Kaptam kölcsön egy Wii-t. A játékok futtatása külső merevlemezről történik (tehát már vannak rajta játékok). Igen ám, de haza hoztam, és az aztali pc-m ugyan felismeri a külső vinyót, de ezt az üzenetet írja ki:
Namost ugye, nem kéne, hogy formázzam, mert akkor a rajta lévő összes játék törlődik, de viszont így nem tudok új játékokat felmásolni a vinyóra. Ebben kérném a segítségeteket.
Friss wii tulajként lenne pár kérdésem, amivel nem tudtam megbírkózni.
Első, hogy a remote-ok hangját ki tudom valahogy kapcsolni?
Második, hogy érdemes-e, kell-e rajta szoftvert frissíteni? A keresésre ezt írta ki: "wii support code 73412". A google nem igazán a barátom ebben a kérdésben.
Ez teljesen normális, minden online szolgáltatás igénybevételéhez el kell fogadnod a felhasználói feltételeket, nem csak a Wii esetében, de bármelyik site-on.
Wii shop channel-nélé azt akarta, hogy vmi network user agreement-be menjek bele, azt hiszem utána a system update is automatikus lenne, úgyhogy inkább lemondok erről...
Még mindig nem támogatják Magyarországot. Ha átállítod Ausztráliára, elvesznek a megszerzett vagy vásárolt Wii Shop Channel pontok. A letöltött játékokat illetően nem vagyok biztos benne, hogy játszhatóak maradnak-e. Egyébként milyen mértékegységekre gondolsz? Én is az Egyestült Királyságot állítottam be, és minden magyar Wii tulajdonos, akit ismerek.
Az internet még mindig csak akkor megy, ha nem Magyarországot írunk be? Én anno emiatt úgy állítottam be, hogy Anglia, de át kellett rakni Ausztráliára, hogy a mértékegységek stimmeljenek. Most pedig ha akarok valamit vásárolni, kiírja, hogy megváltozott az országom és akarom-e jóváhagyni.... attól félek, hogy ha igent válaszolok, akkor a beállítésok elszállnak. Vagy felesleges a para?
Nem találtam olyan forrást, ami azt állított volna, hogy bármiféle módon okozhat brick-et.
A programhoz való csatlakozás semmiképp, hiszen nem tölt le semmit a Wii-dre, nem telepít és a Nintendonak sem küld a szoftver verziódra utaló információt.
Ha még nem használtad a Wii Shop Channelt, és nem a legfrissebb rendszer van a gépeden, elképzelhető, hogy frissíteni kell a szoftvert, de ezt neked kell jóváhagynod. Magától tehát semmit nem telepít a Wii Shop Channel sem. Továbbá elméletileg a legrosszabb dolog, ami történhet veled szoftverfrissítés után, hogy elveszik a soft-modod, de ezt természetesen újratelepítheted.
Különböző fórumokon azt olvastam egyébként, hogy a 3.2-es rendszerről való frissítés csak az Internet Channel-t birizgálja, így a soft mod sem vész el.
Ha bárkinek gondja van a Wii internetes szolgáltatásaival, vagy a Wii Shop Channellel, nyugodtan kérdezzetek e-mailben is akár!
headsho kukac gmail pont com
Továbbá szeretnék mindenkit tájékoztatni arról, hogy van a Nintendonak egy programja, aminek célja az internetes lehetőségek népszerűsítése. A programban pontokat lehet szerezni, amiket játékokra vagy programokra lehet elkölteni a Wii Shop Channelben. Mindenféleképpen javaslom, hogy vegyetek részt benne, mert nagyon egyszerűen és gyorsan lehet pontokat gyűjteni.
A program lényege, hogy van egy "segítő" és egy "segített" felhasználó. A Wii Shop channelbe való regisztrálás után 30 napig megadhatod, hogy ki segített neked beüzemelni a Wii online szolgáltatásait. Ezután mindkét felhasználó 500 ponttal lesz gazdagabb. Ezután már te is lehetsz segítő, és 20 embert aktiválhatsz a profilod.
10 megsegített felhasználó után az összes NES játék, 20 után az összes NES, SNES, N64 játék ingyenes lesz a számodra, valamint összesen 10500 ponttal leszel gazdagabb. Természetesen a pontok minden regisztráció után jóváírásra kerülnek, tehát rövid távon is kifizetődő ez a lehetőség.
Ha kételkednél a dologban, itt a Nintendo közleménye a programról:
Amennyiben segítségre szorulsz tehát nyugodtan kérdezz a már említett e-mail címen, ha pedig sikerült regisztrálnod, kérlek add meg, hogy én segítettem neked. Ennek menetéről részletes leírást ezen az oldalon találsz. (A leírásért köszönet illeti a wiihungary.hu szerkesztőit.)
Az én Wii-m azonosítója: 7007 - 1626 - 5394 - 1734
Ha pedig már ezen is túl vagy, szerezz egyszerűen új embereket, akik most regisztrálnak a programba, hogy még több pontot kapj.
