Feleségem ultimátumot adott nekem, hogyha most már nem építek azonnal-de-rögtön egy terepasztalt mert nagyon óhajtana villanyvasutazni (amiért mellesleg egy jó ideje nyúz már) akkor rettenetes dolgok fognak történni, amiket én nem óhajtottam megtudni, hogy micsodák, inkább építettem egyet.:-) Szeretném ha ez egy olyan topik lenne, ahol képes beszámolókkal, építési leírásokkal, ötletekkel, trükkökkel ismertetnénk meg egymást és jómagam szívesen olvasnék, néznék meg hasonló építési leírásokat mint amibe én fogtam.
A szakaszkapcsolókon kívül be kell építened 2 trafó esetén 2db 2 állású kapcsolót (ami egyik irányba bont és a másikba zár, és fordítva)
Ezekre kell kötnöd mindkét trafót, és a szakaszokat. Amikor a két szakasz között mész át, egyirányba kapcsolod a két kapcsolót, így ugyanazt a trafót kapcsolod mindkét szakaszra, és zökkenő mentes lesz az átmenet.
Példaként rajzoltam még egy móricka ábrát, két oválpályát ábrázol összekötve, mind a kettőre tudod bármelyik trafót kapcsolni.
Na igen! Ilyet kerestem, köszi! Ezek szerint az egyik rugót ki kell venni ott, ahol használom a fület... Végállás visszajelzés van rajta? Elég sok drót áll ki... Én egyenlőre 8-as lukakat fúrtam a váltók rudazatainak vége alá...
Úgy néztem, hogy nem lesznek túl a határjelző köveken, mögéjük terveztem tenni. Másrészt még az összes kitérő kézi, természetesen alsó állítóműveket szeretnék, az asztal ki is van fúrogatva, de ennek egyenlőre anyagi korlátai vannak. Valamelyik topikban érdeklődtem is a Conrad művek Roco és Pilz-hez való illeszthetőségéről... Nem találok normális képet vagy rajzot, hogyan néz ki beszerelt állapotban. Azt tudom, hogy a váltókhoz egy mozgó fém drótot, csak az állító művet nem ismerem...
Ja, az ablak elé hajtogathatsz is belső képet. Vagy rajzolsz vagy szokott lenni a készletekben is. Ezeket U alakra meghajtod, hogy ne egyből az ablakban legyen, így lesz némi térhatása. E papír hátuljára mehet a fekete árnyékolás. Esetleg az ajtók helyét kihagyhatod, ahol beszűrődik a fény.... Na ez már szőrszál hámozás...:)
A Vakerán lehet találni jó áron meleg fehér LEd -eket. Írd be a keresőbe, hogy LED aztán szűkítsd a keresést a műszaki cikkekre. Én először a conrad katalógusában néztem 400-500 Ft körüli darabáron aztán itt 70 Ft/db -ért találtam. Igaz én a mozdonyomba kerestem 3mm -eseket, nehezen találtam, de neked jó az 5mm -es is, az biztos hogy volt még bőven. De pont nemrég nézegettem egy tömböt és csodálkoztam is, hogy milyen sok helyen látszik szinte narancssárga világítás a hagyományos izzók miatt... A hideg fehér lehet neon, ezek főleg a nagyobb épületekbe jó(iskola, hivatali épület, stb...) de jól néz ki családi vagy tömbházban is. Főleg a konyha ablakaira jellemző. Persze ez már csak szőrszálhasogatás...:)
LED-ben gondolkoztam én is a jóval kisebb áramfelvétel miatt, csak nem tudom melyik az a típus ami az izzós vilgításhoz hasonló meleg, szórt fényt ad?
A kivilágítandó helyiségek falát feketére festettem, illetve fekete karton ragasztottam rá a falak belső síkjára. Az ablakokra nem is gondoltam, nekiállok függönyimitációt, illetve mögé fekete kartont felragasztgatni. Így remélem megelőzhető a szellemkép.
Már be vagyok rendezkedve H0-ra :) Végülis sikerült kialakítani egy dupladilikörös "vágányhálózatot", egyik oldalon 4 vágányos állomással, a másikon 2 vágány, és egy behúzóvágány is van ami középre visz, és abból egyik oldalra két vakvágány ágazik le(tárolóvágánynak), a másik oldalra pedig egy. És ezzel a mondattal sokszorosan ki is merítettem a szóismétlés fogalmát. :) Az állomásra ha minden jól megy, egy 3 by, vagy azzal megegyező hosszúságú vagon+mozdonyból álló szerelvény be tud majd állni, úgy hogy még nem ér rá a váltókörzetre egyik oldalon sem. Arra számolok hogy a jövő évben sikerül terepet rendezni a szobában és egy kis plusz helyet kisajtolni, akkor még akár bővíteni is lehet majd a terveimet. :)
Egy problémával jövök... Adott egy analóg kis asztal, két PWM szabályzóval. Amikor az egyik szakaszról a másikra ér a mozdony - mindkettő PWM szabályzótól kap feszültséget - kb a duplájára ugrik meg a mozdony sebessége. Hogyan tudom ezt kiküszöbölni?
Érdemes kicsit sárgás LED -et használni világításnak és hideg fehéret -valamilyen fehér festékkel tompítva- Tv -t szimulálni. A ház belsejét nem árt árnyékolni, hogy ne legyen "átlátszó" a fal. Esetleg néhány ablakot is, hiszen ritkán világítunk mindenhol.
Az egyirányú hurok, egyszerűen megoldható 2 diódával.
A hurkon mindkét szálon kiszigetelsz egy szakaszt, és egy-egy diódával kötöd össze fordított polaritásban ( az érkező irányból ugyan arra). Amikor a mozdony a szigetelt szakaszra érkezik megáll, és csak a trafó ellenkező irányba fordításával megy tovább.
Ezzel a módszerrel csak egyféle menetirány lehetséges, a váltót is úgy kell állítani, hogy mindig egyfelé engedje be a szerelvényt. Ez megoldható kapcsolósinekkel, vagy akár rugós elven is (kifelé a szerelvény felvágja a váltót, amit elhaladása után a rugó viszahúz).
A kétirányú hurok már komplikáltabb, ahoz kell egy olyan relé is ami 4 szálat kapcsol egyszerre (kettőt zár, kettőt bont).
Sziasztok. Valaki letudná írni, hogy hogyan működik a hurokvágány és hogy hogyan kell bekötni? Neten a tillig-nek van 3db-os szettje TT-ben, de nemigazán tudom még, hogy hogyan is működik. A német szöveggel még akadnak nehézségeim :)
Na igen, pénz mellett még a hely ami a legkevesebb :-))) Irigylésre méltó, ha valakinek ekkora helye adatik meg. Szerintem mindenki ekkorát építene ha tehetné, mert H0-ban tényleg a jobban mutat a nagy.
Én "csak" azért csinálom ekkorára,mert ekkora a szuterén szobám :):):) H0 méretben talán a nagyobb asztal mutat jobban (sztem csak?!) A nejem mára már bele törődött,hogy ekkora(most már tetszik neki is) :):) Már 7-8 éve készítgetem:( Lassan,de bizonytalanul:):):)
Na nekem kevesebb, mint a negyede, 4,8nm. :( Emiatt, hogy jól lehessen vonatozni, muszáj volt sűrűre csinálnom. A legfontosabb nekem a magyar fővonali hangulat. Sok apró dologgal próbálom majd kihozni, oszlopok, jelzők, hangosbemondók, kerítések, virágágyások, padok stb.
Az észrevételed jogos. Annak idején mikor az készült (saját javítás kb 20 éve) akkor nem vettem észre hogy fordítva szegecseltem össze az érintkezőket, mivel működött, úgy maradt.
Egy pár kép arról, hol is tartok. Ez még nem a végleges asztal, csak vázlatnak nevezem. A következő lépés már a végleges faanyag beszerzése lenne, viszont ehhez meg szükségem lenne egy mérnök segitségére, mert 5 darabból szeretném összeállitani az asztalt, úgy, hogy ha az szükséges - költözés, kiállitásra vivés - szétszedhető legyen. Mivel legalább 3 különböző magasságban lennének a sikok, ez külön bonyolitja a dolgokat. Ha esetleg valaki tud ez irányban utat mutatni (akár egy ehhez értő szakértőt, aki némi ellenszolgáltatásért megtervezi), azt megköszönöm.
Jót írsz, de talán nem teljesen egyértelműen fogalmaztál. Nos...
A fém csík az valóban egy takaróléc, ami alatt a szigetelt vezetékek futnak. Az üzemszerű működéshez nem szükséges áram alatt lennie, tehát készülhetne műanyagból is. Azonban mint írtam az áramkör közös táplálása az egyedűl lévő
csatlakozón történik innen fémes kapcsolat van a mágnestekercsekben mozgó maggal. A kézi állítást lehetővé tevő fém "fogantyú" is feszkó alatt van, és az néha ill. gyakran "rátehénkedik" a takarólécre és ezáltal fémes kapcsolat létesül. Ha zavar el lehet szigetelni, attól még minden működik.
A vasmag végén rugós érintkezők vannak, ezek mozognak a két réz érintkező között és kapcsolják az első vagy a hátsó tekercsre a közös pólust. A tekercsek másik kivezetése a kék vagy a barna vezetékes kapcsokon kapnak táplálást.
Egyébként szerintem a képeden a jobbos váltódba, a balos váltó vasmagja van. Így nem valószínű az üzembiztos működés. Így az állító fogantyú fordítva áll.
Gondolom ennyi kielégítő lesz a Hruska-Piko váltó lelki világából. üdv.
Nagyon hamar feladtad az oknyomozást, közben megtaláltam a régi Piko Blokkjezőmet. Azon is látsz egy hasonló fémcsíkot, aminek az a funkciója, hogy az alatta futó vezetékeket eltakarja a szemünk elöl. "Design"
Kedves Kisfaludy 1! Ezek után már tényleg kipróbálom :)) Csak honnan szerzek modellgyufát? Mert nálunk nincsen gáz :)) (vicc) Köszi a bátorítást, és a tanácsot! Üdv: Diginewl
Köszönöm szépen! Időközben megkaptam a bekötés leírását hajóács1949-től is mailben, ezúton is köszönöm neki, de az ábrát is elteszem. :) Egy valamire viszont kíváncsi vagyok még ezzel kapcsolatban: a váltóműre(pontosabban azon kívülre, a sínszál mellé) van szerelve még egy hosszú vékony burkolólemez, amin egy csúszóérintkező szalad mikor váltót állítok, ezt a csúszót tudom arra is használni hogy manuálisan állítsam át a szerkezetet. Szóval, ennek az érintkezőnek mi a szerepe, és miért kerül áram alá ez a burkolólemez általa, amikor váltót állítok elektromosan? Gondolom egyik szerepe ezen lemeznek hogy eltakarja a váltóműben futó vezetékeket, de nem értem miért van önmaga is az egész áramkörhöz kötve...
Erre én is gondoltam :) De ha van valakinek, az sem lenne rossz, mégiscsak szebben néz ki, meg paszentosabb... stb...stb. Csavarozva lesz a sín (hála RiziBácsinak!!), így még az is megoldható, hogy semmi nincs a sínek között (egyoldalú szakaszolás).
Az egyedül álló érintkező a közös vezeték. A négyből a legszélső (kék) az egyenes a közvetlen mellete lévő (barna) a kitérő állás a másik kettő (sárga és piros) visszajelentő érintkező. üdv.
Tisztelt Terepasztal Építők! Érdeklődöm van-e valakinek "dobozból/félreesőből" PIKO régi U-prof sínhez az a piros megszakítós/szigetelő betétje? 10-20db érdekelne. Választ ide várok a topikba Üdv: Diginewl
Kedves Setle! Ez a kiadvány nekem is megvan, az én váltóim ennél régebbiek. Még asszem a papírtalpú sínekhez való, késes síncsatlakozókkal és 5 kivezetése van, a csúcssínek felől egy, a másik végén pedig 4 (sorban sárga,piros, barna,kék). Az elektromágnesekhez vezető vezetékek pedig a kitérőirányba húzó mágnesnél: sárga-barna, az egyenesbe húz mágnesnél pedig kék-piros... valamint a váltómű mellett van egy hosszú fém érintkező(?), amin egy csúszóérintkező(?) van amivel egyben kézileg is lehet állítani a váltót...
Sziasztok! Az ősrégi Piko váltókat hogyan kell bekötni? Kutakodtam a neten, de sajnos ezt a fajtát nem találtam sehol... mellékelek egy képet a kibontott állapotáról. Gondolom az 1-2-3-4 kivezetésekre kéne az impulzust adni.. vagy az 5-ös számmal jelöltre a nullát, a többire meg a feszt? Vagy az a visszajelző? És mi az a csúszóérintkező amit pirossal bekarikáztam? Van funkciója?
Terepasztal építők figyelmébe ajánlom a következő linket: A rétegelt lemezek nagyon jó állapotúak, és nagyon olcsóak! A múlt héten én is tőlük vásároltam az épülő terepasztalomhoz lemezt. 8mm-es lesz a lap, és a 16mm-esből készítek merevítő bordákat alá.
Szia! Ragasztóra még véletlenül sem gondoltam!!!!!A kis fül szerintem egy elzáró,amivel a szóróanyag kijutását tudod megakadályozni a készülékből.Ez nagyon hasznos dolog,mivel ha befejezted a szórást és még van a szerkezetben szóróanyag,akkor valahogy el kell zárni a kifolyást és így ez minden további nélkül megvalósítható!!!Én biztos így csinálnám meg.Üdv: Gábor
Szerintem meg az forrasztott és fix. A zsilip a harmadik képen látszik szerintem, oldalt az a vízszintesen elhúzható kis fül. Ragasztót azért nem raknék abba a résbe, mert összeken mindent.
