Nyitotta:Az a bizonyos Balázs, 2005.05.12 15:08 |
Hozzászólások: 53 | Hozzászólók: 12
Szeretnék nyugodtan beszélgetni a halálról, anélkül, hogy kitörölnék az írásaimat. Megjegyzendő: a topik ÁLTALÁNOSSÁGBAN a halálról szól, aki nem bírja, vagy fél a témától, ne látogassa.
szerintem a gyasz meg nem akkor kezdodik, mikor elvesztunk valakit. akkor meg szerintem fel sem fogja igazan az ember. inkabb valami uj dimenzioban erzi meg a fajdalmat, zavart es fogalma sincs, hogy fogja tulelni.
mivel a tegnapi "agymenesrol" lemaradtam, igy szerintem bizzuk szokere, hogy beleolvas, beszel rola, vagy nem.
nekem egy jelzes volt, hogy beirta. azt hiszem, ha nem a sajnalatot, ha nem a segitseget es megertest erzi rajtunk, akkor nem uzzuk el.
nagyon regen volt egy baleset. biztos hallottatok rola. egy kocsi elutott a jardan egy babat. a szulok gyaszukban megnyitottak ha szabad ilyet mondani a legszebb topicot az index torteneteben. sokan beszelgettek a szulokkel. eloszor a szokasos mondatok hangzottak el, de aztan egymast tanitva segitettek a szulokon. sajnos a mi kulturank, illetve kulturalatlansagunk nem tudja kezelni a gyaszt, a gyaszolot. pedig ez az egyik legnagyobb dolog, amikor azt hiszem az embereknek at kene erezni a masikat, tudni kellene segiteni es nem sajnalni.
Lehet róla és kell róla beszélgetni. Mikor meghalt az Apám, nem sokra rá kezembe került a Valóság egyik száma, amelyben Polcz Alaine fejtegette, hogy a "modern" korban eltávolodtunk a halál természetes megélésétől. (Aztán könyvei is jelentek meg a témában.) Minden halált másképp és másképp kell feldolgozni. Nem láttam ezt a topicot, ezért beírtam a Gondolkozósba: nem mindig értek egyet a Szent Lajos király hídjával. Néha iszonyúan nehéz elfogadni.
Mit lehet beszélgetni a halálról? Van, akinek megkönnyebbülést hoz, ha beszélhet róla. Persze, a hátramaradottakról van szó. De nekik valamiért tovább kell élni, és közben fel kell dolgozni a traumát.
Vannak olyan emberek, akiket megérintett a halál szele; ők a saját halálközeli élményeikről is tudnak szólni.
Semmi köze ahhoz, hogy közülünk valakinek nemrég halt meg valakije.
Tudom. Csak amolyan "erről jut eszembe"... De nem mindenki olyan, mint te - erről írtam, hogy az ember időben ilyen közel a tragédiához még képtelen (némiképp hidegebb fejjel) visszatekinteni, ezért bántónak érezheti az ilyesmit.
Ha belegondolok, én mit tennék, azt mondom, talán engem is zavarna eleinte.
Egyébként én is kíváncsi vagyok, meddig ússza meg a topik törlés nélkül.
És hogy visszatérjek a topiktémához: ha nekem meghal valakim, nem elfelejteni akarom, ami történt, nem túl lenni a gyászon, nem akarom meg nem történtté tenni (hisz ez úgysem lehetséges), hanem ellenkezőleg. A halál ritkán kerül hozzánk közel, így én egy ilyen lehetőséget megragadok, hogy megéljem, hogy megfigyeljem magamon, hogyan érint a halál közelsége. Ezt egyfajta készülésnek is fel lehet fogni, készülésnek a saját halálomra.
Yang Chen-furól tartják - és ez nem a múlt misztikus legendája, hiszen 1936-ban halt meg -, hogy pár nappal előre tudta, mikor fog meghalni. Előző este megvacsorázott, megfürdött, végleg elbúcsúzott a családjától és lefeküdt - másnap reggelre pedig halott volt.
