Én meg nem híztam egyetse karácsonykor, ma reggel ezt örömmel konstatáltam. Mint ahogy azt is, hogy tavaly ilyenkor épp aggódtam a felkapott kilókon, most nem aggódom, mondjuk semmin. :-))
De azért olvaslak benneteket, mert szeretlek benneteket olvasni.
Már többször gondolkodtam azon, hogy hogy lehet egy hozzászólást nem a megfelelő topikba írni, de ez már nem titok többé. Így, ahogy én csináltam az előbb! A szülinapi buli Debrecenben lesz, a Debreceni Korzó nevű topik ünnepli fennállásának 2. évfordulóját. Aki a közelben van, jöjjön! :-))
A hagyományoknak megfelelően :-)) idén is lesz Korzó-szülinapi mulatság. A helyszínben és az időpontban is igyekeztem tartani magam a tradíciókhoz, azzal a különbséggel, hogy ezt az évfordulót nem 2000-ben, hanem 2001-ben ünnepeljük (ez jó poén volt, érzem én), tehát mindenkit nagy szeretettel látnék viszont 2001. december 30-án, este 7 órakor a Pizza Viában.
A tortát én sütöm (vagy én rendelem)!
Az asztalfoglaláshoz, illetve a megfelelő méretű sütőforma használatához kérem, hogy aki még nem jelezte a résztvételi szándékát, az írja be ide, vagy küldjön nekem SMS-t!
Eddig az alábbiak jelentkeztek be:
Whiterabbit és Szvetozár,
Bocicsoki,
Hacsek,
és én.
Ez nem olyan sok,úgyhogy gyertek még!!!
Sajnos most ettem meg 8 szelet mákos bejglit. Úgy gondoltam, hogy holnaptól ugysem ehetem meg és akkor ki kell dobni, mert a családtagjaim csak a diósat szeretik. Hogy fogok így fogyókurázni, ha minden maradékot én akarok megenni kidobás helyett??????????????
Csatlakozom az előttem szóló(k)hoz...
Én is javíthatatlan vagyok.
Azért tudjátok ugye: a komoly sikereket nagyon szívesen közzéteszem a honlapomon. Várom a sikeres fogyizók jelentkezését!!!
Én nyárig teljesen meg voltam elégedve a súlyommal. Akkor a sok pihenéstől kb 2 kg túlsúlyom lett. Ekkor kezdtem állandóan a fogyókurával foglalkozni, rendszeresen olvastam az írásaitokat és irigykedtem. Majd elhatároztam, hogy 2 kg-t lefogyok. Folyton csak a fogyás járt az eszemben. Állandóan azt olvastam, hogy mit ehetek. De nem tartottam be, hanem MINDENT ettem amit fogyókura során szabad, de nem normális mennyiséget, hanem sokkal többet. Ennek eredménye, hogy még felszedtem 3 kg-t. Tehát nyárhoz képest +5kg. És még most is csak azt olvasom, hogy mi mindent ehetek. És eszek . Önfegyelem= NULLA
Genetikai adottság, nem tudsz mit tenni ellene. Ezért nem ajánlják az orvosok az ugrálást, aerobikot, futást, viszont helyette biciklizhetsz, nyújtogathatod magad, úszhatsz....
Érdekes, nálam pont fordítva történt, amikor abbahagytam a diétát, akkor indult erősebb hullásnak a hajam. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy kevesebbet ettem ugyan, de egészségesebbeket, több vitamint és nyomelemet.
A gyors fogyásnak hormonális hatása is lehet, mivel a hormonháztartás nem tud azonnal igazodni a megváltozott súlyhoz. Ő még mindig nagyüzemben terhel X kilónak való hormonokat, miközben te már csak 0,9 X kg vagy. Egy kis túltermelés, ami ezer betegségnek lehet az alapja.
A testsúly 1/10 részének lefogyása nem eredményez valamilyen problémát? Hiánybetegséget? Én egyszer csináltam egy 3 hetes fogyókurát ( elég drasztikus volt, de több helyen is javasolják ), de utána azt vettem észre, hogy nagyon hullik a hajam. Hogyan lehet megelőzni?
Sziasztok, itt is egy állandó súlyproblémákkal küszködő úriember. Ami biztos, hogy az nem hízlal amit nem eszünk meg... Ezzel természetesen nem voksolok a koplalásra, de az biztos, hogy a fogyáshoz 70-80% körül járul hozzá a helyes táplálkozás, a maradék a sport. Nekem eddig ezzel az volt a gond, hogy undorodtam a bp-i fitness termektől azok igénytelensége miatt. Most hál'isten találtam egyet, amit bátran ajánlok: MOVELAND a Mammut2 tetején. www.moveland.hu
Kultúrált, megfizethető, profi.
Jó fogyást!
sziasztok
Eddig csak olvasgattalak benneteket, és ha volt( már pedig volt) jó ötlet, azt kipróbáltam. Nálam azt hiszem a délelőtt szénhidrát, ebédre fehérje, estére mozgás dolog jött be. na jó, nem is kellett túl sokat fogynom, de a narancsbőr eltünése, és az átformálódás is azért eredmény.
nekem ezzel nincs is igazán problémám, csak azzal, hogy a mozgástól (sokat futok, sajna azt szeretem csinálni, úgyhogy mozgásnak szeretném ha maradana) elkezdtek az ereim a lábamon gyönyörűen bekékülni.
Szóval ha valaki tud valami módszert, csodaszert, stb.-t visszér ellen, az kérlek benneteket írja meg.
Mit érne egyébként a megformált alak, ha közben nem mernék egy épkézláb szoknyát felvenni.
Egyébként minden rendben, leszámitva a gyomorégést, a combcsontfájást (forgótól térdig), és a pár lépcsőfok utáni kiskutyalihegést... :)) Ja meg hogy babóca imád a hólyagomon trambulinozni, és ez már okozgat pár cseppes baleseteket... :)
De nagyon boldog vagyok és jól érzem magam. :)) Olyan muris látni, ahogy hullámzik a pocakom. :)