Valószínű,igazad van.Jobban megnézve nekem is úgy tűnik,hogy ez egy "zsilip",amivel az átfolyó mennyiség szabályozható vagy a szemcse nagyság fajtájától függően beállítható az áteresztés mértéke,mivel nem mindegy,hogy kisebb vagy nagyobb szóróanyaggal dolgozik az ember gyermeke.Nekem továbbra is tetszik a masina,főleg egyenes szakaszok (mozdonytároló diorámák) szórását gyorsíthatja meg!Üdv: Gábor
Sziasztok! Ezeket a képeket valahol a neten találtam,valószinü,hogy német oldalról töltöttem le.Én is csak azért töltöttem le,hogy majd jó lesz valamire alapon. Pulcsi1
Köszönöm szépen! Amit eddig kevertem, abba túl sok lett a vörös, az nagyon gáz volt. Inkább csak az árnyalata vöröses a fotók szerint, így már nekem is jobban tetszik.
Sziasztok. Emlékeim szerint volt már téma párszor a fórumon, hogy lehet venni asztal alatti váltó állítóműveket. TT mérető tillig váltókhoz kellenének. Ezek mennyivel drágábbak a gyári tillig állítóműveknél és mennyire bonyolult őket üzembe helyezni? Köszi!
Szia! Igen,valami ehhez hasonló volt az általam látott masina,de a belsejét nem láttam.Jópofa dolognak tűnik.Az elején látható külön álló rekesz mi célt szolgál?
Szia! Mint írtam,a geoLine-nál a sínek közötti részt nagyon nehéz szórni,ahhoz nagyon kis szemcsézetű anyagra lenne szükség,mert minimális a hely a már meglévő ágyazat miatt.A hét végén megnézem a dolgot,van ugyanis egy nagy csomó szóróanyagom,ami nem gyári,hanem valami zúzott kő.Megpróbálok kiszitálni belőle apróbb szemcsézetű anyagot és megnézem,hogy mit mutat a sínek között.Üdv: Gábor
Na ezzel akarok én is megpróbálkozni. Csináltam egy szakaszt szürke PIKO kavicsból, aztán lefújtam a REVELL rozsda színével, de szerintem nem lett élethű, olyan túl egyszínű az egész. Majd valami vízfestékes-folyatással próbálom koszolni, hátha szebb lesz, de hajlok affelé, hogy szürke-barna keverékéből csináljam és nem rozsdázom be. Ilyen volt és (majdnem) ilyen lett - a fotó nem adja teljesen hűn vissza.
Szia! Kavicsot én a medinél vettem és nekem a NOCH (9374 cikkszám) szürke 250g-425 Ft bruttó!! A szórás: én egy kis műanyag dobozkából szórtam finoman kocogtatva az élénél! A Roco kavics az óriási mert,ha fel nagyítom az eredeti méretre akkor kb 3-4 öklömnyi lenne a méretük!!! Ingyen oda adom valakinek kb 1kg-t mivel én már kész vagyok a "kavicsolással"
Szia! Akkor nem fogalmaztam pontosan ez a reggeli fáradtság eredménye volt ha nem kapcsol át arra írtam a zúgást, akkor igen le tud égni volt egy piko váltóm ami így adta meg magát soha nem tudott át kapcsolni a végállásába. Az egyenáram esetén pedig a 12V-os nem áthúzásra gondoltam azaz nem fogja be rántani és utána pedig elég. És csikosháttú féle elktronikára gondoltam, nem a végállás kapcsolóra. mind1 értem mit írtál én nem voltam érthető! ;) De szerintem túltárgyaltuk! Igen is meg nem is! :D
Igen, a "jobb" fajta analóg mozdonyokban is van, a szerepe zavarszűrés, a kondi söntöl, a két huzalellenállás a ferrit maggal nagy frekvenciás zavarnak/jelnek komoly induktivitás...
Köszönöm a válaszokat! :) Egy kérdésem még mindig van: analóg mozdonyokban is előfordul hogy panel van. Egy kondi(gondolom zavarszűrés miatt), meg két kisebb tekercs(esetleg ellenállás?!). Ez utóbbiak vajon milyen funkciót töltenek be a szerkezetben?
Szia! Fogsz egy tejfeles doboz és óvatosan beszórod a talpfák közé.Természetesen előtte a talpfák közét félig tele kell nyomni Palma Fa ragasztóval.Célszerű olyan ragasztót venni,aminek van kinyomó csöve (a Palma 750ml-ese ilyen,de k...a drága,kb 2.200Ft). Óvatosan belenyomkodod a szóró anyagot a ragasztóba,majd pár perc várakozás után egy 2cm széles ecsettel finoman lesöpröd a felesleget.Persze a művelet igényel némi kézügyességet,de nem túl nagyot,Mielőtt élesben csinálnád,célszerű valami rossz síndarabon (régi Piko sín,amit megkapsz pár forintért) gyakorolni egy kicsit! Viszont múltkor láttam egy nagyon ötletes videót egy "automata"ágyazatkészítő szerkezetről.A cucc egy fa doboz volt (alul-felül nyitott kb. 5cm magas), a a talpfák szélességénél picivel szélesebb nyílással az alján.A sínek magassága be volt fűrészelve a doboz alján,így a doboz alja leért a talpfákig.A fószer beleöntötte a szóróanyagot a dobozba,majd finoman elkezdte húzni a dobozt az egyik irányba a síneken.Láss csodát: a szóró anyag gyönyörűen bele símúlt az ágyazatba és a két szélén is szépen,a kívánt szögben kiterült.Sajnos nem tudom,hogy a doboz belsejében volt-e valami,gondolok itt valami terelőlemezre vagy pici kefére,de az eredmény meggyőző volt.Sajnos nem mentettem el e videót,de talán más is látta. Én mindenesetre megépítem a szerkezetet és majd meglátom,hogy működik-e!!!
Kedves Lacus 117! A váltóáramtól is le tud égni tekercs, ha folyamatosan kapja az áramot/feszültséget! (saját tapasztalat) Tény, hogy a váltóáram jobb tekercshúzásra, de pl. digiben csak egyenáram van, ami kijön a váltódekóderből. Itt kényteletelen-kelletlen egyenárammal kell dolgozni, és lehet is. A feszültség legyen olyan 15-16V, és legyen mellé rendelkezésre álló amper is, azaz legyen teljesítmény a kimeneten, akkor áthúznak a régi piko váltók is egyenárammal simán. (saját tapasztalat) 11-12v már határeset. Érdemes odafigyelni, hogy a váltó belsejében levő védő megvan-e? (régi piko-kban benne van, nem fuggerth!!) Ha benne van, akkor meg nem lehet leégetni semmivel sem, mert ha átváltott, már önmagát kapcsolja le az a tekercs. Csak visszaváltani lehet a másik tekerccsel.
Igen is meg nem is! Mind1 mert működni fog mindkér formában. Nem mind1 mert huzamosabb használat idején a tekercsben "csak rövidzárlat" lesz egyenáram esetén, ha úgy vesszük nem több mint 5-10 méter drót a 12V-on ami elég vékony is mellé; azaz el fog füstölni mint egy fűtőszál. Váltó áram esetén, viszont egy váltóáramú mágneses tér jön létre, ami túlmelegedni csak akkor tud, ha nem megy át a váltó nyelve a megfelelő helyre és csak "ZÚG" a tekercs.
Lehet rá tenni elektronikát, meg váltó védőt stb. de szerintem biztosabb egy megoldás a váltó áramú megtáplálás.
Sziasztok! Mostanában kezdtem el foglalkozni a vasútmodellezgetés alapjaival és elektronikai kérdésem lenne. Régi Piko váltóim vannak, és az érdekelne hogy muszáj őket váltóárammal üzemeltetni, nem jó egyenáram hozzájuk? A behúzótekercseknek nem mindegy hogy milyen áramnemből kapnak táplálást amíg berántják a mechanikát?
Én pont ezért is csinálom 2 fajta anyag keverékéből. Lehet, furcsán hangzik, de a sínt ráfektettem a 2mm-es parafára, majd Pálma fa ragasztót használva kitöltöm a talpfák közét és a sín oldalát is, majd spricnivel meghígítom, elsőnek közép-sötét szürkére festett fűrészport használok, majd a tetejére szórok barna őrölt kavicsot. Sokszor felülről a spriccelővel újra megnedvesítem, ilyenkor felkapja a ragasztót, és jól megfogja. Ami macerás, a sínek utólagos takarítása... Régebben egy színű szürke alapot használtam, majd jól meghígított víz bázisú festéket kentem rá ecsettel, ami hol megfogta, hol nem, így elég élethű lett. Most inkább ezt a két teljesen különböző anyagot keverem. Nekem egyenlőre bejön. Fotózni nehéz, mert vakuval nem adja vissza a valódi színét... Talán van kép pár oldallal előbb... Én a magyar viszonyokat próbálom modellezni a járműállományomnak megfelelően...
Így nem tudom megmondani neked,mert annak idején a gumiágyazatos sínhez használtam ezt az anyagot.Szerintem olyan vékonyan próbáld szórni,amilyen vékonyan csak lehet,mert szerintem így lesz a legélethűbb,másrészt baromi drága! Én utoljára 1200Ft-ért vettem egy csomaggal,amiben 300 gramm van!!!
Azzal nem sokat lehet kezdeni,de nem is lényeges!Ha az oldalát szépen beszórtad,akkor a középső rész nem nagyon tűnik ki a "környezetből".Amikor ágyazat nélküli sínt szórunk,ott is a talpfák között aránylag sima lesz a szórt kő,nyilván nem annyira,mint a geoLine esetében,de némi kompromisszum ebben az esetben köthető! Az élethűség további növelése nagyon munkaigényes (maszkolás,finom anyag szitálása és leragasztása a talpfák közötti részre) és szerintem fölösleges is!Azt javaslom,vegyél egy pár darab használt sínt és próbáld ki egy 40 cm-es darabon!Ha nem tetszik az eredmény,akkor sem vesztettél semmit,max. egy kis időt,de legalább magad látod az eredményt!Mivel még én is csak fényképen láttam ilyet,több jó "tanáccsal" én sem szolgálhatok!Hacsak annyival nem,hogy feltétlenül a Roco szóró anyagát használd,mert az színben megegyezik a szóban forgó sín színével!
Szia! Mintha trainmodell asztalán láttam volna ilyet és jól nézett ki!Csak közelről tűnt fel,hogy a sínek geoLine-ok!Szerintem a Roco szóróanyagával megvalósítható a dolog! Én most akarom kipróbálni egy dioráma formájában,csak nem tudtam még időt szakítani rá!Remélem a jövőhét végén már lesz egy kis időm!!!Üdv: Gábor
Még annyit,hogy ez asztal alapjában véve egy ipari jelleget próbált modellezni főleg tehervagonokkal benépesítve,de a külső vágányzat teljes mértékben alkalmas a személyvagonok járatására,de csak az 1:100-as méretarány mutat rajta igazán jól! Az állomás peronja is ehhez van méretezve (kb. 90cm).Mivel az asztal digitális,ezért az iparvágányzaton nagyon klassz tolatások és rendezések valósíthatók meg,még a külső íven 2db személyvonat járatása is megoldható azon módon,hogy az egyik szerelvény bent áll az állomáson,a másik megy,majd amikor az beáll az állomásra,akkor indul a másik!A vezérlés is úgy lett kialakítva,hogy a váltókat egy Multimause vezérli,a mozdonyokat pedig 2db LookMause 2-s.Remélem nem untattalak a válasszal,tisztelettel: Darvai Gábor
Mivel a sín Roco R2-es,így a 303 mm-es kocsikat eleve el kellet felejteni,mert rettentő rondán néztek ki a belógás miatt!Ezen az asztalon csak a hossz torzított vagonok jöhetnek szóba sajnos!Ezért is adnám el!
Szia! Nekem nem volt vele ilyen gondom,pedig a leragasztásnál először a PALMA natur fa ragasztóját használtam,majd 1:3 arányban vízzel hígítva a ragasztót újra becsöpögtettem az ágyazatot.Sőt néhány helyen még egy kis koszolást is adtam neki és mivel akkor még nem volt Air Brush pisztolyom,így sima vízfestékkel (gombfesték) dolgoztam!De nézd meg az eredményt!Üdv: Gábor
Szia! Gyári kavicságyazatok:-nagyon jó minőség,de drága!Az Auhagen barna színű,a Roco világos szürke.Egy doboz kb.1.200Ft.Van egy másik megoldás,utólag Air Brush-sal szépen át lehet fújni a kívánt árnyalatra,bár itt is jó ha az alap színe hasonlít a végleges színre!
Sziasztok! Aki esetleg használta már a trackplanner nevű programot, meg tudná mondani hogy a bánatba lehet a flexi síneket illeszteni a többihez? Wintrack-kal simán megy, de ugye a demo verzióban nem tudok menteni, gondoltam megpróbálom ezt az ingyenest, de a flexi síneket istennek sem tudom hozzápasszítani a kívánt végződéshez...
A mai bajor vonalakon, a google alapján szürkésbarna rozsda beütéssel. Nem hiszem, hogy régen más lett volna, mert ma is régen is a helyi kőbányákban kitermelt követ használják. Az meg régen is ilyen színű volt. kép1 kép2
egyértelmű, hogy a Tillig elite az egyetlen gyári ágyazat, ami elég korrektül néz ki véleményem szerint. A Fleischmann sínek már nem tetszenek annyira, a Roco ágyazatosak nekem meg rondák. Nagyon kevés helyen láttam, hogy azt sikerült széppé tenni(bár volt ilyen). Bocsánat.
A második képedre térve, rettentő szép munka, gyönyörű magyar jellegű terep, de nekem az ágyazat színe nem adja vissza a magyar vasutat. Azért mondható, hogy nálunk 99%-ban már elég rozsdabarna az ágyazat mindenhol, pár felújított vonalnál lehet más.
