ma épp Szolnokon voltam és mikor a 7208 ast menesztették +10-15 el. akkor a Trainanus még nem volt benn Szolnok +20 at mondott be hangosba. Szolnok - Szajol közt láttam száguldani vonatablakbol. szal kb +20 érkezett Szolnokra.
Nyugatiban a Mávnosztalgia boltjában lehet? Mert akkor lehet hogy megveszem, úgyis akarok menetrendhez is módosítást kérni. Mondjuk igaz, hogy használni nem használom, inkább Elvirát nézem, csak gyűjtöm :)) 20 év múlva egy kincs lesz :D
mai nap 626-os Bereg IC...nem működött a klíma és a jv végig járt az egész vonaton fülkéről fülkére és bejelentette hogy visszajárt 350Ft a pótjegyből! Szolnokon vissza is kértem vissza is kaptam. de legalább bejelentették és vissza adták.
Azt meg tudja nekem valaki magyarázni, hogy mitől függ, hogy egy beérkezett vonatot kitol a mozdonya, vagy rákötnek egy Szöcskét/Daciat, és az húzza ki a gép nélkül?
Kint voltam ma a Keletiben. Tranasbalkanon egész sokan voltak, a hálókocsikban is. 1255-ös Szili vitte. A dortmundi Ec +20-szsal jött, Pannónia +10-zel, Traianusra is + 20 volt kiírva. Uniqa 152-sel ment.
200 ftért lehet kapni nyári balatoni menetrendet. Tetszetős kis füzet, jóval áttekinthetőbb, mint a pótlék, és nehezebben is gyűrődik. Tavaly is volt ilyen. Ajánlom figyelmetekbe!
Ha mar szoba jott a kornyek es a kurt egy hir: PFT-sek dolgoztak 3 napig: - felsovez oszlopok szigetelesenek atnezese es javitasa - ugyan ezen oszlopok festese - erthetetlenul bizonyos helyen megcsuszott kicsit az agyazat
(szerintem a partizankodo strandolok atjaro hatasa). Sok helyen a PFT ellenuk a sinszallal parhuzamosan lerakott vasbeton talpfakkal vedekezik, vagyis az agyazat csuszast akadalyozza meg.
Lehet, hogy bennem van a hiba, de másfél órás késés után nem igazán tudom értékelni a humorodat. Mert, hogy még a vágányzári mentrendhez képest is +14'-el értünk Szárligetre, és még a vonat aktuális jv.-je sem tudta, hogy miért állunk 1helyben. Ezt (nem ) hívják úgy mifelénk, hogy SZERVEZÉS!!
A hivatkozást nem értem. A 185930-as hozzászólásomban annyit írtam, hogy Oldmumus kertjében lévő csöndben behasít a Maestral kürtje. Hogy jön ide Szárliget?
Az ilyen helyeknél és képeknél szoktam azt mondani, hogy itt még csúnya is lenne egy Taurus vagy más villany, sokkal jobban illik egy piros-sárga dízel (pl Bz)
Ez azt eredményezi, hogy Magyarországon CsakMozdonyvezetővel nem közlekedhet. Ebben a formában nem igaz! Ha van rajta Intendon, vagy azzal egyenértékű éberségi, akkor max 80-al közlekedhet csak mozdonyvezetővel.
Zagyva számsorok gyûjtögetõinek figyelmébe! Ma délután fél 5 körül a Nyugati 11-dik vágányán állt 5 vadonat új csíkos Bhv kocsi! Sorszámuk 772-776-ig, dátumuk mai.
Tegnapi erdekesseg a kornyekrol: Sv utan folyamatosan esett a vonali fesz egeszen Szabadbattyanig. Ott eppen a fazishatarnal matattak valamit a fiuk. Par szaz meterrel arebb meg mar szakad az eso, de szinte alig volt felho es a gozolgo palya latvanya rulez volt;-)
Tatabányán ma nagy nehezen sikerült megvenni, majd 3 percig könyörögtem az eladónőnek, hogy adjon egyet. Végig azt mondogatta, hogy ne vegye meg, nem ér semmit, rentgeteg javítás van benne, stb. De kellett, mert ki akartam nézni pár IC/EC vonatot Győrben, hátha láthatok egy ÖBB-GySEV taurust. ÖBB-set láttam, Gysevesből kettőt is, de ÖBB-Gyseveset sajnos nem. Ikva-Isis volt az utolsó reményem, de azt sima Gysev bika húzta. Talán majd máskor. Ellenben sikerült látnom azt a Francia csúfságot, amiről máig se tudom mit keres ott.:-)
Pár éve egyszer Rákostól Pécelig mentünk párhuzamosan egy tehervonattal, jó kis verseny volt, amíg állt a személy a megállóban, lehagyta a teher, aztán legyorsultuk, következő megállónál megint a teher előzött,stb :-)
Kicsit off:
Ezt csináltam meg az MSTS-ben A Jászkisér-Nagybereg pályához 2089 vonatszámban... Honlapomon az act csomag.
Sajnos megtelt a Topictársunktól kapott tárhelyem, ezért törölnöm kell a régiek közül, ha uj filkmet tennék fel.
Elsö kiszemelt filmek:
00. A Bbmot,
41. Pécs-Áta
42. Villány-Áta
Akit még érdekelnek ezek afilmek, két héten belül töltse le.
Hacsak, hacsak valaki nem ajánl fel még tárhelyet egész estés filmeknek...
Lehet, hogy bennem van a hiba, de másfél órás késés után nem igazán tudom értékelni a humorodat. Mert, hogy még a vágányzári mentrendhez képest is +14'-el értünk Szárligetre, és még a vonat aktuális jv.-je sem tudta, hogy miért állunk 1helyben. Ezt (nem ) hívják úgy mifelénk, hogy SZERVEZÉS!!
Az ügyre ráálltunk! De vegye figyelembe hogy nekünk az a célunk hogy védjük a korrupciótól munkatársainkat a legegyszerűbb megoldásnak az bizonyult ha nem utazik senki a vonaton, így nincs kinek a jegyét ellenőrizni, és így a szerelvényen mindenkinek van jegye! A peronváltás is ezért történt, hogy ha valaki odakeveredne véletlenül biztosan ne szállhasson fel a vonatra. Ezt vegye tudomásul! Mi a dolgozóinkért vagyunk!
én teljesen egyetértek a felháborodásoddal meg elismerem , hogy anyukádáéknak ez nagyon rossz lehetett,de a máv-nál sosem lehet tudni semmit ezért nem szabad hinni mindenféle alakok tájékoztatásánka
1.számú szabály hogy amikor valaki ilyen ember megkérdezel /legyen az bárki / neki mindig aza célja hogy lerázzon tehát csak valami hülyeséget mond ami vagy igaz vagy nem aztán te meg mehetsz amerre látsz....
a legjobb amit bizonytalanság idején tehetünk bámulni a táblát hogy mikor jön a vonat és hova
Remélem MÁV illetékesek is olvassák ezt az oldalt. Tőlük kérezném, hogy ez mi a lóv@ßnak van, ha 2 kertkapálási és malac eladási tacepaó közül kell kibogarászni azt a menet"REND"-et amihez az éppen aktuális késést lehet viszonyítani? Szár +állónál a községi hirdetőtőblán van 1 "Tájékoztató", hogy 07.02-08.-ig minden vnat az "A" peronon áll +. Ma ugyan minden vonat a "B" peronon állt +, de ez nincs kiírva. a Legnagyobb 5let mégis az, hogy nem 10 perccel késöbb, hanem 1/2 órával korábban indítjuk a vonatokat, hogy biztosan lekéshesse az, aki azt hiszi, hogy a "HIVATALOS MENETREND" az a MÁV-nál is hivatalos.
Nem tudom nagyon megdöbbentő. Tanács a jövőre: érdemes megnézni a menetrendi táblát. Ott biztos, nem az 5. vágány van kiírva, lévén a vonat a Keletiből jön.
Írtam, a peronos "kiírónál" nem volt kiírva, máshol nem tudom hogy megnézték-e. Ök azt hitték, hogy azért nincs kiírva a peronnál a "kiíróra" mert azt mondták, ugyebár nekik, hogy késni fog (ez legalább bejött nekik!!!!!), és csak vártak-vártak. A vonat meg egyszer csak bejött csak nem oda. HÁRMAN mondták, hogy az 5.-re jön majd! Ez fura, nem??? És miért nem mondták be elöbb, hogy b.zd +, menj át ide- vagy oda mert oda megy a gálya....
"Gratulálhatunk a MÁV-nak ezért az újabb utasbarát húzásáért!Bp-re ezután CSAK autóval megyek."
Érdekes, eddig minden - az Alföld IC-t időnként/rendszeresen - használó ismerősöm így fogadta tőlem ezt a felvetést:((
Ha 1-2x állnak az esőben a csabai peronon "a megye egyetlen néhai minőségi vonatára várva" és hallgatják, hogy a határállomás tájékoztatása szerint a kését 30 percre növelte, akkor biztosan többen tényleg így is tesznek majd:((
Nehéz helyzet. Érthetelen a dolgozók hozzállása. De a pénztárnál, illetve a lejáratnál van elektromos tábla, ami kiírja a pontos indulást, vágányszámmal. Azt nem nézték meg?
Sziasztok! Egy tanulságos kis történet ami ma a párommal és édesanyámmal történt meg: mivel a Csepel-sziget déli részén lakunk hajnali 4:00-kor kellett felkelniük, hogy 9:30-ra beérjenek a Kelenföldi pu.-ra, a Keletiből Pécsre közlekedő IC-re. Bár a vonat (ha jól tudom most fejböl) 9:52-re volt ott dehát ugye ilyenkor nem lehet kiszámolni a közlekedést, plusz a jegyet is át kellett venniük a pénztárnál, ezért mentek be picivel korábban. Amikor átvették a jegyet megkérdezték a pénztárost, hogy hova jön majd be a vonat, ott azt mondták nekik, hogy az 5. vágányra. Kimentek ahhoz a peronhoz, amikor közeledett az idöpont de se kiírás, se vonat nem volt még sehol, megkérdeztek egy arra "dolgozó" MÁV-os munkásruhában lévő embert, hogy hová jön a vonat és mikorra. Azt mondták ismét, hogy az 5. vágányra és a késik mert valami vágányzár van. Türelmesen vártak még egy darabig, majd jó pár perccel a vonat "indulási ideje" után odamentek a külsös forgalmistához, aki ISMÉTELTEN elmondta, hogy az 5.-re jön majd a vonat. Tehát ök türelmesen vártak a peronon. Egyszercsak jön egy IC és bemondják (amikor a vonat már az állomásra jár be !!!!!!) hogy a 14. vágányra érkezik.... Ami a lényeg, mivel édesanyám nem mai "csirke" és nem tudott átszaladni az aluljárokon át 9 vágányt a vonatot szépen lekésték!!!!!!! Persze amikor mentek reklamálni a "kedves külsös forgalmistához" az kinevette öket! Így kell viselkedni? Így kell megnyerni az utasokat a MÁV-nak? Persze beírtak a panaszkönyvbe, de a két helyjegy árát nem kapták vissza. És ami még jó, a következő vonat 13:00 óra körül volt ott, amivel el tudtak menni. Igy volt egy jó kis délelöttjük. Nesze neked hajnali kelés.... SZÉP VOLT MÁV!
Állítása szerint a sértettől és a rendőrségtől úgy értesült, hogy legalább kettő embert löktek ki az említett viszonylatban vonatból úgy, hogy azok belehaltak.
Andóházban lesz jó kis képes riport a túlvilágról? :-)
1. Mennyibe kerül alépítményestől 400 m vágány 48-as sinekből, domboldalban?
2. Ha ezt a vágányomat két kitérővel szeretném egy már meglévőbe kötni, mennyibe kerülnek a kitérők és mennyibe a meglévő bizber kiegészítése? (vegyünk egy nem túl modern rendszert alapul, mint pl. az esztergomi vonalon lévőt)
Köszönöm, ha segítetek, illetve ha elirányítotok egy jó forráshoz.
Csak késő délután várható Tapolcára. Aztán marad, majd hétfőn mérnek újra. Hétfőn Balatonszentgyörgy térségében lesz mérés ha jól emlékszem. További program még nem ismert (de kedd-szerdán is megy valamerre).
A francia vasutak nem villamosított vonalain 1970-től már menetrendszerűen közlekedtek a nagy teljesítményű, gázturbina meghajtású vonatok. Jellegzetes tipusuk az 1972-től gyártott RTG, amelynek menetrend szerinti legnagyobb sebessége 200km/h.Öt kocsiból áll, amelyekben 280 ülőhely található. Az első és utolsó kocsiban helyezték el az összes gépészeti berendezést. A vonatot hidraulikus hajtómű közvetítésével két, egyenként 860 kW teljesítményű gázturbina hajtja, segédüzemi berendezéseit két, egyenként 320kW dízelmotor működteti. Hát ennyi..
Hodi úr eddigi legszínvonalasabb válaszlevele!!! A tárgya a szabolcsi és fehérvári vonatok közbiztonsági helyzete, avagy hány utast dobtak ki menet közben a vonatból!
Tisztelt Andó Úr!
Köszönettel vettük a MÁV Rt. részére megküldött észrevételét. Megkeresését kivizsgáltuk, mellyel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:
A cikkben leírt konkrét üggyel kapcsolatban a vasútbiztonsággal foglalkozó osztályunkhoz nem érkezett bejelentés.
