Nem győzöm a kedves tudásszomjtól szenvedő fórumlátogatókat felvilágosítani ezen témában más topikokban. Mivel nem akarom másét szétoffolni, ezért remélem közmegelégedésre, nyitok egy ilyen témájút is.
(Forintocska)
A topikmoderátornak teljes hatásköre van arra nézvést, hogy ki írhat a topikba és ki nem. A reklamációkat ez ügyben hozzám kell benyújtani, bölcsen fogok dönteni az ügyben, minden együttérzésemet elővéve a kedves felhasználó panaszait illetően.
(Opi)
Figyelem! A Lelkisbe csak külön arra a topikra reggelt nickkel lehet írni!
A Lelkisben levő hozzászólások nem idézhetők és nem linkelhetők!
(Regina)
Figyelem! A topikon 24 órás késleltetés van, frissen reggelt nickek csak 24 óra elteltével tudnak kommentelni!
Mivel az utóbbi időben több emailfiók feltörési kísérlet is volt, ezért ne válaszoljatok senkinek, akit nem ismertek (ha ismeretlen ír, inkább kérdezzetek rá a topikban, hogy valóban ő küldött-e üzenetet), ne adjatok ki semmilyen személyes adatot magatokról, facebook profilt, ne kattintsatok semmilyen linkre, amit ezek az emberek küldenek! Ama bizonyos fórum üzemeltetője látja az IP-címeket, ennek tudatában menjetek oda nézelődni!
"Nem hitt a szülők és a gyerekek közötti szeretetben. […] Hogy miért bomlik meg egy anya elméje, ha elveszíti a gyerekét, azzal magyarázta, hogy iszonyú igazságtalan, ha megfosztanak a vagyontárgyadtól, amibe erődön felül feccöltél."
Azért nehéz eldönteni, mi ez, mert keveri benne a valóságot a fikcióval, sok minden egyetlen guglizással ellenőrizhető. A neveknél is így van: van, aki a rendes polgári nevén szerepel benne, valaki kezdőbetűvel, más meg álnevet kapott. Ez a következetlenség biztos, hogy végigkíséri a könyvet, a történet maga is ilyen lehet.
"Végigolvastam 426 oldalt és nem túlzok, nagyjából három mondatnál éreztem azt, hogy sorsközösségem van – fiatal nőként, íróként, Y-generációsként, emberként, lánygyermekként stb. – Kemény Lilivel. Az az arrogancia, amivel a Nem oldalain találkoztam, egyszerre visszataszító és komikus. Olvasás közben végig éreztem „Ági” lihegését a fülemben: „Nagyon jól tudod, Lili, ha rászarnál a papírra, az is jobb lenne, mint ezeké.” – idézi anyját a szerző a 46. oldalon. Ez volt az a mondat, amikor eldöntöttem, hogy a könyvtől, elolvasása után, megválok."
„Irodalmi vonalon (…) találkoztunk (…) a Kemény-Szirmay családdal, Kemény István, Szirmay Ágnes és Kemény Zsófi képviseletében (Kemény Lilitől állítólag mind félnek, mert ő teszi legmagasabbra a művészi mércét – de valószínűleg nem ezért hiányzott az eseményről). [Megtudtuk, hogy] a Kemény család egymás között passzolgatja a készülő szépirodalmi műveket az építő jellegű kritika reményében.”
Fellélegeztem, hogy legalább én nem járultam hozzá itthon ehhez a megalapozatlannak tűnő, olykor felháborító, máskor végtelenül nevetséges családi kultuszépítéshez. És amire átrágtam magam a 426 oldalas önéletrajzi regényen, amit Kemény Lili írt, és amiről az irodalmi szakma – és nem csak – hónapok óta beszél,
Azért elgondolkodtató, hogy ebből az egészből mennyi az igazság, és vajon tényleg ő írta-e, vagy van a háttérben egy menedzser, aki az egész brandet gondosan felépítette, és még díjat is intézett neki. Te is nyugodtan írhatnál egy könyvet, hogy háromévesen már anyanyelvi szinten beszéltél és írtál szanszkritul, és apukád addig nem engedett lefeküdni, amíg fejből fel nem mondtad az egész Kalevala eposzt finn nyelven. Anyukád pedig csak akkor adott vacsorát, ha előtte komponáltál egy szonátát. Ja, és éjjelente negyvenszer masztiztál, mert ilyen lázadó voltál.
Fog ő még kilencven kilósan kavicsokat festegetni, arról értekezve, hogy az életet-ételeket élvezni kell, különben is a Mackó úr szereti, ha a partnere egy kilencven kilós, rosszul kiolvasztott tepertő egy dús idomú vénusz. Reggel rácsap a picsájára, este még remeg.
Egy hónapon belül nem tudja követni, számon tartani mikor mit hazudott elvi szinten, lásd szegínyözvegy VS. sikeres, gazdag író nő, bambuszbiciklis környezetvédő fujjfujjautó VS. húszéves füstokádó Volvoval hurcoltatás.
