Keresés

Részletes keresés

X1Y1 Creative Commons License 4 napja 0 0 5813

Ahogy mondani szokás, az autó benzinnel megy, nem jogsival (most tekintsünk el az egyéb üzemanyagoktól).

 

Mindazonáltal a szakjogásznak szerintem van némi igazsága abban, hogy tőlünk fejlettebb országokban nem csak az elkobzástól való félelem miatt tartják be jobban a szabályokat. Ez önmagában valóban kevés lenne. Ez egy soktényezős dolog, pont ahogy ő állítja. Nálunk is, ha esetleg törvénybe is iktatják, attól még szükség lesz majd az egyéb ellenőrzésekre, hogy pl. 50 helyett ne száguldozzon senki se 70-nel vagy netán 90-nel. Mert ezekre nem járna elkobzás, de mégis valahogy szankcionálni kellene.

 

Illetve van egy személyes véleményem is: nekem meggyőződésem, hogy tőlünk fejlettebb országokban a helyi (tehát nem bevándorolt) lakosoknak eleve magasabb a szabálytudatuk. Ez több dologból tevődhet össze, én egyet tudok mondani: náluk stabil államberendezkedés van már régóta, míg nálunk csak az elmúlt 200 évet nézve volt itt Habsburg illetve szovjet fennhatóság. Ebből sok magyarban kialakult egyfajta dac a felsőbb hatalommal szemben, és már csak azért is szarnak a szabályokra, hogy nekik a hatalom ne mondja meg. Ahogy itt a topikindító kolléga megjegyezte már párszor: kell még idő, hogy a komcsi időszakban szocializálódott generáció kihaljon, és végre jöhessenek azok a generációk, akiknek nem életcéljuk a széllel szemben pisilni. Tipikus őskomcsi példa Kern vagy Delhusa. Abszolút archetípusai ennek a problémaforrásnak.

Előzmény: csiri bá (5812)
csiri bá Creative Commons License 4 napja 0 0 5812

https://index.hu/belfold/2024/12/17/gyorshajtas-buntetes-szakjogasz-infostart-budapest-fovarosi-kozgyules/

 

Borbély Zoltán extrém sebességtúllépésnél reális és megalapozott szankciónak tartja a 8-9 hónapos eltiltást, és az azt követő kötelező utánképzést is. Az elkobzás viszont szerinte nem járható út, mert sok esetben a jármű vezetője, tulajdonosa, illetve az üzemben tartója nem ugyanaz a személy.

Borbély Zoltán elképzelése konkrét példára alapozva úgy festene, hogy ha valaki a megengedett 50 kilométer per órás sebesség helyett 150 kilométer per órával száguldozik az Andrássy úton, akkor az egyéves eltiltás és a 200 ezer forintos pénzbírságot jelentene. Véleménye szerint ennek a tételnek még a szigorításán is el lehet gondolkozni. Úgy véli, ez többet érne, mint, hogy „a nagymama üzemben tartótól lefoglalják vagy elkobozzák azt a járművet, amelyet a 21 éves unoka vezetett szabálytalanul”.

 

Ezzel csak egy baj van... amit a jogász úr nagyvonalúan elfelejt... ha marad a jármű lesz újabb gyorshajtás is, mert xarnak az eltiltásra, lásd hány jogsi nélkülit, vagy vezetéstől eltiltottat kapnak el és az is csak a jéghegy csúcsa...

Ha viszont nincs mivel vezetnie a gyökérnek, max a GTA-ban száguldozhat...

 

A közlekedési jogász szerint, bár a járművek szabálysértés miatti elkobzása több országban is bevett gyakorlat és valóban sokkal kevesebb halálos közúti baleset történik ezekben az országokban, de ez amiatt van, mert ott fokozottabban működik az ellenőrzés és a személyre szabott felelősségre vonás.

 

Persze, amiatt hogy ellenőrizgetnek az utakon meg a kiszabott bünti miatt...

Ha nincs a parasztnak mivel száguldoznia nem fog tudni száguldozni... lefoglalni, telephelyre zárni, gumikat leszerelni, kocsit felbakolni és rohadjon ott télen-nyáron...

X1Y1 Creative Commons License 4 napja 0 0 5811

Két hülye találkozott.