A cikkel kapcsolatban megkerestük, a Reform című hetilap újságíróját, a cikk szerzőjét. Az újságírónő kérdéseinkre a következőket válaszolta:
- A cikkben szereplő információkat elsősorban a sértettől, másrészt pedig a rendőrségtől szerezte, ezzel kapcsolatban további adatokat nem közöl. - Állítása szerint a sértettől és a rendőrségtől úgy értesült, hogy legalább kettő embert löktek ki az említett viszonylatban vonatból úgy, hogy azok belehaltak. - A cikk megírásával kapcsolatban azért nem kereste meg a MÁV Rt.-t, mert a társaságot az esetekkel kapcsolatban felelősnek nem tartja, inkább meglévő társadalmi problémára kívánta felhívni a figyelmet, a vasút ehhez csak példaként, helyszínként szolgált. - A szerző a cikk folytatását tervezi, a konkrét üggyel kapcsolatos rendőrségi eljárás befejezését követően. Kérésünkre ígéretet tett arra, hogy ekkor előzetesen megkeresi a MÁV Rt.-t is.
Az Érdi Városi Rendőrkapitányság a cikkel és az abban foglalt konkrét üggyel kapcsolatban a következőkről tájékoztatta Társaságunkat:
- Valóban folytatnak eljárást olyan ügyben, hogy kilöktek egy embert a vonatból. A tettest elfogták. Az esemény a délutáni órákban történt. Ezen kívül más hasonló ügyről nem tud. - Azzal ez elkövetői körrel kapcsolatban, amelybe a tettes tartozik, vélelmeznek több vasút területén az utasok sérelmére elkövetett bűncselekményt is. Ezek során azonban fizikai bántalmazásra nem került sor. - A cikkben leírtakat túlzónak tartja. Elmondása szerint a járőrök sérülésével történt autós üldözés valós esemény, de nem az érdi kapitányság területén és nem a középiskolás fiú esetével kapcsolatban történt. - A MÁV Rt.-t az eseményről nem értesítették, mert a cselekményt nem a társaság sérelmére követték el, az esemény megítélése szempontjából pedig irreleváns annak helyszíne.
A leírt esemény ugyan a MÁV Rt. területén történt, de az újságírónő és a rendőrség szerint sem mulasztottunk, esetért a MÁV Rt. nem felelős. Sajnos az ilyen események okozhatnak cégünknek imázs-veszteséget, azonban egy-egy eseményből nem lehet általános következtetéseket levonni. A tapasztalat szerint a vasúton történő utazás biztonság szempontjából nem jelent nagyobb kockázatot más tömegközlekedési eszközökhöz képest.
"Valamint még ha azt is számolom, hogy lehet, talán, esetleg az Ady Endre ismét IC-lesz nyíregyiről csatlósan."
Nocsak-nocsak, a visszalépegetések után hirtelen minőségi fejlesztés lesz a déli és keleti szomszédaink felé.
Arról már újságcikkek is voltak, hogy lesz a 2005/2006-os menetrendben Szeged-Nagyszalonta és Szeged-Nagyvárad személyvonat. Remélem ezt legalább úgy csinálják meg, hogy a Magyarorszáűgon lakók számára is legyen értelme, vagyis az első Szeged-Békéscsaba megy majd ki és az utolsó Békéscsaba-Szeged jön majd kintről.
Lesznek továbbá új vonatok Szeged-Szabadka(-talán Kiskunhalas) között is.
Most pedig azt is hallottam csiripelni, hogy valóra válik egyesek dédelgetett presztízs terve, amivel régóta riogatták a Békés megyeieket és az Alföld IC Békéscsaba helyett Temesvárig/ról fog közlekedni.
Bármennyire is szeretem a minél jobb kishatárforgalmi és nemzetközi vonatközlekedést, sajnos ezt feleslegese presztízsdolognak tartom, ami szinte mindenkinek rossz. Nem erre volna itt szükség.
A Békés megyeiek elvesztik a közkedevelt, pontos, jó időpontú reggeli eljutási lehetőségüket Budapestre:(
Ezután nem lesz az, hogy kényelmesen beülnek a szép tiszta Alföld IC-be indulás előt kényelmesen, hanem a többi nemzetközi vonathoz hasonlóan a peronon gubbasztva lehet hallgatni a hangosbemondót, hogy a határállomás tájékoztatása szerint a vonat .... percet késik.
Ha a Traianushoz hasonlóan IC pótjegyes lesz, akkor az ugye ugyanannyi kocsiban kevesebb értékesíthető ülőhelyet jelent a nemzetközi és belföldi kontingensek összehangolatlansága (lásd Hernád IC) miatt, vagyis a vonat kiahsználtság romlik, sokan/többen nem kapnak majd pótjegyet és Békéscsabán indulhat a roham/tülekedés a szabad helyekért.
Gyuláról természetesn a MÁV szerint (a gyulaiak ezt máshogy gondolják) nincs igény reggel követlen vonatra Budapestre és délután vissza sem, de Temesvárról/ra igen, oda fontos egy (újabb) presztízs IC.
Nem jó a dolog a nemzetközi utasoknak sem, mert ugye az IC-re nemzetközi forgalomban mindenképpen kell majd a helyjegy, ezt Békéscsabán lehetőleg másnapra, jobb esetben is 1-2 órával előtte vállalnak csak beszerezni és ez pluszköltség (a 2000,- forintos nagyságrendű menettérti jegyár mellé 1400,- Ft lényegében felesleges kiadás).
Aradról most 5.54-kor érkezik helyjegy nélküli közvetlen személyvonat Békéscsabára, ezzel jönnek a - megfogyatkozott számú - piacozók. Erről most át lehet szállni jegyvétellel együt is az Alföld IC-re. Ez így miért is nem jó?
A piacozóknak, a Románia felől érkezőknek is drágább és macerásabb lesz az útjuk, ha - az IC mellett nyilván megszűnő - személyvonat helyett helyjegyköteles IC-vel jöhetnek csak reggel. Ha a személy pedig 20-30 perccel az IC előt megmarad, az is pazarlás, akkor végképp nemigen lesz utas az IC-n, ha viszont a személyvonat utasait terelik rá, akkor Békéscsabára érve már nem lesz tiszta:(
Jó, a személyvonatokat a románok joban feltöltik vízzel, WC papírral, mint mi magunk, de biztosan kitakarított vonat fog-e visszafordulni Temesváról?
Visszafelé a reggeli, a mostani menetrendben végre ismét bevezetett személyvonat
végre lehetővé teszi Arad egy napos megjárását Békéscsabáról helyjegyes macera nélkül, igaz elég hosszú határon való időzéssel, de hát az már csak tradíció, hogy az IC átvizsgálásához kevesebb idő kell a határon, mint egy személyvonatéhoz (miért is?).
Ha a hajnali személy nem jön Aradról, akkor a Békéscsabáról 6.47-kor Aradra induló személyt is "magával ránthatja" a szerelvényforduló miatt (bár a 13.14-es megszűnése sem lenne szerencsés a piacozók miatt), így ismét sikerülhet elérni, hogy csak délidőben lehessen legkorában Békéscsabáról Aradra menni és akkor is csak helyjegyes vonattal.
Nem kedvez tehát a személyvonatok terhére a helyjegyköteles vonatok szaporítása a Románia felől utazóknak sem, az egész intézkedés leginkább arra jó, hogy az új menetrendet bemutató sajtóanyagban 1 (fél) sor legyen arról, hogy Temesvár felé tovább bővült az IC szolgáltatás, már napi 2 pár Ic és 1 pár gyorsvonat közlekedik a Béga parti városba.
A kishatárforgalmi személyvonatokat valahogy nem lehet annyira jól PR-olni, pedig a határ 2 oldalán élőknek inkább Békéscsaba-Arad viszonylatú naponta többször közlekedő helyjegy nélküli személyvonatokra van szükségük, amelyek Békéscsaba-Lökösháza és Curtici-Arad viszonylatú személyvonatok "összekötésével" is létrehozhatók, de még a MÁV-osokat Curticibe kivivő szolgálati vonatok (V43+Bhv) meghírdetése is többet jelentene az eljutási lehetőségek javítása szempontjából, mint a Temesvárig hosszabbított Alföld IC).
Aztán persze a romániai indulás velejárói miatt (késés reggel, emiatt késve Budapestre érés, nem adtak pótjegyet, pedig még XX hely volt a vonaton) sorra mennek majd az utaspanaszok, de hát az kit érdekel:(
Ha nagyon reggeli gyorsvonati eljutást akarnak Temesváról,akkor a mai 943/944-es gyorsvonatpár meghosszabbításának több értelme lett volna. Ez Budapestről 60 perccel később indulna, vissza Temesvárról pedig reggel olyan időpontban, amikor már van helyi tömegközlekedés és nem annyira hajnalban, mint az Alföld IC, 5.00 körül, amikorra a Gara de Nord-ot még leginkább csak taxival lehet a város távolabbi részeiről megközelíteni.
Én majd csinálok pár képet róla mindjárt...
Ráadásul a 007-es+004-es mérőkocsi is ott van vele. Egyébként Porpác után mennek le Tapolcára, és 2 napig ott lesz a gép, mert revíziós.
>minden tizenharmadik frank a közhasznú közlekedésből származik ... a vasútba megéri pénzt fektetni, mert magas az értékteremtése. Nálunk meg minden ötödik forint a MÁVban tűnik el... Nálunk napi 420valahány millió forint elég szép befektetés. Tessék sorolni a megtermelt értékeket! Ez a vasút nem a svájci vasút...
Svájc. - Egy tanulmány szerint Svájcban minden tizedik munkahely kapcsolatban van a közhasznú közlekedéssel és minden tizenharmadik frank a közhasznú közlekedésből származik. A vasút értékteremtése 2002-ben 5,1 milliárd frank volt, fél milliárddal több, mint amennyit az ingatlanüzletág, a mezőgazdaság és az erdőgazdaság kitermel. A tanulmány végkövetkeztettése az volt, hogy a vasútba megéri pénzt fektetni, mert magas az értékteremtése.
Mert annak nincs sok értelme, söt tévedést is okozhat, a banalizált pályákon (ahol irányt lehet váltani) igy lehet aránylag egyszerüen megoldani a biztonságot. (A sötét jelzö is fogalom az mv-nek, meg pályaismeret is kell).
17-eske ma este Szombathelyen járt. Mögötte egy EC-formátumú kocsi tele műszerekkel/számítógépekkel (meg gondolom van benne "lakrész" is). A vonat másik végén meg egy mérőmozdony volt, vagy minek nevezzem. 6 tengelyes, de voltak kis kerekek is a nagyok között, meg egyéb speciális érzékelők. Ez valamilyen mozonyból lett átalakítva, vagy egyedi gyártmány?
Na ez egy jó kérdés, ezt már nem tudom. Lehet, hogy másképp' kellett eljárni a vörös és másképp' a sötét térközjelzőknél? Vagy régen sem húztak fel lámpát az ilyen alakjelzőkre? Vagy csak így kevesebbet fogyaszt (jelzőnként 475 mA-t + még egy kicsit a pótvörös hidegen, 2000 ohmos előtétellenállással)? Nem tudom.
Amit viszont akkor se értettem: nálunk miért van úgy, hogy a nem menetirány szerinti irányban sötétek a térközjelzők? Szerintem egyértelműbb lenne ha vörös lenne. Máshol, pl Erdélyben úgy láttam, hogy nem sötét, hanem vörös.
Gondolom tudnak róla. Ahhoz, hogy szabad jelzőt tudjon kivezérelni a szolgálattevő, a menetiránynak az ő birtokában kell lenni (ha nincs ott, akkor kéri, a másik meg adja). De persze ezt előtte azért telefonon is lebeszélik (úgy kér neki engedélyt).
Menetirányváltás feltételei:
-nem lehet beállítva egyik állomáson sem kijárat (arra a nyiltvonali vágányra);
-nem lehet az állomásközben vonat (az esetleges térközzavar is lehet a fordítás meghiúsítója);
-nem lehet egyik állomáson sem bejárat (persze arról a nyiltvonali vágányról).
És persze a másik fszt-nek le kell mondania a nála lévő irányról...
Egy kicsit izgultam is, hogy Pécelen vajon tudnak-e a dologról :-) Normál esetben a Keleti felé tartó személlyel Rákoscsaba körül szoktunk találkozni. De ez esetben az késett, ezért tudták elengedni a tehert Pécelig, ahol azt félrerakák az ötödikre.
valóban én is örülök neki és szerintem is jó szokás
nem vagyok nagy forgalmista de akkor cserélik és ott ahol épp szükség van rá ; biztos úgy jött ki lépés ; mindenesetre az is nagy élmény lehetett beérkezni a T.BALKÁNNAL karöltve :-)))
"Inkább fejlődjünk vissza, mint egy betarthatatlan menetrenddel állandóan késsünk 5-10 percet." Nagyon jól mondod! Ezt a 80a menetrendszerkesztői is az eszükbe véshetnék! Pl a 3069 ami még soha nem érkezett 8:07-re a Keletibe... A korábbi menetrendekben szereplő 8:17-t viszont elég jó arányban megközelíti. Csak az a bosszantó, hogy az ember elöbb kimegy az állomásra, mert hisz a menetrendnek, aztán ott vár 10-20 percet feleslegesen...
