hát kérlek szépen ezek a megállapodások akkor születnek , amikor valami miatt ugyan kimondják hogy válni akarnak vagy készülnénk mert unfrankó így , illetve de az egyik fél esetleg nem akar .. és oszt valamilyen okból ekkor mégis együttmaradnak . Ekkor szükséges kötniük egy megállapodást , ami egy "új lap" kellene hogy legyen .. Nem csinálunk olyat amit eddig , és jó útra térünk egymás iránt stb,stb. Hogy hátha sikerül majd "idővel" a káposztát amúgy elöbb langyossá tenni . Igen ám, de hogyha az egyik fél érzelmileg zokni a másik iránt , akkor a dolog innentől kezdve érdekes. Érdekes, mert ugyanmá miért akar együttmaradni azzal a pasival/nővel akit már nem szeret , illetve már más kapcsolatokra is vágyik - esetleg. Ezért ezek(többek között) a megállapodások nem szoktak sikerülni az esetek marha nagy %-ban . Mert ugye aki (már) nem szereti a másikat , az valamilyen a másik elött fel nem fedett okból marad , ill. állapodik meg . Vagy a késöbbi biztonság hiányának az oka, vagy a félelem az anyagi nélkülözéstől , vagy félelem az egyedülléttől , jaj a gyerekek apa nélkül , anyámhoz nem szívesen költözöm stb,stb . Arról nem is beszélve , hogy micsoda érzelmi harc dúl ezekután a hitvesi ágyban ... Aki szeretné , na az aztán most nagyon benne lenne .. mig a másik meg : "ugyanmá .. inkább aludjunk" .. A gyerekek meg szintén kapkodják a fejüket , mert ugyebár nekik sem természetes formulák ezek .. és még lenne folytatása , de nagyon hosszúra nyúlna, de a lényeget azt hiszem megfogalmaztam ..
>Néha olyat is megteszel a szeretett lényért, ami neked rosszul esik, és ezt azért teszed, mert te is ezt várod
Marmint hogy *TE* azert teszed mert ugyanezt varod. Errol beszeltem egesz idaig. Nalad az elvaras az uralkodo. Es valamilyen rejtelyes oknal fogva azt akarod begyomoszoolni a "szeretet" cimszo ala.
Mas meg azert tesz olyan a szeretett lanyert mert orul ha a masiknak jo, es nem var mast.
>Aki veszi a merszet, és az általad idézett szavakra hivatkozik, alátámasztandó, hogy nincs olyan dolog, amit a szeretetnek ne kellene eltűrni, ergo ő vagy bárki meg ne tehetne egy másik emberrel,
Ez is a TE gondolkodasi modelledet koveto kovetkeztetes, ami megintcsak a koveteleseken alapul, igazolasokat keres es egyszeruen nem is lat semmi mast a palyan.
En meg vegig a masis oldalrol beszeltem. ;) Akar visszaterhetunk a 880-ban feltett kerdesekre, amelyeket gondosan kikerultel.
Talan egyszer sikerul megertened mirol is beszelt Pal apostol azokkal a szavakkal, addig meg nyugodtan akar ra is elsutheted, hogy nem is szeretett soha. O,O
Rendkívül szépek Pál apostol szavai. Esküvőkön meg is szoktam hatódni tőlük. A keresztényi szeretetre apellálni, és azt állítani, hogy a szeretet lényege a kizárólagos adás, és cserébe zéró elvárás nagyon szép dolog. Globálisan valószínűleg igaz is, merthogy Pál nem mondja meg, hogy milyen szeretetről beszél. Szülő-gyerek, házastársi, vagy embertársi. Egyszerűen a szeretetről beszél. Nem vagyok túl nagy Biblia szakértő, de ha már ide lanyarodtunk lapozd fel, bizotsan találsz valami okosat a házastársi szeretről, és kötelességről. Mert a szeretet kötelességekkel is jár, bármilyen fura ez a keresztényi univerzális szeretetelmélet szemszögéből. Néha olyat is megteszel a szeretett lényért, ami neked rosszul esik, és ezt azért teszed, mert te is ezt várod. Ez a szeretet. A határok minden kapcsolatban mások.