úgy rémlik, hogy először a Shop-ból le kell töltened az internet opciót. Ha ez megtörtént, akkor a kezdőlapon az egyik ablakocska az internet lesz én csak arra kell kattintani.
Igaz, mi két éve állítottuk be, de azóta is működik. Egy egyszerő Opera böngészővel megy, de talál le lehet tölteni hozzá magát a böngészőt... Eléggé nehézkes, csak akkor használom, hogy nem tudok géphez jutni a pasiktól és meg kell néznem egy e-mailt.
Igazából csak egymással való kommunikációban (Friends kód, asszem, nem használtam), shop channel, weather(forecast) meg news channelnél, system update-nél. A softmod wii-knél internet rádió (shoutcast) is megy talán, homebrew cuccok közül - utóbbiakban talán több lehetőség is van: http://www.wii-softmod.net/utmutato
Szia, pedig a legegyszerűbb a soft-mod wii-n wifi-n letölteni (download cover art 3d vagy normal, usb loader gx-ben, ha jól emlékszem). Internetkapcsolatnál csak a system update-t nem szabad engedni, ha ilyen a wii-d. A kézi mellérendelésnek a nehézséget az jelentheti, hogy nagyon pontos méretűnek kell lenni a képeknek, pontosabbat talán a wiihungary-n vagy gúglin.
A következőben kérném a segítségeteket , remélem lesz aki tud majd. Softmodolt wii-m van, a játékokat külső hdd ről futtatom, az egyetlen bosszantó apróság, hogy a játékok borítóját nem teszi be sehogy sem. Próbáltam már bemásolni png - jpeg formátumban a játék mellé , simán a wbfs mappába is de nem akarja beolvasni. Egyenlőre az internetcsatlakozásom nem megoldott a wii-vel nem is erőltetem a softmod miatt.
Jó lenne tudni miket válaszoltak, és milyen hibalehetőség van kizárva, mert rengeteg lehetőség van.
1. DVD-R lemezre kell kiírni! (DVD+R nem jó!)
2. A legjobbak egyike a Verbatim (én pl. a gigaplaza.sk-nál rendelem, 50db-os, 68Ft/db).
3. Az ImgBurn-t használom az írásra, és mind a DVD, mind a Drive sebességét 4x-esre kell állítani! (Beállítások: kis zöld futó emberke a jobb alsó sarokban)
4. A letöltések nem mindíg sikerülnek. Lehetnek fake torrentek is (Nintendo-barát körökből). Lehet a letöltés befejezett, de a kényszerített ellenőrzés hibát jelez. Lehet, hogy aki felrakta kontármunkát végzett (csak néhány régebbi LG olvasó tudja jól backup-olni a RawDump-pal, vagy maga a WII az USB-Loaderrel), bár ezek a problémák nem tömegesek, sok játék jól jön le.
5. Vannak játékok amelyek chippelve sem mennek (pl. a közepén lehalnak), de ez a chippelés módjától függ (tucatszám léteznek különféle chippelési megoldások).
6. Lehet, hogy bekoszolódott a DVD fej: tisztítólemez beszerezhető.
7. A "ki van chippelve" HW-es módosítást jelent. Ma már a SoftMod a divat, és egyesek ezt is - tévesen - chippel-ésnek mondják. Ha így van, akkor nem normál módon (bal felső sarok menü), hanem a Neogammával, vagy az USB-Loaderrel, vagy mással kell indítani a lemezeket. (Ha igazi chippelt, akkor is ajánlott a SoftMod-olás, így HDD-n is tárolhatunk játékokat).
8. A SoftMod esetén is vannak játékok, amelyek vagy különleges indítási procedúrát igényelnek, vagy egyes játékokhoz (pl. COD - black ops) további moddolások szükségesek.
em kérdezte lejjebb, engem is érdekelne: "balance board ügyben kérnék tanácsot. érdemes-e snakebyte-os balance boardot venni (lcd kijelzős, de amúgy nem tudom van-e még egyéb különbsét) vagy maradjak az eredeti nintendo által gyártottnál?"
Másik kérdés: usb-ről mennek a játékok nálunk, de a MarioKart 2 játékosba belefagy, el sem tudja indítani. Valaki tudna mondani egy cIOS számot, hogy melyiken próbáljam indítani?
Még nem találkoztam ilyennel én sem. Sajnos nem tudom, mi okozhatja.
Ha nincs meg a probléma forrása, de meg kell oldani, nem nagy befektetés egy külső vincseszter, 5ezer forintért teljesen jót lehet kapni, onnan iso-ból tölti, még a dvd-k árát is megspórolod a továbbiakban.
pár írott dvd lemezzel viszont azt csinálja,h beolvassa-megjelenik a játék "logo"-ja-majd mikor be kéne töltse azt már nem tudja-hibát jelez
töltöttem le játékot torrent oldalról-iso formában-iso writerrel kiírtam dvd-re-uo típusra amit tuti visz 4xes sebességgel- már 2lemezem bánja-nem ismeri fel...
tudna vk tippet adni,h mi lehet a gond? vagy a letöltött iso file-al kell még vm egyebet csinálni?