Aha, értem már. Ez valóban hozzáállás kérdése. Az én világnézetembe meg az nem fér bele, hogy tagadjam a szabad akaratot és az embernek azt a kötelességét, hogy ha Fortuna kereke ővele épp lefelé fordul, akkor törekedjék felfelé. Tanulással, munkával, megfelelő családtervezéssel.
A családom mindkét ágról, sőt, a dédekig visszamenőleg töbszörösen ki lett fosztva. Trianon után elkótyavetyélni Erdélyben mindent, amit az ősök évszázadok alatt felhamoztak, és átjönni ide: komoly vagyonvesztés volt. Korábbi úrilányok udvarház helyett vakvágányon álló marhavagonban és cselédsorban 8 évig. Nem volt könnyű. Aztán összeszedték magukat, varrószalonjuk lett, a nagyapám a fogság után állami alkalmazott lett, és lassan-lassan megint lett otthon és megélhetés. Nagyapám 47 éves volt, mire lett saját háza, és meg tudott nősülni, de abszolválta. A másik ágon meg egyfelől holokauszt nagy nehezen túlélve, de aztán a kis bolt elállamosítása, másfelől sokgyerekes parasztpolgárok kuláknak minősítése és kifosztása,padlássöprés, ÁVO stb. Mégis talpraálltak, felverekedték magukat a középosztályba megint.
Aki a rendszerváltás után a vesztesek közé tartozott, annak bizony a padlóról kellett felállnia. De ez egy feladat. Nem könnyű, de nem lehet másra hárítani. És szerintem emberhez nem méltó, ha valaki ahelyett, hogy először is a kakiból kilábaljon, megvesse a lábát, eltartsa önmagát és azután alapítson családot, inkább elkezd ész nélkül szaporodni, nyakig a kakiban. És nyomorra kárhoztatja az utódait is, szignifikáns mértékű emberi szenvedést okozva ezzel.
A tények valóban nem. Az viszont, hogy adott esetben kitől mi várható el, és kitől mi nem várható el adott tények tükrében, az már annál inkább. Az én világnézetembe kevéssé fér mele, hogy a gengszterváltás következményeinek eltakarítását az underclassra, a gengszterváltás veszteseire terheljem, az viszont annál inkább, hogy a győzteseire, haszonélvezőire...
Bocs, de ez hülyeség. Azokat a gyilkos gyerekeket nem a rendszerváltó elit szülte és "nevelte" vadállattá, hanem a saját szüleik. Ők tehetnek róla. 50 éve vannak hatékony fogamzásgátlási módszerek. Ezeknek a szerencsétlen gyerekeknek meg sem kellett volna születniük a nyomorra, a kilátástalanságra és a bűnözésre . Ez csakis és kizárólag a szüleik felelőssége. Nem cigit kellett volna venni a boltban, hanem kotont. Ott vannak egymás mellett a pénztárnál, lehet választani.
És ha már megvan egy terhesség, akkor sem kötelező kihordani, hogy eggyel többen nyomorogjanak.
Sőt, amikor már megszületett a baba és látható, hogy csak nagyobb lett a nyomor, akkor pláne nem kötelező a továbbiakban is csak a cigit venni. A a koton továbbra is ott van tőle 30 centire a polcon...
De gondolom, majd ha a te lábadba márt egy ilyen mini-gyilkos egy bicskát, és majd kinyiffansz,
Ezt ismerem, ez a halálbüntetéses topicoknak szokott örök érve lenni, hogy "majd ha a te", "majd ha a te gyerekedet", "majd ha a te anyádat" ... ez valszeg engem tényleg másként érintene (n.b. személyesen) node az igazság szempontjából ez indifferens.
többség azon a felén, ahol bármikor leszúrhatja esetleg egy ilyen kis görcs komolyabb büntetés nélkül. Mert megint simogassuk csak a kis szűz lelkét.
Miért, te mit szeretnél, mit csináljunk vele? Szerinted a saját döntéséből lett olyan, amilyen?
Egyébként ezt a szoftver-lopásos hsz-t nem tudom milyen érdemi párhuzamban és súlyban tartottad értékesnek
Tökéletes példa a farizeus magatartásra...
Az a baj, hogy valószínűleg a drásga kriminológus is egy ilyen okostojás
Milyen? Tudod, szerintem te abban a tévedésben vagy, hogy ez bármiféle "okostojás"-ság kérdése. Hát nem. Az etikámmal nem egyeztethető össze, hogy olyqat büntessünk, aki legfeljebb eszköze volt a bűn elkövetésének, de nem felelőse. Persze, le lehet csukni a 12 évest is, meg végsősoron le lehet csukni a kést is, hisz az oltotta ki az áldozat életét...
A gyilkosságokról, késelésekről és agyonverésekről beszélünk - amit gyerekkorú nyomoroncok követnek el - és ezek büntethetőségéről.