Ha már kavicságyazat... Első korszak Bajor vasút, vagy későbbi második korszak német vasútjának milyen szinű kőzúzaléka volt? Voltam bent a Mediker boltban és ott azt a választ kaptam, hogy vörös/vöröses. Meg tudja valaki erősíteni?
Annyival kiegészíteném, hogy az sem mindegy az ágyazat színénél, hogy melyik ország/országrészben milyen alapanyagot használnak. Rendszerint vulkanikus bazaltot, de ott is függ a szín magától a lelőhelytől, hogy ott milyen kémiai elemeket tartalmaz. Nálunk a középszürke a kiindulás rendszerint, és a sínekről, fékekről lekerülő por, rozsda fogja meg barnára. Németeknél sok helyen egész világos, néha majdnem bézs anyagot is láttam már a képeken.
Nem kell. A talpfa a kátránytól fekete, a kőzúzalék attól függetlenül sötétszürke, világosszürke, rozsdás barnás szürke, ez teljesen a pálya korától függ Fekete színnel max szénfeldolgozóban ,ipartelepen, fűtőház mellett találkozhatsz...
Szia! Köszönöm a meghívást!Még nem tudom,sajnos november még messze van.Ha lesz rá lehetőségem (főleg anyagi),akkor feltétlenül elmegyek!Miskolcon is lesz most kiállítás (10.hó 8-10.),oda is várnának,de a fent említett okok miatt valószínű,hogy oda sem tudok elmenni,pedig nagyon szerettem volna!Üdv: Gábor
Sziasztok. Valamiért nem ment át az előző hozzászólásom. Azt szeretném képrdezni, hogy szerintetek melyik lenne a jobb megoldás: venni egy nagy táblát, alul léckerettel és bordákkal megerősíteni, erre megépíteni a 2 szintet, vagy megépíteni a keretet és a bordákat, arra a pályát a két szinten és ezt "felöltöztetni" (remélem ez a hozzászólás már megjelenik) Üdv!
Szerintetek melyik megoldás a jobb egy asztal felépítéséhez? Adott lap alá merevítőket tenni, vagy pedig egy adott merevített rácsszerkezetre építeni a pályát és azt "felöltöztetni" Az pálya viszonylag egyszerű lesz, egy alsó és egy felső szint lesz. Köszi!
Valóban elég gyors a Conrad tipus. Viszont jól tartja a végállást :-*)) Feszültség csökkentéssel nem mennél sokra, Talán megoldás a PWM tápegységről járatás kisebb, 6-9 voltos feszültséggel, de akkor ki kell forrasztani az állítóműben levő ellenállásokat. Valójában 9 voltos motor van bennük. Esetleg a vékonyabb acél drótot használd, az rugalmasabb, nem lök akkorát.
Szia ! Ez csak egy matematikailag leírt összefüggés az elmozduló csúcssín távolsága ,és a függőleges tengely 90 fokos elfordulásához szükséges fordító kar hossza között. Üdv
Szia! Ezek nekem is megvannak,még a NASA-tól szereztem be!Igazán a méretekre lettem volna kiváncsi,ezért írtam,hogy majd ha teljesen kidolgoztad (a rudazatot is),akkor fogom kérni a segítségedet.Addig is sok sikert a kidolgozásukhoz,baromi jól fognak mutatni!!!Mély tisztelettel üdvözöl: Gábor
nézegetve a képeket többfélét is láttam úgy gondolom talán ez is belefér.
A rudazatot meg ledobtam róla az undorító volt, de már kitaláltam hogy lesz.
Egyenlőre rudazat nélkül fekszik.
Más:
Felraktam a szint alatti motoros conrad állítóműveket, a papír 16 V váltó feszt ír meghajtásra, de ezzel olyan vadul rángatja szegény váltót, úgy csattan mintha elektromágnes lenne. Pláne, ha még ezt a nyekenyókát is ráakasztom, szegény kiszakad a helyéről. :-)
Méghozzá legalább két oldalról kb. 60 fokos szögből (esetleg 5200 K-es állandó színhőmérskéletű lámpával), akkor szépen azt adja vissza a kép, ami az eredeti látvány...
Szia! Nagyon klassz,kedvem lenne nekiállni csinálni egy pár darabot,de megvárom még tökéletesen kidolgozod,már ha nem titok a gyártási folyamat.Üdv: Gábor
Sziasztok!! Lassan egy keveset megint léptem előre :) Egy pár kép a jelenlegi állásról! Sajna a fotón nem értem miért,de nagyon "csillog" a kavics,ja és jól látni milyen poros minden:):):)
Hát az R2 (R358-360) igencsak nem ajánlott, pár a legtöbb mozdony és akár még a Gosa, CAF kocsi is képes elfordulni, nem túl szép és nem is igen biztonságos...
Kipróbáltam a tillig síneket... hát tényleg ég és föld a régi magyar I profilos sínhez képest. Igaz hogy drágább és rövidebb is mint a régebbi egyenes szakaszok, de hát ez van. A váltókhoz szerintetek milyen (elektromos) állítóműveket érdemes venni? Vagy csak a gyári tillig állítóművel kompatibilis? (bocsi ha már 1000x volt itt téma) Azzal elég húzós ára van egy-egy darabnak. És az íves váltókkal mi a tapasztalat? Mintha régebben írta volna valaki, hogy néha kisiklanak rajta a szerelvények.
Viszont legközelebb elpakolnám a szerszámokat, ragasztókat, stb. ahhoz hogy ezek ne legyenek zavaróak a képen.
Nem szerencsés az se, hogy kézzel mozgatod a kamerát... tudom nem mindig lehet elkerülni, de ilyenkor célszerű egy kb. 3-4 kg-os súlyhoz erősíteni a fényképezőgépet és garantáltan nem fog rezegni.
Inkább be kell állítani jó helyekre és ott készíteni a felvételeket.
A színhőmérséklet elcsúszott a sárga (meleg felé), célszerű ezt is beállítani (már ha lehet), mert így kicsit régi-film érzése van az embernek.
Persze azt csinálsz, amit akarsz :) ezek csak tanácsok...
Úgy emlékeltem, hogy H0-ban utazol, és ezért lepett meg a méret, mert azon jóformán egy r3 és r4-es kör fért volna ki. :D De lehetett volna dupla fővonal villamosítva! :D Azért az a nagy asztal méret már ijesztő lehet, bár lenne annyi helyem, sok kompromisszumtól megszabadultam volna.
Nekiestem az állítómű gyártásának, svájci jellegűt szerettem volna, de rajzom nem volt csak egy fényképem.
Elkészült a prototipus , de máris látom a hibákat, így összeállítva feltűnik, hogy saccra készült. A súlyzós rúd nem leng ki eléggé ( a rudazat furatát lejjebb kell raknom), és alacsonyabbnak is kellene lennie. Egyébbként mind a két része működik, bár egy kicsit feszesen jár, a rudazatát is még újra kell gondolnom.(be kell iktatnom egy plussz csuklót)
Igen, ez a keskenynyomközű asztalka lesz modulcsatlakozási lehetőséggel. Épülget egy 3 részes modul és egy jelenleg 380x705-ös nagy asztal szintén 3 részből.
Ez éppen egy N-es modulasztal. A sínt Humbrol 62-vel festem ecsettel. Ha megszáradt, a kavicságyat kissé szárazecsetelem. Nemrég vettem egy elektromos légycsapót és abból csináltam statikus fűszórót.
Ilyen rozsdás sint mint ami a 1790 hszben a 3ik képen van, hogy lehet csinálni? Le van festve barnára? Mivel célszerü? A fű is nagyon jó, az hogy készült?
Egy kis helyre, egy viszonylag egyszerü terepasztalt szeretnék. A Z-s vagy az N-es méretet javasoljátok inkább?
Szia! Egy kis ügyességgel szét tudod vágni az alapot,ha nem akarod a nagy tartályt is felhasználni.Majd némi terepmunkával (szórás) eltüntethető az eredeti állapot nyoma!Az én asztalomon pl. így van megoldva a dolog,így egy teljesen más geometria lett kialakítva.
Sziasztok! A következő kérdésem félig nagyvasútra is vonatkozik, de gondolom, azért itt a sok terepasztal-szakértő is tud rá válaszolni. ;) Tehát megvettem a Faller 120157-es üzemanyag-töltő állomás szettjét. Viszont kizárólag dízel üzem működik (majd) nálam, ugyanakkor a szettnek része egy olajcsap is - ez mondjuk külön van, nem kell odarakni, no problem -, valamint egy nagy olajtartály is. Eredetileg azt gondoltam, hogy azt továbbadom annak, akinek kell, de a kicsomagolásnál láttam, hogy az alapjuk egy, azaz a nagy tartály "medencéje" is az alaplapra van gyárilag fröccsentve.
A KÉRDÉSEM pedig az, hogy hitelesség szempontjából mennyire zavaró, ha egy dízel-töltőállomásnál ott áll egy nagy olajtartály is? Vagy lehet arra is mondani, hogy abban is dízel van?
A 220 cm az sok, ahhoz hogy tekeredés nélküli legyen. A bordák magasságán lehetne növelni, ami csökkentené ezt a jelenséget, de megszüntetni nem tudja. Esetleg próbáld meg még ezt a méretet megfelezni, ( a modul rendszer, se véletlenül ily méretekkel dolgozik), tehát 110*110 re.
Az illesztések ragasztva is vannak, és csavarozva is. Amíg szereltem, addig rendkívül masszívnak tűnt. De amikor felállítottam az élére, akkor simán meg lehet tekerni annyira, ami a leendő tereptárgyak repedéséhez vezetne. Szerintem.
MDF-nél olcsóbb a gyalult fenyő deszka, (rétegeltnél meg főleg). Ha van közeledben ERDÉRT-fatelep ott kapsz ilyen deszkát, 100 x 20 mm-es kb. 200 ft métere. 5 méteres hosszban árulják de méretre is vágják. Lehetőleg egyenesszálú anyagot válassz.
Szerintem amit csináltál az tökéletes. De - a fedő rétegelt lemez talán egy kicsit vékony, de kellő rögzítettség esetén untig elég. - a merevségen lehet javítani, ha összeszereléskor az elemeket ragasztással és csavarozással együttesen rögzíted, esetleg még csapolni is lehet a rácsozatot. Ha költözést is figyelembe kell venni, akkor az egyéb bútor lapokat felejtsd el, nehezek. Egyébként meg egy kis mozgása biztos lesz, ekkora fesztávon.
Sziasztok! Egy olyan kérdéssel fordulok hozzátok, ami már egy elég lerágott csont. Valószínű 10000 hozzászólásban szerepel már, de alig van időm, hogy végigolvasgassam a fórumot. Szóval... Az asztalom tervek szerint 3 különböző méretű részből fog állni. Így jön ki egy U-alak. A méretek átlagban 110 X 220 cm. Elkezdtem összeállítani a keretet cseréplécből, kb.: 40 centinként rácsozva. A lapja 7mm-es rétegelt lemez. Merevnek tűnt amíg a földön volt, de ha megemelem azért tud tekeregni. Mivel nálam megvan a költözés esélye, félő, hogy mozgatásnál repedne rajt a berendezés. Úgy döntöttem újból kezdem. Miből csináljam a keretet? Néznem kell az árat is! Mit szóltok az MDF, vagy rétegelt lemez 10-15 cm-es felcsíkozásához, majd ebből állítani össze a rácsot? Ha valakinek jó ötlete van megköszönném! Üdvözlettel: Péter
Egyenlőre 0,2-es acéldrótból van készítve erősen nyújtott C alakú határoló. Persze minden mozdonyhoz szinte különböző hossz kell. Fénykép nem készült, mert még túlzottan látható, így megpróbálom vélonyabb rugóacélból elkészíteni. Sajnos egyik mozdonyom palettája valamiért iszonyatosan nyikorog, ha fel van engedve a vezetékre. Nem találom az okát.
Értem. Mondjuk elég sokféle szedőt használok, némelyiknek sajnos elég kemény a rugózása, a gyári 360-as drótot is kissé feljebb tolja, pedig igyekeztem elégé meghúzni. Az ACME Csauruszának meg kifejezetten keskeny a palettája, így annál az a veszély is fennáll, hogy oldal irányban kiléphet a drót alól, főleg, ha nagyobb tempónál esetleg billeg. Majd ha tartok ott, hogy az ágyazat kész az állomási vágányokon, akkor fogok tesztelni...
Én nem korlátoztam az áramszedők magasságát, a vezetéken csúsznak. Drót kopásról egyáltalán nem lehet beszélni, néhány évi használat után az áramszedők csúszó felületén is csak max. fényesedés látható. Ha jól van megépítve a felsővezeték, akkor abszolút üzembiztos!
Az igazság az, hogy az első próbálkozásnál túl kevés forrasztóón került a vezetékre, és nem nagyon bírta a hajlítgatást (oldalirányban soha nincs baj, de a függőleges hajlítás bajos volt, márpedig az áramszedő pont ezt csinálja). A másodiktól már ráéreztem a forrasztásra, és ezek már jók, kibírják a hajlítgatást, és így is nehezen lehet megkülönböztetni a gyári vezetéktől, vagyis a pontheggesztéstől. Az üzemi körülményeket simán bírják. Az acél, amit kaptam nem annyira merev, mint a Viessmann, de nagyon megközelíti. Nálam az összeszerelést kibírták a drótok, és talán ekkor kapta a legnagyobb kellemetlen irányú terheléseket. Azóta egyszer szétszedtem és megint összeraktam. Működik. Az áramszedőket majd csak ezután kezdem kipeckelni, hogy ne érjenek hozzá a vezetékhez. Idáig hozzáért, de nem volt baleset emiatt. (Elég sokat teszteltem, javarészt Piko Taurusszal, és Br185-tel. A Herkules ment a drótok alatt a legsimábban :) )
Amúgy ez a házi sufnituning módszer különösen ott hasznos, ahova nem lehet gyári elemeket betenni, mint pl a Faller híd, amit a fotón próbáltam bemutatni.
