A miénk 0.8 körül volt amikor kíváncsiságból rámértem. Úgy hogy volt mellette kondi is kompenzálni. lehet vannak jobbak is, nem tudom. Sajnos most belenézve pár adatlapba nem találok ilyen adatot. A miénk egy régi vacak, lehet a maiak már jobban kompenzáltak, vagy nem tudom.
Neked mi az álláspontod, vinnél vastagabb nullát a főzőlaphoz mint a fázisvezetők? Netán bontanád 3 db 1 fázisú hálózatra, mert innen indultunk (és kanyarodunk) el.
Nézd meg hogy alakul az áram vektor ha van mondjuk 2x 16A-es áramod kisebb fázisszöggel (példa kedvéért indukciós sűtő megy egyik fázison maxban a másikon meg a sütő max árammal). Egyszerűsítsünk 90 fokra 120 fok helyett, ez cosfi 0.86 (-+30fok, attól függ melyik fázishoz nézzük és viszonyítjuk), ami nem is túl sok, pitagorasszal vagy koszinusz tétellel könnyen kiszámolható - . máris több mint 22A.
"Amit a kollégával diskuráltunk: hogy kell-e vastagabb nullavezető mint a fázisvezető. Nem, mert nem tud magasabb áram folyni rajta mint a fázisáram. A legnagyobb áram akkor folyik a nullán ha csak 1 fázis megy, amint megy bármi egy másik fázison csökken a nulla árama."
Az ALDI s áruházak elektronikusan vezérelt motorjaihoz (hűtő kompresszor stb)
A német tervező l1,l2,l3=4mm2 a Nullának 3x1.5mm2 irt elő. Pe 6-10mm2.
Amit te kérdezel: én általában 5x4 kábellel állok a konyhába a főzőlap mögé (feszültségesés miatt kell 4mm2, de ki kell számolni). 3x16A-rre biztosítva. 2x16A a főzőlap (booster fokozaton meg is eszi), a harmadik fázis a sütő (általában 10-13A)+elszívó, világítás, pult konnektorok.
Amit a kollégával diskuráltunk: hogy kell-e vastagabb nullavezető mint a fázisvezető. Nem, mert nem tud magasabb áram folyni rajta mint a fázisáram. A legnagyobb áram akkor folyik a nullán ha csak 1 fázis megy, amint megy bármi egy másik fázison csökken a nulla árama.
Ok, de a legrosszabb eset ha csak 1 fázis terhel. Amint bármelyik másik is elkezd terhelni a nulla árama csökken. Azaz nem kell vastagabb nullavezető mint a fázis vezetők.
Szimmetrikus rendszernél, ezt ne feledjük. Viszont ez nem az.
Arra próbáltam utalni, ha a lenti bekötés szerint 2 fázisra megy egy indukciós, és egy fázisra a sütő, az azért okozhat meglepetéseket áramban, rövid ideig mindenképpen. Egy négy főzőlapos indukciós főzőlap 7.2 kw körül van, ami két fázisú rákütés esetén fázisonként 16A igényt jelent ha megy folyamatosan minden (ez persze ritka, mert ritkán megy 4 főzőlap együtt, de már kettő használatával összejöhet azonos fázison is a max fázisáram). És bizony nem lesz szimmetrikus a rendszer, ha mellette beindul a sütő is, mert az ohmikus fogyasztónak tekinthető leginkább, míg az indukciós nem teljesen. Jellemzően 3-3.5kW körül vannak az elektromos sütők teljes fokozaton, van néhány kisebb típus is kisebb tartományban 2.5kW környékén. Azaz jellemzően ez is felvesz akár hosszabb ideig is 12-16A-t. Elég sokféle kombináció elő tud állni az éppen használt főzőlapok/sütő fűtőszálak használatának függvényében.
A legrosszabb esetet feltételezve ha az áramvektort nézzük, és nem 120 fokos lesz a fázis (vonali, attól függ hogy vizsgáljuk) áramok közötti fázisszög eltérés, akkor csúcsban akár a legnagyobb fázisáramnál nagyobb csúcsáram is átszaladhat a nullvezetőn. Szimmetrikus rendszer esetén ugyebár a nullvezető árama max annyi lehet, mint a fázisáram értéke 1 vagy 2 fázis használata esetén. Viszont itt nem lesz feltétlenül szimmetrikus a rendszer.
Persze annyi a teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy indukciós főzőlap nem megy folyamatosan, hanem pl szilárdtest relével vagy egyéb szabályzókkal kapcsolgatják, illetve a sütő is jellemzően folyamatosan nem megy teljes bedobással, de a felfűtés alatt mindenképpen. Így nyilván a nullvezetőn megjelenő "csúcsáram" sem lesz állandóan a legmagasabb értékű, csak valamilyen időkitöltéssel, így a vezeték hőterhelés is kisebb. Viszont a 16A pl egy fázis használata esetén akár tartósan is megjelenhet a lenti konfigurációban simán - amit egyébként elvisz a 2.5mm2-es vezeték.
(Ha az említésre ekrült mikrohullámú melegítő is pl valamelyik teljesen kihasznált sütő/főzőlappal párhuzamosan akarnak mikrót is használni, ami pont azonos fázison lesz, akkor is gebasz lesz. Vagy tudatosan kell használni az eszközöket, bár háziasszonynál ez nehéz ügy ilyen szempontból)
Ha az összes eszköz megy az 5x2.5 mm az elég kevés lesz. Nem a fázisvezető hanem a 0 miatt. De nem tudom persze az össz / fázisokra bontott terhelés pontosan mennyi, ezt jó lenne ha leírná a kérdező a tisztább látás kedvéért.
Ha nem egyszerre akarod használni akkor maradhat. Ha meg igen akkor mindhárom készülékhez vinnék külön fázist ha már ugyis ott van a lakásba. És ami a lényeg nemcsak a fázisokat hanem a nullát és védőföldet is . Ugyanabban a keresztmetszetben . 3×4 es mbcu kábelt pl. Ipari konektorokat vagy direktbe kötve .
Sziasztok! Szeretnék segítséget, illetve tanácsot kérni tőletek! Egyáltalán nem értek a villanyszereléshez, ezért fordulok hozzátok! A történet a következő lenne: A lakásunkban 3 fázis üzemel! Amikor ide költöztünk vásároltunk egy gáztűzhelyet amelynek elektromos a sütő része! Ekkor egy villanyszerelő húzott neki egy kábelt a lakás elsö kötődobozából, amelyet az egyik fázisra kötött rá! Erről csak az elektromos sütő üzemelt. A nyáron konyha felújítás lesz nálunk, amely során szeretnénk beépített sütött, indukciós főzőlapot valamint beépített mikrohullámú sütőt vásárolni! Az lenne a kérdésem, hogy ebbe a konektorba, amelyről fent beszéltem abba csatlakoztathatom-e a fent említett 3 műszaki berendezést vagy sem?Ebbe a konektorba kerülne mindhárom eszköz, de egyéb más nem működne róla! Kivitelezhető-e ez a művelet vagy sem? Még annyi, hogy azt hiszem a lakásban 3*16 amper van, vagy legalábbis erre emlékszem, de ez nem biztos!
Válaszotokat elöre is köszönöm, és elnézést kérek akkor ha valami hülyeséget írtam, vagy kérdeztem volna! Szép napot mindenkinek
Ejj, ez valóban így kicsit ruganyos helyzet, ahogy írod. Szóval a dolog a 20 ezer Forinttól (ha tényleg csak kb. nagyobb biztosíték kell) a 100 ezerig terjedhet, a szerelő hozzáállása és helyi ítélete alapján.
Regisztrált szerelő kérdése... Ha nem akar lehúzni, akkor megoldja variálás nélkül is.
--------------
A MEE-VET oldalain ezeket lehet találni az Amper bővítés témáról.
A fogyasztásmérő-helyekkel kapcsolatban szükséges meghatározni azok megfelelőségét.
A fogyasztásmérő-helyekről minden esetben azt feltételezzük, hogy a létesítésükkor érvényes és mértékadó szabványoknak megfelelnek !
Ha ez a feltételezés az irányadó, akkor a vizsgálat tárgya az aktuális műszaki állapot.
A műszaki állapot megfelel-e vagy nem ?
A régi mérőhelyek csak abban az esetben maradhatnak meg, ha
- a létesítéskori szabványoknak megfelelnek és a műszaki állapotuk megfelelő - a megfelelőség feltételei: az élet- és vagyonvédelmi szempontok szerinti jó állapot - továbbá a tulajdonos egyéni gazdasági- és egyéb érdeke is szempont!
-----------MEE VET--------------
A meglévő mérőhelyek felújítása, áthelyezése vagy teljesítménybővítése, háztartási méretű kiserőmű csatlakoztatása.
--------alapeset---------
3.11.1.1. TELJESÍTMÉNY (Amper) NÖVELÉS MEGLÉVŐ CSATLAKOZÁSON A közcélú villamosenergia ellátásba bekapcsolt felhasználó többletigénye esetén, az alábbiakat kell figyelembe venni:
Amennyiben a meglévő és az igényelt teljesítmény kielégítésére a csatlakozóvezeték, méretlen vezeték, mért fővezeték alkalmas és a fogyasztásmérő hely kialakítása, valamint annak közvetlen környezete szemrevételezés alapján megfelel a csatlakozás létesítéskor érvényes műszaki, biztonsági követelményeknek és a regisztrált szerelő a kivitelező nyilatkozat alírásával kinyilatkozta, hogy a felhasználói tulajdonú vezetékhálózat megfelel a vonatkozó jogszabályoknak és műszaki biztonsági követelményeknek,
akkor a többletigény kielégítésének nincs műszaki akadálya.
Megjegyzés: Amennyiben az igényelt teljesítmény a közcélú hálózatról nem biztosítható, akkor hálózatfejlesztésre, hálózat átalakításra lehet szükség, az arra vonatkozó szabályok szerint.
-------alapeset 2---------
3.11.1.2. CSATLAKOZÓVEZETÉK CSERE, TELJESÍTMÉNY (Amper) NÖVELÉS MIATT Ha a 3.11.1.1 pontban meghatározott műszaki feltételek nem teljesülnek, akkor a következők szerint kell eljárni:
Amennyiben az igény kielégítése, a meglévő (hálózati) leágazási pontról biztosítható és a tetőtartó, falitartó, falihorog fővezetékcső, csatlakozó főelosztó alkalmas a nagyobb keresztmetszetű csatlakozóvezeték fogadására és a 3.11.1.1 b-c) pontban meghatározott feltételek teljesülnek,
akkor a csatlakozóvezeték cseréjét követően az igény kielégítésének műszaki feltételi biztosítottak.
Megjegyzés: Földkábeles csatlakozás esetén, a fentieket értelemszerűen kell alkalmazni.
-------pénzesebb eset------
3.11.1.3. FELHASZNÁLÓI VEZETÉKHÁLÓZAT ALKALMASSÁ TÉTELE, TELJESÍTMÉNY (Amper) NÖVELÉS MIATT
Amennyiben az igény kielégítéséhez szükséges 3.11.1.1 és a 3.11.1.2 pontokban meghatározott felhasználói vezetékhálózatra vonatkozó műszaki feltételek nem teljesülnek, akkor
a felhasználó megbízza a regisztrált szerelőt, hogy az igény kielégíthetősége érdekében végezze el a szükséges átalakításokat, beavatkozásokat;
a regisztrált szerelő különösen bonyolult, komplex esetekben jogosult kinyilatkozni, hogy a szükséges beavatkozás meghatározása érdekében, arra jogosult tervező bevonása indokolt;
a regisztrált szerelő az igény és a helyszíni adottságok figyelembe vételével elvégzi a felhasználói vezetékhálózat átalakítását, alkalmassá téve azt a megnövekedett igény kielégítésére, majd ezt követően az átalakítással érintett felhasználó vezetékhálózat megfelelőségéről, kivitelezői nyilatkozatban nyilatkozik.
A fent említettek teljesítését követően, az igény kielégítésének műszaki feltételei a felhasználói vezetékhálózat szempontjából biztosítottak.
---- akár nagyon pézes eset tud lenni----
3.11.2. MÉRŐHELYEK FELÚJÍTÁSA, ÁTHELYEZÉSE, TELJESÍTMÉNYBŐVÍTÉS (Szabványosítás) A meglévő mérőhelyek felújítása, áthelyezése vagy a 3.11.1.3 pontban említett teljesítménybővítés esetén, a mérőhelyet és védőcsövezését ezen alkalmazási segédlet, valamint az MSZ 447:2019 szerint kell kialakítani, átépíteni, továbbá az alábbi esetekben a csatlakozóvezetéket ki kell cserélni kettő vagy-, négyszálfeszítésű NFA2X típusú szigetelt szabadvezetékre:
az igényelt teljesítmény kiszolgálásához nem elegendő a meglévő csatlakozóvezeték keresztmetszete (pl.: feszültségesésre, melegedésre nem megfelelő a keresztmetszet),
a meglévő csupasz tartósodronyos csatlakozóvezeték tartósodronyának keresztmetszete nem éri el a 16 mm2 t, a meglévő csatlakozóvezeték fázisvezetőinek keresztmetszete nem éri el a 10mm2-t,
tetőtartónál, falitartónál, vagy falihorognál a csatlakozóvezeték fázisvezetőiben és PEN vezetőjében kötés van.
Ha a berendezés (tetőtartó, falitartó, fővezeték és annak csövezése, mérőhely) nem teszi lehetővé a csatlakozóvezeték, fővezeték cseréjét, vagy nem felel meg a létesítéskor érvényes műszaki biztonsági követelményeknek, akkor azt át kell alakítani, a fent hivatkozott műszaki és biztonsági követelmények szerint.
Amennyiben teljesülnek az említettek és a regisztrált szerelő a kivitelező nyilatkozat alírásával kinyilatkozta, hogy a felhasználói tulajdonú vezetékhálózat megfelel a vonatkozó jogszabályoknak és műszaki biztonsági követelményeknek,
akkor a többletigény kielégítésének nincs műszaki akadálya.
A regisztrált szerelő által leadott igény alapján, a csatlakozóvezeték cseréjét az elosztói engedélyes szakemberei végzik (amennyiben a tartószerkezet, a fővezeték, valamint a mérőhely valóban megfelel a vonatkozó műszaki biztonsági követelményeknek).
Lehet, hogy magát a megszakítót nem cserélték az óracserekor és az valami régebbi kor terméke. De a lényeg az, hogy csak egy ilyen műanyag cuccon van maga az óra és a kismegszakító is. Nem szabványos óradobozban. Így gondolom a 32A esélytelen, illetve kellene mondjuk 100 ezernyi beruházás nem? Annyit nem ér, csak gondoltam addig kéne bővíteni, amíg az egész társasház betápja bírja. Ha mindenki kikéri akkor lehet lemaradok róla...
"mert attól még én járok vissza időnként ilyen " kitüntetett" helyekre ;-)"
Vagy utánanézel, hogy mely kazánok fejlesztője figyelt oda az ilyesmire is és attól kezdve csak azokal a kazánokkal foglalkozz.
Vagy kideríted, hogy melyik az az 5 forintos alkatrész, ami a hibát okozza, azt mindig lecseréled egy 10 forintosra és attól kezdve te leszek az országban az egyetlen, aki régi társasházakban is tíz perc alatt be tudod üzemelni a közismerten beüzemelhetetlen PorcaMerda típusú olasz kazánokat.
Régebbi társasházaknál sajnos előfordulnak effajta kóbor feszültségek/áramok akár a vízcsöveken, fűtéscsöveken. A lakókra nézve általában nem veszélyesek, csak az oknyomozó szakemberek idegeit károsítják (a lakók). Elég egyetlen villanybojler bekötésénél összecserélni a nullát és a földet és egy 50 lakásos társasház teljes vízvezeték/fűtés csőrendszerén olykor egy pici feszültség jelenik meg. Egy másik lakásban a mosógép dolgozik földelésről a nulla helyett, egy harmadikban a vasaló konnektorában van felcseréve (vagy az egész lakásban eltűnt a nulla, erre az após az egész lakást átkötötte a földre)... Mert ugye "ha nagyapám is elvolt ebben a lakásban FI relé nélkkül, akkor nekem se köll".
Egy lakásban, hogyha így néz ki a villanyóra és környéke ELMŰ területen ("okos" már az is), akkor hiába 10mm2-es alu vezeték a mért fővezeték, a meglévő 25A kapacitás 32A-re bővítése már csak szabvány mérőszekrény, egyebek mellett kivitelezhető? 25-nél van a határ, szabványosításmentes max betápnak nem?
Nos, akkor lerakatsz egy földelő szondát oda a kazán mellé.... ... és bekötteted az EPH hálózatba ott helyben a kazán mellett. Plusz ugyanoda kötöd be a kazán EPH vezetékét is.
Innentől a kazán tutira a helyi "Föld" potenciált látja :-)
A magánvéleménnyel ugyan egyetértek, de elmehetek vele a fenébe, mert attól még én járok vissza időnként ilyen " kitüntetett" helyekre ;-) szellemhibákat kergetve.
"Ami még kérdésem lenne, hogy ha 3 fázisumk van, akkor a H tarifa is 3 fázisú lesz, vagy az 1 fázis?
Illetve a PE szonda lehet közös?"
A kettő független egymástól. Ha egy fázisú H tarifás mérőt kérsz, akkor olyat kapsz, ha három fázisút kérsz, akkor olyat. Elméletileg még olyat is kérhetsz, hogy a normál villanyod legyen egy fázisú és csak a H tarifa három fázisú.
És nem kell minden villanyórához külön földelő szonda, tehát az lehet közös.
"Úgy gondolom, ez már nem kazán szervizes, hanem villanyszerelési probléma. Reális a villanyszerelőtől azt kérni, hogy szüntesse ezt meg?"
Ha a kazán teljes elektronikáját teljesen feszültségmentesíted (kihúzod a konnektorát / kikötöd a betápját) és még akkor is ott van az a szivárgó áram, akkor valóban egy (okosabbik fajta) villanyszerelő lehet képes a jelenség okát megtalálni.
Azt te is meg tudod mérni, hogy ha (feszültségmentesített kazán mellett) ideiglenesen lekötöd a kazán testről az EPH vezetéket, akkor mekkora feszültség különbséget tudsz közöttük mérni. Ne lepődj meg, ha az derül ki, hogy azt a 300 milliampert mindössze 2 voltos feszültség hozza létre.
Magánvéleményem, hogy elmehet a fenébe az a kazán elektronika fejlesztő, aki által tervezett vezérlés megbolondul attól, hogy a kazán test nulla volt helyett 2 voltos feszültségen van. Lehet, hogy a kazán gyártása kb 5 forinttal került volna többe és most az elektronika röhögve működne akár 100 voltos burkolat esetén is :)
A fő kérdés ez volt. Én nem kezdem el kergetni ezt, nem vagyok villanyszerelő. Ez egy lakásfelújítás része, van még villanyszerelő, akit emiatt meg lehet találni, csak azért tettem fel itt a kérdést, mert sok esetben ennél kisebb dologért is keresztben néznek rám...
Nem biztos, hogy ez az áram az Ő FI reléjén át keletkezik, de ha van FI és nem megy le, a teszt gomb szerint működik, de pl. van vezérelt, vagy GEO/H vagy mifene tarifás mérő ahol pl. nincs akkor lehet szűkíteni vagy elkezdeni a szomszédok felé nézelődni.
Nem azt feltételezem, hogy a kazánnal van a gond, hanem azt, hogy ez gond a kazánnak. Lehet, hogy nincs összefüggés, ezt nagyon nehéz kazán oldalról látni. Csak azért feltételezem, mert egy roppant érzékeny, elektronikus vezérlésű gázszelepes készülék olyan ionizációs elektródával, aminek az alaplap impulzus üzemben nézi a jelét és nemcsak lángőrnek, hanem modulációhoz is használja. Elvileg a védővezető a vezérlő referencia pontja. Nem tudom, van-e realitása megtalálni-megszüntetni ilyen szivárgó áramot.
egy gázkazán beüzemelése közben ütköztem furcsa hibákba, amelyek vezérlő panel hibának tűntek, ugyanakkor a (frissen kiépített 10 mm2 keresztmetszetű sodrott réz) EPH védővezetőn 326 mA szivárgó áramot mérek (nem fix, ingadozik - van megfelelő lakatfogóm, ami ennél sokkal kisebb áramot is mér).
Úgy gondolom, ez már nem kazán szervizes, hanem villanyszerelési probléma. Reális a villanyszerelőtől azt kérni, hogy szüntesse ezt meg?
Érdekes, abból dolgoznak ami raktáron van? Nálunk elég sok mérőhely átépítés volt az utcában és mindenhová 25-öst tettek függetlenül attól mekkora teljesítményt vételezett.
A 16-os Al légkábel elvileg elbír többet is ha melegedésre méretezed, feszültségesésre méretezésnél tudni kellene a távolságot és a szolgáltatói előírást.
A szolgáltató -szerintem- nem a vezeték melegedésére méretez hanem feszültségesésre, hogy a saját oldalán minél kisebb legyen a veszteség.