Előzmény: schlumberger (5809)
Sarq_ Creative Commons License 4 napja 0 1 5810

"Tele a város, nem csak Bp., olyan utakkal ahol lehetne menni 60-nal biztonságosan"

"Miért is nem parkolhat ott ahol parkolt? Senkit nem zavart és volt hely"

 

Igen, így kezdődik az ide felkerülő esetek legnagyobb hányada is. Mert "én azt majd jobban tudom", meg "rám nem vonatkoznak az ilyen hülye szabályok", meg "csak 5 percre álltam meg". Szinte minden balesetnél, a parkolási kihágásoknál meg kivétel nélkül ott van a szabályok önkényes felülírása.

Előzmény: King_of_Giants (5803)
schlumberger Creative Commons License 4 napja 0 0 5809
Tatás Tata Creative Commons License 5 napja 0 0 5808

ezt a dalt direkt a gyorshajtókról írtam

https://youtu.be/3UVOVnPYLtU

Haragossy úr Creative Commons License 5 napja 0 1 5807

Ja, az albánművészúr.

 

Nagyon megérdemli a bírságot.

 

Lehetne itt is büntipont, a forgalmira ráírva, ha nincs gazdája. Ez remek ötlet SchiSától. 18 büntipontnál ugrik a kocsi. Vagy eladja mondjuk 12 büntiponttal, csak akkor annyit is ér. Vagy azt mondja, mégis emlékszik, ki vezette, és akkor nem a forgalmira, hanem a jogsira megy a büntipont. Vagy...... nagyon durvát mondok. Betartja a Kreszt.

Előzmény: X1Y1 (5805)
Haragossy úr Creative Commons License 5 napja 0 0 5806
X1Y1 Creative Commons License 5 napja 0 1 5805

Szerencsére ez itt nem Vietnam. És ne is legyen. Ha neked az jobban tetszik, költözhetsz oda.

 

Az albán pedig szabálytalanul parkolt, és zavar is sokakat. Szabálytalan, mert KRESZ szerint az úttest jobb oldalán, vagy arra kijelölt helyen szabad parkolni (itt egyik sem teljesül).

 

Másrészt, sokakat zavar, hogy a városi zöldterületek okádék módon szét vannak dúlva az autósok által. Szóval autósként én azt mondom, hogy igenis megérdemli a basztatást, és kapja csak szépen a csekkeket ez a pökhendi pöcs.

 

Az már csak hab a tortán, hogy semmi megbánás, vagy alázat nincs benne, emiatt még inkább unszimpatikus.

Előzmény: King_of_Giants (5803)
X1Y1 Creative Commons License 5 napja 0 0 5804

Ezt meg kommentár nélkül: https://www.youtube.com/watch?v=8MuxrITgEdc

King_of_Giants Creative Commons License 5 napja -1 0 5803

Igen, volt pár halálos baleset a gyorshajtás miatt. Ugyanakkor a kis időre lefoglalás, háááááát

Az ismétlődés esetén bezúzás baromság

Tele a város, nem csak Bp., olyan utakkal ahol lehetne menni 60-nal biztonságosan, mégis fekvőrendőr 20km-es tábla és nincs feloldó tábla. Utcasarok jó messze

Van itt egy topik Vietnamról. Nyüzsögnek a motorosoka autósok gyalogosoki mindenféle szabályozás nélkül, pontosabban nyilván egy szabály van, vigyáznak egymásra

 

Az albán megint szabálytalanul parkolt

Miért is nem parkolhat ott ahol parkolt? Senkit nem zavart és volt hely

Bezzeg ha parkolóóra lenne ott, rögtön szabályos lenne

X1Y1 Creative Commons License 5 napja 0 0 5802

Nem a legszerencsésebb eset, de elsőre a cikk címének elolvasása után azt hittem, hogy egy vétlen, épp ott haladó halt meg. Azokat szoktam legjobban sajnálni, mert ők tényleg nem tehetnek semmiről. Persze, ez a 16 éves sem volt képes még felmérni, hogy ki mellé száll be, életkorából fakadóan. Épp ezért kell szülőként nagyon résen lenni, és elmagyarázni a gyereknek, hogy gyorshajtó, jaszkarizó, rácséző barmokhoz nem szállunk be, még ha tök menőnek is tűnik a dolog. A fizikát a Rácse Ricsi se tudja felülírni.

Előzmény: Steve Klorrár (5801)
Steve Klorrár Creative Commons License 6 napja 0 2 5801

És megint ennyi volt egy magyar gyerek élete.