Én is ilyen trükköt fogok bevetni, hogy a szedők ne érjék el a drótot. Egyrészt nem kopik sem a drót, sem a szedő, másrészt el van kerülve a beakadásos baleset, ami elég sok kárt tudna okozni. Vannak fotóid, hogy hogyan akasztottad ki a különböző szedőket?
Ez annyit jelent, hogy a Wiessmann árának a tizede. Már csak a tartósság kérdése marad abban az esetben ha hozzáér a paletta (nálam kirögzítettek a paletták, a munkavezeték alatt suhannak 0,5-1 mm-el). Hogyan viseli el a forrasztás a hajlítgatást? A gyári ugyebár ponhegesztett.
Én sínszeget használok, a kalapács és a szeg közé beteszek egy lapos fogót, védi a sínt, lehet irányítani a szeget, ha elmozdul. Be nem ütöm teljesen, hagyok egy kis rést alatta, így ha bontani kell, akkor egy harapófogóval ki tudom húzni...
El ne bontsd azt a szép terepet! Baromi munka, de inkább állj neki lecserélni normál vágányzatra a síneket még akkor is, ha a töltést újra kell építeni...megérné.
Lehet hogy hülyeséget mondok, de mondjuk hőragasztóval is leragaszthatnád. Vagy sziloplaszttal. Aztán később egy szikével alányúlva vissza tudod bontani. A sínek alá meg tehetsz fekete, vagy sötétszürke kartont. A szomszéd szobából úgy fog kinézni mint a valódi töltés:-))
Tisztelt terepasztal Építők! Kérném a segítségeteket egy egyszerű kérdésben! Teljesen ideiglenes pályás vasútmodelleben kell nálam gondolkodni. Szőnyegre nem szeretem lerakni, mert felszedi a szöszt, parkettán meg csúszkál a sín. Vékony pozdorja lemezre (10) raknánk le ideiglenes pályánkat, de mivel rögzítsem oda? A síncsavar H0 régi u-profilos sínhez egy jó megoldásnak tűnik. Olyat keresek, ami nem süllyesztékelt, így ha jobban meghúzom, akkor sem roppantja szét a talpfát. A vasutmdodell.com-on találtam síncsavart. A piko féle úgy néztem süllysztékelt, de nagyon olcsó, a fleischmann viszont D-fejű. Ez jó lehet ehhez a sínhez is? (a leírásban fogasléc rögzítéshez ajánlott). Ilyen pici mérteben 1,5*8 / 1,5*1,5-ös csavart boltban nem lehet venni. Jó lehet mindkét gyártmány Piko/Fleschmann? A roco geoline sínjeit hogyan lehet lecsavarozni az alaplemezhez?
Mégvalami: (most már elsüllyedek :), Ha műfűre tesszük közvetlenül a sínt, a műfű szöszét is felszedi a mozdony, hasonlóan a szőnyegéhez? Tudom nem illik, ezért kérem nem bántson senki, csak tudni szeretném! (van Noch-féle flexibilis ágyazatszivacsunk, de az nem elég mindenhova, viszont tényleg nagyon szép.)
Na ezzel lehet hogy kihúzod a gyufát:-))) Mondjuk én halkan egyet értek veled. Nekem ennyi fért ki TT-ben egy 115×165 cm-es aztalra. Aztán így is maradt, mert nincs kedvem tovább küzdeni a kalapsínekkel. Úgyhogy bontásra ítélve. Még nem tudom mi lesz a sorsa, valószínűleg kap egy ugyanekkora toldást hosszanti irányban.
Méretéhez képest kultúráltan szépen megépített asztal! Pláne ha figyelembe vesszük amit írtál, hogy egy későbbi átépítés reményében nincs véglegesen kialakítva! Sokan tanulhatnának belőle olyanok, akik ehhez képest jóval nagyobb hellyel rendelkeznek, és mégis egy szánalmasan értelmetlenül összezsúfolt valamit építenek, amit terepasztalnak csúfolnak!
Sziasztok! Azt hiszem Neked ígértem képeket kisebb méretű H0-ás asztalról. Bocsánat a késésért, de nem jutottam a géphez. Tudom, hogy sok ötletet, képet kaptál, de hátha... Ez inkább játékra épített asztal és hely hiányában lett ez a méret (150x220). Az ágyazat nincs megcsinálva reménykedve, hogy egyszer nagyobb méretben átépítésre kerül.
A terepasztal amit slampixxx talált tt méretű, rozsdásak rajta a sinek, és jórészén feszegetve voltak. A kapcsolópultot, és a fenyőfákat leszedegettem róla. Nem hiszem, hogy maradt rajta érték, ha mégis, akkor azt nem vettem észre a sötétben..... az egészet el akartam hozni ,azt hittem hogy h0
Kösz! Már mind a kettőt (meg ezen kívül is jó pár oldalt) töviről-hegyire kielemeztem, de valami még nem stimmel. Úgy látom privátban is fel kell vennem a kapcsolatot az ipsével. Nem sok hiányzik, de az ördög a részletekben lakozik:-)
Jah, kérem! Ahol hely nem számít... :) Nagyon állat lesz! De lesz ott mit terepezni, és ha Viessmann drótolás lesz (gondolom) az egy autót fog érni... :D
Battka1! Itt egy oldal fakészitésről.Többek között fenyőfa is van közte a 2.oldalon.Ha ismered akkor csak nézz rá ujra. Pulcsi1 http://stummi.foren-city.de/topic,18449,0,-baumbau.html
A dicsekvős topikban már írtam egy kicsit a felsővezetékek gyártásáról. Ide felteszem a képeket is. Az elsőn a felhasznált eszközök, kivéve egy kombinált fogót, amit úgy faragtam, hogy formára tudjam hajlítani a huzalok végét, ami az oszlop karjára pattan. Az általam használt módszerrel, anyagokkal kevesebből kijött az egész asztalra a v ezeték, mint 2000 Ft. Ebből 680 Ft volt a festék...
A másodikon a felhasznált anyag: 0,5 mm átmérőjű acélhuzal. Forrasztásához nem kell semmi extra, de a forrasztóón legyen vékony és gyantás. Le kell tisztítani a huzalt egy oldószeres rongy segítségével, és szépen befutja az ón. A páka legyen elég meleg. Én egy elég egyszerű pákával csináltam, Praktikerben vettem.
A sablon elkészítése igényel némi számolgatást, mivel a felsővezeték tartósodronya nem egyenes, hanem kb koszinusz hiperbolikusz (ha jól emlékszem...) görbét ír le, és ezt kell tördelni a munkavezetéket vízszintesen tartó tartóvezetékeknél. A Vollmer vezetéke totál hibás, a Viessmann csak egy kicsit ebből a geometriai szempontból.
A vezeték készítését a munkavezeték (vagyis az alsó) végeinek meghajlításával kezdtem, majd ráillesztettem a sablonon található levágott fejű rajzszegekre (ezeknek az átmérője szerencsére 1 mm, pont jó). Aztán a felső sodrony következett, ezt a töréseknél meghajlítottam. Ezután méretre szabtam a tartó sodrony darabokat. Itt csak az a trükk, hogy nem elég egyszerűen csípőfogóval darabolni, mert akkor nagyon kis felületen találkoznak a forrasztani való alkartészek: O< ezért leköszörültem a végüket, így könnyebb volt forrasztani.
A többi képen a végeredmény látható. Nálam sok a 40 cm-es oszlopköz. A vezeték saját súlya alatt nem deformálódnak, elég merevek (próbálkoztam mindenféle réz vezetékkel is, de az nem jó, nem elég merev kifeszítés nélkül). Piko mozdonyok áramszedői nem bántják a vezetéket, tökéletesen működnek együtt, de néhány Roco gépen túl erős rugókat alkalmaztak, ezek hajlamosak picit oldalirányban elnyomni a vezetéket, de még ezek is üzembiztosak. A 36 cm alatti oszlopköznél a vezeték a legszarabb áramszedőjű gépnél sem deformálódik. Nálam a mozdonyok áramszedői nem érnek a vezetékhez, mert nem szeretem a hangját, de ha mégis hozzáérne, akkor is üzembiztos az egész rendszer.
Az egész művelet végén lefestettem a vezetékeket szürke festékkel (nem is tudom miért, hoszen a munkavezeték vagy réz színű, a sodrony szürke, vagy az egész fekete, de nekem valahogy tetszik az, ha az egész szürke) .
Az összeszerelésnél nem igényel a vezeték nagyobb odafigyelést, mint a gyári, feltéve, hogy jók a forrasztások. A második vezetéknél már rájöttem, hogyan kell csinálni, és már elkészítettem az egész asztalhoz valót, beleértve az acélgídon lévő, nem szabvényos elemeket is. :)
PS.: a felsővezeték rendszer többi eleme (oszlopok) gyáriak, azokat nem volt kedvem megcsinálni. A jelzőket viszont saját kezűleg alkotom teljes mértékben, de az egy másik sztori.
A híd vezetékezése még nincs kész... A porcelán szigetelőket a medikernél vettem, ezeket a Viessmann gyártja, 25 db-os kiszerelésben, "véletlenül" pont passzol a 0,5-ös huzalra :)
Kitartást, és sok sok türelmet kívánok mindenkinek!
Igen ebben lehet valami. Bár évek óta jól működnek. De akarja a hóhér felszedni pár év után. Flexi sín. jó ötlet 1-2 ezresből ki is jönne az összes takart rész ez igaz
Hamár építés... :) A sín. Mostanában körbenéztem, hogy minyen vágányanyagokkal lenne érdemes foglalkozni. Elég sok régi, 'U' profilos sínem van, de ezeket max az alagutakba ill a rejtett részeken szeretném használni (szerencsére jórészük üzembiztos) A többire viszont szeretnék 'I' profilos sínt letenni. Ebből is van csak sajnos kevés :) A kérdésem az lenne, hogy amiket mostanában látok pl a tillig sínek ívei... nos anno 4db-ból megvolt egy 180 fokos kanyar:) régebben építettünk asztalokat ez nekem kimaradt. Tud valaki valamilyen érthető nyelvű szakirodalmat, vagy képeket arról, hogy pontosan milyen íveket lehet kihozni ezekből?
Te dobtad ki? Már teljesen szabad préda, vagy esetleg ott van, míg odaér valaki... U vagy I sínes? Nem bírom kivenni a képekről. Boccs a sok kérdésért...
Még 1 kérdés ma éjszakára. Többször be lett linkelve ide(is) egy könyv. Azt hiszem a címe "helyes vágányon a TT vasúttal" nézegettem, és voltak benne hasznos dolgok, de nem mentettem le az oldalt. Valaki be tudná linkelni nekem? Köszönöm!
Igen, énis valami olyasmire gondoltam, de csak annyira, hogy építés és az esetleges problémák esetén elérhető legyen minden ami kell. Meg az egész úgy lesz kivitelezve, hogy néhány mozdulattal "leakasztható legyen." Így sokkal könnyebb építeni. Arról van esetleg valakinek ötlete, elképzelése, hogy az osb lapot mennyire lehet tapétázni? (sima fűrészporos vastagabb tapétával) Hogy mikor felvan hajtva mégis kinézzen valahogy ?
Szia! Az U megoldás is tökéletes,így minden pontot kényelmesen elérsz!Sok sikert az építéshez,az asszony meg majd megbékül,ha látja,hogy ALKOTSZ!Tapasztalat,hogy ugyan zsörtölődnek,de azért belül büszkék és még dicsekszenek is a barátnőknek!
Helló.Amindt a képeken is látszik az én asztalom a tetőtérben lessz felállítva-elkészítve.A tetőtérben van bőven hely,mert 3méter x 9 méteres a helység,és 2méteres a belmagassága.Bűvészkedhetek egy darabig,mire lessz belőle valami,és amindt az látszik a szigetelés megvan,de még be kéne burkolnom osb lappal az egészet.Ez kb még 90 négyzetméter,és a mostani osb árak mellett ez sem lessz kis lóvé.Apránként azér majd csak-csak elkészülget.Üdv.Laci.
Hát így a lakásfelújítás vége felé még annak is örülök ha marad elég erőm ahhoz, hogy a megfelelő helyen essek össze :D De börzére szeretnék már jó ideje kijutni de még azt sem tudtam összehozni :@
igen-igen köszi :) Ezen énis agyaltam már, és végül arra jutottam, hogy az elülső 241 centin lesz egy bevágás, addig a pontig ahonnan már kényelmesebb elérni a dolgokat de ígyis vigyázni kell majd.
óóóó lesz ebből asztal!! :D:D Amúgy pár nap alatt visszaolvastam az elejétől a topic-ot és grat. mindenkinek a remek munkákért és kitartásért! BaTTka 1 Valami elképesztően jól néznek ki a fáid, hazafelé kinéztem a busz ablakán és az igazi fák tűntek gagyi utánzatnak a tieidhez képest :D Így tovább!