Pár éve egyszer Rákostól Pécelig mentünk párhuzamosan egy tehervonattal, jó kis verseny volt, amíg állt a személy a megállóban, lehagyta a teher, aztán legyorsultuk, következő megállónál megint a teher előzött,stb :-)
Inkább fejlődjünk vissza, mint egy betarthatatlan menetrenddel állandóan késsünk 5-10 percet.
Itt az igazság, én is ezt vallom, hogy inkább álljak 5 percet 1-1 állomáson a tartalék miatt, mint késsek 10-20 perceket, mert az egyvágányú pályán azért is fontos lenne ez, hogy a keresztek felborulását valamennyire lehessen csökkenteni. Tavaly nyáron a topiktalu után a déli parti kéregjegy túránál tapasztalva a 30-as 15 órától úgy felborult, hogy azt semmi nem tudta rendbe tenni, és elég volt egy-két vonat 10 perces késése, és 16 órától már 40-50 perces késések voltak a vonalon. Bár olyan menetrend, hogy 1 perc betervezve 3 km-re és még le és felszállnak az utasok...
Lehet, hogy már "többször" megcsinálták a menetirányváltást, de ez eddig bizonyosan nem volt szokásban! Örülök, hogy végre használják a menetirányváltás funkciót is...
Csak annyit a hírhez, hogy a szerencsétlen kalauz az elötte Örkényben felszállt utasok jegyét kérte Dabas után, mert ekkor ért oda hozzájuk. Valaki közölte vele a nyolctagú bandából, hogy Inárcsig utaznak és van jegyük. Miután a kalauz udvariasan (ismerem a srácot a kalauzok jobbik, normális és segitökész, ráadásul még udavarias és munkájához értö feléböl való), még egyszer kérte a jegyet, mire az egyik nöutas (szándékosan nem hölgyutast írtam) felugrott és végigkarmolta az arcát. Ezek után elszabadultak az indulatok, a banda többi tagja is Neki esett és ütötte-verte, majd a földre teperve rugdosta is. Végül valahol, talán Inárcs - Ócsa között ugrálhattak le a vonatról, ahol a közúton elfogták öket a rendörök. Az összevert kalauzt a mentök Ócsáról a mentök az egyik budapesti kórházba szállították.
Szerencsere van helyszini tudosito. Amennyire mi lehoztuk pontosan az egesz kocerajt most Horvat kesesi szintet illeto modon elveszit magyar teruleten. Persze ez VIS-MAJOR, a HZ kocsisor nem ilyenek miatt kesik sokszor.
Igen, de Gyekenyes es Murakaresztur felol par szemely es sok teher foleg vesztegel! Illetve a 41-es vonalon, Samus IC sem tud eljonni majd idoben az alallomasi betap hiany miatt sajat labon.
Telefonalt a vezer baratom, hogy 19:07 per korul Zalakomarnal elment a vonali fesz. Elotte par perccel felhoszakadas szeru eso+jeg es orkan ereju szel csapott le a varosra Keszthely felol, majd megfordulva Surd es Gyekenyes fele vette az iranyt. Osszesen Nagyrecsetol Nagykanizsaig 3 fa a sineken, 3 felsovez szakadas. Most Szergejek huztak le Murakereszturig. A nagykanizsai alallomas lealt, Szantodpusztarol egybe van kapcsolva, de csak a munkavezetekben van aram es az is 15-20 KV kozottt ingazik, egy Gigantot nem lehet vele elinditani, lemegy es 0fesz ved. leoldja.
20 óra körül fejezhették be a forgatást a 9. vágányon, a gőzös és a nosztalgiakocsik még bent álltak. Uniqua (talán emiatt?) a 8. ról 20:00-kor indult V63 143-mal. Sajnos németül és angolul még Axa IC-ről tájékoztatnak e vonat tekintetében. A 19:58-as Kanizsai gyorsra +20 volt kiírva, így nem vártam meg.
(Bárdos Imrével vasárnap este nyolc körül kibeszéltük. Ő 8 fiatalról tud, akiket elkaptak.)
Egyébként még annyit hozzá, hogy a vonat Ócsáról szerelvénymenetben ment Lajosmizsére. Az ottani hozzászólások között leírtam, hogy mi minek fordult (amit az fszt tudott nekem mondani...)
(Még egyszer bocsi, tudom, szinte lehetetlen több nap hozzászólását visszaolvasni.)
már eszembe jutott egy téma amit fel akartam hozni csak mindig elsikkadt
a kallerkérdés; hogy nem lehetne őket valamiféle önvédelmi fegyverrel ellátni; most nem gépfegyverre gondolok csak bármilyen kis dologra ami védhetné őket;
esetleg egy sokkoló vagy ilyesmi ami nem tesz kárt az utasban csak "megnyugtatja"
mert ez nem állapot hogy bármit meg lehet velük csinálni :-(((((((((((((
lehet szerepelt már a téma de azért érdemes rágódni rajta
Ma is valami félemetes nap volt, a 9703 valami 40 percet késett, meg most is egy 10 perc rajta van a vonatokon, mindjárt jönni kéne a Batsányinak, kiváncsi vok mikor jön. Elvileg 19:13
Egy háromfős társaság megvert egy kalauzt, majd meghúzták a vészféket, és leszálltak a vonatról.
Két férfi és egy tizenéves lány megvert egy kalauzt a Budapest és Lajozsmizse között közlekedő személyvonaton vasárnap.
A háromfős társaság azért verte meg a vonaton dolgozó jegykezelőt, mert menetjegyüket kérte. A hírügynökség úgy tudja, hogy egyikük sem rendelkezett jeggyel, és felháborodásukban bántalmazták a kalauzt.
A verés után Inárcs közelében meghúzták a vészféket és leszálltak a vonatról. A három budapesti illetőségű elkövetőt, egy 40 és 38 éves férfit, valamint egy 17 éves lányt a helyszínen elfogták, és ellenük közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének elkövetése miatt, eljárás indított a rendőrség.
A magyar vasúttársaság alulfinanszírozott, vesztesége már 77 milliárdot tesz ki, elbocsátásokra lehet számítani, vezetését pedig anarchia jellemzi mondta Fónagy János volt közlekedési miniszter. Véleménye szerint a tarthatatlan helyzetet egyebek mellett az okozta, hogy a kormány nem pótolta a személyszállítás veszteségeit.
A magyar vasúttársaság eladósodottsága 81 százalékos, vagyis régen átlépte azt a határt, amely után már más esetben egy céget fel kellene számolni mondta Fónagy János, aki a MÁV idei még el nem fogadott üzleti tervéből idézett adatokat.
A tavalyi 50 milliárdos veszteség helyett már majdnem 77 milliárdnyi a mínusz hívta fel a figyelmet az ellenzéki politikus, emlékeztetve: ez az Orbán-kormány utolsó évében 30 milliárd körül volt. A tervezett létszám idén év végén 44 és félezer, tehát tavaly év végétől idén decemberig 5-6 ezer dogozót bocsátanak el, ha a nyugdíjazásoktól eltekintenek, akkor is négy-négy és fél ezer emberről van szó sorolta Fónagy János.
A MÁV tarthatatlan helyzetét a teherforgalom visszaesésén kívül az okozta, hogy a kormány nem pótolta a személyszállítás veszteségeit vélekedett Fónagy János, hozzátéve: nem megoldás mindenre az eladás, Európában is a nagy vasúttársaságok állami, önkormányzati vagy tartományi kézben vannak.
Fónagy János szerint a vezetésben teljes az anarchia, állandó a vezetőváltás és hozzá nem értő, kívülről jött emberek irányítanak. A Fidesz úgy véli, az államnak vállalnia kell a veszteséges üzletágak finanszírozását. Elképzeléseik szerint üzemeltetési normatívát kellene bevezetni, racionálisabban gazdálkodni, egyes vonalakat helyi irányítás alá vonni.
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter úgy véli: a vasúttársaság tevékenységét ésszerűsíteni kell bizonyos keretek között.
Egy veszteséges céget finanszíroz folyamatosan az állam. Meg kell kezdeni azokat az átalakításokat, amit a politika az elmúlt 15 évben soha nem mert meglépni mondta Kóka János. Hatékonyságjavítással, az egyes ágak szétválasztásával arra kell törekednünk, hogy ezek a veszteségek csökkenthetők legyenek. Az állam természetesen a veszteségeket a vasút fenntartása érdekében finanszírozza. Az átalakítás nem elsősorban a vasutasokba, a szolgáltatás velejébe harap bele, hanem abba, hogy ésszerűbben gazdálkodjon.
15:14-kor ment el egya páros IC a Könyves Kálmán Krt. feletti felüljárón, gigant+szili+IC szerelvény összeállításban. Elméletileg az IC746 Alföldnek kéne ekkor lennie.
Ha megnézzük 60-as vonal csapnivaló menetrendjét, pedig itt jó menetrenddel lehetne utasokat nyerni, akkor a Corvinus IC-n elég jó lesz majd a kihasználtság.
Vannak "kisebb pihenők" pl. az említett 974-es vonat kapcsán: B.akarattya 3p; B.kenese 2p; B.almádi 2p; Alsóörs 2p; B.füred 3p; Révfülöp 4p; B.tomaj 3p. Ezek csak KIS pihenők, de vannak. Amúgy meg nagyon gyér a 29-es menetrendje, mert pár perceket várakoznak a nagyobb állomásokon a vonatok (kivéve IC-k). Ami pedig katasztrófa: kiállítani a 974-est fehérvári bhv-kből...
Kóka által a Gyékényesre közlekedő vonatot bíráló megjegyzésre adott választ pökhendinek, pofátlannak tartom. Kóka János alkalmatlan a feladatára. Mit tett eddig? Nem tudom, hogy a Corvinussal hányan utaztak, de a Kvarneren elég sokan, és azt is megszüntették. Most ezt is, tehát ha nem is utaztak sokan arrafele (amit nem hiszek), akkor is önmagában romlik a város vasúti elérhetősége. Barcs fele többen fognak menni?
Ha megnézzük 60-as vonal csapnivaló menetrendjét, pedig itt jó menetrenddel lehetne utasokat nyerni, akkor a Corvinus IC-n elég jó lesz majd a kihasználtság.
Nem mondom, hogy rossz ötlet. A 29-esen 2-3 perc késés bizony sokat okozhat, hiszen kevesebb a lehetőség a keresztre, és lassabban lehet eljutni egyik állomásról a másikra. A 30-ason nem olyan rossza helyzet ilyen szempontból. 974-est Csajágon megállítani értelmetlen!
Nincs semmi baj a menetrendszerkesztőkkel, én is ezt támogatom, hogy a nyári csúcsban 5 perces pihenők legyenek benne a menetrendben a 29-esen, sőt a 30-ason és kéne ilyen, és akkor megoldódna a kissebb késések és keresztelverések problémája.
Balatonfüreden én alapból minden vonatra 5 perc várakozást tennék még az IC-re is. A déli parton meg Fonyódon és Siófokon jelölnék ki minden vonatra 5 perc pihenőt.
Anélkül, hogy látnám a menetrendet tippelek: Amikor Te mentél elmaradhatott valahol egy kereszt, az ellenvonat késése miatt. Ez a jobbik magyarázat, a rosszabbik az, hogy nem sikerült jól a menetrendszerkesztés.
Miért van kiírva a mentrendben 32perc a 974-es vonatnak Székesfehérvár - Csajág között? Amikor utaztam vele, 27 perc alatt Csajágon volt, és a menetrend miatt kellett 6 percet állnia Csajágon. Amúgy semmi értelme sincs annak, hogy ott megálljon, legalábbis se fel-, se leszálló...
Látom ismerős vagy arrafelé, ezért esetleg meg tudnád mondani, hogy merre lehet a 10-es lassújel, ami a Rákos páros kijárati jelzőin van előjelezve?
Valamint a vasárnapi IC501 egyenesen áthaladva Rákoson, és az alsó körvasúti pályán menve ment Kő felsőre, hogy ez mennyire gyakori, vagy összefügg-e a lassújellel?
Utazz többet vonattal! Ez az esemény nem rendkívüli, csak akadnak olyan vasutbuzullusok is akik igyekeznek jól végezni a dolgukat.
Reggel 9 körül,ha nincs kifelé jövő vonat és a 80-as 120-as vonalról jönnek a vonatok többször megcsinálják.Van amelyik menetrendje a helytelen vágányra készült.Rákostól Hatvan felől a balon Újszász felől pedig a jobbon végig mennek a Keletibe. Ferencváros - Keleti között is előfordul, ha késés miatt egymás nyakán jönnek a vonatok.(1 - 150 vonal)
Na akkor most már tényleg igaz lesz, hogy az új menetrendtől tovább bővűl a csörgős IC-k km hossza:-)))
Szombathelytől-Pécsig, ez 250km!!!
Valamint még ha azt is számolom, hogy lehet, talán, esetleg az Ady Endre ismét IC-lesz nyíregyiről csatlósan, akkor Püspökladány-Biharkeresztes viszonylatban is nő a csörgős IC-k km hossza 51-el. Nem is mertem álmodni, hogy 2006-ban a nagy villamosítások közepette, még a csörgők ennyire tért nyernek a minőségi személyszállításban.
Ha nem lenne olyan siralmas a 41-es vonal pályaállapota, akkor talán nem jutnma senkinek sem ezsébe elvinni onnan azt a vonatot.
