Csodaországban jártam éjjel, sültcsirkék szálltak az égen és én mégis hoppon maradtam, mert tele volt a szám mese-szavakkal.
Tam-tam-tam, szólt a dob - aki volt, aki szólt, hazudott -
Bízvást, hinni kell, csak a szerelem - mulat az idő, repül a vonó, rajtunk hegedül, vásott hangszeren -
Antanténusz, szó-raka-ténusz, kicsukta a Vénusz, a vad krampuszt - Ecc, pecc, khymehecc,
Holnapután bejöhetsz, csúfolta a végzetet,
az asszony élvezet -
Csili-csala csuklott, csillagokba botlott, vitorlát is bontva, kötelet és sodronyt –
vágyainak foglya édes-kélyén forgott -
Csodaországban jártam éjjel, olthatalan szenvedéllyel, végül, mégis, hoppon maradtam, mert tele volt a szám dallal, s malaszttal -
Néha még versekről álmodom. Kóbor illatok lengnek szózuhatagok felhői alatt. Szavakat keresek, de a mondatok nem találnak hozzám. Betűk és hangok kavarognak, kérdőjelek lógnak fejem felett, dallamfoszlányok szakadozó fátyla hull arcomra, s oszlik köddé, éjsötét káosszá újra és újra minden szólam. Végül körülölel a csend. Felhővé vált szavak emléke leng, menta és bazsalikom, hársvirág hullatja illatát sósízű arcomra, míg néha rebbenő pilláim mögött versekről álmodom.
Ne hagyd el!
Mert meg nem ölhették gonosz ostobák,
Szabadon száll lelke köztünk, mint a láng –
Értünk él, a sólyom szívü, küldetéses ember,
Kinek a baj bilincse ismeretlen,
És Nimród jele fénylik égő homlokán.
Azért születünk, hogy szépen éljünk, Otthonunkat, ne hagyd, hogy elvegyék, Szülőhazánk, egyetlen reményünk,
Nem adjuk soha, szabad szellemét...
Nem hagyjuk el, kit ránk bizott az ég...
Szép új világ
Törvény-terror, a pénz, bankár világ,
börtöne udvarán két bitó vacog,
bedeszkázott ablakon a hiány
megtöretett fénye könnyezve csorog.
Körben falak, vasrácsos ablakok,
a kerítések szinte égig érnek,
egy szám csupán a rab, élő halott,
mészfehér arccal üzenget a szélnek...
Erőszak a törvény, ördög lakat -
nyomor szülőktől, profitra szervezett,
élet szűköl bilincses érvek alatt,
mind meghal, kit jóság hajt és szeretet...
Aki csak mozdul, vesztébe rohan:
Elveszett az ember, vasban, magányosan...
A szíved súgja
a betegségből szabadultak
Hommage Dr Dóczi Tamás Prof.
Tedd csak egyik lábad a másik elé!
Mindig örömmel: Egy nap is nyereség -
Keress utat mindig a másik partra,
Ott, ahol érted készülnek holnapra!
Már tudod, sorsodnak nincsen mintája,
Míg bírja lábad, menj csak öntudattal:
Életed célja, szíved muzsikája,
Hozzá elérni, minden mozdulattal.
Felhőkig szöknek a kórházi vágyak,
Játszik szemed, könnyek közt, lábadozva –
Kíséri utadat édes káprázat,
Míg sugárzik szíved varázshatalma!
Nincs hangja, árnya, testi vágya – kincse
Angyali ajándék, egyre teljesebb,
S ha reményt ad a gondolat igéje?
Szemed, ajkad, szíved súgja? Egyremegy.
Tedd csak egyik lábad a másik elé!
Boldog örömmel, mert drága ez a nap.
Szeresd életed, hisz’ az embereké
Vagy, s ha Te vezettél, érte áldalak!