1, túl sok fogyasztó van arra a körre kötve, ezért forralóval eléri 10A-ert és lecsap (össz 2300W felett, pl mosógép + elektromos sütő + mikró együtt menve már sok)
2, forraló/aljzat (időszakos) zárlatos, ezért néha eléri 10A-ert és lecsap
3, ez igen valószínűtlen: régi biztosíték amin sok állandó nagy áram megy át (pl elektromos sütő) "kilágyul" és kisebb értéknél is lecsap.
Kizárólag ha 1)-es az ok, akkor lehet 16A-esre cserélni.
Minden más esetben utána kell járni a hiba okának.
Amúgy összesen 3 biztosíték/áramkör (és 0 FI relé) egy lakásra ... nem erőltette meg magát aki csinálta :(
- Akkor kell, ha új vagy jelentős részben átépített saját hálózat. -
Pontosan. Csak az eszmecsere arról szólt, hogy most létesült építkezési mérőnél mi kell. És egy most installált építkezési mérőnél nem nagyon lehet azt mondani, hogy a hálózata régi. :D
Amellett építkezési méréshez még külön is kötelező.
Lehet teljesen szabványos, de valahogy nekem egyik sem ajánlotta fel hogy megmarad a haszonkulcsa, de leigazolja nekem hogy a villanyóra szekrénytől fél méterre lévő fára szögelt vízmentes dobozban lévő csoki szabványos főelosztó..
Ehelyett 50000 alatt nem, nem úszod meg azt a szabványos főelosztót ami feltétele a villanyóra felszereléséhez..
Pláne mikor mondvacsinált okokkal még a mérőhelyet kiépítő regisztrált szerelő munkáját is visszadobják.
Aztán ha panaszkodni mer az ember akkor a legjobb esetben is direkt szánt szándékkal a sor végére teszik. A szolgáltató mutogat a regisztrált szerelőre hogy csak ő rajta keresztül csak ő csinálhat bármit, csak ő mond árat csak őt kell megkeresni satöbbi, reg szerelő meg mutogat a szolgáltatóra. Fogyasztóvédelem meg azt se tudják hogy eszik e vagy isszák az egészet... Na meg persze közben évekig nem lesz áramod..
Hát, bocs, lusta vagyok belépni a szabványkönyvtárba, és ellenőrizni, hogy pont most pont mi a szöveg, de 20 éve ez volt:
Az épület tetőszerkezetére szerelt tartószerkezet (tetőtartó) esetén, ha a tartószerkezet eredő csúcshúzása a 3 kN-t és a felső rögzítőbefogás feletti szabad hossza az 1,5 m-t meghaladja, akkor a tartószerkezetet ki kell horgonyozni.
Ma ezt nem szeretjük, de azért bocs, ez szabályos volt. Mégtán ma is az, de a hálózatra csatlakozási szabványban volt ez a rajz:
Itt az alján a bal oldalt kell nézni, hogy a cső a padláson a padlózatban megy. Az EON sem talál egy normális szakembert nyilatkozni a saját elképzeléseiről...
Adott volt egy 70+ éves ház kókányolt hálózata. Még csak földelőszondája sem volt. Az oszlopról lejövő méretlen kábelt a mai napig nem tudom hogy merre ment a padláson. Benne van a sárpadlóban.
Az EON-os világosan megmondta hogy ezt le kellene kötniük a hálózatról mert életveszélyes így.
Nem "kacsintgatott" hogy megoldható...stb.
Gondolom úgy döntött hogy azt hogy csak leköti, és egy regisztrált szerelő rendbehozza még vállaható...
Szerintem: minimum egy kismegszakító IS kell a vezeték végére rakott "első mért elosztó"-ba. Más nem feltétlenül.
----
HA némi "maszekolás" kikönyörgése a cél...
Akkor az előkészített vezeték szabványos legyen (kereszmetszet, anyag, kivitel). Illetve a mérő felőli végén illik már előre érvéghüvelyezni is az előírás szerintire.
Így olykor megesik, hogy némi kávéköltség ellenében, megoldódik ezaz mellékesen-maszekban... Van, hogy csak simán szívességből is inkább. mert akkor nem lehet mondogatni, hogy "dehát fizettem érte" és reklamálni).
A tapasztalatok szerint akkor van ilyesmire esély, ha első ránézésre TUTIRA átlátható!!!, hogy nem lehet baj belőle. Úgy nagyjából 3-ból 2X megoldódik külön plomba bontás nélkül is, ha már ott vannak valamiért, pl. mérőcsere, hiba bejelentés, akármi miatt. (legalábbis a saját statisztikám szerint)
- Az volt a hozzászólásom lényege, hogy aki ilyen esetre minimálisan kötelezően egy kész szerelt elosztó dobozt vizionál FI relével és kismegszakítóval, az nem ismeri a szabványt (vagy látta a szabványban a "főelosztó"-val kapcsolatos részt, de nem tud értően olvasni :) -
Nos, a fogyasztói berendezésre nézve nem az. A szolgáltató teljesítménykoráltozásnak rakja fel. Nem mér hurokimpedanciát, földelési ellenállást, satöbbi, hogy ezek függvényében adódó nagyságút rakjon oda.
"Mitől elosztó egy elosztó? HA CSAK elágazik benne a vezeték akkor már az?"
Ne keverd az általánosan használt "elosztó" kifejezést, az "elosztó"-nak nevezet termékeket és hogy a szabvány mit nevez "főelosztó"-nak.
A szabványban a "főelosztó"-ságnak nem kötelező eleme az elágazás. Tehát a villanyóra utáni első fővezeték megszakítási pont (ami lehet akár egyszerű csoki is) HIVATALOSAN/JOGILAG akkor is "főelosztó", ha nincs ott semmi elágazás, sőt már akkor is, ha még semmi vezeték nem megy onnan tovább.
"A plombált megszakító az nem hibavédelem?"
Azt akarod kihozni ebből, hogy ha egy túláramvédelmi eszköz plombált dobozban van, akkor azt tilos túláramvédelemnek tekinteni?
> amikor a szakember nem ismeri rendesen a saját szakmájára vonatkozó szabványokat
Te melyik kategóriába tartozol ? Saját bevallásod szerint se költesz egy fillért sem a kiscsilliárdos óradíjadból szabványra, ennek ellenére mégis osztod az észt.
"kell a villamos berendezéshez túláramvédelem, hibavédelem, satöbbi?"
Az volt a bejegyzésem célja, hogy MI AZ A MINIMUM, ami láttán az áramszolgáltató embere már nem fogja megtagadni azt, hogy a villanyórába bekösse. Persze, hogy kell még földelőszonda is meg túláramvédelem, FI relé stb, de ezeket akár később is meg tudja csinálni akár egy mezei villanyszerelő is.
Az volt a hozzászólásom lényege, hogy aki ilyen esetre minimálisan kötelezően egy kész szerelt elosztó dobozt vizionál FI relével és kismegszakítóval, az nem ismeri a szabványt (vagy látta a szabványban a "főelosztó"-val kapcsolatos részt, de nem tud értően olvasni :)
Hogy lenne szabványos. No de te még annyit sem tudsz, hogy kell a villamos berendezéshez túláramvédelem, hibavédelem, satöbbi? Az meg nincs üres dobozban.
"Az "okosba" kifejezés nem mindig takar szabály, vagy szabvány be nem tartását. "
Van rengeteg olyan eset is, amikor a szakember nem ismeri rendesen a saját szakmájára vonatkozó szabványokat és "okosba" (szívességből/aggódva) csinál meg valamit, amit amúgy nem tilt semmi a világon :)
Ezért is jó lenne, ha a villanyszerelők ingyenesen férhetnének hozzá a rájuk vonatkozó szabványokhoz.
"Az előírás azt is rögzíti hogy az a kijövő kábel mibe van belekötve. FI relé védőföld"
Ez a laikusok egyik tipikus tévedése (amit egyes pénzéhes villanyszerelők táplálnak ;). A villanyórából kijövő vezetékek mehetnek akár egy 1000 forintos műanyag kötődobozba, amiben nincs más, mint 2 darab komolyabb (pl.fővezetéki) csoki. A szóba jöhető lehetőségek közül ez a legegyszerűbb/legolcsóbb, ám teljesen szabványos megoldás.
"Az ilyen " adok egy huszast csináljuk meg okosba" dolgot soha nem alkalmaznám..."
Az "okosba" kifejezés nem mindig takar szabály, vagy szabvány be nem tartását. Sok esetben egyiket sem a kettőből. Persze egy laikust egy szakember könnyen becsap azzal, hogy elhiteti bele, hogy ő most éppen szabályt szeg, ha ezzel extra pénzt tud kicsalni belőle, pl kacsingatva csinál olyan "extra szívességet", ami valójában nemhogy nem szabálytalan de talán még hivatalosan fel is van sorolva munkaköri kötelességei között ;)
"Inkább szeretnék én is olyan országban élni, ahol legalább egy picivel több jut a józan észnek, mint a korrupciónak."
A következő hsz.-edben korrupcióra szólítod fel a kérdezőt:
"ha véletlenül elejtesz mellettük 20e Ft-ot, akkor (nem hivatalosan, 10 perc alatt) fel tudtak volna szerelni a villanyóra mellé egy kis műanyag dobozt 2-3 db csokival és összekötni a villanyórával"
Neked ez nem jelent problémát, nem érzed mi baja van ezzel másnak.
"Amúgy próbálkoztam hogy kössenek rá egy kétméteres kábelt, de nem mentek bele."
Előírások rögzítik, hogy egy villanyórából milyen típusú és vastagságú vezeték jöhet ki (pl alapesetben 10 mm2 keresztmetszetű MKH vezetékek), tehát hiába mutogatsz neki egy 0.5 mm2-es saárga kínai hosszabbítót :)
Ezért okos dolog, ha egy szakember készíti elő a "terepet" az áramszolgáltató/regisztrált szerelő megérkezése ELŐTT. Mert akkor esetedben előre oda van készítve (sőt, részben össze/felis van szerelve) a megfelelő anyag, ami az áramszolgáltató embere számára a szívességet másfél óra helyett másfél percre csökkenti :)
Jelentsd be a szolgáltatónak ÍRÁSBAN és legyen erről valami visszaigazolásod, hogy te szóltál.
Sokan csak röhögnek azon, hogy "a hülyék elfelejtették leplombálni", aztán 10 év múlva garnitúra/főnök/szabály váltás a szolgáltatónál, ellenőrzik az órádat és megpróbálnak kiszámlázni neked egy millió forintnyi áramlopást, akkor kevésbé leszel vidám :)
"Amúgy próbálkoztam hogy kössenek rá egy kétméteres kábelt, de nem mentek bele."
Nem kötelességük (sőt, elvileg nem is szabadna nekik).
Szívességet tenni meg ezer ok miatt nem tudtak/akartak, az is lehet, hogy csak egyszerűen nem volt náluk megfelelő anyag, villanyszerelő bótba elszaladni viszont idejük nem volt (a z aznap elvégzett feladatok felsorolásában egy villanyóra bevizsgálása lehet a szokásosnál tíz perccel több, de másfél órával több már nem).
A szerelő lejelentette, közben ugye covid lezárások (Április) közben be lett jelentve az amperbővítés.
Július 1-re kötötték be az új mérőt és már csak azt plombálták.
Addig nyitva volt.....
Amúgy próbálkoztam hogy kössenek rá egy kétméteres kábelt, de nem mentek bele. Különben is örültem hogy nem dobták le az oszlopról a kábelt. Hivatalosan azt kellett volna csinálniuk.
Amúgy már nem lehet summantani, mivel mindent a legapróbb részletekig dokumentálniuk kell fotókkal. Annyi fért bele hogy a jegyzőkönyvbe valami vezeték beégés javítást írtak. Így nem kellett fizetni kiszállást....
Szerencsés esetben elképzelhető, hogy ha véletlenül elejtesz mellettük 20e Ft-ot, akkor (nem hivatalosan, 10 perc alatt) fel tudtak volna szerelni a villanyóra mellé egy kis műanyag dobozt 2-3 db csokival és összekötni a villanyórával. És akkor nem kellett volna utánuk még regisztrált szerelőt is hívni, majd újra az áramszolgáltatót, hogy zárja le a plombákat, mert a kis doboz után már be tudta volna fejezni a házat egy mezei villanyszerelő is.
- áramszolgáltató emberének miért nincs engedélye plombát bontani? -
Tehát van.
- még sincs joga megjavítani -
Így van, nincs. Az egy szolgáltatás, ami felelősséggel jár, és ezt a felelősséget úgy 60 év óta a szolgáltató nem kívánja vállalni. Amellett lehet, hogy az alapítólevelében sincs ilyen felsorolva. Engedélyt szolgáltatásra kapott (ha a modern viszonyokat nézzük, nem a pártállami hivatalt), de alighanem nem kért épületvillamossági szerelésre.
Az Eonosok felbontották a plombát kikötötték az életveszélyes kábelt majd visszaplombálták az órát. Ők ennél többet nem tehettek. Igazság szerint le kellett volna kötniük az oszlopról. Ki vállalta volna a felelősséget ha leég a ház?
Ők csak a mérőóráig jogosultak hozzányúlni.
A regisztrált szerelő kijött felszerelt egy dobozt, FI relével, kismegszakítóval, levert egy földelést, és bekötötte a mérőbe az egészet.
Aztán arra egy négyes elosztó lett rákötve és hosszabbítókon ment az áram amíg kész nem lett az új hálózat a házban.
Már sokadjára olvasok ilyesmit, és nem tudok napirendre térni felette:
Ki kellett hívni az áramszolgáltató embereit.
...
és hívjak egy plombabontási engedéllyel rendelkező szerelőt
Az áramszolgáltató emberének miért nincs engedélye plombát bontani? Pont neki? Manapság, amikor az áram szinte létszükséglet (főleg télen, amikor minden korszerű fűtési mód áramot igényel, de nyáron is a hűtő/fagyasztók miatt), hogy néz már az ki, hogy ott a szolgáltató szakembere, látja mi a probléma, még sincs joga megjavítani, hanem kajtassak még pluszba másik szerelőt, aki majd franc tudja mennyi idő múlva tud kijönni...
Nálunk gázzal volt ilyesmi sztori, a mérőcserét végző szakik találtak valami problémát a kinti csatlakozásnál, de ők nem nyúlhattak hozzá, hanem Pestről hívtak szirénás szerelőt. Sajna a részleteket nem tudom és nem is nagyon értettem, mert nem voltam itthon, de azon is ki voltam kicsit akadva, főleg hogy 3Xezret is kiszámláztak a műveletre. A gáznál nem érvényes az, hogy az óra előtti rész a szolgáltatóé?
Én azt nem értettem hogy aki annyira ért az elektromossághoz hogy tudja melyik vezetékre kell kötni a dobozban annak nem adja ki az esze hogy ez a kábel erre alkalmatlan. Nem tudott lopni valahonnan 5 méter elektromos kábelt?
Mondjuk nem tudom hogyha leég a ház emiatt, elővették volna azt aki már pár éve az óracserénél ezt a kábelt visszakötötte az új órába és leplombálta.
Amúgy itt nagyon korrekt EON szerelők voltak. Ennél az incidensnél is, meg amikor az új mérőhelyet a 3x16 ampert bekötötték.
Még a szomszéd vezetékét is megigazították az oszlopon.
A tv szerelőnk a kékes tévénkre csinált távkapcsolót. kb 6 méter 0,6 vagy 0,8 as vékonyszigetelésű összetekert vezeték a végén egy bakelit nyomógombos kapcsolóval. Természetesen 220 volttal. kb 10 évesen szétszedtem meg is rázott ahogy kell. Szerencsém volt.....
A megpatkolt bizti alap volt hogy bírja a hegesztőt.. :) Nem én, hanem apámék..
Ez régen így volt, egyesek a saját cégüknek tekintették az áramszolgáltatót. De ez ugye nem a szolgáltatót minősíti, hanem azt a pár embert, aki egyrészt saját hitbizományának tekintette a környéket, másrészt bármi emberi és szakmai aljasságra képes volt. Sokakat elkapott a gépszíj régen, elvakultak a lehetőségektől, ha óvatosan csak kiegészítették volna a fizetést, akkor nyugdíjig űzhették volna az ipart, de a túlzásokba azért néhányan belebuktak. Itt is lehetett volna azt csinálni, mint amit én láttam, mért fővezetéknek, négy szürke kétésfeles volt összeforrasztva a két végén egy fázisnak, és így még az is teljesült, hogy megvolt a szabályos 10 mm2. :)
Jelen esetben még az is lehet, hogy tényleg annyira tudatlan volt a szakmához, hogy neki nem hiányzott a fogyasztói elosztótábla fogalma...
Olyan is volt, hogy a nyolcvanasokban egy kuncsaftnál mondtam, hogy elindítanám én ezt a kapcsolóórát, mire közölte, hogy ha akarom, indítsam, de majd holnap szól a Jóskának, az megállítja megint... :D
Vásároltunk egy családi házat, amit kb 10 éve nem laktak. Amúgy rendben volt a ház csak fürdőszobát kellet csinálni, meszelni, meg lamináltat lerakni hogy gyorsan be tudjunk költözni.
Persze millió dolgot fel kell újítani, szép lassan csináljuk is.
Szép lassan költöztünk, újítottunk....stb Egyre több elektromos cucc került a házba. Elkezdett a mikro szarakodni.
Aztán belenéztem az egyik dobozba és ott megláttam egy olyan kábelt (lásd lentebb ) amit úgy gondoltam akárhova megy semmi keresnivalója nincs egy elektromos kötődobozban. Kivágtam, és ezzel a házban meg is szűnt az áram.
Előbb hívtam egy sima villanyszerelőt, sehol nem találtuk az áramot. Még ezen a kivágott kábelen sem.
Mivel a háznak nem volt saját kismegszakítója, csak a leplombált EON megszakító (ahonnan továbbmenő dobozt sehol nem találtunk)
Ki kellett hívni az áramszolgáltató embereit.
Amikor leszedték a plombát és a bakelit lapot a mérővel csak annyit mondtak...
Azt a k...va....
A mérőóra mért kábel helyére a lenti kábel volt bekötve.
Fekete-fehér a nulla, a színes a fázis. :) 3x4-es 0,6-os telefonkábel (ezt felismerem mert ez a szakmám)
Majd eltünt a falban. Erről ment az egész ház. Szerencsére rendesek voltak nem dobták le az oszlopról a kábelt.
Megegyeztünk hogy lekötik az óránál, és hívjak egy plombabontási engedéllyel rendelkező szerelőt. Mindez húsvét előtt, a nagy covid lezárások idején :)
Szerencsére egy hétig voltunk csak áram nélkül. 90000 ft-ért csináltak egy biztonságos FI relés dobozt.
A Mérőóra új volt, tehát pár éve amikor cserélték, a szolgáltató embere kötötte be majd plombálta.
Ha nem lett volna sürgős biztos utána megyek, mert le is éghetett volna a ház..
A szerelő azt mondta a mérőcseréket általában alvállalkozók csinálták.
Pont azért nem akartam terhelni tovább a topikot, mert gyakorlatilag pár perc alatt megjött a mentő ötlet. Szerintem a csőgörénnyel menni fog.
Amúgy kb 15 cm vastag a hab, nem megközelíthető. A vezeték be van lógatva egy ponton a lakásba, iránya nagyjából látszik (illetve tudom, hol hozták fel).
Jobb lenne,, ha lerajzolnád, vagy sokkal részletesebben leírnád, mert ennyi szövegnek lehet kb 10 különböző megfejtése. Ha egyértelmű lenne a dolog, akkor kapnál egy rakás használható tanácsot, így viszont a sokadik UTÓLAGOS módosításod és kiegészítő információd miatt a neked segíteni próbálók bele fognak fáradni az örökös újratervezésbe.
Csak három a számos kérdésből, amit homályban hagytál:
- a szigetelő hab vastagsága?
- a hab felett 5 centivel van egy (pl.beton)mennyezet, vagy 5 méter padlástér, ahol felülről oda is tudsz menni?
- a meglévő vezeték rá van dobva a hab tetejére, vagy annak idején csak le lett dobva a mennyezetre és rá lett fújva a hab (tehát nem is tudod a PONTOS helyét)?
Volt itthon 40-es csavarom (a másik oldalon ennyi kellett), azzal ott sikerült, de ugye amíg be nem dugtam teljesen, csak ferdén ment, át is lukasztottam a szigetelést felül, süvített be a mínusz :P Persze orvosolható csak ezúttal szeretném kultúráltabban.
Hogy oldanátok meg egy spotlámpa kábelezését, ha az álmennyezetre közben szigetelőhabot fújtak felülről?
Kb 80 cm-es szakasz, a túlsó végén van jelenleg vezeték. Csak a vezeték felőli szakasznál van ilyen probléma, a nyilás körül "üreges". Van-é valami célszerszám amivel egy 68-as likon be lehet nyúlni ilyen hosszban és átdöfni a szigetelést.
Nyilván előtte kellett volna bekábelezni, de ez már nem így történt.
Abban igaza volt a szerelőnek, hogy Az összekötés elmaradása már 20 éve sem volt okés! Sőt már 30 éve sem amikor ez enyém készült....
A meglévő (közös)földelésnek az "utcáról" beérkező csatlakozó-elosztónál 10 Ohm alatt kell lennie. Ezt egy ÉV (érintés védelmi célú) méréssel lehet ellenőrizni.
-----
Mondjuk magamnak egy FI relét (ÁVK RCD) is berakatnék a saját főelosztómba. HA most nincs >> életvédelmi célból.