Most éppen a kisállat tartással gondolja cukiskodni, ekkora egy balfaszt nem hordott még a föld a hátán.
Ja, azt nem is mondtam, hogy az anyja olyan szinten irányítani akarta, hogy még a maszturbálásáról is be kellett számolnia neki.
Meg az volt a napo program pszichoanyuval, hogy a lány ült a kádban, a mama meg vele szemben a szennyeskosáron, és el kellett neki mesélnie az egész napját. Órákon át. Onnan származik, amit korábban beidéztem, hogy belepisilt a vízbe, amiben aztán az anyja is megfürdött.
Itt a csajjal szemben nagyon durvák vannak, pl. az anyja megmondja neki, hogy már TÍZ éves kora előtt adjon ki verseskötetet, mert arra mindenki felfigyel, aztán ezt megemeli 18 évre, ha már nem jött össze. Vagy hogy azért ment filmrendező szakra, pedig színházi rendező akart volna lenni, mert az anyja szerint a filrendező a csúcs. Irányította az egész életét, nyomta, elvárt, aztán meg korholta és elfordult, amikor épp nem hozta a csaj, amit a pszichomami elvárt. A pasijától is meg akart szabadulni, mert őt okolta a lány "alulteljesítéséért".
Nem derül ki, hogy az anyjának volt-e oka feltételezni, hogy a gyereke zseni, de nem is ez a lényeg, hiszen a pszichomami már a gyerek 2 napos (!) korában megmondja, hogy az ő lánya a világ legokosabb gyereke az orvosok szerint is. Már 2 napos korától kezdve gyártotta ezeket a téveszmés sztorikat, és azt is leírja a csaj, hogy minden olyan véleményre mocsokcunamival reagált, ami szerint a gyerek nem is akkora zseni, esetleg csak átlagos.
Nem, itt egyértelmű a regényben, hogy az őrült anyját gúnyolja. Az anyja echte rusony, nárcisztikus pszichopata, aki nem szeret vagy tisztel senkit, csak az számít neki, kire tud piócaként ráakaszkodni (ez először az apjuk, aztán az író, aztán a húg), és hogy a születése első napjától nevelte belé ezt a téveszmés nárcizmust (aztán, amikor írói válságba kerül, eldobja az anyja, mint a használt zsepit, és onnantól a húg lesz a kedvenc gyerek, mert ő meg befut).
Ez abból is kiderül, hogy úgy folytatja: "aztán hetedikben, amikor már mindenki utált..." Szóval itt velünk egyet nevet, hogy nyilván emiatt csak egy elviselhetetlen görcs lett belőle (pont, mint a harvardiból).
A téveszmés rusony a főszereplővel azonosítja magát, ő ezeket a sorozat szó szerint veszi, ahogy a saját zsenialitásában is kitartóan hisz, nem pedig az pszicho anyában ismer magára, ami meg amúgy a valóság.
Érdekesség, hogy Lili anyja a valóságban is két féltéglával veri most a mellyét, hogy az ő zseni gyereke micsoda zseniális könyvet írt, értitek, amiben az anyjáról egyetlen jó szó sem esik, csak bemutatja, mekkora manipulatív pszicho a mami. Nem fogja fel, számára ez bók, ahogy a rusony is büszke a jellemére.
hát azt nem tudom, hogy tényleg az volt-e, mindenesetre nem aprózza el magát redditen, threadsen, faszbukon, instán, és letett több értékelhető dolgot az asztalra, ez tény, akármi is a vélményed róluk
gyébként most drekt rákerestem pár rgényrészletre, amennyire meg tudom ítélni, tud írni, jól bánik a nyelvvel
most nem azért, de több körrel ráver pengagy őnagyságára... DDDDDDDDDDD
A gyerekpszichológus, akihez egyszer elvittek megnézetni, szociopata vagyok-e, csak annyit derített ki, hogy géniusz vagyok, amit addig is tudtunk. Nemhiába olvasta föl nekem anyám egynapos koromtól az Iliászt! Előbb tudtam megmondani egy giccsről, hogy giccs, mint mások kiejteni az első szavukat. Apa Velázquez- és Bruegel-tablókon játszott velem „mutass két kutyát a képen”-t. Anyám átragasztotta rám a generatív nyelvtan iránti lelkesedését, kedvtelésből hosszú mondatokat ábrázoltunk ágrajzon; a többiek még szótagolva olvastak, mikor én már kéjesen rántottam le a leplet a rejtett kopuláról. Tízéves koromig inkább bekakiltam, mint hogy megszakítsam a foglalatosságot, amiben éppen el voltam merülve.
Ezek a nyelvek beszélői közül a skandinávok értik meg egymást a mindennapi kommunikációban. A három nyelv irodalmi normái között kisebbek a különbségek, mint az adott nyelven belül a nyelvjárások között; az északnyugati dán a norvéghoz áll közelebb, a délsvéd a dánhoz, a dalarnai norvég pedig a svédhez közeli.