 

Olvastam, hogy már arról megy a diskurzus, hogy a fiatalok/kezdők x évig nem szállíthatnának utast.

 

Értem én, de ez faszság szerintem.

 

Azt viszont simán bevezetném, hogy a legtöbb szabálysértésnél ahányan ülnek az autóban, annyiszoros a bírság, vagy mondjuk a felével nőne utasonként. Pl. 50 helyett 70, 4 utassal -> 4 büntipont helyett 12 -> 50 ezres bírság helyett 150 ezres. Hiszen ennyi embert közvetlenül veszélyeztet a szabálytalan sofőr.

 

Így amelyik autóban sokan utaznak, laposkúszásban közlekedne, ami szerintem rendben is van. Akinek meg már sok a pontja, nem vállalná utasok szállítását, mert "egy rossz mozdulat", és kipontozódik.

Előzmény: OMGod (5799)
mindenki szem a láncban Creative Commons License 6 napja 0 1 5800

Nem szájkaratézni kellett volna vele hanem azonnal rendőrt hívni. Akármilyen valódi igazolványa lett volna akkor sincs joga tilosban parkolni. Pont baleseti helyszínelőnek látszott a művész úr...

Előzmény: X1Y1 (5762)
OMGod Creative Commons License 6 napja 0 0 5799

https://index.hu/belfold/2024/12/15/autobaleset-zalaegerszeg-baleset-fiatal-lany/

 

Nem arra kanyarodott az út, mint amerre menni akart a vagizós gizda gyerek?

Sajnos nem ő az áldozat.

X1Y1 Creative Commons License 2024.12.14 0 1 5798

Majd máskor jobban meggondolja a kölcsönadó, hogy kinek adja oda. Nincs ezzel semmi gond.

Előzmény: _cvisoma_ (5783)
X1Y1 Creative Commons License 2024.12.14 0 0 5797

Nem baj az. Majd szép lassan mindnek elfogy a pénze. Kinek előbb, kinek később. Pont leszarom a futárt is. Majd vesz biciklit.

Előzmény: Törölt nick (5782)
X1Y1 Creative Commons License 2024.12.14 0 0 5796

Az ilyen emberek általában extrém nárcisztikusak, és nem hiszik el, hogy ők is hibázhatnak. Általában olyan indokokat látsz leírva, hogy ők nem veszélyeztetnek senkit, ők tudják, hogy hol lehet nyomni neki, és a hasonló blődségek. Ezek az emberek nincsenek tudatában annak, hogy nem tévedhetetlenek.

Előzmény: _cvisoma_ (5779)
_cvisoma_ Creative Commons License 2024.12.13 0 1 5795

Hát igen, ez is egy sarkalatos pont, hogy miért a mi pénzünkből "nyaralnak" a bűnözők? Dolgozzanak szépen, termeljék meg a saját ellátásuk költségét.

Előzmény: Steve Klorrár (5788)
Törölt nick Creative Commons License 2024.12.13 0 0 5794

vajon, miért lett kivéve a munkásőr elvtárs 92-es hsz-e? moderátorként

ez minimum unfair, és erkölcstelen.

Előzmény: Törölt nick (5793)
Törölt nick Creative Commons License 2024.12.13 0 0 5793

azon túl, hogy nem veszik el, hidd el, hogy bagatell. január -február elején jön az új, /majd teszek képet/ -ha ki tudod havonta fizetni a 100-as benzint, a millás cascot- akkor neked adom bagóért  amit most használok!

viríthatsz vele pár napig!

a saját szagod érzed proli, már most fing vagy, legalább mosd ki a pofád, ne spórolj a vízzel! 

 

Törölt nick Creative Commons License 2024.12.13 0 0 5791

miért akar magyarországon minden proli csak elvenni? attól neki több lesz, 

frusztrált ködzárós? már nem vagy a munkásőrségben párttitkár, legfeljebb a kölyköd kezéből veheted el a félbarnát.

Előzmény: Steve Klorrár (5790)
Steve Klorrár Creative Commons License 2024.12.13 -1 0 5790

Nem vereted, imibá, és nem lesz elvéve a bömös. Sem a Suzuki, sem a furgon.

 

Vereted, imibá, és el lesz véve a bömös is, a Suzuki is meg a furgon is.

