Rendben van sopi, beszélgessünk az autókról, a mennyibe kerül és milyen a minősége vonal.
(Gondolom) hogy ha a 20 éves autódnak nekimennek, és sérül a jobb első elem, akkor
- azonnal veszel egy 15 millás újat, hiszen az amúgy is egy régi bontószökevény volt, és bármikor tönkremehet benne még bármi.
- de ha mégis az elemcsere + színezés mellett döntesz, akkor lefújatod körbe az egész autót, hiszen úgyis megy a fényezőműhelybe a kocsi.
Tudom, hogy sántít a hasonlat, de értsd már meg please, hogy a hiba okát akarom megtalálni és megoldani, és nem újravezetékezni az egész házat 0-ról (ha nem muszáj).
Az üss le egy karót és minden jó lesz meg kb minden, csak nem megoldás.
Elfogadom ezt is - tönkrement a földelésem - de ezt szakember műszerrel, vagy anélkül meg tudja állapítani (és el is tudja magyarázni).
Villamosmérnök vagyok, nem ezen a területen, elvileg a szakközépben is ilyesmit tanultam.
Nincs meg a gyakorlati tapasztalatom, az előírások ismerete, és a mit mért és hogyan szoktuk csinálni vonal.
Azért kérdezgetek. Utána meg eldöntöm, hogy meg tudom ugrani, vagy sem.
Elek is mond okosakat, de amikor konkrétabbra kerül a sor, időnként szorul.
Nem kell mindenhez is érteni - abban sincs semmi extra, hogy ezt ismered magadról - viszont azt semmi sem tiltja, hogy kérdezgess, és a kapott válaszokat értelmezd.
Ha sokszor kérdezem meg uazt az gáz, vagy ha sokakat zavarok itt, akkor remélem udvariasan jelzi majd ezt valaki.
ez nem annyira csúnya - majd ültetünk elé növényeket :) - kérdés, hogy a 10x10 doboz és az óra között mekkora lehet a távolság, van-e erre valami mondás?
Az órám egy terasz fölött van, tőle jobbra 50 cm még a terasz, oda tudnám az új karót leverni.
Másik kérdés, hogy földelés szempontjából számít-e, hogy van pinceszint?
kicsit soknak éreztem, és biztosra veszem,hogy ha elé tolok egy családtámogatási szerződést amit csak alá kellene írni + kérek számlát az 50e Ft-s 2h-s mutatványáról, akkor rögtön hozzátenne egy 20st (pedig katás is lehet)
Nem szabványossági szerelőt keresek, hanem olyat, aki meg tudja majd oldani a problémámat.
(most néztem pl a hensel szekrény tetőt, telefonban 14500 Ft-t mondtak, szülővárosomban 9000 Ft az átlag valahol a kettő között van, de iszonyú ez a különbség, mert uez van más nagyságrendeknél is)
Fűtött épület alatti 150 m2 alagsor csúcs hőigénye legen mondjuk sacc 150x70W = kb 10 kilowatt.
Fizikailag nincs semmi akadálya annak, hogy valaki ezt a fűtő teljesítményt 30 darab 350 wattos (=WC fűtésére méretezett) röhejes mini hősugárzóval hozza össze :)
Csúnyán összekevered az arany áron dolgozó regisztrált szerelőt (akinek szabad piszkálni a villanyóra leplombált környékét is), az akár mindössze 5 ezer forintos órabérért dolgozó egyszerű villanyszerelővel.
Habár ahol az ügyfél túlságosan okoskodik (ahelyett, hogy csak egyszerűen magát a tapasztalt problémát mondaná el), ott az 5 ezer forintos szerelő óradíja is jelentősen megemelkedik, mert hozzá kell adnia a váratlan orvosi költségeket (pl egy hét idegszanatórium a fárasztó ügyfél hatására).
Elek, olyat biztosan nem csinálok, hogy rosszabb legyen.
Inkább arról beszéljünk mibe kerül Pesten egy villanyász kihívása?
Mennyi a kiszállási díj, és mi a hibakeresésé?
Ha kijönne, és megnézné az óra kötéseit is (nem csak az oszlop + falit) akkor már egy másik új fedelet tetetnék vissza.
Nem tudom mekkora értelme volna megpróbálni áthúzni az óra és a tábla között a vezetékeket 10 cu-ra 6-s alu-ról (a 6-s alu ugye elvileg biztosan elbír 25A-t is).
Ezt is - áthúzás - megcsinálnám szívesen, de a kismegszakítók mögött csak egy kb 2x mm gégecsövet látok - nem 40 mm-set, mint a hét szint között - és a behúzószál kb a falvastagságig megy be a meglévő 5 vezeték mellett. A falon túl van kb 2 90 fok (1 lefelé, 1 jobbra) meg egy 1,5m + 2m szakasz tehát elvileg nem lehetetlen a dolog. :)
Ami furi: két védőföld van a táblán, egy az órától (6-s alu), egy meg az említett gégecső mellett a falból (10-s sodrott).
Melyik mi lehet?
02,
Ha azt mondja a szerelő, hogy kellene új védőföld, az hogy néz ki a gyakorlatban? Elmegyek egy karóért és leütöm a földbe?
Hogyan szokták csinálni hőszigetelés után, illetve ha van 70 cm széles betonjárda a ház körül?
Felütik a betont az óra környékén a szigetelés mellett, és külső csatornában odaviszik a zöld sárgát?
Szerencsére nem a a szakmám, ha meg olyan az együgyű akkor ismerősöm sincs aki értene hozzá esetleg meg tudná fejteni. Ennyit azért előválogatok én is :-)
De egyik pld. ilyesmivel szeretett volna saccperkábé 150 négyzetméter feletti alagsori helyiségeket fűteni:
Arról nem is beszélve, hogy ez a cucc sem 24 órás üzemre van tervezve. És csak néz bambán és nem érti, holott pár 10 darab árából akár néhány infrapanelt is fel lehetett volna tenni.
Ilyenkor az a legfontosabb, hogy el ne áruld, hogy villanyszerelő a szakmád, mert akkor a problémáját te fogod megoldani, mégpedig ingyenesen, máskülönben örök harag. És persze a többi elektromos problémáját is, halálod napjáig.
Az egyik legnagyobb okosság, ha rokonaid, haverjaid, szomszédaid, volt osztálytársaid stb úgy tudják rólad, hogy kukás a szakmád és alkoholizmus a hobbid.
Ha a menű engedi állítani akkor használd úgy! Mi baja lenne tőle... ?! Fölösleges riogatnia a szerelőnek.
Berak a kazán elé direktben 3x13 Amperes kismegszakítót és kész.
Ha bármi okból elállítódna a kazán programja, akkor mead lecsapja a kazán árama, ennyi. 3x13 Amper az névlegesen 230x13x3/1000=9 kW
Egyébként pedig beállítod a jellemző kinti idő szerint... - őszi-tavaszi időben (+2 fok fölött) >> 4 kW - télies időben (+2...-3 fok) >> 6 kW - naaaaagy hidegben (-5...-8 fok) >> 8 kW - extrém hidegben >> 10 kW
A 3x16Amper az 11 kW-ig elég...
------------
1000 m3 gáz fogyás az fűtési célra - hagyományos kazánnal ~7 500 kWh - kondenzációs kazánnal ~10 000 kWh
Vegyük a rosszabb esetet a kondenzációs kazánt 10 000 kWh.
170 fűtési nappal és közepesen hőszigetelt ház esetén napi 16 óra átlagos kazánidővel Akkor 10000/170/16=~3,7 kW átlagteljesítmény adódik... a kinti +4 esetén. (+4 fok a magyar tél kinti átlaghőmérséklete)
A kinti -15 fokban ennek a ~2X-ese kell.
Azaz kondenzációs kazán helyett 1000 m3 gáz fogyásonként kell maximum 8 kW kazán teljesítmény
3000 m3 gáz fogyna el nálad a fűtésre? Mivel 24 kW-os kazánt vettél... Alighanem jogos a kérdés, hogy de minek?! Amikor egy 6-8 kW-os elég lett volna vélhetően.
Megj: ha nincs korábbi fogyasztási adat, akkor az energetikából kell kiindulni.
Egy 6 kW-os kazán is naponta 6x24=144 kWh energiát tud tolni! (mi 15-20 m3 földgáz) Ennyhez vagy marha nagy ház kell vagy gyengécske hőszigetelés a kisebb ház esetén.
----
A 3,7 kW az a kinti +4 esetén érvényes. Vagyis 3,7/18=0,2 kW/fok körül van a fajlagos igény 1000 m3 gázra. A 3x16Amper az 11,04 kW névlegesen....
Innen lehet visszafele számolni-saccolni, hogy mi az ami szükséges valóban.
És átmenetileg ezektől folyik majd a konnektor, oszt nem értik. Ehh, törzskocsmám sem gondolkozott előre, vett egy marok ilyen mini konnektorba dugható portásfülke melegítőt. És amikor kevés volt, akkor még többet. Persze ebből 10 is kevés lenne, tákolt vezeték meg a lambéria mögött, na mondom ez is jó ötlet. Villanyszámla meg az egekben, akkor meg azt nem értették. És ugyanazok a körök, olyat nem kérdez meg akinek ez a dolga, aztán toporzékol, hogy de oldják meg és az amúgy miért kerül pénzbe az hülyeség és különben is már mennyit költött rá (mert vette azokat, amiket nem kellett volna, de mindig más a hülye). Én meg ott állok, hümmögök, legyintek aztán októbertől márciusig 3 naponta lefutjuk ezeket a köröket.
"Átmenetileg egy villanykazán oldaná meg a téli padlófűtésünket... Saunier Duval ... A bekötési útmutató szerint 3 fázis, és 40 Amper kell hozzá fázisonként. Nekünk jelenleg csak 3x16 van."
Mit mondott a Saunier Duval szakembere, amikor A VÁSÁRLÁS ELŐTT megkérdezted tőle, hogy lehet-e használni ezt a berendezést 3x16 amperes házban is? Mert ha nem kérdezted meg és úgy költöttél el rá 300 ezer forintot, akkor fordulj elmeorvoshoz :)
Egy villanykazán vezérlő elektronikája nagyon sok dologra képes, FELTÉVE, ha ez a sok dolog eszébe is jutott a fejlesztőknek és bele is építették ezt a tudást.
Például tudhat olyat, hogy a beállításokban azt mondod neki, hogy hiába 40 amper a maximuma, soha nem fogyaszthat többet X ampernél.
Például tudhat olyat, hogy hiába három fázisú, vidáman képes működni mindössze két- vagy akár egy fázisról is (természetesen kisebb, de akár teljes teljesítménnyel is).
Ez utóbbi tudás azért lenne fontos neked, mert valószínűleg hideg téli napokon is szeretnéd bekapcsolni pl a mosógépedet (10 amper), a mikrót (4A), kávéfőzőt (8A), vasalót (6A), hajszárítót (10A), világítani, TV-t nézni, stb. stb. tehát nem áldozhatod fel mind a 3x16 amperedet a fűtés oltárán, csak azért, hogy jó melegben ülhess a sötétben.... viszont ha csak két fázist adsz oda a fűtésnek (ahogy ötfelezős is írta), akkor harmadik 16 amper segítségével szerényen, de élhető marad a lakás.
Másik kérdéskör, hogy tudod-e, hogy mekkora a házad maximális hőigénye? (ezt energetikus tudja megsaccolni, de újabb házaknál a tervdokumentációban is szerepel) Mert a 3x16 amper azt azt jelenti, hogy a házadba jelenleg összesen 3x3,6 kilowatt energia jön be (kivéve ha a háromból csak kettő fázist használsz fűtésre), ami talán semmiképpen sem elegendő a ház kifűtéséhez az év leghidegebb napjain (hacsak nem hőszivattyút vagy fűtő klímát üzemeltetsz róla, mert ezek az elektromos hálótatból felvett elektromos teljesítmény három-négyszeresét adják le fűtésben).
Az is lehet menekülési útvonal, hogy szerencsére a fűtési szezon túlnyomó részében a maximális fűtésnek jóval kisebb részét igényli a ház. Tehát ha a ház maximális hőigénye (-15 fokos időben) mondjuk 10 kilowatt, akkor 5 kilowatt erejű fűtés elég lesz a tél 60-70%-ára, az ennél hidegebb napokon pedig csak a legszükségesebb helyiségeket fűtöd normál hőmérsékletűre, a többi helyiséget hagyod valamennyire lehűlni.
1. Fokozatokban tud kapcsolni 1-9 kW maximális, állítható teljesítményt. Nálad a 8 kW 11,6 A-t jelent, sok nem maradna a többire. Kérdés: elég-e a 8 kW?
2. A vészhelyzeti hőfokszabályzó ebben az esetben egy csőtermosztát volt, ami nem engedi a vízhőfokot mondjuk 40 vagy 50 fok fölé menni.
Egyes állítások szerint az óra körüli melókra is lehet támogatást kérni, de nekem ez is homályzóna, meg ha két külön koncepció akkor ki tudja mennyire lehet vele biztosra menni.
Ha a házba 3 fázis megy be, akkor veszélyes játékot űzöl, közel nulla elektromos tudás birtokában.
"a vastagságból ítélve óradoboz felől jöhet, onnan jönnek 6-s alu vezetékek csak - de hogy miért van kettő, azt nem tudom."
Valószínűleg a villanyórában megtörtént a PEN szétbontása (onnantól az utca felől jövő föld és nulla külön-külön vezetéken fut), amit utána már szabálytalan újra egesíteni. Na ott valószínűleg ez van nálad újra egyesítve.
"Vettem még egy zöld sárga fővezeték elosztó kapcsot - 4 bemenet 2-2 csavarral mindegyik bemenet - ebben belül esetleg össze lehet kötni a az alu-t a rézzel ?"
Ha a csoki gyári adatlapján szerepel az alumínium vezeték is, akor igen.
"-2 nulla vezetékem picit leamortizálódott egy korábbi eset miatt,"
Addig házibarkácsolsz úgy, hogy nem tudod, hogy mit csinálsz, amíg komoly anyagi károd nem lesz, vagy elektromos baleset nem lesz. Olyan dolgokkal játszol, ahová még a végzett villanyszerelők nagy része sem mer hozzányúlni.A takarékoskodás a szakember-forintokkal ezen a területen akár életveszélyes is lehet.
Kivitelező oldalról: Sok a hercehurca, tabló építés, jegyzőkönyvek, stb. A napelem ára ugy megy fel, hogy 30% al lesz drágább amikor majd elkezdődik a project. Nem fér bele árban.
Pályázó oldalról: Az óra szabványosítás és 3 fázisra kötés és az ebbéli hercehurca nincs benne az árba, tehát önköltség. A szaldóról kötelező áttérni bruttora, ha bevezetik.
Addigra pont fogyasztottál annyit, hogy el kell adnod a házat... Úgy durván, ha okosan takarékoskodtok, és az időjárás is megbarátol bennünket, akkor negyedmillió forint lesz ez a tél.
Optimista vagy... 5 kW a plafon, az is csak akkor, ha az előző éves fogyasztás legalább 5.5 kWh volt (mert 1.1-el osztják le). Az egy főre eső limitnél pedig kizárólag a jövedelemmel rendelkező tulajdonosok számítanak, eltartott vagy pusztán csak ott élő nem.
150 nm2-t kellene melegen tartani, de annak sem minden részét és külön körök vannak, le tudjuk k apcsolni amire nincs szükség a termosztátok lezárják a mágnesszelepet.
Azt írja a manual, hogy nem egyszerre kapcsolja rá, hanem 2 kw-ként, tehát "nincsenek lökések".
És a 3 fázist hogyan fogja 2 fázisra kötni a szakember? Csak elvben, hogy értsem.
A padlófűtés szenzor: lefúrja és ennyi, az oké lenne, de ha nem azon a körön van, ahol épp fűtök, akkor semmit nem ér. Akkor minden helyiségben kellene ilyen lefúrás, ez viszont már lehetetlen.
Nem lehet mást tenni,csak elhinni, amit a manual mond... Aztán, ha az élet másképpp adja, akkor korrigálni. 3x16 A az magában névlegesen 11 kW, de nyilván gondolni kell arra, hogy más dolgok is működnének a lakásban. Én 6 kW-ra csökkenteném a teljesítményét, így mindegyik fázison maradna 1411 W körüli felhasználható teljesítmény, mely nyilván nem elég már önfűtéses mosógép, főzőlap, forróvíztároló, satöbbi üzemére ha a fűtés megy. Vasaló, hajszárító akár el is mehet, de lehet, hogy azok se. Ezeket tehát akkor lehet használni, ha a fűtést leállítod.
Vagy, amihez meg már valóban kell a szakember, mondjuk 2 fázison menne a fűtés, és a harmadikon felváltva az összes többi felsorolt.
Az is kérdés, hogy vajon egyszerre zuhantatja-e a hálózatra a teljesítményt, vagy fokozatokban kapcsolja, mert akár lehet ilyen intelligens is.
Kutya fülét nem mondtál az ingatlan paramétereiről, ócska, nagy házban a 6 kW nem olyan sok. 50 m2-es lakásban a hőntartáshoz nulla fok környékén úgy 2-3 kW kell. Például.
Ami a kérdés másik felét illeti, szakember vesz illő termosztátot, befúrja a betonba, aztán beköti - ha nem bír eleget kapcsolni, akkor még egy mágneskapcsolót is felszerel.
Elvileg oda gépész kell aki ért is hozzá. Szóval pénz. Aztán második körben /négyzetméter /légköbméter egyéb vackok alapján lehet tippelni is. Fűtőszál kikötögetésbe biztos nem mennék bele, tök tudja miképpen működik az egész hóbelebanc és nem erre lett tervezve. Nem csak hibára adja le, de miképpen van kötve, mennyire variál a szabályzással, majd jön valaki okosabbat mondós de én senkinek nem hinnék el semmit.
Ennek függvényében meg ez van, ha azt sem mondod, hogy csak egy kisszobát vagy egy 17 emeletes házat szeretnél-e vele fűteni, vagy hány/mekkora körök, akkorelég tág határok közt fog mozogni minden is.
"A bekötési útmutató szerint 3 fázis, és 40 Amper kell hozzá fázisonként. Nekünk jelenleg csak 3x16 van. A villanyszerelő szerint a rendszerbővítés mindennel együtt (szerelés, fejlesztési hozzájárulás, új szekrény stb) ~1 millió forint."
Sok, nem sok, nézőpont + élethelyzet kérdése, én megcsináltatnám.
Ami miatt:
- kényszerhelyzetben vagy, gondolom a kazán is belekerült vagy 300k-ba. Ha gyermekes családos vagy, akkor bizonyos feltételek teljesülése esetén - kérhetsz hozzá támogatást (50%). Esetleg kérj mástól is ajánlatot.
- ha most megcsinálják 0-ról az érvényes szabályoknak megfelelően a mérőhely kialakítást, akkor jó eséllyel 20-30 évig biztos nem kell hozzányúlni (kérdés, hogy a mostani helyre gondolkozol-e ilyen időtávra).
- olyannal meg biztos nem játszanék, hogy:
- egy előírt teljesítményre, pont akkorát vagy kevesebbet viszek oda. A 24kW 105 amper, a 3x40A így biztosan kell.
- buherálni biztos nem buherálnék és nem is engednék senki által - főleg nem egy 0 km-s berendezést - max hivatalosan, márka szervizzel, és a garit nem érintheti. Valaki belenyúl, megüt valakit az áram, kész a baj.
- gondolj bele abba, hogy télen -15 fok lesz 2 hétig, és megy a kazán folyamatosan 15-20 kW-tal zabálná az áramot. Most akkor vagy fázni fogsz, esetleg imádkozol, hogy a 3x16A kibírja tavaszig és nem olvadjon le valahol? A 24kW ezért kell, és mindenki (?) tudja, hogy az életciklusa 96-98%-ában ennek a teljesítménynek a közelében sem fog járni. De ha kell, akkor ott van.
(gondolkozhatsz napelemben is - szaldóssal - ha maradna ez, és nincs gázfűtés. A gázfűtés kialakításra is rámegy alsó hangon 1,5-2m Ft indulásnak)
És ki fogjátok használni? Ismerősnél speciel azzal szívnak, hogy nincs elég meleg, a visszatérő víz hideg és ezért folyamatosan megy a kazán. Annak sem sok értelme.
Segítségre van szükségem. Átmenetileg egy villanykazán oldaná meg a téli padlófűtésünket (erre most nem térek ki, hogy miért, "sajnos" - vagy sem - most ez az egyetlen opciónk idén). Sikerült is beszerezni egy villanykazánt.
A típusa: Saunier Duval Renova Electric 24
A bekötési útmutató szerint 3 fázis, és 40 Amper kell hozzá fázisonként. Nekünk jelenleg csak 3x16 van. A villanyszerelő szerint a rendszerbővítés mindennel együtt (szerelés, fejlesztési hozzájárulás, új szekrény stb) ~1 millió forint. Ettől sokkot kaptunk értelemszerűen.
Viszont valaki felhívta a figyelmemet, hogy ha a fenti kazán teljes teljesítményét nem fogjuk kihasználni, akkor kisebb teljesítménnyel elvileg működhet.