Esetleg fel lehetne újítani. Mert ez elég gyenge lábakon álló magyarázat. Ilyen alapon jó pár vonatot meg lehetne szüntetni, el lehetne terelni. A 120(a) állapota is rosszabb egészében mint a 100(a)-é, mégis a 120(a)-n megy az IC-k nagy része .
Ez baj, hogy így történt? Szerintem rugalmasak voltak, nem váratták a személyt, hanem jól megoldották. Ha nem volt ellenvonat a másik irányban, akkor szerintem jó döntés volt.
Ha nem lenne olyan siralmas a 41-es vonal pályaállapota, akkor talán nem jutnma senkinek sem ezsébe elvinni onnan azt a vonatot.
Igy van.
Sőt.
Ha 250km/h sebességre alkalmas villamositott pálya lenne Harkány - Pécs - Szigetvár - Kaposvár - Sármellék - Zalaszentgrót - stb felé, akkor minden bizonnyal arra menne a Corvinus.
A Kóka által a Gyékényesre közlekedő vonatot bíráló megjegyzésre adott választ pökhendinek, pofátlannak tartom. Kóka János alkalmatlan a feladatára. Mit tett eddig? Nem tudom, hogy a Corvinussal hányan utaztak, de a Kvarneren elég sokan, és azt is megszüntették. Most ezt is, tehát ha nem is utaztak sokan arrafele (amit nem hiszek), akkor is önmagában romlik a város vasúti elérhetősége. Barcs fele többen fognak menni?
Ma "babonából" vonattal mentem Rákosról a Keletibe és onnan az egyetemre vizsgázni. 9 éve utazom többé-kevésbé az ominózus szakaszon, de példa nélküli az, ami ma történt!!!
A 10.30-as szolnoki személy egy-két perc késéssel indult és végig a helyes vágányon közlekedett... Le voltam döbbenve, mikor hirtelen a helytelen vágányon a Transzbalkán suhant szintén Pest felé! Kőbánya-Felső és Keleti között csak súlyos biztber zavaroknál szoktak menetirányt váltani, de akkor sem egy irányba állítva a két vágányt!!! A két vonat fej-fej mellett haladt végig, sem Keleti-alsón, sem Keleti-felsőn nem fogták meg egyik vonatot sem! Ők végül az egyre jártak be, mi meg a háromra... :) Remélem a hőtan vizsgám is olyan jól sikerült, mint a délelőtti vonatút! :)) Erre minden esély megvan...
tényleg miért kell V43-as vezérlőkocsi a győr-siófok fürdővonatba?
elég lenne a 3 sima Bhv...ajjjaj bőven
múlt héten utaztam vele Veszprém-Siófok között.
hát utaslétszám alapján egy Bhv is elég lett volna, igaz Berhidán 22-en szálltak fel!
mert ha talán amíg lenn van a szerelvény addig a Balaton déli partján tudnák használni ingavonatba ha van olyan és akkor érteném miért kell a vezérlő..
A 29-es vonalon tapasztalható botrányos késésekről a SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETÁG ÜGYFÉLSZOLGÁLAT fejléc alatt a budapesti Területi Személyszállítási Központ vezetője válaszol, csak a rend kedvéért: Erdősi Lászlóné előadó "segítségével"...
Tisztelt Andó Gergely Úr!
Értesítjük, hogy a MÁV szolgáltatására tett panaszbejelentését megkaptuk, vizsgáltuk és az alábbi szíves tájékoztatást adjuk.
Rendkívül hasznos számunkra minden olyan visszajelzés (utaspanasz, bejelentés), javaslat, ami alapján a minőség javul, ezért tudomásunkra hozott esetét köszönettel vettük.
A MÁV lehetőségéhez képest mindent megtesz, hogy utasai részére a kulturált, késésmentes utazást biztosítsa. Mint azt Ön is jelzi, ez sajnos nem minden esetben sikerül. A 9703 sz. vonat a tárgynapon valóban 4 kocsiból állt, azért mert kocsihiány miatt a vonatot sajnos nem tudtuk megerősíteni.
Örömmel tájékoztatjuk, hogy a nyári menetrendi időszakban -a lehetőségek függvényében a vonat 6 kocsival közlekedik.
A vonat késését mint azt Ön is írja Zánkafürdőn 200 gyerek akart felszállni- a megállóhelyen felszálló tömeges utasforgalom, valamint Székesfehérvár állomás biztosítóberendezésének meghibásodása okozta. Az elmúlt időszakban tapasztalt és minden utasunk, így Ön számára is kellemetlen késésekkel, problémákkal tisztában vagyunk. Folyamatosan dolgozunk a késések csökkentésén, illetve megszüntetésén, ennek ellenére a forgalmi zavarok időnként továbbra is okozhatnak késéseket.
Az utazásai során tapasztalt kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük. Bízunk benne, hogy utazási színvonalunk javulását, ha nem is azonnal, de utazásai során érezni fogja, ehhez megértését és türelmét kérjük.
Kifuserált SNCF szerelvények, állítólag Iránba tartanak, de már péntek óta Győrben dekkolnak, és tegnap délután átvonszolták a GySEV-re. 5 egység, és vonatonként 5 része van. Állítólag gázturbinásak. Többet én sem tudok.
Ma volt egy kis szabad idöm, és vonatozással egybekötött filmgyártással múlattam az idöt!
Reggel az 2520-as járattal (ind 5:25 Nyugati) elmentem Szolnokra. Papagáj 2376 és komplett Bombardier-szerelvény. Teljesen rendes volt menetrendileg. Kihasználtság kb 20%.
Szolnokról Bpmot 027-tel, 7210-es járattal (ind. 7:35) Mentem Szentesre (14. Mit lát a mozdonyvezetö... Szolnok-Szentes.mpg). Kunszentmártonban találkoztam Bpmot 009 és 010 által közrefogott négyes fogattal, aminek azért van jelentösége, mert késöbb, 14 óra körül, a Nyugatiban láttam viszont öket. (Kérdés: Dezsö-döglés van, vagy más okból jöttek a fövárosba?) A második vágányon áltak, ahová 14:45-re Esztergomi indulás volt kiírva, úgy hogy a "vágány elejéröl". Szentesre is pontosan érkeztünk. Szentesen nézelödés, vágókép-készités: Tolatás Csörgövel, gurítás. Tehervonatba sorolt, megmentéstre váró Hargita középkocsi... (Fényképek hamarosan a honlapon, Szentes címszó alatt.), kijárás-bejárás a motorgarázsba. Szentesröl Bzmot 240 + mellékkel, 37 415-tel (ind. 11:08) Mentem Kiskunfélegyházára. (15. Mit lát a mozdonyvezetö... Szentes-Kiskunfélegyháza.mpg)
Kiskunfélegyházán vágókép, Rola érkezik. Kiskunfélegyházáról 715 járattal (ind. 12:10) Mattil kíséretében, aki kezelte szentesi kéregjegyemet, jöttem Bp-re. Kihasználtság kb. 60%. Örülök, hogy személyesen találkozhattam Mattil-lal, viszont elnézést kérek töle, hogy inkább az utatás élvezetét választottam részletesebb beszélgetés helyett. Kecskeméten kereszt még egy Rolával, érdekesség, hogy mindkét Rolában Osztrák kocsik voltak. Kiskunfélegyháza és vVárosföld között már a felsö vezeték tarto oszlopokat helyezik a földbe, Kunszállás megállóhelynél vágánytengelyugrással.
Azért ez már több a soknál. Biztosan nincsen jobb dolga. Az lenne a legjobb részünkről, hogy hagyjuk a fenébe, mert szerintem nem fogja abbahagyni. A hisztis gyereket is hagyni kell, majd lenyugszik.
mivel holnap megyek a Vasúttörténeti Parkba, ma mentem jegyeket váltani ne holnap reggel kelljen ezzel is kínlódni. 2 db IC-re kértem holnapra pótjegyet, odafelé IC Alföld, visszafelé IC Bereg. Kunszenten sajnos csak telefonhívással tudnak IC jegyet lekérni, így ez nem 1 gyors dolog(Pedig a jegykiadó hölgy szeri9nt havonta 40-50 IC pótjegyet kell lekérnie, csak sokba kerül a jegy kiadó technika beszerelése :((
Vártam már elég sokat és mondta a jegykiadó hölgy, hogy visszafelé az IC Bereg-re van már pótjegyem, de az IC Alföld-re nem tudnak kiadni mert valami hiba van a Szegedi jegyközpontba! A nő próbálta Szolnokot, Békéscsabát ugyanazt volt hogy vmi hiba volt, a hölgy azt mondta " hogy még a saját kódjukat se veszi be a gép", de azért szerencsére nagy nehezen valszeg a bp-i jegyközpontbol sikerült úgymond "feljutnom" az IC Alföld re. Legalábbis fél lábbal rajta vok, most már csak el kell érni holnap Szolnokon.
Várakozásom közepette persze vették a jegyeket a 7215 ösre és a 7232 esre! Utóbbi viszont 40(!) percet késett, ezt közölte is a hangosbemondó. A jegykiadó hölgyet meginformáltam a miért -ről, és ő azt mondta h nem sokkal Szolnok után megfeküdt a 7232 es szerelvény. visszavontatták stb... és emiatt volt a késés amin nem is emelt, tehát 13: 45 perckor is meg is érkezett. A várakozó utasok egész nyugodtan viselték a késés hírét, csak 2en váltották vissza a jegyüket, hogy majd busszal mennek inkább.
A Favorit a 82-83-as menetrendben Lipcse-Fonyód közt járt, és hozott Wien-Siófok viszonylatú vonatrészt is (igaz az csak Komárom-Székesfv. közt volt egyesítve)
Később pedig Lipcse Balatonfüred volt a viszonylata. (Csak a nyári idényben közlekedett)
No, Keleti 9. vg. bakon áll egy 424-es, mögötte 1 MÁV, egy GySEV 2 tg-es, és egy MÁV 4 tg-es zöld nosztalgiakocsi. Most csinálgatják rájuk a díszletet, még több órán át forgatni fognak, gyertek fotózni!
Igen volt, a nagy 80-as években, azt hiszem Fonyód-Lipcse viszonylatban ment, de majd este otthon megnézem a menetrendben. Vagy tán ez volt a Saxonia, és akkor Siófoktól volt NDK-ba a Favorit.
Egy kollegám érdeklődne: pár évvel ezelőtt Szombathelyen felújítottak 20-30 db osztrák magánvasúti teherkocsit. A kérdés az lenne, hogy melyik magánvasút volt a megrendelő.
"Mondjuk a félreértéshez igencsak hozzájárult a célállomás megtévesztő neve."
A neve önmagában megtévesztő, idáig OK. Csakhogy aki ott vonatozgat el mellette napról napra éveken át, attól elvárná az ember ezt a minimális ismeretet... :)
Keletiben filmforgatás lesz, most raknak fel a nagytábla környékére egy Roma Termini táblát, az érk. csarnokba felálítottak egy kis (ősrégi) bódét, és leraktak a 9. vg. mellé egy csomó régesrégi kerítést.
Szeretnék információt kérni tőletek, hogy aki jártas Balassagyarmat környékén attól kérdezném, hogy az M32 2040-es mozdony mindig ott van a fűtőházban vagy szokott járni valamelyik vonalra tolatni. (szeretném lefényképezni) Előre is köszönöm.
De nem rossz, nekem tetszik, szép kép ez is és a többi is. A 60 az tényleg már olyan száguldás bizonyos helyeken. A 40az semmi de a 60az már sebességnek tűnik, mondjuk nem a 120a ra értem.
Csak a képen áll, a valóságban kb. 60-nal "száguld" :-)))). Ez az egykori Dunaegyháza megállóhely Dunavecse és Dolt között. Ha megnézed a legközelebbi lakott helytől mért távolságot, könnyen rájössz, miért szűntették meg.
Mondjuk a félreértéshez igencsak hozzájárult a célállomás megtévesztő neve. Mégha magyarul Csapot kédezett volna a hölgy, a félreértés úgy is biztosítva lett volna.
Felmentem a csörgőre és odaadtam a gépem a vezérnek hogy csináljon rólam is egy képet:))
Egy ifa pótkocsijába (ami tele volt búzával) kb 30-40 km/h sebeséggel belement a csörgő és pár mázsa búza beömlött a szélvédőn!Szerencsére a vezér még be tudott menni az ütközés elött géptérbe!
Rövidebb szakaszon igénybeveheted a helybiztosításos IC vonatot az IC pótjegyeddel, mint az azon lévő viszonylat , vagyis a Budapesttől érvényes IC pótjeggyel felszállhatsz Szolnokon Nyíregyháza felé, csak az nem szabályos, ha hosszabb szakszon akarnál menni vele (Szolnoktól érvényes IC pótjeggyel Budapestről), ekkor egyébként 500,- Ft a vonaton fizetendő bűntetés.
Sokat lamentáltam azon, hogy írjam-e vagy sem, de szerintem már úgyis mindegy, mert ha jól számolom, "odaát" egy ideje ezen röhögnek jópáran.
Tehát, nem mondom meg, hogy hol és mikor. :)
Két kaller ül a padon. Mellettük néhány kocsi élén Csörgő, és mindez egy lacipecsenyéről (ld. még: névnap) elnevezett helyre fog közlekedni. Ukrán állampolgárságú hölgy érkezik gurulós bőröndöt cibálva és a kallerokhoz fordul mint utastájékoztatásban otthonosnak vélt személyekhez: - Чоп?... Чоп?... - Menjen itt vissza, forduljon jobbra, be az épületbe, és ott lesz vízcsap.
