A legtöbb alkalmazottnak soha nem kell a szabványokat olvasgatnia, azt elég, ha ismeri a tervező. Komolyabb ismeretre egy alkalmazottnak csak akkor van szüksége, ha eltér a tervtől, vagy ha eleve nincs is terv, mert azt mondta a tervező, hogy "csináljuk ahogy szoktuk: a megrendedelővel egyeztetve megcsinálod a munkát, aztán együtt körbejárunk és utólag megcsinálom hozzá a terveket" ;)
"milyenek lehettek a beosztottak..."
Utólag belegondolva a tartósan maradók között valószínűleg senki sem volt 120-as IQ alatt, még a segédmunkások sem (így kevésbé feltűnő, ha a csoportvezető tök hülye :)
Egy kis területet nem csak közelről lehet megvilágítani.
Az ágyban olvasó ember könyvére fél méteres kört világító lámpa lehet akár a mennyezeten is és egy távoli kapubejárót is meg lehet jól világítani akár 20 méterről is.
Csak utána kell nézni, hogy milyen lámpák világítanak NAGYON kis nyílásszögben.
"Egy éjeli lámpa három darab 1,5V ellemel működik .... de szeretném távvezérléssel kapcsolni"
Sajnos nem emlékszem olyan rádió impulzus vevőre, aminek nem kell legalább 10-12V a működéshez. Talán a "pager" funkciós autóriasztók között létezik olyan, amelyiknek a távirányítója beéri 4,5 volttal, erre talán egy nagyon profi autóriasztó szerelő tudna válaszolni.
De ha létezik is ilyen alacsony feszültségű pager, ez után még barkácsolni is kell ahhoz, hogy a pager felkapcsolja a lámpádat. Szerintem SOKKAL egyszerűbb, ha a lámpa mellé csinálsz 12 voltot, mert 12 voltra feszültségre már tonnaszám létezik rádiós távkapcsoló. Persze azt nem árt tudni, hogy egy éjjel-nappal működő/figyelő rádió vevő áramkör éjjel nappal valamennyi energiát fogyaszt.
Persze léteznek mikro-fogyasztású ÉS alacsony feszültségű rádióvevő áramkörök is (pl.buluetooth), de azokat sajnos nem elég csak egyszerűen megvenni a boltban és összedrótozni pár ceruzaelemmel :)
Egy éjeli llámpa három darab 1,5V ellemel működik a kapcsoló a lámpán található de szeretném távvezérléssel kapcsolni a közelben nincs dugalj ,valamilyen megoldást javasoljatok. Köszönöm
Ez akkor általában nem igaz, ha az ember saját magáról mondja. :D Buta kislányok szoktak ilyent írni a facebookon, hogy: elmentem egy buliba, de hamar eljöttem, mert képtelenek voltak felismerni az igazi intelligenciát. :D
Egy időben egy kis munkacsoport vezetője voltam egy kb 20-25 fős cégnél, ahol szinte mindenki ennek a hülye okostojásnak a csoportjában akart dolgozni. Itt volt a legmagasabb az átlagjövedelem, csak ennek a csapatnak volt engedélyezve a heti 4 munkanap (mégis egyedül mi tudtuk tartani a határidőket minden munkánál), csak itt nem volt szinte soha semmi fennakadás a munkában valami váratlan külső ok miatt. Aki jófejként állt hozzá ehhez az okostojáshoz, az mindig egy vidám, laza, értelmes szakemberrel találkozott, aki viszont szemétkedni, ravaszkodni próbált (akár alkalmazott, akár megrendelő, akár tervező, stb), az nagyon hamar rájött, hogy a hülyén vigyorgó csávó személyében valójában egy mérges kígyóval keresztezett szunyókáló vérfakast piszkálgatott :)
"túl sok a munka ahhoz, hogy tömegesen ne fizessenek ki"
Akit egyszer sok millióval lopott meg egy ilyen államilag védett (érinthetetlen) maffiózó, az talán soha többé nem vesz részt alvállalkozóként semmiféle állami beruházásban, tehát "tömeges" (sorozatos) nem-kifizetés nem fordulhat elő.
Vagy azért, mert ettől kezdve inkább éhen hal, de az állami maffiának soha többé nem vállal munkát, és/vagy azért, mert az ellopott milliók miatt elúszott a sok év alatt kínkeservesen összeválogatott szakember-csapata.