Aki veszi a merszet, és az általad idézett szavakra hivatkozik, alátámasztandó, hogy nincs olyan dolog, amit a szeretetnek ne kellene eltűrni, ergo ő vagy bárki meg ne tehetne egy másik emberrel, az zsarol, és nem jut eszembe jobb, az ördöggel cimborál.
Mindenki ezt szokta bekiabalni egy ido utan, akinek a "szeretet" az "elvaras" es "koveteles" szinonimaja, a merteke meg az, amit a masik nyujt neked nem pedig amit te nyujtasz.
A szeretet hosszan tur, jóságos a szeretet, nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fújja fel magát, nem illetlenkedik, nem keresi a magáét, nem keseredik el, nem rója fel a gonoszt, nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindenben állhatatos. A szeretet soha alább nem hagy.
Értem. Tehát a szeretet az, ha a másik fél éli a világát boldogan szanaszét, néha azért hazatéved, és felháborodik, hogy nem örülünk neki, hogy ő jól érezte magát, esetleg neveljük a közös gyerekeket, főzünk rá, mert hát az is szeretet. Vagy ha nincs gyerek, akkor programot csinálunk magunknak, mert akit szeretünk, az nem ér rá velünk lenni. Igen, az ilyen pasit páros lábbal kell kirúgni.
"Es ha ket ember szereti egymast, akkor tuiti nem azt lesik, hogy mikent lehetne a masikat valamiben korlatozni, valamitol megfosztani. "
Ha két ember szereti egymást, akkor nem jelent korlátot a másikra való tekintet. Nem merül fel az, hogy rendszeresen máshol kelljen jól éreznie magát. Ha ezt nem érted, még nem szerettél soha.
Ha komolyan segítséget akarsz, írj az emirate@freemail.hu-ra, mert ax index megint nem küldi el az emaileket, de itt nyilván nem adok címeket, telefonszámokat. Üdv.
Ismeritek a "megállapodásos" dolgokat. No mi pont ebben vagyunk .... Hát mit mondjak ! Annyira nehéz dolog , hogy iszonyatos nehézségek árán képes az ember urrá lenni magán .. Tényleg az a helyzet , hogy az ember állandóan kombinál minden apró jelzést és elhangzott mondatot elemez , felnagyítja azt amit nem kellene , elképzel és megannyi más minden olyan csúfságot elkövet, amit józanul nem . Néha mán röhögök magamon .Szóval eszementek ezek a napok , hetek hónapok ... "Csináljuk, oszt meglátjuk majd, hogy késöbb működik e a dolog" - nem kivánom ezt senkinek , hogy így éljen akár egy napig is - magamnak sem .. Ilyenkor már tök mindegy , hogy ki volt és miben mikor a hibás.... ( ezért kell a külső segítség )
Ne hergeld magad, senki nem gondolta ezeket. Na jó, én tényleg nem gondoltam. Szerintem tiszteletreméltó dolog, hogy akár külső segítség bevonásával is, de kultúrember módjára próbálod megoldani a dolgaid. Le a kalappal.
1. Nem akarok egyedül menni , viszont nem hinném hogy a nejem el akarna jönni . Ugymond : neki nincs problémája ..
2. csak pusztán azért , mert nagyobb a bizodalmam a nőkhőz ebben az ügyben ... (szintén úgy gondolom , ill. érzem - de lehet hogy ez egy hibás megállapítás a részemről)
3. Nem tudom hogy miért gondolod vagy honnan veszed azt , hogy ingyé akarom ...
Azt sem gondoltam hogy egy alkalomról lenne szó... , ill. nem csodákat várok (pláne az első alkalomkor )
Végül: mitől ezek az előitéletek ...csipőből .
Mégha sajnálnám is magam , akkor is ott a probléma , hogy egyedül nem tudom , nem vagyok képes a helyzetet megoldani , és mint írtam : nem szeretnék barom férj, apa módon viselkedni .
