Elkezdem eddigi leghosszabb Rómás beszámolómat. Sok helyen jártam, rengeteg képet készítettem, különlegges élményekben volt részem. Remélem senkit nem zavar, és elnézitek ha hosszú és részletes. Természetesen mindenről nem készítettem teljeskörű leírást, mert az már egy könyv terjedelmét is elérné.
Rutinos utazó 8 napra is belefér a kézipoggyászba, így a reptérre kijutást a vonat+ a T1 vasútállomáson átszállással a 200E busszal ,- a vonatjegyhez kérhető kedvezményes buszjeggyel- oldottam meg. Nyugis gyors secun áthaladás, magas-sarkú cipőt most is le kell venni. Itthon mindig, Rómából visszafelé még soha. (Tavaly valamikor öv is volt rajtam, akkor - a nadrágot is vegye le! - felszólítás hangzott el. :))
Pontos, gyors és méretkosarazás nélküli beszállítás; 95 % körüli telítettség; egész jó fedélzeti fogyasztás és nagyon kedves magentás személyzettel nyugodt napnyugtás repülés következett. A kapitány rövid köszöntése és tájékoztatója után később is szólt az utasokhoz.
A bevált, és Pratiban is megálló Shuttlebuszos transzferrel, majd onnan a 70-es busszal utaztam. Tervezni sem lehetett volna jobban a csatlakozásokat, így bőven 11 óra előtt a szállásomon voltam, ami metró-közeli, és jó néhány busz plusz a 19-es villamos megállója is a közelben van. Már a reptéren is dunsztoló meleg volt, ami a Városba érve csak fokozódott.
Mint késő esti helyszíni beírásomban elárultam, első utam nem is vezethetett máshová, mint - a Pza Risorgimenton vett fagyival kezemben - a St Pietro térre. Útközben üdvözöltem az ismerős házakat, tereket, és a télen-nyáron édesen összebújó robogót és kisautót. A Gárdista ismét nagy tisztelgéssel köszöntött, mosollyal jutalmaztam érte. Ittam a Tiarás kútból, elbámészkodtam, és ücsörögtem egy kicsit, majd a Kiegyezés útján a Tevere part,- Angyalvár, Prati-rakpart, és Piazza Cavour sétát tettem meg. Gyönyörködtem a fényekben, és elvegyültem az ilyenkor szokásosan nyüzsgő tömeggel. Mindenütt diszkó, fények, árusok sátrai és az "arenederoma" plakátjai. Az Angyalvár környezetében több helyen is csocsózó és pingpongozó fiatalok, sport-plakátok … és persze hogy ott van a rengeteg bámészkodó külföldi. Az Angyalvár szokásos nyáresti programjaként a Passetto és a terasz is nyüzsgésben volt.
Éjjeli 2 körül meglepően fáradtan bújtam ágyba. Másnap talán érthetően tovább tartott a lustálkodás.