Ukrán hölgy a bőrönddel tanácstalanul el. Mire hallótávolságon kívülre ért, sikerült összerakni a teljesen képtelen szituációt, és kb. azt vártuk, hogy ezek majd összeröhögnek: hehe, jól megszivattuk a (és itt különböző jelzők következnek, nemre, állampolgárságra, foglalkozásra és egyebekre utalva).
De nem. Az egészet teljesen komolyan gondolták - ott és ők. Remélem kellemetlenségük nem lesz ebből, de egy könnyed körberöhögést azért megérdemelnek, nem? :)
A fürdővonat M 47 1307-el jár, nincsenek rajta sokan (20-50fő volt eddíg), 3Bhv+1BDt összeállításban közlekedik.
Keszthely-Badacsony között 324 540 jár, ha jól tudom...
ha már volt bocsi: RTL Klub rövid híradoba (lehet a hosszú hiradóba is) szó volt az új japán csodavonatról "Puskagolyó" néven említették.. elég futurisztikus.. alap sebesség olyan 360 körül de később elérheti a 415 km/h órát is!!! vészfékezésnél a szerelvény tetejéből kicsapódnak automatikusan lassulást segítő fémlemezek. nagyon jol nézett ki
Ha mar a keseseknel tartunk: A minap elojott a tajekoztato a kesesek eseteben a 30-ason es a KOFI szerepe ebben, valamint a jelenletese.
En ugy tudom a jelenletes elsodleges feladata az ott menetrendszeruen megallo vonat fogadasa, de hasonloan meg kell jelenni az athaladonal is. Szemugyre venni a szerelvenyt minden szempontbol. Utana johetnek az egyeb funkciok az utastalyekoztatas, jegyarusitas, viragok ontozese:-)
Barmilyen rendellenesseget elszelve pl. KOFI vonalnal jelzi a kozpontba es ott vagy szolnak radion vagy nyomnak egy terkoz ALLJ-t!
Brutalis pelda de ledobhatnak eppen akkor valakit a vonatrol, csak megtortent eset a 30-ason: Balatonfenyvesnel mar jol csorgo uzemanyag Zas kocsibol egeszen Belatelepig szepen huzva a csikot komony kornyezeti karokat okozott. Nem is beszelve a tuz es robbanasveszelyrol.
Balatonszemesen RES kocsikrol szabadult es fagerenda koteg, meg a kijarati jelzot is kidontotte. Jelenletes nem tudta a biztber miert villog a bejaratin? Ha megfigyelte volna jol mindket esetben a jelenletes nem kellett volna par km es kobmeter foldet es agyazatot cserelni, meg uj bejarati jelzot telepiteni+stb.
Itt találsz róluk fotókat. 2004 decemberében vonták ki a Turbotraineket a szolgálatból. Iránba viszik, csak kisebb gondok közbejöttek és Győrben ide-oda
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy szabályos-e a következő módon történő utazás. Szerdára van egy IC pótjegyem a 10.05-ös Várda IC-re a Keleti és Nyíregyháza között. Ha én, mivel vátozott az útitervünk (a többiek a Pannóniával mennek és Szolnokon szállnak át a Várda IC-re) szintén a Pannóniával mennék Szolnokig és csak ott szállnék át a Várda IC-re, akkor is megmarad a pótjegy érvényessége, vagy ebben az esetben újat kell váltanom. Bocs a kissé körülményes fogalmazásért. Előre is köszi a válaszokat. Üdv M412192
A FET a KÖFE adatátviteli hálózatára lett ráültetve, jelenlegi kiépítésében a hegyeshalmi vonal négy alállomását, a vonal fázishatárait, meg az állomások bekötött szakaszolóit tudja távvezérelni. Idén várható a szabadbattyáni és az érdi alállomások bekötése.
Ma a Balatonszentgyörgyről érkező, Sátoraljaújhelyre továbbmenő vonatot V63 037 hozta be a Keletibe, pontosan. A WW viszont +5-tel indult legalább a 004-es Taurussal.
Ma a 15:25-ös szolnoki személy (23316) nem felújított BHV-s kocsikkal ment, hanem régiekkel. Ezek szerint nem pontos az az info, mely szerint most már csak felújított BHV kocsik járnak Bp és Szolnok között az elővárosi forgalomban.
Akkor n+1-edik alkalommal ismét leírom, vagy is bemásolom ezt:
Akkor ma a 3522-n Bz-vel mentem volna? Méghogy nem járnak! No comment...
Olvassál már, mielőtt leírsz valamit ha kérhetném!
Ha jól nézem, egyedűl Szolnok sima Bhv-s vonatot már csak a 120(a)-ra ad ki, és egy szerelvényt a 120-ra. Hétvégén meg a nem járó párszerelvény megy a 15201-be, és egy nyíregyi erősítésnek. (184611 hsz)
A kedvedért nem fogom beírni pontosan az egész fordát...
Nem hiszem, hogy igazatok van, azért rengeteg vonat rendes, én legalábbis ezt tapasztaltam az elmúlt pár napban. Az azért valószínűleg gyakorlat a MÁV-nál, hogy 3-5 percig még nem is tekintik késésnek, nem is írják be. És a mellékvonalakon sokszor van annyi tartalék a menetrendben, hogy be lehet hozni a késést. Egészen pontosan a keresztek, átszállások miatt a csomópontokon van pár perc tartalék, legfeljebb 12 perc helyett 5 percet tartozkódnak ott, és onnan már rendesen mennek tovább.
Ehhez kapcsolódóan egy adat. Nézegetem az NS Reizigers (A holland személyszállító vasút, az ország nagy részén ő végzi a vasúti szemétszállítást) éves jelentését.
Nos, ebben a dokumentumban az áll, hogy a Holland vasút "3 perces" pontossága (ez azt jelenti, hogy pontosnak tekintenek minden olyan vonatot, amely max. 3 percet késett) 86% volt, ha a "szabványos" 5 perccel számolnak, akkor 92.6%
Hiába no, én is tapasztalom, hogy a MÁV pontosabb, mint az NS
Pedig a megoldás pofon egyszerü a képen egy MOZDONYKA láthato. Ezzel a motorizált járgánnyal probálták tologatni vonogatni a vagonokat az egyik bécsi vágohidon.
A Vasúttörténeti Parkhoz menő vonatok menetrendjét megtalálod a park honlapján (www.mavnosztalgia.hu) .
Budapest Nyugati pu-ról: 9.45, 10.45, 13.45, 15.45
A Vasúttörténeti Parkból: 13.13, 15.13
A Vasúttörténeti Park belépőjegye egyszersmind menetjegy ezekre a vonatokra, amelyeken más menetjegyek nem érvényesek. A belépőjeggyel tehát oda- és visszaútban is ingyen utazhatsz ezekkel a vonatokkal.
A vonatok nosztalgia szerelvénnyel közlekednek.
A rajtuk lévő I.,II. vagy III. kocsiosztály ne befolyásoljon, mert egységes kocsiosztállyal közlekednek, így természetesen kocsiosztály különbözetet sem kell fizess (de nem olcsóbb a jegy III. osztályon sem).
A menetjegyül is szolgáló park belépjegyet a Nyugati pu. 10. vágánya (a csarnokban a bal szélső vágány) mellett lévő MÁV Nosztalgia Boltban lehet megváltani.
"szabadidejükben éppen arra járó, részben vasúti egyenruhások, integettek a forgalmi irodákból ( kimondottan jókedvű búcsúztatás céljából) ill. kijöttek a vonat mellé is néha, de csak kíváncsiság okából."
Nem feltétlenül a szabadidejükat áldozták arra, hogy Neked integessenek.
Mezőkovácsháza felsőn gyakorlat, hogy a pénztáros kinéz a vonathoz, odaint/integet a jegyvizsgálónak/motorkocsivezetőnek.
Ebben semmi rosszat nem találok (közben nincs sor a pénztárablak előtt, aki a vonathoz igyekezett már megkapta a jegyét).
Összvonalas éves bérletjegyet a MÁV vonalaira, ami az MÁV honlap adatai alapján, felmutatóra kb. 1,5 millió Ft 2.o., és 2,4 millió 1.o..
Úristen!
Ennyire drága??
Svájcban a General-Abo, ami nem csak az SBB vonalaira, hanem az egész vasúthálózatra érvényes (kivéve néhány hegyi vasutat), meg buszra, meg mifenére, (igaz, névre szól, de akkor is...)
1 évre 2.o.-ra 2990 CHF (kb. 500.000 Ft),
1.o.-ra 4700 CHF (kb. 800.000 Ft).
És nem ugyanaz se a szolgáltatás színvonala, se az igénybevehető vonalhálózat hossza...
Sziasztok! A következő kérdéseim lennének a Keleti pu. viszonyait jól ismerőkhöz. Mennyi esélye van az embernek arra, hogy a 8.03-ra beérkező 9307-es számú Rajka-Budapest "gyorsról" leszállva elérje a 8.05-kor induló Hortobágy IC-t. H az esély erre egy nagy nulla, akkor mekkora az ember esélye arra, hogy a 2 órával később induló Takta és Várda IC-re tudjon pótjegyet venni. Ezek a próbálkozások a héten szerdán lennének esedékesek. Előre is köszönöm a válaszokat. Üdv M412192
Tisztelt tagsag! Ki tudna abban segiteni, hogy audio CD-n v. mp3ban fellelheto-e a regebben kazettan es allitolag eloszor bakeliten megjelent gozmozdonyhangok gyujtemenye hol szerezheto be?
rq7: vonali verebek csiripelese szerint gratula a mai sikeres vizsgadhoz.
>Egyébként az általában emlegetett egységsugarú utas ... De ha egyszer az a nyamvadt utas ... ... miért nem lehet ebbe az irányba is elmozdulni?
Mitől van olyan érzésem, hogy te MÁVos vagy? Azért nem lehet ebbe az irányba elmozdulni, mert a MÁVnál a többiek is így vélekednek, mint te. Nem kell mozdulni a nyamvadt utas kedvéért.
Tulajdonképpen a GySEV vonalai annyira nem is érdekesek, a maguk kb. 200 km-es magyarországi vasúthálózati részesedésével, szemben a MÁV 7ezervalahányszáz km-ével szemben, amire tulajdonképpen semmilyen elfogadható áru jegyet nem lehet megvásárolni.
Tud pl. valaki olyanról, aki vett már Összvonalas éves bérletjegyet a MÁV vonalaira, ami az MÁV honlap adatai alapján, felmutatóra kb. 1,5 millió Ft 2.o., és 2,4 millió 1.o.. Szerintem ezeket még akkor sem lenne érdemes megváltani, ha milliárdos lenne az adott egyén (kivéve egyet relikviának), még a legelvetemültebb vasútmániásnak sem.
"A rövidebb jegyek se kötöttebbek, mint az 500+ (kivéve persze az utazás hosszát), azokat is tetszöleges számban meg lehet szakítani. Vagy mire gondolsz?"
Az utazás hosszára gondoltam km-ben, illetve kiindulási és célállomás közötti útvonalra. Pl. Hódmezővásárhely - Szentes - Szolnok - Hatvan - Gödöllő 208 km, tehát 220 km-es jegy kell hozzá, nem ad túl sok választási lehetőséget, míg 500+-os jeggyel Gödöllőt megközelíthetetem Hódmezővásárhely - Kiskunfélegyháza - Dombóvár - Nagykanizsa - Budapest útvonalon is, stb. Csak erre gondoltam. Nekem az a lényeg tulajdonképpen, hogy minél olcsóbban minél tovább tudjak hódolni a szenvedélyemnek, mivel más kedvezményt nem nagyon tudok igénybe venni (a HungaryCardról korábbi hozzászólásaimban már írtam, hogy nem vasútmániás énemnek találták ki, a munkavállalói évi egy 50 %-os pedig kevés ehhez a szenvedélyhez.)
Szerintem szabályellenes, de mivel a MÁV de facto saját maga hatósága (amiből mindig a balhék vannak...), nem hinném, hogy létezik ember aki a saját feljebbvalói ellen bármit lépne....
Ha meg mégis, akkor meg nem létezik olyan ember aki a feljelentést továbbvinné, tehát patthelyzet.
Meg különben is, a vezetőknek saját cégük vonatkozásában mindig mindent szabad. Ez van...
OFF
Én is tervezem, hogy megveszem a Balatoni Hajózási Rt.-t és kedvemre kerekezgetek a tavon :-)))
Reggel hallom a rádióban, egy reklámban, hogy a MÁV a Bp-MIskolc viszonylatban július első hetében az 1.o.-on pótdíjmenteséget ad Hétfőtől-Csütörtökig, és Szombaton.
A honlapon még nem látom a hirdetést, de érdekes akció, gondolom ezzel akarják növelni az ezen napokon majd üresen futó kocsi kihasználtságát.
Így lesz az egész országban. Ha valaki 1. osztályon utazik, részére díjmentes pótjegyet kell kiadni, ez a díjmentesség vonatkozik a csatlakozó IP-re is. Az akció július 1-jétől visszavonásig tart.
Ez igaz, de már majdnem A.G.-i negatív ellenérzés sütött a királyi vasúttal szemben a topiknyitó hozzászólásból.
Egyébként az általában emlegetett egységsugarú utas gondolkodását tökéletesen tükrözi, a vasúti utazók jelentő tömege meg ilyen.
Minden ilyen jegyes problémákra itt a topikon vannak nyunyuka jegyes tippjei (Kő-alsó,stb) mondjuk Pesttől 150-200 km-re elég nehéz kivitelezni. A többi jótanács meg a hivatalos álláspont is az, hogy vedd meg előre.
De ha egyszer az a nyamvadt utas nem akarja előre megvenni, akkor miért nem lehet ebbe az irányba is elmozdulni? Talán véletlenül vesz sok ember a vonat indulását közvetlenül megelőzően jegyet? Ennek ellenére vsárnaponként mindig 17:45-kor köll váltani a Keleti pénztáraiban, miért nem lehet a vasárnapi műszak felét 12:00-20:00 között dolgoztatni? Ezt olyan megerőltető megszervezni?
Tudom ez nem a panasztopik, csak néhányan már nagyon fényezik a céget, pedig mindenki tudja, hogy közelről elég ronda a menyasszony.
Tényleg érdekelne. Az biztos, hogy volt felügyelet.
Az igazság az, hogy a jelenlegi szabályozást tekintve csak schwartzban lehet ilyet elsütni.
Volt felügyelet: még jó....:)
Az E1-es így rendelkezik a kérdésről:
5.4. A mozdonyszemélyzet feljebbvalói azok a személyek, akik beosztásuknál fogva felügyeleti igazolványuk vagy szolgálati megbízólevelük alapján gépészeti ügyekben is ellenőrzésre és intézkedésre jogosultak. 5.4.1. Az ellenőrzést végző feljebbvaló a járműre való felszálláskor köteles magát a mozdonyvezetőnél az ellenőrzésre és a vezetőálláson tartózkodásra jogosító igazolványával, megbízólevelével igazolni.
10.4. A mozdony vezetéséért kizárólag a mozdonyvezető felelős. Feljebbvaló jelenléte (5.4. pont) a jármű vezetőjét nem mentesíti a felelősség alól. 10.4.1. A mozdony vezetésére használatos kezelőszerveket - veszély esetét kivéve - kizárólag: - a 3. fejezetben leírt feltételeknek megfelelően, mozdonyvezetői feladatok ellátására odavezényelt dolgozó, (megj rg7: 3.1. Mozdonyszolgálatra olyan dolgozók oszthatók be, akik : - a járműkategóriára előírt hatósági képesítéssel (járművezetői igazolvánnyal) rendelkeznek, - erre a szolgálatra egészségügyi szempontból alkalmasak, - a szolgálatra kijelölt vonalakat, illetve szolgálati helyeket ismerik (kivéve az F.2.sz. Forgalmi Utasítás által meghatározott eseteket), - a kiszolgálandó mozdonyra típusismerettel rendelkeznek, - rendszeres oktatásban részesülnek vagy beosztásuknál fogva önképzésre kötelezettek és az előírt anyagból időszakonként eredményes vizsgát tesznek.) - az 5.9. és a hozzá tartozó alpontok alapján az ott meghatározott dolgozók, - a vonal-, állomás-, vagy típusismeret megszerzésére odavezényelt mozdonyvezető, a vonatkozó külön előírások betartásával, - a 10.4.2. pontban leírt feltételek betartása mellett, a felügyelet alatt járművezetési gyakorlatot teljesítő dolgozó, - a mozdony vezetésére jogosult feljebbvaló (10.4.3. pont) kezelheti. A jármű vezetését a felsoroltakon túl más személynek nem szabad megengedni. 10.4.2. A mozdonyvezető-, illetve a mérnök-gyakornok felügyeleti utazási ideje alatt csak gyakorlásra, a kijelölt mozdonyvezető jelenlétében, annak engedélyével és felelősségére indíthatja meg, illetve vezetheti a mozdonyt. 10.4.3. Ha valamely feljebbvaló, aki a mozdony vezetésére jogosult és a járművezetői igazolványát magánál tartva a jármű vezetését átveszi, a vezetés tartamára a felelősséget is viseli. A mozdonyvezető ez esetben is köteles veszély esetén a szükséges elhárító intézkedéseket megtenni. A vezetés át- és visszavételét a menetigazolvány Megjegyzések rovatába kell bejegyezni.
Biztos legális! A MÁV-nak MINDENT szabad... Például a saját szabályzatait nem betartania is szabad! Tehát mozdonyt is vezethet BÁRKI, csak akarat kérdése...
Lehetne éppen neki "felügyelet alatti vezetést" lehetővé tevő engedélye, de ahhoz minimális vasúti szakismeret azért kéne... Vagy ez is az Aranybánya Kft által szervezett mozdonyvezetés kategóriájába esik?
Nem lehet, hogy nekik helyböl van ilyesmire engedélyük?
Reméltem, amikor beraktam, hogy nem lesz belöle baja, de ez a véleményem kicsit megváltozott, amikor hallottam, hogy mi történt az Indóházban megjelent baranyai fotó miatt.
A mozdonyos ügyről lemaradtál? :)) Pedig emlegettek téged nagyon!!!
Arról van szó, hogy megjelent az indexen is pár kép, melyen Devecz főigazgató a "Kádár motorvonatot" vezeti. Mivel erre neki nincs jogosítványa többen érted kiáltottak, hogy el kéne/lehetne járni az ügyben! :))
Nem "tudos", hanem tudatos. Van némi különbség.:-))) A gondatlanságnak két formáka van, az egyik a tudatos gondatlanság (luxuria), a másik a hanagy gondatléanság (negligentia) A lényeg az, hogy a Btk. Különös részben nevesített bűncselekmények közül kizárólag azok büntethetőek gondatlan elkövetés esetén, amelyeknél a törvényi tényállás ezt kifejezetten nevesíti. A csalás nem ilyen, twehát a csalásnak csak a szándékos alakzata büntetendő. Jelen esetben valami más joghelyet kell keresni a Btk. helyett. Mi ez a mozdonyvezetési ügy című történet?
tudom, hogy sok embert komoly merészség valaKinek titulálni, de maradjunk a magyar helyesirás szabályainál, azaz nem az uriember lemenöire tettem fel a kérdést, hanem az általa tolt szerkentyüre (ami nem motorizált talicska, mégha sok polgártársnak az is lenne az álma...:-) ).
"hanem előre megfontolt szándékból (nyeresévágyból) elkövetett csalás..." Azért ennyire nem kell ragozni, mivel csalást alapesetben is csak nyereségváhyból lehet elkövetni.:-))) Btk. 318.-ba ütköző csalás itt biztosan nincs, mivel a csalásnak csak szándékos alakzata van. Itt pedig gondatlanságról van szó, mégpedig tudatos gondatlanság, azaz luxuria esete áll fenn.
Azt esetleg nem tudod, hogy műszakilag milyen állapotban vannak? Mert kívülről nagyon lepukkantak. Mikor gyártották ezeket? Azért az irániaknál lesz velük meló.
Ez igaz, hülye vagyok. Ráadásul pár napja a valóságban is elkövettem ugyanezt. Még jó, hogy rendes volt a jegyvizsgáló és nem kellett büntetést fizetnem, csak a jegyet megvenni. Akkor legyen helyette Györszabadhegy!
A rövidebb jegyek se kötöttebbek, mint az 500+ (kivéve persze az utazás hosszát), azokat is tetszöleges számban meg lehet szakítani. Vagy mire gondolsz?
Ja, de még így is jobban megéri mint 500 km alatti jegyek esetében, ahol kötöttebb az útvonal. Teljesáru jegy esetében is, mivel én csak azt vehetem igénybe.
Egy egyszerü jeggyel nem mehetsz oda-vissza Püspökl. és Bihark. között. Menettértivel igen, ha Bihark. a végcél. De ez így nincs 1000 km, nem éri meg az 500+-os. Iktasd be még Sopront, Putnokot és Középrigócot is!
És még valószínű, hogy ma este is ott lesz, tkp. még Repcééknél, bár már dolgoznak az általpaszírozásán. Aztán - majd valszeg egyesével vonatbasorozva - útra kelnek.
Ja, és még egy szempont. Ha tényleg sokat akarsz utazni, nem a km-határba fogsz ütközni, hanem az idöhatárba, mert a jegy ugye max. 4 napig jó (kissé leegyszerüsítve). Ezért jobb a menettérti, amely 30 napig jó. Persze dupla ár, de még így is egész jó km-költséget lehet kihozni.
Ezt a jegyet használhatom például úgy, hogy Hódmezővásárhelyről megyek Nyíregyházára és ezzel az egy jeggyel, ha úgy gondolom beugrok pl. Püspökladány - Biharkeresztes - Püspökladány útvonalra, majd Püspökladányból folytatom az utamat Nyíregyházára?
Ugyanazt a pontot nem érintheted kétszer, így persze kimarad az összes zsákvonal. (Egészen pontosan: kettöt belevehetsz az elején és a végén.) De persze azokra vehetsz külön jegyet oldalutazásként.
Én 3000 fölött járok most egy menettérti jeggyel, és még élek, el is fogadták a jegyvizsgálók. (A teljes 5000 fölött lesz.) Én kinyomtattam az útvonalat és a jegyre tüzettem, meg kértem rá egy pecsétet. Mert arra azért nemigen lett volna hajlandó a pénztáros, hogy rávezesse a jegyre az útvonalat.
Egy gyakorlati kérdésem lenne. Ha 500+-os jegyet vásárolok, mennyi az a km távolság amit le lehet vele utazni (pl. 526 vagy akár 600-700 km-t is lehet vele menni)? Mi a felső km határa ennek a jegynek?
Itt az EU, és a XXi. század, de még mindig a középkori megyehatárok számítanak?
Amúgy nem is jutott eszembe, hogy pont ott van egy megyehatár, ami ez esetben kifejezetten káros hatással van a vasútforgalomra. :(
A Nyíregyháza-Nyíradony szakaszon ha nyíregyháza vonzáskörzetét nézzük, és a vasútvonal mentén lévő falvak távolságát az állomástól, akkor ennek elővárosi vonalnak kellene lennie. De ott is van egy megyehatár. :(
Ott is van mondjuk 22 pár közvetlen busz, általában 1 óra 20 perc körüli menetidővel. Na, ezzel kellene versenyezni...
Kissé nehéz lenne versenyezni, mégha meg lenne a pálya akkor is. Bár a vonaton biztos kapna ülőhelyet az ember. Amúgy ez az ország egyik legszebb buszútvonala. Két viadukt is van ott.
Monjuk a nullának az ötszöröse? Az mennyi is:-)))) Amúgy milyen programot ajánlanál egy bátaszékinek, mit csináljon a szomszéd megye talán legkisebb városában? Van egy nagyon szép romkert a templom mellett, érdemes rászánni egy félórát. Utána?
Ha nem nullát számolunk, akkor már tényleg lehet szorozni. :)
Amúgy munkahely nincs ott? Ezenkívül tovább lehetne utazni Bajára és Szekszárdra.
Miért nem kaptak Hivatalos Menetrendkönyvet? Estetleg helyenként azt át és felülíró SZÜSZ-t?
Egy laza tollvonással eltörölték évekkel ezelőtt a 30 éves irományt, helyette a Menetrendkönyv használatát írva elő. Azonban 4 vonalon át összeadni a rész km adatokat lassú és pepecs munka, így továbbra is a régi rosszból dolgoznak a Gizik. Szabálytalanul!!!
Ez van a RENFE-nél is. 1999 óta nem adtak ki új Menetrendkönyvet. Azóta is azt használja a pénztáros. No nem utastájékoztatásra, hanem a jegykiadáshoz és menetrendi lekéréshez szükséges kódok vannak CSAK ÉS KIZÁRÓLAG abban benne!
A Keletis és Nyugatis szutyok automatákhoz hasonlóan számkódot kell nekik is beütni, csak épp öt jegyűt...
"Az ugyanis, hogy 30 éves adatokkal és útvonalakkal dolgoznak egyes Gizik, az mostantól nem egyszerűen hanyag munkavégzés, hanem előre megfontolt szándékból (nyeresévágyból) elkövetett csalás..."
Már megbocsáss hogy ismét beleugatok, de ők csak azokból tudnak dolgozni amit kapnak. Ha ez régi és lejárt, vagy már nem érvényes arról nem ők tehetnek.
Nem hát. Azt írták, hogy ha ilyet tapasztalok, akkor küldjem be a jegyet és akkor majd "intézkednek"... Tehát az utasnak kell tudnia a km adatot... Honnan is???
Tehát a MÁV visszaél az erőfölényével, és szemet húny a hanyag munkavégzés felett "egyedi esetek" sorozatának feltűntetve egy általános problémát...
Egyébként egy zegi gyorsvonaton "célellenőrzést tartva" hamar be lehet gyűjteni egy kupac rossz km távolságú jegyet és indítható az "eljárás" a cég közép- és felsővezetése ellen, hiszen kiderülne nem "egyedi" esetről van szó, mely ténnyel a MÁV dokumentálhatóan tisztába kellett legyen...
Miért, mit irtak abban a levélben? (már ha nem titkositották ezt is bkv módra)
Mert gondolom, nem igy fogalmaztak, hogy "tisztelt utasunk, amennyiben a jövőben ez előfordulna Önnel, kérjuk, fáradjon be a legközelebbi rendőrörsre, és tegyen feljelentést cégünk ellen":)
Most kaptam egy levelet a MÁV Ügyfélszolgálatról. Ebből azt a tanulságot vontam le, hogy ha a Gizik rossz km övezetű jegyet adnak, azaz a Hivatalos Menetrendtől eltérőt, akkor bejelentést kell tenni a rendőrségen!!!