A felhajtható asztalnál egyre nagyon figyelj oda:mivel nem tudod körbejárni a fal felőli rész (főleg a TE által elképzelt méret esetében)nagyon nehezen érhető el!Gyakorlatból tudom,hogy max. 60-70cm érhető el,a többi részt már nem igazán tudod szerelni!!!Így célszerű vagy elhúzhatóra kialakítani,vagy a közepén valami szerelőnyílást hagyni!Üdv: Gábor
Mondd azt, hogy csinálsz egy 56 m2-es asztalt, aztán amikor vita van, óvatosan (látszólag orrduzzogva) engedj el bele 28-at és így lesz egy 28m2-es asztalod... :)
Hát sajnos úgy látszik ez már örökre így marad :)) De remény az mindig van. Nemrég még fix asztalon gondolkodtam, de most már egy felhajtható változatba kezdenék bele. Így nagyobb lehet az alapméret viszont a kitör a háború fel lehet hajtani egy amúgy is kihasználhatatlan falrészre... Így lesz egy kb 240x140es lap amire TT-ben elég szép dolgokat össze lehetne hozni. Már jó ideje csak tervezgetem de remélem októberben végre nekiállhatok.
Ha háborog, ki kell nyittatni vele a cipős szekrényt, hogy számolja össze a cipőinek az össz beszerzési árát. Ha ez sem segít, le kell vágni legalább hat fejét:-))
Helló.Én ezt úgy oldottam meg,hogy folyamatossan vásárolom a dolgokat,és nem foglalkozom a háborgásával.Mostanra már kezd belenyugodni,mert látja,hogy nem érdekel a hisztije.Természetessen mindíg csak addíg nyújtozkodom,ameddíg a takaró engedi.Ha meg háborogni van kedve,akkor elég csak megkérdeznem,hogy járjak-e inkább a kocsmába,és máris csendben marad.Idővel belenyugszik majd,csak türelemmel ki kell várni.Természetessen a türelem relatív fogalom,és az asszonyok is egy külön,néha kibogozhatatlan fajta.Üdv:Laci.
Sziasztok.Ma én is haladgattam egy kicsit.Nekiláttam lábakat készíteni,és lábraállítani a meglévő három elemet.Pár képet is készítettem a haladásról.Íme:
Én is hasonlóként gondolkodtam eddig, van egy 5m x 30cm hosszú polcom (3 darabból), amin állandóan változtatom a H0-ás vágánygeometriát. Egyszer 4 vágányos állomást rakok össze a teljes hosszon, máskor a két végére építek "nyúlfarknyi" álomáskákat és a köztes pályán elfér egy "S" formájú nyíltvonal. Mindkét esetben lehetőség van a "Tili-Toli" játékra. Rögzítve mindig csak az ütközőbakok vannak a polc két végén.
Hát ezen én is sokat gondolkoztam az elején, hogy mi legyen. Nem akartam lerögzíteni a sineket, váltókat, mert ugye az első asztalom. És ha meggondolom magam? És ha másképp szeretném? Igen, ez a kompromisszum. Játékra jó, modellezéshez kevés. Ez van.
Köszönöm, de még nincs kész. Rengeteg apró részlet vár még kidolgozásra és a komplett téli tájegységem. Eddig beraktam kb 50 lámpát és kandelábert és minden épületbe világítást. Eddig 5.2A-et fogyasztanak a világítást kiszolgáló trafók.
Ötlet: A köztes helyekre, ahol látszik az OSB lap. Csiszolóporhoz adagolsz vizet és faragasztót, képlékeny masszát készítesz belőle és felviszed a felületre, 1-2mm-es
réteget képezel vele az újjad vagy egyéb más segítségével. Ez megszáradva kemény, könnyű és kissé egyenetlen alapfelületet ad a kavicsozáshoz és fűszóráshoz. Kissé átcsiszolva földesutnak is jó.
Szia! Melyik asztalra gondolsz,mert kettő is be lett mutatva!Írd meg és nagyon szívesen küldök fotókat és válaszolok a kérdéseidre!Este 7 körül gépnél leszek!Üdv: Gábor
Tetszik a terepasztalod, es hasonlot keszulök epiteni. Ha tudnal kuldeni par fotot meg mereteket, stb. Jol jönne par jo tanacs, mondjuk mit csinaltal volna maskeppen . Nekem mehano sineim es valtoim vannak, igy az ives valto nem epithetö be. Ezt a masik egyenes szakaszban beepithetö valtokkal helyettesitenem. Szoval varom a valaszod. Mehet mail re is csaba964@freemail.hu udv
Nagyméretű kb 8 centiméter átmérőjű csapágygolyó, meg sík felület, nekem egészen helyrehozta az egyenetlenségeket, de egyébként így sem tökéletes, de nem is baj, mert hozza a 40-es lassújellel megáldott mellékvonalak hangulatát, ami kedvenc témám:) Egyébként tényleg max erre jó, "fővonali" üzemre be nem tenném...
Nem véletlen, hogy ilyen véleményeket kapsz. Az egyetlen, és legjobb megoldás a kuka.
Visszahajlítani pedig azért lehetetlen, mert az anyag máshogy nyúlik fent és lent. (kb. úgy képzeld el hogy kis háromszögek keletkeznek benne, ezeket akarnád a téglalapok közé visszarakni, visszahajlításkor.)
A megtört sínek, bevonata is sérül a hajlításkor. A bevonat sérülése pedig rozsdásodáshoz vezet.
Én kb 20éve cseréltem le az u-profilu Piko N-sineket új Rocora.
A pofilsíneken, a vonatok futása, áramszedése sokkal biztosabb. Az akkor lerakott síneken, 20 év után is győnyőrűen futnak a vonatok.
Vó'na néhány kérdésem terepasztal témában, remélem akad, aki hozzá tud szólni - előre is köszönöm. Igyekszem egyenként feltenni, hogy ne ömlesztve érkezzen az "áru" :)
1., Meghajlott Piko, U-profilos síneket hogyan lehet jól kivasalni? Magam alkalmazom a befőttesüveget, illetve egy deszkadarabot, de nem vagyok maximálisan elégedett az eredménnyel. Kinek mi jött be a legjobban?
(A "dobd ki a szemétbe az egészet" jellegű bölcseleteket kérném mellőzni. :)
Szia! Utána néztem, a gyári viessmann alagúti oszlop drágább, mint a kidolgozott vonali, így hagytam, csináltam rézdrótból és U alakúra hajlított ruhaszárítóról letört 2mm-es kemény drótból. Csinálok képeket, és felrakom...
Szia cssz74! Nem reagáltál a felsővezeték tartó ötletemre, lásd 1729, 1731 hozzászólások. Lehet, hogy jobbat találtál, a gyár épületen belülre? Szia Rizmajer.
Halihó! Szeretném megköszönni mindenkinek az ötleteket, terveket, segítséget amit adtatok. Végül Novák Zsolt klubtárs kitartó munkájának, és véget nem érő türelmének hála megszületett a terepasztalom terve. Ahogy épül, dobok fel pár képet, hátha valaki épp emiatt kap kedvet a terepasztal építéshez. üdv.: Zsolti
Kicsit megint dolgozgattam, de nem megy túl gyorsan sajnos... A drótot terepesés és ágyazás előtt ki akartam szerkeszteni. Sajnos kevés az anyag, venni kell. Az ágyazatot direkt vaku nélkül nyomtam a jobb színhűség miatt.
Csodálkozok, tehát vagyok :) Ilyesmi asztalt építettem egykor a haverommal közösen, ebben rengeteg hegyvidék alagút ilyesmi van, sok lehetőség az építésre, szépítésre, nem realisztikus elismerem, de jól el lehet rajta játszani. Ehhez hasonló ötletet keresek, ilyesmi asztalterv kéne, ez egy 90x160as asztal, az enyém picivel nagyobbnak épült, hogy lehessen rajta egy kicsit több minden.A szintmagasságokat inkább csak közelítő adatoknak tekintsétek, nem tudom a pontos értékeket, csak azt, hogy van benne egy nagy emelkedő a hátsó egyenes szakaszon, de elbírják a szerelvények, úgyhogy nemdráma. Ennek a topicnak a végigolvasása közben jöttem rá, ( valaki így csinálta), hogy az 5% on túli emelkedőt lejtőként építi meg, tehát egy irányba megy mindíg a szerelvénnyel, és alagútba, rejtett helyre teszi, az működőképes ötlet, ha szükség van rá. Kaptam már ötleteket, sőt még terveket is, de valahogy hiányzik még valami. akinek sok ráérő ideje van, és szeret ilyesmin agyalni, annak megköszönném a fáradozását. üdv.: Zsolti
Én is TT ztem, és pont ez volta gondom, hogy akkoriban még szűkös volt a kínálat, ma már jobban van mozdony is, vagon is, de a H0 ból van a legtöbb, és a legolcsóbb áron, ez nem is kérdés. A kidolgozottság kérdése nálam is gond ovlt, gyakori hogy nincs rendes lámpa csak festett (régiekről beszélek, hangsúlyozom), ésa kialakítása is eltérő volt a kasztninak. Az ütközőbakok a forgózsámolyon voltak szinte mindíg, ami egy idő után zavart.Az én pénztárcám H0ra van szabva, kizárólag használt, régi piko termékekre. Ami a pályát illeti ,nehéz fejben is összeraknom. Megdöbbent amikor látom az új asztalodat, hogy már a fa vázat készítetted, akkor tudtad hogy melyik sín, melyik ív, mi hova fog kerülni. Nekem ez lesz az első asztalom, nem várok csodát, de nem akarok azért egy totál sík asztalt se:) Szeretném úgy megépíteni, hogy pár évig ne unjam meg.
H0 -all én is így vagyok, régen TT-ztem de nem voltam kibékülve a kidolgozással, sem a konstrukcióval (pl: BTTB -nél műanyag csapágyas motorok stb), sőt a használt piacon (már pedig én csak ott vásárolok) H0- nak az ára is kedvezőbb.
A TT gőzös kinálata is elég szegényes, pl T-3 at még nem is láttam, de BR 53-at sem.
Ha ötlet hiján vagy, google képnézegetőbe írd be a " vasutmodell, terepasztal," stb szavakat, és ami tetszik azokat mentsd el. Érdemes jó ötleteket kiollózni mások munkáiból és azokat összegyúrni.
Utánna ugyan ezt az igazi vasúttal is csináld meg.
Lehetni lehet, a haver megtette, és működik a dolog, de az enyém 110 es, tehát pont akkora. Nem mintha változtathatnék rajta. Asszony nyakamba akasztja a menlevelet:) Zsolti ! Kicsi mozdonyok lesznek, már csak azért is, hogy ne legyen gond az ívekkel. Nem mintha tudnám, hogy milyen ívek lesznek az asztalomon, de... na majd meglátjuk mi lesz belőle.
A h0 hoz ragaszkodok, mert egyfelől vannak már szerelvények, sinek minden, másfelől meg ezek tetszenek.
Szia! Mint írtam a hosszal nincs nagy baj,csak a szélesség kicsit karcsú!!! Nézd meg ezt az asztalt,ez 110cm széles,de nagyon minimális szélességű,ennél már tényleg nem lehet keskenyebbet építeni!!!Üdv: Gábor
A helyzet az, hogy az asztal egyfelől készen van, másfelől nincs több hely számára. Értem én amit mondasz, de ilyen pici helyen kell elférnem. agyaltam már azon, hogy átlóba kerülne valahova az állomás, és ott van egy hosszanti szakasz, de végül arra jutottam, nincs jelentősége neki, hiszen úgyis régi piko cucokkal játszok, amik sokkal rövidebbek. szinte bárhol elfér egy 5 kocsiból álló szerelvény. Tudom hogy jobb lenne, többet ki lehetne hozni belőle, ha csak 15 cmel szélesebb lenne, de nincs több hely :(
Az asztal méretei fixek, nincs több hely. Viszont én eleve régi PIKO cuccokkal akarok gurulni az asztalon, így sokkal rövidebb szerelvényekről beszélhetünk, mint a mai vagonok. Ha megnézed, egy mai roco tartályvagon ami 4-6 tengelyes 2x, 3x hoszabb mint mondjuk egy régi kéttengelyes fékezőházas piko tartályvagon. A haverom 160 cm hosszú asztalra építette meg a csodát, és hát elég fura, hogy egy kicsit kilóg az "állomásából" előre is, hátulra is a szerelvény, de több mintha a padlószőnyegen játszana. Nekem 220 cm hosszú az asztalom picit több lehetőséggel. Úgy volt, hogy ő tervez rá egy pályát, csak....tellnek múlnak a hónapok a kifogások meg gyarapodnak, és amit nekem sikerült eddig felmutatnom, az egy kissé vérszegény, azért fordulok hozzátok segítségért. Nézegettem a noch honlapján asztalokat, de valahogy nem az igaziak. sima körpálya pár alagúttal... maszatolás, semmi. A haveromnál 3 szint van, a kezdőszintet középnek kell elképzelni, és onnan lefele és felfele ível szépen a sín, és emiatt mondjuk van ahol iszonyat meredek az asztala, de azért életképes, használható, és mégis gyönyörű, sok szép tájat lehet kialakítani rajta. Analóg asztalt építek, h0 ból régi piko vagonokkal 110x220 on. Szerintem működhet. Nem lesz realisztikus, mondhatnátok- és igazatok lenne- de nem is célom ez, elég ha szép, számomra tetszetős.
- Ha marad a hely ekkora, és nem tudsz bővíteni rajta, valamint követelmény a H0, akkor ezt így ebben a formában felejtsd el! Kisebb mellékvonalat lehet ekkorában csinálni H0-ban, kis gőzösökkel, max német V100 dízellel, meg kéttengelyes személykocsikal.
Ha tudsz az alapterületen növelni, akkor Matiz barátom már nyújtotta is a szalmaszálat.
- Ha mindenképpen csak ekkora lehet az asztal, de szeretnél hosszabb vonatokat, akkor csak egyetlen utad van: méretváltás H0-ról kisebbre.