1. "A kazánteljesítmény beállítása kW egységekben MODE / OK Ha megnyomjuk a MODE/OK gombot a kazán aktuális teljesítménye megjelenítése során, belépünk a kazánteljesítményt beállító üzemmódba"
KÉRDÉS: A leírás szerint 2kW-onként állítható. Mivel a miénk 24 Kw, azt gondolnám, hogy pld. 8 kW (ha elég lenne) akkor nem kellene a fent említett bővítés. Vajon igaz ez? (a villanyszerelő szerint ez nem garantált, szerinte inkább ki kellene "kötni" néhány fűtőszálat - szerintem pedig az nem biztonságos, ha belenyúl valaki, sőt talán van olyan okos ez a kazán, hogy hibát adna ilyen esetben)... Tehát a kérdés itt az, hogy ha levesszük alacsonyra a terhelést, akkor bírja-e a 3x16A, és hogy mi lesz a reakció vajon, amikor már nem? Gondolom lecsapja a megszakítót? S ha ez így van, vajon hány Kw-ig lehet emelni a 3x16A eléréséig? (ha nem nézem azt a tényt, hogy más fogyasztók is vannak)
2. "A Renova Electric kazán alkalmas padlófűtéses rendszerek vízmelegítésére. Ez esetben egy vészhelyzeti hőfokszabályzót kell beiktatni a padlófűtésbe (nem képezi a szállítmány részét). A padlófűtés vészhelyzeti hőfokszabályzóját a kazán bemeneti kapcsolótáblájához kell csatlakoztatni"
KÉRDÉS: Mivel nekünk padlófűtés van, ez fontos lehet, de nem tudom, hogy ez pontosan mit jelent ez a szerkezet? Hogyan működik és milyen néven kell beszerezni?
kis színes itthonról: kicseréltem a 0, vf összekötő síneket, és most "mintha" nem lenne fesz különbség a vf és a 0 között a dugaljban.
(1V mondjuk nem sok volt, du nézem meg hogy a klíma bekapcs (+4V) változtat-e a dolgon)
Van egy vastag sodrott réz zöld sárgám szólóban, szerintem ez mehet a szondához, illetve a közös zöld sárga sín környékén van egy 6-s alum is, ami tippre nem tudom mi lehet - a vastagságból ítélve óradoboz felől jöhet, onnan jönnek 6-s alu vezetékek csak - de hogy miért van kettő, azt nem tudom.
(van egy földszondám, ezt elhozták volna egyszer az óra felől (alu) és direktben (10-s sodrott réz) is?
A sodrott rezet érvég hüvelyeztem (10mm), és bekötöttem a sínbe.
01,
Az összekötő sínbe hogyan kötjük be a 6-s alumíniumot?
A sín anyaga nem réz - "nikkellel bevont réz" de olyan rézszíne van - és nem kezdik el enni egymást kémiailag?
Tömör vezetéket szoktak érvéghüvelyezni?
Vettem még egy zöld sárga fővezeték elosztó kapcsot - 4 bemenet 2-2 csavarral mindegyik bemenet - ebben belül esetleg össze lehet kötni a az alu-t a rézzel ? (úgy, hogy a két vezeték belül nem ér össze).
A jövő héten teszem be az új elosztó táblát és az a jelenlegi elképzelés, hogy a 0-t és védőföldet is kitenném ilyen elosztó kapcsokra és onnan vinném tovább a közös sínekhez.
02,
A másik kérdés meg az lenne, hogy 1-2 nulla vezetékem picit leamortizálódott egy korábbi eset miatt, volt olyan, hogy a műa-t alig tudtam leszedni a végéről (merevek is voltak).
Ezután még jobban visszavágtam ezeket, és a csupaszolás alapján azt gondoltam, hogy itt már rendben van a dolog.
Ideiglenesen oldható wagot használtam 1-2 helyen vezeték toldásokra, a végleges cfg-ra meg azt gondoltam, hogy a vezeték toldásokat - a szekrényen belül - vezetékenként 3-as, nem oldható wagó-val oldom meg.
(1 bemenő, 1 elmenő, és 1 tartalék, ha véletlen kellene még egy akármilyen okból)
Ez így mennyire tűnik elfogadottnak?
Gondolom ajánlás ilyenekre nincs, ki hogy szokta ezt megoldani? (elosztó táblán belüli toldás)
5.1. A fogyasztásmérő berendezés elhelyezéséhez szükséges helyet az elosztóhálózati engedélyessel egyeztetve kell biztosítani.
Meglévő, lakáson belül elhelyezett fogyasztásmérő berendezést felújítás, átépítés, bővítés során, az elosztói engedélyessel történő előzetes egyeztetés hiányában, csak abban az esetben nem kell a külső falfelületre átszerelni, ha ott a fogyasztásmérőhely kialakításához szükséges térrész nem áll rendelkezésre és védőburkolata előtt legalább 0,8 m mélységű 1 m2 hely rendelkezésre áll, valamint a közlekedést (pl. bútorszállítást) nem akadályozza.
A méretlen fővezeték felújítása, cseréje alkalmával a lakáson belül elhelyezett fogyasztásmérő berendezést védő burkolattal kell ellátni.
A fogyasztásmérő berendezés burkolata legyen ellenálló a környezeti behatásoknak. Kialakításánál gondoskodni kell olyan zárópecsételhetőségről, amely biztosítja, hogy a zárópecsételés eltávolítása nélkül
ne legyen lehetséges a tokba szerelt berendezések cseréje vagy befolyásolása, valamint magának a toknak leszerelése, viszont
a felhasználó számára is legyen lehetséges a számláló állásának fogyasztásmérő leolvasása, valamint a vezérelt fogyasztásmérő kapcsolási állapotának ellenőrzése és a fogyasztásmérőhöz szerelt kismegszakítók kezelése.
Továbbá biztosítsa a fogyasztásmérő berendezés felhasználó által történő kizárólagos őrizetébe vonásának lehetőségét és áramütés elleni védelme megfelelő legyen.
Na akkor legyen csak meg az a csatlakozó vezeték csere... A szolgálatató költségáre hiba alapon. Hisz már most is vékony illetve rossz az állapota:-)
Az új már kellően vastag vezeték lesz a 32 Amperhez automatice. A regszerelő intézze a "hibát" a mérőhely felmérés kapcsán.
UTÁNA nem sokkal mehet be az 1 fázisa az Amper bővítés 25>>32 Amper igény. (nyilván a plomba bontást kihasználva egyúttal a 70 cm-es mért fővezetéket is kicseréled)
----
A szolgáltatói csatlakozó vezeték csere kapcsán az is kiderül mennyire könnyen húzható be az új vezeték a meglévő csőbe.
****
Valóban, ha csak úgy kéred a csatlakozó vezeték cserét, azt te fizeted.
De, HA azért kell cserélni, mert - hibás, elöregedett, lóg/megnyúlt >> regszerelő tudja az alkalmas indokokat vagy - az Amper bővítés MIATT kell (mert a meglévő vékony és/vagy kevés eres) az új Amperre/Fázisra AKKOR a szolgáltató fizeti...
A mérőből az elosztódba érekező mért fővezeték az milyen vastag és miből van?
Felmentem a tetőre... Az árbóc 2col-os. A mért és a méretlen fővezeték is aluminium.
A vastagságában meg mind tévedtek sajnos. Mindkét vezeték 6 mm2
Szóval ez jelenleg szerintem még a 25A-nek is kevés nem hogy a 32A-nek :)
Ma volt kint egy regisztrált szerelő, ismerős ismerőse jelige... Nagyon jól elbeszélgettünk 1 órát, ő is telefonált vagy 3-at, még okosabbaknak, de hiába. A bővítés sehogy nem lehetséges, csak szabványosítással. A mért vezeték csere az úgy lehetséges ha ráfogjuk hogy meg van égve és akkor javítás miatt a cserét rá lehet fogni. De ha csak beadnám az igényem a szolgáltató felé hogy cseréljék ki, akkor azt is csak szabványosítással lehetne. A méretlen csatlakozóvezetéket azt ő nem is tudja cserélni az elosztói engedélyes hatáskör. Azt meg kell igényelni és úgy cserélik, de azt is csak szabványosítással ha beadom az igényt, akkor megírják mi a feltétele. Illteve itt megint csak javítás címén ha leszakad a vezeték az oszlopról akkor kicserélik. Be kell szólni és 48órán belül kijön az üzem cserélni, mivel fővezetéket nem lehet toldani, így a javítás szintén a csere. De ettől még nem lesz nekem hálózatbővítésem, max új betáp vezetékem. Na ennyi.
Pont, hogy a teljesítmény a lényeg. Az határozza meg a vezeték keresztmetszetét. Akkoriban ez a 10 kW ez 10 mm2 szigeteltet jelentett. 3 fázison, ha már ezt ki kell írni. :D
A falra csupaszon felhajított, tűzveszélyes lambériával körbevett kialakítás végképp gáz.
A mérőből az elosztódba érekező mért fővezeték az milyen vastag és miből van?
*****
HA csak a 25>>32Amper a cél.
Akkor az utcai csatlakozó vezeték a mérőig szinte tuti, hogy OKÉ-s. Mert eleve a 32 Amperre lett behúzva anno szerintem. Ugyanez igaz arra a 70 cm mért fővezetékre is, alighanem. Vagyis a szolgáltatói vezeték és saját vezeték+elosztó sem lehet valós kifogás.
Marad kifogásnak, hogy
1. A "beltérben van", amire a jó válasz az, hogy Amper bővítéskor elegendő, ha megfelel a létesítéskor" előírásoknak!
2. Nincs tűzvédelmi és egyéb szempontból megfelelő "szekrényben". Ez ellen tenni kell szerintem. (mert erre ráhúzni a létesítéskori dumát már nem tűnik járhatónak, mai szemmel)
----
Ha a 3 fázis is cél, akkor bejön a képbe, hogy a csatlakozó vezeték lehozható-e a meglévő csőben a tetőröl? Eléggé esélyes a lerás alapján, hogy nem...
Marad az, hogy - az előszobai főfal KÜLSŐ síkjába kell rakni egy új tartó csövet - lejönni a falon/falban egy 36-os védőcsövel - felrakni egy mostani szabványos olcsó mérőhely dobozt - a felső részében az első mért főelosztóval ... és arra rákötni.
Új tetőtartó+levezetés+mérőhely példák, kreatívkodáshoz.
"A 0 szakadásnak nincs más jele? fogyasztás, kieső árammérés, akármi?"
Ha
- jó erős a házad földelése (pl kiváló földelőszonda és/vagy jósok vascső/akármi a földben),
- ÉS a földelés össze van kötve a nullával
...akkor az utca felőli nulla szakadásból nem veszel észre semmit, akár évtizedeken át sem, mert a kiváló jóságú földelés akár teljes mértékben képes helyettesíteni az utcáról bejövő nullvezetőt.
Egészen addig, amíg valaki meg nem bontja a föld ás a nulla összeköttetését, mert akkor (3 fázis esetén) a házban mindenütt, ahol addig 230V volt, a következő pillanatban 0 és 400V között bárhvoá elugorhat.
"A 0 szakadásnak nincs más jele? fogyasztás, kieső árammérés, akármi?"
A nullvezető feszültsége elektromos terhelés hatására (három fázis esetén a méréskor tehelés CSAK az egyik fázison legyen!) elkezd távolodni a TÉNYLEGES nulla feszültségtől.
- leszúst egy ideiglenes mérő földelő szondát valahol a kertbe (pl fél méteres vaspálca a háztól legalább 2-3 méterre), ez lesz a TÉNYLEGES nulla feszültségű (referencia) pont.
- fogsz egy jó hosszú (mondjuk 10 méteres) villanydrótot, az egyik végét rákötöd a mérő szondára, a másik végét rákötöd a feszültségmérő műszered egyik pontjára
- a műszered másik vezetékével pedig megméred a főelosztó szekrényben, hogy kb kb hány watt (egy fázisú!) terhelés esetén mekkora feszültségre távolodik el a ház nullája a tényleges (=kerti) nulla volttól.
Erős a gyanúm, hogy az utcáról bejövő nulla valamelyik kötése legyengült, vagy teljesen megszakadt és a házban az utcáról bejövő nullát részben vagy egészében a földelő szonda és a földdel összeköttetésben lévő fém dolgok helyettesítik.
Ha a házba egy fázis jön be, akkor csak feszültségesések és kimaradások várhatók, de ha három fázis jön be, akkor ne kísérletezz, mert ha igaz az előző mondatom, akkor a föld-nulla szétválasztás pillanatában a ház egyes részein a 230V felszaladhat akár 400V közelébe is, amitől megdögölhetnek akár drága elektromos készülékek is (pl füst jön a TV-ből, pedig nem is háborús filmet adnak)
Tehát szerintem ne piszkálj semmit, hanem hívj egy rutinos villanyszerelőt, de már a telefonban előre szólj neki, hogy azt kellene leellenőriznie, hogy nincs-e nulla szakadás az utca és a főelosztó között Nem a műszerezettség miatt (ehhez nem kell speciális műszer), hanem a szaktudás miatt, mert sok villanyszerelő nem elég rutinos az effajta mérésekhez, ezért nem vállal ilyesmit, potyára ne hívd oda.
szvsz keresek valakit, aki valami spécibb cuccal mondana valamit, és akkor elvileg kiderülhet, hogy mivel van probléma 0, védőföld, ház kötései, ezek különböző halmazai..
Idejön valaki, hoz valami műszert, lekötünk mindent a bejövő pontnál, és az illető elkezd méregetni a fázis és 0 és a fázis és védőföld között valami műteher/célműszer segítségével?
Mi alapján fogja azt mondani, hogy a "0" gázos?
Uarra a műteherre kevesebb áram folyik arra (mert a rossz kötés miatt bekerül egy +ellenállás a földhöz képest?)
Vagy van valami fix érték, hogy mondjuk R=x terhelésnél a hurokellenállás ekkora távolságon nem lehet több mint 1 ohm?
(és ha van Rmax, akkor tudja azt is mondani, hogy a 0 mellett a védőföldem is gázos :) ha az nagyobb mint az ajánlott érték)
Ekkor kell szólni az elmünek?
Lobogtatod a jegyzőt (?) és akkor akkor nekik erre elvileg plombát kellene bontani (megnézni a kötést az óra alatt), hogy ha az oszlop és ház falán lévő kötések rendben vannak (?)
gondolom úgy, hogy "nézzék meg legyenek kedvesek a kötéseket, mert 0 W fogyasztás mellett feszkó különbséget látok a 0 és védőföld között", nem csinálnának semmit sem..
Bocs hogy beleszólok, mivel csak olvasgatni szoktalak benneteket.
Valószínű hogy a bejövő nulla vezetékededen valahol laza a kötés, (ha légkábeles a bekötésed, akkor az oszlopon, vagy az óránál) esetleg nullaszakadásod van. Én egy hurok ellenálásméréssel kezdeném. Egy komoly szerelő, pár tized Ohm eltéréssel meg tudja saccolni az értékét. Minél nagyobb a lakásban a fogyasztás, annál jobban csíp a zuhany.
Nem a vezetékáthúzással van gond, hanem azzal, hogy mit csinálsz a normális fürivel + konyhával, ahol a csempe alatt fut minden? Vagy a külső, hőszigetelés alatti csövezéssel?
Tisztán magának az áthúzásnak nem látom annyira értelmét - mert lesznek olyan szakaszok, amihez nem fogsz, vagy tudsz nyúlni - max akkor van, ha újragondoltad: közös 0 marad mindenhol, vagy ahol lehet és érdemes, legyen pár dedikált pont, ahová oda viszünk mindent. És ekkor nem csak áthúzás van, hanem + vésések is.
És ha lehet magánvéleményem: a 4-5 cm hosszan összesodort és vastagon leforrasztott kötés strapabíróbbnak tűnik bármilyen szempontból, mint egy csili vili wago.
Földelő karót mekkorát, hogyan és hová versz le?
Ha jól tudom az a szabály, hogy a karókat kötéseit kell összekötni elsőnek - zöld sárga - és utána mehet mindenhová.
Pl pincelejáró melletti előkertbe milyen hosszút tennél?
itthon még nincs, van egy kislakás ahol már szereltem (és működött is :) ) és itthon 3F van..
tartok tőle, mert egy 30-40 nm-s nagyságrendileg sem uaz a kategória, mint egy többszintes, udvari szivattyús, stb, eddigi megoldásai alapján bizonytalan minőségű hálózatot újrahúzni vagy csak átnézni és hibát keresni.. szerintem tuti lesz, hogy az AVK-t folyamatosan lecsapja valami, valszeg a NAS-nak vennem kell valami biztonsági tápot is..
máshogy kérdezem: ki tudok-e alakítani olyat, hogy ilyen ne forduljon elő?
Pl leverek egy fém karót 10 (?) m mélyre (vagy a ház minden sarkára egyet, és ezeket összekötöm), és erre rákötöm a zöld sárgát, bejövő csöveket, elfolyó csőszakaszt egy fémes szakasszal?
Olvastam, hogy mennyire komoly dolog lett már ez a védőföld kialakítás is, meg hogy milyen praktikusan lehet az építkezésnél ezt kialakítani, nem tudom utólag milyen lehetőségek vannak.
Elmentem tekerni - hogy lenyugodjak :) - és közben agyaltam.
Az első bejövő elosztó táblát ki akartam és most már mindenképp ki fogom cserélni, és nem 2x12-re, hanem 3x12-re, hogy legyen helyem "játszani".
Amin gondolkoztam:
- összes kör kiköt
- új tábla fel
(- EPH bont)
Ebben az esetben lesz 5 bejövő vezetékem.
01
0- vf
Arra gondoltam, hogy
- rámérek a táblán a ház felé a 0 védőföldre osztókra ellenállás méréssel, rövidzár üzemmódban, és remélem, hogy nem fog mutatni semmit sem.
Így akkor látszana, hogy ha a házban a zöld sárga esetleg össze van-e jelenleg kötve valahol kötve a 0-val.
Ami kötődobozt eddig megbontottam, ott mindenhol forrasztva volt vastagon minden, színhelyesen - csak a padláson ment ez ez MTK-s kék - barna kavarás - így azt gondolom, hogy a védőföld 0 biztosan jól van szétválasztva a házban.)
A védőföldet az óra után, vagy előtt szokták összekötni?
- ha az óra után szokott lenni az összekötés - a ház felé - akkor megcsinálnám ezt a mérést a bejövő kék és zöld sárga között is.
Ez így mennyire tűnik hülyeségnek?
Ha mondjuk az óra előtt történik a közösítés - a szolgáltató felé, tehát nem sípolna a műszer - akkor hogyan tudnám megmérni azt, hogy van és jól működik a védőföldem?
Biztos van rá valami ellenállás méréses dolog, nem? Pl 10A-s kismegszakítót hozzá érintek? (és ha működik, akkor levág?)
02,
Azon is agyaltam, hogy lmérek egy fesz különbséget
- a 0 vf között
- csőhálózat összekötő pont és vf között
Mi van akkor, ha ebben az esetben a 0 - vf különbség "0-nak tűnik" és a csövek felé meg van mondjuk 30 V különbség? Mit tudok tenni?
Valahogy csak földelni kellene azokat a rendszereket is, de úgy, hogy ne emeljen meg lehetőleg összekötés után semmit sem.
03,
Klíma szivárgó áram:
- ezt hogy méred meg a gyakorlatban?
Ha felteszem a bejövő pontra az AVK-t és bedugom a klímákat, akkor ez rögtön lecsapja majd, nem? mármint ha 30 mA elfolyik, de annyi szerintem simán meglesz :(
Anno még egy másik évezredben tanultam ezeket - áteresztő üzemű, kapcsoló üzemű tápegységek - de ez az szivárgó áramos rész nem nagyon rémlik.
Ez a működési modellből adódik (frekimodulálás?)?
Ha ez így van - és mondjuk van a lakásban még 2 inverteres hűtő is a klímák mellett - akkor hogyan kell/lehet ilyen helyekre AVK-t telepíteni?
Hiszen minden egyes berendezés növel(het)i az elszivárgó áram mennyiségét.
(04, még azon agyaltam, hogy a pinyóban valami vízszintes szakaszra beteszek a 110-s csőre egy fémvezetős szakaszt, és ezt rákötöm az eph-s védőföldre.
Ekkor elvileg az elfolyó víz és a csőhálózat uarra a potenciálra kerülne)
Szakértést szeretnék kérni: a gyerekek szóltak, hogy tusoláskor - egy idő után - amikor a csaphoz érnek, enyhén bizsergető érzést éreznek.
Megnéztem, tényleg van valami gyenge bizsergés, de csak akkor ha sokáig folyik a víz - "9 voltos elem + nyelv" effektusnál jóval gyengébb - én ezt eddig azért nem éreztem, mert nem szoktam sokáig tusolni (illetve nem taperolom olyan sokáig a csapot sem).
2-3 hete van ez, amióta bekerült pár klíma.
Megnéztem az épület szintjein 1-1 konnektort, 235 V feszültséget mértem mindenhol.
Mértem a 0 és vf fesz különbségeket is:
- ha az összes klíma ki van kötve, akkor a 0 és vf között 1-1,2 V a fesz különbség.
- ha 1 klíma áramot kap, 4-4,5V a különbség
- 1-nél több klíma esetén 8-9 V
Arra gondolok, hogy esetleg ez a 9 volt érezhető zuhanyzás közben - ha jó ideje folyik a víz, akkor utcai csatornán keresztül létrejön a másik pontenciál - de nem tudom/értem, hogyan jön létre.
A klímák nélkül 1 voltos különbség esetleg azt is jelentheti, hogy a védőföldem nem igazán van a helyzet magaslatán - azt sem tudom, hol van - és kb az a potenciál van rajta, ami mondjuk a gázcsőhálózaton bejön (?).