Itt nincs olyan, hogy a fasz melyik végén állunk. A többség azon a felén, ahol bármikor leszúrhatja esetleg egy ilyen kis görcs komolyabb büntetés nélkül. Mert megint simogassuk csak a kis szűz lelkét.
Egyébként ezt a szoftver-lopásos hsz-t nem tudom milyen érdemi párhuzamban és súlyban tartottad értékesnek, hogy leírtad, ugyanis kurvára olyan, mint a tehéfejésről meg a hegesztésről beszélni.
Mindegyik egy jó téma, csak közük nincs egymáshoz érdemben.
Az a baj, hogy valószínűleg a drásga kriminológus is egy ilyen okostojás, aki baromira életszerűen von párhuzamot a két ügy között, mert sem esze, sem az igazi beleérző képessége nincs meg a társadalalommal szemben.
De gondolom, majd ha a te lábadba márt egy ilyen mini-gyilkos egy bicskát, és majd kinyiffansz, örömmel veszed, hogy ugyan elkapják a mocskot, de a bíró majd közli, hogy a büntetthetőség nem megy, mert hát ugye amíg a szoftverkalózokat sem büntetjük eléggé, akkor ugye aki majd leszúrt téged, azt se. Jóóóóóóóó lesz?
Másodszor pedig, majd az "igények", a többség elvásársa eldönti, hogy mit akar, köszönjük az önelégült népi kis és nagy "iránymutatók" megnyilvánulását.
Tudod, a többséggel ebben a tekintetben az szok a baj lenni, hogy teljesen attól függ az úgymond "értékrendje", hogy az adott dologban éppen a fax melyik végén foglal helyet... tudod, néhány embertől, akik lelkesen tapsoltak a bolti szarkák 60 napig terjedő lecsukásán megérdeklődtem, hogy akkor ugye megnézhetjük az otthoni számítógéped, és ha van rajta egy windows vagy office ami nem legális, akkor nyilván önként és dalolva vonulsz 2 évig terjedőre, mert az lopás és 20 eFt felett van, akkor hosszas zsezsegéshalmazban fejtették ki ezen emberek, hogy az mé nemugyanaz és hát ők miért bűntelenek...
Tudod Borzi, ezek olyan bűnügyek tipikusan, ahol az elkövető is áldozat... a valódi tettes(ek) meg az(ok), aki(k) miatt az elkövető olyan antiszociális lény lett, amilyen... én szivem szerint minden ilyen ügynél a "rendszerváltó gazdasági-politikai elit és holdudvara" néhány prominensét csuknám le sok évre, úgy jáccásiból... tudod, akik nagyon jól jártak ugyanazokon a folyamatokon, amelyek miatt ezek a családok és gyerekeik ott tartanak, ahol...
A bibi csak az, hogy sem a pedagógia, sem a pszichológia nem rendelkezik elégséges eszközrendszerrel a 14 év alatti agresszív, súlyosan antiszociális személyiségű gyermekek nevelésére. Nem is rendelkezett soha.
Az ember személyiségének összes fővonása 3-4 éves korára kialakul. Slussz, vége. Ez olyan, mint a beszédtanulás. A vadonban lelt vagy állatként tartott 5-6 év feletti kis Maugli-gyermekek soha nem tanulnak meg beszélni, semmiféle emberi nyelven. Egyszerűen az az ablak, ami a beszédtanuláshoz kell, egy ideig van csupán nyitva. Ha addig a gyermek kutyák közt van tartva, akkor a kutyák módjára fog kommunikálni, sehogy másképpen.
Így van ez az erkölcsi érzékkel, az empátiával, a segítőkészséggel, önzetlenséggel is.Vagy kialakult abban a max. 4 éves korig tartó időszakban, amíg a gyermekre kizárólag a családjának van hatása, vagy nem fog kialakulni soha. Az ablak bezárul. Nincs az a pedagógus vagy pszichológus, aki ki tudná nyitni.
A gadnai, hétesi, laki stb. néniknek persze nem a porcelán lelkecskéje sérült, mint az édes kis üntyipüntyi gyilkosaiknak, úgyhogy ők fikarcnyi figyelmet vagy együttérzést sem érdemelnek. A néniknek csak simán szétverték a fejét a kis csínytevők. Szóra sem érdemes...
Ez a kriminológus vajon helyből ilyen hülye, vagy nekifutásból?
Nyilván, nem a büntethetőség, a büntetőjogi felelősség korhatárát kell manipulálni, hanem a pedagógia (és pszichológia) számára kell elégséges eszközrendszert nyújtani a 14 év alatti agresszív, súlyosan antiszociális személyiségű gyermekek nevelésére... szal, mint az imént is utaltam rá, az elvi választék nem a nagy semmi, kontra a büntetőbíró és börtön...
A miniszterelnök leszállítaná a büntethetőség korhatárát, de a kriminológus szerint sérült gyermeki lelkeket nem lehet kalapáccsal javítani – miként svájci órát sem.