Ez pedig egy tipikus egoista hozzáállás. Álatlában olyan emberek takaróznak ezzel az elmélettel, akik fel szeretnék menteni magukat a felelősség alól. Ha két ember szereti egymást, akkor 1. egymással érzik a legjobban magukat 2. a szabadság és a szórakozás utáni vágyukat úgy szervezik meg és élik ki, hogy a szeretett félnek ez ne essen rosszul. A toleranciának is vannak ui. határai.
volt egy régi barátnőm, olyan 19-20 éves korom körül jöttünk össze.Ugyanilyen sehallselát dömötörné volt, időről időre mindíg felhívott, hogy mivan vele, mikor amúgy sem volt nagy szám a kapcsolatunk, egyáltalán nem találta a helyét benne, de másban sem.
Aztán rá 1-1,5 évre beszéltünk, Füreden voltak az aktuális barátjával, mi meg Alsóörsön, beültünk a kocsiba, átmentünk a vitorlásklubba. Vicces volt, a gyerek egy kis semmilyen, szürke egér volt, komolyan mondom, ennek ellenére valahogy mégis szimpatikus. Lehet ogy csak részvét volt, a fene tudja. Aztán vhogy elkezdett a csaj hülyeségeket beszélni, parádézni, tette az agyát és közben felborított egy üveg bort, ami végigfolyt a fedélzet ülésen, felállt és nézte, aztán a barátja nekiállt felsikálni.Semmi bocs, semmi "köszi" beszélt tovább, egymásra néztük a haverommal és elköszöntünk, szevasztok. Csak néztek,nem értették, mi meg hazáig röhögtünk, meg csodálkoztunk, hogy egy ilyen hülye perszóna, meg egy ilyen rendes-de szolgalelkű- gyerek így egymásra találtak.Hozzáteszem, rá 2 hónapra a srác ezerrel megpattant.
Rá 2 évre láttam a Zöld Pardonban, akkoriban koncerteztünk a zenekarral, gyakran ott végeztünk, ott pihentük.Elkezdett lejárni, meg kapart, egyszer elment szódával, de utána még kevésbé vonzott. Az igazság az, hogy annak idején és ez a második, ami szerintem a lényeg:
Ez a csaj pont annyira semilyen volt, mint amilyennek érezte magát, de rádöbbent, hogy a női mivolta mekkora lehetőség, eszköz. És szépen kihasználta másokkal szemben. Amikor mi szétmentünk valóban nem sok-pár hét, hónap után- akkor én is szétestem picit, suli mellé jártam , ilyesmi.Nem írnám le olxyan részletesen és őszintén mint te.De vmiért apámtól akkoriban megkaptam Steinbecktől az Édentől keletre című könyvet.Vmi búfelejtőnek, elterelőként elkezdtem olvasni és láss csodát, tökéletes választ kaptam a kérdéseimre.Még azokra is, amikre nem pont az a válasz mint a könyvben, de tökéletesen értettem az okát.És egy perc alatt helyreállt bennem a béke.Utána tudtam kívülről nézni a dolgokat.
Amikor pár év múlva (Zöld Pardon) megint találkoztunk, már tudtam kintről nézni a dolgot , láttam rajta hogy mit miért csinál, amikor úgy látszott hogy bejön neki, rajtakaptam amint önelégült mosolyt jelent meg az arcán. Aztán nem foglalkoztam vele. Időnként rámcsörgött és elkezdett lelkizni én meg pont azokat a dolgokat említettem neki-mondván, bocs engem már rég nem fog meg sem a külsőd, sem a jellemed,sem ahogy az emberekkel bánsz, a szex meg végképp kiábrándító, mert nulla amit általában szenvedély címen nem művelsz- amikre épült a sikeressége. Akkor totál lepadlózott, lelépett, leszokott a "barátságunkról". :-)
Azóta sem hiányzik.
