogy megkeményítve a szívemet nem segítettem nekik. Később láttam, hogy átálltak regisztrálni kb. ötveneddikként 20 perccel kezdés előtt.
Bent pedig nagy sor sörért 15 perccel kezdés előtt, ott sokan lemaradtak a sípszóról, hihetetlen, hogy még mindig itt járnak, hogy képtelenek plusz sörcsapokat felszerelni az alapján, hogy hány jegyet adnak el, lehet előre tudni. Kubatov, takarodj! (csak hogy csigának trollkodjak, hehehe)
Zalgiris-Linfield 3:1, közben lehet figyelni a 20-i ellenfélre is. A mai alapján kétszeresen keményebb idó lesznek, hiszen a Suduvával is megszenvedtünk. Amúgy érdemes megfigyelni, hogy a többi nagyobb meccsből csak mi hoztuk le 0-ra hátul, minden más 3:1 lett.
Te jó nagy balfék vagy. Ahogy Soros nem csenget neked, úgy mesélj már, hol a 250 ezrem? Csak már látnám zsebben! De mutathatnál egy kommentet, ahol bárhogy pont Kubatovot dicsértem, tényleg idióta vagy. Nigériázz tovább, hátha te kapsz egy kis utalást a Bayertől és Bencsiktől. :)
Többen jó benyomást keltettek, mások gyengélkedtek. Összességében egy közepes július eleji formát hoztunk - a remélt végeredménnyel. Innen csak javulhatunk ahogy múlik az idő és meccsek kerülnek a lábakba.
Én senkit sem láttam kedvetlenül lődörögni. Bolinak is inkább az időzítássel volt problémája, nem a helyzetbe kerüléssel. Ryannal egészséges versengést fogunk látni. Úgy érzem a marokkói a jobb lesz...
Ez a mai valóban nem kerül majd fel a Best-of-Sigér CD-re. :-)
Wingo és Mak rendben van, Tökin újra látni a játékkedvet és ennyi. Sigér harmat, Blazic odateszi magát de még nem az igazi, Boli rendben lesz.
Most ha kurva sok időm lenne, akkor visszakeresném a hozzászólásokat, mikor Rebrov megérkezett, ahhoz képest Stöger baráti fogadtatást kapott a topiktól.:-))) A Pristina veszélyes csapat, remélem a csapat nem hiszi el, hogy eldőlt a továbbjutás.
Még egy; mi a faszért foglalkozunk a dózsával egy nemzetközi meccsen?! Egy periférián vegetáló csapatból tényezőt csinálunk. Minek?
Ki akar már július 6-án megsérülni? A skót barom támogatásával minden láb veszélyben volt ma.
Aki nagyon nem tetszett:
Wingó - nem játszik előre
Sigér - ne akarjon irányítani
Boli - kedvetlen volt
Nekem kell 5 meccs, hogy véleményt mondjak. Most azt láttam, hogy a Rebrovi taktika még a fejekben van, és szerintem helyes, hogy nem akarta Stöger még ezt kitörölni.