Szia! Csak viszonyítási alapnak küldöm el a terepasztalom fényképét.Ennek a mérete:125x207cm.A legkisebb (R2-es) ívekkel indítottam és így is 125 cm lett a szélessége.Szerintem gondold át a méretet,mert nem nagyon fogsz elférni rajta! Üdv: Gábor
Szia Csaba! Feltétlenül vevő vagyok rá!!!Próbáltalak hívni,de nem vetted fel!Kérlek írj egy mail-t, hogy mi az ára postával együtt.Írj egy nevet és egy számlaszámot,amire a pénzt át tudom utalni!!! imposztor@vipmail.hu Üdv: Gábor
110x220 az nagyon kompromisszum, kb az én jelenlegi pályám mérete.
Sokat nyersz, ha elfelejted a tipikus ovális, kör alakukat. Az állomást ívben helyezed el, íves váltókat használsz. H0-ban minimum 3-4 kocsinak el kell férnie az asztalon, ez önmagában 90 centit elvisz már az állomásod hosszából. Feltéve persze, hogy négy tengelyes kocsikban gondolkodunk.
Német oldalakon érdemes szétnézni ötletekért. A méretarány mindegy, az ötlet a lényeg. A Wintrack jó számolgatni, próbálgatni pláne. Én úgy csináltam, hogy kiraktam az asztal négy szélét, és ezen a téglalapon belül kezdtem el összerakni a pályát, hogy lássam, mi fér el, mi nem.
Próbáld ki Te is, hogy megcsinálod a 110x220-as lapot, a kívánt sínrendszert kiválasztod és elkezded felpakolni a vágányokat, keresztül-kasul. A flex síneket nem fontos egyelőre használni, hogy az íveket tudd tartani rakd ki szabvány darabokból.
Ha a 220-hoz egy kicsit hozzáteszel, akkor kapsz használható hosszokat. 240-250-ben kell gondolkodni.
http://trainmodeller.freeblog.hu/files/terv_update.JPG ilyen vázlatokat készíts, egyelőre terep meg magasság meg csilivili nélkül, csak hogy lásd, benne tudsz-e maradni az alapul kapott helyben. A vágányokra mérd oda, hogy hány kocsis, milyen szerelvényeket szeretnél, elférnek-e a szerelvények az állomáson.
Hasonlóan Battka-hoz én nagyon híg fekete vízfestékkel átkenném, hogy épp hogy csak egy árnyalattal szürkébb legyen, aztán utána szárazecsetelném sötétszürkével (szárazecsetelés=a festéket szinte teljesen kitörlöd az ecsetből, hogy egy fehér papíron szinte ne is fogjon, és azzal kened át a köveket, így csak az élükön marad abból a színből) .
Keresek H0 Pikó papírtalpfás egyenes síneket 20-30 darabot nem oxidált állapotút 1500Ft+postát szánnék rá vagy esetleg Hajdúszoboszló környékén át tudnám venni a délután folyamán esetleg hétvégén
H0-ás, 2,5-ös sínanyag. Van benne Roco és Pilz. A váltók és fix ívek az előbbiek, az angolok és állomási vágányok az utóbbiakból vannak. Egyenlőre minden váltó kézi, terv pálya alatti állítóművek lesznek...
A szürke külömböző árnyalatai jók lesznek a koszolásához. Én híg nagyon világos szürkével lefesteném az egészet, aztán néhány helyen kicsit sötétebb szürkével bele-bele festegetnék. Az se baj ha közben változtatod a színt. Aztán a végén sötétebb szürkével szárazecsetelném. De ez csak elmélet ;-) még nem próbáltam.
Helló.Köszönöm szépen.Koszoláshoz mit javasolnál?Mondjuk nemsok minden van itthon,amivel koszolhatnám.Maximum az fekete szinezőanyag,amit a diszperzit beszűrkítésére használok az úttest festéséhez.Egyébb ötletre is vevő vagyok.Üdv:Laci.
Helló.Bocsánat,de az előzményből lemaradt,hogy felhasználás előtt megfordultak még a mozsárban is némi aprósítás gyanánt.Ezt könnyebb volt összetörni,mindt a legkissebbre darált osztályozott murvát./Én sem születtem sziklamászónak./Üdv:Laci.
Nem kötekedés képpen, de nem lesz az egy kicsit nagy? Én nem szeretnék 10-12 cm-es "kavicsokon" sétálgatni:-) A homok bőven elég lett volna szerintem. És az ágyazatot se valószínű hogy ebből csinálták volna a valóságban.
Sziasztok.Gratulálok a gyűjteményedhez,és a készülő asztalhoz is,mert nagyon tetszik.Továbbá jelezném,hogy sikerült megoldást találnom a váltóőrházamhoz vezető út burkolatának megoldására.Ma délelőtt Siófokon jártam és kiváncsiságból betévedtem egy kisállatkereskedésbe.Mondván hátha találok használható dolgot náluk.A kirándulás sikeresnek bizonyult,mert találtam náluk 1-1,5mm-es szemcsenagyságu fehér márvány zuzalékot.Potom 100 forint volt egy 700 grammos zacskóval.Egyébbként 350 lett volna,de az eladónő sikeressen kiszakítótta a csomagolását,így odaadta ennyiért.Hazaérve rögtön teszteltem is.A képen még ragasztófoltossan látható,mert még nem száradt meg.A zacskó képét is felrakom,hátha érdekel valakit,és könnyebben be tudja azonosítani.Mielőtt még valakinek kedve támadna szomorú fűzfa alatt vidáman segberúni a képek minősége miatt,előtte jelezném,hogy ennyit tud a nokia.Üdv:Laci.
Áááá, a nagy része csak műanyag...porosodás? Én így antikolom a vagonokat. :D A csodaszer ellene a kompresszor. Nagyon sok a polc, veszélyes és nehéz lenne az üveg. A gépesek nem állnak szabadon, legalábbis sokáig.
Könnyen el bírnám fogadni a gyűjteményed :-))) Nem porosodnak nagyon a polcokon, nem látok üveget vagy plexit előtte. Szép hosszú kis szerelvények is elférnek, jó kis pálya lesz!!
Ma kissé erősebb, dinamikus tesztnek vettettem alá a pályát, még egész jól vizsgázott, némelyik géppel néhol akadt még probléma, de lassan kezdem kiküszöbölni a problémákat. A teszt képekben:
Szia! Itt nézegess szét. http://www.noch.de/de/aktuelles_service/downloads/gleisplaene.php http://www.noch.de/pictures/PDFs/Gleisplaene/80100_Silvretta_2010.pdf http://www.noch.de/pictures/PDFs/Gleisplaene/80200_Luzern_2010.pdf Gyakorlatilag egy Noch katalogus jó alap lehet ehhez a projekthez. Pulcsi1
Én is terepasztalt építek, régi vágyam teljesül most be, hálás vagyok nektek, hogy rengeteg, számtalan ötlettel láttatok el, sok-sok segítséget kaptam a sok modellező írásainak köszönhetően. 5 napig tartott amíg elolvastam a topicot elejétől a végéig:) Kisfaludy1 nek külön gratulálok, kalapemelés, és mély-mély meghajlás a tudása előtt. Nem csak türelmesen, aprólékosan készít el mindent, de szépen is, ízlése is van. Az összes feltett képét elmentettem, minden amit csinál nívós. Döbbenet. Battka1 pedig kedvet adott, hogy maszatoljak egy picit a fákkal. Már ferde szemmel nézek a gyári noch fenyőimre, egyre inkább úgy érzem, hogy nem lesz több gyári fám. Gyökereket már beszereztem, faleveleket is, száradnak, megpróbálok kezdeni velük valamit, ha nem is olyan szépet. Viszont kellene még egy csöpp kis segítség, és mint bizonyára kitaláltátok, nekemis, ahogy a legtöbb balfácánnak a pályatervvel van gondja. Wintrack, igen tudom. Illetve tudom hogy azzal kéne, de nem tudom hogy hogyan, ezért említem itt meg. Nem tudom használni, és tekintve hogy kezdő modellező... vagy inkább játékos vagyok, ezért több más dolog is gondot okozhat. Találtam egy pályatervet ami bizony böszme jól néz ki, de Z méretben van. Aki ért hozzá... szakmailag... véleményezze légyszi, hogy ezt így meg tudom-e valósítani H0 ban, 110x220 on. Felrakok két képet, az egyik amolyan szubjektív valóság, a másik pedig a jelenlegi szomorú, kietlen jelent tükrözi. Aki érez magában késztetést, hogy segítsen egy picit, az légyszi ne csináljon titkot belőle:)
Üdvözlet mindenkinek! Örömmel látom, hogy az utóbbi időben megszaporodtak az épülő asztalokról felkerült képek. Én is teszek fel néhányat. Kéretik figyelembe venni, hogy a terep még erősen elnagyolt.
szeretnék "rédzsettet", csak eddig nem futotta rá, bőven-bőven beérném 4-5 kocsival is csalósan. Lenne mondjuk benne 1 első, 2 másod, 1 kocsma, 1 vezérlő... :) Erre a pályára passzolna is.
:-))) Hááát gondolkodtam már rajta, hogy kéne vennem valami barkácsboltban tizen-párdarab egyforma bútorlábat (olyan 50 cm körül) és mint egy kempingasztal becsavarhatósra megcsinálni, hogy ne a földön kelljen ücsörögni mellette :-))) Csak nem vagyok biztos abban hogy vízszintbe lenne az egész (azaz biztos vagyok benne, hogy nem...)
Mindig itt, a fórum olvasgatása és képek nézegetése közben kapok kedvet, hogy tovább csináljam a korábban bemutatott "terepasztal-szerűségemet". :-) Néha úgy belefásulok, hogy "ááá minek, úgy se rendes asztal, csak egy szőnyeg-helyettesítő" , meg hogy mire lesz az meg (még ha domborzat nélkül is) mire én körbe füvesítem-földesítem a terepet, meg az állomás, stb., de itt mindig megjön a löket a mukához :-)) Na meg amikor össze van rakva és futnak a szerelvények :-)))
Nálam az alapszint kb. a német környezet, az első szint az osztrák (dimbes-dombos), a második szint a svájci (Waldbronn a hegyi illetve Burgdorf a havas állomás). Lesz egy echte magyar modulom is, amit a terepasztal mellé fogok csinálni, Rekettyés állomással.
Ja, ilyen kialakítású asztalon, ami neked van simán megy a 7-kocsiból álló JC Railjet is. Nálam egy ilyen hosszú szerelvény még nem hagyta el az állomást, de az első kocsik már bent lennének a következő állomáson... :)
Azt hittem, st. Nikolaus egy havas, feldíszített állomás. :D
Nos, mivel rokon járás volt mostanság, így sajna kicsit lassabban haladtam. Készülget a jobbos váltókörzet is, már megvan a 7 átmenő és 8. üzemi vágány is. Az utolsó kép szemlélteti, hogy az állomásra mekkora szerelvény befér kényelmesen. Ez a bejegyzés után tűzök is le még dolgozni a pályán! :) Arra nincs valakinek olcsó 5lete, hogy az "alagútgyárban" hogyan vigyem a drótot? Oda nincs kedvem drága Viessmann anyagot pocsékolni...
Sziasztok! hogy ha már ennyien tesznek fel képet az asztalaikról Én is teszek fel az asztal mostani állapotáról pár képet Ahol az a sok szerelvény állott egy nagy csarnok lesz 5 vágányos:D Lesz egy kisebb mellék vonal ami teljes egészében Fenyő erdőben fog vezetni már épül a Bzmot 225 pályaszámú gép
Azon gondolkodom, hogy eladogatom az összes, mindenféle modellfám, és veled csináltatok párat. :D Inkább legyen 50 fa helyett 10db, de az úgy nézzen ki!
Sima GOMBFESTÉK!Amivel az oviban is festettél.Bármilyem papírboltban vagy nagyobb ABC-ben kapsz!Én legutóbb a SPAR-ban vettem,300Ft-körül volt a 12db-os készlet!
Mármint hogy mit hol szerzünk be? A homokot én kérni szoktam, ha valahol térköveznek, de egyébként tüzépen kapható (igaz 40 kg-os kiszerelében). Mellesleg ugyanaz mint a Te folyami homokod. Én az utat temperával festettem, de használható bármilyen falfesték, vagy vízfesték is. Ezek többnyire a Tesco-ban kaphatóak, de ha van a környéken művészellátó, akkor nem kell a komplett készletet megvenni:-)
Sziasztok.Köszönöm a segítséget mindkettőtöknek.Valószínüleg ezt a megoldást fogom választani.Már csak azt kell feltérképeznem,hogy Siófok környékén hol találok ilyesmit.Ti milyen boltból szerzitek ezt be?Üdv:Laci.
Köszönöm! :) Majd, ahogy épül, igyekszem dokumentálni, amikor meg jön egy jó 5let egy motívumra, azt is felteszem. Szeretem ezeket az apró, kidolgozott motívumokat, attól lesz jó és szép egy pálya.
Ha csak a szint szeretnéd megváltoztatni,akkor javaslom a festést.Én egyszerű gombfestéket szoktam használni!Nagyon olcsó és rengeteg színárnyalat kikeverhető belőle.A kívánt színt először kikeverem egy kis tálkába,majd az árnyalatokat egy kis víz hozzáadásával (világos) vagy a legsötétebb összetevő növelésével (sötétebb) változtatom.A művelet többször ismételhető,változtatható.Néha a legegyszerűbb megoldás a legcélravezetőbb!!!Pl. ez az út is ezzel az eljárással készült!