"Esetleg kit bíz meg a "nagyvárosi" cég? Egyéb esetben N+1 példám van, mikor valami hasonlón "vidéki" cég dolgozott"
Vidéki cég/vállalkozó leginkább akkor jut (látszólag) jó munkához egy nagyvárosi cégtől, amikor sejthető, hogy a munka nem lesz kifizetve. Ilyen az állami beruházások nagy része, amely esetekben az állami tendereket sora nyerő óriáscég megbíz egy maffiózó fővállalkozót, aki a lehető legnagyobb összeggel átveri/lehúzza az összes alvállalkozót. Az első ilyen esetek több, mint 30 évesek, de mára vált teljesen olajozottá vált ez a rendszer Magyarországon, csak a profik képesek ilyen alvállalkozói munkákból jól kijönni (pl az árakba előre bekalkulált elmaradó bevétel, vagy még ravaszabb trükkökkel).
De itt a kiinduló téma nem a vidéki (kényszer?)vállalkozók helyzete volt, hanem az állítólag hiányszakmával bíró villanyszerelők elhelyezkedési lehetőségei ALKALMAZOTTKÉNT.
1. jómagam szóltam a képviselőmnek, államtitkárnak, miniszter kislánynak, hogy a gazdaság újraindítása keretében tegyék ingyenessé és könnyen kereshetővé a szabványokat, mivel a fizetős szabványtár egy rakás fekália.
2. villanyszerelő szakmukinak az 5 alapszabványt kell ismernie.
3. tervek alapján szokás szerelni, amit szakági műszaki ellenőr okéz le.
4. ami olyan, hogy nem igényel terveket, ahhoz meg nem kell villanymérnöki tudásszint.
5. igazi profi villanyszerelőnek van olyan műszaki ellenőr, tervező ismerőse, akikkel szereznek is egymásnak munkát és akiket lehet kérdezni.
6. problémás esetekben amúgy is dokumentálni kell, pl az építési naplóba.
Mondjuk néha ez a feltétel fizet a legszarabbul. És biza vidéki segédmeló, ésvagy. Esetleg kit bíz meg a "nagyvárosi" cég? Egyéb esetben N+1 példám van, mikor valami hasonlón "vidéki" cég dolgozott, de k. mindegy bele a karakter. Speciel ide Pestre is jöttek mindenfelől kartonozni, gépészkedni, mazzagolni. De persze én vagyok a hülye mert sok ilyet láttam, ugye?
Ezt most humornak tekintem. Amióta feltalálták a keresőszavakkal használható digitális dokumentumokat, azóta ahogy nem teljesen épeszű az, aki megtanul egy lexikont vagy egy telefonkönyvet, ugyanúgy nem bölcs dolog megtanulni 10 darab 100 oldalas (ráadásul néhány évente megváltozó tartalmú) szabványt azért, mert néhány évente egy-egy bekezdésre szüksége lesz belőle :)
Tekintsd humornak, az csak rád nézve terhelő. Mivel a szabvány(sorozat) az nem összefüggéstelen mondatok egymásután dobálva... Azt úgy kell érteni, hogy átfogólag is és részleteiben is.
Ez totál érthetetlen, hogy a tízéveseknek is már tán világos alapdolgokat kell itt magyarázni neked. :D
Nem azért mert kérdez, hanem azért, mert extra feladatokat ad a főnökének (aki ráadásul talán életében nem nézett bele a kifizetett szabványokba, azt sem tudja hogyan kel használni).
"azért hogy jobb munkát végezhessen,"
...a hét végén a sógoránál.
A vállalkozó pedig az alkalmazottját nem azonnal elhajtja a francba, hanem megígéri, hogy az egész estéjét a szabványok böngészésével fogja tölteni. Ez így teljesen életszerű... :)
Ilyeneket szoktam írni példának: "alkalmazott fél órás munkája a szomszédban", "villanyszerelő sógorának nyaralójában hitelen vasárnapi bütykölnivaló", "" stb. Hogy ebből hogyan tudtál legyártani egész hónapos ingyen melót, azt szerintem beszéld meg a pszichiátereddel :)
"mikor ismerősök villanyászt keresnek akkor valahogy nem azokra találnak"
Én olyan villanyászokat ismerek, akik meg (normális) munkát nem találnak.
Pedig szerintem nem túl válogatósak:
- nem hajlandók sem falat vésni/fúrni, sem falban csövezni/gipszelni
- a havi fizetésből visszaosztott óránkénti nettó kereset nem jöhet ki kevesebbre 1800 forintnál, de úgy hogy az össz óraszámba a napi közlekedés ideje is beleszámít (ehhez tudni kell, hogy vidéken laknak, nagyvárostól távol).
Ha valóban igaz lenne, hogy a villanyszerelő hiányszakma, akkor még a fenti feltételekkel is válogathatnának az állások között. De a valóságban a a villanyszerelő kizárólag a nagyvárosokban és az építőiparban hiányszakma, vidéken vagy falat is vésel, vagy csak szar fizetésed lehet.