"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
Nem akartam írni a molinó üggyel kapcsolatban, de nem bírom megállni. Lassan könyvet lehetne írni erről az egészről, mert pár mondatban nehéz lenne összefoglalni ki kivel van és kinek mi a felelőssége az ügyben, illetve vannak érvek és ellenérvek, hogy miért nem volt gáz illetve miért volt az, hogy ki lett feszítve ez a szar. Ha egyesek provokációt emlegetnek és más érzelmű szurkolók tevékenységének a végeredményét látják, hát azoknak annyit, hogy ne nézzenek annyi összeesküvés elmélettel kapcsolatos témáju filmet. Ennek az esélye minimális szerintem. Egy lényeges dolog van amit csak akkor venne észre mindenki, ha túl látna a molinón és az orrán. Egyszerűen arról van szó, hogy legyen az klubvezető; szertáros; játékos; és nem utolsósorban igaz, érzelmileg mélyen a Ferencvároshoz kötődő szurkoló, akinek ezt a fajta magatartásformát és minden olyan megnyilvánulást ami nem méltó a Ferencvároshoz, azt igenis tűzzel-vassal ki kell írtani. Lehet egyetérteni a Kubatovval vagy lehet nem egyetérteni vele, de egy dologban igaza van. Azt kéne észrevenni, hogy így is kettős mérce van velünk szemben és a klub sem áll úgy anyagilag, hogy állandóan büntetéseket fizetgessen hülyegyerekek miatt, akik azt hiszik, hogy a Fradi pálya játszótér, de persze amikor felelősséget kell vállalni akkor elbújnak a szobájukba. Lehet engem is támadni vagy nem szeretni amiért ezeket leírtam, de ez van sajnos. :( Én is felháborodtam, mert pont akkor történik mindez amikor épül az új stadion a csapat felszállóágban van és van egy jó edzőnk és egy viszonylagosan normális vezetőségünk. Egy 1979-óta a klubbért a 80-as; 90-es években még minden idegen és hazai meccset látogató mára (már csak elvétve megyek ki csak a lila majmok ellen) fotelszurkolóvá szelidülő egykor a Ferencváros utánpótlását megjárt, Ferencváros szurkoló. HAJRÁ FRADI!
"aki maga rejtegeti a Ferencváros valódi károkozóit"
Tehát ha valaki milliókat lop, vagy mondjuk bankot rabol, akkor egyenesen JÁR nekem a plüss benzinkútnál. Meg a grillcsirke a régi étteremben. Vagy ha kedvem tartja, belehugyozok a zsúfolt főtéren a szökőkútba, mert megesett már, hogy belehánytak, sőt, egyszer valaki bele is szart.
Teljesen nyilvánvaló volt MÁR AKKOR, hogy a kártya elsősorban kereskedelmi célok miatt készül, kötelezővé tétele egy megfelelő alapsokaságot eredményez majd, aki fogyaszt, és szarja a pénzt az "angolzsidóknak". Amit elértek, hogy 1-2 Ljungberg kaliberű ön- és közveszélyes egyedet (meg nem értett szabadságharcos zsenit) ideig-óráig távoltartottak a meccsektől. Nincs meg az a sokmilliárd forint értékű hardver, amivel a rendbontókat ki lehetne szűrni, az új stadionban sem lesz meg, tóthcsabai módszerekkel lennének előkeríthetőek a "molinósok".
Mindenki a vérmérséklete szerint eldöntheti, hogy jogos-e a büntetés, egyvalami a kezdetektől nyilvánvaló lehetett: ezért biztosan súlyosan megfirkálnak, és a dolog természetéből adódóan Kubatov (vagyis a Ferencváros) nem fog azzal védekezni, hogy
a) dehát nincs is jogerős bírósági ítélet, ami szerint bűnös az öreg
b) mindenkinek joga van emlékezni
c) nem is volt antiszemita vagy sértő
mert ez az ügy vörös posztó az összes "demokratikus", "jogvédő", kisebbségszopó szervezetnek. Olcsón megúsztuk, én már azt vizionáltam, hogy ősszel már nincs hazai meccs. Az uefafifa szó nélkül elmeszelte a válogatottat ellenetek, előbb-utóbb az mlsz is be fog hódolni.
