nem volt könnyű dolgom, így kettőt is megérdemlek :D 80-al végig, városokon keresztül meg 65-70. sajna a végére sikerült eltévedni (így jutottam el a fácános úthoz is), és időre kellett menni, így az utolsó ~12, max 15km-t (fender te most ne olvass!) padlógázzal tettem meg, 140-180 között. sajna ez szépen el is rondította az átlagot, pedig bőven hét alatt lettem volna ;) jah és össz 250km-ről van szó
majd ha már 3 millát fog érni és cseréled, akkor megveszem tőled, mert tudom, hogy nem hajtod szét. de első dolgom lesz a kilincset színre fújni :)))))
kár, hogy 5 havi minimálbér az ára :) de tényleg egyedi, megnézném milyen lehet belülről egy ilyen astra. sztem szokatlan lenne és félrerántanám a kormányt ahogy meglátnám, hogy szemből érkezik egy galambürülék :DDD
a héten majdnem sikerült fácánlevest csinálni, mentem egy egysávos nagyon szar mellékúton, az út közepén feküdt vmi. jó, döglött madár, átmegyek felette. odaértem, hát a hülye nem elkezdett repülni? :D de megúsztam. viszont kereken 7 literes átlagot hoztam ki a zafirából! dízelesek, csodálkozzatok xD
A középső lámpa nem villan fel sosem, csak a bal oldali, de az csak pár másodpercig világít indítás előtt, tehát a légzsákok elvileg rendben vannak. Az ülés alatti kábel sárga, tehát légzsák lesz. Egy kérdés még: az olajcserére figyelmeztető jelzés mindegyikben benne van? Előfordulhat-e hogy akitől megvettem kikapcsolta, mintha nem kellene még olajat cserélni, vagy azt csak servicébe lehet elhallgattatni olajcsere alkalmával? Köszi !
egy dolgot nem értek! fel van tuningolva rajta minden és képes volt belerakni egy fika 1.6-os 105 lovas motort! Ez a kocsi alapból 1.3tonna plusz az xtráival még több is lett, VICC, legalábbis szerintem.....
ha már ennyi pénzt beleöltem volna akkor kezdésnek egy erős motor és max nincs OPC line de a többi már az erős motor hozza magával
úgy mint nekem az astrába az 19dizellel már sport alvázjött + 50e felárért sport csomag alacsonyabb futómű etc etc
Nem tudatosult talán bennem. Pedig nézegettem Sigiket a használthu-n, de alig volt, és drága is. Pedig jó autó, ennyi pénzért. Nekem még néha most is van hiányérzetem, pedig sokkal nevesebbre, fiatalabbra és drágábbra váltottam.
tegnap pont néztem a használtautót, végigbogarásztam ~470 darab automata opelt :DDD jóvanna, unatkoztam xD a tied után volt egy astra, 1.6-os és vmi 5,9 milláért árulja. hát mivan vele? kicsit eltévedt :D
A bal szélen levőnek fel kell villannia gyújtáskor, majd 1-3 mp alatt elalszik. Ez az önteszt, hogy jó a légzsák rendszer. Ha nem alszik el, akkor van a gebasz. Mert akkor nincs 1 deka légzsákod se !!! (az elektronika letiltja magát) Ez a dolog nem függ az öv ki vagy bekapcsolásától. Az ülés alatti kábel a pirotechnikai övfeszítőhöz megy, ha azt piszkálod, akkor is letilt a légzsák-vezérlő.
A középső lámpa a tényleges öv visszajelző. Az én 2003-as Vekimen 1-et zenélt, aztán csak világított, ha nem voltam bekötve.
Köszönöm, az ábra jó volt, és kiderült a turpisság! A kábel sztem az övfesz-hez megy nem az övcsathoz, a lámpa pedid a bal oldalon villan fel, ami a légzsákokat ellenőrzi. Most már látom hogy nem működik a rendszer. Van egy másik vastagabb kábel, ami az ülőlap hátsó részén megy be, az a légzsák madzagja lehet?
Nekem is volt ez a "figyelmeztető csipogás" a Signumba, de ki X-eltettem és azóta nem idegesít... a Signumokban sztem ez alapból benne van, de tuti nem csak az övet figyeli, mert már megfigyeltem egy facelift elötti Signumban is, hogy beültem az anyós ülésre, csipogás, de b@sztam rá, 1-2 perc elhalgatott, aztán egy fél óra múlva megigazítottam magam, elemelkedtem az üléstől, majd vissza, és megint beindult az alarm...
Beállítható Tech-2-vel, általában kérni szokták a tulajok, hogy a funkciót szűntessék meg, mert csipog a fránya, ha nincs becsatolva az öv. Részletesebben: 26814-es hozzászólás
Butaságokat beszélsz - nem 1,5m, hanem legalább 2! :))))
Egyébként ezek az apró xarok tudják legjobban bosszantani az embert! Bár nézzük a jó oldalát: nem a főtengelycsapágy vagy az alváz hibáival kell törődni (mert az nincs :)
Kérdés: Melyik lámpa villan fel a fenti képről (merthogy a középen lévő az övbecsatolást visszajelző, a bal oldali pedig a légzsákrendszer lámpája)?
Másik kérdés: Így néz ki az övcsatod, ahogyan a 13-as ábrán látható?
Nekem nagyon tetszik, hogy ennyire érdekel ez a opció és vissza akarod kapcsoltatni, hogy működjön. Egy normális, haladó gondolkodásra vall, ellentétben pl. olyanokkal, amiket akár itt a fórumon is lehet olvasni, hogy hogyan lehet a gyári, műszerekkel beállított fényszórómagasságot szétbuherálni...
Ez így van, nem minden autóban hangoskodik, de hogy mitől függ a csipogás megléte, azt nem tudom. Ismert 2003-as autóban csipog, az enyémben nem csipog.
A felvillanás annyit jelent, hogy ellenőrzi a légzsákokat és ha elalszik, akkor minden rendben. Tehát a kábelezés nem véletlen.
Okos emberektől kéne megtudakolni, hogy esetleg egy TechII-es macerával beállítható-e vagy sem.
Ha egyszer minden ott van, miért nem működikkk!!!!!!! Úgy látszik én másik bolygóról jöttem(mint Kiszel Tünde) és nekem csak úgy jó.:))) Vagy mi! Mégegyszer elnézést kérek mindenkitől, akit megbotránkoztattam, nem akartam !!! Csak együgyű kérdéseimet szajkózom. Tök rendesek vagytok, nehogy megharagudjatok!!!(majd megnyugszom egyszer ...1.5m mélyen)
bakker. nem akarom elhinni hogy ennyire rá vagy pörögve erre a témára!
nekem se csipog, de mondjuk én anélkül is tudom hogy miután a kocsiba beülök öv csatol és kész! szerintem ne a csipogás figyelmeztessen már erre az "apró" dologra!