A víz/gáz csőhálózat és a védőföld összekötésre került, 20-30 volt fesz különbség volt közöttük az összekötés előtt.
Ezt el tudnám fogadni - nincs védőföld, hanem a védőföld pontenciálja egy másik hálózaté - de hogyan emeli ezt meg egy klíma (ami nem is megy, csak áramot kap, tehát alaphelyzetben van)?
02,
Olyanra is gondoltam, hogy belefúrtak a külső egység rögzítő csavarral megsértettek valami vezetéket, de azt nehezen gondolom, hogy mindegyikkel.
+ azt is gondolom, hogy olyankor azért az a kör levágna (már ha tényleg összeérne az adott fázis a védőfölddel).
+ furi lenne, hogy, hogy "fúrás"-ok csak 4 voltot emelnek a különbségen.
Mit tudnék tenni, merre induljak?
Gondolom ki kellene mérni valahogy a tényleges védőföldet - Laci mondta talán, hogy 20-25 év alatt az ilyesmi simán elkorrodálhat - mi a szabályos módja ennek, illetve mit kell tenni, ha újat szeretnék?
(nem vagyok gyakorlati villanyszerelő, de azt gondolom talán annyira buta sem hozzá)
Még azon is gondolkodom, hogy ha nem annyira horror pénz még, akkor a kerítés mellé csináltatnék egy szabványos mérőhelyet - ennek biztos lenne aki örülne illetve ezen már korábban is agyaltam - és akkor rögtön ott mellé le lenne bökve egy új védőföld és meg lehetne csinálni a szétválasztást már ott az óránál.
03,
Eccer mintha valaki mondott volna olyat, hogy ha mellettem lévő házban(?) mondjuk áramot lopnak (?) az is tudna okozni ilyet (potenciál különbség), de nem tudom, hogy hogyan.
Ha ez igaz, akkor a "működési elv"-et leírhatná valaki (mármint hogyan hat vissza ez a dolog az én hálózatomra)
A tényleges témaindító hozzászólás helyett izzadságos munkával keresetél egy olyan hozzászólást, aminek semmi köze az adott témához? Gratulálok :))))))
jótanács külső szemmel: hosszú irományaidat olvasva sokszor felmerül hogy a francnak ennyire túlmagyarázni mindent, sokszor bonyolultabb a "laikus számára írt" szöveged mint a hivatalos sulis.
Egyébként, a kérdező annyit kérdezett hogy:
"Jelenleg 3x32A normál mérő van felszerelve Eon területen, a méretlen és mért fővezeték is 4x25 NAYY alu földkábel, mérőhely a telekhatáron. Mekkora maximális bővítésre van esélyem? Mennyit kérhetek, ha még egy tarifát igényelnék?"
Nézd meg a 3 vastaggal kiemelt részt.
Erre bárki adott neki választ????
Nem, elkezdted kavarni az akár 3x80A-t ha rövid, és egyebek, de semmi köze ahhoz hogy a szolgáltató mennyi bővítést enged ilyen vastag bekötés esetén. A szolgáltatónak nyilván van egy táblázata ami alapján megmondja mikor mi kell, leszarja magasról az itteni elmélkedést.
napok óta járdafűtéses bullshitről szól a topic, de az eredeti kérdéshez nem jutott közelebb a kérdező.
ne haragudj, ismét megkérdezem: te jártál villanyos iskolába????
Én jó tanuló voltam (szakmai tantárgyak érdekeltek), és viszonylag hamar tanultuk a P=I2R képletet, eszem ágában sem volt belekavarni a feszültséget, teljesen felesleges dimenzió.
Nem értem honnan jön ez az oktatás utálatod, az az érzésem hogy téged vagy eltanácsoltak, vagy fel se vettek, vagy valami más múltbéli sérelmed van ez ügyben.
Én nagyon szerettem a sulis éveimet, rengeteg hasznos, gyakorlatias dolgot tanultam mind a középiskolában/technikumban, mind a fősulin/szakmérnökként.
Mondjuk tettem is érte, ami érdekelt, hasznosnak ítétem arra odafigyeltem, ami nem abból a szükséges minimummal átkullogtam.
- felmerül a kérdés, hogy a 80 amper hatására a 25-ös kábel menyire fűti a járdát
- ilyenkor a "jó tanulók" komoly számítások árán kiszámolják először a feszültségesést a teljes kábelszakaszon, abból kiszámolják a teljes teljesítményesést és abból az egy méterre eső wattokat, ezt a művelet-sort le lehet írni egyetlen ijesztően bonyolult képlettel is
- a kevésbé jó tanulóknak eszébe sem jut nekiállni a feladatnak, hiszen jól emlékeznek a tanulmányaik idejéből, hogy a "watt per méter" valami rohadt bonyolult számítás végeredménye, amihez fejből tudni kell egy rakás képletet, ráadásul tudni kell megfelelően alkalmazni őket.
Miközben a valóság az, hogy a végeredményhez elég lett volna egyetlen pici alapképlet ismerete (P=I2R), plusz az alu fajlagos ellenállása (0,028 ohm), plusz egy kis józan paraszti ész (=logika, aminek oktatása/gyakoroltatása sajnos nem szerepel a magyar tanrendben :)
"van egy optimalizált tudományos képlet, ezt erőltetik az iskolában bele szerencsétlen tanulók fejébe, akik a képlet működését NEM értik, ezért csak bemagolják, aztán vagy egy hét múlva felejtik el, vagy öt év múlva, tehát kár volt egyáltalán szóba hozni a szuper-képletet az iskolában"
"De ha már egy ellenállás kiszámoló appot kell a laikusnak használni hozzá akkor nem egyszerűbb egyből a vezeték veszteség kalkulátort használni?"
Az én számítási módszerem éppen hogy azt demonstrálja, hogy ez a dolgot is ki lehet számolni akár könnyedén is, ha nem az iskolában erőltetett bonyolultabb számítási módszert alkalmazzuk. Sok olyan elektromos számítási feladat van, amikor a helyes végeredményhez több úton is el lehet jutni: - van egy optimalizált tudományos képlet, ezt erőltetik az iskolában bele szerencsétlen tanulók fejébe, akik a képlet működését NEM értik, ezért csak bemagolják, aztán vagy egy hét múlva felejtik el, vagy öt év múlva, tehát kár volt egyáltalán szóba hozni a szuper-képletet az iskolában - ezzel szemben van egy másik módszer, ami józan paraszti ésszel kilogikázható akár 100 alatti IQ birtokában és akár az iskola után 40 évvel is, persze csak akkor, ha az oktatás a szuper-képletek magoltatása helyett a józan paraszti logika tanítására helyezné a hangsúlyt.
A tőlem megszokott nagyképűséggel úgy is mondhatnám, hogy amikor a hosszabbik ösvényen nehezebb eltévedni, akkor ezt az utat tanítsuk inkább, mert a tanulók magasabb százaléka fogja tudni készség szinten használni. Gondoljunk csak a rengeteg bizonytalanságra, hogy "mikor kell gyökháromal szorozni", "mikor kell 230V és mikor kell 400 volttal számolni", "feszültségesésnél mikor kell dupla vezetékhosszal számolni", stb... ezek mind azért vannak, mert az iskolában a bemagolást erőltetik a logikus gondolkodás gyakoroltatása helyett.
"Addig tudtam olvasni, hogy "fojik ralyta", és itt kiégett a retinám..."
Hasonló esetekben mindig vedd figyelembe a tágabb szövegkörnyezetet is, a fogalmazás általános minőségét, pl a használt szókincset. Mert ha a szöveg többi részéből az világlik ki, hogy pl az alkalmazott szókincs jóval magasabb egy egy átlagemberénél, akkor feltétezheted, hogy aki a szöveget írta, az egy inteligencs ember, tehát ne arra gondolj, hogy az ott egy nyelvtani hiba, inkább ara gondolj, hogy az egy nyelftani tréfa. És bosszankodás helyett inkább mosojogjál rajta :)
De ha már egy ellenállás kiszámoló appot kell a laikusnak használni hozzá akkor nem egyszerűbb egyből a vezeték veszteség kalkulátort használni? Akkor egy kattintással megvan a végeredmény.
"Végül is Én az óra utáni részekben mérném a terhelt fesz esés mértékét.."
Attól függ, hogy mit szeretnél megtudni. Mert pl egy világvégi tanyán a feszültségesés probléma 99,9 százalékát többnyire nem a házon belüli villanyszerelés okozza, hanem az épület és a legközelebbi áramszolgáltatói transzformátor között lévő több kilométernyi gólyaszaros villanydrót.
"Esetleg cseréljem ki wago 221-re?annál lapos fémmel érintkezik a réz, nem lenne jobb?? "
99,99 százalék a valószínűsége, hogy nem lenne semmi változás.
Egy egyszerű mérőműszerrel akár te is meg tudod mérni, hogy mennyi feszültség esik egy-egy elektromos kötésen: a műszert váltófeszültség mérésbe kapcsolod, az egyik mérőcsúcsot a wagóba bedugott egyik vezeték eréhez érinted, a másikat a mellé bedugott másik vezeték eréhez és a műszerről leolvashatod, hogy azon a kötési ponton (wagón/konnektoron/csokin/akármin) 0,01 vagy 0,001 volt feszültség esik a 230 V-ból.
És ha összeadod az összes wagón eső feszültségeket a villanyórától a konnektorodig, akkor valószínűleg ki fog jönni összesen 0,1 volt :) Ha egy kötési/érintkezési ponton jelentősen több feszültség esik, ott nagyobb áram esetén jelentős hő is termelődik.
Értem. Végül is Én az óra utáni részekben mérném a terhelt fesz esés mértékét... Ja közbe néztem, a szerelő dobozokba fix szürke wago van, nem ennél van 2db kis penge ami belevág a rézbe? Esetleg cseréljem ki wago 221-re?annál lapos fémmel érintkezik a réz, nem lenne jobb??
Jelenleg 3x32A normál mérő van felszerelve Eon területen, a méretlen és mért fővezeték is 4x25 NAYY alu földkábel, mérőhely a telekhatáron. Mekkora maximális bővítésre van esélyem? Mennyit kérhetek, ha még egy tarifát igényelnék?
Nem egészen úgy van az a "Hivatalosan 10% alatt", hanem úgy, hogy:
az egy hetes mérés valamennyi 10 perces átlagértékének a névleges érték + 10 / -10 % tartományába kell esnie
A pillanatnyi értékekre nézve lazább követelmények vannak:
felfelé: a feszültség növekedés mértéke naponta néhányszor rövid időre (max 3 perc) túllépheti az Uc +15 %-ot, de az Uc +20 %-ot nem haladhatja meg
lefelé: A rövid idejű letörések időtartama 1 sec alatti és a maradék feszültség nagysága általában
nagyobb, mint 0,6 Uc. Ritkán előfordulnak nagyobb és hosszabb idejű feszültség letörések, ezek a letörések 0,05 ..0,15 Uc tartományba eshetnek. ...egy évben a feszültség letörések száma felhasználónként max. 300 db lehet
yamahari leírta a lényeget: a dugaljadban terhelve mérhető feszültség két teljesen különálló terület eredője.
- közvetlenül a villanyóra utáni ponton mérve a 230V-tól +-10% lehet a maximális eltérés még maximális terhelés (a villanyóra alatti kismegszakító 100% terhelésen) mellett is. Ha 10%-nál több a feszültségesés, akkor szólj az áramszolgáltatódnak.
- a villanyóra és a dugalj közötti feszültségesés viszont a saját villanyszerelődön és a te pénztárcádon múlik (minimálisan épp elegendő, vagy túlméretezett vezeték kerresztmetszeek).
A "szolgáltatás átadási pont"-on mérve. Azaz a szolgáltatói vezeték végén.
- névlegesen 230 Volt lehet +-10% eltéréssel - tehát a 207-253 Volt közötti feszültség okés - terheléssel sem mehet ki a 207-253 Volt sávból
Más kérdés, ha nem ott méred! Mert akkor már játszik a SAJÁT VEZETÉK szakasz(ok) feszültség esése is. ...és ez már nem a szolgáltató ügye! hanem magánügy.
A feszültségesés függ a vezeték anyagától, vastagságától, hosszától és a fázis számtól.
Értem nos nem volt még így kézre 50 fok sem, mikor hirtelen kihúztam... Másik::műteherrel szeretnék házba konnektor aljzatot terhelni. 16 os megszakítóra 2kw +1kw villanybojler fűtő betétet párhuzamosan kötve, bedug, közben mérem a fesz esést. Hivatalosan 10% alatt kell hogy legyen?
Válaszolok illetve pontosítok pár dolgot, hogy közelebb legyünk a megoldáshoz...
"Cső vastagság legalább 2 coll (57 mm kívűl)"
Szerintem ez 5/4"-es nem 6/4"-es így ránézésre, de nem mentem fel megmérni a tetőre. Pont annyira rozsdás, amennyire kb 40év alatt csak lehet. Kidőlni semmiképp nem akar, de ha ezen múlik segítek neki :)
"Levezető cső ellenőrzése. Legalább 36 mm belső átmérő A saccolt nyomvonal alapján esély az új csatlakozó kábel behúzására."
Levezető cső ellenőrizhetetlen :) Tetőtérbeépítés van, és zsindely. Az árbóc olyan helyen csatlakozik a tetőbe, ahol lehetetlen lekövetni bontás nélkül merre megy tovább és milyen vastag csőben. Az árbóc a ház egyik felén, a villanyóra a ház másik felén van. (rohadjon meg az aki így csináltatta anno) A méretlen betáp vezeték valószínű a födémben megy el az óráig ami légvonalban kb 15m, ez vezeték hosszban, függőleges és vízszintes eltolásokkal, lehet 25m is. A cső átmérőt lehetetlen megállapítani, mert sehol nem látni, nem hozzáférhető, ahhoz le kellene bukgatni az órát a falról és ott megnézni. Nekem a saccom 25-32-es barna gége lehet, mert egy helyen megvillant, de nem biztos hogy az az.
"a mérőhely - kitakarítva, ha kell átfestve - ezéréves cuccok eltávolítva, újra cserélve - a mérőt+kismegszakítót+vezérlőt tartó gummon tábla körül az előírt 50 mm hely szabadon hagyva - ha van más cucc is a szekrényben akkor az tűzálló fallal elválasztva a mérőktől"
A mérőhely egy gumann tábla a falon csupaszon, nincs szekrény, nincsenek rajta semmilyen ezeréves cuccok, csak az óra és alatta a kismegszakitó, pont mint egy társasházi lakásban, csak ez ház:) Nincs semmi körülötte csak lambéria, az egész előszobában. De ha kell, csinálok köré egy falon kívüli szekrényt is ami kornak megfelel :)
"A földelés kiépítve (ha nem volt) és az EPH csomópont, a TN-C >> TN-S szétválasztáskialakítva."
Ezt most csináltuk meg, az egész lakáselosztó új, meg az összes fogyasztói vezeték, szerelés, minden.
2. a mért fővezeték Az első mért főelosztóig kicserélve az előírt 10 mm2 rézre. Rajta az előírt méretű érvéghüvely. ....és ott lóg a vége a mérőbe kötésre várva.
Ezt csak akkor tudnám megcsinálni, ha az óra le lenne buktatva, mert ugye a tábla mögött van a fővezeték cső. Akkor megpróbálhatnám azon a csövön mellette behúzni az új betáp vezetéket.
"Megj: ha nehézkes végig kicserélni a mért fővezetéket. Akkor egy új első mért főelosztó a mérő közelébe, rövidke mért fővezeték szakasszal. (fővezetéki sorkapcsok, FI relé, 1 vagy 3 kismegszakító)"
Ezt nem pontosan értem. A mért fővezeték, gondolom ez az óra és a lakáselosztó közötti szakasz. Ez kb 70cm, sima ügy cserélni, az óra fölött van. Ez egyébként tuti 25-ös gége mert a lakáselosztónál látom.
3. az első mért elosztó Rendberakva a kismegszakítók, nagyon régiek és a porcelánvackok lecserélve. Az előkészített mért fővezeték vége fővezetéki sorkapcsokba bekötve. FI relé beépítve.
Mint írtam itt minden teljesen új a mai szabványnak megfelelő.
Nincs mért fővezetéki sorkapocs vagy ilyesmi. Amikor az órát cserélték láttam, hogy a méretlen betáp és a mért is, magába az órába van kötve hátulról közvetlen a tábla alatt, és onnan megy fel a lakáselosztóba a mért vezeték.
Mindezek után, hogy vetted a fáradságot és ezeket így leírtad nekem, amit nagyon köszönök, nem vagy te véletlenül egy regisztrált szerelő? Mert nyugodtan eljöhetsz és megcsinálhatod nekem, nem bánnád meg! ;-)
előfordulhat, hogy a telkeden akkora fa áll, ami már veszélyezteti az utcán lévő vezeték épségét és az utcáról nem tudják megnyugtatóan orvosolni a dolgot. A szolgalmi jog arról is szól, hogy ilyenkor köteles vagy eltűrni azt, hogy a fafodrászok belépjenek a te telkedre.
"De halkan azt is megjegyezték, ha történne valami azzal a csatlakozóvezetékkel"
Most már kezded sejteni, hogy miért SOHA nem telefonon kérünk árajánlatot? ;)
Mert ami telefonban 200 ezer ft, az személyesen lehet, hogy csak 20 ezer... persze csak akkor, ha a személyes találkozáskor az ügyfél nem tűnik sem idiótának, sem minden filléren ravaszkodó skótnak. Mert ha azt a 20 ezret is megpróbálja megspórolni, akkor ő a 200 ezres változatot fogja megkapni.
"dugvilla felülete mikor kihúztam az aljzatból, jó meleg volt."
Villanyszerelői szemmel jelentős különbség van "meleg" és "túl meleg" között.
A vezetékekre, csatlakozókra megengedett maximális áramterhelés nem azt jelenti, hogy addig az áramig jéghidegnek kell maradniuk :) Áram hatására minden vezető minden centimétere folyamatosan hőt termel, aminek nem nulla az ellenállása (tehát ami nem szupravezető), ez a termelődő hő a levegőben lógó kábel felületéről villámgyorsan el tud távozni, de a dugalj belseje már nem annyira huzatos, ezért az ottani fém részeknek rosszabbak a hűlési lehetőségei. És ha az a sütő hosszabb ideig ment, akkor teljesen természetes, hogy a dugaljban a kevésbé hűlő alkatrészek agy kissé melegek lesznek a végére.
Az átlagos emberi kéz kb 60 fok feletti felületet nem tud tartósan (1-2 másodpercnél hosszabban) megérinteni, ha közvetlenül a kihúzás után a dugvilla csatlakozó rúdját megfogva nem kapod el a kezed, akkor még nem veszélyes a helyzet (szerintem).
0. Tetőtartó ellenőrzése. Cső vastagság legalább 2 coll (57 mm kívűl) Megvan a kupakja. Nem rozsdásodik, nem lyukas, nem akar kidőlni. (ha ronda drótkefe, rozsdaoldó, festés kültéri vasfestékkel)
Levezető cső ellenőrzése. Legalább 36 mm belső átmérő A saccolt nyomvonal alapján esély az új csatlakozó kábel behúzására.
1. a mérőhely - kitakarítva, ha kell átfestve - ezéréves cuccok eltávolítva, újra cserélve - a mérőt+kismegszakítót+vezérlőt tartó gummon tábla körül az előírt 50 mm hely szabadon hagyva - ha van más cucc is a szekrényben akkor az tűzálló fallal elválasztva a mérőktől
A földelés kiépítve (ha nem volt) és az EPH csomópont, a TN-C >> TN-S szétválasztás kialakítva.
2. a mért fővezeték Az első mért főelosztóig kicserélve az előírt 10 mm2 rézre. Rajta az előírt méretű érvéghüvely. ....és ott lóg a vége a mérőbe kötésre várva.
Megj: ha nehézkes végig kicserélni a mért fővezetéket. Akkor egy új első mért főelosztó a mérő közelébe, rövidke mért fővezeték szakasszal. (fővezetéki sorkapcsok, FI relé, 1 vagy 3 kismegszakító) Mért fővezeték probléma leküzdve...
3. az első mért elosztó Rendberakva a kismegszakítók, nagyon régiek és a porcelánvackok lecserélve. Az előkészített mért fővezeték vége fővezetéki sorkapcsokba bekötve. FI relé beépítve.
---
Regszerelő kijön látja, hogy minden KÉSZ és OKÉS az Amper/fázis bővítésre. Nyugodt szívvel nyilatkozik a "megfelelő">>"alkalmas a bővítésre" állapotról és kitölti az igény bejelentőt. Elteszi a (0)-20-30-(50) eFt-t, kiszállás+munkadíj.
Befizeted az MGT-ben kiszabott díjakat, ha van. (hálózat fejlesztés, vezeték rád eső része)
Idővel jön a szolgáltató. Cseréli amit kell. Beköti az ott várakozó mért fővezeték végét a mérőbe.
-----
Esetedben a beltéri mérőhely ami necces. De az is átment eddig mindig, némi fejcsóválás árán.