A könyvben pont akkor szembesül magával Caty, a már 40 éven felüli madam, aki a főhős hajdani felesége és gyermekei anyja, amikor lehordja a főhőst azért, amiért "ilyen szánalmas" és kihasználható a jósága folytán. Ő meg csak annyit válaszol, hogy lehet, tudja mágáról, de ő azáltal válik ilyenné hogy tud szeretni, nem úgy mint az az ember, aki abból él, hogy másokat kihasznál és az ő kiszolgáltatottságukból nyeri a boldogságát, miközben őt pont emiatt senki sem szereti. Mert nem szeret senkit sem. Főként magát nem.
Bocsi hogy így hirtelen , de kellene segítség.... Szükségem lenne egy jó család terapeutára itt Bpesten ,és lehetőleg nő legyen . Agyilag- érzelmileg már zokni vagyok a nejemmel , és nemigen tudom magamtól a helyzetet feldolgozni , és hüleségeket meg nem akarok csinálni
Petivel pár hónapot voltak együtt. Tanulságos volt: egy átlagos, nem túl szép lány, aki mindenkit az ujja köré csavar, az összes hapsit, akivel találkozik. Mert esendőnek mutatkozik, vagy épp felemeli az égbe az "áldozatait", a testével csábítja el, vagy rajong értük, búg nekik. Mindent tudott, amivel egy pasit el lehet varázsolni. Nem csak a lefekvések miatt, ez később többször is kiderült. Tudtam, hogy Peti is a "menthetetlenek" listáján van, mert a "mintafiú" egyszercsak eltűnt otthonról, abbahagyta a suliját is. A szülei elsőként nálunk keresték. Tudtam milyen csapdába esett ő is, mégsem voltam képes megbocsájtani az "árulását". Gyerekkoromtól ismertem és szerettem, és álmomban sem gondoltam, hogy valaha képes lesz ilyet tenni. Bár az eset után később többször is megkeresett, soha nem álltam vele szóba. Ennek tizenöt éve, azóta sem találkoztunk. Nem volt könnyű lemondanom róla, de képtelen voltam többé elhinni, hogy erre az emberre valaha rátehetném az életem, megbízhatnék a barátságában...
Nem sokára bevonultam katonának. A nagymamám írt többször is, hogy a lány keresett, halottam az ismerősöktől, és mindenki mondta, hogy nagyon elszánt, hogy találkozzon velem. Leutazott az ország másik végébe, ahol kiképzésen voltam, de én nem MERTEM beszélni vele. Végül a bezártság, amit angyalbőrben megéltem nem volt szerencsés rám és az akaratomra nézve. Belementem, hogy találkozzunk. Egy kerületből ismert katonatársam segített a kimenőben. Sikerült megint teljesen szétzilálnia a lelkivilágomat, de csak addíg, míg meg nem tudtam, hogy a segítőkész katonatársam is találkozgat vele.
Aztán leszerelés után halottam, hogy hirtelen összeházasodott ezzel a sráccal és szült neki egy gyereket. Kb fél évre rá megkeresett a srác, hogy egyik napról a másikra eltűnt a lány, otthagyott csecsemőt, családot, mindent, és könyörgött, hogy segítsek neki megtalálni... Nem tudtam és nem is akartam.
Két év eltelt, mikor valaki mesélte, hogy azért tűnt el, mert egy barátnőjével elindultak "világot látni". Ausztria, Németország, Olaszország. Táncos klubbokban léptek fel. Voltak kint kisebb botrányaik, amikről már tudni sem akartam... Hogy mi történt vele ez után? Passz. Egészen addig nem is halottam róla, míg pár éve meg nem jelent. Kiderítette hol lakom, és egy nap beállított. Eszmáletlen jól nézett ki, de magam is csodálkoztam, hogy már semmilyen hatással nem volt rám. Zavaros történetet mesélt arról, hogy Rómában él egy olasz pasival, de valami izraeli másik el akarja venni feleségül. Azt már nem is kérdeztem, hogy az itthoni férjével és a gyerekével mi van. Elkisértem a szüleihez egy séta keretében és megkértem rá, hogy felejtsen el...
Valahogy kiderítette a telefonszámomat, azóta több sms-t is kaptam tőle olasz számokról, de egyre sem válaszoltam...