Hát ha más színt szeretnél, javasolnám a festést:-)) Ez is úgy készült. Térkő fugázó homok festve barnával, aztán még pár egyéb árnyalatúval kicsit itt-ott belefestegetve. RAL kódokat nem tudok mondani:-))[image2]
Helló.Valamilyen földes,vagy múrvás útra gondoltam.Van itthon finom folyami homokom,amit a púrhabozás utánn szoktam felszórni a domborzatra,még a fűszórás előtt.Ez szürkés színű,de én valamilyen más színt is szívessen belevinnék,hogy ne legyen olyan egykaptafára készített a terep.Így még ráadásul kicsit színpompásabb is lehetne a domborzat.A hobbívasút honlapján láttam, hogy valamilyen apróra őrölt kőzuzalékot használnak,de nem tudom,hogy pontossan mit.Üdv.Laci
Nekem is tetszik mindegyik munkád, nagyon jól sikerültek! A körfűtőházzal a közepén lévő asztalt különösen ötletesnek találtam, jó kis tolatásokat lehetett rajta végezni :-)
Hát az enyémet terepasztalnak nem mondanám, inkább csak olyan szőnyegpálya-helyettesítő :-) 8 elemre szétszedhető a tárolás végett, helyem ahová fixre építhetném sajnos egyenlőre nincs. Egyrészt úgy terveztem, hogy majd bővíthető legyen középen egy tárolóval, másrészt meg úgy, hogy ha majd adódik egyszer helyem fixre építeni egy asztalt, akkor az elemeit fel fogom tudni használni a későbbiekben is. Egyébként én is bútorlapból (10 mm) csináltam, de meg kellett merevítenem utólag alulról, mert a sínek ragasztása kezdte elhúzni.
Szia cssz74! Kösz hogy feltetted ezt a "sok" képet. Nagyon jó volt végig böngészni. Derék, precíz munka! Látni, mint írtad is, szeretsz építeni. Jó munkát, és ha már futnak a vonatok is, akkor pedig jó vonatozást. Szia Rizmajer József
Jó estét mindenkinek.Kis segítségre-tanácsra lenne szükségem.Csinálgatom a domborzatot,és szeretnék egy kis ösvényt készíteni a váltóőrházhoz.A problémám már csak annyi,hogy milyen anyagból lehetne kivitelezni az utat,amit esetleg házilagossan is meg lehet oldani.Gondolkodtam már gipszen,fugaporon,de eggyik sem tökéletes.Ha esetleg valakinek van tippje,az kérem ne habozzon megosztani velem.Képem is van róla,hogy mit is szeretnék,de a minősége nem a legjobb,mert telefonnal készült.Előre is köszönöm.Üdv:Laci.
Semmi gond a Pikoval, jól és csendesen megy, engem csak a szélvédő átláthatósága, és fém kapaszkodók tereltek a Roco felé, bár pont a 2 tehervonati teknőm, a Cargos-s és RCH-s Roco bódé Piko hajtással. Mennek azok is rendesen. A Piko elég jól megcsinálta a Cargo-s teknőt, egyedűl a színe lett szerintem kicsit lilás...ha nem lenne más, akkor valószínű így is megvenném. :)
Nem semmi menetirány van nálad! :) Kiféle, miféle, ke**** az a Cargo-s teknő? A gyári Piko, vagy esetleg a Papp szabi féle? A szélvédő miatt mindenképp Pikonak gondolnám. Látom te is szereted a tehervonatokat. :D Meg az a jó kis ACME 481-es! Imádom!
Az biztos, főleg a Fleischmann, de megvallom, szerintem ez az egyetlen, amit érdemes megvenni, mert erre minden ráfér. Van aki fikázza, nekem sokkal jobban bejön, mint a Roco.
A középső "lyuktól" balra csinálom most az iparterületet, a sinek túloldalán lévő falut és az asztal bal szélét (ami nem látszik), de az lesz a hófedte városka, állomás.
Ha jól tévedek, akkor két héten belül minden terület legalább 95%-os készültségű lesz, világítással. Utána jön a váltók és jelzők bekötése a pultba.
Pont az emelkedőkkel volt a probléma, a fenti állomás remekül üzemelt. Imádtam a jobb oldali váltókörzetet, a 4 angol hozentrogerben, majd fonódva a másik angolos hozenbe... :) Sokat gondolkodtam, az alappal nem volt baj, mert az egy aluváz. A mostani is pont ugyan azon nyugszik, a a keretre csavarozott lapot sehol nem gyengítettem meg, mint előtte. Most 7 drótos vágány lesz az orrom előtt, hátul a nagy gyárral, amibe elrejtettem a vissza felé jövő vonatot, hogy nem legyen olyan terepasztalos. :) A jobb felével még gondban vagyok, valami PU lesz rajta, de a hely ismételten probléma, mert minél hosszabb és több vágány kéne úgy, hogy ne legyen idiótán zsúfolt. Ügyesen el kell majd rejteni a fővonalat is, pár már kezdenek jönni az éber álmok. :)
Értem és köszönöm! Én mindig is építő alkat voltam. A hely szintén mindig probléma volt, így a modul rendszer szóba sem jöhetett, pedig tetszik, mert legjobban az adja vissza a vasút hangulatát, az a legélethűbb. Peszre vonatozni imádok, minek is gyűjtenék ennyit, ha nem lehetne hol járatni. Én nem vagyok a vitrines vagy diorámás alkat, mert szeretem ahogy mennek. A kis és egyszerű asztalokra hamar ráun az ember. A modulból jó sok kéne, hogy vonatozni lehessen, unalom nélkül, ráadásul hangárnyi helyet igényelne, ami nekem nincs, így marad a fix asztal, a rendelkezésre álló hely lehető legjobb kihasználása úgy, hogy izgalmas menetek legyenek, szépen kidolgozott részletekkel, és nem legyen mégsem túlzsúfolt vagy gyermekded. Nagyon nehéz, főleg, hogy sok kompromisszummal kell megküzdeni.
Tudod,nekem mindig is az ÉPÍTŐK voltak a szívem csücskei!!!Azok,akik "ébren álmodnak",valószínű,azért,mert én is ilyen vagyok!Tisztelem és becsülöm a "vitrineseket",a "szegecsszámlálókat" ,a modulosokat és a diorámásokat is!!! DE, igazán az "építészeket" kedvelem (becsülöm?) a legtöbbre!!!Lehet,azért,mert én is ebben élem ki minden szenvedélyem (most a nők és a sör legyen félretéve!)Csak gratulálni tudok a művedhez,mind a régihez,mind az újhoz (én a saját asztalomat 7 év alatt 36xszor építettem át!).Még egyszer gratula!!!Üdv: Gábor
A legutóbbi pályám is már a múlté 5 napja, elbontottam bizonyos problémák miatt. Nagyon szerettem a nyomvonalát, de egyrészt pont ebből is fakadt gond, illetve az alapnak használt bútorlap is elvetemedett, mivel bútorlapot használtam osb helyett. A nyomvonal kialakítása miatt volt R3-as ívben 4%-os emelkedő, amit a gyengébb gépek, tolt ingavonatok és nehezebb tehervonatok nem igen szerettek, sokszor szétakadás és siklást eredményezve. Meguntam, fájó szívvel, de "széjjel csaptam" he! A szomorkodás addig tartott, míg az új pálya csak rajzon létezett. Amint kezdett formát önteni, egyre inkább látom, hogy jól döntöttem. Nekem a magyar vasút minden neme szép és izgalmas, de manapság a szívem csücske a privatizált teherszállítás lett, a sok bérelt és magánvasúti sokszínű mozdonnyal, hosszú, 4 tengelyes kocsikkal. Az új pálya alkalmat nyújt majd ezen menetek élvezetes modellezéséhez. Most helyettem beszéljenek inkább a képek, először a nemrég elhalálozott utolsó pályám, majd a készülő új.
Nos, most úgy hozta a sors, hogy ebbe a topicba is bejelentkezem. Bár már sok terepasztal van a hátam mögött, régebbiek TT-ben, az elmúlt 8 évben H0-ban, most mégis megosztom a jelenlegi helyzetet. Kezdetben szenvedtem hely szűkével, bár igazat megvallva, most is el tudnék képzelni a jelenlegitől nagyobbat, de ez a lehetőség van. Itt van pár kép az eddig épült, bár teljesen sosem befejezett asztalokról:
Miután a gyerek türelmetlen elkezdtem nézni a digit start szetteket amivel addig is játszhat amíg épül az asztal.
A Piko dupla szetje (57175) jól néz ki és később jók lennének a sínjei de valahogy az a TV távirányító jellegű vezérlő nem tetszik.
A marklin vezérlő tetszik de elég drágák a szettek amikben kicsit normálisabb szerelvény van.
A Roco multimaus tűnik talán a legjobb megoldásnak bár árban az is drágábbnak tűnik a Pikonál. A németeknél viszont találtam egy egész elfogadható szettet (újjonan több darabot) (21200) amire itthon azt írják, hogy már nem rendelhető.
Szóval mi a tapasztalat a vezérlőkkel melyiket ajánljátok?
Üdv mindenkinek. Az Evipas csodát tett, végleg eltűnt a rozsda.A gazdagon rákentem ellenére semminek nincs baja csak az oxidáció bánja,merem ajánlani mindenkinek.Képet megpróbálok feltenni. Üdv ahalas68
Én egy MÁV állomást szeretnék modulasztalon megépíteni. Következő lenne a kérdésem: jó-e a PIKO vágányanyag, ha figyelembe kell venni a 2,5-ös sín magasságot? Ugyanis angol váltót csak PIKOban tudtam szerezni ilyen sínrendszerhez. Gondolom/tudom nem ajánlatos keverni két gyártó termékét!
Üdv. A méret az ha így érted akkor H0 Ha meg úgy akkor L alak 2x2,2m a szélesség még kérdés 1,2 vagy 1,4 nem tudom hogy adják ki a hurkok.
Szeretnék rajta mozgó autókat is a faller katalógusban láttam is csak ahhoz sem tudok adatokat (forduló kör, emelkedés, max pálya hossz ha van ilyen stb.) erről tud itt valaki bővebben.
Üdv, Mindenkinek Köszönöm a gyors válasz a rozsdásodásra.Magam is csepegtettem a ragasztót óvatosan és ennek ellenére lett rajta az oxidáció. Viszont megvan a megfejtés!Hogy mivel szabadítottam meg a sínt az oxidációtól ?Evipas nevezetű rozsda átalakítóval ,ecsettel gazdagon rákentem,lesz ami lesz alapon.A rozsda leugrott és minden más meg marat !Remélem így is marad ha nem azt jelezni fogom,
Ha kalapsinnel dolgozól, arra vigyázni kell. Nem érhet a vízbázisu ragasztó a sinhez. Én ovatosan fecskendővel csináltam. Arra is figyelni kell, hogy csak jó állapotú sint érdemes beépíteni, Pl voltak kicsit rozsdás váltóim, kicseréltem a sinszálat jó állapotú egyenesekből kiszedve, kicsit átalakítva.
Üdv,mindenkinek. A következő problémámra keresem a megfejtést.Sk, csinálom az ágyazatot,asztal,parafa,sin,töltéskő,hígított faragasztó.Szárad,megszáradt.Oxidáció a sínen, nem picit. Pedig nem mártom az asztalt a ragacsba csak csöpögtetem a kőre .A helység páratartalma esetleg? A válaszotokat segítségeteket előre is köszönöm.
Szerintem ha tervező progi kell, gondold át. ha már megvannak a méretek rakd össze az asztalt, Vedd meg a síneket (becsléssel), ha több nem baj,. Rakd ki a pályát.Ha nincs akkor vegyél párdarab használt sínt és csinálj sablonokat amivel kirakhatod. A fantázia veled van!
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Mért van az hogy a váltóknál mindig elakad a mozdonyom? Milyen gőzöst tudtok ajánlani (Piko, fut R1,R2,R3,R4) amin ki van dolgozva a dugattyú szerkezet mozgása, A többkaros változat. Ha lehet füstöl,gőzöl, vagy amit ezek csinálnak (nem ismerem a technológia-t.)
Épp itt olvasgattam, ( gondoltam vissza olvasok mielőtt kérdezek) hogy mivel is lehetne tervezni.
Letöltöttem az általad ajánlott programot. Nem találom viszont benne a magasság beállítás lehetőségét így csak síkban tudok tervezni. Van benne egyáltalán ilyen.
Most kezdenék egy asztalba (az elsőbe) leginkább a 9 éves fiam örömére. Melyik sín típust ajánljátok.
Én saját magam készítem az ágyazatot. A sínek alatt 5-ös rétegelt lemez van, ezen 2mm-es parafa. Mondjuk az én terepasztalom dobozos szerkezetű. A tereptárgyakat (mindent) hungarocelből, purhabból és glettből, modellgipszből csinálom. Egy csomag hungarocellt vettem, ez elég is lesz az egész asztalra. Az egész bála kb 4000 Ft volt (asszem 16 db, 30mm vastag egy lap). Ragasztani meleg ragasztóval, és sima faragasztóval lehet. Szerintem ezek az anyagok megmunkálás szempontjából jók, könnyen megmunkálható, könnyű, viszonylag masszív (pláne, ha a gipsz részleteked lekenem vízben oldott ragasztóval), és olcsó. Nagy negatívuma, hogy rengeteg szeméttel jár és gyúlékony.
Ebben nincs gyakorlatom. Én ágyazatos sineket használok és azokat se rögzítem le csak itt-ott, mert ha egyszer fel akarom szedni, akkor még fel tudom használni majd őket. Így kevésbé élethű mint a ragasztott, festett sinek, de nekem játékra van az asztal és nem modellezésre.
Azért jobb ha az utak,sínek alatt is van mert akkor részlethübb. De azért nem tenger a pénztárcám, inkább csak lukas. Mennyibe kerül a faragó hungarócell? m2? megéri? Vagy rakjak fát a sínek alá, töltés azért kell.
Szia! Küldj egy mailt, mert a Tied nem publikus. Persze ha nagyon akarnám biztos megtalálnám:-)) Itt nem kívánom a forrást megjelölni, mert Vaterás fonódása van, és inkább nem kockáztatnék:-)
Köszi mindenkinek, de már megtaláltam nagytakarításnál a 12-13. o.-t!