Sziasztok. Ismerősnél a mikró gyári dugvilla felülete mikor kihúztam az aljzatból, jó meleg volt. Pedig csak 5A a fogyasztása. Mi okozza ezt? Pedig a falba az aljzat 6 éves schneider
Na de ez az, hogy erre hivatkoznak hogy eléri. Mert a jelenlegi csatlakozó és fogyasztói vezetékre ami úgy nézem 10mm2 alu, nem cserélhet 25A-ról 32A-ra megszakítót, mert a műszaki biztonsági feltételeknek nem felel meg. Ezzel nincs is baj, ezt nem is szeretném, mert akkor lennék nyugodt, ha az az alu vezeték kicserélődne szabványos rézre, még akkor is, ha maradna a 25A. Erre azt mondják azt nem cserélik ki csak szabványosítással, mert az korszerűsítési, felújítási tétel alá tartozik, azt meg csak szabványosítással működik. De halkan azt is megjegyezték, ha történne valami azzal a csatlakozóvezetékkel (pl valamilyen úton módon elszakadna pl, egy nagy viharban) akkor kicserélnék, mivel toldani nem lehet, ezért behúznának egy teljesen új szabványos vezetéket az óráig, és ez javításnak minősül, nem felújításnak, amihez nem kell szabványosítás. :D
Nem kell leírom ugye hogy mit jelent ez magyarra lefordítva? :D Ha ez meg lenne, már 1 kör le lenne futva ;-)
földkábel esetén ok a bejegyzés (már ha az nem csak a telken lévőnek szolgáltat hanem a mindenkinek is)
de én se értettem minek a tulajdoni lapomra a bejegyzés az előttünk lévő nagyfesz légkábel miatt
(nem a telek fölött hanem kb a mellette lévő árok felett)
ha eladom a vevő nem látná egyébként hogy itt megy a nagyfesz?
vagy ha nem lenne bejegyezve akkor lebonthatnám?
vagy megcsapolhatnám?
igy hogy bejegyezték meg nem?
vagymiatök!?!
semmi gyakorlati haszna nem volt a bejegyzésnek csak kivágtak egy nagy erdőt a sok papírnak meg kicsit kevesebbet vakarták unalmukban páran a seggüket mert munkát kaptak
Sokan nem tudják, de szolgalom nem jár automatikusan ingyen az igénylőnek, csak ha a birtokos lemond a kárpótlásról.
Létezik olyan, hogy egyszeri kárpótlás: a birtokos megkapja az ingatlanában a szolgalom által bekövetkezett értékcsökkenést.
Létezik rendszeres kárpótlás: a szolgalom használója által az ingatlanban okozott károk rendszeres megtérítése, pl esetenkénti vagy évenkénti elszámolással.
Létezik költségmegosztás is, amikor a két fél elosztja egymás között pl a közösen használt terület (pl útszakasz) kapcsán felmerült költségeket.
Persze az ilyesmi igényeket ELŐRE kell feltüntetni a szolgalmi szerződésben, mert utólag a kárpótlás már egyedi bírói döntésen múlik és azt tudjuk, hogy Magyarországon ez mit jelent (mindig az erősebb kutya... ;)
Ne éld bele magad ennyire, mert tényleg kitiltanak, nem bántalak tovább, nyugodj meg.
ui.: azt mondod a föld alatti vezeték/ek egy közember számára, akár online módon nem hozzáférhető? Ne kezdj bele egy újabb sikamlós témába, mert ezt is bukod.
Tehát ha a Horthy és Kádár rendszerben kuss volt, ezen ne is változtassunk.
Mindig lehet valamit egészen másképp értelmezni. :D Az adott rendszerekben e téren nem kuss volt, hanem politikai beállítódástól függetlenül ezt a kérdést nem lehetett és nem lehet másképp megoldani.
De nekem nem gond, ha ezek a gondolatok idegenek, nem életcélom a ráeszmélésed vezetése, abba is hagytam az erőfeszítést.
hálózatbővítési feltételekre meglévő csatlakozáson, illetve a csatlakozó vezeték cseréje
Ilyenekről nem szól a 447. Az a létesítési követelmények szabványa. Legfeljebb úgy köthető ezen témákhoz, hogy a villamosság szokásos jogászkodási értelmezésében ha a változtatás elér bizonyos mértéket, akkor az egészet át kell alakítani a változtatáskor érvényes létesítési követelmények szerint.
Jól. Az állam által szabályozott módon. Ugyanazon elvek mentén a Horthy-érában, mint a Kádár-korszakban vagy Antall József uralkodása idején.
akkor miért volt szükség a bejegyeztetésére
Az állam így szabályozta. Az állami szervek léte meg a választások következménye. Az meg demokratikus volt.
miért arcátlanság amit te és a törvény is kimondott, hogy mindneki legyen csendben a vezeték régen ott volt, a bejegyzéssel nem is keletkezett semmiféle kár
Ugye, mindketten értitek, de azt nem ,hogy ha fennállt a vezetékjog(hogyan is, erre is emlékeztek?), akkor miért volt szükség a bejegyeztetésére és ennek fényében miért arcátlanság amit te és a törvény is kimondott, hogy mindneki legyen csendben a vezeték régen ott volt, a bejegyzéssel nem is keletkezett semmiféle kár. De ne is érdemeljen könyörületet az aki ennyire birka.
Amúgy a MSZ 447:2019 szabvány megvan valakinek pdf-ben?
Megnézném mit ír a hálózatbővítési feltételekre meglévő csatlakozáson, illetve a csatlakozó vezeték cseréjére is... mert legelsősorban erre hivatkoznak a reg szerelők.
Nekem az is jó ha valaki kiollózza belőle ezeket. Köszönöm!
E témában Yamahari érti, te meg nem. De még egyszer: A vezetékjog fennállt. Az értékcsökkenés nem a bejegyzéstől keletkezett (volna, de hát általában nem keletkezett), hanem a vezetékjogtól. Ha valaki úgy gondolja, hogy egy törvényekbeli tény attól lesz tényebb, hogy még külön beírják egy papírra, hát az nem is érdemel könyörületet a világtól.
DE ez már megtörtént, nem is egy közös ismerős által. :)
3 ilyen reg szerelővel beszéltem. Ez mind ismerős általi volt, akikkel előtte beszélt a nem regisztrált villanyos ismerősöm. Vadidegent még fel se hívtam, mert minek.
Most van még egy, ezzel beszélek de nem mondom el miről van szó, majd megmondom neki ha kijön elmagyarázom.
Ahol a törvényi rendezés odáig terjedt, hogy a szolgáltatótól a telked, területed értékcsökkenését sem kérhetted számon, csak elfogadhattad a döntést. Igen, ez sokkal kényelmesebb volt a magánszolgáltatóknak.
És ugye ehhez a rendezéshez nem kellett volna állam bácsi, mert a magáncég a fogyasztóval megegyezhetett volna. Ahol a fogyasztó teljesíthetetlen vagy aránytalan feltételeket szab, ott kellett volna a törvényi támogatás, de megint fordítva ülünk a lovon.
1, De csak kivételes esetekben >> bizonyos közérdekek esetén.
2, Üdv! a 17 éve EU-tag jogállam világában.
Milyen kis vicces srác vagy még mindig :-) Tudtad, hogy még mindig vészhelyzeti kormányzás van, pedig már feloszlott a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs is, annyira rendben van minden ;-)
A bejegyzés hátterével pontosan tisztában voltam és a magyar jogalkotás furcsaságaival is.
Szóval, csak felhívtam a figyelmet, hogy ha esetleg egy magáncég mégis beleegyezés nélkül jegyeztetne be szolgalmi jogot, állami háttérrel, akkor ne lepődjünk meg és ne higgyünk a fórumos kinyilatkoztatásoknak ész nélkül.
"Olyan is van hogy magam ellen beszélek, és lebeszélem a beruházásról mert többe kerül a leves mint a hús,"
Egy korszerű vállalkozó az ügyfelet nem embernek tekinti, hanem minél jobban megvágható fejőstehénnek. A pénz az isten, minden egyéb le van szarva.
"Mit mondjak neki a telefonba? kap 50-100e csak jöjjön? :D"
Ne vicceld el a dolgot, az elfoglalt vállalkozókkal történő kommunikáció egy művészet.
A te esetedben a kiinduló attitűd ez legyen: "egyik terület szakembere segítséget/szakvéleményt szeretne kérni egy másik terület szakemberétől" és a kommunikációd sugalmazza azt, hogy nem hosszas taccspartit tervezel vele, hanem szerencsés esetben tíz perc alatt végezni fog.
- bemutatkozás,
- a probléma felvázolása a lehető legtömörebben (NE azt mondd, hogy teszerinted mit kell neki csinálnia, azt mondd el neki, hogy mi a problémád), lehetőleg egy mondatban, ami még a helyszínt is meghatározza nagyjából.
- közlöd vele, hogy a tanácsadására itt van a kezedben 10e Ft (ha távolabbról jön akkor 20e).
Figyeld meg, hogy legtöbbjük 48 órán belül (szerencsés esetben 2 órán belül) ott lesz. Sőt az esetek nagy részében még a pénzt sem fogatja el (ha valóban percek alatt elengeded és nem tapadsz rá hoosszasan kérdések özönével, ahogyan az szokás egyeseknél ;)
Ha mindvégig látszik rajtad, hogy
- maximálisan takarékoskodsz az ő idejével
- és egyetlen percét sem kívánod ingyen igénybe venni
...akkor kellemes emlékekkel fog távozni tőled, tehát nem utoljára láttad :)
A múltban elmaradt szolgalmi jogok UTÓLAGOS bejegyzése törtlnt 1X alkalommal... Külön törvényi felhatalmazás alapján.
Mivel a privatizáció miatt szükségessé vált a jogok rendezése. Mert már nem az ÁLLAM (vasökle) a szolgáltató, hanem egy szokvány vállalkozás.
-----
Jelenleg is van mód a törvény ereje általi szolgalomra. De csak kivételes esetekben >> bizonyos közérdekek esetén.
Azoban,
Alapban a szolgalmi jogot annak kell megszereznie akinek a hálózati rész épül. Mégpedig valóban szerződéses alapon. Kivételes esetben a bíróság perben, ítélettel pótolhatja a szerződést. (ha nincs más megoldás)
Ha a durván egy évtizeddel ezelőtti kampányra gondolsz, a meglévő vezetékekre vonatkozó bejegyeztetésre, abban is az áramszolgáltató csak a törvényeknek tett eleget. Először olyan törvény volt, kb 60 évig egyfolytában, hogy a vezetékjog nem kerül rá a tulajdoni lapra, aztán 15 éve meg elindult az, hogy dehogynem. És külön eljárás nélkül a meglévő vezetékekre be lehetett jegyeztetni bizonyos határideig. Ha jól emlékszem. Itt a gikszer abban volt, hogy az ezelőtti évtizedekben a hatóságok nem gondoltak arra, hogy a bizonyos helyen a közterületen vezetett vezeték biztonsági övezete belóg a magántulajdonba, és így a vezetékjog oda is értelmezendő. De "az ezelőtti évtizedekben a hatóság" az sem a szolgáltató volt.
hanem az ingatlantulajdonos hozzájárulása alapján keletkezik
Hát, amit írtam, az bizony attól keletkezik. ha valaki villanyt akar, és a szolgáltató azt mondja, ezt egy telken belüli segédoszloppal lehet megoldani, és a tulaj erre bólint, és kitölti a hozzájáruló papírt, akkor akkor az ő a hozzájárulása.
Látod, hogy ahol megkérdezted az ilyennel foglalkozó csoportban, ott sem tudtak rá pontosan válaszolni, mert az ilyenhez való hozzáállás az eléggé áprilisi időjárás-szerű, szolgáltató-, idő- és területfüggő.
Helyben két eset lehetséges:
1. A segédoszlopot szabályos könyvelési eljárás alapján átveszi a szolgáltató. Szó nincs elkobzásról, akinek kellett a villany, az előre tudomásul vette, hogy ezt a beruházást a szolgáltató részére neki kell megfinanszíroznia. Előnye az, hogy ha az utcán elhaladó túlméretes kamion letépné a vezetéket, de az erősebb, és az oszlop eltörik (vagy elrohadt az idők folyamán, és magától letérdel), akkor másnap megjelenik a szolgáltató, és kicseréli. Az oszlop karbantartásához valóban bejegyeztethet szolgalmi jogot. na de hát ez eleve úgy van, hogy ezt nem külső hatóság adja, hanem az ingatlantulajdonos hozzájárulása alapján keletkezik. Más vezetéket nem tehet oda, csak akkor, ha ugyanazon a nyomvonalon megy (bemegy még egyszer ugyanabba a házba, ennek ugye nincs értelme...), mert más nyomvonalhoz (mondjuk a mögötte levő házhoz) kellene az ingatlantulajdonos írásbeli beleegyezése - illetve elképzelhető az, hogy a hatóság megadja neki a vezeték vezetésére a telek felett, de ez eléggé valószínűtlen eset (közcélú hálózat vezetése azon az oszlopon úgy, hogy az indokolt...), és a hatóság ellen úgysincs mit tenni. A vezetékjog amúgy nem egy biankó lap, hanem megnevesített vezetékre szól.
2. Az oszlop marad magántulajdonban. Semmi vezetékjogosdi nincs. Fentiekkel szemben, ha eltörik, vagy elkorhad, elrozsdál rajta a vas tartó, akkor a szolgáltató ledobja a csatlakozót, és azt mondja, itt és itt kell jelentkezni, ha áll az új, műbizonylatos oszlop. Ez tök jó, mert ilyenkor minden környékbeli szakember foglalt, oszlop meg negyed éve nem kapható a kereskedelemben, csak Arkansas államban legközelebb, azaz egy fél évig nem lesz villany abban a házban.
Miután fentiek szerint a segédoszlop csak az adott ingatlan ellátását szolgálja, ha az a csatlakozó megszűnik, akkor a vezetékjog megszüntetését a hatóságtól kell kérni.
A villanyóra szekrényre mire kéne szolgalmi jog? Az ingatlantulajdonos területén saját tulajdonában levő saját ellátását szolgáló mérőhelyet a szolgáltató meg akarja nézni, ahhoz nem kell szolgalmi jog. Az benne van a szolgáltatással kapcsolatos jogszabályokban, hogy ezt megteheti (az üzletszabályzat nem jogszabály, de a hatóság határozata alapján él).
És még egyszer, tartózkodjunk a szolgáltatóval kapcsolatosan olyan szóhasználattól, amely alaptalanul azt a képzetet kelti, hogy a szolgáltató egy rosszindulatú, aljas gazember (elkommunizálás, elkobzás). A szolgáltató működését törvények és más jogszabályok szabályozzák.
"Akkor mi a célszerú taktika? Hogyan tudod odacsalni ...?"
Mint írtam már benne vagyok a másik oldalon is más szakmával, de engem nem kellett még csalogatni :)
Ember elmondja mi a panasza, én mindig azt mondom neki kimegyek megnézem és majd a helyszínen megbeszéljük mit lehet és mit nem. Valóban lehet hogy nem lesz ebből lé... Olyan is van hogy magam ellen beszélek, és lebeszélem a beruházásról mert többe kerül a leves mint a hús, és ha látom pl hogy 1-2-3 gyerek is van, nem fogom rábeszélni egy olyan bővítésre, vagy áthelyezésre, aminek pl semmi értelme csak pénzkidobás, csak azért hogy én keressek rajta. Nekem ezt nem veszi be a gyomrom. Szeretek nyugodtan aludni... Tehát lehet hogy én gondolkozom rosszul, megeshet de sajnos én ilyen vagyok.
Szóval a kérdésedre a választ is odaírhatnád, mert fogalmam sincs hogy csaljam ide? Mit mondjak neki a telefonba? kap 50-100e csak jöjjön? :D
"de mondja azt kimegyek megnézem, és megbeszéljük!"
Ő nem fog mondani semmit, alig várja, hogy megszabaduljon tőled, hiszen effajta telefonhívást százat kap hetente.
Képzeld azt, hogy kezdő vállalkozó korában rengetegszer kihívták ingyenes árajánlatot kérni olyan ravaszkodók, akik minden ház körüli munkához 5-10 vállalkozót versenyeztetnek, ezért a munkát szinte mindig valaki más csinálta meg.
Képzeld el, hogy olyan munkája van, hogy bármikor képes vagy percenként 100-200 forintot megkeresni.
Nem fog kimenni házhoz egy olyan telefonhívásra, ami alapján kb 90% annak valószínűsége, hogy egy fillért sem fog keresni. Sőt nemhogy nem nyer rajta semmit, de veszít is, mert elcseszi az idejét, ahelyett, hogy valami értelmes dolgot csinálna, pl elmenne horgászni vagy a kocsmába. Inkább kitalál mindent, földrengést, szökőárt, haldokló rokont, csak ne ő legyen aznap a tizedik, akinek árajánlatot kell adnia neked.
Sok bosszúságtól kíméled meg magad, ha megpróbálsz a másik fél fejével gondolkodni.
Tehát: vajon mit kell mondani egy olyan embernek a telefonba, aki percenként 100-200 forintért dolgozik ahhoz, hogy eljöjjön hozzád egy fél órás beszélgetésre?
HA kimegy és nem lesz biznisz az nem jó neki. Hisz az idő és az üzemanyag elmegy ingyém pedig kereshetne is.
Márpedig, ha túlzottan bőbeszédű vagy a telefonban és a hallottak alapján rémet kezd látni az emberfijja, akkor úgy van vele, hogy: NAAAAGY biznisz nem várható, küzdjön vele más. és Lepattint, hisz pénzből él és sorban állnak a sima ügy bólogató-tejelő ügyfelek is.
Akkor mi a célszerú taktika? Hogyan tudod odacsalni ...?
A csatol kepen a kek doboz a meretlen fovezetek, oda erkezik be mindharom fazis. Kint a hazfalon a hazreszek kulon fazisra vannak kotve. A kek dobozbol megy at a narancsba, majd onnan a fogymerobe. Illetve a mert vezetekek vissza. Vagyis a kek dobozban ott fityeg ket szigeteletlen fazis…
"A villanyórára és a villanyóra szekrényre(régi saját készítésű fa) sincs szolgalmi jog, mégis beengedi őket az ember szerelni, ellenőrizni?????"
Ha elvágják a vezetéked az utcán, mert nem engedted be őket ellenőrizni, akkor vajon mit fogsz itt kérdezni? :)
De az is lehet, hogy az áramszolgáltatói szerződéssel aláírtad az ellenőrzési jogukat, tehát máris szolgalmi szerződéses viszonyban vagytok és ennek megtagadása (be nem tartása) szerződésszegés lenne részedről.
Ha van szolgalmi joguk az oszlopod megközelítésére, akkor nem tilthatod meg, de pl a szolgalmi szerződésben meghatározhatod, hogy milyen útvonalon közelíthetik meg és van még millió apró finomság (részleteket ügyvédtől kérdezz).
"ez azt jelenti, hogy másnak is ráaggathatja a vezetékeit?"
A szolgalom van, amikor csak közlekedésről/megközelítésről szól, de egy szerződés szövege sok mindent tartalmazhat, akár azt is, hogy köteles vagy eltűrni munkálatokat is a telkeden (pl mások kábeleinek kábelárok ásása markolóval, oszlopok elhelyezésé daruval, stb) ha valami nem teszik a szerződés szövegében, akkor aláírás előtt módosítod a szöveget.
"Ha most a régi méretlen részt akarnák szerelni, akkor is be kéne engednem őket, nem?"
Érdekedben áll beengedni őket, mert ha beengedés helyett azt kiabálod, hogy nekik nincs szolgalmi joguk a te padlásodra, akkor talán holnap már nem lesz villanyod.
"Ez valahol le van írva? Van erről valami szabályozás?"
A jogi keretetek törvényekben vannak leírva, a konkrét részleteket pedig a közöttetek lévő szerződés tartalmazza.
Ha nem ismered a törvényeket és aláírás előtt nem olvasod el a szerződést, akkor utólag már igen nehéz és/vagy rohadt sok pénzbe kerülhet a hamburgerből újra tehenet csinálni.
Az utcai csatlakozó vezeték az átadási pontig a SZOLGÁLTATÓÉ.
A telken belüli MÉRETLEN rész lehet az ÜGYFÉLÉ is és lehet a SZOLGÁLATATÓÉ is. Szerződés kérdése >> a szolgáltatás átadási pont helye alapján dől el. Általában az ügyfélé... (itt jön be a képbe a kié az oszlop kérdése pl.)
A fentiek alapján lehet értelemzni a szolgalmi jog szükségességét és terjedelmét. Az úgyfél terhére >> a szolgáltató javára.
"- az áramszolgáltató szolgalmi jogot jegyeztet be az oszlopra, így nem tilthatod meg nekik, hogy bármikor megközelíthessék, dolgozhassanak rajta"
ez azt jelenti, hogy másnak is ráaggathatja a vezetékeit?
A villanyórára és a villanyóra szekrényre(régi saját készítésű fa) sincs szolgalmi jog, mégis beengedi őket az ember szerelni, ellenőrizni?????
Bocsánat hogy értetlenkedem, de tényleg nem értem! Ha most a régi méretlen részt akarnák szerelni, akkor is be kéne engednem őket, nem? Márpedig az a házban a padláson megy keresztül!
Ha az enyém miért is akarnám megtiltani nekik, hogy szereljenek az oszlopon?
Ha 5-10 év múlva átrakom a mérőt, akkor minek lesz az oszlopra a szolgalmi jog?
Ez valahol le van írva? Van erről valami szabályozás?
"bármelyik reg szerelővel beszéltem azt mondta már a telefonba, hogy csak szabványosítással lehet hálózatot bővíteni."
Majd hülye lesz telefonba bármi mást mondani egy ismeretlennek, akinek lehet a háza jelenlegi bekötése egy muzeális romhalmaz, vagy lehet az áramszolgáltató embere, aki sorra ellenőrzi a reg.szerelőket álruhában.