Megfontolnám egy saját földelő szonda lerakását is, ha mód van rá. A saját főelosztómba direktben bekötve.
Dehogynem, meg is köszöntem, az egyik lakást áramtalanítottuk is már, a másik még nem jött haza. Közben egy barátommal beszélgettem, aki azt mondta, hogy ő ilyen esetben az elműs hibaelhárítót hívta, mert azoknak joguk van azt is megnézni, ami plombált, így legalább kiderülhet, hogy a földelés rendben van-e, ami szintén esélyes volt, hogy hibás. Betelefonáltam, fél óra múlva itt voltak és megállapították a hibát. Ugyan meg nem oldották, de legaláb ingyen.:) Így nem mentem a harmadikhot már áramtalanítani. Természetesen nem téged minősítettelek az előbbi megjegyzésemben.
Köszönöm, de meg tudom magam védeni, ha kell. Tudod sok fóruban vagyok jelen segítő, vagy tanuló szándékkal, de ilyen mocsok helyet még nem láttam. Ennyi önelégült, észjátszó, képmutató, okoskodó seggfejjel még egy helyen nem volt dolgom, tisztelet a hozzád hasonló kivételnek. Van egy problémám, keresem a megoldást, erre úgy állítanak be ismeretlenül, mintha egy ittas gázoló szintű felelőtlen f@sz lennék. Mint írtam, én voltam az építtető! A villanyszerelés az akkori kor szabályainak megfelelően lett kialakítva, egy mások által jónak gondolt szerelő által, meg jött egy engedélyes is, aki ugye elvégezte azt, amit ma szarnak neveztek. 20 éve minden működik, nem kap a hálózatom nagyobb terhelést, a fogyasztásom 20 éve kb. állandó, így nem gondoltam, hogy ezt nekem vizsgáltani kellene. De a felvetés után körbekérdeztem az ismerőseimet, senki nem csináltat a házában érintésvédelmi mérést. A többség nem is hallott még ilyenről. De a házamban a másik két tulajdonos sem. A kéményemet évente kétszer ellenőrzöm, a kazán évente ki van pucolva, de pl, a gáz- vagy vízcsöveket se szoktuk nyomáspróbázni 5 évente, csak akkor foglalkozunk velük, ha kell.
Szóval nagy tisztelettel: aki segíteni próbált, annak köszönöm, ti többiek meg annyit se értek, hogy folytassam.
Akárhány földelőd lehet pluszban :-) DE annak, ami fő földelő vezetővel van bekötve illik működnie!
Az új(ak) bekötésnél arra kell figyelni, hogy - ne alakíts ki zárt vezeték hurkot (földhurok) a PE vezetőkből a hálózatodban, az nem vezet jóra - kellően vastag PE vezető legyen alkalmazva
Az ellenállás mérés folyamata hogy megy pontosan? Kell hozzá valami spéci műszer, vagy sima műszerrel is meg lehet oldani?
Illetve nekem az lenne még a kérdésem, hogy ha azt sem tudom, hol van a földszondám, akkor mekkora probléma az, hogy ha leverek (még) egyet, és a lakáson belül rákötöm a zöld sárgát?
Egyszer hozzájutottam a lehetőséghez, és városom lapjába írtam egy cikket ezekről a villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatokról. Amiről tudok reakcióról az az volt, hogy a fiamnak mondta a tornatanára, hogy ha mindenkinek annyi pénze volna, ahogy apád elképzeli... Visszaüzentem, hogy az én áraimmal ez mennyi költséget jelentene évente. Erre azt mondta a srácnak, hogy ő ezt nem hiszi el. :D Ilyen hülye az átlag ingatlantulajdonos. :D
Mivel ezek elmű-s szakik voltak, nem akartak elmélyülni a dologban, azt mondták, hogy a szondából feljövő vezeték sem elég vastag, meg a szonda is korrodált lehet, ezért valószínűleg cserélni kell mindkettőt, de hívjak egy engedélyest, az majd megoldja. Ami nem tetszett, hogy szerintük, amit a plombált dobozban találtak, az ugye szar, meg a villanyszerelő hanyag munkát végzett, de ugye aki abban a dobozban mindent rendben talált, majd lezárt, az is egy engedélyes villanyász volt. Amikor ezt felvetettem nekik az volt a válasz, hogy 20 éve még ez így rendben volt, de ha én csináltatnék 5 évente egy érintésvédelmi vizsgálatot, ahogy kellene, akkor a szerelők felhívták volna a figyelmemet a szükséges változtásokra. Nos...., én még nem találkoztam olyan emberrel, aki 5 évente érintésvédelmi felülvizsgálatot csináltatna a magán házában. Ezek azok a dolgok, amiért nem szeretek idegen szerelőket látni a házamban, inkább tanulok. Most megint keressek valami remek szakembert, aki mindent megcsinál "szabályosan", lehuzza a gatyánkat, aztán bármit is zár a szekrénybe, arra majd pár év múlva valaki közli, hogy ez így veszélyes, szabálytalan.
Továbbá javasolt a saját részeden ellenőrizni, hogy
A beérkező fémes csövek (víz, gáz) és egyéb vezetékek pl. internet a házba lépésülnél minél közelebb "földelve"=védővezetékezve vannak-e? Vagy valahol máshol a házban....
A fémes fűtéscső és társai szintén a kazánnál vagy valahol.
Nekem is eszembe jutott, mivel a leválsztott föld, meg a nulla között is volt 24v, így inkább nem keresgéltem tovább, kihívtam az elmű-s szerelőket, akik megállapították, hogy a szomszédom falán lévő plombált dobozban nincs összekötve a fold a nullával, amit 20 éve, amikor ez épült még nem kellett, illetve lehet hogy a földelőszondát is cserélni kell. Ők is mértek 24v feszültséget a nulla és a föld között. Szóval hívunk a szomszéddal egy engedélyes szerelőt, aki majd megoldja a hiányosságokat. Köszönöm a segítséget mindenkinek!
Ha kikötöd a te saját 3 érkező vezetéked a saját főelosztódban (fázis,nulla,védővezeték). Azaz teljesen leválasztod a házrészed a közös részekről. (óvatosan!!! erősen rázhat is az élő fázis miatt)
Akkor mi a helyzet....
1. A hozzád beérkező védővezetővel és nullával? azonos a feszültségük a fázishoz képest mérve ? illetve nulla a nullavezető-védővezető között? (óvatosan!!! erősen rázhat is az élő fázis miatt)
2. A saját részeden lévő csappal és védővezetővel? Akkor is ráznak illetve feszültség mérhető? (óvatosan!!! erősen rázhat is)
3. Csak a beérkező védővezetőt visszakötve változik a helyzet? A beérkező nullvazetőt is visszakötve változik a helyzet?
Ha a közös szakaszon szar a védővezető/van probléma és az áramtalanítás során azt tapasztalod, hogy megoldódott akkor feleslegesen fogod a szomszédot/szomszédokat vegzálni!
Köszönöm, el is kezdtem az egyeztetlést, persze most mindenki home-office-ban van így eltart pár órát mire engedik. Első körben, kérek egy áramtalanítást külön-külön, közben mérek itthon, aztán meglátjuk. Itthon már túl vagyok az összes földelt eszközöm áramtalanításán, no meg a teljes áramtalanításon, így én is a szomszédokra tudok csak gondolni. Mindegy, estére vagy lesz felelős, vagy jön egy villanyász.
Az a helyzet, hogy gáz és villanyszerelés témában én csak akkor adok tanácsot ha szakemberrel beszélek, a kérdésedből lejött, hogy Te nem az vagy. Mivel könnyen lehet, hogy közös részen van a hiba és a beavatkozásod a szomszédaid életét is veszélyeztetheti így bármennyire is csalódás számodra én nem biztatlak arra, hogy önállóan kezdj bele a hibakeresésbe, elhárításba.
Ha állandóan lehet mérni, akkor egyszerű a felderítés első lépcsője, megbeszéled a másik kettővel, és egy családtagod átmegy, s lekapcsolja náluk egyenként a mérőt egy fél percre.
Az én tippem az, hogy az egyik szomszédnál elkötöttek valamit, és a földelésen át záródik egy készülék áramköre. Vagy meghibásodás miatt. Volt pont ilyen eset életemben, én voltam a harmadik a helyszínen, csak mivel barátjuk voltam, nem szabadultam, végig kellett nézni mindent a szomszédban, és a végén felfedeztük, hogy a bojlernél a védővezető hozzáért a nulla egyik sarujához. Csak az a saru meg felmondta épp a szolgálatot, melegedett, leolvasztotta a szigetelést a védővezetőről, és így a fele áram azon át ment.
De mondjuk földelési ellenállást ilyen módszerrel nem fogsz mérni :-)
De ha annyira kíváncsi vagy, akkor méregesd végig a fázis és a föld között a feszültségeket. Ha a fázis - nulla közöttihez képest mondjuk 2 voltnál nagyobb az eltérés, akkor go to villanyszerelő. És szerintem itt ne egy átlag villanyszerelőt keress, hanem érintésvédelmi témákban otthonosan mozgót. És ne kérdezd meg, hogy azt hogy lehet megállapítani.
Ha jónak tűnik ezen egyszerű mérés alapján a földelésed az sajnos még nem jelenti azt, hogy tényleg jó is. Ezzel azt tudod megállapítani, ha ordas nagy hiba van. Mert pl terheléssel még nem mértük meg (ami ha jól értem tulajdonképpen a földelési ellenállás, de majd aki ért hozzá, az kijavít).
Én a fázis-földeket végigmérném, már ha konyítasz hozzá valamit. Azonban arra vigyázz, hogy a multiméter tüskéinél először a földeléshez érints, mert ha akkor még babrálsz és féletlenül megérinted a másikat, akkor nem halsz meg. Fordított esetben van rá esélyed.
De a végén úgy is villanyszerelőt kell hívj. Ha halottas kocsit nem akarsz, akkor minél hamarabb!!!
Megjegyzés: nekünk az általános iskolában egy ideig feszültség volt az egyik ereszcsatorna és a tőle kb 2 méterre lévő fémlétra között, ami a tetőre vezetett. Azt játszottuk annak idején, hogy körbeálltunk és amikor zárult a kör, az utolsó kéz is összeért, jól megrázott mindnyájunkat az áram. Aztán egyszer ez megszűnt, valszeg megjavították. Akkor jó játék volt, de felnőtt fejjel örülök, hogy nem haltunk meg...
Emlékeim szerint a három lakásnak van egy, a középsőnél jön be minden. Majd átszaladok megnézni. Nekem nincs külön szondám leütve. Nekem a falon kívül van egy mérőm, bent meg az elosztó. Három vastag alu vezték/fázis, nulla, föld/ bejön egy lukon, bele a sínekbe, illetve a megszakítóba, aztán onnan megy sok felé minden.
Nekem is ez lenne a logikus, mert, ha csíp, akkor ugye én földeltem le, ami egy védőföld esetén érdekes. De ha a védőföld szakadt, akkor miért van a fázis és föld között feszültség? Vagy akkor van földem, csak nem elég "erős"? Van erre valami mérési módszer? Mármint a védőföld minőségének mérésére? Mert a multiméter itt már szerintem nem elgendő. Mondjuk kössem ki az elosztóból az alu földet, aztán tegyek rá és a fázisra egy próbalámpát, aztán ha ég, egyesével teszteljem az összes kört?
"ha megfogom a földelésemet bárhol, hasonló rázós élményem lesz, szintén lenyomott óránál."
Hibás a földelőszondád vagy a védővezeték hálózatod valahol.
Szakadás van benne és ezért nincs meg a FÉMES vezetés a földelőszondáig >> anya"Föld"-ig.
A hiba nálad is lehet...
Avagy azt az okot kell megtalálni ami miatt a védővezető és földelőszonda között nem ~NULLA a potenciál különbség! Mert hibátalan védővezető hálózat és működő földelőszonda esetén nem rázhat a védővezető, ha magában fogod meg.
---
Van saját földelő szondád + főföldelő vezetéked bekötve a saját főelosztódban/mérőhelyen?
Köszönöm neked is a választ! Köztem és a csap között: kb.: 20v . A föld és a nulla között meg 25v. Ez egy 20 éves, hármas sorház, mi voltunk az építtetők. Nem hiszem, hogy bárki a vízre földelt volna azóta. Ráadásul víz mindenütt forrasztott réz csövekben megy, nem cserélték műanyagra. Ha nem tudom megoldani, nyilván villanyszerelő lesz a vége, de naivan úgy gondoltam, hogy egy ilyen fórumban ellátnak pl. méréstechnikai tippekkel, keresési módszerekkel, ahogy én is el szoktam látni tanácsokkal másokat pl. az asztalos fórumban, vagy más hozzám közel álló témában. Szóval a "Hívj egy villanyszerelőt!" az nem éppen az a tanács, amiért ide írtam.:) Persze értem én, hogy ebbe bele is lehet halni, de más is megtanulta valahogy. Mivel én egy olyan ember vagyok, aki inkább megtanul bármit, csak ne kelljen idegen szakembert a házba engedni, így olvasok, tanulok, aztán ha nem találom a megoldást, akkor megteszem, amihez most még mincs kedvem.:)
Közted és a csap közt mekkora feszültséget tudsz mérni?
Nyilván ne mutatós műszerrel mérd, modern digitális multiméterből bármelyik megfelel.
Szokásos dolog lehet, a "vízcsőre földeltek", hagyományos stílusban félreértelmezve az EPH-t, majd valahol meglehet kicserélték a vízvezetéket műanyagra.
Ilyenkor még hiba sem kell, az összes készülék zavarszűrője "szivárog" annyit, hogy érezhető érintési feszültség legyen a csöveken.
A védővezető nálad is a vízcsőre lehet kötve kizárólag, azért érzed azt is.
Az összes próbálgatásnál jobb lenne kihívni egy villanyszerelőt, ....mert egy dolog ,hogy most bizserget-e a csap, de ha tényleges hiba lesz és feszültség alá kerülnek a földelések, ott életveszélyes helyzet áll elő.
- a védővezető megszakadt valahol és a berendezések zavarszűrőin keresztül kerül feszültség a védővezetőre. Ebben az esetben nincs hibás berendezés csupán egy hibás védővezető.
A védőföld és az egyik vízcsap ráz, vagy inkább csíp. Mivel a házam áramtalanítása után is rázott, ezért gondolom, hogy a probléma a házamon kívül van, ami lehet esetleg egy gép, vagy valami zárlat szerűség valahol. De pont ezért írtam ide, hátha valakinek lesz valami használható ötlete, mérési módszere, amivel hamarabb megoldom. Pl. elárulhatnád, hogy milyen esetleges hibára gondolsz az én házamban, ami áramtalanítás után rázós vízcsapot eredményez?
Azt írtad a védővezető ráz! Ez ha rendben van a Te és a ház hálózata nem lehetséges! Tehát nálad/a házban is gond van és simán lehet, hogy nem a szomszédoknál van a gond hanem a közös szakaszon.
Ha egyszerre csinálom, akkor nem lesz meg a felelős. Nem vagyok biztos benne, de szerintem a víz hozza az áldást a szomszédból. A vízrendszer kapcsolatban van a földdel, így valahogy körbeér a dolog, a forrás meg valahol a másik két lakásban van. Nem nagy áram, de azért érezhető, pláne télen, amikor mindig repedezett a bőröm.
Ha tudsz vezetni,kezelni kombájnt,úthengert,markolót,traktort,buszt....netalán tán személy autót, az a szakma(-i tudás). A KRESZ a szabvány. Amíg nem közterületen használod, nincs is a szabványra szükséged. Persze magánterületen sem vagy sérthetetlen.
A KRESZ-t előírásai hozzáférhetőek §-onként. Országonként némileg eltérhet,és ha a gugli fordítóval nem érthető a fordítás senki nem fogja ingyen lefordítani hitelesen. (már ha szükséges számodra a tartalma)
Hányszor idéztünk neked az éppen valamely témát érintő szabvány szövegből? Ráadásul ingyen?
Egyiket sem ismerted el. Szerinted az érvéghüvely is úri huncutság,nem írja elő a szabvány az alkalmazását. Pedig dehogy nem. És még sorolhatnám. Persze hogy nem akarsz fizetni érte hiszen a szabványt betartani nincs is szándékodban,hiszen az csak korlátoz,felesleges költséget generál,és különben sem is kötelező annak betartása.(összeesküvés elmélet,rabló állam...stb)
Hogyan is mersz állást foglalni egy olyan témában,amelynek előírásait nem ismered? (ráadásul sokszor makacsul)
Ha hozzáférnél korlátlanul (ingyen) mást sem csinálnánk mint szabványt értelmeznénk nap mint nap. Általában arról szólna a vita hogyan lehetne az előírásokat megkerülni. Az ingyenesség súlytalanná tenné dolog komolyságát...
El is felejtettem! Ha a Te védővezetőd rendben van, valamint a társasház hálózata is a szomszéd eszközei nem tudnak olyat tenni ami miatt a védővezető megérintése áramütést okozna, nem mérhetsz rajta a földhöz képest számottevő feszültséget!
Itt csak három lakás van, de az ilyen sha nem lehet egyszerű. Első körben szerintem kihúzatom velük a földelt gépeiket, aztán egyesével vissza, hátha meglesz a bűnös.
> kecske nagyon érdekes erkölcsi normával van megáldva.
Elek egy érdekes színfolt. Maradjunk ennyiben... :)
Nekem messze nincs annyira a bögyömben, mint neked. de persze már engem is letiltott
> Hogy kapna többet filléreknél a szerző, ha az, aki használja baszik érte fizetni
Sose fogja megérteni, mert szerinte az államnak kellene kifizetni, mert csak. Meg a csavarhúzót/alulétrát/hilti horonymarót/fluke-ot a villanyszerelőnek, mert anélkül se tud dolgozni.
> kecskének nem sok elképzelése van arról, hogy millió szakma gyakorlását szabvány szabályozza
Egészen konkrétan pontosan annyi fogalma van erről, mint a HR működéséről. Egyszer, véletlenül látott valami szar cégnél valamit, abból általánosít.
De én spec az autóiparban dolgozom. Meséljem el, hogy mi penzünkbe van a szabványszervezet tagságok, az auditok, a felkészülés, stb. ? Nyilván ez egyik sem egyszeri kiadás. Ha évente meg kellene venni mondjuk 1M-ért pár szabványt, a seggem a földhöz verném, mert töredéke lenne a jelenlegi kiadásainknak. Az évi 85k előfizetés az egy vicc.
Hosszú menet lesz. Beszélj a szomszédokkal, ez klasszikus társasházi buli. Figyeld meg a csillagállásokat, jegyzetelj. Ha "magától" elmúlik az nem jó jel, nagyon nem jó.
kecske nagyon érdekes erkölcsi normával van megáldva.
tényleges szerzők ebből évente csupán filléreket kapnak (ami erősen valószínű eben a tolvaj világban,
akkor ebből az összegből különböző pénzügyi trükkökkel évente igen szép pénzt lehet zsebre vágni.
Hogy kapna többet filléreknél a szerző, ha az, aki használja baszik érte fizetni? Szép pénzt lehet azzal is megtakarítani, ha senki nem akar fizetni, hanem tolvaj módon itt kuncsorog szabványokért.
csak álom marad, hogy legalább azon szabványokat tegyék ingyenesen hozzáférhetővé, amelyek NEM ismerete közvetlen életveszélyt okozhat (pl villanyszerelő és gázszerelő szabványok).
kecskének nem sok elképzelése van arról, hogy millió szakma gyakorlását szabvány szabályozza. Az a fontos, hogy ő kapjon ingyen. Vannak helyek, ahol még a bútorszövetet is előírják miből lehet, hogy tűzvédelmi szempontból megfeleljen. Ez csak egy példa a millióból.
Jelen állapot szerint te úgy gondolod, hogy a szomszédnál van a gond. Viszont ez egyátalán nem biztos, ezért (is) kell villanyszerelő, hogy ezt ellenőrizze.
Vannak itt páran, akik szoktak kávézaccból jósolni, egész nyugodtan skippelheted ezeket, sokkal előbbre nem leszel vele :)
Köszönöm a választ! Nyilván igazad van, csak nem egyszerű, mert ugye van egy problémám, ami csak engem zavar, de a forrás nem lehet nálam, mert áramtalanítottam. Így akkor hívjak egy villanyszerelőt a szomszédhoz is. Gondoltam keresek egszerűbb megoldást, hátha valakinek tényleg megy az a kávázaccos dolog.:)
Kb a kávézaccból jóslás az a kategória amit kérsz. Hívj egy rendes villanyszerelőt, el kell kezdeni nyomozni. Senki nem fogja tudni neked ezt távolról kitalálni... :)
Ha már ott jár a villanyszerelő, akkor egy FI relét is érdemes lenne felpattintani.