Én is ilyen békésen szeretnék eltávozni, és én is szeretném megérezni pár nappal előre a halálomat. És ehhez nem az segít hozzá, ha menekülök még a halál gondolatától is, hanem ha elfogadom, természetesnek, hétköznapinak veszem.
Akkor nem nyitja meg ezt a topikot, ilyen egyszerű. Ha én irtózom a növényektől, akkor nem tudok itt "pihenni", mert van egy zőccséges topik? Vagy akkor töröltessük a Meggyilok megynyilok-ot, mert az is halált juttatja észbe.
A kicsinyesség, pitiánerség netovábbja. Elkezdek beszélni a halálról, mert mély témának tartom, erre jönnek, hogy el akarom üldözni Szoekét a klubból. Mintha ez a szájbacseszett klub lenne a legfontosabb a világon. Álljon mindenki haptákban, összeszorított szájjal, nehogy kiejtse a száján a halál szót, helyette beszéljen szép rózsaszín dolgokról?
Egyáltalán nem ez a célom. Fejezzétek már be a vádaskodást! Tegnap elindult egy téma, megakadályoztátok, hogy beszélgessünk róla, ezért nyitottam ezt a topikot. A hülye kombinálásaitokkal nem foglalkozom.
Mivel tegnap ki lett szedve ez az idézet, beírom. Immár nem csak Morselsnek, hanem az összes többi vádaskodónak is szól:
Hui Ce miniszterkedett Liang államban. Csuang Ce elment egyszer oda, hogy meglátogassa. Valaki ekkor azt mondta Hui Cének, hogy Csuang Ce ki akarja őt túrni állásából. Hui Ce megrémült és három éjen, három napon át kerestette az idegent. Csuang Ce ekkor elment hozzá, és így szólt:
“Valahol délen van egy csodálatos madár - hallottál róla? Fölszáll a Déli-tengeren, és elrepül az Északi-tengerig. Meg nem pihen, ha csak nem a szent fákon; nem is eszik, csak épp a melía szent gyümölcséből; egyetlen itala a kristálytiszta források vize. Aztán volt egyszer egy bagoly, amely szert tett egy rothadt patkányra. Egyszerre meglátta, hogy arra vonul a csodamadár: föltekintett rá, s haragosan visított. Liang miniszteri székéről most te akarsz rám ily módon visítani?”
Mindez arra vonatkozik, hogy ne visítsatok már, nem akarom elvenni a patkányotokat, nem akarom elvenni a miniszteri széketeket, azaz nem akarom szétdúlni a társaságot, bármennyire is élvezik egyesek a gondolatot, hogy ilyen fontosak.
Képzeljük el a holtakat: amikor valaki megszületik közülük, a többiek azt mondják: "Korán ment el, még halhatott volna. Emléke örökké itt lesz köztünk.".
szerintem az ember eleteben vannak nagyon meghatarozo pontok. ha ezeket kepes valaki beepiteni, ha kepes tanulni beloluk, akkor nem lesz elb@szott elete. nekem ilyen volt apukam halala. azt hiszem ezen keresztul tanultam meg egy olyan dolgot, amit biztosra veszek, hogy soha nem tanultam volna mashogy meg. az elet okos egy valami. amit nem tudott megtanitani apukam az eletevel, azt megtanitotta a halalaval. es ami nekem a legszebb ebben az egeszben, hogy valami olyasmit tudok ezaltal atadni a kolkeimnek, amitol Ok is tobbek lesznek. igy el apukam tovabb bennunk.
aszittem, ez egyértelmű. a halál, és a veszteség sok mindenre megtaníthatja az embert. nem hiszem, hogy Balázst azt akarná kielemezni, hogy hány darabra hullik a lélek a légüres térben, szóljon, aki már próbálta...