"Gyakorlatilag a házvétel óta várom, hogy jöjjenek, hogy óracserével együtt a mért 10-es Al vezetéket Cu-re cseréljem. "
Hasonló problémát én legutóbb 48 órán belül megoldottam.
Mondjuk a vezetékcserét én nem akartam mindenáron ingyen (amikor úgyis cserélik az órát), hanem szóltam egy reg.szerelőnek, hogy heló volna egy kis meló.
"segédoszlopos vegyes bekötésnél eon területen az oszlopot nyilván a tulaj fizeti, állítatja. A kérdés, miután kész a beruházás kinek a tulajdonába lesz az oszlop, esetleg elkommunizálja az eon?"
Ha a segédoszlop a te telkeden lesz:
- az áramszolgáltató szolgalmi jogot jegyeztet be az oszlopra, így nem tilthatod meg nekik, hogy bármikor megközelíthessék, dolgozhassanak rajta
- de az oszlop marad a te tulajdonodban, annyira, hogy erre a segédoszlopra felteheted a saját kültéri lámpádat, kamerákat, wifi árjátszót, stb persze csak úgy, hogy ezek nem veszélyeztethetik az oszlop eredeti funkcióját és nem akadályozzák az áramszolgáltató embereinek munkáját (nekem legalábbis még senki sem szólt, hogy vegyek le valamit, pedig a legrégebbi ketyerém több, mint 10 éve van fenn és egy forgalmas úttól 2 métere, jól látható helyen, tehát az áramszolgáltató jófej ebből a szempontból).
HA az ingatlanon belülre kerül az oszlop. Akkor arra szolgalmi jog bejegyzés is kellhet. Mivel hozzáférést kell biztosítani a szolgátatónak a tulajdonához.
"Gyakorlatilag a házvétel óta várom, hogy jöjjenek, hogy óracserével együtt a mért 10-es Al vezetéket Cu-re cseréljem. "
öö én is ezt szeretném, de nem biztos, hogy össze fog jönni..pl arra hivatkozással, hogy akkor az oszlopról bejövőt is cserélni kellene.. :(
A mienk 98-s, 2x volt gázóra csere, ahogy kell.. egyébként ezek a cserék is érdekesek:
- kiküldték az alvállalkozót, az valamit elrontott - rosszul rakott vissza valami tömítést és szivárgás történt x idő után - utána jött a gázművek, ezt javította, ezen javítás alatt, után elromlott a nyomáscsökkentő (is), asszem ekkor már 3(?) jöttek, kamerával, órahitelesítés levegő átfújással, stb ekkor már mindent cseréltek az óra kivételével.. nem lett volna eccerűbb elsőre a szakembert küldeni?
- uezt el tudom mondani távközlésre is, anyósnál az elmúlt 2-3 hónapban 3-4x voltak kint - 2 hetente fagyott a tv - volt újrakábelezés (hibás alvállalkozói eredeti összekötés miatt), freki újra hangolás vagy mi - ezt már mind a szolgáltató kijárósai végezték, és a végén, amikor már tényleg rendbe lett téve minden, végleg bexat a set top box.. az utolsó kijáró mondta, ez min 6-8 éves, és 2-3 évnél nem szokták tovább bírni.. nem is értem, hogy ezt hogy nem vették észre, amikor rendbe tették először a hálózatot (matrica van rajta, amiből triviális, hogy milyen régi)
Pedig az enyém is idén 20 éves (2001 dátum van rajta). 10 éve vettem a házat, azóta nem cserélték. Gyakorlatilag a házvétel óta várom, hogy jöjjenek, hogy óracserével együtt a mért 10-es Al vezetéket Cu-re cseréljem.
Sziasztok! Szeretném újra megkérdezni, hogy végleges segédoszlopos vegyes bekötésnél EON területen az oszlopot saját telken belül állítanám(nyilván a tulaj fizeti), miután kész a beruházás kinek a tulajdonába lesz az oszlop, esetleg elkobozza az EON? Ha igen, akkor a tulajdoni lapra ez rákerül bármiféle széljegy(szolgalmi jog) formájában? Illetve még az is érdekelne, hogy az oszlop egy tömör beton kerítés mellé lenne állítva, itt lehetséges-e falra(kerítésre) szerelt modulokból a mért bekötést megoldani vagy csak földbe ásható szekrény jöhet szóba? Előre is köszi.
Hivatalosan nem csinál ilyet a szolgálató. A regszerelők feladata.
Persze előfordulhat, hogy regszerelő is maszekban a szolgáltató embere. De még nem találkoztam olyannal, bár ez nem jelent sokat. (talán tiltva is van nekik... a vállalkozás)
- társasház-e valóban (egy (fő)helyrajzi szám, albetét helyrajzi számokkal) vagy - osztatlan közös tulajdon (egy helyrajzi szám az egész) vagy - önálló ingtalanok (több önálló helyrajzi szám, minden ingatlannak külön-külön)
-------------
A jogilag "társasház" esetén tipikusan - egy közös csatlakozás van az ingatlanra a szolgáltatótól és - az ingatlanon belül vannak az önálló mérők az egyes albetétekhez (illetve a közös fogyasztásé is, ha van olyan)
Leválás nem lehetséges (tudtommal).
A csatlakozás és a mérőkig tartó "méretlen" részek >> közös tulajdonúak. A mérőhely és a mért fövezetékek >> egyéni tulajdonúak.
A bővítés ezért két részes ügyviteli szempontból.
1. A csatlakozás és a méretlen rész >> társasházi hatáskör. Vagy a társasház fizeti (nem szokta tipikusan). Vagy magára vállalja akinek kell a bővítés (ha megéri neki, nem mindig éri meg)
Gond szokott lenni a "ház/kert" szétverése ... Ami miatt inkább nem járulnak hozzá, akkor sem, ha fizet mindent a bővítő.
2. A mérőhely és a mért fővezeték saját költség.
+1 Sokszor gond szokott lenni a "ház/kert" szétverése a közös résezn illetve a mások saját részein... Ami miatt inkább nem járulnak hozzá a többiek semmihez, akkor sem, ha fizet mindent a bővítő.
Tehát az első lépés tisztázni - a szolgáltatói csatlakozás adatait (fázis és Amper) - a bővítés közös részre eső költségeit - a szükséges munkálatokat - aztán lehet dönteni...
-----
A jogilag "osztatlan közös tulajdon" esetén tipikusan önálló csatlakozás van a szolgálatótól minden ingatlan részre a szolgáltatótól.
Ha mégsem, akkor elvben a leválás lehetséges (tudtommal). A megosztási szerződés alapján.
Néha ilyenkor is gond, ha a mások részeit vagy a közös részt érintik a munkálatok. Mivel ezekhez kell mindenki más beleegyezése is.
-----
Jogilag önálló ingatlanok esetén. Szabad a gazda, meg kell küzdeni a szolgáltatóval.
Egy kis segitseget kernek. Adott egy tarsashaz, mely ket sorhazbol all. Elvileg a meretlen vezetekek kozos tulajdon. A hazresz amihez hivtak elektromos halozatot felujitani az egyik szelso hazresz, oda erkezik be a legvezetek, majd onnan tovabb megy, ket masik hazreszhez is legkaben. A haz sarkan van egy doboz mely eredetileg harom olvado biztositot tartalmaz (egyet mar kismegszakitora csereltek). Elsore arra gondoltam hogy harom fazis, harom vilanyora, de egy fazison van mindegyik. Bent a lakas elosztonal, es a fogymeronel ellenben megleltem a harom fazist. Ebbol ketto csak ugy logtak a dobozban…
Fo kerdesem az lenne, hogy lehetseges-e, hogy az egy hazresz, levalljon es sajat foldkabeles betapot kapjon, es a masik ket hazresz marad ahogy most van. Kert sarkaban az oszlop, igy csak a kertben kellene asni. Eon terulet. Bovites miatt (indukcios fozolap) jo lenne a harom fazis.
Amikor az órát cserélték még nem volt a miénk az ingatlan, de mivel szomszédom volt így tudom, mi a helyzet, meg nálam a papír hogy mikor cserélték. Én úgy tudom a villany órát is 10 évente cserélik mint a gázórát. Ha nálad az óra 20 éves az szerintem nem normális.
A gázos előírás a jogszabály melléklete - a villanyos előírások meg nem lettek a hatályos joganyagba beemelve "csak" szabványgyűjteményként léteznek -> nem kell ingyenesen elérhetőnek lenni.
Az "így szoktuk" de ismerős dolog... És nem csak szakiparos téren.
Nekem is kissé furcsa, hogy nem találok jogszabályt ezzel kapcsolatosan. Jo az MBSZ-t hoztad fel, mert én pont benne vagyok ebben... Az MBSZ egy ITM rendelet, aminek törvényi ereje van, és mint minden jogszabály, a netjogtárban, vagy a Magyar Közlönyben megtalálható. Azt azért alapértelmezettként tudni kell, hogy a világunk rendje jogszabályokra épül. Ezeket a szabályokat különböző hatóság felügyeli, betartatja. Azt kell megérteni, egy szolgáltató nem hatóság! Nem alkothat jogszabályt, és ennél fogva nem is ellenőriztetheti azt... Egy szerelési utasítás, vagy egy technológiai utasítás, nem jogszabály, az csak egy ajánlás, kiépítésre, eljárásmenetre. De az nem egy szentírás! Szabványok léteznek még kiépítésre, illetve magára az anyagokra, annak szintén meg kell felelni. Ha tudsz linkelni, az általam vázolt problémával kapcsolatos jogszabályt, és szabványt az megköszönném!
Nagyon egyszerű példát mondok neked:
10 gázszerelőből, 9 azt mondja neked, hogy egy lakáson belüli gázcső átalakításhoz le kell szereltetni a mérőórát.
Én meg azt mondom neked, nem kell leszereltetni, ha nem hegesztünk! Hogy miért? Mert a jogszabály lehetővé teszi hogy ne kelljen... Hogy? Úgy hogy nincs beleírva, hogy le kell szerelni. És amit egy jogszabály nem tilt azt lehet. ;-) A műszaki biztonsági előírásoknak kell megfelelni, és annak meg lehet felelni az óra levétele nélkül is. Ennek ellenre miért mondja 9 gázszerelő hogy le kell szerelni?, Azért mert ezt szokta meg, mert régen ez volt e bevett eljárás, vagy mert úgy gondolja így a tuti, így szoktuk... sorolhatnám. A tulaj pénztárcájának mi a jó? Egyértelmű szerintem. :)
Na én is azt a 10-ből 1 regisztrált szerelőt keresem aki megoldja nekem ezt a problémát.
Ez nem hülyeség, mert beszéltem a MEE-VET-el, és pontosan azt írták le nekem levélben, hogy minden esetben a regisztrált szerelő dönti el a helyszínen, hogy mit lehet és mit nem. A probléma az, hogy idáig bármelyik reg szerelővel beszéltem azt mondta már a telefonba, hogy csak szabványosítással lehet hálózatot bővíteni. Mind ezt mondja látatlanba! Ki se jön hogy megnézze! Nevetséges indokokat hoznak fel...pl: hogy neki már 2x kell plombálnia, és azt csak új szekrényen lehet... meg ilyen, és ehhez hasonló halandzsa duma. Persze amikor cserélték az órát tavaly ahhoz nem kellett 2x plombálni, de ha kicserélné alatta a biztosítékot akkor már kellene! :D
Üdv! Szeretném megkérdezni, hogy végleges segédoszlopos vegyes bekötésnél eon területen az oszlopot nyilván a tulaj fizeti, állítatja. A kérdés, miután kész a beruházás kinek a tulajdonába lesz az oszlop, esetleg elkommunizálja az eon? Ha igen, akkor a tulajdoni lapra ez rákerül? Előre is köszi.
"szerelőnek ilyen szabadsága. Le van írva neki, mit lehet tenni."
Ez a kötelező érvényű előírás valami titkos helyen van leíva? Mert a nyilvánosan hozzáférhető információknak egy rakás ingatlan megfelelt, mégis villanyóra korszerűsítésre kötelezték őket... ebből az következik, hogy kell lennie valami mindent felülíró titkos extra szabálynak is, mondjuk valami ilyesmi: "ha a kérdés feltevésének pillanatában nincs az ügyfél kezében 50 ezer forint, akkor a nyilvánosan megtekinthető szabály érvénytelen" ;)
Elmondod, hogy az alábbaik alapján mi zárja ki a megoldást ebben a konkrét esetben? Miért akar a regszerelő helyból a sima Amper növelés helyett egy mérőáthelyezést + új mérőhelyet?
Nekem úgy túnik a feltételek adottak a meglévő mérőhelyen való Amper növelésre. Vagy, ha nem (mert vékony a meglévő mért a fővezeték) akkor a mért fővezeték (előzetes) cseréjével biztosíthatók.
Nos... miért nem ?
----
3.11.1.1. TELJESÍTMÉNY (Amper) NÖVELÉS MEGLÉVŐ CSATLAKOZÁSON A közcélú villamosenergia ellátásba bekapcsolt felhasználó többletigénye esetén, az alábbiakat kell figyelembe venni:
Amennyiben a meglévő és az igényelt teljesítmény kielégítésére a csatlakozóvezeték, méretlen vezeték, mért fővezeték alkalmas és a fogyasztásmérő hely kialakítása, valamint annak közvetlen környezete szemrevételezés alapján megfelel a csatlakozás létesítéskor érvényes műszaki, biztonsági követelményeknek és a regisztrált szerelő a kivitelező nyilatkozat alírásával kinyilatkozta, hogy a felhasználói tulajdonú vezetékhálózat megfelel a vonatkozó jogszabályoknak és műszaki biztonsági követelményeknek,
akkor a többletigény kielégítésének nincs műszaki akadálya.
3.11.1.2. CSATLAKOZÓVEZETÉK CSERE, TELJESÍTMÉNY (Amper) NÖVELÉS MIATT Ha a 3.11.1.1 pontban meghatározott műszaki feltételek nem teljesülnek, akkor a következők szerint kell eljárni:
Amennyiben az igény kielégítése, a meglévő (hálózati) leágazási pontról biztosítható és a tetőtartó, falitartó, falihorog fővezetékcső, csatlakozó főelosztó alkalmas a nagyobb keresztmetszetű csatlakozóvezeték fogadására és a 3.11.1.1 b-c) pontban meghatározott feltételek teljesülnek,
akkor a csatlakozóvezeték cseréjét követően az igény kielégítésének műszaki feltételi biztosítottak.
Megjegyzés: Földkábeles csatlakozás esetén, a fentieket értelemszerűen kell alkalmazni.
Most majd mekkelek kiakasztva a "vótmárméter"-t előhozakodik azzal, hogy a szabványokat miért nem ingyen... (Mondjuk lehetne a vonatkozó jogszabály melléklete, mint a GMBSz, és akkor kötelezően ingyenesnek kellene lennie... De ez is vótmá' )
Ez már megint egy nagy hülyeség. Nincs a regisztrált szerelőnek ilyen szabadsága. Le van írva neki, mit lehet tenni.
Az meg, hogy egy fafej hivatalnok a melósnak biztosítson előíráshézagokkal több pénz lehetőségét, az meg a legvadabb összeesküvéselméletek követőit is röhögésre késztetné.
Egy jogállmban minden szabály le van írva és nyilvánosan hozzáférhető. Ha valahol azt látot, hogy A B és C feltételek teljesülnek, akkor biztosan tudhatod,k hogy a Hatóság hogyan fog reagálni.
Ezzel szemben Magyarországon vannak olyan körülmmények, amire minden reg.szerelő ugyanúgy reagál, de van hagyva egy széles homály-zóna (korrupció céljára ;), ahol egyértelmű szabályok helyett egyedi döntéseken múlnak a dolgok. Némelyik reg.szerelő ezt a zónát keskenynek látja, az okosabbak+tapasztaltabbak viszont jó szélesnek.
Ha az első megkeresett reg.szerelő azt mondta neked, hogy az ég mindig kék és a tárgyak mindig lefelé esnek, az Magyarországon NEM azt jelenti, hogy egy másik szerelő nem tudja neked elintézni az ellenkezőjét. Errefelé csak akkor kezdhetsz gyanakodni arra, hogy egy fizikai törvény valóban mevgáltoztathatlan, ha, ha már a negyedik szakember is ugyanazt mondja ;)
Mivel elég sok építkezésen járok, és meg is vannak a kapcsolataim, pont a regisztrált villanyászból nincs egyse csak közvetett módon, a sima villanyászokon keresztül. De az már nem ugyan az, mintha közvetlen bariba lennénk sajnos. Ezt a kört már lefutottam. Nem pénz kérdés ez... Nem akarják megcsinálni úgy, pedig úgy tűnik meglehetne... Az biztos hogy szabványosítás nem lesz, akkor marad így. Vagy még az lehet, hogy a B megszakítót C-re cseréltetem azt kész.
Most , hogy nem indul be , így nem veri le a kismegszakítót sem , de az üvegbizti meg ép , akkor a hiba a zsinórban van . :-) Gondolom ezt az induktívot nem stabilan elhelyezve használtad , hanem csak szakaszosan , mindíg összetekerted a zsinórt .
- a szerelőnek gyakran tudsz munkát/feladatot adni
- és mindig jó vastagon tudsz fizetni
akkor szerintem nem nehéz találni a reg.szerelők között olyat, aki sok mindent gördülékenyen el tud neked intézni (átlagon felüli tudás+tapasztalat + befolyásos haverok az áramszolgáltatónál).
Ez a dolog akkor válik rendkívül problémássá, ha a fenti képletből kivesszük a vastagon fizetést, mert óránként mindössze 10 ezer forintért a mai rabló világban nehéz profit találni (de nem lehetetlen).
Én épületgépész vagyok, többek között gázszerelő...
Pontosan értem és tudom hogy miről beszélsz, sejtettem is hogy így van, pont úgy ahogy ez a gázszerelők esetében is.
A jogszabály sok mindent lehetővé tesz, de sok szerelő nem él vele vagy nem tudja értelmezni vagy nem szokta úgy csinálni, vagy ha úgy csinálja nem keres vele... na pont ezt érzem ezen ponton is, ahogy leírtad. Meg kell találnom a másik felem egy reg villanyszerelőben, aki megoldja ezt nekem sima ügyként.
A MEE-VET kereti között egyeztetnek a szolgáltatók és ott készül a regszerelői tananyag is.
Minden szolgáltató aláírta az egyezményes elveket.
Más kérdés, hogy
- vannak helyi kiskirályok "így szoktuk, itt csak így jó" alapon
- vannak lusta és/vagy lehúzós regszerelők akik nem küzdenek néhány tízezerért az ügyfélnek egyszerű-olcsó megoldással >> kis haszonért hanem kijelentik, hogy KELL a szabványosítás sooooook pénzért >> nagy haszonért
Mivel a regszereló dönti el, hogy mi legyen :-( Így - vagy találsz olyat, aki neked kedvezően oldja meg - vagy fizetsz, ha kell a megoldás - vagy marad úgy ahogy van
Ha az ige(mos) és az igekötő(ki) közé harmadik szó(tudja) kerül, mindhármat KÜLÖN írjuk. Tudom, tudom, ez villanyszerelő topik, de ez harmadikos tananyag. Az általánosban, igen.
Nem véletlen elírás, mert kétszer is leírtad. JÁÁÁJ!
Este 9 után hallgasd a Dankót. A népdalok, népzenék nagyon jók, de az a köcsög mulatós-nyávogós cigányzenészes magyarnótaszarság, na azzal tényleg gyilkolni lehet. Hálistennek kidöglöttek mindenhonnan, csak pár bp-i balatoni népkopasztó maffiásétteremnél van.
Ha munka közben a Dankó rádió, operett vagy mulatós zene szól, arra az időre teljesen jogos minimum ezer forinttal magasabb óradíjat számolni. Ezeknél még a death metált is jobban tűröm.
Hogyne lenne szervezője/felelőse ... az mindig van! Ez esetben az aki viszi a műszakot >> pl. a szőkenő, ha ő a műszakvezető.
Az egy másik kérdés, kitudja mosni magát a bíróságon.
De a villanyszerelő is éppúgy kitudja mosni magát, ha piszkálták a cuccot. Pl.kivitték az udvarra... bentről a tudta nélkül.
Tudod, lenni kell üzemeletetési uatsítának az ilyen dolgokhoz. Aminek létéért és a kezelők dokumentált kioktatásárt maga a hely üzemeltetője felel, senki más!
Az utasítás megszegésért pedig az aki azt megszegte...
A baj megtörténte esetén pont a villanyszerelő van legkevésbé veszélyben.
- vagy csak enyhe szögben (tehát nem derékszögben) szabad megtörni (csakis a toldási pontoknál!): KÉP
- vagy a két derékszögben fekvő szakasz között egy darab led-szalag a "levegőben kanyarog": KÉP
- de én két pici vezetékkel össze szoktam forrasztani: KÉP
A különböző led szalagoknak eltérő a tűrőképességük. Ha nem tudod, hogy a szalagod mit bír el törés nélkül, akkor vásárolj a szükségesnél pár centivel hosszabbat és ezt azt a plusz szakaszt addig szadizd, amíg el nem törik. Amíg nem tudod, hogy pontosan hol a határ, addig azt sem tudhatod, hogy meddig lehet baj nélkül elmenni.
Aminek lentebb a sarkát mutattam, az meg kisipari cucc, 12 volt DC kell bele. Oszt öntheted rá Obis vödörrel a vizet. Gondolom Élek simán kihozza, hogy akkor is veszélyes és a VíZMŰ az oka az egésznek.