Sorházi lakásomban az egyik csap kicsit elkezdett rázni, csak papucs nélkül érzem, ha a kezem is nedves. Kipróbáltam lenyomott óránál is, továbbra is rázogat. Kíváncsiságból elkezdtem méregetni, fázis nulla között 228v, fázis föld között 248v, közben arra lettem figyelmes, hogy a ha megfogom a földelésemet bárhol, hasonló rázós élményem lesz, szintén lenyomott óránál. Feltételezem, hogy valamelyik szomszédomnál meghibásodott gép okozhatja, amivel összeköttetésbe kerültem a víz, vagy a föld által. A kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben merre tovább? Sok évvel ezelőtt anyámnál volt valami hasonló, ott azt mondta a villanyszerelő, hogy a szomszédban egy speciális lámpa, illetve a mosogatógép összjátéka miatt ráztak a csapok. Ha jól emlékszem, a megszakítóknál összekötötte a nullát a földdel, így megelőzve a további gondokat. Esetleg nekem is ezt kéne tennem? A válaszokat előre is köszönöm!
Plusz a kapott támogatások... Vaktában találgatás helyett átnézhetnéd az anyagot, amit közzé tesznek (kötelezően). HA nem nézed át, akkor meg ne okoskodj, mert csak égsz a hülyeségeid miatt...
"A számok NEM Ft-ban, hanem ezerFt-ban vannak ám a papíron... "
Valóban. Ezek szerint évi 5-600 MILLIÓ Ft bevétel és ha a tényleges szerzők ebből évente csupán filléreket kapnak (ami erősen valószínű eben a tolvaj világban, lásd pl zenei jogdíjak ;), akkor ebből az összegből különböző pénzügyi trükkökkel évente igen szép pénzt lehet zsebre vágni. Ekkora összegért már érdemes lehajolni ;), a megfelelő politikusokat vastagon megvajazni, nehogy véletlenül eszébe jusson a kormánynak átvenni a dolgot és ingyenessé tenni, mint közszolgálati funkciót. Ilyen nagy összegű (tehát magasra elérő) kenőpénz mellett nemcsak azt lehet elfelejteni, hogy bármelyik kormánynak valaha is szándékában lesz ingyenessé tenni a dolgot (nem kerülne sokba, csupán pl a 3000 állami fizetést kapó focista fizetését kéne csökkenteni kb 0,5 százalékkal), de még az is csak álom marad, hogy legalább azon szabványokat tegyék ingyenesen hozzáférhetővé, amelyek NEM ismerete közvetlen életveszélyt okozhat (pl villanyszerelő és gázszerelő szabványok).
No igen, ez azért attól is függ mennyire mozgunk egy szinten és mit csinálunk. Bár én is hajlamos vagyok az osztrákokból kiindulni, idehaza megszoktuk, hogy szomszédhoz még a kerítésen is átrakhatom a létrát, mert nagy baj nem lesz és előbb-utóbb iszunk valamit, jóvanazúgy. Osztrákoknál már vicsorog, ha 1 méterre megközelíted és picit sem szeretne közreműködni semmiben sem. Persze az is lehet, hogy ezért az utálatos hozzáállásért az elmúlt évtizedekben sok román/ukrán/magyar vendégmunkás keményem megdolgozott, hogy így legyen. Sosem tudhatjuk. Szoktam nézni a kinti csoportokat, munkakeresőket, lehúzós munkaadókat, kánaánért nyáladzókat és biza nem egyszerű a kérdéskör. Szóval nem mindegy, hogy valami mérnök szemmel megyünk ki szakérteni, vagy nyelvtudás nélkül a vágóhídra kucut taszajgatni oszt ugrálni, hogy a villanyászáshoz is nagyon értünk egy szál bicskával.
"mennyivel könnyebb neki az Office 365-öt havonta fizetni, mint korábban megvenni a programcsomagot.
Hát nem."
Mit nem? Régebben egy alap dobozos Office 80-140ezer pénz volt. Most magánember évi kb. 30ezresért kap 5 licenszet egy csomó más szolgáltatással együtt. Windowsnál meg nem kötelező, de egy szint felett többféle szempontból is jobb. Mindenesetre választani lehet. Persze peremfeltételek megint nincsenek, hogy ki ez mi ez és mekkora, de majd az ügyfél vagy a hozzáértője eldönti, Neked nem tök mindegy szopatja-e magát vagy sem?
Ha jártál Németországban tudnád hogy a német egy pohár vizet sem ad , sőt ha találtam valahol szabad wifit azt is csak lopva lehetett használni nehogy észrevegyék . aztán lett roaming nem volt probléma de előtte beraktam a telefonba 2 eurót s mire megkérdeztem a családot hogy vannak már kellett a következőt tenni utána nehogy megszakadjon a vonal.
A főnököm vadász is volt de sose adott egy darab vadhúst hogy na fiuk ezt egyétek meg . Sőt egyebet se , ha a végelszámolásnál a matek úgy jött ki ,hogy 60 cent akkor annyit adott nem emelte fel 1 euróra.
Egy csomó kollégának fúrója sincs, hát még szkópja, oszt teljesen jl meg vannak. Valahogy csak nem akarja megérteni, hogy nem is biztos érdemes a tetején gondolkozni, de hát ezek a multi által elnyomott kisemberek szeretnek maximumban gondolkozni. Odahaza anyuka bemondja, hogy jaaaaaaj, vállalkozás kell, mert termékmintát szállítanék ki. Össze is ír majd mindent az emelőhátfalas forgontól kezdve a kamionon át mindenfelé, legyen az hajó vagy repülő. Közben csak elég lenne egy kis Opel Corsa, míg faluban hordja szét az Avonos mintákat és nem gázturbinát szállít Lettországba. Ha meg 5 évente kell szkóp izé, vonat, akkor lehet megbíz egy céget és sokkal egyszerűbb.
,,Aztán ez lehet úgy, ahogy erdélyi kollégánk írta, hogy kölcsön szerszámokkal, meg lehet úgy is, hogy cégnél dolgozva haza lopjuk a csavarhúzót, lehet apánk szerszámaival és még számos más módon.,,
Nem beszéltem se kölcsönvett szerszámokról se lopásról . Csupán előre megvetettem ezt a pár szerszámot s a végével beleszámoltuk a munkadíjba .
Jóember most már tekenyőt is hozzzál a belednek :D
Oké, ebben a témában tényleg utoljára írok, bár nyilván ezt is feleslegesen...
Továbbra sem értem, hogy miért nem lehet egy politikai döntésről személyeskedés nélkül beszélgetni, de úgy tűnik, nem lehet.
Én meg persze megsértettem a HR-es nemzetközi közösséget, hát na ugyanmár!
Na meg a rendszergazdákat kollektíve, ja persze...
Írtam egy számot, hogy ugyanis 8, erre jahno letromfolt azzal, hogy a 6 is sok, ami azért lássuk be, egy faszság.
Csak a fúróim többe kerülnének ha most kellene megvennem és akkor még a többi fiszfasz, nem drágák egyenként, de összességében bizony de.
Azonban nem egyszerre kell megvenni őket, ahogy írtam is, hanem ahogy kiadja.
Például oszcilloszkópot is nem rég vettem, 5 évente egyszer fogom munkára használni, de volt, amikor nagyon kellett volna, csak akkor nem jött ki a matek.
Ilyen ez a showbiznisz...
Mindenki nulláról indul, kivéve az "úgynevezett Tiborcz Pisti".
Aztán ez lehet úgy, ahogy erdélyi kollégánk írta, hogy kölcsön szerszámokkal, meg lehet úgy is, hogy cégnél dolgozva haza lopjuk a csavarhúzót, lehet apánk szerszámaival és még számos más módon.
A lényeg a hely, ahova végül eljutunk.
Én sajnos nem fejlesztek a NASA-nak és nem interjúztatok naponta 10 embert, de valahogy mégsem érzem, hogy nagyon rosszul csinálnám.
Szabványról:
Van egy nagykereskedő partnerem, akinél a gyártó kitalálta, hogy nem állandó licenszeket ad a készülékekhez, hanem havit, ezt neki kommunikálnia kellett, nem is irigylem ezért és azt mondta példaként, hogy mennyivel könnyebb neki az Office 365-öt havonta fizetni, mint korábban megvenni a programcsomagot.
Hát nem.
A Windowsnál és ennél a speciális esetnél is az van, hogy kb. 2 év előfizetés adja ki a vásárlást, utána a havi díj kimutathatóan drágább, ez nem is matematika, hanem csak számtan.
Igen, lehet azt mondani, hogy 80 ezer forintot fizessen ki, aki ezzel hivatalosan akar foglalkozni és lehet azt is mondani, hogy adjuk ingyen, ennek az anyagi vonzata állami szinten észre sem vehető és ezt nem is cáfolta senki.
De tulajdonképpen semmi közöm az egészhez, hiszen mint tudjuk, nem vagyok villanyszerelő:)
melyik mondatomat lehetne úgy kicsavarni, hogy azt lehessen kihozni belőle, hogy én milyen hülye vagyok.
eszerint a kormánynak évente 600ezer forintba sem kerülne az, hogy ingyenesen hozzáférhetővé tehesse az összes szabvány szövegét.
Nem kell itt senkinek semmit kicsavarni, magyarázkodásod után már az első hozzászólásodban baromságra hivatkozol. Ez vagy te kecske. Téged nem felérni kell, hanem csak lesüllyedni lehet hozzád.
Az a külföldre fizetendő meg már tegnap is kimaradt. Alakul. Elek meg azt hiszi, hogy az egész cuccot felmásolja egy pendrivera, bedugja a zinternetbe' és csak úgy dőlnek a szabványok ingyé, soha nem kell hozzá sem rendszergazda, sem villanyreszelő. Mert az olyan.
"vagy kitalálnak valami hajmeresztő baromságot és beírják a fórumba mintha én írtam volna"
Csak nem a mobiltelefonos péncélos történet amit ki is próbáltam a beton közepén? És igen jól mondod, általában nagyon hajmeresztő dolgokat szoktál kitalálni. És mindig lesz újabb.
Ahogy nézem ezt a papír : eszerint a kormánynak évente 600ezer forintba sem kerülne az, hogy ingyenesen hozzáférhetővé tehesse az összes szabvány szövegét. Ez kb mekkora érvágás lenne egy olyan kormány számára, amely minden évben 150-200 milliárd forintot költ csak focira? (stadion-költségek + focisták fizetése)
És ha gyakorlatilag semmibe sem kerülne a kormánynak, akkor vajon miért nem történik ez meg 30 éve? ;)
Röviden azért, mert évi pármilliós tételben adok el anyagot is, nem lehetek az."
Sok dolgot kell figyelembe venni, de meglepően magas éves nettó árbevétel és meglepően magas anyagköltség hányad mellett is okosabb a KATA+ÁFA választása, mint a hagyományos áfás vállalkozási forma.
"Azt is írja valaki, hogy miért ne vegye meg az állam nekem a taxit, ha taxizni akarok, ami instant agyhalál, soha senki sem kívánt ilyet,"
Ne törődj velük, tiltsd le a hozzászólásaikat a képernyődről, ahogy én.
Vannak néhányan a fórumban, akik (tiszta gonoszságból) úgy olvassák az én bejegyzéseimet, hogy mibe lehetne belekötni, melyik mondatomat lehetne úgy kicsavarni, hogy azt lehessen kihozni belőle, hogy én milyen hülye vagyok. Ha ez sehogy sem sikerül nekik (mivel szakmailag nem érnek fel hozzám :), akkor marad számukra a nettó fikázás, vagy kitalálnak valami hajmeresztő baromságot és beírják a fórumba mintha én írtam volna és arra válaszolnának, hátha az olvasók egy része annyira buta, hogy nem veszi észre, hogy éppen hülyének nézik :)
Két évvel ezelőtt nyáron történt . Bizonyára néhányan emlékeznek rá. Németországban szőlősben dolgoztam kettő személy 12 hektárt 3 hónapig csináltunk nyári munkálatok .
Egy hétvégén kóválogtam a szomszéd városba ahol egyszer csak egy édesapa a fiával beszélgetett . MAGYARUL.
Rájuk köszöntem hogy szép jó napot . Visszakérdezett hogy ismerjük egymást? mondta,m hogy nem de mivel magyarok s már két hete nem hallottam magyar szót jól esett s ezért merészeltem rájuk köszönni .
Elkezdtűnk beszélgetni s mesélte hogy van 4 gyerekük a legnagyobb 5 éves a legkisebb pár hónapos és vettek egy házat és nem e ismerek villanyszerelőt mert nincs lehetőségük hogy most megcsináltassák ottani céggel mert nagyon sokba kerül .
Nagyot dobbant a szívem mondtam is hogy épp szoktam vállalni itthon villanyszerelést de egyszer meg kell nézzem . Akartam mutatni képeket munkáimról de nem érdekelte mondván hogy úgyis holnap kiderül . Ez szombaton volt vasárnap mentem látogatóba . Egy lakóház első emeletén volt a lakás a pince részben volt a mérőora egyetlen egy kismegszakítóval onnan ment fel két szál a lakásba , se fi relé se védőföldelés se semmi nem volt .
Kértem három célszerszámot oldalvágót , kábelbontót, és blankolót. Két csavarhúzót és egy mérőműszert.
Akkor volt hogy érdeklődtem német szabványokról led es drimmer kapcsolóról és a fűrdőszoba kűlön fi relére kötéséről . És a főldelésről hogy az is a pincébe legyen felhozva hiszen régi vízvezeték volt a lakásba fém csövekkel de a kötések kenderrel voltak tömitve ami nem tesz jót a földelésnek .
Csak szombat délután és vasárnap tudtam dolgozni amikor pont vésni nem lehetett ezért a tulaj kivésett mindent ahogy felrajzoltam . A pincébe lehúztuk a vastag 3 eres kábelt ...akkor használtam először vazelint. A többi történelem ...
Sokan segítettek itt tanácsokkal amit tényleg köszönök , a villanyhoz egyesek szerint lófaszt se értek :D de ez a család hálás és még tudnék szép emlékekről mesélni .
Ezt csak azért írtam le hogy nem érdekel ki mit gondol rólam , sok hasznos dolgot tanultam itt és ezért hálás vagyok . aki meg lepontoz lelje örömét benne :D
Az a villanyszerelő, aki a munkáját arra alkalmatlan szerszámokkal csinálja, az saját maga ellensége, meg is érdemli, ha azért keres kevesebbet, mert lassan halad a szar szer számok miatt.
"Láttam olyan villanyszerelőt aki bicskával bontotta a kábelt , egy kombibált fogó és pár csavarhúzó meg egy autó hátsó lámpájából eszkábált kontrol lámpa volt a ,,felszerelése,"
Több száz olyan vilanaszereéő van az országban, aki tíz milliós műszaki háttérrel sokkal szarabb munkát végez, mint az a másik több száz, aki öreg autóval (vagy biciklivel) közlekedik, festékes vödörben hordja a mindössze ezer forintos kombinált fogóját és a mindössze 4000 forintos műszerét.
A szakma 90 százaléka a fejben és a kézben van, sok villanyszerelőnél a drága műszaki háttér nagy része csupán látványos parasztvaktás, hogy a balek ügyfél szívesebben fizesse ki, amikor számlázáskor jó vastagon fog a ceruza.
Jajam, fázisceruza kell, mert ugye ha most kezdjük, akkor nincs tapasztalat. Ez később elhagyható, mert tapasztalt villanyász a kérges ujjával is meg tudja állapítani mennyi a fázis és van-e.
Szabványból is kellene legalább kettő. Belőlem meg négy, mert akkor háromszor annyit tudok melózni. Bár 4szer annyi sör fogy, de lehet 4szer annyi szabvány is kell? kezdem elveszteni itt fejben a milliókat, hogy akkor most merre is állunk.
Láttunk mi is mindenfélét, meg szerintem mindenki csinált már valamiféle gányolást amire nem túl büszke, csak mégsem írom, hogy minden villanyszerelő hülye és csak 25 milliós szerszámkészlettel lehet bárminek is nekilátni.
Láttam olyan villanyszerelőt aki bicskával bontotta a kábelt , egy kombibált fogó és pár csavarhúzó meg egy autó hátsó lámpájából eszkábált kontrol lámpa volt a ,,felszerelése,,.
Egy idő után csodálkozott hogy sehova se akarják hívni dolgozni.
Jó, legyen 14 számjegy és akkor én nyertem. + az autó, mert az nyilván más költséghelyről megy, szóval még mindig nem teljes a táblázat és van amit nem ide számolunk.
"hogy jaaaaa, hát azt Manilában csinálják a kollégák, "
Jó, akkor láttál egy szokásos multit, de az ilyet nyugodtan számon lehet kérni a projektvezetésen és hasonlókon, mert ezt általában nem dönti el, hogy hol ki mit csinál.
Indiánok mindenkinek a lábára lépnek, de ez ilyen. Egy szint felett tudjuk, hogy mi várható el és mi az a folyamat. Látszólag Te még nem érted el azt a szintet, úgyhogy kezdhetjük egy nem is tudom mivel, de talán Itillel.
Na ez az a pont, ahonnan nincs kedvem tovább vinni a dolgot,
Szerintem te voltál az, aki a szabványok kapcsán belerúgott a HR-es szakmába, a rendszergazdákba és közben kifényezted magad fényesre. Szerintem is itt kellene nyugdíjba vonulnod.
Gazdálkodja a rendszert, nyilván, kávészünetben meg több millió usert supportol és ha cigizik is, akkor cigiszünetben szétválaszt néhány PEN-t just for fun.
De ha kérek tőle egy egyszerű dolgot, akkor azt mondja, hogy jaaaaa, hát azt Manilában csinálják a kollégák, vagy Barcelonaban, de lényeg hogy nem itt és nekik aztán semmi közük hozzá.
És akkor én elbukok egy sokmilliós projektet, de nem mert én nem tudnám megcsinálni, hanem ők basznak rá és nem teszik lehetővé és ők vannak az ügyfélnél, nem én.
De nem ez a baj, mindenki hülye, csak mikor az jön, hogy el kellene menni az alsóvárosi fekvehányóba, hogy okosodjak végre és ott valaki netán elárulná a világgegyenletet, na akkor van baj...
És mindezt karitatíve két PEN között, na de ugyanmár...
A fentiek 30 év tapasztalatát tükrözik, de mindig én vagyok az értetlen, úgyhogy ezt most tényleg le is zárom, mindenki aki bátran kiigazított, nemes küzdelemmel jó éjszakát zár.
Rendszergazdák, minden probléma rátok vár, mi több:áhít de csak ha a rover egyenesen megy a merkúrra, mert ha van gond, megérjük, addig legfeljebb aprókát szanaszét lesznek azok a kurva PEN-ek, azzal bitonságosabban eleszünk mint egy elbaszott földeléssel
"Tudom, hogy itt minden villanyszerelő hobbiból a NASA-nak fejleszt,"
Ja, és több ismerős fejleszt oda, vagy poénból. Ezért mondom, valamelyik marharépa múltkor 2 sör után már felvetette, hogy sugározzunk saját műholdról programot az űrből. Erre csak legyintés volt, hogy már rég megcsináltuk, Te majom. Oszt akkor ízekre lehet szedni, hogy miképpen működik és mitől indult el a bogár a fejben. Van egy csomó fura gyerek a csapatban. Egyik nem szén alapú életformákat kutat a tenger mélyén, másik az űrben nézi a kristályok növekedését vagy éppen tavaly tanította focizni a mesterséges intelligenciát. Oszt oda járunk kikapcsolódva szakmázni.
"amivel el lehet kezdeni telefon/UTP hálózatot építeni, én ugyebár többek között ezzel foglalkozom. Nagyon hamar lett 8 számjegyű az excel tábla vége"
Aham, hogyne. Persze ha kreténségből beleírjuk a legnagyobb és legdrágább tesztereket, akkor okés. Amúgy meg ne már. 6 jegybe bőven bele lehet férni. Meg persze mit csinálsz? Elmész rendezőt kötni 20ezerből és akkor lehet évekig nem kell a 2 milliós Makita meg a Fluke :-D Addig meg egy 10ezer pénzes fúróval kcisti szenvedve megcsinálsz 2 melót és visszarakod az árát, ahova kell.
Hozzáértét meg nem tudom, itt a piacon és Index fórumon biztos ez van, meg mindenféle témában és vicc, hogy pár hete egy átlag kesztyűt ajánlottak aztán még az sem volt jó az adott feladatra. Ez ilyen. Más meg nem olyan. A helyzet elképesztő, oszt itt meg ez az egész Indexes móka meg biztos csak úgy magától működik és nem a hozzáértő rendszergazdáktól, ugye? Vagy még sorolhatnám, hogy minden egyes SZÉP kártya tranzakció mivel jár, meg a többi mambójambó amivel csak a hétköznapi életben találkozol. Oszt kollégák ott húzzák az igát jó pár reptéren, Amazonnál meg a jó ég tudja merrefelé de ha egyszer eljössz Borkuckóba egy sörre, akkor szakma krémje ott szokott mulatozni, meg lehet vitatni érdekesen húzós pult alatti dolgokat is, amit ide nem írunk és amiről nem beszélünk :-) Mert ilyen Elek-féle el nem bírja képzelni mekkora logisztika van olyan egyszerűnek tűnő dologban, mint a dohánybolt a mellékes iparral együtt, vagy Bubi bicajok. Ezek csak úgy működnek, GLS is hozzáértő adminok és infrastruktúra nélkül csavar át az országon/régión 150-200ezer csomagot naponta és még sorolhatnám csak a belföldet ameddig akarom.
Azt is írja valaki, hogy miért ne vegye meg az állam nekem a taxit, ha taxizni akarok, ami instant agyhalál, soha senki sem kívánt ilyet, de direkt írtam is, hogy lehet sarkítani, csak minek?