:-)
205X130 pályán három körívvel fel juttathatok egy aránylag gyenge (mert régi) mozdony-t 30cs magasba, viadukt, le 30 (földszint a terepasztalon). Elfér megy a mozdony?
Egyetlen gond vele, hogy nem támogatja a régi, U-profilos Piko vágányrendszert. Bár ezt sajnos a legtöbb tervező programról el lehet mondani. Egyedül ezt találtam, ami támogatja: http://vasutmodell.wordpress.com/2009/07/22/ralli-futam-a-sinek-kozott/ Nincs túlbonyolítva, de a célnak megfelel. (Arról kérném ne nyissunk vitát, hogy az U-profilos vágány felejtős-e vagy nem.)
Hello! Volt még tavaly egy kedves fórumozó aki átküldött egy PIKO könyvet e-mailen . Sajna eltünt egy oldal. Ha olvassa ,légyszíves küldje át a 13 oldalt . (e-mail)
A jobb oldalon kieresztek egy vágányt az alsószintről. Innen egy közdarabbal lesz lehetőség másokkal is összecsatlakozni.
A folytatást majd a bal oldaláról tervezem a felső szintről (kis hegyi állomás) ami "L "alakban megy tovább, de ehez egyenlőre kicsi a lakás, így is dugdosok a sarkokban másik két fél terepasztalt.
Lesz bővítése is ennek az asztalnak, vagy ez a fele az egésznek?? Azért kérdezem, mert látom csináltál az ágy felőli részén egy "átmenő nyílásszerű kivágást".
Helló.Gratulálok az eddigihez,és remélem megosztod a folytatást is velünk,mert vólna kitől ellesni-tanulni egy-két dolgot.Közben lassan,de haladok én is.A korlát kész és a kavicságyazat most szárad,de már marhára kiváncsi leszek,hogy hogyan sikerül.Üdv:Laci.
Eddig nem voltam híve az OSB lapoknak, de kellemeset csalódtam.
Kicsit nehezebb mint a léc, de kellő könnyitésekkel masszív és könnyű szerkezet alakítható ki. Azt is mondták vízálló, remélem azért a kutya nem hugyozza le.
Ebben a formában még ágyneműtartóra hasonlít, véletlenül pont befér az ágy alá. :-)
Hát a német az jó, de ez már csillag. ár egy programért. És ha csak úgy építeném ,hogy kijelezze a vágány foglaltságát? Nem nagy asztal de azért jó lenne. Meg ilyen vonatlassító. Vagy azt nem lehet? Mert azért nem Bill Gatyesz vagyok.
Járművek esetében szerintem sok munkád lesz (ha nem digit előkészítettek). Az asztal tekintetében talán egy picit kevesebb a munka, mint az analóg esetben, mivel valamivel kevesebb vezetéket kell belepakolni az asztalba. Azért azzal is van munka rendesen.
Ha digitálisra szeretnéd az egész rendszert építeni, akkor mélyen a zsebedbe kell nyúlni (minden mozdonyba kell dekóder ~5-6000Ft/db , minden váltóhoz váltódekóder, x ezer Ft, és olyan hajtómű, amivel hajlandó a dekóder együttműködni + kell egy digit vezérlő rendszer ~20000Ft esetleg egy route control). A többi az asztalod bonyolultságától függ.
Az én asztalom kialakítása (váltók, egyéb berendezések) analóg, de a járművek digit üzemben működnek. Mivel a pálya azért szakaszokra van osztva, egy kapcsolással analógban is üzemelhet. Ezidáig remekül működik a dolog. Én wintrack 8.0-val terveztem.
Hello! Lehet, hogy rossz topikba írom, de ez az amit talán legjobbnak találtam. Most fogom megvenni az eep 7-t azzal fogom tervezni az asztalomat. A kérdés az ,hogy érdemes-e és mivel járna ha digitalizálnám?(pénz,munka) H0,200*180 kb.,ludmilla,mechano,lima (nem tudom a típusát)és még majd használt mozdonyok.(mindenik az.) http://www.trainmodules.hu/main.html
Én az alábbi módon oldom meg (dc menetszabályzók még nincsenek beletéve, 3 db lesz rajta, de mindemellett ott van a multiegér is, tehát DC/DCC vezérlésű is lehet a pálya. A bekapcsolt szakaszok világítanak, a vörös ledet a tároló foglaltságát jelzik):
Még elősen félkész állapotban van, pl nincs beburkolva (nem marad ilyen ronda :) ).
Helló.Semmi rosszindulatra,és félreértésre nem gondolta.Csupán elolvastam,és elfogadtam a véleményedet a hozzászólásoddal kapcsolatban.Ebből a modul dologből meg ha lehetséges ne nyissunk vitafórumot,mert szerintem nem igazán kiváncsi rá itt senki.Mindkettőtöknek köszönöm a hozzászólását,és csak semmi sértődés,mert nem ez a célom,csupán csak véleményt cserélünk próbálva segíteni ezzel a másik-másikak munkáját.Én legalááb is ezt vallom.Azért ma is haladgattam valamit.Üdv nektek:Laci.
Köszönöm szépen! Hasonlóra gondoltam, mit a te pultod, de nagyon kompaktra csinálnám. Kb az egyik táblád lenne a kettőből, és abban már a két szabályzó is bele kell férjen. Nyilván nem FZ1 lesz :) Pici PWM szabályzók. Nagyvonalakban ez az irány, még az kérdés, hogy az asztal alá hogyan tudom elhelyezni. Elsőre talán jobb lenne beleintegrálni az asztalba, vagy a váz alá.
Több darabból felépített terepasztal, bizony nevezhető modul terepasztalnak. Az más kérdés, hogy vannak bizonyos szabványoknak megfelelő modulok. Modul = szerkezeti egység semmi több. Szerintem inkább a szabványos modulnak kéne hívni amelyik az.
Szia. Ne érts félre, nem ellened szólt a hozzászólásom, s nem a kedvedet akartam elvenni. Csak arra gondoltam, hogy a "modul" mint szakkifejezést hagyjuk meg azoknak a "kreálmányoknak", amik a szabványt kielégitik. Találjunk ki ide más fogalmat mint. pl. modulszerű, elemekből felépített stb. Mert sokan vizuális természetűek és a "modul" szó olvasása után azt is képzelik el, és utána a képeken meg nem azt látják. Remélem érthető voltam. üdv.
Helló.Köszönöm az elismerést.A fantáziáról pedíg csak annyit,hogy nincsen konkrét terv ami alapján dolgoznék.Inkább menet közben ami éppen eszembejut,és amilyen modellvasúttal kapcsolatos képeket látok-nézegetek,abból szedegetem ki amit érdemesnek,és megépíthetőnek találok.A múltkori Lellei kiállításon vettem alagútkapukat simát és támfalasat is,de még nincsen konkrét terv a beépítésükről.Majd valamilyen megoldást úgy is találok rá.Üdv.laci.
Wartburger kolegát nem bírom űberelni, de egy ólcsó megoldást tudok ajánlani.
A kábelek számítógép bontóból való printercsatlakozók, a szakaszokat kapcsolókkal vezérlem, a kitérőknek váltó utakat adok nyomógombbal ( 2 váltónak elég 3 gomb), a jelzőket is gombbal állítom.
Minden emeletre 2-2 trafót tudok kapcsolni (a középsőre hármat), úgy hogy egyszerre egy pályára mindig csak 1 trafót lehet kapcsolni.
A kivitelezést kicsit összecsaptam, mert minnél előbb akartam vele játszani.
A kapcsolópult felső része késöbb készült, oda már nem jutott elég szögletes nyomógomb, mert leálltak a gyártással. (micsoda malőr) :-)
Helló.Az igaz,hogy nem igazodtam a modulszabványokhoz,de mivel más elemekhez ez nem fog kapcsolódni az életben sosem kivéve az álltalam elkészített elemeket,így nem tartottam fontosnak ezt a dolgot.Továbbá egy esetleges költözés,vagy szállítás is könnyebben kivitelezhető ekkora elemeknél.Egyébbként ezt csak amolyan próbadarabnak szánntam,mivel ez az első építésem,és így legalább megtanulhatom a saját káromon a terepépítés trükkjeit-technikáit.Természetessen a modulszabványokról meg annyit,hogy kinek-kinek belátása szerint.Üdv.Laci.
Egy pici asztalhoz szeretnék egy vezérlőpultot készíteni. Ideiglenesen most a TT tipikus kapcsolói lettek felszerelve, de álomszarok, sok helyet foglalnak, nem érinkeznek... Egy kicsi, filigrán pultban gondolkozok amibe 2 pwm szabályzót, váltó és szakaszkapcsolókat tennék bele. Kérdés, ti milyen megoldásokkal indultatok el, esetleg egy-egy fotó beszédesebb volna, segítség lenne hátha kapok jó ötletet :)
Szvsz attól, hogy keskeny darabokból áll még nem nevezhető modulnak.
A modul szigorú szabványok szerint épül. A tied látszólag nem ilyen. Érdemes lenne a szabványokhoz igazítani. De nem akarlak befolyásolni. Ön dönt - épít vagy eszik?- :-)
A hétvégén gyűjtögettem az ötleteket, hogyan tudnám minél jobban kihasználni a rendelkezésre álló nem túl nagy teret. Végül még nem döntöttem el de nagyon tetszett a fal mellett futó kialakítás több szinten. Íme néhány kép:
Szia nagyon tetszenek a fáid. Az enyémek felsem érnek ezzel a szinttel De azért nekem ezek is jók Bár még nincsenek le festve Azért ilyen kék színű Pár kép róluk és az épülő asztalomról :
Jó estét mindenkinek.Majd két év internetes böngészése,és kiállítások sorának megtekintése után arra a következtetésre jutottam,hogy megpróbálkoznék egy,vagy két modul elkészítésével,és ha sikeresnek ítéltetik,akkor van egy 9 méter szer 3 méteres tetőterem üressen,oda megpróbálnám gyarapítani a modulok számát az asszony legnagyobb örömére.Némi véleményre-tanácsra,vagy építő jellegű kritikára lenne szükségem kinek-kinek véleménye szerint.Egy állomásrésznek álltam neki elsőnek,és jelenleg a képeknek megfelelő állapotnál tartok/bocsánat a képek minőségéért,de a telefonnal enyire futotta/.Az alapot tetőléc keret,és 8 mm-es osb szolgáltatta.A többi meg már parafa,púrhab,pálma faragasztó,0,1-es folyami homok,és némi noch-auhagen szoróanyag.A képeken látottak alapján várnák némi bátorítást,kritikát,jótanácsot.Remélem sikerült jó irányba tévejednem,de hát kezdőként ennyire futotta jelenleg.Üdv mindenkinek:Laci.
Nemrég csináltam statikus fűszórót, elektromos légycsapóból. (Nagyon szuper!)
Amíg nem volt, addig úgy csináltam a fűszórást,hogy elővettem egy műanyag filmesdobozt, kivágtam az alját és tettem bele szúnyoghálót.
A faragasztót kicsit felhigítottam (de nem annyira,mint a kavicságyazásnál, olyan higabb tejföl) és rákentem a felületre. Erre szórtam filmesdobozból a füvet (Heki 3361 és Noch 50210 használok).
Nekem moduljaim vannak ,azt könnyen megfordítom és lerázom a felesleget.
A klubban van egy kicsi porszívó, azzal csináljuk. ( nincs benne porzsák, könnyű kiönteni.)
Már csak azt áruljátok el, hol vannak leírva a neten olyan alapvető infók (1helyen) mint max. szinkülönbségek, ívek, emelkedők, stb. (H0 és TT is érdekel, de inkább a H0)
1: mindenképpen el kell készíteni előbb a teljes asztalos munkát. Egy terepesített, mindenféle törékeny, finom kis dolgokkal telerakott asztalon utólag fúrni-faragni mindenféle zsanérokat, meg ilyemiket...
2: sokpólusú csatlakozókkal egy külön kis asztalon, vagy lapon a vezérlés.
Hölgyek-urak, hogy érdemes terepasztalt építeni, ha az ember szekrényesen becsukhatót szeretne készíteni: először a szekrényt, és a lehajtott lapon bűvészkedjek, vagy építsem meg a lapra a pályát, és amikor kész, akkor szereljem be? Ill hogyan rejthetem el a vezérlést szem elől, bármely oldalon?
Üdv! A Panonia egem is érdekelne,sőt bármilyen Magyarországon forgalomba hozott,szépen kidolgozott 1:87-es méretarányú motor!!!Aki rendelkezik ilyennel és esetleg megválna tőle,az kérem keressen meg!Darvai Gábor 06 20 37 47 343
Nálam is lesz téli havas táj, de még csak kis darabon próbáltam: fehér festék (vagy fehér vizes faipari ragasztó) rászórva szalicil, egész élethű lett (hófehér is csillog is)
Egy kérdés: most kezdem a "téli" részét csinálni a terepasztalnak.
Van Noch strukturált havam a vastagon havas házak tetejére, a bokrokra. van ugyancsak Noch szórható havam, de csak egy adaggal + ragasztóspray.
De alap havas tájat mivel kenitek/fújjátok le? Adott az alakra vágott, mart hungarocell. Próbáltam már a Héra fehér falfestéket is, nem is lett olyan rossz a próba. Aztán van fehér temperám is.
A törzs faragasztóba szitált fűrészpor a vékonyabb ágakon. A vastagabb ágak, és a törsz ezen felül be van vonva fatapasszal (pl: AKRILAN, vagy TRINÁT Mestertapasz). Ebbe készül még frissen a törsz struktúra.
Köszönöm! Ez azért ilyen fényes, mert a moha ragásztásánál használt ragasztóspray ilyen hatást váltott ki. Így aztán a kép címe: Őszi eső:-) Egyébként a hibát már orvosoltam, így néz ki, amikor matt: