Keresés

Részletes keresés

Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.04.10 0 0 16416

Egy nagyon kellemes szöveg a Felvidéki Szablyavívó Iskola vezetőjétől (a csapat FB-oldalán).

 

"Negyedéves helyzetjelentés:

 

Idén túl vagyunk első két versenyünkön és készülünk a következőre. Részt vettünk négy különböző célú és szerveződésű eseményen.

1. A számunkra fő vonal: HEMA tournamenteken való részvétel: februárban megmérettettünk a Fechtberg Poker Cup 2025-ön.

 

2. Sümegen huszáraink saját huszár egyesületüket képviselték de vívótudásukkal minket is!

 

3. Albert Dávid által felkészített csapatunk részt vett a Barantások által szervezett Balassy kupa versenyen! Itt szeretném kiemelni a Csenkey Barantásokat és Attilát akikkel nagyon jó kapcsolatot őrzünk és barátságukért nagyon hálásak vagyunk!

 

4. Most hétvégén részt vettünk a Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány / Zsolnai Gábor által szervezett és vezetett Szablyavívó szemináriumon ami nagyon érdekes volt, bár nem az általunk kutatott és tanult korszakot oktatták, de 5 igen fontos új gyakorlatot tanultam, ezek közül egy új vágás amit jó ismerni, és három játékos fejlesztő gyakorlat avagy az ötödik az pedig a hadi játékok. Az eseményen találkozhattam végre a Georgikon Szablya Kör tagjaival, akikkel jót asszóztam, avagy két számomra nagyon emlékezetes asszóm volt Vermes Balázzsal aki élő példa arra hogy a tehetség és az atlétikus robbanékony gyorsaság mennyit számít egy asszóban!

 
Jelenleg az oktatásban a legnagyobb hangsúlyt a játékosságra fektetem, mivel azt tapasztaltam hogy egy játékos mentalitással sokkal gyorsabbak a tanulási folyamatok és maguk az asszók is eredményesebbek. Előző versenyünkre való felkészülésben vettem észre hogy ha túl komolyan vesszük a felkészülést, nagyobb az esélye a sérülésnek és az elme elfáradásának. A Sport eredeti jelentése - des porte(el visz) - kikapcsolódás. Jelenleg a lengyel szabályrendszerre készülünk ami a riposztelőnyre épít, de Dáviddal és egy bizonyos pozsonyi úrral(addig nem akarok nevet írni amíg ez nem történik meg:D) tervezünk közösen készülni egy cseh versenyre ahol mások a szabályok (Right of way). Én tervezek ezenkívül ellátogani Katowicébe az egyik ottani klubba asszózni! Sokat foglalkoztat továbbá az athlétikai edzéstervünk csiszolása, a lábmunka, a taktikai felkészülésünk a versenyre és olyan gyógytorna gyakorlatok és a bemelegítés csiszolása hogy minimalizálhassam a sportsérüléseinket!

 
Mindemellett örömmel tudatom: diákjaink kérésére vizsgarendszert raktunk össze, Dávid mesterrel közös munkával, ami olyan jól sikerült hogy mi is vizsgázni fogunk az idei nyári táborunkban!(nem helyeztük magunkat a vizsgarendszer tetejére, nekünk is bőven van hova fejlődnünk, ami számomra nagyon nagy öröm! :))

 
Somogyi Előd"

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (16414)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.04.10 0 0 16415

40 résztvevőt számoltam. Ez igen!

Kimondottan örömteli a 4 hölgy jelenléte.

 

Egy aktív meg egy inaktív topiklakót is felfedezhetünk a képen, meg jó sok ismerőst.

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (16414)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.04.10 0 0 16414

 

Az első adatmorzsák.

 

FB, Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány
Ápr. 6.:

"Tegnap sikeresen lezajlott az általunk szervezett Szablyavívó Szeminárium, Zsolnai Gábor vezetésével. Nagy örömünkre szolgált, hogy ilyen szép számban vettek részt az érdeklődők a különböző szablyaiskolák képviseletében. A sokszínűség ellenére egy koncentrált, jó hangulatú és eredményes napot sikerült megvalósítanunk. Reméljük, hogy minden résztvevő elégedetten, és hasznos tapasztalatokkal tért haza. Képes beszámolónkkal hamarosan jelentkezünk."

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (16407)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.04.07 0 0 16413

Alapvetően a XXI. sz. már nem annyira izgalmas, hogy

 

a) Mairt az általa alkalmazott vívómesterek vezették meg a paraszti fegyverzet kapcsán;

b) ő maga utasította őket, hogy legyenek a kódexben ilyen badarságok.

 

Sajnos ott a végeredmény, a fájdalmas parasztvakítás.

HEMA-vívók lelkesen gyakorolnak műanyag kaszákkal és sarlókkal. Fájdalmas!

 

Igen, kiegyenesített kaszákat a nemzetőrök (és népfelkelők) használtak, mellesleg nem túl hatékonyan.

Mondjuk, ágyukkal szemben nem sokra lehet menni ilyen felszereléssel, lett is belőle nagy futás Schwechatnál.

Talán Pozsony alatt is volt ilyen kaszahasználat (van róla egy híres kép).

Előzmény: Annatar (16412)
Annatar Creative Commons License 2025.04.07 0 0 16412

Nekem úgy mesélték, hogy itt Mair volt az elsőszámú parasztvakító (ahogy egy ismerősöm mondja, az első HEMA-rajongó a történelemben), tőle származnak az ilyen kasza meg sarló ötletek, a többiek csak megvalósították (mivelhogy Mair fizetett). 

 

Egyébként a kaszát tudtommal használták harcra még 1848-ban is, igaz, kiegyenesítve, átalakítva.

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (16406)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.04.07 0 0 16411

Az meg egy teljesen más történet, hogy a középkori női harcosok történetei általában igen-igen erős túlzások.

Egyszerűen akkori fegyverekkel a kézben (nehezebb kard, pajzs + kard) egy nő szinte esélytelen volt egy 20-30 kg-mal

nehezebb férfival szemben. Pont.

 

Szóval, felejtős Jeanne mint überharcos -- ő egyszerűen kiválóan inspirálta a katonákat, de a csata sűrűjében csak téblábolt szegény, ha nem védték volna a testőrei, nagyon gyorsan meghalt volna (nagyszerűen mutatja az 1999-es film). Pont így felejtős Cicelle (Rozgonyiné) is. Erzsébetről meg -- legjobb tudomásom szerint -- egyetlen feljegyzés sem állítja, hogy tényleges harcolt volna.

 

Ezek fényében fogadjuk el a kalandfilm logikáját, hogy Erzsébet egy harcos amazon. OK, legyen, de akkor legalább kövessük a történet belső logikáját, ami szerint a XV. sz. közepén vagyunk és adjunk rá megfelelően korhű páncélzatot, nem pedig egy viccpáncélt, ami max. egy trendi XXI. sz. álarcosbálban lenne jó.

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (16410)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.04.07 0 0 16410

A Hunyadi c. sorozat legutóbbi részében Szilágyi Erzsébet viselt egy egészen vicces "páncélt".

 

https://img.index.hu/imgfrm/7/8/5/4/MED_0018227854.png

  

A 8. rész röhejes "tündepáncélja" vs egy sokkal hitelesebb XV. sz. páncélzat

(ha már mindenképpen valami páncélt szeretnénk adni egy női szereplőre, aki a filmbeli történet szerint harcos amazon).

Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.04.06 0 0 16409

Jó tudni!

Akár egy pár soros beszámolót is írhatna a szemináriumról.

Előzmény: Aldabyda_ (16408)
Aldabyda_ Creative Commons License 2025.04.05 0 1 16408

Mesterem csak dicsérte,

 

Jó érzés, hogy kezd a Felvidéki Szablya is végre tagja lenni egy tágabb közösségnek.

Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.04.05 0 0 16407

Ma van ez az érdekes szablyás szeminárium.

Kíváncsi vagyok, hogy milyen beszámolók fognak róla születni.

Előzmény: Szebényi Tibor (16353)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.04.04 0 0 16406

Nagyon látványos, nagyon élvezetes..., de méretes parasztvakítás.

És nem XXI. sz. parasztvakítás, hanem még a Mair-könyv készítésekor követték el.

  

A megrendelőt egyszerűen átverték!

 

Miért küzdöttek volna a parasztok rendes kaszákkal meg sarlókkal, amikor akkoriban minden gazdaságban bőven volt olyan eszköz, amely alapból sokkal alkalmasabb a gyilkolászásra: vasvilla, különféle balták stb. Arról nem is beszélve, hogy a korabeli parasztok mekkora sima késekkel, meg kard méretű Messer-ekkel mászkáltak a metszetek tanúsága szerint.

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (16405)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.04.04 0 0 16405

Nem igazán csípem a FB-t.

Legyen inkább a YT: ott egy egész csatornája van a Fratres in armis csapatnak.

 

https://www.youtube.com/@fratresinarmis6060

 

Bőven van kaszás videó.

Előzmény: LézerPulyka (16404)
LézerPulyka Creative Commons License 2025.04.03 0 2 16404
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.03.31 0 0 16403

Eszméletlenül jó technikai trükkök!

 

Hunyadi Titkok Ördög Nórával - 4. rész - Speciális effektek, különleges technikai megoldások

https://www.youtube.com/watch?v=jdV904Dlqbc

 

Ezt nagyon élveztem.

Itt lehet jobban átérezni, hogy mekkora hihetetlen munka volt a sorozat megalkotása.

Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.03.26 0 0 16402

 

Nagyon látványos, de itt már szinte várja az ember, hogy megjelenjenek a török idomított sárkányok :-DD

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (16399)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.03.26 0 0 16401

Természetesen "a XIII. sz. után már nem tudunk szárazföldi alkalmazásról."

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (16399)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.03.26 0 0 16400

Látványosnak nagyon látványos, főleg ebben nedves, párás, füstös környezetben.

A csata esőben játszódik.

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (16399)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.03.26 0 0 16399

https://img.index.hu/imgfrm/6/7/9/9/MED_0018216799.jpg

Nagyon gáz!

  

Milyen történelmi forrás igazolja, hogy a husziták a szekereikre lángszórókat szereltek volna fel?

Hogy konkrétan a várnai csatában bárki is használt volna ilyet?? 

 

"It remained effective at sea even after its use had declined on land after the 13th century."

 (Wiki: Early thermal weapons)

 

Európában igazából csak a bizánciak használták és a XIII. sz. után már tudunk szárazföldi alkalmazásról. 

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (16398)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.03.25 0 0 16398

A sorozat 7. része előtt kimondottan hasznos elolvasni a várnai csata leírását.

Ott volt egy jelentős huszita szekérvár.

 

Hussite Guns and Ranged Weapons

https://swordsandarmor.wordpress.com/2011/08/07/hussite-guns-and-ranged-weapons/

 

Ui.:

A huszita harci szekerekkel kapcsolatban megjelenik egy iszonyatos filmes blődség, de

arról majd később.

Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.03.24 0 0 16397

Egy kis további gyűjtőmunka a török vértezet kapcsán.

 

* XIV. sz.:       https://i.hizliresim.com/lj7ark.jpg

 

* egy átmeneti változat a XV. sz. elejéről (~1400):

   https://www.ospreypublishing.com/media/_osprey-blog-legacy/Ottoman15C.jpg

 

* XIV-XV. sz.:  https://i.hizliresim.com/Pkok7d.jpg

 

* konkrét nehézlovassági vért II. Mehmed idejéből:

   https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Ottoman_armour._Chain_armours_and_cuirass.jpg

 

* kb. ugyanilyen vértet visel egy XV. sz. tatár nehézlovas Gorelik rekonstrukcióján:

   http://www.forensicfashion.com/files/1571CrimeanGuardGorelik1995.jpg

 

Az Osprey-képek szöveges magyarázata:

"2. Turkish Sipahi, c.1400.

 

Feudal cavalry were the backbone of medieval Ottoman armies. This man wears a 'turban' helmet and wields the mace favoured by many Muslim warriors. The opening of his highly decorated mail-and-plate armour is protected by an additional chest-covering medallion, and his horse's lamellar bard has a cloth covering.

 

3. Ottoman infantry, early 15th century.

This man is clearly one of the Sultan's élite. He wears full infantry armour of mail-and-splints, probably designed for siege-warfare. Even his engraved iron shield could resist primitive firearms. His sword is slung from his shoulder, a style only used by foot soldiers."

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (16396)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.03.24 0 0 16396

A Hunyadi-sorozat török páncéljairól -- egy másik topikban -- folyó vita mellékterméke.

 

15th Century Ottoman Armor

https://www.youtube.com/watch?v=_aPo8a1Gyxg

 

Élvezetes beöltözés!

Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.03.23 0 0 16395

"Mondjuk ilyen szar cucc szerintem sose volt, mert védőeszköznek vékony bármilyen korban."

 

Sokkal nagyobb gáz, hogy a szultánt is ilyen cuccban láthatjuk, miközben tudható, hogy milyen minőségi páncélokat

készítettek az ottani kézművesek.

 

Csak egy random videó:

 

Looking at REAL 15th Century Ottoman Armour!

https://www.youtube.com/watch?v=kOOTrLUrUbI

 

Általános kép: [4:56]. Kiterítve a földön: [13:01]

Előzmény: Szebényi Tibor (16392)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.03.23 0 0 16394

"Hát egyre inkább megerősíted, hogy kár lenne megnézni. :)"

 

Nyilván mindenki maga dönti el, hogy nézi-e vagy sem.

Van olyan ismerősöm, aki kerek perec kijelentette, hogy mivel ez magyar sorozat ő bizony garantáltan nem fogja megnézni.

OK, az ő dolga.

 

Ugyanakkor 6 rész után már nyugodtan elmondható, hogy egy jól filmezett, számos történelmi bakival terhelt, változó színészi minőséget felvonultató (vannak kiváló szereplők, meg nem annyira), egyértelműen élvezetes sorozatról van szó.

És elméletileg látványilag csak most jön a java.

 

Az egyik kimondottan élvezetes dolog a filmbeli bakik felfedezése ;-P

Előzmény: Szebényi Tibor (16392)
Szebényi Tibor Creative Commons License 2025.03.23 0 0 16393

Egyszer vitáztam a magyar képviselőjükkel a Fb-s Hema Hungary csoportban.

Kategorikusan kijelentette, hogy a támadás joga szar. 

Nem volt szimpi.

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (16390)
Szebényi Tibor Creative Commons License 2025.03.23 0 1 16392

Hát egyre inkább megerősíted, hogy kár lenne megnézni. :)

 

A pikkelyes vékony bőrvért? Siralmas. Egy rangos törökön a 15. sz-ban pláne.

Mondjuk ilyen szar cucc szerintem sose volt, mert védőeszköznek vékony bármilyen korban.

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (16391)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.03.23 0 0 16391

Milyen furcsa, hogy a Hunyadi-sorozatban bizonyos dolgokra nagyon oda tudnak figyelni.

Pl. a rohamot vezető szultánfi -- a későbbi II. Mehmed -- kardjára, csupán kétszer villan fel abban a jelenetben, de tök hiteles.

 

 

Máskor pedig ilyen fantasy cuccokat látunk a szereplőkön (pl. Szilágyi Mihály 1439-ben a titelrévi táborban).

 

 

A 6. részben is feltűnik egy nagyon hasonló cucc Hunyadin is. Brrr...

Valószínűleg Tibor a kissrác török "vértezetét" sem fogja különösebben dicsérni.

Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.03.21 0 0 16390

Számomra csak most derült ki, hogy Magyarországon is van Blood & Iron HEMA-csoport.