Én is erre gondoltam, bár kevésbé voltam most szókimondó:-)
Valószínűleg pont az a szeretethiány volt a háttérben, amit te is mondassz, talán attól érezte magát jobbnak, hogy ennyi embert megszerzett.
Ez a megszerzés dolog különben nem egyedüli, én is találkoztam már hasonló emberrel, akit amúgy a kutya sem vett volna soha észre, annyira semmilyen volt, tele komplexussal, de a kedvességével le tudta venni az embereket a lábáról.Persze csak egy határig...
Peti barát meg elég jellemtelen, hogy a háta mögött sunyin megszerezte a csajt. Tekinve hogy barát volt, tekintve hogy mindenről tudott.
Ha nem lett volna barát, akkor nem mondanám ezt, de azt hiszem hogy itt is a csaj a fő hibás, mert a barátját barátnőjét az ember lehetőség szerint nem alázza meg azzal, hogy a barátjával lép le.
Szerintem sem tartott túl sokáig az a "kapcsolat", az is egy tapasztalat volt a csajnak, semmi több.
Nagy adag kisebbségi komplexus és azt gondolom, hogy meri123-at valahol szerette, emberként többre tartotta mint saját magát (jóval)csak nem állt azon a szinten, hogy ezt ki tudja mutatni, vagy megbecsülni.De nem kell ezért sajnálni, mert nem is próbálkozott igazán.
Az a lány valószínűleg beteg volt. Van ilyen. Amikor annyira elhanyagolnak valakit, és annyira vágyik szeretetre, mindenkiére, hogy bármit képes megtenni érte. Neki a szex nem jelentett mást, mint egy eszközt arra, hogy adott srác figyelmét, szeretetét megszerezze. Jó sokan éltek is ezzel a lehetőséggel. Tudod, a lányt csak sajnálom, de azok a barátok, akik gondolkodás nélkül megkettyintették a lányt, azok igencsak sokat érő emberek lehettek. Persze, kamaszkor, minden a szex körül forog, de Peti barát és a többiek... mind-mind megérik a pénzüket. Peti barát lehetett amúgy a kettes számú balek a sztoriban. Nem hiszem, hogy sok jövője volt a kapcsolatuknak. A végén ugyanúgy végezte, elhagyatottan, kinevetve, csalódottan, csak azzal a tudattal, hogy neki tudnia kellett volna, hisz ugyanezt csinálta végig a lány mással is, a szeme előtt. A lány pedig harminc év múlva egyedül, egy híd alatt csövezve fogja végezni, esetleg narkóba öli soha ki nem elégíthető szeretetigényét. Sajnálatos. Persze, lehet, hogy tényleg alapból volt csak rossz, élvezetét lelte abban, hogy mindenkivel megkefélteti magát. De ezt nem hiszem.
De ők sosem boldogok szerintem, mert nem becsülnek meg semmit és magukat sem értékelik. Tegyük hozzá, okkal, pláne ilyen húzások után...és ebből fakad hogy azokat sem, akik őket mégis.
Mindíg keresnek vmit, aztán mikor megvan, az sem elég jó. Ha lehet egy tippem, Peti barátod sem volt sokáig együtt vele... ha meg igen, kész szerencse utólag hogy megszabadított tőle.
Van az ilyen csajoknak lelkiismeretük, csak szerintem úgy vannak vele, hogy egyszerűbb mindent jól elásni, mint szembenézni vele. Aztán amikor már annyi retek gyűlt össze, hogy szívlapáttal 3 hét alatt sem lehetne kilapátolni, akkor minden mindegy alapon "szarnak" az egészre és mindenki másra.