Egy biztos: a kártya önmagában alkalmatlan a funkciójára, de naiv, aki azt hiszi, hogy meg fogják szüntetni. Ők csak örülnek ezeknek az alkalmaknak, lehet még egyet csavarni a szurkolókon.
Azt még hozzáteszem, hogy igaza van Kubatovnak: aki egyetértett a molinó kifeszítésével, közreműködött ebben, attól jogosan elvárható, hogy szálljon be a büntetésbe. Ha van egy transzparens/koreó, ami tényleg szellemes (most nem tudok hirtelen ilyen ötletet, de pl. a hurkások ellen mindenki malacálarcban feszít stb), és van büntetés, én szívesen beszállok, mert poén, stb. Szerintem ez a molinó kurva provokatív volt, de semmi köze nem volt a sporthoz, nem is alapvetően az mtk-nak szólt, vagy annak szurkolóinak.
Ja, és el tudom képzelni, hogy azért nem hozták nyilvánosságra az összeadakozott vizsgálat-jelentést, mert kib@szott kellemetlen lett volna a Ferencváros számára. Néhány szurkolótársunkból kibújik sajnos a Budai Gyula, ezt a helyén kell(ene) tudni kezelni. Jeleztem már, hogy Kubatovnak szobor kéne az új stadionban, ez az ember a saját pénzét (is) behozta, amikor a Ferencvárosnak szüksége volt rá.
Az pedig egészen undorító, hogy Zuroffnak a kurva anyját, mert egy öreg bácsit vegzál, de a Springer Miki bácsinak a seggébe tolja fel Kubatov a használt rágógumiját...
Nem hiszem el neked, hogy nem jöttél rá, hogy én nem a szurkerkártya részéről beszéltem, hanem a molinósról.
Engem a szurkerkártya hiszti a kezdetek óta hidegen hagy, elsők közt váltottam ki, leszarom az egészet, és az sem érdekel, hogy ki miért nem akarja kiváltani meg duzzog rajta. A jegyértékesítési rendszer egy vicc, de én erről egy szót sem ejtettem.
fejtsd már ki nekem, hogy az idegenbeli szurkerkártya miben is fog segíteni? figyelembe véve az eddigi "hazai" tapasztalatokat
inkább a pirospöttyös rendszerüket kéne ápgrédelnie, mondjuk egy rendkívül bonyolult és modern excel táblára (persze szigorúan makrók nélkül, mert azért lehetetlen mégse várjunk már el tőlük)
meg esetleg egy normális honlap se ártana, és a kommunikáción, meccs rendezésen is lenne min dolgozni bőven
ő is balfaszul kezelte a helyzetet, és fasztméreget még mindig, ahogy mindenki, de teljesen indokolatlannak tartom a szájtépést ezen hetekig, ezzel el is érik rwe-ék meg a központosok meg minden ilyen a célját
ne szégyelld zsolti a véleményed. betetted, kiemelted, mostmár ne hátrálj ki!
ja és holnap után a kondásokkal játszunk, de miről megy itt még mindig a vita? a polkorrekteskedés zászlaja alatt mindenki álljon össze vagy dózsás... gratulálok!
Tegnap 3 lengyel kollegával vacsoráztam, pont beszéltünk erről az esetről... Nem nagy cimbik a litvánokkal, kicsit olyanok nekik, mint nekünk a mi drága tótjaink. :)
ne húzd fel magad, kicsit pihenj már le, igyál valamit, túl van tárgyalva a téma.
az sem használt túl sokat a büntetés ügyében, hogy mindenki telesírt minden fórumot, köpködött mindenkit a megfelelési kényszer jegyében napokig és még az is hallott róla, aki nem akart.
nekem meggyőződésem, hogy ezek vagy újpest drukkerek, vagy kubatov ellenségei bérelték fel, hogy a Ferencvároson keresztül támadják. az nem létezik, hogy ezek FTC szurkolók legyenek.