Érdekesség: havernál láttam olyan két-kazettás decket (a típusa nem jut eszembe), amin (ha mindkét kazetta zenélt) egyszerre lehetett szabályozni a két zene hangerejét, plusz egy bedugott mikrofonét. Sőt, a fejhallgató kimenetét is át lehetett kapcsolni akármire, tehát mindössze egy erősítővel, hangfalakkal kiegészítve komplett "szegény dj diszkócucca" a 80-as évekből :)
Na ez a magnó is keverő is volt (habár ez nem külső forrásokat kevert).
A keverő nem csak 100 potméter felett kezdődik :) ha valamin egyidőben egynél több (a Marantz-on pl 4 db) különböző műsorforrás jelei egyszerre tudnak szólni és a hangerejüket külön-külön szabályozni (=keverni) lehet, az keverő (is), akármilyen színű, szagú vagy formájú.
Ez egy öreg cucc, de így is sok tízezer forint. Aki egy rendes mai klubstandard pultot eláztat - nem egy tabletet (de akkor mi ázik az esőn, ha nincs keverő?!) - az kidob az ablakon kb. 1 millió forintot, meg is érdemli az áramütést...
És ezeket a földelési pontok "jelföldelés"-i pontok, oda van írva. Nem kötöd sehova, majd aki ért hozzá odaköti amit kell (lemezlejátszó!!!), nem a zöldsárga szigszalagos dolgokra vannak ezek kitalálva, ezek műszerek!
Hát rohadtul nem értesz hozzá. Bár itt csak tökre nem nézed meg a képet. Nem az RCA csatlakozó a lényeg (bár a phono is RCA), hanem a földelő csavar. Tablet jack-RCA átalakítóján nincs vékony jelföldelő vezeték, a végén a kicsi villával, amit be tudnál ide csavarni
Azt sejtem mire jó a tablet, pld. ide is lehet fasságokat írni róla, de mégsem földelem le. Ez a kérdés, hogy miképpen jön a tablet ahhoz a GND ponthoz?
"Vagy tabletet mivel szeretnéd odahuzalozni és miért?"
Nem értem ezt az "odahuzalozni" szót, ha a tablet audio kimenete és a keverő bemenete között van 20 centi távolság (mert a tablet közvetlenül a keverő fölött van), azt nem nevezném huzalozásnak.
Miért? Mert épen a tabletből jön kifelé a zene/film :)
A profi színpadi cuccok hálózati kábele/csatlakozója földelt és innen szerintem a fém házuk is mindig le van földelve. Ettől függetlenül valóban előfordul a képen látható külső földelési pont is. Kérdés, hogy ezeket a pontokat kötelező külön is leföldelni? Hová szabad/kell kötni? Nem a szokás érdekelne (azt jól ismerem: nem szokás :), hanem hogy ilyenkor mi lenne a hivatalos előírás.
"Ha nincs a a pultban lemezjátszó, nem kötsz ide semmit"
CD/DCD lejátszszó, mikrofonok (karaoke, énekes), hangszerek, laptop (pl.diszkó), tablet, mobiltelefon, analóg és internetes internet rádió, TV... hirtelenjében ennyi hangforráss jutott eszembe, amit rá lehet kötni és NEM lemezjátszó .. persze tudom, hogy én nem értek hozzá...
A feladat az volt, hogy a száraz, fedett étterem sarkában legen egy kis pult, ha valamiféle (mindenféle) zajkeltési igény merül fel. Ne kerüljön sokba, tehát vízálló professzionális cuccok nem lesznek kifizetve, sőt inkább a használt cikkek között tessék nézelődni, ha úgy szeretnél kijönni a szerény anyagi keretből, ha még keresni is szeretnél rajta egy keveset. Ha az egészre van összesen 200 ezer forint (az asztalos munkájával együtt!), abba a pultba nem építhetsz bele egy 201 ezer forintos keverőt, hanem beteszel pl egy olcsó Marantz EQ430-ast :)
Ez nem a most boncolgatott föld helye. Ez a phono (bakelit/vinyl lejátszó) bemenethez kell, nincs köze a "mivan ha áll a keverőben a víz" helyzetekhez. Ha nincs a a pultban lemezjátszó, nem kötsz ide semmit
Az kimaradt, hogy ha nem kettős szigetelésű, akkor pedig a készülékház földelve van gyárilag. (Ilyen esetben C14 a csatlakozó, 3 érrel, földeléssel). Keress képeket neten, keverők hátuljáról (de nem fogsz). Ha C14, akkor földelt készülékház, ha 2 eres fix vagy C8, akkor kettős szigetelés lesz rajtuk.
(Azt már csak zárójelben, hogyha össze vissza földelsz a hangtecnika körül, a hangosító fog egyenlőre aprítani, mert a földhurkok miatt csak búgni fog)
Jajj, hát te sem érted! Nem a keverő a lényeg Eleknél, lehetne az pingpongasztal is, hanem a szabály érdekli. Magyarán azt szeretné, ha valaki ide bemásolja a szabvány vonatkozó részét.
Ez bődületes 'ság. Az egész. Van egy keverő, használati utasításában meg van adva egy üzemeltetési környezet. Nincs az a dörzsölt jogász, aki egy szélsőségesen helytelenül üzemeltetni próbált eszköz okozta baleset miatt a telepítőt hozná ki gondatlan elkövetőnek. Úgy, hogy a keverő bekötésénél a "dugd a konnektorba"-n kívül nincs más bekötési kötelezettség. De a "ne legyen vizes" 100 féle megfogalmazásban benne van.
Keress rá (úgysem fogsz): Pioneer DJM 707 manual. Földelés nélküli dugvillája van. Itt van mellettem az asztalon. Nem kell földelni. Kettős szigetelésű, burkolaton ott a jel. Kívülről fém.
Valaki meg tudja mondani, hogy most mitől függ a hálózatbővítésnél, hogy kell e szabványosítani a villanyórát vagy nem?
Van amelyik szerelő azt mondja kell, van aki meg hogy nem. Budapestről beszélek... Családi ház, 1 fázis, bent van a villanyóra az előszobában sima gumantáblán (az órát 1éve cserélték), 25A bizti van rajta, és ezt akarom 32A cserélni. A belső hálózat zsír új, a betáp vastagság is elbírná. Na most ezért nem fogom szabványosítani az óra kiállást többszáz ezerért. Mert állítólag már házon belül sem lehet... Van rá megoldás?
Van erre valami jogszabály hogy csak akkor lehet hálózatot bővíteni ha szabványosítunk? Mert elolvasnám. Vagy csak a szerelők akarnak ezen gazdagondi? Vagy az elosztói engedélyes rigolyája ez?
Vidéken tudok olyan helyet ahol ezt simán megcsinálják szó nélkül. Szolgáltató függő?
Ha már idekeverted a keverőt. Esetleg van belőle időjárásálló kivitel is. Jó tudom, ott még éppen felette vágja a tuját a kertész és ráesik a balta, bereped a burkolat és megbassza.
De most nem az a feladat, hogy azt latoolgassuk, hogy egy keverő milyen magas vízállás esetén kezd el rázni :) hanem azt kellene tudni, hogy BÁRMI hasonló esetben a villanyszerelő mire hivatkozhat, amikor éppen megpróbálják rátolni a felelősséget.
Ha pl valóban létezik olyan értelmű hivatalos szabály, hogy ha a fém burkolatú készüléken nincs hivatalos gyári földelési pont, akkor azt akkor is TILOS leföldelni ha a készülék nem kettős szigetelésű, az elég jó védekezés lehet.
"És keverőnél az a 18 volt annyira veszélyes lesz földelés nélkül?"
?? A keverőkben többnyire van egy 230V-os kapcsoló meg egy kis trafó/tápegység, amelyek nem "búvár" szigetelésűek, a törpefeszültség csak később kezdődik.
"A szőke HR-es újra lecsap ? Most már diszkót üzemeltet ?"
Ez a húga annak a HR-esnek, egyszerű prosiként kezdte amikor kirúgták még a média szakról is, most egy focista/maffiózó/politikus szeretője, ő vezeti a pasija egyik éttermét, ezért a haját barnára festtette (=mesterséges intelligencia :)
Egyébként ebből a reflektorból nem mindegyik földeletlen, közben megnéztek egy másikat is és annak a háta le van földelve (tehát a kábel zöldsárgája összeköttetésben van a fém házal). Még az is lehet, hogy a legyártott egy millió példányból pont az egyetlen hibás került a kezembe :)
Persze ettől még továbbra is marad a kérdés, hiszen a jelek szerint mások is vásároltak már már "kamu-földeléses" reflektort.
"A rendezvény szervezője (ha van) felel a szabványos és BIZTONSÁGOS áramellátásért (is). Az ő jóváhagyása nélkül nem nem lehet elkezdeni a bulit..."
Nincs egyszeri, eseti rendezvény, hanem folyamatos hangosítás, különböző céllal (háttérzene, karaoke, diszkó, focimeccs nézés, stb), aminek nincs szervezője. Szórakozóhely zárt/fedett részébe készített diszkópult van, amit a szőkenő üzletvezető nyárra ki akar tenni a kerthelyiségbe, és ha jön az eső, akkor majd ők letakarják nájlonnal.
Ha pedig egyszer elfelejtik letakarni, és elázik a záporban, akkor majd gondosan szátazra letörölgetik, mielőtt feszültség alá helyezik az esővízzel színúltig feltöltött keverőt... és hidd el, hogy áramütés esetén az étterem tulajnak nemcsak saját ügyvéde, de saját bírója is van, tehát BIZTOSAN a diszkópultot összeállító villanyszerelőt próbálják majd kihozni bűnösnek, KIVÉVE, ha a szerelő szó szerint idézi az ide vonatkozó hivatalos előírásokat, pl hogy miért nem volt leföldelve a keverő fém háza.
Nálam a szabályosan megszerelt rendszer azt jelenti, hogy megfelelően működnek a védelmi eszközök. Továbbra sem értem, hogy egy leföldelt fém házra hogy kerülhet ki a fázisfeszültség a földelésen keresztül.
A SELV teljesen jó megoldás akkor, ha mondjuk egy zuhanykabin világításáról beszélünk, aminek a tápja egy méterrel távolabb van a vizes zónától. De ha a tápegység benne van magában a földeletlen fém házban, akkor hiába SELV, nem ér semmit, lehetne akár fojtótekercses trafó is, az se lenne veszélyesebb.
" A Pest megyében és Budapesten folyó nagyszámú építkezés és felújítás sok szakembert vonz az ország minden területéről, köztük sok kontárt. Emellett a szakemberek hajlamosak túlvállalni magukat, különösen azokon a területeken, ahol a nagyszámú építés és felújítás miatt akut szakemberhiány alakul ki. Mindez kihat a minőségre magyarázza Markovich Béla.
A legpozitívabb a villanyszerelők értékelése, 3,95 csillag. A legalacsonyabb a generálkivitelezőké, 2,89 csillag. A villanyszerelők kapták a legkevesebb, 6 százalék kontárértékelést. A legtöbbet a generálkivitelezők, 34 százalékot."
Szerintem , ha a lámpán rajta van a CE jelzés , viszont nincs a fémtesten kialakítva a földelésnek hely , valamint nincs rajta a duplaszigetelés jele , akkor kérd le az értékesítötöl a nyilatkozatot a megfelelöségröl .
"Egy szabályosan megszerelt rendszerben, FI relé mögött hogy kerülhet ki fázisfeszültség a fém házra?"
A Fi relé attól csapódik le, ha pl a fázis áramának egy kis része nem a nullán, hanem más irányba (pl a föld irányába) folyik visszafelé. Ha a készülék fém háza nincs leföldelve, akkor nem fog folyni áram a föld irányába, tehát a FI relé nem fog tudni arról, hogy a készülék házán kinn van a fázis.
Tehát attól még nem csapódik le, hogy a házon csak feszültség van, áram meg semmi.
Ha kézzel megérinted (pl öt év múlva) miközben a földön állsz, azt persze észre fogja venni a FI relé és ha elég nagy a rajtad átfolyó áram (pl 30 milliamper), akkor a FI relé azonnal le fog csapódni.
Ismerek olyan számlaképes villanyszerelőt, aki pont az effajta ravaszkodások miatt kizárólag lakossági megrendeléseket vállal, ő monta, hogy "érdekes, azóta engem mindig kifizetnek utólagos alkudozás, ravaszkodás nélkül"... aztán utólag kiderült, hogy valójában őt is lehúzták már szános módon a "kedves" ügyfelei, csak őt ez nem zavarja valami érthetetlen okból. Talán azért, mert az átlagnál kb másfélszer drágábban dolgozik, ezért neki nem gond, ha a ravaszkodó ügyfél lehúzza pl plusz 5-10 százalék ingyenmunkával, ez a vállalási díjba eleve bele volt kalkulálva :)
Én viszont minden tételt pontosan számolok (hogy ne kerüljön sokba), ezért minden apró utólagos ravaszkodásra bahét csinálok.
"Zsigerből nem lógatsz 6 méterre kábelt, akármilyen vékony is. "
Egy példánál miért a méterbe kötsz bele? Javítsd át annyi méterre, amennyire tetsztik és próbáld megérteni a példa lényegét: ha valaki ravaszkodik veled (pl nem akar rendesen kifizetni, vagy ugyanannyi pénzért jóval többet próbál dolgoztatni) ÉS te nem tudsz hivatalos (pl.szabályra) hivatkozni, akkor a ravasz próbálkozó sikerrel fog járni és te te leszel a balek.
Aki komolyan azt hiszi, hogy előző bejegyzésemben a 6 méter volt a lényeg, az valószanűleg világ életében alkalmazott volt, tehát soha nem volt még dolga csaló, ravaszkodó, utólag alkudozó ügyféllel és/vagy hazugsággal kenőpénzt zsaroló hatósági emberrel. Egy örök alkalmazott nen is próbálja megérteni (észre sem vesz) ezeket a problémákat, csak a 6 métert látja :)
Nagyon unatkozol, feltűnési viszketegséged van ezért kitalált projektekkel kapcsolatos kitalált problémákkal szorakoztatod az ittenieket, csak hogy rólad legyen itt szó.
Mindegy hogy jó vagy rossz értelemben de rólad beszéljenek.
Annyit segitek hogy a probléma nem elektomos, inkább mentális jellegű nálad.
"Ez nem trollkodás: szerintem akit nem érdekel, hogy a Hatalom Embere jogosan követel-e tőle valamit, vagy jogtalanul (pl kenőpénzt próbál kicsalni), az vagy buta, vagy ő a kenőpénzt kapó ember :)"
A hatalom embere azt nézi meg először, hogy jogosult vagy e ilyesmit szerelni. Ha igen, akkor NEKED
kell ismerned a vonatkozó szabályt, illetve annak mentén szerelni. Azt, hogy ezt az infót hogy szerzed meg, az egyedül a TE dolgod. Az hogy megveszed, kölcsönkéred, lemásoltatod, stb, a kutyát nem fogja érdekelni. Az egy másik dolog, hogy lehet itt kapni tippeket, de az info igazságtartalmát NEKED kell leellenőrizni, mert erre nem hivatkozhatol.
"ha ehhez szabvány kell, és nem jön zsigerből, gyakorlatból,"
Egy plda:
Átlógatsz MT kábelt 6 méter távolságra egy nagy csarnokban 60 helyen.
ZSIGERBŐL/GYAKORLATBÓL tudod, hogy soha nem lesz velük semmi baj.
Szólsz a megrendelőnek, hogy kész vagy és kéred a pénzedet.
A megrendelő közli, hogy szerinte a kábelek el fognak szakadni saját súlyuktól, ezért ő addig egy fillért sem fizet, amíg mindegyiket fel nem kötöd feszítőszálra, de ezért a plusz munkáért nem kérhetsz plusz pénzt, mert eleve tudnod kellett volna, hogy ezt a kábelt tilos 6 méteren át lógatni.
Mit teszel:
- lógó orral ingyen dolgozol még 3 napig
- közlöd vele, hogy a szabvány/gyártó/akármi ennél a kábelnél max 8 métert engedélyez, tehát vagy fizet, vagy a bíróságon találkozunk.
"Az egész abból indult ki (és utána is többször leírtam), hogy a fém reflektorok matricáján csak CE jelzés van, kettős szigetelés jele NINCS. És ha a gyártó NEM állítja a matricán, hogy az a termék megfelel a kettős szigetelésnek, azt a terméket a szerelő nem tekintheti kettős szigetelésűnek (tilos)."
Erre rögtön meg is kaptad a választ hogy így igaz, be kell kötni a földet és kész.
Azóta lamentálsz non-stop hogy mennyire drága meg nehéz a 3 eres kábel.
Vegyél kettős szigetelésű refit vagy húzz 3 drótot, más megoldás nem lesz akkor sem ha még 2 hétig fosod a szót itt.
Ugye tanultuk anno, hogy milyen sűrűn fogatjuk meg a vezetéket, milyen helyen mekkora magasságot kell tartani, sőt még a belógási távolságot a dilatáció végett, a végeknél a csurgókönyök kialakítását. Sőt, még ha jól emléxem azt is tanultuk, hogy légvezetéknél hány d hosszon kell bandázsolni.
"Hogy aztán ettől fázis kerül a fém házra, az puszta fantazmagória."
Ha valaki bele AKAR kötni a munkádba (pl mert megrendelő nem akarja kifizetni a teljes munkadíjadat, vagy egy másik villanyszerelő próbál kitúrni téged, hogy ő fejezhesse be helyetted a munkát), annak lesz fantáziája ;)
De lehet, hogy nem is rosszindulatú fantáziálás, csupán egyszerűen beleírja az ÉV mérési jegyzőkönyvbe, hogy a 230V-os fém lámpák testén nem mért értékelhető földelési értéket és a jegyzőkönyvet átnyújtja a beruházónak.
"a gyártó a megfelelő módon nyilatkozott arról, hogy a kettős szigetelés követelményeinek a terméke megfelel,"
Az egész abból indult ki (és utána is többször leírtam), hogy a fém reflektorok matricáján csak CE jelzés van, kettős szigetelés jele NINCS. És ha a gyártó NEM állítja a matricán, hogy az a termék megfelel a kettős szigetelésnek, azt a terméket a szerelő nem tekintheti kettős szigetelésűnek (tilos).
Engem érdekel, pl hogy ha két pont között X méter távolságban csak úgy átlógatsz magában egy kábelt,
- abba jogosan köthet bele valaki (és pl utólag kötelezhet téged valami extra tartószerkezet kialakítáára),
- vagy elküldheted a kötözködőt az anyjába, mert ez az átlógatási távolság megfelel az előírásoknak.
Ez nem trollkodás: szerintem akit nem érdekel, hogy a Hatalom Embere jogosan követel-e tőle valamit, vagy jogtalanul (pl kenőpénzt próbál kicsalni), az vagy buta, vagy ő a kenőpénzt kapó ember :)
Igazából nem kell lennie, hiszen a szabvány megmondja. Legfeljebb olyan kábelt kell gyártani, ami kielégíti a szabványt. A terhelhetőség sincs a gyári adatlapon, hanem szabvány alapján határozható meg, például.
A tárgyalt mondatod (A válasz egyébként roppant egyszerű...) a készülékes érintésvédelmes kérdésedre vonatkozott.
Volt egy sejtésem, jeleztem is az elején hogy lelőhetik érte...
Kényszerből viszont ha úgyis arra adja a fejét hogy elhasználja (be is kötötte a képen) akkor legalább legyen átjelölve, jobb mint a semmi, mégha nem is szabványos.
Oké, tehát idehoztál egy általad is teljesen irrelevánsnak minősített példát azzal a keverőpulttal.
A kandelábereidről pedig annyit, hogy meghibásodhat egy tápegység, persze, sőt meg is fog.
Hogy aztán ettől fázis kerül a fém házra, az puszta fantazmagória.
Te azonban a lámpádat hivatalos forrásból számlával szerezted be, a gyártó a megfelelő módon nyilatkozott arról, hogy a kettős szigetelés követelményeinek a terméke megfelel, ha hazai forgalmazásban van, akkor be is kellett vizsgáltatnia, te tehát jogilag 100%-ban védett vagy.
Nyilván senki sem szeretné, ha a munkája nyomán, legyen az bármilyen szakszerű, agyonbaszna valakit a villany, de hát virágcserepet is eladnak, pedig az bárkinek a fejére tud esni egy erkélyről.
Valaki írta korábban és szerintem is ez a pálya:
Van a lámpádon zöld-sárga csatlakozó? Akkor bekötöd.
Nincs? Akkor nem kötöd be.
És ennyi.
Aztán persze lehet problémát kreálni is, fejben sakkozni, ilyesmi, ha van rá időd, csak bátran...
A megrázást a nyári záporban kinn felejtett diszkópulttal kapcsolatban írtam, ott nincs semmiféle IPx5, csak a tolópotméterek résein át a készüléket szép lassan feltöltő esővíz :)
De elvileg akár egy reflektorban lévő led tápegység is hibásodhat meg úgy hogy életveszélyes feszültség kerüljön ki a (földeletlen) fém burkilatra, sőt még meghibásodás sem kell, elég ha egy egy jó nagy ütést kap a reflektor.
"Hisz a telepítés során ellenőrizte a telepítő, hogy vezetékezés hibátlan."
A barnán fix fázist kellene felküldened, a kapcsoló elől. A kék a nulla, az marad. Az átjelölt zöldsárga lenne a kapcsolt fázis, amit a kapcsoló kapcsolt oldalán, a lámpához menő szálról kellene lepárhuzamosítani. Azon akkor kell fázisnak lennie ha felkapcsolod a lámpát.