Előzmény: Törölt nick (5789)
Törölt nick Creative Commons License 2024.12.13 0 0 5789

mondjuk az is lehet, hogy a szaki az alkalmazottai meg a vállalkozásai után

havonta annyi adót befizet, mint amennyit egy élet alatt sem egy olyan,

aki elvenné a zsét, meg a drága csillagost? akkor miből fizeti majd a tb

a nyugdíjas szüleinek a 200ezres mri-t?

Előzmény: Steve Klorrár (5788)
Steve Klorrár Creative Commons License 2024.12.13 -1 0 5788

Ott is nyugodtan el lehetne kobozni az autót.

 

Szerintem is egyfajta jogállami megfontolás van itt, de ami most van, az egy nagy lófasz.

 

Akkor ültessék le. Akár 3 napra. Ha nincs pénz leültetni, akkor fizettessék ki vele, nem kell szégyellősködni.

 

Ha egy kettessel végigbukdácsolt kókler "szaki" milliókat meg tud keresni az építőiparban, akkor nyugodtan el lehet kérni combosabb összegeket a fogva tartás költségeire is. Főleg, ha már a raboknak is jogaik vannak állandóan az ellátási színvonalra. Akkor fizessék ki, amelyiken be lehet vasalni, az igenis pengessen csak, bukja a faszba akár a házát is. Legyen az a matek, hogy nem éri meg bűnözni, mert zsidó az állam, a vécén a napi második szarásért is fizetni kell.

Előzmény: _cvisoma_ (5787)
_cvisoma_ Creative Commons License 2024.12.13 0 0 5787

Na igen, ezzel kéne kezdeni, hogy bűncselekmény legyen. Ha baj lesz belőle, akkor ráadásul minősített bűncselekmény.

De hát elvileg az eltiltás hatálya alatti vezetés is bűncselemény, aztán látjuk hogy mennyi hatása van... :-(

Előzmény: Steve Klorrár (5785)
Steve Klorrár Creative Commons License 2024.12.13 0 0 5786

Aki kölcsönadja az autóját, az vállalja ennek a kockázatát, beleértve azt is, hogy baleset résztvevője lesz, akár vétlen félként.

 

Bezúzni meg felesleges, nem hamis ruha ez. El kell árverezni, és kész.

 

Az elkövető majd elszámol a tulajdonossal.

 

Szerintem ezzel a részével nincs gond, a bűncselekmény elkövetéséhez használt tárgyat ma is el lehet kobozni. A gond az, hogy a közúti állatkodás csak igen ritka esetben bűncselekmény.

Előzmény: _cvisoma_ (5783)
Steve Klorrár Creative Commons License 2024.12.13 0 1 5785

Itt van a baj, hogy nem bűncselekmény 50 helyett 140-nel veretni, és akkor jön, hogy há' nehogymá' szabálysértésért kobozzanak el autót, legközelebb már lejárt parkolójegynél is elveszik?

 

Minden szigorításnak azzal kell kezdődnie, hogy bűncselekménnyé nyilvánítják a közúti állatkodás minden műfaját.

 

Anélkül odáig nem jutnak el ezek az ügyek, hogy kihallgassák az elkövetőt.

Előzmény: OMGod (5781)
_cvisoma_ Creative Commons License 2024.12.13 0 0 5784

Hát akkor ezután majd nem mennek 100-zal a városban. Ha meg mégis, akkor legalább egy ideig nem lesznek potenciális gyilkosok.

Azért ahogy láthattuk itt korábban, egy drága BMW-t is lehet családtagként szeretni, szóval érzékeny pont lenne még akkor is, ha az ára esetleg csak aprópénz.

Előzmény: Törölt nick (5782)
_cvisoma_ Creative Commons License 2024.12.13 0 0 5783

Na meg ugye mi van, ha nem is a saját kocsijával követte el? Oké hogy objektív felelősség meg ilyenek, de akkor sem biztos hogy jogszerű lenne egy bérelt vagy céges vagy kölcsönkapott kocsit bezúzni. Még a lefoglalás is necces lehet akár. Márpedig ha ilyen lesz nálunk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy aki saját autóval komolyan veszi a száguldozást, az papiron a nagymamája/keresztanyja/stb. autójával fogja tenni, mert nem a nevén lesz a kocsi.

Előzmény: OMGod (5781)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!