Vannak "kegyetlen" nők. Az első barátnőmről van szó, akit 10 éves koromban ismertem meg. Akkor még persze nem volt a barátnőm:) Egy suliba jártunk, és szabályosan rettegtem tőle. Rosszabb volt mint egy fiú, állandóan kiabált, idétlen dolgakkal borzolta az idegeimet, vad volt és kezelhetetlen, és még rosszul is tanult. Viszont "kitüntett" a figyelmével, amit szabályos természeti csapásként éltem meg. A suliban a szünetek nagy menekülésből álltak. Igyekeztem kerülni, aztán egy idő után a teremben maradtam, mert oda "ciki" lett volna bejönnie. Ha ránéztem kirázott a hideg. Mint egy boszorkány: szeplős volt, tömzsi, fekete hajú, nem nehéz elképzelni: borzasztó mód utáltam.
Ez így ment egy ideig a suliban, ha összefutottunk állandóan bokán rúgott, ha menzán voltam rámborította a kajáját. Ez az "idill" sokáig folytatódott. Mint kezdő kamasz próbálkoztam lányokkal barátságot kötni, de valahogy mindíg annak a lánynak lett az "udvarhölgye" aki tetszett nekem. Végül volt egy iskolai rendezvény a tornateremben vagy száz diákkal, mikor betelt a pohár. Kb. mint a filmekben: kifakadtam, teli torokból kiabáltam, hogy szálljon le rólam, elegem van, hogy állandóan koslat utánam. Mindenki halotta a teremben és ez megtette a hatását. Onnantól nem láttam többet.
Eltelt pár év, én 16 voltam, ő meg alig 14, mikor a focipályára menet megláttam a barátnőjével. Leesett az állam: teljesen kikupálódott, csinos volt és hatalmas vigyort eresztett meg felém. Simán elmentünk egymás mellett, de az agyam lázasan zakatolt, előjöttek az emlékek, és a vegyes érzéseim. Ő megfordult és utánam futott. Elkezdtünk beszélgetni. Kedves volt és figyelmes, mintha egy teljesen más lányt ismertem volna meg újra. Én meg a legrosszabb korban voltam, állandóan a csajokon járt az eszem. így aztán sikerült "megfertőznie" a gondolataimat. A találkozás estéje nálam egymással hadakozó érzések emésztésével telt el.
Ettől kezdve állandó szurkolóm volt a pálya mellett:) Sokat beszélgettünk, ő elárulta, hogy a tornatermi incidens után sem "tett le rólam". Kapásból felsorolta, hogy mikor és hányszor tört el a kezem, a versemet szóról-szóra idézte az iskolarádióból, tudta, hogy milyen biciklivel járok, és hogy melyik suliba mentem továbbtanulni. Elmondta, hogy a pár héttel ezelőtti, "újratalálkozás" miatt most ő a világ legboldogabb embere. Aznap este, mikor találkoztunk táncolt, a falat csókolgatta, és közben arra gondolt hogy én vagyok az. Amikor ezeket mesélte én arra gondoltam, hogy valószínűleg ő az egyetlen lány a világon, aki így érez irántam.
Innen kezdve apró kis ajándékokkal halmozott el. Bemászott a kerítésemen és virágot tett az ablakomba, leveleket írt, verseket, mindíg figyelt rám és hihetetlen kedves volt. Én otthon harcban álltam az anyámmal, és a suliban sem mentek jól a dolgaim, gyakorlatilag senki sem volt kedves velem, így hát két hétig tartott a rossz emlékeimből támogatott ellenállásom. Aztán szerelmes lettem belé.
Persze semmi sem egyszerű: jöttek a családi gondok. Egyre nehezebben tudtunk találkozni. Mostoha apja volt, aki gyűlölte őt, én meg anyámmal küzdöttem. Nem nehéz kitalálni: saját világunkban a családjaink perifériájára szorultunk. De míg eddig egyedül küzdöttünk ez ellen, ezután a kapcsolatunk egyben dacszövetség is lett. Tiltottak egymástól minket. Az apja sokszor bezárta a lakásba (a nyolcadikon laktak), telefonuk nem volt, maradt a kaputelefon. Aztán az apja egy botrány után elvágta a kaputelefon zsinórját. Ettől kezdve úgy beszéltünk, hogy ő köveket csomagolt a levelekbe amiket írt (nehogy elfújja a szél), és ledobta az ablakából. Én a liftaknában hagytam az enyémeket, reggel mindíg oda vezetett az első útja.