Nem ezt írtam. Ezt írtam:
a taxisnak is meg kell vennie az autót, mielőtt fuvaroz, pedig drágább, mint egy létra.
Te hivatkoztál arra, hogy: "Az is vegye meg a szabványt, miközben még rendes létrára sincs pénze?"
Ez az agyhalál, hogy nem értetted meg. Azt írtam, aki vállalkozik annak meg kell hozzá venni az eszközöket is. A létra jelentősen olcsóbb, mint egy autó.
Mit csináltak a többiek? Én is hasonlóképpen voltam csak másban. Rohangáltam a kulimelóval amihez nem kellett szabvány, szoptam létra nélkül és ész nélkül toltam vissza mindenfélébe a beruházást. El is basztam nagyon sok mindent na :-D
Na de hát pont ezt mondom én is.
Igen, mindenki csinált mindent is és az volt a közös vonás, hogy senki semmihez sem értett.
De vajon miért gondoljuk azt, hogy egy pálya elkezdése csak 30 évvel ezelőtt volt küzdelmes és most nem az?
Pár éve egy állami cégnél dolgozó barátom kért meg, hogy állítsak össze neki egy szerszám-eszköz készletet, amivel el lehet kezdeni telefon/UTP hálózatot építeni, én ugyebár többek között ezzel foglalkozom.
Nagyon hamar lett 8 számjegyű az excel tábla vége, pedig csak olyan dolgok voltak benne, amik nekem amúgy is vannak.
Na de hogyan lettek nekem ezek?
Hát nem úgy, hogy előre kitaláltam, hogy majd kelleni fog nekem egy 500 ezres Makita, meg egy 200 ezres Hilti, mellé még pár pártízezres Bosch, csak hogy ne kelljen minden lyukhoz 10 kilós szarokat emelgetni, hanem úgy, hogy volt egy adott munka és kiszámoltam, hogy az kiadja-e az adott szerszámot és ha kiadta, akkor megvettem, azóta is itt rohad a pincében, na nem azért mert derogál fúrni, hanem mert már más fúr, nem én...
Ez nem az a dolog, amit szabványokkal, vagy egyetemi tanulmányokkal, befektetés nélkül el lehetne kezdeni, ehhez kell befektetés és ha az nem áll rendelkezésre, akkor mit csinálsz?
Nem csinálod?
Na de ha egyébként értesz hozzá és azt gondolod, hogy az alkoholista főnöködnél jobban tudnád csinálni, akkor sem kezdesz bele, mert nincs pénzed létrára?
Tudom, hogy itt minden villanyszerelő hobbiból a NASA-nak fejleszt, de azért én nagyon sok rendszergazdával találkoztam pályafutásom alatt és nagyon kutatnom kellene azok után, akik nem komplett idióták.
Bazmeg egy port tükrözés az terra incognita a legtöbbnek.
Vettek ezek szabványt, vajon?
És nem azért emlegetem a rendszergazdákat, hogy beléd rúgjak, nem is tudnék hanem mert mára a rendszergazda az a HR-es szintjére süllyedt, bár mindegyik derékül dolgozik, csak nem ért semmihez, egészen elképesztő a helyzet, bár ezt te is biztos tudod.
A szabvány alkalmazásához NEM szükséges a saját példány birtoklása! >> megvétele
Ahhoz CSAK a tartalamának az ismerete szükséges. Ami viszont saját példány birtoklása-megvétele nélkül is több módon megoldható :-)
-----
Igen, lehetne ingyenes... meg a kaja/pia/nők is !
-----
Több módja van egy vállalkozás elindításának. - üres, közel üres zsebbel, kínlódva - az üres zsebet >> idegen tőkével feltöltve, kevésbé kínlódva - tele zsebbel >> saját tagi tőkével, nem kínlódva
Persze hogy megéri. És akiknek valóban kellenek a szabványok, azok nem a csavarhúzós szakik és ott az óradíj is vastagabb, ha nem is eleki magasságokban, de így is viszonylag jó a megtérülés.
hogy a fizetősség támogatói milyen módon károsodnának az ingyenessé tétellel?
Kinek jelentene könnyebbséget az ingyenesség és miért? Ez a kérdés.
Nem minden olyan, hogy kitalálom, hogy rendszergazda leszek, aztán nulla forintból cserélem a toner patront, meg irtom a vírust, de ezt tényleg ne vedd magadra:)
Aham, a rendszergazdákat sajnos nem viszik el ingyen képzésekre a sok milliós forgalom után, hanem elég keményen fizetnek a képzéseikért, amikről a legtöbb villanyász nem is hall a szakmunkás, esetleg a mestervizsga után. Úgyhogy óvatosan ezzel, megmondóemberbácsi.
Mit csináltak a többiek? Én is hasonlóképpen voltam csak másban. Rohangáltam a kulimelóval amihez nem kellett szabvány, szoptam létra nélkül és ész nélkül toltam vissza mindenfélébe a beruházást. El is basztam nagyon sok mindent na :-D Bár jobban belegondolva asszem 22 éves voltam mikor az első szabványért fizettem. Megtérült párszor és akkor még nem is ebben melózom napi 18 órásban. Többi meg alap szakkönyvben és tananyagban is benne van.
Aztán ha a rendszergazdát emlegeted, akkor ott is volt teszetoszaság meg önképzés, de egyszer nézd meg mennyiért adnak valami rendesebb szakkönyvet és milyen áron mennek a képzések. A rendesebbeket meg is kell ismételni és itt picit gyorsabban forog az univerzum is, mint a villanyos dolgokban. Itt-ott jön egy fölhő, vagy egyéb dolog. Perzse lehet szakosdoni, mindenhez kicsit érteni, vagy valami csapásirányt meg ha cég van akkor ott akadnak néha pontok amit oktatásra el lehet használni. Az ilyen kis 100ezer forintos aprólékokból szerintem alig tudom megszámolni mi van mögöttem. Egy rendes lakás árát összerakni is negyed élet, ahhoz képest ezek sehol nincsenek.
Bocs, de nyilvánosan írtad. 30 éve más világ volt. Antall József és csapata tönkrevágta az ipart, kizúdultak milliószámra az utcára a melósok. Az volt a kényszervállalkozók időszaka. Volt, aki elemesbútor összeszerelést hirdetett, nyilván csak két csavarhúzóval. Én 40 éve vállalkoztam, a szomszéd kis Black and Deckerével és az autószerelőféle csavarhúzókkal, amelyek szárára a cégtől mentett zsugorcsövet melegítettem. :D Ma nem kell éhenhalni, van állás is. Aki meg vállalkozik, az vegyen VDE jelölésű szerszámkészletet, szerezzen be OKJ-s bizonyítványból négyfélét, vegyen egy dobozos autót, és! könyvelje el ezt a havi 9-10 költséget (a netes hozzáféréshez) a számolatlan más költség mellé. No meg pláne, akinek nem is kell, mert ha jól emlékszem, itt valaki évekkel ezelőtt kínálta, hogy elküldi a villamossági szabványokat, és Mekk Alec is jelentkezett. Meg, amint írtam, éppen olvastam, hogy a facebookon (és/vagy a hobóelektronikán) is vidáman küldözgetik. De ez már más téma.
Jahno, most neked írok, mert te egy normális ember vagy, de volt itt más felvetés is, egyben azokra is válaszolok, bár akkor evett volna meg a fene, amikor Eleket kvázi a védelmembe vettem, mert szerintem ennek a vitának fontos vetülete, hogy éppen ő hozta elő...
Amikor mi kezdtük a vállalkozást, ezelőtt 30 évvel, nemhogy létrára nem volt pénzünk, de még szerszámos táskára se, telefonok papírdobozaiban hordtuk a fogókat, csavarhúzókat.
Mit kellett volna csinálni?
Várni 10-15 évet, mire mindenre lesz pénz és akkor vállalkozni?
Vagy nem vállalkozni egyáltalán?
Nem minden olyan, hogy kitalálom, hogy rendszergazda leszek, aztán nulla forintból cserélem a toner patront, meg irtom a vírust, de ezt tényleg ne vedd magadra:)
Kérdezi valaki, hogy miért nem vagyok KATA-s?
Röviden azért, mert évi pármilliós tételben adok el anyagot is, nem lehetek az.
De egyébként is mi köze ennek bármihez?
Az is volt, hogy az állam nem írja elő a szabvány használatát, ami aztán tényleg remek.
Lehet, hogy nem írja elő, de ha jogvita keletkezik, amiért valakinek leég a háza (amely dolog kivétel nélkül minden itteni felvetés/kérdés folyományaként a szakemberek szerint automatikusan megtörténik), akkor vajon ki dönti el a felelősség kérdését?
Ahogy én tudom, a bíróság, ami az államhatalom része.
Kirendel egy szakértőt, aki a szabvánnyal való megfelelőség viszonyában ad szakvéleményt és annak alapján születik döntés, aztán lehet fizetni.
A szabvány betartása védi a megrendelőt és a kivitelezőt is, ha az be van tartva, még mindig leéghet a házam, de kisebb a valószínűsége.
Azt is írja valaki, hogy miért ne vegye meg az állam nekem a taxit, ha taxizni akarok, ami instant agyhalál, soha senki sem kívánt ilyet, de direkt írtam is, hogy lehet sarkítani, csak minek?
Azt senki sem írja elő, hogy Fluke, Metex, Uni-T, vagy más műszerrel mérjek, bár ez a világ is hamarosan eljön.
De azért képzeljük el, hogy ez mégis csak elő lenne írva, vagy ha előírva nem is, de bírósági ítéletekből kitalálható lenne, csak éppen pénzt kellene fizetni azért, hogy ezt biztosan megtudjuk.
Ja, meg még komcsi is vagyok, mert azt gondolom, hogy vannak az államnak olyan feladatai, amikért szerintem az egyébként is beszedett sarcon felül nem etikus további pénzt kérnie.
Na, ez a hét vicce, pedig még csak hétfő van.
Az, hogy a szabvány pénzbe kerül, egy állapot, nem eleve elrendeltetés és nem indokolja az, hogy az állami szervezetnek ezzel kiadása van, mert akkor ha már KRESZ, kérhetnének pénzt minden STOP-tábla után is, bár nem akarok ötleteket adni...
Van egy csomó olyan dolog, ami korábban fizetős volt, aztán meg nem lett az, mint például a Dávid Ibolya által ízlésesen haláladónak nevezett örökösödési illeték.
Fizettük, aztán meg nem fizetjük, puszta politikai akarat kérdése az egész, mert ráció mögötte nulla.
És van egy rakás dolog, aki korábban ingyenes volt, most meg fizetős, az is politikai akarat kérdése.
Vagy mi lenne, ha az évi 100 milliárddal támogatott magyar média pénzt kérne a Formula 1, vagy az NB1, vagy akármi, amit néztek közvetítéséért, csak mert költsége van vele?
Ha eddig így volt, akkor támogatnátok, ha eddig nem így volt akkor meg abcúg?
Végezetül továbbra is azt mondom, hogy ez egy vitára érdemes téma annak ellenére, hogy Elek vetette fel többedszer és komolyan kíváncsi vagyok, hogy a fizetősség támogatói milyen módon károsodnának az ingyenessé tétellel?
Ezt továbbra is elvi kérdésnek tartom, még ha dolgom vele valójában nincs és nem értem, miért ne lehetne erről beszélni, már ha PEN-ügyben minden tiszta:)
De azért valami kis kedvezmény gondolom csak jár mint vállalkozó? Az egyik fiam be megy a kereskedésbe, vasért, 10% alanyi jogon. A másik, bementem egy kereskedésbe, Az ( autómon tönkre ment a generátor) 93 ezer, Mondja a fiam Ilyen kódja van akkor 53. Gondolom a gáznál is csak van valami.
Honnan jön a tényközlésre egy vád? Azért ez nagyon kispályás viselkedés. magánemberként szoktam ott fizetni, ha ez érdekes. És az Áfát ki kell fizetnem.
Ez az "Ügyes." hát ez nagyon gáz. A szakmai hitelemet akarnád rontani ilyen aljasságokkal?
"...a KRESZ önmaga ingyenesen elérhető, pedig ha jobban megnézzük, az is egy szabvány."
A KRESZ mint szabvány "...egy rendeletbe foglalt szabálygyűjtemény, jogi nevén az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet..." (§) Tehát alkalmazása kötelező, attól eltérni nem lehet, ezért nyilvános.
Egyéb szabványokkal csak feltételesen lehet párhuzamot vonni. Míg más szabványok be nem tartása miatt legfeljebb nem veszik át és hivatkoznak is hogy mit nem tartottál be (rendszerint van lehetőség korrekcióra),addig a KRESZ be nem tartása bírsággal jár(-hat).
Aaaaa, Jahno, ne égesd magad. Amit mások rajzoltak az tuti szar, mérnök nem ért hozza de facto, juzer meg azt sem bírja laikus nyelven leírni, hogy mit akar. Mindenki hülye 200-as IQ alatt (bár kezdem azt hinni, hogy elek a hármas számrendszerben gondolkodik). Nyilvan 100000000db sokkal jobb és olcsóbb megoldás lenne mindenre _is_, szóval a rajz az eleve az ördögtől való. Ennyit már tudhatnál a topicból :)
Az MSZT pénzügyek tájképe... a tévhitek ellen. A magyar költségvetési támogatás direktben a 20. sorban látható A nagyobb pénzek a jelentés vége felé nézgethetők a jogi személy támogatók adatlapjainál.
- az MSZT éves nemzetközi kötelezettsége nem éri el egy átlagos NB1-es futballista fizetését -
Hát persze. És még rengeteg kiadása van. Személyzete van, szakbizottságokat koordinál, megfizeti a fordítóit (mert azért fordítás mindig van), fenntart egy nagy házat, olvasótermet, nyilvántartást, stb.
Egyébként az éves netes előfizetés az 85 + ÁFA, az szerintem elviselhető összeg költségnek, és azért tényleg minden mostanában szokásos szabvány addig nézhet, ameddig akar.
Hogy egy egészen picikét említsek, a MSZ 20860-4:1987 Villamos karámok. Telepítési és biztonsági előírások. szabványt kötelezővé teszi a 16/2001. (III. 3.) FVM rendelet a Mezőgazdasági Biztonsági Szabályzat kiadásáról.
Hogy egy nagyobbat, az OTSZ az újfajta villámvédelmi szabványt.
Ha semmim nem lenne és a szabványon ugrálnék, akkor hülyézz le bátran. Meg most tényleg, ki az akit itt valójában hátráltat? Főleg Elek az akkor is megmagyarázza, ha lenne
Írhattad volna röviden, hogy akinek egy rendes létra gondot okoz,ott valami el van baszva és inkább ne is csináljon semmit. Azt nem merem említeni, hogy azért alap dolgokhoz nem kell szabványért rohangálni, oszt abból is lehet pénzt csinálni. Tervezni sem biztos, hogy kell, csak megépíteni amit rajzoltak.
Látható tehát, hogy az MSZT a legkevésbé sem független az államtól, nem tudunk csinálni egy alternatív/olcsóbb szabványügyi testületet, mert a meglévőt az állam kizárólagos joggal ruházta fel.
Olyannyira, hogy azt a bizonyos évi 100 millió forintot is az állam fedezi, igaz csak részben.
És ez nem egy magán szervezet, mert az állam hozta létre és ő jelöli ki a feladatait.
Azért annyira él a szocializmus. Attól, hogy egy cég vagy szervezet állami tulajdon, még nem kell mindent ingyen adnia és nem jár neki automatikusan állami támogatás. Az hogy nálunk ez megszokott, az a rendszerváltás elmaradásának a számlájára írható.
Mindenhol azt látom, hogy a kormány támogatja a vállalkozókat, miközben én, mint vállalkozó 30 év alatt egy csomag másoló papírt nem kaptam soha, ellenben az utolsó bőrt is lehúzza rólam pártunk és államunk.
Ez nem lehetne egy támogatás, hogy azokat a szabványokat, amiket amúgy az állam ír elő alkalmazni, ingyen kaphassuk meg?
Te jelenleg KATA-s válallkozó vagy? HA nem, akkor miért nem? Ha igen, akkor most gondold ezt át újra.
Valóban lehet mondani hogy fizessek elő a szabványra, majd terheljem rá a megrendelőimre.
A szerszámokat ajándékba kapod vagy azt is átterheled?
De akkor meg ők fizetnek ki valamit, ami véleményem szerint nem az ők, hanem az állam költsége kellene hogy legyen.
És ezt amúgy megteheti egy nagy szerelő cég, vagy egy sokéves rutinnal és megfelelő ügyfélkörrel rendelkező szerelő, de hogyan lesz ez egy pályakezdőnél?
Az is vegye meg a szabványt, miközben még rendes létrára sincs pénze? Vagy amíg nem termeli ki a létra, meg a Dacia árát, addig dolgozzon szabvány nélkül?
Ez egy kiadás a vállalkozónak. Ez nem nekem kell, megrendelőnek, hanem neked, ahogy az E jeles alapanyagok, vagy a minősített szerszámok. Nem engem vesznek elő ha eltolod a szerelést és agyonüt az áram. Autót mindenki vezethet, villanyt nem szerelhet mindenki, ha már KRESZ.
Ha Fluke-ot osztogatnanak minden amator barkacsolonak, aki mar szerelt fel egy konnektort a falra, akkor Elek kitalalna, hogy miert pont fluke-ot osztogatnak, mert az szar. Van az a szint, amikor mindegy mi van.
Ilyen alapon nem ertem miert ne lehetne ezt altalanositani, mi konkretan ket szabvanyosito szervezetnek vagyunk tagjai, hadd ne mondjam el, hogy mennyi szabványt lehetne venni a tagdijakbol (amit evente fizetunk). Valamiert megsem sirom tele az internetet, hogy marpedig az allam fizesse ki helyettem.
Nyilvánvaló, hogy Józsi nem attól fog megfelelő munkát végezni, mert ingyen elolvashatja a szabványt.
Amilyen kérdéseket itt és máshol is feltesznek magukat szakembernek vélő emberek, például erdélyi emberünk, aki mindenen elcsodálkozik, amiben áram van, de a facebookon is van olyan pénzért erősítőt javító szakember, aki a Pioneer erősítőt úgy javítja, hogy kidobja a belét és bele tesz egy D-osztályú kínai modult, ismétlem: pénzért! , szóval az aztán pont szabványt fog neked olvasgatni...
Miközben annyi idő alatt, míg egy posztot megír, releváns választ találhatna a neten is.
Én aztán tényleg nem vagyok az Elek Fan Club oszlopos tagja, de ebben a kivételes esetben igazat adok neki.
Hogy miért?
a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT), amely az alapszabályának megfelelően működő köztestület és amely a törvény felhatalmazása alapján köztestületként a nemzeti szabványosítással összefüggő közfeladatokat kizárólagos jogkörrel látja el. (A köztestület közhasznú tevékenységet folytató nonprofit szervezet, amelyet törvény hozott létre és feladatait törvény határozza meg.)
...
Miután az MSZT nem költségvetési szervezet, az állam csak a nemzetközi és az európai szervezetekben viselt tagságával járó kötelezettségekkel kapcsolatos költségeket fedezi (ezeket is csak részben), így magának kell gondoskodnia a tevékenységéhez szükséges anyagi eszközökről.
Látható tehát, hogy az MSZT a legkevésbé sem független az államtól, nem tudunk csinálni egy alternatív/olcsóbb szabványügyi testületet, mert a meglévőt az állam kizárólagos joggal ruházta fel.
Olyannyira, hogy azt a bizonyos évi 100 millió forintot is az állam fedezi, igaz csak részben.
És ez nem egy magán szervezet, mert az állam hozta létre és ő jelöli ki a feladatait.
Nem tudom, hogyan lehetne valami ennél államibb, hogy nem költségvetési szervezet ennek ellenére, az a legjobb Kósa Lajos-i doorstep sajtótájékoztatókat idézi.
Innentől a kérdés tisztán filozófiai, ami nem egzakt tudomány, lényegében minden álláspont legitim.
Persze lehet sarkítani, hogy az állam vegyen minden wannabe villanyszerelőnek Fluke műszereket, hogy tudjanak dolgozni, ezen jót nevetünk, ámbár ne felejtsük el, hogy az állam szállodákat vett a mi pénzünkből azon wannabe vállalkozóknak akik vendéglátással szerettek volna foglalkozni és összefoglaló néven az "úgynevezett Mészáros Lőrinc"-ként hivatkozhatunk rájuk, azok lényegesen többe kerültek, mint egy villanyszerelői táska, de spongyát rá...
Mindenhol azt látom, hogy a kormány támogatja a vállalkozókat, miközben én, mint vállalkozó 30 év alatt egy csomag másoló papírt nem kaptam soha, ellenben az utolsó bőrt is lehúzza rólam pártunk és államunk.
Ez nem lehetne egy támogatás, hogy azokat a szabványokat, amiket amúgy az állam ír elő alkalmazni, ingyen kaphassuk meg?
És igen, fizetnem kell például a jogosítványért, hogy autót vezethessek, de ott azért fizetek, hogy valaki azt megtanítsa nekem, a KRESZ önmaga ingyenesen elérhető, pedig ha jobban megnézzük, az is egy szabvány.
Valóban lehet mondani hogy fizessek elő a szabványra, majd terheljem rá a megrendelőimre.