Zsúfoltság miatt szokatlanul kevés felkészülés után, kialakulatlan programtervvel érkeztem, de a közlekedést elég jól ismerem, és annyi minden kimaradt már a korábbi tervekből, hogy egy pillanatig sem zavart, és heteket kitöltenék örömmel, ha tehetném. Adott volt néhány templom és altemplom, foglalás a Galleria Borghesebe valamint a Vatican kertjébe, és néhány park. Első reggel egy igazi zamatos kávé mellett skicceltem magamnak egy gyors napi lebontású tervet, és fél 10 körül azért elindultam. Már 30 fok körül járt a hőmérő szála. Vettem egy heti közlekedési jegyet, metróra szálltam, ahol hamarosan Vivaldi Négy Évszakának dallama csendült fel. Természetesen adtam 1 eurót a hegedűsnek ezért a köszöntőért. A Barberini állomásig mentem, hogy a régóta halogatott Kapucinus templomot, és az időközben múzeummá avanzsált csontos kriptát megtekintsem. (Via Vittorio Veneto 27, Ny: minden nap 9.00-19.00; 6/4 euró) A templomhoz vezető lépcső szalaggal lezárva, nem értettem, de másik napon más időpontban sem volt látogatható. (Talán felújítás van, ami nem annyira nagy veszteség, ha jól vettem ki valaki szavaiból itt a fórumon. Azért a Guido Reni ördögét szívesen megnéztem volna.) Látszólag bizarr kezdés, de valójában a végén inkább különleges spirituális elmélkedés és "utazás" lett belőle. Megnéztem a múzeumot, ahol rögtön belépés után virtuálisan egy nagyon kedves szerzetes köszöntött olaszul, angol felirattal. Lelki és spirituális beállítottságomnak tetszően beszélt a gyűjtemény darabjairól, az emberi maradványokról és a kiállítás - mint üzleti vállalkozás céljáról, a bevétel sorsáról. Útmutatása szerint aki nyitott szívvel járja végig a következő kiállítást - válaszokat kaphat. Kellemes meditatív zene mellett több termen át tekinthetjük meg a kapucinusok rend-és családfáját, történetét, szentjeit, ereklyéit, életükről készült képeket, használati tárgyakat, a szerzetesrend kolostorait a világ térképén. A szöveges ismertetőkből megtudhatjuk az épületkomplexum történetét, szerepét, és ahogy azt megszokhattuk, a tájékoztatás olasz és angol nyelven érhető el. Olvashatunk a viterbói börtönről, a Madagaszkárban felépült gyógyító központról. Fából faragott feszület és gyerek múmiák is láthatók. Elnézve őket, valamint azzal az ismerettel, hogy a bambinók Itáliában mennyire különleges elbánásmódban részesülnek, mintha valamit érteni kezdenék a "csontok művészetéről"... legalábbis arról, hogy egészen más felfogással és megközelítéssel szemlélik az embert, az elmúlást és halált szimbolizáló csontvázat, koponyát és csontokat. Azt gondolom, ott megértettem valamit abból, hogy a Kapucinusok teljesen más felfogással tekintettek az életre, a halálra, az életen túlra és az emberi maradványokra. (por, hamu és semmi…) Tekinthetünk a testünkre és a csontokra, mint levetett ruháinkra... /Néha az az érzésem, mintha az olasz egyházi- és közélet is különbözne a nálunk értelmezett tanoktól... Legalábbis befogadóbbnak, megengedőbbnek tűnik számomra./ A múzeumban külön teremben található a híres Caravaggio kép is, Assziszi Szent Ferenc meditációja a koponyával. Fotózni egyáltalán nem szabad továbbra sem.
Ezután a lényegesen jobban őrzött, a Szentföldről származó homok borította híres kripta következett, ahol 5 csontos plusz 1 csontmentes kápolna van.
Csigolya-és lábszárcsontok, lapocka-és kereszt-csontok, koponyák, ízületi görbületek adják a sorba-, szimbólumos alakzatba rendezett mintákat. Különböző csontból kirakott boltív alatt teljes csontváz áll illetve fekszik ruhában. Egy-egy csillár, „oltár” vagy virág formájának összképét egységében tekintve, szinte el is felejtem, hogy mi is a dekorációs "anyag". Egy-egy kripta oltárának comb-és lábszárcsontjainak halmaza kifejezetten fa-rakáshoz hasonló képzetet nyújt. Egyik kriptában található az a nagy festmény, amelyen Lázár visszahozza Jézust az életbe.
Összességében bő 1 órát töltöttem itt, és új gondolatokkal gazdagodva jó érzésekkel távoztam.
A kolostor, a templom és az altemplom egységes építészeti egészet alkotnak, egyedülálló a Ferencesek által elképzelt és benépesített a kapucinus rendek közül. Rómában mint a "House of the Order", alakították ki (A Rend Háza, ugyanakkor mondhatnám a Nyugalom Házának is.) Összehasonlítva az összes többi kapucinus rendházhoz képest a római kivételes felszereltségű és nagy strukturájú.