Több riport arról számolt be, hogy az itt is említett gyilkossággal gyanúsított gyerekeket nevelőintézetben helyezték el. Akkor mégiscsak van erre lehetőség 14 év alatt is.
Nem szivesen adok igazat Borzinak ebben a témában, sőt nekem eléggé vesszőparipám, hogy a jogoknak és a kötelességeknek korrelálnia KELL, tehát a büntethetőség kezdetének közel kell lennie a szexualitás és az élvezeti cikkekkel kapcsolódó jogokhoz - n.b. ezért tartottam mindigis kevésbé szabad országnak az USA-t az 1989 előtti Magyarországnál - de sajnos ebben spec igaza van a Borzinak.
A gengszterváltás valamely ballépése óta a nevelőintézeti nevelhetőségre is bevezette a 14. korhatárt... így most 14 év alatt a nagy semmi van, 14 év felett meg 2 párhuzamos intézmény, a nevelőintézet, meg a fiatalkorúak börtöne. Holott a nevelőintézet nem volt soha a büntető igazságszolgáltatás része... nem megtorlási jelleggel, nem fix időkre kerültek oda emberek, nem járt priusszal, az elsődleges (sőt kvázi egyetlen) célja a nevelés volt, stb...
Azért egy bentlakásos nevelőintézet, ahol a korábban bűncselekmények elkövetéséhez a szüleik által eszközül használt gyerekek nevelődnek, az nem "gyerekbörtön", már bocs. Azoknak a 12 éveseknek, aki négyen agyonverték pár napja az öreg nénit Lakon, nagyjából egy ilyen intézet az utolsó esélyük arra, hogy ember legyen belőlük.
Vagy te talán befogadnád, hogy saját gyermekeiddel együtt otthonodban neveld fel?
A miniszterelnök hétvégi Facebook blogja témájának a közbiztonságot választotta, ami érthető is, hiszen a kormányváltás után Pintér Sándor két héten belül radikális javulást ígért.
Már folyamatban van az új büntető törvénykönyv (Btk.) előkészítése; napirenden szerepel a büntethetőségi korhatár leszállítása és további törvények szigorítása – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi Facebook-bejegyzésében, amelyben ezúttal a közbiztonság témakörében válaszolt a feltett kérdésekre.
Kell ez nagyon. A Fekete Sereglet főmaffiózó keresztapja, bizonyos Magyar Róbert számára nem futotta egy sima nyomkövetős karkötőre, úgyhogy szépen ki is sétált ítélethirdetés alatt a bíróságról és lelépett külföldre a házi őrizet helyett. Hogy hány bcs, inkl. emberölés, nemi erőszak, kényszerítés, stb. szárad a lelkén, azt csak a Jóisten tudja. De hát ezt a báránykát persze ki kellett engedni a tárgyalóteremből is, az országból is.
Ezzel szemben azt a Geréb Ágnest, aki a kórházaktól tapasztalataik alapján valszeg okkal rettegő anyákat nem hagyta magára, hanem felkereste őket otthonukban, hogy ne teljesen magukra maradva, segítség nélkül szüljenek, azt lehet vezetőszáron rángatni, hideg szobában meztelenre vetkőztetni , testüregi motozni, megalázni, úgy megbilincselni, hogy véresre marja kezét-lábát a bilincs, és annál fogva rángatni. Ez mind nagyon fideszjogállami.
És persze semmi se drága, ha a gaz gyorshajtók ellen kell fellépni. Leginkább azok ellen, akik horvátországi vakációra indulva, hajnali 3-kor töküres autópályán, senkit sem veszélyeztetve odalépnek egy kicsit a gépnek, hogy minél kevesebbet kelljen majd a rekkenő hőségben vezetni. Ó, ezeknek aztán nincsen kegyelem!
"Kevesen tudják, de a hatályos adóigazgatási szabályok szerint az APEH-revizor eljárása során bárkit megbilincseltethet és elővezettethet, aki nem jelenik meg az idézésen és utólag sem igazolja távollétét. Nemcsak az adózó, de annak képviselője, illetve alkalmazottja is elővezettethető. Csakhogy az igazolt hiányzás hivatalos feltételei nem ismertek, az adóhatóság egyedileg bírálja el az egyes eseteket"
A modern rendőrállam alfája és ómegája a totális megfigyelés. Valójában, a modern rendőrállam nem is rendőrállam, hanem sokkal inkább smasszer állam, hiszen, a rendőrállampolgárokat éppúgy totális megfigyelés alatt tartják, mint egy fegyházban, éppúgy nem lehet magánéletük, mint egy fegyházban, és éppúgy ki vannak szolgáltatva a börtönőrök kényére, kedvére, mint egy fegyházban...
"Parttalanná és még ellenőrizhetetlenebbé válhat a titkos információgyűjtés, ha a beszerzett adatokat bárki bármilyen bűncselekményének bizonyítására felhasználhatják – állítják büntetőjogászok."