Az ugyanis, hogy 30 éves adatokkal és útvonalakkal dolgoznak egyes Gizik, az mostantól nem egyszerűen hanyag munkavégzés, hanem előre megfontolt szándékból (nyeresévágyból) elkövetett csalás...
Milyen szerencse, hogy egy "oktatással" orvosolták "kimutathatóan" ezt a kérdést. Ahelyett, hogy bevonták volna a rossz füzeteket, és adtak volna ki újat...
Azért mert MINDENKI hetekkel előre veszi meg a jegyet, hogy biztosan legyen, és emiatt hetekkel korábban el is fogy az IC pótjegy. Tiszta RENFE... :(((
Nemrég volt az, de minden IC-re, hogy ha legalább t idövel hamarabb megveszed az IC-re a jegyeket, akkor 1. osztályon utazhatsz (asszem munkanap és szombaton). Ugye ezt már megszüntették? Miért?
Reggel hallom a rádióban, egy reklámban, hogy a MÁV a Bp-MIskolc viszonylatban július első hetében az 1.o.-on pótdíjmenteséget ad Hétfőtől-Csütörtökig, és Szombaton.
A honlapon még nem látom a hirdetést, de érdekes akció, gondolom ezzel akarják növelni az ezen napokon majd üresen futó kocsi kihasználtságát.
Pardon, a mondat helyesen: Amúgy milyen programot ajánlanál egy palotabozsokinak, mit csináljon a szomszéd megye talán legkisebb városában? Persze az eredeti mondat is értelmes, leszámtíva, hogy palotabozsok nem város. Szóval mit is kéne 1másnál csinálniuk a két település polgárainak? Csak azt ne írd, hogy a bozsokiak utazzanak Szegedre bátaszéki átszállással.:-)))
Szolnokról az Ic-nek a Keletiig nulla megállással annyi a menetidejük - papíron is - mint a velük együtt Szolnokról startoló, de a 100-on jövő mindenáállomásonésmegállóhelyenmegáll személyeknek a Nyugatiig.
Bátaszék és Palotabozsok között 120 km/óra mellett is alig utaznának. Bátaszék már Tolna megye. Palotabozsok meg Baranya, a mohácsi kistérséghez tartozik. Munkanapokon van 7 pár busz Mohácsra. Aminek nagyobb esélye lenne, az a Szekszárd - Bátaszék - Pécs összeköttetés. Ott is van mondjuk 22 pár közvetlen busz, általában 1 óra 20 perc körüli menetidővel. Na, ezzel kellene versenyezni...
A 121-esen azért nem jöttek ki meneszteni, mert forgalmi szolgálattevő csak Makó, Makó-elágazás és Mezőhegyes szolgálati helyeken van. A vonal MeFi/MeRáFi rendszerű, mindent a vonatszemélyzet intéz.
Újszegeden, Mezőkovácsházán, Mezőkovácsháza felsőn, Medgyesegyházán és Magyarbánhegyesen időszakos kereskedelmi szolgálat van.
"szerintem tisztességes 60 km/h-s pályasebesség mellett azért a jelenlegi utaszám többszöröse lenne"
Monjuk a nullának az ötszöröse? Az mennyi is:-)))) Amúgy milyen programot ajánlanál egy bátaszékinek, mit csináljon a szomszéd megye talán legkisebb városában? Van egy nagyon szép romkert a templom mellett, érdemes rászánni egy félórát. Utána?
bár a szokásos szerencsétlenségem, hogy pont a vonatoknál jöttek a kis felhőpamacsok a nap elé, ez nálam most már állandó sajnos, és bosszantó nagyon már.
Főleg az itt betett utolsó képnél nagyon bosszant, hogy a vonat előtt fél perccel takarta be pont a napot a felhő. Pedig szerintem nagyon jól elkaptam a 120-al döngető IC gépét.:-(((
Mai Hidasnémeti, Felsőzsolca és Hernádnémeti-Bőcsnél megejtett hídtúra is bőven gazdag volt érdekes tapasztalatokkal.
Első látvány Monoron 4:50-kor a Pest felé gépmenetben menő V63 004 volt, kissé viseletes külsőleg a gép, te nekem így is nagyon tetszett, amikor megláttam, főleg az érdekes forgóvázak tetszettek.
A 2529-es személlyel mentem Zuglóig, ami papagáj+7 posta Bhv-ként közelekdett, Monoron +2-vel, viszont Zuglóban már -2-vel 5:41-kor érkezett, és húzott is tovább 5:42-kor.
Kényelmesen a még "üres" városban átbuszoztam a Keletibe.
A szokásos látvány fogadott, IC600 az 5.-en, az EC174 a 6.-on, szokásosan jó hosszú, és kevés utassal, a Rákóczi meg a 4.-en. A kedvenc kocsimba az elsőosztály utáni fél kerékpárosba ültem be, ahol most nem voltak tele alvókkal a fülkék. Ez a mi 19-80-as kocsinkhoz hasonló, 6 ülőhelyes bordó bársony ülések, kérdezték is páran, hogy ez első osztály?
Pontos indulás 6:15-kor, Rákosnál láttam az 5009-et, amiben 2 db 1.o. kocsi volt az elején, és a végén még volt egy AB kocsi is, közötte vegyesfelvágott. Az 5209-el találkozva, a már szokásos látvány a 3 db 1.o. kocsi a vonatban. Pozitív tapasztalás, hogy Pécel előtt a jobb vágánynál az útátjárónál kiszedték a 60-as lassújelet, így Isazseg-Pécel mindkét vágányon ismét 100-as állandó lassújeles. Hatvanig +2-vel mentünk, aztán Füzesabonyig -2-vel érkeztünk, így kis pihenők voltak a pontos indulásig várva. Füzesabonyban a fűtőháznál láttam egy csíkos (001 vagy 020) Nohabot, biztos különvonatra várt itt. Majd jött a feketeleves, Füzesabony és Miskolc között 30(a) szindróma, egymást követik a "frissen" kihelyezett 80-as és 60-as lassújelek, a vízágyas pályán. Döbbenet fogott el, hogy mikor lett itt ilyen rossz az eddig "híresen" jó állapotú 80-as vasútvonal. Meg is lett az eredménye, Miskolcra +2-vel érkeztünk, amit sikerűlt +5-re feltornászni, a szokásos teljes személyzetcsere miatt. Ennek az lett a következménye, hogy Szikszón elvertük +7-el a Hernád IC-t a keresztnél, ami meglepően tele volt, 3 kocsi fullos volt rajta, a többiben csak lézengés. Majd a laza 90-es vonalnak hála, Hidasnémetibe már csak +2-vel érkeztünk. Itt kigyalogoltam a hídhoz, majd egy kis fotózás az állomás elején lévő felüljáróról is, lekaptam a 35212-es szerencsi vonatot, ami 2 Bzmot, és közötte 2 Bzx összeállításban érkezett, és ment is vissza 35215-ös vonatként.
Én vissza Felsőzsolcára a 5315-el jöttem, ami egy BDBhv (kerékpáros)+Bhv+Bo kocsival jött, ami még megkapott a végére 2 Szlovák kocsit Kassáról. Még indulás előtt egy teher ment elénk 11:15-kor. Pontos indulás, 70%-os utasterhelés. Szikszón kereszt teherrel, amit mi vártunk, a teher áthaladó volt, de még így is pontosan indultunk tovább. Felsőzsolcán megvettem H.-Bőcsre a retúr jegyet, és vizet akartam engedni a flakkonba, de csap semmi, vagy is le volt szerelve, de a 04-es pénztáros hölgy olyan kedves volt, hogy engedett az irodában nekem vizet. Utána kimentem a 7 percre lévő hídhoz, ami nagyon jól körbefotózható, és itt hála a nagy forgalomnak, lehet jó vonatos hidas képeket csinálni. A bal vágányon nem csodálkozok, hogy lassújel van a hídon, mert alulról megnézve és fotózva, szépen korrodált a szerkezet. Innen H.-Bőcsre az 5214-es személlyel mentem, amin elől 5 db 29-05-ös Bp kocsi volt, utána még 5 vegyesfelvágott, benne egy 1.o. kocsi is. Hernádnémeti-Bőcsnél ismét első a híd, ami 15 perc alatt megjárható, oda a tölrés oldalában mentem, de vissza már egy földúton, ami a pálya mellett vezet. A hídon biztonságosan át lehet menni, mert külön gyalogos járda van korláttal elválasztva kiépítve. Itt is vonatáthaladásos fotózás, amiből a legérdekesebb a helytelenben Miskolc felé menő Bzmot volt, ami annyira megzavart, hogy amikor elsuhant (fotózva), akkor lemaradtam a pont utána a bal vágámnyon Miskolc felé menő 5113-ról, pedig erre készűltem fel, csak nem számítottam itt az előzásre. Pedig milyen jó lett volna, ha egyszerre bukkantak volna ki a két hídon. Ekkor már dörgött és villámlott Miskolc felől. Így az IC564 után mentem is vissza az állomásra. Az ekkor elmenő 5234-es személyvonat végén 2 db 20-67-es Bp kocsit láttam, ami szerintem ment erősítésnek az IC521-hez, amit Szerencsen kap meg a gépcsere közben.Az 5126 pedig dupla szilivel ment, az elején egy 29-05-ös Bp kocsival. Pont beértem, amikor elkezdett esni az esső. Innen már hazafelé vettem az irányt az 5123-al Miskolcig, ami a forda szerint 2 gépes, csak most Nyíregyről nem gigant volt. Érdekes, hogy mindkét gép szedője fennt volt, ezt februárban értettem is, hogy az első gép húz a hátsó fűt, de ilyenkor? Miskolcon átszállás közben kajavételezés, amikor mondja a hangos, hogy a Hámor IC-n nincs étkező. Amúgy a vonatra csak Hidaban 11:00-kor tudtam pótjegyet venni, reggel Monoron még nem, mert plussz kocsikat kapott, így a 18-20-21-22 kocsikat megtoldták még 23-24-el, ami tele is volt. Pontos indulás, és a helyem is jó, bal nézésű, azaz pályabámuló:-))) Miskolc után valami bizber zavar, majd Nyékládházán nem adott bejárat, utána megint cammogás, lassújel hegyek...stb, így Füzesabonyba már +11-el voltunk. A Nohabos különvonatot Pécelen előztük meg, majd a ritka pillanat következett, Rákoson egyenesen robogtunk át, ami azt jelenti, hogy az alsó kerülő Körvasúti vágányon folytattuk utunkat. Ekkor látam meg a vasúti híd alatt, hogy itt egy régi félig "szétbombázott" pillér van a fenti jobb vágánynál. Simán felértünk Kő felsőre, itt kitérőzés a helyünkre, és +10-el érkeztünk a Keletibe a 11.-re. Láttam Maestral kocsijait is, amin elől a Splitbe menő egy AcBc és egy sima fülkés 2.o. kocsi volt, utána sok színes Hz kocsik. A nagy tömeg megindult a csarnok vége felé (más kijárat most nincs), amikor beért mellénk a 9.-re az IC601 is +5-el, aminek hatására giga tömeg tülekedett a csarnok vége felé. Pedig a 8. vágány üres volt, így oda is mehetett volna, elkerülve az egy peronhoz érkező két tömött IC vonat tömegnyomorát. Zuglóba átérve már elment a 2738-as, így a 6008 marad. Kellemes meglepetés volt az érkező 2511, ami szintén a reggeli perc időkben, azaz -2-vel jött és ment. Megérkezett a 6008, amiben középen egy frissecske 19-35-ös kocsi díszelgett, amit nekem találtak ki:-))) Privát fülkében a kényelmes ülésben "száguldtam" haza Monorra pontos érkezéssel. Kökin láttam még a 22501-es sima ingás gyorst +23-al. A tapolcai szerelvény is már jó ideje bennt állhatott, így nem hinném, hogy késett volna.
Akkor összefoglalva, a 20-67-es kocsik ülései ocsmány kényelmetlenek és rosszak, személyvonat szinvonalnak sem megfelelőek, főleg amikor még a léhűtő sem bírja a tömeget. Miskolc felé a pálya siralmas, úgy néz ki, hogy a 100-as vonal veszi át most már a prímet. Nagy élmény volt Rákostól-Kő felsőig az alsó pályán menni, tán ha most mentem erre 20 év alatt 3. alkalommal, így végig , de IC-vel még nem. Amúgy nem rossz ötlet volt, mert a miskolci bal vágány pont egyenesben megy tovább ebbe a kerülő vágányban, szintén bal vágányként. De az oka lehet, hogy Rákos páros oldalán 10-es lassújelet jelző táblák voltak kitéve, ami valajhol Rákos és Kő felső között lehet, és lehet most ezért itt alul járnak a vonatok, mert fent semmi nem ment. A nap látványa számomra Nyékládházán a mezőcsáti vonat, ami most M47 1211+1 BDbh (kerékpáros), és slussz, na ilyennel én is mennék majd it:-)))
Összefoglalva, azért ismét egy kellemes vonatozásos nap volt, bár a szokásos szerencsétlenségem, hogy pont a vonatoknál jöttek a kis felhőpamacsok a nap elé, ez nálam most már állandó sajnos, és bosszantó nagyon már.