Zimonyi Zita
(töprengés)
elröpíti-e hozzád a gondolat
érzékekről felszálló óhajomat,
a sürgetést, hogy jöjj hamar,
elröpíti-e hozzád a gondolat,
hogy két ág puha-pihe tövén
esengve hív-vár a fészekmély,
elröpíti-e a gondolat sietve
verdeső vágyamat szívedhez,
VARÁZS-SZAVAK
A gyógyulás örök szigetén Ami elmúlik – mulandó, Ami elmúlik, nem igaz, Ébredj angyal önvalódra vad kamasz, Menekülj a fény felé, Hagyd talpad alatt a földi mocsarat!
Azért születünk, hogy szépen éljünk, Otthonunkat, ne hagyd, hogy elvegyék, Szülőhazánk, egyetlen reményünk, Nem kérünk magunknak mást, mint pát igét...
Ariadné nicktől olvastam, és nagyon megtetszett...
Lídércfényként látom Dervis lelked S fájdalma ellep Állj meg, Állj meg Kérlellek , kérlek Állj meg egy ölelésre Egy Csókra csak csókra De nem hall De nem hall s nem lát Csak forog árván Istenem vigyázzad táncát!
VARÁZS-SZAVAK
(A senki földjén)
A gyógyulás örök szigetén
ami elmúlik – mulandó,
ami elmúlt, nem igaz,
ébredj önvalódra angyali kamasz,
menekülj a fény felé,
hagyd talpad alatt a földi mocsarat...
Fekete a múlt,
a holnap piros seb,
üszkösödik a lélek belül,
égi-földi tengerek felett,
az Apokalipszis hajnalán,
az örökvaló lelke neszez –
minden sorsra pont kerül,
(édenből-halálba) menekült
újjászületett emberek -
szeretettel ejtek könnyet értetek...
Vau, vau kutyavilág
Kutyák, ebek holdévadján,
Dög-harmincadján a múltnak,
Vége lesz a vándorútnak.
Vadul vonit agyar vezér,
Piros a vér, jön a pecér –
Habzik a száj, halni muszáj!
Kóbor korcsok sintérláncon,
Hideglelős éjszakákon,
Álmodnak a szabadságról.
Ebül szól a sintérnóta,
Furkósbot a rím adója,
Puskák ölnek, csak egy szóra.
Jönnek, jönnek vérfarkasok,
Inyük vörös, vérszalagos,
Tőrfogakkal tépik a húst,
Ha inség éhe sarkantyúz –
Ez a törvény – el ne feledd –
Itt a földön, az erősebb
Vau, vaú - a veszett eb,
Élhet túl csak hét életet,
Hát vigyázzatok emberek...
Meditáció
Támaszkodva, támasz nélkül
gyengülök, erôm alábbhagy -
elbocsátottam a sorsot,
hirnökét – a túlvilágnak –
Bár halálos félelemnek,
vaksi homálya meg nem öl,
támaszkodva, támasz nélkül,
nem veszít el, csak meggyötör -
Fénytôl, sötétsége foszt meg,
ám lelkem mégis égbe tör,
mert a tiszta szeretetnek,
nem szab határt a fényözön.
Csodát tehet a szeretet,
a lélek gyógyulva árad,
s ha magát föladva enged,
gyógyírja lesz a világnak.
Elbocsátottak a dolgok,
új útra küldték lelkemet,
önmaga fölébe röppent,
s szívemre szállt a szeretet –
Megfogóztam Istenemben,
a legfôbb jó, mi várt reám,
nem vágyhattam többre, végül,
megszülte lelkem, önmagát -
Csodát tesz - ki felismeri,
a jóság kincse kell neki,
nem érez mást, csak örömet,
ha megérint a szeretet.
A TÖRTÉNELEM SZEMÉTDOMBJÁN
Mentsétek meg a reményt – Az ember pusztulással fenyeget Azt mondja – dúltan – szívet mos Egy órányi élvezet - Azt mondja – Sejhaj – agyat mos Egy órányi jó duma - Ha-ha-ha, kacag a csalódás démona...
Az élet bonyolult lett Elszabadul most a rossz A hamis fuga - mint a rák Burjánzik: mindenre gyanakszik - Ó milyen ostobák – Lovaink megőrültek A "minden-pusztulásba" cipelik terhüket A szkíta aranypajzs - Svasztika – Az Ősi tudás arany hídja… Isten pecsétje elveszett
/nem segít a plasztika/
Íma helyén a pseudó média
Shaj hoj - Sejhaj – most lelket mos - Le pala vi jekil luma - egy órányi vaker duma - Ne szóljon ki elhagyja népét Kéretlen ajándékát adja vissza És menjen a pokolba Veszett úton pénzről dadogva!