De akkor meg ők fizetnek ki valamit, ami véleményem szerint nem az ők, hanem az állam költsége kellene hogy legyen.
És ezt amúgy megteheti egy nagy szerelő cég, vagy egy sokéves rutinnal és megfelelő ügyfélkörrel rendelkező szerelő, de hogyan lesz ez egy pályakezdőnél?
Az is vegye meg a szabványt, miközben még rendes létrára sincs pénze? Vagy amíg nem termeli ki a létra, meg a Dacia árát, addig dolgozzon szabvány nélkül?
És csak hogy világos legyen, az MSZT éves nemzetközi kötelezettsége nem éri el egy átlagos NB1-es futballista fizetését, amit amúgy a TAO-n keresztül szintén az állam, azaz mi fizetünk (talán 12 NB1-es klubról és nagyjából 300 játékosról beszélünk)...
Nos, ebben a speciális esetben ezért értek egyet Elekkel.
Nem mintha ez a szabvany tema nem lett volna kibeszelve x+1-szer itt a topicban. De elek nem erti, nem is akarja erteni. Mindegy, feladtam mar regen :)
Akkoriban a lakosságnak 10%-a sem rendelkezett internettel, nem csoda. Ha akkor interneten lett volna csak elérhető a jogszabályi háttér, akkor meg az lett volna az óriási baj.
Nos, attól hogy pénzért lehet birtokba venni, hasznosítani még nyilvános!!!
Nyilvánosságra hozatal - bármilyen cselekmény vagy magatartás lehet, amelynek révén - a mű elhagyja az alkotó rendelkezési körét és - meg nem határozott más személyek számára hozzáférhetővé válik
- joghatás: utat nyit a jogszerű felhasználásnak - tájékoztatás a nyilvánosság számára - nem feltétele a szerzői jogi védelemnek
------------------- A mű nyilvánosságra hozatala
10. § (1) A szerző határoz arról, hogy műve nyilvánosságra hozható-e. (2) A mű nyilvánosságra hozatala előtt annak lényeges tartalmáról csak a szerző hozzájárulásával szabad a nyilvánosság számára tájékoztatást adni.
------------------ A vagyoni jogokra vonatkozó általános szabályok
16. § (1) A szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van - a mű egészének vagy valamely azonosítható részének - anyagi formában és nem anyagi formában történő - bármilyen felhasználására és - minden egyes felhasználás engedélyezésére. E törvény eltérő rendelkezése hiányában a felhasználásra engedély felhasználási szerződéssel szerezhető.
--------------------
A többszörözés joga
18. § (1) A szerző kizárólagos joga, hogy a művét többszörözze, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Többszörözés:
a) a mű anyagi hordozón való - közvetlen vagy közvetett - rögzítése, bármilyen módon, akár véglegesen, akár időlegesen, valamint
b) egy vagy több másolat készítése a rögzítésről.
(2) A mű többszörözésének minősül különösen a nyomtatással megvalósuló mechanikai, filmes vagy mágneses rögzítés és másolatkészítés, a hang- vagy képfelvétel előállítása, a sugárzás vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz történő közvetítés céljára való rögzítés, a mű tárolása digitális formában elektronikus eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítása. Az építészeti alkotások esetében többszörözés a tervben rögzített alkotás kivitelezése és utánépítése is.
Ezzel a hozzászólásával kecske elérte célját éppen 146-odszor. Szórakoztatja a topic jogászait. kecskének 300Ft is súlyos pénzt jelentene, nem egy szabvány ára.
A szerszámokat, szakmai könyveket is adhatnák ingyen, csak az a fontos, hogy a kecskének ne kelljen fizetni, csak a bevételt számolnia.
Legyen ingyenes a szabvány, ha a Józsi éppen villanyt akar szerelni, akkor tudjon tájékozódni, hogyan kell megvalósítani elképzeléseit.
A topic-ban látjuk, hogy milyen kérdéseket tesznek fel a szakmában járatlan kérdezők, de ha kapnának ingyenes szabványokat, akkor megvilágosodnának.
Egyszer már leírtam, hogy láttam 800 000Ft-os Németországban beszerzett szabványt. Pedig ott nagy a jólét, de nem adták ingyen.
A vállalkozó vegye meg a szabványt, be fogja számítani a végzett munkába annak árát, az alkalmazottaknak meg biztosítsa a szabvány megismerését és kérje számon annak tudását.
A büntetőjogban az emberek széles körét jelenti, meg nem határozott számban, vagy körben. Nem hiszem, hogy a polgári jogban mást jelentene. De ha engem kérdezel, akkor ez a magyar nyelvben a bárki által korlátozás nélkül megismerhető információt jelenti. Amit pénzért kell venni, az nem nyilvánosságra hozatal, hanem termék, amit árusítanak, esetleg csatolnak valamihez. Vagy lehet korlátozottan hozzáférhető, esetleg csak az arra jogosultak részére hozzáférhető, de az nem nyilvánosságra hozatal.
1. § (1) Ez a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat.
(2) Szerzői jogi védelem alá tartozik - függetlenül attól, hogy e törvény megnevezi-e - az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása. Ilyen alkotásnak minősül különösen:
a) az irodalmi (pl. szépirodalmi, szakirodalmi, tudományos, publicisztikai) mű,
b) a nyilvánosan tartott beszéd,
c) a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (a továbbiakban: szoftver) akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és az operációs rendszert is,
d) a színmű, a zenés színmű, a táncjáték és a némajáték,
e) a zenemű, szöveggel vagy anélkül,
f) a rádió- és a televíziójáték,
g) a filmalkotás és más audiovizuális mű (a továbbiakban együtt: filmalkotás),
h) a rajzolás, festés, szobrászat, metszés, kőnyomás útján vagy más hasonló módon létrehozott alkotás és annak terve,
i) a fotóművészeti alkotás,
j) a térképmű és más térképészeti alkotás,
k) az építészeti alkotás és annak terve, valamint az épületegyüttes, illetve a városépítészeti együttes terve,
l) a műszaki létesítmény terve,
m) az iparművészeti alkotás és annak terve,
n)a jelmez, a díszlet és azok terve,
o) az ipari tervezőművészeti alkotás,
p) a gyűjteményes műnek minősülő adatbázis.
(3) A szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg.
A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől.
----
(4) Nem tartoznak e törvény védelme alá - a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, a bírósági vagy hatósági határozatok, a hatósági vagy más hivatalos közlemények és az ügyiratok, valamint a jogszabállyal kötelezővé tett szabványok és más hasonló rendelkezések.
(5) A szerzői jogi védelem nem terjed ki a sajtótermékek közleményeinek alapjául szolgáló tényekre vagy napi hírekre.
(6) Valamely ötlet, elv, elgondolás, eljárás, működési módszer vagy matematikai művelet nem lehet tárgya a szerzői jogi védelemnek.
(7) A folklór kifejeződései nem részesülnek szerzői jogi védelemben. E rendelkezés nem érinti a népművészeti ihletésű, egyéni, eredeti jellegű mű szerzőjét megillető szerzői jogi védelmet.
(8) Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók, a rádió- és a televízió-szervezetek, a filmelőállítók, valamint az adatbázis-előállítók teljesítményei az e törvényben meghatározott védelemben részesülnek.
Lásd előző link, de ezeket sosem olvasod el, csak mondod a magadét:
"MSZT képviseli Magyarországot a nemzetközi (ISO, IEC) és az európai (CEN, CENELEC, ETSI) szabványügyi szervezetekben. A tagság évente közel 100 millió Ft tagdíjfizetési kötelezettséggel jár."
"Hisz, megszerezheti az infót szabvány vásárlás nélkül is. (internet, könyvek, cikkek, tananyag, stb.)"
Nem igaz. A szabvány HIVATALOS szövegének egyedüli hiteles forrása az az állam által hivatalosan hitelesként megnevezett hozzáférési felület. Két példa a számtalanból: egy rakás önjelölt szabvány-értelmező zseni cikke található az interneten, akik a szabvántól ELTÉRŐ módon hivatkoznak pl az EPH vezetők keresztmetszetére, vagy pl a fürdőszobák zónáira.
"Teljesen mindegy a normaszöveg megjelenési formája, internet, word doksi emilben, nyomtatott közlöny"
Ha ezek közül az egyik megjelenési forma gyakorlatilag egy fillérjébe sem kerül az államnak, és ehhez való hozzáférés egy fillérjébe sem kerül az érdeklődő állampolgárnak, akkor rohadtul nem mindegy.
Poliproplilénre és polietilénre a legtöbb hagyományos ragaszó valóban nem ragad.
Csakogy:
1: egy villanyszerelő munkája során a szigszlagja szinte soha nem találkozik ezekkel az anyagokkal (a vezetékek szigetelése PVC a szigzalag PVC és a legtöbb egyéb vill.szer anyag is PVC).
2: van olyan ragasztó kategória, amit általában csak úgy neveznek, hogy "ragacs". Ez olyan anyagok csoportja, amelyek nem vegyileg, hanem fizikailag kötik össze a két ragasztandó felületet. Ezek azok az anyagok, amelyek elvileg soha nem száradnak meg, az idők végezetéig ragacsosak maradnak. Ilyen anyag pl a méz. Próbálj meg vékonyan mézzel bekenni polietilént vagy polipropilént, nyomj erre a bemézezett részre egy fóliát és szólj, amikor elenged ez a ragasztás :) A jó szigszalag ragasztója is hasonló anyag: elméletileg száz év múlva is ugyanolyan ragacsos, mint az első napon és a felületek 99 százalékához jól tapad.
"Ha ugyanis az állam kifizetné a hivatkozott 100 millió forintot, amennyit amúgy annyi idő alatt lopnak el, hogy nem tudnám elég gyorsan megnyomni kétszer a stopper gombját,"
Ettől még éppenséggel lehetne ingyenes, ez kizárólag állami döntés függvénye.
Ha ugyanis az állam kifizetné a hivatkozott 100 millió forintot, amennyit amúgy annyi idő alatt lopnak el, hogy nem tudnám elég gyorsan megnyomni kétszer a stopper gombját, akkor az mszt nem szorulna bevételre a szabványt használóktól.
A tracon nem ragad polipropilénre (a többi sem) valaki mondta, hogy a légtechnikásoknak van pvc szalagjuk Az-27-től +65 fokig bírja és nagyon erősen ragad, csak kérdés mekkora feszt tud (800-850V 0.3A)kell tudnia.
Már miért lenne komolytalan? Teljesen mindegy a normaszöveg megjelenési formája, internet, word doksi emilben, nyomtatott közlöny (ha még van, bár szerintem már nincs) akár az igricek is elénekelhetik neked. Nem az számít, hanem a közlönyállapot, hogy hatályos-e már, vagy még, esetleg módosult-e? Más kérdés, hogy már jó régen mindenki a neten nézi meg. Aki csak utána akar nézni valaminek, az nyugodtan használhatja azt amit belinkeltem. Aki meg melóhoz használja, az meg előfizeti a Complexet, osztjóvan.
Jó, aki hülye volt keresni és nem tudta a címét, oszt valami ezerszer letöltött másolatot és tovább tükrözést talált az Altavizsla, annál persze ez volt a szitu. Gondolom Te most a KJK Kerszöv/Complex társulásra gondoltál. Annak megint más volt a lényege.
Hiszed. Megint mondtál valami marhaságot, amiről fogalmad sincs, de persze ha ennyiért kellene csinálni, akkor itt picsognál, hogy jaaaaaaj megint aprópénzért szeretnének kihasználni. Óránként többe kerül egy ilyet üzemeltetni, plusz a sallangok.
Nem tévedés. Régen is el lehetett érni valamelyik hivatalos oldalon a korrekt, hatályos jogszabályszöveget. Csak nem valamelyik fizetős szolgáltatás lebutított, demo változatát, vagy valami innen-onnan összelapátolt himi-humit kellett nézni. Vagy valamilyen tematikus oldalt, ahova beidéztek témába vágó jogszabályokat, aztán az vagy hatályos, vagy nem, de azt sokan nem tudhatták, mert csak azt nézték, hogy mit dobott föl nekik a gúgli.
Megvoltak a hatályos normaszövegek valamelyik kormányzati oldalon szépen, korrekten, az más kérdés, hogy a szöveg ugyan fenn volt, de kb. csak úgy, mintha a régi közlönyt olvasnád. Nagyon régen megvolt már, legalábbis a '90-es évektől már igencsak, ahogyan terjedt el az internet. Viszont keresni, különböző változásokat összehasonlítani, meg hasonló finomságokra a fizetős volt az alkalmas. Meg visszakeresni az ezer éve hatályon kívül helyezett normaszövegeket, meg megnézni a módosító rendelkezés egészét, nem csak a szövegbe építve. Lehetett boldogulni végsősoron az ingyenes hivatalossal is, de a fizetős lényegesen komfortosabb volt. De magát a normát azt pontosan és hatályosan megismerhetted ha akartad.
Ez tökéletesen egyszerű választás kérdése... Vagy meg tudja fizetni az információt, vagy nem szerel.
Az általad említett példa azért rettenetes nagy hülyeség, mert ha alkalmazott, akkor nem neki kell megvennie.
Egyébként ez az egész csak más országban lenne nehézség, idehaza mindenki csencseli a dolgokat. Most bukkantam rá a facebook villanyszerelő segítő topikjára, amit olvashat bárki, ott írják, hogy küldd el nekem is... nekem is... nekem is...
- Ha valaki elvégezte a villanyszerelő iskolát, akkor JOGÁBAN ÁLL a szakmájában dolgozni. -
Erre nem is tud értelmes ember válaszolni. Ez az év hülyesége marad, akárhogy is igyekszik a világ még 11 és fél hónapig.
"Vagy elérhetted az interneten valamelyik kormányzati oldalon,"
Tévedés. Nem is olyan régen még lehetelen volt az interneten az aktuális/érvényes jogszabályok teljes szövegét megtekinteni. Vagy rég lejárt (azóta százszor módosított) szövegeket találtál, vagy valaki tartotta a markát, hogy fizess, ha törvénytisztelő szeretnél lenni.
"Senkinek nem kötelező tudatlanul mások számára potenciálisan veszélyt jelentő szereléseket végezni"
Ha valaki elvégezte a villanyszerelő iskolát, akkor JOGÁBAN ÁLL a szakmájában dolgozni. A törvény nem szab egyéb feltételt, pl nem teszi kötelezővé a szabvány-maffia sírig tartó anyagi támogatását.
"Mi helyzet a munkavédelmi sisakkal ? Az is kötelező és mégem adja ingyen az állam..."
Az összes szabvány teljes szövegének ingyenesen elérhetővé tétele az interneten kevesebbe kerülne évente az államnak, mint 1 db munkavédelmi sisak ára.
29. § (1) A nemzeti szabványosítást érintő nemzetközi kötelezettségeken alapuló jogszabályok kidolgozása során az MSZT együttműködik az érintett közigazgatási szervekkel.
(2) A közérdekű, különösen az élet, az egészség, a testi épség, a vagyon, az emberi környezet, továbbá a fogyasztói érdekek védelmét szolgáló jogszabályokhoz kapcsolódó nemzeti szabványokat az MSZT az érintett közigazgatási szervek véleményét figyelembe véve dolgozza ki.
7. § (1) * Magyarország nemzeti szabványügyi szervezete az MSZT.
(2) * Az MSZT köztestület, amely az alapszabályának megfelelően működik. Köztestületként a nemzeti szabványosítással összefüggő közfeladatokat kizárólagos jogkörrel látja el e törvény felhatalmazása alapján.
+ állami vagyonelemeket kaptak ingyé!
szerzői jogra hivatkozva kérnek pénzt a szabványokért, ami elfogadhatatlan. ha lenne alkotmánybíróság, meg jogállam, meg nem dobtak volna ki minden jogelvet a szemétbe holmi járványra hivatkozva....
Két külön dologról van szó! szerintem, nagyjából így.
1. A jogszabály (értsd: törvény, rendelet, végrehajtási utasítás, szabályzat). - a PARLAMENT(országgyűlés) vagy az ÁLLAM SZERVEZET hozza létre a működése során az alaptörvény alapján illetve esetünkben: még az EU társulás is az alapszerződés alapján - a létrehozása KÖZ PÉNZBÓL történik - az alkalmazása minden esetben KÖTELEZŐ - a tartalma szabadon többszörözhető, hasznosítható - a polgár számára INGYENESEN hozzáférhető >> KIHIRDETÉS útján (már az ókorban is így volt, törvény oszlop/tábla pl.)
2. A szabvány - MAGÁN SZERVEZET hozza létre a működése során, joszabályi keretek között eljárva - a létrehozása MAGÁN PÉNZBÓL történik, de nem kizárt a közpénzből támogatás sem - az alkalmazása minden esetben ÖNKÉNTES azaz nem kötelező - a tartalma nem feltétlenül szabadon többszörözhető, hasznosítható ezért - a polgár számára NEM feltétlenül INGYENESEN hozzáférhető >> hanem MEG KELL VENNIE adott esetben
+1 Az egy izgalmas kérdés, hogy: - HA egy az 1. pont szerinti jogszabály - MÉGIS kötelezővé teszi az alkalmazását - AKKOR a fizetős rendszerben mi a helyzet
Mi helyzet a munkavédelmi sisakkal ? Az is kötelező és mégem adja ingyen az állam...
Egyetértek. Éppen ideje lenne már a szabványokat egyszerű szövegként megjelentetni a Nemzeti Jogszabálytárban, aki meg szépet, csilivilit, nyomtatottat képekkel illusztráltat akar, annak meg legyen a fizetős. Csak azzal elveszne az egész misztériuma, az hogy a szabványosságra bárhol lehet hivatkozni, meg az ellenkezőjére is, mert bárki egyből meg tudná nézni. De egyébként elég lenne egy száraz, jogszabályszerű tartalmi összefoglaló is, szabatos fordításban.
Ez azért nem így van. Régebben is elérhetők voltak a jogszabályok, vagy írásos formában a nyomtatott Magyar Közlönyben, ez pénzbe került, de elég jelképes összegbe, ahol szükség volt rá, ott elő is fizették. De a jobb újságosoknál egyenként is megvehetted, szokták is volt tudni, hogy melyik a keresettebb jogszabály, abból többet is rendeltek. A keresettebb törvényeket, pl. Btk. Be, állig.tv, Kresz, szabálysértési tv. stb. kiadták külön kötetben is a kapcsolódó jogszabályokkal együtt. Ez is nagyon jelképes összeg volt.
Vagy elérhetted az interneten valamelyik kormányzati oldalon, ez naprakészebb volt és ingyenes. Ezen kívül az Országgyűlés honlapján elérhetted a folyamatban lévő tv. javaslatokat és módosításokat, meg a szavazásokat az irományok címszó alatt, tehát még azt is megtaláltad ingyért, ami még meg sem jelent a Magyar Közlönyben, vagy az előfizetős jogtárakban. Volt még ezen kívül szolgáltatásként CD-n kapható, aztán később az interneten előfizethető formában is, ez pénzes mulatság volt. Több is létezett, de a Complex volt a legelterjedtebb, és a legpraktikusabb. Asszem ebben egyébként voltak szabványok is, legalábbis úgy rémlik, csak akkoriban nem érdekelt, amikor kéznél volt a jogtár.
Szóval a jogszabályok szövegét mindig is el tudtad érni, ingyen, vagy jelképes összegért. Nagyon régen a legrosszabb esetben kerestél valami könyvtárat, ahol tartottak Magyar Közlönyt, de az állami cégeknél szerintem mindenhol volt előfizetés.
5.) SZÁNTÓ PÉTER kérdése: Jelenleg új házat építenek és a kádhoz, illetve épített zuhanyhoz a nem építették be egyenpotenciálra hozo csatlakozó idomot. A kádba még be lehet építeni utólag, de a zuhanyzóhoz nem, mert a padlófűtések csövei ott futnak és megsérülhetnek a beton bontás során. A szabványban leírtaktól eltérően lehetséges-e, hogy ezek nincsenek bekötve és megkapják az engedélyt a használathoz?
VÁLASZ: Idézet az MSZ HD 60364-4-41 szabvány magyarázatos kiadásából: 411.3.1.2. szakasz : Azokat a bejövő fémes részeket, amelyek veszélyes potenciálkülönbséget vezethetnek be és nem részei a villamos berendezésnek, minden egyes épületben a védő összekötő vezető felhasználásával be kell kötni a fő földelőkapocsba; ilyen fémes részekre példák a következők: ─ az épületben lévő közüzemi csővezetékek, pl. gázvezetékek, vízvezetékek, távfűtési rendszerek; stb.
A szakasz utáni magyarázat (többek között): Elhagyható az olyan épületelemek (pl. lépcsők, erkélyek, és függőfolyosók korlátjainak, ablakpárkányok bádoglemezeinek) bekötése, amelyek idegen potenciállal való érintkezése nem valószínű, továbbá az épületek olyan külső fémszerkezeteinek a bekötése, amelyek az épület rendeltetésszerű használata során csak nehezen érinthetők.
1. MEGJEGYZÉS: Az elhagyható azt jelenti, hogy ezen szerkezetek egyenpotenciálú hálózatba való bekötése előnyös lenne ugyan, de a megoldás gyakorlati nehézsége miatt ez nem kötelező.
Ami a fürdőkád és a zuhanytálca egyenpotenciálra hozását illeti, erre az MSZ HD 60364-7-701 jelű Fürdőkádat vagy zuhanyt tartalmazó helyiségek című szabvány 701.415.2. szakaszában találunk előírást:
701.415.2. Kiegészítő védelem: kiegészítő, védő egyenpotenciálú összekötés Módosítás: Fürdőkádat és/vagy zuhanyt tartalmazó helyiségen belül helyi, kiegészítő egyenpotenciálú összekötést kell létrehozni a testek és a hozzáférhető idegen vezetőképes részek védővezetőhöz való csatlakoztatásával.
Kiegészítő egyenpotenciálú összekötést létre lehet hozni a fürdőkádat vagy zuhanyt tartalmazó helyiségen kívül vagy belül, lehetőleg közel az idegen vezetőképes részek helyiségekbe való belépési pontjához.
Az ilyen helyi egyenpotenciálra hozó vezetők keresztmetszete legyen összhangban az MSZ HD 60364-5-54 szabvány 543.1.3. szakaszával. Példák a lehetséges idegen vezetőképes részekre: ─ a vízvezeték-hálózatok vagy a szennyvízhálózatok fémes részei; ─ fűtési és légkondicionáló rendszerek fémes részei; ─ gázvezeték-hálózatok fémes részei; ─ hozzáférhető épületszerkezeti fémes részek.
Műanyag köpenyű fémcsöveket nem szükséges a helyi, kiegészítő egyenpotenciálú összekötéshez csatlakoztatni, feltéve, ha a helyiségben nem hozzáférhetőek, és ha nincsenek összekötve olyan hozzáférhető vezetőképes részekkel, amelyek maguk nem csatlakoznak az összekötéshez.
Olyan esetekben, ha az épületben nincs fő egyenpotenciálú összekötés a fürdőkádat és/vagy zuhanyt tartalmazó helyiségbe belépő következő idegen vezetőképes részeket a kiegészítő egyenpotenciálú összekötéshez kell csatlakoztatni: ─ az ivóvízvezeték-hálózatok vagy a szennyvízhálózatok részeit; ─ fűtési és légkondicionáló rendszerek részeit; ─ gázvezeték-hálózatok részeit.
A szabvány magyarázata: Az első bekezdés szerint a hozzáférhető idegen vezetőképes részek egymás közötti összekötése követelmény. Újdonság ebben, hogy ezeket a villamos szerkezetek védővezetőhöz csatlakoztatott testeihez is hozzá kell kötni!
A második bekezdés szerint a nem érinthető idegen vezetőképes részek bekötése nem tiltott (nem tartva attól, hogy azok kívülről veszélyes érintési feszültségeket vezetnek a helyiségbe).
A szakasz külön kitér arra is, hogy: ha az épületben nincs kiépített EPH-hálózat, az egymás közötti összekötés ezekben a helyiségekben akkor is követelmény.
A szigetelőanyagú (műanyag vagy azbesztcement) szennyvízlefolyó-csövek a belsejükben lerakódó szennyvíziszap miatt a műanyagköpenyű fémcsövekhez hasonlóan viselkednek. Ezek a csövek a szennyvíziszapon keresztül gyakorlatilag össze vannak kötve a fürdőkádak és zuhanytálcák víztartalmával. Ezért az ilyen lefolyócsöveket ajánlatos (egy, a lefolyó szennyvízzel érintkező fémes szerelvényen vagy a lefolyócsőbe iktatott rövid fémcsövön át) a nyomóvízcsővel való összekötésen keresztül bekötni az egyenpotenciálra hozó hálózatba.
Megjegyezzük, hogy nem kifejezetten a zuhanyozótálca egyenpotenciálú hálózatba való bekötése az előírás, hanem az idegen potenciálon levő vezetőképes szerkezet bekötése, azaz az oda vezető lefolyócső illetve szerelvényének bekötése is megoldást jelent.
---
Ami a konkrét esetben a zuhanytálca bekötését illeti, erre a részletek ismerete nélkül nem adható általános válasz! Ha villanybojler szolgáltatja a meleg vizet, akkor fém tálca esetén mindenképp be kell kötni. De még műanyag zuhanytálca és műanyag lefolyócső estén is tanácsos kiegészítő összekötő vezetőhöz kötött fém közdarab beiktatása. (Előfordult már halálos baleset is, mert sajnos a lefolyócsőre rakódó iszap is vezeti az áramot.)
Ezzel nem értek egyet. Az ősidőkben azért merült fel a szabványosítás szükségessége, hogy egy területen egyforma megoldások szülessenek azonos problémákra. Valamint hogy bizonyos eszközök széles körben használhatóak legyenek. (vasút, menetek, maga a metrikus rendszer, stb.) Ezt a közös megállapodást titkolni és pénzért adni... álláspontom szerint ez minimum rablás.
"Aki ezzel akar foglalkozni, annak ez a rezsi egy része."
Ez meséld el annak a sok ezer villanyszerelőnek, aki szar fizetésért alkalmazott valami hiéna cégnél (főeg vidéken) és két évente csinál valami elektromos munkát INGYEN valami rokonának/szomszédjának. Után a nekünk mesél el, hogy, hogy mit mondott erre :)
Mondja az akinek egy darab böfögése is csitrilliárdokban mérhető, még akkor is ha éppen egy nem létező problémára talált ki egy nyakatekert kretén megoldást?
Törvények szövege is ingyen volt, Te bizonyos extra szolgáltatásokért nem szerettél volna pénzt adni. Kicsit kettős a mérce. Pénzt nem adsz semmiért, de amúgy vastagon fizessenek a semmiért is.
Aki ezzel akar foglalkozni, annak ez a rezsi egy része. Szerzett szakképzettséget, az kb 100-szor annyiba került. Meg vesz eszközöket, a szabvány is egy eszköz.
Ki tudja, hogy évente hány (askár halálos) baleset történik csak amiatt, mert egyes szakmák (legalább az elektromos és a gázos) képviselői a rájuk vonatkozó szabványok szövegét csak súlyos pénzek ellenében ismerhetik meg, ahelyett, hogy a kormány ingyen hozzáférhetővé tenné számukra.
Nem is olyan rég még a törvények szövegét is csak pénzért lehetett megismerni (azt egy másik maffia intézte, nem a szabványosok ;), csoda, hogy senki nem perelte az államot azért, mert agyagi okok miatt nem állt módjában megismerni azt a törvényt, ami alapján meg akarták büntetni.
A szabvány TÉNYLEGES (szó szerinti) tartalmát azért lenne jó ismerni, mert esetleg ez a tudás menthet meg a börtöntől / milliós kártérítéstől, amikor mondjuk egy tűzeset vagy egy elektromos baleset után valaki bilincset próbál kattintani a csuklódra. Tehát csak óvatosan a szabvány szövegének egyéni értelmezésével.
Én a Tracon gyártmányút szoktam keresni. Tapasztalataim szerint kb +5 felett kiválóan ragad és +60-80 fokig stabilan ott is marad (nem kezd a ragasztója megolvadni és a szalag lepöndörödni, mint sok gagyi termék már 40-50 foknál). Ha ezen a hőmérséklet tartományon kívül szeretnél szigszalaggal dolgozni, akkor talán próbáld ki a TESA textil szigszalagot, vagy valamelyik speciális terméket.
A meztelen igazság az, hogy a mosdókagylós 2-es sávról a szabványban nem esik szó. A szabvány szerint a 2-es sáv az az 1-es határától tart valameddig - és passz. Az angol cégeknél típusmondat az, hogy ajánlatos a mosdókagyló csapjánál azt a félkörös 2-es sávot értelmezni. Bár mások meg azt javasolják, a mosdókagylótól jobbra-balra 30 cm-en belül ne legyen aljzat. A veszélyforrásokat elemezni kell, ellenük szolgáló védelmet meghatározni, és a legjobb megoldást választani, a költség és a rizikó viszonylatában.
Ha lekapcsolod valamelyik lámpát (egyest, vagy a kettest, vagy mindkettőt), akkor a harmadik lámpa világít.
Nem tudom, mi a célod, de ha ebbe a harmadik lámpa körébe nem teszel egy villanykapcsolót, akkor a harmadik lámpa ritka kivételtől eltekintve elhozza az örök világosságot.
Ha ez az elképzelésed, akkor annyi a változás, hogy olyan két relé kell, aminek az érintkezője alaphelyzetben zárt.
Hogy a három áramkör egy pontba összehozásához mennyt kell vezetékezni azt nem tudjuk,
de három SONOFF okoskapcsoló árát tudjuk. És azt is sejthetjük, hogy egy kezdő laikusnak menyi munkájába telhet, mire feltelepíti a SONOFF szoftvert a telefonjára és megtanulja beállítani a rendszert, hogy azt csinálja amit ő szeretne.
Te keverted a szart saját magadnak :) Ahelyett, hogy két mondatban leírtad volna a laikusok egszerű nyelvén, hogy mi lenne a megvalósítandó vél, ehelyett roszul alkalmazott szakifejezésekkel (áramkör, áramfigyelés, stb) félrevezetted azokat a szakembereket, akik viszont (veled ellentétben) jól értelmezik azokat a szakifejezéseket.
Az a vicces. hogy a századik fórumbejegyzés után még mindig nem egyértelmű, hogy mit is szeretnél megvalósítani valójában :)
lehet, hogy valójában nem is ez a feladat:
1- a családi házba csak egy fázis van bevezetve, nincs sehol három fázis
2- van egy 1-es számú kapcsoló, ez kapcsolja az "A" lámpát és van egy 2-es számú kapcsoló, ez kapcsolja a "B" lámpát
3- van egy egy C lámpa amit szeretném ha akkor is világítana, amikor az A lámpa van felkapcsolva és akkor is, amikor a B lámpa van felkapcsolva
4- mindhárom lámpa együtt soha ne világítson, mert a szükségtelenül világító lámpa fénye zavarja a szomszédomat
5- a lámpák az udvart világítják, ezért évente nagyon keveset üzemelnek, ezért energiatakarékossági szempontok nem számítanak, ezért hagyományos izzószálas izzók is lehetnek bennük.
Ha mind az öt pont igaz, akkor a problémád talán megoldható kb 10 forintos beruházással (2 db dióda) és 5 perc alatt.
Ha a négyes pont nem igaz, akkor a problémád talán megoldható 0 forintos beruházással és 2 perc alatt (összekötöd egymással a három áramkört).
Satöbbi... de mindenekelőtt ismernünk kellene a tényleges feladatot és a körülményeket, lehetőségeket.
Példaként a harmadik mindig világít egészen addíg, amíg vagy az első vagy a második áramkört nem zárják. Ekkor csak az világít a harmadik pedig csicsikálni megy :)
Majdnem jó, lassan én is belekavarodok :D Szóval, azonos a fázis mindhárom áramkörön. Ha az első vagy a második áramkör zárásra kerül, akkor a harmadik legyen nyitva és viszont. Ha az első vagy a második áramkör nyitásra kerül, akkor legyen a harmadik zárva.
1. Tutira olcsóbb a 2 két mágneskapcsoló+vezeték+egyebek áránál.
2. Nem kell összevezetékezni távoli és vagy eltérő áramköröket :-) Ami vélhetően nem sima ügy, ha a létező áramkörök nem találkoznak valahol egyhelyen.
+1 bonusz, hogy sokkal rugalmasabban-okosabban működhet, ha kell több feltétel szerint is akár plusz akár telefonról/internetről is irányítható illetve ellenőrizhető az állapota
Olcsó multiméterrel izzó nélkül nem mutat feszültséget a fázis és a nullvezető között.Az izzót a multiméter helyére téve,parázslik.Egyenlőre így marad.
a váltakozó áramú vezetékbe beiktatunk egy graetz kapcsolást,
amelynek két egyenáramú sarka közé tesszük az 5 voltos relét és vele párhuzamosan a 7 db feszültség-ejtő diódát.
Ekkor az egyenáramú relé tekercse mindkét félperiódust megkapja (azonos polaritással), tehát az előző kapcsoláshoz képest plusz két dióda felhasználásával és kis szerencsével megúsztuk a puffer kondit.
Mivel kényelmesen helyezhető el, vezetékezési kötöttség nélkül, de WiFI viszont kell nekik. Alighanem ez a legkönnyebben megoldható telepítés-kiépítés.
"A mosogatógéppel meg nem tudok mit klezdeni.Megfogom,nem ráz vagy csíp.De a 7w-os izzó parázslik a fázis és a kikötött nullája között."
Elképzelhetőnek tartom, hogy ez normál állapot, tehát nem utal hibára (a mosogatógép tápegységében lévő zavarszűrő áramkör ekkora áramot enged át). Egy mindössze 7 wattos izzó valószínűleg akár már 0,5-1 milliampertől is parázsolhat halványan és egy tápegységben előfordulhatnak akkora zavarszűrő kondik, amelyek ekkora áramot átengednek.
Lehet, hogy találsz ennél olcsóbbat is. Én nem szeretek keresgélni.
Ha szükséged van rá, akkor holnap lerajzolom, hogy kell bekötni.
Ne foglalkozz ilyenekkel:
Emiatt a tökegyszerű/tökolcsó diódás megoldást sem merném javasolni, tehát mindkét áramkörre köss egy-egy (mefgfelelő érintkező-számú) 230V-os relét, mindkettő kapcsolja fel a harmadik áramkört, ha sajátja világít. De ha nem szeretnéd, hogy mindhárom lámpa égjen, akkor a relés megoldás bekötése nem lesz egszerű.
Megfelelő érintkező-számú: 1 záró érintkezőnél több nem kell.
De ha nem szeretnéd, hogy mindhárom lámpa égjen, akkor a relés megoldás bekötése nem lesz egszerű.
Semmilyen nehézséget nem okoz, hogy mindig csak két égő égjen, még akkor sem, ha minden lámpa más fázison van.
Végül meglett.Egy kültéri gégecsőben levő nullának és a földelésnek a szigetelése sérült volt. Mikor épp elérte a csőben a víz szintje, akkor jelentkezett a hiba.
A mosogatógéppel meg nem tudok mit klezdeni.Megfogom,nem ráz vagy csíp.De a 7w-os izzó parázslik a fázis és a kikötött nullája között.Bármelyik ágban dugom be.
Még annyit tennék hozzá, hogy az 5 voltos relék többnyire egyenáramúak, tehát az egyik fél szinusz ne jusson el a relé tekercséhez. Viszont ezen "megkerülő" fél szinusz számára elég egyetlen dióda is.
Tehát
- egyik fél szinusz: 1 db egyenirányító dióda + 7 db feszültségejtő dióda (7x0,7V=5V)
- másik fél szinusz: 1 db (visszirány) dióda
És bizonyos relék csúnyán zúgnak, ha ilyen szaggatott egyenáramról mennek, tehát kellhet még egy puffer kondi, vagy a relé legyen spéci vasmagú.
"Kinek okoz rajtad kívül nehézséget megérteni azt, hogy:"
Az interneten fellelhető fürdőszoba-zóna rajzok jelentősen eltérnek egymástól, tehát a rajzokat készítő szakemberek nagy része számára szemmel láthatóan nehézséget okozott a szöveg megértése, tehát nem egyedül vagyok hülye :)
De ezt a szöveget lehet akár úgy is értelmezni, hogy a zóna felső határát kijelölő vízszintes sík az egész fürdőszobára vonatkozik, tehát egyik rajz sem jó, tehát MINDENKI hülye (csak a szöveg megfogalmazója zseni egyedül, mert a jelek szerint sikerült félreérthetetlenül fogalmaznia :)
"Mit kellene használnom ahhoz, ha azt szeretném elérni, hogy ha a két független vezeték valamelyikén áram halad át"
Az a baj, hogy te laikusként leírtad azt, hogy "áram halad", az ezt olvasó szakemberek nagy része azt hiszi, hogy te mindenképpen áram-mennyiséget szeretnél figyelni, holott a valóságban valószínűleg egyszerű feszültség figyelés is megfelelne, ami tized annyiba kerül.
"ha a két független vezeték valamelyikén áram halad át, akkor kerüljön zárásra egy harmadik áramkör?"
A legolcsóbb, legegyszerűbb megoldás: mindhárom áramkört összekötni egymással, innentől kezdve bármelyik kapcsoló felkapcsolja valamennyi lámpát. Ez ellen lehet észszerű kifogás pl az, hogy valakit zavar a fény, az enerigiatakarékosságra való hivatkozás viszont meglepően sok esetben butaságnak bizonyul egy kis számolgatás után.
"Van kettő egymástól független áramköröm, 1 fázisú vezeték 230 V 250 W fogyasztóval."
Sajnos azt nem írtad, hogy
- ez a három 1 fázisú áramkör UGYANAZON az 1 fázison van-e, vagy lehet akár három különböző fázison is.
-a lámpák lehetnek-e hagyományos izzók, vagy ragaszkodsz valami máshoz.
Emiatt a tökegyszerű/tökolcsó diódás megoldást sem merném javasolni, tehát mindkét áramkörre köss egy-egy (mefgfelelő érintkező-számú) 230V-os relét, mindkettő kapcsolja fel a harmadik áramkört, ha sajátja világít. De ha nem szeretnéd, hogy mindhárom lámpa égjen, akkor a relés megoldás bekötése nem lesz egszerű.
Nem tudom mi a szokásos diódás áramkör relével. Ha áramfigyelő relét használok mindkét áramkörön 1-1 darabot, akkor a két relé vagy nyit-nyit, nyit-zár, zár-nyit, zár-zár a kimeneteken. De utána a két relé kimeneti áramköreit hogyan vonom egybe, hogy az alapján működjön a harmadik áramkör?
Esett az eső,és megint leoldott.Úgyhogy újra nekiálltam tegnap.És a kültéri körön 33Voltot mértem a fázis és a nulla vezeték között.Úgyhogy ott volt hibás a szigetelés.Végül meglett hogy a kapunyitó kábelének behúzásakor megsérült a nulla szigetelése,és ha elég víz jutott a gégecsőbe,akkor hibát okozott.A másik hibaforrás a mosogatógép.Nem ráz,vagy ilyesmi,de az izzó halványan parázslik a fázis és a kikötött nulla között.Amint kihúzom elalszik az izzó.
Sziasztok! A következő a kérdésem amihez segítséget szeretnék kérni: Van kettő egymástól független áramköröm, 1 fázisú vezeték 230 V 250 W fogyasztóval. Mit kellene használnom ahhoz, ha azt szeretném elérni, hogy ha a két független vezeték valamelyikén áram halad át, akkor kerüljön zárásra egy harmadik áramkör? Egyéb helyeken hol áramfigyelő relé, hol pedig mágneskapcsoló a javaslat, viszont itt az is gond, hogy nem egy áramkört kell figyelniük hanem kettőt. Ötlet valakinek?
Kinek okoz rajtad kívül nehézséget megérteni azt, hogy:
- a burkolattal ellátott padlózat szintje és a legmagasabban levő rögzített zuhanyrózsának vagy vízkifolyásnak megfelelő vízszintes sík, vagy a burkolattal ellátott padlózat szintjétől 225 cm magasságban fekvő vízszintes sík, amelyik közülük magasabb
- az 1-es sáv határánál levő függőleges sík és az 1-essáv határától 60 cm távolságra lévő, azzal párhuzamos, függőleges sík (közötti tartomány)
Ez az akvárium lámpa valami milliós érték, hogy a világ túlsó feléről kellett beszerezni és most megéri az is, hogy hatalmas energiákat belefektetsz az átalakítására?
Vagy igazából fillérekért lehetne venni egy másikat (ami egyből jól működik Magyarországon) és ez a lámpa mehetne a szemétbe?
A szabvány szövegének annyiféle értelmezése van, hogy valószínűleg egy idióta fogalmazta meg ilyen homályosan.
Tehát megteheted azt, hogy a mosdó körül a legenyhébb értelmezést veszed figyelembe és megteheted azt is, hogy a legszigorúbbat. Vagy bármit, ami szigorúbb a legenyhébb értelmezésnél :)
Tud nekem valaki segíteni fürdőszoba felújításánál a konnektorok elhelyezésénél. Ami most van nem épp szabványos, a 2-es zónába esik a mosógép / hajszárító konnektora. Ezt szeretném áthelyezni szabványos helyre. Neten látni elég sok képet, leírást, de ezt a részt, valahogy mindig másképpen rajzolják.
Nem találok utalást arra, hogy a mosdókagyló esetében, hogyan számolják a 2-es zónát.
Tudom, hogy 60 cm, de honnan és hogyan nézik.
-A vízcsap és mosdókagyló találkozásától 60 cm sugarú kör / gömb felülete?
-A vízcsap kifolyórészétől 60 cm sugarú kör/gömb felülete?
-A mosdókagyló belső/ esetleg külső szélétől számított 60 cm sugarú felület?
-A mosdókagyló feletti terület ( 60 cm felett minek számít?) ( pl tükör feletti terület, de még 225 cm alatt)
- A villanybojler alatti terület milyen zónát jelöl ki? Módosítja a villanybojler egyébként a zónát?
Természetesen Fi relézve lenne a világítás és a konnektor és bojler is ( nem éjszakai).
A másik, hogy szintén a fürdőben, most falon kívüli fedeles / vízmentes konnektor kiállás van a 3-as zónában 2db is.