A központ a Kanadában van, Brit Kolumbia tartományban, Burnaby városban.

(Vagy volt?)

 

A HEMA Ratings egy tagiskolát mutat Új-Mexikó államban (Silver City).

 

Nem követtem különösebben a vívóiskola fejlődését, csak néha néztem a videóikat,

ezért kissé megdöbbentem, amikor ilyeneket találtam róluk:

 

"Most of the instructors split with Lee and formed their own training group"

"The documented behavior of Lee Smith is pretty outrageous; and I've heard enough stories of his behavior that are documentable only by witness accounts that...well, I've been hoping people would get out from under his heel for a long time."

 

"Some real Cobra Kai shit.

 

The man has some major ego issues and some far/alt-right/Trumpian views and attitudes. He used to be very skilled and well respected in the HEMA community and ran a number of tournaments at prominent events. Unfortunately over time he's proven to be extremely biased in how he ran those tournaments, as decisions made by judges had a strange way of favoring him and his students. Criticism of him lead him to lash out and burn many bridges he once had with other prominent HEMA organizers (and his own clubmates).

 

On top of personal anecdote of bullying and harassment, he's been publically documented throwing hissy fits when he performs badly in tournaments (usually the ones he didn't personal set the rules for), and striking angry and dangerous revenge strikes against his opponent after hold was called because he got frustrated in a bout (then later blamed his opponent for causing him to lash out for not fencing the right way).

 

Personally, I think that he was never really that good of a fencer or instructor. He had some great early victories when HEMA was still young, and had one of the first major brick and mortar professional HEMA clubs. I think overall HEMA community got better over the years, but he didn't so his relevance declined and his ego couldn't stand it. I glad he's no longer part of HEMA."

 

https://www.reddit.com/r/wma/comments/q8invx/what_happened_to_blood_and_iron/

Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.03.19 0 0 16389

Tegnap újra átpörgettem a legutóbbi 3 epizódot, megnéztem az érdekesebb részeket.

Természetesen ezt a részt is.

 

Kiderült, hogy miért is használtak tőkén bárdot. Bárki elvégezhet otthon egy egyszerű kísérletet...

Nem, nem arra gondoltam... :-D

 

Kinyújtott lábakkal, fentről indítva nem lehet rendesen levágni az elítélt fejét, mert a kard gyengéje már korábban becsapódik

a tőkébe, még mielőtt teljesen átmetszené a nyakat. Rogyasztott lábbal, a talajjal párhuzamos pengével megoldható.

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (16371)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.03.16 0 0 16388

Felvidéki Szablyavívó Iskola (FB):

 

"A mai nap emlékezzünk a 48-as hősökről.

 

Csapatunk számára nagyon fontos, hogy újra közismert legyen Keresztessy József neve, aki amellett hogy az első magyar szablyavívó mester Klapka György hadnagya volt a szabadságharc alatt. Az Ő tiszteletére szerveztük meg a nyáron az első saját táborunkat, amin született egy döntés. A csapat úgy döntött, hogy létrehozunk egy vizsgarendszert, ami alapján minden tag rangsorolást kaphat, ha levizsgázik. Ez a vizsgarendszer a héten elkészült és át lett adva a tagoknak.

 

Végül sikerült egy olyan rendszert létrehozni, amin még mi mesterek is részt fogunk venni. Hiába vezetjük a csapatot Előddel, szeretnénk további kihívások elé helyezni magunkat és a tanítványainkkal együtt készülni, izgulni."

Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2025.03.16 0 0 16387

A Vívás résznél a srácok galádul megjegyezték -- és konkrétan kigyűjtötték --, hogy Sz. Erzsébet vívás közben mindig

ugyanazt a 3 mozdulatot ismétli: jobb vágás + bal vágás + szúrás. Kigyűjtve igen ütős!

 

A Királyi bandérium résznél meg a bandérium tagjainak a szedett-vetett felszerelése volt a jogos kritika tárgya.

A német-római császár saját bandériumának nem volt valami egységes, minőségi (!) felszerelése??

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (16380)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!