Kórházi munkajáték a cél: Köröttünk fémrács - Tilos az őszinte beszéd - Rozsdatemetőkben Bottal vernek - Ólmos klónok fenyegetnek…
Egy élet van: ne szakítsátok szét- Mentsétek meg a reményt! Legyen magja a nyelv Hogy Mi értsük egymást - Ébredj! Táncolj és Énekelj! Kodály zenéje Megejt - felhőtlen derüvel - Ezüst forrása még ott buzog A népdal meseszép erdeiben -
Szeresd a legendát Ott él a teljes ember Test és vér Átváltozni kész: Szívünkben fény - Testvéri Csodaszarvasként Téridő örökös királyfiakért
Velünk a remény -
Miénk az időtlen teljesség -
Ültess élő fát az újjászületésért! Rakj tüzet - hord szét a köveket - Vidd vissza a sziporkát, ahonnan a lélek ered...
Kissé alakítottam korábbi munkámon, vajh, lesz-e olvasói vélemény?
Azt gondolom, vállalhatom a tükör/prizma szerepét, íme:
Boldog idő
új jövőre vár, bíbor színt keverve: kéklő időár veri a partot, egy angyal áll a szentelt, szembe szélben, s letaszít lassan fentről egy napot.
szép, naptestű szüzek pásztort ölelnek, víg, fodros felhők alatt a nyájak, térdig avarban, új gombát keresnek, minden mi él, társat hív magának.
óh, boldog világok könnyű vétkei! esti béke téged köszöntelek, szívemet a vágy alig simítja meg -
rég volt szerelmek csókos titkai, a kéklő alkonyat rózsa szirmain ringatják el, láz-sebzett szívemet -
A remény küszöbén
Csak ruhát vált időm, menni kész,
Csillogtatja esőit a Hold,
Árkot ás ármány és szenvedély,
A sors, ma minden kötést felold.
Körül, apró jelek, dobajok -
Tudom, aki voltam, elveszett,
Időm fáj, mit meg nem gyónhatok,
Könnyezem és sírva nevetek.
Ásító sírok földjén járok,
Már int az örök visszatérés,
Cuppog a sár, ragad a vályog,
Távol nyikorg egy kocsikerék.
Az időcseppek egyre hullnak,
Csírázik az édes képzelet,
A párkák csendben összesúgnak,
Kerékbe törik az életet.
Szívem, míg ver ütegeivel,
Várok rád, de tudom, hasztalan,
Bolond szív, becsapják szüntelen,
Mégis, újabb csatákat akar.
Lankad már a nyári lángolás,
Az idősíkok összecsúsznak,
Szél tépi a hölgyek fátyolát, -
Az ünnepnapok elbúcsúznak.
Sír magányosan, ki menni kész,
Asszony nélkül, nehéz egyedül,
A férfisors? Vágy, harc, cselvetés –
S gyengéd nők karjába menekül.
Vajúdik a táj, roppan az éj,
Érzem, most megérint sóhajod,
Elnyűtt felhőkbe rejti arcát,
A csalódott, csábos telihold –
Lassan nyílnak a titkos tárnák,
Ébred a hajnali televény,
Szelek szárnyán, szenvedés földjén,
Új nap kél a remény küszöbén.
Az EKM felhívása Guba József tolmácsolásában: Egy virtuális város építésébe kezdtünk, amelybe tehetséges embereket várunk lakónak. Egy tehetséges ember a perifériáján van ennek a társadalomnak. Még tíz vagy száz is. De százezer? Vagy millió? Ha elég sok lakó lesz, akkor a Városnak a tehetség alapján fog működni. Olyan Várost szeretnénk, amiben otthon érzik magukat tehetséges emberek. Nézz körül és költözz be! A Városnak szüksége van rád, építsük fel együtt!