azt hiszem a halallal valo kapcsolata az embereknek eppen olyan, mint maga az ember. mikor apukam meghalt es anyukam nagyon szenvedett a hianyatol, sajnalta magat es fajt Neki nagyon, akkor ott fogalmazodott meg bennem valami. gyaszunkban pont arrol az emberrol felejtkezunk meg, aki elment. szerintem annal nagyobb fajdalom, felelem nem uralkodik el az emberen, mint mikor tudja, felfogja meg fog halni. nem lehet, hogy 4-5 ev mulva, vagy oregen, vagy valamikor MAJD........ akkor mikor mar befordult a sarkon, mikor tudatosul egy emberrel, hogy perceken, vagy orakon belul nem nezheti tobbet az eget, nem fogja tudni, hogy a lanyanak fiu vagy lany gyermeke szuletik, nincs esti sor, nincs szomszed, nincs reggeli kave illat. megszunik tarsnak, apanak, fiunak, nagypapanak, kolleganak, EMBERNEK lenni.
most mikor Pesten voltam kibaktattam a temetobe. sajnos nagyon rossz volt a kapcsolatunk apukammal. evekig csak gyulolet volt koztunk. ennek ellenere nagyokat beszelgetek meg ma is Vele. keves dolgot banok meg az eletemben. talan ez az egy van. nem akkor szerettem barmi aron, mikor elt. mindent meg kellett volna tennem Erte, magamert. halala megtanitott az alazatra a szeretteim fele. barmi aron! mert barmikor megtortenhet, hogy megszunik valamelyikunk. es en soha tobbet nem akarok ekkora hibat elkovetni.
Szeretnék nyugodtan beszélgetni a halálról, anélkül, hogy kitörölnék az írásaimat. Megjegyzendő: a topik általánosságban a halálról szól, aki nem bírja, vagy fél a témától, ne látogassa.
Csu állam felé vándorolva Csuang Ce egyszer az úton észrevett egy leszáradt, de még sértetlen emberi koponyát. Megpiszkálta lovaglóostorával, és a következő kérdéseket intézte hozzá:
“Vajon a mohóság térített-e le a józan útról, és ezért kerültél ebbe a helyzetbe? Avagy egy állam ellen törtél, mire bárddal nyisszantották le fejedet, s azért kerültél ebbe a helyzetbe? Vajon szüleid fejére szégyent hozva, ocsmány életet folytattál, s így kerültél ebbe a helyzetbe? Vagy a fagy és a koplalás végzett veled, s így kerültél ebbe a helyzetbe? Vagy esetleg életed virága és alkonya is elkövetkezett, s így kerültél ebbe a helyzetbe?”
E szavak után a koponyát párna gyanánt használva elszundított. Éjféltájban megjelent neki álmában a koponya, és igy szólt:
“Szószátyár módjára beszéltél hozzám. Mindaz, amit említettél, az élők gondjához, bajához tartozik. A halálban mindebből semmi sincsen. Akarod, hogy meséljek neked a halálról?”
“Igen” - felelte Csuang Ce.
“A halálban - szólt a koponya - nincsenek uralkodók és nincsenek szolgák; és nincs az évszakok váltakozása. Virágunk és alkonyunk az Ég és Föld állandó léte. Az uralkodó királyok boldogsága sem ér föl a mienkkel.”
Csuang Ce kétkedve. így válaszolt:
“Ha ki tudnám eszközölni a sors urától, hogy tested újra életre keljen, húsod, csontjaid, bőröd és izmaid legyenek, s ismét legyen apád, anyád, feleséged, gyermeked, szomszédaid és ismerőseid - nem vennéd talán szívesen?”
A koponya rámeresztette üres szemüregeit, összeráncolta homlokát és így szólt:
“Hogy én elvessem királyi boldogságomat és nyakamba vegyem újra,az emberi lét terhét?”