Speciel én is üres vonaton utaztam itt. Egy másik vasútbarát srác társaságában utaztam, valamint a jv/mv-n kívül kb. 2-3 MÁV-dolgozó volt itt.
Igaz, a Kisszénás-Kondoros vonalon a helyzet még rosszabb volt. Ott szintén egy vasútbarát társaságában utaztam. De nem voltak utazó MÁV-dologzók a jv-n kívül.
Bár a Bátaszék-Palotabozsok vonalon, mivel közúton borzasztóan nagy kerülő, szerintem tisztességes 60 km/h-s pályasebesség mellett azért a jelenlegi utaszám többszöröse lenne.
gombócot énsem tudom egészben lenyelni, külőnben is BARÁTOKAT gyűjtök,
nem ellenségeket!
Ezt köszönöm, jólesett. Hidd el, én se. Holnap megkereslek, ha normális időben végzek Fészkesfehérváron. (lefelé gépen fogok utazni egy ismerős mv.-nél, csak azért, hogy megtörjem oldmumus 30-as vonali monopóliumát :-)))) Ezért a hozzászólásodért jár a * * * * *!
bj13-nak:
Köszönöm a pontosítást!
MÁS!
Ma először sikerült nyernem a MÁV-ruletten! A tét: 2717-tel elérni 2112-t. Ma KIVÉTELESEN összejött, íme a kezelt jegyem:
Ha valakit érdekelnek az állásajánlatok, megnézi saját maga. Amúgy csak egyetlenegy bajom van vele: Nagyon topicromboló. Ha meg valaki megkért hogy keress neki, akkor erre való az email.
- Felügyelete alá tartozó területre az operatív szabályozási technológussal közösen elkészíti, rendszeresen felülvizsgálja és jóváhagyásra előterjeszti az általa készítendő végrehajtási utasításokat. - Területén javaslatok kidolgozása az egyszerűsített forgalmi szolgálat bevezetésére. Menetrendváltáskor a szolgálat-megszakítás, szolgálat-szünetelés lehetőségének kidolgozása, a technológiai létszám megállapítása. - Balesetek vizsgálatában forgalmi állásfoglalások megfogalmazása. - Közreműködés a vágányzári technológussal a vágányzári feszültségmentesítési technológiák, rendelkezések elkészítésében.
Követelmények:
- Főiskolai végzettség - Felsőfokú szakmai képesítés - 5 év szakmai gyakorlat
Előnytényező: - számítógépes ismeret
A munkakör betöltésének feltételei: - a pályakezdő munkavállalókat forgalmi szolgálattevői munkakörben alkalmazzuk. A megjelölt munkakörre előírt szakmai gyakorlati időt különböző, egyre magasabb szakmai ismereteket igénylő munkakörök ellátása után érheti el a munkavállaló, felsőfokú szakirányú szakvizsgák letétele után.
Munkavégzés helye:
Szombathely Forgalmi Osztály
Jelentkezés határideje:
2005.07.10
Bővebb felvilágosítást ad:
Balkányi Lászlóné
1/511-4374 / 01/43-74
Várjuk jelentkezését!
1846-tól, az első, Pest és Vác közötti hazai vasútvonal megnyitásától szolgálja a magyar vasút az utasokat. Több mint 150 év óta célunk változatlan, hogy utasainkat és az árukat biztonságosan és gazdaságosan juttassuk célba. Hagyományaink megőrzése és az új fejlesztésekre való törekvések alkotnak egyensúlyt jövőképünkben.
A MÁV Rt. olyan szolgáltatói típusú szemléletet alakít ki, amely a külső és belső ügyfelek elégedettségére támaszkodik, az eredményes megrendelő-teljesítő viszony kialakítása érdekében. A hatékony gazdálkodás és társadalmi megfelelés igényének úgy tudunk eleget tenni, ha a MÁV javítja személyszállítási szolgáltatásait. Az ehhez vezető út: olyan termékek, bevezetése és beváltható garanciák kialakítása, melynek eredménye: elégedett utas, visszatérő utas.
A MÁV Rt. Személyszállítási üzletága munkatársat keres
Értékesítési koordinátor
Pozícióba
Főbb feladatok:
- Irányítja az üzletág értékesítési stratégiája alapján a csomópont tevékenységét. - Irányítja a csomópont ellenőrzési tevékenységét az értékesítési pontjai vonatkozásában és elkészíti az ehhez szükséges ellenőrzésiterveket. - Folyamatosan vizsgálja a pénztárak hatékonyságát. Javaslatot tesz a hatékonyság növelését célzó intézkedésekre. - Irányítja a csomópont ügyfélszolgálati tevékenységét, dönt a csomópont hatáskörébe tartozó méltányossági , kártérítési, visszatérítési ügyekben. - Figyelemmel kíséri a terület személyszállítási szükségletét, az utasforgalom alakulását. - Az értékesítési tevékenységet érintően döntés előkészítési feladatokat lát el csomóponti vezető döntési hatáskörébe tartozó ügyekben.
Követelmények:
- felsőfokú állami iskolai (egyetem, fősikola) végzettség - felsőfokú vasúti ismeret - érvényes összkereskedelmi szakvizsga - érvényes pénztárellenőrzési szakvizsga - B kategóriás jogosítvány - 5 év szakmai gyakorlat - felhasználói szintű számítástechnikai (Word, Excel) ismeret Előnytényező: - gazdasági, pénzügyi területen szerzett diploma
Munkavégzés helye:
Nagykanizsa
Jelentkezés határideje:
2005.06.27
Bővebb felvilágosítást ad:
Grajczárik Attila
1/513-1837 / 03/18-37
Hentz Judit
1/511-7116 / 01/71-16
Várjuk jelentkezését!
Ker.kritér.
Állásajánlatok keresési feltételei
Szakterület
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Munkakörcsoport
2 - Szellemi munkatárs
Képzésfajta
3 - Főiskola
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Műszaki szakelőadó
vs5007műszaki szakelőadó-k
2005.06.17
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
erősáramú szakaszmérnök
vs5002 erősáramú szakaszmérnök-k
2005.06.17
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
műszaki szakelőadó II. Budapest
MEK5001műszakiszakea.II
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Állomásfőnök
vs5002állomásfőnök-Nyíradony-k
2005.06.17
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Műszaki szakelőadó
VBI 5007 műszaki szakelőadó K
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Állomásfőnök
vs5002állomásfőnök-kisújszállás-k
2005.06.17
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Forgalmi üzemmérnök
ee5002forgalmi üzemmérnök-k
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Szakaszmérnök
vs5002 szakaszmérnök Kisújszállás-K
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
szakaszmérnök
ce5006 szakaszmérnök Kiskunhalas-K
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
szakaszmérnök
ce5006 szakszmérnök Kecskemét-K
2005.06.21
Keresés eredménye: 18 Találat
Szakterület
Felhívástartalom
Referenciakód
Publikált
Ország
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Szakaszmérnök (Hidász)
BA5007szakaszménrökhzg+K
2005.06.16
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Szakaszmérnök (pályás)
ce5006 szakaszmérnök-K
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Szakaszmérnök
BÁ5007szakaszmérnökVeszprém+k
2005.06.16
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Szakaszmérnök
vs 5002 szakaszmérnök Nyíregyháza
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Forgalmi üzemmérnök
ee5005forgalmi üzemmérnök-k
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Szakaszmérnök
VS5002 szakaszmérnök K
2005.06.16
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Szakaszmérnök
BÁ5007szakaszmérnökzg+K
2005.06.16
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Szakaszmérnök (pályás, hidász)
me5001 szakaszmérnök-K
2005.06.21
A MÁV Rt. Pályavasúti üzletága munkatársat keres
Forgalmi üzemmérnök
Pozícióba
Főbb feladatok:
- A vonatforgalom technológia szerinti lebonyolítása, felügyelete. - A vonatközlekedés lebonyolításával kapcsolatos végrehajtási szintű technológiák működtetése, intézkedések kidolgozása, alkalmazása. - A forgalmi utasításokban szabályozott felügyeleti és ellenőrzési feladatok végzése. - Rendkívüli helyzetek kezelése, rendelkezések kiadása.
Követelmények:
- Felsőfokú műszaki végzettség - Felsőfokú vasúti szakképesítés - Forgalmi vizsga - Orvosi alkalmasság
Előnytényezők: - Nyelvismeret - Számítógépes ismeret - Speciális szakterületi gyakorlat
Állítólag az emberi fajhoz tartoznak, de ezt én erösen kétlem. Egyébként itt (142-es vonal) sajnos elöfordulnak idönként, (szerencsére ritkán) hasonló események. Nem a közbiztonságáról híres a vonal, pedig mostanában egyre többször látni rendöröket is a vonatokon.
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
műszaki előadó
MEK5001 műszaki előadó
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
műszaki szakelőadó I. Budapest
MEK5001műszaki szakea.
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
műszaki szakelőadó II.
MEK5001műszaki szakea
2005.06.21
A MÁV Rt. Pályavasúti üzletága munkatársat keres
műszaki előadó
Pozícióba
Főbb feladatok:
-A Területi Központ működését biztosító szakmai feladatok végzése -Közreműködés a területi központ rövid és középtávú tervezési folyamatában, műszaki-gazdasági tervek összeállításában -Információgyűjtés, rendszerezés az üzemeltetett létesítményekről, berendezésekről, és a területi központ egyéb működési jellemzőiről -Közreműködés a szerződéskötések előkészítésében, bonyolításában, nyilvántartásában
Követelmények:
-Középiskolai érettségi, -Felhasználói szintű Word, Excell ismeretek, -1-3 év szakmai tapasztalat -a MÁV Rt. velső szakmai utasításainak, szabályinak ismerete
Munkavégzés helye:
Budapest
Jelentkezés határideje:
2005.06.30
Bővebb felvilágosítást ad:
Balkányi Lászlóné
1/511-4374 / 01/43-74
Malczanekné Elek Katalin
01/12-40
Várjuk jelentkezését!
Szakterület
Felhívástartalom
Referenciakód
Publikált
Ország
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Szakaszmérnök (pályás, hidász)
me5001 szakaszmérnök-K
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Szakaszmérnök
VS5002 szakaszmérnök K
2005.06.16
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Forgalmi üzemmérnök
ee5005forgalmi üzemmérnök-k
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Szakaszmérnök
vs 5002 szakaszmérnök Nyíregyháza
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Szakaszmérnök
vs5002 szakaszmérnök Kisújszállás-K
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Állomásfőnök
vs5002állomásfőnök-kisújszállás-k
2005.06.17
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Műszaki szakelőadó
VBI 5007 műszaki szakelőadó K
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
Állomásfőnök
vs5002állomásfőnök-Nyíradony-k
2005.06.17
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
műszaki szakelőadó II.
MEK5001műszaki szakea
2005.06.21
Pálya- és mérnöki létesítmények (pálya- és eszközgazdálkodás, karbantartás)
erősáramú szakaszmérnök
vs5002 erősáramú szakaszmérnök-k
2005.06.17
Távközlés, erősáramú- és biztosítóberendezések (műszaki-felügyelet-karbantartás)
műszaki előadó
MJ5001műszaki előadó
2005.06.21
Távközlés, erősáramú- és biztosítóberendezések (műszaki-felügyelet-karbantartás)
A MÁV Rt. Pályavasúti üzletága munkatársat keres
Árkalkulátor szakelőadó
Pozícióba
Főbb feladatok:
Ár-felülvizsgálat, árelemzések készítése a reális költség kialakítása érdekében A műszaki tartalomnal megfelelően költségkalkulációt, költségelőirányzatot készít A vállalkozókkal kötendő szerződések létrehozásában való közreműködés Saját kivitelezésű felújítási, beruházási teljesítmények elszámolásával kapcsolatos ügyintézés
Követelmények:
Középiskolai érettségi felsőfokú gazdaság-elemző és ellenőrző tanfolyam 1-3 év szakmai gyakorlat felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek
De az nem kutya, hogy a Gépészet alatt az első menüpont a Vasúttörténeti park... Ott meg: "A járművek jelentős része ma is üzemképes, ..." Hááát... mint sok Szili.
Az Általálnos tudnivalók szövege pedig hogy Általános tudnivalók.
Olyan képességekkel és képesítésekkel rendelkező fiatal, dinamikus, jó kommunikációs készségű, alkalmazkodni tudó, elhivatott és nyelvet beszélő diplomás munkavállalókat várunk, akik tudásukkal és munkájukkal hozzá tudnak járulni céljaink megvalósításához.
A kiválasztásnál a következő kompetenciákat vesszük figyelembe:
kapcsolatépítés/kapcsolattartás
konfliktuskezelés
rugalmasság: a változásokhoz való alkalmazkodás képessége
kommunikáció
csapatmunka
gyors ítélőkészség, gyors észjárás, komplex gondolkodás
> ... Akkor még nem volt netem, nem olvashattam egy kis humorért ezt a topikot. Bár az akkori topik - úgy tudom - unalmas szakmaiaskodás volt a mai színvonalhoz képest, jól gondolom...? Nem. Most egyszerűen csak nem akarunk szakmailag beletemetkezni.
Igazságtalanok vagytok az új MÁVos honlappal. Én pl. remekeket játszom azzal a tilitolival, innen kérem, hogy tegyenek be új képeket, ezek már nagyon könnyen mennek. Lehet, hogy a MÁVosok megúnták a Tetrist, a dobozos tilitoli elkopott, és elektronikus kellett?