Sohasem éreztem magam ennyire fontosnak. Elhanyagoltam minden mást az életben, csak rá gondoltam. Egyszer száz szál vörös rózsára költöttem minden pénzem, máskor hogy bebizonyítsam neki az érzéseimet kopaszra nyírtam a fejem. Éjjeleket töltöttem a házuk előtti lámpa alatt, ő meg körömlakkal rajzolt az ablakomra. A józanész utolsó maradványait akkor hagytam el, mikor először tapasztaltam az új élményeket: az első szenvedélyes csók, az első együttlét. Onnantól kezdve az atom szerelmes jelző is kevés volt arra amit éreztem.
Bármit is tett, bármi is történt velünk, én iszonyatosan büszke voltam rá. Minden barátomnak bemutattam, mindenki előtt megvédtem, áradoztam róla. Ez így ment másfél évig. Kisregény lenne leírni mi minden történt közben velünk (már így is az), lényeg, hogy az őrületig imádtam.
Aztán egyszer egy négytagú rockerbanda elkapta őt a házuk lépcsőházában és egy rosszarcú gyerek fogdosni kezdte. A barátnőm valószínűleg ismerte a hapsit, mert láttam hogy beszélget vele, de én nem gondolkodtam. Az agyamat elöntötte a vér. A palira vetettem magam. A bandában mindenki 3-4 évvel idősebb volt nálam, mégis a dühöm erőt adott és sikerült a rosszarcút egy ütésből elkapnom. Neki betőrt a feje, nekem szilánkosra tört az öklöm, minden tiszta vér volt. A többiek elfutottak, pár perc múlva kijöttek a mentők és a rendőrség. Kiderült, hogy a zsaruk a dolgaik miatt már ismerték őket. A rosszarcú és én is mentünk a kórházba, de mindketten túléltük. Én három hónapig gipszben.
Közben a barátnőm a középiskolában egyre rosszabbul állt, és valami kis szemüveges 40 kilós gyerkőcöt hívott korrepetálni. A legjobb barátomat megkértem hogy adja oda a régi tankönyveit, ő is segített. Na innen kezdődnek az érdekes dolgok: A nyüzüge srácot egyik este, mikor hazafelé ment a barátnőmtől a korrepetálásból - elkapta egy roma srác. Pont a barátnőmhöz mentem mikor megláttam. Sikerült kettőnknek elkergetni. Az nem derült ki, hogy mit akartak tőle, de a srác rettentő hálás volt. És borzasztóan szégyelte magát.
Mert hogy ő volt az n+1-edik akivel a barátnőm lefeküdt. Szép lassan derültek ki a dolgok. Én a vakszerelmemen keresztül nem láttam, hogy már mindenki rajtam röhög aki ismer. Kb. négy hónapra rá, hogy megismertem a barátnőm és kezdtem bemutatni a haverjaimnak ő már javában "élte az életét". Először a haverjaimmal feküdt le, azokkal akiket bemutattam neki. Aztán kiderült, hogy a rosszarcú sokszor állt az "erkélyen" miközben én épp a ruhámat pakoltam le a megérkezés után. A szomszédom is beavatott miután rákérdeztem. A volt osztálytársam is.
Mintha kést forgattak volna bennem.
Ezelőtt soha nem voltam szerelmes, így azt sem tudtam, hogy miként kell leküzdeni. Testi-leki függőségben szenvedtem a barátnőmtől, elképzelhetetlen volt a nélküle. Egy hónap borzalmas szenvedést követően összeismerkedtem egy lánnyal, akitől 2 nap után elszakított. Nem tudtam ellenállni. Mindent megígért én pedig hittem neki. Újra összejöttünk. Aztán eltűnt 2 hétre. Senki sem tudott róla. Mikor megjelent, azt mondta súlyos beteg és kórházban volt. Együtt sírtunk. De később kiderült hogy felszedett egy pasit és nála lakott. Megint el akartam szakadni tőle. Egy átszeretkezett éjszaka után ismét kimosta az agyam. Szenvedtem, de nem voltam képes mozdulni sem. Egyetlen embernek tudtam csak mesélni róla: a legjobb barátomnak: Petinek. Ő mindíg mellettem volt a nehéz pillanatokban, szinte gyerekkorom óta tudta mi lesz a következő gondolatom. Csak ő értette meg mekkora fájdalom... És mégis...