Ezt szeretném cserélni nem falon kívüli, hanem sorolható aljzatokra. Szintén fedeles, vízmentes. Ilyenre:
Nem teljesen értem az elképzelést. Mindenképpen kell neki állandó áramot adni és egy nyomógombbal lehet működtetni. Ha viszel neki állandó áramot akkor a meglévő kapcsolóval (ill. a helyére betett nyomógombbal) lehet kapcsolgatni.
Én is gondoltam a cserére, de nem tudom, hogy pontosan milyen típust vegyek, nem nagyon értek a villanyszereléshez. Ha tudnál küldeni egy linket, azt megköszönném.
Szabályozható: igen (ha az elektronikus előtét alkalmas rá) TC színhőmérséklet Tc[K]: 4000 Teljesítmény: 24W CRI (színvisszaadási kategória): 82 Átmérő: 15,75 mm Energiacímke: A Fényáram [lm]: 1750 Feszültség: 75V Fejelés: G5 Fényforrás élettartam: 24000 óra
Hossz: 549mm
Miért nem cseréled az előtétett , egy itthoni 230V tipusra?
Huh, köszönöm, nem ismertem a Touch DIM lehetőséget! Rákerestem és találtam egy cikket, amiben egyébként pont a kérdéses ECGt is megemlítik, hogy tudja a funkciót.
Akkor ezek szerint, ha a DALI bemenetre egy nyomógombot kötök, akkor azzal tudom kapcsolni a LED-et.
Viszont nekem a falból csak egy már kapcsolt 230V jön ki, de ha akkor azt rákötöm az ECG betápjára, és jó ,,állapotban" van, akkor világítani fog. Ha nem, akkor a DALI bemenetre adok egy impulzust, és kész, felkapcsol.
A cikk végén beliknkeltek egy doksit, amiben leírja, hogy ha megszűnik a tápellátás, akkor is megtartja a legutóbbi állapotot. Tehát igazából így elég ha az ECG betáplálását kapcsolgatom.
Nem lett volna egyszerűbb a földsínt szétszedni, és ott kötni csak 1-1-et egyszerre be (meg persze maga a föld) egy izzóval sorba ?
És akkor látod melyik föld kábelen jön vissza áram ?
Vagy butább mód a fő földkábel helyett: sorba izzó majd föld ... és biztosítékok egyesével fel ?
Így a működő gépek (és nagyobb terhelés) esetén is látnád, hogy hol szökik föld felé az áram.
Persze lámpa helyett (25 eFt-os) lakatfogó egy kicsit precízebb megoldás (és hát pont azt látod amit szeretnél, hogy földön hány mA folyik át ... akár visszajövő kábelenként)
Vagy DALI vezérlés kell neki vagy Touch DIM. Ez utóbbi egy külső nyomógombot jelent, amivel lehet ki/be kapcsolni ill. dimmelni (egyszerre a 4 csatornát együtt). Ha csak simán áramot adsz neki, attól nem fog semmit csinálni.
Egy másik fórumban olvastam,hogy kössem ki a nullát a fázissal meg kössek sorba egy izzót,Ha világít,valahol szökik a delej.
Megtettem,egy 230V 7W izzót kötöttem be.Parázslott!Multiméterrel mértem az izzón eső feszültséget,mert nagyon pici változás volt a megszakítók kapcsolgatásával.Olyan mintha minden nulla vezető bazi nagy ellenálláson keresztüllenne a földre kötve.
A bojler vezérlő izzította be leginkább az izzót,de mikor kezdetem egyenként a nullákat nézni,nem parázslott.A kapunyitó viszont biztosan szivárogtat.
Az nem lehet hogy a ledpanelek,meg a ledes izzók tápjai szopatnak?Mindenhol ilyenek vannak.
Ha a bojlervezérlő fázisát felkapcsolom,és a nulláját egyenként érintem a többi nullához,akkor apró szikrát látok,de minden nullánál ezt csinálja.Az összes nem lehet zárlatos.
Meg azt vettem észre,hogy felkapcsolom csak a bojlervezérlő megszakítóját,parázslani kezd az izzó.Ha pl az első szobában lekapcsolom a villanykapcsolót,és kihúzok mindent a konnektorból,akkor a megszakítót felkapcsolva,nincs változás.Ha felkapcsolom a villanyt,vagy egy hagyományos izzóval szerelt steklámpát bedugok ebben a szobában ,és úgy kapcsolom fel a megszakítóját,akkor az izzó elalszik.De ugyanez van a többi helyiséggel is.
Valaki tudja esetleg, hogy ha van egy Osram Optotronic DALI-s LED vezérlőm, de nem kötök rá DALI-s jelet (mondjuk szabadon hagyom a bemenetet), akkor tudom használni sima LED vezérlőként?
(Táp be - LED fel/táp ki - LED le)?
Ilyen: OTi DALI 75/220-240/24 1-4 channel Electronically stabilized LED Power Supply
Ha a te elveidet követi, akkor nem hiszem. Ugye ha 30Ft-al több valami, akkor már átverik a szerencsétlen vásárlót, ergó biztosan csak 1 FI relé van, egy pontosan akkora elosztószekrényben, amekkora kell.
"A napi 12 órásnak "B Komfort" árszabás a neve az NKM-nél."
Ez nem olyan, mint a "Geo" vagy a "H" tarifa, hogy kizárólag energiatakarékos berendezéseket szabad rákötni? Tehát a B komfortra mehet villanybojler vagy hőtárolós kályha is? És a tarifája ugyanannyi, mint az éjszakai/vezérelt áramé?
"Amit tenni tudsz, hogy kihívsz egy villanyszerelőt, aki 1000V-al megnyom minden kábelkört .."
Vagy ideiglenesen beköt egy második FI relét, kettéosztja a ház áramköreit és minden újabb lecsapás után megfelezi a gyanúsítottak körét. Így pl 8 áramkörös háznál a harmadik lecsapódás után már tudja, hogy melyik áramkörön van a tettes.
"lehet az a végeredmény, hogy nincs hiba"
Valóban, nagyon sok készüléket tartalmazó lakás (de főleg cégek) esetén előfordulhat olyan is, hogy az első kettéosztás után soha többé nem csapódik le egyik FI relé sem.
A napi 12 órásnak "B Komfort" árszabás a neve az NKM-nél.
- Naponta összesen legalább 12 órás vezérlési időtartammal (felfűtési időszakkal) állunk rendelkezésére. - Ezt a tarifát díjmentesen igényelheti, ha a vezérelt külön mérés már ki van alakítva.
----------------
"B árszabás Naponta összesen minimum 8 A nyári időszámítás idején 7 óra !
Völgyidőszakba esik (22-06 óra)
Munkanapokon legalább 5, legfeljebb 6 óra A nyári időszámítás idején legalább 4, legfeljebb 5 óra
B Komfort árszabás
Naponta összesen minimum 12 A nyári időszámítás idején 12 óra !
Völgyidőszakba esik (22-06 óra)
Munkanapokon legalább 5, legfeljebb 6 óra A nyári időszámítás idején legalább 4, legfeljebb 5 óra
Mindkét esetben a csúcsidőszakba esik a többi óra (06-22) és Az alkalmankénti szolgáltatási időtartam legalább 30 perc !
És ilyenkor jön minden orgia felvezető mondata: kezdődjék a copás !
Amit tenni tudsz, hogy kihívsz egy villanyszerelőt, aki 1000V-al megnyom minden kábelkört ... aztán vagy kijön véletlen közben a hiba helye (becsípett kábel, gyengült szigetelés, és akkor már csak egy szoba v. összes lámpatest amit egyesével végig kell nézni) ... vagy nem.
Valljuk be, nem megoldás, hogy mondjuk 10-ből 2 biztit hagysz felkapcsolva egy hétig, aztán másik 2 egy hétig ... hogy melyiknél csap le.
És még ha végigjátszanád is ezt (meg villanyszerelő is csinál szigetelésvizsgálatot) lehet az a végeredmény, hogy nincs hiba a kábelekben.
Sőt a készülékekben sem, csak a sok kicsi összeadódik.
Törvény írja elő, hogy naponta 8 óránál kevesebbet nem adhatnak. Többet persze adhatnának, de az csökkentené a hasznukat, tehát minden nap pont 8 órát kapsz. A törvény szerint ebből legalább egy órát napközben kell adniuk, tehát ennél többet soha nem fogsz kapni napközben.
Érdekelne, hogy a napi 12 órát honnan veszed, hol lehet ilyet megfigyelni (Felcsút kivételével ;)
Állítólag sok évvel ezelőtt párszor előfordult, hogy hétvégi illetve ünnnepnapon egész nap (tehát 24 órán át) volt vezérelt áram is, de aki ezt bevezette, azt valószínűleg gyorsan kirúgták az áramszolgáltatótól, mert csökentette a profitot :)
"Gondolom mert "véletlenszerű"...aztán többen mondják, hogy valamilyen sémát követ azért."
A naplözbeni 1 óra és az éjszakai 7 óra kiadási időpontjai területenként eltérnek, de egy-egy területen soha nem változnak. Tehát lehet hogy nálad így néz ki: 1 óra délután 5-től, egy óra éjféltől és hat óra hajnali kettőtől és ez em változik már 20 éve. De lehet, hogy akár ugyanannak az áramszolgáltatónak egy másik körzetében ez a három időszak más időpontokban van, sőt lehet, hogy a napi 8 órat ott nem is három, hanem kettő vagy négy darabban kapják meg (de ott is mindig ugyanazokban az időpontokban, másodperc pontossággal).
Igen, azok feszítik be, illetve négy nagy csavar tartja a falban. Mondjuk a hozzá adott hulladék tipliket kidobtam a francba, semmit nem fogott a falazóblokkban.
Annyi tanács még, hogy előre fúrd fel a talpat, elvágni ráérsz akkor is, amikor a falon van és odaérnek a szigeteléssel. Így pont síkba tudod majd hozni az egészet. Ja, és van egy kör alakú polisztirol elem a csőben is, attól nem lesz hőhidas az egész, illetve értelemszerűen azt is el kell vágni majd. Jó cucc ez, minden kültéri szerelvényt, lámpát így raktam fel, nem is akar kiszakadni egyik sem :)
A lényeg kimaradt, 4 csavarral lehet a két részt összefogatni, így lesz stabil.
Plusz van egy hungarocell négyzethasáb, ami körbeveszi a talpas csövet. Vagyis a hőszigetelő táblát nem kell befaragni a cső köré, hanem akár utólag is kivágható a négyzet alakú luk, és becsúsztatható a Kopos (megfelelő hosszúságú fúróval betiplizve a falba).
Szóval tetszik a holmi, örülök hogy hozzátok fordultam.
Időközben megjártam a villanyboltot. Nagy örömömre van náluk Kopos, ráadásul a linkeltnél egy picit olcsóbban. Úgyhogy vettem is, és most már képben vagyok a hosszméret állítás tekintetében (is).
2 részből áll a cucc, van a "talpas cső" illetve egy ebbe illeszkedő elem. Ez utóbbi lehet egy lámparögzítésre alkalmas műanyaglap, vagy egy 65-ös doboz. A lényeg, hogy a csövet hosszra vágod pl egy vasfűrésszel és utána belecsúsztatod a másik elemet.
Nincs, de volt. A saját gyártmányú magyar szabvány idejében. Az adaptáltakban valóban megengedik. Ki mit gondol, én azt, hogy nálam elvágta magát, aki kényszer nélkül egy csőbe tervez több áramkört.
- Nem tudok róla, hogy lenne ilyen szabály. -
Ezt már sokan keresték, mint szabályt, senki nem találta, de a villanyszerelést okító tankönyvekben benne szokott lenni, az nem a szabály, inkább a szokás. Pont ugyanaz, mint az, hogy melyik oldalon legyen a fázis.
Azért sokkal jobb egy tuskóparaszt és alighanem teljesen műveletlen, de a szarságait ide írogató baromaarcúaknál ... Mint pl. a cosomega nevű tajparasztnál is.
Nem teljesen. Egyszer le kellett vágnom egy csirkét, de nem értek hozzá, ezért kisbaltával lecsaptam a fejét. A hülye fejetlen csirke meg elszaladt. Kb. 2-3 méter után terült el.
, szóval ez a probléma is elhárulni látszik. Azt viszont nem látom a képeken, hogy hogy lehet ezeknek a hosszát a hőszigetelés vastagságától függően méretre szabni? A szerelőlemeznél pl írja, hogy 50-200 mm, de a módját nem sikerült megfejtenem.
Mindent csak szó szerint tudsz értelmezni? Szerinted lódarázs és cserebogár sem létezhet? :)
Rovaroknál és lábasfejűeknél (polip) fordulnak elő a végtagokban helyi mozgásvezérlő (al)idegközpontok, gerinceseknél az agyban van minden, így a mozgási automatizmusok vezérlése is.
Az a dübel pont lófaszt sem ér egy konnektornál, arról nem is beszélve, hogy nem fér el... Ez a szerelőhabos megoldás meg, hát izé. Olyan keleteurópai...
A KOPOS-t meg már linkelte sylvanus. Az mondjuk jó cucc, én is ilyeneket szereltem fel a házra. Bőven megéri azt a plusz költséget, mert nincs gondod vele többet.
"falon kívüli kapcsolót és fali lámpát hogyan lehet rögzíteni a szigetelt falsíkon?"
Léteznek speciális spirál dübelek, amelyeket betekersz a polisztirol habba és ebbe a dübelbe lehet becsavarni a falon kívüli szerelvényt rögzítő facsavart. Minél nagyobb annál erőseben tart, de ha lehet arra számítani, hogy a szerelvényt bazinagy rántás éri (pl fűnyíró hosszabbítója megpróbálja letépni a falról a dugaljat), akkor inkább a 20 centis facsavart javaslom :)
"Esetleg létezhet olyan szerelvénydoboz, ami beépíthető a szigetelésbe, és abba hagyományos (dobozba szerelhető) kapcsoló is rakható lenne?"
de sokkal olcsóbb kaparni egy gödröt a polisztirolba, belenyomni a lyukba egy adag szertelőhabot vagy polisztirol ragasztó habot és ebbe belenyomod a hagyományos olcsó szerelvény dobozt (másnapig ne mozgasd). Fűnyíróval rángatott dugalj esetén itt is gondoljunk az extra megerősítésre.
"Az izommemória a járásnál meg a kerékpározásnál van nem egy fedél lepattintásánál..."
Megismétlem: a legtöbb felnőtt ember százas nagyságrendben automatikusan alkalmaz különböző tanult (tehát nem ösztönös) mozdulatokat, mozdulatsorokat.
Csak néhány példa a millióból:
- amikor evés/ivás közben a szádhoz emeled a folyadékot tartalmazó poharat/kanalat, akkor nem koncentrálsz arra, hogy végig vízszintes legyen a levegőben megtett útvonal során, azért, mert az optimális mozdulatsort az "izommemóriád" MEGTANULTA két évess korodban
- amikor autóvezetés közben azt veszed észre, hogy egy kutya ki akar szakadni eléd az úttestre, akkor nem kell arra gondolnod, hogy "akkor most a jobb lábamat leveszem a gázpedálról és áthelyezem a másik pedálra", hanem az autó "magától" lassulni kezd
Érdekes megfigyelni az átlagemberek előtt ismeretlen speciális "szakmai" mozdulatokat:
- amikor felemelsz egy csípőfogót és látod, hogy a fogó vágó éle "rossz oldalra" került, figyeld meg azt az apró kézmozdulatot, ahogy megfordítod a fogót (egy pillanatra elengeded a levegőben és megpördítve újra elkapod) egy laikus szemében ez elmenne cirkuszi mutatványnak is
- akinek nagyon sokszor kell hosszú kábelt/kötelet karikába összeszedni, azoknak van egy apró sodró mozdulatuk két ujjuk között, amivel összeszedés közben minden egyes karika szépen befordul/hozzásimul az előzőhöz és nem akar nyolcassá görbülni (amikor először dolgoztam hajón kötéllel, akkor csodálkoztak, hogy milyen "kezesen" mozog a kötél a kezemben, mondtam, hogy van több százszoros színpadi hosszabbító összetekerési rutinom :), egy laikus el sem tudja képzelni, hogy hogyan lehet egy hosszú kábelt/kötelet úgy összeszedni, hogy a végeredmény szépen egymáshoz simuló karikák halmaza legyen, a szemükben ez egy varázslat :)
- satöbbi, satöbbi, órákig lehetne sorolni az "izommemória" különböző megnyilvánulásait.
Köszönöm a megnyugtató válaszokat, és a szuper ötletet a revíziós ajtó mögötti dobozzal. Tető alatt lesz a doboz, így az ajtó is védve lesz az időjárástól.
További kérdés: falon kívüli kapcsolót és fali lámpát hogyan lehet rögzíteni a szigetelt falsíkon? Fa alátét kell, vagy hogy? Nem hinném hogy 20 centis csavarral kellene próbálkozni ahhoz, hogy eléggé beérjen a téglába. Esetleg létezhet olyan szerelvénydoboz, ami beépíthető a szigetelésbe, és abba hagyományos (dobozba szerelhető) kapcsoló is rakható lenne? Itt is igaz az, hogy tető alatt vagyunk, tehát esőtől nem kell félteni a kapcsolót.
Nincs ilyen szabály. Nyugodtan vihetsz több kört is, ha belefér a csőbe. Később nehezebb újrahúzni, ez a hátránya. (nyilván ez akkor igaz, ha nem akarsz erős és gyengeáramot mixelni egy csőben)
> 1. Egy vakolatba süllyesztett 23-as védőcső megfelelő-e a célra? Így később a hőszigetelő lapoknak sem lesz útban. Persze arra majd szigeteléskor figyelni kell, nehogy valamelyik rögzítő furata pont keresztezze a csövet.
Persze
> 2. Melyik típusú csövet keressem? Sima vékonyfalú (talán MÜ-III?) megfelel? Vagy komolyabb kell?
Szinte teljesen mindegy. MÜ cső is jó, gégecső is, symalen is...
> 3. Van-e megkötés arra vonatkozóan, hogy milyen magasságban, illetve a szekrény síkja alatt vagy felett kell-e futnia a csőnek?
Nem tudok róla, hogy lenne ilyen szabály. Praktikusan a lábazat fölött vinném, tökmindegy milyen magasságban.
> 4. Hol vezessem be a csövet a szekrénybe? Jelenleg csak hátul vannak nyílások. Oldalt is lehet, esetleg alul, vagy felül?
Bárhol lehet
> 5. Van-e kimondottan hőszigetelő lapba süllyeszthető kötődoboz az elágazásokhoz?
Nálam simán a külső falba rakták a dobozokat, és körbeszigetelték. A falsíkra reviziós ajtót raktam, a doboz és a revíziós ajtó közötti rést kőzetgyapottal ki lehet tömni, így nem lesz hőhidas de továbbra is egyszerűen hozzáférhető a kötődoboz.
Jó régen, olyan tizenhúsz éve, amikor a kompaktok robbanásszerűen elterjedtek, akkor szerintem az Ikea kezdte el először jóárasítani meg hármas csomagolásokban árusítani a kompaktokat. Először nem is igen hittem el, hogy jól nézem az árakat. Akkoriban szépen átcserélgettem a hagyományos izzókat, mert ha jól emlékszem, akkor kb. ugyanolyan árban ment egy Ikeás kompakt, mint egy jóminőségű hagyományos, mondjuk egy Tungsrasoft. Elég jól bírták, meg még bírják is magukat, van olyan itt-ott, ami a ritkábban használt helyeken még elpilácsolnak. Nem azt mondom, hogy mindegyik, mert volt ami viszonylag hamar megadta magát, de elég sokat használtam közülük (Landlite, vagy mifene volt a neve), hogy lássam, átlagban igencsak megérték az árukat, és elég sokáig bírják. A fényük mondjuk a modern ledesek mellett persze már nem az igazi, dehát az már egészen más technológia.
Amúgy lehet néha olvasgatni, hogy nem is annyira spórolós az energiatakarékos - nem a fenét. Akkoriban, amikor én már lecseréltem a hagyományos izzókat energiatakarékos kompaktokra, összenéztük a villanyszámlát a szembeszomszéddal. Tök egyforma volt a lakásunk, tök egyforma felszereltséggel és fogyasztókkal, egykorú gyerekekkel, szóval minden stimmelt, kivéve a világítást. Jól érzékelhető különbség volt a villanyszámlában, pedig akkoriban még nem is ledeseket használtam, hanem a kompakt fénycsöveket.
Az Ikea mostani ledes felhozatalával sincs semmi bajom, bár már kevesebbet veszek csak ott, mert bárhol kapható ésszerű áron. Szerintem nem rosszabbak mint az átlag, viszont az áruk többnyire elég ésszerű. Az élettartamukkal sincs semmi baj. De amúgy is: párszáz froncsi, esetleg ezeregykétszáz froncsi egy-egy ledes égő. Ha olcsóért csak egy évig bírja, hát akkor addig, arányaiban egy-egy hagyományos izzó sem volt sokkal olcsóbb.
Sőt, éjjel eszembe jutott, hogy mintha lenne olyan szabály, hogy 1 csőben csak 1 kör lehet, eszerint inkább két 16-os csőben gondolkodnék. A többi kérdés (pl. magasság, szekrénybe becsatlakozás) továbbra is kérdés.