Én egyre sem emlékszem. De megengedem, hogy pont akkor voltak ezek kérdések, miután valaki észtvesztő nagy ostobaságot írt, mert akkor el szoktam szomorodni és egy ideig nem jövök. :D Vagy a kérdés stílusa nem feküdt. :D mint ez sem tetszett: "akkor ki/mi mondja meg, hogy 1, 3 vagy 6 métertől nem bírja el saját súlyát, tehát az felett már kötelező feszítőszálra rögzíteni?" mert ez a ki/mi ez már megint olyan, hogy ja, nyilván van valaki, aki csak azért él, hogy téged idegesítsen. Ha normális kérdés lett volna, írtam volna, hogy az általam megadott szabványban az van, hogy külső átmérőtől függően bizonyos távolságokban kell felfüggeszteni, vagy pedig méretezni úgy, hogy a megengedett húzófeszültség 15 N/mm2 legyen max.
A válasz egyébként roppant egyszerű és magától értetődő. A gyártó előírásait kell figyelembe venni.
- fém kandeláberbe építve a reflektor burkolatának (nem hivatalos) leföldelése meg van oldva a kandeláber leföldelésével (a kandeláberen töb hivatalos földelési pont is van, mondjuk azzal kapcsolatban is vannak szabványossági kételyeim, hogy köteles vagyok-e valamennyit leföldelni :)
- a "két-eres vezetékekkel megvalósítható csarnokvilágítás" esetén pedig nincs értelme készakarva földeletlen belsejű reflektorokat vásárolni, ha mindenképpen köteles vagyok (feleslegesen) végigvezetni a földvezetőt is (tehát nem lehet spórolni a vezetékezésen+munkaidőn), akkor inkább legyenek rendesen földeltek azok a reflektorok.
De a "kettős szigetelés matrica nélküli földeletlen fémházas készülék leföldelése" probléma más területen is felbukkant már, most hirtelenjében egy színpadi rendszer jut eszembe, ahol a készülékek között voltak ilyenek is és azon gondolkodtam, hogy ha egy ilyen készülékre ráesik az eső és a fém burkolat megrázza a kezelőjét, akkor a kivizsgáláskor kit fognak kihozni felelősnek: a "diszkópult" készítőjét aki nem földelt le minden fém burkolatot, vagy azt a hülyét, aki a zárt/fedett helyre tervezett pultot kicipelte a szabad ég alá?
Csak egy sima ventilátorom van, ami a közeli lakáseolsztó táblában kap egy sínre pattintható időrelét, amit a kapcsoló az izzó bekapcsolásával együtt fog indítani, a relé pedig a ventilátort járatja a beállított ideig.
Köszi a gyors választ! Ha jól értem, a ventinél "jól kötöttem be" a vezetékeket (+zöld-sárga zsugorcsővezése). Viszont a kapcsolónál a zöld-sárgát kellene zsugorcsövezni és bedugni a képen jelölt helyre?
Ehhez a funkcióhoz kell egy fix fázis (L) amit nem kapcsol le a kapcsoló és egy nulla (N) plusz egy kapcsolt fázis amit a kapcsoló kapcsol be a villannyal együtt.
Azaz 3 ér kell, most neked 2 + védőfölded van.
Ha nem tudsz behúzni a zöldsárga helyett másik fázist akkor megoldás lehet annak mindkét végét átjelölni fázisra (zsugorcsővel), és elhasználni fázisnak pl.
Nem tudom mennyire lőnek le érte, de még mindig jobb mint jelöletlenül elhasználni mint ahogyan sokan teszik...
Sziasztok! Tönkrement a wc-ben a ventilátorunk. Eddig egy sima venti volt; bekapcsoltuk, ment. Kikapcsoltuk, nem ment. Viszont kényelmi funkciója miatt vettem egy időzítőset, amit nem tudok bekötni. Azt gondolom, hogy a ventilátornál jó a bekötés, de a kapcsolónál is valahogy be kellene kötni a zöld-sárga vezetéket? Az lenne a jó, ha a kapcsoló bal odalinál - mint ahogy eddig is, csak a lámpát kapcsolnám fel, a bal oldalival pedig a ventit, amit ha lekapcsolok, akkor a beállított idő után saját maga lekapcsol. Megköszönném, ha tudtok segíteni.
"hanem 10% nagytudású villamosmérnököt és 90% önbizalomhiányos alulképzett szerencsétlent.'
Nem, a legnagyobb gond nem itt van, hanem ott hogy nyilvános fórumokon olyan ember elmélkedik a szakmunkás oktatásról aki szemmel láthatóan nem járt olyan iskolába.
Elmélkedni én is tudok a jogi egyetemről, csak felesleges mivel nem jártam olyanba.
volt egy eset évekkel ezelőtt. Egy villamossági boltban ellenőrzést tartottak és a dugvillákon nem volt meg a kötelező adattartalom. A boltost megbüntették, a gyártó utána küldött utána kis ragasztós papírokat, amit minden egyes villára rá kellett ragasztani. Utána már a gyár ráragasztotta.
Régen volt a MEEI minősítés, csak az ezzel ellátott villamos berendezést lehetett forgalomba hozni.
Ezt leváltotta a CE jelzés.
Itt az az érdekes, hogy lehet a terméken hamis CE jelzés, valóságban az érvényes megfelelőségi bizonylat a mérvadó. Ezzel a mezei felhasználó ritkán találkozik, beleeshet a jóhiszemű vásárló kategóriába. Ipari céloknál általában mellékelni kell a megfelelőségit. Ezek egy része netről letölthető.
"Ez a táp kielégiti a Kettős szigetelés követelményeit."
A szabványismeret nem csak elektromosság, hanem jog is: baleset esetén a villanyszerelőt megmentheti a börtöntől.
Márpedig HIVATALOSAN csak azt tekinthetem kettős szigetelésűnek, amin a gyártó elhelyezte a kettős szigetelés emblémáját. Tehát hiába látom a saját szememmel hogy akár ötszörösen van szigetelve, ha nincs rajta a jel, akkor nem kezelhetem úgy, mint kettős szigetelésű terméket.
Az EU tagországok nemzeti szabályozása lehet szigorúbb, mint az EU szabályok.
Tehát vannak olyan termékek, amelyek tökéletesen megfelelnek az EU előírásoknak, tehát jogosan van rajtuk a CE embléma, miközben a (szigorúbb) magyarországi előírásoknak nem felelnek meg.
Már csak az a kérdés, hogy egy ilyen terméket Magyarország területén szabad-e forgalomba hozni, tehát ha én Magyarországon megvásárolok egy CE emblémával ellátott terméket és sok év múlva egy baeleset miatt kiderül, hogy a szigorúbb magyar előírásoknak viszont nem felelt meg, akkor ki lesz a hibás?
Elérkeztünk oda, hogy miben bízunk jobban. A kínai noname gyártó kettős szigetelt matricájában, vagy a FI relé helyes működésében? Egy fém házas készüléknél én nem merném kijelenteni, hogy SOHA nem fog feszültség alá kerülni a ház.
"Tehát hiába szeretnék csak két eres kábelt vezetni a reflektorhoz, a szabvány szerint köteles vagyok mindenhova elvezetni a földet is, habár semmi értelme :)"
Van értelme, mert ha nem földeljük le, a tápegysége zavarja az URH rádióvételt!
Mert nem viszünk - a kettős szigetelés miatt tutira potenciál mentes házra >> nem ráz semmihez képest!!! - máshonnan valamilyen potenciált a zöldsárgával, mert akkor >> rázhat, hisz lehet akár egy fázis feszültsége is ...
Bezzeg ha mi találnánk ki, akkor rögtön eszébe jutna, hogy mivel kell kivilágítani, mert útban lenne a kisrepülőknek, meg különben is rászáll a 4 tonnás sasmadár és leszakad, de erre a problémára is lenne valami szokásos Elek-féle nyakatekert nem megoldása.
Alapból azért nem szabad, mert a kettős szigetelés esetén a készülék zárlata esetén sem kerülhet fázis a fém házra.
Mert belül annyira el van szigetelve, hogy nocsak!
Nade viszont ha a fém ház mégis le van földelve és van egy másik készülék, ami éppen testzárlatos és nem old le semmilyen védelem, akkor az a zárlati feszültség meg tud jelenni a másik, kettős szigetelésű készülék fém házán.
Hogy ez a szcenárió életszerű-e, azt majd a szakik megmondják, de tény, hogy egy megfelelően elkészített, bevizsgált, engedélyezett kettős szigetelésű készülék esetén semmiféle többlet biztonságot nem nyújt a földelés, szóval ha más nem, akkor csak felesleges.
Tehát MT és MTL vezetéket hasonlítunk össze, amiből az egyik MARHAKÖNNYŰ, a másik NEHÉZ. Ez mondjuk a nyelvtan szerint is több nagyságrendi eltérést jelez, de igazából ugyanaz a sodrott vezeték van benne, szóval durván számolva kicsit több mint 50% a differencia súlyban, vagy 33% visszafele. (plusz kis műanyag, ilyesmi)
Namost, 80-100 lámpáról van szó, ami a következő hozzászólásod szerint 1m távolságra van egymástól, vagyis kb 100m (egy tekercs) a teljes távolság. Ez MT-ből mondjuk egy huszas, MTL-ből 17.
HÁROM. EZER. FORINT.
Basszus, legyen feszítőszálas, mert az szerinted nem kell a marhakönnyűre. Mennyit is dob az a differencián ? Mondjuk egy tizest. Akkor már
TIZENHÁROM. EZER. FORINT.
"sokszázezer", mert gondolom a hozzáértésed is benne van. Aztán szidod itt a mindenkit, hogy túlárazza a munkáját, pedig egy ilyen melóból meglenne a szabványgyűjtemény, aztán mi az neked, 2 nap alatt felpattintod.
Az van elek, hogy ha nagyot akarsz mondani, akkor sokkal jobb közeg a kocsma. Ott nincs senki, aki átgondolná, simán elhiszik neked. Gondolom a sokszázezres FI relé meg a rack szekrény is így született.
Ha két pont között a távolság mondjuk mindössze 1 méter, akkor is tilos csak úgy átlógatni egy MTL/MT kábelt?
Készülékek hálózati kábleje is ilyen, ezek szerint végig vezetékcsatornában kellene vezetni pl a TV /mosógép kábeljét a dugaljtól a készülékig?
Ha viszont valamennyit mehet a levegőben hivatalosan is, akkor ki/mi mondja meg, hogy 1, 3 vagy 6 métertől nem bírja el saját súlyát, tehát az felett már kötelező feszítőszálra rögzíteni?
Effajta "hülyeségek" miatt keresek már régóta olyan 230V-os LED reflektort, ami hivatalosan (tehát a matricája szerint is) is kettős szigetelésű. De úgy látszik, hogy ilyen igény/kérés még nem jutott el egyik gyártóig sem :)
Légvezetéket okos ember nem csinál tömör érrel, mert lengedezhet és akkómeg eltörik az ere valamelyik hajlási ponton.
Tehát ha lengő, akkoor flexbilisben kell gondolkodni:
- vagy 3x0,75 NEHÉZ MT vezeték + feszítőszál + sok munkaóra pepecselés
- vagy 2x0,75 MARHAKÖNNYŰ MTL vezeték + kevés munkakaóra (a könnyű vezetéknek nincs szüksége feszítőszálra + a lapos vezetékre a lámpa rákötése pillanatok alatt kivitelezhető)
Kb 80-100 lámpáról van szó, tehát a sok kis anyag/munkaóra megspórolás összeadva sok forintot jelentene.
A diff 20Ft/m. Vállalkozóként, nagyker áron nyilván ennél jóval kevesebb, de ne legyünk telhetetlenek.
Ahhoz hogy akár csak egyetlen százezer forint differencia megjelenjen, barátok között is 5km kábel kell. A lámpákhoz. A sokszázezer forint meg ugye ennek egész többszöröse.
Munkadíj nem játszik, legalábbis én nem láttam még villanyszerelőt, aki a 3x1,5-et drágábban húzta volna, mint a 2x1,5-et.
Biza, így van ez, óriási plusz költség az a ződsárga VAGY elek megint nagyot akart mondani, mint a sokszázezres FI reléknél.
És ez gondolom még csak az anyag. Ha Mesterünk rákerekíti a szerény munkadíját, akkor meg aztán végképp nem tudom mi lesz. Egyáltalán, belefér ennyi számjegy egy átlagos Ekcel mezőbe, vagy az A4es papírt is el kell fordítani hozzá?
"még nem találkoztál olyannal, hogy nem lehet egy lámpát feltenni, mert anno nem vezették oda a "felesleges" védővezetőt?"
Ebben az esetben olyannal lehet találkozni, hogy "ha kell földvezető is, akkor ez a munka kb 100.000 forinttal drágább lesz" (nagy terület megvilágítása egygy rakás led reflektorral, közöttük légvezeték) ... és ezért a 100 ezer forintért cserében az ügyfél leszarja, hogy ötven év múlva esetleg majd valakinek hiányozni fog a földvezető.
> két sorban van, és akkor az egyik végét lehet közösre hozni, onnan számít a 10?
Igen, így kell nézni.
> Ha 1 v 2 síkon 2 csoportot(?) alakítok ki, azt hogy hívják? az a string? (csoport?)
Igen, string a neve. Azonos síkon csak akkor kell 2 string, ha annyira sok a napelem, hogy az eredő feszültségük több, mint amit az inverter kezelni tud.
> 1 normál inverter mennyi ilyen csoportot tud lekezelni általában?
Teljesítmény függő, a kicsik általában egyet, a közepesek kettőt, a nagyok (10kWp+) hármat. Nézd meg a kiszemelt inverter adatlapját.
(egy dobozban ilyen fővezetéki csati szerűség? Abban van 4 bemenet, bemenetenként 2 csavarral és biztos nem olvad el (:)).. Lehet, hogy a Wagonak is van valami masszívabb kivitele)
két sorban van, és akkor az egyik végét lehet közösre hozni, onnan számít a 10?
Most azon agyalok, hogy SHOROS (!) kötés kell, akkor a közös pontot ki lehetne hozni úgy is, 10 függőbe, alatta meg 5 keresztbe.. bár kissé hülyén néz i, de hát nem kell annyira nézegetni..
Ha 1 v 2 síkon 2 csoportot(?) alakítok ki, azt hogy hívják? az a string? (csoport?)
1 normál inverter mennyi ilyen csoportot tud lekezelni általában?
221-es WAGO - max 6mm² változat - oldalára 30A 300V felirat szerepel. Terhelhető ez (1P 7kw hőszivattyú) 230V 25A-val? Vagy nézzek más milyen DIN-es sorkapcsot?
"Kettős szigetelt belül a cucc benne ... gondolom"
Teljesen mindegy, hogy a szerelő mit gondol, úgy hallottam, hogy a szabvány szerint
- ami elektromos készüléken nincs rajta a kettős szigetelés jele, azt tilos kettős szigetelésűnek tekinteni
- tehát ha a belőle kilógó kábelen van zöldsárga ér is, azt a szerelő köteles rákötni a földre AKKOR IS, ha az a zöldsárga belül nincs bekötve sehova
Tehát hiába szeretnék csak két eres kábelt vezetni a reflektorhoz, a szabvány szerint köteles vagyok mindenhova elvezetni a földet is, habár semmi értelme :)
durva :(, nekem azt mondták, hogy kétfajta rögzítés lehetséges, és a helyszínen döntik el, hogy melyik működik.
Azt nehezen képzelem ez, hogy nincs valami olyan megoldás, hogy belefúr valamilyen menetes szár jellegű idomot a szarufába, erre rátesz egy gumikorong szerűséget, alatta kinyomja szilóval, és ráteker egy alátétet, anyával..
ha viszont ilyen a történet, akkor hogyan szoktak sakkozni az elrendezéssel + összekötögetésekkel?
Van 10 db 1x2m panel egymás mellett, akkor az egyik panel lesz a kezdőpont és a sor végén a másik panelon a végpont.
Ekkor a 10 m távolság "helyből megvan" (?) ha a táblák alatt közelítem egymáshoz a két vezeték végét, mondjuk 5 m-n középen találkoznának, és innen lenne még 5m-m (?) az inverterig?
Ennél akkor jobb lenne a 2x5 elrendezés (?), és ekkor a két végpont 1 m-n belül esne egymástól. Ha jól látom a betett képen is mintha két sor felfogatása lenne.
Ettől a 900V DC-től kicsit rosszul lettem, zsindely a tetőm, szerintem valami zárlat esetén úgy égne, ahogy elő van írva.
Ez még a szerelés eleje, alighanem később "méretre" lett igazítva. Már nem emléxem, későbbi állapotú kép meg nincs róla.
De valóban az a cél, hogy - a vezeték hurok MINÉL KISEBB területet zárjon körbe >> közeli villám által indukált feszültség minimalizálása - minél rövidebb vezeték kelljen >> veszteség csökkentése
Nincs azzal semmi baj , ha rajta van a Kínai export jele . Az EU-ban használatos CE jelölés azt hivatott jelezni , hogy a termék a rá vonatkozó előírásoknak megfelel és szabadon forgalmazható az EGT belső piacán . Tehát , ha a termék mellé adnak egy nyilatkozatot , ami ezt bizonyítja , akkor semmi gond .
Sorosan!!! >> sztringbe vannak kötve a napelemek a HMKE inverterekhez.
Ez a 18 egy sztring lesz vélhetően. Mivel azonos lesz Nap általi megvilágításuk (ha jól értem).
A normál 60/120 cellás napelem 45-48 Volt üresjárásban, hideg időben. Azaz 800-900 Volt DC kerül az inverter bemenetére. Amihez 1000 (1200) Voltos T2 osztályű DC védelem kell. Az inverter közelébe a DC oldalra, ha nincs benne gyári.
HA 10 métrenél (érdemben)hosszabb DC vezetékpár megy fel a tetőre a napelem mezőig. Akkor megfontolandó a T2 DC védelem ismétlése.
De az ilyen hosszú DC vezetékpárt kerülni szokás... HMKE esetén. (pl. a tűzvédelmi leválasztó kapcsolónak nevezett ostoba=kárveszyélytnövelő cucc miatt)
---
A panelmezőről lefelé (inverterhez) induló kábel hossz játszik...
" Az Eu kompatibilis CE és a kinai, exportra ---ugyanazon jelzés. "
Ez nem igaz !
Ez az EU megfelelöséget igazoló jel :Ha a C betü köré rajzolsz egy kört , akkor éppen érinti az E betüt . A kínai export megjelölésnél közelebb van a C betü , így a köré írt kör metszi az E betüt .
Nagyon gány a ház vezetékezése - az lesz a következő nagy lélegzetvétel - valszeg amit tudott lopni azzal dolgozott (helyenként) valami villanyszerelő segéd volt a fószer.
A padláson MTK-k vannak: a 4 eres 2 fekete, kék, zöldsárga van kötődobozban összeforrasztva a fekete, barna, zöldsárgával, a következőképpen: a két fekete összesodorva, és összeforrasztva a 3 eres feketéjével. A kék összeforrasztva a 3 eres barnával, és a zöld sárga a zöld sárgával. A következő doboznál a 3 ér visszavált ismét 4-ben hasonló módon :).
Ezeket, vagy hasonló jellegű egyszerűbb dolgokat ki tudom javítani, csak nem tudom, hogy a gyakorlatban mit és hogyan célszerű használni (pl C13 bizti).
Ha az elosztó táblára is akarok túlfesz védelmet, akkor azt az AVK elé célszerű tenni, ezt jól gondolom?
Szintenként most biztos nem lesz AVK, megpróbálom csak a bejövőre rátenni, hátha működni fog :).
2x14 v 2x16 dobozra tudsz esetleg típust mondani, keresgettem a neten, de nem nagyon találtam (ha 30e, akkor annyit valszeg nem adok érte)
Mi legyen a villanyszerelő hivatalos/szabványos hozzáállása, ha olyan termék kerül a kezébe (hivatalosan magyar szaküzletben vásárolva), ami fém burkolatú, de nincsen leföldelve?
Most elsősorban azon reflektorok miatt érdekel a dolog,
- amelyeken rajta van a CE jelzés
- a belőlük gyárilag kilógó (lecserélhetetlen) rövidke kábel tartalmaz zöld-sárga vezetéket is
- de ez a zöldsárga nincs bekötve sehová (a reflektor fém háza nincs összekötve vele).
Hivatalosan/szabványosan ezt nekem házilag le kellene földelnem egy extra külső ződsárga vezetékkel?
Vagy értelmezhetem úgy, hogy ha ez hivatalosan forgalomba hozható így földeletlenül, akkor elég, ha két eres kábelt viszek oda?
Vagy az összes ilyen termék habár EU kompatibilis, de forgalomba hozatala Magyarországon illegális? :)
Ennek ellenére tanyán a mezőn is évente jópár sofőrt maga alá temet a Zetor, oszt akkor nem is hajtottak gyorsan csak az árokkal meg a fordulókörrel szemben hiába emlegeted az elsőbbséget, mert az sima fizika. Mondjuk az ilyen nagyvasakat mindig is csíptem, egyszer még lesz (:-
Ja ezek a régi ELCO kismegszakitók. Szintenként betennék 1-1 FI relét, ( bár lehet belőle kevereés a lépcsőház miatt pl)de akkor a 3*18-is necces lesz.1,5mm2 re max C13. A linkelt honlapon találsz több fajtát.
Jelen elképzelésem (?) szerint szerint 10 + 4 + 4 panel lesz, 3 sorban 1 síkon.
A legfelső sor alja - 10 db - kb a padlástér síkja.
01,
A gyakorlatban hogyan szokták a panelokat összekötni és hogyan számolódik a 10 méter?
Pl simán összekötik párhuzamosan az egy síkon lévő táblákat, és az egy síkon lévő táblák bármelyikéről - a közös pontról - levehető az egyenáram az inverter felé?
Ha mondjuk bármely panel bármely felétől lehet nézni a 10 métert, akkor az emeleti gardróbhoz legrövidebb táv kb 4-5 méter lenne, de ha a kémény mellett le szeretnék menni a pincébe, akkor is talán 10m-n belül lennék az egyenáramos szakasszal.
02,
Túlfesz védelem nincs a házban, ha az új elosztóba beleteszek egyet az AVK mellé, akkor 14 hely :(.
HA VAN az elosztóban T2 (Type2 II. osztály C) szintű AC túlfeszvédelem.
ÉS
Az 10 méteres VEZETÉK hosszon belül van az invertertől. Akkor nem rakunk még egy T2 túlfeszt az inverter közelébe is.
---
HA nincs még a házban T2 túlfesz vagy túl messze van, akkor meg rakunk. HA!!! berakható az elosztóba is (elfér, nincs 10 méteren túl az inverter) akkor jobb helyen van az elosztóban, mert védi a ház többi cuccát is. Bonuszként, bár az inverter miatt került be.
---
HA van az inverterben T2 az AC oldalra akkor sem rakunk másikat.
Helyszín- és lehetőség függő, hogy mi hová kerül...
Így is lehet pl. és akkor semmi nem kerül a főelosztóba a napelemes cuccból.
Csak az 5 eres vezeték másik vége. Amit ott egy kismegszakítóval védünk és teszünk áramtalíthatóvá. HA nincs az inneső(napelemes) végével azonos látótérben.
Olyan is van, hogy az AC máshová kerül helyileg mint ahol a DC van.
Beteszek én is egy képet, csak hogy érezd, kb mi a kihívás :)
A tábla bal oldalán van 5cm hely a sarokig, az ajtókáva jobbra 25 cm. Abban a 25 cm-ben megy két kapcsoló, feltehetőleg csőben, illetve egy riasztó panel, vezetéke a vakolatban.
A kapcsolók vezetékeinek a kiváltása nem tűnik akkor kihívásnak, viszont a riasztó vezetékét nem szívesen toldanám, főleg nem vinném be az elosztó tábla testén belülre.
Lefelé van min 30 cm helyem, tehát egy 2x12 biztosan elférne az 1x12 helyett.
"- és mellette lenne megint 3 sorkapocs a 3 szintnek + AVK-nek.
Fejtsd ki bővebben, a házban van még 3 szint?"
Próbálom pontosabban fogalmazni:
- van 3 fázisom az órától, az első bejövő ponton össze kellene ezt hozni a napelemmel még az AVK előtt (ezt mondták, kérték a telepítők).
Most egy dzsumbuj van a jelenlegi táblán, szerintem ebbe biztos nem kötnének be semmit sem (én hozzá sem nyúlnék).
Elképzelésem szerint nézne ki a tábla (1x12 helyett 2x 12-vel), hogy:
- a felső sor szélére kitennék 3 db 4 pólusú sínre szerelhető fővezetéki elosztókapcsot: ELMÜ bejövő , napelem, AVK elmenő és még marad mindegyik csatin 1-1 szabad lehetőség az AVK előtt
- ezután jön az AVK
Az épület 3 szintes, mind a 3 szinten van elosztó tábla.
Az AVK-ból a 3 kimenő fázis kellene - saját szint + emelet, pince - továbbvinni a két másik szintre is.
Ezért arra gondoltam, hogy az AVK kimenetét ismét rátenném 3 db elosztókapocsra, és innen mennék tovább az alsó sor kismegszakítóihoz, illetve maradék 2 szint felé.
(az AVK utáni részre írtam, hogy nem tudom hogy szokták, vagy lehet elegánsabbak megcsinálni, olyan nem akartam, hogy
- kijön az AVK-ból 1 db madzag (1 fázis) és azt mondjuk a levegőben összekötöm egy wago-val és onnan viszem tovább 3 felé.
- és olyat sem akartam, hogy az AVK csatlakozójába beleerőltessek 1-nél több vezetéket)
(az alsó sor 12 elosztóját fázissínnel kötném össze, és valamelyik szélső 3-ra kerülne a 3 F az AVK utáni csatikról)
Ha esetleg ezt meg lehet szebben is csinálni, akkor oszd meg, köszi! :)
02,
Kismegszakító: megnéztem a webert a neten, szerintem egy ezer éves márka, már nincs is forgalomban (talán siemens lehetett eredetileg (?).
Itt akkor kérdés lenne még, hogy B vagy C karakterisztika? :) és sima 1,5-s drótra mekkora? 16A-s vagy elég a 13A-s?
Itt elhangzott ugye, hogy B a konnektorra, C a világításra, megnéztem még 1x az összesítést a jelenlegi bekötésekről: természetesen keverve van nálam (is), tehát pl nappali világítás, konyha konnektor kör.
03,
Szekrény: köszi a shcneider info-t, a hager golf szekrényt (VF212TD) itt láttam.
Van 2 x 18 tábla is? (esetleg 2x14, 2x16?) tucc esetleg mondani típust is?
Oldalra nincs nagyon helyen, talán egy 18-s be beleférne még, de jobb lenne 16-s
(attól félek belefutok valami csőbe, ott megy nem sokkal mellette egy kapcsoló, tehát akkor ott is barkácsolni kellene a csővel + szakítani, toldani a vezetékeket).
02. Dugaljakra C karakterisztikát szoktunk tervezni, világítás stb legyen inkább B. Figyelj rá, hogy 1,5-es vezetéket max 13A-el szabad biztosítani, 16A-hez 2,5-es vezeték kell! Nem biztos, hogy a Weber a hibás, ha a szolgáltatói kmsz B16A, a belső meg C16A, akkor először a B fog leoldani. De ha B16A van az óránál, akkor a dugaljakra is ilyet tennék, pont azért, mert különben soha nem fog leoldani.
03. Bármit, ami 16A-nál nagyobb. A rajta szereplő érték fázisonként értendő.
04. Az elosztó méretét ne ahhoz igazítsd, hogy mit akarsz beletenni, hanem, hogy mennyi helyed van. Inkább legyen 2-3-szor nagyobb, úgyis elfogy előbb-utóbb.
Sajnos nem tudok ebben segíteni . :-( Nem figyeltem meg , hogy milyen cégi csomagolásból lett kicsomagolva . Elnézésedet kérem ! Mivel általában német autógyárakban dolgoztam , ott többnyire német termékeket részesítenek elönyben .
PS: Várd meg Lacivill válaszát (vagy szakmókus, ötfelezős), ők szakmabeliek, én meg csak az érdeklődő amatőr vagyok. Egyesek szerint LAIKUS :) Elek várható kirohanását a sokszázezer forintos FI relékről meg ignoráld :)
> alapból ezt nem tartanak, csak shcneidert, legrandot + eatont talán.
Érdekes, mindhárom jó, megbízható márka, tuti háttérrel. Jó bolt az, ahol csak ilyeneket árulnak. (semmi XBS meg Mentavill... :)
> A 2x12-n gondolkozom - most 1x12 van - és lehet, hogy ebbe is elég passzentosan férek majd bele
Tervezd túl. Ha nem gond a hely, akkor vegyél 2x akkora szekrényt. Párezer forint a diff, néhány év múlva ráérsz megköszönni :)
> Megszakító típusra jó márka a Schneider? És milyet vegyek? B-t vagy C-t?
Igen, jó. B-t vegyél.
C akkor kell, ha relatív nagy motorikus fogyasztóid vannak. (Gyalu, körfűrész, nagyflex, ilyesmi) Ha lakásról beszélünk, akkor nem kell C.
> Most olyan van fent, hogy nem is hallottam róla - Weber
Én sem hallottam róla, de ez semmit nem jelent. Lehet jó / rossz. Ha már elhatároztad magad, hogy elosztót cserélsz, akkor menjen minden egyben, sokkal kevesebb szívás lesz a szerelés.
Ajánlottad a Hager Golf szekrényt - lassan ráfordulok a belső elosztótábla cserére - voltam itt a környéken egy normálisabbnak tűnő boltban, alapból ezt nem tartanak, csak shcneidert, legrandot + eatont talán.
Néztem egy 2x12-s süllyesztett szekrényt, árban, tudásban kb uaz.
A 2x12-n gondolkozom - most 1x12 van - és lehet, hogy ebbe is elég passzentosan férek majd bele
- mellé lenne egy AVK, ez ha jól látom 4 modul helyet foglal
- és mellette lenne megint 3 sorkapocs a 3 szintnek + AVK-nek
Tehát kiment 10 hely a 12-ből a felső sorban, az alsó sorba első körben letükröznék a jelenlegi bekötéseket.
Ha van jobb, praktikusabb elrendezés, ne kíméljetek.
02,
Megszakító típusra jó márka a Schneider? És milyet vegyek? B-t vagy C-t?
Most olyan van fent, hogy nem is hallottam róla - Weber ? - kukázni akarom az egészet (a villanyóra alatti megszakító hamarabb szokott lecsapni, mint az elosztótáblás)
03,
Milyen áramú 3 fázisú fí relét kell venni 3x16 A bejövő áram esetén?
Hogyan kell értelmezni a 40A-t? (összeadogatom a 3 kör áramát és ez lehet a max?)
Úgy veszem észre, hogy amikor a "bármi áron kössünk bele mekkelekbe" típusú szemüvegeden át olvasod a fórumot, akkor gyakram eltűnnek bizonyos szavak a hozzászólásaimból, néha meg olyanok is láthatók, amelyek valójában nincsenek is ott :)
> Tipikusan nem szokott a FI relé leoldani évekig-évtizdekig sem, > normális a szerelés és nem vackok a hálozaton használt cuccok.
Mondjuk nálam se szoktak leoldani, csak tipikusan akkor, ha hozzányúlok a villanyhoz. Mondjuk az előfordul :)
> Ezért nem is értem a több FI relé és a sok kismegszakító >> csillagpontos vezeték szereléssel mániát.
Nem baj ha nem érted, nem kell mindenkinek így csinálni. De az, hogy külön FI-re teszed mondjuk a vizes helyiségeket és a kertet az még elég messze van a csillagpontos szereléstől.
> Amit elsősorban a villanyszerelő minél nagyobb haszna gerjeszt a családi ház kategóriában.
Dehogy, marhára nem ez generálja, hanem az okosházak.
Igen, de akkor mindjárt idevehetjük a Burj Dubaj villanyszerelését is, mert az még a 3 szintes családi háznál is nagyobb, nem ?
Szóval akkor értelmesen, csinálsz egy kört a kerti cuccoknak, 1F FI + 1-2 kismegszakító. Egy másikat a vizes helyiségeknek, szinten 1F FI + pár kismegszakító, illetve +1 FI minden másra, és annyi kismegszakító, amennyi kell. Erről volt szó, ne keverjük ide a többit.
Hol itt a többszázezer forint plusz ?
> mielőtt tovább okoskodsz
Semmi esetre sem kontárkodnék bele a te felségterületedbe... :)
Tavaly volt anyósnál egy teljes felújítás. Régi kádárkocka épület, a villamos hálózat alu, védőföld nuku, rázott minden is. Ezt komplett kibasztuk, újrahúztuk a sógorommal. A főelosztóba került asszem 4 FI, kb 25 kismegszakító, rendesen elosztva a körök, új 5x10-es betáp.
A vezetékezést a sógor csinálta, arról nem tudok nyilatkozni, de a szekrényt én vettem, szereltem, kijött kicsit száz alatt. (tokától-bokáig schneider minden) Nyilván órabért nem számoltam fel, de ha a normál esetet vesszük, akkor is kb még ugyanennyi a kötés/szerelés. Szóval mondjuk durván 200. Ez ugye nem a példában emlegetett +2FI +sokszázezer forint esete.
A direkt hülyeséget hagyjuk már meg Eleknek, megharcolt érte. Max. tippelni tudok, hogy ellopták a loginod, péntekre valami szaftos vitát szeretnél, esetleg tényleg teljesen hülye vagy. Nem tudom.
"Olyasmiert amire amúgy igazából semmi szükség." - ha csak bekötött, "örök életűen hibátlan" készülékeid vannak, akkor is csak erős túlzással lehet ezt állítani. Áramütéstől megförmedni úgy nagyjából-egészéből egyszer lehet csak...
Úgy 30-40 eFt mostanság piaci áron egy "A" FI relé felpattintása (anyag+munkadíj).
De csak akkor, ha - NEM valami nevesebb cuccot raknak be !!! és/vagy - NEM kell dobozt is cserélni miatta és/vagy - NEM kell vezetéket is variálni >> ki/átépíteni...
Avagy hamar összeállhat a jókora számla. Olyasmiert amire amúgy igazából semmi szükség.
Néha megnézem... évente 2 évente. Legutóbb úgy 3 hónapja volt tesztelve egy áramkör bővítés kapcsán.
----
Tipikusan nem szokott a FI relé leoldani évekig-évtizdekig sem, ha normális a szerelés és nem vackok a hálozaton használt cuccok.
Ezért nem is értem a több FI relé és a sok kismegszakító >> csillagpontos vezeték szereléssel mániát. Amit elsősorban a villanyszerelő minél nagyobb haszna gerjeszt a családi ház kategóriában.
Ahogyan az erőltetett mérőhely szabványosítás című buli is.
Nomeg pláne a "vezetékezzük át az egész házat mindenképpen, ha nincs gond akkor is" biznisz.
"Az egyik dolog, amit nem értesz, pedig általános iskolások is megérthetik, az a szelektivitás haszna."
A nagyon részletes szelektivitás
- gyakori / nagy forint-kiesést okozó elektromos hibák (vállalati környazet) esetén megkönnyíti a hiba gyors megtalálását és/vagy a hibás rész ideiglenes leválasztását, hogy a többi terület tovább termelhessen.
- közel nulla valószínűséggel bekövetkező és akkor is anyagi kárt nemigen okozó hibák (magánlakás) esetén a több százezer extra forintba kerülő szuper-szelektivitásra rábeszélő villanyszerelő hasznát növeli.
"de szerintem a hibakeresést megnehezítheti, ha egyszerre csapkodja le az áramot az egész házban."
Ha olyan a villanyszerelés minősége (és/vagy annyira szar a műszaki berendezések minősége) a házban, hogy hetente várható egy FI relé lecsapódás, akkor teljesen érthető, ha extra pénzt fektetsz abba, hogy a rendszered minél szelektívebb legyen (több FI relé, soksok kismegszakító, stb).
De ha a ház villanyszerelését nem hülye csinálta és te sem vásárolsz gagyi elketromos készülékeket, akkor a FI relé lecsapódások várható gyakorisága akár 20 évnél is ritkábban lehet, ebben az esetben csak a pénzedet pazarolod, ha túl oktat költesz szelektivitásra (tehát hogy majd könnyen meg tudd találni azokat a hálózati hibákat, amelyek talán soha nem fognak bekövetkezni :)
Persze mivel (komoly) gyártó nem áll a termék mögött, ezért a hosszú távú megbízhatósága, élettartama szerencse dolga. Ezek a marhaolcsó cuccok hajlamosak túlmelegedés által megdögleni, olyan helyre szereld, ahol nem áll a levegő.
Ha 3f-ú csatlakozód van, akkor oda kell a 4p FI relé! Ha nincs, akkor mehetnek 2p-úak is, de minden körnek külön nullájának kell lenni, nem keveredhetnek!
Autógyárakban vékony lánc segítségével felfogatott ipari elosztókockákat használnak , aminek minden oldalába tetszés szerinti dugaljat , festo csatlakozót , ethernet csatlakozót , kismegszakítót , vészleállító gombot , stb lehet beszerelni , az aljára meg egy fordított" T " fogantyút szerelnek . A kábelek fekete gégecsöben csatlakoznak alul a kockához és felül a mennyezethez is .
- ha 3F-m van, és fí relét kell bekötni, akkor kell-e, kötelező-e 3fázisú fí relét használni, vagy használhatok 3x 1F-t?
- a házban nincs 3F-ú fogyasztó, csak csatlakozó lett kiépítve
Nem nagyon látom értelmét a 3F ÁVK-nak, a táblán kevesebb helyet foglal, de szerintem a hibakeresést megnehezítheti, ha egyszerre csapkodja le az áramot az egész házban.
Ha esetleg valami műszaki hiányosságom van, lécci pótoljátok!
(01, 5 kW-ig támogatnak, egy 2 gyerekes családi ház áramból megeszik éves szinten 3,6k kW-t. Marad 1,4k kW fűtésre, ami elég karcsú.
02, nincs benne leírva az elszámolás. Nyáron lesz áram dögivel - amikor mondjuk 2 hétig otthon sem vagy - de ha ezeket a rendszereket bruttó elszámolásba kötik, akkor sokan fogják vakarni a fejüket majd később.
Bár állítólag most is azért nincs brutto elszámolás jún 30-tól, mert nem készült el a szolgáltató oldalán a szükséges fejlesztés ehhez.
"Olcsó helyett inkább ízléses/elegáns/profi megbízást vár a megrendelő. :)"
Plafon közepéből lelógó kábel csak egy estben ízléses: ha láthatarlan. Aranyozással, népművészettel nem lehet láthatatlanná tenni. Vagy legyen terepszínű (a mennyezethez hasonló), vagy ne kábelnek nézzen ki, ez utóbbi lehet pl óriáskígyó vagy kúszónövény, én az utóbbit javasoltam.
1: ezt a távirányítót rögzítsd fel a falra az ajtó mellé
2: igyál meg egy üveg bort
3: lépj be a tök sötét szobába egy világos helyiségből és a falon lévő távirányítón próbáld megnyomni a remegő ujjackáddal kb 1x1 centis gombok közül először az "1", majd utána az "ON" gombokat
4: miután a dolog öt perc alatt sem sikerül, tépd le a falról a távirányítót és ordítva taposd meg
5: botorkálj el sötétben az ágyadig
6: másnap vásárolj egy olyan villanykapcsolót, aminél nem kell lámpafény ahhoz, hogy használni tudd :)
Nem írtál ampert/wattot ezért nyugodtan feltételezhetek könnyű kábelt.
Hasonló esetben olcsó megoldás volt:
- végy egy kemény falú szürke villanyszerelő csövet (szerinted pont megfelelő csőátmérő szorozva kettővel :)
- fúrj a végére négy db 6 mm-es lyukat 90 fokra egymástól
- az megfelelő helyen lévő álmennyezet kazetta pont közepére csinálj egy cső-méretű lyukat
- dugd át rajta a csövet és a két-két szemben álló furaton dugj át 1-1 50 centis 6-os menetes szárat (ennél a résznél derül ki, hogy a lyukakat NEM egy vonalban kellett volna fúrni :)
- a menetes szárak elmozdulását biztosítsd anyákkal
- a plafonból lefelé lógó cső hosszát vágd le ízlés szerint
- a cső festhető (PVC festékkel!), tapétázható, úgy hagyható (elegáns ipari szürke), de kedvencem a rátekert borostyán girland :)
Ha szépet is akarsz meg olcsót is, akkor rossz országban érdeklődsz (az alkatrész máshol sem olcsóbb, de ha háromszor ennyi a fizetésed, akkor mégiscsak olcsóbb :)
Adott egy gép (2x2x2m kocka), amit felülről kellene megtáplálni (230V, ethernet, EPH). Kazettás álmennyezet van kb 1m-rel felette, a gépre nem lehet semmit csavarozni, vagy talpalni, tehát lógnia kell a kábeleknek. Ti hogy oldanátok meg? Gyors internetes keresés után a CNC gépeknél használatos energialáncra gondoltam, amit az álmennyezet fém szerkezetéhez lehetne rögzíteni.
és ELVILEG ezen a lenti linken látható bármelyik fali kapcsolóval lehet távvezérelni (egyes kapcsolóval csak egy csatornát a négyből, hármas kapcsolóval három csatornát a négyből, stb) de én básárlás előtt felhívnám a boltot, hogy a fenti négyes kapcsolóhoz biztosan jó-e lesz-e az általad kinézett táv-kapcsoló:
"Van egy régi túlfeszültségvédett elosztó hosszabbítóm. Nem bízom benne, hogyan lehet ezt tesztelni? (azon kívül, hogy imádkozom egy villámcsapásért"
Ne imádkozz, mert ezek egy hálózatba közvetlenül becsapó villámtól nem védenek meg. A hálózat KÖZELÉBEN elhúzó villámok szoktak
- 270V és pár ezer folt közötti
- NAGYON rövid idejű (tized/ezred másodperces)
feszültség impulzusokat okozni, ezek ellen való az elosztóba épített kis védő izéke.
A villám okozta túlfeszültséget négy erősség-tartományba sorolják, ebből a legerősebb ellen nincs védelem (a villámhárítón kívül :), az elosztókba/konnektorokba beépített kis védőcskék a maradék három (kivédhető) feszültség tartományból csak a leggyengébb fokozat esetében hatásosak (nem pusztulnak el).
voltak számomra nem teljesen világos részek, mivel nem vagyok szaki, de ha jól értem, akkor az általam említett próbába bele is halhat az eszköz, attól függően, milyen rendszerű.