Végül a barátnőm megadta a kegyelemdöfést. Peti egyik nap megjelent néhány ruhámmal. Azt mondta, hogy ez csak rossz emléket szül...
Mikor elment, annyira kikészültem, hogy azt hittem meghalok. Hogy megszakad a szívem. Zuhogó esőben elfutottam hozzá, és láttam őket ahogy beszállnak egy taxiba. A fiút aki minden karácsonykor nálunk volt, akinek minden titkomat elmeséltem, a legjobb barátomat, és lányt, akit az őrületig szerettem. Akkor pattant meg minden. Kb. úgy feküdtem ott a házuk előtt az esőben mint egy rongybaba. Nem kaptam levegőt, én, aki soha életemben a barátnőm előtt nem sírtam, zokogtam... Aztán már sírni sem tudtam. A barátom anyjáék vittek haza, nem bírtam lábra állni sem.
Azt hiszem akkor úgy gondoltam, hogy soha sem leszek képes újra szeretni egy nőt sem.
De az élet másként hozta. Viszont azt, ami akkor történt soha de soha nem fogom elfelejteni.
Ne is törödj vele. Engem úgy szívatott a volt feleségem egy éven át, hogy a végén nem győztem kapkodni a fejem. Még úgy-ahogy elváltunk, talán kultúráltnak is mondható módon, na de ami azután következett, az egy hat-hét évi rémálom volt. De túléltem és tkp jól vagyok.
Pontosan, el lehet szépen is válni. Neked nem adatott meg, de ne vedd zokon. Lépj túl mindenen. Zárd le ezt a részét az életednek. Hidd el, van élet őutána is.
Nem láttam rajta hogy jelzéseket adna utolso pillanatig boldog volt velem, mondta,éreztette,éreztem még régen őelőtte volt ilyenben részem egy barátnőm 3 évi kapcsolat után kezdett "jelezgetni" amit vettem és abbahagytuk szép önmagátol jövő leépités után,harag nélkül.Ha meg ugy vesszük a dolgot lehet hogy nem voltam még minden hadak utját megjárt gyerek mert ez volt az első házasságom,nem volt ilyenben kellő tapasztalatom!Na de kinek van,annak aki már végigjárta ezt vagy egy hasonlo utat,amit senkinek nem kivánok.
Viszont egyre nyilvánvalóbb az hogy két honapja sms-ez-getett elég keményen egy másik mobilhálozatbeli valakivel (110-140db/hó),amit most néztem meg, a pakolgatások közepette (szedtem elő a számlákat).Az is egyre nyilvánvalóbb hogy valaki olyan lehet akivel együtt irányitották a hadmenetet, "háta mögött áll",lehet hogy ő is most hagyja ott a családját közös megbeszélésük alapján.
Ezek alapján mégjobban fáj hogyha igazak a tények hogy átvert elég régota de ugy hogy még mindig nem hiszem el,amit ugyancsak tények (boldogság,testi kapcsolat,kiegyensulyozottság,tervek) hogy az utolso pillanatig ennyire jol játszott minden szerepet!Továbbá a mindent megjárt szüleim,ismerőseim is azt mondják hogy nem hiszik hogy ennyire kitanult szinész legyen valaki!
Viszont az is tény hogy azzal hogy fel akar jelenteni zaklatásért mert üzentem neki hogy nekem nem olyan könnyü meg hogy szeretem,meg akarja utálltatni magát.
Ezek után pedig mégjobban él bennem az az érzés hogy nem ezt érdemlem tőle,szépen is el lehet válni.(vagy lehet hogy még két vasat akar a tüzbe tartani,pont ilyen eszközökkel?)
Mindenesetre még egy nagy rejtély a kedves feleségem körüli zavar.
